Hatalmas késéssel, de megérkezett az új fejezet! Most már megpróbáljuk lepörgetni azt a pár fejezetet, ami még megmaradt. Az év eleji hajtás lefoglalta minden időnket, de ha minden jól megy, heti egy friss mindenképp érkezik! :)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa múltbéli jelenet)
Mosolyogva
fekszem a világklasszis védő mellett, kapcsolatunkat eddig nem vállaltuk fel a
nyilvánosság előtt, de a csapattársak kilencven százaléka nyitott szemmel jár,
így észrevették rajtunk a gyökeres változást. Ágya hatalmas, így kényelmesen
elférünk egymás mellett. Felkönyökölve csukott szemeit nézem, majd végigsimítva
arcán, sikeresen megpillanthatom az általam oly kedvelt barna szemeket. Arca
fájdalmat tükröz, de nem értem az összefüggéseket. Most kezdtük a szezont,
hamarosan pedig belevetjük magunkat az első meccs megmérettetéseibe. Pólója
elcsúszva terül el hasán, kissé kivillantva kockáit, ami szemeimet vonzza.
Közelebb csúszva hozzá fejemet mellkasára hajtom, keze automatikusan öleli át
derekamat, ahol feltűrve atlétámat, bőrömre apró köröket rajzol.
-
Akarsz beszélni
róla? –komoly kérdésemet feltéve,
államat megtámasztom testén, szemeimmel pedig szuggerálom. Nemleges fejrázása
csalódottsággal tölt el, szegénynek az utóbbi időben elég sokat rinyáltam rossz
döntéseimről. –És, ha én szeretném, hogy beszélj róla?
–kislányos természetemet megmosolyogja, hajamon végigsimítva, hangosan
felsóhajt.
-
Ismered Antonio
Puerta történetét? –hangja megtört,
gyönyörű tekintetét pedig elrejti előlem.
-
Meséltem neked,
hogy Sevillában nevelkedtem. –bólintásomat
nem láthatja, viszont érzékeli fejem mozgását. –Antonio a
csapattársam volt, igaz csak egy évig élvezhettük egymás társaságát, de
fantasztikus barátra leltem benne. Minden nap tartottuk a kapcsolatot, ő
támogatott az eligazolás témában. Aztán 2006-ban összefutottunk a válogatottban
is, én csak örültem annak, hogy végre nem csak telefonon beszélünk.
- halkan felsóhajtva végigsimítok mellkasán, érzem ennek a történetnek nem lesz
pozitív végkimenetele. –Rendszeresen kísértem az
orvosokhoz, ugyanis rengeteg vizsgálaton kellett átesnie gyerekkori betegsége
miatt. Három éve pályára lépett, én pedig akkor már a Real Madrid csapatát
erősítettem. A hír a füves területen ért utol. Legjobb barátom 2007. augusztus
28-án életét vesztette, úgy, hogy három nappal halála előtt még a Getafe elleni
mérkőzésen biztatta csapatát. – megrázkódva hallgatom a szomorú
történetet, majd agyam kapcsol. Ma van a három éves évfordulója. - Egyik segédünk jött oda szólni, és ezt is Ikertől tudtam meg, ugyanis
mi éppen egy támadásban voltunk. A kapus együtt érző tekintettel közeledett
felém, időt kérve a bírótól, aki megtudva az esetet, megadóan bólintott. Amint
közölték velem a diagnózist, azonnal rohantam az autómhoz, de előtte még
megvártam akkori edzőnk, Bernd Schuster beleegyező bólintását. Mindössze négy
órás volt az út, a gázt tövig nyomtam, de így is napoknak tűnt a tudatlanság.
