Sziasztok!
Egy kis késéssel ismét, de megérkezett a legújabb fejezetünk! Reméljük vártátok, és hasonló örömmel fogadjátok, mint mi, ahogy észleljük az oldal nézettségének növekedését.
Már csak egy hónap-heti 1 rész-, és lezárul a Sweet2. Kicsit szomorúak vagyunk. :(
Az új olvasókat köszöntjük! :) Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
Puszi Lari, Tessa.:)
(Alan Walker- Faded)
Egy kis késéssel ismét, de megérkezett a legújabb fejezetünk! Reméljük vártátok, és hasonló örömmel fogadjátok, mint mi, ahogy észleljük az oldal nézettségének növekedését.
Már csak egy hónap-heti 1 rész-, és lezárul a Sweet2. Kicsit szomorúak vagyunk. :(
Az új olvasókat köszöntjük! :) Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa)
A
szatyorból kivéve a fecskendőket, és magát az erős hatóanyagot tartalmazó
üvegcséket, fiókom mélyére rejtem. Nem találhatja meg Sergio, nem szeretnék
magyarázkodni neki. A doki mindössze tíz millit szívott fel a tű segítségével,
így én sem teszek másképp. Belépve a fürdőbe, magam elé képzelem az előbb
történt cselekménysorozatot, majd szakszerű mozdulatokkal beszúrom bokámba a
tűt. Felszisszenve pillantok lábamra, egyáltalán nem nyújt kellemes látványt.
Beállva a tus alá, hideg vizet nyitok. Kicsit felsikkantva állok, és tűröm,
ahogy testem egyre jobban hűl le. Könnyeim vegyülnek a vízcseppekkel,
valószínűleg még semmi változás nincs, mert Cassie nem keresett azóta.
-
Lari. Itthon vagy? –törölközőt csavarva testem köré, kilépek a kabinból.
-
Igen, máris
megyek. – kinyitva az ajtót, Sese aggódó
tekintetével nézek farkasszemet. –Valami gond van? –szívem
gyors tempót diktálva adja tudtomra, rettegek válaszától. Felpattanva az
ágyról, nekiprésel a falnak, dühös tekintetét végigfuttatja testemen.
-
Gond? Még hogy
gond? Komolyan kérdezed? –száját vékony
vonallá préseli, derekamat megfogva, felemel. Karjaim automatikusan fonódnak
nyaka köré, de nem az általam kigondolt folytatás történik. Ledobva az ágyra
hangosat nyikkanok, ráülve csípőmre, pislogás nélkül veszi fel velem a
szemkontaktust.
-
Mégis mit
csinálsz?
-
Elegem van belőled. –tágra nyílt szemekkel hallgatom mondandóját, soha
nem gondoltam volna, hogy ezt is elérem egyszer. Még az-az ember is kikészül
tőlem, aki elvileg a világon a legjobban szeret. –Elegem van, hogy
állandóan hősködsz, és játszod az eszed. Tudom jól, hogy mit érzel, de ha
elrejted mindenki elől, egyedül maradsz, mint az ujjad. Fogd már fel, hogy itt
senki nem akar átverni, kihasználni téged, de ha nem térsz észhez, el fogod
érni, hogy mindenki egy hisztis hülye picsának gondoljon. Ezt akarod?
–számmal ajkai felé közelítek, de támadásom most az egyszer hatástalan. –Nem. Nem fogod elterelni a figyelmemet, mert nem fogom hagyni, hogy még
egyszer elmenj.
-
Ezt nem tudom
elmondani. Nem tudom kibeszélni magamból, mert hiába nyitott a természetem, nem
tudok a gondjaimról órák hosszáig sírni. Túl fog menni rajtam az egész, csak
idő kell.
-
A francokat! Mindig
csak arra fogsz mindent, hogy idő kell. Aki bátor, ilyenkor is legyen az Lari,
nem veszíthetsz semmit, ha próbálkozol.
–le akarom lökni magamról, de csuklómat erős fogásba veszi.
-
Engedj már el, ez
fáj! –láthatóan kissé megrémül,
szorításán enged. Fordítva a helyzeten, most én ülök csípőjére. –Mit nem lehet azon megérteni, hogy kibaszottul ki vagyok bukva? Miért
nem tudtok csak egyszerűen kilépni az életemből, és békén hagyni?
