Sziasztok!
Elnézést kérünk a hatalmas késésért, nem is magyarázkodunk. Reméljük sokan követitek még a blogot, és sokan olvassátok az általunk alakított szálakat.:)
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa)
Szerelmes vallomásának egy hangos taps vet véget, ami
egy távolabb álló alaktól érkezik. Magas, izmos teste feszélyez, arcát a
fényektől nem látom tisztán. Tekintetem előtt körülbelül minden lehetőség
lejátszódik, miszerint vagy futunk, vagy meghalunk. Aztán megpillantva a
csalódott barna szemeket, szívem hatalmasat dobban. Ittas állapota nem nyugtat
meg, mesterien belőtt haja erős kontrasztban áll szomorú arcával. Érdekes dolog
a szerelem, amikor azt hinnéd, hogy minden rendbe jöhet, jön egy pofon, és újra
a padlón fekszel.
Bocsánatkérő
tekintetemet Sergiora emelem, majd odaszaladva barátomhoz, megölelem. Teste
eldőlni készül, de karommal magabiztosan szorítom derekát és tűröm őrjöngését.
Hangos ordítással próbálja lenyugtatni magát, de ezzel még jobban felhergeli
szervezetét. Fejemet mellkasára téve hallgatom gyors szívverését, lehunyt
szemekkel várom, hogy kitörésének véget vessen. Lábai megrogynak, a földön
kötünk ki, hiszen egy percre sem engedném el.
-
Megsalt. Éted? –végigsimítva arcán szemeibe nézek, amiben a
fájdalmon kívül semmi mást nem látok.
-
Nyugodj meg,
azzal nem teszel jót, ha segg részegen cselekedsz. –kioktató hangomon kacagni kezd, nyakamhoz hajolva,
apró puszit hint a bőrömre. –Részeg vagy Cris, állj le.
–hangom erőteljes, végigsimítva oldalamon a vészcsengők megszólalnak a
fejemben. Hátrébb csúszva nem foglalkozok fehér ruhámmal sem, csupán nem
akarom, hogy hülyeséget kövessen el.
-
Neked zse kellek már. –tágra nyílt szemekkel figyelem üveges tekintetét,
amely a távolba meredve szuggerál valamit. –Nem tudom, miét érdemlem mindezt.
–összeszorítva szemeit, ismét hangos ordítással nyugtázza mondatait.
-
Mi az, hogy nem
kellesz nekem? Normális vagy?! Egyik legnagyobb támaszom vagy, felnézek rád. Az
istenért, szedd már össze magad!
–felcsattanva figyelem arcmimikáját, gondolataim között az jár, miképp szedjem
össze.
-
Miért nem engedtél… nekem az első…
alkalommal az öltözőben? –szavai között
szünetet tart, gondolom ki kell még találni a folytatást. Hitetlenkedve
pillantok rá, ez a kérdés felért most egy pofonnal. –Mi is lehettünk volna szép pár.
–elgondolkodva szuggerálja cipőjét, majd macsós vigyorát bevágva, rám pillant.
-
Te hülye vagy. Mi
nem férnénk meg egymás mellett.
–Sergio időközben lelépett, üzenetet küldve jelezte szándékait. „Megint nem úgy sült el a dolog, ahogy szerettem volna, de testvéremnek
most valóban szüksége van rám. Írj, ha valami gond van, rohanok. Csókok, S.”
Igazából sajnáltam őt, de úgy érzem most barátom mellett a helyem.
-
Miért? Mind a ketten szépek vagyunk, és az
eddigi életünk kilencven százalékát a pályán töltöttük. Mi lenne ezzel a baj?
-
Az, hogy te
Tessat, én pedig Sergiot szeretem. Ne rontsd el a barátságunkat ilyen
kérdésekkel, inkább menjünk haza.
–nemleges fejrázása következtében eldől, majd kacagva fekszik a betonon.
-
Nekem már nincs otthonom. –szem forgatva fogom meg pólóját, majd magam felé
húzva, megpróbálom legalább ülő helyzetbe tornázni. –Hozzád vagy hozzám? –nevetve
hallom meg búgó hangját, kihívó tekintettel rápillantva beszélni kezdek.
-
A régi lakásomba,
ott nem zavarhat meg senki. Egyébként is, nem azt mondtad, hogy neked nincs
otthonod? –cserfes mosolyt rávillantva,
végre álló helyzetben tudhatom magam mellett a portugált. Karja derekamra
simul, kissé feszélyezve érzem magam ettől a közelségtől.
