Megérkezett a legújabb fejezet is. Kérnélek titeket arra valamilyen formában jelezzetek vissza, hisz több szavazat érkezett mind az újraírásra, mind pedig a folytatásra, és most nem nagyon van ennek látszata. :(
Jó olvasást! A képért pedig köszönet Tessának. :)
Millió puszi, Lari.:)
(Larissa)
Lassan egy órája szelem a köröket,
csoporttársaim kezdenek felsorakozni hozzám. Intéssel lereagálva jelenlétüket
megállok, átsétálva a füves részhez, nyújtani kezdek. Bokámat alaposan
átmozgatva terpeszülésbe helyezkedem, törzsemet előredöntve egészen a fűre
hajolok. Imádtam ezt a részt, bár leginkább szerettem letudni. A nyújtás a
legfontosabb, mégis a legunalmasabb. De ilyenkor agyam már tudja, nemsokára
hallhatom a háló susogását.
-
Larissa,
látom, a bemelegítésen már túl van. –büszkén húzom ki magam
tanárom szavait meghallva.
-
Igen
Uram!
-
Akkor
kezdjen neki még egyszer. –sóhajtva dobom le imént kezembe vett
sportszáramat. Valahogy mindig az a rossz, amit éppen csinálok. Johnson tanár
úr eléggé kifogott magának az elmúlt egy évben, talán azóta mióta rájött az
ágyúsokkal edzem. Ha nem futok, hanem a többiekkel érkezem az a baj, ha nem
állok meg, hanem folytatom akkor pedig az. Tudom, mert ezt minden nap
eljátsszuk, ő sem szeret engem, és én sem őt. A technikáját sem nézem semmibe. –Óhajtja, hogy levélbe foglaljam, vagy neki
kezd végre?
-
Maga
írni is tud? –többen felszisszennek, az efféle
szóváltások pedig megszokottak közöttünk.
-
Morrison!
Az igazgatóhoz!
-
Majd
az edzés után, uram. –mélyen meghajolva nekilódulok, magamban
fortyogok a dühtől. Egy felém száguldó labda eltalál, én pedig zsákként dőlök
el a salakos pályán. Ilyen sem történt még, hogy érzékeim annyira kizártam, nem
figyeltem fel az óvó szavakra. A sötétség magával ránt, majd már csak az ürességet
érzem magam körül.
A halál olykor csábító, de ezt sose
mertem senkinek mondani. A kimerítő edzéseknek köszönhetően néha viszont ezt
kívántam. Nem voltak igazi barátaim, talán egyedül Hanni, de mást azért ide nem
sorolnék. A focista fiúk közül pár emberrel tudtam beszélgetni bensőségesebb
dologról is, de Fabren kívül senkire nem számíthattam az igazán nagy bajban.
Valamiért mindenkinek akkor volt elfoglaltsága, mikor én kértem szívességet,
boci szemű barátomtól pedig sok mindent nem várhattam el, ugyanis révén, hogy
velem egykorú, őt is fuvarozták. Bár azt sose láttuk pontosan ki hozta, hiszen
a szülei Spanyolországban maradtak. Gyönyörű ország, nem is értem Cescy miért
pont a ködös és csapadékos Londont választotta továbbtanulási lehetőség
gyanánt.
Érzem valaki arcomat pofozza, majd a
jeges víz már landol is nyakamban. Óvatosan kinyitva szemeimet, David arca
mosolyog rám, de ugyanakkor szemében aggódást vélek felfedezni. Fogalmam sincs,
mi volt az előbbi közjáték. Valószínűleg kerítenem kell valakit, aki tüzetesebben
beszámol balesetemről. Picit megemelve fejem szédülni kezdek, az alattam
elhelyezett törölközőre visszahanyatlok.
-
Nyugi Csillagvirág,
feküdj nyugodtan. Mindjárt jobb lesz. –hajamat simogatva érzem,
csoporttársaim elállják a levegő útját. – Álljatok
hátrébb, mert nem jut ide elég friss oxigén. –újból kinyitva szememet,
Johnson tanár úr bűnbánó szemeit pillantom meg barátom mögött.
-
Mi
történt?
-
Ez a gyökér megrúgott labdával, de kirúgatom,
ebben biztos lehetsz! –kissé indulatos szavak után az edző arcán félelem suhan
végig.
-
Nem,
nem kell. Én is közrejátszottam abban, hogy ez történt. Nincs semmi baj. –halk
hangom utat tör a keletkezett csendben. Óvatosan felülve, kezemet halántékomra
szorítom. –Viszont most szeretnék elkérezkedni a szobámba, ha megengedi.
–bólintása után David ölébe kap, majd szó nélkül elindul velem a kollégium
felé. Fejemet nyakához támasztva, apró mosollyal ajkamon élvezem, én vagyok a
figyelem középpontjában.
-
Ne aggódj Laris,
megkapja, ami jár neki. –nemleges fejcsóválásomon kívül többre
most nem futja, szemeim minduntalan le akarnak csukódni. Belépve szobámba lerak
az ágyra, cipőmet levéve betakar.
-
Maradnál
velem? –meglepődötten pillant rám, de bepattanva mellém
elégedetten bújik hozzám. Férfias illatát szerintem orrom örökre agyamba véste.
Gyengéden simogatva a hátam, az álmok mezejére lépek.
(David)
A tanár indulatosságának köszönhetően,
Lari megsérült. Igaz őt sem kell félteni, száját hamarabb nyitja ki, minthogy
végiggondolja az esetleges következményeket. Tetszik nekem ez a lány, de az
iskolába megjelent egy fiatal pom-pom lány, aki nagyon is vonzza fantáziámat.
Larissa túlontúl prűd és szűzies hozzám képest, de szeretném azt a bizonyos
strigulát behúzni a neve mellé. Az akadémián neki van a legnagyobb hírneve,
hisz lányként fiúkat szégyenít meg foci tudásával. Effektíve, mint futballista
egyedül ő, és a csámpás Tessa van, a maradék tizennyolc lány pedig a szurkolói
csapatot erősíti. Tessa még csak most érkezett, őt nem tudom hova soroljam, de
eddig egyedül Lari az a lány, aki abszolút nem könnyen kapható. Az igazi trófea
ez a fiatal lány, aztán pedig sorra kerülhet a többi.
Simogatva hátát elalszik, kiszállva az
ágyból szétnézek a szobájukban. Új szobatársat kapott, pedig gondolataimban
Hannát is levetkőztettem egy párszor. Nem való nekem a párkapcsolat, most
viszont a lány bizalmába kell férkőznöm ahhoz, hogy megkaphassam végre.
Kinyitva fiókjait, szemrevételezem fehérnemű kollekcióit. Nem is annyira
szűzies, pedig tuti nem nyúltak még hozzá egy ujjal sem, ez érezhető volt az
első csókunk alkalmával is.
Fényképei között kutakodva megpillantok
egy barna hajú, barna szemű mediterrán gyereket, aki éppen a lány figyeli.
Talán túlontúl nagy figyelmet szentel neki, de Lari csupán barátként öleli. Ez
látszik a testtartásán is. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig szembe találom
magam a szőke ciklonnal. Csábos mosolyt rávillantva érzem, nem pont ez a
legmegfelelőbb pillanat.
-
Te mégis mit csinálsz a
cuccai között? –felém vágtatva a képet kitépi kezemből,
majd az ajtó felé tolva szó szerint kitesz a szobából. Rendben. Egy problémával
több, de majd idővel ő is ki lesz iktatva. Kirúgatni kirúgattam, már csak el
kell érnem tiltólistára kerüljön és többet be ne tegye a lábát ebbe a
kollégiumba. Egy idő után Lari úgy fogja érezni csak rám számíthat, és mindenki
cserbenhagyta.
-
David!
Hol jártál? –Cristian haverom lépdel felém, pacsira
nyújtva a kezem a lány ajtaja felé nézek. –Meghúztad?
-
Még nem bassza meg. De
nem sok kell már. –elégedetten húzom ki magam, az összes srác
közül egyedül én kerültem ilyen közel aprócska sztárunkhoz.
-
Fogadjunk,
hogy nem fog menni!
-
Ha sikerül, eltakarodsz
erről a helyről. Ha pedig nem, akkor is. –kacsintva indulok el a
sportpálya felé, leülve a lelátóra a szurkoló lányok óráját figyelem. A hosszú
fekete hajú démon kacér pillantásokat ereszt meg felém, már alig várom a
pillanatot, hogy a közelébe férkőzhessek. Igazából ő az a lány, akit körülbelül
öt perc után már vihetnék is az ágyamban. A legjobb préda. Mosolyom szélesedik,
ahogy észreveszem folytatásra intve a lányokat, elindul felém.
-
Szia.
Selena vagyok, még új, de vezető szurkoló. –vékonyka kezét
felém nyújtja, agyamban az a száj rengeteg piszkos dolgot képes művelni.
-
David, profi sportoló.
Örülök szépségem. –kézcsókot adva feltűnően végigmérem, de nem
úgy reagál, mint Lari. Ő kihívóan tartja a szemkontaktust, gyönyörű szemöldöke
ívbe szalad. Imádom a mindenre kész nőket, ám egy szőke haj ismét megzavar a
fantáziálásban.
-
Elárulnád nekem, mit
művelsz? –vádló hangja kiakaszt.
-
Ki vagy te, hogy
megmond nekem, mit tehetek és mit nem? –kacagva indulok el a
lépcső felé. Egyetlen dolog bánt, hogy ezt a gyönyörű lányt magára kell
hagynom.
-
Larinak mindent el
fogok mondani!
-
És kinek fog hinni?
Nekem, vagy a bosszúéhes barátnőjének, aki azért akar bekavarni, mert kirúgták
az iskolából? –látom arcán az elbizonytalanodást, vigyorom
még szélesebb lesz. Na látod kislány, te engem nem igen fogsz sakkban tartani.
Fütyörészve indulok el órám felé, majd a szőke lány magyarázkodhat
barátnőjének, miért nem én voltam mellette, mikor felébredt. De azt garantálom
Hanna nem lesz kedvenc az elkövetkezendő időben. Talán azért vonz ennyire a
focista, mert tudom sokakat megnyernék, ha őt sikerülne megfektetnem. De, ami
késik, az nem múlik.
(Larissa)
Kábán ébredve, riadtan nézek körbe.
Szobám enyhén felforgatva látom, de a szédülés magával ragad így be kell
csuknom újra a szemem. Emlékeim szerint kék szemű barátom mellett hajtottam
álomra a fejem, most még sincs sehol. Bár valószínűleg nem kapott egész napra
kimenőt. Nem is várnám el, hogy engem őrizzen, míg én az igazak álmát alszom
órákon keresztül. Sokan meglepődtek reakciómon, de tényleg nem akarom kirúgatni
Johnson tanárurat. Magamnak köszönhetem javarészt, hogy rosszulléteim miatt
ágyba kényszerültem. Elvánszorogva a fürdőig, belenézek a tükörbe. Bal arcomat
konkrétan egy monokli takarja. A napokban úgy néz ki, folytatnom kell édesapám
kerülését, hisz ha ezt meglátná, az egész akadémiát bezáratná.