Meg is hoztam a fejezetet:) Köszönöm a több mint 6000 látogatót, és a 10 rendszeres olvasót! Hálás vagyok azoknak is, akik rendszeresen írnak kritikát chatbe! Fontos számomra a véleménynyilvánítás :)
~Adriano
"- 27 vagyok. Tehát, Lari. Megjöttek az eredmények…'
- Mond Will. Mit keres egy angol orvos Milánóban?
- Larissa. Nem is vagy kíváncsi az eredményekre?
- Nem. Mert tudom mi áll a papírokon.
- Azért én elmondanám, ha nem gond. Hiszen ez a feladatom.
- Persze. Mond csak. Látom az arcodon, hogy nem jó híreket fogsz közölni velem. Felkészültem mindenre. –mosolyogva tekintek a mogyoróbarna szemekre, de igazából még nem készültem fel arra, hogy megtudjam a diagnózist. Sneijder hirtelen mellém lép, és megfogja a kezemet.
- Nos. Bokaszalag szakadásod van, ráadásul elég rendesen meg is zúzódott a lábad. Gipszet fogsz kapni.
- De szakadásra nem kell gipsz!
- Tévedsz. Neked nem részleges sérülésed van. Ezt nem kúrálhatod ki holmi bokarögzítővel meg kenőccsel. Kemény kezelésen kell részt venned, ha még valaha is szeretnél futballozni. Ez nem játék! Igazából még meccs után sem láttam ennyire súlyos sérülést, pedig ha jól tudom te edzésen voltál. Nem tudom ki intézett el ennyire, de az biztos, hogy nem aprózta el a dolgot.
- Meddig kell annak az izének a lábamon lennie?
- 1 hét fekvőgipszet kapsz, utána még egy hét járót. Ha a röntgen 2 hét után bíztató eredményeket mutat, akkor jöhet a bokarögzítő. Most pedig fáradjunk át a gipszelőbe. –Wes ismételten felkapott az ölébe, de közben Sergiot szidta, amiért ekkora hülye volt. Én úgy fogalmaznék, hogy csak rossz időben voltam rossz helyen.
Az orvos elmondta, hogy egy hétig szigorúan kímélni kell a lábam, és ha mennem kell valahova, csakis mankóval tehetem meg a lépéseket. Küldtünk az edzőnek egy üzenetet, leírtuk a diagnózist, és hazafelé vettük az irányt. Az orvostól kaptam plusz két lábat, amit csak a kocsi hátsó ülésére dobtam, majd onnan az már elő sem került. Wes azt mondta, hogy vagy a mankó, vagy ő fog az ölében vinni, persze makacs ember módjára elutasítottam mind a kettő lehetőséget.
- Morrison! Meg akarsz gyógyulni? Akarsz még valaha focizni?
- Persze. De menjünk be a házba, mert kezd lehűlni számomra az idő. –Wes erősen megragadja a kezem és a kocsi oldalának lök. Farkasszemet nézünk, elzárja az összes menekülési útvonalamat azzal, hogy megtámaszkodik a fejem mellett.
- Kérlek. Így is elég gáz, hogy mindenhova te cipeltél. Ne várd el tőlem, hogy mankó segítségével közlekedjek!
- Ha egy kicsit visszavennél az arcodból, belátnád, hogy jót akarok neked! De tudod mit? Felhívok valakit, aki megváltoztatja a véleményed majd… - a holland játékos tárcsáz egy számot, majd elvonul beszélgetni. Nem tudom, mit várhatok még ettől a naptól, így inkább a lakásom felé veszem az irányt. Nem zárom be magam mögött az ajtót, csupán nem törődöm módon ledobom magam a kanapéra.
- Morrison. Öltözz át valami kevésbé sáros és füves ruhába, ha lehet, vegyél fel fehérneműt is…
- Tudod Wesley, hogy a te hibád volt az, hogy csak egy shortot és toppot tudtam magamra húzni! Hova megyünk egyáltalán?
- Egy barátomhoz. Igyekezz, ha lehet. – 5 perc múlva már vártam idegesítő útitársam, de ő még piperkőc módjára bíbelődött a gardróbjában. Mire végre elkészült, helyet foglaltunk a hatalmas terepjáróban, majd teljesen idegen úton indultunk el.
Egy gyönyörű kertes házig vezetett a focista, majd kihúzva a kulcsot értesített arról, hogy megérkeztünk. Belépve a villába, rengeteg nővérfélével találtam szembe magam. Az egyik, név szerint Cloé, mosolyogva intett Sneijdernek, és mutatva az utat, előttünk ment.
- Wes, hova hoztál?
- Majd meglátod.
- De…
- Weszleeey! – egy kisfiú mosolyogva szaladt elénk, majd szó szerint a holland ölébe ugrott.
- Mond csak Robin, hol van az apukád?
- Ó hát ő éppen…
- Itt vagyok. Mi járatban erre drága barátom? – ami a szemem elé tárult, az valami borzalmas volt. Egy húszas éveiben járó férfit láttam, teljesen kiszolgáltatva feküdni egy kórházi ágyon. – Ó látom vendéget is hoztál. Adriano vagyok, ha már a kuka haverom nem képes bemutatni. Üdvözölnélek szívesen, csak elég sokkos állapotba kerültem, hogy ilyen szép hölgyet láthatok egy ilyen csúnya férfi mellett.
- - Szia, én Larissa Morrison vagyok, Sneijder csapattársa.
- Csak csapattárs, mi? –félreérthető kérdését, válasz nélkül hagyom, csupán a kis csöppséget, aki körülbelül 3 éves lehet, őt szemlélem. – Jaj, ne haragudj! Ő a fiam, Robin.
- Hogy lehet ekkora fiad, ilyen fiatalon?
- Mennyinek nézel?
- Hát, olyan 23 évesnek.
- Jó megfigyelő vagy. Tudom már, mit esznek rajtad a focisták.
- Öhm. Ezt nem egészen értem…
- Jaj, kislány. Én is olvasok újságot. A fiam, 2 éves. Nem akarlak untatni a történetemmel, ezért el s…
- Kérlek, meséld el. –már-már könyörögtem az idegennek, bár nem hiszem, hogy annyira felemelő történet lenne.
- Kislány, tényleg nem ismersz meg?
- Légyszíves, ne hívj kislánynak, ugyanis két év van közöttünk.
- Harapós a kicsike. – nem tudom, mit láthatott a szemeimben, de védőbeszédbe kezdett. –Bocsiiiiii, mindenkivel így kezdem.
- Haver, mert mintha annyian járnának hozzád.
- Igenis sok nő fordul meg nálam. Nézz körbe, a szoba tele van szebbnél szebb nővérkékkel.
- De ember. Azok nővérek, és nem világhírű focisták.
- Tudod, hogy nem egészen fél éve én is egy voltam közületek. Larissa. Érdekel még a történetem?
- Persze. De csak akkor, ha nem zaklat fel, meg semmi ilyesmi.
- 23 éves vagyok, itt születtem Milánóban. Ennek a lököttnek vettem el a testvérét, aki szült nekem egy gyönyörű fiúgyermeket. Ez olyan slamposnak tűnik. Nem?
- Hogy ismerkedtetek meg?
- Wesley barátommal fociztam együtt, és egyszer Alli jött érte. Alli ugyebár a kishúga volt.
- Volt? Hogy érted azt, hogy volt?
Szerelem első látásra. Legalábbis ezt vallottuk mind a ketten. Megszületett Robbin, az volt életem legszebb estéje.
- - Egyik nap, ketten utaztunk a kocsiban. Éppen egy meccsemről tartottunk hazafelé, a kis srác az anyósomnál aludt. Már majdnem láttuk a biztonságot jelentő otthonunkat, csak ugye még megfogott minket a piros lámpa, ami az utcánk elején található. Valószínűleg ti is keresztüljöttetek rajta. Egy banda viszont megállt mellettünk, és beverték a szélvédőt, a feleségemet kirángatták a kocsiból. Nem tehettem semmit sem, rögtön kipattantam. A szemem láttára lőtték le, és erőszakolták meg mind a heten. Borzalmas volt látni, hogy akit a legjobban szeretek, azt bántják. Egy „nyugtat”, már nem fájt neki. Mikor mindannyian megpocsékolták a testét, nevetve annyit mondtak, hogy csak nem te vagy a híres focista? Fájdalmamban sírtam, vergődtem az erősen tartó kezek között, de már én is csak a lövés hangját hallottam. Tettek arról, hogy aki eddig nem ismert, ne is ismerjen meg. A gerincembe kaptam a lövést, illetve lövéseket, majd mikor megbizonyosodtak arról, hogy nem tudok mozogni, odahúztak Alli mellé, és otthagytak a kihalt utcán. Sneijderék szülei felkapcsolták a villanyt, én pedig csak ordítottam és reméltem, hogy a hangom eljut hozzájuk.
Nos. Ez volt féléve. Azóta nyomom az ágyat, és a focikarrierem csődbement. Bármit megtennék azért, hogy visszapörgessem az időt. Ha akkor hallgatok Allire és nem indulok haza Robbinhoz, akkor még ő is élne, és lehet, most az edzőtáborba lennék veletek. –Sneijder a történet végére nem volt a szobában, gyereksírást hallottam az egyik szobából kiszűrődni. Elfojtott érzések tömkelege áradt szét a testemben. Sajnáltam ezt a férfit, hiszen az életét veszítette el, sajnáltam Robbint, mert az édesanyját már soha nem ismerheti meg normálisan. És sajnáltam Wesleyt azért, mert a húgát veszítette el. Fogalmam sincs, hogy én egy ekkora traumát, hogyan tudnék feldolgozni. Megöleltem Adrianot, adtam az arcára egy puszit, de szegény, csak, mint egy fadarab, úgy feküdt a karjaim között. Néma könnycseppek folytak végig az arcán, és csak most jöttem rá, hogy neki mekkora fájdalommal járhat az, hogy mesélnie kell róla.
Megkérdeztem óvatosan, hogy West hol találom, mire ő mondta, hogy menjek fel az emeletre, és balra a legutolsó ajtó lesz az övé. Megkérte a nővéreket, hogy hozzák be a kisfiát, én pedig egyenesen a lépcső felé vettem az irányt. „Szaladtam”, már amennyire a gipszem engedte, majd halkan kopogtattam a mahagóni faajtón.
Válasz nem érkezett, sőt hangot sem hallottam bentről, ezért óvatosan ajtót nyitva, beléptem a szobába. Wesley sehol nem volt, kezdtem megijedni, hogy valahova elment, hiszen eléggé sokkolta ez az egész. Nem kellemes, ha a régebbi sebeket felszakítják. Hiszen a szív, minden egyes emléket tisztán vés magába. Bekopogtattam a fürdőszobába is, de szintén nem érkezett válasz. Hallottam, ahogy csobog a víz, és mit sem törődve az érzésekkel, beléptem a párával teli helyiségbe. A holland focista csak állt, és a kabinfalának támaszkodott, és folyatta magára a meleg vizet. Többször, mintha megrázkódott volna a teste a néma sírástól, én pedig kezdtem tényleg megsajnálni. Annyira erősnek mutatja magát, és mégis annyira törékeny. Kinyitom a zuhanykabin ajtaját, majd a bent lévő gőz kiszökken és bepárásítja a tükröt. Sneijder vöröslő szemekkel megfordul, majd már csak a vizes testet érzem magam körül. Nem érdekli őt se, és engem se az, hogy éppen teljesen meztelen, átölel és lecsúszik a kabin fala mellett. A meleg víz jótékonyan ölel körbe minket, és mint fuldokló a mentőövet, úgy ölel most engem is az inter játékosa. A gipszes lábam nem húztam magam után a kabinba, így most félig kint, félig bent vagyok. Amennyire tudok, közel húzódok a barátomhoz, és az orromat a vállához fúrom. Érzem, hogy rázkódik alattam, érzem, hogy sír, és mégsem tehetek semmit. A kezem óvatosan az arcára simítom, ő pedig mohón kap az ajkaim után. Tudom, hogy nem fog átlépni egy bizonyos szintet, így engedek neki. Kopogás zavarja meg a csókunkat, mire nagy nehezen felállok és kislisszolok az ajtón, ezzel egyedül hagyva Wesleyt.
- Szia. Nem akartalak zavarni, csak a telefonod csörgött, és gondoltam felhozom. – a nővér kedvesen átnyújtotta a készüléket, majd intve egyet magamra is hagy. Marcelo ötször hívott, és én ebből semmit sem vettem észre.
- Szia Puffancs, hogy vagy?
- Hogy- hogy vagyok? Ezt most komolyan kérdezed? Ne hívj Puffancsnak! Larissa én most hatalmasat csalódtam benned. A legjobb barátomnak hittelek, hiányoztál, már csak az is, hogy megborzold a hajam és azt mond, hogy „Szeretlek Pufiiii”- próbálja utánozni a hangomat, de a mély dörmögésével nem annyira hatásos. –Miért nem tudtad elmondani, hogy az Interbe mentél? Mindent megosztottunk egymással! Még komolyan azt is tudtam, hogy mikor menstruálsz. Pedig azért az már kicsit wáá.
- Mourinhoval beszéltél?
- Nem. Tudod honnan tudtam meg? Elutaztam Milánóba, és bementem az AC Milan edzésére! Érted te ezt? Meglátogatnám a barátomat, és kiderül, hogy kurvára nem járt még csak a vörös-feketék közelébe se! Ezt érdemlem én? És tudod mi a legjobb, mert ez a rész csak most következik. Ronaldo eljött velem, és mikor megtudta, hogy hazudtál, őrülten bepattant a kocsiba és frontálisan karambolozott. Most éppen műtik. De tudod mit? Ne gyere be a kórházba, mert nem vagyok rád kíváncsi! Se én, se a csapat többi része. – Még válaszolni se volt időm, ugyanis Pufi rám csapta a telefont. A pánik utat tört, az ájulás szélén álltam. Nem kaptam levegőt, a fülem zúgott, és apró pöttyök táncoltak a szemem előtt. Az ablak elé vánszorogtam, majd már csak azt éreztem, hogy lassan, de biztosan elveszítem az eszméletemet. Még egy utolsó kiáltást hallottam, ugyanis a függönyt szépen leszakítottam, mikor megpróbáltam magam megtartani.
Valaki simogatja az arcomat, és kedves szavakat suttog a fülembe. Sergio! De, ha ez Ramos, akkor miért tűnik idegennek a hangja? Lassan minden beugrik, és mint fuldokló, úgy kelek és ülök fel hirtelen az ágyban. Sneijder ijedten néz rám, majd a következő, amit érzek az, hogy megölel.
- Wesley én, én nagyon sajnálom, de meg kell értened, hogy most be kell mennem a kórházba. Kérlek, csak valahogy juttass el addig.
- Mi történt? Láttam, hogy eldőlsz, mint valami zsák, de nem tudtam, hogy mi a baj.
- Roni, Cristiano Ronaldo balesetet szenvedett… miattam. Mert hazudtam, mert mindenkinek csak fájdalmat tudok okozni. Marcelo megvet, nem akar látni, nem akar hallani rólam. Az a legszomorúbb, hogy mindenkinek igaza van!
- Nincs igazuk. Figyelj. Helyesen cselekedtél, és az a legfontosabb, hogy az edződet nem rúgták ki!
- Miért hoztál el ide? Miért volt jó az, hogy felhánytorgattad a múltadat? –ezt a kérdést már csak suttogva teszem fel, várom a reakciót. Lehet nem kellett volna kíváncsiskodnom, ugyanis az arca eltorzul, de egy reszelős sóhaj után nekikezd a mondandójának.
- Tudod, ezt igazából még én sem tudom. Úgy voltam vele, azt éreztem, hogy tudnod kell a múltamat. Tudnod kell min mentem keresztül, és mit éltem át. Hogyan lettem még jobb, hogyan mosolyogtam a kameráknak, mikor legszívesebben ordítani lett volna kedvem. Nem volt jó újra átélni ezeket az eseményeket, ugyanis az ember, ha hall valamit, akarva akaratlanul beleképzeli magát a történésekbe. Tudod milyen borzasztó volt megnézni a húgom holtestét? Egyszerűen akkor valami összetört bennem. Mindenáron ki akartam deríteni, hogy kik voltak azok a mocskok, akik ezt tették a sógorommal, és Allivel. A sok firkász pedig azt találta ki, hogy mivel meghalt az egyetlen testvérem, ezért elkezdtem drogozni. Többször vetettek doppingteszt alá. Érted te ezt Lari? –zokogásban tört ki a mondata végére, én, pedig mint egy kisgyereket, átöleltem és óvatosan „ringatni” és csitítani kezdtem. Mély álomba szenderült, majd eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, valahogy bejutok a városba.
- Adriano, kérhetek egy kocsit? A barátomnak balesete volt, és éppen most műtik. Kérlek, nagyon fontos lenne!
- De nem is tudsz most vezetni. Amúgy is, fekvőgipszed van!
- Jó, kocsim van, elviszem Sneijderét.
- Várj. Az egyik lány éppen most megy be a városba kötszereket venni, bevisz téged is.
- Rendben van, köszönök mindent, és nagyon sajnálom azt, ami történt!
- Nem a te hibád volt. Remélem, látlak még…
- Mindenféleképpen! –felsettenkedtem a szobába, ahol a focistát hagytam, majd elővettem egy papírt, és egy tollat, és írni kezdtem.
„Wesley, köszönöm szépen, hogy megmutattad számomra azt, hogy mennyire fontos egy család, és köszönöm, hogy beavattál ebbe a fájdalmas történetbe. Ígérem hívlak majd, de mivel Ronaldo bajban van, mennem kell. A kórházban leszek, de te maradj nyugodtan a keresztfiaddal. Rád fér már egy kis környezetváltozás. Amint tudok, jövök vissza hozzátok! Csókok L.”
Miután a kis levelemet megfogalmaztam, a feje melletti párnára helyeztem. Adtam az arcára egy puszit, majd lementem a földszintre. Megfelelően elköszöntem a családtól, és beszálltam a nővér mellé.
- Szia. Liz vagyok. A kórház előtt tegyelek ki majd?
- Lari vagyok, és igen, az úgy jó lenne. Megköszönném.
- Ha gondolod, érted is megyek. Adriano nagyon megkedvelt téged. Szívesen lát az otthonában. –ideadta a névjegykártyáját, hogyha kell a fuvar, akkor hívjam csak fel nyugodtan, majd már útnak is indultunk.
Nem kevesebb, mint fél óra múlva, már a kórház folyosóján bicegtem. Megkérdeztem az egyik ápolót, hogy hol van Cristiano Ronaldo, de azt mondta, hogy egy néger srác mondta, hogy senkinek semmit sem árulhat el. Mérgesen toporogtam a pultnál, amikor egy mérges hang ütötte meg a fülemet.
- Megmondtam, hogy nem szeretnénk itt látni. Mit nem értettél ebből?
- Pufi, értsd meg, nem volt más választásom! Aggódom Ronaldo miatt, muszáj mellette lennem.
- Menj el!
- De…
- Semmi de! Hazudtál nekünk, mindenkinek hazudtál. Hogy tehetted ezt? Minden a te hibád! Sergio sérülése, eligazolása, Ronaldo balesete, Albiol sérülése. Mi kell még? Mit szeretnél? Azt, hogy valaki bele is haljon abba, hogy a közeledbe van? Menj el!
- Igazad van! Teljes mértékben igazad van… de a szívemhez nőttetek és…
- Ugyan már. Mégis képes voltál a szemünkbe hazudni! A barátnőid, Hannah és Tessa szerinted mit szóltak ehhez? Madridban megvetnek téged! Nem akarnak már a drukkerek sem látni. Egy mocskos áruló lettél Larissa Morrison. De tudod, csak megtapsolni tudlak. Elérted azt, amit el akartál. Madridban, ha meghallják a neved, látványosan köpnek egyet az emberek. A Real Madrid pedig úgy tűnik, mélyponton van. A meccseinket sorozatosan elbukjuk, sereghajtó csapatoktól kapunk ki! A Barcelona növelte az előnyét, ebben a bajnokságban sem mutathatunk már fel semmit sem. Ha nem tettél volna még eleget ez ügy érdekében, akkor most kérlek meg, de tényleg… addig ameddig szépen tudok beszélni veled! Menj innen!
- Hát, drága barátom, még ha azt is megtudnád, hogy mi történt az edzőtáborban, akkor még jobban lenéznéd ezt a szépséget… - egy számomra gyönyörű, most mégis gúnytól csöpögő hang ütötte meg a fülemet. Hát tényleg ennyi volt az életem, de ezt érdemlem…