Hívva egy taxit, Ronaldo zsebébe nyúlok, és pénz után
kezdek el kutatni. Nagyon remélem, hogy nem most jött el az a pillanat, hogy
kiderül mindet elitta, mert akkor nem jutunk haza. Csípőjét felém nyomja, lesokkolódok.
Ez valóban elhitte, hogy le akarok vele feküdni. Megtalálva a megfelelő
összeget, az éppen leparkoló autó felé vesszük az irányt. Hátulról átkarol,
együtt lépkedve tesszük meg az utat. A sofőr, érdeklődő tekintettel méri végig
párosunkat, de csak intve egyet, bemondom régi lakásom címét. Úgy gondoltam nem
lakhatok életem végéig az edzőmnél, így visszavásároltam ingatlanomat. Igaz,
jókora összeget kellett ezért fizetnem, de egyáltalán nem bántam. Szerettem ott
élni, csak a kapcsolatunk miatt új otthon után kutattunk. Azt akartuk, hogy
mind a kettőnknek teljes mértékben az ízlése szerint legyen berendezve, és
igazán családias, otthonos légkör legyen.
Ronaldo
ajkait megérezve nyakamon, visszatérek gondolatban a jelenbe. Lefagyva meredek
rá, de szerencsére időközben a taxis is megérkezett az általunk kitűzött
célhoz.
-
Nagy gyere
nagyfiú. –mosolyom őszinte, viszont félek
attól, hogy mit fog tartogatni még számunkra az éjszaka. Az biztos, hogy nem
követhetjük el testvérem és férjem hibáját. Megkeresve elrejtett pótkulcsomat,
berángatom az ajtón. Az emelet felé véve az irányt, csábos tekintetemet rá
szegezem. Valahogy fel kell csalnom a vendégszobába, és most csak így lehet
megoldani.
-
Ne siess már. –morogva döcög mögöttem, hol-hol megkapaszkodva a
falban, vagy egy biztosabb lábon álló tárgyban. Belépve a helyiségbe, mély
levegőt veszek. Most lesz még érdekes. Megállva mögöttem végigsimít hasamon,
megfogva kezét az ágyhoz rángatom, majd lelökve rá, leveszem cipőjét.
-
Aludj jól.
-
Átvertél. Te is csak átvertél. –vádló hangja meglep, sóhajtva ülök le az ágy
szélére.
-
Nem CR, én csak
segítek abban, hogy ne bánj meg egy meggondolatlan tettet másnapra. Részeg
vagy, pihenned kell. –végigsimítva arcán
behunyja szemeit, beljebb feküdve, megpaskolja maga mellett a helyet. Ruhástól
befekszem mellé, mire hátulról átkarolva fejét nyakamhoz rejti. Érdes sóhaj
hagyja el a torkomat, igazából megnyugodtam, hogy nem csinált hülyeséget. Pár
perccel később már egyenletes szuszogását hallom, mire engem is elnyom az álom.
Reggel
felkelve a még mindig alvó portugált találom magam mellett. Aprót bólintva
tudatom magammal, hogy a ruha rajtam van, és bár Ronaldo levette pólóját, semmi
rosszat nem csinált tudatán kívül. Elindulva a konyha felé, reménykedem abban,
hogy találok valami ehetőt, de csalódnom kell. Megpenészedett tejtermékeken
kívül semmit nem tartalmaz a hűtő. Elhúzva számat tárcsázom a már ismert
futárt, rengeteg kávéra lesz szükségünk, ha felkel a világklasszis focista.
Leadva rendelésemet kiülök a medence mellé, majd behunyva szemeimet élvezem a
napsütést. Régen éreztem már ennyire kiegyensúlyozottnak magamat, és ennek most
nagyon örülök. Sok dolgot vétettem, rontottam már el életemben, de úgy látszik,
valaki fent nagyon azt akarja, hogy boldog legyek. Elmélkedésemben a kapu nyílása
zavar meg, a fiatal srác belépve, apró mosolyt küld felém.
-
Szia, egy perc,
hozom a tárcámat. –berohanva a
nappaliba, éktelen kutatásba kezdek, majd megrántva vállam a szoba felé veszem
az irányt. Ronaldo zsebébe nyúlva kiveszem a megfelelő összeget, bár ilyenkor
elgondolkozom abban, hogy lehet ez egy olyan nadrág, ami sose fogy ki a
pénzből. –Köszönöm. –borravalót adva a srácnak,
mosolyogva intek neki, de vonakodva rám pillant.
-
Tudom, hogy nem szereted, ha ilyenekkel zargatnak az
emberek. De szeretnék kérni tőled egy autogramot, csak azt sajnálom, hogy pont
ma nincs nálam a mezed. Minden alkalommal magamnál hordom, hogy hátha egy ilyen
lehetőséghez jutok, de pont ma hagytam otthon. –kissé csalódott hangját meghallva, legyintek, majd
intve neki belépek a házba. A földszinten található szoba felé veszem az
irányt, kinyitva a szekrényt kiveszek egy vadonatúj felsőt, majd filcet keresve
aláfirkantom az anyagot. Csillogó szemeibe tekintve rájövök, már megérte az,
hogy nem volt semmi kaja itthon.
-
Tessék, meccsre
szoktál járni? –bólogatása kissé mókás, göndör
haja követi feje mozgását.
-
Igen, de eddig sajnos csak kettőre jutottam ki,
tekintve a jegyárak miatt. De tervezem a Barcelona elleni rangadón is a
megjelenést. –izgatottsága rám is átszáll, mosolyogva
zárom vissza szekrényemet. –Ugye
megnyeritek a meccset? –bólintva indulok el a nappali felé, mire a srác
kissé csalódottan, de boldog mosollyal az arcán indul az ajtó felé. - Köszönöm szépen még egyszer. –intve
egyet felemeli a tőlem kapott felsőt, majd hangos ’Hala Madrid!’ kiáltás után
magamra hagy. Megfogva a kávét és a péksüteményt, az emelet felé veszem az
irányt. Ideje lenne letusolnom is, valamint tiszta ruhát keresni, de úgy érzem,
először fel kell keltenem ezt az alkoholista zsenit. Felmászva az ágyra kezemben
tartom a kávét, majd végigsimítva arcán, füléhez hajolok.
-
Hola szépfiú,
ideje lenne letusolnod és kiszellőztetned a fejed. –apró puszit adva arcára eltávolodok tőle, majd
várom, hogy megpillanthassam fekete szemeit. Hatalmas nyújtózással fordul másik
oldalára, tettét szemforgatással jutalmazom. –Á, férfiak.
–felpattanva a matracról, lesprintelek hűtőmhöz, majd jeget rakva egy tányérba,
ismét portugál barátom felé veszem az irányt. Még számomra is hűsítő. Megfogva
vállát átfordítom hátára, majd a tányér tartalmát mellkasára öntöm. Hangos
ordítással riad fel, még szerencse, hogy kellő távolságban helyezkedtem el,
ugyanis simán lefejelt volna. Felsőtestéhez kapva lefordul az ágyról, majd
hangos puffanással ér földet. Morogva nyúlik el, de nevetésemet már nem tudom
visszafojtani.
-
Hogy a francba kerülök ide?! És Larissa
Morrison, ha szereted az életed, befogod.
–fájdalmasan kap fejéhez, nyöszörögve kapaszkodik a matracba.
-
Rendben, akkor a
neked hozott kávét benyakalom én.
–nemes egyszerűséggel jelentem ki mondatomat, majd számhoz emelve a poharat,
már éppen kortyolni készülök.
-
Ne. Ígérem jó leszek, de azt add most ide,
és keress fájdalomcsillapítót.
–nyúzott feje megmosolyogtat, egy kortyot iszok kávéjából, végezetül pedig
átnyújtom neki a műanyagpoharat, és gyógyszerkutatásba kezdek. Igazából
fogalmam sincs arról, hogy találok-e valami használhatót, ugyanis nem nagyon
vásároltam ide. Kinyitva a konyhaszekrényeket, találok két szem aszpirint, majd
visszacaflatva a szobába, kezébe adom. –Mit csináltam tegnap? –kérdése megmosolyogtat,
gondolataim visszavetítik az emlékképeket.
-
Lássuk. Sergioval
elsétáltunk a Cibeles térre, mire megjelentél, és tapsolni kezdtél. Majd
összeestél, rám akartál mászni, aztán megsértődtél, mert elutasítottalak. –színe fokozatosan halványul, sápadtsága tisztán
látható. –De nyugi, semmi rosszat nem csináltunk, én józan
voltam. –telefonom hangos csörgésbe kezd, barátom eltorzult arccal
rántja magára a párnát.
