Chapter 18.

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, kérhetnénk pár visszajelzést?:)
Jó olvasást!

(Larissa)

(Taio Cruz - Hangover [magyar])

Hangos dübörgésre ébredek, de fejfájásomnak hála kétszer olyan kegyetlen felfigyelni a hanghatásokra. Kinyitva a szememet, egy idegen szobában találom magam. Minden fehér és krémszínben pompázik, viszont nem nyugtat meg a tudat, hogy nem tudom hol töltöttem az estét. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig félig becsukott szemmel próbálom feltérképezni a terepet. Mesterien beállított haj jellemzi az idegent, hatalmas barna szemeitől pedig nem tudok jelen pillanatban eltekinteni. Mosolygós arca ismerős, de mégis ismeretlen. Tekintve arra, hogy a nappaliban fekszem egy takaróval, nem éppen kedves arcomat mutatom az érdeklődő szempárnak.

-          Mekkora buli lehetett! –egy kopasz férfi rohan be közénk, de én csak felé hajítva egy párnát, próbálom rávenni, hogy fogja be.

-          Hol vagyok? –rekedtes hangom sérti fülemet, szervezetem ásványvízért kiált.

-          A hotelben, ha megfordulsz, meglátod a borzos fejű még mindig alvó Fabregast. –a kedves férfi arca kezd visszatérni emlékezetembe.

-          Mi történt tegnap? –morogva fordulok Cescy felé, de rémülten veszem tudomásul, hogy semmi ruha nincs rajtam. Fejemhez kapva, a sírás határára sodrom magam.

-          Mekkora buli lehetett! –úgy látszik Valdes csak egy mondatot ismer. Végigsimítva hajamon, összegubancolódott vizes tincseket találok. Sikítva veszem tudomásul, hogy életem legrosszabb napját élem most meg.

-          Ember, megakadt a szalag?! –az alacsony férfi megmentésemre siet, úgy tűnik felcsapott gondolatolvasónak. Egy üveg vizet tart kezében, mire megfogva magam előtt a paplant, ülő helyzetbe tornázom magam.

-          Köszönöm. Nem tudjátok mi történt velem? –kétségbeesett hangomon jót szórakoznak, de legalább Villa megpróbálja visszafojtani nevetését. –Köszönöm az együttérzést. –fejcsóválva kortyolom az éltető nedűt, de úgy érzem, egy hamar nem fogok dűlőre jutni velük.

-          Igazából hallottunk hangokat, de nem gondoltuk volna, hogy pont a Real Madrid híres játékosa tartózkodik egy légtér alatt középpályásunkkal. –rémült tekintetemet nem tudom eltitkolni, mire a katalán csapat kapusa jóízűen felkacag, és a földre zuhan.

-          Nem hallottunk semmit. Én aludtam volna egy szobában Fabregassal, de amikor bejöttem, és megláttalak titeket, inkább kifordultam a szobából, és máshova araszoltam. –szegény, nem elég, hogy látott minket, még ki is raktam a szobájából. –Nyugi, semmi korhatárost nem láttam, bár elnézve titeket…

-          Mekkora buli lehetett! –kacagva fekszem vissza a párnák közé, közben Cescy is kinyitja lassan a szemeit. Érdeklődve tekint körbe, majd meglátva maga mellett, ijedten kap a fejéhez.

-          Számból vetted ki a szót… - Villa vigyorogva ingatja a fejét Valdes hülyeségén. A srác még mindig el van halva a látottak alapján.

-          Haver, én nem néznék ilyen fejjel, ha egy ilyen nő feküdne mellettem. –kitépve Fabre feje alól a párnát ismét felé dobom, de tekintve kapus mivoltára, sikeresen hárítja támadásomat.

-          Úgy tudom, neked van családod. Megkérhetlek titeket, hogy hagyjatok magunkra egy kicsit?! –esdeklő tekintetemre egyedül a hetes játékos figyel fel, aki bólintás után karon ragadja társát.

-          Egyébként az edző üzeni, hogy csak holnap este indulunk. Mára kimenőt kaptunk. –hátrafordult fejjel odavetik barátomnak ezt az egy mondatot, majd már csapódik is mögöttük az ajtó.

-          Úristen, Cescy, mit csináltunk mi?! –takarót a fejemre húzom, de szégyenemben nem tudok hova elbújni igazából.

-          Nem tudom, addig megvan, hogy elmentünk és rendeltem piát, aztán táncoltunk. De onnan se kép, se hang. –igazából csak hangjából hallom ki a rémültséget, arcát nem látom. –Lari, nincs ezzel semmi baj. Valószínűleg lefeküdtünk, de én nem bánom. –oldalába csípve megfordulok, majd duzzogva dugom ki fejem a takaró alól. –Azt mondom, készüljünk el, és menjünk valami kávézóba reggelizni. –háttal vagyok neki, de kihasználja lehetőségeit. Átkarolva bújik hozzám, majd nyakamhoz hajtja fejét. Esküszöm, még meghitt is lenne ez a pillanat, ha nem éppen egyik legjobb barátom karjaiban feküdnék úgy, hogy nem tudom mit tettem előző este. Szép kilátásba helyeztem jövőmet.

(Shakira ft. Alejandro Sanz - La Tortura)

Lerántva barátomról a takarót, nem foglalkozok vele. Szorosan magam köré tekerem, de ezzel csak azt érem el, hogy kinevet. Felemelt fejjel indulok el a fürdő felé, végül belenézve a tükörbe, elborzadok. Sminkem szétfolyva arcomon vastag csíkban ad hatalmas kontrasztot sápadtságomnak. Szemeim alatt sötét karikák húzódnak. Ajkamon egy kisebb seb található, valószínűleg ki lett harapva. Fejcsóválva figyelem tükörképem, majd szemem akarva akaratlanul nyakamra siklik. Lila foltok találhatóak rajta, kulcscsontom pedig szintén hasonló színben pompázik. Valóban nagy buli lehetett, ha már Valdes szavait idézem. Levéve magamról a takarót, beállok a tus alá, majd hideg víz segítségével sikeresen észhez térek. Sötétség jellemzi az előző estét, és ez most nagyon zavar.

Próbálok agyalni, de még csak képek sem jelennek meg gondolataim között. Reszketve szállok ki a kabinból. Magamra tekerve egy hófehér törölközőt, vizes hajjal lépek vissza Fabrehoz. Tekintete elidőzik rajtam, majd észbe kapva, ő is elindul, hogy rendbe hozhassa magát.

Igazából nem tudom, miért érzem szégyenteljesnek azt, amit műveltünk tegnap. Lényegében csak a nyomokból tudunk táplálkozni, de a foltokat biztos nem eséstől szereztem. De ha azt nézzük, Ramossal megromlott a kapcsolatom, már nem tudjuk egymásnak megadni azt, amit a másik kér. Viszont ezzel sem tudok takarózni, ugyanis lelkiismeret furdalásom felemészt. Az addig rendben van, hogy Fabreval nőttem fel, rá számíthattam, de akkor sem volt helyes az, amit tettünk.

Ellentétben velem, amikor kilép az ajtón, hatalmas gőzfürdő követi. Szégyenlős mosolyát elnézve, ő egyáltalán nem bánta meg a dolgokat.

-          Szeretnék emlékezni. –összeroskadva terülök el a kanapén, Cescy pedig leguggol elém. –A ruhámat sem találom, nincs mit felvennem. –elhúzva számat bámulom a padlószőnyeget. Hajam arcomba hullik, mire tincsemet két ujja közé csippentve, fülem mögé helyezi.

-          Tekintve arra, hogy ilyen még nem történt velem… - nem hagyom végigmondani mondatát, ugyanis hangos kacagásba török ki.

-          Úristen Cescy, mond, hogy nem én vagyok a megrontód. –hasamat fogom, de nem tudom abbahagyni a nevetést. Régen éreztem igazából már ennyire boldognak magam. Hatalmas pislogásait nem tudom elkerülni, majd amikor kattan az agyában az elhangzott mondat, fujtatva esik nekem. Hátradöntve a kanapén elkezd csikizni, de újdonsült barátaim éppen most döntenek úgy, hogy betoppannak.

-          Mondtam, hogy nem most kéne beszélni Larissaval. –Messi mosolyogva ugyan, de mégis érdeklődve tekinti végig félreérthetetlen helyzetbe került párosunkat.

-          Nem, nem. Semmi baj, csak adjon valaki nekem olyan ruhát, amin nincs Barcelona címer, és még a színe sem hasonlít a focicsapatéhoz. –belegondolva abba, hogy az ellenfél tréningjébe menjek kávézni, kiráz a hideg. Természetesen nem vagyok én ennyire finnyás, de az újságok mindent képesek felnagyítani. Az biztos, hogy arra nem gondolnának, hogy nem találtam a ruhámat egy buli után. Bár nem is tudom melyik eshetőség a jobb…

-          Tekintve a méretedre, lehet Leotól kéne kölcsönkérned valamit, nem gondolod? –Valdes beszólását jelen pillanatban hatalmas poénnak tartom. Próbálom nevetésemet elfojtani, de nem segít benne az, hogy az említett személlyel hangos szócsatába kezd, majd Victor megunva a harcias állapotot, összeborzolja a világklasszis haját. Segélykérően nézek a srácok felé, végül pedig Villa ajánl fel egy-két hordható darabot.

-          Köszönöm szépen! –a híres világbajnok kapus megfogja a karját, majd nagyon belemélyülve a beszélgetésbe, elhagyják a szobát. –Nem ismerem őket annyira, de terveznek valamit. –szem forgatva gondolkozom azon, hogy mi lehet a megtorlás, de semmi ép gondolat nem férkőzik tudatomba.

-          Eltekintve attól, hogy szinte meztelen vagy, beszélgetünk?! –elképedve hallgatom Messit, ugyanis nem néztem volna ki belőle ezt a mondatot. Nem tudnak zavarba hozni, így ez is lepereg rólam, de azért meglepődtem.

-          Ha téged nem zavar, beszélhetünk. Megszoktam már a koedukált csapatban ezt az érzést. –nevetve kapom fel a földön elhelyezett üveget, majd belekortyolva a hűsítő folyadékba, eldőlök Cescy kezeiben. Ujjai végigsiklanak vállamon, majd kezét tenyerembe helyezve, lelkünket is összeköti ezzel a mozdulattal. Térdemet egészen a hasamhoz húzom, majd felemelve bal kezemet, végigsimítok arcán. Nyakához érve kicsit feltolom magam a bőrkanapén, végezetül egy apró puszival jutalmazom tettét. Karjai szorosan tartanak, szívem pedig hevesen reagál érintéseire. Kizárva a külvilágot kisség sokkosan érint a tízes mezszámú játékos kérdése.

(Tessa)

(Leona Lewis - Happy)

Az új dalomat már vagy százszor játszottam el pedig még huszonnégy órája sincs, hogy megírtam, de annyira tetszett a dallama még nekem is, hogy legszívesebben kimentem volna az utcára és a nagyprémium előtt kezdtem volna el énekelni, hogy mindenki tudja és hallja, hogy nem zuhantam össze azért, mert Roni elment és ki tudok találni abból az istenverte zsákutcából, amibe az élet vezetett be. Miután már sokadjára játszottam el a számot, Matíasnak is feltűnt, hogy iszonyú álmos vagyok, így nem mondanám azt, hogy elküldött aludni, hanem úgy fejezném ki magam, hogy egyenesen rám parancsolt, hogy el kell mennem aludni, különben kiveri a balhét. Nagyon-nagyon, de nagyon sokat köszönhetek ennek a srácnak, pedig még alig ismerem, de úgy vélem egy nagyon jó barátra tettem szert az ő személyében, hisz még ha csak a munkája miatt is, de nagyon vigyáz rám, és óv mindentől, és nem utolsó sorban még az újrakezdett karrieremben is támogat, ami óriási löketet ad nekem.
Felvonszolva magam az emeletre, úgy dőlök be az ágyba, mint egy zsák krumpli, és valószínűleg már a dőlés közben elaludhattam, hisz mikor délután felkeltem azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem az ágyba, tehát már elég kómás voltam mikor oda kerültem, hogy lefekszem aludni.

-          Mit szólna hozzá a legnagyobb zenészpalánta, ha megmutathatná a nagyközönségnek az újonnan írt dalát? - Matías szavai elég váratlanok voltak nekem, hisz körülbelül két perce keltem fel és hirtelen azt sem tudtam, hogy hányadikán van elseje annyira meglepett a kérdése.

-          Hogy én, fellépni? Ráadásul az új számommal, te komolyan gondoltad ezt, mert szerintem nem. Nem hiszem, hogy annyira kész lenne a dal, hogy eljátszató legyen egy nagyközönség előtt, és az sem biztos, hogy én készen vagyok-e rá. - félreértés ne essék, nem betojtam ettől a feladattól egyszerűen nem éreztem még készen magam arra, hogy bemutassam ezt a dalt. Hisz annyi számot írhatok még, ami ezerszer jobban kifejezheti azt, hogy mit is érzek és ezerszer jobban Roni lelkébe taposna, ha meghallaná.

-          Tessa komolyan most kezdesz el visszakozni mikor összehoztál egy este alatt egy olyan számot, amivel odamondhatod a férjednek, hogy nem hat meg azzal, amit csinál. Tess te egy dalszövegíró énekes vagy és nem szabad ezt a tehetségedet a szőnyeg alá söpörni. Egyszerűen nem teheted meg ezt. Meg kell próbálnod, már csak a rajongóid miatt is, akikkel a plázában találkoztunk. - nem tudtam, hogy meg fogom-e bánni, ha most igent mondok és bemutatom a dalt, vagy nem, hisz ki tudja már mi van Ronival, lehet, hogy éppen azzal a ribanccal van, de az is lehet, hogy úton van hazafelé. Az a baj, hogy nála semmit sem lehet tudni, mert a lépései kiszámíthatatlanok, de egyre jobban kezdtem afelé hajlani, amit Matías javasolt, miszerint mutassam be a dalt és nyilvánosan fejezzem ki a portugálnak az érzéseimet.

-          Jó oké értettem, és van valami ötleted is, hogy hol adjam elő a szerzeményem? Mert én csak rádiókat ismerek, ahol közre tudnánk adni a dalt, de szerintem, ha Ronihoz akarjuk eljuttatni akkor a tévéhez kéne fordulnunk. - a kezdeti nem akarom állapot után most annyira bezsongtam, hogy hirtelen már az járt a fejemben, hogy milyen ruhában szerepeljek majd, ha a tévében leszek. Matías nagyon jó hatással volt rám és rengeteg önbizalommal gyarapodtam, ha a közelemben volt. Nem tudom, hogy mindenkivel ilyen jó fej-e, de annyit már leszűrtem, hogy nem csak a munkája miatt foglalkozik ennyit velem, hanem tényleg látszik rajta, hogy támogat, és mindezt szívből teszi. Gitáromat újból elővéve kezdtem el játszani a dalomat, közben pedig már a tévés szereplésen agyaltam.

A ruhák és tévé álomképéből az ajtó csengője szakított ki, és a képzelgés közben már Matías is eltűnt a kanapéról, így rám maradt az a feladat, hogy megnézzem, hogy ki áll az ajtó előtt. Fejben találgattam, hogy ki lehet az, hisz Marcelo nem lehet, mert őt elég rendesen kiosztottam, bár ha belegondolunk visszajöhet éppen bocsánatot kérni, hogy ilyen volt velem, de erre a tippre nem innék mérget. Más egyéb ötletem nem volt így kíváncsian nyitottam ki a bejárati ajtót.

-          Hola Tessa! Ne haragudj, hogy megzavartalak. Nem tudtam, hogy éppen nem érsz rá. – szeme a kezemben tartott gitár és az én tekintetem között váltakozott, és ez után kezdett el szabadkozni, amire persze semmi szükség nem lett volna, hisz nem zavart meg semmit. – Szóval, hülye kérdés lesz, de Ronaldo itt van? – neve hallatán összerezzentem, de nem mutattam nagyobb érdeklődést, viszont nem értettem, hogy mégis miért tette fel ezt a kérdést, viszont beugrott, hogy lehet, hogy ő már tud valami olyat, amit én nem.

-          Nincs itt már egy ideje és nem is tudom, hogy hol tartózkodik. – a néhány perccel ezelőtti jó kedvem kezdett egyre jobban csökkeni, de persze ezt nem nagyon mutattam ki a külvilág felé.

-          Ne haragudj, nem szerettem volna ezt feleslegesen felemlegetni, csak új kocsi miatt hittem azt, hogy visszajött és megtalálhatom őt itthon. – mentegetőzésére csak egy egyszerű mosoly volt a válasz, nem szerettem volna a tudtára adni, hogy érdekel a dolog. Viszont az meglep, hogy nem nézik ki belőlem, hogy egy ilyen Audit vezetek.

-          Nem bántottál meg. Rossz, hogy elment, de nem tudok vele mit kezdeni, hisz én már kerestem is, de nem válaszolt innentől kezdve meg rá van bízva, hogy mit akar. Tudod, a lényeg, hogy neki jó legyen a többiekkel ő nem is foglalkozik. – beszélgetőpartnerem serényen bólogatott egyetértése jeléül, majd szólásra nyitotta a száját.

-          Egyébként nagyon sajnálom, ami történt. Nem így ismertem meg Ronaldot, hogy amint van valami gond nyúlcipőt húz és elmenekül a problémák elől. – értetlenkedését kifejezve az új dalom jut eszembe, bár nem tudom, hogy hogyan is kapcsoltam össze a kettőt, de lehetséges, hogy a beszéd témája megegyezik és ezért ugrott be.

-          Nagyon sietsz? – kérdésemmel eléggé megleptem őt, de ami az érdekes, hogy még magamat is. Nem így terveztem ezt el, sőt válaszoltam volna a Ronis témára is, amit felhozott, de valahogy eszembe jutott egy jó ötlet, így nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.

-          Éppenséggel semmi dolgom, és remélem nem bántalak meg ezzel, de nagyon meglepett a kérdésed. – nevetve állok arrébb, és tárom ki az ajtót, hogy beinvitáljam a látogatóm.

(Ronaldo)

(Alex Goot - We Could Love)

Mindig is az volt a célom, hogy a médiában szerepelhessek, de sosem a magánéletemmel akartam ezt megtenni, hanem a futballsikereim miatt. Persze szerencsére már a focival is sikerült elérnem, hogy a médiában kedvelt személyiség legyen, viszont most itt vagyok egy totális családi dráma közepén. Tele van velem és a Tessel, meg ezzel az egész üggyel az újság, hogy én leléptem, de persze ha mindez még nem lenne elég, most még azt is pletykálják, hogy megcsaltam. Az újságot sokadjára a kezembe véve vettem szemügyre a hotel előtt készült képet, majd arcom ismét eltorzult, mint minden alkalommal mikor meglátom, hogy ölelkezve tartunk befelé a bejáraton. Ami most a leginkább zavart az az volt, hogy látszólag Irinát nem nagyon érdekelte, hogy címlap sztori lett az ügyből, nagyon is élvezte, hogy ismét együtt emlegetnek minket a sajtóban. Persze azért is nem zavartatta magát, hisz neki nem volt senkije, akinek magyarázkodni kellett volna. Se barátja, se élettársa, se férje.

-          Szerintem most jobb lenne, ha most elmennél. Így is van elég problémám, és ez a sztori most nagyon nem hiányzott az életembe. – körbe-körbe járkálva próbáltam meg gondolkodni és megoldást találni, hogy hogyan is moshatnám tisztára a nevemet ezzel az üggyel kapcsolatban.

-          Szóval én csak egy probléma vagyok számodra? – kérdő hangon és idegesen pattant fel és sétált közelebb felém, én pedig még most is, hogy nem lát senki próbáltam elkerülni, hogy a közelében legyek.

-          Jelenleg igen egy probléma vagy. Ne haragudj, de van így is elég bajom, és most még azt sem tudom, hogy mit mondjak vagy nyilatkozzak, hogy elhiggyék, hogy nem történt köztünk semmi. – kissé megemeltem a hangom, de nagyon ideges voltam és egyfolytában kattogtak a fogaskerekek az agyamban.

-          Probléma köszönöm. Tudod azt hittem, hogy meg tudjuk ezt beszélni, és rendbe tudjuk hozni azt a kapcsolatot, amit az a lotyó Tessa elrontott. Miatta mentünk szét és ezt soha nem bocsájtom meg neki. – Irina szavait már majdnem fújtatva kellett, hogy hallgassam, hisz nagyon felhúzott azzal, amit a feleségemről mondott, mert lehet, hogy most távol vagyok tőle, de akkor is szeretem, és nem engedem meg, hogy bárki is sértegesse.

-          Már rég nem voltunk együtt, amikor Lari bemutatott Tessnek. Akkor már csak beszélő viszonyba se voltunk, úgyhogy sürgősen felejtsd el, hogy őt sértegeted. Most pedig nagyon gyorsan tűnj el. – az ajtóhoz sietve nyitottam ki neki azt, majd körülbelül a szememmel ki is tessékeltem onnan. Annyi az egyetlen szerencséje, hogy ő egy nő, máskülönben tuti, hogy megütöttem volna azt, aki a feleségemet sértegeti.

Dühöngésem közben telefonom rezgésére figyelek fel, ami egy hangüzenetet jelzett. Ideges voltam, de meg akartam nézni, hogy ki keresett, így fülemhez emelve a telefonom, elindítottam a lejátszást. ”Na, ide figyelj te szemétláda, most nagyon nem fogom megválogatni a szavaimat azok után, hogy ezt az egészet meg merted tenni velem. Azt, hogy elmentél még meg is tudtam volna bocsájtani, hisz betudtam volna annak, hogy a nagy Cristiano Ronaldo nem tudja feldolgozni a meg nem született gyereke halálát. Ez tudom, hogy nagyon csúnya volt, de tudod, hogy igazam van. Aztán szükségem lett volna rád, ugyanis ha nem mondták volna, akkor közlöm veled, hogy autóbalesetem volt, és igen én voltam a hibás, de könyörgöm nekem is elég nagy büntetés, hogy miattam, vagyis a karambol miatt vesztettük el a babát, de neked sikerült még egy lapáttal is rátenni, hogy még jobban fájjon nekem. Gratulálok. Természetesen van még mit mondanom, mivel nem elég, hogy Amerikába mentél, még összeszűröd a levet az exeddel. Komolyan mondom, hogy az idióták koronázatlan királya vagy, mert ha már megcsaltál lehetett volna annyi eszed, hogy mindezt mindenki háta mögött csináld. Tehát ezek után ne várd azt, hogy majd megbocsájtsak neked, és arról is letehetsz, hogy Catat látod még valaha az életben. Remélem elég világos voltam, ugyanis ebből a Ronaldo féle fájdalomból, nem kérek többet.”

Chapter 17.

Sziasztok!
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást!

(Tessa)

(Broken Note - Let 'Em Hang)

Nem hiszem el, hogy Marcelo képes volt elküldeni a nővéremet úgy, hogy én nem is kértem minderre. Nem felejtettem el, hogy nem jött be hozzám a kórházba és azt sem vertem ki a fejemből, hogy miket mondott, de a fenébe akkor is a testvérem és szükségem van rá. Most pedig itt lett volna az alkalom arra, hogy megbeszéljük, vagy csak egyáltalán beszéljünk erre Marcelo majdhogynem páros lábbal rúgja ki. Most pedig már megint ott tartunk, hogy itt fekszek az ágyban és arra gondolok, hogy mit csesztem el, hogy ennyi gubanc van az életemben. Matías persze most is mellettem van és még a levegővételemet is figyeli, ami már tényleg kezd zavaró lenni.

-          Tényleg egész este itt akarsz ülni és azt nézni, hogy mikor sírok vagy mikor alszok? Matías szükségem van egy kis egyedüllétre, magányra. Nincs veled semmi bajom, de tényleg felnőttem már és tudok magamra vigyázni főleg itthon az ágyamban. Menj és pihenj te is, nem hiszem el, hogy csak engem fárasztott ki a vásárlótúra. Aludni fogok nem lesz semmi baj. – nem akartam elküldeni őt, de muszáj voltam vele közölni, hogy sok az, amit csinál és visszavehetne, mert teljesen jelentéktelenné kezd válni számomra az egyedüllét szó.  A hatásosság kedvéért még a könnyeimet is letöröltem, hogy magabiztosabbnak látsszak, viszont a magabiztosság az tényleg egy óriási nagy álca volt. Nem csak most hanem délután a bevásárlóközpontban is. Az teljesen rendben van, hogy a rajongók feltöltöttek energiával, de ha egyedül lettem volna valószínűleg úgy futottam volna el előlük, mint egy kutya a sintér elől.

-          Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor magadra hagylak, de csak a nappaliig megyek. Felfogtam, hogy nem szereted, ha vigyáznak rád, de kicsit megérthetnél engem is. Nekem ez a munkám, hogy vigyázzak rád, és ha csak a hajad szála görbül is meg engem tutira kinyírnak. Jó éjszakát! – Matías az ajtót becsapva távozott, mire kerekre nyílt szemekkel még egy ütemnyi levegővételt is kihagytam. Kevés ez a két nap arra, hogy kiismerj valakit, de a két nap alatt semmi hasonló jelenetet nem láttam tőle, de legalább most már tudom, hogy ő is ember és nem csak egy érzelemmentes robot.

Letettem a fejem a párnára, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Akármerre fordultam valami sosem volt kényelmes és nem nyomott el az álom. Húsz perc forgolódás után viszont meguntam, hogy nem tudok mit csinálni még csak normálisan feküdni sem, így kipattantam az ágyból és gondolkodás nélkül a gardróbom felé vettem az irányt. Nem felöltözni akartam és elmenni csupán csak itt tároltam a régi dolgaimat bele értve ebbe a gitárom és a régen írt dalszövegeimet is. Kezembe véve a hangszert rég nem érzett érzések támadtak fel bennem. Egy nem túl nehéz akkordokból álló dallamot kezdtem el pengetni, amit még az első dalszövegeimnél használtam. Ezekre születtek az első dalszövegeim és reméltem, hogy most is erre íródnak majd a legjobb számaim. Fejemben megfogalmazódott pár kósza rím, majd a dallamra ráillesztve elkezdtem papírra vetni a gondolataimat. Hiányzott már az, hogy egy kicsit szabadjára engedjem a fantáziámat és kieresszem egy szám írása közben a bennem felgyülemlett érzéseket. Jó fél óráig ülhettem a gardróbban, amikor valaki kopogott az ajtón, majd a hangokból ítélve beinvitálta önmagát a szobába.

-          Tessa itt vagy? – Marcelo hangja vízhangzott a szobában, viszont nekem most semmi kedvem nem volt hozzá, hogy beszéljek vele. Egyszerűen elrontotta az estémet azzal, amit tett és nem akartam, hogy most rontsa el másodjára, mikor éppen egy dalt írok. – Jaj itt vagy , miért ücsörögsz a gardrób padlóján? Az ágy nem elég kényelmes? – megszokhattuk már a braziltól, hogy mindenből viccet csinál, de jelen esetben még akkor sem tudtam volna nevetni a mondatain, ha nem lenne semmi bajom.

-          Kérlek, menj most ki a szobából! – nem szerettem volna nem magamhoz méltóan beszélni vele, így egy egyszerű kéréssel próbáltam meg kiküldeni őt.

-          Nem megyek ki, mi a baj? Látom rajtad, hogy valami bánt. – leereszkedve mellém a földre ült ő is, majd felém fordítva a fejét várta, hogy kiöntsem neki a lelkem, viszont azt nem sejtette, hogy erre van most a legkevésbé szükségem.

-          Marcelo szépen kérlek, hogy menj ki innen és hagyj engem békén! Nagyon nincs kedve most hozzád. – ránéztem és egy csodálkozó szempárral és egy felhúzott szemöldökkel találtam szembe magam, így kénytelen voltam megmagyarázni, hogy miért is nem vágyom most a focista társaságára. – Ne játszd itt a hülyét, nagyon is jól tudod, hogy miről van szó. Lari beszélni akart velem és én kész lettem volna arra, hogy megbeszéljem vele, hogy miért mondta azt, amit, hogy én már elég felnőtt vagyok és satöbbi. Kész lettem volna arra, hogy visszaszerezzem a legnagyobb támaszomat ebben az életben, de te egyszerűen elküldted, mert neked van egy kis félreértésed vele. Nem tudom, hogy miért, de nagyon nem az vagy, akit mindenki megismert. Megváltoztál, és nem csak az én szememben, hanem valószínűleg mindenkiében. Miért nem keresel magadnak egy csajt, és miért nem kötöd le magad egy kicsit? – nem akartam kiabálni, és mindezt elmondani, de valljuk be Marcelo teljes mértékben megérdemelte, amit kapott. Hisz miért avatkozik bele az életembe elég, ha már van egy személy, aki mindig ott van mellettem bármit csinálok, nincs szükségem egy olyan embere is, aki gondolkodik helyettem.

-          Nem én változtam meg, hanem a tesókád már nem a régi. Láttad te miket csinál mostanában? A filmekbe mindig van egy személy, aki nem hallgat senkire csak megy és járja a saját útját bármennyire is hülye az az út, na Lari pont ilyen, és ha próbálnánk megkönnyíteni a dolgát, akkor azt ő elutasítja, és még csak meg sem engedi, hogy segítsünk neki. Te pedig nem értem, hogy miért akarsz olyan lenni, mint ő? Miért nem engeded, hogy segítsünk neked? – hallva Marcelo szavait teljesen lesokkoltam, nem tudtam, hogy miért állítja be Larit úgy, mint egy filmbeli karaktert, amikor régen pont azt szerette benne, hogy ilyen önálló volt, és ki mert állni bármilyen próbát, amit az élet elé vágott. Magam sem értettem, hogy hová tűnt az a Marcelo - Lari páros, akiken régen órákat tudtunk nevetni, de van egy olyan érzésem, hogy ők maguk sem tudják, hogy mi történt a kettejük barátságával. Nem akartam folytatni ezt a beszélgetést, hisz nem akartam összeveszni vele, és még csak ennyit sem akartam neki mondani, amit elmondtam, így lezárásképpen csak felálltam és kisétáltam a gardróbból a szobába.

-          Szerintem most menned kéne, késő van, holnap pedig gondolom Mourinho edzést tart, és minden bizonnyal nem szeretnél róla lemaradni. Köszönöm a látogatásod, viszlát! – majdhogynem szavakkal tettem ki a brazilt a szobámból, de nagyon nem volt most kedvem hozzá. Csak a dalszövegeimmel akartam törődni, és az újonnan elkezdett dalommal.

-          Én csak jót akarok neked, és ezért szeretnék segíteni. Ha pedig végre felfogod ezt, akkor tudod, hogy hol találsz meg. – furcsa volt ilyen komoly szavakat hallani pont Marcelotól, de úgy látszik ma mindenki hangnemet vált, ha velem beszél.

Újra helyet foglalva a gardróbban ismét a kezembe vettem a gitárom, majd az előbb elkezdett dalt kezdtem el énekelni. A refrénnel és a szöveg egész tartalmával szerettem volna a portugálnak  üzeni, és reméltem, hogy minél hamarabb el tudom azt érni, hogy a számom hallgató legyen a rádiókban. Volt néhány sor, amit kismilliószor átírtam, hisz vagy nem jött ki a rím, vagy nem passzolt a zene és a szöveg ritmusa. Majd mire befejeztem a kész szöveget és dallamot észre sem vettem, hogy már elszállt az idő és hajnalodott. Még egyszer eljátszottam magamnak a kész dalt mielőtt megmutattam volna bárkinek is, majd a végére érve úgy szaladtam le a lépcsőn, mint egy őrült. Matíasnak szerettem volna először megmutatni a legújabb szerzeményemet, mert úgy éreztem, hogy az ő személyében egy óriási támogatóra leltem.
(Demi Lovato - What To Do [magyar])

Leérve a dokit a kanapén elterülve pillantottam meg, amint éppen aludt. Halk léptekkel mellé lopózva vigyáztam, hogy ne kelljen fel, majd egy nagy levegő után belekezdtem az újrakezdést jelentő számomba, viszont nem olyan lelkes fogadtatást kaptam, mint amire számítottam.

-          Tessa hé, valaki aludna! – egy legyintés után Matías a másik oldalára fordult, majd szerette volna folytatni az előbb végzett cselekedetét. Persze nekem totál zokon esett, hogy így megpróbált lepattintani, így másodjára is belekezdve a dalba még hangosabban énekeltem, mint az elején. Valószínűleg Matíasnak az alvás miatt lassultak le ennyire a reflexei, de körülbelül a szám felénél esett le neki, hogy mit is művelek én éppen, majd ülőhelyzetbe pattanva hallgatta végig a dalt. – Nem is tudtam, hogy így tudsz énekelni, mármint nem úgy, na mindegy szóval, ez a szám valami király lett. Jó a mondanivalója és a ritmusa is. Ha Ronaldonak címezted szerintem magára fog ismerni. És nagyon fülbemászó is, ezt mondtam már? Mikor hoztad te mindezt össze? – jól estek Matías elismerő szavai még akkor is, ha az elejét nem bírta annyira feldolgozni az alvás miatt, hogy mit hall.

-          Este a gardróbban. Nem tudtam aludni így előszedtem régi cuccaimat, köztük a gitáromat is, a fejemben volt egy dallam majd abból a dallamból kiindulva lett ez a szám. – jó volt látni azt, hogy már legalább egy ember arcára mosolyt tudtam csalni a szerzeményemmel, így ez engem is mosolygásra késztetett.

-          És mikor lehet újra hallani a dalt? – fáradt voltam már, de Matías aranyos mosolyának és óriásra nyílt szemeinek szerintem még az alvók sem tudtak volna ellenállni, így egy mosoly után ismét belekezdtem a fülbemászó dallamokba.

(Larissa)

(Far East Movement ft. Justin Bieber - Live My Life)

Megérkezve a helyszínre, elégedetten tekintek végig a kígyózó soron. Ilyenkor azért szeretek híres ember lenni, ugyanis elsők közt engednek be bármikor, bárhova. Hatalmas sóhajom után óvatosan szállok ki a taxiból. Nem éreztem még ehhez fogható fájdalmat, de okos ember létére, ma sem hagyhattam otthon magas sarkúmat. Cescy látva arcomon a félelmet, jobb oldalamra áll, és alig láthatóan megtámaszt. Hálás tekintettel nézek rá, így már sokkal könnyebb a bejáratig sétálni. Igaz, hogy ma már több felesnyit elpusztítottam, de már elszállt az alkohol által okozott köd. Pótolni kell, vissza akarom állítani a régebbi állapotomat.

Mosolyogva pillantok a biztonsági őrre, aki elvéve a szalagot az útból, biccentés után beenged minket az ajtón. A híres hely dugig van emberekkel, vannak, akik a pultot támasztják egy újabb préda lesése közben, vannak, akik már becserkészték a kiszemelt áldozatokat, és éppen a táncparkett közepén vonaglanak, és vannak azok az emberek, akik a zenét túlüvöltve próbálnak társalogni. Egyszerűen imádok ilyen helyekre járni. A legtöbben felismernek minket, de csak tekintetükkel követik mozdulatainkat. Tekintetemet Cescre függesztem, majd kérlelő boci szemeket bevetve, ösztönzöm az alkoholrendelésre. Eltipegve az egyik üres bokszig, az ismerős dalokat dúdolva várom barátom érkezését. Pár fiatal a közelembe merészkedik, de csak azért, hogy gratuláljanak a klasszikus meccsen nyújtott teljesítményemért.

Arcomról lefagy a mosoly, ugyanis meglátom Hannaht a táncparkett közepén. Nem is tudtam, hogy újra a városban van. Megrázva a fejemet, felveszem katalán barátommal a szemkontaktust.

-          Mindjárt hozzák az italokat. Addig tánc? –amikor fel van pörögve, állandóan csillog a szeme.  Kezemet kezébe csúsztatva felállok a bőrülésről, majd beszambázva a parkett részre, elégedetten simulok hozzá. Imádtam táncolni, és jelen pillanatban még a bokámból áradó fájdalom sem tud lelombozni. Megfordulva ölelésében, kezeit hasamra csúsztatja, majd felvéve az ütemet, egy emberként mozgunk középen. Nyakamhoz hajolva apró puszikkal kényezteti bőrömet, ez az állapot már túlment a barátságon jelen pillanatban. Kitépve magam öleléséből, az éppen érkező italunk felé veszem az irányt. Mosolyom levakarhatatlan arcomról, talán az előbb történt jelenetek is nagyot dobtak a laton.

-          Lari! –vékony női hangra figyelek fel, de a Martinimat nem adnám ki most a kezemből, semmi pénzért sem.

-          Hannah? –vállig érő szőke haja megnőtt, kislányos arca nőiessé vált. Meglepődött tekintettel mérem végig újra és újra rég nem látott barátnőmet.

-          Lari. –sírós hangon borul nyakamba, majd hangos szipogás közben simogatja hátamat. –Olyan régen találkoztunk már! Ne haragudj, hogy szó nélkül leléptem. –bűnbánó szemeitől kiráz a hideg, mire karjaimat szorosan keskeny dereka köré fonom.

-          De miért hagytál csak úgy el? –kétségbeesett kérdésemnek hála, Cescy is megjelenik az asztalnál. Jó persze ekkora hangzavarban ő ezt nem hallhatta, így csak utánam jött.

-          Sajnálom. Sok dolgot nem úgy csináltam, ahogy kellett volna. Gonzoval nem volt hosszú a kapcsolatunk, és azt hiszem, engem viselt meg jobban a szakítás. –helyet foglal az általunk elfoglalt bokszban, majd maga mellé húzva, hosszas mesélésbe kezd. –Tudom, nem volt szép, hogy még a lagzin sem maradtam. De nem bírtam volna végignézni azt, hogy egy tök idegen macával jelenik meg a stadionban. Akartam írni, de úgy éreztem, megbántottalak. –pontosan beletrafált a dolgokba, annyi különbséggel, hogy inkább a nagy napra koncentráltam, és nem arra, hogy cserbenhagytak. –Tudom, hogy haragszol rám, de ígérem, mindent helyre fogok hozni. Fontos vagy nekem, és nem hagyom, hogy elveszítsem a barátságodat. –igen, ezt pár embertől már hallottam, és ezzel szemben, ha Cescy nem lenne itt, egyedül érezném magam. Barátom nem tudja mit is szólhatna most ehhez hozzá, de segélykérő tekintetemet nem tudja elkerülni.

-          Rendben Hannah, kiforrja még ez magát. –kényszer mosoly telepedik az arcomra, amit már csak egy hajszál választ el a pofavágástól. –Beszélünk még, ígérem, a számomat megadom. –elvéve az asztalon található szalvétát, toll után kezdek kutatni, de egy férfias kéz rögtön a kezembe adja azt. –Köszönöm! –nem pillantok fel, gyorsan lefirkantom elérhetőségemet, majd átadva a szalvétát egykori barátnőmnek, mosolyogva pillantok a férfire. Szerintem a sokk, amit az ismerős vonás okozott, egy ideig még nem fog elmúlni.

-          Fantasztikusan nézel ki Laris. Ne haragudj, hogy így ide pofátlankodtam, de láttam, hogy segítségre van szükséged. –jobban megnézve a fiatal srácot, egész vonzónak tartom, de erre nem szabad gondolnom. Mi van egyáltalán velem?! Forog velem a világ, tekintetem előtt apró pöttyök villóznak. Megkapaszkodva az asztal szélében, még elkapom Hannah és Dan összenézését, amit nem tudok mire vélni.

(Pitbull feat Michel Telo - Ai Se Eu Te Pego)

Lecsapva Martinimat, karon ragadom Fabret, és meg sem állok a parkett közepéig. Többen végigmérnek, de nem foglalkozom már senkivel, csak spanyol barátommal. Nekisimulva testének, csípőmozgás segítségével veszem fel a zene egyhangú ütemét, amit hamarosan le is vált a DJ. Meghallva Michel Teló slágerének dallamát, azonnal Neymar mosolygós arca ugrik be tekintetem elé. Nagyon jó visszagondolni az akkor történt dolgokra, de most Cescyre kell koncentrálnom. Agyam felett átvette az uralmat a jótékony köd, így nem foglalkozom már a tetteimmel sem. Fabre kezei a fenekemre csúsznak, ajkaim pedig ajkaira tapadnak. Testünk összesimul, ahogy jelen pillanatban nyelvünk is eggyé válik. Mondhatnám, hogy Dan, vagy Hannah megjelenése kavart fel, mondhatnám, hogy az alkohol hatása befolyásol, de nem akarok magamnak hazudni. Nagyon is vonzó férfinak találom barátomat. És tekintve arra, hogy az életem már amúgy is el van cseszve, megengedhetek magamnak egy kis szabadságot. Nyelvünk szenvedélyes csatába hívja a másikat, mire katalán társam teste megfeszül, kezeivel szorosabban tartja hátam. Ujjai végigsiklanak bőrömön, mire lihegve válok el tőle. Gyors szétnézés után tudatom magammal, hogy senki nem kamerázta le közjátékunkat. Kezemet tenyerébe csúsztatva a pult felé veszem az irányt. Kikérve két tömény alkoholt, koccintás után lehajtjuk. Csillogó szemeibe nézve szívem hatalmasat dobban, majd átkarolva derekát, felkapom táskámat és a kijárat felé indulok. Nem tudom hány óra lehet, azzal sem vagyok tisztában, hogy mennyi ideig tartózkodtunk a klubban, de az biztos, hogy már pirkad.

A szórakozóhely előtt rengeteg taxi áll, így az elsőbe bepattanva, kedvenc helyünk felé vesszük az irányt. Nem akarok még hazamenni, nem akarom, hogy ez a nap véget érjen. Még nem vagyok felkészülve az újabb kihívásokra, csupán a mának akarok élni. Nem érdekelnek a következmények, vissza akarom kapni régi énemet. Az a lány akarok lenni, aki nem félt semmitől, és aki spontaneitásával meg tudta újítani mindennapjait.

Gondolatmenetemből Cescy ajkai rántanak vissza, amik nyakamra tapadnak. Mosolyogva túrok hajába, majd elégedett sóhajomnak köszönhetően hátamhoz nyúl, és ölébe húz. Nem érdekel minket az, hogy ki láthat, és a sofőrrel sem foglalkozunk jelen pillanatban. Szenvedélyes csókcsatát vívunk, és még a levegő hiánya sem befolyásolja szenvedélyünk tárgyát.

-          Khm. Elnézést, de megérkeztünk! –dadogós hangon szólal meg a középkorú sofőr, mire nevetve szállok ki Fabregas öléből. Kinyitva az ajtót, tiszteletteljes köszönés után elhagyom a járművet, majd elindulva a tengerpart felé, lekapom a cipőt lábaimról. Bokám állapota egyre aggasztóbb, de hála a bennem található alkoholnak, most csupán csak zsibbadtságot érzek.

-          Várj már meg, kislány! –Fabre vigyorogva rohan utánam, majd felkapva ölébe, szenvedélyesen megcsókol. Hajamat hátradobva, apró puszikat ad nyakamtól egészen kulcscsontomig. –Ha tudnád, mennyit vártam… - ujjaimat ajkára rakom, ezzel is jelezve, hogy ne rontsa el a pillanatot. Lábaimat lefejtem derekáról, majd ruhám pántjait lehúzva, elkezdem letolni a ruhámat. Fehérneműben szaladok be a vízbe, sikítva érzékelem, hogy hidegebb, mint testhőmérsékletem. Nyakig elmerülve benne, figyelem barátomat, amint ledobva cuccait, utánam sétál.

-          Fabre, indíts már zenét! –fejcsóválva lép vissza a partra, majd telefonját előkapva, hatalmas vigyorral az arcán játssza le kedvenc zenénket. Beljebb úszva, kacagva merülök le a víz alá. Ilyenkor áldom az eszem, hogy kisminkeltem magam. –Ha vízi szörny lennék, ne sikíts! –ismét lebukva, a víz alatt kezdek el felé úszni. Mindig is szerettem ezt a tevékenységet űzni, ugyanis jót tesz az izmoknak és a tüdő kapacitását is növeli. Átkarolva derekát, lassan tolom fel magam, majd lábaimat körbetekerem rajta. Szédülésem nem csillapodik, de jelen pillanatban nem is tudok ezzel foglalkozni.

-          Táncolunk? –boci szemeit megfigyelve, nevetve pattanok ki öléből, majd pukedlizve kezemet nyújtom. –Hölgyem, megtisztel jelenlétével. –mosolyogva kapja el ujjaimat. Az adott zene ütemeire spanyol szöveg lett írva.

(Dirty Dancing Havana Nights - Represent Cuba)

Az ismert film főcímdala nevetésre késztet, de Fabre elkapva csípőmet, szorosan magához ránt. A levegő felforrósodik körülöttünk, de mi már csak egymással tudunk törődni. Bal lábamat magasra emelem, majd combjához téve engedem, hogy hátrahajtsa felsőtestemet. Hajam végigsiklik a víz felületén, mellkasom ütemesen emelkedik. Imádtam Spanyolországot, mind a kultuszát, mind a stílusát. Elképesztő volt látni a különböző táncstílusokat, amiknek a nagy része ebből az országból indult el. Cescyvel akárhányszor elmentünk bulizni, mindig egy olyan klubba mentünk, amiben forró latin tánc ment. Ilyenkor általában egy kicsit megszégyenítettük azokat az embereket, akik azt hitték, tudnak mozogni a különleges ütemekre.

Karjaimat átkulcsolom nyaka mögött, majd felemelve a lábaimat, várom, hogy megpörgessen. A filmbéli jelenet teljesen elvarázsol. Ajkaira tapadva megszűnik mozgásunk, és már csak a jelenre tudunk koncentrálni. Végigsimítva kockás hasán, elégedetten tekintek fel szemeibe. Mindig is vonzó férfinek tartottam, és azt hiszem, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Hogy mi történhetett velem pár óra alatt, fogalmam sincs. De az biztos, hogy őrült nagy hülyeséget készülök tenni, amit másnap vagy megbánok, vagy nem. Letolva melltartópántjaimat, apró csókokkal hinti be az eddig takart területet. Fejemet hátrahajtva élvezem érintéseit.

Tudom, hogy van valaki, aki miatt nem lenne helyes ezt tennem, de nem férkőzik gondolatomba az-az egy név. Agyamat ellepte a jótékony köd, ilyenkor már nem tudom ilyeneken jártatni. Lehet pontosan ez lesz a vesztem. Átadva magamat érzéseimnek, mosolyogva hajszolom magunkat a gyönyör kapuja felé…

Chapter 16.

Sziasztok!:)
Megérkezett az újabb fejezet, jó olvasást.:) A véleményeket pedig most is szívesen vesszük.

(Tessa)

(Fort Minor - Remember The Name) 

Ebben a kék-piros ruhában újra előtörtek belőlem a régi érzések. Azok az érzések, amiket még nagyon régen egy sérülés miatt ástam el magamban nagyon mélyre. Hihetetlen, de valaha én voltam az FC Barcelona legnagyobb drukkere. Már kiskoromban is mindig az ő meccseiket bámultam a tévében még akkor is, ha tanulnom kellett volna. Majd másnap az iskolában, vagy a játszótéri pályán mindig a játékosoktól ellesett cseleket és passzokat próbáltam meg lemásolni, vagy éppen a saját stílusomra igazítani. A szobám telis tele volt poszterekkel, amik az akkori favoritjátékosokat ábrázolták. Mikor bekerültem az akadémia kollégiumába, először nem örültem, hogy pont Larissaval kerültem egy szobába, akiről persze akkor még nem tudtam, hogy rokoni szálak fűzik hozzám. Az ő szíve a Real Madridért dobogott az enyém pedig az FC Barcelonáért, és amint tudjuk, ritkán fér meg együtt ez a két szurkolótábor. Nekünk viszont sikerült figyelmen kívül hagynunk ezt és szorosabbra tudtuk fűzni a kapcsolatunkat. A sérülésem meccsét Guardiola is megfigyelte, hisz ha megfelelően teljesítettem volna, akkor bekerülhettem volna az utánpótláscsapatba, ahonnan már csak egy lépcsőfok választott volna el attól, hogy a felnőtt csapatban játszhassak. Persze a sérülésem meggátolt ebben, viszont a csapat iránti szeretetemet akkor nyomtam el magamban igazán, mikor azt láttam, hogy Pep fejét rázva hagyja el a pálya szélén kijelölt helyet. Így nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy mi történik a csapattal. Viszont arra még mindig nem jöttem rá, hogy a Real Mardid mikor lopta be magát ennyire a szívembe. Biztos, hogy már Lari miatt is kicsit megszerettem a csapatot, de Roni miatt kedveltem meg valószínűleg végérvényesen a madridi gárdát. Gondolataim eléggé elkalandoztak, majd már csak azt veszem észre, hogy újra a próbafülkében állok és magamat nézem a tükörben.

-          Tessa semmi bajom azzal, hogy megszeretted azt a ruhát, de már körülbelül tíz perce bent vagy és nem adsz magadról életjelet. Tehát lennél olyan szíves legalább kiszólni, hogy jól vagy?! – Matías az ajtónak támaszkodva várta, hogy végre megszólaljak, de valahogy abban a percben egy hang sem jött ki a torkomon, csak arra gondoltam, hogy mi volt régen. Sohasem voltam olyan ember, akit ennyire felkavarnak az emlékek, de úgy látszik azzal, hogy Roni elment elég sok mindenben megváltoztam. Gyorsan átöltözve eredeti szerelésembe határozottan nyitottam ki az ajtót, majd egy nagy mosollyal az arcomon léptem ki a próbafülke ajtaján.

-          Természetesen jól vagyok és még élek, csak nagyon elbambultam és hirtelen eltelt ez a sok idő. Na, szóval fizessünk és menjünk tovább, sok üzlet vár még ránk és nem szeretnék semmit sem kihagyni. – vigyorogva raktam le a pultra a kasszás elé a kiválasztott ruhadarabokat, majd a kijelzőn meglátva egy óriási összeget boldogan nyugtázom, hogy máris sikerült az eltervezett összeg körülbelül felét levásárolni.

Mire sikerült minden jelentősebb boltba betérnünk eléggé eljárt felettünk az idő, így már a hideg madridi éjszakába sétáltunk ki. Végignézve a vásárolt ruhák mennyiségét erős matematikai számolásba kezdtem, hisz fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is fogok minimum harminc papírszatyrot betuszkolni a vadonatúj Audimba, végül néhány perc szerencsétlenkedés után sikerült bepakolnunk a szerzeményeimet a csomagtartóba. Nevetve szálltam be a vezető ülésre, majd a rádiót benyomva az adott szám dallamaira indítottam be a csodajárgányom.

-          Hová is megyünk most pontosan? – éneklésemet Matías szakította félbe, egy olyan kérdéssel, amin valójában még én magam, az-az az ügyeletes sofőr sem gondolkoztam el.

-          Még nem tudom, de így spontán ötletként szerintem visszamegyünk az autókereskedéshez, ahol a kocsidat hagytuk, aztán te a te autóddal én pedig az enyémmel hazamegyünk. Szerintem elég késő van, és ilyenkor már nem nagyon van nyitva semmi, hogy még vásárolgassunk. Tényleg hány óra is van már? – magamnak feltéve a kérdést nem várok addig, amíg beszélgetőpartnerem kapcsol, így egy pillantást vetve a műszerfalra leolvasom az időpontot, és meglepődve érzékelem, hogy már így elszaladt az idő. – Szerintem elég rendesen elvásárolgattuk az időt. Jó, jó tudom. A többes szám kicsit erős volt, hiszen te csak úgymond asszisztáltál nekem abban, hogy két kézzel szórjam a pénzt. – mondatom végére már az autókereskedés parkolójában álltam Matías kocsija mellett.

-          Akkor biztos oké így, hogy te is külön meg én is külön? - legszívesebben ráordítottam volna Matíra, ha nem látom az arcán a tiszta szívből jövő aggódást. Viszont ezt a nézést, ezt a tekintetet én már reggel óta fel vélem fedezni, ami nem feltétlenül rossz csak az a baj, hogy emiatt képes lehet arra, hogy ezt a vigyázó szerepet túljátssza.

-          Teljesen biztos. Csak menjünk már. Gyerünk! – nem akartak kis híján kipaterolni Matíast a kocsimból, de sajnos nem hagyott más választást mintsem, hogy ezt tegyem vele.

Egyedül ültem a számomra most óriási szabad hellyel rendelkező kosiban. A pillanatnyi magányt először a rádió bekapcsolásával próbáltam meg elnyomni, végül csak hagytam, hogy eluralkodjon rajtam ez az érzés, így óriási könnycseppek kezdtek végigszánkázni az arcomon. Sosem voltam az a személy, aki ennyire nem bírja az egyedüllétét, hisz a régi időkben szinte minden napomat egyedül tengettem, de azóta mióta megismertem Ronit teljesen megváltoztak a dolgok. Hülyeségeken kezdek el ok nélkül sírni, igénylem az emberek társaságát, és 19 évesen már társasági életet sem élek. Isten tudja már azt is, hogy mikor voltam utoljára egy szórakozóhelyen, viszont azokra a bulikra, amiket ott nyomtunk még mindig tisztán emlékszem, hiszen ki felejtené el azokat őrült bulikat. Az emlékek ismét felkavartak, így a legördülő könnycseppeket mélyről jövő zokogás váltotta fel. Nem akartam, hogy ez legyen így a folyton leguruló kósza könnyeket kezemmel töröltem le, majd a ház elé érve leparkoltam, utánam pedig rögtön megérkezett Matías is. Amint beléptem az udvarra meglepetésemre Marcelo autója állt a garázsban, valószínűleg tudta, hogy a garázsajtó nincs mindig bezárva, és így jutott be a házba. A sírásra utaló jeleket természetesen eltűntettem az arcomról, így sem a focista sem az ápoló nem jöhetett rá, hogy mi történt a kocsiban. Belépve a házba látszólag tiszta üres volt, de mi tudtuk, hogy tartózkodik itt valaki csak azt nem hogy hol.

-          Marcelo! Itthon vagyok te hol vagy? – hívó szavam után egy perc se kellett ahhooz, hogy a brazil már rohanjon is le a lépcsőn. Meglepődöttségemre első tette az volt, hogy megölelt, ami valljuk be nála nem valami gyakori, csak ha indoka is van rá.

-          Hogy érzed magad? Hogy vagy? És hol voltál? – kérdéssorozatán csak nevetni tudtam, majd mikor megláttam Matíast a halomnyi szatyorral a kezében, a nevetésem csak fokozódott. – Most hogy látom, ezeket a papírzacskókat már van egy tippem. – nevetve huppant le a nappali kanapéjára, de láttam rajta, hogy bántja valami.

-          Matí felvinnéd a cuccokat a szobámba? – fejemmel kicsit Marcelo felé biccentettem, ezzel jelezve azt, hogy beszélni akarok vele. – Hé, minden oké? - lehuppanva mellé láttam csak meg a torz arcát.

-          Nem semmi sincs rendben. Ma volt az El Classico, természetesen most is kikaptunk pedig óriási kezdésünk volt, és mindent beleadtunk. Volt piros lap is, mert hát az miért ne lenne. Egy sérülés is összejött, ezáltal egy kényszer csere is. Egyszerűen borzalmas meccs volt. – látni lehetett Marcelo arcán a különböző érzéseket, a csalódást, a fájdalmat, miközben felidézte az este eseményeit.

-          Nem is tudtam, hogy ma volt a meccs. Hihetetlen, de kiment a fejemből. Ki volt az, akit kiállítottak és ki sérült le? Mindent mesélj el. – képzelhetitek, hogy neki sem kellett kétszer mondani, hogy meséljen. mint befejeztem a mondókámat ő már el is kezdte a történéseket mesélni, majd mikor odaért, hogy Lari lesérült a szívem dobbanása egy pillanatra leállt, majd hevesebben kezdett el verni. Próbáltam faggatni Marcelot, hogy mi történt vele, de azt mondta, hogy semmi komoly, ne foglalkozzak vele. Kérdezem én, hol mond a brazil ilyet a nővéremről? Egyszerűen nem tudtam feldolgozni, hogy pont ő nem foglalkozik vele, aki annyira sokat jelent Lari számára. A brazil faggatását egy nem várt kopogás szakította félbe.

-          Menj fel Matíashoz, majd én elintézem. – lehet, hogy ő már sejtette, hogy ki áll az ajtóban, nekem viszont még csak tippem sem volt, így a lépcső tetején megállva vártam, hogy ki is a váratlan vendég.

(Arnel Pineda-Pain in My Heart)

Meglepődöttségemre az ajtó túloldalán a nővérem állt. Érzékszerveim irányítása kicsúszik a kezeim közül. Szemeimből ismét könnyek folynak, lábaim pedig összerogyni készülnek, de mielőtt ez megtörténhetett volna, még időben belekapaszkodtam a korlátba. A hallottakat egyszerűen nem bírtam felfogni. Marcelo úgy beszélt a nővéremmel, mint egy utolsó senkiházival, és egyszerűen nem értettem azt, amit a fejéhez vágott. A beszélgetésüket, amit nem is annyira lehetett beszélgetésnek nevezni a brazil szakította félbe majd felém fordulva figyelte a reakciómat. Én pedig természetesen nekiálltam, hogy hogy tehette ezt, hiszen velem akart beszélni, és Marcelo még csak meg sem kérdezte, hogy én akarok-e. A zokogásom erősödött a kezeim pedig már nem bírták szorítani a korlátot, így a földre zuhantam, ahonnan két magabiztos kéz emelt fel, és vitt a szobám felé.

(Marcelo)

(Adele - Turning Tables [magyar])

Fájt ezt tennem Larival, de nem bízhatok már meg többé benne. Ő már nem az a lány, akinek megismertem. A legtöbbször mérges voltam rá, hiszen hangulatingadozásaival sok embert kikészített. Rengeteg dologból volt elegem, de régi stílusomnak köszönhetően inkább kerültem a konfliktus helyzeteket. Amióta megtette ezt a saját testvérével, azóta vagyok harciasabb. Ha velem csinálta volna ezt, simán meghunyászkodnék, és nem törődnék azzal, hogy inkább mással mulattatta az időt.

Nem tudom mi történhetett vele, de az egyszer biztos, hogy tisztelem azért, amit a pályán csinált. Mindig is az-az ember volt, aki nem adta fel a küzdelmet, még akkor sem, amikor már valóban nem volt semmi pozitív látszata a dolgoknak. A csapat volt az első számára, és nem törődött az egészségével. Ha tudott, segített.

Annyira szeretnék vele beszélni. Meg szeretném hallgatni, hiszen látom rajta, hogy valamit nagyon elnyom magában, de egyszerűen nem veszek elég erőt magamon. Régen mindig ott voltunk egymásnak, és most azt viselem a legrosszabban, hogy a saját családja sorsa nem érdekli. Mi lett azzal a lánnyal, aki fel akarta áldozni értem az életét? Hol van már az a lány, akivel röhögve kornyikáltuk szép hangunkkal a dalokat? Hol van már a ’Seri, seri lady…’? Őt szeretném visszakapni, és nem ezt a hamisítványt. Annyira hiányoznak a régi összeesküvések. A sok szívatás, amit Özilék ellen vétettünk. A menekülések a csapattársak haragja elől. A csipkelődések, kibékülések...

Mi hárman voltunk az ügyeletes marhák. És most jött el az a pillanat, hogy legjobb barátom kilétéről sem tudok semmit, pedig felesége megérdemelné, hogy legalább egy családtagja mellette legyen. Ráadásul ezek mellett a legjobban a gyereket sajnálom. Megvolt mindene, és igaz, hogy még baba, de akkor is érzi édesapja távollétét. Ahhoz sem szokott hozzá, hogy a nagyszülőkkel tölti mindennapjait. Nem tetszik nekem ez az egész élet, jelen pillanatban pedig főleg nem. Annyi mindenen változtatnék, és van egy olyan érzésem, hogy Lari sem lenne ilyen, ha anno nem megy feleségül Ramoshoz. Elhamarkodták a döntéseket, de tekintve arra, hogy mindent elvicceltem, senki nem vette volna komolyan véleménynyilvánításomat. De az elején próbáltam figyelmeztetni, viszont akkor hatalmas szemeinek köszönhetően, elgyengültem. Szépek együtt, de több kavarodás volt a kapcsolatukban, mint szerelem, és boldog pillanat. Kérdezem én, érdemes volt ezért elcseszni a hangulatot? Az életéről pedig már ne is beszéljünk. Nem vagyok én semmi jónak az elrontója, sőt Ramost is kitűnő barátomnak tartom, de talán egyedül én tudtam mindent a kapcsolatukról. Bár Ronaldo is tisztában volt a dolgokkal.

-          Marcelo, ez mégis mire volt jó?! –ordító hangját meghallva, összehúzott testtel fordulok Tessa felé.

-          Ezt kellett tennem. Nem érdekled őt, Tessa. Megmondta, hogy nem kíváncsi rád, hogy oldd meg magad. Lehet rájött, hogy éppen ideje, hogy megmutassa magát neked. –flegma hangomtól kiráz a hideg. Mióta vagyok én ennyire durva?

-          De most itt volt, és velem akart beszélni! –lábai összerogynak, majd zokogva terül el a lépcsőfokon.

-          Az emberek változnak Tess. Lari már nem a régi. –a rideg valóság igazából még engem is megrémít, de tartva komor arcomat, elindulok a konyha felé.

-          És te Marcelo? Te milyen vagy? Mert az biztos, hogy nem ilyennek ismertelek meg. Hol van már a bohóc éned? Hova rejtetted? Larinak valami baja van, és tudom, hogy szüksége van rád. –utolsó mondatán kicsit átrágva magam, megrántom a vállam, és folytatom az előbb eltervezett dolgokat.

-          Neked is szükséged van rá, még sincs most melletted. Gondolkozz Tess, és utána beszélj. –azt hiszem, ezt most jelen pillanatban nem kellett volna mondanom, ugyanis barátom hangos zokogásba kezd, mire Matías mérges szemekkel tekint rám. Megérdemlem, de úgy igazán nem tudok már semmit sem magamra venni ilyen téren.

Rosszul esik ezt tennem velük, de valakinek erősnek kell maradnia. Nem sírhatok, hogy egy időben veszítettem el azokat az embereket, akikben a legjobban bíztam. Nem vergődhetek, hogy hiányoznak a régi idők, amikor még annyi problémám volt, hogy melyik csajt szedjem össze az utcán. Most felelősséggel tartozom egy nőnek, hiszen akarva akaratlanul magamra vettem portugál barátom szerepeit. Még nem készültem fel erre, még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy egy baba nevelésében segítsek. Viszont az biztos, hogy Tessa egyedül erre nem lesz képes, és ki tudja Ronaldo meddig tervezi maradását. Főleg most, hogy Irinaval szórakozgat. Egyáltalán nem részesítem ezeket a dolgokat előnyben, ahogy azt sem, hogy Larissa Neymarral csókolózott, ráadásul Santos mezben. De túl kell magam tenni ezen, és azon leszek, hogy a környezetemben élő embereket megóvjam az ilyen csapásoktól. Mindenki megérdemli a boldogságot, csak az a baj, hogy a legtöbben már eljátszották nálam az esélyeket. Nem fogom hagyni, hogy bárki is tönkretegye azokat az embereket, akik még fontosak az életemben. Kemény leszek, és harcolni fogok. Első lépésként az edzővel kell beszélnem, minél hamarabb ki kell raknom valahogy Larit a csapatból. Még akkor is, ha a szívem szakad bele ebbe a tettembe…

(Larissa)

(Pixie Lott - My Love [magyar])

Tudtam, hogy be kell ismernem magamnak a nyilvánvalót. Igazából ez a dolog akkor férkőzött tudatomba, amikor a klasszikus meccs előtt találkoztam vele. Nem számítottam arra, hogy lesz alkalmam elmondani neki, de így sokkal könnyebb lelkemnek.

-          Ez olyasfajta szerelem, ami a barátok között alakul ki. Hiszen szeretem Sergiot is, és téged is, de mind a kettőtöket más módon. Meg kell találnom még az egyensúlyt, nem veszíthetlek el többet. Szükségem van rád! –nyakához hajolva suttogom a szavakat, mire hozzám bújva beszélni kezd.

-          Tudom, mit érzel, hidd el, nekem aztán nem kell magyarázkodnod. El tudsz készülni körülbelül fél óra alatt? –érdeklődve tekintek rá, de kezét számra rakva mutatja, nem vár szavakat. –Nekem is szükségem van rád, főleg most. Sok dolog történt velem azóta, hogy nem beszéltünk. Segítened kell felejteni. –utolsó szavait ajkamhoz hajolva ejti ki száján. Tudja ő is, hogy nem helyes az, amit tenni akar, így inkább elfordítva a fejét, várja reakciómat. Bólintásom után segít felállni, majd leintve egy taxit, elindulunk Mourinho lakása felé.

-          Hova szeretnél menni? –kérdésemre mérges tekintettel válaszol, mire kacagva fogom össze hajamat. –Tudnom kell, hogy mibe, és hogyan öltözzek.

-          Csak legyél szexi, amilyen szoktál lenni. –harmadik szavát erősen megnyomja, mire szem forgatva fordulok az ablak felé. Sejtettem, hogy ezt fogja még egy ideig hangoztatni, de meg is érdemlem. Ruha összeállításomon agyalva, próbálok rájönni a köztes megoldásra. Ha barátom olyan lányt akar látni, amilyen régen voltam, megkapja. Vigyorom szélesedik, de agyammal alig fogom fel, hogy megérkeztünk.

Belépve az ajtón, karon ragadom Cescyt, és a lépcső felé húzom. A házban jelen pillanatban senki sem tartózkodik, ami elég érdekesnek tűnik, hiszen hajnali két óra van már. „Biztos kitalált valami programot Mou, és megszálltak valami szállodában.” Váll rántva bicegek fel szobámba, de barátom felkap az ölébe, így már csak irányítanom kell.

Elég időm volt arra, hogy kitaláljam hajnali szerelésemet, így félig befeküdve a szekrénybe, előkotrom az eltervezett darabokat. Magamra zárva a fürdőajtót, gyors vetkőzésbe kezdek, majd egy gyors zuhany, és hajmosás után, megtervezem fejben a sminkemet. 

Tekintve arra, hogy a ruha fekete, még a kiegészítők ezüstszínben pompáznak, valami hasonlót kell összehoznom. Hajamat megszárítom, és meghagyom természetességét. Kiválasztott minit, még anno barátommal vásároltuk. Fekete, fenék alá ér egy nagyon picivel, viszont a háta teljesen nyitott. Nem egy hétköznapi viselet, de nincs is semmi plusz dolog rajta, így cipő és táska segítségével dobom fel egyhangúságát. Gyors alapozás után, füstös tekintetet varázsolok magamnak, egy kis ezüsttel megspékelve, majd halvány rúzst kenve számra, mosolyogva lépek ki a rám várakozó férfihez.

Meglepetten tekintek körbe a szobában, ugyanis senki nem tartózkodik a hatalmas helyiségben. Cipőmet kezembe kapva, sántítva vonulok el a konyháig, ahol meglátom spanyol barátomat, amint éppen a hűtő szépségeit fedezi fel. Mögé lopakodva átölelem derekát, majd előrehajolva, apró puszit adok nyakára. Azt hiszem, megijeszthettem, ugyanis hatalmas ugrás következtében belefejel a bútorba. Nevetve roskadok össze a konyhapult alatt, mire morogva fordul felém.

-          Nem röhög, együtt érez! –imádtam, amikor zavarban volt. Feltartott kézzel próbálok életben maradni, kisebb-nagyobb sikerrel. Hatalmas mosoly kíséretében felpattanok, majd magas sarkú cipőmmel szemezve, elhúzom a számat. –Tudod jól, hogy nem tesz jót a lábadnak, ez az izé.

-          Nem tesz jót, de nem mehetek sportcsukában. Kibírom. –mosolyom rendületlenül tartózkodik arcomon, viszont legbelül nem vagyok éppen ennyire boldog. Hangos sóhaj után belelépek a körülbelül tizenöt centis csodába. Hangos szisszenéssel jutalmazom tettem, de telefonomat, és pénzemet belepakolva apró táskámba, az ajtó felé tipegek. –Mehetünk. –arcomon most rengeteg érzés megtalálható, de önérzetből sem szólalok inkább meg. Barátom fejcsóválva lép ki az ajtón.

A ránk várakozó taxis feltűnően végigmér, Cescy viszont birtoklóan karolja át derekam. Mosolyogva húzódok hozzá közelebb, majd helyet foglalva a hátsó ülésen, fejemet vállára hajtom. Bediktálva Madrid leghíresebb szórakozóhelyének a címét, azonnal indulunk. Mindig is éreztem, hogy barátom hiányzik az életemből. Ő számomra olyan támaszt jelent, amit mástól nem kaphatok meg. Vele nőttem fel szinte, és ezt nem tudom kiverni a fejemből. Ő segített, ha fájt valamim, és amikor helytelen dolgot csináltam, elvitte a balhét. Hatalmas törés volt életemben, amikor elhagytam őt, de még mindig hűséges hozzám, és ez az a dolog, amit soha nem tudok majd meghálálni neki. Ráadásul ellenem szóljon még az is, hogy amikor meghalt apa, szó nélkül ott hagytam őt. Pedig végig mellette voltam a kritikus időszakban. Lehet olyat mondani, hogy őt jobban megviselte a halála, mint engem?! Igaz, hogy nem szép dolog, de ez az igazság. Több időt töltöttek együtt, ugyanis én idő előtt leléptem a ködös londoni utcákról. Nem tudom milyen csapásokat hoz még számomra az élet, azt sem tudom, hogy mi lesz a jövőben. Egy dologban viszont teljesen biztos vagyok. Egyszer vissza fogok térni szülővárosomba…

Chapter 15.

Sziasztok!:)
Reméljük örültök, hogy kicsit hamarabb hoztuk a részt. :) Jó olvasást, és véleményt most is szívesen látunk!:)

(Tessa)

(Train - Drive By)

A száguldás teljesen kikapcsolta az agyam. Persze bennem volt az érzés, hogy most volt nemrég egy autóbalesetem, de annyira nem érdekelt most semmi, hogy a fékről időnként meg is feledkeztem és csak az utat néztem, hogy merre is tartunk. Matías nagyon be volt ijedve, hogy megbüntetnek így időnként megemlítette, hogy lassíthatnék, vagy csak jobban figyelhetnék, de persze én egy jó nő létemre ilyenkor már csak azért is beletapostam és plusz néhány kilométerórával megemeltem a műszerfalon jelzett értéket. Sosem voltam ilyen típusú ember amilyen az elmúlt időszakban lettem, soha nem voltam egy bosszúálló, de ez az egész spanyolországi lét teljesen megváltoztatott. Az újdonsült járgányommal Madrid legnagyobb bevásárlóközpontjának a parkolójában álltam le. Tudtam, hogy tele lesz emberekkel, akik nem olyan tudatlanok, mint például a nagyszülők voltak, és tudják és látták is, hogy mi történt a családommal, de be kell mennem és meg kell mutatnom, hogy nem vagyok egy olyan törékeny lány, mint amilyennek látszom. Magabiztosan szálltam ki, majd egy kis ruhaigazítás után magam mellé húztam Matíast, hogy mellettem jönnöm be, elvégre hiába vagyok magabiztos, ha a rajongók szétszedhetnek. Tehát jobb félni, mint megijedni.

-          Biztos, hogy készen állsz erre az egészre, ami majd odabent vár rád? Nem lebeszélni akarlak, ha azt látod jónak, hogy most vásárolnod kell méghozzá nagyon sok mindent és nagyon sok pénzért akkor oké veled tartok, de ez a nagy felhajtás még nem túl korai neked? – értetlenkedve pillantottam kísérőm felé, akinek az arcán egy minimális féltést véltem felfedezni. Én pedig nagyon meglepődtem ezen, hisz még csak alig 2 napja ismer, de máris így félt és már ennyit törődik velem, ami számomra nagyon fura. Persze az a feladata, hogy vigyázzon rám, de úgy érzem, hogy nála ez több egy egyszerű orvos beteg féltésnél.

-          Ha most nem teszem meg akkor majd megteszem holnap, de holnap sem lesz könnyebb. A végtelenségig pedig nem várhatok, hogy elfelejtsék ezt az egész ügyet. Tovább kell lépnem ezen és össze kell szednem magam, hogy ha majd Ronaldo hazajön és megpróbál a hülye nem történt semmi szövegével lekenyerezni, akkor ki tudjak állni magamért és ne csábuljak el, ha mit tudom én ideállít nekem egy óriási csokor vörös rózsával, vagy nem tudom, de muszáj továbblépnem, mert egyszer ezektől be fogok dilizni. Ráadásul most még a nővéremre sem számíthatok, ami nagyon fájó pont, de ezen is meg kell próbálnom túllépni, elvégre azt mondta, hogy már elég nagy vagyok, ha már egy gyereket is szültem. De mindegy nem szeretnék neked itt most hegyi beszédet tartani, és a kedvemet sem szeretném most semmivel sem elrontani, hisz most vásárolunk, és ez egy nagyon szent dolog főleg, ha nő vagy és tele van a zsebed pénzzel. – mondandóm közben beértünk a helység előterébe ahol még senki sem láthatott minket, majd ott mondtam el a monológomat, ugyanis szerettem volna egy kicsit lelkileg felkészülni arra, hogy mi is vár odabent.

(Katy Perry- Firework)

Nagy levegővétel után egy nagy mosollyal kezdtem el az üzletek felé közeledni. Körülbelül tíz lépést kellett tennem, hogy szemet szúrjak az ott lézengőknek, de ami történt az nagyon pozitívan ért. Senki sem kérdezősködött Roni felől, vagy arról, hogy mi van velünk. Mindenki csak odajött, köszönt, érdeklődött afelől, hogy hogy vagyok a baleset óta, aztán autógrammot kértek, vagy egy közös képet. Ez a fel óra, amennyit ezekkel az emberekkel foglalkoztam egyszerűen fantasztikus volt, és hihetetlen nagy löketet adott ez nekem, a fejben eltervezett dolgaim megvalósításához. Meglepett, hogy ennyire sokan szeretnek annak ellenére is, hogy már elég régen nem tettem le semmit az asztalra, amivel bizonyíthatnék, hogy megérdemlem ezeknek a rajongóknak a szeretetétét. Miután elfogytak az emberek körülöttem nagyon meglepődtem, hisz Matíast sehol sem találtam, így a pillanatnyilag megnőtt magabiztosságom óriásit csökkent. Ijedten álltam az üzletek között és a szememmel kutattam azt a kék szempárt, ami a védelmet jelentette most nekem. Két perc egyedüllét után a zsebembe rejtett telefonom után nyúltam és ápolóm számát kerestem az okos készülékben.

-          Remélem, hogy boldog vagy?! – a hátam mögül jött ismerős hangjára egyből felkaptam a fejem majd kissé dühöngve fordultam felé, és estem neki.

-          Hol voltál? Itt vártalak, vagy két percig és azt hittem, hogy itt hagytál. Tökre megijedtem és azt sem tudtam, hogy most mit csináljak. Ennyire azért még nem állok készen, hogy egyedül vásárolgassak, ugyanis ki tudja, hogy milyen elmebeteg Ronaldo fan rohanna le, mert éppen én vagyok a felesége. Amire most természetesen okkal nem vagyok büszke, sőt... amúgy bocsi, hogy ennyit beszélek, de olyan jó érzés volt a rajongóimmal beszélni, és látni, hogy érdekli őket, hogy mi is van velem, és látni, hogy még mindig szeretnek. Pont ezért is terveztem el, hogy kezembe veszem a dolgokat, ami azt jelenti, hogy ki szeretnék adni egy új lemezt. Tele lenne új számokkal a korong, ami a mostani életemet jellemezné és az új Tessa érzéseit írná le. Már sokszor írogattam kis cetlikre rímelő sorokat, de mindig csak bevágtam egy mappába és a szekrény legmélyére rejtettem, de ha azokat elővenném, olyan bomba dalszövegeket tudnék írni. Elvégre 19 éves vagyok, és még élnem kell, a dalszövegírás pedig tökéletes módja az önkifejezésnek. És így rejtetten, de Roninak is tudnék üzenni. Bár, ha belegondolok, nem lenne valami rejtett, mert mindenki tudná, hogy neki írom az olyan dalszövegeket, amiben valami konkrét van. De basszus már megint, vagyis még mindig beszélek és még nem is válaszoltam a kijelentésnek tűnő kérdésedre. Tehát igen boldog vagyok, de szerintem ez látszik is azokból, amiket most elmondtam.  – az előző két percben körülbelül minden vágyamat elmondtam, ami eddig csak a fejemben körvonalazódott meg, és annyira jól esett ezeket hangosan kimondani úgy, hogy valaki meg is hallgat, hogy az valami eszméletlen. Régebben Roninak is elkezdtem pedzegetni, hogy folytatnám az éneklést, amit kezdetben támogatott, de amint komolyabbra fordult a dolog és tényleg sikerült volna egy korongot összehozni, elkezdett visszakozni, aminek az eredménye az lett, hogy a terveim úgymond mentek a kukába. És most csal reméltem, hogy Matías személyében egy támogatóra leltem, viszont mielőtt még meghallgathattam volna, hogy mit szól a terveimhez, válaszokat vártam arra, hogy merre is volt addig, míg én a rajongóimmal foglalkoztam. – Na, de mielőtt meghallgatnám a véleményedet a jövőbeli terveimről, kíváncsi vagyok, hogy miért hagytál itt akkor, mikor az autógrammokat osztottam? – kérdőn nézve rá, alig tudtam elharapni a nevetésemet.

-          Először is, hogy a fészkes fenébe bír valaki ennyit beszélni, mint te?! – Matías nevetésétől zengett az egész előcsarnok, ami engem is nevetésre késztetett, és be kellett, hogy valljam, hogy nagyon jól szórakoztam ezen a délutánon, pedig még alig csináltunk valamit. - Másodszor azért tűntem el, mert láttam, hogy egy ideig le fognak foglalni, így vettem a bátorságot és elugrottam egy kávézóba. Az ötleteidet illetően pedig már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen dalszövegeket fog alkotni ez a Tessa, akit most ismertem meg. – a Starbucks kávémat átnyújtva koccintottunk a koffeines itallal, majd elindultunk a különböző márkás boltok felé.

Belépve egy elegáns butikba szemem rögtön megakad néhány igen kifinomult ruhadarabon, amik felé célirányosan elkezdek közelíteni. Még végig sem gondolom, hogy mit is akarok csinálni, de az előzőleg bámult ruhadarabokat már le is akasztottam a méteremben a ruhaállványról és Matías kezébe nyomva tovább válogattam az isteni kínálat közül, hiszen most bármit kinézhettem, az ár nem számított. Miután vagy két-három ruhát felhalmoztam kísérőm kezében a biztonság kedvéért a próbafülke felé vettem az irányt, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a megfelelő méretet választottam-e. Az első darab egy lila, pánt nélküli, földig érő ruha volt, aminek a dereka egy arany csíkkal volt kihangsúlyozva. A következő egy bulis összeállítás volt, ami egy rozsdabarna combig érő ruhából és egy piros zakóból állt. Matías végig bólogatta az összes szettet, amin csak nevetni tudtam, hisz valószínű akkor is bólogatott volna, ha egy zsákot húztam volna magamra és abban pózoltam volna. Az utolsó ruhát valószínűleg a bosszúvágyam választotta, hisz a boleró kék-piros színben pompázott, ami tudni illik az ellenséges csapat, az-az a Barcelona színe, és nem utolsó sorban az sem titok, hogy régebben, mikor még megtehettem volna azt a csapatott szerettem volna erősíteni a támadó játékommal. Valamiért ez a ruha került hozzám a legközelebb a 3 összeállítás közül, pedig a lila hosszú ruha a kedvenc színemet viselte, de most azt éreztem, hogy a férjem és a testvérem iránti haragom elnyomta a megszokás érzését.

(Larissa)

(Ashley Tisdale-No princess [magyar])

Utam a kórház felé vezet, miközben agyam még mindig az előbb történt cselekményeken rágódik. Borzasztóan fájt ezt tennem Sergioval, de nem veszélyeztethetem sem őt, sem karrierjét. Az utóbbi időben rengetegszer pörgettem át magamban a dolgokat megfelelő megoldás után kutatva, de minduntalan a fenyegető levelek férkőztek tudatalattimba. „Sok fájdalmat okoztál nekem, éppen ideje, hogy megtoroljam az ellenem tett dolgaidat. Szakítsd meg a kapcsolatodat Sergioval, különben tönkreteszek mindenkit, aki egy kicsit is számít neked. Azt akarom, hogy szenvedj!” Amikor először olvastam a nekem címzett kedves szavakat, azonnal gondolkozni kezdtem. Szerintem más sem tudta volna tökéletesebben tönkretenni életét. De jobb úgy, hogy azt gondolják rólam, hogy meghátrálok, és feladok mindent. Ez nem az én tündérmesém, jelen pillanatban nem tehetek semmit következmények nélkül. Vele képzeltem el az életemet. Vele akartam megöregedni, és mindig jön valaki, aki belerondít kapcsolatunkba. Ha pedig nem érkezik a megváltó kavarás, akkor mi teszünk a cél érdekében meggondolatlan döntéseket.

Bicegésem nem könnyíti meg a dolgomat, bokámból hasító fájdalom cikázik végig a testemen. Már lábaim fel akarják adni a küzdelmet, de agyam és szívem meggátol az összecsuklásban. „Minden agyban dől el, gyerünk Lari, képes vagy rá!” Hatalmas sóhajomnak köszönhetően, többen felfigyelnek rám, de meglátva a mérhetetlen csalódást tekintetemben, senki nem mer hozzám szólni. Meg is értem őket. Megtámaszkodva az épület falán, biztos pontot keresek ahhoz, hogy végre bejuthassak Tessahoz.

Megérezve a fertőtlenítő szagot, gyomrom egészen apróra zsugorodik. Sajnos nem fűződik ehhez a helyhez semmilyen pozitív élményem, így nem tudom elviselhetőbbé tenni a környezetet. Igaza volt Pufinak, megváltoztam, és mindezt valóban undorító módon tettem. Már magamon is érzem a megfutamodás, félelem, bűntudat jeleit, amiket eddig, még csak látásból ismertem. Soha nem voltam az a típus, aki nem tudott végigvinni egy dolgot, most még sincs elég lelkierőm ahhoz, hogy mindenki elé álljak, és harcoljak a gyógyulásomért, és az életemért.

Soha nem lettem volna arra képes, hogy Sergiot bántsam, de ezt most betudom annak, hogy meg akarom óvni szeretteimet. Ki tudja, mire képes Daniel. És számomra nem a saját életcélom a fontos. Soha nem tudtam magamat előtérbe helyezni, hiszen ha ezt most megtenném, akkor Sergio mellett lennék, és mindent elmondanék neki. De nem vagyok rá képes. Nem ismétlődhet meg a múlt. Nem kerülhet bajba ismét.

Szívem darabokra tört, de úgy tűnik, az én történetem nem végződhet Happy End-del. Bármennyire is fáj, meg kellett tennem ezt a lépést. Férjem gyerekeket szeretne, de mellettem még számára is veszélyes jelen pillanatban az élet. Kérdések nélkül pedig nem hagyta volna, hogy elmenjek, csak akkor, ha megbántom, és egyszerre megalázom őt. Pedig ez egyáltalán nem az én reszortom.

Felpillantva az előttem tornyosuló ápolóra, kedves mosollyal teszem fel érdeklődésem tárgyát.

-          Tessa Swallow kórtermét keresem. –a fiatal srác belép a nővérpult mögé, majd hosszas kutakodás után, hatalmasat fújtat.

-          Swallow kisasszony tegnap elhagyta az épületet. Szerintem próbáld meg a házában, hiszen egyedül hagyta el a kórházat. –mosolyogva próbál tanácsot adni, mire bólintva támolygok ki az automata ajtón.

Tekintve arra, hogy mindössze húsz perc sétára laknak jelenlegi tartózkodási helyemtől, gyalog indulok útnak.

(Simple Plan-Untitled [magyar])

Levéve stoplisomat, telefonomon bekapcsolom kedvenc zenémet, majd dúdolva a dallamot, könnyeimet nyeldesve sétálok tovább egy kisebb erdő mentén. Most ha valaki akarna, simán elvihetne. De itt mutatkozik meg az, hogy egyik fenyegetést sem szabad komolyan venni.

Nem gondoltam volna, hogy sajgó bokával majdnem egy teljes óra volt az, hogy az ajtójuk elé érjek. Fáradtan fekszem a csengőre, mire bentről Puffancs ordító hangjára figyelek fel. „Ez nem lesz valami kellemes.”

-          Mi az Lari, rájöttél, hogy van egy húgod?! –ironikus, sértő hangnemben teszi fel kérdését, amit egy szintig meg is értek, viszont nem esik jól lelkemnek, hogy kapcsolatunk ennyire megromlott.

-          Pufi, csak állj el az útból, és engedj be hozzá. Vele akarok beszélni, és nem veled. –lehet nem most kéne keménykednem, de nagyon fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy órákat álljak, és trécseljek lelki társammal. Betolva az ajtót, megpillantom húgomat, amint zokogva, remegő lábakkal áll a lépcsőn.

-          Nem tudom mit nem értettél meg azon, hogy senki nem kíváncsi rád. Takarodj a ház elől is! –egy magas, szőke hajú srác jelenik meg Marcelo mellett, majd sajnálkozó tekintettel bezárja előttem az ajtót. Elkapva barátom bűntudattal teli tekintetét, egyáltalán nem nyugtat meg, hogy ilyen módon kell itt hagynom őket. De jobb, ha tudatlanok maradnak.

A hosszú séta teljesen lefárasztotta szervezetemet, így már nem küzdök az érzéseimmel sem. Betérve az egyik közeli kocsmába, koszosan, véresen, biztos nagyon étvágygerjesztő lehetek. Megrántva a vállam beülök egy sötét bokszba, majd kezdetnek négy vodkát rendelek. Milyen érdekes, hogy a négyes szám már minden téren megjelenik életemben. Mindig is szerencsét hozott számomra, és az is elegendő, hogy Sergio mezszáma is ezt takarja. Szerencsés embernek tartom magam, hiszen megismerhettem azt a férfit, akire mindig is vágytam. Családcentrikus, szenvedélyes, kedves, és törődik másokkal. Teljesen David ellentéte. Bár lássuk be, a lányok a rosszfiúkra buknak, viszont érettebb fejjel már nem tudnám magam más mellett elképzelni, csakis Sergio mellett. Szerintem erre szokták azt mondani, hogy késő bánat.

Telefonom ütemes zenélésbe kezd, mire meglátva a mosolygós arcot a kijelzőn, azonnal fogadom barátom próbálkozását.

-          Hol vagy? –igen, Fabre mindig is erről volt híres. Bele a közepébe.

-          Az ’Esperanza’ nevű pubban. –ismerve lelkiismeretességét, azonnal kinyomom a telefont, és sorra lehúzom az italokat. Többen félénken végigmérnek, de vannak olyanok is, akik részeg állapotukba rám költik összes vagyonukat. Ez általában három felesben ki is merül.

(Ashley Tisdale- He said She said [magyar])

Daliás herceg, megborotválkozott arccal lép be a kissé lepukkant helyre, majd rögtön felém véve az irányt, fejcsóválva méri végig csiccsentett állapotomat. Jobban megnézve Fabregast, helyes férfinak tartom, aki minden rossz napomon mellettem volt, és támogatott. Régebben, mikor még kamasz létemre örültem, ha az akadémián kívül is láttam embereket, elgondolkoztam azon, hogy milyen párost alkotnánk, de általában ilyenkor mindig jött egy barátias ölelés, így lemondtam minden gondolatról. De azt hiszem a mi barátságunk örökéletű. Mindig egymást, és nem magunkat védtük egy-két szituációnál, rendszerint ebből alakultak ki a viták. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor apa edzésére betoppanva, megláttam hatalmas barna szemeit. Mosolyogva mért végig többször, majd az első beszólása után letörtem a szarvát. Nem is sejtették, hogy én is tréningezni megyek, ezért enyhén leesett az álluk, amikor beálltam csatár posztra. Már tinédzser koromban imádtam a futballt, de azt hiszem ezt már bebizonyítottam akadémiás éveimmel. Édesapám mindig is szerette volna, ha Cescy a hercegemmé vált volna, de tekintve arra, hogy nem mertünk lépni egymás felé, nem jött létre az atyai áldás. Emlékszem szavaira, miszerint „Vitákból alakul ki az igazi szerelem.” Ez általában akkor hangzott el, amikor egy kihagyott helyzetnél egymásra mutogattunk, majd ész érvekkel próbáltuk meggyőzni a másikat saját igazunkról. Ilyenkor természetesen szem forgatva hagytam rá barátomra a dolgot, aki hatalmas öleléssel és egy arcra puszival próbált kibékíteni, megjegyzem sikeresen…

-          Hahó, föld hívja Larissa Morrisont! –gondolataim a múlt, és a jelen között ugrálnak, így nem figyelek barátom szavaira. Az alkohol már kellőképpen lelassította agyműködésemet. Kezeit gyors integetéssel helyezi arcom elé, mire feleszmélve, azonnal köszönök neki.

-          Cescyyyyyyyyy! –kislányos örömömben azonnal nyakába ugrok, majd apró puszikat adva arcára, háta mögött rendelek egy ütősebb italt.

-          Mit csináltál magaddal kislány?! –megrovó hangját nem tudom fülem mellett elengedni, kérdésére csupán hatalmas vigyorral válaszolok. A pultos srác végigtekint párosunkon, majd lerakva elénk a négy abszintot, kacsintás után távozik. Szórakozottan dobálom a hajamat, mire megfogva a kezem, aggódva néz rám. –Mi történik veled?

-          Fenyegettek, szakítottam, elvették tőlem mindenem, és nem tudom mit akartam még mondani. –milyen érdekes, hogy egy, a régi életemben fontos emberrel éppen egy ’Remény’ nevű kocsmában ülök. Mi lenne, ha reményvesztettnek nevezték volna el? Sokkal találóbb lenne. Értelmetlen gondolatmeneteimnek hála, hangos röhögésbe kezdek.

-          Fenyegettek? Miről beszélsz? –aggódó tekintetére felfigyelve, hátradobom hajam, majd félig ráfeküdve az asztalra, mesélni kezdek.

-          Nagyon fáj. Itt, belül Cescy. –mellkasomra mutatva, lebiggyesztett ajkakkal ülök tovább. - És mindenki azt hiszi most, hogy szívtelen vagyok. A bokám tönkrement, és úgy tűnik a házasságom is romlófélben van. –monológom közben mély levegővételekkel szakítom meg a szavak összerakását. Utat engedve könnyeimnek, elkapom Fabre elől a poharakat. Újabb abszintot küldve a többi után, köhögő rohamot kapok.
(Beyonce - Halo [magyar])

-          Mindent megoldunk együtt, csak sírd ki magad, és nyugodj meg egy kicsit. –mondani könnyű, mégis kicsit megnyugszik lelkem. Lehet ez hiányzott már nekem. Fájdalom végigcikázik testemen, mire Cescy karját megszorítva, számat összepréselve próbálom tompítani a feltörni készülő rémült sikolyomat. –El foglak vinni egy nagyszerű orvoshoz, nincs mese.

-          Fabregas, ha ezt nem hagyod most abba, esküszöm leitatlak, és itt hagylak. –akadozva ejtem ki a mondataimat, nyelvemmel már nem tudom úgy képezni a szavakat. Nevetve hajtom hátra fejem, az előbb látott rosszkedv, már régen a múlté. Barátom intve a csaposnak, ismét két körnek megfelelő alkoholt hozat ki nekünk, majd egymás után lehúzva a poharak tartalmát, csuklás közben hatalmas nevetőgörcsöt kap. – Sajnálom, hogy csak úgy iderángattalak, de szükségem volt rád. –mosolyom szélesedik, de lelkem állapotát a minduntalan kicsorduló könnycseppek jellemzik. –Tudod, fogalmam sincs, hogy mit tehetnék jelen pillanatban. –hangos csuklással fejezem be a mondatot, majd folytatva gondolatmenetemet, halkan kezdek mesélni. –Szerelmes vagyok Sergioba, de úgy érzem, nem érdemlem meg őt. Túl sokszor bántottam már, és túl sok dolgot vágtam már a fejéhez. Nem ilyen élet jár neki. Ott van a húgom, akiről ma megtudtam, hogy balesete volt, és mégsem lehetek mellette. Rengetegszer agyaltam már azon, hogy mi lett volna, ha… de ilyenkor mindig fejbe kólintom magam, hiszen ezt még megemlíteni is felesleges. Ott van a lelki társam, aki most egy hatalmas félreértés miatt pufog, bár így legalább nem hazudtolja meg becenevét. Nagyon hiányzik, de tudom, hogy mindenkinek könnyebb jelen pillanatban. És ott van Ronaldo. Régen mindenben egymás mellett álltunk, most mégsem tudok róla semmit sem. Egy ideje még csak edzésen sem láttam, de túlságosan is el voltam azzal foglalva, hogy próbáljam színlelni bokám állapotát. Cescy! Ez nekem nem fog menni. Úgy érzem pont most jött el annak az ideje, hogy feladjam az álmaimat. Lehet tényleg szülnöm kéne egy gyereket, és nem azzal foglalkozni, hogy melyik meccsnél hogy kerülhetnék a kezdőbe. Hiszen én csak egy lány vagyok! Nekem takarítanom, és főznöm kéne, mégse tudok még egy teát sem összehozni. Ráadásul mióta meghalt apa, úgy érzem nehezebb lett az életem. Majdnem minden reggel hányingerrel kelek, és néha az orrom is vérzik. Nem akarok senkit sem megijeszteni, de ez pont annak a betegségnek a kezdeti tünete, ami neki is volt. Amibe belehalt. –kapkodva veszem a levegőt, de nem tudok már megnyugodni. Túl sok gond szakadt a nyakamba, és túl sokáig tartottam magamban az érzéseimet. –És tudod, még ezek mellé itt van az-az ember is, aki David öccsének mondja magát. Mellesleg a hasonlóság tényleg megtalálható, ezért nem hiszem, hogy kanyizott volna. Tönkre akarja tenni életemet, pedig egy hónapja körülbelül még tökéletes volt minden. –zokogva borulok nyakába, mire lábam alá nyúlva ölébe húz. Kisgyerek módjára csüngök rajta, de mindig is nyugtatólag hatott közelsége.

-          Sergio így szeret téged. Nem tudom, miért nem harcolsz a vágyaidért, és miért küzdesz az álmaid ellen. Mindig is az a lány voltál, aki kiált magáért, és szeretteiért. Nem hátrált meg soha, még akkor sem, ha tudta, hogy az esélytelenek nyugalmával szállt be a ringbe. Képes volt meglepetéseket okozni az embereknek, és bármikor szükség volt rá, ő megjelent. Lari, én tudom, hogy az a lány még megtalálható benned, csak keresni kell. Keresd meg, különben megtanulsz főzni, és macskákkal fogod tölteni a mindennapjaidat életed végéig. –kimondhatatlanul jól estek szavai, mindig is ő volt az-az ember, aki képes volt visszahúzni a párkány széléről. Bármi problémám volt, rá számíthattam, és ez most is megmutatkozott. Végigsimítva arcán, átszellemült tekintettel veszem fel vele a szemkontaktust. Zavarodottan pillant végig a helyiségen, de már régóta nem figyel minket senki. - Lari, te részeg vagy. –mondatán jót kacagok.

-          Te pedig szexi. –meglepődöttségében nem nagyon tud megszólalni, helyette arcomra ad egy puszit. - Tudod Fabre, én szerelmes vagyok beléd… - halkan suttogom a szavakat, de ő még így is meghallja. Csodálkozva tekint le rám, de én csak nyakába borulok, és végre az érzéseimnek élek…