Összes oldalmegjelenítés

2013. december 22., vasárnap

Chapter 56.

Sziasztok!

Elnézést kérünk a hatalmas késésért, nem is magyarázkodunk. Reméljük sokan követitek még a blogot, és sokan olvassátok az általunk alakított szálakat.:)

Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

Szerelmes vallomásának egy hangos taps vet véget, ami egy távolabb álló alaktól érkezik. Magas, izmos teste feszélyez, arcát a fényektől nem látom tisztán. Tekintetem előtt körülbelül minden lehetőség lejátszódik, miszerint vagy futunk, vagy meghalunk. Aztán megpillantva a csalódott barna szemeket, szívem hatalmasat dobban. Ittas állapota nem nyugtat meg, mesterien belőtt haja erős kontrasztban áll szomorú arcával. Érdekes dolog a szerelem, amikor azt hinnéd, hogy minden rendbe jöhet, jön egy pofon, és újra a padlón fekszel.
Bocsánatkérő tekintetemet Sergiora emelem, majd odaszaladva barátomhoz, megölelem. Teste eldőlni készül, de karommal magabiztosan szorítom derekát és tűröm őrjöngését. Hangos ordítással próbálja lenyugtatni magát, de ezzel még jobban felhergeli szervezetét. Fejemet mellkasára téve hallgatom gyors szívverését, lehunyt szemekkel várom, hogy kitörésének véget vessen. Lábai megrogynak, a földön kötünk ki, hiszen egy percre sem engedném el.
-          Megsalt. Éted? –végigsimítva arcán szemeibe nézek, amiben a fájdalmon kívül semmi mást nem látok.
-          Nyugodj meg, azzal nem teszel jót, ha segg részegen cselekedsz. –kioktató hangomon kacagni kezd, nyakamhoz hajolva, apró puszit hint a bőrömre. –Részeg vagy Cris, állj le. –hangom erőteljes, végigsimítva oldalamon a vészcsengők megszólalnak a fejemben. Hátrébb csúszva nem foglalkozok fehér ruhámmal sem, csupán nem akarom, hogy hülyeséget kövessen el.
-          Neked zse kellek már. –tágra nyílt szemekkel figyelem üveges tekintetét, amely a távolba meredve szuggerál valamit. –Nem tudom, miét érdemlem mindezt. –összeszorítva szemeit, ismét hangos ordítással nyugtázza mondatait.
-          Mi az, hogy nem kellesz nekem? Normális vagy?! Egyik legnagyobb támaszom vagy, felnézek rád. Az istenért, szedd már össze magad! –felcsattanva figyelem arcmimikáját, gondolataim között az jár, miképp szedjem össze.
-          Miért nem engedtél… nekem az első… alkalommal az öltözőben? –szavai között szünetet tart, gondolom ki kell még találni a folytatást. Hitetlenkedve pillantok rá, ez a kérdés felért most egy pofonnal. –Mi is lehettünk volna szép pár. –elgondolkodva szuggerálja cipőjét, majd macsós vigyorát bevágva, rám pillant.
-          Te hülye vagy. Mi nem férnénk meg egymás mellett. –Sergio időközben lelépett, üzenetet küldve jelezte szándékait. „Megint nem úgy sült el a dolog, ahogy szerettem volna, de testvéremnek most valóban szüksége van rám. Írj, ha valami gond van, rohanok. Csókok, S.” Igazából sajnáltam őt, de úgy érzem most barátom mellett a helyem.
-          Miért? Mind a ketten szépek vagyunk, és az eddigi életünk kilencven százalékát a pályán töltöttük. Mi lenne ezzel a baj?
-          Az, hogy te Tessat, én pedig Sergiot szeretem. Ne rontsd el a barátságunkat ilyen kérdésekkel, inkább menjünk haza. –nemleges fejrázása következtében eldől, majd kacagva fekszik a betonon.
-          Nekem már nincs otthonom. –szem forgatva fogom meg pólóját, majd magam felé húzva, megpróbálom legalább ülő helyzetbe tornázni. –Hozzád vagy hozzám? –nevetve hallom meg búgó hangját, kihívó tekintettel rápillantva beszélni kezdek.
-          A régi lakásomba, ott nem zavarhat meg senki. Egyébként is, nem azt mondtad, hogy neked nincs otthonod? –cserfes mosolyt rávillantva, végre álló helyzetben tudhatom magam mellett a portugált. Karja derekamra simul, kissé feszélyezve érzem magam ettől a közelségtől.
Hívva egy taxit, Ronaldo zsebébe nyúlok, és pénz után kezdek el kutatni. Nagyon remélem, hogy nem most jött el az a pillanat, hogy kiderül mindet elitta, mert akkor nem jutunk haza. Csípőjét felém nyomja, lesokkolódok. Ez valóban elhitte, hogy le akarok vele feküdni. Megtalálva a megfelelő összeget, az éppen leparkoló autó felé vesszük az irányt. Hátulról átkarol, együtt lépkedve tesszük meg az utat. A sofőr, érdeklődő tekintettel méri végig párosunkat, de csak intve egyet, bemondom régi lakásom címét. Úgy gondoltam nem lakhatok életem végéig az edzőmnél, így visszavásároltam ingatlanomat. Igaz, jókora összeget kellett ezért fizetnem, de egyáltalán nem bántam. Szerettem ott élni, csak a kapcsolatunk miatt új otthon után kutattunk. Azt akartuk, hogy mind a kettőnknek teljes mértékben az ízlése szerint legyen berendezve, és igazán családias, otthonos légkör legyen.
Ronaldo ajkait megérezve nyakamon, visszatérek gondolatban a jelenbe. Lefagyva meredek rá, de szerencsére időközben a taxis is megérkezett az általunk kitűzött célhoz.
-          Nagy gyere nagyfiú. –mosolyom őszinte, viszont félek attól, hogy mit fog tartogatni még számunkra az éjszaka. Az biztos, hogy nem követhetjük el testvérem és férjem hibáját. Megkeresve elrejtett pótkulcsomat, berángatom az ajtón. Az emelet felé véve az irányt, csábos tekintetemet rá szegezem. Valahogy fel kell csalnom a vendégszobába, és most csak így lehet megoldani.
-          Ne siess már. –morogva döcög mögöttem, hol-hol megkapaszkodva a falban, vagy egy biztosabb lábon álló tárgyban. Belépve a helyiségbe, mély levegőt veszek. Most lesz még érdekes. Megállva mögöttem végigsimít hasamon, megfogva kezét az ágyhoz rángatom, majd lelökve rá, leveszem cipőjét.
-          Aludj jól.
-          Átvertél. Te is csak átvertél. –vádló hangja meglep, sóhajtva ülök le az ágy szélére.
-          Nem CR, én csak segítek abban, hogy ne bánj meg egy meggondolatlan tettet másnapra. Részeg vagy, pihenned kell. –végigsimítva arcán behunyja szemeit, beljebb feküdve, megpaskolja maga mellett a helyet. Ruhástól befekszem mellé, mire hátulról átkarolva fejét nyakamhoz rejti. Érdes sóhaj hagyja el a torkomat, igazából megnyugodtam, hogy nem csinált hülyeséget. Pár perccel később már egyenletes szuszogását hallom, mire engem is elnyom az álom.
Reggel felkelve a még mindig alvó portugált találom magam mellett. Aprót bólintva tudatom magammal, hogy a ruha rajtam van, és bár Ronaldo levette pólóját, semmi rosszat nem csinált tudatán kívül. Elindulva a konyha felé, reménykedem abban, hogy találok valami ehetőt, de csalódnom kell. Megpenészedett tejtermékeken kívül semmit nem tartalmaz a hűtő. Elhúzva számat tárcsázom a már ismert futárt, rengeteg kávéra lesz szükségünk, ha felkel a világklasszis focista. Leadva rendelésemet kiülök a medence mellé, majd behunyva szemeimet élvezem a napsütést. Régen éreztem már ennyire kiegyensúlyozottnak magamat, és ennek most nagyon örülök. Sok dolgot vétettem, rontottam már el életemben, de úgy látszik, valaki fent nagyon azt akarja, hogy boldog legyek. Elmélkedésemben a kapu nyílása zavar meg, a fiatal srác belépve, apró mosolyt küld felém.
-          Szia, egy perc, hozom a tárcámat. –berohanva a nappaliba, éktelen kutatásba kezdek, majd megrántva vállam a szoba felé veszem az irányt. Ronaldo zsebébe nyúlva kiveszem a megfelelő összeget, bár ilyenkor elgondolkozom abban, hogy lehet ez egy olyan nadrág, ami sose fogy ki a pénzből. –Köszönöm. –borravalót adva a srácnak, mosolyogva intek neki, de vonakodva rám pillant.
-          Tudom, hogy nem szereted, ha ilyenekkel zargatnak az emberek. De szeretnék kérni tőled egy autogramot, csak azt sajnálom, hogy pont ma nincs nálam a mezed. Minden alkalommal magamnál hordom, hogy hátha egy ilyen lehetőséghez jutok, de pont ma hagytam otthon. –kissé csalódott hangját meghallva, legyintek, majd intve neki belépek a házba. A földszinten található szoba felé veszem az irányt, kinyitva a szekrényt kiveszek egy vadonatúj felsőt, majd filcet keresve aláfirkantom az anyagot. Csillogó szemeibe tekintve rájövök, már megérte az, hogy nem volt semmi kaja itthon.
-          Tessék, meccsre szoktál járni? –bólogatása kissé mókás, göndör haja követi feje mozgását.
-          Igen, de eddig sajnos csak kettőre jutottam ki, tekintve a jegyárak miatt. De tervezem a Barcelona elleni rangadón is a megjelenést. –izgatottsága rám is átszáll, mosolyogva zárom vissza szekrényemet. –Ugye megnyeritek a meccset? –bólintva indulok el a nappali felé, mire a srác kissé csalódottan, de boldog mosollyal az arcán indul az ajtó felé. - Köszönöm szépen még egyszer. –intve egyet felemeli a tőlem kapott felsőt, majd hangos ’Hala Madrid!’ kiáltás után magamra hagy. Megfogva a kávét és a péksüteményt, az emelet felé veszem az irányt. Ideje lenne letusolnom is, valamint tiszta ruhát keresni, de úgy érzem, először fel kell keltenem ezt az alkoholista zsenit. Felmászva az ágyra kezemben tartom a kávét, majd végigsimítva arcán, füléhez hajolok.
-          Hola szépfiú, ideje lenne letusolnod és kiszellőztetned a fejed. –apró puszit adva arcára eltávolodok tőle, majd várom, hogy megpillanthassam fekete szemeit. Hatalmas nyújtózással fordul másik oldalára, tettét szemforgatással jutalmazom. –Á, férfiak. –felpattanva a matracról, lesprintelek hűtőmhöz, majd jeget rakva egy tányérba, ismét portugál barátom felé veszem az irányt. Még számomra is hűsítő. Megfogva vállát átfordítom hátára, majd a tányér tartalmát mellkasára öntöm. Hangos ordítással riad fel, még szerencse, hogy kellő távolságban helyezkedtem el, ugyanis simán lefejelt volna. Felsőtestéhez kapva lefordul az ágyról, majd hangos puffanással ér földet. Morogva nyúlik el, de nevetésemet már nem tudom visszafojtani.
-          Hogy a francba kerülök ide?! És Larissa Morrison, ha szereted az életed, befogod. –fájdalmasan kap fejéhez, nyöszörögve kapaszkodik a matracba.
-          Rendben, akkor a neked hozott kávét benyakalom én. –nemes egyszerűséggel jelentem ki mondatomat, majd számhoz emelve a poharat, már éppen kortyolni készülök.
-          Ne. Ígérem jó leszek, de azt add most ide, és keress fájdalomcsillapítót. –nyúzott feje megmosolyogtat, egy kortyot iszok kávéjából, végezetül pedig átnyújtom neki a műanyagpoharat, és gyógyszerkutatásba kezdek. Igazából fogalmam sincs arról, hogy találok-e valami használhatót, ugyanis nem nagyon vásároltam ide. Kinyitva a konyhaszekrényeket, találok két szem aszpirint, majd visszacaflatva a szobába, kezébe adom. –Mit csináltam tegnap? –kérdése megmosolyogtat, gondolataim visszavetítik az emlékképeket.
-          Lássuk. Sergioval elsétáltunk a Cibeles térre, mire megjelentél, és tapsolni kezdtél. Majd összeestél, rám akartál mászni, aztán megsértődtél, mert elutasítottalak. –színe fokozatosan halványul, sápadtsága tisztán látható. –De nyugi, semmi rosszat nem csináltunk, én józan voltam. –telefonom hangos csörgésbe kezd, barátom eltorzult arccal rántja magára a párnát.
-          Hola szépségem, minden rendben? –meghallva hangját ajkaimra megszokott mosoly telepedik, szívem heves vágtatása még szokatlan.
-          Jó reggelt Sergi. Minden oké, hamarosan indulunk haza, és otthon találkozunk. Miri hogy van? –hangom gondterheltté válik, homlokom ráncba szalad.
-          Kicsit sokat ivott az este, Ronaldoval versenyeztek, hogy kit üt ki később. Hát mondhatom testvérem veszített, de a portugál folytatta tovább. Hogy van? –ránézve az említett személyre, nevetve válaszolok kérdésére.
-          Egyelő egy oszladozó hullával, és a szaga sem különbözik tőle. –soha nem láttam még ennyire leamortizálva Crist, de úgy látszik, mindent el kell kezdeni előbb utóbb. –Roni, menj fürdeni. –mosolyom levakarhatatlan, elköszönve férjemtől, bontom a vonalat.

(Tessa)

A padló kezdett egyre hidegebb lenni az alagsori stúdióban, viszont az üresség, amit Cata miatt éreztem elviselhetetlenebb volt. A banda már telefonált a rendőrségnek, akik azt ígérték, hogy kiküldenek pár embert, hogy megvizsgálják az ügyet.
Louis egy percre sem hagyott magamra, ami nagyon jól jött, hiszen egyedül semennyire sem tudtam volna elviselni ezt a fájdalmat, ami még  a barátom közelében sem volt kevésbé fájdalmas.
-          Szeretnéd, hogy szóljunk valakinek, aki idejön hozzád? – a kérdés elgondolkoztatott. Az első név, aki beugrott az Ronaldo, hiszen ő az apja a kicsinek, és joga van tudni, hogy mi történik vele, viszont nem tudtam, hogy így érdemes-e még bármint is mondani neki, hogy még én sem tudok semmit. Hihetetlenül lobbanékony természete pedig csak olaj lenne a tűzre és az isten sem tudná megnyugtatni őt addig, ameddig szét nem veri annak az őrültnek a fejét. Válasz képen csak nemlegesen ráztam a fejem, és tovább zokogtam. Hosszú percekig, amik számomra óráknak tűntek ültem még a hideg földön Louis ölében, amikor végre megérkezett a rendőrség, akikre már hosszú ideje várunk. - Jó napot biztos urak. Louis Tomson vagyok, és már nagyon vártuk önöket. – egy kézfogás után producer barátom próbált kiszakadni az ölelésemből, hogy nagyobb figyelemmel tudjon a rendőrökre koncentrálni, viszont én egyre erőssebben öleltem őt, ahogy el akart szakadni tőlem. – Tess el kell engedned, hogy beszélni tudjak, neked pedig meg kell nyugodnod, mert neked is el kell majd mondanod, hogy te mit láttál. – felültem a kezelőpanelek előtt heverő székre, majd próbáltam követni Louis utasításait. Felhasználtam egy nagy adag zsebkendőt, amit Alex előzőleg hozott be, majd bevettem pár pirulát is, amit szintén ő hozott nekem.
-          Nos el tudnák akkor mondani, hogy mi is történt pontosan? Először Öntől szeretnénk hallani. – itt Louisra mutatva. – Majd Öntől, hogy mi történt. – bólintottam, hogy tudomásul vettem, hogy mi lesz a feladatom, és próbáltam, összeszedni magam, hogy segíteni tudjam a rendőrök munkáját, és persze azt, hogy megtalálják a kislányomat.
Louis beszélni kezdett én viszont egyetlen szavára sem tudtam figyelni. Amely szavakat pedig meghallottam egyáltalán nem értettem meg őket és nem jutott el a tudatomig, hogy mit is akarnak jelenteni. Valószínűleg a gyógyszer hatására tompultam el ennyire, viszont attól, hogy a szavak nem érdekeltek Cata még ugyanúgy a gondolataimban volt, viszont nem tudtam semmi drasztikusat tenni azért, hogy ez a fájdalom elmúljon, hiszen a nyugtató még a mozgásenergiámat is teljesen megvonta tőlem. Barátom több mint húsz percig beszélt beleértve azokat a válaszokat is, amelyek a rendőr kérdésére érkeztek.
Amikor a fejemben kezdtek lenyugodni a gondolatok ránéztem barátomra, és egy újabb problémás kérdés jutott eszembe, ami szintén gondolkodóba ejtett. Elmondjam-e a rendőröknek, hogy valószínűleg tudom, hogy ki rabolta el a lányomat, és az is tudom feltehetőleg, hogy a hangszerboltért is ki a felelős? És ha elmondom Louis meg fog haragudni, hogy nem mondtam el, hogy mi történt, és engem fog okolni azért, ami vele történt? A kérdések lavinaként söpörték el az épp gondolataimat, ennek hatására pedig ismét könnycseppek kezdték el áztatni az arcomat. Tanácstalan voltam és nem értettem, hogy miért történnek meg velem ezek a borzalmak, és miért kell ezekkel nekem majdhogynem egyedül megküzdenem, aztán persze eszembe jutott a végzetesen rossz döntésem, így pedig rájöttem, hogy miért büntet engem a jó isten.
-          Elnézést asszonyom minden rendben van? – durván letöröltem a könnyeimet, majd olyan hangnemben válaszoltam, ahogy valószínűleg nem kellett volna egy, illetve több rendőr társaságában.
-          Hogy minden rendben van-e? Lássuk csak, kezdjük rögtön az elején. Elvesztettem a pár hetes magzatomat egy autóbaleset következtében, amiért valamilyen okból a férjem engem okolt, hogy én voltam érte a felelős. Aztán ezért persze elhagyott, mellesleg pedig nagyon, de nagyon hiányzik az életemből. Majd hozzám rendeltek egy látszólag normális dokit, aki mindvégig megjátszotta magát előttem, így teljesen félreismertem, és a barátomnak tartottam, igaz barátnak értik, aki támogat, meghallgat és így tovább, és ő pontosan így is tett. A következő a sorban a végzetes hibám, amivel magamra haragítottam a testvéremet, és még elég sok embert, akik sokat jelentettek nekem. Majd amikor úgy tűnt, hogy minden oké lesz az életemben és kezdtek egyenesbe jönni a dolgaim, akkor az ápolómnak azaz Matíasnak elment az esze, szerelmet vallott majd besokallt, amikor nem viszonoztam neki az érzéseit. Megrongálta a saját barátja hangszerboltját az az őrült, és még a bandának a kocsiját is, akivel idefelé jöttem azt is tönkretette. Végezetül pedig arra a bizonyos i-re a pontot az tette fel, hogy elrabolta a kislányomat, hogy bosszút álljon. – szinte füstölgött az agyam a kimondott tények miatt, és hiába tudtam, hogy nem illik így beszélni a felettem álló emberekkel, de egyszerűen elszállt az agyam és csak a tudatlanságra gondoltam, amiben voltunk. – Ezek után maguk szerint, hogy érzem magam? – kiabáltam, majd azt figyeltem, hogy Louis hogyan reagál mindarra, amit elmondtam.
-          Mi az, hogy tönkretette? – nem látszott idegesnek, de tudtam, hogy kicsit engem okol azért, hogy ezt történt a boltjával.
-          Figyelj Louis én nagyon sajnálom, hogy ezt mind én okoztam, ígérem, hogy mindent ki fogok fizetni az utolsó petákig, csak kérlek ne haragudj rám, hogy rád hoztam ezt a bajt. – közben a fiúk is lejöttek megnézni, hogy hogy haladunk idelent a rendőrséggel, így egyben tőlük is bocsánatot tudtam kérni, hogy őket is belerángattam ebbe az egész bolondokházába. – És tőletek is szeretnék elnézést kérni fiúk, hogy titeket is belerángattalak, én nem szerettem volna senkit sem veszélybe sodorni, viszont annak az őrültnek úgy látszik, hogy semmi és senki sem szent, még egy kisgyerek sem...

(Matías)

Nagyon reménykedtem abban, hogy Sandy terve beválik, és azzal, hogy Cata nálunk van, kicsit éreztetni tudjuk azt az érzést, hogy milyen az, ha az ember egyedül van, és nincs vele az, akit szeret.
Útban voltam Sandy háza felé, és reménykedtem abban, hogy ő tudja, hogy hogy kell ez kisgyerekkel bánni ugyanis, én bármennyire megtanultam ezt Tessa mellett nem volt kedvem Catat pesztrálni. Inkább szerettem volna azzal foglalkozni, hogy hogyan alakuljanak a továbbiakban az események, hiszen tudtam, hogy Tessa első lépése az lesz, hogy vagy a bájgúnár férjét hívja majd fel, vagy a rendőrséget.
-          Hol voltál már eddig, azt sem tudtam, hogy mi van veled, és hogy ment a terv, mert nem vetted fel azt a rohadt telefont. – Sandy úgy rontott rám, mintha minimum házasok lennénk, ami nekem nagyon nem tetszett.
-          Kicsit több időbe telt elhozni a gyereket, mint gondoltam, ugyanis több mint egy órát voltak együtt, és aztán követte el Tessa azt a hibát, hogy egyedül hagyta Catat, így pedig már könnyű volt elhozni őt. – nem értettem saját magamat, de jól esett, hogy fájdalmat okozhatok ezzel Tessnek még akkor is, ha alapjába véve szeretem őt.
-          És akkor most? Semmink nincs itt, ami egy kisgyerekhez kell. Szerinted erre a kis szarosra fogom költeni a pénzem, aki sír most is, mint a megveszekedés. Matías hallgattasd már el az istenit. – szőke hajú bűntársam láthatóan kiakadt, majd a fülét befogva hagyta el a házat, nekem pedig egyetlen lehetőség villant fel az agyamban, hogy a gyerekcuccokat pótoljuk, ez pedig most még kapóra is jött.
-          Van ötletem. Öltözz és indulunk. – nem állt szándékomban felvilágosítani  Sandyt, hogy hová megyünk, de ha van egy kis esze biztos, hogy rájön.
-          Azért elmondhatnád, hogy mégis hová megyünk. – beszívtam majd utána lassú tempóban fújtam ki a levegőt, mert Sandy nyávogása kezdett az agyamra menni.
Válasz nélkül hagytam kérdezőmet, majd úgy ültem be a vezető ülésbe. Nagyjából tíz percet kellett autókáznunk mire odaértünk az úti célunkhoz. Mindig is tudtam, hogy Tessa hol tartogat egy pótkulcsot, és ez most nagyon is kapóra jött nekünk, hiszen itt teljesen ingyen szerezhetjük be a gyerekcuccokat Cata számára.
-          Komolyan elhoztál ehhez a nőhöz? Most raboltuk el a gyerekét, és te már rögtön futsz is vissza hozzá? Most mondom neked te nagyon flúgos vagy. – már a ház felé tartottam, amikor Sandy rám zúdította a kérdéseit, nekem pedig kezdett már nagyon elegem lenni a folytonos szövegeléséből.
-          Tessa még Sevillában van, azaz nincs itthon. Most pedig fogd meg Catat és várj meg itt a nappaliban. Ha lehet ne nyúlj hozzá semmihez, hogy ne keltsünk feltűnést, és észre se vegyék, hogy itt jártunk. – tettestársam fintorogva fogta meg a kezében Catat, majd egy székre leülve szó szerint a nappali közepén várt rám.

Én kettesével szedtem a lépcsőfokokat a gyerekszoba felé. Amint beértem, minden olyan dolgot egy táskába pakoltam, ami fontos és Catanak szüksége lehet rá. Nem tudtam, hogy meddig lesz nálunk a gyerek és azt sem találtuk még ki, hogy hogyan legyen a továbbiakban, de annyiban már biztos voltam, hogy Tessa tudja, hogy én tettem. De az egyáltalán nem ismert számára, hogy Sandy és én ismerjük egymást, így feltehetőleg nálam biztosan fogják keresni Catat, viszont Sandy nem fog gyanúba keveredni. Az viszont még mindig egy nagy kérdés még számomra is, hogy jól tettem-e, hogy szövetkeztem egy olyan nővel, akinek nincs ki mind a négy kereke, emellé pedig feltehetően nekem sincs ki mind a négy kerekem, abból a szempontból, hogy hallgattam egy olyan személyre, aki utálja Tessát, azzal ellentétben, hogy én pedig visszafordíthatatlanul beleszerettem.