–mocorogva alattam még közelebb von magához, szorítása erősödik. –A 35. játékpercben éppen egy támadást indítottak, de róla ment ki a
labda. A kapus kirúgta, ő pedig először lehajolt, majd összeesett a
tizenhatoson belül. Eszméletét vesztette. Az egyik szerb csapattársa sietett
segítségére, megakadályozta, hogy Antonio lenyelje a nyelvét. Mindig is erős
személyiség volt, az orvosi stáb szakszerű ellátása utána felállt és a saját
lábán sétált le a pályáról. Makacsság és erő terén kicsit hozzád tudom
hasonlítani. Viszont pár perccel később az öltözőben ismét összeesett és
kórházba kellett szállítani, de a szíve leállt, újra kellett éleszteni. Az
orvosok azt nyilatkozták, hogy az állapota folyamatosan romlik, így
elkerülhetetlen volt az átszállítás. Végig mellette voltam, szorítottam a
kezét, és bíztattam állapotos feleségét. Akkor értettem meg mennyit jelent
igazából egy élet. Átszállítatták egy másik sevillai kórházba, ahol sajnos
életét vesztette. –monológja végére fojtott hangon beszél, szemei
könnybe lábadnak. Végigsimítva arcán közelebb bújok hozzá, ezzel is segítve egy
kicsit az emlékezés fájdalmait.
-
Mi történt vele? –halkan teszem fel a kérdésem, ezzel is arra utalva,
hogy ha nem szeretne, nem kell róla beszélnie. Csupán segíteni akarok, és
máshogy nem tudok.
-
Az egyik doktor azt
mondta, hogy többszörös szerv rendellenes működést, valamint
visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett el, melynek eredménye többszöri
hosszú szívmegállás volt, amely sajnos gyógyíthatatlan. Elvileg orvosi műhiba
volt, vagy eltitkolt valamit az igazolási vizsgálaton, ugyanis nincs hivatalos
magyarázat arra, hogy mindig beültethető defibrillátorral kellett volna-e
játszania, vagy nem is engedhették volna a pálya közelébe se. –pedig azt mondják a sport egészséges. Viszont, ha ez
valóban születési rendellenesség volt, akkor a legszakszerűbb ellátás sem ér
semmit. Hihetetlen, hogy ennyit jelent egy élet, és tekintve Sergio korára, nem
hiszem, hogy idősebb volt Antonio. -2008. június 29-én az Ő
tiszteletére megnyertük az Európa bajnokságot. Azóta, ha tehetem, minden
alkalommal fejet hajtok tudása előtt. Puerta arcképével díszített pólóban lépek
a győzelmi emelvényre, és csak reménykedem abban, hogy fentről figyel, és
büszke rám. –hallgatva szívverését, azon gondolkozom, miért érdemlik
ezt az emberek. Tudom, hogy születünk, és meghalunk, de legalább boldog és
teljes életet élhetnénk, fájdalom nélkül. De az a baj, hogy erre senki nem
képes. A bonyodalom, váratlan haláleset mindig megtör bennünk valamit, és hiába
ez az élet rendje, nem vagyok képes ezt elfogadni.
-
És a barátnőjével
mi történt?
-
Csaknem két
hónappal később megszületett a közös fiúgyermekük. Hét hónapos terhes volt,
amikor bekövetkezett a tragédia. Ott voltam mellette, amikor tudtam, segítettem
neki, bármit megadtam volna azért, hogy legalább barátom visszatérjen közénk,
de erre, mint tudjuk, nincs lehetőségünk, hiszen csak emberek vagyunk.
Egészséges baba lett, de amikor Mar meglátta az Aitor Antonio Puerta Roldannak
nevezett csecsemőt, sírva fakadt, ugyanis barátjára emlékeztette. –belegondolva abba a fájdalomba, amit a nő élhetett
át, kiráz a hideg. Erős személyiségnek tartottam magam, de erre soha nem lennék
képes. Nem tudnám ezt a fajta gyászt átvészelni egyedül úgy, hogy szerelmemet
temetem éppen el. –Mindenki aggódott érte, a temetés
során két oldalról támogatták, de ő minduntalan gömbölyödő pocakján simított
végig. Olyan volt, mintha erőt akart volna meríteni ahhoz, hogy átvészelje ezt
a kegyetlen kínt. –hangja elcsuklik, szemeiből folynak a könnyek.
Felé hajolva végigsimítok arcán, de tekintetét továbbra is elzárja előlem.
Szájára apró csókot adva megpróbálom megnyugtatni, de minden csak egy pillanat.
Fordít a testhelyzetünkön, eltorzult arccal tapad ajkaimra. Túlságosan is fájt
neki felszakítani a múlt sebeit, de miattam megtette. Elmondott mindent, pedig
elég rossz dolog elviselni a gyászt önmagát is.
-
Menjünk. –pillái másodpercek alatt pattannak ki, lábaimat
viszont leemelem derekáról. –Induljunk. –értetlen
tekintettel mered rám, kicsit meglökve a szekrényhez sétálok. Egy kapucnis
pulóvert felé dobva, magamnak is keresek egy tűrhető darabot, majd a kulcsot
kezembe kapva, sürgetően tekintek rá. –Indulj már! –lassan,
de legalább elindul. Magára kapva a pulcsit, kezét tenyerembe csúsztatja.
Lerohanva a lépcsőn a garázs felé veszem az irányt, majd bepattanva a vezető
ülésre, felpörgetem a motort.
-
Hova megyünk?
-
Lerójuk
tiszteletünket a barátod előtt.
–nemes egyszerűséggel jelentem ki a mondatot, ajkára viszont halvány mosolyt
varázsolok.
-
Köszönöm.
Láttam a mesélés közben mennyire mérges magára. Az
okokat sajnos nem tudtam megfejteni, de olyan, mintha magát hibáztatná
mindenért. Azért, mert Antonio súlyos betegségben szenvedett, és azért, mert
erről ő mit sem tudott. Pedig biztos vagyok abban, hogy ha ez a dolog Sese
fülébe jut, megpróbálta volna támogatni barátját, viszont egyben távol is
tartotta volna a stadionoktól. Bár ez a betegség nem csak terhelés alatt jöhet
elő, csak gondolom akkor felgyorsul a folyamat. Az a baj, hogy nem értek ehhez
az orvosi megnevezéshez, így nem értem a szakszerű kifejezéseket sem. Tudom,
hogy a legjobban most a támogatásommal tudok segíteni rajta, és emberi
ötleteket felvetve, könnyítek a lelkén. Tudom jól, mennyire jól esik az
embernek, ha meglátogathatja szeretteit, és leróhatja előttük a tiszteletét.
Sergionak is ez hiányzik. Az, hogy meglátogassa azt a személyt, aki fontos
szerepet töltött be a múltjában, de önmagától nem venné a kezébe a kulcsot,
annál fájdalmasabb lenne neki ez a körút. Pedig tudom jól, hogy az ember lelke
megkönnyebbül, pedig csak egy gyertyát, és egy szál virágot helyez a sírra.
Nem tudom mivel érdemeltem ki felhőtlen bizalmát, de
az biztos, hogy soha nem fogok visszaélni vele, mert tudom milyen érzés, ha az
embert egyik napról a másikra elárulja valaki. Nem szeretném ezt eljátszani
nála, úgy érzem ő más, mint amilyennek mutatja magát. Ma beavatott múltja egy részébe,
és mindezt akadékoskodás nélkül tette.
Megérkezve
a temető elé, szívem heves dobogásba kezd. Kézen ragadva elindul a főút részen,
majd egy íves jobbkanyar után megpillantunk egy hatalmas márványsírt, amin egy
fiatal fiú mosolyog. Szemeimbe könnyek gyűlnek, de gyors pislogás segítségével
elhatározom, erős maradok. Szüksége van Ramosnak egy támaszra, így nem ragadhat
el a letargia. Kezemet egy percre sem engedi el, belépve a sír mellé,
végigsimít a fényképen. „Érted küzdünk majd az összes
meccsen. Hiába hagytad el az árnyékvilágot, tudjuk, érezzük, hogy továbbra is
itt vagy velünk. Emlékedet soha nem felejtjük.” A sírfeliratra
meredve rájövök, rengeteg embert hagyott itt, de amikor az évre nézek, szemeim
elkerekednek.
-
1984-2007-ig. –lesokkolva állok barátom mellett, kezei erősebben
szorítják ujjaimat. Felszisszenve pillantok fel rá, majd végigsimítva karján,
hozzábújok. Megfeszülve áll mellettem, tartása büszkeséget sugall, viszont ez
csak a látszat, amit könnyei is bizonyítanak. Nem sokszor láttam eddig férfit
sírni, de az biztos, hogy ezek valódiak, és nem műnek számítanak úgy, ahogy a
nőknél. –Részvétem.
-
Még csak huszonkét
éves volt. Érted ezt Lari? Huszonkettő. Miért őt vette el tőlünk az ég? Miért
neki, és a családjának kell bűnhődnie?!
–hangját folyamatosan emeli, de mondandója felénél elcsuklik hangja. Karjai
körém fonódnak, arcát hajamba rejti. Az eső szüntelenül kezd el szakadni, az
égiek is érzik, hogy valami nincs rendben ma. Erős szélfúvásnak köszönhetően
kapucnink másodpercek alatt tűnik el fejünkről, ezzel is szabad utat engedve az
esőnek, mely a könnyeinkkel vegyül…
(Tessa múltbéli jelenet)
Az ember életében nagyon sok mérföldkő van, amikre egész
életében emlékezni fog, Ronaldo és az én közös életünkben pedig a házasság után
egy újabb mérföldkő érkezett el akkor, amikor egészen pontosan nyolc hónapja
kimondta az orvos, hogy terhes vagyok. Mikor Ronaldo meghallotta a hírt
teljesen kifordult magából, és rá sem lehetett ismerni, hiszen a macsó külsejű
csávóból egy érzékeny lelkű srác lett egy szempillantás alatt. Még arra is
figyelt, hogy mikor hogy veszek levegőt, arról nem is beszélve, hogy semmit sem
csinálhattam egyedül, nehogy a babának baja essen. Majdnem minden edzésének az
időpontjára beszervezett egy gardedámot mellém, amikor pedig senki olyan nem ér
rá, akivel én is szívesen töltöttem volna az időmet, akkor a pálya mellett
foglaltam le magam, olvastam, zenét hallgattam, vagy a neten néztem utána
egy-két dolognak, ami a babával kapcsolatban hasznos lehet.
Éppen az iPhone-om kijelzőjén
válogattam a gyerek szoba bútorait, amit Roni rám bízott, amikor végtelenül
nagy ordítást hallottam a pálya felől, majd amikor odanéztem óriási sebességgel
egy focilabda haladt felém. Persze a fejem minden lehetőséget ki szokott
használni, hogy fájdalom érje, így most sem volt ez másképp, a labda éppen a
fülemet találta el.
-
Úristen Tessa ne haragudj, nem figyeltem, mikor rúgták
nekem a labdát, és nem láttam, hogy errefelé gurul...
-
Gurul? Inkább száguldott felé a labda idióta. –
Macelo bocsánatkérő szavait Ronaldo szakította félbe, a mondata mellé pedig egy
tarkón csapást is ajándékozott a brazil hátvédnek.
-
Mondtam már, hogy nem direkt volt, éppen valaki szólt én
pedig nem néztem oda. Nem akartam fájdalmat okozni, tényleg ne haragudj.
– a fülemet fogtam, ahol eltalált a labda annyira pedig nem is hallottam, hogy
mit mondott, ugyanis a fülem még mindig zúgott a bőr csattanásának a hangjától.
-
Fogjátok már be. Nincs semmi bajom. Már az akadémián is
egy labda mágnes voltam, szóval mondhatjuk úgy is, hogy az agyam már teljesen
immunis az ilyesmire. Csak kérlek titeket, hogy ne kiabáljatok! – a
kezemet elvettem a fülemtől, hogy bebizonyítsam a csapat tagjainak, hogy teljes
mértékben jól vagyok, az pedig már egy teljesen más kérdés volt abban a
percben, hogy a fejem olyan szinten kezdett el fájni az ütés után, hogy majdnem
leesett a jelenlegi helyéről. – Most pedig menjetek vissza, mert Mou nemcsak a ti
fejeteket fogja levenni, hanem az enyémet is ami nincs most valami jó
állapotban! - legtöbben visszaálltak a pályára, viszont Ronaldo és
Marcelo még mindig mellettem állt.
