Ne haragudjatok a késésért, de sajnos beindult az iskola, és a követelmények már most magas szinten vannak. Hamarosan végzősök leszünk, a faktokat is sikeresen felvettük, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk hozni új fejezetet. Innentől kezdve megpróbálunk visszaállni a szombati frissre, és reménykedünk abban, hogy még érdekel titeket a folytatás.:)
Pár biztató szónak nagyon örülnénk, akár egy klikk is elég, hogy tudjuk, még olvastok minket.:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)
(Larissa múltbéli jelenet)
Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök Madridba, és pont egy híres focistába botlok bele, aki ráadásul még a csapattársammá is növi ki magát. Mosolyogva készülődök találkozásunkra, pedig el akartam kerülni a közelebbi kapcsolatot. Dolgozni jöttem ide, és David után nem is a komolyság uralta életemet. Az alkohol feloldotta gátlásaimat, ezért is történhetett az, hogy másnap a spanyol védő ágyában ébredtem.
De ez a része már lényegtelen is, hiszen két hét fűzés után feladtam a harcot vágyaimmal szemben.
Hajamat beszárítva, engedem, hogy vállamra omoljon lágy tincsekben, leheletnyi sminket felkenve arcomra, elégedetten tekintek az egészalakos tükörbe. Azt figyelembe véve, hogy fogalmam sincs hova akar vinni, egy egyszerűbb ruha mellett döntöttem. Felkapva magamra a combközépnél rövidebb nyári ruhát, mosolyogva simítom el az apróbb gyűrődéseket rajta. Egyszerű fazonja két színből áll. Mellrésznél szürkésbarna, még mellrész alatt indul egy rövidke szoknya, ami élénk kék színben pompázik. Derekamhoz téve egy vékony barna övet, elégedetten mérem végig magam. Tekintve magasságomra, a magas sarkú cipő elvét követve, szekrényemhez lépek.
- Lari, biztos vagy abban, hogy el akarsz menni vele? –Hannah vékony hangja megijeszt, fogalmam sem volt, hogy más is tartózkodik a szobában rajtam kívül. Bólintásom afféle válaszként szolgál most, de kérdése meglep. –De tudod jól, hogy Ramosnak meg van a sajtó visszhangja. Ezt ne felejtsd el, ő csak játszik a lányokkal, te sem leszel több. –artikuláltan ejti ki a szavakat a száján, agyam felfogni próbálja mondandóját.
- Tudod jól, hogy nem vagyok az a szerelmes tini típus. Fel tudom mérni egyedül is a terepet, amúgy sem házasságot akarok,csak szeretnék egy esélyt adni ennek az egésznek. –zavartan túrok hajamba, majd egy ruhához passzoló kék magas sarkút elővéve, lassú mozdulattal lépek bele. Talpa bőr, még a többi része bársonnyal van borítva. Pántján egyetlen apró csat található, és csak reménykedek abban, hogy az összkép nem csak szerintem tökéletes.
- Én csak féltelek, és pont tőle féltelek. –megfogva csuklómat maga felé fordít, szemében őszinteség csillog.
- De hidd el, hogy nem kell. Okosabb vagyok én ettől. –mosolyogva caflatok le a lépcsőn, majd a védő előtt ajtót nyitva, egy puszival üdvözlöm.
- Nagyon csinos vagy, mehetünk? –elegánsabb inget visel, viszont a farmernadrág elengedhetetlen számára. Sportcipője vadonatúj, valószínűleg erre az alkalomra vette, vagy csak ez akadt a kezébe. Azért áldom az eszem, hogy nem öltöztem túl. –Hahó, Lari! –szemeim előtt megmozgatva kezét, mosolyogva bólintok. Elindulva autója felé, maga elé enged, kinyitva az ajtót, megvárja, még beszállok.
- Hova is megyünk? –kérdésemet figyelmen kívül hagyja, bár tekintve a kissé kései időpontra, nem hiszem, hogy városnézést tervez.
- Majd később megtudod. Mi hozott egyébként Madridba? –tekintete mindössze pár másodpercig van rajtam, majd fordul is vissza az úthoz.