–utolsó mondatom fájt szívemnek, mindössze a düh mondatta ki velem. –Ne. Ne haragudj, nem úgy gondoltam. –ráborulva
mellkasára, semmit mondó tekintete ugrik lelki szemeim elé. Fájt neki az, amit
most kijelentettem, holott nem gondoltam komolyan. Karjai erősen szorítanak,
testem megrázkódik az elfojtott zokogástól.
-
Beszélj róla,
legalább nekem nyílj meg Lari.
–kérlelő hangnemében egy kis félelmet is felfedezek, arcomat mellkasába fúrva,
motyogni kezdek. –Nem értem kislány, nem értem.
-
Azt mondtam, hogy
sajnálom az utóbbi időszakot. Mindent. Életem legrosszabb döntése volt, hogy
aznap úgy reagáltam. Te mégis itt vagy, és rám vársz. Vársz, mert tudod, hogy
idő kell nekem, és nem dobtál el magadtól, mint az életem során oly sok
mindenki. A bokám állapota kritikus, már az is hatalmas fájdalom, hogy a
lábujjaimat megmozgassam. Szervezetem kikészült, ahogy a lelkem mélyén is
nyomot hagyott most Fabregas balesete. Nem bírom tovább Sese, nem bírom. –hangom mondatom végére elhalkul, hiányzik barátom
boci szeme. Be kell vallanom magamnak legalább, hogy ő volt a lelki társam,
akinek gondolkodás nélkül el tudtam mindent mondani.
-
Tudod jól, hogy ha
beszélsz, megpróbálok segíteni. De, ha nem mondasz semmit, én sem tehetek
semmit. A bokáddal pedig elmegyünk az orvoshoz!
-
Felesleges, onnan
jövök. Mellesleg nem szólhatsz Mourinhonak erről az egészről, a holnapi
klasszikuson részt fogok venni, és nem érdekel semmi. –ellenvetést nem tűrő hangomra csupán csak fejrázást
kapok. Valószínűleg nem örül ennek az egésznek, de tudja, ez esetben nem tehet semmit.
Ha pedig elszólná magát az edzőnek, tudja jól, hogy többet nem szólnék hozzá,
mert úgy érezném, elárult.
-
És azt megtudhatom,
hogy mit mondott?
-
Bokarögzítőt kell
hordanom, valamint injekciós kezelést kapok.
-
Műtétről nem volt
szó? –gyerünk Lari, most döntsd el
mit akarsz. Tudjon mindent, vagy csak bizonyos dolgokat említsek meg neki?! –Ne agyalj semmin, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy mit sunnyogtál el.
-
Nem akart ebbe
belemenni, azt mondta borzasztó, és legszívesebben már most azonnal a műtőbe
vinne. De nem mentem ebbe bele, erőszakot pedig nem alkalmazhat. –valamiért jól esett lelkemnek erről beszélni, de
sose szerettem ilyen szinten panaszkodni. Minden embernek megvan a maga
problémája, miért raknám én is rájuk a sajátomat? Jó, ez férjem esetében egészen
más.
(*)
Eljött hát a Barcelona elleni klasszikus meccs napja.
Szívem torkomban dobog, hihetetlen adrenalin áramlik végig testemen. Ez a meccs
eldönti, kié lesz idén a spanyol bajnoki kupa. Reményekkel telve lépünk
pályára, de lelkemben mégis hatalmas hiányérzet van. Nincs itt a mindig
mosolygós, boci szemű Fabregas, aki teljes erőbedobással szokott küzdeni a
pályán. A játékosok arcáról csupán feszültséget tudok leolvasni, de szerintem
én sem tükrözök mást. Remegve állok fel kezdő helyemre, lábam reggelre tovább
dagadt, de az injekciónak hála egyáltalán nem fáj.
A
bíró sípjával elindítja a játékot, mellyel erős taktikai küzdelem veszi
kezdetét. A katalán csapat labdabirtoklási aránya igen magas, teljesen hülyére
vesznek minket. Rövid passzos játékuktól már a falra mászok, de nem tehetek
semmit, csupán ide-oda rohangálok a játékosok között. Iniesta kiszúrja a
mellette álló argentint, de passzolás közben elakad a labda Modric lábában.
Éppen ideje volt már, hogy valaki meg tudja törni a gyors átadásokat. A mai
meccsen Cé Ronaldo kispadon kezd, Mourinho engem is ültetni akart, mondván nagy
téttel játszunk ma, de adjunk esélyt a fiataloknak is. Morata elől futkos a
tizenhatos határánál, Pepe átadja neki a labdát. Nem értem, hogy miért nem
kaptam még lehetőséget csapattársaimtól, pedig teljesen üresen állok az
oldalvonalnál. A huszonkilences játékos ügyes mozdulatokkal cselezi ki Piquet,
azonban a rúgás következtében egyenesen Valdes hasának lövi a labdát. Fejemhez
kapva hatalmasat ordítok, szarvas hibákat vét a fiatal játékos. Visszarohanva a
védelmünkhöz, elégedetten veszem észre, hogy a mostani bíró egyáltalán nem
veszi be a műeséseket, ami lehet előny, és egyben hátrány is. Diego Lopez
szakszerű mozdulattal öklözi ki a bőrt, de a szögletnek hála, védősorunk rááll
a kiszabott emberekre. Coentrao könnyedén fejeli ki a labdát, csatársorunk
teljes gőzzel indul el a katalánok kapuja felé. Ordítva adom csapattársaim
tudtára, hogy passzolják le a labdát, ez az én szögem, és az én távolságom.
Morata érdekes módon eleget tesz kérésemnek, ám hátulról Dani Alves becsúszik.
Kirúgva lábaimat, puffanok a földön, de a várva várt, már-már megszokott
fájdalom nem érkezik. Érdeklődve nézek bokám felé, majd az ápoló stábnak intve,
várom a szakszerű ellátást. Érdekes, valóban fantasztikus ez a szteroidos cucc,
hiszen bokám kificamodott, mégis arcomon egy rezzenés sem látható. Cipőm
stoplis részét megfogva, egy szakszerű mozdulattal visszahelyezik eredeti,
kiinduló helyzetébe, majd megfeszülve várják a könnycseppet, vagy legalább az
eltorzult arc látványát. Levéve zoknimat, jég sprayt fújnak rá, és már pattanok
is fel, ám Mourino magához hív.
-
Ronaldo beáll a helyedre, nem engedlek
vissza. –nemleges fejrázásom
következtében elindulok a srácok felé, de egy erős szorítás megakadályoz ebben.
-
Nem fogok
padozni, ezt ne várd el tőlem.
-
Mi volt az a sok szúrás nyom a lábadon?
Egyáltalán miért nem mondtad, hogy így néz ki? –megrántva a vállamat, hatalmas szemeket meresztek
rá.
-
Mert nem
tartottam fontosnak.
-
Minden fontos, ami az egészségedbe kerülhet. –odaszólva a partjelzőnek, cserét mutat.
-
Ha most
kiállítasz, nem játszom többet.
–komoly tekintetemet meglátva, egy pillanatig elgondolkozik a mondatomon, majd
intve Ronaldonak, magához hívja.
-
Csereként bemész, nyerjétek meg a
meccset. –a cserefelelős felmutatja
tábláját, melyen a negyvennégyes játékosnak kell elhagynia a pályát. Edzőm tovább szorítja karomat, de kirántva
kezéből, futásnak eredek. Ezzel az egyetlen tettével, hatalmasat csalódtam most
benne. Nem érdekel semmi, és senki mostantól fogva. Elegem van abból, hogy
mindenki bíráskodik felettem. Ha bárkinek is fontos lennék, hagynák, hogy
legjobb tudásom szerint döntsek. Ezzel szemben beleszólnak az életembe, holott
nem osztottam nekik lapot.
(*)
Megérkezve
a barcelonai kórházba, reményekkel telve lépek be a fotocellás ajtón. Elindulva
barátom kórterme felé, benézve a kis ablakon, az oly várva várt barna szemeket
pillantom meg. Cassie háttal ül nekem, Cescy kezét szorítja. A düh pillanatok
alatt áramlik szét testemben, kinyitva az ajtót, ágyáig loholok. Mind a ketten
rám pillantanak, a lány arcán szokatlan csalódottság látható. Fabregas halvány
mosolyt megeresztve felém, csalódott tekintetével enyémet keresi.
- Köszönöm
szépen, hogy szóltál, hogy van a barátom. Direkt megkértelek, hogy hívj fel,
vagy legalább egy SMS-t dobj. Erre mi van? Eljövök és csak annyit látok, hogy
felkelt, és jól van. Mond, te egyáltalán ember vagy? –Cassie
hátradobva haját felpattan, és elém áll.
- Mégis
mit vártál? Hogy értesítelek, amint jobban lesz, hogy telebeszéld a fejét? Nem
én voltam a hibás, hanem te. Egyedül te. Nem tudom ezen mit nem értesz meg! –fújtatva,
remegve áll előttem, arcomon egy csepp érzelem sem látható. Azért jól esik az
embernek, ha még egy balesetet is arra fognak, hogy ő életben van.
- Tudtommal
nem én okoztam. Cescy a barátom, és egy percig sem fogom ezentúl elhanyagolni
azért, mert ilyen barátnője van. –Fabregas tenisz
meccsként figyeli közelharcunkat, végül a lány megadva magát, kirobog az ajtón.
- Azt
mondta, nem akarsz látni. Előadta, hogy hiába hívott, nem érdekelt, hogy mi
történt velem.
- Őszintén,
nem emlékszel, hogy még beszéltünk is? –nemleges fejrázása
következtében, csalódott sóhajjal lépek arrébb. A hirtelen jött fájdalomtól
hangos sikítással zuhanok a föld felé, lelkemre mázsás súly nehezedik. Nem
fogom megúszni most már…
(Tessa)
Az
elmúlt éjszaka felejthetetlen volt, mintha életem legjobb estéje lett volna.
Ronaldo úgy ölelt, úgy csókolt, úgy törődött velem, mint amilyen szenvedélyesen
az első együttlétek alkalmával tette. Belátom, hogy túlreagáltam dolgokat nem
egyszer és nem is kétszer, de így ébredni reggel, hogy annak a férfinak a
mellkasán fekszem, aki a gyermekem apja és a világon az egyik legfontosabb
nekem ez felbecsülhetetlen. A kezem óvatosan húztam ki Roni keze alól, de amint
le akartam tenni a lábam a talajra fordult egyet majd erősen magához szorított.
Persze nem adtam fel hiszem tudtam, hogy ma nehéz napja lesz, így a legjobb
reggelt akartam neki szerezni, amit most egy ágyban reggeli formájában
szerettem volna megvalósítani, de persze tudtam, hogy ha erősen szorít magához
ez semmilyen formában nem fog összejönni. Újabb próbálkozásom sikert aratott,
így a helyemet a nagypárna vette át, amit ugyanúgy ölelt, mint ahogy néhány
másodperce engem. Egy kis ideig bámultam még az arcát mielőtt elindultam volna.
Hihetetlen, hogy a kapcsolatunk elején milyen ellenszenvvel néztem rá. Csak azt
láttam, amit mindenki. Azt az arcát, amit a média felé mutatott, hogy nehogy
megérezzék gyengeségét és fogást találjanak rajta. De most már látom azt is,
ami az állarc alatt van, a gyengeségei mostanra már mi lettünk.
Magamra
kapva egy vékony selyemköntöst mosolyogva indultam el a földszint felé. Persze
út közben benéztem még Cata szobájába, de ahogy sejtettem ő még akkor fordult a
másik oldalára. Szerencsére nagyon jó alvókája van, így néha ha kifárasztja
magát napközben egy atombombát is ledobhatna mellette az ember arra sem ébredne
fel. Amint a konyhába értem kedvenc lejátszási listámat raktam be majd halkan
énekelgetve kezdtem bele a reggeli készítésébe. Tojást, bacont és virslit
szedtem elő a hűtőszekrényből. Régen volt már mikor ennyire figyeltem a
reggelire, de úgy gondoltam ez illő bocsánatkérés lesz a részemről, amiért
ennyire összekuszáltam az elmúlt napot. Éppen a bacon szeleteket forgattam
serényen a serpenyőben, amikor a telefonom emlékeztető rezgése bekapcsolt.
Teljesen meg voltam ijedve, hogy mit is felejthettem el. Szülinap? Évforduló?
Esküvő? Egy ugrással a készülék mellett termettem majd értetlenül bámultam a
képernyőre és percek teltek el mire feldolgoztam, hogy mire is vonatkozik az emlékeztetőben
álló szöveg. A lábam megsérülése után minden évben el kellett mennem egy vizsgálatra.
Nem nagydolog volt, de így legalább egy általános szűréseken is minden évben
túlestem és biztosan tudhattam ezáltal, hogy egészséges vagyok, mint a makk.
Visszatérve a reggeli készítéshez percek múlva már a tálcát készítettem össze,
amin óvatosan egyensúlyozva vittem fel az emeletre a reggelit.
-
Jó reggelt szerelmem. – legédesebb hangomat elővéve
bújtam oda hozzá, Roni pedig egy csukott szemes mosoly után eldobta a párnát és
magához húzott.
-
Megszöktél. – apró puszikat hagyva a nyakamon érte el,
hogy a hideg cikázva futkosson végig a hátamon.
-
Nem, csak ágyba hoztam a reggelit az én férjecskémnek. – felültem
majd az éjjeliszekrényről az ágyra emeltem a tálcát, amin körülbelül húsz
embernek is elég étel volt, de tényleg. Két pár virsli, vagy 5 szelet bacon,
rántotta és gofri. Egy kis angol reggelivel próbáltam meg kedveskedni és
reméltem, hogy Ronaldo nagyon nagyon éhes és elpusztítja mindet.
-
Az egész csapatnak te csináltál reggelit vagy csak a legjobb
csatárnak? – elővéve sztár vigyorát mosolygott rám belőlem pedig előtört a jóízű
nevetés.
-
Ahogy a mondás tartja, reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj
úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus. Na rajta láss neki.
Kell az energia ugyanis ma délelőtt te fogsz vigyázni Catára. Nagyon eleven
mostanában. – mosolyogva adtam egy puszit a férjem orrára
majd elindultam a gardrób felé, amíg ő hangosan csámcsogva nekilátott a reggeli
elfogyasztásának.
-
Hova lesz a menet? Lesz még egy taktikai megbeszélésem a meccs
előtt, jó lenne ha nem shoppingolni mennél, mert akkor kenguruban játszhatok
este Cataval a hátamon. – a jelenet elképzelése miatt nevetnem
kellett. Vizuális típus vagyok, bárki bármit mond, abban a pillanatban el tudom
képzelni az adott szituációt és ez persze most sem volt másképp.
-
Akkor, ha ez így lesz csak arra kérlek, hogy ne csússz majd be,
mert Cata nem igazán díjazná. Amúgy orvoshoz kell mennem tudod az éves kontroll
miatt, de hamar végzek majd. És úgyis tudod, hogy a meccsre én is megyek. – pár
ruhát arrébb dobva kezdtem el kutatni, hogy minél hamarabb elinduljak, nem volt
kedvem menni, hisz lett volna egy közös délelőttünk együtt, de minél hamarabb
letudom, annál hamarabb lehetek a családommal.
-
Nem ígérek semmit szívem. Azt a kisruhát pedig én a helyedben,
amilyen gyorsan felvetted olyan gyorsan is venném le. Azt hiszem a gyerek
részlegről odakeveredett a női osztályra a hosszúságból ítélve. – egy
gyors mozdulattal lekaptam a combközépig érő bordó lenge ruhámat és óvatosan
hozzádobtam a reggeliző Crisre.
-
Ez nem volt vicces, ugyanis tőled kaptam ezt a ruhát szépfiú. – egy
puszit küldve neki máris felvettem egy lenge hosszú ruhát a hozzá illő saruval
és már indultam is. Nem akartam nagyon sietni, de késni sem szerettem volna. – Jól van kicsim
Catának főzz majd valami reggelit. Szeretlek. – egy csók után már
indultam is. Szerencsére nem volt olyan messze a kórház tőlünk, ahová a kivizsgálásra
szoktam járni.
Már
akkor is ide jártam mikor még Sevillában laktam. Nem ő volt, aki a törés után
rendbe tette a lábam, de a rehabilitációt, nem bíztam volna a világért sem
másra. A legmegbízhatóbb orvost itt találtam meg Madridban, így nem nagyon
szerettem volna semmikor sem váltani. Úton voltam Adan Cabelino i Burgos
rendelőjébe. Tudtam a szokásos menetrendet, így sosem ért semmi váratlanul.
Gyors vérvétel, röntgen és lábtapi jobbról balról. A vérvétel eredménye az
egyedüli, amiről később kapok információt, de nem is szoktam nagyon sietni
vele. Legutóbb annyi derült ki, hogy vashiányom van, de rögtön kaptam rá megfelelő gyógyszert, és ezzel
el is intéződött a probléma.
Szerencsére
Adan nem szerette húzni az időt a vizsgálattal, meg amúgy is még így hétvégén
is kígyózott a sor a rendelője előtt, így másfél óra múlva már végeztem is.
Viszont akárhogy is szerettem volna hazafelé sietni, nem tehettem róla, hogy
nőből vagyok és egy plázát építettek a kórház mellé, így egy gyors shopping
túrát is beiktattam a hazamenetel előtt. Nem akartam sokáig nézelődni, de
estére szerettem volna valami ruhát venni és persze Catának is valami vásárfiát
vinni.
Céltudatosan
vásároltam így két boltba mentem be, hogy a szettem teljes legyen. Egy
ruhaboltba és egy cipőüzletbe. Egy fehér lenge top, egy leggings és egy
hozzájuk illő zöld kabát mellett döntöttem, amit próbálás nélkül vettem meg a
megfelelő méret leakasztása után, majd a cipőüzletbe betérve sem sokat
gondolkodtam a megfelelő lábbelin, ugyanis egy barna magassarkú bakancs mellett
döntöttem.
Út
közben felhívtam Ronaldot, hogy a stadionnál találkozzunk, én pedig estig
elleszek Cataval a város szívében a sportlétesítmény körül. Szerencsére a
kialakított VIP részen már foglalt helyünk volt, így sosem volt probléma, hogy
honnan is nézzük végig a meccseket, a bejutással pedig még annyit sem kellett
foglalkoznunk, ugyanis a családtagok is ugyanazon a bejáraton közelíthették meg
a Santiago Bernabéu stadiont, ahol a focisták is. Szerettem bejárni a csapathoz,
hiszen ha jöttem mindig Cataval érkeztem, aki nagyon kedvencük a focistáknak,
így most is előbb szaladt oda a fiúcsapathoz, mint hozzám.
-
Ez van, ha a kicsi lány jobban szereti a keresztapját, mint az
anyukáját. – egy nyelvnyújtás és mosoly után már az ölében forgatta kislányom én
pedig mosolyogva figyeltem a kettősüket. Majd kikapva a kezemből a telefont az
egyik közösségi oldalra belépve kis videókat posztolt a jelenlegi helyzetről,
ami a folyosón uralkodott. – Cata gyere ide a keresztapához! – Marcelo
gügyögve beszélt a kislányomhoz és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a
vicces szituáción, majd éppen Ronaldoval váltottam néhány szót, amikor menniük
mellett. Mourinho meccsek előtt komoly koncentrációra fogja őket én pedig
tiszteletben tartva ezt Cataval az oldalamon indultam el a lelátó felé,
miközben régi barátom számát tárcsáztam.
-
Hahó szóló gitárosok gyöngye. Nincs kedved ma meccset nézni? –
szerencsére volt lehetőségünk arra, hogy egy-két embert meginvitáljunk a VIP
szekciónkba nekem pedig amúgy sem lett volna kedvem egyedül végignézni a
meccset, amíg a kislányom annyira az apját nézi az üvegfalon keresztük, mintha
hipnotizálták volna. Vagy focista lesz a gyerekből vagy ennyire, de ennyire
szereti az épesapját.
-
Szerbusz Swallow. Dehogynem, nálad nézzük vagy valami kocsmába? –
nevetésem visszhangzott a kihalt folyosón és éppen válaszolni készültem, amikor
pittyegni kezdett a telefonom, ami az üzenetjelző hangot jelentette.
-
A stadionban gondoltam természetesen. –
válaszom után gyorsan eltartottam a fülemtől a telefont, hogy elolvassam az
üzenetet, aminek a szövege egyszerűen sokkolt. – Parker most azonnal ide kell jönnöd. Leírom
a címet merről közelítsd meg a stadiont. – választ nem várva
bontottam a vonalat és bámultam az orvosomtól kapott üzenetet. Fel akartam
hívni Ronaldot most azonnal, de nem tehettem pedig már a számát is kikerestem.
Fontos meccs előtt áll így csak Parkerre számíthatok jelen pillanatban. Az
Adantól kapott üzenetet bámulva ültem le a legközelebbi padra és vártam, hogy
Joey ideérjen.
-
Tessa. – meglepődöttségemre legjobb barátom rohant
felém, nekem pedig hatalmas gombóc nőtt a torkomba, aminek következtében sírva
borultam a nyakába. – Ne, légy szíves ne sírj. Sosem tudom, hogy kezeljem, ha
egy nő sír a közelemben, csak mondd el mi a baj! – nyugtatni
próbált, de nem tudtam semmit sem, hogy mi is történik körülöttem.
-
A szokásos éves kontrollon voltam. Az orvosom Adan írt. Vissza
kell mennem további kivizsgálásokra, mert valami furcsa elváltozást találtak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése