Chapter 65.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet, valamint lezárult a közvélemény-kutatás is. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott! A Sweet dreams újraírása mellett döntöttetek, de aki a folytatásra szavazott az se keseredjen el, amint feltöltögettem a Sweet 1 again részeit, Tessa visszatér közénk, és elkezdjük a harmadik részt is, feltéve, ha majd szeretnétek. :) 
Már csak 5 fejezet maradt!
Jó olvasást mindenkinek, és köszöntjük az új olvasóinkat! 
Puszi Lari, Tessa.:) 

(Tessa)

Nem értem ott van a címlapon feketén fehéren, hogy igazolni készül. Hihető újság címoldalán ráadásul, komolyan hülyének néz? Vagy tényleg eszében sem jutott elhagyni a hőn szeretett csapatát és valaki, aki rosszat akar neki, valaki olyan terjeszti ezt?

-          Ronaldo komolyan, szerinted a kisujjamból ráztam ki ezt? Itt van az El Mundo címoldalán már csak nagy piros nyilak nem keretezik a cikket. Nem egy interjút adtál már le te is ennek a lapnak, és mindig teljesen úgy közölték mindazt, mint ahogy azt elmondtad. – fájt, hogy még szinte rendbe sem jöttek közöttünk a dolgok máris itt egy újabb forrás, ami a feszültséget generálja. Ha nem tudnám, hogy Matías a rács mögött van komolyan gondolkodnék, hogy ez is az ő műve azért, hogy elválasszon a férjemtől.

-          Te mond nem hallottad azt, amit az imént mondtam? Nem. Készülök. Sehová. Sem. Igazolni. Szerinted elmennék innen? A családom mellől? Azt hittem már felnőtt vagy. Gyereked van, közben pedig úgy viselkedsz, mint egy rossz tinédzser, aki minden szart elhisz. És igen nyilatkoztam már ennek a lapnak, de most nem, és nem is fogok ezek után meg főleg nem. – kikapta a kezemből a lapot majd a megfelelő oldalt fellapozva bele-beleolvasott a vitánk tárgyául szolgáló irományba. Az összes eddig nem látott izmot láttam a napbarnított arcán megfeszülni, amikor pedig valami olyan ponthoz érkezett az olvasásban, ami eléggé nagy hazugság lehetett felátt egy pillanat alatt a konyhába termett majd a fém kukába felgyújtotta az újságot. Sosem láttam még ilyen dühösnek, mint amilyen most volt. Távozását pedig egy házat megrengető ajtócsapódás jelezte. Észre sem vettem, de kezeim tettei miatt ökölbe szorultak, körmeim pedig húsomba vágtak.

-          Tessa minden rendben? – már egy ideje semmi sincs rendben. És kezdem azt érezni, hogy soha az életben nem lesz már semmi az, ami régen volt.

-          Kérlek vissza mennél Catahoz? Mindjárt megyek és mehetsz, nem akarlak feltartani. – kislányos mosolyt varázsolva arcomra próbáltam meg kislányunk keresztapjával elhitetni, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, de persze tudtam, hogy az előző pár perces veszekedésünket még a legtávolabbi szomszédunk is hallotta.

Miután Marcelo visszament Catahoz a földszinti fürdőbe siettem és a tükör mögé elrejtett elsősegély doboz elővéve próbáltam meg a tenyeremen lévő sebeket leápolni. Két kötéssel a kezemen indultam meg a gyerekszoba felé és csak reménykedtem benne, hogy nemsokára kettesben lehetek Cataval és Marcelonak esze ágában sem lesz kérdezősködni. Ha valamit meg akar tudni akkor Ronaldoból úgyis kihúzza én viszont most kénytelen lettem volna arra, hogy azt lássa újból összetörtem.

(Ronaldo)

Nem kellett volna, de autóval és idegesen indultam útnak, így néha már csak azt láttam magam előtt, hogy a műszerfal mutatója igencsak átlépi a nem megengedett sebességet. Szerencsére az Audimmal jöttem el otthonról, amiben az edzés cuccom állandó szerepet kapott, így legjobb barátom szokásait követve a stadion felé vettem az irányt. Jó lesz levezetni a feszültséget és az edzésbe menekülni. Régen persze sohasem éreztem ezt Tessa mellett. Felüdülés volt vele lenni, az órákat egymás mellett tölteni, de most azt érzem ez az egész már csak nyűg. Pedig nagyon jól tudom, hogy nem kéne ezt éreznem. Nem kéne feleségemre úgy gondolni, mint egy súlyra, ami lefelé húz, de egyszerűen most nem tudok rá másképp tekinteni. Ha nincs problémánk és éppen semmi, de semmi nincs, ami közénk és a boldogságunk közé állna, akkor ő jön és valami mondvacsinált indokkal ismét felkavarja az állóvizet. Komolyan kezdem azt érezni, hogy ez az ami őt élteti. A folytonos veszekedés.

A stadion parkolója felé már rutinosan hajtok. Csukott szemmel is eltalálnék már ide a házuntól és most sem nagyon emlékszem arra, hogyan és milyen úton jöttem, csak azt tudom, hogy itt vagyok. Azon a helyen, ami a megnyugvást adja lelkemnek. Kicsit reménykedtem benne, hogy Lari is itt lesz. Kell valaki, aki felráz és ő mindig is az a személy volt, aki tudta, mikor, mit, hogyan kell nekem mondani, hogy teljesen jól legyen és összeszedjem végre magam.

-          Ronaldo. – ijedten fordultam a hang irányába, ahol edzőmet láttam meg. Reméltem, hogy nem fog rákérdezni ittlétem okára, de Mourinhonál soha semmiben nem lehetett biztos az ember.

-          Igen Edző! – tisztelettel léptem elé, hiszen tudtam korunk egyik legjobbjával állok most szemben.

-          Gondolatolvasó lehetsz. Éppen szólni akartam, hogy az elmaradásod miatt a külön edzésterved a szekrényed előtt van. Jobb lesz felkötni azt a bizonyos nadrágot. – válaszomat meg sem várva indult el én pedig sietős tempóban kerestem meg azt a bizonyos edzés tervet, amit személyre szabottan kaptam.

Magamról megfeledkezve róttam a pályán a köröket és már csak azt vettem észre, hogy társaságom akadt. Pont az az ember, akire szükségem volt, de most nem volt helye szavaknak. Egy bólintás után egyenletesen kezdtünk el óriási tempóban futni, majd körülbelül 10 kör után kifulladva dőltünk le a puha zöld gyepre, de még mindig nem szólaltunk meg. Az a jó két ember barátságába, hogy nem szükségesek a fölösleges szavak, a másik így is ért, hogy baj van. És még ha nem is tudja mi, de tudja, hogy oldja meg azokat. Éppen a feszült izmaimat nyújtottam le, amikor egy óriási ütést éreztem az oldalamon, amit egy kacagás követett. Lari egy iszonyú erős rúgással jelezte, hogy ideje lenne felállnom és folytatnom az edzést. Nem is értem. Neki nem lenne muszáj itt lennie. Sőt nem is kéne. Ez az én személyre szabott büntetésem azért, hogy annyi edzést és meccset kihagytam.

-          Na jó mi a bajod? – azt hittem ez az az edzés lesz, amikor nem kell megszólalnom, amikor nem kell a problémákkal törődnöm.

-          Tessa. Kibékültünk, minden nagyon nagyon happy volt. – heves gesztikuláció mellet magyaráztam és reméltem, hogy nem verem ki a szemét a nagy magyarázkodás közben. – Aztán látott valami hülye címlapot, amiben az a pletyka állt, hogy én el akarok igazolni, és ő pedig hitt neki, mert ez az újság megbízható satöbbi. Én persze felkaptam a vizet és eljöttem otthonról. Tényleg azt hiszem, hogy neki ez kell. A folytonos konfliktus konfliktus hátán, hogy jól érezze magát. – a kezdőkör közepére leülve vártam, hogy támaszom valamivel előrukkoljon, de csak borús tekintettel fordult felém.

-          Te most szépen menj haza és engeszteld ki a feleséged én pedig majd elintézem ezt a cikket is, mint mindig mindent. Igen, mielőtt megkérdeznéd igen. Te kérj tőle bocsánatot és felejtsd el, amit mondott. Tudod, hogy ő hiába anya egy nagy gyerek, mint ahogy mindenki. Néha hajlamosak vagyunk hinni a mesékben, mert bizonytalanok vagyunk magunkban, de egy kis bökkenő miatt nem kell feladni. Na indíts, mert különben felültetlek a labdára és hazarúglak. – nevetve tápászkodtam fel a fűről. Kemény edzést diktáltunk most Larival, de tudtam, hogy a meccsen kifizetődik majd ez.

Észre sem vettem, de már a küszöbön álltam. Kicsit elegem volt belőle, hogy mindig én kérek bocsánatot, de tudtam, hogy ez a sok dolog kifizetődik majd egyszer, ahogy az is, amikor én bántottam meg másokat. Rosszul kezdődött a nap és még rosszabbul folytatódott, de reméltem, hogy lezárhatom végre ezt a pech szériát. Utáltam a mindennapos veszekedést.

-          Tessa merre vagy? – kiabálva léptem be a házba és óriás mérete miatt jobbnak láttam nem körbejárni az összes szobát, így egy egyszerű megoldást választottam.

-          Shhh. – csítítva szaladt le a lépcsőn egyenesen elém, majd kezével betapasztotta szám. – Most aludt el Cata és már órák óta próbálom elaltatni. – lehet, hogy én vagyok a bolond, de nagyon felizgatott, ahogy feleségem elhalgattatott, így nem gondolkodva elkaptam a csuklóját majd a legközelebbi falhoz nyomva szenvedélyesen csókolni kezdtem, közben pedig apró szaggatott szavakban mondtam el neki mindazt, amit szerettem volna.

-          Ne. Haragudj. – sóhajai szakították félbe el el csukló hangom, innentől pedig tudtam, hogy nem kellenek szavak csak csókolni akartam őt, amilyen szenvedélyesen csak lehet, és ahogy csak tudom. Combját megmarkolva lábait a csípőm köré vonta majd szájával a nyakamon hagyott apró csókokat. – Megőrjítesz. – hajába túrva és is követtem példáját, majd apró csókokat hagyva nyakán mellkasa felé vettem az irányt. Engem akart és én őt. Végig simítottam kezemmel a mellei, ő pedig megszorította a csípőmet, ami csak még jobban felkorbácsolt. Teljesen bizseregtem belül, remegett a lábam az élvezettől és az első gondolatom az volt, lehetséges, hogy most lesz az alkalom, amikor feleségem újra teherbe eshet?

(Larissa)

(Linkin Park- From the inside)

Megérkezve Madridba, utunk rögtön a stadionhoz vezet. Hajam csapzott, szemeim alatt hatalmas karikák húzódnak. Sergio aggódva pillant felém, talán azt várja, hogy a fáradtságtól össze fogok esni. Azért nyugtató a tudat, hogy bárki elkapna, ha arra lenne szükség. Belépve az öltözőbe, minden szempár ránk szegeződik, egyedül Ronaldo kerüli a szemkontaktust. Halvány mosolyt felvillantva helyem felé sietek, majd gyors öltözés után letörlöm arcomon végigfutó kósza könnycseppeket. Mindenki figyeli a mozdulataimat, de senki nem mer egy szót sem szólni. Ronaldo kezét vállamra téve, együtt érző tekintetét villantja fel nekem, de ebből nem kérek. Nem kell sajnálat, nem kell fájdalom, támogatás, nem kell semmi. Csak az edzés, és a hajtás, aminek segítségével kicsit elfelejthetem az elmúlt hét történéseit.

-        Lari, mondd, jól vagy? –szegény Özilt egy perc múlva sajnálni fogom, de természetemnek köszönhetően, nem tudom tartani a számat.

-        Hagyjatok már ezekkel a kérdésekkel békén. Komolyan mondom. Nekem semmi bajom nincs, Fabregas felől miért nem érdeklődik valaki?

-        Nyugodj már le kislány, csak egy egyszerű kérdést tett fel neked. Nem kell rögtön leharapni az ember fejét azért, mert érdekli, hogy mi van veled.

-        Ma szexuális napot tartok, baszok mindenkire. Ehhez tartsátok magatokat. –félvállról odavetve a mondatot, gyors tempójú futásba kezdek. Bokám lüktet a fájdalomtól, de szívem csak annyit hajt, „még még még”. Nem tudom hol lesz ennek a vége, de biztos, hogy nem a pályán.

-        Holnap déltől meccs, kicsit korai időpontra tettek be minket, de ez sem gond remélem. Mellesleg Larissa, jól végezted a munkádat. Sneijder pár hónap múlva hozzánk igazol. –Sergio teste megfeszül mellettem, érzem a balhé közelségét. Férjem szerintem eddig a percig nem tudta, hogy miért is mentem pontosan egy hete Olaszországba. Mourinho arcán felismerés fut végig, ám egy fiatal hang megtöri az idillit.

-        Vajon mivel vehette rá a hollandot? –Moratával alapjába véve nincs problémám, de nem kéne szítani a tüzet feleslegesen. Rá pillantva nem tudom mit láthat szemeimben, de azon nyomban elhallgat.

-        Rendben. Bárkinek is van valami baja, most mondja. Nem akarok semmit a sajtótól visszahallani. Egy ember már lekurvázott, gyerünk emberek, ki vele. –sürgetően pillantok végig csapattársaimon, majd mikor a sunnyogó tekinteteket látom csak, hatalmasat sikítva elindulok a kijárat felé. Fel kell keresnem Willt, a bokámra ráfér már egy kontroll. Senki nem jön utánam, vagy azért mert tudják, most békén kell hagyni, vagy már mindenkinek elege van az általam közvetített hisztikből. Remegve ülök be a kocsiba, cipőmet lerúgva lábamról a hátsó ülésre hajítom. Padlógázt adva, fék csikorgatva fordulok ki a stadionból, majd a kórház felé indulva, rettegek a legújabb diagnózistól…

(Ramos)

(Three days grace- Never too late)

Fogalmam sem volt arról, hogy feleségem miért ment a bálba. Igazából tudtam, hogy hova megy, csak azt nem, hogy ki miatt. Nem esett jól önbecsülésemnek, hogy pont Sneijder jelenlétét titkolta el előlem, bár nem hibáztatom érte. Elég önfejű tudok lenni ahhoz, hogy ismét megbántsam, így inkább nem szólalok meg, csak állok ökölbe szorított kézzel. Morata beszólása nem tetszik szerelmemnek, eltorzult arccal néz farkasszemet a csapattal. Rengeteget fogyott az utóbbi időben, arca kereksége mára már a múlté. Nagyon megviseli ez az egész, de nem hagyja, hogy bárki is segítsen neki. Annyi viszont megnyugtatott egy kicsit, hogy nem csak engem, hanem a többieket is elutasítja ilyen téren. Próbáltam hatni rá, beszélni a fejével, de nem hajlandó egy falatot sem enni. Volt arra példa, hogy el akartam kísérni futni, de rendszerint nemleges választ kaptam mindenre. A bokája miatt lábát már szabályosan vonszolja maga után, de nem képes leállni. Addig nem fog, ameddig teljesen tönkre nem teszi magát. Figyeltem az edző arcát futás közben, és egyáltalán nem tetszett neki a látvány. A mindig erős, boldog, mosolygós lány helyett, most egy lelki roncsot látott. Tisztában volt ő is vele, hogy most békén kell hagyni, de bele fog őrülni az egészbe, ha nem beszélheti ki magát valakinek.

-        Mit tudunk? –még a többieket a lépcső felé küldi, engem magához húz Mourinho.

-        Minden változatlan, semmilyen kezelésre nem reagál. Sokan azt mondják, hogy már nem fog felépülni, egyelőre gépek tartják életben.

-        Lari hogy viseli? –kérdését nem veszem komolyan, hiszen ő ismeri innen majdnem a legjobban, tehát a választ tudnia kéne.

-        Igazából nehezen. De azt hiszem, ez látszik is rajta. Nem eszik, nem csinál semmit, csak eddz. Hol a parkban fut, hol konditerembe jár, beszélni alig beszél. Szinte nem is társalogtunk egy hét alatt, csak néha, mikor már nagyon meredten nézte a tévét, akkor szóltam rá, hogy mondja el mi bántja.

-        És?

-        Ismered. Felvette a cipőjét, és elment. Most sem tudom hova megy. –gondolatomba mélyedve nem várok már erre a mondatomra választ. Ideje lenne valahogy elrángatni egy orvoshoz, de lehet portugál barátomat kérem meg eme nemes feladat teljesítésére, hiszen én bármit mondhatok, rám egyáltalán nem hallgat.

-        Sziasztok, szép fiúk, drága, rég nem látott barátnémat merre találom? –vékony, női hang üti meg a fülemet, a focisták felé nézve, lesokkolva tekintek Hannah felé. Valahogy sohasem volt szimpatikus számomra az a lány, de mivel Larinak fontos volt, így én is elviseltem a jelenlétét. Viszont amit szerelmem elmondott, soha többet nem akartam volna látni.

