Nos, őszinte leszek. Titania írása miatt jöttem újra vissza a blogra. Érdektelenség miatt nem akartam folytatni a történetet, de a szavai nagyon jól estek. Heti egy résszel igyekszem érkezni, addig, ameddig meg van már írva a történet. Utána, majd meglátjuk.
A képért pedig köszönet jár Tessának. :)
Jó olvasást Nektek!
Millió puszi, Lari. :)
(Larissa)
Arcom javuló tendenciát mutat, mindössze
három nap telt el az ominózus eset óta, a tanár érdekes mód már nem kötekedik
velem feleslegesen. Gondolom őt is megrázta az eset, hogy közel ötven évesen
ilyenhez folyamodott, valamint nem kéne még egyszer megbotlania, mert akkor
tényleg repül. Edzés-edzés hátán, majd az elméleti órákon részt véve,
újra edzés. Talán ennyi, amiről
mostanság beszélni lehet. Hanna meg sem látogatott, ami őszintén szólva kissé
rosszul esett, pedig biztos értesült balesetemről. Még csak egy üzenetet sem
küldött, pedig picit elvártam volna az érdeklődést. Gondolom Mattel tölti az
idejét, amit viszont megértek, mert nekem David foglalja le a szabad perceimet.
Délutáni futásom után, fáradtan lépkedek
a lépcsősoron felfelé. Szerintem amolyan szívatás is, hogy ennyi futás és
erőnléti edzés után még fel kell gyalogolnunk. Nehogy legyen egy lábnap utáni
laza liftezés, végül is igaz. Hangos szóváltásra kapom fel a fejem, több srác
kacagása elnyomja a vékony női hangot. Gyorsítva tempómon észreveszem
szobatársam, amint a férfiak bűvköréből akar éppen kiszabadulni, de azok nem
hagyják levegőhöz sem jutni.
-
Mi
folyik itt? –erőteljes hangom most csak látszat, ám
fáradságomat most háttérbe szorítva Tessa segítségére sietek. –Állítsátok le magatokat.
Takarodjatok innen! –ordítva rontok közéjük, szerencsére az
akadémián megvan a tekintélyem, tekintve édesapámra, valamint tudásomra. Sokan
nem szerettek itt, de hál istennek az igazgatóval jól kijöttem.
-
De
Larissa, egy picit sem szórakozhatunk?
-
Szórakozzatok
magatokkal. De a szobatársamról a szemeteket vegyétek le. Soha, de soha egy
ujjal ne merjetek hozzáérni, mert a kezeteket eltöröm. Ehhez tartsátok
magatokat. –ellenvetést nem tűrő hangon beszélek, a rémült lányt
karon ragadva, szobánkig rángatom.
-
Köszönöm. –megsemmisült
hangon beszél, most azért sajnálom. Senkinek nem az a sorsa, hogy kiéhezett
férfiak molesztálják, neki viszont részben ezt át kellett élnie.
-
Semmiség.
Zuhanyozz le, és szedd össze magad. Hamarosan jön az edzés, és felkészültnek
kell lenned, különben téged is kirúgnak. –monotonon beszélek, nem
akarom teljesen, hogy elbízza magát és elhiggye, milyen jó barátnők leszünk.
Karrieremre kell koncentrálnom, az ilyenek nem férnek számomra bele.
-
Mehetek veled?
–halk hangja utat tör készülődésem közben. Igen, valóban ettől tartottam. A
probléma forrása viszont az, ha ez egyszer megtörtént, megtörténik legközelebb
is, ha nem teszem rá a kezem erre a lányra. Apró mosoly következtében bólintok,
teljes futball szettemben az ajtó felé indulok.
-
Tudod,
haragudtam rád, mert a legjobb barátnőm helyére jöttél. Viszont ez még nem
jelenti azt, hogy nem lehetünk jóban. –tudja, hogy felé intézem a
szavakat, ezt hangos sóhaja is elárulja. Nem reagálja le, ugyanis már így is
késésben vagyunk, hála a kis közjátéknak.
-
Sziasztok lányok!
–David a szokásos kézcsókkal üdvözöl, mosolyogva bújok egy pillanatra karjai
közé. Úgy érzem kezdek túlságosan is kötődni hozzá. Eddig senkivel nem sikerül
ilyen bizalmi kapcsolatot kialakítanom, pedig volt egy-két srác a közelembe,
aki a csillagokat is lehozta volna, csak együtt legyünk. –Edzés után találkozunk Csillagvirág?
–bólintva egyet a maradék távolságot a pályáig futva teszem meg. Üdvözölve a
tanárt meglepődve konstatálom, nem Mr. Johnson áll velem szemben.
-
Na,
mivel mindenki ilyen szépen összegyűlt, szeretnék Önöknek bemutatkozni. Edward
Lewis vagyok, Mr. Johnson helyére érkeztem. A tegnapi nap folyamán beadta a
felmondását. –fejem leszegem, de még utolsó szempillantásommal
láthatom barátom elégedett tekintetét. Hiába mondtam ne csináljon semmit, mégis
közbenjárása segítségével edzőnk elhagyott minket. Elkezdődik a bemelegítő kör,
de Tessa nem nagyon bírja a kiképzést. Mögé rohanva, elkezdem hátánál fogva
tolni. Muszáj teljesítenie, hiszen az új edzőnél tiszta lappal indulunk. Itt
még nincsenek kialakított képek, sem előítéletek. Ha most rendesen dolgozik,
kis kedvenccé válhat. Érzem izmai megfeszülnek, ellenkeznek az éppen kapott
terheléstől. De muszáj megcsinálnia.
-
Gyerünk
Tess! Képes vagy rá! –kiabálva tolom tovább, a testem
megmakacsolja magát. Nehéz magamat is mozgásban tartani, valamint őt is.
Fogalmam sincs, hogyan került be az akadémiára, hiszen ahhoz teljesítenie is
kéne, viszont az ő kondija egyszerűen a béka feneke alatt található.
-
Nem megy Lari.
–megállva előtte szétnézek, majd mikor megbizonyosodom arról, senki nem figyel,
egy apró pofont keverek le neki.
-
Olyan
nincs. Napról napra jobb leszel, csak ne add fel!
–nógatva ugyan, de letudjuk a kötelező köröket, majd nekikezdve a nyújtásnak
más szemmel kezdem el nézni újdonsült szobatársamat. Neki egyáltalán nem könnyű
itt lenni, és még én sem könnyítettem meg a dolgát. De mától minden változik.
Elérkezett az esti szökés ideje.
Mosolyogva pillantok végig magamon az egész alakos tükörben, majd elégedetten
konstatálom a lehetőségeknek mérten kihoztam magamból a maximumot. Telefonom
ütemes zenélése töri meg mustrálásomat, felvéve a készüléket Hanna neve villog
a kijelzőn. Szívem kettészakad. Fogadjam a hívást, vagy dacból utasítsam el?
Hisz akárhonnan nézzük három napja felém se szagolt, ami egy barátságba
szerintem elég gáz. Tessa felé nyújtva a készüléket kérlelő tekintettel
figyelem.
-
Igen tessék? Larissa
Morrison telefonja. –értve a célzást fogadja a hívást, helyet
foglalva mellette füleimet hegyezem.
-
Ó szia! Hanna vagyok,
Larit merre találom? –szótlanul mutogatom el neki barátom nevét.
Talán, ha ezt megtudja, nem fog zaklatni.
-
Elment Daviddel
valamerre. A telefonja itt maradt. Adjak át neki valamit, ha visszaér?
-
Nem köszönöm, majd
keresem holnap. –gyors köszönés után nem vár választ, már
csak a búgó hangra leszünk figyelmesek.
-
Hát, ez fura volt.
-
Négy
napja nem keresett. Szóval kicsit megérdemelte. –meghallva
ablakomon koppanó apró kavicsokat, mosolyogva intek a lánynak. Kilépve a
párkányra, szokásos játékunkat játsszuk, én egy ugróművészt meghazudtolva vetem
le magam a mélybe, barátom pedig ügyeskedve kapja el apró testem.
-
Ez aztán a landolás
Laris. –apró puszit adva szája sarkára, talpaim földet érnek.
-
Szebb
volt az elkapás. –kacsintva egyet megfogom kezét, majd
mosolyogva indulunk el az erdő felé. Szerettem vele lenni, gyomrom apróra
zsugorodva jelezte a szerelem lassan utolér. Nem tudom mit kéne tennem. Valljak
színt neki? Vagy inkább titkoljak el mindent?
-
Figyelj kis csillag.
Arra gondoltam, hogy tölthetnénk ezt a kis időt kettesben.
–ujjai között megforgatva egy hotelszoba kulcsát, azt hiszem elég nyilvánvalóan
jelzi szándékait.
-
Dave,
én ebbe egyáltalán nem vagyok még biztos, hogy ez jó ötlet. Alig ismerjük
egymást. Inkább menjünk el valamerre.
-
Ugye nem gondolod, hogy
sakkozni fogok? Férfi vagyok, te pedig egy vonzó nő.
–felcsattanása egyáltalán nem tetszik, de vonzódom hozzá annyira, hogy talán
beadjam ma este a derekam.
Sokáig tartogattam szüzességem az igazinak,
és szerintem ez maga a félisten David az én életemben. Ilyen fiatalon még ezek
nagy szavak, de úgy érzem mellette boldog vagyok. Még nem okozott szomorú
perceket, ellentétben hatalmas barátaimmal, akik eltűntek az éterben. Fabre sem
keresett azóta, mióta édesapám kirakott az edzésekről, Hannaról pedig ne is
beszéljünk. Csalódtam bennük, bár én is kereshettem volna őket. De miért pont
én? Hisz nekem volt egy hatalmas balesetem, és az én arcomat törte össze egyik
tanárom. Akkor miért én emeljem rájuk a telefont? Pedig Cescy is megígérte,
soha nem fog elhagyni. Hol vannak a nagy szavak?
Gondolataimba mélyedve lépkedek amellett
a srác mellett, aki talán ma éjszaka megkapja féltve tartott erényeimet. Végül
is, ha azt nézzük, Hanni egy egyéjszakás kalandnak köszönhetően vált meg ettől
a kincstől, legalább én ezt a fiút ismerem. Valójában ismerem? Vagy csak úgy
érzem? Belépve a recepcióra, érdeklődve pillantanak felénk a hotel dolgozói.
Nem éppen emberi időben érkezett két fiatal, akiknek az arcukra van írva mit is
terveznek valójában.
-
Lari? –az
ismerős hang felé kapva tekintetemet, titkon örülök megjelenésének. –Mit keresel itt? –hatalmasat sóhajtva kissé
arrébb tolom. –Lari! Mit csinálsz itt
ezzel a férfivel? –hatalmas barna szemeiben düh csillan, nem
tudom hova tenni ezeket az érzéseket.
-
Laris, szívem. Gyere!
–David behízelgő hangjára gyomrom összerándul, fogalmam sincs mit tegyek.
-
Lari, kérlek. Hazaviszünk!
–éppen ma emlegettem Fabregast, most mégis haragszom rá. Eddig nem jelentkezett
nálam, most mégis kérlel, menjek velük. Nem akarok! Most az egyszer nem akarom
ezt a lépést megtenni. Nem akarok máshoz alkalmazkodni, főleg nem egy olyan
emberhez, aki eddig a percig nem is tudta, hogy létezem.
-
Majd
beszélünk Cesc. –hangom sivár, arca megrándul a közömbös
hangleejtésemnek köszönhetően. Szívem körül tompa fájdalmat érzek, nem
érdemelte meg. Jó énem kérlel, kérjek bocsánatot és vitessem magam haza. De az
azt jelentené, édesapám megtudna mindent. Erre pedig még nem készültem fel.
Követve a kék szemű fiatalt, hatalmas sóhajtással lépek be az általa lefoglalt
szobába. Az életem itt vesz gyökeres fordulatot…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése