Chapter 10.

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, a kritikákra megpróbálunk minél előbb válaszolni!:) Jó olvasást és reméljük tetszeni fog! ;)

u.i: A fejlécért pedig sok köszönet Tessanak.:)

(Larissa)

(Sean Paul Ft. Sasha - I'm still in love with you) 

Mosolygós arcán végigsimítva, rájövök, hogy valójában mind a ketten az alkohol mámorában úszunk. Nem számít, hogy mi történt közöttünk napokkal ezelőtt, most csupán a mának élünk. Ajkai, ajkaimra tapadnak, azért, hogy lelkemet egy mézédes csókkal felébressze. Rég nem éreztem már ehhez hasonlót. Ő az a férfi, akire mindig is vágytam, viszont egy bizonyos téma beárnyékolja a kapcsolatunkat. Testem hozzásimul, ölem ölén nyugszik. A kezdeti puhatolózást felváltja a szenvedélyes csókcsata, amit egyre jobban mélyítünk. Keze megindul fenekem felé, de mindent a fülke jótékony sötétségében csinálunk, így szemtanuk nem nagyon lehetnek. Ujjaim már nadrággombját próbálják szétveszíteni, de megfogva a csuklómat, tenyerembe csókol.  Úgy látom az elfogyasztott mennyiség csak az én agyam köré telepített jótékony ködöt, Sergio teljesen tisztán lát. Soha nem voltam az-az ember, aki más érzéseit követi, viszont jelen esetben minden előhozott vágyat az alkoholnak köszönhetünk.  Közelebb hajolva férjemhez, egyetlen szót suttogok a fülébe. Hangomat meghallva kirázza a hideg, majd mikor a szeretlek szó jelentését letisztázta magában, mohón kap ajkaim után. Szemérmetlen nyögés hagyja el számat, ha nem lépünk le minél hamarabb, holnap a címlapokon fogunk virítani. Egy utolsó csókot adva, megfogom nyakkendőjét, és kimászok az öléből. Utam elsőnek az asztalunkhoz vezet. Domingos érdeklődő tekintettel kémleli csapzott párosunkat, majd mikor észreveszi kicsit elcsúszott ruhámat és széthullott hajamat, kaján vigyor jelenik meg az arcán. Elvéve előle a whiskyt, húzóra eltüntetem a pohár tartalmát. Mindig is jól bírta a szervezetem az alkoholt, de tekintve arra, hogy nem is tudom mikor ettem utoljára, ez egy kicsit megterheli most a szervezetemet. Kecses mozdulatokkal indulok el a hátsó bejárat felé. Minden lépés megnehezíti a dolgomat, ugyanis látásom megsokszorozódott, és nem tudom, hogy jelen esetben ki az eredeti, és ki a másolat. Sergio megfogva a derekamat, meggátol az elesésben, így egy hálás mosolyt küldve felé, kilépek a friss levegőre. Szemeiben egyszerre jelenik meg fájdalom, csalódottság, és szeretet, ami megrémít. Tudom, hogy ha most utat engedek belső vágyaimnak, nagyobb fájdalmat fogok neki okozni, mint azzal, hogy leléptem otthonról. „Nem bánthatom többet!” Valamit láthatott a tekintetemben, ugyanis kicsit meglökve, immáron már a hátamat a falnál tudhatom.

-          Ramos, innen már nincs visszaút. –szavakat halkan ejtem ki a számon. A levegőm benn akad, ugyanis testével teljesen nekiprésel a tégláknak.

-          Tudom, de túl sokat vártam már. Most az egyszer én akarom az elcseszett életemet irányítani. –lábaimat felkapva, magabiztosan tart egy kézzel, még jobbjával összefogja csuklóimat, és a fejem fölé emeli. Fészkelődni kezdek, viszont szemei mérgesen villannak meg erre a cselekedetemre, és még szorosabban fogja végtagjaimat.  Kicsit megkönnyítve a dolgát, lábaimat szorosan dereka köré fonom, majd kicsit megmozdítva csípőmet, elérem, hogy tartása enyhüljön. Kapva kapok az alkalmon, nyaka köré kulcsolom kezeimet, és végig csókolom arcát. Fülétől haladva apró puszikat hintek, néhol megspékelve egy-két kisebb harapással, egészen végig az álla vonaláig. Morogva nyúl tarkómhoz, és pár centit hagyva ajkunk közt, beszélni kezd. –Megmondtam, hogy én irányítok! –mérges vonásait meglátva rájövök, most jelen esetben a tűzzel játszom.

Csökkentve a távolságot, alsó ajkába harapok, majd érzem a hátamnak simuló falat. Vigyorom szélesedik, ugyanis szerelmemnél elszakadt az a bizonyos húr, és szenvedélyes énjét előtérbe helyezve, nem tud uralkodni magán. Ruhám aljához nyúlva, feljebb tornázza a flitteres anyagot, miközben ajkai szakadatlanul ostromolják ajkaimat.

(Birdy - Shelter [magyar])

Szerelmünk beteljesülni látszik, de ez nem a happy endes verzió. Itt nincs király, sem királylány, nincs baljós szerelem, nincsenek gonosz mostohák. Itt csak két focista van, aki jelen esetben egymásnak él. De ha ennek a pillanatnak vége, valaki biztos, hogy rosszul fog dönteni.

Soha nem gondoltam volna, hogy azzal a férfivel, akitől egy vita miatt elköltöztem, majd pont egy híres neves pub sikátorában fogok szeretkezni. Főleg azt nem, hogy mind a ketten részegek leszünk. Szép kapcsolat, mondhatom.

Tudtam mit jelent Sergionak ez az egész, mégis önző módon belementem a macska-egér játékba. Mi lesz ezután? Itt vagyok egy életerős Adonisz kezei között, mégis menekülni akarok. Lehet, hogy fájni fog neki, de ha reményeket táplálok benne, még rosszabb lesz a búcsú. Pihegve kapaszkodok nyakába, majd hatalmas nyelés után, pofonnal jutalmazom férjem tetteit. Megszeppenve néz rám, ugyanis nem érti a dolgokat, hiszen az előbb még arra kértem, hogy ne hagyja abba. Szorítása enged, így lábaimat immáron már a biztos talajon tudhatom. Kezei fejem mellett a falat támasztják, ezzel elzárva előlem az összes menekülési útvonalat.

Átható tekintetétől az összes levegő elfogy a tüdőmből, majd újra megemelve a kezem, ismét egy erőteljes pofon csattan az arcán. Csalódott tekintetére örökre emlékezni fogok. Kibújva karjai alól, futásnak eredek. Az utcára kiérve, még utoljára visszapillantok Sergiora, aki megsemmisült tekintettel továbbra is ott áll, ahol hagytam. Levéve magas sarkúmat, gyors tempóba futni kezdek. Azt hiszem, ha elmenekülök, minden gondot magam mögött hagyok.  Könnyeim megállíthatatlanul folynak, bűnösnek érzem magam. Ujjaimat végighúzva ajkaimon, még érzem Sergio érintéseit rajta. Visszagondolva az előbb elkövetett bűnös dolgokra testem megremeg, lábaim pedig akarva akaratlanul gyorsabb iramot diktálva szelik a métereket. Egy kocsi kikanyarodik elém, elég csúnya módon állít meg, de jogosnak érzek most mindent, ami ellenem irányul. Felkenődve a szélvédőre, gyorsan továbbgurulok, majd végigcsúszva a betonon, körülbelül két méter után szétterülve fekszek ki. Zokogva maradok a földön, viszont a jól ismert frizura egy kis megnyugvást okoz számomra. Meglátva Neymar aggódó fejét, sikítva hozzávágom cipőmet, majd megpróbálok hátrébb csúszni. Nem akarom, hogy hozzámérjen. A brazil csatár felkap az ölébe, mire ütni kezdem a mellkasát. Szó szerint bedob a hátsó ülésre, és rám zárja még a gyerekzárat is. Bokám állapota sokat romlott, és a futás sem tett jót neki. Könnyeim elapadnak, lelkem átesik az önsanyargatás fázisába. Összekuporodva a hatalmas ülésen, üveges tekintettel kezdem el bámulni vérző lábamat. Észre sem vettem eddig a pillanatig, hogy térdemen hatalmas vágás található. Megsemmisülve törlöm le a véremet, majd észrevéve a hotel bejáratát, szívem hatalmasat dobban. Örülök, hogy Neymar nem a kórházba vitt. Kinyitva az ajtót, szó nélkül az ölébe kap, arcomat nyakához rejtem, több segéd aggódva lép közelebb hozzánk, viszont a brazil csak elsősegély dobozt kér a szobájába. Testem megrázkódik az elfojtott sírástól, mire Santos csak kedves szavakat suttog a fülembe. Jobb karommal végig szeretnék simítani arcán, de a vállamon végigcikázó fájdalom megállít mindennemű mozgásában. Összeszorított szemekkel tűröm a meg nem szűnő nyilallást, és esedezve várom, hogy végre egy puha ágyban tudhassam magam, az önsanyargatás ismerős tüneteivel…

(Ronaldo)

(Riva Starr - I was drunk)

Nem tudom hány óra lehetett, de a csukott szememen átsütő nap sugaraira ébredtem fel. Természetesen a szememet nem bírtam kinyitni, így kezemet az arcom elé téve próbáltam meg elvágni a fény útját, ugyanis semmilyen érzékszervem nem úgy működött most, mint ahogy kéne. A fejem zúgott, sőt olyan hasogató fájdalmat éreztem, mint még soha, a szemembe jutó minimális fény is zavar, és alig bírom megmozdítani a végtagjaimat. Mikor már úgy közel 30 perce feküdtem egy helyben, elkezdtem azon agyalni, már amennyire az agyamat most tudtam használni, hogy hogyan is kerültem vissza a hotelbe, és hogy tulajdonképpen mi történt az este folyamán. Első emlékképek a bárról jelentek meg, ami itt van a hotelba, aztán még megvan, hogy pár helyre bementem, de minden teljesen homályos. Lassan leemeltem a fejemről a fénytől óvó kezem, majd óvatos mozdulatokkal próbáltam meg kinyitni a szemeimet. Minimum tízszer ismételtem meg a kinyitom, bezárom folyamatot mire végleg nyitva tudtam tartani a szemeimet. Alkaromra támaszkodva néztem fel és lepődtem meg. Először azon, hogy miért nincs rajtam póló?! Jó levehettem mikor visszataláltam, de kicsit furcsa, hogy a felsőmet leveszem a cipőmet meg nem. Meglepődöttségem második szakasza pedig, a hol a fenébe vagyok rész volt. Az első gondolatom rögtön az volt, hogy mi a jó istent csinálhattam én az éjjel. Kérdéseimre úgy látszik hamar választ kapok ugyanis hangokat hallottam az ajtó másik végéről. Fél percig azt hittem, hogy kitűnő hallásom már nem a régi, mikor kinyílt az ajtó és egy női alak lépett be rajta. Csak egy köntös volt rajta, mire én elkezdtem az összes lehetséges szituációt lefuttatni az agyamba, ami este történt.

-          Azt hittem már sose ébredsz fel Csipkerózsika. – a női hangban egyre közelebb jött hozzám, majd mikor teljesen közel ért hozzám, fogtam fel teljesen, hogy kivel is állok szemben.

-          Ha-ha. Nagyon vicces. Ha már ennyire mesés kedvedben vagy elmesélhetnéd, hogy hogyan is kerültem ide, és hogy mi történt köztünk. – az utolsó válaszra váró kérdésem közben az ujjam ide-oda ingázott a modell és köztem. Irina rögtön nevetni kezdett majd a kezembe nyomva valami innivalót lehuppant mellém az ágyba. Beleszagolva az italba nem tudtam megállapítani, hogy mi a pohár tartalma ezért belekortyoltam és amint a számban éreztem azt a hányingerkeltő ízt rögtön tudtam, hogy valami másnaposság elleni löttyöt kevert nekem Irina.

-          Minden egy üzenettel kezdődött, amit az este, vagyis koraeste küldtél. Nem tudom, hogy emlékszel-e erre? Úgy látom bólogatsz tehát igen. Én csak később vettem észre az SMS-ed mikor végeztem a munkával olyan hajnali három, vagy négy körül, és akkor már nem akartalak felhívni, de válaszoltam neked, hogy majd hívj fel. Körülbelül két perc múlva már csörgött is a telefonom. Valami klubban vagy lokálban lehettél, mert csak a dübögő zenét hallottam, meg a hallózásodat, amit körülbelül egy két percig nem bírtál abbahagyni. Kérdeztem, hogy hol vagy te kimentél a hely elé szerintem, ugyanis a zene halkabbra váltott és pontosan meg tudtad mondani, hogy hol tartózkodsz. A lelkedre kötöttem, hogy ne mozdulj onnan ahol vagy, és a biztonság kedvéért folyamatosan beszéltem veled. Hívtam egy taxit és az általad említett helyre mentem. Mikor megérkeztem valami virágtartóba vagy mibe ültél. A hangodból már leszűrtem, hogy nem vagy józan, de mikor megláttalak rögtön tudtam, hogy csatak részeg vagy, és nem hagyhattalak ott azzal, hogy majd csak egyszer úgymond hazatalálsz. Kérdezgettem tőled, hogy melyik hotelben szálltál meg, de annyira nem voltál már beszámítható, hogy körülbelül ha a nevedet kérdeztem volna meg se tudtad volna elmondani. Tehát elhoztalak abba a hotelbe ahol én szálltam meg. – a modell hosszú monológját kénytelen voltam megszakítani azzal, hogy egy újabb kérdést szegeztem hozzá.

-          Tudom, hogy most nem ez a téma és eddig ijesztően hasonlít az estém arra az estére mikor utoljára buliztunk együtt te meg én, de a további mesélést nem tudnád, mondjuk pár szendvics és egy fejfájás csillapító mellett folytatni? – kérdésemen természetesen nem bírta ki, hogy ne nevessen. Nevetve állt fel és ment ki az ajtón, majd pár másodperc múlva egy nagy tálcával jött vissza, amit az ágy közepére tett le.

-          A reggeli, vagyis az uzsonna tálalva. Amúgy addig, amíg nem mondtad eszembe se jutott, hogy hasonlított az este az utolsó együtt bulizott estére, de amúgy csak eddig hasonlít, mert akkor a telefonhívásod után még elmentünk bulizni, most viszont kulturáltan elhoztalak ide semmi buli nélkül. Amúgy hol is tartottam az éjszakád emlékeztetőjében? – Irina kérdésére két falat között próbáltam meg válaszolni kisebb nagyobb sikerrel ugyanis nagyon ki voltam már éhezve és csak úgy tömtem magamba a szendvicseket.

-          Azt hiszem ott, hogy elhoztál ide. – válaszomat egy igenlő bólintás követte és egy nagy harapás a szendvicsembe.

(Just a Little Bit - Kids Of 88)

-          Tényleg, szóval idejöttünk, és te még inni akartál, és egyfolytában azt kiabáltad, amiért majdnem kitettek minket a hotel területéről, hogy téged nem érdekel már senki, meg mindenki hagyjon téged békén, hogy úgy éld az életedet, ahogy szeretnéd. Még itt fent a nappali féleségbe vergődtél egy kicsit majd mikor már nem bírtam hallgatni megfogtam az egyik vázát, kivettem belőle a virágokat és telibe locsoltalak vízzel, hogy térj már egy kicsit észhez. Ekkor került le rólad a vizes póló, ami azóta már megszáradt, ha szükséged lenne rá. És most jön az a része az estének, amire nagyon-nagyon nem leszel büszke. – kicsit megállta a meséléssel az orosz ismerősöm, majd az elő dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy: „Na basszus mit tettem?” Egy rövid most kaphatsz szívinfarktust szünet után Irina folytatta az estém beszámolóját. – Miután levetted a vizes cuccaidat szabályszerűen rám másztál. Akkor lekerült rólad a többi ruha is, és rólam is. Csókolóztunk, de ennél több nem történt, ugyanis mikor Tessanak hívtál beláttam, hogy helytelen, amit csinálunk. – az utolsó pár mondatát szemlesütve mondta el, én pedig csak nagyra nyitott szájjal bámultam magam elé, és nem is azon voltam meglepődve, hogy piásan rámásztam Irinára, na jó azon is egy kicsit, de hogy Tessanak hívtam az még jobban leküldte az államat a padlóra. Ebben a pillanatban, nem bírtam semmit mondani és az agyam is csak azon kattogott, amit Irina mondott, hogy csókolóztunk és ehhez hasonlók. A csendet egy kopogás szakította meg, így a modell kiviharzott a szobából, én pedig az ablak mellé állva bámultam a várost. Valószínűleg meg kellett volna beszélnünk ezt, de fogalmam sem volt, hogy hogyan is lehetne ezt megbeszélni. Mikor a modell visszajött rögtön felé fordultam és megpróbáltam beszélni vele.

-          Szerintem ez tisztáznunk kéne, ami az este folyamán történt. – kérdésemre csak sokkolt fejet vágott majd az újság címlapját felém fordítva a hotel bejárata előtt készült képet pillantottam meg a címlapokon, amin éppen egymásba kapaszkodva tartunk a bejárat felé.

-          Úgy látszik, nem csak négyszemközt kell ezt tisztáznunk.

Chapter 9.

Sziasztok!

Köszönjük szépen a biztatást, és reméljük ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Igazából nem kezdünk arról papolni, hogy mennyi rendszeres olvasónk van, hiszen ez nem nagyon hat meg titeket. Természetesen köszönjük szépen annak a pár embernek, aki minden résznél megörvendeztet minket egy tartalmas kritikával, reméljük még sokszor olvashatjuk a véleményeteket!:)

(Larissa)

(Rihanna - Suicide [magyar])

Belépve az ajtón, utam rögtön a fürdő felé vezet. Fogalmam sincs, hogy a srácok mikor akarnak indulni, de nincs kedvem egy komplett kerettel farkasszemet nézni, és veszekedni, hogy miért nem készültem még el. Elég későre jár már, a vásárlás miatt eléggé elhúztuk az időt, így szerintem egy-két órán belül megyünk abba a bizonyos pubba.

Lekapkodva magamról a ruhákat, beállok a tus alá, majd hideg vizet nyitva állok, és várom, hogy a bőröm teljesen kihűljön. Fogalmam sincs, mit akarok még az élettől. Sok barátot szereztem, de rengeteget is veszítettem már el. Nem tudom, hogy-hogy van Sneijder, Adriano, vagy Robin, aki már biztos sokat nőtt az elmúlt idő alatt. Semmit nem tudok Cescyről sem, és ez most már kezd megrémiszteni. Önző módon csupán csak a saját életemmel foglalkozom, és nem törődök mások érzéseivel. Nem ezt érdemlik azok az emberek, akik segítettek a nehezebb időket átvészelni.

Testem megremeg, és most nem csak a jeges víz teszi ezt velem. Könnyeim patakokban hullnak, majd lecsúszva a kabin mentén, hátamat a hideg üvegnek döntöm. Nem értem miért vannak még mindig mellettem, hogyha én már réges-régen elhagytam őket.

Telefonom ütemes zenélésbe kezd, kinyitva az üvegajtót, megpillantom férjem mosolygós fejét a kijelzőn. „Miért nem hagyja abba? Miért szereti azt, ha nem törődök vele? Miért jó az neki, ha bántom őt?” Kérdések tömkelege sorakozik fel az agyamban, de válasz valahogy egyikre sem érkezik. A zenélés hirtelen abbamarad, majd egy hatalmas robaj gyorsítja fel még jobban szívverésemet. Kiszállva a kabinból belenézek a falon elterülő tükörbe. Megállapítom, hogy szám lila, arcom beesett és sápadt, szemem alatt pedig hatalmas fekete karikák húzódnak. „Elmehetnék egy horrorfilmbe gyerekeket ijesztgetni.” Kirontva az ajtón megfigyelem a szobában tartózkodó focistákat, akik egy emberként emelik rám tekintetüket. Csupán csak egy törölköző takarja el testemet, viszont Neymar most az egyszer aggódó kifejezéssel indul el felém. Azt hiszem észrevették szemem pirosságát is. Tekintetem a bejárat felé terelődik, ahol a mahagóni darabokban hever, a zár viszont magányosan lóg a helyén.

-          Már legalább három órája bent voltál, nem reagáltál semmire sem. –bűnbánó hangjukat meghallva, egészen elszégyellem magam. Akkor most már megvan az oka annak, hogy a szám miért vett fel természetellenes színt. Visszavágtatva a fürdőbe, felkenem magamra az esti sminkemet. Úgy érzem, ma nem lenne célszerű a szememet kiemelni, így vörös rúzzsal varázsolom csábítóképessé ajkaimat. Kilépdelve a nappaliba, lehajtott fejjel fogom meg a tasakot, amiben ruhám található, végezetül pedig becsapom magam mögött a hálószoba ajtót, és öltözni kezdek. A ruha, mint ahogy sejtettem, fergetegesen passzolt alakomhoz. Hajamat pedig hullámcsatok segítségével tartottam baloldalon. Hatalmas loknik segítségével varázsoltam magamnak egy tűrhető frizurát, majd belelépve a cipőbe, végigsimítok a ruha egyenes szabásvonalán. Már éppen fordulnék ki a helyiségből, amikor az ágyon elterülő férfi tekintetébe ütközök.

-          Basszus Neymar, te mióta vagy itt? –szívemhez kapva mély levegővel próbálok megnyugodni, de a sírógörcs egyre jobban utat tör rajtam. Soha nem voltam az a tipikus rinyálós ember, de úgy érzem, sokáig tartottam magamban a lelki gondjaimat. Sok embert meghallgattam, illetve úgy fogalmaznék, hogy ha valaki el akarta mondani a bajait, én ott voltam, de az esetek kilencven százalékában, én inkább elfojtottam magamban mindent.

-          Körülbelül azóta, amióta berontottál a szobába.

-          Örülök neki, hogy megtiszteltél szexuális kisugárzásoddal, de jobban szeretem a hangodat hallani. –a flegmaság és az irónia csak úgy csöpög szavaimból, de most az egyszer nem tudom és nem is akarom ezeket a dolgokat elrejteni. –Induljunk inkább. –felkapva táskámat kilépkedek a fiúkhoz, akik már teljes menetfelszerelésben várják, hogy végre kivonuljunk a fránya hotelszobából. Apró mosolyt eresztek meg feléjük, majd betipegve a liftbe, megvárom a komplett alapkeretet.

(Rooftop - Set It On Fire)

Senki nem meri bevállalni a sofőrséget, így több taxival indulunk el a pár percre lévő pub felé. Próbálnak bevonni a társalgásba, de szavaik süket fülekre találnak. Nem éppen buli hangulatomat vettem elő, de úgy érzem pár feles gyógyír lesz sebeimre. Kiszállva a kocsiból Neymar megfogja a derekamat, én pedig önkénytelenül simulok karjai közé. Pár fotós az ajtóban tartózkodik, így sikeresen le is kapják ezt a gesztust. Nem értem, hogy ezek is miért vannak mindig a legjobb helyen. Nem szórakozik valahol Shakira vagy Pique?

Bosszankodva vágtatok be a tömegbe, majd első utam rögtön a pulthoz vezet. Kikérve tizennégy felesnek megfelelő adagot, megkérem a srácot, hogy hozza az asztalunkhoz. Jókora borravalót csúsztatok át neki a pulton. Rengeteg pénzem van, így nem érdekel, hogy ma este mennyit fogok költeni.

-          Hé, kislány, egy kötegért én is elbénáztam volna idáig. –Domingos vigyorogva pattan fel, majd átadva nekem a helyet, megpróbál az ölembe ülni. Neymar elkapva a derekamat magához ránt, így barátom a nem várt magasság miatt a földre huppan.

Hangos nevetés rázza meg a szórakozóhelyet, mindenki egy emberként pillant társaságunk felé. Szemeimet végigjártatom az ott tartózkodókon, és megpillantom a számomra oly gyönyörű barna szemeket, amelyek éppen egy lánnyal flörtölnek. Szívem eszeveszett dobogásba kezd, majd a poharakhoz nyúlva egymás után lehúzok hat felest. Az alkohol jótékony ködöt von agyam köré, féltékenységem csökkenni látszik, de amikor meglátom, hogy a hosszú szőke hajú lány végigsimít férjem arcán, nem bírom tovább.

Karon ragadva Neymart, egészen a táncparkett közepéig ráncigálom, majd kecses mozdulatokkal táncolni kezdek. A magas sarkú cipő megnyújtja lábaimat, amit hála a ruhának, nem takar semmi. Bokám mérete aggasztóan fest, ahogy színe is, amit megpróbáltam egy kis alapozóval elhalványítani, megjegyzem sikertelenül. Megfordulva Santos ölelésében, lassú csípőmozgás segítségével guggolok le, csupán azért, hogy a zene ütemére pucsítva feljöhessek. A fiatal srác megfordít, szája közel van az ajkaimhoz, de nem lép semmit. Beletúr a hajamba, mire bal lábamat végighúzom lábán. Egy feldúlt, ittas tekintet kúszik látóterembe, majd mikor meglátom, hogy már a szőke Barbie lapátra lett téve, csábos tekintettel, még közelebb csúszok barátomhoz.

( Far East Movement- Like a G6)

Minden csak játék, de női büszkeségemet sértette az előbb látott jelenet. Nem akarok semmit a Santos csatárától, és reménykedem benne, hogy ezzel ő is teljes mértékben-tisztában van. Kezei derekamról fenekemre csúsznak, teste önkénytelenül simul hozzám. Egy gyönyörű barna hajú lány jelenik meg mellettünk, Neymar kezei pedig villámcsapásként hullnak le rólam. Kissé ijedt tekintettel néz a toporgó lányra, de mosolyogva magamhoz rántom őt, és egy mondatot súgok a fülébe. „Nagyon jó barátom, nem csinált semmit.” Fogalmam sincs, ki lehet ő, de van egy olyan érzésem, hogy fontos a brazil srácnak. Utam rögtön az egyik fülke felé vezet, ahol sejtem, hogy férjem tartózkodik. Csábosan tekintek rá, ajkamon pedig lassan húzom végig nyelvemet. Szemei megvillannak a diszkó fényében. Meglátva tökéletesen kidolgozott testét, amit nem tud eltakarni semmilyen felső sem, megrészegülve pillantok végig rajta. Van egy olyan érzésem, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogy pár órája terveztem.

A dj rögtön másik számot kever, mire csípőmet kezdem el mozgatni a zene ütemére. Férjem többször mér végig, majd mikor ujjaimmal megfogom a ruha alját, elkapja a derekamat és beránt a kíváncsi tekintetek elől…

(Ronaldo)

(Laurent Wolf - No Stress)
 A reptér elé érve elváltak az útjaink Irinával, hisz őt várta egy óriási fekete limuzin engem pedig a város csábító nyüzsgése. Nem tudtam még, hogy hova is akarok menni, csak szerettem volna egy kicsit elvegyülni a tömegben és nem gondolni semmire. Nagyvonalakban átgondolva tervemet a taxiállomás felé vettem az irányt, majd beszállva az egyik tipikusan amerikai taxiba az egyik hotelhez kértem a fuvart. Út közben már ki is szemeltem magamnak pár helyet ahová tuti, hogy be kell majd néznem, hiszen azért jöttem ide, hogy lazítsak és bulizzak egy jót.

-          Megérkeztünk. 10 dollár lesz, és kérhetnék még egy autógrammot is? – olyannyira belefeledkeztem az utazásba, hogy már csak azon kaptam magam, hogy a sofőr egy papírral és egy tollal kalimpál előttem.

-          Ja, persze. Elnézést elbambultam, mennyi is lesz a fuvar? – a kért aláírás után kérdőn néztem a taxisra, aki a szignót nézve szerintem még levegőt is elfelejtett venni. Nem akartam itt ülni egészen addig, amíg magához nem tér így 15 dollárt ejtve az ölébe kiszálltam az autóból.

Felnézve a magas épületre tudomásul veszem, hogy valószínűleg California egyik legjobb hotelének bejárata előtt állok. Nem tudom miért, de így, hogy elhagytam az Európát úgy éreztem, hogy azon a kontinensen hagytam a problémáimat, így teljesen nyugodt szívvel sétáltam be az épületbe. A recepcióhoz érve egy kedves csaj fogadott. Természetesen felismert és zavarában úgy hadart, hogy tudtam angolul, de egy értelmes szót nem tudtam kivenni a beszédéből. Próbáltam leállítani, de a csaj szabályosan úgy pörgött, mint egy búgócsiga, ezért megpróbáltam egy hozzá közel álló srácot megszólítani.

-          Elnézést, a kollegájával nem nagyon tudtam kommunikálni. Ki szeretnék venni egy szobát, tudna nekem segíteni ebben? – óvatosan arrébb lépve a csaj elől már a sráccal vettem fel a kontaktust.

-          Természetesen, elnézést a kolléganőm nevében is a viselkedéséért, de nem minden nap látogat el hozzánk egy európai focista, így kérem, nézze el az előbbi tettét. – egy apró mosolyt kerekítettem a számra, majd egy, a hotelt reklámozó prospektusra firkantottam az autógrammom és átnyújtottam a barna hajú lánynak. Embert még így örülni nem láttam, így természetesen mosolyogva néztem végig, ahogy körülbelül minden ott dolgozóhoz odaszaladt, és idétlenül magyarázta, hogy tőlem kapott egy szignót.

-          Semmi baj, de most már rátérhetnénk a szoba kivételre, mert szeretném felfrissíteni magam. Kicsit hosszú volt az utazás. Remélem megérti ezt. – komolyabbra véve a figurát fordultam a srác felé, akinek a hangneme rögtön igazodott az enyémhez.

-          Természetesen uram és elnézését kérjük. Tehát hány személyes szobát szeretne kivenni, vagy esetleg ajánlhatom a legjobb lakosztályaink egyikét Önnek? – a recepciós fickó 5 másodperc alatt körülbelül 8 féle képet tolt az orrom elé, én pedig azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, majd a képekre rá sem pillantva válaszoltam a kérdésére.

-          Egyedül jöttem és egy jó kilátással rendelkező lakosztályt szeretnék. – néhány perc és néhány papír aláírása után végre kezemben tarthattam a szoba mágneskártyáját, így elindulhattam a 12. emeleti lakosztály felé.

Hiába híres a hotel az emeleten alig lézengtek az emberek, legalábbis ebben a napszakban nem mindenkit lehetett megtalálni az emeleti hallban. A megfelelő szoba megkeresése után elégedetten pillantottam végig a nappalinak titulált helységben, majd csomagjaim lepakolását követően a háló után kutattam. Egy gyors tusolás közben átfuttattam a fejemben az esti terveimet, majd egy nem túl elegáns, de azért megnyerő szerelést öltöttem magamra: kék farmer, szürke ing, fekete zakó. Hajamba vizes kézzel túrtam csak bele, hogy mégis álljon valahogy, ugyanis most nem volt ahhoz kedvem, hogy szálanként bezselézve készítsem el a frizurámat. Készülődésem utolsó simításaként az Armani parfümöm illatát permeteztem magamra.  Egy utolsó pillantást vetettem a tükörben álló képmásomra és elégedett voltam azzal, amit láttam, de egyben azt is tudtam, hogy az a valaki a túloldalt nem én vagyok. Kizárva minden apró gondolatot és belső hangot a fejemből immáron gondtalanul indultam el a nagyváros felfedezésére.

(Basshunter - Saturday)

Kiinduló pontnak úgy döntöttem, hogy a hotel bárját választom, ugyanis alapozásnak ez a hely is tökéletesen megfelelt. Nagyon be akartam ma rúgni és mindezt csak azért, hogy kiverjek mindent a fejemből, és az alkohol kimossa egy kicsit az elmémet. Persze bírom a piát, de ez nem azt jelenti, hogy minden héten az asztal alá iszom magam. Az utolsó nagyobb „elázásom” pedig már elég régen volt, így könnyen lehet, hogy elszoktam már az ital erősségétől, de jelenleg ez sem tántorított el attól, amire készülök. Beülve a bárpulthoz első rendelésem három kör vodka volt, majd az előzőeket egy kis whiskyvel kísértem le. Órámra nézve még csak kilenc múlt, így nem nagyon siettem tovább, hisz mindenki jól tudja, hogy az igazai bulik csak éjfél után kezdődnek.  Igazából amióta családom van, vagyis együtt vagyok Tessaval, nem buliztam egy kiadósat, ami koromra nézve furcsa, de egyben megérthető is egy ilyen helyzetben. Persze nem azért nem tettem, mert feleségem nem engedte, egyszerűen az agyam gátolt meg abban, hogy ilyesmit kövessek el. Bár amint már régebben is gondoltam, az épp eszemet valószínűleg Madridban hagytam a feleségem és a gyermekem mellett. Mindezek felidézése után a pincérnek intve egy újabb pohár whiskyt rendelek magamnak, majd elővéve a telefonom egy SMS-t kezdek el bepötyögni: „Beszélhetnénk majd, ha nem dolgozol.”. A címzettet kikeresése közben lehúzom a maradék italt is, ami még a poharamban van, majd a küldés gombot megnyomva elküldöm az üzenetet. Több mint fél óra semmittevés és whiskyzés után meguntam azt, hogy csak ülök és várok, így egy gyors fizetés után már bele is vetettem magamat az éjszakába. Taxi helyett úgy gondoltam, hogy inkább gyalog vágok neki az ismeretlennek, hisz autóban ülve ki tudja milyen lehetőségeket szalasztanék el, főleg így, hogy a mai célom, hogy bulizzak, és jól érezzem magam. Az este folyamán több mint hat, de lehet, hogy hét szórakozóhelyet is bejártam és az alkoholfogyasztási szintem is biztos, hogy megütötte az eddig soha el nem ért szintet. Ugyanis az utolsó emlékem az, hogy betértem egy nagy klubba, ittam valami kevert koktélt, majd a táncparketten táncoltam egy számomra teljesen ismeretlen csajjal, és mindez olyan hajnali egy körül játszódhatott le.

Előzetes 9.

Sziasztok!


Kicsit valószínűleg megrémisztettünk titeket, de nem volt szándékos. A gondok nem nagyon oldódtak meg, nem írói válságban, hanem "lelki" válságban vagyunk, ezzel szemben összehoztuk az új fejezetet. Igaz bizonyos okok miatt még nem rakjuk fel, csupán csak egy apró előzetest hoztunk nektek.


(David Cook "Fade Into Me" Acoustic)

(Ronaldo)

 A reptér elé érve elváltak az útjaink Irinával, hisz őt várta egy óriási fekete limuzin engem pedig a város csábító nyüzsgése. Nem tudtam még, hogy hova is akarok menni, csak szerettem volna egy kicsit elvegyülni a tömegben és nem gondolni semmire. Nagyvonalakban átgondolva tervemet a taxiállomás felé vettem az irányt, majd beszállva az egyik tipikusan amerikai taxiba az egyik hotelhez kértem a fuvart. Út közben már ki is szemeltem magamnak pár helyet ahová tuti, hogy be kell majd néznem, hiszen azért jöttem ide, hogy lazítsak és bulizzak egy jót.

-          Megérkeztünk. 10 dollár lesz, és kérhetnék még egy autógrammot is? – olyannyira belefeledkeztem az utazásba, hogy már csak azon kaptam magam, hogy a sofőr egy papírral és egy tollal kalimpál előttem.

(Larissa)

Minden csak játék, de női büszkeségemet sértette az előbb látott jelenet. Nem akarok semmit a Santos csatárától, és reménykedem benne, hogy ezzel ő is teljes mértékben-tisztában van. Kezei derekamról fenekemre csúsznak, teste önkénytelenül simul hozzám. Egy gyönyörű barna hajú lány jelenik meg mellettünk, Neymar kezei pedig villámcsapásként hullnak le rólam. Kissé ijedt tekintettel néz a toporgó lányra, de mosolyogva magamhoz rántom, és egy mondatot súgok a fülébe. „Nagyon jó barátom, nem csinált semmit.” Fogalmam sincs, ki lehet ő, de van egy olyan érzésem, hogy fontos a brazil srácnak. Utam rögtön az egyik fülke felé vezet, ahol sejtem, hogy férjem tartózkodik. Csábosan tekintek rá, ajkamon pedig lassan húzom végig nyelvemet. Szemei megvillannak a diszkó fényben. Meglátva tökéletesen kidolgozott testét, amit nem tud eltakarni semmilyen felső sem, megrészegülve pillantok végig rajta. Van egy olyan érzésem, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogy pár órája terveztem...

Sorry

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, de bizonyos okok miatt egy ideig nem hozunk új fejezetet. Sok dolog megfordult a fejünkben, többek között az is, hogy bezárjuk az oldalt. Ezt azért nem tesszük meg egyelőre, mert az is lehet, hogy egy hét, vagy pár nap múlva mégis hozzákezdünk egy új részhez. Még kiderül mit hoz a holnap. Sajnáljuk. Lari, Tessa.

Chapter 8.

Sziasztok! Páran írtátok, hogy szeretnétek olvasni a Szilveszteri kiadás második részét. Elkezdtük írni Tessaval, és jövőhét körül fel is kerül. Most viszont itt a folytatás, jó olvasást!:) A kritikákat most is szívesen fogadjuk!;)

(Larissa)

(Jason Derulo - Whatcha say [magyar])

Betoppanva az első boltba, az eladó hölgyek sürgetően néznek ránk, de amikor eljut a tudatukig, hogy kik is vagyunk mi, habogva kijelentik, hogy igaz, hogy öt perc van zárásig, de addig maradunk, ameddig nem találunk magunknak megfelelő öltözetet. Mosolyogva csóválom meg a fejem, és még mindig elcsodálkozom az emberi naivitáson. Neymart körberajongja a két lány, és még ők szórakoznak, én a női ruhák felé veszem az irányt. Szebbnél-szebb darabok akadnak kezeim közé, de valahogy egyik sem nyeri el tetszésemet. Valaki hátulról átkarol, majd arcomra adva egy lágy puszit, a fogasokhoz nyúl. Kisfiús mosollyal az arcán nyújt át egy számomra tökéletes ruhát.
A bolt fényei megcsillannak fekete flitter részén, hosszúsága pedig combközéptől egy picivel rövidebb. Jobb vállánál anyaga bő, viszont baloldalnál pántnélküli részével hívja fel a figyelmet különlegességére.  Felpróbálás nélkül adom barátom kezébe, majd a cipők felé véve utamat, keresek egy, a ruhához passzoló csodát. Tekintve arra, hogy a flitterek vagány mégis szolid beütést gyakorolnak a ruhára, ezért egy viszonylag egyszerű, 20 centis bőr magas sarkú pántos szandált választok. Három osztására apró virágokat helyeztek, lábfej részénél pedig egy masni található. 37-es méretet keresve belőle, próbálás nélkül kapom kezembe, majd Neymar felé véve az irányt, csábos mosollyal ajkaimon, lerakom a kasszához a lábbelit.

-          Szivi, fizess már, mert soha nem játszadozhatunk otthon. –nyávogós hangomat meghallva, gülü szemekkel fordul felém, mire egy apró kacsintás után tudatom vele, hogy minden színjáték.

-          Azt hittem, ma este hármasban leszünk Ronaldoval. –a két lány elrévedt tekintettel megy a kasszához, majd vihogó hangon beszélni kezdenek.

-          Mi szívesen szórakoztatnánk a portugált, ti pedig kettesben lehetnétek addig. –egymásra pillantva lesütik szemüket, majd pár másodperccel később, ránk emelik világoskék tekintetüket.

-          Ó lányok, nem tudjátok még ti, hogy mi a való élet. –sértődött fejet vágva, csapkodva hagyom ott a boltot, majd már perccel később Santos lépked felém.

-          Honnan tudtad?! –ahogy sejtettem. A két lány beparázott, hogy beszélek a főnökükkel, így fizetés nélkül távozhattunk a híres boltból.

-          Tudom, hogy nem volt szép dolog, de tekintve arra, hogy a karriered fellendülőben van, nem akartalak ennyi pénzzel lehúzni. A lányok pedig nem fognak fizetésmegvonást kapni, ugyanis a főnökük is áldani fogja az eszüket, hogy megtették ezt a lépést. –mosolyogva nézek a brazil srácra, majd beülve kocsijába, megvárom még ő is helyet foglal. –El tudsz vinni az edzőmhöz? –bólintása után bediktálom a címet GPS-ének, majd azon kezdek agyalni, hogy mit is tettem Mou ellen.

Tekintve arra, hogy a bevásárló központtól edzőm körülbelül húsz percre lakik, teljes kényelembe helyezem magam az ülésen. Nem akarok sokat időzni, mindössze csak tiszta edzőcuccot, és váltóruhát akarok, hiszen holnap hajnalban tréninget tart edzőm. Megérkezve a már ismert családias házhoz, senki sem fogad minket.

Belépve az ajtón, Mou a konyhában szorgoskodik, majd hatalmas szemeit rám emelve, megvetően pillant végig rajtam. Csodálkozva nézek rá, de megrántva vállamat, az emelet felé veszem az irányt. Amint a küszöbön átlépek, hangos zenélésbe kezd a telefonom. Egy számomra ismeretlen telefonszám villog a kijelzőn, és egy apró boríték tudatja velem, hogy üzenetem érkezett. Váll rántva fogok meg egy farmer póló összeállítást, végezetül egy váltó edzőruhát kezembe kapva, gyors iramban indulok el a lépcső felé. Telefonomat farzsebembe rejtve, szemeimmel keresem Mout, de ő már nem található az előbbi helységben.

-          Minden oké? –Neymar mosolygós fejét elnézve, megfeledkezek a fájdalomról, és az értetlenséget is elrejtem magamban.

-          Elméletben igen, gyakorlatban pedig majd te választ adsz kérdésedre. –kinyitva a kocsiajtót, félig bemászok az ülésekre, viszont a bal lábamra való támaszkodás nem könnyíti meg a dolgomat, így egy hatalmas nyilallás után, lecsúszok az ülések közé. Morogva szorítom össze szemeimet, ugyanis bokám természetellenes módban szorult be az ajtóhoz. A brazil kikapja zsebemből telefonomat, majd derekamat megfogva, hatalmas röhögő görcshullám segítségével, kiszed a kocsiból. –Francba. Amúgy te küldtél nekem SMS-t? –fejrázását meglátva, gondolkozni kezdek, de egy ép elmélet sem jut az eszembe.

-          Ez egy összevágott kép, rólunk. –hatalmas barna szemeit rám emeli, de a kaján vigyor nem maradhat el nála.

-          Hagyd, biztos valamelyik csapattársad szívat. –legyintve a történésekre, gyors léptekkel pattanok fel az előbb elfoglalt helyemről, de hála a nyilalló érzésnek, vissza is huppanok az ülésre.

-          El kell mennünk az orvoshoz!

-          Jól vagyok! –hatalmas mosolyt erőltetve arcomra, lassan felállok és helyet foglalok immáron már az anyós ülésen.

(Michel Teló - Oh, If I Catch You) 

Az út mindössze fél óra volt, de több szó nem volt köztünk, ugyanis én csendes magányomban szenvedtem. Igazából féltem beismerni magamnak, de kegyetlenül fáj a bokám, viszont rettegek az orvosi diagnózistól is. Most nem élném túl, ha le kéne mondanom arról a dologról, ami ebben a kegyetlen világban éltet. Annyira egyszerű lenne bevallani Sergionak mindent. Kételyeimet, félelmemet, fájdalmamat… de ha ezt megtenném, akkor az nem én lennék. Nekem nem megy ilyen téren a panaszkodás. És amúgy is, miért lenne jobb, ha megtudná, hogy fenyegetnek?! Vagy hogy néha már a járás is megnehezíti a dolgomat?!

Gondolatmenetem végére érve, egy ismerős fej jelenik meg előttem, és mosolygós szemeihez, hatalmas vigyor is társul.

-          Megérkeztünk! –a csapattársak az egyik lakosztály erkélyén foglalnak helyet, majd amikor kiszállunk a járgányból, mozdulatainkat hangos füttyszó kíséri. Az Ai se eu te pego angol változatát kezdem el énekelni, majd mély meghajlás után elkapom a felém repülő mezeket.

-          Köszönöm szépen fiúk, aranyosak vagytok, de most nem terveztem tisztítóba menni. –hangos nevetéssel hajolnak ki körülbelül a negyedik emeletről, majd meglátva a formás hasfalakat, vigyorogva tekintem végig a felhozatalt.

-          Lari, úristen Lari! Ha felgyulladsz, nincs nálunk poroltó, ráadásul a tisztítandó ruhák is veled égnek. Nekünk pedig nincs más felsőnk. –Fabao kijelentésén csak mosolygok, majd a bejáraton belépve, elindulok Neymarral a recepcióhoz.

Kikérve a kártyát, őrjöngő emberek lépnek ki a liftajtón, majd Fabao megfogja derekamat, és felemel. Kacagva nézik rémült arcomat, Neymar pedig lehajolva, nyakába teszi lábaimat. Léo elenged, így immáron már egy brazillal megtoldott magasságból szemlélem a világot. Jó érzés ezekkel a srácokkal lenni, hiszen elfelejtem a gondjaimat, de azért tudatalattim próbál kiabálni, hogy igenis Sergio mellett a helyem. Nem szabad szórakoznom, hiszen férjem nem érdemli meg azt, amit teszek vele, de valahogy ezeket az érzéseket inkább elrejtem magamban, és csak a jelennel törődöm. Ráérek még az önsanyargatásba csöppenni akkor, amikor rájövök, hogy mindent elveszítettem, ami egykoron az életemet jelentette...

-          Borzasztó, hogy mennyire gyerekesek vagytok! –nevetve tolom fel magam a csatár vállain, majd hátán lecsúszva, megkapaszkodok benne, ő pedig lábaim segítségével magabiztosan tart, és óv meg a leeséstől. Húgatások hadát kell tűrnünk, de amikor Domingos rácsap a fenekemre, bennem is elszakad az a bizonyos húr. Leugorva Neymar hátáról, gyors iramban kezdek el futni a Santos játékosa után. Mindennek egy morgó fej vet véget, ugyanis Emerson felbukkanva a recepciónál, kócos fejjel kezd el kiabálni.

-          Megmondtam már, hogy a hotel nem játszóház! A meccsünket eltolták pár nappal, a Real elsőnek a katalán csapattal mérkőzik meg. Ma estére kimenőt kaptok! –morcos fejjel eltűnik úgy, ahogy érkezett, az-az hangtalanul és sunnyogva.

-          Srácok, hogy értette azt, hogy kimenőt kaptok? Nem úgy volt, hogy ma me… - Neymar ijedt tekintettel néz rám, majd egy hatalmas ugrás segítségével leterít lábamról, és kezét a számra teszi. Hatalmas dübbenéssel érünk földet, táskám tartalma szétszóródik. –Neymar da Silva Santos Júnior! –mindenki egy emberként tűnik el a folyosón. Lelökve magamról barátomat, összedobálom cuccaimat, majd futva indulok el Neymar szobája felé.

-          Kislány! Nálam van a kártya, így nélkülem nem érsz semmit. –macsós vigyorral kezdi átkutatni zsebeit, a recepciós férfi viszont csak a fejét rázza.

-          Erre gondolsz édes?! –két ujjam közé csippentve a kártyát, vigyorogva szaladok a lift felé. Isten is megsegít, ugyanis a brazil orra előtt záródik be az ajtó. Úgy érzem ez az este jónak indul…

(Tessa)

(Skillet - Comatose)

Az infúzió eltávolítás után a kézfejemből kiserkenő friss vért, a kórházban rám adott hálóingbe töröltem, majd a másik kezemmel próbáltam meg a további vérzést csökkenteni. Két lábamra az ágy alatt található papucsot vettem fel, majd a fotelben alvó Marcelohoz léptem, aki úgy aludt, mint egy kisgyerek. Ennek a látszatát pedig még a szemébe lógó hosszú fürtjei is megerősítettek. Egy Real Madrid címert ábrázoló dzsekivel volt betakarva, amit óvatos mozdulatokkal emeltem le róla és vettem fel. Mivel azt, hogy hány óra nem tudtam leolvasni a telefonom kijelzőjéről, így az ablakon keresztül próbáltam meg tájékozódni, hogy mennyi is lehet az idő. Kinézve a sötétség már látszólag beborította Madrid utcáit, így az esti órákra tippeltem. Halk léptekkel kerültem ki az ágy mellet alvó brazilt, majd elindultam az ajtó felé, azonban két lépés megtétele után megingottam a gyengeségem miatt. Egyensúlyomat keresve álltam az ajtó és az ágy között. Valóban el akartam menekülni ebből a rémálomból és ki akartam próbálni, hogy jobban fogom-e érezni magam, ha elfutok a problémák elől, mint ahogy Roni is tette, és abból ítélve, hogy nem szólt bele a telefonba, biztos, hogy jobban érzi így magát. Miután a fejemben helyre tettem a dolgokat már a két lábamon is meg tudtam állni, így folytattam az utam a kijárat irányába. Az ajtó előtt megállva egy óriási levegőt akartam venni, hogy felkészüljek arra mi vár a másik oldalt, de a baleset okozta hasi fájdalmak erősen meggátoltak ebben. Levegő helyett tüdőmből csak száraz köhögés szakadt fel, amit próbáltam minél gyorsabban elfojtani, hogy az alvó brazilt nehogy felkeltsem. Szerencsére két köhögés után már szabad lett a lég utam, így folytathattam a menekülést. A kilincset óvatos mozdulatokkal nyomtam le, amihez óriási erőfeszítéseket kellett, hogy tegyek, majd az ajtót résnyire nyitva mértem fel a terepet ugyanis Marcelo múltkori „helyzetjelentést adok a többieknek” című mondata nagyon arra utalt, hogy több madridi játékos is tartózkodhatott itt, bár nem hiszem, hogy az éjszaka közepén bárki is lenne itt a flúgos brazilon kívül. Marcelo már pár napja szakadatlan itt van, és komolyan azon csodálkozom, hogy Mourinho nem jött még be érte és nem rángatta el edzésre, vagy éppen nem kiabálta még le a fejemet, hogy miért tartom fel a legjobb balhátvédjét. Én pedig teljes mértékben megérteném őt, hisz valljuk be kihagyott miattam már pár tréninget. Miután láttam, hogy a folyosót nem lepik el a blankók, már csak arra kellett figyelnem, hogy az orvosok és a nővérek figyelő szemeit elkerüljem. Jobbra nézve megpillantottam a liftet, de semmiképpen nem mehettem oda, mivel ki tudja, hogy a földszinten kivel fut össze az ember. Néhány pillantást vetve a folyosó egyik illetve a másik végébe a baloldalon megpillantottam egy lépcsőt jelző kis rajzot, így tudtam, hogy azt az utat kell választanom. Összehúzva magamon a dzseki cipzárját próbáltam elrejteni a kórházi hálóinget, és amint végeztem elindultam a lépcsők felé. A csapóajtó elé érve oldalammal toltam be az egyik részt, majd hírtelen átesve azon már a lépcsőházban találtam magam, majd automatikusan a lefelé vezető irányba kezdtem el haladni. Lassan vettem a lépcsőfokokat ugyanis minden léptem tele volt bizonytalansággal. Az első emeletre leérve akarva akaratlanul is meg kellett állnom, ugyanis tüdőm teljesen kikészült ettől a pár lépcsőfoktól is. Két perc kényszerpihenő után azonban ismét közelebb araszoltam a kijárat felé. Már félúton voltam az alsó szint felé, amikor a zsebemben rezegni kezdett valami. Természetesen egyből tudtam, hogy egy telefon a rezgő tárgy, de fogalmam sem volt róla, hogy mikor csúsztattam bele a mobilomat a dzsekibe. A zsebhez nyúlva kiemeltem a számomra nem túl ismerős készüléket, majd a kijelzőre pillantva ismét nem láttam semmit, ugyanis a betűk ismét összefolytak a szemem előtt és semmi használható információt nem tudtam kivenni a képernyőről, így fogadtam a hívást.

-          Haver, tudom, hogy tudod, hogy Mourinho jó fej, de nem kéne ezt ennyire kihasználni. Oké, hogy a keresztlányod anyjáról van szó, meg Cris feleségéről, de ő neked tulajdonképpen senki, és annyi edzést kihagytál már, hogy a mester azzal fenyegetőzik, hogy kivesz a hétvégi keretből, ami valljuk be nagyon nem buli. És ha már témánál vagyunk még a mai bulit is kihagyod, ami nem szokásod, tehát szedd össze magad és térjen vissza a régi Marcelo. Remélem, érteted haver, hogy ezzel arra céloztam, hogy már számítunk rád a ma este is, mert nagyon pörgős kis banzáj lesz. Csajok, pia meg persze minden, ami kell. Amúgy ha már itt tartunk Cris hol a fenébe van, mert ő is necces, hogy olyan sorsra jut, mint te, ha nem jön edzésre. Te amúgy itt vagy? Vagy most csak teljesen fölöslegesen téptem a szám? Marcelo hallasz engem? Haló? – a hívó fél megszakította a vonalat én pedig csak meredten álltam és az előbb kiejtett szavakat próbáltam meg eljuttatni az agyam azon pontjára, ahol felfogom, illetve feldolgozom, hogy mit is hallottam.

Nem hitem volna, hogy Pepe csak így vélekedik rólam, hogy egy „senki” vagyok. Igazából nem sok mindent értettem ki a beszédéből, csak azt a részét, amiben én voltam a főszereplő, de annyit biztosan felfogtam, hogy nem hagyhatom, hogy miattam Marcelo ne adj isten kimaradjon a keretből. Nem szeretnék kockáztatni a karrierjét. Még nem tudtam, hogy mit is fogok tulajdonképpen tenni az ügy érdekében, de abban biztos voltam, hogy nem birok tovább itt maradni ebben a kórházban. Miután ezek a gondolatok eljutottak az agyamig lábam ösztönösen indult el a földszint felé. Az előbbi telefonhívásban elhangzott szavakat ismételgettem magamban, így eltereltem a figyelmemet arról, hogy a hasam majd szétszakad és a levegő vétel is elég nehéz feladattá vált már számomra. A földszintre érve nem tudtam eldönteni, hogy próbálkozzam meg ott kijutni, vagy keressek valami más kiutat. Fogalmam sem volt semmiről, ugyanis nem voltam felkészülve arra, hogy idáig fogok jutni, hogy menekülök a saját életem elől. A további lépcsőt néztem, ami a földszintről az alsó szintre vezetett.

-           A földszintet vagy az alagsort válasszam? Tessa dönts már! Így is elég gáz ez a helyzet, hogy magammal társalgok itt azon töprengve, hogy hogyan juthatnék ki ebből a pokolból. – megráztam a fejem, hogy eltereljem a gondolataimat, aminek következtében ismét elvesztettem az egyensúlyom. Megtámaszkodva a falba próbáltam meg összeszedni magam, majd az alagsor felé kezdtem el haladni, hisz a földszinten még ilyenkor is nyüzsöghetnek az orvosok illetve ápolónők, a bejáratnál álló lesifotósokról pedig ne is beszéljünk.

(Avenged Sevenfold - Danger Line)

Lejutva a legalsó szintre folyosók tömkelegével találtam szembe magam és döntenem kellett, hogy merre menjek. Éppen próbáltam kisilabizálni, hogy  melyik utat  válasszam, amikor hírtelen bal oldalról hideg szellő csapta meg a majdnem csupasz lábamat, így már biztosan tudtam, hogy melyik utat kell választanom, ha ki akarok jutni innen. Balra menve hányingert keltő szag csapta meg az orromat, amiből arra véltem következtetni, hogy valami szemétégető vagy szeméttároló lehet a közlekedő járat végén, de nem is tévedtem, ugyanis tényleg egy szeméttárolóval találtam szembe magam. Undorral néztem körül, hogy hol juthatnék itt ki, majd a hulladékdob túloldalán megpillantottam a számomra most sokat jelentő kijáratot. Fancsali képet vágva kerestem meg azt a helyet ahol a legkisebb a szemét majd óvatosan átlépkedve siettem a kijárat felé. Kikukucskálva pár munkást láttam meg, akik éppen a szemeteskocsit terelték a helyes irányba így én ezt kihasználva osontam ki a friss levegőre.

Chapter 7.

Sziasztok. A szilveszteri különkiadást csak jövőhéten tudjuk felrakni, de hogy ne szakítsuk meg a vasárnap érkező fejezeteket, így felrakjuk nektek a történet folytatását.:) Jó olvasást, a kritikákat pedig most is szívesen várjuk!

(Sergio)

(Nickelback - Holding On to Heaven [magyar] )

Mindenki egy emberként kezdi el kiabálni a nyugtató szót, majd Tessa kezeit megfogva, egy apró bőrszíjjal lekötik, ugyanis bármelyik percben kárt tehet magában. Ilyenkor tudatosul az emberben az, hogy mekkora hülyeséget csinált. Marcelo ádáz tekintetét rám emeli, majd határozott kijelentés után, pufogva indul el a szoba felé.

-          Jó, nekem innentől kezdve nem létezik semmiféle Larissa Morrison. –megkeményedett tekintetébe nézve megfordul a fejemben az, hogy talán nem kellett volna hátulról ekkora kavarást csinálnom a két jó barát között, de beugrik az a kép, ahol Lari egy másik férfit csókol, és rájövök, hogy igenis megérdemli.

Kilépve a kellemes madridi estébe, utam rögtön ahhoz a házhoz vezet, ahol minden kezdődött. Ha aznap nem megyünk el edzeni, talán még most is együtt lennénk. Talán most Lari engem csókolna olyan hévvel, ahogy a brazil fiút csókolta, és talán most a húga mellett lehetne. Az-az egyetlen baj, hogy sok a talán…

Elvégezve szokásos teendőimet, magányosan térek vissza a hálószobába. Szívem hatalmasat dobban, amikor telefonom hangos zenélésbe kezd, de csupán az edző neve villog a kijelzőn. Bontva a vonalat, kikapcsolom a készülékemet, ugyanis innentől kezdve nem érdekel senki. Se Mourinho, se Marcelo, se Tessa, se Lari, senki…

Reggel hatalmas ricsajra ébredve, alsógatyában rohanok le a földszintre. Egy kő hever az ablak alatt, majd egy újságot pillantok meg a kanapé előtt. Közelebb lépve az üvegszilánkokhoz, egy apró levelet vélek felfedezni a kavicsra kötve. „Kérlek Sergio, rágd át magad alaposan a cikken. Ez a lány soha nem szeretett téged, soha nem voltál fontos az életében. Önző, és kétszínű. Kérlek, gondolj majd a szavaimra, amikor a Santos csatáraként fog ellenetek játszani.”

Fogalmam sincs arról, hogy ezt egészen pontosan ki írta, de a betű formázása igencsak ismerős. Félretéve az agyalást, a híres spanyol újság felé közelítek. A címlapon a brazil csapat teljes kerete található. Egy fekete hajú lány hatalmas bombával rémíti meg a kapust, majd a következő képen már a tizenegyes játékos ölében ül. A pályán már csak ketten tartózkodnak. A homályos képből még így is sikeresen veszem ki az ismerős vonásokat. Larissa vigyorogva néz farkasszemet a Santos csatárával. Szalagcímként pedig egyetlen szó szerepel, „Áruló?!”. Úgy érzem ez az egész sztori, most hatalmasat fog dobni az olvasottsági szinten. Belenézve a szövegbe, az író tele volt kételyekkel, a sorok között pedig rengeteg megválaszolatlan kérdés szerepelt.

Mourinho hívása térít észhez, majd felvéve a telefont, a túloldalról egy csalódott hang üti meg a fülemet.

(Lari)

(Zac -Scream)

Ajkam egy pillanatra ajkára tapad, majd szemem sarkából észreveszek egy sietősen távozó embert. Az ismerős hajzuhatagot nézve, összevont tekintettel figyelem immáron már az üres folyosót. „Biztos csak képzelődök, hiszen Hannah az utóbbi időben nem nagyon jelentkezett, lehet, már hiányoznak az együtt eltöltött napok.” Neymar fészkelődni kezd alattam, nem hiszem, hogy a megszakított csók után, olyan kellemes lehet alattam feküdnie. Felpattanva öléből, az öltöző felé veszem az irányt, majd első utam telefonomhoz vezet. Bekapcsolva a készüléket, rengeteg üzenet és nem fogadott hívás található a kijelzőn, amiket gondolkozás nélkül törlök. Most valahogy nincs hangulatom a „Hol vagy?” SMS-eket olvasni.

-          Ma este pár Santosi sráccal beülünk egy kis pubba. Van kedved velünk tartani? –kérdésére meglepően jól reagálok. Valahogy sejtettem, hogy eljutunk ide is, de tekintve arra, hogy a csapattal fantasztikusan elvagyok, határozott bólintás után öltözni kezdek.

-          Egy gond van, nincs normális ruhám, ugyanis költözéskor elsősorban az edzőcuccaimat dobáltam be a kocsimba. –hangos gondolatmenetemre mindössze egy hümmögés volt a válasz, majd Neymar mellém lépve, vetkőzni kezd. Azt hiszem, elég érdekes fejjel nézhetek a fiatal srácra, ugyanis hangos kacagás után, folytatja cselekvését.

-          Öltözz, elmegyünk vásárolni. –na, jó, határozottan kijelenthetem, hogy nem erre a mondatra számítottam. Vigyorogva dobálom edzőcuccomat a táskámba, majd telefonom csörgését meghallva, leülök az öltözőben elhelyezett padra. –Nem veszed fel? – a brazil csatár hangjára megrázkódik testem, agyam pedig annyira kikapcsol, hogy észre sem veszem az engem figyelő tekintetet.

Körülbelül három hónapja, folyamatosan zaklat egy rejtett szám. Akárhányszor felveszem, soha nem szólnak bele a kagylóba. Az elején még egyszerű csínynek tekintettem ezt az egészet, de amikor a hívások elérték a napi tízet- húszat, akkor valójában már kezdtem megijedni. Természetesen erről Ramos nem tud semmit sem, viszont egy ideje már a fenyegető levelek sem maradnak el. Mindegyikben ugyanaz a szöveg állt, miszerint „Sehol nem vagy biztonságban. Laris, mindig nézz a hátad mögé, hiszen én ott fogok állni, és akkor fogok lecsapni rád, amikor nem számítasz rá. Amikor már mindenkit elmartál magad mellől, hiszen ha ezt nem teszed meg, őket is bántani fogom.”

Merengésemből egy férfias hang ránt vissza, ugyanis Neymar kikapva a kezemből a készüléket, fogadja a hívást. Remegve figyelem összehúzott szemeit.

-          Hello, ez Larissa Morrison telefonja. Kihez van szerencsém? –férfias hangja megkeményedik, és arcvonásai is felveszik érzéseit. Fogalmam sincs arról, hogy mit is mondhatott a vonal túlsó végén tartózkodó személy. Felkapva kabátomat, kirántom a brazil srác kezei közül a készüléket, majd meghallva a már ismerős szuszogást, bontom a vonalat. Mély levegőt véve, próbálom szívverésemet lecsillapítani, de nem nagyon sikerül. Remegve rakom le a padra telefonomat, majd amikor meglátom újra a rejtett számú hívást, reszkető kézzel simítom hátra hajamat. A feltörni készülő zokogásomat megpróbálom visszafogni, majd már csak a biztonságot jelentő karokat érzem magam körül. Belesimulva az ölelésbe, lábaim felmondják a szolgálatot, így tekintve arra, hogy a padok nincsenek a közelünkbe, Neymar szorosan tartva, helyet foglal velem a padlón. –Mi volt ez kislány? Miért mondta azt a férfi, hogy te tudod ki ő, csak gondolkodj azon ki mondta mindig neked a Laris becenevet?! –a felismerés villámcsapásként ér. „David!” De ő már halott! Láttam, éreztem, ahogy élettelen teste rajtam fekszik. –Kislány, mióta fenyegetnek? –a mindig poénos srác vonásai megkeményednek, kezeivel sürgetően int.

-          Azt hiszem három hónapja.  –monoton hangon kezdem el mesélni a történéseket, Neymar pedig megfeszült tekintettel issza szavaimat.

-          Rendben! Öltözz, megyünk vásárolni. Kirángatlak a megszokottá vált hétköznapokból. –gyermeki lelkesedésének hála, elfelejtem az iménti jeleneteket, viszont kissé vonakodva, de felkapom cipőmet, és falnak dőlve, mosolyogva várom, hogy végre indulhassunk. Többször jutott már az a gondolat az eszembe, hogy olyan, mint Roni és Pufi összekeverve. Sértődése, szétszórtsága teljes mértékben néger barátomra emlékeztet, viszont megismerkedésünk pillanatai, és gyönyörű barna szemei inkább a portugálra jellemzőek.

-          Két kocsival megyünk? –kérdésem hatására pólóval a szájában fordul meg, miközben cipőjét közi.

-          Terézsetesen. –vigyorogva rázom meg a fejem, majd az éppen felém guruló zokniját megfogva, fejéhez vágom. Értetlen tekintetét rám emeli, majd széttátva a száját, a póló is lezuhan a földre. Kacagásomtól talán már csak telefonom csörgése hangosabb. Mourinho buborékfeje jelenik meg a kijelzőn, majd még arra várok, hogy újdonsült barátom összeszedje magát, kilépve a folyosóra fogadom a hívást.

-          Hola Mou, mi újság van? –hangom feszélyezett, de azért próbálok minél több lazaságot belevinni mondandómba.

-          Szia Lari. A Barcelona meccsét előrehozták, holnap reggel edzés, este pedig már meccs. – gyors szavai után rám csapja a telefont. Váll rántva indulok el a kocsi felé, immáron már a tizenegyes játékossal az oldalamon…

(Ronaldo)

(Nightwish - Amaranth)

Két jeggyel indultam el a repülő felé, bár az nem volt tiszta még számomra sem, hogy miért pont két jegyet váltottam a gépre. Az első gondolatom az volt, hogy biztos már megszokásból mondtam ezt a számot a vételnél, ugyanis ha utaznom kellett, azt az utóbbi években nem egyedül tettem, mivel a feleségem mindig mellettem volt. A közös utazás emlékeit kivertem a fejemből és azt az elméletet állítottam fel, miszerint a számomra fölösleges jegyet most azért vettem meg, hogy ne kelljen a családi állapotomról beszélnem egész út alatt egy vadidegen sznobbal. Az eszmefuttatásom közben már helyet is foglaltam az ablak melletti ülésen, majd a szabad helyre letéve a kézitáskámat kényelembe helyezem magam a hosszú útra. Nem sokkal a pilóta és a stewardessek eligazítása után megkezdtük a felszállást. Viszonylag hamar a levegőbe emelkedtünk, majd a légi utaskísérők egyenként odamentek minden utashoz, hogy szükségük van-e valamire. Az egyik ilyen csaj hozzám is odajött, de mivel nem tartottam igényt semmire 5 másodpercnél tovább nem is áll ott mellettem. Nem is lett volna értelme semmi t kérni, mivel a szervezetem nem is kívánta a táplálékot. Egy jó két vagy három napja már nem is eszem úgy, ahogy az étrendemben elő van írva, amit ha Mourinho megtudna, valószínűleg olyan büntetést találna ki, amit egy ideig biztos emlegetnék. De jelen állás szerint egy ideig nem terveztem sem azt, hogy a Bernabeu közelébe menjek, sem azt hogy egyáltalán Madrid közelében tartózkodjak. Gondolkodásom közben az előttem lévő ülés támlájára bambultam, amikor hirtelen két csinos női láb került bele a látószögembe. Kissé oldalra sandítva meglehetősen ismerősek voltak a nő vonásai, majd teljes figyelmemet neki szentelve Irina Shaykkal találtam szembe magam. Az ex barátnőmmel nem ápoltam valami közeli, sőt semmilyen kapcsolatot azóta, hogy közös megegyezés után szétváltak útjaink.  Persze amilyen békésen váltunk el, a sajtó olyannyira fújta fel a szakításunkat. A kapcsolatunk befejezését még anno én kezdeményeztem, ami Irinát nagyon megviselte, de végül elfogadta a kialakult helyzetet és ő is belátta, hogy nekünk semmi értelme nem lenne tovább egymás érzéseivel játszani.

-          Hola Roni! – Irina a kifutókon használt pózolását használta, ami engem úgy látszik még most is levett a lábamról. Nem hiába egy divatbemutatón ismerkedtünk meg.

-          Szia Irina! Mi járatban erre felé? – kézitáskámat elvéve az ülésről, szabad helyet biztosítok a lehetséges beszédpartneremnek, majd az egyik stewardesst egy intéssel magunkhoz hívom.

-          Egy fehérnemű fotózásra megyek éppen, majd egy híres divatcég reklámfilm forgatása is lesz, ahol én mutatom be a legújabb kollekciót, de ez nálam nem meglepő. Tehát az igazai kérdés az, hogy te mit keresel ezen a járaton? – mondatait a légi utaskísérő csaj szakította félbe, mikor rendeltünk magunknak egy üveg pezsgőt. Először úgy volt, hogy csak egy-egy pohárral iszunk meg, de aztán hirtelen felindulásból az egész üveget kihozattuk.

-          Nem igaz, hogy nem olvasol újságot, vagy nem nézel tv-t. Sajnos már a csapból is mi folyunk, a családi drámánkkal. – rövid magyarázatom közben a pezsgőt egy húzásra leküldöttem. Szükségem volt arra, hogy valami elterelje a figyelmemet, és ha az a valami most az ital lesz akkor én ma szépen el fogok ázni.

-          Nem tudom emlékszel-e, hogy levegőt venni sincs időm. A médiában pedig végképp nincs időm böngészni. Tehát milyen családi drámával küzdesz éppen? – modell ismerősöm még egy pohár pezsgőt töltve hátradőlt, majd úgy várta, hogy magyarázzam el neki azt, ami elől most éppen menekülök. Megfogtam a pezsgősüveget majd néhány korty után megpróbáltam röviden leírni, hogy miről is van itt szó.

-          Nem is tudom, hogy hol kezdjem el a történetet mesélni, de gondolom az lesz a legjobb, ha mindezt az elejétől teszem. Tehát nagyjából olyan 3 hónapja Tessa ismét teherbe esett, és hihetetlenül hangzik, de nagyon vártam azt, a babát. Aztán egy pár napja a feleségem éppen valami kontrollra igyekezett a kórházba, amikor autóbalesetet szenvedett, aminek következtében elvesztette a babát. És furcsán fog hangzani, de engem ez eszméletlenül megviselt. Annyira örültem volna neki, ha például született volna egy fiam. Persze, ha lány lett volna is repestem volna az örömtől, de azért az apukák nagy része fiú gyereket szeretne, mint ahogy én is. De sajnos ez már nem jött össze. Aztán már nem bírtam ott tovább és el kellett jönnöm onnan, így az első gépre, ami indult jegyet váltottam, és most itt vagyok. – beszédemen már lehetett érezni, hogy a pezsgő elkezdte kifejteni a hatását, de én nem törődve ezzel folytattam az ivást.

-          Értem valahogy nem erre számítottam. Azt hittem Tessa megcsalt vagy ilyesmi és azért van családi dráma, de akkor ez egy kicsit más fajta dolog. És miért jöttél el, miért hagytad ott Tessat egyedül a kislányoddal? – meglepődtem, hogy Irinát érdekli, hogy mi van a feleségemmel. Eldöntöttem, hogy nemsokára aludni akarok, így jobban behelyezkedtem a székbe és úgy adtam választ a kérdésekre.

-          Nem csalt meg, csak elvesztette a babánkat, és nekem ez nagy törés. És pont azért jöttem el, hogy ne kelljen róla beszélnem és elfelejthessem egy kicsit, hogy ki is vagyok valójában. Tessa pedig nem egyedül van, mert Marcelo ott van mellette meg szerintem Lari is. – a mondatom végére letettem az üres üveget, majd a fejemet az ablaknak dőlve hunytam le a szemem.

-          Akkor nem faggatlak, de azért majd gondolkodj el azon, hogy a feleséged, hogy érezheti magát. – mondata után felhajtottam a közöttünk lévő kartámlát, majd magamhoz rántottam a volt barátnőmet. Nem tudom miért csináltam ezt, de úgy feküdt a mellkasomon, mint ahogy Tessa szokott, és így nyomott el minket az álom.

Elég sokat aludhattunk, mert a stewardessek figyelmeztetésére keltünk fel miszerint kapcsoljuk be az öveinket. Irina a mellettem lévő székben helyezte magát biztonságba, majd a kezemet megfogva mosolygott rám. Nem értettem, hogy miért teszi mindezt, de jó volt érezni, hogy valaki mellettem van. Landolás után együtt szálltunk le a  repülőről, amiből biztos, hogy címlap sztori lesz de abban a pillanatban még ez sem érdekelt sem engem, sem a modellt.  Igazából még csak most szembesültem igazán azzal, hogy hova is repültem, amikor a reptér elé megcsapott az ottani levegő.

(Tessa)

(Skillet - Forgiven)

Megsemmisülve feküdtem a kórházi ágyon. Fel sem fogtam, hogy miért teszi ezt velem mindenki. Először Roni ment el, Lari pedig itt sincs. Gondolkodtam, hogy tettem-e valamit ellenük, amiért ezt csinálják, de semmire sem jutottam. A szobában már egy jó órája csak Marcelo ül, de ő is alszik, amit nem csodálok, mivel már elég régóta tartózkodik itt a kórház területén. Sosem fogom tudni neki megköszönni, amit értem tett. Telefonomat megfogva az időjelzést kezdem el rajta keresni, de a szemem előtt a tárgyak olyannyira összefolytak, hogy csak néhány számot láttam össze vissza. Egyetlen cső, ami kiállt most belőlem az-az infúzió csöve volt, a többit sejtelmem sincs, hogy mikor távolították el, de az előbb említett csövet, egy gyors rántással távolítottam el. Ugyanúgy akartam tenni ebben a percben, mint Roni elfutni a gondok elől.

Feliz Año 2012!:)

Sziasztok!

Ezúton szeretnénk Nektek Boldog Új Évet Kívánni! Reméljük kapunk pár szép szót, ha már ennyit fáradoztunk ezzel a különkiadással.:) 20 oldal lett, és ez még csak az első fele. A következő rész hétvégén, vagy legkésőbb jövőhét elején érkezik! Jó olvasást! Puszilunk titeket, Lari.Tessa.:)

u.i: Tudjuk, hogy az út több mint egy nap, de nem akartuk az utazással eltölteni az időt.:D

(Larissa)

(The Black Eyed Peas - Don't Stop The Party)

A Real Madrid soha nem áll meg, ezt az is bizonyítja, hogy karácsony után, amikor mindenki legalább öt kiló felesleggel zárja az ünnepnapokat, drágalátos edzőnk tréninget tart. De nem is akármilyet. Tudja, hogy nem terhelhet annyira minket, de a kiszabott köröket keményen le kell futnunk. Azért ilyenkor örülök annak, hogy 27-én tart edzést, és nem az év utolsó napján. Az biztos, hogy azzal a tettével keltett volna egy kis felháborodást a futballisták között. Érdekes módon férjemmel még nem találkoztam a mai nap folyamán, ahogy látszószögembe valahogy Ronaldo sem esik bele. Hajnalban elég hamar leléptem otthonról, hiszen muszáj voltam öt nap tespedés után egy kicsit átmozgatni izmaimat, amit ugyancsak bokám bánt. Ahhoz képest, hogy fantasztikus volt a karácsonyi összejövetel, most mégis tartok egy kicsit attól, hogy valami baj történt.

-          Rendeződjetek párokba, Callejón és Larissa kapussegédek lesztek, sétáljatok át gyors tempóba a gyakorlópályára. – miért van olyan érzésem, hogy Mou titkol előlem valamit?! Parancsát követve ugyan, de kételyekkel telve lépek Iker területére. Megérzésem beigazolódni látszik, ugyanis edzőm nem néz a szemembe, csupán Callejónnal veszi fel a szemkontaktust.

-          Casillas, mi vagyunk azok, akik végre kilyukasztják a hálódat. –barátom érdekes tekintettel néz csodakapusunkra, ami nekem természetesen azonnal szemet szúr. –Rendben fiúk, ki vele! –annyira szeretem, amikor az emberek megpróbálják veled elhitetni, hogy fogalmuk sincs, miről beszélsz. –Hol van Sergio?! –kérdésemre mindössze a bejárat felé mutatnak, ahol férjem edzőm oldalán áll, és vigyorogva figyel. Mou szigorúan int, mégis arcán mosoly bujkál. Természetesen ez nem csak képzeletem szüleménye, ugyanis csalafinta szemekkel néz rám, majd a mellette helyet foglaló spanyolra.

-          Öltözz nyuszi, indulunk. –vigyora egyre jobban szélesedik, de én még mindig semmit nem értek. Már éppen nyitnám a számat, de Mourinho egyetlen nézésével egy másodperc alatt belém sulykolja a szavakat. Engedelmeskedve a férfiaknak, az öltözők felé veszem az irányt. Talpam stoplis része segít a külsős embereknek megállapítani azt, hogy éppen sántítok, ugyanis a kopogása vízhangot ver az üres folyosón. Belépve a helyiségbe, utam rögtön a zuhanyzó felé vezet. Gyors tusolás után, magamra kapkodom ruháimat, majd edzőtáskámat megfogva, kilépek a rám várakozó Adoniszhoz. –Mehetünk?! –kérdésére csupán csak bólintok, viszont látom az arcán átsuhanni az értetlenkedést. Ha valaki titkol előlem valamit, én vagyok az első személy, aki bármi áron ki akarja deríteni a dolgokat, ezért sem tudnak nekem meglepetést okozni. Most viszont inkább hagyom magam az árral sodródni, és nem gondolok arra, hogy mit hoz a holnap. Kilépve a kapun kicsit kiráz a hideg, ugyanis hajam vizes tincsei hatalmas kontyban meredeznek az ég felé. Sergio meglátva nyakamon a libabőröket, átfogja vállamat, ezzel is közelebb vonva magához. –Minden rendben?

-          Igen, csupán azon kattog az agyam, hogy mégis mit szervezkedtél már megint a hátam mögött. –sunyi vigyorát elnézve, eltaláltam a történet alapját. Beszállva fekete Audijába, szemeim rögtön az én autómat keresik.

-          Nyugi, hazavitettem Coentraoval. –na, jó. Ez az egész most már tényleg kezd nagyon furcsa lenni. Hajam még mindig vizes, így a falatnyi bőrdzseki és a csőszáru farmer sem könnyíti meg a dolgomat. Férjem bekapcsolja a fűtést, majd kezemet megfogva a váltóra teszi. Amikor ő vezet, mindig együtt váltjuk a sebességet. Mosolyogva bámulok ki az ablakon, és figyelem az egyre gyorsabban elsuhanó tájat. Elhaladva a ’Barcelona’ tábla mellett, izgatottan nézek rá Ramosra. –Meglepetés, időben mindent megtudsz. –mosolya szélesedik, amire az én szívem is már megszokott módon reagál. Elővéve i-podomat, a kocsi csatlakozójára helyezem, majd kedvenc listámat elindítva, boldogan dúdolom az ismerős dallamot.

Sergio izgatottsága, engem is alaposan felspannol. Levéve Nike cipőmet, térdemet egészen hasamig húzom, így talpam a bőrkárpiton helyezkedik el. Bokám duzzadt állapota nem lep meg, viszont erősödik bennem az-az érzés, hogy el kéne mennem egy orvoshoz. Számat elhúzva kibogozom kezemet Sergio szorításából, majd fejemet térdemre hajtva, várom, hogy végre megérkezzünk. Csupán a mellettünk elhaladó autókat nézem, viszont érzem magamon férjem pillantását. Megfogva bal bokámat, kirántja a fejem alól támaszomat, majd felrakva a műszerfalra, alapos tanulmányozásba kezd. Minden tekintetét figyelemmel kísérem, de amit megcsillanni látok a hatalmas barna szemekben, az egyáltalán nem tetszik.

-          Miért érzem azt, hogy ez komolyabb holmi rándulásnál?! –arcáról aggódást, szerelmet, féltést, és bűntudatot tudok leolvasni, így legszebb nézésemet elővéve, beszélni kezdek.

-          Drágám tudod, hogy az érzéseid általában becsődölnek. Most edzésen kicsit meghúztam, ezért dagadt fel ekkorára. Messze vagyunk még?! –azt hiszem, ha az ember már nem tudja rendesen kimagyarázni magát egy-két dologból, akkor a legjobb megoldás az, ha terelni kezd.

-          Ígérd meg, hogy bármi baj van, szólsz nekem! –kétségbeesett tekintetét az út és köztem váltogatja. Bólintásom nem tűnhetett elég határozottnak, így édes mosolyt öltve arcomra, magabiztosan fogom meg a combját. „Rendben, ha a szép szóból nem értesz, muszáj cselekednem.”

-          Ígérem. –kezem alatt teste kicsit megremeg, majd átszellemült arccal néz előre. Ujjaimat térdétől egészen a pulóver aljáig húzom, majd elégedett fejjel kacagni kezdek. –Szívem, ha eltöröd a kormányt, itt ragadunk. –nevetésem kissé alábbhagy, ugyanis szemeiben tiszta vágyat látok megcsillanni. –Állj meg! –kikapcsolva az övemet, sürgetően nézek rá, majd, hogy hatásosabb legyek, belemarkolok combjába. Padlófék segítségével a kocsi hátsó része kicsit kicsúszik, de a sikeres manőverre való tekintettel, immáron már a leálló sávból figyelhetjük a száguldozó autókat.

(Selah Sue - This World)

Átpattanva ölébe, vad csókcsatába kezdünk. Alsó ajkába harapva, hatalmasat mordul, mire nevetve a füléhez hajolok. Kezei rögtön kabátomhoz kapnak, majd levéve rólam a darabot, nyakam csókolgatásával foglalja el magát. Hangos dudaszó követi mozdulatainkat, de tekintve a sötétített üvegre, nem tulajdonítunk nagy figyelmet azoknak a személyeknek, akik felismerték a fekete járgányt. Hajába túrva elégedett sóhaj szakad fel a torkából, majd egy halk nyögést is sikerül kicsikarnom belőle mindössze azzal, hogy csípőmet megmozdítom ölében. Kezeim már nadrágját gombolják, de ő sem tétlenkedik. Pólóm alá nyúlva ujjait végighúzza gerincem mentén, majd egy mozdulattal kicsatolja melltartómat. Fenekem alá nyúlva kissé megemel, majd mellemet is végigcsókolva eléri, hogy hátam ívbe feszüljön. „Ennyi nekem nem elég, érezni akarom őt is.” Nem tudom mit láthatott a szememben, de mohón kap ajkaim után, majd ujjaival fokozatosan tolja feljebb a pólómat, de a telefon, mint mindig, most is a legjobbkor szólal meg. Kezem zsebe felé veszi az irányt, de megfogva csuklómat hasához húzza. A csörgés üteme egyre jobban erősödik, mire hatalmas sóhajtás után ismét az anyósülésen tudhatom magam. Szétzilált külsőmön jót mosolygok, majd megpróbálom egy kicsit rendezni magamat.

-          Hola!

-          …

-          Igen, még fél óra. –fogalmam sincs, hogy ki a titkos telefonáló, de tekintve arra, hogy nem akarom végighallgatni a rejtélyes beszélgetést, nadrágom gombjait a helyére illesztve, kiszállok a kocsiból. Van egy olyan érzésem, hogy a cselekményünket megzavaró ember, nagyon is része a meglepetésemnek. Sergio csapzott feje jelenik meg mellettem. A nyakán lévő piros foltra nézve, vigyorogva mérem végig férjemet. Nekiprésel Audijának, majd szenvedélyes csókkal jutalmazza a körülbelül három perce történt eseménysorozatot.

-          Hé, hé, hé! Állj le szépfiú, különben nem megyünk sehova. Neked még mindig több idő kell ahhoz, hogy lehiggadj, mint nekem. –eltolva magamtól, csalódottan teszi zsebre kezeit, majd lehajtott fejekkel indul el a vezetőülés felé. –Szeretlek.

-          Nem áll jól ez a nyáladzás cicc. –macsósan végigmér, majd egy kacsintás után beszáll a kocsiba. Sértődött fejjel foglalok helyet én is mellette, majd erőből becsapva az ajtót, hajamból kirántom a hajgumit. –Ne légy már ilyen morcos, én is szeretlek téged. –mosolyogva hajol át az én térfelemre, majd egy arcra puszi után indítja a csodajárgányt.

Körülbelül háromnegyed óra után meg is érkezünk egy csodálatos ház elé. Kiszállva a kocsiból először egy csapzott fejet fedezek fel a felénk közelítő személyből, majd meglátva két hatalmas boci szemet, azonnal egy név ugrik be. „Fabregas!” Hatalmas vigyorral közelít felénk, majd hangosat sikítva futni kezdek rég nem látott ismerősöm felé. Nyakába ugorva lábaimat csípője köré kulcsolom, majd millió puszival ékesítem baba arcát, ami hál’ istennek most az egyszer nem egy jetire hasonlít. Kezeivel magabiztosan fogja meg combjaimat, ezzel is levéve kezeimről a terhet. Mosolyogva, gyerekesen kezdem el kántálni nevét, mire nevetve ad egy puszit az arcomra. Istenem, annyira hiányzott már! És ezzel férjem is tisztában volt.

-          Cescy, Cescy, Cescy! –gyermekies kacajjal még mindig rajta lógok, de senkinek egy szava sincs ez ellen. Az Audi felé nézve, Sergiot boldog mosollyal találom ott, ahol az előbb is hagytam.

-          Kislány, úgy sajnálok mindent. –bűnbánó szemeit azonnal rám emeli, mire én csak végigsimítva az arcán, erősen magamhoz szorítom.

-          Semmi baj! Úgy érezted, hogy ezt kell tenned. Még csak azért sem vagyok mérges, hogy apám csapatából eligazoltál. –utolsó mondatomat poénnak szántam, de tekintve Fabregas arcára, egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. –Cesc, hidd el, nekem is hiányzik. De ha előbb tudom meg a diagnózist, akkor sem cselekedtem volna másképp. Megtaláltam életem szerelmét, és új barátokra tettem szert. – az utolsó mondatot suttogva ejtem ki a számon, csupán azért, hogy Sergio ne bízza el magát. De igazat mondtam, ő az életem már.

-          Emberek, elrontják ezzel az érzelgőséggel a további meglepetéseket. – a két spanyol arcára kisfiús mosoly ül, majd Ramos mögém lépve megfogja a derekamat, és lecibál boci szemű barátomról. –Haver, összeszedted a cuccodat?! –jézusom, ez azt jelenti, hogy megyünk valahova és drága spanyolom is velünk jön?! Hangos sikítással pattanok ki az ölelő karok közül, majd a kocsihoz rohanva megfogom a hátsó ülésre hajított táskámat, és a csomagtartó felé veszem az irányt. Soha nem voltam ilyen idegesítő szerintem, de ezt betudom annak, hogy Sergio a legmélyebb álmomat hozta felszínre most.

-          Istenem, ennél jobb napom nem hiszem, hogy valaha is lesz még. –kinyitva az ajtót, két hatalmas bőrönddel találom szembe magam. Lesokkolt tekintettel nézek fel a már mellettem álló védőre, majd meglepődöttségemnek köszönhetően, le is csapom a csomagtartót, ami majdnem kezén landol.

-          Mondtam, hogy még lesz egy meglepetés. –kacsintása után segélykérően néz Fabregasra, aki megfogja karjaimat, elhúz a kocsi mellől. –Nyuszi, hidd el, hogy így is észveszejtő vagy, de ezeket vedd át légy szíves. –meglátva az új ruhadarabokat, arcomra hatalmas mosoly telepedik. Egy fekte szaggatott, csipkés cicanadrágot nyújt át, egy egyszerű fehér pólóval. – A bőrdzseki marad. –vigyorom egyre jobban szélesedik, majd amikor meglátom a világon a legszebb cipőt, szám ’o’ betűt formáz.

-          Cescy, bemehetek a házadba? –bólintása után szabad utat kapok, majd a fehér ajtó felé lépkedve, magabiztosan nyitok be a hatalmas nappaliba. Ledobálva a kanapéra az újdonsült ruhákat, öltözéshez látok, de arra nem számítottam, hogy a fiúk nem várják meg, még át nem vedlek, így sikeresen rám nyitnak.

-          Nyugodtan mehetsz az egyik szobába is, egyedül lakom itt. –a középpályás spanyol lesüti a szemét, majd bal oldali első ajtóra mutat. Hatalmas vigyorral a képemen, elindulok a mahagóni felé, majd benyitva megpillantom a falra festett ágyút. Szívem hatalmasat dobban, ugyanis Fabregas ezek szerint még nem tudta teljes mértékben elengedni az Arsenalos fiúkat. Felpillantva az ajtóval szemben lévő falra, éppen Cescyvel osztom meg a gólörömömet. Hajam lófarokban van, és az apró tincseket egy fejpánttal fogtam hátra. Két kép van felfestve, az egyiken egymást öleljük, a mellette levőn pedig háttal állunk a kíváncsi szemeknek, és mezünkre mutatva, egymásra nézünk. Szemem könnybe lábad, hisz ezek szerint még mindig fontos vagyok neki.

(Flo Rida - Good Feeling)

Felkapkodva magamra a Sergio által adott göncöket, elégedett tekintettel nézek az egészalakos tükörbe. A cipő minimum 15 centit emelt a magasságomon, így hálát adok férjem eszének, ugyanis nem leszek már olyan kicsi mellette. Magamra kapva a bőrkabátom, mosolyogva mérem végig magam. Fekete hajam, kabátom és nadrágom mellett erős kontrasztot kap a tört fehér póló, és a virágos, krémszínben pompázó cipő. Bokám egyáltalán nem rajong azért az ötletért, hogy ismét magas sarkúval toldjam meg magasságomat, de boldogságom ismét felülmúlja a fájdalmat.

-          Lari, gyere már, mert elkésünk! –kecses léptekkel indulok el a felszólításra, ugyanis férjem már egy ideje megállás nélkül kopogtat az ajtón. Sportos szerelésemet kézbe véve, kilépek az ajtón. –Tudtam, hogy jó ízlésem van. Na de ennyire?! –tátott szájjal mér végig, mire lassan körbeforogva megmutatok mindent új összeállításomból. A Louboutin lábbelim kopogása adja mindenki tudtára, hogy Sergio felé indulok el.

-          Remélem segített valaki a választásban, mert ha nem, kezdelek félteni a pasiktól. –halkan suttogom fülébe a szavakat, kezem pedig elindul lefelé a hasán. Teste megremeg, majd egy elfojtott sóhaj adja tudtomra, hogy most kell megállnunk, mert tényleg elkésünk. –Na, mehetünk! –gyors kacsintásom után, vigyorogva nézem a megsemmisült tekintetű védőt, majd Cescyhez lépve, szorosan megölelem rég nem látott barátomat.

Nagy nehezen elindulva végcélunk felé, gyomrom egészen apróra zsugorodik. Befordulva a repülőtér elé, érdeklődve figyelek a spanyolokra, de ők direkt nem veszik fel velem a szemkontaktust. Szememmel követem azt a táblát, ami leírja, hogy melyik gép mikor indul, és hova tart, de úgy érzem, egyik sem felel meg nekünk. A srácok nem engedik, hogy bármelyik bőröndöt is megfogjam, így táskámat vállamra dobva, elindulok utánuk. A négyes terminál felé veszik az irányt, de felpillantva a kivetítőre, egy repülő sem indul onnan. A kérdések megcsillannak a szememben, szerintem most úgy nézhetek ki, mint Donald kacsa, annyi különbséggel, hogy jelen esetben nem a dollárjel villan fel a tekintetemben. A fotósok vadul kattintgatni kezdenek, de mi időben eltűnünk a jótékony sötétségben. Kilépve a repülőknek fent tartott placcra, szemem megakad egy kisebb gépen. Tátott szájjal indulok el felé, még az sem érdekel, hogy a srácok próbálnak megszólítani. Mindig is imádtam a repülőket, és tinédzser koromban elmentem sárkányrepülőzni is. Természetesen apám nem örült neki, viszont jó buli volt.

-          Lari, állj meg! Meg kell várnunk a pilótát. –hallom mondataikat, csupán nem akarok velük foglalkozni. A gép oldalára hatalmas betűkkel van ráfestve a „Hope” felirat. Gondolom, ez takarja a nevet. Meg akarom érinteni oldalát, de egy férfias kéz hátulról átölel, és miután a fülembe harapott, hátrahúz. –Mondom, hogy várni kell! –kacagva kezdek el vergődni férjem karjaiban.

-          Sergio, tegyél le! –figyelmeztető hangomat meghallva azonnal elenged, majd fenekembe csípve, pár lépéssel hátrébb lép.

-          Aszta, még soha nem láttam férj-feleség vitát, de határozottan kezd érdekes lenni. –Cescy mondatán jót mosolygok, majd levéve cipőmet, lassú, megfontolt léptekkel Sergio felé indulok. Kihívó tekintettel néz rám, de arcáról nem lehet letörölni azt a kaján vigyort. Sunnyogó tekintettel pillantok rá, majd teljes erőből futni kezdek. Kacagásunk betölti azt a csendet, ami körülöttünk található. Érdekes módon, semmi zaj nincs, pedig egy reptéren vagyunk.

-          Nektek is feltűnt, hogy csak mi vagyunk itt?! –csábos tekintetemet elővéve Cescre pillantok, aki vigyorogva kezdi el rázni a fejét. Többször eljátszottuk már ezt egy-egy köztéren, de általában mindig a barátaim jártak rosszul, ugyanis a spanyollal jót kacagtunk rajtuk. Sergio körülnéz, majd hatalmas barna tekintetét rám emeli. –Nektek nincs melegetek? –igazából lábam már egy kicsit fázott a betonon, de nem panaszkodok, hiszen bal bokám semmit nem érez ebből. Kabátom cipzárjához nyúlva, lassú mozdulattal kezdem el eltűntetni magamról fekete dzsekimet. Ramos szemével követi ujjaim útját, majd hatalmasat nyelve, elindul felém. Vérem elkezd forrni bőröm alatt, férjem pedig ragadozó módjára közeledik. Fabregas már majd meg fullad a nevetéstől, de a világ összes kincséjért sem kezdene el hangosan hahotázni. Ramos egyre közelebb ér hozzám, így lassan tolom le vállamon a bőrdzsekit, majd vigyorogva konstatálom, hogy hatalmas nyelés után, megnyalja a száját. A maradék távolságot már én teszem meg, majd testéhez dörgölőzve adok egy puszit az állára. Birtoklóan ölel át, majd kezei domborulataim felé veszik az irányt. Fenekem alá nyúlva felemel a földről, hiszen tekintve arra, hogy a cipőt levettem, enyhén szólva kisebb vagyok nála. Lábaimat átkulcsolom dereka körül, majd hajába túrva a füléhez hajolok. Cescy barátom nevetve néz minket, majd egy kacsintás után suttogni kezdek. –Édes a bosszú szivi. –kipattanva az öléből, a katalán srác felé kezdek el rohanni.

-          Úristen Lari, ez volt a legjobb műsor, amit valaha is csináltál. –kacagásának hála, én is nevetni kezdek, majd Sergio ádáz tekintetébe nézve, hatalmasat nyelek. A fiatal srác mögé bújva megpróbálom apró testemet egészen összehúzni, és csak a válla felett leskelődni.

-          Na, mi az cicc, berezeltél? –férfias hangját meghallva kiráz a hideg, majd előlépve rejtekemből, magabiztosan nézek férjem szemébe.

-          Arról vagyok híres, igaz?! –mosolyogva tűröm kaján tekintetét, ami újból és újból végigmér. Kecses járással elindulok felé, majd mikor már majdnem odaérek, lefordulok balra, és újra emelek a magasságomon cipőm segítségével. –Bocsi, ezt itt hagytam. –Fabregas ha tehetné, már régen popcornnal a kezében ülne, és izgulná végig a cselekménysorozatot. Egy pillanatra veszítettem szem elől Ramost, rögtön lecsap rám. Magához rántva szenvedélyesen megcsókol, aminek hála testem teljesen felforrósodik. Halk nyögéssel nyugtázom tettét, mire elégedett vigyorral hátrébb lép, és az éppen megjelenő férfit üdvözli.

-          Hola Alberto! Köszönjük, hogy ma szolgálatunkra állsz. Indulhatunk? –még a két férfi lepacsizik, addig én megsemmisült tekintettel állok, és gondolataimat megpróbálom kordában tartani. Tudtam, mindig is tudtam, hogy szenvedélyes a drága, de arra nem gondoltam, hogy képes feltüzelni pillanatok alatt, majd mikor eléri azt, amit akart, képes ott hagyni.

-          Azt hiszem Lari, most beleestél a saját csapdádba. –Fabregas két nevetés között próbálja meg kinyögni ezt a mondatot, kisebb-nagyobb sikerrel. A férfi kinyitja a repülő ajtaját, így végre elindulhatunk a meglepetésem felé.

-          Hola kislány, Alberto vagyok. –kezét nyújtva bemutatkozik.

-          Szia, Lari. –mosolyogva fogadom el az üdvözlését, majd közelebb hajolva hozzá, bennfentesen suttogni kezdek. –Te biztos tudod hova megyünk. Elmondod nekem? –hangosan nevetni kezd, amire a többiek is felfigyelnek.

-          Mondta Sergio, hogy én leszek az első, akiből megpróbálod majd kiszedni, de fogalmam sem volt, hogy ilyen aranyos teszed majd meg. –összehúzott tekintettel fordulok férjem felé, majd kinyújtva a nyelvem, agyamat újra Albertora hangolom. –Sajnos nem mondhatom meg az úti célt, viszont a következő kérdésedre a válasz, Sergio testvérének vagyok a legjobb barátja. –hitetlenül nézek a férfire. Most vagy megint Ramos szívat, vagy ennyire kiismerhető lettem. Bólintásom után magára hagyom a harmincas éveiben járó embert, majd az utastér felé véve az irányt, helyet foglalok a spanyol macsó ölében.

-          Elmondod végre, hogy hova megyünk? –boci szemeimet elővéve, hatalmas pillázások segítségével próbálom meg szóra bírni életem értelmét, de ő csak csóválja a fejét. Apró csókot lehelve szájára, leveszem cipőmet, majd felhúzva lábaimat, kényelembe helyezem magam. Fejemet nyakához hajtom, majd mélyet szívva illatából, mosolyogva csukom be szemeimet.

-          Riri annyira hihetetlen számomra még az, hogy Sergio megkeresett mindössze azért, hogy veletek szilveszterezhessek. –mondatát alaposan átrágom, hiszen arról nem volt szó, hogy ahova megyünk, ott szilveszterig leszünk.

-          Én is örülök annak, hogy ennyire kiismert már, és a legtitkosabb álmaimat hozta ezzel a tettével a felszínre. –mosolyogva nyitom ki szemeimet, majd egy köszönetnyilvánító csókot adok az említett személynek. Karjait szorosabban fonja körém, mire bal karomat háta mögé rejtem, a jobbal pedig végigsimítok nyakán.

-          Szépek vagytok együtt. –mondatát meghallva fészkelődni kezdek a nyugtató ölelésben. Még soha senki nem dicsért meg minket ilyen téren.

-          Hiányoztál Cescy. –suttogva ejtem ki a szavakat a számon, majd hatalmas ásítás után álomra hajtom fejemet.

(Pitbull Featuring Chris Brown - International Love)

Nem tudom mennyit aludhattam, de Sergio nyugtató hangjára, és simogatására nyitom ki a szemeimet. A hirtelen fénynek köszönhetően, alig látok valamit, így inkább visszahajolva nyakához, adok egy apró puszit neki. Nem éppen megfelelően utaztunk, ugyanis a le- és felszállásnál a helyemen kellett volna lennem, egy bekapcsolt öv társaságában, én viszont végig férjem ölében pihentem. Lemászva róla megnyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat, majd felé nézve megeresztek egy apró mosolyt.

-          Tudod, ilyenkor örülök annak, hogy nem száz kiló vagy. –lehet, hogy még nagyon korán van, ugyanis nem értem az összefüggéseket. –Gondolj bele, egy teljes napot végig utaztunk, úgy hogy rajtam aludtál. Ha nem 50 kiló lennél, most nem bírnék felállni. –nevetésénél talán a rozsdás kerekek az agyamban hangosabbak. Ha egy teljes napot utaztunk, akkor most hol vagyunk?! –Üdv a Maldív-szigeteken édes. –fülemhez hajolva suttogja a mondatot, majd adva egy puszit, a csomagok felé indul.

-          Ti elhoztatok engem ide?! –meglepődöttségemben csupán csak ezt a kérdést tudom feltenni, majd követve életem spanyoljait, leszállok a gépről. A szikrázó napsütésnek hála, rögtön melegem lesz. Sergio felé lépkedve észreveszem, hogy megtalálható rajta az általam annyira imádott pilótaszemüvege, így elé érve, lekapom a tekintetét takaró üveget, majd szemeim elé helyezem. –Látod? Így sokkal jobb. –most ha tehetném, kacsintanék egyet, de azt senki nem láthatná, így megkímélem magam a felesleges dolgoktól.

Kiérve a reptérről, két taxi fogad minket. Még mindig csodálkozom azon, hogy-hogy tudtak mindent megszervezni úgy, hogy még csak meg sem sejtettem a tervüket. Az egyikbe bepakoljuk a bőröndöket, a másikban pedig helyet foglalunk. Ránézve az autóban elhelyezett órára, vigyorogva tudatosul bennem az, hogy még csak két óra van. Remélem innentől kezdve az út már csak pár perces, ugyanis szeretnék végre a parton regenerálódni egy kicsit.

Megérkezve egy hatalmas hotel elé, csodálkozva bámulok az üvegfal felé. Hozzá vagyok szokva ilyen téren a luxushoz, de ez még nekem is újdonság most. A recepción Fabregast már régi ismerősként köszöntik, majd átadva két lakosztály kulcsát, kellemes ünnepeket, és nyaralást kívánnak.

Sergio kézen fogva elindul a lift felé. Tizennegyedik emeletre érve, csak mi szállunk ki, hiszen Cescynek külön szoba lett foglalva.

Belépve a helységbe minden feketében és fehérben pompázik. Mosolyogva indulok el felfedezni a hatalmas lakosztályt, majd belépve a hálóba, megpillantom a világon a legnagyobb ágyat. Kaján vigyort felvéve Sergiora pillantok, majd magam után húzva, rálököm a puha matracra. Derekán helyet foglalva, csábosan nézek végig rajta. Szájához hajolva, szenvedélyes csókcsatába keveredünk. Már éppen változtatna a felálláson, amikor hirtelen felpattanok, és a bőröndök felé veszem az irányt.

-          Menjünk le a partra! Hoztál fürdőruhát? –értetlen tekintettel pillant rám. –Most mi van?

-          Végül is semmi, csak már nem tudom megszámolni egy kezemen, hogy hányszor hagytál ott a mai nap folyamán teljesen feltüzelve. –durcás arccal indul el felém, majd lehajolva a bőröndhöz, elővesz egy számomra még ismeretlen bikinit. Megpillantva a fekete, láncos csodát, szájtátva nézek rá. Tudom, hogy nem szeretek vásárolni, de amikor engem lepnek meg ilyen csodás göncökkel, azért nekem is van hozzá egy-két szavam. –Remélem jó lesz a méret. –felhúzott szemöldökkel kezdem el méregetni, majd hatalmas vigyorral a képemen, öltözni kezdek. Kapkodva veszi a levegőt, majd behunyva szemeit, megpróbálja lenyugtatni magát. Megfogva a csipkés cicanadrágot, lassú mozdulatokkal kezdem el lehámozni magamról, de már ő sem bír nyugton maradni. Most valószínűleg mindenki arra számít, hogy nekem esik, ezzel ellentétben viszont csak kimegy az erkélyre levegőzni. Mosolyogva rázom a fejem, hiszen tudom, hogy gonosz tett volt, mégis örülök, hogy ennyitől eszét veszti. Gyorsan magamra kapva a fürdőruhát, az ágyra kikészített átlátszó kendővel próbálom meg eltakarni egy kicsi csípőmet, majd férjem keresésére indulok.

-          Minden rendben? –nem néz rám, és ez most már zavar egy kicsit. –Sergio! –végigsimítva karján kirázza a hideg, majd hirtelen felindulásból ölébe kap, és már csak a hátamnak simuló üvegfalat érzem. Szája tépi az enyémet, csókunk vad, és vágykeltő. Hangos nyögéssel jutalmazom tetteit, majd vigyorgó arcára nézek.

-          Három-három úgy érzem. Édes a bosszú szivi. –lesokkolt tekintettel pillantok fel rá, majd mosolyogva rázom meg a fejem.

-          Te is tudod jól, hogy csak húzzuk egymás agyát, és a végén a berendezés bánja. –kaján vigyorát elnézve tudatosul bennem az, hogy nem bánná, ha mindent tönkretennénk itt, akár még a mai nap folyamán.

-          Menjünk a partra, pár perc és én is kész vagyok, addig menj, szólj Cescnek. A felettünk lévő szoba az övé. –bólintásom után el is indulok megkeresni barátomat, aki egy szál törölközőben üdvözöl. Nem értem mostanában a férfiakat! Természetesen a spanyol középpályásra soha nem néztem úgy, mint pasira, de azért a kockás hastól én sem tudok eltekinteni.

-          Jössz velünk partra? –barna szemeire koncentrálva, mosolyogva várom válaszát.

-          Ott találkozunk, még el kell készülnöm. –arcára adva egy apró puszit, a Sergioval közös szobánk felé veszem újra az utamat. Belépve a helységbe, férjem jellegzetes parfüm illata lengi be a szobát. Még két percet itt töltök, és Cesc feleslegesen megy strandolni. Az ágyhoz lépve kezembe veszem táskámat, majd a szükséges holmikat, mégpedig napszemüveg, telefon, magamhoz véve, kilépek az erkélyre. Mély levegővételeim sértik a fülemet, így a korlátot megfogva, megpróbálok teljes nyugodtságot erőltetni magamra. Most annyira tökéletes minden, és a világ összes kincséért sem válnék meg ezektől az emlékektől. Egy férfias, hideg test simul nekem hátulról, majd nyakamba csókolva eléri, hogy testem megborzongjon.

-          Mehetünk?- édes mosolyát meglátva, amúgy is jó kedvem az egekbe szökik. Elindulva a lift felé, boldog mosollyal váron férjemet.

Soha nem gondoltam volna, hogy a szilvesztert a két szeretett spanyolommal tölthetem, ráadásul nem is akármilyen helyen. Talán soha nem esett semmi olyan jól, mint ez a meglepetés. Kézen fogva Sergiot, elindulok a part felé. A legtöbb ember tekintete megakad rajtunk, viszont ha nem lennénk híresek, akkor is bekövetkezett volna ez az egész, ugyanis Ramoson csupán egy fürdőnadrág, rajtam pedig egy fürdőruha és egy kendő van. Mosolyogva, felszegett fejjel haladok férjem mellett, gyűrűnk megcsillan a napsütésben. Sergio kihúzza magát, és fölényesen végigtekint a minket bámuló embereken.

-          Sergio, én megértem, hogy helyes, napbarnított, izmos fiúkák vannak jelen a tengerparton, de azért ne ilyen feltűnően jártasd már a szemedet rajtuk. –angyali arccal tekintek rá, majd vigyorogva konstatálom, hogy elértem a célomat. Lekapva papucsomat, egészen a vízig szaladok, ugyanis spanyolom kicsit berágott az előbb elejtett célzásért, így kergetni kezdett.

-          Lari, szívem, várj meg. Nem akarok semmi rosszat. –kisfiús mosolyát elnézve kicsit megsajnálom, de azért számítok, hogy tettem megtorlást követel, így nem hiszek teljes mértékben neki. Összehúzott tekintettel kezdem méregetni, majd amikor elém ér, apró csókot lehel számra. –Szeretlek. –szívem táncot jár, ugyanis imádom tőle ezt a szót hallani. Kezeimet átkulcsolom nyakán. Éppen nyitnám számat, hogy az előbbi kedves gesztust viszonozzam, de ő csak megfogja derekamat és bedob a mély vízbe. Fuldokolva jövök felszínre, majd már csak barátom kacagó fejét látom. Duzzogva hajolok hátra a vízen, és kezdek el úszni, viszont ágyús lelki társamat meglátva, hatalmas mosoly ül ki az arcomra. Ramos már éppen megfordulna, de eltűnik szerintem lába alól a talaj, ugyanis ő is levegőt kapkodva bukkan fel. Nevetésemtől, talán csak félelmem nagyobb, ugyanis a két spanyol egymásra nézve, elindul felém gyorsúszás segítségével. Lebukva a víz alá, megpróbálok elúszni mellettük, de megfogva karomat, felemelnek.

-          Te dobod, vagy átengeded nekem ezt a megtiszteltetést?! –Cescre nézek segélykérően, de meghallva szavait, birtoklóan csöngök Sergio nyakán.

-          Fiúk, ígérem, jó leszek. Nem szívatok senkit, és beteges humoromat is elha…

-          Most! –a katalán férfi kikap Sergio kezéből, majd jól irányzott mozdulattal egy magasra dobás után, nagyot csobbanok a vízben. Hajamat hátracsapva jövök a felszínre, majd bosszúálló tekintettel fordulok barátaim felé. Ördögi mosollyal indulok el a partra, majd nem nézve a spanyolokra, lefekszek az egyik napozóágyra. Szemeim elé a Sergiotól lenyúlt napszemüveget helyezem, a vizes kendőt pedig leveszem, és magam mellé dobom. Játékunkkal kicsit elment az idő, ugyanis már a nap sem süt olyan erősen, mint amikor kiértünk, így megnézve telefonomon az órát, megállapítom, hogy ha menni akarok valahova este, most kell elkezdenem készülődni.

-          Srácok, este buli? –mellém telepedve Fabregas pacsira nyújtja kezét.

-          Mondtam, hogy elsőnek inni akar. –hangos nevetés rázza meg a partot, viszont barátom nem is áll olyan messze az igazságtól. Felállva az ágyról, kezeim közé veszem személyes dolgaimat. Szó nélkül elindulva a hotel felé, el is kezdek készülni.

Belépve a fürdőbe, a mosdó alatti szekrényből kiveszek egy törölközőt. Ledobálva magamról a vizes darabokat, beállok a kabinba, és folyatom magamra a hideg vizet. Mindig is szerettem testhőmérséklet alattiban fürdeni. Egy férfias kéz megfogja hasamat, és közelebb húzva magához, a kézhez társul még egy tökéletes, izmos test is. Hajamat elhúzva az útból végigcsókolja nyakamat. Vállaimhoz érve megfordít tengelyem körül, és mézédes csókkal jutalmaz. Lábujjhegyen állás nem könnyíti meg bokám állapotát, így kicsit elrugaszkodva a talajtól, csípője köré fonom lábaimat. Egy halk nyögéssel tudatja velem, hogy ha meg akarok állni, most tegyem meg, ugyanis később már nem fog menni. Elszakadva ajkaitól mélyen a szemébe nézek, és mosolyogva mérem végig testét, már amennyi látszik belőle. Végigsimítva izmos hasfalán, kirázza a hideg. Mohón ajkaim után kap és hátamat a hideg üvegnek dönti. „Akárcsak kint az erkélyen.” Lábaimat lerakom a földre, és egy erős taszítás után hátrébb tolom férjemet. Kacsintás után kiszállok a kabinból, és vigyorogva csavarom magamra a törölközőt. „Négy-három az én javamra.” Kilépve az ajtón, már az ágyon találom esti felszerelésemet. Fejcsóválás közben még hallom, hogy a fürdő csapja erősebbre lett nyitva. Kacagva törlöm végig testem, aztán felvéve a vadító fehérnemű szettet, megpróbálom a hajamat is szárazabbra törölni. Belépve a helységbe hűvös szellő fogad, aminek segítségével be tudom azonosítani, hogy Sergio milyen vízben is tusol. A hajszárítóhoz lépve, gyorsan megszárítom hajamat, aztán egy vastagfejű hajsütővas segítségével hatalmas loknikat varázsolok szög egyenes frizurámba.

Tekintve a fekete ruhára, és a fekete cipőre, sminkemet is hasonlóan akarom megcsinálni, viszont Ramos észrevette azt is, hogy a cipő szalagja bordóban pompázik, így hozzá tartozó pénztárcát is vett. Mindig is nagyobb pénztárcába szerettem pakolni a holmimat, hiszen belefért a telefonom, és az irataim is.

Sminkemet aránylag egyszerűre fogom, bordó rúzs és szempillaspirál.

Végezve a szokásos teendőimmel, immáron már a ruha felé veszem az irányt. Megpillantva a dögös szerelést, azt hiszem még a szavam is eláll.

• -           Azt tudom, hogy a ruhát te választottad, hiszen látszik rajta a stílusod, de ne mond nekem azt, hogy tudtad, hogy ha egy cipőben van piros, akkor kell még valami hozzá hasonló kiegészítő is! –azt hiszem kissé túldramatizáltam az állapotot, ugyanis Sergio csak mosolyogva ölel át.
  -          Miriam is sokat segített, ő foglalta le a jegyeket is. Meg persze Fabregas intézte a szobákat, mindössze azért, hogy ne fogj gyanút édes. A ruhát pedig valóban én választottam. –hideg testét nekem préseli, és a falatnyi bugyinak és melltartónak hála, apró libabőrök jelennek meg rajtam. –Öltözz nyuszi, soha nem leszünk készen. – hirtelen kinyílik a lift ajtó, és spanyol barátom csatlakozik társaságunkhoz.
  -          Ó, nem akarok semmit megzavarni, de én elkészültem. –mosolyogva fordulok barátomhoz, majd a ruhát kezembe véve, elindulok a fürdő felé. Magamra kapva, enyhén meglepődök, ugyanis szerintem, amit a hasamnál lespóroltak, az került a jobb ujjrészhez. A ruhához hozzá van varrva egy szalagféleség, amit végig kell tekernem a kezemen.
  -          Sergio, most komolyan ebbe a ruhába kell mennem? –végigpillantva rajtam, lassú léptekkel indul el felém.
  -          Mi a bajod ezzel a szereléssel? –Cesc barátom, csak kellett neked Ramos alá tenni a lovat.
  -          Én sem értem… - a szavakat elnyújtja, de valahogy mindig közelebb kerül hozzám. Végigsimít karomon, majd oldalamon végighúzva kezét, a jobb oldalon lévő kivágásba csúsztatja. Hátamat magabiztosan fogja meg a ruha alatt, és magához rántva, forró csókot ad.
  -          Jól van fiatalok, most már azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy olyanok vagytok, mint a nyulak. –hangos nevetés rázza meg a lakosztályunkat, ugyanis Sergioval még a parton fogadtunk, hogy barátom hamar be fog sokallni, ezért is tettünk még rá pár lapáttal. Pacsira nyújtom kezem, akárcsak ők pár órával korábban. Vigyorogva fordulok Cescyhez, aki természetesen nem ért semmit.
  -          Fogadtunk. Mondtam Ramosnak, hogy ki fogod jelenteni ezt a mondatot, vagy ha nem is ezt, de be fogsz szólni ilyen téren. –az arcomra kiült hatalmas mosoly, az istenért sem akar eltűnni, így megfogva az elengedhetetlen kellékeket, elindulok a lift felé. –Felőlem mehetünk. –kinyújtva a kezem, megvárom férjemet, majd ujjainkat összekulcsolva, beszállunk barátunk után a felvonóba.

(Taio Cruz - Hangover ft. Flo Rida)

Nincs kedvem taxiba ülni, így inkább sétálva indulunk el. Új lábbelim hangos kopogása töri meg a csendet. Jó volt, hogy végre csupán csak öt centi volt köztem, és Sergio között, viszont Cescyt enyhén felülmúltuk most ezzel az akcióval. Csendesen kullog mellettünk, de én őszintén megvallva, nem értem a miértjét. Az út nem tartott tovább 10 percnél, úgy látszik a srácok nagyon jó helyen foglaltak szobát. Belépve a kiszemelt clubba, szerencsére senki „nem” vesz észre minket. Inkább úgy fogalmaznék, hogy felismertek, de kulturáltan táncolnak, esetleg isznak tovább. Hajamat megfogva, jobb oldalra helyezem, majd keresve egy üres asztalt, megkérem a srácokat, hogy hozzanak valamit inni.

-          Mivel inkább a tömény piát szereted, és nem a koktélokat, így hoztunk neked kék löttyöt. –szememmel végigkövetem a mozdulataikat, majd vigyorogva nézem, hogy egymásra mutogatnak. –Hidd el, az ő ötlete volt! –Fabregas éppen védőbeszédét fogalmazza, de kezembe véve a poharat köszöntőre emelem, majd ami benne volt, szó nélkül tüntetem el. Az alkohol marja a torkomat, de ez most nagyon is jól esik.

-          Mi volt amúgy ez? –kérdésemet feltéve csupán sunnyogó tekinteteket kapok.

-          Kék abszint. 80%-os alkohol. –Sergio próbálja túlüvölteni a zenét, de úgy érzem, agyamat már kezdi ellepni a jótékony köd, így a pult felé indulva, kérek még hármat.

-          Hola! –leadva a rendelésemet, türelmesen várakozok tovább. Egy férfias kéz simít végig a hasamon, majd a zene ütemeit felvéve, megpróbál behúzni a parkettre. Sergioval felvéve a szemkontaktust a fejemmel intek neki, hogy nehogy ide merjen jönni. Megfordulva a srác ölelésében, egy roppant helyes fiút vélek felfedezni, de tekintettel vagyok arra, hogy a férjem nem messze ül tőlünk, és éppen őrjöng. –Hola Szépfiú, kifizeted az italomat? –pilláim rezegtetése közben hallom, hogy a csapos srác nevetve áll és nézi végig a jelenetet. Könnyű befolyásolni fogva tartómat, ugyanis az alkohol ittas szemek mindent elárulnak.

-          Termézetsn. –összefüggéstelen beszédén jót mosolygok, majd megfogva a poharakat, társaságom felé indulok.

-          Látod Ramos? Kellett neked ilyen ruhát rám aggatni. –szemei megvillannak, ugyanis az előbbi fiú, elindult az asztalunk felé. Kezemet Sergio combjára rakom, majd amikor éppen megmozdul, erősen megszorítom.

-          Hozam. –mosolyogva veszem el tőle a poharakat, mielőtt még kiöntené az éltető nedűt. A négy poharat nem véletlenül hozta, ugyanis az előbb látta, hogy három itallal távoztam, így magának is beszerzett egyet.

-          Egészségünkre! –ismét felemelve a felest, egy húzásra elpusztítom, majd ködös tekintettel Sergiora nézek. –Táncolunk majd? –bólintását egy mosollyal jutalmazom, és az új italhoz nyúlok.

-          Ez a tiéd! –összehúzott szemekkel méregetem új ismerősünket. –Kék, többi zöld. –nehezen rakja össze a szavakat, de az indok megfelel számomra. A harmadik felest is lenyelve, kissé megszédülök. Mára elég is volt az etanolból ennyi.

-          Táncolni akarok! –Ramos vigyorogva néz végig rajtam, majd mielőtt még átesnék a srácon, megfogja a derekamat.

-          Óvatosan cica! –mondatát fülembe suttogja, mire én akarva-akaratlanul, de megborzongok hangjától. Bal kezemet nyújtva barátomnak, őt is húzom a táncparkett felé. Új ismerősünknek pedig szólnunk sem kell, máris jön. –Ha még egyszer hozzád nyúl, megütöm. –morcos hangját meghallva, vigyorogva fogom meg arcát, és adok egy békítő puszit szájára. Cescy és Sergio közé állva, mozogni kezdek a DJ által kiszabott ütemekre. Barátom megfogja derekamat, még férjem csípőmbe kapaszkodik. Imádom a spanyolokat, hiszen nem elég, hogy szenvedélyesek, még táncolni is tudnak. Gondolatmenetemnek hála, arcomra még nagyobb mosoly telepedik, majd Cescyhez hajolva, egy apró puszit adok arcára. Ezzel elérem azt, hogy Ramos kissé eltávolodjon tőlem, így a keze sem szorít már olyan erővel. A pultos, alkoholos srác megfogja a kezemet, és kiránt a fiúk közül.

-          Dorian vagyok. –mosolyogva néz rám, józanodni látszik. Nyakába rakva kezeimet, csípőm rázásával kezdem el újra ropni.

-          Lari. – oldalra nézve még látom, hogy Cesc egy nagyon csinos lánnyal kezd el táncolni, Sergio viszont megvadult bika módjára indul el a pult felé.

-          Féltékeny. – tiszta szavait meghallva, érdeklődő tekintettel nézek a velem egy magas srácra.

-          Nem hiszem, hogy adtam rá okot. –összehúzott szemekkel kezdek el gondolkozni, de az agyamra már annyira hatással van az alkohol, hogy egy ép gondolatot sem tudok összehozni.

-          Szeretnél rá okot adni? –búgó hangját meghallva, még időben távolodok el a közeléből, majd spanyolom felé véve az irányt, leülök a bárszékre. Szó nélkül rendelek magamnak egy Hubertust, majd húzóra el is tűntetem.

-          Sergio, haza akarok menni. –felállva a székről, kicsit megrogy a lábam, ugyanis nem elég, hogy a magas sarkú tönkreteszi bokámat, még a balra is ugrottam rá elsőnek. Barátom utánam kap, így szerencsémre nem kötök ki a padlón. Összeszorított szemekkel állok, és várom, hogy végre elmúljon a fájdalom. Intve a csaposnak, kérek még egy kék italt, majd lehúzva a jótékony nedűt, bokám zsibbadni kezd. Cescy felé elindulva fejem majd szétrobban, de nem törődve semmivel, megállok a táncos pár mellett. –Mi megyünk haza! Maradj nyugodtan, de valahogy értesíts, hogy minden rendben. –mosolyogva nézek a szőke hajú lányra, majd spanyolom szemébe nézve, értetlenkedve indulok el újra férjem felé. Mi lehet a baja? Hiszen tényleg egy bájos lánnyal táncol, ivott is, mégis fájdalom csillant meg boci szemeiben.

-          Valami gond van? –végigsimítva a derekamon, várja válaszomat, de csak nemlegesen rázom a fejem.

(Ciara-Love Sex Magic)

Kiérve a forró levegőre, megtorpanok, majd vigyorogva tűntetem el lábamról a Bordello cipőmet. Férjem érdeklődve nézi végig a cselekményt, majd meglátva a bokámat, rögtön rájön a miértekre. Átkarolva vállamat, boldogan lépkedünk egymás mellett, de egy hirtelen nyilalló fájdalomhullám miatt, meg kell állnom. Összeszorított szemekkel ülök le a betonra, jelen pillanatban még az sem érdekel, hogy ki lát meg. Szerelmem helyet foglal mellettem, majd lábamat kezébe véve, próbálja tanulmányozni a lehetetlent.

-          Nagyon fáj? –meghallva hangját a hideg ráz ki, majd megrázva a fejem, vállára dőlök. –Menjünk orvoshoz?

-          Inkább valahonnan szerezzünk alkoholt, aminek segítségével lezsibbasztom magam. –mosolyogva ülök ölébe. Végigcsókolva állát, áttérek nyakára, mire combom alá nyúlva felemel.

-          Menjünk a hotelbe. –hangos lihegése mutatja, hogy pár perc és elszakad nála a cérna. Le akar rakni a földre, de én kismajomként csüngök továbbra rajta.

-          Nincs kedvem. –suttogva ejtem ki a szavakat a számon, majd füle mögé csókolva, apró nyögés hagyja el a száját.

-          Lari, kérlek. –hangjában megbújó vágyat már nem tudja leplezni, agyam felett pedig már átvette az uralmat az alkohol.

-          Mást mond az agyad, és a tested is. –kezeivel szorosabban tart, majd szenvedélyesen megcsókol.

-          Csak három perc, és a hotel mögé érünk. –elfúló hangon jelenti ki számításait, majd hátamat a falnak lökve, vadul megcsókol. Kipattanva öléből adok egy apró puszit a szájára, kezét megfogva húzni kezdem a szállásunk irányába.

Beérve a recepcióhoz, a Fabregassal lepacsizó férfire várunk türelmetlenül. Bemondva szobaszámunkat, kézhez kapjuk a kulcsot, végül gyors léptekkel indulunk el a lift irányába. Nem tudom mit láthatott rajtunk, de kifejezetten jót mulatott magában.

Beszállva a felvonóba most kivételesen nem találunk ott senkit, így hátam már koppan is az aranyszínű fémen. Férjem vadul tépi számat, de én sem vagyok rest cselekedni. Pólója alá nyúlva próbálom a ruhadarabtól minél hamarabb megszabadítani, de tekintve arra, hogy nem enged el, nem tudom levenni róla. Az anyag hangos reccsenéssel hull a földre, majd a lift ajtó csilingelve nyílik ki emeletünkön. Sergio magabiztosan tartva lép ki az ajtón, de a hálóig már nem jutunk el. Hangos nyikkanással érkezik hátam a kemény falnak, vadul tépjük egymás száját, de ez már ilyenkor nem számít. Sergio elindul a háló felé, de félúton meggondolja magát, és az asztal felé veszi az irányt. Bal kezével megtart, majd jobb kézzel lesöpri az ott található dolgokat. Vigyorogva csókolom meg újra, majd hátam alatt már érzem is a kemény asztallapot. Hátrébb csúszva férjemtől, az asztal közepe felé veszem az irányt, mire morogva fogja meg a lábam, és húz közelebb magához.

Kacagva fogom meg izmos hasát, majd nadrágja felé véve az irányt, megköszönöm végre a meglepetéseket…

(Tessa)

December utolsó hete az-az időszak, amikor egy kicsit fellélegezhetek, ugyanis vége a családi és egyben üzleti összejöveteleknek, így magad egy kis időm a családomra és nem utolsó sorban a munkámra is. Nagyon sokat hagytam ki a karácsonyi készülődés miatt, pedig már egy új CD kiadásába is belefogtunk, ráadásul elég nagy előadókkal is készítettem a duettet, amiket még nem énekeltem fel. Ma is egy ilyen dalon fogok dolgozni. Mikor felkeltem Roni még aludt, így próbáltam észrevétlenül kicsusszanni a karjai közül, ami nem volt olyan könnyű feladat, mint amilyennek elsőként látszott. Minél erősebben próbáltam meg lehámozni magamról a karját, ő annál erősebben szorított. A nagy szabaduló művészes mutatványom után engedtem magamnak egy kis vizet, majd a zenét bekapcsolva merültem el a habok között, de amint meghallottam az egyik kedvenc Ricky Martin számomat rögtön elkezdtem táncolni és ide-oda csúszkálni a teli kád vízben. Amikor meghallottam egy olyan számot szólni a hangszóróból, amit imádtam egyszerűen nem bírtam megülni a fenekemen. Mindig is örökmozgó voltam és valószínűleg életem hátralévő részében is az leszek. Félórányi fürdés és éneklés után úgy gondoltam ideje lenne most már valami hasznosat is tennem a mai nap, így búcsút mondva a kihűlt víznek egy szál semmiben vetetem bele magam a gardróbnyi ruha közé. Nem szándékoztam túlöltözni, tehát egy csőgatya és egy egyszerű hosszú ujjú póló mellett döntöttem, amit egy frappáns kis sállal dobtam fel. Az öltözködés után megfogtam a táskámat, adtam egy csókot a még alvó Roninak, majd a gyerekszoba felé tartottam, hogy megnézzem, mit csinál a kicsi Cata. Természetesen még aludt, így nyugodtan indultam el a garázs felé. Bepattantam a BMW X5-ösömbe beraktam a kedvenc utazós CD-met és már a gázra is léptem. Szokásomhoz híven késésben voltam, de próbáltam az időmből lefaragni. 20 perc múlva sikerült beérnem a Joseph Mendes hangstúdióba. A főnököt, Josephet már nagyon régóta ismerem, így tudja milyen késős fajta vagyok, így amint beléptem már be is tolt be az üvegfal mögé és kapcsolta a zenét. Az első felvétel nagyon borzalmasra sikeredett, de az utána következő húszból reméltem, hogy össze tudnak vágni egy használható anyagot. A felvétel szüneteiben mindig felhívtam Ronit, de vagy nem vette fel vagy kinyomta pedig tudja, hogy erre allergiás vagyok. Ideges voltam, hogy nem veszi fel hisz ki tudja, hogy miért teszi ezt. Lehet, hogy Cataval van valami, vagy csak egyszerűen még fekszik az ágyban és alvás körüli állapotban van, ezért eléggé vegyes érzelmekkel álltam újból mikrofon elé. Bár lehet még jól is jött ez az aprócska kis sokk, mivel a számot így csak háromszor kellett felvenni, hisz minden érzésemet az éneklésbe fektettem át. Már az utolsó simításoknál jártunk az egyik számnál mikor Pete a telefonommal kezdett el kalimpálni és kiabálni. Abból, amit mondott egy mukkot sem értettem mivel az üvegszoba, amiben voltam hangszigetelt volt. Persze annyi esze nm volt, hogy egy hangosítót bekapcsoljon vagy bejöjjön, ha már úgyis áll a felvétel. Két karlendítés között az I-phone-om kijelzőjén Roni fényképét véltem felfedezni, és amint eljutott a tudatomig, hogy a férjem végre visszahívott, feltéptem az ajtót és szinte kicibáltam Pete kezéből a készüléket.

-         Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro mi a fészkes fenéért nem tudtad felvenni azt a rohadt telefont? - a fejem az idegességtől körülbelül a duplájára nőtt és a hangomat is jócskán felemeltem.

-          Neked is, szia. - Roni hangja viszont az enyémmel ellentétben halál nyugodt volt.

-          Szia? Hogy tudsz ilyen nyugodtam sziázgatni, mikor egy csomószor hívtalak és te nem válaszoltál. Azt hittem történt veled vagy Cataval valami és azért nem veszed fel. Esküszöm a frászt hoztad rám. - attól, hogy leordíthattam a portugál fejét rögtön jobban éreztem magam és vártam mi lesz a reakciója.

-          Nyugi már cica miért kell egyből leharapni a fejem? Nem vettem fel, na és, most visszahívtalak és nem történt semmi velünk. - Roni félvállról vette ezt az egészet, amitől még idegesebb lettem és a második leteremtő szövegemre készültem.

-          El tudod te képzelni, hogy mennyire aggódtam?! Ó dehogy tudod téged nem is érdekel az, hogy mit éreztem mikor...

-          Megnyugodnál egy picit és adnál egy percet, hogy mindent elmondjak? Azért nem vettem fel, mert volt, amikor zuhanyoztam, aztán küzdöttem Cataval, hogy felöltözzön majd azért, hogy egyen és ezért csak most hívlak vissza. Ne haragudj. - férjem bűnbánó hangját szerintem még az Északi sarkon is hallották, én pedig bármennyire is dühös voltam a portugálra, a végére tett bocsánatkéréstől elszállt minden haragom.

-          Meg van bocsájtva, de soha többé ne tedd ezt. - óriásit sóhajtva nyugtattam meg magam, amitől Joseph és a csapat is megnyugodott, hogy nem leszek idegbeteg.

-          Rendben, amúgy sokára végzel? –érdeklődését nem tudtam hova rakni, de nem is akartam, ezért csak gyorsan válaszoltam, hátha kiderül, hogy mit is szeretne.

-          Nem hála annak, hogy ideges voltam elég jól ment a feléneklés, miért kérdezed? - kijelentésem után Joseph parancsára a csapat elkezdett összepakolni és hazafelé szálingózni.

-          Akkor 10 perc múlva ott vagyok érted. - fel se fogtam a kijelentést és időm se volt válaszolni mivel Roni bontotta a vonalat.

-          Letette. Tipikus "minek megvárni a választ" pasi. Akkor ennyi volt mára? - belekortyoltam a hangszálaimnak jóleső meleg teába majd vártam a főnök válaszát.

-          A férjecskéd mindjárt itt lesz, csak nem gondolod, hogy ezek után még bent tartalak, ugyan már na menj lehet már kint vár. Aztán meg ne lássalak a stúdióba az idén. Majd jövőre kitombolod magad. - Joseph mindig megmosolyogtat, egy 50 felé közeledő férfi volt, akit mindig is az apámként szerettem, hisz nagyon sokat köszönhetek neki. Ha ő egyszer nem hall meg énekelni, akkor valószínűleg belemerültem volna a sérülésem utáni önsajnálatba.

Míg várakoztam, arra gondoltam, hogy felhívom Larit, hogy mi újság vele így karácsony után. Hisz már vagy 3 napja nem is hallottam felőle. Kikerestem a telefonkönyvből a nővérem számát majd a hívó gombot benyomva indítottam el a hívást. Kicsöngött egyszer, kicsöngött kétszer, kicsöngött sokszor, de senki sem vette fel. Az első gondolatom az volt, hogy biztos otthon vagy az öltözőben hagyta, aztán második gondolatom nem is volt, hisz ismertem annyira a nővéremet, hogy tuti, hogy a pályán rúgja a bőrt. De én ennek ellenére is szerettem, volna tudni, hogy jól van, így Ramos telefonszámát keresgéltem a mentett számok között, de mikor hívni akartam, akkor érkezett meg Roni, így gondoltam, hogy majd tőle érdeklődök a nővéremék felől. Az Audi lehúzódott a leállósávba, de éppen csak addig, amíg villámsebességgel beszálltam a járgányba.

-          Hola! – bepattanva a fekete csodába egy csókkal üdvözlöm férjem majd a biztonsági öv védelmének az igénybevétele után kislányom felé fordulok. – Na, mi újság kicsi lány, jó voltál ma? – kérdésemre persze nem kapok egyértelmű választ, viszont egy óriási mosoly elárulja nekem, hogy tuti apja idegeire ment. Cataról Ronira emelem a tekintetem, hogy kérdésemre megerősített választ kapjak.

-          Nyugi nem volt rossz. Ugyan nem engedte szokás szerint, hogy felöltöztessem, de fél óra szenvedést követően kifáradt én pedig ezt kihasználva gyorsan ráadtam a ruhadarabokat. – elégedett mosolya láttán csak kacagni tudok, majd szembe jut, hogy Lari felől akartam érdeklődni.

-          Nem beszéltél vagy találkoztál a nővéremmel vagy Sergioval? Egyiküket sem tudom elérni. – hangomon lehetett hallani az aggódást. Tudom, hogy Lari és Ramos is tudnak vigyázni magukra, mivel már felnőttek, de ezt már lehet csak az anyaság váltotta ki belőlem.

-          De láttam őket. Ramos valami olyasmit mondott, hogy elmennek a nővéreddel Barcelonába. - kikerekedett szemmel bámultam magam elé, hisz minek mennének ők a katalán fővárosba.

-          Barcelona? – Roni már meg se lepődött azon, hogy ennyi kérdezek, és amint elhangzott a tulajdonnév a számból, már hallottam is a választ.

-          Valami sportboltba mentek, de csak ennyit tudok róluk. De most megjöttünk kiszállás. - egy nagy kovácsoltvas kerítés előtt parkoltunk le. A táskámat az anyósülésre hagytam, majd kiszabadítottam Catat a gyerekülés pántjai közül.

-          A jövő hetet beszéltük meg Maríaval, nem?! – nem értettem mit kerestünk Cata nagyszüleinél, ugyanis megbeszéltük, hogy a következő héten tölt el itt pár napot. Beszédem közben már az ajtóig jutottunk.

-          Azt beszéltük meg, de a jövő hétre közbe jött nekik valami, ezért hoztuk előre. - miközben folytattuk beszélgetést z ajtó már ki is nyílt, María pedig úgy vette rá magát az unokájára mintha még sohasem látta volna őt.

(Enrique Iglesias - I Like How It Feels feat.)
Hosszas búcsúzás után, ismét a kocsiban találtuk magunkat egy újabb úti cél felé haladva. Persze ismét fogalmam sem volt arról, hogy merre tartunk, tehát a tudatlanok nyugalmával kapcsoltam be a rádiót, amiben éppen egy pörgős szám ment. Most hogy Cata nincs itt megengedhettük magunknak, hogy a megszokottnál sokkal magasabbra tekerjük a hangerőt olyannyira, hogy már szinte rezegtek az Audi ablakai. Elkezdtem énekelni, mikrofonnak pedig a kesztyűtartóban talált elemlámpát használtam. A szám felénél elég érdekes módon még Ronit is sikerült dalra fakasztanom. A jelenleg futó Enrique Iglesias számra tomboltunk, mikor az ablakból a pláza üvegfalait véltem felfedezni. „Remek eljöttünk vásárolni, már úgyis kell néhány új ruha!” A fejembe lévő gondolattól mosoly húzódott a számra, persze az én kis férjecském biztos hülyénk nézet, hogy mit vigyorgok itt magamban, bár szerintem akkor nem fog így vigyorogni amikor kijelentem, hogy szeretnék pár új ruhát. Valójában nem vagyok nagy soppingolós típus, de ha alkalmam volt rá akkor óriási bevásárlásokat tudtam rendezni. Kézen fogva indultunk el a fotocellás ajtó felé. Belépve a óriási épületbe meglepő módon Roni kezd el az egyik üzlet felé húzni. Először azt hittem, hogy magának akar valami ruhát nézni, aztán később kiderült, hogy ő magának egy női butikba nem nagyon fog vásárolni.