- Meguntam londoni életemet. Kiskorom óta édesapám klubjai mellett a Real Madrid volt minden álmom, és ez most sikerült is. Igaz nem volt könnyű apát megfűzni, de végül a sikeres hadjárat, és Hannah közbenjárása segített jó útra téríteni. –elmerengve tekintek ki az útra, majd megfigyelve egy híres-neves éttermet, hasam halk mordulással jelzi, jó helyen járunk.
- Nem lehetett egyszerű ott hagyni a biztos életet. –együtt érző hangjára felkapom a fejem, érdeklődve tekintek felé. –Tudod, mielőtt 2005-be Madridba kerültem, én sevillai játékos voltam. Ott is nevelkedtem, tehát nem volt egyszerű az elválás. De nem bántam meg, és ez az, ami a legjobban számít. –apró mosollyal pattan ki a járgányból, majd ajtót nyitva segít a kiszállásban. –Remélem éhes vagy.
- Mint a farkas. –hasamhoz kapva pironkodva figyelem a csodavédő mosolyát, ami percek alatt képes levenni a lábamról. Magabiztos tekintettel indulok el mellette, de kezét derekamra csúsztatja, így talpam a cipő miatt kissé meginog. –Szüleid mindvégig támogattak? –leplezve zavaromat, közelebb lépek hozzá.
- - Igazából igen. Anya az elején még ódzkodott attól, hogy én futballista legyek, de mikor megtudta a másik nagy álmomat, tárt karokkal üdvözölte ezt a sportágat. –összevont szemmel nézek rá, mire felnevet és betessékel az étterembe. –Sergio Ramos néven foglaltattam asztalt. –a pincér bólint, majd elvezetve egy eldugottabb hely felé, két étlapot nyújt a kezünkbe.
- - Nehogy azt hidd, hogy elterelték ezzel a figyelmemet. Mi volt a másik nagy álmod?
- - Matador szerettem volna lenni, de amikor anya ezt megtudta, azt mondta, hogy inkább a bőrt rúgjam, mint egy megvadult bika előtt szaladgáljak. –a gondolat, miszerint Sese beöltözve várja a fújtató bikát, megnevettet.
- Megértem anyukádat, nem lett volna egyszerű azzal a tudattal élni, hogy a fia egész életében menekül. –cserfes mosolyt villantva felé, szememet az étlapra szegezem. –Igazából itt annyi kaja van, hogy nem tudok választani. –elhalva tekintek végig a kígyózó soron, de csak a szemem issza a látványt. –Rád bízhatom?! –apró bólintása után lerakom a pénztárca csonkító papírlapot, majd ujjaimmal dobolva az asztalon, figyelem, ahogy a szakértő leadja a rendelést.
- Egyébként a bika menekült volna előlem. –tartása büszke, viszont az arcán lévő mosoly kissé átmegy perverzbe.
- Hát persze. –ironikus hangomon jót kacag, megmozdítva a lábamat, véletlenül belerúgok.
- Ismerkedni akarsz? –szemöldökét felhúzva, elégedett mosoly terül el az arcán.
- Nem, csak éhes voltam, és ingyen kaját akartam. –kezemet homlokomhoz érintve, megrázom a fejem.
- Sejtettem. –nevetésétől kiráz a hideg, szemeim előtt az első esténk képei peregnek le. –Miért pont foci?
- Egy edző apa mellett nehéz lett volna bármi mást választani. De egyébként nem tudom megmondani. Amióta az eszemet tudom, rúgom a bőrt, és már nem tudnám az életemet e nélkül elképzelni. Azt tudom, hogy amikor kicsi voltam, apa mindig elvitt az edzésére, és amikor próbálkoztam az elrúgással, hatalmasat estem. –nevetve mesélem emlékeimet, amiket körülbelül négy-öt éves koromban szerezhettem. –Többen megmosolyogták tettemet, de volt egy ember, aki hitt bennem. Ott azt hiszem megpecsételtem a sorsomat. –a védő issza szavaimat, viszont tekintete bejárja testemet.
- Így már érthető, de azért azt elmondhatod, hogy konyítasz egy cseppet ehhez a szakmához. –szemeim kitágulnak, számon egy hang sem jön ki. Lába végigsimít lábamon, keze tekintetem előtt mozog.