-        Takarodj innen. –düh pillanatok alatt szállja meg a testemet, agyamra jótékony ködöt vonva ezáltal.

-        Így kell üdvözölnöd egy régi ismerősödet?

-        Pontosan. Mit akarsz? –mérgesen dobbantva egyet, karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt.

-        Csak felvilágosítani a virágszálat, hogy minden bűnt az évek során én követtem el. –kacagva dobja hátra hosszú szőke haját, majd műkörmeivel pötyög valamit a telefonján. –Drága Sese, képes lennél átadni a gyönyörű feleségednek egy üzenetet? Annyit mondj neki, hogy hívjon fel. Csövi drágám, csók nektek. –a hideg kiráz már a puszta jelenlététől is, egyszerűen undorodom az ilyen férgektől. Megkeserítik az ember életét, olyan ügyekben vájkálnak, amihez semmi közük nincs. Nem értem meg, hogy ez miért okoz nekik ekkora örömöt. A kérdőjelek ott vannak fejem fölött, de választ egyelőre semmire sem kaptam. Engedélykérő tekintettel nézek edzőm felé, aki egy hatalmas bólintás után, utamra enged. Ideje felkeresni feleségemet, és agyban végre helyre rakni, még nem okoz magának, vagy másoknak maradandó károsodást.

(Larissa)

(Three days grace - Time of dying )

Belépve Will rendelőjébe, szívem hatalmasat dobban. Zokniban sétáltam végig a folyosón, az emberek érdeklődő tekintetüket nem rejtették véka alá, tátott szájjal figyelnek. A kedves asszisztens közli velem, hogy barátom most műtőben van, így várnom kell, mert addig nem tud fogadni. Engedelmes kislány létemre helyet foglalok a vizsgáló asztalon, majd a plafont tanulmányozva, teljesen kikapcsolom az agyam.

-        Szia Lari. –fogalmam sincs hány perc telt el várakozással, de valahogy nem is érdekel. Lelkem egy leheletnyit megnyugszik, de a várva várt béke nem akar még eljönni. –Mi a panaszod? –kérdésére nem válaszolok, csupán a fehér zoknit lehúzom lábamról, és kész tények elé állítom. Meguntam már a magyarázkodást, csendben tűröm a szigort, amit a látvány hozott elő. –Mi a francot csináltál már megint magaddal? –megfogva bokacsontomat, arcom eltorzul a fájdalomtól.

-        Szerintem megerőltettem. –váll rántva, csukott szemmel fekszem tovább. Nem bírom elviselni a dühöt a tekintetében, ahogy a diagnózist sem akarom látni arcán.

-        Sajnálom a barátodat. Tudsz valamit róla? –arcomat a fejrész felé fordítom, majd hangos sikítás közben körmeimet végighúzom a bőr felületén. Könnyeim patakokban folynak, már nem tudom elfojtani ezt a kegyetlen érzést, ami egy hete szétszakítja a mellkasomat.

-        Will. Én. Én. –makogva kezdek bele mondandómba, mellém lépve átölel, és nyugtató szavakat suttog a fülembe. –Rendesen elcsesztem az egészségemet, de máshogy nem tudom levezetni a dühömet, fájdalmamat, csalódottságomat. Nem vagyok egy érzelgős típus, de most minden itt zsong az agyamban. Csinálj valamit. Kérlek. Nem hagyhatom abba a sportot, más nincs számomra az életben.

-        Szteroiddal kezelhetlek, de ez sem hosszú távú megoldás. Be kell ismerned magadnak legalább Lari, hogy ezt meg kell műteni. Bokarögzítőt hordd a meccseken is, és szólj az edződnek, hogy milyen problémád van.

-        Nem! Az edző tudja az alaptörténetet, több dolgot nem kívánok megosztani vele, a rögzítőben pedig nem tudnék normálisan futni. Injekciót neki, és hagy menjek a dolgomra. –kemény hangomon egyáltalán nem lepődik meg, megadó sóhajtás után szekrényéhez lép.

-        Ez nagyon erős fájdalomcsillapító, valamint szteroidot tartalmaz. –érdeklődve figyelem, ahogy szakszerűen beszúrja bokámba az injekciót. Három helyen mélyeszti bőröm alá a tűt, az első után érzem, lábam megnyugszik. –Írok fel gyulladáscsökkentőt, amit be kell szedned, valamint legalább edzéseken hord a rögzítőt, és meglátod, mennyire bírsz majd benne mozogni. –bólintásom után kilép az ajtón, szekrényét nyitva felejti. Sportmelltartómba helyezve három üvegcsét, visszapattanok eredeti helyemre, és várom, hogy barátom visszatérjen hozzám. Nem szép dolog, amit most csináltam, de játszani akarok.

-        Mehetek? –összevont tekintettel mér végig, ahogy belép az ajtón, de fejcsóválva ad kezembe egy receptet.

-        Reggel, valamint este kell bevenned, reméljük, ettől legalább a duzzanat lemegy. Valamint amikor teheted, vizes ruházd! –baráti szigor található meg hangjában, látszik rajta, hogy aggódik miattam. Gyors búcsú után elindulok egy patikába, majd hazafelé veszem az irányt.

Chapter 64.

Sziasztok!
Kisebb késéssel, de elérkezett legújabb fejezetünk. Köszönjük szépen az eddigi szavazatokat, lassan a közvélemény-kutatás ideje lejár, így amint feltettük az utolsó, az-az a 70.fejezetet, utána elkezdem megosztani veletek a Sweet dreams or beautiful nightmare again-t. :) 
Addig is jó olvasást mindenkinek!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

Cali Y El Dandee- Yo tu esperare) 

Sírva szaladok be a kórház baleseti osztályára, ahol szembe találom magam a katalán futballcsapattal, valamint Cassievel. A lány magába zárkózva ül az egyik műanyag széken, őt is megviselte ez a hirtelen jött baleset. Aggódó tekintettel rohanok oda Valdeshez, bár természetéből adódóan a mindig bohókás férfi, komoly arccal áll, és várja a fejleményeket.

