Igaz nem érkezett valami sok visszajelzés, de úgy döntöttünk attól még megosztjuk Veletek a már kész fejezetet.
Jó olvasást!:)
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa)
Nem hagyom,
hogy félelmeim eluralkodjanak józan eszemen. Erős lány vagyok, rengeteg dolgot
kibírtam már az életben, ez semmiség most. Nem fogja semmiféle negatívum
beködösíteni napomat, mert nem hagyom. Magabiztos, boldog nő vagyok, akinek az
a legnagyobb problémája, hogy miképp hozza rendbe házasságát. Tudom jól, hogy
nem vagyok egy könnyű eset. Mindig kimondom, amit gondolok, hisztizek, néha
pedig túltervezem a dolgokat. Valamikor a saját fejem után megyek, épp, ahogy
jól esik. Szeretek elveszni egy pillanatban, egy mosolyban, egy nevetésben, de
sok pofont kaptam már. Viszont megtapasztaltam, hogy küzdeni kell, és
semmiféleképpen sem szabad feladni. Ez a dolog sem fog kifogni rajtam, nem
törődöm senkivel addig, ameddig van, ki támogasson. Muszáj pozitív
életszemléletemet elővenni, régen voltam már ehhez hasonló depresszióba. De
talán most ütnek ki rajtam az elmúlt év gyötrelmei.
Megérkezve a stadion elé, Ronaldo
türelmetlenül várja, hogy kiszálljak autómból. Gucci szemüvege eltakarja fél
fejét, de a tekintete átüt a sötétített üvegen. Ő is ideges. Megölelve megpróbálok
egy kis energiát nyerni a nagy diagnózishoz, de kezem remegését nem tudom
befolyásolni.
-
Két kocsival kéne mennünk, ugyanis a kórház után lesz
egy kis elintézni valóm. –aprót bólintva tudatja velem, megértette kérésemet. Telefonomat
elővéve, rövid üzenetet pötyögök Fabregasnak. Érdekes, szívem már nem tudja azt
kimondatni velem, hogy legjobb barátomnak.
Meg sem állunk a kórház bejáratáig,
szerencsére a fotósok most valahol máshol tartózkodnak. Nem kéne egy szaftos
pletyka, miszerint Ronaldotól várok éppen gyereket. Sajnos a média már csak
ilyen, a legkisebb dologból is elefánt méretű cikket hoznak le. Pedig, ha
tudnák, hogy most fog romba dőlni jövőképem, nem lennének ilyen boldogok. Ha
nem folytathatom pályafutásomat, valami össze fog törni legbelül. Ott, ahova
csak nagyon kevesen látnak be. Ronaldo átkarolva vállamat megáll a fotocellás
ajtó előtt, majd belépve, egyenesen egy iroda felé lépked. Kérdő tekintettel
nézek rá, de nem veszi észre rejtett felszólításomat. Homloka ráncokba szalad,
valamin nagyon gondolkozhat. Megtorpanva megfogom kezét, érdeklődve néz vissza
rám.
-
Nem lesz semmi baj, ne legyél ilyen ideges. –bátorító
mosolyom most cserben hagy, leginkább nekem lenne pedig szükségem erre.
-
Tudom.
Szóltam egy új orvosnak, aki teljes mértékig megbízható. –bekopog az
ajtón, majd egy ismerős szőke csapzott hajat vélek először felfedezni. Barna
tekintete melegséget tükröz, a felismerés őt is hamar utoléri.
-
Will? –ő vizsgált Sneijder segítségével még
Olaszországban. De mit keres ő itt?
-
Szia Lari. –kedves
mosolya bizakodással tölt el, belépve a hangulatos irodába, helyet foglalok a
vizsgáló asztalon. –Mi a probléma?
Nagyon zaklatott voltál! –portugál barátomra nézve várom megfelelő
válaszát. Egyáltalán honnan ismerik ők egymást?
-
Nagyon
bizalmasan kéne kezelni ezt az esetet. –barátom bólint egyet, Ronaldo pedig
folytatja a regélést. –Mostanában rosszullétekkel küzd, és a bokája is tropára
ment. Az édesapja rákban hunyt el, és most szeretnénk kideríteni, hogy Lari
örökölte-e azokat a géneket. –érdeklődve hallgatom végig történetét,
úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék.
-
Mit takar a
rosszullét?
–orvosom elém lépve belevilágít szemembe.
-
Fejfájás, gyengeség, szédülés, hányinger és orrvérzés. –monotonon
darálom a már megszokottá vált tüneteket. Bosszúsan vonja össze szemöldökét,
portugál barátom viszont a háttérbe húzódva, leszegett fejjel áll. –Úristen, ne temessetek már el. –felcsattanva hülyeségükön
hitetlen tekinteteket kapok. Vigyorogva nézem végig a két férfit, amire
felhorkanással reagálnak.
-
Átmegyünk a
röntgen szobába, csinálok pár képet a lábadról. –felnőttes
szigorral pillant le rám, de kedves mosolyát most sem tudja elrejteni. Belépve
velem a röntgenbe, eltűnik a fal mögött, majd képet csinálva bokámról, érdekes
kifejezéssel lép vissza pár perc múlva hozzám. –Egy kérdés. Hogy tudsz ezen a lábon járni?! –mérges hangját
meghallva rájövök, elkéstem. Nem kellett volna eddig húznom az orvost, de be
kell vallanom legalább magamnak, féltem.
-
Nem csak
sétálni, futni és focizni is tudok. –magabiztos tekintettel húzom ki magam,
mellkasom dagad a büszkeségtől. De minden csak álca. Lelkem mélyén igenis
hülyének érzem most magam.
-
Gratulálok.
Átküldtem a képeket a gépemre, menjünk. –karjaiba kapva a rövid távot együtt tesszük
meg. Az ismerős helység kissé megnyugtat, de felfigyelve a képekre, morogva
szaladnék neki a szemközti falnak. –A
szalagok olyannyira megnyúltak, hogy csodálkozom azon, hogy nem megy ki minden
lépés után a bokád. A második lábujjadból induló csont meg van repedve, még a
harmadiknál lévő el is van törve. Bokacsontodat már csak a szent lélek tartja,
az ott található porc rendesen elkopott. –szavai keményen hatnak rám, soha
nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a baj. –A duzzanatot valószínűleg valami gyulladás okozza, a véraláfutást
pedig az elpattant hajszálerek teszik ilyenné. –végigsimítva lábamon
végignyomkodja sípcsontomat, majd térdemhez érve, bosszankodva rázza a fejét. –Térdkalácsodban folyadék van, amit le kell
szívatnom. Valószínűleg túlságosan megterhelte az, hogy valamilyen szinten
megkönnyítse lábfejed dolgát. –a sírás határán lebegek, nem tudom, mit
tehetnék jelen pillanatban. Következő mondata viszont lesokkol. –Műtét, nincs mese. –gyors fejrázásba
kezdve, próbálok menekülési útvonal után nézni. Ablakon nem ugorhatok ki,
hiszen három méter magasban vagyunk, az ajtóig viszont nem érnék el. –Ne is agyalj kislány. Ezzel nem tudok mit
csinálni már. Ha hamarabb jössz, talán fizikóval ki tudtalak volna kúrálni, de
így nem megy. Én sem vagyok Isten… - csalódott hangját meghallva, elszégyellem
magam. Magabiztosságom jelen pillanatra már teljesen eltűnt, szavai
vízhangoznak fülemben.
-
Nem
érdekel Larissa a kifogásod. Ha az orvos azt mondja, műtéttel helyre tudja
hozni, neki fogsz esni ennek az egésznek. –Ronaldo hangja kísértetiesen hat, teljesen
elfelejtkeztem jelenlétéről.
-
De a holnap esti meccsen még ott leszek. –hangom nem
tűr ellenvetést, barátaim lemondóan rázzák fejüket. Leugorva az ágyról, nem
számítok arra, hogy bal lábbal érkezem a földre. Persze, mindig a fájós
végtagjaidat ütöd be először, ha esel, azon landolsz. Ez általában így szokott
menni. Bosszankodva ülök a földön, szám sírásra görbül, mire aggódva guggolnak
le hozzám.
-
Legalább vért
hagy vegyek tőled. Antibiotikummal le tudjuk vinni a gyulladást. Egy MRI-re is
el kell menned. Bővebb anyagból több dolgot tudok kihozni. –beszéd közben
már készíti a tűt, mire megadóan nyújtom ki karomat. –Na, tekintve arra, hogy aránylag egészséges sportoló vagy, jó a vénád.
–innentől kezdve áttér orvosi szemlélővé. Gyorsan szúrja belém, még felszisszenni
sincs elég időm. Négy kémcső után leveszi gumikesztyűjét, majd az ajtó felé
lépkedve, visszatekint rám. –Pár perc,
elvégzem a kigondolt teszteket, felgyorsítom a folyamatot, maximum fél óra, és
mindent megtudunk. –hatalmas vigyorából arra következtetek, hogy harminc
percig foglaljam el magam, mert nem fogom látni. Bólintva egyet felállok, majd
kicsit megszédülve ugyan, de nézelődni kezdek.
-
Kérlek
Lari, ne makacskodj. Sokkal jobb lesz, ha túl leszel a műtéten, és új erővel
szállhatsz vissza a ringbe. –portugál barátom könyörgőre veszi a figurát, de elfoglalva magam
figyelmen kívül hagyom szavait. A falon rengeteg kép, kitüntetés található,
ablak előtti asztalán pedig legjobb barátjával egy közös képet vélek
felfedezni. Sneijder mosolyogva karolja át Willt egy fotó erejéig, magam előtt
látom a jelenetet. Imádták egymást szóban szívatni, a legtöbbször apró, de
vicces viták alakultak ki közöttük. A gyermekies civakodásoknak általában
sörözés volt a vége, mindig az hívta meg a másikat, aki éppen a sértegető
szerepet töltötte be. Az ajtó nyitódik, barátom lép be rajta.
-
Mi az, kiderült a vércsoportom? –kacagva
huppanok fel az ágyra, de tekintete arcomon időzik.
-
Vedd komolyan. A
jó hír, hogy ráknak semmi jele. Viszont mióta drogozol?! –mérges
tekintetét köztem és papírom között jártatja, majd mély levegőt véve, leül
dolgozószékére.
-
Én, én nem… - nem hagyja, hogy végigmondjam monológomat,
felcsattanva szakít félbe.
-
Legalább nekem
ne hazudj Larissa! –most valóban dühös, de nem tudok választ adni kérdésére.
-
Soha nem lennék képes arra, hogy bármit is szedjek! A
fenébe is Will, sportoló vagyok! –az ideget sikeresen belém állítja, elhúzott
szájjal próbálok agyalni a nemrég történt dolgokon, de semmi nem jut eszembe.
-
Még mindig
benne van a szervezetedbe. –csalódott pillantását nem tudom eltűntetni magamról, fogalmam
sincs, miért történik mindez velem.
- - Rakj egy rögzítőt a lábamra. Elmegyek a lakásomba. –száját
tiltakozásra nyitja, de egyetlen tekintettel elhallgattatom. –Rendben leszek. A címemet és Ronaldo számát tudod, tehát, ha meg
akarsz találni, nem lesz lehetetlen küldetés. –egy speciális
bokarögzítőt vesz ki a szekrényből, viszont a mozdulatai bizonytalanok.
Gondolom, agya folyamatosan zakatol, hogy el merjen-e egyáltalán egyedül
engedni. Zaklatott állapotban nem éppen célszerű az, ha az ember vezetni akar.
Főleg, ha az-az ember én vagyok. Végezve munkálataival, óvatos mozdulatokkal
leszállok, majd egy bólintás és intés után kilépek a csendes folyosóra, portugál
barátommal az oldalamon elindulok a parkoló felé.
- Tényleg
nem drogoztál?
–halk hangja meglep, vonakodva ugyan, de rá pillantok.
-
Őszintén te zseni. Olyannak ismersz, aki egy ilyennel
keresztbehúzza a karrierjét? –vállamra rakva kezét próbál nyugtatni, de számomra most minden
lehetetlen.
-
Lehet,
ezért nem emlékszel az estékre. Lehet belekevertek valamit az italodba. –a felismerés
hirtelen ér utol. Valóban ez lehet a megfelelő indok, viszont most egy emberre
van szükségem, aki talán még vár otthon…
(Matías)
(Ed Sheeran - This)
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.
-
Látom, nem tudsz egyből igent mondani, viszont nemet sem,
tehát hagylak gondolkodni. majd még kereslek, de itt a számom, ha hamarabb
jutnál dűlőre. Gondolj át mindent aztán rájössz, hogy nekem van igazam. –
lehúzva a maradék bort felállt, majd elindult a kijárat felé. – Ja és nem kell fáradnod,
kitalálok egyedül is. Viszlát. - legalább azt a terhet leveszi a
vállamról, hogy fel kelljen állnom miatta. Hihetetlen, hogy tönkre akarja tenni
két ember életét plusz egy harmadikat is a kicsi Cata személyében.
A kezdeti sokk nem tudom, hogy miért nem akart feloldódni
bennem. Sok mindent hallottam már, de nem tudtam, hogy ilyen gonosz emberek is
léteznek. A nagy sokban eszembe jutott, hogy a kicsit a hordozható kiságyba
tettem, de amint ránéztem láttam, hogy nem volt okom félni ugyanis elaludt a
beszélgetésünk közben. A legnagyobb baj velem, hogy hiába nem akarok ártani Tessanak
erősen gondolkodom azon, hogy felemeljem a telefont és tárcsázzam Sandy számát,
majd a tudtára adjam, hogy közreműködöm vele az ördögi tervében. Bár még azt
sem tudom, hogy mit tervez, de biztos, hogy nem egy egyszerű módszert fog választani,
ha már kiskorában is volt olyan szörnyeteg, hogy elküldte a mostohatestvérét
egy akadémiára. Na, mindegy a lényeg annyi, hogy egyenlőre még gondolkodni sem
fogok az ajánlatán hiszen nem szeretnék senkinek sem ártani. A lapot, amelyet
letett a dohányzóasztalra a telefonszámával ellátva a tárcámba rejtettem,
ugyanis nem szeretném, hogy Tessa megsejtse, hogy a mostohatestvére itt járt,
azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy arra is rájöjjön, hogy miféle üzletet
kínált nekem az a nő.
Egy kicsit ledőltem a kanapéra és észre sem vettem, hogy elszundítottam,
csak akkor, amikor Cata síró hangja rángatott vissza az álomvilágból. Hangosan
sírt és a kiságy széléhez állva várt valakire, és bár lehet nem engem szeretett
volna Tessa még nincs itthon az apukája pedig már egy ideje nem látta őt. A
keresztapja pedig, hát igen ahhoz képest, hogy ő bérelt fel és a baleset után
körülbelül minden szabad percét itt töltötte, most sehol sincs és még csak egy
hívást sem engedett meg a tudtommal, hogy-hogy van az ő keresztlánya. De
mindegy is nem húzom fel magam ilyen dolgokkal, amikkel nem is kellene
foglalkoznom. Viszont szeretem Tessat és rossz látni, hogy ilyen egyedül van.
Az pedig addig oké, hogy a lemez lefoglalja most egy kicsit, de mi lesz, ha
majd ez az egész egy lefutott dolog lesz? Mi lesz azután miután az újdonság
varázsa elmúlik? Persze én majd támogatom őt, de azért lássuk be én is emberből
vagyok és nekem is véges a türelmem. Nem fogok Tessara éveken át várni, és
szerintem nem is kellesz ezt a kérdést évekig halasztani, mert valami azt
súgja, hogy ennek a történetnek hamarabb lesz vége, illetve esetleges
folytatása, mint ahogy azt bárki is gondolná.
(Tessa)
(Simple Plan - Welcome To My Life)
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.
Az elhatározásom miszerint új barátokat találok kicsit még
váratott magára, viszont egyre közelebb kerültem a város szélére kihelyezett
stúdió felé, ahol a felvételt készítik majd. Remélem a riporter tényleg csak a
zenével kapcsolatos kérdésekben fog kérdezősködni és a magánéletemmel
kapcsolatos dolgokat elfelejti. Leparkolva a kijelölt parkolóhelyek egyikére
dobogó szível léptem be a helységbe ahol óriási volt a nyüzsgés. Nem is tudtam,
hogy merre felé kell menni pedig felismertem a helyet és sokszor forgattuk itt
a sorozat egyes epizódjainak részleteit. Végül körülbelül tíz perc bolyongás
után egy szőke göndör hajú lán y mutatta meg, hogy merre találom az öltözőt,
ahol a sminkemet és hajamat fogják elkészíteni.
Amint beültem a székbe és szembe
néztem magammal csak boldogságot láttam az arcomon. Amit szerettem csinálni régen
most végre újból azt csinálhatom. A tévében szerepelhetek miközben a zenéről beszélek
majd, azokat a dolgokat, amik pedig gondot okoznak szempillantás alatt kizárhatom
a fejemből. Egy nagy levegőt véve nyugtáztam a tényt, hogy már tizenöt percet eltöltöttem
a sminkesek és fodrászok keze alatt és úgy nézek ki, mint aki mos lépet ki az
egyik divatmagazin címlapjáról. Most pedig hogy kész lettem úgy éreztem, hogy
van még pár percem arra, hogy felhívjam Matít, hogy minden rendben van-e
otthon. Körülbelül hármat csengett ki majd egy kómás hangú férfihang szólt bele
a készülék másik végéről.
-
Igen? – valószínűleg most kelhetett fel, de
ezt a tényt tudva is a nevetésemmel kellett küzdenem, amikor a hangját meghallottam.
-
Szia Matí, Tessa vagyok, csak érdeklődni szerettem volna,
hogy otthon minden rendben van-e, de ahogy hallom te speciel teljesen jól vagy.
– nevetve nézelődtem az öltözőben, és kicsit el is kalandozott a gondolatom, amíg
barátom válaszát vártam, hogy nemsokára, ha miden jól megy már egy saját
ölözővel vághatok neki a saját turnémnak.
-
Persze itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit elaludtam,
de Cata sem volt különb, csak ő nem ébredt fel a telefonom csörgésére, mert
gyors voltam, mint a villám és gyorsan felvetem, amint meghallottam a
csengőhangom. – nevetésben tört ki, amit én is viszonoztam majd megláttam,
hogy az egyik asszisztens felém integet így felé indulva búcsúztam el barátomtól.
-
Rendben, most mennem kell kezdődik a felvétel. Szoríts és
vigyázz Catara. Sietek haza. - meg sem várva válaszát bontottam a vonalat,
majd a telefonomat csendesre állítva elrejtettem azt a táskám egyik zsebében.
