Kicsit megkésve, de ismét megérkezett az új fejezet.
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa)
Kilépkedve a
pályára, szívem szárnyal a boldogságtól. Mindenem megvan, és még csak most
jöhettem erre rá. Vannak barátaim, van családom, és fontos vagyok nekik. Soha
nem gondoltam volna, hogy egy madridi igazolásom ennyit jelent majd számomra.
Megjártam a poklok poklát, de valami okból kifolyólag, mindig visszakerülök
szeretett csapatomhoz, és nem tudom elégszer meghálálni nekik, hogy kitűnő
örömmel, mosollyal az arcukon fogadták vissza lázadó énemet.
Sípcsontvédőmet lerakva, gondterhelten ülök
le, agyamban a kérdések visszhangoznak. Miért pont én? Bár ez így nem
megfelelő, ugyanis nem csak velem történnek sérülések, csak akinek van esze,
hamarabb letudja a vizsgálatokat. Will mondta, ha hamarabb megyek, nem lett
volna szükség a műtétre, de nem, én hülye idióta hisztis picsa inkább
húztam-vontam a szembesítést.
-
Gyerünk
Lari, ki vele.
–Mou szokatlan arckifejezéssel ül le mellém, karjai ölében nyugodnak.
-
Ha van egy játékos, aki hosszú ideje sérüléssel küzd,
de szeretné végigvinni az Európa bajnokságot, mit ajánlanál neki? –üveges
tekintettel teszem fel kérdésemet, szerintem edzőm már régóta levonta a
következtetést.
-
Egy
hatalmas pofont. Főleg, ha az a játékos makacsságáról, és önfejűségéről híres. –hangja
megkeményedik, arcáról sem olvasható le más.
-
De ha ez a játékos nem képes beismerni magának
félelmeit, kételyeit? –reménykedve tekintek rá, szemei arcomat mérik végig.
-
Akkor
csak annyit mondanék neki, hogy gondoljon magára, a barátaira, és a családjára,
azokra, akik támogatják. –csapattársaim felé pillantva, mosolyogva tanulmányozom a zavart
tekinteteket. Észrevéve vizslató szemeimet, mindenki egy emberként kezdi el
felmérni a fű állapotát.
-
De szerinted lehetséges lenne végigvinni egy, egy
hónapos tornát? –edzőmre nézve ökölbe szorul keze, állkapcsát megfeszítve,
kérlelő tekintettel néz rám.
-
A
kérdésedre az a válaszom, hogy nagyobb gondot okoz magának az illető, mint
amekkora van most.
-
És ha lehozza újabb sérülések nélkül a meccseket?
-
Akkor
nagy mázlista. Nincs olyan védősor, ahol legalább egy ember ne az
agresszivitásáról lenne híres. –elhúzva száját, fanyar mosoly ül ki arcára.
Szerintem nagyon is tisztában van azzal, hogy most rólam van szó, de ismer már
annyira, hogy ha így kezdek bele mondandómba, nem nevezem nevén az illetőt.
-
Ha gyors, valamint szemfüles? Mennyi esélye van?
-
Elég
minimális.
-
Kábítószer van a szervezetemben, a válogatott orvosiján
megbuknék. –nevetésem
egyáltalán nem őszinte, csöpög belőle a csalódottság. Nyílt utat engedélyeztem
ezzel a mondatommal edzőmnek, és amikor ujjai csuklóm köré fonódnak, rájövök,
él is vele.
-
Én
megértem, hogy probléma van a magánéletedben, de ezt tisztább módon is meg
lehet oldani.
–apai szigor csendül fel hangjában, mosolyom most az egyszer rendületlen.
-
Nem tehetek erről, valószínűleg amikor elmentem
bulizni, akkor kevertek valamit az italomba. Hamarosan itt vannak a
kerethirdetések, szeretnék részt venni az angolok sikerében. –bólintása
következtében elenged, majd fáradt sóhaj hagyja el száját.