-
Tényleg jól vagy? A babának sincs semmi baja? –
Ronaldo kicsit túlaggódta a helyzetet ezekkel a kérdésekkel. Igaz, hogy elég
nagyot csattant a labda a fejemen, de még jól vagyok és ennyi a lényeg.
-
A fejemet találta el a labda nem pedig a hasamat. A
babának semmi baja és ez már több, mint nyolc hónapja ugyanígy megy. Jól
vagyok. – nem tudtam már,
hogy mennyiszer hangoztassam még, hogy semmi bajom így próbáltam Ronit
visszatájolni a pálya és a foci felé. - Mou ki fog tiltani, ha nem edzel miattam. Nemsokára meccs
szóval bizonyíts neki. – a mezénél fogva közel húztam magamhoz, és
egy apró csókot leheltem ajkaira, majd amilyen lendülettel odahúztam úgy is
toltam el őt, a pálya felé irányítva. Amint férjem eltűnt a kispad környékéről
Marceloval az oldalán, nővérem futott fel a pályára egy törölközővel a kezében.
-
Nem érdekel, hogy mit mondasz, ha fáj, ha nem akkor is
szorítsd ezt a vizes törölközőt a fejedhez, edzésünk után pedig irány az orvos.
Ramos lőtte a labdát, és amint tudjuk ő nem szokott ilyen dolgokkal finomkodni,
Marcelonak meg majd én jól megmosom a fejét, hogy hová is figyeljen, amikor
tart a tréning. – a törölköző odadobása után már Lari is a pályán
volt, és ahogy megmondta, valóban a brazil felé haladt, hogy jól kiossza a nem
odafigyelése miatt.
Én persze teljesen feleslegesnek tartottam az egész
felhajtást, mert tudtam, hogy ha Marcelo tehette volna inkább ő ált volna be a
labda elé csakhogy nekem ne essen bántódásom, de ráhagytam testvéremre, hiszen
tudtam, hogy neki bármit mondhatok ő úgysem fog rám hallgatni. Ha ő eltervez,
vagy mond valamit annak úgy is kell lennie. Edzés után persze Lari betartotta,
amit mondott és a stadionból egyenesen a kórház felé vettük az irányt, ahol
megállapították természetesen, hogy semmi bajom csak annyi, hogy sokat kell
pihennem, hogy a fájdalom eltűnjön.
(Ronaldo)
Már körülbelül két hét telt el a
pálya melletti incidens óta, ami után persze egyszer sem engedtem meg Tessának,
hogy a kispadon üljön, így a lelátón kellett helyet foglalnia, ha részt vett az
edzésen. Sohasem voltam teljesen biztos benne, hogy jól van, így elég sokszor
kiabáltam ki neki, vagy éppen mutogattam el neki, hogy minden rendben van-e vele.
A válasz természetesen ugyanaz volt állandóan, de nem bírtam ki, hogy ne
kérdezzem meg, hogy mi van vele, főleg úgy hogy most már tényleg bármelyik
pillanatban megszülethet a kisbabánk. Az első ultrahangoknál megbeszéltük, hogy
egyikünk se szeretné előre tudni a baba nemét, hogy meglepetés szerűen érjen
minket. A kicsi szobáját pedig olyan bútorokkal rendeztük be, amik minden
esetben jók lesznek, ha fiú lesz a baba, ha lány. Persze nem nagy titok az, ha
azt mondom, hogy egy fiút szeretnék első babának, de teljesen biztos vagyok
benne, hogy akkor sem leszek elkenődve, ha kislányunk fog születni.
-
Nézd Tessa észrevette, hogy integettél neki, és most
integet vissza. – Marcelo nevetve fordult felém, viszont én egy
szavát sem értettem a feleségem nevén kívül, így automatikusan fordultam az ő
irányába.