- Mi az, hogy egy cseppet? Leverlek kétkapus játék alatt is. –ördögi mosoly telepedik arcomra, viszont rajta csak a felismerést látom végigfutni.
- Biztos vagy benne? –magabiztos bólintással úgy érzem már megvan az esti programunk, szólva a pincérnek, gyümölcssalátát rendel.
- Most nem eszünk?
- Te tényleg éhes vagy. –jót mulat kérdésemen, viszont szerintem fogalma sincs mennyire eltalálta kedvenc édességemet. –Van egy ötletem, de ahhoz nem leszel jó teli gyomorral. –megforgatva szememet fogadom a tányéromat. Megpillantva rajta kedvenc gyümölcseimet, megnyalom a számat, és kulturált evéshez kezdek.
- Nem eszel? –bekapva villámról az epret, nyelvemet végighúzom ajkamon, felpillantva Sergiora, mosolyogva észlelem lefagyott arcát.
- Ezért már megérte a kedvencemet rendelni. –tettetett felháborodással nézek hatalmas barna szemeibe, mire kérdő tekintettel pillant végig rajtam.
- Ne sértsd meg az én, zárójelben megjegyezném, hogy a hangsúly az én-en van, kedvencemet! –mosolyogva int a pincérnek, aki készségesen nyújtja felé a számlát.
Felállva az asztaltól, keze most a csípőmet találja meg. Hajamat baloldalra dobva elindulok az ajtó felé, egy apró puszit adva Ramos arcára, várom, hogy kinyissa az ajtót. Nekitolva a kocsinak, teste nekem simul, keze pedig végigsimít fedetlen combjaimon. Ajkai súrolják ajkamat, mire szívem hevesebb tempót kezd el verni. Túl közel van, és az utóbbi időben ez vonzott a legjobban a férfiakban. Csalódtam egyben, és ezért a többi szívta meg. De úgy érzem ezzel nem csak én vagyok így. Más sem a volt pasiján áll bosszút, hanem keresi az új kihívásokat, az új lehetőségeket. Érces sóhajom megnevetteti, viszont a nadrágja már eléggé szűkössé vált mióta velem szembe áll. Csípőmet férfiasságához nyomom, majd kicsit meglökve beszállok a már nyitott autóba. Lesokkolva pattan be mellém, kerülve a szemkontaktust, hatalmasat nyel. Hajamba túrva lehúzom az ablakot, majd kitéve a karomat, kissé lehűtöm szervezetemet. Megpillantva a Bernabeut, szívem elégedetten dobban egyet azért, hogy gyorsíthasson a tempóján.
Kétkedve, ámde csillogó szemekkel pillantok sofőröm felé, aki csak titokzatos mosolyát megvillantva, jelzi, szálljak ki.
- Ha ez most a parkolóban elkövetett tettem bosszúja, jó úton haladsz. De, ha itt akarsz hagyni, megkeserülöd. –vészjósló hangomat meghallva megforgatja szemét, majd kihúzva a kulcsot, ő is kiszáll.
- Remélem, tudsz mezítláb focizni, és nem gond, ha ez a ruha bánja. –búgó hangja közvetlenül fülem mellől hangzik, de mire elfordítom a fejem, ő már a csuklómat ragadja meg. –Gyere, menjünk. –bólintva üdvözöljük a portást, akinek mindent tudó mosolya sokat elárul most nekem. Nem is hirtelen ötlet volt, csak mondandóm bizonyította be neki, hogy remek folytatás lesz. Belépve a stadionba, szemeimet becsukom, majd mély levegőt véve, kilépek cipőmből. –Nem is tudtam, hogy ilyen törpe vagy. –mérgesen ránézve kis sértődöttséget mutatok, természetesen mindent csak játékból. A magamfajta lányokból nem néznek ki semmit a bájos pofin kívül a férfiak, és ezért szoktak akkorát bukni.
- Nem születhetett mindenki 185 centinek ne haragudj. Kis emberek nélkül nem világ a világ. –bölcs mondásom következtében kihúzom magam, de már csak azt érzem, hogy talpam nem éri a talajt. Hangosat sikkantva ütök hátára, keze viszont mozdulatom következtében fenekemre csúszik. –Sergio Ramos García! Azonnal tegyél le, és ne fogdoss! –fenyegető hangnememen jót mulat, majd a kezdő pozíciómra állítva, egy labda vár a középpályán. –Honnan tudtad?
- Nem tudtam, csak reménykedtem abban, hogy valóban más vagy, mint az átlag lányok. –mosolya őszinte, régen éreztem már magam ennyire jól egy férfi társaságában. Feldobva egy érmét a kezdés joga az én tulajdonomban áll, így kezdetét veszi egy nehéz, izzasztó meccs, ami két fiatal között játszódik le…
(Tessa múltbéli jelenet)
Amikor az akadémiára kerültem nem ismertem senkit sem, sőt mondhatni nem volt senkim, hisz az örökbe fogadó családom csak úgy szó nélkül passzolt le ide, és még csak azt sem mondták meg nekem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Az egyetlen, ami mégis maradt nekem az a remény. Remény egy jobb életre, vagy remény arra, hogy valaki majd megért és segít nekem az életben. Én mindig egy olyanfajta lány voltam, aki számára elég sok mindenhez egy kezdőlökés kellett, de onnantól már minden simán ment, ha valaki unszolt, hogy csináljam, vagy gondoljam át a dolgokat.
Most is éppen, ahogy szoktam a döntésképtelenség kelős közepén ülök, és azt sem tudom, hogy mit csináljak. A koliból ki kellett költöznöm, ugyanis így, hogy nem vagyok az akadémia tagja és a sérülésem miatt már nem fociztam nem lakhattam többé ott, így egy kis lakást béreltem, ami valóban rászolgált a kis jelzőre, mert csak egy szobából és egy hozzá épített kis fürdőből állt az egész. A rezsit és az egyéb költségeket éneklésből gyűjtöttem össze. Egy éteremben léptem fel általában pénteken és szombaton, amikor a közönség sokkal vehetőbb volt az ilyen dolgokra. Így sikeresen fel tudtam használni a zongora leckéket, amiket az árvaházban vettem. A döntésképtelenségem pedig abban merül ki, hogy az egyik éttermi éneklés alkalmával egy magas, sötétbarna hajú, kék szemű srác lépett oda hozzám. Elmondta, hogy mennyire tetszett neki az előadássom, és szeretné, ha az ő éttermében énekelnék. Persze azt is hozzátette, hogy megemelné a fizetésem, hogy könnyebben tudjak boldogulni, viszont azt csak utólag tudtam meg, hogy az ő étterme nem Londonban van, de még csak nem is a szigetországban, hanem Spanyolországban, azon belül is Sevillában, és igaz, hogy nagyon kecsegtető az ajánlata, de nem akarom itt hagyni az egyetlen embert, akit közelebbi ismerősömként, vagyis a legjobb barátnőmként kezelhetek. Larinak még nem mondtam el, hogy milyen ajánlatot kaptam, de valószínűleg ő azt mondaná, hogy ha az az álmom, hogy énekelhessek, akkor ne hagyjam ki ezt a lehetőséget, de nemsokára megtudhatom, hogy mit is gondol valójában, mert megbeszéltem vele egy találkozót, amiről, alighanem el fogok késni, ha nem sietek.
Hihetetlen, hogy nem tudok egyszerre két dolgot csinálni, de a gondolataim mellett egyszerűen csak ott álltam a ruhásszekrényem előtt és nem tudtam kivenni egyetlen értelmes darabot sem. Végül egy egyszerű kék farmernadrág mellett és egy ”WOO HOO” feliratú lila póló mellett döntöttem. Londonban épen tombolt a tavasz így pulóvert nem kerestem, de színben a pólómhoz illő csizmát vettem fel, majd az egyéb ékszerek magamra aggatása után felkaptam a táskámat és már úton is voltam. Szerencsére sikerült egy taxit leintenem így már el is kerültem a késés veszélyét. Körülbelül tizenöt perc alatt értem a megbeszélt kávézóhoz, de Lari még nem volt ott. Kicsit meg is lepődtem, mert általában ő mindig a megbeszélt időpont előtt érkezik legalább tíz perccel, de most még sehol nem volt. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy az edzésen kellett ott maradnia így nem is aggódtam. Rendeltem egy kávét és vártam. Végül tíz perc várakozás után megérkezett Lari, de nem teljesen olyan hangulatban, ahogy vártam volna. 
- Te mégis, hogy képzeled mindezt? A bizalmamba fogadlak, segítelek mindenben, szeretlek és te mégis elárulsz? – barátnőm olyan hangerővel kezdett el nekem kiabálni, hogy egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.
- Mégis miről beszélsz? Én nem tettem semmi rosszat ellened. – értetlenül álltam dolog előtt, és a kávézóban ülő jelen esetben nézőnek titulált vendégek is csodálkozva figyelték a nem éppen barátinak mondható beszélgetésünket.
- Nem? Tényleg? – hangja fájdalmasan gúnyos volt, de semmi sem rémlett, amit elkövettem volna. – Talán nem te tálaltál ki a magazinoknak a magánéletemről és minden személyes titkomról? – az edzőtáskájából előkapva néhány újságot elém dobta őket, majd a táskát visszaakasztotta a vállára, és várt. Várt, hogy elkezdjem megmagyarázni azt, amit még nem is tudtam, hogy mi. Ránézve a lapokra minden címlapon Lari virított és különböző mocskolódó és a magánéletére vonatkozó címszavak álltak, de amin legfőképpen megakadt a szemem az a következő volt: „Tessa kitálal barátnője minden egyes titkáról!” Hát természetesen azt sem tudtam, hogy mi van. Én egy újságíróval sem beszéltem a sérülésem óta. Mikor már a harmadik újág címlapját futottam végig Lari megforgatta a szemét, majd otthagyott én meg persze egyből utána futottam, majd ahogy a kávézó előtt utolértem a könyökénél fogva fordítottam vissza, hogy figyeljen rám.
- Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék ilyenre és elárulnék rólad mindent, amit megosztottál velem, mert a bizalmasod voltam? – észre sem vettem, de az idegességtől már én is kiabálva beszéltem.
- Ahogy mondod, csak a bizalmasom voltál. Nekem nem kell olyan barátnő, aki mindenből pénzt csinál, csak azért, mert egy lyukban lakik. Felajánlottam, hogy segítek neked, de nem fogadtad el. Aztán, hogy pénzhez juss eladod az életem a médiának?! Hát egészségedre. – nem hittem el, hogy Lari tényleg elhiszi azt, hogy én tettem ezt vele.
- Komolyan hiszel az újságoknak? Komolyan jobban hiszel a pletykalapoknak, mint nekem? A barátnődnek? - a levegőt egyre mélyebben vettem és egészen a sírás szélén álltam, sőt a könnyek már elkezdtek gyűlni a szememben és már csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor áradnak patakszerűen végig az arcomon.
- Felejtsük el, hogy ismertük egymást. Nekem ez túl sok. Túl sok belőled és a pénzéhes énedből, amit eddig sikeresen titkoltál előlem. – hátat fordítva nekem nagy sebességgel hagyta el a kávézó előtti részt én pedig megsemmisülve álltam ott egyedül és értetlenül. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet és azt sem, hogy tényleg, hogyan feltételezheti azt Lari, hogy ilyen tettem vele.
Természetesen csak eddig volt kérdéses, hogy elfogadom-e a Sevillába szóló állásajánlatot. Egészen addig, amíg barátnőm meg nem haragudott rám egy olyan dolog miatt, amit nem követtem el. Igaz, hogy saját magam akartam boldogulni és felépíteni a karrierem és ezért sem fogadtam el Lari régebbi ajánlatát miszerint, bérel nekem egy nagyobb lakást és én pedig, amint tudom visszafizetem neki az összeget, de ebben is benne volt, hogy magam szerettem volna boldogulni, ha már egyedül maradtam. Arra pedig soha nem lettem volna képes, hogy őt kihasználva jussak egy nagyobb összeghez. A könnyeimet sűrűn törölgetve léptem be újra a kávézóba, hogy összeszedjem a cuccaimat. Persze minden szem rögtön rám szegeződött, amint betettem a lábam a helységbe én pedig komolyan úgy éreztem a tekintetek miatt, mintha egy utolsó szemétláda lennék, ezért egy gyors fizetés után sietősen elhagytam a helyet, majd leintettem az első taxit, ami szabadnak bizonyult.
A cím bediktálása után pedig előkerestem a táskámban lévő névjegykártyát, ami a Simon Campos név szerepelt. Annak a neve, aki jelen esetben kiment majd ebből az egész valaki által befolyásolt szituációból. Szerencsémre néhány csörgés után fel is vette a telefont és elmondta, hogy még mindig Londonban van, de reggel indul vissza Spanyolországba. Persze az első gondolatom az volt, hogy ez most a legjobb szituáció, ami adódott. Megbeszéltem vele a részleteket az-az, hogy a másnap reggeli géppel én is vele tartok és elfogadom az ajánlatát. Ami jól is jött ugyanis az előző munkahelyemen még fel kellett, hogy mondjak, tehát még volt elintéznivalóm.Amint sikerült bejutnom a lakásomba elővettem a bőröndömet, majd a ruhákat, amik a szekrényben sorakoztak gyors mozdulatokkal kezdtem el begórni a táskába és még az sem érdekelt, hogy összegyűrődik-e az anyag vagy sem. Nem tudott semmi sem érdekelni, mert még minidig sokkolt a Larival történt dolog, és ezáltal a fejembe vettem, hogy mielőtt elmegyek, még beszélek vele is. Persze ehhez az kellett, hogy minél gyorsabban be tudjak pakolni így még jobban hidegen hagyott a ruhák épsége. Nagyjából sikerült összepakolnom röpke egy óra alatt így utoljára átnézve minden egyes zegzugot a szoba közepén hagytam a bőröndöm és egy nagy levegővétel után úgy döntöttem teszek még egy kísérletet arra, hogy kommunikáljak Larival. A szokásos taxi utáni vadászatot követően és egy húszperces út után már a ház előtt álltam. Majd egy nagy levegő után megnyomtam a csengőt. Természetesen nem az az ember nyitott ajtót, akire számítottam, ezzel erősen megnehezítve a dolgomat.
- Jó napot, Lari itt van? Sürgősen beszélnem kell vele? – féltem a választól, de úgymond még olcsón meg is úsztam a dolgot.
- Nincs itt és amúgy sem kíváncsi rád, ahogy senki sem. – a válasz után csak egy ajtót láttam magam előtt, amit az Arsenal edzője egy jól irányzott mozdulattal csapott be előttem. Nyilvánvaló volt számomra, hogyha barátnőm nem otthon tartózkodott, akkor a pálya gyepét koptatta, így most sem gondolkodtam sokáig, hogy hol találhatom meg őt. Mázlim volt, mert Lari tényleg a pályán volt, de nem volt éppen jó kedvében, ami abban mutatkozott meg, hogy a kapu hálója szinte füstölt egy-egy rúgása után.
- Lari légy szíves beszéljük ezt meg. – a hangom ismét megremegett, ahogy barátnőm felé szóltam, de semmi válasz nem érkezett felőle, ami nagyon bántott. – Nem én tettem ezt veled, sohasem tennék ilyet. Elutazok Spanyolországba szóval jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a dolgokat, mert semmi sem az aminek látszik. – válasz továbbra sem érkezett, még csak meg sem rezzent arra, hogy hozzá beszéltem, csak rúgta tovább a bőrt a kapu irányába, aztán egy pár perc eltéréssel megkaptam a válaszomat, ami jobban fájt mintha nem vett volna rólam tudomást.
- Gratulálok, hogy sikeresen el is tudod költeni a pénz, amit rajtam kerestél. Remélem jó utad lesz, és nem zuhan le a repülőd félúton. – hangja tele volt gúnnyal és haraggal, ami nagyon fájt, de nem tudtam mit tenni. Éreztem, hogy nem fogok tudni hatni rá, de egy próbát mindenképpen megért a dolog. Lari visszafordult a kapu felé én pedig a könnyeimet nyeldesve hagytam el a pályát és vesztettem el az egyetlen igaz barátnőmet.