-          Visszautasíthatatlan ajánlat. Választasz magadnak pár bulis ruhát, mert most jó kedvem van, és bármit választasz megveszem. – egy ilye ajánlaton még csak gondolkodni is hiba lenne, de mielőtt szabadultam volna sorok közé tisztáztam a szabályokat.

-          Ha azt mondod bármit, akkor vehetek ruhát, nadrágot, felsőt, azaz tényleg bármit?- kezemet a nyaka köré fontam és a két szép barna szemébe néztem.

-          Ahogy mondtam akármit megveszek neked, de… - miért is reménykedtem benne, hogy az bizonyos „de szócska most elmarad. Nagyot sóhajtva kezemet a mellkasom előtt összekulcsolom, és úgy hallgatom meg, mit szeretne mondani. – De csak fél órád van, ugyanis csak egy órám szabad ma, és még magamnak is kell vennem pár dolgot.

-          Ha okos lennél, akkor tudhatnád, hogy egyedül is tudok női ruhát válogatni, szóval amíg én itt koptatom a cipőmet ebben a boltban, addig te miért nem mész és vásárolsz magadnak, így nem lenne olyan szoros az időbeosztásunk. – elégedett mosollyal nyugtáztam a kijelentésemet, majd egy csók után beszabadulok az előzőleg említett női bulikba.

(David Guetta - Without You)
Lassan lépkedtem a lélegzetelállító ruhák mellett, valószínűleg néha még a levegővételt is kihagytam, amikor egy csodaszép darabot jobban szemügyre vettem. Rendezett üzlet volt a ruhák színsorrendben álltak a kipárnázott vállfákon, ami plusz eleganciát adott az elegáns ruháknak. A rózsaszín és egyéb élénk színű ruhákat kikerülve először a szürke árnyalatokban pompázó koktélruhák között kezdtem el szemezgetni. Sokféle fazont néztem át, mire találtam egy első ránézésre megnyerő darabot. Egy combközépig érő ruhát találtam, aminek az elejét ezüstös flitterek díszítették, a hátulja pedig koromfekete volt, az egész elején pedig fekete láncok futották át nyakláncot formálva. Nagyon megnyerő ruha volt, ami ugyan kicsit kihívó, de ugyanakkor illő egy 19 éves anyukához. Amint eldöntöttem, hogy kell nekem ez a darab, leakasztottam az állványról, majd a próbafülke felé siettem vele. Mivel biztos, ami biztos alapon, inkább felpróbálom, nem szeretnék otthon csalódni, hogy csak a próbababán áll jól. Belépve a zsebkendőnyi területre, a székre helyezem a táskámat, a ruhát pedig gondosan az akasztóra. Pillanatok alatt levarázsoltam magamról az ebben a pillanatban fölösleges cuccokat, majd pillanatok alatt belebújtam az anyukás, de bulis göncbe. Pár másodpercig illegettem magam a kistükör előtt, aztán illegettem magam, ezzel is tesztelve az öltözék kényelmességét, ami tíz pontból tízes, tehát most már 100%, hogy megveszem vagyis, hogy Roni megveszi nekem. Visszavéve az eredeti szerelésemet újra a tömérdek kincs felé indulok, de most már pár sorral arrébb nézek szét. A lila ruhák során álltam és nem hittem el, hogy egy ruha sem tetszik, ami ezt a színt viseli, pedig ez volt a kedvenc árnyalatom a palettán. Tudomásul véve, hogy innen semmi sem kerül majd a gardróbomba, lógó orral nézek más zsákmány után. Egy külön részlegen a fehér neműket vettem jobban szemügyre, és eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meglepném magamat egy szexis darabbal. Fejemben megjelent az a kép, amikor megjelenek majd az ajtóban a fürdőből kilépve egy ilyen pikáns darabban. Roni pedig, mint egy bevadult bika majd rám ront. Egy eladó zavarta meg a nevetgélésemet, aki a segítségét akarta felajánlani, de közöltem vele, hogy sikerül majd egyedül is a választás, így nem túl sértődötten állt hátrébb a részleg bejáratához. Párszor végignézve az egész választékon végül egy piros szettet választok, amit egy piros boával egészítek ki. Az újonnan szerzett holmikkal a kezemben indulok vissza a koktélruhák közé. Kifelé nézve az üzlet előtt Ronit vélem felfedezni, aki éppen felém tart majd kivéve a kezemből azt a pár ruhadarabot a kasszához viszi. Fizetés után a kezembe nyomja az óriás táskát, amibe az eladónő Cristiano Ronaldo kedvéért gondosan belehajtogatta a választott darabokat.

-          Szeretnél még valahova menni, vagy indulhatunk haza is? – férjem hangjából leszűröm, hogy neki már semmi kedve itt tartózkodni, ezért kedvére téve a parkoló felé indulok el a portugál pedig követi az irántam kiszabott utat.

Míg Roni az Audi csomagtartójába pakolta be a vásárolt cuccokat, én addig a hazafelé hallgatott zenelistát választottam ki. Végig énekeltük az egész utat, amit ha valaki a pirosnál mellettünk állt biztos meghallott ugyanis úgy kiabáltuk néha a refrént, ahogy csak bírtuk. Csodálkozom is azon, hogy hazáig nem ment el totálra a hangunk. A nagy ház elé érve azt az utasítást kaptam a férjemtől, hogy vegyek ki mindent a csomagtartóból és vigyem be azokat, mert ő most spécin be fog parkolni a mélygarázsba. Én persze nevetve hallgattam végig, hogy mire készül majd azt téve, amit mondott a házunk felé veszem az irányt. Beérve a csendes házba biztosan tudom, hogy kislányunk nem tartózkodik itthon, de már automatikusan a gyerekszoba felé visz a lábam. Benyitok az ajtón, és az üres kiságy megpillantása után a haló felé igyekszem. Eszembe jutott, hogy megmutathatnám Roninak az újonnan beszerzett fehérneműt, ha már úgyis csak ketten vagyunk itthon. Egy apró mosoly elejtése után bezárkóztam a fürdőbe és magamra öltöttem a szettet, a boát pedig a nyakam köré tekertem. Hajamat kiengedtem és a kezemmel borzoltam össze egy kicsit, hogy még vadítóbban nézzen ki. Mikor már garantáltan kész voltam a kezembe vettem a telefonom és egy egyszavas üzenetet kezdtem el bepötyögni: „Háló!”. Remélem Roni érti majd a nem túl tartalmas, de annál többet sejtető üzenetemet és perceken belül itt lesz. Mikor hallottam, hogy valaki közeledik a szoba felé, résnyire nyitottam a fürdőszoba ajtaját, és onnan figyeltem, hogy férjem mikor lép be a helységbe.

-          Tessa itt vagy? Ha már SMS-ezni támadt kedved kicsit pontosabb is lehettél volna. – a portugál még mindig a telefonját fogta a kezében és olvasta a küldeményemet, és nem értette, hogy mi van, ezért úgy döntöttem, megkönnyítem a dolgát és előbújok az ideiglenes rejtekhelyemről. Enyhén megrúgva az ajtót sunyi vigyorral az arcomon léptem elő. Roni egy nagy levegő után elővette a CR7-es vigyorát és pillanatok múlva már előttem állt. – Nem mondtad, hogy divatbemutató lesz.

-          Nem mondtad, hogy mondanom kellett volna. – egy kacsintás után úgy terveztem, hogy megcsókolom Ronit, de ő gyorsabb volt, így már a szemmozdulatom közben is érezhettem, ahogy ajka az enyémhez ér. A kezével többször is végigjárta a szülés után, már tökéletesre formált alakomat, majd egyet fordulva az ágyra fektetett, így ő van felül. Csókokkal fedezi fel az új melltartómat, majd ezen felizgulva egy lökéssel változtatok a felálláson, így már a két kezemen támaszkodva hajolok a nyakához, amihez az elképesztően fimon illatú Armani parfüm vonz. Már éppen egy csókkal illetném az előbb említett testrészét, amikor Cristiano Ronaldohoz nem méltó módon, eltol magától és egy érdekes kijelentéssel fokozza még a furcsaságot.

-          Nem éppen így terveztem a ma délutánt. – felhúzott szemöldökömmel egyetértve én sem tudom elhinni, hogy a portugál ezt mondja nekem, majd a jobbjára huppanva keresztbeteszem a kezem a mellkasom előtt és szó nélkül bámulok ki az ablakon. - Hé ezt nem rossz értelembe mondtam, csak más terveim voltak. – közbe próbált puszilgatni kiengesztelés céljával, de adtam a sértődöttet és akárhányszor közelhajolt megrántottam a vállam. – Ne durcázz már nem áll jól, és különben is ha meghallod, hogy mit értettem az alatt, hogy más terveim voltak, rögtök elfelejted majd a haragod. – teljes magabiztossággal állította ezt a portugál én pedig fejemet felé fordítva vártam, hogy mitől fog rögtön elszánni a hirtelen jött haragom. – Na jó szóval arról van szó, hogy úgy gondoltam elutazhatnánk pár napra amíg Cata nincs itthon, de ez nem olyan, hogy ah nem akarok meg ilyenek, hanem ez egy kötelező program, tehát arra akartam kilyukadni, hogy a bőröndök a gardróbban vannak én már bepakoltam, tehát már csak neked kell és indulunk. – kényelmesen hátradőlve a kezeit a feje alá rakta majd elégedett mosollyal az arcán behunyta a szemeit.

-          Ez most ugye nem egy december. 28.-ai poén? – kérdésemre választ nem kaptam csak a mosoly ült még mindig ott férjem arcán. – Hé, figyelj már rám! Ez most egy bolondok napjai tréfa vagy tényleg elviszel valahova? – felszólító mondatom után kinyitotta a szemét és csak lazán a gardrób felé bökött én pedig, mint egy gyerek szaladtam oda és téptem fel az ajtót. A helységben valóban ott állt Roni bőröndje és az enyém is. Visítva szaladtam vissza majd a férjemet megcélozva az ágyon egy ugrással már rajta is fekszek és egy csókkal jutalmazva igazmondását lepattanok róla és újra a gardrób felé veszem az irányt. Elég gyerekesen viselkedtem, de 19 éves létemre még alig utaztam. Kinyitva a bőröndöt belegórok pár pólót és pár nadrágot, majd az újdonsült ruhámért szaladok, hisz ha már megvettem azt sem szeretném itthon hagyni. Nem tudtam, hogy mi az úti cél, így a biztonság kedvéért pulcsit és fürdőruhát is pakoltam be. – Te kicsim, mi hova is megyünk? – fejemet kidugva az ajtón tettem fel a gyors kérdést, ami merőben segítségemre lehet.

-          Csak pakolj, nem árulom el, hogy hova megyünk! – magabiztosan ül fel az ágyon és hagyott ott kétségek között.

Kicsit durcásan fejeztem be a pakolást, és az agyamban átfuttatva, hogy miket pakoltam be, úgy gondoltam, ha hideg lesz, ha meleg fel leszek készülve mindenre. Az újdonsült piros szettembe akartam elindulni a földszintre, de kicsit lengének érezve ezt az összeállítást felkapok egy pólót és egy farmert, majd Roni keresésére indulok. A portugált a tv előtt ülve találom meg, amint éppen a sport híreket bámulja és pufog, mivel éppen a Barcáról áradozik az egyik csatorna műsorvezetője.

-          Miért nézed, ha csak a fejedet ingatod és cammogsz? – leülve mellé csak kiveszem a kezéből a kapcsolót és az „OFF” gombbal meggátolom, hogy tovább nézze a műsort.

-          Nem tudom, csak úgy. Elkészültél, vagy csak lejöttél pihenni, hogy nehogy megfulladj a sok ruha között? – férjem kételkedően teszi fel a kérdését, mire én magabiztosan válaszolva húzom ki magam.

-          Bepakoltam, és mivel nem tájékoztattál róla, hogy mi az úti cél így felkészültem a megfagyásra is és a megsülésre is. – óriási mosollyal álltam fel és baktattam fel az emeletre. Beérve a szobába kihúztam a bőrönd fogantyúját, így már azzal indultam el a nappali felé. – Amúgy mikor indulunk? Mert én már teljesen kész vagyok, tehát ismét csak rád várunk. – letettem a lila koffer az előszoba közepére, majd ráülve siettettem a férjecskémet, hogy szedje össze magát. Nevetve hozta le ő is a márkás bőröndjét, majd leellenőrizve, hogy minden iratát magánál tudhat, a bejárati ajtó felé indul el.

-          Remélem minden nálad van és nem az utazás közbe jut majd eszedbe, hogy itthon hagytál valamit. – a kulcsot az ajtóban tartva szegezte nekem a kérdést, mire én csak nem törődve vele a garázs felé mentem.

-          Miért álltál be a garázsba, ha tudtad, hogy úgyis megyünk valahova? - szerencsétlenkedni kezdtem a mélygarázsban, ugyanis nem volt elég helyem ahhoz, hogy a bőröndömet a csomagtartóba varázsoljam. Persze Roni időben észrevette, hogy nem megy egyedül a dolog, így hirtelen mellettem teremve az én bőröndömet is és az övét is a csomagtérbe helyezi.

(Nicki Minaj - Fly ft. Rihanna)
Az út a mai naphoz híven énekléssel telt el, bár most csak egyedül boldogítottam magunkat a hangommal. A reptérre fél óra autókázással jutottunk el. Beparkoltunk a kijelölt parkolóba, én pedig már azon nyomban szerettem volna kiszállni, de a Roni a központi szár segítségével ezt gyorsan megakadályozta.

-          Amint látom, most elég sokan tartózkodnak a területen szóval, ezt vedd fel! – kezembe nyomott egy fekete Ray-Ban napszemüveget, ő maga pedig a kedvenc Gucci napszemüvegét öltötte magára.

-          Most titkos ügynököset fogunk játszani?! Mert ez elég nevetséges, ha a lesifotósok le akarnak kapni mindeket akkor úgyis megteszik, ha van rajtunk szemüveg, ha nincs. – átnyúlva Ronin feloldottam a központi zárat és a kocsi hátuljához mentem. Kivettem a bőröndöket, majd oldalra fordultam és egy óriási sikollyal üdvözöltem a mellettem álló személyt.

-          Hola Tess! - szerencse, hogy felvettem a napszemüvegem ugyanis a rémisztőm a fehér foga majdnem kiverte a szemem.

-          Özil, mi a jó istent keresel te itt? – kérdésem feltétele közben már a váróteremben voltunk, ugyanis Roni óriási léptekkel haladt a helységben.

-          Cris hívott fel, hogy a kocsit majd vigyem haza, de amíg nem mentek boldogítalak titeket egy kicsit. – mosolyogva haladt mellettem a német játékos, miközben már az egyik terminál felé kezdtünk el haladni, mivel férjem 2 jegyet varázsolt elő a kézi táskájából.

-          Értem, és mi újság? – a mosoly az arcára fagyott én pedig nevetve folytattam – Gondolom meglep, hogy nem az volt első kérdésem, hogy nem-e tudod hova utazunk. Tudom, hogy úgysem árulnád el, ezért majd rájövök egyedül. – egy egész haditerv lebonyolítása után kiöltöm a nyelvemet a focistára, aki csak megölel, és most nekem fagy a mosoly az arcomra.

-          Olyan okos vagy! De ne bízd el magad, ugyanis nálam soha senki sem lesz okosabb. Most pedig indulj, mert itt maradsz. – integetve taszít el magától, majd már csak Roni kezét érzem, a szabad kezemnél.

Elintézve a csomagleadást és az ellenőrzéseket, már a beszálláshoz készülődünk. Akárhogy próbáltam rájönni, hogy mi lesz az utazásunk végpontja, Roni valahogy mindig megtalálta a módját, hogy titkolja előttem azt. Az első osztályon helyet foglalva rögtön lestoppoltam az ablak melletti helyet és már az első perctől kifelé bambultam. A felszállást követően a stewardessek rögtön belendültek és két percenként kínálták nekünk a különböző ételeket és italokat.

-          Csak úgy megsúgom neked, hogyha az a barna hajú csaj még vagy kétszer idejön és hozzád ér, előtör belőlem a féltékeny arcom. – a fülébe súgott mondat után, csak egy puszit adok az arcára, majd felállva a mosdó felé veszem az irányt. Említették már, hogy a repülők mellékhelysége meglehetősen kicsi, de nem hittem volna, hogy alig lesz helyem még megfordulni is. Pár perc múlva kicsit felfrissítve magamat lépek ki a helységből. Az ajtót egy óriási lökéssel nyitottam ki, ami elég szerencsétlen döntés volt ugyanis egy szerencsétlen csávót pont orron találtam.

-          Ne haragudj, nem tudtam, hogy áll itt valaki, remélem nem ütöttelek meg nagyon. – a srác arcát vizsgálva próbáltam meg megállapítani, hogy mekkora kárt okoztam.

-          Nem történt semmi, csak az orromat találtad el egy kicsit, de túlélem, nem lesz semmi gond. – az említett testrésze megdörzsölése után egy mosollyal adta a tudtomra, hogy tényleg nincs semmi baja, majd mosolyogva került ki és ment be a mosdóba. Visszaülve a helyemre örömmel látom, hogy a stewardess csaj már kifogott magának egy másik fazont, így nyugodtan helyezem álomra a fejemet Roni mellkasán.

Roni kántálja a nevemet, majd hirtelen felfogva, hogy egy repülőn vagyok egy másodperc alatt pattant ki a szemem és ébredtem fel a mély alvásból. Kinézve az ablakon óriásira nyitódott szemmel veszem tudomásul, hogy itt vagyunk, csak az a baj, hogy én még mindig nem tudom, hogy hol is, azaz itt. Elég sokat aludhattam ugyanis az órámra nézve már egy reggeli időpontot pillantottam meg. A gépet elhagyva a csomagunkért siettünk, mivel Roni szerint a gép késett egy kicsit és a fuvarunk már rég odakint vár minket. Én ezt elég meglepődötten hallottam, mivel ezek szerint ez nem csak egy spontán kis kiruccanás, amire én számítottam. A futószalag mellett állva pár méterrel előttem egy ismerős arcot véltem felfedezni, bár először azt hittem, hogy a sok alvás miatt csak hallucinálok, de néhány pislantás után rá kellett, hogy jöjjek, hogy ez nem csak egy délibáb.

-          Callejón?! – vállához hozzáérve szólítom meg a focistát, aki eléggé megszeppenve veszi tudomásul, hogy találkozunk.

-          Hola Tessa! Mi járatban errefelé? – a spanyol miután feldolgozta, hogy itt állok előtte rögtön két puszival üdvözölt és Roni felé indult el, hogy őt is köszöntse.

-          Mi csak kiruccantunk egy kicsit így az ünnepek idejére. És te hogy kerülsz ide? – már Roni társaságában haladtunk a repülőtér elé, ahol valóban ott állt már egy fekete autó, előtte pedig egy középkorú férfi, aki egy Ronaldo feliratú táblát tartott maga előtt.

-          Én a szüleimhez jöttem, ők is nyaralnak és meghívtak engem is, de én most sietek. Sziasztok. – köszönése után Callejón úgy tűnt el, mint a villám, mi pedig bepattantunk a fekete csodába.

-          Még mindig nem mondod meg, hogy hol vagyunk? – a hátsó ülésre beülve próbálkoztam még mindig kideríteni, hogy hol is vagyunk, de Roni arckifejezését látva, csak rántottam egyet a vállamon, és az ölébe dőlve vártam, hogy ismét egy rejtélyes hely felé haladjunk.