-
Féltelek,
és meg kell értened, hogy miért támogatom én is a műtétet. –arcom
eltorzul, agyam a miérteken gondolkozik. –Figyelj Lari. Megengedem, hogy a meccset lehozd, de a
szezon végéig nem játszhatsz, maximum a legutolsó meccsen. –számat
már éppen nyitnám, de ujjával leintve, belém fojtja a szót. –Menj el az
orvosodhoz, kérj meg valakit, hogy kísérjen el. Akár a mai edzésről is
ellóghattok, csak legyél rendben.
-
De…
-
Kérlek,
hallgass végig, tetszeni fog ez a lehetőség, higgy nekem. –belenyugvóan
figyelem portugál edzőmet, az utóbbi években annyit tett értem, amennyit
édesapám még amikor Londonban éltem. –Biztos vannak már legális fájdalomcsillapítók, vagy
szteroidok, amik segítenek. Kúráld ki magad, amikor bevetésre készen állsz,
csereként felmehetsz a pályára. Viszont én a helyedben inkább pihennék, majd
amikor tudom, hogy az angol szövetségi kapitány megnézi a meccsünket,
beállítalak kezdőnek, hogy tudásodat fitogtasd. Így viszont lesz ideje a
szervezetednek regenerálódni! –mondandóját befejezve beleegyező
bólintásomat várja, majd amikor megkapja, boldog mosollyal az arcán lépked a
srácok felé. Lassan kullogva követem, apró bólintását meglátva a társaim
elégedetten sóhajtanak fel.
-
Istenem, összeesküvés áldozata lettem? –hitetlenkedve
pillantok végig a sunnyogó csapaton, agyam viszont már a bosszút forralja.
Mosolyom elégedetten csúszik arcomra, úgy érzem mindenben most Sergio és
Ronaldo a ludas.
-
Nem, csak
bíztunk abban, hogy megjön az eszed. –Iker rám nézve, mosolyogva követi durcás
arcvonásaimat, kezét összecsapva vidáman indul el róni a köröket.
-
Az megjött, de a kötekedős kedvem is jelen van. –orrom alatt
motyogva a szavakat, ravasz mosoly kúszik arcomra. Pufi mellé lépve, egyetlen
mondatot súgok fülébe. -Iker, most! –brazil barátom szerintem egy ideje már
gondolataimban olvas. Hogy miért? Azért, mert minden megmozdulásából sütnek az
én ötleteim. Megfogva kezemet, kisgyerekként ugrálunk a mit sem sejtő kapus
felé, hátulról elkapva hasánál összekulcsoljuk másik kezünket, majd ugrálva
rázzuk össze Casillast. Teste ide-oda hőköl szorításunkban, nevetése viszont
bejárja a stadiont. A minimális helyen megpróbál leguggolni, karjainkat picit
megemelve, ki akar bújni az általunk alkotott körből. Barátomra pillantva,
kacagva sikítok. –Tangó! –elindulva szakszerű
lépésekkel húzzunk magunkkal a spanyolt, arcán őszinte mosoly van.
-
Idióták
vagytok, elengednétek? –az edző sípja vet véget szórakozásunknak, mielőtt Iker szétcsapna
köztünk futni kezdünk. Bokám fájdalma eltörpül jókedvem mellett, így
készségesen robogok portugál barátom mögött. Valaki mögém érve megfogja
mezemet, majd hátrarántva eléri, hogy a földön kössünk ki. Ráülve barátom
derekára elégedetten túrok böngyör fürtjeibe, majd ujjaim tarkójánál nyugodnak meg.
Összehúzott szemekkel méreget, de tervem már megfogalmazódott fejemben, viszont
a csípőmre fonódó kezek megállítanak a tettlegességben. Ronaldo vihogva ránt le
Marceloról, mire morgolódva, ámde csipkelődve szólok be a portugálnak.
-
Cristina, úgy vihogsz, mintha dugni vinnének. –hangom metsző
éllel, viszont boldog mosollyal az ajkamon tudatja barátommal a gondolataimat.
Vállára dobva elindul az edző felé, aki minden tettünket vigyorogva nézett,
hallgatott végig.
-
Uram,
csak az engedélyével. –legszívesebben képen törölném Ronit, de fogalmam sincs mit
tervez.
-
Látni
szeretnénk!
–az egész csapat körénk gyűlik, gondolatban megpaskolom a portugál csinos kis
pofiját, de ha úgy adódna, át is rendezném egy kicsit. Segélykérően nézek
csapattársaimra, de mindenkitől csak az elégedett vigyorgást kapom. Ezt
érdemlem én?
-
Bármit tervez, ne engedd neki. Kérlek! –könyörgő
hangnemre váltva sajnos nem hatom meg az edzőt, valószínűleg bólint, ugyanis
újra útnak indulunk. Belépve az öltözőbe, már előre látom az ellenem indított
hadjárat végkimenetelét. Valaki ma vizes lesz, de biztos, hogy nem én.
Bocsánatkérő tekintettel nézek Ramosra, végigsimítva Ronaldo hátán, elégedetten
észlelem lazább testtartását. –Kérlek, rakj le. –behízelgő
hangom engem is meglep, viszont Ronaldo kezei kicsit megremegnek. Hatalmas
sóhajtás után biztos talajt érezhetek talpam alatt, így ennek hála megölelem a
portugált. Válla fölött kinézve, csalódott, ámde mosolygós tekintetekkel
találom szembe magam. Karjaim elégedetten simulnak keskeny csípője köré, lábaimmal
araszolva, megfordítom párosunkat. Továbbra is simogatva barátomat, fél kézzel
elnyúlok teste mellett, majd megnyitva a csapokat, belököm a tusoló helyiségbe.
Hangos ordítással reagálja le a jeges áradatot, kacagásomnak köszönhetően
lábaim felmondják a szolgálatot.
-
Az már égő, ha
a saját csapdádba esel barátom. –Iker szavai felérnek egy lottónyereménnyel,
de a csapzott fej elhallgattatja.
-
Te
is a sorsomra juthatsz, ne feledd. – morgó hanggal mászik ki a zuhanyzó alól,
majd a törölközőt elfogadva, megpróbálja szárazabbra varázsolni haját.
-
Úristen, ne mondd már, hogy a ruhádból folyik a víz, de
a hajad a leglényegesebb dolog. –tette miatt gondolatban már rengetegszer
homlokon csaptam magam, nő létemre nem voltam annyira piperkőc, mint ő.
-
Te
ezt nem értheted.
-
Nem, mert nő vagyok, és utálom a divatot. –színpadiasan
felsóhajtva egy törölköző landol fejemen, mire sikítva kapom le új frizurámról.
–Istenem, annyi zselé van rajta, hogy megkeményedett a pamut. –ámulattal
telve nézek az anyagra, nevetésemet visszatartani viszont nehézkes.
-
Emberek,
rendben van, hogy holnap meccs, és nem akartok hajtani, de azért jó lenne
kifáradni a gyepre. Tudtommal attól még ma edzés van. –hangja
baljós, bár ma nincs kedvem kihúzni őket a szarból. Átkarolva Sergio derekát,
boldog mosollyal az arcomon lépek ki társaim után a Bernabeu folyosójáról. A
focisták megmosolyogják érkezésünket, Ronaldo elégedetten tekint végig
párosunkon.
-
Ezt
is én oldottam meg. –öntelt hangleejtését szemforgatással reagálom le, majd férjem
karjaiból kiszakadva immáron már végleg elkezdem a laza edzéssorozatot. –A kulcs
elrejtése is az én ötletem volt.
-
Gratulálunk
te zseni, de a körök attól még megvárnak téged. –Mourinho
kacagva mutat felénk, mi pedig gyorsítva a tempón apait-anyait beleadunk ebbe
az edzésbe is. Lesprintelve az öt kört, sípjába fúj, majd összehívva a
csapatot, és rendet teremt a triónk között. –Holnap fontos meccs vár ránk, elérkeztünk
a hajtós időszakba. Igaz, hogy vezetjük a tabellát, de számítanunk kell arra,
hogy még lesz egy Barcelona elleni mérkőzés is. Már csak öt pont van a két
csapat között, ami megnyugtató, ugyanakkor rengeteg teherrel is jár. A holnapi
sajtósaink közé a három jómadár fog társulni, Lari, Ronaldo és Marcelo, ti
fogjátok meccs előtt képviselni a csapatot. –mosolyom kissé arcomra
fagy, mindig is utáltam az efféle megnyilvánulásokat, de a szükség nagyúr.
