Összes oldalmegjelenítés

2012. július 28., szombat

Chapter 35.

Sziasztok!:)
Igaz nem kaptunk sok visszajelzést, de úgy gondoltuk, azok miatt, akik szeretik, és olvassák is a történetet, nem lenne célszerű tolni a feltevés időpontját. Tehát jó olvasást kívánunk!:)
Dorcsy, Boldog Születésnapot!:) 
Puszi, Lari, Tessa.:)


(Ramos)

(Eric Saade - Stupid With You [magyar])
Hihetetlen erő kell ahhoz, hogy az útra koncentráljak, és ne hosszú combjaira. Tudja jól, hogy mik a gyengéim vele szemben, bár mentségére legyen, nem sejtette, hogy velem kell autókáznia. Lehet Ronaldo is direkt cseszett ki velem ilyen téren. Illata belengi az apró utasteret, agyamban kellemes emlékképek jelennek meg. Lehúzva ablakomat beengedek egy kis friss levegőt, viszont észrevéve Lari mosolyát, inkább klímát kapcsolok. Rettentően hülye voltam, hogy olyan állapotban elmentem bulizni. De nem tehettem róla, zavart az a tudat, hogy rajtam kívül más is bejött a képbe. Így legalább tudtam magamat hibáztatni. Bár ahhoz, hogy valaki félrelépjen, komoly gondok lehetnek egy kapcsolatban. Az a tény sem nyugtat, hogy ő mindezen már hamarabb túl volt, hiszen elmondása alapján számomra nem fontos az a személy, akivel mindezt megtette. Én pedig alattomos hülye ember módjára megfektettem a kishúgát, aki ráadásul egyik jó barátom felesége. „Ez az Sergio, egyre több rovás írható a számládra.” Feleségem felhúzza lábait a bőrülésre, karjait térde alatt összekulcsolja, fejét pedig megtámasztva, engem néz. Fantasztikusan áll neki új frizurája, mikor ma belépett az öltözőbe, azt hiszem még a lélegzetem is elállt. Mindig tudta mivel készítheti ki másodpercek alatt az embert.
-          Minden rendben? –halk hangja zene füleimnek.
-          Miért? –fel sem fogva kérdését, azon nyomban felteszek egy újabbat.
-          Csak azért kérdezem, mert vagy az ujjad törik ma, vagy a kormány. –elgondolkodva mondatán, sunyi mosoly jelenik meg arcán. Ránézve kezemre igaza van. Fel sem tűnt, hogy ilyen vehemenciával szorítom az apró kormányt.
-          Hoppá. –elengedve, ujjaimat kissé megmozgatom, hogy elgémberedett végtagjaimba szálljon egy kis vér. Falfehér színén szerelmem jót nevet, majd lehúzva ablakát elővesz pénztárcájából egy szál cigit. –Mit csinálsz?
-          Kikapcsolódom. Kérsz? –érdeklődve nézek rá, és csak reménykedni tudok abban, hogy nincs semmi szer benne. –Nyugi, nem füves. Viszont, ha ideges vagyok, jót tesz a szervezetemnek. –eleresztve egy mosolyt elővesz egy gyújtót, majd hatalmasat szívva a csikkből, a káros levegőt kifelé fújja. –Bárkinek be mersz mártani, hatalmas kínok közti halált fogsz halni. – komoly tekintetében megtalálható az a csillogás, ami mindig boldog pillanataiban jött elő nála.
-          Aha, értem. –ez az Sergio, csak így tovább. Végül is ő próbál kommunikálni veled, te pedig paraszt módjára egy-két szavas válaszokat nyögsz ki. –Csinos vagy. –pontosan erről beszélek. Gondolatban homlokon csapom magam csodálatos beszédkésségemen.
-          Köszönöm. –angyali arckifejezését már többször megfigyelhettem. Szája mellett két gödröcske jelenik meg, amit a mosolygás okoz, nagy szemei pedig egészen mandulavágásúnak tűnnek. –Odi hogy van?
-          Hiányol téged. Ha nem ismerném, azt mondanám depressziós. –de ez igaz is. Alig eszik az utóbbi időben, sőt játékos kedvét is elveszítette már.
-          Nekem is hiányzik. –arcáról lefagy a mosoly. Hatalmas sóhaj kíséretében újabb slukkot juttat szervezetébe. Bár ez már megszokás volt nála, én akkor sem tudtam ezt elfogadni. Ha ez kiderülne, a világsajtó ezen csámcsogna, akárcsak Özilnél, és Coentraonál. Pedig ők is próbálták eltitkolni mind az edző, mind a drukkerek elől.
-          Tudod, tényleg sajnálom a tegnap történteket.
-          Ne most Sergito. Most nem vagyok erre vevő. –morogva fordítja el fejét.
-          De igenis most. Szeretném, ha tudnád. Tudom semmi sem mentség tettemre, de nagyon csúnyán berúgtam. Ha nem keltesz fel, akkor reggel döbbentem volna rá arra, hogy kivel töltöttem az éjszakát. „mintha neki annyira megtisztelő lett volna az, hogy felkelt téged te barom.” Egy utcával hamarabb befordulva, leállok az út szélén.
-          Most erre mit mondjak? Egészségedre váljék? Az megfelel? –dühöngve nyúl a nyitókar felé, de megnyomva a központi zárat közelebb csúszok hozzá. –Engedj ki. –félelemmel teli tekintetét rám emeli, ami meglep.
-          Félsz tőlem? –nemlegesen megrázva fejét, haja arcába hullik. Érintésem következtében teste megrázkódik, még mindig hatással vagyok rá.
-          Csak menni szeretnék. –hangja elcsuklik, már eltűnt az a magabiztos lány, aki az út elején velem utazott.
Bosszankodva ugyan, de teljesítem a kérését. Indítva a motort pár perccel később már házunk előtt parkolok le, ahol már csak a tárva nyitva álló fogad minket.
„Gratulálok haver, még mindig emlékszel a pótkulcs helyére.” Örültem annak a pár percnek, amit Larival tölthettem együtt, de mégis valami hiányzott beszélgetésünkből. Talán a csipkelődések, vagy a bohókás, perverz beszólások, amiket egymás felé intéztünk. Ha nem lettem volna hülye, utánamentem volna. Tudom, hogy ha mind a ketten megfelelően figyelünk a másikra, nem történne mindez közöttünk. Viszont el kell érnem azt, hogy újra megbízzon bennem. Számomra fontos a véleménye, és nem adom fel a szerelmemet azért, mert egy idióta voltam. Így is ínséges időknek számítanak azok a hónapok, amiket nélküle kellett töltenem. Borzasztóan mérges voltam magamra, amiért engedtem tönkretenni az életemet.
-          Vettünk sört. –Benzema teli vigyorral rohan elénk, viszont a feszültség tapintható kettőnk között. Lari kikapva a francia kezéből az üveget, egy húzásra megissza tartalmát. Vagy szomjas volt, vagy már ennyire nem bírja a társaságomat. Elhúzva a számat megköszönöm csapattársamnak, hogy gondolt ránk is, majd arrébb vonulva, leülök egy távolabb eső fotelbe. Rengeteget agyaltam már azon, hogy el kéne költöznöm innen. Túl sok dolog emlékeztet a közös percekre. De ha ezt megtenném, valószínűleg a kapcsolatunkat is feladnám ezzel a tettel.
-          Na, mi ez a savanyú bárgyúvigyor, ami arcodra telepedett? –Marcelo fogalmazási tudásán a mai napig elcsodálkozom. 
-          Csak gondolkozom, de feleslegesen. –kezembe nyújtva egy üveg sört, mellékel egy kicsivel keményebb piát is. –Ez micsoda?
-          Whisky. –egyszerű, de lényegre törő. Bólintva egyet lehúzom tartalmát, majd kísérőként hatalmasat kortyolok a leghíresebb spanyol sörből. –Minden rendben?! –felszólítása következtében láthatatlan kényszert érzek arra, hogy mindent beismerjek a nagyvilágnak. Az összes meggondolatlan tettemet, és cselekedetemet.
-          Larit nem láttad? –a brazil gyereknek mégsem önthetem ki a szívemet, hiszen Ronaldo legjobb barátja. Megbízhatóak a csapattársak, de a legjobb barátokért a tűzbe tennénk a kezünket. Ilyenek vagyunk mi Ikerrel igazából. Tekintve a válogatottságra, és a csapatkapitányi karszalagra, rengeteg közös van bennünk. Igaz ő a szolidabb zenéket részesíti előnyben, de megértő, és ami a legfontosabb, minden focistára odafigyel, és ha kell, ápolja a lelküket.
-          Most ment fel Ronaldoval az egyik szobába. –agyamat másodpercek alatt önti el az ideg, nem igaz, hogy most így akarja megtorolni a tegnapi tettemet. Majdnem fellökve a brazilt, egészen az egyik asztalig loholok, ahol talán megtalálom még a pohár italomnak nagyobb kiszerelését…
(Larissa)

Feszélyezett az út, mégis boldog voltam egy kicsit. Nem tudtam mennyire engedhetem meg magamnak szabad szájúságomat, így inkább puhatolózva ugyan, de elővettem régi énemet. Viszont bizonyos dolgokat meglepetten vettem észre, ami egyáltalán nem nyugtatott.
Belépve az ajtón a francia csatár sörét azon nyomban lenyúlom, majd meg sem állok az utánpótlásig. Megpillantva Ronaldot Özilék társaságában, elégedetten figyelem a nevető csapatot. A többieknek is hiányzott, de én még nem jöhettem rá az okokra. Viszont ma mindent kiderítek. Megfogva két üveget a portugál felé haladok. Megállva a lépcsősor előtt várok, mire nagy nehezen felém pillant. Jelezve neki elindulok az egyik vendégszoba felé, majd leülve az ágyra várom, hogy megjelenjen.
Két pohárral a kezében lép be hozzám, valami átlátszó lötty található meg benne. Mosolyom levakarhatatlan, megpaskolva magam mellett az üres helyet, eldőlök a puha matracon.
-          Na, mesélj mesélő. –beleszagolva italomba felfordul a gyomrom, ritka erős és büdös az már biztos.
-          Először is, ez vodka. Ráadásul orosz, tehát óvatosan, nehogy a fejedbe szálljon. Nem egyszerre kell meginni. –kisfiús kioktatása megnevettet, igazából ez az a srác, akit én annak idején hasonló helyzetben megkedveltem.
-          Miért érzem, hogy komoly gondokkal küzdesz? –belenyalva az italba, kinyújtott nyelvvel várom, hogy a zsibbadtság elillanjon.
-          Mert ez így is van. Túlságosan is kiismertél már. –lehangoltan beszél, a szomorúság nyilvánvaló hangjában. Ő is hasonlóképpen cselekszik, fejét fejem mellé dönti, italát hasára helyezi. –Tessa elvetélt, én pedig itt hagytam. –várok pár percet, hátha folytatja mesélést, de a szavak nem érkeznek, helyette szürcsölés hangja üti meg a fülem.
-          Rövid, tömör és lényegre törő. De ettől még nem lesz könnyebb feldolgozni. Bennem megbízhatsz. –hálás tekintetét rám emeli, a fájdalom mellett a bűntudat is dolgozik benne.
-        -  Tudod jól, hogy az agyadat őrjítettem. Szeretnék egy kisfiút, aki átveszi majd egy idő után a helyemet a futballvilágban. Számomra ez az egész olyan, mint régen a királyságban volt. –egy pillanatra megtorpan, kezébe véve a sört, hatalmasat kortyol. –Gondolom a baleset történetét tudod. –megerősítésképpen felkönyököl, és szuggerál. Aprót bólintva jelzem, mondhatja tovább. –Rettentően megviselt az a nap, és csalódtam Tessaban. Nem az ő hibája volt, én mégis őt tartottam a bűnbaknak. –mély levegőt véve felidézi magában az említett napot, kezét megfogva megállítom remegését. –Inkább leléptem, nem akartam látni. Elvette tőlem azt a kincset, amire világ életemben vártam. Haragudtam rá, mert nem tudott óvatosabban vezetni. Számítottam rá, és örültem mikor mosolyogva bejelentette, hogy állapotos. –szegényben élénken élnek még a történések, de hiszem azt, hogy beszéddel sok mindent el lehet érni. Hüvelykujjammal körkörösen simogatom férfias kezét, szorítása nem enged.
-          Nem mondom azt, amit te is nagyon tudsz. Látom, hogy hibáztatod magad, de azt is tudom, hogy helyre akarod hozni. Én vigyázni fogok rád, és rám bármikor, bármiben számíthatsz. Ezt ne felejtsd. –behunyva szemeit megremeg, egy apró könnycsepp indul el szeme sarkából. Soha nem láttam még sírni, mindig erős maradt. Egyszerre kapunk felé, de ő, mintha mi sem történt volna, durván letörli, és nem foglalkozik többet ezzel a témával. –Hol voltál egyébként? Kerestelek, de nem értelek el.
-          Californiában. De nem is
ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Irinával találkoztam. Nem
 csináltunk semmi korhatárosat, de megismerhettem az igazi személyiségét.
–elhúzva száját, feje alá húz
egy párnát, italait lerakva a földre megrántja kezem.
–De
 most pihenjünk, megviselt az út.
–már csak motyogva ejti ki a szavakat száján. Fejemet ráhajtva mellkasára engem is utolér az álom, mely szebb jövőt ígérve, kecsegtetve varázsol el.

 (Matías)

Fejemet megrázva tértem vissza a jelenbe, ahová a Tessa által felvett ruhadarabok taszítottak. Kinyitva az ajtót vártam meg míg lelépked a lépcsőn, de úgy látszott, hogy ő nem siet sehová. Persze én sem siettem, csak kicsit sokáig vártam rá, amíg elkészült és már nem bírtam volna öt percnél tovább a nappaliban várni.
-          - Még mindig nem árulod el, hogy hová is megyünk? – érdeklődve fordult felém majd a kocsi anyósülésének az irányába indult el, de kénytelen voltam megállítani őt, és közölni vele, hogy nem kocsival megyünk, ami valószínűleg a magas sarkúba bújtatott lábának nem nagyon fog jól esni, de hát én figyelmeztettem, hogy ne csípje ki magát.
-          - Még mindig nem. Ne légy kíváncsi, majd ha odaértünk megtudod. A cipődet pedig most még lecserélheted egy kényelmesebbre, mert ebben körülbelül tíz perc után meg fogsz halni. – mondatom közben a gyilkos magas sarkúra mutattam, de látszólag ez Tessat nem nagyon hatotta meg.
-          Nem cserélem le, mert ez megy a szerelésemhez, ha pedig nem bírom, akkor hívok egy taxit és hazajövök. – egy vállrándítás után elindultam, majd próbáltam egy kis beszélgetésbe keveredni az angol lánnyal.
-          Értettem, viszont akkor tartsd a lépést. Körülbelül olyan tizenöt-húsz perc és ott vagyunk. Amúgy beszéltem ma Louissal és kérdezte, hogy mikor mész vissza. Mondtam neki, hogy majd beszélek veled és visszahívom. Szóval? – próbáltam az úti célról elterelni a szót, mert féltem, hogy elárulok valamit, amit nem szeretnék. Louis pedig valóban érdeklődött, miközben a CD-t kereste elő, amit Tessanak szánt.
-          Nem tudom. Most valahogy semmi sincs a fejembe, amiről dalt lehetne írni, majd elénekelni. A régi dalszövegeimet pedig jelenleg egy rakás papírkupacnak látom, amit jobb lenne felgyújtani, mint elénekelni. De örülök, hogy vár vissza. – egy apró mosoly jelent meg az arcán, amitől nekem is felfelé görbült a szám széle.
Az út hátralévő részében körülbelül semmit nem szóltunk. Láttam rajta, hogy valamin gondolkodik, de reménykedtem, hogy csak egy dalszövegen jár az agya és nem valami máson. Például Ronaldon. Nagyon sokat gondolkodok, amióta megláttam és egyértelműen az a meglátásom, hogy ha ő visszajön, akkor én egy pillanat alatt kerülök a süllyesztőbe és elfelejthetem Tessat örökre. De valójában azt sem tudom, hogy a lány tudja-e hogy a férje újra itt van Európában és ráadásul Madridban tartózkodik. Nem akarok önző lenni és úgymond kisajátítani magamnak Tessat, de a munkám mellett egy perc szabadidőm sincs és ez az egyetlen lehetőségem, hogy a közelében legyek. Szeretem a munkámat, így nem szeretnék felmondani, viszont ha Ronaldo visszajönne, akkor csakis ez lenne az a lépés, ami fenntarthatná a kapcsolatunkat. A hihetetlen elgondolkozásomból a gondolataimban lévő lány térített vissza a jelenbe. Kezeit a szemem előtt lóbálta és szólítgatott.
-          Hahó élsz még Matí? Úgy nézel ki, mint egy holdkóros. Megijesztesz. Minden rendben? – kérdései és mondati kicsit gyorsak voltak még számomra így megrázva fejem próbáltam magam regenerálni.
-          Bocsi csak elgondolkoztam és elfelejtkeztem a külvilágról. – szépen nézhettem ki úgy, mint egy alvajáró, de nem baj ennyit megengedhetek magamnak.
-          Semmi gond, csak körülbelül három percig nem válaszoltál a kérdéseimre és megrémítettél. Na szóval már vagy fél órája sétálunk és azt mondtad, hogy tizenöt-húsz perc az út. Nem az, hogy nem bírom a magas sarkút, de meddig gyalogolunk még? – viccesre véve a figurát én is próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, de a gondolataim még mindig Cristiano és Tessa körül forogtak.
-          Ó pont jókor zökkentettél ki a gondolataim áradatából ugyanis megjöttünk. – kezemmel a park felé mutattam Tessa pedig érdekes arccal fordult felém.
-          Ez most komoly? Fél órát sétáltunk azért, hogy megnézzük a parkot? – hitetlenkedve fordult felém, majd mondata végére a csípőjére csúszott a keze és úgy várta a válaszom.
-          Ne haragudj, hogy kirángattalak az önsajnálatból és elhoztalak a parkba, hogy szívj egy kis friss levegőt. – hangom megváltozott és kicsi kicsattantam, de nem hittem el, hogy nem tud örülni semminek sem. Míg az én arcomon az idegesség enyhe szikrája csillant meg addig Tessa arcán a meglepődöttség tükröződött. – Ne haragudj, csak nem tudtam már nézni, hogy ennyire magad alatt vagy és reggel erre sétáltam és összetalálkoztam a haverjaiddal, akikkel a múltkor is énekeltél. Gondoltam jobb kedved lenne egy kis zenélés után. – magyarázatomat követően lefagyva vártam, hogy reagáljon valamit az angol lány.
-          Én kérek elnézést. Goromba voltam veled pedig te csak foglalkozni akartál velem. – meglepetésemre egy mosolygós ölelést kaptam ajándékba, amit biztos, hogy Tessa is tud, hogy többet jelentett nekem, mint egy szimpla ölelés.

(Tessa)

Minimum a fejemet a falba kéne vágnom, hogy ekkora bunkó voltam Matíval, miközben ő csak a tegnap történteket szerette volna velem elfelejtetni. Elindultam a park belseje felé és megpróbáltam a hang alapján megtalálni a bandát, akikkel múltkor is nagyon jó hangulatot hoztunk össze. Nagyjából öt perc fülelés után sikerült ráakadnom a park azon szegletére, ahol a banda tartózkodott. Ismételten egy nagy tömeg állta őket körül és be kell, hogy valljam nem hiába. Tényleg nagyon jók voltak, viszont nem értettem, hogy miért nem fedezte még fel őket még senki. A hangzásviláguk teljesen egyedi az énekes hangját pedig igazán kellemes hallgatni. Megnyugtató volt állni a tömeg mögött és élvezni a lassú szám nyújtotta nyugalmat. Valószínűleg egy saját számot játszhattak, mert nem volt ismerős a dal.
-          Nem is olyan rossz, sőt kifejezetten jó! – Matíasnak is feltűnt, hogy a banda nem teljesen mindennapi.
-          Beszélhetnél majd Louissal az érdekükben. Múltkor lefolytattunk egy telefonszámcserét, így tudom majd őket értesíteni a jó hírről.  – mosolyogva vetettem fel az ötletet Matínak és nagyon gonosz voltam, de tudtam, hogy ha megeresztek felé egy mosolyt akkor nem nagyon tud majd nekem nemet mondani és az lesz a történet vége, hogy Louissal és a bandával fogunk dolgozni a stúdióban.
-          Majd meglátom, hogy mit tehetek. Ez nem csak rajtam áll hisz az is szükséges, hogy Louis rábólintson. Meg gondolom meg akarja majd őket hallgatni, hogy milyen stílusú zenét játszanak, és milyenek a saját számaik illetve a feldolgozásaik. – végig csak bólogattam Matías felsorolása közben és az agyamban már a lehetőségek ötleteit engedtem a felszínre törni.
-          Köszönöm az ő nevükben is. – kicsit közelebb férkőztem a csapathoz így szinte teljesen előre nyomultam a tömeg lejéhez. Bár meg kell jegyeznem nem kellet tolakodnom, hogy legelöl találjam magam. Az énekes srác egyből kiszúrta, hogy ott vagyok majd intett nekem, hogy álljak be hozzájuk pontosan úgy mint múltkor. – Mit éneklünk? – halkan odasúgva érdeklődtem meg, hogy mit terveztek a következő számnak, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy mit is fogunk énekelni.


Felcsendült a zene nekem pedig egy percre az arcomra fagyott a mosolyom, hiszen nem az ismert hangzásban szólaltatták meg a számot, hanem teljesen akusztikusan gitár, szintetizátor és egy akusztikus dob segítségével, ami azért egy rap számnál nem volt mindennapi. Hátranéztem, hogy a kezdéshez egy kis segítséget kapjak, majd néhány másodperc elteltével egy bólintásos jelet kaptam, hogy kezdhetem. Szerettem ez a számot, mert nagyon laza volt, bár ez nem meglepő egy parti számokat gyártó Nicki Minajtól. A refrénhez elérve arra lettem figyelmes, hogy Matías a telefonjával veszi fel az előadást, így egy nagyot mosolyogva a telefon kamerájába még több energiát fejtettem az előadásba. Gondolhattam volna erre én is, hogy ha felvesszük az előadást akkor egyszerűbb lesz megmutatni Louisnak és valószínűleg neki is egyszerűbb lesz így dönteni arról, hogy segít-e nekem és ezzel nekik is.
Szám végén nagyon nagy tapsot kaptunk és egyre többen gyűltek körénk, hogy megnézzék, hogy miért alakult ki ez a tömeg a park közepén. Matí abbahagyta a videózást és a füléhez emelte a telefont nekem pedig ebből egyből leeset, hogy a modern találmányok már mindenre képesek, így egy videó hívással összekötött egy csomó dolgot, amit véghez akartunk vinni. Végig vigyorgott rám, mint a tejbe tök, így nem tudtam nem érdeklődő lenni, hogy mit is mondott neki Louis.
-          Mi mondott? Tetszet neki? Szeretne velük dolgozni? –kérdéseimmel pillanatok alatt halmoztam el a barátomat, aki mindeközben csak mosolyogva várta, hogy befejezzem és ő is szóhoz jusson.
-          Tetszett neki, de azt mondta még szeretne tőlük meghallgatni egy-két számot. – örömömben megöletem Matít, majd a csapathoz mentem, mert éppen hívtak, hogy szeretnének, ha énekelnék egy saját dalt.
Nem közölték a szám címét, de mosolyogtak rám, így gondoltam biztosra fel fogom ismerni. Hát felismertem. Az egyik régebbi számom dallamát kezdték el játszani. Meglepődtem, hogy ezt ennyire betanulták, hiszen hihetetlenül játszottak el minden dallamot a lassú számból. Szerettem ez a dalt, mert régebben is erőt adott és biztos voltam bene, hogy most is nagy erőt fog adni ahhoz, hogy tovább lépjek és elfelejtsem, amit tettem. Éneklés közben többször is végig pásztáztam a szememmel a közönséget, majd hirtelen Sergiot láttam meg a tömegben vigyorogni rám. Nem tudtam elképzelni, hogy mit keres itt, amikor egy másik ismerős arc is feltűnt mellette. Az az arc, amit már réges-régen nem láttam. A férjem arca, aki haragos tekintettel figyel engem. Megráztam a fejem, nem akartam, hogy amit az előbb láttam igazi legyen és meglepetésemre tényleg nem volt igazai. Ahol az előbb a képzeletemben  Ramos és Ronaldo állt, ott most két ismeretlen férfi mosolygott felém. Nem hittem el, hogy ilyen képeket láttam a fejemben, és mindössze egyetlen kérdés visszhangzott a fejemben. „Lehet, hogy megőrültem?”

2012. július 21., szombat

Chapter 34.

Sziasztok!:)
Most már időben érkezik a fejezet, reméljük tetszeni fog.
Ismét köszönünk minden visszajelzést!:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)


(Larissa)

Igazából nem tudom, mit tehetnék most. Megbízom Ronaldoban, de tudom mennyire önfejű. Engem még beetethetnek azzal, hogy részegek voltak, és nem tudják mit-miért tettek, de portugál barátom megvadult bikaként harcolna elveiért. Nem árulhatom el neki azt, ami távolléte alatt történt. Nem kavarhatom meg ilyen szinten a cselekményeket az emberek háta mögött. Ahhoz túl jó embernek érzem magam, már ha még található bennem emberség. Elhúzva számat megpróbálom kontrolálni érzéseimet, még nincs itt az ideje annak, hogy bárkivel is megosszam titkaimat. Rengeteg embernek árthatnék, és ezt egyáltalán nem akarom. Így is kezdem kellemetlenül érezni magam amiatt, hogy még mindig hülyítem mind a kettő srácot. Mert külsős szemmel nagyon is annak tűnik az, amit csinálok. De az a baj, hogy senki nem érzi át a helyzetemet. Miért kéne mindig a jó kislány szerepet betöltenem? Nekem is vannak vágyaim, álmaim és elveim, amire senki nem figyel eléggé. 
A lelkem ellazul, ha katalán barátommal töltöm mindennapjaimat, viszont egy kis hang mindig beférkőzik a tudatomba Sergio nevét mondogatva. De ha férjem mellett vagyok, a Fabregas felé irányuló érzéseim tompábbak. Azt hiszem, ennél jobban már nem is lehet egy ember összezavarodva. Nem értem a történéseket, ahogy azt sem, hogy miért nem lehet minden egyszerű. Miért kell ott valakinek fent ennyire megbonyolítania az életemet?
Gondolataimból az engem körbevevő pillantások rántanak ki. Zavartan sütöm le tekintetemet, viszont edzőm aggódva figyel. Ronaldo arcán felismerés szikrája fut végig, majd jelezve nekem, arrébb megy. Vonakodva ugyan, de követem.
-          Megbántottalak? –egyetlen szó, mégis félve teszi fel kérdés formájában. Mosolyom őszinte, aranyosnak tartom ezt a tettét.
-          Ugyan. Sokkal több van a műmosoly mögött. Este beszélünk. Mellesleg, hogy is lesz ez az aprócska parti? –szemöldökömet felhúzva kihívóan nézek rá. Mindig is imádtam kisugárzását. Hiába pörgött ezerrel, egyáltalán nem nevezném energiavámpírnak.
-          Ramos tartja, és csak beszélgetős, sörözős este lesz, tehát ne rittyentsd ki magad. –kacsintva egyet magamra hagy, ugyanis a tréner kezd beszélni.
-          Tudom, hogy fáradtak vagytok. A bemelegítés segített egy kicsit átmozgatni az eltespedt izmotokat, levezetőnek csupán három kört adok, utána mehettek regenerálódni. Holnap viszont készüljetek, meghajtalak titeket. –kemény tekintete tiszteletet követel, mindenki egyszerre indul el róni a kiszabott feladatot. Bokám ellenkezik, de nem hat meg a fájdalom egyetlen szikrája sem.
Nem egészen egy hónapja még a mélyponton voltam. Ott, ahova egy ellenségemet sem taszítanám le. De sikerült felállnom, és a rég nem tapasztalt magabiztosság kissé visszakúszott ereimbe. Igaz, a színvonalváltozásban hatalmas szerepet játszott fiatalkori barátom is, bár nem tudom, hogy most miért nem ragadott el semmiféle letargia. Persze én ezt csak pozitívan értékelem, és hálás vagyok ezért. Talán régi barátaim teszik ezt velem? Marcelo és Ronaldo miatt nem estem vissza? Bár most úgy beszélek magamban, mint egy félőrült, aki éppen egy gyilkosságot eszel ki.
Homlokomra csapva felhívom magamra a figyelmet, amit portugál futótársam sem enged el a füle mellett.

-          Nézzenek oda. Elmentem pár hónapra, és az egyik bizalmasom máris mazochista lett. –megfogva vállát
beugrok  elé, de erre nem számít, így sikeresen eltarol. Szétnyúlva, fáradtan fekszem a földön, agyam minduntalan a cselekménysorozatot ismétli lelki szemeim előtt.
-          Te megmaradtál ugyanannak az idiótának, akit megismertem. –szívből jövő mosolya jól esik, elfogadva kezét felpattanok. Sergio a háttérből figyeli az eseményeket, viszont Mou szava megállásra késztet minket.
-          Jó rendben, ennyi volt mára az edzés. Mehettek. –kezében tartva szokásos listáját, valószínűleg kiértékeli azt a tréninget, ami még testnevelés órának is kevés lett volna. Elsétálva mellette karom után nyúl, és visszahúz maga elé. –Nem érdekel, hogy makacs vagy, ahogy az sem, hogy azt hiszed, megbirkózol mindennel egyedül. Én itt vagyok, és most mesélni fogsz. – nemlegesen megrázva fejemet kissé felbosszantom, lehúzva a földre, mind a ketten helyet foglalunk a gyepen. –Lányomként szeretlek Lari, ne várd, hogy végignézzem azt, miként fogsz kikészülni egyik napról a másikra. –figyelmeztető hangja meglep, mindig is tudtam, hogy főnök természet, de rajtam ezt még nem nagyon gyakorolta.
-          Hosszú történet, vár otthon a családod. –terelve a témát lehajtom fejem és cipőfűzőmmel kezdek el babrálni.
-          Te is a családom része vagy. Ki vele!
-          Szerelmes vagyok. –értetlen tekintete folytatásra késztet. –Két emberbe, és nem tudom, miképp tisztázhatnám az érzéseimet. –nagyot sóhajtva töri a fejét, ujjait szájához helyezve megpróbál megfelelő megoldást keresni problémámra. –Sergiohoz valami láthatatlan mágnes húz. Olyan kapocs alakult ki közöttünk, ami nem fog csak úgy elmúlni. És itt most nem a házasságra gondolok. Semmit nem bántam meg akkori tetteimből, bár mostanában lehet gyónnom kéne. –faviccemen jót nevetek, de edzőm észreveszi rajtam, hogy nagyon is komolyan érint most ez a téma.
-          Nem tudom ki a másik, nem is akarom. Figyelj, a legjobban úgy tudod ezt a helyzetet kibillenteni az állóvízből, ha mind a kettő férfivel beszélsz. Legalábbis remélem férfiről van szó. –kis poént csempészik bele beszédébe, kacagva bólintok. - Meg kell tudnod, hogy ki hogyan néz rád, mit képes érted megtenni. Aztán le kell tisztáznod magadban azt, hogy a második férfivel nem azért szimpatizálsz-e, mert Sergioval megromlott a viszonyod.  Ha még ezek után sem tudsz megfelelő döntést hozni, tedd fel magadnak a kérdést. Kinek mondanád azt, hogy hiányozni fogsz, és kinek azt, hogy könyörgöm, ne menj el!?- szavai elgondolkodtatnak, igazából erre a lehetőségre nem is gondoltam volna. Természetesen, ha azt nézzük reális, ugyanis az utóbbi időben kezdtem másképp szemlélni a Fabregassal eltöltött közös perceket.
-          De félek a következményektől. Igen Mou, félek. Mi van akkor, ha olyan eredmény fog születni, amire nem készültem fel? –kétségbeesett hangom utat tör a köztünk keletkezett csendben.
-          Erősebb lány vagy, mint amilyennek gondolod magad. Ki fogod bírni. Mellesleg, ha ők is szeretnek, akkor képesek lesznek megérteni a döntésedet. Valakinek nagyon fog fájni, de tovább tud majd lépni. Felnőtt emberek vagytok, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. –bölcsebb az öreg, mint gondoltam volna. Jó persze ez így nem szép kijelentés, hiszen mindig is tudtam, hogy ő bármikor segítene, csak én nem akartam terhelni a problémáimmal.
-          Tudod Mou, öregember nem vénember. –kacsintva ejtem ki a szavakat a számon, mire hangos nevetés közben megölel.
-          Sok sikert kislány, és ne az eszedre hallgass, mert nem tudod elképzelni mekkora hülyeséget vagy képes végigvinni akkor. –igen, határozottan felírhatom arra a listára, ahova az engem teljes mértékig kiismert emberek tartoznak. Szerettem őt, a mai napig hálát adok az égnek, hogy az ő csapatában kötöttem ki.
Egy köszönöm szó után magára hagyom, barátaim már valószínűleg elindultak a buli helyszíne felé. Mindig is szerettem az efféle összejöveteleket, ugyanis itt nem az alkoholmennyiség elfogyasztása volt a lényeg, hanem a tömérdek nevetés, és beszélgetés. Régen volt már ehhez hasonló, és most boldog vagyok, hogy isten megtartotta jó szokását. Bár a tudat, miszerint a volt házamban lesz, kissé feszélyez, de Marceloék segíteni fognak. Ebben biztos vagyok.
Belépve az öltözőbe meglepetésemre a már megszokott barna szemekbe botlok. Rávillantva egy szelíd mosolyt szekrényemhez lépek, majd a kocsimból kivett papírszatyrot veszem magamhoz. Tekintve arra, hogy csak a házban leszünk, nem öltözök ki. Erre természetesen Ronaldo is felhívta a figyelmemet.
-          Jó volt újra hallani a nevetésed. –hangját meghallva összerezzenek, túlságosan is elkalandoztam és elfelejtkeztem róla.
-          Kérlek ezt ne. Ezzel most nem könnyíted meg a dolgomat. –motyogva ugyan, de próbálom tisztán ejteni mondanivalómat. Elindulva a zuhanyzó felé bekulcsolom az ajtót, homlokomat a hideg csempének döntve állok, és várok a megváltó csodára.
Soha nem voltam még úgy, hogy ne tudtam volna a gondolataimat kordában tartani. Túl sok a közös férjemmel, így fantáziám azonnal beindul. Komolyan lehet el kéne mennem egy apácazárdába, és férfiak nélkül kéne leélnem életem hátralevő perceit. Most már egy kicsit megértem a leszbikusokat, hiszen nőnek a nőt könnyebb kiismerni. „Lari ne agyalj már, kezdj el készülni.” Imádom a kis hangocskákat a fejemben, egyszerűen megnyugtató a tudat, hogy mindig beleszólnak életembe. Gondolatban vállon veregetve magamat, dicséret után bevetődök a jéghideg víz alá. Remegve ugyan, de elégedetten állok a tus alatt. Ajkaim valószínűleg már átmentek a kezdeti változásokon, piros színe mára már a múlté.
Egy egyszerű piros shortot veszek kezembe, eldöntöttem, spanyol színekbe bujtatom testem. A színezett farmer megfelelően simul formás combjaimra, a citromsárga csőtop pedig felveszi alakomat. Bőröm barnasága fantasztikus kontrasztot ad a már-már neon színnek, hajamba pedig egy egyszerű napszemüveget csúsztatok. Még szükségem lehet rá. Soha nem értettem, hogy miképp tudtam megfelelő méretű ruhákat összeszedni úgy, hogy csak színre mentem. De tekintve a sárga Supra cipőre, elégedetten pillantok végig szerelésemen az egészalakos tükörben. Hajam, szemüvegem és nadrágom összhangba van, de felsőm és csukám is megtalálta megfelelő párját.
-          Lari gyere már! Most hívott Ronaldo, mindjárt odaérnek. –morgó hangja régi életemre emlékeztet, viszont hiányoznak az átmulatott napok. Fél éve még boldog házasságban éltem, aztán egy idióta dolog miatt mindezt eldobtam magamtól.
Kinyitva az ajtót megjelenésem lesokkolja, hatalmas nyelés és önmegtartóztatás segítségével tud egyhelyben maradni. Látom rajta, hogy erőlködik, így inkább megfogva táskámat, az ajtó felé indulok. Soha nem értettem meg apát, pedig minden áldott nap elmondta nekem azt, hogy ne nehezítsem meg a férfiak életét úgy, ahogy édesanyám tette. Szerinte rettentően hasonlítottam rá külsőleg, de belsőleg inkább a hideg, de olykor szenvedélyes Morrison vért örököltem. Nem éreztem még azt, hogy szerettem volna megismerni édesanyámat, de úgy gondolom vannak dolgok, amiben csak ő segíthetne. Kilépve a parkolóba, érdeklődve tekintek végig ürességén, egyedül Sergio sportja található ott. Vonakodva ugyan, de elindulok afelé a hely felé, ahonnan nem egészen hat hónapja még hanyatt-homlok menekültem…

(Tessa)

Zihálva ébredtem fel, de arról fogalmam sem volt, hogy milyen napszakban is teszem mindezt, csak arra tudtam gondolni, hogy borzalmas rémálmom volt, amit nem tudok kiverni a fejemből. Tetteimnek a rémképe már nem csak napközben zavarta meg a gondolataimat, de éjszaka is, amikor éppen, hogy kizárhatnám mindezt, hogy egy normálisabb jövőről álmodjak. Szememből záporoztak a könnycseppek, amiket a takaró huzatába töröltem, hogy ne legyen látható. Matías az ágy mellett lévő fotelban aludt, így próbáltam nem hangoskodni, és a lehető legkevesebb hangot kiadni. Számat kicsit befogtam, hogy a sírás miatt előtörő zihálás ne szűrődjön ki a levegőbe, majd egy idő után a párnába nyomtam a fejem, hogy ezeket a zajokat felfogjam. Nagyjából tíz perc fekvés után sikerült a szívem dobbanását ideális üteműre állítani így felhajolva észrevettem, hogy Matías szemei engem figyelnek.
-          Minden rendben? – erre mindenki az elvárásokhoz híven csak annyit szokott válaszolni, hogy jól, de én ebben az esetben ezt nem tudtam magamról elmondani, hazudni pedig nem akartam. Tulajdonképpen nem is akartam semmit a barátom tudtára adni, mert biztosra vettem, hogy ő is megvetett volna a meggondolatlan tettemért.
-          Nem teljesen. Össze vagyok zavarodva és egy óriási baklövést is elkövetem, amit nem tudom, hogy hogyan is hozhatnék majd rendbe. Vagyis helyesbítek. Amit tettem azt nem tudom majd jóvátenni, de szeretném megpróbálni. – kicsit össze-vissza beszéltem és még magamat sem értettem meg.
-          Nem értelek, de ha majd szeretnéd úgyis beavatsz, hogy  mi történt és majd együtt megpróbálunk megoldást találni a problémákra. – hihetetlen, hogy Matí ilyen kedves velem. Bár nem tudja, hogy mit tettem. – Most pedig szerintem aludj még egy kicsit, mert látszólag nagy szükséged van a pihenésre. – újból nyakig betakarva feküdtem ő pedig ismét leül a fotelba és engem figyelt. Nem tudtam elaludni, így csak forgolódta az ágyban hosszú percekig. Nem a Sergioval töltött estére gondoltam, de mégis annyira zaklatott voltam.
-          Egy általános kérdést fogok feltenni. – hirtelen felültem, mint akit kilőttek az ágyból, tágra nyílt szemeimet pedig Matí felé fordítottam, aki megijedt a cselekedeteim miatt. Bár valószínűleg én is szívinfarktus közeli állapotba kerülnék, ha valaki felülne az ágyban, akiről azt hittem, hogy mélyen, de nagyon mélyen alszik. – Elítélnéd azt, aki megcsal valakit? – kicsit árulkodó kérdés volt. „Remek, így már biztos rájött, hogy miért is vagy ilyen. Legalább azt ne áruld el, hogy kivel csaltad meg a férjed.”
-          Hát ez eléggé a szituációtól függ. Attól, hogy az a valaki, aki megcsalja a párját az mennyire szereti és mennyire érdekli őt. Tehát ez nagyon függő. És ha jól sejtem, akkor valami hasonló helyzetbe kerültél. – vagy nagyon jól ismer vagy ennyire feltűnő voltam. Valószínűleg a második. „Ügyes vagy Tessa inkább be kellett volna fognod azt a nagy szádat és hallgatni.” Arcom eltorzult és látszott rajtam, hogy Matí nagyon beletrafált. – Ne haragudj nem akartalak megbántani, hogy így elkezdtem találgatni. Jobb lesz szerintem, ha most egy kicsit magadra hagylak. – össze volt zavarodva és ezzel az érzéssel nem volt teljesen egyedül.
Felállt és egyedül hagyott a szobában a gondolataimmal, és az érzéseimmel. Nem tudtam, hogy mikor volt jobb. Ha ott ült mellettem vagy, hogy most magamra hagyott. Nagyon ki vagyok akadva, de túl kell valahogy lépnem, mert tuti, hogy ha ilyen tempóban haladok, akkor a következő állomásom az elmegyógyintézet lesz. El kellene terelnem a figyelmemet valamivel. Például meg kellene próbálnom még egyszer az elalvásos dolgot. Bár ha ugyanazt fogom álmodni, mint az előbb akkor ismételten nem fogom tudni magam kipihenni. Fejemet ismét a párnák közé hajtottam és vártam, hogy az álom elnyomjon.
A karaoke bárba belépve a jellegzetes italszag csapott meg. Többektől a személyigazolványukat is elkérik, hogy biztosan betöltötték már-e a tizennyolcadik életévüket. Nekem szerencsére nem kellet ezzel foglalkoznom, ugyanis a hírnevem miatt mindenki tudja, hogy elértem már a felnőttkort. Beljebb sétálva helyet foglalunk az egyik bokszban majd rendelve egy italt a karaoke gép mellé sétálok. Ne akartam egyedül énekelni, de Matías azt mondta, hogy józan állapotban nem énekel, így ez most csak rám marad. Kedvenc számomat kiválasztva gyorsan éneklem el a dalt majd újból barátom társaságát élveztem. Koccintásunk után az ajtó felé terelődött a figyelmünk, mert egy hangosabb csapat tévedt be a szórakozóhelyre...

(Matías)

Nem tudom, hogy mi van Tessaval, de az biztos, hogy valami nagyon bántja. Bár ahogy kiderült valamilyen megcsalás dologról van szó, csak éppen nem tudom kitalálni, hogy ki csalt meg és kit. Valószínűleg ő követett el valamit, ami ennyire bántja. Megvetem a megcsalást, mert általában hűséges típus voltam, de nem tudom, hogy miként gondoljak a Tessa által elkövetett dolgokra. Vigyáznom kell rá és nem csak azért mert pénz kapok érte, mert ez a munkám, hanem azért is, mert még a vaknak is feltűnik, hogy többet is érzek iránta, mint amit kellene a betegeim iránt. Szóval most egy kicsit kötelességemnek érzem azt, hogy felvidítsam, vagy ha ez nem is sikerül akkor eltereljem a figyelmét arról, amin folyton jár az agya. Felvéve a kabátomat a parkba mentem, hogy ez kis ötletet merítsek, hogy hogyan is térítsem el a gondolatait arról, amit tegnap tett. Egy nagy kört sétálva a parkban meghallottam egy utcai zenészekből álló bandát, akik egy hangulatos dalt játszottak és rögtön eszembe jutott, hogy mit is kéne tennem. A telefonomat elővéve legjobb barátom számát tárcsáztam majd vártam, hogy a kicsengések után meghalljam a hangját. Megkértem, hogy állítson össze egy CD-t az eddig felvett dalokból, hogy ezzel is eltereljem Tess figyelmét, hogy a kislemezként kiadott CD-t terjessze. Szerencsére nem csak nekem jutott eszembe ez az ötlet, így nem érte teljesen váratlanul Louist a kérésem. A megbeszéltek után már csak annyi volt a dolgom, hogy leautózom Sevillába és elhozom a lemezt, amivel nagy valószínűséggel fel tudom majd dobni Tessa kedvét. Nem akartam egyedül hagyni betegemet, de autóba ülve már úton is voltam a sevillai hangstúdió felé, hogy elhozhassam a készülő kislemezt.

Már háromszor hallgattam meg az egyetlen Bon Jovi CD-t, amit az autómba találtam, de még mindig csak közelítettem Sevilla felé. Még pár szám meghallgatása után végre elértem a hangstúdióig, bár eléggé túlléptem a sebességkorlátozást, de most ez zavart a legkevésbé. Gyorsan megkeresve Louist, már indultam is vissza Madrid felé, ugyanis nem akartam sokáig elidőzni itt. A visszafelé út kicsit hamarabb eltelt ugyanis nem néztem semmilyen hatvanas vagy éppen hetvenes sebességkorlátozó táblát, így körülbelül százzal húztam végig a két város közötti távon.
Visszaérve pont a legnagyobb dugóba keveredtem, így idegesen hajtottam a fejem a kormányra. Eszembe jutott, hogy most már egy plusz lemezem is van, amit hallgathatok, így berakva Tessa kislemezét már néhol énekelve fogadtam az eredményt. Éppen az egyik kitűnő számot hallgattam és araszoltam a dugóban, amikor az egyik autóban mintha Ronaldot láttam volna. Pislogtam párat, hogy nem álmodom-e, de nem. Tényleg Cristiano Ronaldot láttam, aki már nem Amerikában tartózkodik, hanem ismét Madridban. Meglepődtem, hogy nem is kereste fel Tessat, de az is lehet, hogy felkereste és ezért volt ennyire zaklatott az angol lány. Szerencsére a szokásos dugóból hamar kijutottam, így már nem sokat kellett autóznom, hogy Madrid gazdag negyedébe találjam magam a Ronaldo rezidencián. Felszaladtam a lépcsőn, majd halkan nyitottam be, hogy ha Tessa még véletlenül alszik, akkor ne keltsem fel, de nem aludt így mosolyogva lépdeltem be felé tartva.
-          Vegyél egy kiadós zuhant aztán öltözz fel. – nem értette, hogy mi van és azt sem hogy mit tervezek, de különösebben nem is akartam az orrára kötni előre. – Nem vicceltem. Állj fel és irány a zuhany. – lehúztam róla a takarót, ami a meleg időben eléggé indokolatlan volt, majd a csuklójánál megfogva felrántottam a biztos talajra.
-          Most mégis mit akarsz? Mit terveztél? – vagy elárultam magam valamivel, vagy nagyon ismer már, hogy tervezek valamit.
-          Nem mondom el csak menj és zuhanyozz le, aztán öltözz fel. Szerintem elég érthetően fejeztem ki magam. – kicsit parancsolgatós volt a hangom, de nem tehettem róla, muszáj volt ilyen hangnemet alkalmaznom ahhoz, hogy tényleg megmozduljon és azt tegye, amit én szeretnék.  Nagy nehezen elindult a fürdő felé, majd a gyors bemenetel után körülbelül harminc percet kellett rá várnom, hogy végre kifáradjon Tess a fürdőből. Egy szál törölközőben sétált át a gardróbjába, és látszólag nem zavartatta magát, hogy én is itt vagyok és tulajdonképpen nincs más dolgom, hogy őt nézzem.
-          És milyen ruhát vegyek fel? Megint bulizni megyünk, hogy a végén te lerészegedj, ne tartsd be az ígéreted és még hülyeséget is csináljak. – kicsit úgy éreztem, hogy engem okol azért, amiért valami hülyeséget csinált, de annyira nem vettem magamra a dolgot, főleg, hogy azt se tudtam, hogy miről van tulajdonképpen szó.
-          Nadrág, póló semmi egyéb és már megyünk is. Semmivel nem kell különösebben foglalkoznod, mármint hajaddal vagy a sminkeddel, mert nem lesz rá szükséged, hogy jól ki nézz. Vagyis te mindig jól nézel ki a és a plusz dolgok csak javítanak a kinézeteden. – kicsit összezavarodtam, de inkább csak az úti célra gondolta.
-          Értettem, akkor olyan húsz-harminc perc és indulhatunk. – nevetése töltötte be a gardróbot, de nem az a szokásos Tessa nevetés, hanem az a tipikus: „ha azt mondd, hogy siessek, akkor már csak azért is olyan lassan fogok készülni, ahogy csak tudok” nevetés.
-          Lent leszek a konyhában, de ha húsz percen belül nem jössz le én fogok feljönni, de abból  semmi jó nem fog kisülni. – kisebb fenyegetésem után a konya felé vettem az irányt, ahová némi szilárd élelem reményében mentem. Szerencsére a hűtőben volt vaj, szalámi, sajt, így egy ízletes szendvicset össze tudtam magamnak dobni, hogy ne haljak éhen, amíg Tessa fél napos elkészülését várom.
Nagyjából tényleg húsz perc múlva lépkedett le a lépcsőn egy fekete magas sarkúba, amihez egy fekete nadrágot vett fel, mindezek mellé pedig egy fehér szívvel ellátott háromnegyedes ujjú pólót vett fel. Haját kiegyenesítette sminkét pedig szolidra vette. Szempillaspirált láttam csak a szemein és ennyi. Gyönyörű volt, mint mindig így tekintetem elég sokáig elidőzött rajta ráadásul alakját tökéletesen kihangsúlyozták a választott ruhadarabok.

2012. július 17., kedd

Chapter 33.

Sziasztok!
Sajnálom a késést, teljes mértékig az én hibám. Technikai okok miatt nem tudtam felrakni a részt, ugyanis a laptopom megadta magát, de szerencsére már minden rendben.:)
A dicsérő szavakat, valamint a klikkeket is nagyon szépen köszönjük!:)
Jó olvasást, reméljük tetszeni fog.
Puszi Lari, Tessa.:)


(Ronaldo)

Miután sikerült kilopóznom a reptérről megkönnyebbülve láttam, hogy nem minden sarkon rejtőzködik egy fotós, mint a másik kontinensen, így kicsit könnyebb dolgom volt. Igazából ott elég nehéz volt megszokni, hogy minden utcán és minden helyen kamerák villogtak az arcodba és még csak esélyed sem volt soha ellenük, mert mindig többen voltak. Itt Madridban már megszokták, hogy itt vagyunk és csak néha állítanak már meg minket az utcán nagyon durván sikongatva az emberek. Persze ez napi elég sokat jelent, de a kezdeti adatok meglehetősen csökkentek.

Hiába meleg volt ismét magamra varázsoltam a kapucnis felsőmet, ugyanis még egy ideig szerettem volna csak egy lenni a többi ember közül és nem akartam már most az első napon felborítani mindent. Jól tudtam, hogy először is beszélnem kell Mourinhoval. Tudom, hogy első a család, de úgy érzem abban az ügyben kicsit hosszadalmasabb lesz megbeszélni a dolgokat, mint az edzővel. Ő vagy azt mondja majd, hogy rendben megbocsájt persze feltételekkel, vagy azt, hogy köszöni az eddigi munkámat, de nem vagyok megbízható. Minden lehetőség lefutott az agyamban, de fogalmam sem volt igazából, hogy hogyan is fog reagálni Mourinho. Mivel haza nem igen mehettem eszembe jutott, hogy Tessaval való megismerkedésem előtt volt egy belvárosi kis szerény legénylakásom, amit nem adtam el, hisz ki tudja, hogy mikor fog jól jönni. Hát most nagyon is nagy szükségem van rá ráadásul a kulcs a tárcámban volt elrejtve az apró között, így biztos a bejutási lehetőség. Úgy gondoltam, hogy gyalog közelítem meg a helyet ugyanis már a belvárosban voltam tehát taxiba ülni teljese felesleges lett volna, ráadásul így is kijöttem gyakorlatból, amit nehéz lesz fizikailag pótolni, de persze nem lesz lehetetlen.

Jó fél óra intenzív sétálás után sikerült elérni a kívülről nem túl vonzó házsort, én pedig lelki szemeim előtt már láttam azt a berendezést, azt az egyszerűséget, amit itt hagytam. Nem haboztam sokáig bementem és a harmadik emeletig meg sem álltam. Előkaptam a kulcsot a tárcámból, majd a zárba illesztettem és félve benyitottam. Tudtam, hogy senkit nem fogok ott találni, de mégis úgy nyitottam be mintha bármelyik percben előjöhetne valaki az ajtó mögül és meglephetne engem. Lepakoltam majd körbejártam az egész lakást vagy háromszor. Régen jártam már itt, de lassan ismét hozzászoktam a madridi időjáráshoz és az itteni meleg, párás levegőhöz. Hiányzott már ez az életemből és jót tett nekem az, hogy Irina úgymond noszogatott, hogy gondolkodjak gyorsabban ezen.

Kissé féltem felvenni a telefont és tárcsázni, hiszen elég hosszú időre tűntem el, ami az jelentette, hogy cserbenhagytam őket, a csapatomat a szezon közben, viszont szeretnék mindent jóvátenni, de ehhez szükségem van egy második esélyre, hogy bizonyítsak és megmutassam, hogy tudom segíteni a csapatot tűzön-vízen át. Nagyon sokat jelentene nekem, ha Mourinho adna még egy esélyt arra, hogy megmutassam, hogy a szívem a klubé, és már nem szeretnék soha máshová elmenni. Óriási sóhaj után a fülemhez emeltem a készüléket, majd tárcsázni kezdtem a megfelelő számot. A berregő hang hallgatása közben a szívem a torkomban dobogott és nem érettem először, hogy miért majd később eszméltem rá, hogy ez is annak a jele, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy újra a Real Madridot erősítsem. A mester hangja szigorú volt mikor beleszólt a telefonba, de nem hibáztatom, ha ilyen hangnemet használ velem szemben. Elcsesztem, de szeretném az egészet helyrehozni. Elmondva edzőmnek néhány dolgot a távollétemmel kapcsolatban reménykedtem, hogy bíztató lesz a válasza, és reményeim beigazolódtak. Egyhangúan közölte velem, hogy vár a Bernabeuba, ahol megbeszéljük a további részleteket. A telefon letétele után, már fordítottam is el a kulcsot a zárban és indultam is a stadion felé. Ismét gyalog tettem meg az utat ugyanis nem volt messze a lakástól. Amint megláttam a nagy épületet magabiztosabb lettem a bizonyítás miatt. Azt mondta Mourinho, hogy jöjjek be, amit meg is tettem, viszont azt első körben elfelejtette közölni, hogy most lesz a csapatfotózás, így amikor a kezembe nyomott egy öltönyt, csak bambán álltam, viszont gyorsan magamra varázsolva az öltözéket beálltam a gyepre a többiek közé. Kicsit fura volt a fogadtatás, de szerencsére mindenki úgy tett mintha mi sem történt volna. Éppen beszélgettem, amikor egy vörös hajú csajt láttam felém sietni. Fogalmam sem volt, hogy mi van így mosolyogva vártam, hogy egy közös képet kérjen az illető vagy esetleg egy autógrammot, amikor feleszméltem, hogy a felém suhanó személy nem más, mint a rég nem látott Lari.

(Tessa)

Mindent tönkre tetten, és ha lehetőségem lenne rá most nyomban elsüllyednék szégyenemben. Hogy lehettem ekkora emeletes marha, hogy lefeküdtem, nemhogy egy másik férfival, de a testvérem férjével. Ezzel nem csak Larit bántottam meg, de az én férjemet is megcsaltam, az utólagos lelkiismeret furdalásról pedig már ne is beszéljünk. Nagyon értek ahhoz, hogy hogyan kell elbaltázni a életemet, és most már ideje lenne azt is megtanulni, hogy hogyan hozzam rendbe, ugyanis lenne mit. Tudom, hogy egy élet nem lehet tökéletes, de hogyan lehet egy ekkora hibát elkövetni. „Nem tudom, hogy mi volt velem éjszaka. Valószínűleg túl sok volt az alkohol a szervezetemben és annak a hatására kerültem ilyen helyzetbe. Igen, biztos, hogy csak az alkohol miatt volt!” Próbáltam magam a fejemben nyugtatgatni, de nem tudtam lenyugodni miközben láttam, hogy Lari miattam veszi le a gyűrűket, amiket Sergiotól kapott az esküvőjük, és az eljegyzésük miatt. Még mindig zokogva ültem a padlón és nem tudtam, hogy most hogyan is legyen tovább. Megbántottam azt az embert, akit még csak pár éve ismerek, de mindig számíthattam rá, ha bármi problémám volt hozzá bátran fordulhattam, és amióta kiderült, hogy Lari nem csak a legjobb barátnőm, hanem a testvérem is minden megváltozott és a kapcsolatunk egy újabb szintet lépett és még több dolgot oszthattunk meg egymással. Egészen eddig. Nem hiszem, hogy ezt valaha is meg tudná nekem bocsájtani, ha pedig igen, akkor viszont nem bízna meg bennem és teljes mértékben igazat is adok neki. Lari kiviharzott a szobából Ramos pedig megsemmisülve állt még mindig egyhelyben. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, vagy, hogy mit lehet egyáltalán mondani egy ilyen esetben. Felkapva a cuccaimat a földről magamra húztam azokat, majd se szó se beszéd otthagytam Sergiot. Még mindig zokogtam, mert nem tudtam felfogni, hogy mit tettem. 
Berontottam a házunkba, ahol Matías már a kanapén ülve olvasztotta ki a fagyasztott borsót a fejével.
-      -    Te hol a fenébe aludtál? Mikor megláttam, hogy nem vagy az ágyadban azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Aztán a telefonodat sem vetted fel, így már képzeletben meg is ástam a síromat a hátsó kertben. – kissé vicces poénján most nem tudtam úgy nevetni, mint eddig, és ez neki is feltűnt. Majd mikor észrevette az arcomon, hogy sírtam a borsót a kanapéra dobva mellém állt majd átkarolva próbálta meg belőlem kiszedni, hogy miért vagyok ilyen állapotban. – Mi történt? Tessa miért sírsz? – nem tudtam neki válaszolni, csak ölelve kezdtem el ismét zokogni.
-          Utálom magam. Érted. Utálom. – felváltva kiabáltam a szavakat, amiért Matí furcsán nézett rám.
-          Hogy mondhatsz ilyet Tess?! Biztos csak a fáradtság miatt vagy ilyen nyúzott. Le kellene pihenned, mert úgy veszem észre, hogy eléggé csapzottan sikerült hazakeveredned. „Ha tudnád, hogy miért ilyen a küldőm valószínűleg már ordibálnál velem, és elhagynád a házat.” A kanapéra ledőlve a borsókat kezdtem el nézni a zacskóban és próbáltam az agyamból mindent kizárni, ami történt. Viszont minél jobban próbáltam elterelni a gondolataimat Sergioról és az előző estéről, annál több emlékkép ugrott be és annál nagyobb lelkiismeret furdalást éreztem a mellkasomban, ami már szinte feszítette a tüdőmet. Matías leülve a fejemet a lábaira hajtotta és simogatni kezdte a hajam, persze közben próbált csitítani, de nem sok eredményt ért el ezzel, még mindig sírtam pedig a vízkészletem 90 százalékát már valószínűleg kijuttattam a szervezetemből.
-          Eressz el. Nem akarom, hogy ilyen kedves legyél velem. – lelökve a barátom kezét a fejemről az emelet felé vettem az irányt, majd berohanva a szobámba az ajtót kulcsra zártam. Fejemmel kezdtem el verni az ajtó mellett álló falat és azon gondolkodtam már most, hogy hogyan is próbáljam az egészet elmagyarázni majd Larinak. Miután feladtam a fal fejjel való bontását a zuhanyzó felé vettem ismét az irányt. Még mindig túl mocskosnak éreztem magam az éjszaka miatt, de valószínűleg, ha egész életemben a forró zuhany alatt álltam volna, akkor sem tudtam volna ezt lemosni magamról. Először a hideg vizet nyitottam meg, aminek a hatására egy halk sikoly hagyta el a számat, majd fokozatosan kezdtem emelni a hőfokokat a zuhany alatt. Mikor elértem a legforróbb hőmérséklethez szintén egy sikoly hagyta el a számat, de ebben az esetben nem tudtam a víz alatt tovább tartózkodni. A hideg vizet az akadémián már megszokta a szervezetem az izomláz miatt, viszont a leforrázó meleget soha nem fogja elfogadni a bőröm.
-          Tessa. Mi ez az egész? Miért vagy most teljesen más, mint szoktál? Mi történt, mond el és akkor könnyebb lesz és megoldjuk a problémát, mert gondolom valami nagyon gond lehet, ha így reagálsz mindenre. Hallasz te engem egyáltalán? – dörömbölve állt az ajtó előtt, viszont én még mindig a fürdőben voltam, csak már nem a zuhany alatt. Csak álltam a fülkébe és nem tudtam, hogy most mi legyen. Végül magam köré tekertem egy törölközőt, és meggondolatlanul kinyitottam Matínak az ajtót. Nem tudtam egyetlen kérdésére sem válaszolni, és őszintén megvallva nem is akartam. Elvesztettem azt a személyt, akit nem régóta ismerek, de a legjobb dolgok volt az életemben, a testvéremet, akire mindig is vágytam, hiszen az árvaházi évek alatt sokszor álmodtam egy ilyen dologról. Lefeküdtem az ágyra és nyakig betakaróztam, majd az ablak felé fordulva újra könnyek kezdtek el folyni a szememből. – Nem akarsz róla beszélni? – mellém lépve leült az ágyra, de amint éreztem, hogy süllyed az ágy beljebb húzódtam, majd kérdésére csak nemlegesen ráztam a fejem. Nem kell az, hogy még ő is tudja, hogy mit tettünk. Pont elég, sőt még sok is az-az egy személy, aki tud róla. – Akkor csak itt maradok, amíg elalszol. Így oké? – aprót bólintva csuktam le a szemem a gondolataimban pedig a testvéremtől kapott pofon hangja csengett.
Sokáig feküdtem még, mielőtt sikerült volna elaludnom, viszont még álmomban sem hagyott nyugodni az éjszaka. Újból megálmodtam az egészet. A karaoke bulit, aminek az lett a vége, hogy Matíast alig bírtam hazacipelni a sok alkohol miatt. A meghívást miszerint maradjak még mert korán van. A borozást, aminek a meghívását alapból nem kellett volna elfogadnom, mert alattomos itallal szemben sosem voltam nyerő, hiszen az árvaházban nem is nagyon fogyasztottunk alkoholt, sőt egyáltalán nem ittunk sohasem. Aztán az egész együttlétet, amit a szeretkezés közben még álmomban sem bántam, viszont amikor felkeltem, az álombeli Tessanak is majdnem szétszakadt a mellkasa a szorító érzés miatt. Az álmomban mégsem minden úgy történt, ahogy az a valóságban. A zuhanyzást követően kiléptem a fürdőből, és nem mással találtam szembe magam, mint Ronaldoval. A szemeim kikerekedtek és a szívem őrült tempót diktált. Nem értettem, hogy-hogy kerülhetett ide, és honnan tudta meg, hogy itt vagyok, mikor ő elvileg az amerikai utcákat és klubokat járja. Tudtam, hogy csak álmodom, de ugyanúgy, mint Larinál mentegetőzni kezdtem és az alkoholra fogtam mindent, viszont meglepetésemre nem volt hozzám egy rossz szava sem, csak annyit mondott, hogy menjek haza és majd ott beszélünk. Ő sietősen elhagyta a szobát, viszont nekem kellett egy kis idő míg összeszedtem a ruháimat, viszont amint megfogtam az összes darabot futva indultam el a házunk felé. Belépve senkit nem találtam a nappaliban továbbmenve a háló felé viszont hangokat hallottam bentről. Amint benyitottam a szívem összeszorult a látvány pedig még álmomban sem volt mindennapi...

(Larissa)

Belépve a Bernabeuba kezdeti remegésem csillapodik. Valahogy elégedettséggel tölt el az a tudat, hogy itt vagyok. Újra. Kinyitva az öltözőajtót, temérdek félmeztelen focistával találom szembe magam, mégis egy ember teste vonzz a leginkább. Zavarodott tekintetemen jót mosolyognak.
-          Elnézést, kit keres? –Marcelo áll elém, kissé behajlítva térdét frufrum alá pillant, majd szájtátva lép hátrébb. –Lari? –szája o betűt formál, ajkai elnyílnak egymástól.
-          Sziasztok. –ördögi mosolyra húzva ajkaimat Sergio felé tekintek, aki egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni.
-          Végre! A nagy Larissa Morrison rájött, tettei vagányabb frizuráért kiáltanak! –Pufi incselkedve túr bele hajamba, majd megölelve, hátulról is lecsekkolja selymességét. –Nagyon király! –zavartan igazítom meg ujjaimmal mesterien beszárított frizurámat.
-          Most komolyan kellemetlen helyzetben érzed magad?–Gülüke kigúnyolva mutogat felém, tátott szájjal méri végig társait.
-          Tudom Gülü, hogy te ehhez már hozzá tudtál szokni, de ennyi jó pasit egy helyen még soha nem láttam. –fejemhez kapva megforgatom szemem, féloldalas mosolyom arcomon található. Telefonom hangos csörgéssel töri meg a keletkezett csendet, mire elsőre érdeklődve nézek szét, majd pár másodperccel később tudatosul bennem a tény, miszerint én csörgök. - Igen. Tessék? –lehalkítva hangomat arrébb megyek, de a hatalmas barna tekintet elől sehol sem vagyok biztonságban. –Elmegyek fürdeni, kérlek ne jöjjön be senki! –belépve a mosdó részre, lerakom ma beszerzett gönceimet.
-          Oh, ha ezt tudtam volna, pár perccel később hívlak. –búgó hangja meglep, fogalmam sem volt, hogy még szóba áll velem.
-          Valami oka van annak, hogy hívtál?
-          Igen, szeretnék veled találkozni. –határozott kijelentésétől megingok, megnyitva a csapot fél kézzel vetkőzni kezdek. –Beszélnünk kell, nem éppen barátságosan váltunk el a múltkor. –felhorkantva csóválom fejem, ilyenkor sajnálom, hogy nem látja tetteimet.
-          Csodálkozol?! Brian nyomoz utánam, te pedig zaklatsz. Mit akarsz Daniel?! –dühtől remegő testtel dőlök a falnak, agyamra jótékony köd telepedik.
-          Semmi sem az, aminek látszik. Ezt ne felejtsd el. –mondata után már csak a búgó hangot hallom, ami tudatja velem, bontotta a vonalat. Hajamat összefogva, gyors zuhannyal frissítem fel bőrömet. Elfáradtam, és ezen még a hideg víz sem segít.
Kilépve a királyi címerrel ellátott kabinból, mosolyogva csavarok magam köré egy fehér törölközőt. Bőröm barnaságán megcsillannak a vízcseppek, a szatyorból pedig kivéve egy szemceruzát, füstös tekintetet varázsolok magamnak. Nem akarom túlzásba vinni, hiszen egyedül leszek nő a képen, de próbáltam olyan cuccokat keresni, amik annyira nem fognak kitűnni a fekete-fehér összeállításból. Bár ahogy Mout ismerem, biztos vagyok benne, hogy ez első sorba fog beállítani, én pedig ellenkezve fogok utat törni a második sorba. Hajamat leengedve, letörlöm magamról a kósza cseppeket, majd kezem közé véve a pántnélküli csodát, gyors öltözésbe kezdek. A blézer egyetlen gombját még most összegombolom, majd a fotózás hozza a többi papírformát. Cipőmbe belebújtatva lábamat, kinyitom az ajtót, de a déjá vu érzés magával ragad. Sergio magába roskadva ül a padon, fejét kezeibe temeti.
-          Gyere menjünk, még a végén lemaradunk a képről. –felpillantva rám tekintete elidőzik rajtam. Hatalmas barna szemei felfalnak, kezemet felé nyújtva, mosolyogva pillantok rá.
-          Miért vagy ilyen velem? –esdeklő tekintetébe nézve lábaim meginognak, de magabiztosan állok továbbra is vele szembe.
-       -   Nem csak te botlottál az életben. Amúgy sem tudhatod, mit hoz a jövő. –csalogató arckifejezésem következtében megfogja kezeimet, de nem az történik, amit várok. Rántva rajtam egy kicsit, ölébe huppanok. Megfogva vállait eltolom magam arcától, túlságosan is bódító az illata. Szemeimet egy pillanatra becsukom, viszont a puha ajkak hatására ki is pattannak pilláim. Finoman ízlelgeti ajkam, ujjaival végigsimít gerincvonalamon, kezei pedig megállapodnak fenekemen. Belemosolyogva leheletfinom csókunkba, beletúrok hajába. Megölelve azt a férfit, aki egészen tegnapig a világot jelentette számomra, szívem eszeveszett vágtázásba kezd. Csak őt akartam megóvni, ezzel szemben nagyobb kárt tettem benne, mint amilyet szerettem volna.
-          Gyere vissza hozzám. –suttogva ejti ki a szavakat a száján, de válasz nem érkezik. Túlságosan frissen él bennem az emlékkép, miszerint testvéremmel enyelgett. –Kezdjük újra. Menjünk el randizni, csináljunk mindent úgy, mintha most találkoznánk először. –hangja megremeg, fejét nyakamhoz rejti.
-          Nem rajtam múlik, hanem a sorson. Ha egymásnak szántak minket, úgyis megtaláljuk a helyes utat. –mosolyom bíztató, hangomban viszont megtalálható minden kételyem. Apró puszit adva arcára felállok, majd elindulok a csapat után. Kilépve a folyosóra hátamat egy pillanatra a hideg falnak vetem, szemeimet becsukva, gondolkozni kezdek. Tényleg szükségem van rá? „Mint éhezőnek egy falat kenyérre…”
Cipőm kopogása ütemesen víz hangzik a kihalt folyosón. Megszállottságom következtében testem lángol a vágytól. Miért kellett kedvesen viselkednem vele? Simán elmehettem volna beszéd nélkül mellette. Kilépve a füves területre, kezembe veszem magas sarkúmat. Nem hiányzik még egy bokatörés is a fájdalmam mellé. Lehajtott fejjel lépkedek egy csapat focista felé, semmi kényszert nem érzek arra, hogy egy percre is magabiztos kisugárzásomat mutassam nekik. Hangos füttyszó kíséri lépteimet, fanyar mosollyal arcomon, megrezegtetem pilláimat. Viszont amit a sor előtt látok, lesokkol. Hatalmas sikítással dobom el cipőimet, majd őrült vágtázásba kezdek. Barátom szemei fogva tartanak, a macsós mosoly, mint mindig, most is megtalálható helyes arcán. A külsős szemlélők valószínűleg annyit láthatnak tettemből, hogy ágyúgolyókat meghazudtolva terítem le a portugált, ugyanis körülbelül három méterre lehettem tőle, elrugaszkodtam, és nyakába ugrottam.
Ragaszkodóan szorítom nyakát, karjai keskeny derekamat ölelik. Hiányoztak a csipkelődései, valamint hiányoztak az átbeszélgetett esték. Hatalmas cuppanós puszival jutalmazom okos döntését, miszerint visszatért közénk. Igaz nem tudom az okokat, de ki fogom deríteni.
-          Nem nagyon szoktak így üdvözölni a vörös hajú szépségek. –agyam hirtelen kattan, lehet fel sem ismert.
-          Te félőrült. Lari vagyok. –arcán megdöbbenés suhan végig, karjai másodpercek alatt hullnak le rólam, ami segítségével a puha gyepen kötök ki.
-          Úristen, ne haragudj. De megváltoztál. –lehajolva hozzám homlokomról felemeli hajamat, majd megbizonyosodva róla, kacagva magához ölel.
-          Én elhiszem, hogy imádod, ha a nők a karjaidban kötnek ki, de azért elvártam volna, hogy felismerj. –amennyire teste engedi, duzzogva összefonom magam előtt karomat.
-          Tudod jól, hogy csak test alapján ér utol a szikra, de tekintve arra, hogy belőled annyit láttam, hogy rohansz felém, nem tudtalak végigmérni. –macsós szövegétől hányingert kapok, morogva tolom el magamtól.
-          Nem szeretlek most. –elhúzva számat felpattanok, majd cipőmért elsétálva, felkészülök a fotózásra.
-          Morrison, egy percre! –Mou intve nekem félrehív, Sergio pont most döntött úgy, hogy megjelenik a csapat előtt. Roni kézfogással üdvözli, amit vonakodva ugyan, de tiszteletből elfogad. Szép is a lelkiismeret-furdalás.
-          Mondd főnök. –mosolyomat erőszakosan tartom arcomon, tekintete elidőzik rajtam.
-          A fotózás után lesz egy lazább edzés a Valdebebasban. Két nap múlva pedig megmérkőzünk a Valencia ellen. Lassan vége a bajnokságnak. Szeretném, ha agyban a toppon lennél, szükségünk van rád. Akarsz beszélni róla? –érdeklődve pillant rám, várja válaszomat. Igazából régen találkoztam vele, ezért is kíváncsi arra, hogy mi történhetett velem.
-          Még most nem. Összeszedem magam, és ha elég erőm lesz, és még érdekel, akkor elmesélem. Ígérem. –arcomra adva egy puszit bólint, majd a fotóshoz elindulva közli vele a teendőket.
-          Larissa, első sor! –meghallva edzőm parancsoló hangját, nevetve furakodok a második sorba.
-          Én aztán biztos nem. –incselkedő hangomat meghallva, megrázza a fejét, majd derekamat elkapva, leránt maga mellé.
-          Azt mondtam, első sor. –beállva a kiszabott helyre, szememmel intek Gonzanak. Fellépve Marcelo és Ronaldo közé, Higuain becsúszik a helyemre, így az egész sor átrendeződik. –Ne félj, az engedelmességed legalább a régi. –megforgatva szemét, nevetve húzza ki magát.
-          Pszt. Lari!
-          Mondjad Pufi. –halkítva hangomon kissé elfordítom fejem, majd a csillogó szemekbe pillantva nyugtázom, rossz ötlet volt.
-          Este buli, az edző azt mondta, egy kisebb taktikai tréninget akar… - Mou jelenléte zavaró számára, így inkább befejezi monológját. –Házibuli. –szinte leheli a szavakat, tettével megmosolyogtat. Bólintva egyet jelzem megértettem, és részt is fogok venni az összejövetelen. Igaz hamarosan várható egy vacsora is, de az csak nyolc forduló után.
A csapatkép készítése után Ronaldoékkal még beállunk egy-egy vállalhatatlan képre is, de tekintve arra, hogy ez nem lát napvilágot, mosolyogva ugrok a kamera elé. Kinyújtva nyelvemet pózolok barátaimmal, viselkedésünk egyáltalán nem tükrözi megjelenésünket és korunkat. Imádom ezeket a srácokat, és már nagyon hiányzott a kis triónk. Hajamat összefogva, frufrumat egy hajpánttal tűzöm hátra. Csoportosan indulunk el az edzőközpont felé, többen cukkolnak ruhám miatt. Természetesen nem lógok ki a színösszeállításra tekintve, de a darab hosszúsága sok embernek szemet szúr. Borzasztóan perverzek tudnak lenni a focisták, bár ez ellen nem akarok tenni. Ők így jók, ahogy vannak. Viszont Ronaldo bunkóságát meg fogom még az este folyamán fejteni.
Gyors öltözés után letudjuk a szabványformát, kilépve a központ pályájára, szokatlan hiányérzetem támad. Szerettem itt edzeni, de valahogy a Bernabeu jobban megmozgatta fantáziámat. A csapat beáll melegíteni, viszont hála barátaimnak, újra fantasztikus hangulat kovácsolódik közöttünk.
-          Lari, mondták már neked, hogy ha agresszív énedet hozod felszínre, levörösödik a hajad? –örülök, hogy minden a régi, de azért nem szívlelem a rólam szóló poénokat. Ujjaimmal egy szívet formálok, majd kényes hangon beszélni kezdek.
-          Én is szeretlek Cristina! –a csapat egy emberként kezd el kacagni, bár Ronaldo nem foglalja imába viccemet. Vérmes tekintete nevetésre késztet, Mou a távolból boldogan figyeli az eseményeket. Egy pillanatra veszítem szem elől drága portugál barátomat, máris csak loholó fejét látom közeledni. Sikítva ugyan, de röhögve kezdek el sprintelni, viszont nem tudom, most kit használhatnék háznak. Legutoljára mikor a katalán kapus kergetett, a közelemben volt Fabregas. Megtorpanva egy pillanatra leterítenek lábamról.
-          Ki a Cristina?! –játékos hangja elfeledteti gondolataimat.
-          Hiányoztál Roni cica. –csiklandozása elől nem tudok kibúvót találni, tekintve arra, hogy éppen hátamon foglal helyet. Mindenki nevetve nézi végig incselkedésünket, de senki nem segítene. Mou elégeli meg kínzásomat, belefújva sípjába összerendeli a csapatot és beszélni kezd.