-        Lari? –meggyötört hangok sokaságát meghallva, szívembe erős fájdalom nyilall.

-        Tudtok már valami pontosat az állapotáról?

-        Nem. Szabályosan haladt, az előírt sebességgel, de szemből jött egy kocsi, és frontálisan ütköztek. Kirepült az ablakon, nem volt bekötve. A nyaki ütőerét elvágta a szélvédő, szerencsére a mentősök hamar kiértek, így nem vérzett el a helyszínen. Mind a két csípője kificamodott, valamint a nyaki csigolyája is sérült. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz. Az orvosok semmi pozitívet nem mondanak, súlyos vérvesztesége volt, mikor behozták, ezért nem lehet tudni, hogy az agya sérült-e, valamint sajnos mivel a csigolyája is megroppant, nem tudjuk, hogy lebénult-e vagy sem. –lesokkoltan csúszok le a fal mentén, most az sem érdekel, hogy előkelő fehér ruhában vagyok.

-        De mégis mi miatt történt minden? Hova ment egyáltalán?

-        Összevesztünk, és elküldtem.

-        Elküldted? Pedig te költöztél be hozzá, ha jól tudom, és nem fordítva történt mindez. –kezeim ökölbe szorulnak, kedvem lenne most jó alaposan megtépni barátnőjét. Miért csinálta mindezt? Az is lehet, hogy Fabre örökre nyomorék lesz, és tudom, azt ő nem élné túl.

-        Jó, jó, tudom, hogy most engem okolsz, mellesleg jogosan. De elegem volt már abból, hogy állandóan rólad beszélt, és minden körülötted forgott. Meguntam. És tudod mi a legbosszantóbb? –nekem pedig már abból van elegem, hogy ha valami történik, mindig engem okolnak. –Madrid felé indult. Elküldtem, és ő hozzád igyekezett. –hangja meggyötört, bántja az egész, ami történt.

-        Nem tehetek róla, hogy Fabregassal együtt nőttünk fel. Nem okolhatod azért, mert megromlott a kapcsolatunk, és csak az emlékek élnek már benne tisztán. –most kicsit gyűlölöm magam, hiszen ismét beleestem abba a hibába, hogy elhanyagoltam őt. Lehet, ha tartom vele a kapcsolatot, mindez nem történt volna meg. De én próbálkoztam! Elmentem hozzá, meg akartam vele beszélni mindent, de ő elutasító volt velem szemben.

-        Nem hibáztatom semmiért, de most gondolj bele. Milyen érzés lenne egy olyan férfivel együtt élned, aki egy másik nőre gondol minden pillanatban? –szarkazmussal teli hangját felváltja a sírógörcs. Szerintem most tudatosult benne teljes mértékig, hogy barátja élet-halál között van jelen pillanatban. Telefonom csörgése miatt nem tudok válaszolni kérdésére. Meglátva férjem mosolygós arcát a kijelzőn, zokogva sétálok arrébb.

-        Kérlek, gyere ide! –könyörögve fogadom a hívást, még azt sem várom meg, hogy a túloldalról valaki beleszóljon a készülékbe.

-        Hova ide? Mi történt?

-        Fabrenak balesete volt, Barcelonában vagyok.

-        Azt mondta Callejon, hogy kicsit értelmetlen üzenetet írtál neki, rögtön felhívott.

-        Meccs hogy sikerült? –halk sóhaj hagyja el a száját, vagy a megkönnyebbüléstől, vagy az aggódástól.

-        Nyertünk. Igaz kicsit lassan jöttek a gólok, de már hazafelé tartunk. Amint tudok, megyek hozzád. Szeretlek! –hallom, hogy mosolyogva beszél, úgy látszik, legalább neki jó napja van.

-        Én is téged. –köszönés nélkül kinyomom a telefont, majd visszalépdelve a szomorú társasághoz, leülök a székre. –Menjetek haza páran, pihenjétek ki magatokat. Órák óta itt vagytok. Fürödjetek meg, pihenjetek, igyatok kávét, és majd szólunk, ha valami történik. –monoton hangom erőteljesen hat a keletkezett csendben, többen felsóhajtanak, majd hatalmas bólintás után útnak indulnak. Borzasztó volt így látni a mindig vidám, bohókás társaságot, bár most senkinek nincs olyan dolog, ami miatt akár egy kicsit is örülhetne. Fabregas rosszul van, kérdés, hogy mi lesz a jövőjével.

-        Te is menj nyugodtan haza, bármi van, hívlak. –mondatát meghallva kikerekedik a szemem, most tényleg ennyire hülyének néz?

-        Inkább ezt én mondanám neked. A számodat már tudom, menj haza és pihend ki magad. Azzal semmit nem érünk, ha sanyargatod önmagad. –kioktató hangnemem úgy látszik hatásos, ugyanis összeszedve magát, elindul az ajtó felé.

-        Lari. –felpillantva rá, érdeklődve várom mondanivalójának lényegét. –Ne haragudj, hogy úgy neked estem. –legyintve egyet telefonom felé fordulok. Számát elmentve fejemet nekidöntöm a falnak, majd egy pillanatra behunyva a szememet, közös élményeinkre gondolok. Az ember ilyenkor jön rá arra, hogy mennyire elrontott mindent. Sokkal jobb egy békés világban élni, ahol mindenki egyenrangú, és ugyanolyan fontos a másiknak, mint saját maga. Reszelős sóhajjal juttatom ki a szervezetemben felgyülemlett levegőt, rettegve várom a holnapot.

-        Jó estét kívánok! Ön Cesc Fabregas rokona? –most vagy hazudok, és kiderül, vagy nemet mondok, és nem tudok meg semmit az állapotáról.

-        A barátnője vagyok. –hű, ekkora hazugságot se mondtam még egy orvosnak, de hát a szükség nagyúr. –Hogy van?

-        Túl van az életveszélyen, a nyaki vérzést elállítottuk, valamint a csípőjét visszahelyeztük. Jobb oldalon megrepedt a bordája, valamint a nyaki csigolyája is megrepedt. Most ébren van, de hatalmas fájdalmai vannak. –nem tudom Cassie milyen kómáról beszélt, hiszen a doktor úr nem említett semmi ilyesmit.

-        Bemehetek hozzá? –gyors bólintása meglep, de reagálni sincs rá időm, hiszen sarkon fordul, és elindul a folyosó vége felé.

-        Lari. –halk, meggyötört hangja szívembe markol, mellérohanva óvatosan átölelem. –Olyan vagy, mint egy angyal. –ujjaimat szájára téve, megállítom a beszédben.

-        Pihenned kell, csak meg akartam győződni arról, hogy jól vagy-e.

-        Sajnálok mindent. –nemleges fejrázásomat nem érti, fáradt boci szemeit rám emeli.

-        Az már a múlt, most csak azzal kell foglalkoznod, hogy felépülj.

-        Beszélni akartam ve… - hangja elhalkul, szemeit és száját is vékony vonallá préseli. Hangos ordítással adja tudtomra, hogy erős fájdalmai vannak, nővérért ordítva, az orvosa berohan a kórterembe, majd az infúziót kicserélve, Cescy szépen lassan elalszik.

-        Mi történt? Mi, mi ez az egész?! –hisztérikus hangon kérdésemet az orvoshoz intézem.

-        Mesterséges kómában van, nem bírná a szervezete ezt a fájdalmat. Így jobb neki, most alszik. –semleges hangjától a hideg kiráz. Én megértem, hogy rengeteg embert kell ápolnia, de a hozzátartozókkal nem így kéne közölni a hírt, legalábbis én így gondolom. Kint helyet foglalva ismét telefonomat veszem a kezembe, sajnos készülékem hamarosan lemerül. „Beszéltem vele, de a fájdalmai miatt elaltatták. A kritikus időszakban kómában tartják. Egyelőre mást nem tudok.” Üzenetemet elküldve az érintett személyeknek, fejemet újra a hideg falnak támasztom.

-        Szerelmem! –a hang felé kapva a fejemet, zokogva rohanok Sese felé. Ő kellett most nekem, már nem bírom elviselni ezt a semleges állapotot. –Hogy van?

-        Most alszik, erős fájdalmai vannak, így az orvos elaltatta. Aztán ha letelik a kritikus időszak, felébresztik. Beszéltem vele pár szót, de nem tudom Sergio. Nagyon félek a következményektől, attól, hogy lebénult. –magához szorít, majd a székekig araszolva, lehuppan az egyikre, és az ölébe húz.

-        Haza kéne mennünk, most úgysem tudunk segíteni neki.

-        Nem!

-        Akkor csak vegyünk ki egy szobát valahol. –nemleges fejcsóválásom közben, kissé megszédülök. A mai nap folyamán még nem nagyon ettem, szóval igaza van ilyen téren férjemnek. Megadó sóhajom következtébe felállok, majd átkarolva, az ajtó felé indulok.

(Three days grace- Pain)

Több nap a tudatlanságban, teljesen felőrli az ember elméjét. Plédbe takarva ülök a tévé előtt, üveges tekintettel semmire nem figyelek. Senki nem tud semmi pontosat, és megrémiszt a tudat, hogy az orvosok sem mondanak semmit. Látom jól, hogy Sergiot is megviseli a tudat, miszerint ennyire kikészültem, de sajnos nem tudok mit tenni. Fáj. Nagyon fáj belül, és senkivel nem tudom ezt az érzést megosztani. Szükségem van a katalán focistára, nem veszíthetem el. Egyáltalán nem ezt érdemelte volna, de a sors nem mindenkivel kegyes. Bokám állapota egyre aggasztóbb, a mindennapi futás nem tesz jót neki. Étvágytalanságom következtében ledobtam pár kilót, ami annyit takar, hogy izmosodok, de combom fele akkora, mint amekkora a balesete előtt volt. Beesett arccal, monotonon állok fel, hogy futócipőmbe belelépve, újabb köröket rójak Barcelona városában. Férjem pulóverét felvéve, kapusnyiját fejembe húzom, ezáltal eleredő könnyeimet elrejtem a világ elől. Szó nélkül lépek a több csillagos hotel ajtajához, majd zenét indítva, halk zokogással indulok el a közeli parkba. Nem készültem még fel egy ekkora lelki teherre, nem bírom feldolgozni a tényt, miszerint nem tudnak barátomon segíteni.

Nyújtás nélkül vetem bele magam a testedzésbe, könnyeimet nyeldesve menekülök mostani életem elől. Sese rengetegszer meg akart már állítani, tekintve arra, hogy ártok a szervezetemnek, de egy-egy nézésemmel belésulykoltam a szavakat. Nem értem miért érdemeltem ilyen nagyszerű férjet, aki ennyi fájdalmat, bosszúságot és aggodalmat képes elviselni. Már rég el kellett volna hagynia, hiszen rinyálásommal az ő hangulatát is teljes mértékig lerontom. Telefonom csörgése miatt a zene egy pillanatra leáll, meglátva edzőm mosolygós fejét, azonnal fogadom a hívást.

-        Hola. Hogy vagy? –kérdésére szívembe erős fájdalom nyíllal, mindenki az én állapotom után érdeklődik, holott spanyol  barátom sokkal nagyobb problémákkal küzd.

-        A ma esti edzésen megjelenünk. Sajnálom, hogy Sergio miattam maradt ki két tréningről. –monoton hangom áramütés szerűen hat most rám, lelkemre mázsás súly nehezedik. Mély levegőt véve, köszönés nélkül bontom a vonalat, majd fülesemet visszarakva, újra a zenére koncentrálok. A mondás azt tartja, hogy soha ne vegyük magától értetődőnek, ha valaki mellettünk van, mert könnyen eljöhet az-az idő, amikor elveszítjük az egyik legfontosabb személyt…

(Tessa)

Élveztem a munkám egyszerűen teljesen egyenlő volt azzal az érzéssel, mint amikor a családommal lehetek. Persze az egy sokkal, de sokkal jobb érzés, de a színpadon állni is egy olyan felszabadító érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. Ma van az első kisebb fellépésem az egyik rádió állomáson, ami miatt nagyon izgulok. Előre beharangozta a csatorna, hogy megyek, de persze én azt hittem ez már nem sok mindenkit érdekel, amióta kisebb szünetet tartottam. A csatorna Twitter oldalát megnézve viszont az állam a padlót verdeste. Több ezer szív reakció és megosztás sorakozott a bejegyzés alatt, ami könnyeket csalt a szemembe. De nem, nem szabad ennyire elbíznom magam, hiszen ez még nem jelent semmit. Lehet senki sem fog a székház előtt állni én pedig énekelhetek a stáb tagjainak és az ott dolgozóknak, hogy hátha van, aki szereti a számaimat és a stílusomat.

-          Ne aggódj már ennyire, mindenki nagyon szeret téged és emberek százai állnak majd ott csak azért, hogy téged lássanak és halljanak. – nagyon aranyos volt Parkertől, hogy próbált nyugtatni. Mindig is ezt tette, de persze én vagyok az az örök elégedetlen, aki ezt sosem tudta elfogadni. Sokszor tudtam, hogy igaza van, de nem akartam belátni. Az agyam egy eldugott kis része teljesen az ellenkezőjét kezdte el a tudatomba táplálni, így a végén elhittem. – Mindig is ezt csináltad és már anno is az idegeimre mentél vele. Tarkón foglak csapni, ha nem hagyod ezt abba. Tudod, hogy megteszem. – utolsó mondata természetesen mosolygásra késztetett. Tényleg képes volt megütni, persze nem erőszakosan, csak a játék kedvéért. Viszont ezt rajtunk kívül nem nagyon tudta senki, így egyszer kénytelen volt az igazgatóság elé is állni szándékos bántalmazás miatt. Most komolyan egy nyegle srácról beszélünk, aki amúgy a légynek sem tudna ártani, nemhogy egy akkori focista nőnek, aki egyedül maradt a barátnője nélkül.

-          Köszönöm Joey. Jó, hogy egy barát is van itt mellettem. – megszorítottam a kezét, ami mosolygást váltott ki belőle és így belőlem is. Jó lett volna, ha sohasem kell ezt az éneklés karrier dolgot félre tennem. Persze a családomért tettem, de volt benne egy adag fájdalom is, hogy ott kell hagynom azt, ami az eddigi életem volt. Tegyük hozzá Ronaldo sem volt olyan támogató, mint amilyennek kellett volna lennie. Féltékeny volt és önző. Teljesen ki akart zárni abból a közegből, hogy férfiakkal dolgozzam, mert az sértette volna a férfi büszkeségét.

-          Ez alap, de most előre figyelj, mindjárt bekanyarodunk a rádió felé. – remegett mindenem. Izgulhattam? Talán egy kicsit. Féltem? Nagyon. A csalódástól, a kudarctól és attól, hogy megint minden álom lesz, én pedig focista feleségként leszek elkönyvelve. Nem szerettem volna Ronaldo oldalvizén a köztudatban maradni. A saját tevékenységem miatt akartam a címlapokon lenni, nem pedig azért mert a férjem véletlenül elment egy nő mellett az utcán és akkor nekik már rögtön viszonyuk van. 

(Selena Gomez - Bad Liar)

Ahogy az agyam pörgött észre sem vettem, hogy már meg is érkeztünk és a kocsiban ülő összes szempár a tekintetemet kereste. Egy rövid és nem túl hihető mosoly után egy tapssal jeleztem a többieknek, hogy ideje csatába vonulni és nyerni.

Louis profi vezénylete alatt zajlott a felvétel előtti protokoll. Megmondtam a rádiónak elvállalom a fellépést és nagyon örülnék neki, de az a kikötésem, hogy semmi esetre sem vájkálnak a magánéletemben. Nem volt szükségem arra, hogy az elkövetett hibáinkat felhánytorgassák és még jobban összekuszáljanak mindent. Tudtam jól, hogy ez a feladatuk, a küldetésük, a munkájuk, de akkor is mocsok dolognak tartottam. Miután mindent lerendeztünk és a zenekar is teljesen felállt először egy saját számot játszottunk, majd a műsor menetrendjének megszokásai alapján egy másik előadó által előadott dalt kellett a saját stílusunkra formálni. Persze én egy lágyabb hangvételű dallal készültem, de azért olyannal, amivel megmutathatom a hangom is. Ezekben a dalokban érzem úgy, hogy végre kiadhatom a bennem meghúzódó érzéseket, amik csak halmozódnak, halmozódnak majd egyszer csak kirobbannak az emberből. Nekem ilyen volt a magas hangok kiéneklése. Egy levezető.

A sikeres előadás és interjú után mi Joeyval ketten külön indultunk útnak, hogy egy kicsit a régi időkből visszahozzunk. Sok hibát követtem el ellene is és testvérem ellen is. Mikor eljöttem az akadémiáról úgy éreztem, hogy a világ összeesküdött ellenem. Először is tudom, hogy okkal kerültem be oda, aminek az oka az volt, hogy megtudhattam, hogy van egy testvérem, akivel nem mellesleg tudat alatt is vonzottuk egymást, majd miután nővérem elment az iskolából, abban is teljesen biztos voltam, hogy Parker sem csak átgyalogol az életemen majd, hanem tetemes nyomot hagy maga után. De, ahogy Lari keresését is, hamar feladtam, mert tudtam, hogy milyen makacs így Joeyval való barátságomat sem igyekeztem jobban megmenteni.

-          Két lattét szeretnék elvitelre. – tíz perc sorban állás után sikerült kikérnünk a kávénkat, majd a közeli parkba igyekeztünk. Szerencsére a spanyol időjárás most sem hazudtolta meg magát, így a nap sugarai jól esően simogatták a bőröm a rövid nyári ruhámban.

-          Na jó, most pedig szeretnék hallani arról, hogy egy FC Barcelona őrült, hogy lesz mégis Cristiano Ronaldo felesége. És nem, nehogy azt mond nekem, hogy nem tudsz többet mondani, mert az újságok már mindent leírtak. – ezt a kérdést valahogy mindig is szerettem. Imádtam fényezni a férjem, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy magamutogató bájgúnár, akit semmi nem érdekel csak az, hogy sok pénze legyen, de ez egyáltalán nem igaz.

-          Lari volt a kulcs mindehhez. Egy nap váratlanul beállított hozzám Sevillába. Meglepődtem és nem tudtam, hogy annak a beszélgetésnek mi lesz a vége és ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy Ronaldo felesége leszek és lesz egy lányunk rögtön mentőt hívok az illetőnek, miszerint a láz miatt teljesen félrebeszél. Lariért jött és már az első pillanatban megpróbált a hülye flörtjeivel levenni a lábamról. Persze akkor sikertelenül, mert még csak azt az arcát ismertem, hogy madridista és beképzelt. Tehát, amit az újságok kreáltak és azt a képet láttam benne. Végül bunkón váltunk el, vagyis én voltam bunkó ő pedig csak sértődött. Pár nap múlva ismét ott állt az ajtóban. Három szál rózsa volt a kezében és egy idióta szöveget sem sütött el sem az első pár percben sem a harmincadik percben. Akkor értékeltem át azt, amit az újságok írnak. Nem csak róla, nem csak a focistákról, de mindenről, ami a világban történik. Nem hiszek azóta a bulvárlapoknak, csak a komoly sportlapoknak, akiknek tényleg lehet adni a szavára. – szerettem kifejteni a megismerkedésünk pillanatát. Mert olyankor úgy értem férjem újra meghódít és minden visszaemlékezés alkalmával rá kellett, hogy jöjjek, mindig újra beleszeretek, amikor csak látom.

-          Tessa az El Mundo lapnak hiszel vagy az is szennylap? – homlokán apró ráncok keletkeztek a kérdés után így tudtam, hogy ebben a helyzetben én sem leszek egyhamar újra nyugodt.

-          Igen, elég meggyőző lap, mit láttál a címlapon, ami ennyire felzaklatott? – próbáltam játékosan feltenni a kérdést, de tudtam, hogy ez már nem annak az ideje. Komoly beszélgetést éreztem a levegőben, amire nem voltam ma felkészülve. Parker az újság megvétele után rögtön a kezembe nyomta a cikket tartalmazó oldalt, majd csak ültem ott egy helyben és imádkoztam, hogy ez a fájdalmas pillanat minél hamarabb véget érjen. Már a szalagcím és a kép sem tetszett, de további olvasás után az idegességi szintem az egekbe szökött. – Biztos forrásokból értesült lapunk arról a hírről miszerint Cristiano Ronaldo megunta a meleg klímát és már a következő szezonban visszatér a hidegebb klímához a Manchester színibe. – rácsodálkozva a cikkre köpni nyelni nem tudtam. nem hittem el, hogy ez egy picit is igaz lenne, de ott motoszkált bennem a kisördög, hogy mi van akkor, ha mégis?! – Ronaldo igazolni készül és pont a családjának nem mondja el? – meredten néztem magam elé majd egyszer csak felállva az asztaltól a cikkel a kezemben intettem le egy közel parkoló taxist.

Biztosra kellett volna tudnom, hogy ez nem igaz, de akkor miért voltam ideges? Miért remegett mindkét kezem, mint egy szenvedélybetegnek, aki nem kapja meg a napi adagját?  Megszoktam Spanyolországot és imádtam is, semmi kedvem nem volt az esős angliai időjárásba visszaköltözni csak azért, hogy férjem egy jobb ajánlat reményében az életünket is kockáztassa. A taxis még körülbelül le sem parkolt, amikor egy nagyobb címjegyet adva neki sietősen távoztam. Arckifejezésem teljesen haragos lett és reménykedtem benne, hogy senki olyan nem kerül majd a szemem elé, akit nem szeretnék megbántani.

-          Komolyam Ronaldo igazolás? – szinte köpködtem a szavakat és még magamon is meglepődve folytattam az előző mondataimat. Marcelo pedig mentőövként sietve mentette ki Catát ebből a családi veszekedésből. – Meguntad a madridistákat, és most mész vissza az esős vidékre úgy, hogy a családodat be sem akartad avatni? És itt most nem csak rólunk beszélek, hanem a csapartól is. – meglepődésemre Ronaldonak ugyanolyan kérdő arckifejezése volt mint nekem mikor elolvastam az újság szalagcímét.

-          Tessa nyugodj meg. Nem is értem, hogy miről beszélsz. Ha el akarnék igazolni szerinted nem veled osztanám meg legelőször? A gyerekem anyjával, akit szeretek és akivel együtt élek? Te komolyan ennyire hülyének nézel, hogy ezt tenném veletek? – megszeppenve hallgattam végig előző mondatait. Miért van meglepve, ha igaz, amit a lap ír, vagy valaki csapdájába esve terjeszt az újság téves pletykát ezzel is szítva a feszültséget a futball világban és ezzel egy időben a való világban is?!