Szerencsére a futás után közös játékot kaptunk, ami segítségével kissé
feloldódik a csapat. Tudjuk, hogy mi múlik az elkövetkezendő meccseken, és ez
hatalmas terhet helyez a vállunkra…
(Tessa)
Miután Matías megérkezett rögtön
leállt kérdezősködni, és apáskodóan felelősségre vonni, hogy hogyan is
gondoltam azt, hogy én beszélek Marceloval. Persze nekem az arcom egyből
eltorzult, amint elkezdte ezt a témát boncolgatni és nem értettem, hogy hogy
jön ő ahhoz, hogy számon kérje rajtam azt, amit tettem. Még úgy sincs joga
ehhez, hogy egy nagyon jó barátomnak tekintem és ezt ő is tudja.
-
Matí elég legyen. Ez az én házam, az én életem és az én
döntéseim. Ne akarj beleszólni abba, hogy hogyan alakítom ezeket. Köszönöm,
hogy törődsz velem és barátként viselkedsz, de azt ne mond meg nekem kérlek,
hogy kivel barátkozhatok és kivel nem. Marcelo olyan ember, hogy még a légynek
sem tudna ártani. Nem hiszem, hogy valamiféle veszélyt jelentene rám, amiért
beszéltünk. Igaz, hogy régebben megharagudtam rá azért, hogy nem engedte, hogy
Larival beszéljek, de az már régen volt és nem most. Azóta a haragom is
elszállt és az idő is eljárt efelett az ügy felett. Bár szeretném visszakapni
azt a helyzetet, hogy a mostanit helyrehozzam, és ne csesszem el ott, ahol
elcsesztem. – Matíasnak tartott szövegem nem kicsit lepte meg őt és
még engem is. Elég sok mindent mondtam el neki a végén pedig még egy kis hangos
gondolkodást is belevittem a beszédembe, amit a barátomnak nem mindenképpen
kellett volna hallania.
-
Ne haragudj Tess, én egyszerűen csak féltelek, hogy
megint csalódni fogsz benne. – fejét lehajtotta hangja pedig tele
volt megbánással, hogy ezt a témát fel merte hozni.
-
Semmi baj. Amúgy beszéltem Louissal. Azt mondta, hogy
zúzós hónap áll előttem, szóval remélem, hogy mindenben számíthatok rád.
Mondjuk holnap?! – a hangsúlyt érdekesen alakítottam a kérdés
feltevése közben így még én magam sem tudtam eldönteni, hogy egy kérdés vagy
egy kijelentés akart volna lenni a kiejtett szöveg.
-
Persze mindenben számíthatsz rám, de ezt tudod.
- egy mosolyt küldött felém, majd látványosan kezdett el gondolkodni, aminek
hangot is adott. – De mi is lesz holnap? - gyorsan a kis papírért
futottam, amire akkor jegyzeteltem miközben Louissal beszéltem.
-
Egy fotózás, amolyan reklám céllal, hogy legyen egy friss
kiállítható kép rólam, ha majd megjelenik a lemezem és valahol reklámozni
szeretnének. Meg amúgy is jól jön egy ilyen fotózás, ugyanis utoljára ilyenen
évekkel ezelőtt voltam. – miután ismét félig hangosan gondolkodtam
felmentem az emeletre, mert Catat sírni hallottam, de persze Matí követett,
hogy ő is lássa, hogy minden rendben van.
-
És akkor mi lenne a dolgom, amíg te modellt állsz?
- az ajtófélfának támaszkodva figyelt, ahogyan Cataval és a pizsamával
küzdöttem. Nem tudom, hogy van-e ilyen, de ha létezik, akkor Catanak tuti, hogy
valamilyen ruhaiszonyos betegsége van. Egyszerűen, ha már közelíti felé valaki
a ráadandó ruhadarabokat ő megrémül, és őrülten kapálózni kezd. Na, hát ennek a
szemtanúja lehetett Matí is.
-
Hát, ha nem lenne nagy gond, akkor ott kéne rá vigyázni.
Szerintem nem tart nagyon sokáig majd az egész, és addig is ott lesz mellettem.
– Matías egy egyszerű bólintással adta tudtomra, hogy szívesen segít
nekem majd holnap én pedig újra a teljes figyelmemet Catanak szemteltem és
annak, hogy megpróbáljam őt pizsamába öntöztetni.
Az este mondhatni egy pillanat
alatt változott át nappalba én pedig már az első perctől izgatott voltam, ahogy
felkeltem. Este még egy darabig Cataval voltam, majd miután elköszöntem
Matíastól én is lefeküdtem, hiszen tudtam, hogy nehéz nap lesz a mai és nagyon
kellesz koncentrálnom, ha nem akarok totálisan beégni és idióta ábrázattal
pózolni. Ahogy felkeltem egyből azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel és
milyen fotós fog fotózni, olyan aki már sok sztárt fotózott vagy olyan, aki még
a szakmája elején van. Már a délelőtt folyamán rengeteg kérdés fogalmazódott
meg bennem a fotózással kapcsolatban, de próbáltam ezeket a kérdéseket nem
hangosan kimondani, mert egy-egy kérdés elég viccesen hangzott volna kimondva.
Miután kiválasztottam, hogy miben is jelenjek meg összepakoltam Cata cuccait
is, amire szükség lehet a nap folyamán, végül pedig a nappaliban vártuk, hogy
Matías végre felébredjen és levonszolja magát az emeletről, hogy indulhassunk.
-
Jó reggelt, azt hittem már soha nem akarsz lejönni. Rád
várok már egy ideje. – na jó olyan régen nem vártam rá, de szükség
volt ennyi hazugságra, hogy legközelebb
hamarabb felkeljen.
-
Miért hány óra? – álmosan túrt bele szőkés
tincseibe, majd a kezét a szeme törlésére használta, hogy hamarabb fel tudjon
kelni, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy mennyire volt hatásos, ugyanis Matías
ugyanúgy csoszogva folytatta az útját a konyha felé.
-
Ha kávét keresel, akkor magadnak kell főznöd, egy új
adagot. – nevetve fordultam felé ő pedig durcásan ment még mindig a
konyha irányába. – Nem tudom, hogy mennyi idő kell neked a felöltözéshez, de
kicsit siethetnél majd. – én nevetve fogtam fel ezt a dolgot, Matí
viszont még nagyon durcás és álmos volt szóval ő nem tudott nevetni ezen a
szituáción. Bár ha én lennék a helyébe valószínűleg én sem kacarásznék most.
-
Nem tudom, megpróbálom minél hamarabb összeszedni magam,
hogy indulhassunk bár ez kávé hiányában lassabban fog menni, mint általában.
– a konyhában egy pillanat alatt irányt váltott majd miután egy pohár vizet
magához vett már az emelet felé tartott.
-
Odafelé megállunk egy kávézóban. szóval ott majd
feltankolhatod magad bőségesen koffeinnel. – felkiabáltam neki,
amire nem érkezett válasz, viszont reméltem, hogy ösztönzően hat rá, amit
mondtam neki.
Barátom
viszonylag hamar elkészült, mert körülbelül olyan tíz percet kellett rá várnom.
Mielőtt elindultunk volna megnéztem, hogy mindenem nálam van-e majd az autóm
felé kezdtünk el araszolni Cata cuccaival, ami nem volt valami könnyű. Ugyanis
a babakocsit meg a hordozót már alapból kihívás egy embernek vinni, hogy még
Catat is fogni kell. Végül sikerült bepakolni mindent a csomagtartóba, majd
Matí Catavala a hátsó ülésen, míg én a vezető ülésen ültem. Egy olyan kávézót
néztem ki a koffein tankolásra, ami útba esik
a fotózás helyszínével, így nem kell külön körbejárni a várost, ugyanis
a kedvenc kávézóm a másik irányban volt. A kávékat elvitelre kértük, így még
több időt spóroltunk meg. A régi időkből tudtam, hogy hogy megy egy ilyen
fotózás. Akkor is reggel bementem és körülbelül a délutáni órákig ott voltam. Általában
több sorozatot is fotóztak és egy nap alatt vagy három-négy frizurát is
megcsináltak nekem a fodrászok. Igazából ilyenkor jövök rá arra, hogy hiányzott
már egy a pörgéssel teli élet és Cata mellett ezt nehéz lesz csinálnom, de
reménykedem benne, hogy Matí a segítségemre lesz, és hogy Ronaldoval is majd
valamikor tisztázni tudjuk a helyzetet.
Egy fél óra alatt sikeresen odaértem a fotóstúdióhoz, ahol
már vártak és körülbelül berángattak abba a helységbe, ahol a sminkesek és
fodrászok vetek kezelésbe. A hajamat első sorban kimosták majd szárítás közben
enyhe hullámokat varázsoltak a hajamba. Közben pedig a sminkesek is dolgoztak.
De ez egy nem feltűnő sminkre sikeredett, így alig látszott valami a
végeredményből. Mondhatni nagyon természetes lett a hatás. Az öltöztetők egy
krémszínű ruhát adtak rám, majd minderre egy kötött ugyanilyen színnel
rendelkező pulóvert, ami kicsit indokolatlan volt a nagy melegben, de
elfogadtam a döntésüket, hisz én itt ebben a helyzetben, csak egy modell
vagyok, aki nem szólhat bele a profik munkájába.
Amikor besétáltam a fotóstúdióba
egy szürke háttér volt az, ami először a szemem elé tárult, majd nem sokkal
utána elém ugrott a fotós is, aki egy harmincas éveiben járó férfi volt. A
nevét is elmondta, de körülbelül harmadszorra értettem meg, hogy egyáltalán mi
a keresztneve, ugyanis valamilyen enyhe francia akcentusa lehetett, amitől nem értettem
kristálytisztán, hogy mit is mond. Miután letisztáztuk, hogy ki kicsoda rögtön
a háttér elé vezetett és elkezdtük a munkát. A gép egyre csak kattant a fotós,
Frederic folyamatosan különféle instrukciókat adott, hogy a kezemet hova tegyem
és mit csináljak a fejemmel, hová nézzek tehát körülbelül az egész mozgásomat
koordinálta, de amint megnéztem a végeredményt úgy voltam vele, hogy teljesen
megérte. Mikor ezzel a fotósorozattal végeztünk már vezettek is be ismét az
öltözőbe, ahol újra a fodrászok, a sminkesek és az öltöztetők keze alá
kerültem. Matías persze végig ott kísérgetett mindenhová az ölében Cataval, aki
csak csodálkozva figyelte az eseményeket.
-
Bírod még? – éppen a hajamat húzták a
hajvasalóval, amikor feltettem ezt a kérdést Matíasnak, aki egy ezt inkább én
kérdezhetném fejet vágott, majd inkább válaszolt.
-
Persze elvagyunk Cataval. Bent már mindenkivel
megismerkedett meg persze idekint is már mindenki tudja, hogy ő a kis Cata.
– nevetett majd az intésemre közelebb lépett és a lányomat a kezembe adta én
pedig leültettem őt a térdemre.
-
Remélem ezután is jó lesz, délután pedig jót fog aludni
ezután a hihetetlen élmény után. – nevettem majd meghallottam a
fodrásztól a kész szót.
Mikor belenéztem a tükörbe megállapítottam, hogy én kicsit
jobban vasalom ki a hajam, aztán rájöttem, hogy azok a nagyobb rántások az
enyhe loknikat varázsolták bele. A sminkes most sem nagyon mázolt ki, hogy rám
se lehessen ismerni inkább csak egy ilyen enyhe sminket alkalmazott. A ruhám
pedig egy arany csillogós felsőből és egy kék szoknyából állt, miről rojtok
lógtak le. Nagyon elnyerte a tetszésemet a darab és végig a csípőmet mozgattam
befelé menet, hogy a szoknyámmal játszhassak. Időközben a szürke hátteret egy
fehérre cserélték, ami elé gyorsan be kellett, hogy pattanjak, mert Frederic
már nagyon ki volt akadva, hogy hogy lehet ennyi ideig készülni. Valójában
senki sem vette őt komolyan, amikor ilyeneket mondott, így az egész stáb csak
nevetett rajta, majd körülbelül két perc múlva el is szállt a haragja, végül
pedig elkezdte azokat a fotókat gyártani, amik közül valószínűleg az én
kedvencem is ki fog kerülni.