-
Te idióta, nem integet, hanem rosszul van. –
amint megláttam, hogy Tessa szinte már állni alig bír, és a székekbe
kapaszkodik a szívem összeszorult és őrült futásba kezdtem. Azt sem érdekelt,
hogy ki szólt utánam, vagy ki nem nekem csak az lebegett a szemem előtt, hogy
minél gyorsabban a feleségem mellett tudhassam magam. A folyosón elég nagy
akadályt jelentett a stoplis cipő, így kénytelen voltam óvatos üzemmódba
kapcsolni, hiszen nem szerettem volna hamarabb kórházba kerülni, mint a
feleségem.
-
Azt hittem már sosem veszed észre, hogy jeleztem neked.
– amint odaértem Tessa mellé kezei automatikusan kapaszkodtak belém, miközben
óvatosan elkezdett a széksorok közül kifelé tolni. – Szerintem ideje lenne gyors tempóba kapcsolni,
ami a kórházba menetelt illeti. – hirtelen azt sem tudtam, hogy mit
csináljak, illetőleg, hogy hova kapjak. A gondolataimban a lehető legrövidebb
utat kerestem, ami a kórházhoz vezet, viszont azon is gondolkodtam, hogy a
kocsi kulcsomat és a cuccimat honnan vegyem a leggyorsabban magamhoz.
-
Marcelo hozd Ronaldo cuccát, én kiállok a kocsival.
–Lari egy szempillantás alatt termett mellettünk a kulcsait a keze között
tartva, én pedig másodpercenként adtam hálát az istennek, hogy ilyen segítőkész
emberekkel vagyok körülvéve, mint Lari és a csapat többi tagja.
-
Remélem, hogy nem most lesz a legnagyobb tömeg a városban
különben az autóban szülök meg. – Tessa próbálta viccesen felfogni a
helyzetet, viszont ahogy a nővére arckifejezésén láttam, ő nem éppen fogta fel
poénként a dolgokat, hiszen neki az autó egy óriási szent dolog az életében.
-
Remélem, hogy vicceltél, viszont ezek után két perc és
ott leszünk. – az autóhoz kiérve Marcelo futott előre, majd a
csomagtartóba dobálta be a cuccaimat, amelyeket pont az ilyen helyzetre
tartottam az öltözőben.
Négyen ültünk a száguldó
autóban, Lari vezetési stílusa pedig veszélyhelyzetben hasonlított a Taxi
filmekben látható vezetési stílushoz. Nagyjából tíz percet vett igénybe, hogy a
kórházba jussunk azzal együtt, hogy még helyet sem találtunk közel a
bejárathoz, hogy addig se kellje Tessának gyalogolnia, amíg kiszáll az autóból.
Természetesen Marcelo ment előre hogy intézkedjen, miután pedig beszaladt egy
orvossal és egy tolókocsival az oldalán tért vissza, hogy segítsen nekünk.
-
Jó napot.
Ültesse be a székbe a feleségét, majd kövessen. – az orvos utasításait
követtem majd úgy futottam be feleségemmel együtt. Miután betoltam a
szülészosztályra a tolókocsit, majd az osztály előtt megállva vártam, hogy
egyszer csak visszajöjjenek, de akkor már a kicsivel együtt.
-
Ronaldo, ha nem ülsz meg a seggeden, esküszöm
odaszögezlek ahhoz a nyomorult székhez. Mi is izgatottak vagyunk, de úgy
jársz-kelsz itt, mint egy mérgezett egér. Minden rendben lesz, csak nyugodj már
végre meg. – beláttam, hogy Larinak igaza van, és nem fog gyorsabban
telni az idő, ha csak mászkálok, de muszáj voltam csinálni valamit, ugyanis a
szimpla várakozásba tuti, hogy beleőrültem volna. Éppen leültem, amikor
nyitódott az ajtó és Tessa szülészorvosa lépett ki rajta.
-
Gratulálok
uram. Egy egészséges kislánya született. Jöjjön utánam. – még szinte fel
sem fogtam, hogy a doki mit mondott Lari és Marcelo már a nyakamban voltak,
hogy gratuláljanak, én pedig fejvesztve kezdtem el követni az orvost, hogy
megnézhessem a házasságunk gyümölcsét, a kislányomat.