(Larissa)
Rengeteget agyaltam már azon, hogy vissza kéne térnem régi csapatomhoz. El kéne engednem a madridiakat, túl sokat beszéltem velük. Túl közel kerültek hozzám. Valami köztes megoldás kéne arra, hogy ne kelljen elmenekülnöm. Az Arsenal sokat segített nekem, hálával tartozom nekik.
Apa halála előtti napon egyetlen mondatot súgott fülembe. „Sajnálom, de azt nem, hogy ilyen lányt neveltem belőled.” Ha most itt lenne, megköszönném neki azt, amit tőle kaptam. Mert lehet, hogy izzadtam, égett mindenem, de legalább elmondhatom, hogy megharcoltam azért, hogy oda jussak, ahol most vagyok. Lehettem volna egy elkényeztetett futballista csemete, aki lehúzza anyuci és apuci pénztárcáját, de e helyett olyanná váltam, aki a szülő pénzét csak akkor költötte, amikor sportfelszerelést kellett cserélnie, és csak addig, ameddig nem volt saját jövedelme. Önellátó, magabiztos lánnyá váltam, és egy percet sem bánok a kimerítő tréningekből.
Volt választásom. Mehettem volna sima gimnáziumba is, de én inkább a sportakadémia mellett maradtam. Hamar elhíresztelték múltamat, és családi hátteremet. A diákok kétféleképpen álltak hozzám. Voltak, akik minden áron be akartak kerülni társaságomba, de voltak olyanok is, akik inkább a tanári viselkedést, az-az az ellenszenvet részesítették előnyben.
Mindenki kifogott magának, azzal a címszóval, hogy „ha édesapád edző, akkor neked is juthatott volna egy kis tehetség.” Csupán azt a részét nem értettem soha, hogy milyen jogon mondtak ilyet nekem. Futásoknál mindig én értem először célba, holott többet kellett futnom, már csak önérzetből is. A meccseinket folyamatosan nyertük góljaimmal, ráadásul nem csak napi három, hanem napi öt edzésem volt. Mindig is szerettem részt venni az ágyúsok tréningjén, és nem azért, mert Andrew tartotta. Szerettem oda járni, a hangulat káprázatos volt. Mindig is könnyebben barátkoztam fiúkkal, mint lányokkal, és ezt az is bizonyítja, hogy körülbelül öt perc alatt mindenki befogadott. Fabregassal pedig már az első másodpercekben megtaláltam a közös hangot.
Dörömbölésre figyelek fel. Úgy tűnik kicsit elgondolkozhattam.
- Jól vagy? Lari, ha nem válaszolsz, betörjük! –kacagva képzelem el a jelenetet, miszerint Cescy nekiszalad az ajtónak, és visszapattan róla válltöréssel. Jó utóbbi dolog annyira nem vicces, de elsőre annak tűnt.
- Élek, emberek. Bocsi! Kicsit gondolkoztam, és eltelt az idő. –kinyújtom elgémberedett végtagjaimat, csigolyáim pedig hangos ropogással ugranak helyükre. –Hány óra?
- Nem hány, már jól van, ne aggódj!
- Úristen, ez nekem most nagyon fa volt. Esküszöm Valdes, a parketten kicsinállak. –duzzogva tekerek magam köré egy törölközőt, majd hajamat leengedve, átfésülöm a gubancos tincseket. Sminknek most nem terveztem semmi különlegeset. Feketével emelem ki szemeimet, majd a sötét szín alatt mindössze a ruhával passzoló színnel húzok még egy vonalat. Pilláimat spirállal varázsolom szalonképessé, számra pedig halvány rúzst kenek.
- Csak nehogy pórul járj! –nevetve simul rá az ajtóra, szinte látom magam előtt a jelenetet. Mindenkit arrébb lökve, fülét a mahagónira tapasztja.
- Nincs kedvetek magamra hagyni?! –soha nem szerettem készülődés közben beszélgetni, persze ez alól pár ember kivétel, hiszen vannak olyanok, akiket megtűrök magam mellett.
- Miért vagy ilyen morci? És ha én társalogni szeretnék?! –szem forgatva lépek ki az ajtón, majd besétálva a szobába, magamra kapom ruhámat. A magas sarkú felvétele előtt, most is elbizonytalanodom. Szeretem, de fájdalmat okoz.
- Történt valami? –Fabre az ajtóból pillant rám, mire csak nemlegesen rázom a fejem. –Ismerlek már.
- Semmi, csak ki akarok kapcsolódni. –mosolyomat erőszakosan tartom arcomon. Látszik, hogy nem hiszi el, de nem kérdez semmit, és ezért tisztelem.
- Ha a hölgy végre elkészült, akár indulhatnánk is. –a kis pösze elindul az ajtónk felé, de megelőzve őt, kilépek a nappali részre.
- Pörgős szoknyának látszik. –Valdes elsétál mellettem, majd minden oldalról megszemléli ruhám alját.
- Igen. És tudod ez mit jelent? –értetlen tekintettel néz rám, mire ördögi mosolyt felvéve, egyetlen mondat hagyja el a számat. –Neked véged.
Belépve a klubba, minden szem ránk szegeződik. Érdekes látványt nyújthatok a katalán focisták mellett, de nem különösebben veszem fel az emberek lekezelő, ámde érdeklődő pillantásait. Mosolyogva vonulok be Fabre derekát ölelve, utam viszont rögtön a pulthoz vezet. Hátulról elkapják kezemet, majd megpörgetve egy izmos mellkasnak ütközöm. Meglátva a katalán kapus fején megcsillanó fényeket, kihívó tekintettel rázom meg csípőmet. Elégedett fejjel vezet a parkett közepére, majd átadva magunkat a latin ütemeknek, legjobb tudásunk szerint ropjuk az emberek által kialakított körben. Pörgetve rajtam egyet, hátam mellkasának feszül. Kezeimet tenyerébe helyezve előredönt, majd testkörzés után megfordulva, jobb térdemmel combján megtámaszkodom, bal lábamat pedig magasra emelem. Szoknyám selyemként csúszik fel, ezáltal megmutatva mindenkinek barna színben pompázó hosszú combjaimat. A déjá vu érzés pillanatok alatt ragad magával, mire zavart tekintettel Fabre pillantása után kutatok. „Tegnap ez megtörtént.” A szám véget ér, mire Villa sétál be közénk egy pohár itallal.
- Tudtam, hogy jó táncos vagy! –kacsintása után átnyújt egy kék löttyel teli poharat. Gyors mozdulattal lehúzom tartalmát, majd köhögésemet visszatartva, levegőt sem juttatok egy pillanatig szervezetembe.
- Ígérem, visszahívlak egy ilyenre, ez gyilkos volt! –rekedtes hangom ijesztően hat, de tekintve a hangos zenére, nem annyira feltűnő.
- Inkább meghívsz, ugyanis ezt nem én vettem, hanem a pultnál ülő srác küldte. Azt mondta, értékelni fogod a próbálkozását. –meglátva Danielt, a feles pohár kicsúszik kezemből, és darabokra törik a táncoló párok lába alatt. Morogva indulok el újdonsült barátom felé, de addigra már sehol sem találom. Egy férfias kéz simul hasamra, majd megérezve kedvenc spanyolom illatát, mosolyogva bújok hozzá.
- Egy tánccal engem is megtisztelsz? –akadozva ejti ki a szavakat száján, keze pedig combjaim felé siklanak. Végigsimítva lábamon, feljebb tornázza szoknyámat. Kismacskaként simulok kezeibe, mire nyakamra adva egy apró puszit, megfordít. Alkohol ittas szemeiben enyéimet vélem felfedezni. Ajkaimat pásztázva, tekintete jellegzetesen csillog.
Ütemesen rázva csípőmet, testünk olyannyira összesimul, hogy meg merem kockáztatni, még a levegő sem férne be közénk. Érezve izmait, végigsimítok hátán, majd körmeimet bevetve, erőteljesen végigkarmolok az említett területen. Kezeivel még jobban magához húz, majd cselekedetem hatására félig feltűri szoknyámat, és fenekembe markol. Ez a tánc, más, mint az előző, hiszen Valdessel csak hülyéskedtünk. Bohókás mozgásunk mára már a múlté, testünk felett átvette az uralmat a szenvedély. Egymás agyát húzva simulunk még jobban a másikhoz. Érzem a férfiak és nők féltékeny tekintetét, mely a mi párosunkat figyeli epekedve. Szájához hajolva beleharapok alsó ajkába, mire egy alig hallható nyögéssel felel. Egymás ajkait falva, már a háttérben szóló ütemekre sem tudunk összpontosítani, de egy kéz megakadályoz a cselekvésben.
- Ez már durva ide a parkett közepére, nem akarom, hogy benne legyetek a holnapi újságokban. –lihegve borulok Cescy mellkasára, majd felfigyelve az apai szigorra, szédelegve ugyan, de mosolyogva ölelem át.
- Esküszöm gyerekek, pornófilmbe való vonaglást nyomtatok le. –Valdes hangját meghallva megrázom a fejem, majd arcon veregetve, botladozva indulok el asztalunk felé. A társaságunkba tartozó emberek már rég a táncparkett közepén állnak, bébiszittereink pedig másodpercek alatt követik csapattársaik példáját.
Megfogva táskámat, karon ragadom Cescyt, majd a hátsó ajtón távozva, boldog sikoly hagyja el számat. Extázisba kerülve barátomat a falnak lököm, majd szenvedélyes csókot váltva vele, elindulok az utca fénye felé. Nem tudja mit tervezek, mivel ezzel még én sem vagyok tisztában, de lábam egy híres neves klub felé visz. Kacagva üdvözlöm régi ismerősömet, aki szívélyes fogadtatásképpen elhúzza előlünk a szalagot, ezzel is megalapozva esténket.
Belépve a szórakozóhelyre, tömve van alkoholmámorban úszó fiatalokkal. „Tökéletes.” A pultos srácnak intve, két tömény ital mellé pezsgőt rendelek. Elfoglalva szokásos bokszomat, telefonomat kezembe véve szuggerálni kezdem a kijelzőt. Váll rántva oldom fel billentyűzáramat, majd az üzenetekbe belépve, hatalmas mosollyal görgetem végig listámat. Cescy mellettem szorongva figyel egy, a pultnál álló lányt, de agyam jelen pillanatban képtelen két helyre koncentrálni. Sergio nevéhez érve, szívem hatalmasat dobban, de készülékemet lerakva a bőr ülőhelyre, inkább a pezsgőnk felé veszem az irányt. Szerencsémre már kibontották, így csak az öntésre kell összpontosítanom. Átadva a poharat barátomnak, meghúzom az üveg tartalmát. A szénsav jólesően marja torkomat. Agyam egyre mélyebbre süllyed a tudatlanságban, viszont élvezem ezt az életet. Látóterembe már csak spanyolom, az alkohol és az éppen felvillanó telefonom tartozik bele. Megnyitva a beérkező üzenetet, próbálom olvasás után memorizálni egy kicsit a szavakat. Bosszankodva kábultságomon, válasz SMS-t írok. „La Grenteve vahyok, bezsélni akarst, ide gxere.” Agyamra még számomra is ismeretlen köd telepedett. Többször voltam már részeg, hiszen a sztár élet velejárója az alkohol, de ilyet még nem éreztem. Szokatlan zsibbadtság, ámde pörgés jellemzi most állapotomat. Átpattanva Cescy ölébe, nyakához hajolva kezdem el énekelni az éppen játszott dalokat. Megfogva csípőmet, kicsit felemel, majd álmodozó tekintettel mér végig újra és újra. Nyakához hajolva lehelet finoman megharapom. Figyelve a megjelenő libabőröket, nevetve simítanék végig arcán, de valaki megfogva kezemet, elrángat az immáron már szomorú ábrázatú barátomtól. Kilökve a hátsó ajtón, a falhoz szorít. Gyönyörű szemeiben mérhetetlen haragot vélek felfedezni. Kezeimet hátára simítom, ezzel is közelebb húzva magamhoz támadómat…
(Tessa)
Rengeteg dolgot tudtam meg Matíasról és nem is gondoltam volna az róla, hogy ennyire nehéz utat járt be ahhoz, hogy ott tartson, ahol. Sok mindenről szó esett köztünk, először a szüleiről mesélt, akik nagyon jómódúak és tehetősek, így megkövetelték Matíastól is, hogy ehhez méltóan viselkedjen, külön órákat vegyen és műveltebb legyen a koránál. A szülei nagyon odafigyeltek az osztálybeli különbségekre, ami eleinte nagyban gátolta abban, hogy az orvosi pályára léphessen. Kiderült továbbá az is, hogy nem csak az emberek gyógyításban profi, de a zene terén sem számít botfülüknek, ugyanis tökéletesen játszik zongorán és a gitárral sem bánik rosszul. A mesélés hevében egyre beljebb mentünk a családi témákban, és azt is megtudtam, hogy van egy testvére, aki szinték a doktori pályát választotta annyi különbséggel, hogy ő nem a Pireneusi-félszigeten, de még csak nem is az európai földrészen dolgozik, hanem Latin-Amerikában gyógyítja a betegeket. Mikor Matías a nővéréről kezdett el mesélni próbálta titkolni érzéseit, viszont minél jobban próbálta, annál jobban kibukott belőle az a mérhetetlen fájdalom, amit a testvére hiánya váltott ki belőle. Először nem értettem a miértjét a dolognak, viszont később rátért arra a részre, ami ezt a témát jobban feszegette. Annaval, a testvérével már több, mint 5 éve nem találkozott, ami azért is fájt neki annyira, mert régen mindig minden problémáját vele osztotta meg. Nagyon jó kapcsolatot ápoltak és mikor bejelentette, hogy Amerikába tart kicsit még meg is haragudott rá, hogy nem beszélte meg vele előre, hogy mire is készül. Ez a téma nagyon megérintette Matíast, így kénytelen voltam ráparancsolni, hogy húzódjon félre, és engedjen oda engem a volánhoz. Először persze nem hallgatott rám, mert miért is hallgatott volna. Makacskodott, viszont a végén mégis én vezettem tovább a már sokat említett stúdió felé. Először fogalmam sem volt, hogy hogyan is törjem meg azt a fagyos hangulatot, ami éppen uralkodott, majd végül szóba hoztam, azt az ötletet, hogy ha visszatérünk Madridba ismét meglátogathatnánk az én kis Catamat.
- Ne tagad a nyilvánvalót. Láttam, hogy múltkor is milyen jól elvoltatok és mennyire élvezted a társaságát. Jól kijöttetek és ez szemmel látható volt. – a borongós tekintetet felváltotta egy mosolygós Matías arc, amitől rögtön jobb lett a hangulat az egész autóban is.
- Én nem tagadok semmit, tényleg imádtam a kislányodat, mert ő valami tündér, és egyébként is oda vagyok a gyerekekért. Amikor tizenöt évesen elkezdett érdekelni az orvosi pálya és eldöntöttem, hogy ezzel komolyabban is szeretnék foglalkozni, gyerekorvos szerettem volna lenni. Aztán időközben megváltoztak a dolgok, de még mindig foglalkoztat, a gondolat, hogy egyszer talán még foglalkozhatok gyerekekkel. Az viszont biztos, hogy ha lesz családom nem csak egy gyereket szeretnék. – határozottan beszélt terveiről és elképzeléseiről, és ezek a tervek nagyon megleptek, ugyanis nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire gyerek centrikus lenne. Viszont attól függetlenül eldöntöttem, hogy mindenben segíteni fogom, ha arra lesz szüksége, hisz ő is nagyon sok mindenben segített nekem.
Beszélgetésünk elmélyültté vált és már csak akkor vettük észre, hogy órák óta keringtünk a városban mikor az autó lassulni kezdett a sevillai utcán majd végül teljesen leállt. Először még én sem tudtam, hogy mi történhetett, majd ránézve a műszerfalra az üzemanyag mutatója a nullán állt, így hangos nevetésben törtem ki, amit Matías nem érthetett, így két nevetés közben próbáltam neki elmondani, hogy mi is történt valójában.
- Elmondanád végre, hogy miért álltál meg, és miért nem hajtasz tovább? Már így is késésben vagyunk. – még mindig a nevetéssel küszködtem, majd végül erőt vettem magamon és felvilágosítottam őt, hogy mi is történt.
- Nem direkt csináltam, kifogyott a benzin és üzemanyag nélkül aligha tudnánk tovább menni az autóval, ha csak nem tolod el a stúdióig. – Matías nem értékelte annyira a tervem, miszerint ő tolja az autót én pedig ülök benne és kormányzok, így kiszálltam és felkészültem rá, hogy gyalog folytatjuk az utat.
- Nagyon vicces. Most hogy fogunk vissza menni Madridba, ha még csak egy benzinkút sincs a közelben? – dokim egyszerűen túl feszült volt még mindig a nővére miatt és nem tudta egy kicsit sem elengedni magát ebben az elég vicces szituációban. – Még szerencse, hogy a stúdió körülbelül kétutcányira van innen. – ránézve az órájára szemei kigúvadtak, majd a meglepődöttség minden apró jele látható volt az arcán. – Egyébként olyan három-négy órás késésben vagyunk már, persze csak így mellesleg megjegyezve. – nevetésem egy pillanat alatt fagyott az arcomra, mert nálam egyértelmű, hogy késni szoktam, ami persze nem valami jó tulajdonság, viszont több órás késést még sohasem halmoztam fel, így máris megdöntöttem az egyéni rekordomat.
- Nyugi. Ne légy már ilyen. Komolyan nincs semmi humorérzéked, hogy egy kicsit sem tudtál nevetni ezen a helyzeten? – kérdésemre nem vártam valami hosszú választ, viszont attól, amit kaptam azért mégis kicsit többet vártam. A válasz ugyanis egy kérdőn néző tekintet volt, majd mély hallgatás.
Nem nagyon beszéltünk az oda út alatt, mivel Matías pár lépéssel előttem járt jelezve, hogy megsértődött rám, azt viszont nem adta a tudtomra, hogy mégis miért, így csak találgatni tudtam, hogy miért orrolt meg rám. Időközben egy kivilágított kirakat felé közeledtünk. Ajtaján már lógott a „Zárva” tábla, de a villanyok még jelezték, hogy valaki még tartózkodik odabent. A kirakatból belesve bámultam meg a falra függesztett gitárokat, amelyek különböző színekben és stílusokban pompáztak. A helység közepén állt még pár dobfelszerelés és néhány egyéb hangszer, de a figyelmemet inkább a falon lévő tárgyak vonzották magukhoz. Matías néhányszor megkocogtatta az üvegajtót majd percek múlva egy középkorú férfi lépett elő egy eldugott hátsó ajtó mögül. Lazán felénk sétálva nyitotta ki nekünk az ajtót, majd beinvitálva minket újra kulcsra zárta azt. Elhaladva a falon található hangszerek mellett egyszerűen nem tudtam megállni, hogy nem érintsek meg egy két kiemelkedő darabot, többek között azt az arany bevonatú elektromos gitárt, amit már kint állva a kirakatból kinéztem magamnak. Persze oda érve az említett darabhoz jóval több időt töltöttem el ott, hogy jobban is szemügyre tudjam venni minden részletét.
- Jobb lenne, ha felzárkóznál, mert el fogsz veszni a pince labirintusában. A gitár még mikor visszajövünk is itt fog állni, ahogy már három éve is itt állt. – Matías az eldugott ajtó mögül szólt utánam, ahonnan az a laza srác is előjött így összeraktam, hogy ő lehet az a barát, aki segíteni fog nekünk.
Mikor elindultam dokim után azt hittem csak viccel azzal kapcsolatban, hogy a pince egy kész labirintus, de tévedtem mikor nem hittem neki, ugyanis egyik kanyar követte a másikat én pedig csak úgy loholtam, hogy szem elől ne veszítsem Matíast, aki valószínűleg sokszor járhatott itt, hiszen ez a kis útvesztőben való kóborolás nem nagyon hatotta meg, és magabiztosan mutatta az utat. Ebből a pincéből simán kinéztem volna, hogy egy hangszerbolt és egy stúdió mellett egy panziót is működtet, mivel a folyosók tele voltak ajtóval. Bár nem tudhatom, hogy a kanyargós átjáró másik végén mi is található. Már több perce mentünk mikor elérkeztünk egy olyan folyosóhoz, amiből nem nyílt másik csak egyszerűen egy ajtó volt ott megtalálható.
