Chapter 33.

Sziasztok!
Sajnálom a késést, teljes mértékig az én hibám. Technikai okok miatt nem tudtam felrakni a részt, ugyanis a laptopom megadta magát, de szerencsére már minden rendben.:)
A dicsérő szavakat, valamint a klikkeket is nagyon szépen köszönjük!:)
Jó olvasást, reméljük tetszeni fog.
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(Gym Class Heroes: Ass Back Home)

Miután sikerült kilopóznom a reptérről megkönnyebbülve láttam, hogy nem minden sarkon rejtőzködik egy fotós, mint a másik kontinensen, így kicsit könnyebb dolgom volt. Igazából ott elég nehéz volt megszokni, hogy minden utcán és minden helyen kamerák villogtak az arcodba és még csak esélyed sem volt soha ellenük, mert mindig többen voltak. Itt Madridban már megszokták, hogy itt vagyunk és csak néha állítanak már meg minket az utcán nagyon durván sikongatva az emberek. Persze ez napi elég sokat jelent, de a kezdeti adatok meglehetősen csökkentek.

Hiába meleg volt ismét magamra varázsoltam a kapucnis felsőmet, ugyanis még egy ideig szerettem volna csak egy lenni a többi ember közül és nem akartam már most az első napon felborítani mindent. Jól tudtam, hogy először is beszélnem kell Mourinhoval. Tudom, hogy első a család, de úgy érzem abban az ügyben kicsit hosszadalmasabb lesz megbeszélni a dolgokat, mint az edzővel. Ő vagy azt mondja majd, hogy rendben megbocsájt persze feltételekkel, vagy azt, hogy köszöni az eddigi munkámat, de nem vagyok megbízható. Minden lehetőség lefutott az agyamban, de fogalmam sem volt igazából, hogy hogyan is fog reagálni Mourinho. Mivel haza nem igen mehettem eszembe jutott, hogy Tessaval való megismerkedésem előtt volt egy belvárosi kis szerény legénylakásom, amit nem adtam el, hisz ki tudja, hogy mikor fog jól jönni. Hát most nagyon is nagy szükségem van rá ráadásul a kulcs a tárcámban volt elrejtve az apró között, így biztos a bejutási lehetőség. Úgy gondoltam, hogy gyalog közelítem meg a helyet ugyanis már a belvárosban voltam tehát taxiba ülni teljese felesleges lett volna, ráadásul így is kijöttem gyakorlatból, amit nehéz lesz fizikailag pótolni, de persze nem lesz lehetetlen.

Jó fél óra intenzív sétálás után sikerült elérni a kívülről nem túl vonzó házsort, én pedig lelki szemeim előtt már láttam azt a berendezést, azt az egyszerűséget, amit itt hagytam. Nem haboztam sokáig bementem és a harmadik emeletig meg sem álltam. Előkaptam a kulcsot a tárcámból, majd a zárba illesztettem és félve benyitottam. Tudtam, hogy senkit nem fogok ott találni, de mégis úgy nyitottam be mintha bármelyik percben előjöhetne valaki az ajtó mögül és meglephetne engem. Lepakoltam majd körbejártam az egész lakást vagy háromszor. Régen jártam már itt, de lassan ismét hozzászoktam a madridi időjáráshoz és az itteni meleg, párás levegőhöz. Hiányzott már ez az életemből és jót tett nekem az, hogy Irina úgymond noszogatott, hogy gondolkodjak gyorsabban ezen.

Kissé féltem felvenni a telefont és tárcsázni, hiszen elég hosszú időre tűntem el, ami az jelentette, hogy cserbenhagytam őket, a csapatomat a szezon közben, viszont szeretnék mindent jóvátenni, de ehhez szükségem van egy második esélyre, hogy bizonyítsak és megmutassam, hogy tudom segíteni a csapatot tűzön-vízen át. Nagyon sokat jelentene nekem, ha Mourinho adna még egy esélyt arra, hogy megmutassam, hogy a szívem a klubé, és már nem szeretnék soha máshová elmenni. Óriási sóhaj után a fülemhez emeltem a készüléket, majd tárcsázni kezdtem a megfelelő számot. A berregő hang hallgatása közben a szívem a torkomban dobogott és nem érettem először, hogy miért majd később eszméltem rá, hogy ez is annak a jele, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy újra a Real Madridot erősítsem. A mester hangja szigorú volt mikor beleszólt a telefonba, de nem hibáztatom, ha ilyen hangnemet használ velem szemben. Elcsesztem, de szeretném az egészet helyrehozni. Elmondva edzőmnek néhány dolgot a távollétemmel kapcsolatban reménykedtem, hogy bíztató lesz a válasza, és reményeim beigazolódtak. Egyhangúan közölte velem, hogy vár a Bernabeuba, ahol megbeszéljük a további részleteket. A telefon letétele után, már fordítottam is el a kulcsot a zárban és indultam is a stadion felé. Ismét gyalog tettem meg az utat ugyanis nem volt messze a lakástól. Amint megláttam a nagy épületet magabiztosabb lettem a bizonyítás miatt. Azt mondta Mourinho, hogy jöjjek be, amit meg is tettem, viszont azt első körben elfelejtette közölni, hogy most lesz a csapatfotózás, így amikor a kezembe nyomott egy öltönyt, csak bambán álltam, viszont gyorsan magamra varázsolva az öltözéket beálltam a gyepre a többiek közé. Kicsit fura volt a fogadtatás, de szerencsére mindenki úgy tett mintha mi sem történt volna. Éppen beszélgettem, amikor egy vörös hajú csajt láttam felém sietni. Fogalmam sem volt, hogy mi van így mosolyogva vártam, hogy egy közös képet kérjen az illető vagy esetleg egy autógrammot, amikor feleszméltem, hogy a felém suhanó személy nem más, mint a rég nem látott Lari.

(Tessa)

(Kids-MGMT cover)

Mindent tönkre tetten, és ha lehetőségem lenne rá most nyomban elsüllyednék szégyenemben. Hogy lehettem ekkora emeletes marha, hogy lefeküdtem, nemhogy egy másik férfival, de a testvérem férjével. Ezzel nem csak Larit bántottam meg, de az én férjemet is megcsaltam, az utólagos lelkiismeret furdalásról pedig már ne is beszéljünk. Nagyon értek ahhoz, hogy hogyan kell elbaltázni a életemet, és most már ideje lenne azt is megtanulni, hogy hogyan hozzam rendbe, ugyanis lenne mit. Tudom, hogy egy élet nem lehet tökéletes, de hogyan lehet egy ekkora hibát elkövetni. „Nem tudom, hogy mi volt velem éjszaka. Valószínűleg túl sok volt az alkohol a szervezetemben és annak a hatására kerültem ilyen helyzetbe. Igen, biztos, hogy csak az alkohol miatt volt!” Próbáltam magam a fejemben nyugtatgatni, de nem tudtam lenyugodni miközben láttam, hogy Lari miattam veszi le a gyűrűket, amiket Sergiotól kapott az esküvőjük, és az eljegyzésük miatt. Még mindig zokogva ültem a padlón és nem tudtam, hogy most hogyan is legyen tovább. Megbántottam azt az embert, akit még csak pár éve ismerek, de mindig számíthattam rá, ha bármi problémám volt hozzá bátran fordulhattam, és amióta kiderült, hogy Lari nem csak a legjobb barátnőm, hanem a testvérem is minden megváltozott és a kapcsolatunk egy újabb szintet lépett és még több dolgot oszthattunk meg egymással. Egészen eddig. Nem hiszem, hogy ezt valaha is meg tudná nekem bocsájtani, ha pedig igen, akkor viszont nem bízna meg bennem és teljes mértékben igazat is adok neki. Lari kiviharzott a szobából Ramos pedig megsemmisülve állt még mindig egyhelyben. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, vagy, hogy mit lehet egyáltalán mondani egy ilyen esetben. Felkapva a cuccaimat a földről magamra húztam azokat, majd se szó se beszéd otthagytam Sergiot. Még mindig zokogtam, mert nem tudtam felfogni, hogy mit tettem. 

Berontottam a házunkba, ahol Matías már a kanapén ülve olvasztotta ki a fagyasztott borsót a fejével.

-      -    Te hol a fenébe aludtál? Mikor megláttam, hogy nem vagy az ágyadban azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Aztán a telefonodat sem vetted fel, így már képzeletben meg is ástam a síromat a hátsó kertben. – kissé vicces poénján most nem tudtam úgy nevetni, mint eddig, és ez neki is feltűnt. Majd mikor észrevette az arcomon, hogy sírtam a borsót a kanapéra dobva mellém állt majd átkarolva próbálta meg belőlem kiszedni, hogy miért vagyok ilyen állapotban. – Mi történt? Tessa miért sírsz? – nem tudtam neki válaszolni, csak ölelve kezdtem el ismét zokogni.

-          Utálom magam. Érted. Utálom. – felváltva kiabáltam a szavakat, amiért Matí furcsán nézett rám.

-          Hogy mondhatsz ilyet Tess?! Biztos csak a fáradtság miatt vagy ilyen nyúzott. Le kellene pihenned, mert úgy veszem észre, hogy eléggé csapzottan sikerült hazakeveredned. – „Ha tudnád, hogy miért ilyen a küldőm valószínűleg már ordibálnál velem, és elhagynád a házat.” A kanapéra ledőlve a borsókat kezdtem el nézni a zacskóban és próbáltam az agyamból mindent kizárni, ami történt. Viszont minél jobban próbáltam elterelni a gondolataimat Sergioról és az előző estéről, annál több emlékkép ugrott be és annál nagyobb lelkiismeret furdalást éreztem a mellkasomban, ami már szinte feszítette a tüdőmet. Matías leülve a fejemet a lábaira hajtotta és simogatni kezdte a hajam, persze közben próbált csitítani, de nem sok eredményt ért el ezzel, még mindig sírtam pedig a vízkészletem 90 százalékát már valószínűleg kijuttattam a szervezetemből.

-          Eressz el. Nem akarom, hogy ilyen kedves legyél velem. – lelökve a barátom kezét a fejemről az emelet felé vettem az irányt, majd berohanva a szobámba az ajtót kulcsra zártam. Fejemmel kezdtem el verni az ajtó mellett álló falat és azon gondolkodtam már most, hogy hogyan is próbáljam az egészet elmagyarázni majd Larinak. Miután feladtam a fal fejjel való bontását a zuhanyzó felé vettem ismét az irányt. Még mindig túl mocskosnak éreztem magam az éjszaka miatt, de valószínűleg, ha egész életemben a forró zuhany alatt álltam volna, akkor sem tudtam volna ezt lemosni magamról. Először a hideg vizet nyitottam meg, aminek a hatására egy halk sikoly hagyta el a számat, majd fokozatosan kezdtem emelni a hőfokokat a zuhany alatt. Mikor elértem a legforróbb hőmérséklethez szintén egy sikoly hagyta el a számat, de ebben az esetben nem tudtam a víz alatt tovább tartózkodni. A hideg vizet az akadémián már megszokta a szervezetem az izomláz miatt, viszont a leforrázó meleget soha nem fogja elfogadni a bőröm.

-          Tessa. Mi ez az egész? Miért vagy most teljesen más, mint szoktál? Mi történt, mond el és akkor könnyebb lesz és megoldjuk a problémát, mert gondolom valami nagyon gond lehet, ha így reagálsz mindenre. Hallasz te engem egyáltalán? – dörömbölve állt az ajtó előtt, viszont én még mindig a fürdőben voltam, csak már nem a zuhany alatt. Csak álltam a fülkébe és nem tudtam, hogy most mi legyen. Végül magam köré tekertem egy törölközőt, és meggondolatlanul kinyitottam Matínak az ajtót. Nem tudtam egyetlen kérdésére sem válaszolni, és őszintén megvallva nem is akartam. Elvesztettem azt a személyt, akit nem régóta ismerek, de a legjobb dolgok volt az életemben, a testvéremet, akire mindig is vágytam, hiszen az árvaházi évek alatt sokszor álmodtam egy ilyen dologról. Lefeküdtem az ágyra és nyakig betakaróztam, majd az ablak felé fordulva újra könnyek kezdtek el folyni a szememből. – Nem akarsz róla beszélni? – mellém lépve leült az ágyra, de amint éreztem, hogy süllyed az ágy beljebb húzódtam, majd kérdésére csak nemlegesen ráztam a fejem. Nem kell az, hogy még ő is tudja, hogy mit tettünk. Pont elég, sőt még sok is az-az egy személy, aki tud róla. – Akkor csak itt maradok, amíg elalszol. Így oké? – aprót bólintva csuktam le a szemem a gondolataimban pedig a testvéremtől kapott pofon hangja csengett.

Sokáig feküdtem még, mielőtt sikerült volna elaludnom, viszont még álmomban sem hagyott nyugodni az éjszaka. Újból megálmodtam az egészet. A karaoke bulit, aminek az lett a vége, hogy Matíast alig bírtam hazacipelni a sok alkohol miatt. A meghívást miszerint maradjak még mert korán van. A borozást, aminek a meghívását alapból nem kellett volna elfogadnom, mert alattomos itallal szemben sosem voltam nyerő, hiszen az árvaházban nem is nagyon fogyasztottunk alkoholt, sőt egyáltalán nem ittunk sohasem. Aztán az egész együttlétet, amit a szeretkezés közben még álmomban sem bántam, viszont amikor felkeltem, az álombeli Tessanak is majdnem szétszakadt a mellkasa a szorító érzés miatt. Az álmomban mégsem minden úgy történt, ahogy az a valóságban. A zuhanyzást követően kiléptem a fürdőből, és nem mással találtam szembe magam, mint Ronaldoval. A szemeim kikerekedtek és a szívem őrült tempót diktált. Nem értettem, hogy-hogy kerülhetett ide, és honnan tudta meg, hogy itt vagyok, mikor ő elvileg az amerikai utcákat és klubokat járja. Tudtam, hogy csak álmodom, de ugyanúgy, mint Larinál mentegetőzni kezdtem és az alkoholra fogtam mindent, viszont meglepetésemre nem volt hozzám egy rossz szava sem, csak annyit mondott, hogy menjek haza és majd ott beszélünk. Ő sietősen elhagyta a szobát, viszont nekem kellett egy kis idő míg összeszedtem a ruháimat, viszont amint megfogtam az összes darabot futva indultam el a házunk felé. Belépve senkit nem találtam a nappaliban továbbmenve a háló felé viszont hangokat hallottam bentről. Amint benyitottam a szívem összeszorult a látvány pedig még álmomban sem volt mindennapi...

(Larissa)

(Kat Graham - Sassy)

Belépve a Bernabeuba kezdeti remegésem csillapodik. Valahogy elégedettséggel tölt el az a tudat, hogy itt vagyok. Újra. Kinyitva az öltözőajtót, temérdek félmeztelen focistával találom szembe magam, mégis egy ember teste vonzz a leginkább. Zavarodott tekintetemen jót mosolyognak.

-          Elnézést, kit keres? –Marcelo áll elém, kissé behajlítva térdét frufrum alá pillant, majd szájtátva lép hátrébb. –Lari? –szája o betűt formál, ajkai elnyílnak egymástól.

-          Sziasztok. –ördögi mosolyra húzva ajkaimat Sergio felé tekintek, aki egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni.

-          Végre! A nagy Larissa Morrison rájött, tettei vagányabb frizuráért kiáltanak! –Pufi incselkedve túr bele hajamba, majd megölelve, hátulról is lecsekkolja selymességét. –Nagyon király! –zavartan igazítom meg ujjaimmal mesterien beszárított frizurámat.

-          Most komolyan kellemetlen helyzetben érzed magad?–Gülüke kigúnyolva mutogat felém, tátott szájjal méri végig társait.

-          Tudom Gülü, hogy te ehhez már hozzá tudtál szokni, de ennyi jó pasit egy helyen még soha nem láttam. –fejemhez kapva megforgatom szemem, féloldalas mosolyom arcomon található. Telefonom hangos csörgéssel töri meg a keletkezett csendet, mire elsőre érdeklődve nézek szét, majd pár másodperccel később tudatosul bennem a tény, miszerint én csörgök. - Igen. Tessék? –lehalkítva hangomat arrébb megyek, de a hatalmas barna tekintet elől sehol sem vagyok biztonságban. –Elmegyek fürdeni, kérlek ne jöjjön be senki! –belépve a mosdó részre, lerakom ma beszerzett gönceimet.

-          Oh, ha ezt tudtam volna, pár perccel később hívlak. –búgó hangja meglep, fogalmam sem volt, hogy még szóba áll velem.

-          Valami oka van annak, hogy hívtál?

-          Igen, szeretnék veled találkozni. –határozott kijelentésétől megingok, megnyitva a csapot fél kézzel vetkőzni kezdek. –Beszélnünk kell, nem éppen barátságosan váltunk el a múltkor. –felhorkantva csóválom fejem, ilyenkor sajnálom, hogy nem látja tetteimet.

-          Csodálkozol?! Brian nyomoz utánam, te pedig zaklatsz. Mit akarsz Daniel?! –dühtől remegő testtel dőlök a falnak, agyamra jótékony köd telepedik.

-          Semmi sem az, aminek látszik. Ezt ne felejtsd el. –mondata után már csak a búgó hangot hallom, ami tudatja velem, bontotta a vonalat. Hajamat összefogva, gyors zuhannyal frissítem fel bőrömet. Elfáradtam, és ezen még a hideg víz sem segít.

Kilépve a királyi címerrel ellátott kabinból, mosolyogva csavarok magam köré egy fehér törölközőt. Bőröm barnaságán megcsillannak a vízcseppek, a szatyorból pedig kivéve egy szemceruzát, füstös tekintetet varázsolok magamnak. Nem akarom túlzásba vinni, hiszen egyedül leszek nő a képen, de próbáltam olyan cuccokat keresni, amik annyira nem fognak kitűnni a fekete-fehér összeállításból. Bár ahogy Mout ismerem, biztos vagyok benne, hogy ez első sorba fog beállítani, én pedig ellenkezve fogok utat törni a második sorba. Hajamat leengedve, letörlöm magamról a kósza cseppeket, majd kezem közé véve a pántnélküli csodát, gyors öltözésbe kezdek. A blézer egyetlen gombját még most összegombolom, majd a fotózás hozza a többi papírformát. Cipőmbe belebújtatva lábamat, kinyitom az ajtót, de a déjá vu érzés magával ragad. Sergio magába roskadva ül a padon, fejét kezeibe temeti.

-          Gyere menjünk, még a végén lemaradunk a képről. –felpillantva rám tekintete elidőzik rajtam. Hatalmas barna szemei felfalnak, kezemet felé nyújtva, mosolyogva pillantok rá.

-          Miért vagy ilyen velem? –esdeklő tekintetébe nézve lábaim meginognak, de magabiztosan állok továbbra is vele szembe.

-       -   Nem csak te botlottál az életben. Amúgy sem tudhatod, mit hoz a jövő. –csalogató arckifejezésem következtében megfogja kezeimet, de nem az történik, amit várok. Rántva rajtam egy kicsit, ölébe huppanok. Megfogva vállait eltolom magam arcától, túlságosan is bódító az illata. