Megérkezett az új fejezet, jó olvasást kívánunk Nektek!
Valamint Boldog Születésnapot Sergio Ramosnak, aki ma ünnepli 27. életévét.:))
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)
(Ramos)
Lari monológja
kissé meglep minket, soha nem láttuk még ennyire kiborulva. Az öltözőben néma
csend uralkodik, mindenki gondolataiba mélyedve agyal, miképp tudna még nagyobb
teljesítményt nyújtani a pályán. Nem elég, hogy a csapatkapitányunk ideges, még
Ronaldoék is rátesznek egy lapáttal, holott mindez nem történt volna meg, ha
nem önzőzik a portugál klasszis. Hatalmas sóhajtás után felpillantok a nyíló
ajtóra, abban reménykedve, hogy szerelmem jön vissza mosolyogva. Sokkal
kellemesebb lenne, mindent előröl kezdeni. Fogalmam sincs mi történhetett a
sajtótájékoztatón, de az angol lány, és a portugál hetes sem éppen a nyugodtságáról
ismerhető fel. Vidámabban állnánk hozzá a mérkőzésekhez, ha Iker egészséges
lenne, de minden okkal történik.
Ma van a
születésnapja, és az eltervezett ünneplést remélem, nem szakítja semmi félbe.
Szerettem volna, ha ezt a napot velem tölti, de a csapat hajthatatlan volt,
mindenki illően akar hozzájárulni a huszonharmadik életév betöltéséhez.
A csapattársak fészkelődnek, kiszakadva
gondolataim közül, felfigyelek edzőm hangjára.
-
Mi
történt az előbb? Larissa majdnem elgázolt, miközben a pálya felé rohant. –arcomat
kezembe temetve végigsimítok hajamon. Megszokásom volt, hogy minden szezon
végén levágattam, de most valamiért hamarabb szerettem volna megváltozni. Úgy
éreztem feleségemhez egy igazi férfi illik. De ezt valóban a haj rövidsége
teszi? Vagy a viselkedés is merő szerepet betölt ebben?
-
Kiakadt, mert
nem játszottunk megfelelően. –Adán szomorú hangja cseng fel az öltöző falai között, a mester
szemei hatalmasra nyílnak.
-
Ő
nem az a típus, aki elküld mindenkit a francba. Azt a hálátlan szerepet én
szoktam betölteni. –apró mosoly kúszik az arcára, viszont most a letargia miatt
senki nem tud rajta derülni. –Figyeljetek. Nem nyerhettek meg minden meccset. De úgy
gondolom alázatosan veszíteni sokkal jobb. A tudat, hogy mindenki mindent
megtett azért, hogy ennek a mérkőzésnek jó végkimenetele legyen,
felbecsülhetetlen.
-
Le
kellett volna állítani a keselyűket, és nem lenne mindez. –Ronaldo orra
alatt pufog, az edző felfigyelve szavaira, érdeklődve fordul az említett
személy felé.
-
Magyarázat?
-
A
magánéletünkre szálltak rá. Olyanok voltunk, mint a haldoklók, akik felett
köröznek a madarak arra várva, hogy lecsaphassanak a tetemekre. –elhúzva
száját a hasonlaton, fanyar mosoly költözik arcára. –Tudom, hogy félre kell tennünk a
problémáinkat, de ez nem minden esetben valósítható meg.
-
Én
ezzel teljesen tisztában vagyok, a meccs utáni nyilatkozat az enyém, ezt a
részét higgyétek el, én tisztára mosom. Viszont most össze kell szednetek
magatokat, mert Larissa sérült. Ha megfigyelitek, feltűnően húzza a bal lábát,
mégis mindig a két térfél között rohangál. Ő ennek ellenére is mindent belead.
Nektek is fel kell zárkóznotok, és tudom, hogy rohadt nehéz, de gondoljatok
arra, hogy még nyolc forduló, és ha minden jól megy, a kupát Casillas emelheti
a magasba elsőnek. –apró mosolya kiszélesedik, révedt tekintettel néz az ablak felé.
Igaza van!
-
Vége a félidőnek, induljunk. –felpattanva
lepacsizok mindenkivel, majd kifelé véve az irányt, elégedett tekintettel nézek
szerelmemre. Még jobban kell védekeznem, nem engedhetem meg, hogy túlterhelje
magát a hülyesége miatt.
Ronaldoval
váltva pár szót, hatalmas mosoly telepedig arcára. Tapsolva áll fel kiszabott
helyére, majd a sípszó kezdetével húzós félidő kezdődik. Lábaim már remegnek a fáradtságtól,
tüdőm sípol, de nem adhatjuk fel, most még nem. Majd pihenünk a La Liga utolsó
mérkőzésén. Ott, ahol már semmit sem fogunk elbukni. Soldado csapata
fantasztikus támadást indít felénk, szerelmem egy pillanatra behunyja szemét,
majd éktelen rohanásba kezd. Oliveirat kiugratva újabb helyzetbe kerülnek, de
védősorunk időben összezár. Szögletre mentve a labdát, bosszankodom a
megoldáson, de mást jelen esetben nem tehettünk. Ráállva az egyik támadóra,
lökdösődésbe kezdünk, amit a bíró rögtön le is fúj, majd pár szó után
szétválaszt minket. Lari reményteli tekintettel figyeli a szögletzászlónál
elhelyezkedő valenciai játékost. A bőr gyönyörű ívvel száll a csatár felé, de
szerelmem időben észreveszi a lehetőséget. Hatalmasat ugorva megtámaszkodik az
ellenfél vállán, majd fentebb lökve magát, kifejeli a játékszert a tizenhatos
elé. A bíró sípjával rohan, majd a tizenegyes pont felé mutatva, összetöri a
reményeket. Lari odasétál Adánhoz, majd valamit a fülébe súgva, ad egy puszit
arcára. Kikocogva mellénk, magabiztos tekintettel nézi cserekapusunkat, aki
hatalmas önbizalommal hárítja a lehetőséget. A madridi közönség egy emberként
kezd el ordítani, a hangulattal soha nem volt baj. Idióták voltunk, hiszen
kételkedtünk magunkban, viszont a drukkerek a nehezebb pillanatban sem
pártolnak el tőlünk. Mosolyom levakarhatatlan, megölelve a kapust, arrébb
sprintelek. Megkapva a labdát felfutással próbálok meg egy helyzetet
kiharcolni, de elakadva a középpályán, inkább átpasszolom Alonsonak, aki
kiszemelve Larit, gyönyörű helyzettel áll elő…
(Larissa)
Kilépve a pályára, az euforikus hangulat most
is érezhető. A szurkolók bíznak a csapatban, nem szabad pont most elhagyni
magunkat. Fellépve a füves területre az égre nézek, csuklómra egy puszit adva,
reménykedek. Mourinho elégedetten jön fel a folyosón, mikor bent voltam, ő még
sehol nem volt. Apró mosoly bujkál szája sarkában, felém bólintva köszönömöt
tátog. Nem értem a miérteket, ahogy azt sem, hogy ezt most miért érdemeltem
meg. De bízom abban, hogy sikerült észhez téríteni a csapatot. Lehet csúnyán
elküldtem őket egy melegebb éghajlatra, de az én időm és türelmem is véges.
Mérgelődve sétálok a kiszabott helyemre, majd a folyosó felé pillantva, kissé
elégedetten szemlélem a csapatot. Ég bennük a bizonyítási vágy, és ezt most jó
előjelnek veszem.
-
Feladjátok? –Ronaldo mellém lépve mélyen a szemembe néz.
-
Sajnálom,
de el kell keserítselek. Harcolni fogunk a bajnoki címért. –megölelve,
próbálom a könnycseppeket visszaszuszakolni a szemembe, de néha már semmi sem
sikerül az embernek.
-
Passzolj, be kell húznunk ezt a mérkőzést. –bólintása most
kissé megnyugtat, hátrafordulva a csapattársakhoz, megtapsolom őket.
A bíró
belefújva sípjába, ezzel elindítva egy újabb félidőt, ami ha minden jól megy, a
mi javunkra fog kedvezni. Hála egy szögletnek, és az én hülye megmozdulásaimnak,
a bíró egyszerű mozdulattal emeli fel a sárga lapot. Mondjuk még mindig nagy
szerencse, hogy nem pirosat kaptam, bár annyira nem voltam durva. Kicsit azért
a Denevérek játékosa is rájátszott, de ez a része már lényegtelen úgy érzem.
Adán lefagyva áll a kapuban, még a drukkerek feszült csenddel követik a
történéseket. Hatalmas sóhaj után elindulok kapusunk felé, majd füléhez hajolva
egyetlen mondatot súgok neki. „Én bízom benned, megérzésem szerint bal alsó.” Arcára
puszit adva, két ujjamat összeszorítom, és csak imádkozni tudok, hogy ne
kapjunk gólt. Imádtam a cserekapusunkat. Rettentő fiatal volt, mégis a legjobb
tudása szerint oldotta meg a helyzeteket. Ha valaki javasolt neki valamit,
megfogadta. Kivéve akkor, ha neki jobb megérzése volt. Szerencsére hatodik
érzékem most sem hagyott cserben, Soldado a bal alsó felé lőve a labdát,
pontosan Adán kezébe juttatta, aki ráfeküdve, elégedetten nézett fel. Nevetve
mutatok előre, négyes védőnknek kirúgva, hozzásegít a támadás lehetőségéhez.
Xabi beívelt labdáját mellel veszem le, majd átrúgva az ellenfél védője felett,
egyenes utam nyílik a kapura. Diego Alves vetődik, a labda menetét lassított
felvételként élem át. Ha ez nem megy be, végem. A rajongók megfeszülve
pillantanak végig a kapus mozgásán, majd már csak az ölelő karokat érzem magam
körül. Ronaldo felkap a levegőbe, majd megpörgetve, vigyorogva ad egy puszit
arcomra. Lefagyva nézem a megsemmisült tekinteteket, kell még pár másodperc
ahhoz, hogy felfogjam, sikerült kilyukasztani a hálót, ezáltal visszaszálltunk
a ringbe. Abba a ringbe, ahol eddig a percig nem sok esélyünk volt. A kapus
kirúgja a labdát, de innentől kezdve a blankók megállíthatatlanok.
Khedira
lekezeli a játékszert, majd lepasszolva Özilnek, kontratámadást indítunk. Még
ideje sem volt a csapatnak feleszmélnie, mi már a következő támadásunkat
szervezzük. A beívelt játékszer nem ér el minket, egy védő sikeresen belelépve,
szögletre juttatja a bőrt. A kaputól öt méterre megállva, megfeszülve várom az
újabb lehetőséget. Nekem nem elég egy döntetlen eredmény, túlságosan is
sikeréhes vagyok ahhoz, hogy azt elfogadjam. Gülüke lökete erőteljesen araszol
felém, felugorva könnyedén fejelek, de arra nem számítok, hogy oldalról érkezik
egy védő is, aki ugyanúgy bólintva, elkapja halántékomat. Sikítva zuhanok a
föld felé, hatalmas puffanás után, nyikkanva terülök el a puha gyepen. Agyam
zúg, szemem előtt apró pontok játszanak. Ezért utáltam fejelni, mert elég
veszélyes egy apró termetű lánynak. Tekintetemet az ápoló stábra szegezem, akik
másodperces késés után már felém rohannak. Fejemet nem tudom megmozdítani,
túlságosan is fáj a nyakam, ami hatalmas roppanással adta tudtomra, újabb
gyönyörű sérülést szereztem. Morgolódva csukom be szememet, majd tűröm a
szakszerű ellátást. Pupillareflexemet egy apró lámpa segítségével nézik meg, a
játékosaink egy cseppet összezuhanva nézik a történéseket. Ha most feladom,
lehet ők sem vélekednek majd erről másképp. „Ugyan már Lari! Ennél több dolgot
is kibírtál már.” Arrébb
lökve a szakszerű kezeket, felállok, majd nem foglalkozva a szédüléssel, várom
a bíró végszavát, ami jelen esetben a mi javunkra dönt. Portugál barátom mellé
beállva, szemmel próbálom kérlelni, de hajthatatlan. Szerinte neki kell lőni
ezt a büntetőt, hiszen én most nem vagyok beszámítható állapotban. De mi van
akkor, ha félek? Ha nem szeretném, hogy ezt a helyzetet elrontsa valaki?
Bosszankodva ugyan, de reménnyel telve állok be a társaim mellé, még Ronaldo a
labda mögött helyezkedik el. Dühös tekintetét körbejártatja a játékosokon, majd
a lelátó felé pillantva, erőt nyer a következő megmozdulásához. Utolsó
esélyünk, ugyanis már így is a hosszabbítás perceit nyögjük. A fejem kavarog,
szemeim minduntalan le akarnak csukódni, elfáradtam. Pihennem kellene, de ha
már kiharcoltam egy büntetőt, illő lenne végignéznem a történéseket. Felállva
szokásos terpeszállásba, hatalmasat sóhajt. Ez a dolog lottónak számít, ugyanis
vagy bejön, vagy nem. Ha sikerül kellő erővel eltalálni a labdát, sikeres lehet
a támadás, de ha a kapus érzi az oldalt, könnyen lehet belőle kudarc is.
Nekifutva elrúgja a labdát, a játékszer pörögve száguld a kapu felé. Diego
Alves vetődik, mi pedig lefagyva figyeljük a történéseket, amik merőben
befolyásolják majd a maradék hét fordulót…
(Tessa)
A beszélgetés után próbáltam
minél gyorsabban eltűnni a lakásból, de annyira zavarba jöttem, hogy ott
találtam a szobalányt, hogy mindennek nekimentem kifelé menet. A kanapénak, a
szekrénynek és a komódnak is, amiről az egyik fénykép le is esett. Pont az a
kép, amit befelé jövet úgy megnéztem és még mosolyra is húzódott a szám tőle. A
kép üvegrésze szilánkosra tört a szobalány pedig rögtön szaladt ki, hogy
megnézze, hogy mi ez a nagy zaj. Ahhoz képest, hogy milyen észrevétlenül
próbáltam kisurranni, most elég nagy felfordulást csináltam. Még szerencse,
hogy csak ez a kép esett le és nem potyogott le a komódról az összes porcelán
is.
-
Úristen,
mi történt asszonyom? – kicsit szokatlan volt egyfolytában azt hallgatnia a
nőtől, hogy asszonyom, de valószínűleg ő így szokta meg és pedig nem akartam
ezen veszekedni vele, amikor most nagyobb gondunk is van.
-
Nekimentem a komódnak a kép pedig leesett. Szeretném a
segítségét kérni, hogy a szilánkokat gyorsan el tudjuk tüntetni. Ide tudná
hozni a porszívót? - a nő elég furán nézett rám, szerintem nem vett
teljesen komolyan ugyanis nem mozdult meg, így kénytelen voltam megint szólni
neki, hogy csipkedje magát, mert nincs nagyon időm erre. – Megkérdetném, hogy siessen, mert nem nagyon
van erre időm. A kislányom otthon vár. – a nő megrázta a fejét
mintha most ébredt volna fel és szerencsére elindult a masináért. Én addig a
képkeretet felvettem a földről, és hogy ne nagyon hagyjak úgymond nyomokat gond
nélkül a táskámba csúsztattam a tárgyat.
-
Asszonyom
semmi szükség arra, hogy ön bármit is csináljon és gyorsan elintézem a dolgot.
Ön nyugodtan mehet a dolgára, nekem pedig ez igazán semmiség, hiszen ez a
munkám. – annyira nem hatott meg a dolog, amit mondott. Én csináltam a bajt
és én is szerettem volna helyrehozni.
-
Na, adja azt ide, maga pedig menjen a dolgára. Viszlát.
– gyorsan elküldtem a szobalányt, és szerencsére most hagyta, hogy azt
csináljam, amit szerettem volna, magyarul hogy rendbe hozzam azt a kárt, amit csináltam.
Percek alatt felszívta a
porszívó a széttört szilánkokat, én pedig a kanapénak támasztottam a gépet,
felvettem a táskámat és gyors iramban kezdtem meg elhagyni a házat, csak most
már figyeltem arra, hogy semmihez se érjek hozzá.
A ház előtt szerencsém volt ugyanis rengeteg taxis körözött a tömb előtt, így
egyből leintettem egyet és sikerült röpke tizenöt percen belül hazaérnem. Bent
még mindenhol égett a villany, így gondoltam, hogy Matí éppen most küzdhet a
kicsi Cataval, hogy pizsamába öltöztesse.
- - Helló. Megjöttem. – a házba belépve sem a
konyhába, sem a nappaliban nem láttam őket, így gondoltam, hogy az emeleten
találom majd meg őket viszont nem tudtam, hogy ott mégis merre, ezért is
kiáltottam el magam, miközben felfelé tartottam.
-
Szia. Cata szobájában vagyunk. – gondoltam,
hogy bent valami óriási meccs folyhat így a telefonomat készenlétbe helyezve
vártam, hogy az ajtó elé érjek és pár profi fotót csinálhassak a küzdelemről.
-
Na, hogy boldogulsz? – kicsit lefagytam,
amikor megláttam, hogy Cata nyugodtan tűri, hogy Matías átöltöztesse a telefonom
pedig szó szerint belefagyott a kezembe. Eddig sohasem tudtuk nyugodtan
átöltöztetni, de most hihetetlen módon ez mégis sikerült. – Ezt meg hogyan
csinálod? – Matías megrándította a vállát majd a mögötte elhelyezett
készülékre mutatott. – A tévé? – meglepődtem, egyszerűen annyi lenne
a titok, hogy be kell kapcsolni a tévét és ennyi?!
-
Nem. Nem csak a tévé. Nézd meg, mi megy a tévében, azon
van a hangsúly. – az egyik sportcsatornára volt kapcsolva, ahol
éppen a Real Madrid meccs ment. - Már vagy kismilliószor hallotta az apja nevét, amitől
megnyugodott. Meg persze Lari neve is elhangzott párszor. – teljesen
lefagytam és még mindig az ajtóban állva próbáltam magamhoz térni, hiszen Matí
olyat csinált, ami még nekünk szülőknek sem sikerült.
Az este további részében nem
győztem hálálkodni barátomnak, hogy megfejtette, hogy mitől nyugszik le a
lányunk, hiszen mi már minimum másfél éve küzdöttünk vele, de örülök, hogy
ezentúl az öltözés sem lesz probléma számára. Már csak az hiányzik ehhez a
képhez, hogy végre Ronaldo is mellettünk legyen majd, bár azt még mindig nem
fejtettem meg, hogy fogok tudni azok után a szemébe nézni, amit tettem, ő pedig
meg fog-e egyáltalán bocsájtani, ha oda kerül a sor, hogy tudunk majd beszélni.
Reggel Cata sírására ébredtem fel, este pedig fel sem tűnt, hogy az ő szobájában elhelyezett fotelben szenderedtem el. Felvettem őt az ölembe, majd elindultunk a konyha felé, mert biztos voltam benne, hogy azért sírt, mert éhes, ugyanis az óra már tízet mutatott a nappaliban.
Reggel Cata sírására ébredtem fel, este pedig fel sem tűnt, hogy az ő szobájában elhelyezett fotelben szenderedtem el. Felvettem őt az ölembe, majd elindultunk a konyha felé, mert biztos voltam benne, hogy azért sírt, mert éhes, ugyanis az óra már tízet mutatott a nappaliban.
-
Jó reggelt! – bekiabáltam a konyhába, de
válasz nem érkezett, amit furcsálltam, mert Matí ilyenkor már rég fent szokott
lenni ugyanis ő mindig olyan hét óra körül kel fel. - Na vajon hol lehet. Mondta
volna, ha el kell mennie…
(Matías)
Reggel még korában keltem, mint ahogy szoktam, mivel nem
szerettem volna még csak véletlen sem összefutni Tessaval. Tényleg bánom néha,
hogy felhívtam akkor Sandyt és beleegyeztem ebbe a hülyeségbe, hogy szétszedjük
őket, de ha jobban belego„Tisztára olyan,
mint Tessa ilyen téren.” Na, ne már megint Tessara gondolok.
Egyszerűen mindenről és mindenkiről ő jut eszembe és ez nagyon idegőrlő. Amint
a gondolatok végigcikáztak a fejemben megjelent Sandy az ajtóban és egy nagy
mosollyal tartott felém, majd mintha teljesen időben lenne kezdett el velem
csevegni.
ndolok, akkor nem is annyira bánom, hiszen szerettem
Tessát és szeretném, ha mellettem lenne nem pedig Ronaldo mellett. Kíváncsi
vagyok, hogy Sandynek van-e már valami ötlete vagy azért szeretne találkozni,
hogy együtt eszeljünk ki valamit?! Na, mindegy nemsokára megtudom a választ,
ugyanis már itt ülök abban a kávézóban, amit megadott, viszont ő még nincs itt
pedig a megbeszéld időpont már körülbelül egy fél órája elmúlt.
-
Szia. Örülök, hogy eljöttél. – a hangja még
mindig ez kicsit idegesítő, de ha segít Tessaval kapcsolatban még ezt sem
bánom.
-
Szia, én pedig örülök, hogy végre ideértél. Nem
szemrehányás, de már fél órája várom, hogy végre megérkezz. –
mondatomra csak lelökte a vállára omló szőke haját a táskáját pedig a szék
támlájára akasztotta.
-
Szerintem hagyjuk most ezt és beszéljük meg, hogy hogyan
szakítjuk szét a házaspárocskát úgy, hogy mi is jól járjunk és megkapjuk,
akiket akarunk. – beszéde közben intett a pincérnek, aki
pillanatokkal később már ott is volt.
-
Azt hittem, hogy neked… – nem tudtam
végigmondani, amit szerettem volna ugyanis Sandy úgy kezdett el társalogni a
pincérrel, mint ha ott se lennék. Hihetetlen egy nőszemély az egyszer már
biztos.
-
Szeretnék egy hosszú kávét és egy finom péksüteményt, azt
magára bízom, hogy milyet. – egy kacsintással bízta rá a pincérre a
választást én pedig csak egy egyszerű szemforgatás mellett intettem, hogy nekem
is jó lesz ugyanaz.
-
Szóval mielőtt a pincérrel kikezdtél azt akartam mondani,
vagyis inkább kérdezni, hogy van-e ötleted, hogy miképp vigyük véghez a
tervünket. – a pincér csávónak hihetetlen időzítő képessége van
ugyanis mikor Sandy el akarta kezdeni a mondanivalóját a csávó megjelent és
olyan láthatóan flörtölt Sandyvel, hogy vártam a pillanatot, amikor leül és
elkezd fennhangon beszélgetni.
-
Meghoztam
a két hosszú kávét és a mai legjobb ajánlatunk az óriás kakaós csiga. – egy
nagy mosoly után szerencsére most nem időzött ott sokáig.
-
Egyébként konkrét tervem még nincs viszont arra gondoltam már,
hogy megpróbálhatnám elcsábítani Ronaldot aztán, ha megtudná Tessa, hogy
megcsalta, akkor nem akarna felé nézni és te lehetnél, aki megmenti a kicsi
szívét. – két harapás között mérlegeltem a dolgot, de nem voltam
benne teljesen biztos, hogy ez jó ötlet lenne-e.
-
Az alap elképzelés teljesen jó, de nem hiszem, hogy ez
bejönne, mert Tessa szereti Ronaldot és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez
fordítva is igaz, tehát Ronaldo is szereti Tessat, így nem engednék
elcsábíttatni magukat. – Sandy bólogatva adott igazat nekem, majd
láttam, hogy az újabb ötleteket és esélyeket latolgatja, aztán az ötletelést
ismét megzavarta valaki, méghozzá érdekes módon a pincér srác. Nagyon kitartó,
hogy megszerezze Sandy számát.
-
Ne
haragudjon kisasszony, de azt ajánlom, hogy a táskáját inkább tegye az
asztalra, mert nemrég valakinek ellopták a táskáját. Szeretnénk, ha ez nem
ismétlődne meg még egyszer. –újdonsült barátnőm mondhatni pillanatok alatt
kapta előre a táskáját és amint láttam abban a pillanatban egy teljesen új
ötlet jutott az eszébe.
-
Megvan, hogy mit kell csinálnunk! – miután
bejelentette, hogy tudja, hogy mit kell csinálnunk magában merengve kezdte el
valószínűleg a részeteket kitalálni, teljesen úgy mintha én ott sem lettem
volna.
-
Mi az ötlet? Sandy! – muszáj voltam a kezemmel
a szeme előtt kalimpálni, hogy kizökkentsem a vad gondolkodásból, majd végre
elmondta, hogy mi a nagy terv.
-
El fogjuk rabolni azt, aki mindkettőjük számára a
legfontosabb, aztán mindkettőjük szemében a másikat tüntetjük majd fel
bűnösként, mi pedig. Mi leszünk a megmentők…