Kisétálva az öltözőből újra
előjött az-az adrenalin lökettel teli érzés, amitől teljesen fel voltam spannolva
és teljesen úgy éreztem magam, hogy egy égész estés műsort tele tudnék beszélni
abba a pillanatban. Az asszisztens elmondta, hogy hová kell ülnöm és, hogy melyik
kamrába kell majd néznem, majd egy mikroportot csatolt fel a felsőmre, hogy
mindenkihez érthetően jusson el a mondanivalóm. A felvétel elkezdődött én pedig
azokkal a repkedő pillangókkal, amik az idegessé miatt kerültek a hasamba lépkedtem
a színfalak mögül a rivaldafénybe. A közönség tapsolva és őrjöngve fogadott bár
lefogadom, hogy ezért fizetik őket és nem jó szántukból teszik mindezt, én pedig
sohasem szerettem a mű dolgokat, mint ahogy ez sem volt a szívem csücske, de
megbirkóztam vele, hiszen ez most egy óriási lehetőség. A riporter előtt
elhelyezett fotelben foglaltam helyet, majd vigyorogva a közönségre minden
erőmet összeszedtem, hogy koncentrálni tudjak a kérdésekre.
- - Jó napot
Tessa! – a riporter nő felállt mikor megérkeztem majd két puszi után ő is
helyet foglalt. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de nem alakítottam inkább ki
semmiféle előítéletet, hiszen könnyen megüthettem az ilyenekkel a bokám.
- - Jó napot! - viszonoztam a köszönést majd
próbáltam a legjobb pozíciót felvenni, hogy ne látszódjak túl idegesnek.
- - Örülünk,
hogy elfogadta a meghívásunkat és nekünk nyilatkozik elsőnek az újonnan előkerült
énekesi karrierjéről és a hamarosan megjelenő kislemezéről. – szerencsére
semmi nyoma nem volt a rövid összegzésében a házasságomnak vagy az életem bármely
másik pontjának, így megnyugodva egy kicsit kiengedtem a félelmeimet.
-
Igazából én örülök, hogy meghívást kaptam, hiszen ez egy
nagy ugródeszka nekem az újrakezdéshez. Régebben már sikerült egy képet
felépítenem magamról, de amint többet kezdtem el foglalkozni a családommal ez
az énem háttérbe szorult, így most úgy éreztem, hogy ideje újra felszínre hozni
a dolgokat. – mosolyogtam mit a tejbe tök, hogy jól nézzek ki a felvételeken
és reméltem is, hogy ez a felvétel tökéletesen fog sikerülni.
-
Szóval a
családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis,
hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen
a munkájára?! – na jó határozottan utálom ezt a nőt. Ahhoz képest, hogy azt
mondták, hogy csak a munkával kapcsolatban fognak faggatni már a második sorban
előjött a férjem neve. Remek. Ráadásul ez a nő ki is forgatja mindazt, amit
mondok, hiszen az előző mondatomból egyből azt szűrte le, hogy azért nem vagyunk
most jelen pillanatban együtt Ronaldoval, mert én dolgozni akarok. Milyen hülye
ötlet ez?
-
Határozottan nem ezt akartam kihozni az említett
dologból. A házasságom és a munkám két külön szálon mozognak és egyáltalán nem
függ össze az egyik a másikkal. A családom mellett is van időm a karrieremre, de
eddig nem jöttem rá, hogy hogyan is egyeztessem össze a kettőt, viszont úgy
érzem most találtam meg azt az egyensúlyt, ami a kiegyensúlyozottsághoz szükséges.
– próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon azt éreztem, hogy itt még nincs vége
a magánéletemmel foglalkozó kérdések feltevésének.
-
Tehát azt
mondja, hogy megtalálta az egyensúlyt.
–aprót bólintottam a helyeslés végett és körülbelül rettegve vártam a
mondatának a második felét. – Akkor
elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – megmondtam, hogy
nincs vége, csak nem értem, hogy miért jó az-az embereknek, ha másokat ilyen
téren idegileg tönkretehetnek, hiszen erre a kérdésre akárhogy fel voltam
készülve, nem tudom, hogy mit is felelhetnék...