-
Hola szépségem,
minden rendben? –meghallva hangját
ajkaimra megszokott mosoly telepedik, szívem heves vágtatása még szokatlan.
-
Jó reggelt Sergi.
Minden oké, hamarosan indulunk haza, és otthon találkozunk. Miri hogy van? –hangom gondterheltté válik, homlokom ráncba szalad.
-
Kicsit sokat ivott
az este, Ronaldoval versenyeztek, hogy kit üt ki később. Hát mondhatom
testvérem veszített, de a portugál folytatta tovább. Hogy van? –ránézve az említett személyre, nevetve válaszolok
kérdésére.
-
Egyelő egy
oszladozó hullával, és a szaga sem különbözik tőle. –soha nem láttam még ennyire leamortizálva Crist, de
úgy látszik, mindent el kell kezdeni előbb utóbb. –Roni, menj fürdeni.
–mosolyom levakarhatatlan, elköszönve férjemtől, bontom a vonalat.
(Tessa)
A padló kezdett egyre hidegebb
lenni az alagsori stúdióban, viszont az üresség, amit Cata miatt éreztem
elviselhetetlenebb volt. A banda már telefonált a rendőrségnek, akik azt
ígérték, hogy kiküldenek pár embert, hogy megvizsgálják az ügyet.
Louis egy percre sem hagyott magamra, ami nagyon jól jött, hiszen egyedül
semennyire sem tudtam volna elviselni ezt a fájdalmat, ami még a barátom közelében sem volt kevésbé
fájdalmas.
-
Szeretnéd,
hogy szóljunk valakinek, aki idejön hozzád? – a kérdés elgondolkoztatott.
Az első név, aki beugrott az Ronaldo, hiszen ő az apja a kicsinek, és joga van
tudni, hogy mi történik vele, viszont nem tudtam, hogy így érdemes-e még
bármint is mondani neki, hogy még én sem tudok semmit. Hihetetlenül lobbanékony
természete pedig csak olaj lenne a tűzre és az isten sem tudná megnyugtatni őt
addig, ameddig szét nem veri annak az őrültnek a fejét. Válasz képen csak
nemlegesen ráztam a fejem, és tovább zokogtam. Hosszú percekig, amik számomra
óráknak tűntek ültem még a hideg földön Louis ölében, amikor végre megérkezett
a rendőrség, akikre már hosszú ideje várunk. - Jó napot biztos urak. Louis Tomson vagyok, és már nagyon vártuk önöket.
– egy kézfogás után producer barátom próbált kiszakadni az ölelésemből, hogy
nagyobb figyelemmel tudjon a rendőrökre koncentrálni, viszont én egyre
erőssebben öleltem őt, ahogy el akart szakadni tőlem. – Tess el kell engedned, hogy beszélni tudjak, neked pedig meg kell
nyugodnod, mert neked is el kell majd mondanod, hogy te mit láttál. –
felültem a kezelőpanelek előtt heverő székre, majd próbáltam követni Louis
utasításait. Felhasználtam egy nagy adag zsebkendőt, amit Alex előzőleg hozott
be, majd bevettem pár pirulát is, amit szintén ő hozott nekem.
-
Nos el
tudnák akkor mondani, hogy mi is történt pontosan? Először Öntől szeretnénk
hallani. – itt Louisra mutatva. – Majd
Öntől, hogy mi történt. – bólintottam, hogy tudomásul vettem, hogy mi lesz
a feladatom, és próbáltam, összeszedni magam, hogy segíteni tudjam a rendőrök
munkáját, és persze azt, hogy megtalálják a kislányomat.
Louis beszélni kezdett én viszont
egyetlen szavára sem tudtam figyelni. Amely szavakat pedig meghallottam
egyáltalán nem értettem meg őket és nem jutott el a tudatomig, hogy mit is
akarnak jelenteni. Valószínűleg a gyógyszer hatására tompultam el ennyire,
viszont attól, hogy a szavak nem érdekeltek Cata még ugyanúgy a gondolataimban
volt, viszont nem tudtam semmi drasztikusat tenni azért, hogy ez a fájdalom
elmúljon, hiszen a nyugtató még a mozgásenergiámat is teljesen megvonta tőlem.
Barátom több mint húsz percig beszélt beleértve azokat a válaszokat is, amelyek
a rendőr kérdésére érkeztek.
Amikor a fejemben kezdtek lenyugodni a gondolatok ránéztem
barátomra, és egy újabb problémás kérdés jutott eszembe, ami szintén gondolkodóba
ejtett. Elmondjam-e a rendőröknek, hogy valószínűleg tudom, hogy ki rabolta el
a lányomat, és az is tudom feltehetőleg, hogy a hangszerboltért is ki a
felelős? És ha elmondom Louis meg fog haragudni, hogy nem mondtam el, hogy mi
történt, és engem fog okolni azért, ami vele történt? A kérdések lavinaként
söpörték el az épp gondolataimat, ennek hatására pedig ismét könnycseppek
kezdték el áztatni az arcomat. Tanácstalan voltam és nem értettem, hogy miért
történnek meg velem ezek a borzalmak, és miért kell ezekkel nekem majdhogynem
egyedül megküzdenem, aztán persze eszembe jutott a végzetesen rossz döntésem,
így pedig rájöttem, hogy miért büntet engem a jó isten.
-
Elnézést
asszonyom minden rendben van? – durván letöröltem a könnyeimet, majd olyan
hangnemben válaszoltam, ahogy valószínűleg nem kellett volna egy, illetve több
rendőr társaságában.
-
Hogy minden rendben van-e? Lássuk csak, kezdjük rögtön az
elején. Elvesztettem a pár hetes magzatomat egy autóbaleset következtében,
amiért valamilyen okból a férjem engem okolt, hogy én voltam érte a felelős.
Aztán ezért persze elhagyott, mellesleg pedig nagyon, de nagyon hiányzik az
életemből. Majd hozzám rendeltek egy látszólag normális dokit, aki mindvégig
megjátszotta magát előttem, így teljesen félreismertem, és a barátomnak
tartottam, igaz barátnak értik, aki támogat, meghallgat és így tovább, és ő
pontosan így is tett. A következő a sorban a végzetes hibám, amivel magamra
haragítottam a testvéremet, és még elég sok embert, akik sokat jelentettek
nekem. Majd amikor úgy tűnt, hogy minden oké lesz az életemben és kezdtek
egyenesbe jönni a dolgaim, akkor az ápolómnak azaz Matíasnak elment az esze,
szerelmet vallott majd besokallt, amikor nem viszonoztam neki az érzéseit.
Megrongálta a saját barátja hangszerboltját az az őrült, és még a bandának a
kocsiját is, akivel idefelé jöttem azt is tönkretette. Végezetül pedig arra a
bizonyos i-re a pontot az tette fel, hogy elrabolta a kislányomat, hogy bosszút
álljon. – szinte füstölgött az agyam a kimondott tények miatt, és hiába
tudtam, hogy nem illik így beszélni a felettem álló emberekkel, de egyszerűen
elszállt az agyam és csak a tudatlanságra gondoltam, amiben voltunk. – Ezek után maguk
szerint, hogy érzem magam? – kiabáltam, majd azt figyeltem, hogy
Louis hogyan reagál mindarra, amit elmondtam.
-
Mi az,
hogy tönkretette? – nem látszott idegesnek, de tudtam, hogy kicsit engem
okol azért, hogy ezt történt a boltjával.
-
Figyelj Louis én nagyon sajnálom, hogy ezt mind én
okoztam, ígérem, hogy mindent ki fogok fizetni az utolsó petákig, csak kérlek
ne haragudj rám, hogy rád hoztam ezt a bajt. – közben a fiúk is
lejöttek megnézni, hogy hogy haladunk idelent a rendőrséggel, így egyben tőlük
is bocsánatot tudtam kérni, hogy őket is belerángattam ebbe az egész
bolondokházába. – És tőletek is szeretnék elnézést kérni fiúk, hogy titeket
is belerángattalak, én nem szerettem volna senkit sem veszélybe sodorni,
viszont annak az őrültnek úgy látszik, hogy semmi és senki sem szent, még egy
kisgyerek sem...
(Matías)
Nagyon
reménykedtem abban, hogy Sandy terve beválik, és azzal, hogy Cata nálunk van,
kicsit éreztetni tudjuk azt az érzést, hogy milyen az, ha az ember egyedül van,
és nincs vele az, akit szeret.
Útban voltam Sandy háza felé, és
reménykedtem abban, hogy ő tudja, hogy hogy kell ez kisgyerekkel bánni ugyanis,
én bármennyire megtanultam ezt Tessa mellett nem volt kedvem Catat pesztrálni.
Inkább szerettem volna azzal foglalkozni, hogy hogyan alakuljanak a
továbbiakban az események, hiszen tudtam, hogy Tessa első lépése az lesz, hogy
vagy a bájgúnár férjét hívja majd fel, vagy a rendőrséget.
-
Hol voltál már eddig, azt sem tudtam, hogy mi van veled, és
hogy ment a terv, mert nem vetted fel azt a rohadt telefont. – Sandy
úgy rontott rám, mintha minimum házasok lennénk, ami nekem nagyon nem tetszett.
-
Kicsit több időbe telt elhozni a gyereket, mint
gondoltam, ugyanis több mint egy órát voltak együtt, és aztán követte el Tessa
azt a hibát, hogy egyedül hagyta Catat, így pedig már könnyű volt elhozni őt.
– nem értettem saját magamat, de jól esett, hogy fájdalmat okozhatok ezzel
Tessnek még akkor is, ha alapjába véve szeretem őt.
-
És akkor most? Semmink nincs itt, ami egy kisgyerekhez kell.
Szerinted erre a kis szarosra fogom költeni a pénzem, aki sír most is, mint a
megveszekedés. Matías hallgattasd már el az istenit. – szőke hajú
bűntársam láthatóan kiakadt, majd a fülét befogva hagyta el a házat, nekem
pedig egyetlen lehetőség villant fel az agyamban, hogy a gyerekcuccokat
pótoljuk, ez pedig most még kapóra is jött.
-
Van ötletem. Öltözz és indulunk. – nem állt
szándékomban felvilágosítani Sandyt,
hogy hová megyünk, de ha van egy kis esze biztos, hogy rájön.
-
Azért elmondhatnád, hogy mégis hová megyünk. –
beszívtam majd utána lassú tempóban fújtam ki a levegőt, mert Sandy nyávogása
kezdett az agyamra menni.
Válasz nélkül hagytam
kérdezőmet, majd úgy ültem be a vezető ülésbe. Nagyjából tíz percet kellett
autókáznunk mire odaértünk az úti célunkhoz. Mindig is tudtam, hogy Tessa hol
tartogat egy pótkulcsot, és ez most nagyon is kapóra jött nekünk, hiszen itt
teljesen ingyen szerezhetjük be a gyerekcuccokat Cata számára.
-
Komolyan elhoztál ehhez a nőhöz? Most raboltuk el a
gyerekét, és te már rögtön futsz is vissza hozzá? Most mondom neked te nagyon
flúgos vagy. – már a ház felé tartottam, amikor Sandy rám zúdította
a kérdéseit, nekem pedig kezdett már nagyon elegem lenni a folytonos
szövegeléséből.
-
Tessa még Sevillában van, azaz nincs itthon. Most pedig
fogd meg Catat és várj meg itt a nappaliban. Ha lehet ne nyúlj hozzá semmihez,
hogy ne keltsünk feltűnést, és észre se vegyék, hogy itt jártunk. –
tettestársam fintorogva fogta meg a kezében Catat, majd egy székre leülve szó
szerint a nappali közepén várt rám.
Én kettesével szedtem a lépcsőfokokat a gyerekszoba felé.
Amint beértem, minden olyan dolgot egy táskába pakoltam, ami fontos és Catanak
szüksége lehet rá. Nem tudtam, hogy meddig lesz nálunk a gyerek és azt sem
találtuk még ki, hogy hogyan legyen a továbbiakban, de annyiban már biztos
voltam, hogy Tessa tudja, hogy én tettem. De az egyáltalán nem ismert számára,
hogy Sandy és én ismerjük egymást, így feltehetőleg nálam biztosan fogják
keresni Catat, viszont Sandy nem fog gyanúba keveredni. Az viszont még mindig
egy nagy kérdés még számomra is, hogy jól tettem-e, hogy szövetkeztem egy olyan
nővel, akinek nincs ki mind a négy kereke, emellé pedig feltehetően nekem sincs
ki mind a négy kerekem, abból a szempontból, hogy hallgattam egy olyan
személyre, aki utálja Tessát, azzal ellentétben, hogy én pedig
visszafordíthatatlanul beleszerettem.