- Ez a te folyosód. Itt kell bemenned a hangfelvevőbe. Én beülök a srácokhoz és onnan foglak nézni, és persze hallgatni. Sok szerencsét és ügyes légy! – akarva akaratlanul is Matías ölelésében találtam magam, ami nagyon jól esett, mert egyszerűen sugárzott abból a srácból a támogatás, és a boldogság. Soha nem láttam még egy ilyen embert, aki ennyire törődött volna velem. Na jó ott volt Lari és Ronaldo is, viszont ők most nincsenek itt és az egyedüli, akire támaszkodhatok az Matías. Viszonozva ölelését egy mosollyal tudatom vele, hogy készen állok erre az új kihívásra, ő pedig még egyszer sok szerencsét kívánva eltűnt a folyosóról.
Hihetetlen volt, hogy évek múltán újra egy stúdió előtt állok, amely gondolatra a szívem egy gyorsabb ütemet kezdett el diktálni. Izgatott voltam, hogy először is mennyire fog rám a stúdiós srác haragudni, hogy ennyit késtem. Aztán azért, hogy minden rendben fog-e menni. Sok gondolat kavargott a fejemben, mire csak megszorítottam a táskámban lévő dalszövegeimet, és beléptem az ajtón. Egy óriási üvegfal mögött találtam magam. A másik oldalon két ismeretlen srác és Matí ült. Óvatosan lépkedve a mikrofon és a fejhallgató felé fejemben már a bocsánatkérést terveztem, amiért ennyire megvárakoztattuk őket, és mikor láttam, hogy a mikrofon be van kapcsolva és hallanak egyből el is kezdem a szabadkozást. Persze ők csak nevettek és mondták, hogy semmi baj, ugyanis Matías már tisztázott mindent és elmondta, hogy még mielőtt Sevillába értünk volna kifogyott az üzemanyag és gyalog tettük meg az utat. Ránézve dokimra csak nevetni tudtam, hogy ennyire elferdítette a valóságot, végül viszont belegondoltam, hogy annyira mégsem volt ez nagy hazugság, hiszen tényleg kifogyott a tank, így csak a pontos helyben füllentett.
- Na, akkor kezdjük az elejéről a dolgokat. Louis vagyok, Doki haverja és én fogok neked segíteni, hogy összehozz egy ütős lemezt, már ha te is benne vagy. – mondata végét egy kacsintással zárta és várta, hogy reagáljak valamit, nekem viszont az egyetlen gondolatom, az volt, hogy Matíasnak milyen találó a Doki becenév.
- Ö persze oké, én benne vagyok, kezdhetjük. Egyébként pedig Tessa vagyok. – kicsit zavart mondatom után rögtön bele is vágtunk a munkába. Először pár bemelegítő dalt énekeltem el, amivel felkészítettem a hangszálaimat, a megerőltetőbb hangokra. Végül pedig kiválasztottuk, hogy melyik legyen az első szám, amit feléneklek.
Táskám mélyéről egy régi, még körülbelül tizenhat éves koromban született szám dalszövegét bányásztam elő, majd némi hangi beállítás után bemutattam a srácoknak, hogy milyen dalszövegíró voltam olyan két évvel ezelőtt. A szám eléggé egyszerű és még abban a korszakomban íródott, mikor még nem ismertem meg Ronaldot, és nem gondolkodtam még csak abban sem, hogy barátom legyen. Fiatal voltam még mikor ezt a dalt írtam és azért is lett ennyire egyszerű, de mégis nagyszerű is. Mikor elkezdtem énekelni és megadtam a dallamot Louis beszólt, hogy várjak pár percet és összehoz nekem egy alapot a szám alá. Fogalmam sem volt, hogy ez a srác hol tanult ennyit erről a szakmáról, de tényleg csak perceket kellett várnom és egy komplett dallamvilágot szólaltatott meg a hangszórókban. Teljesen felszabadultam annak hallatán, hogy máris van egy ennyire kész dalom, ami alá már csak a szöveget kell beilleszteni, így meggyorsítottam egy kicsit a munkálatokat, és siettetem Louist, hogy kezdjük el a felvételt, mert most nagyon jó passzban vagyok.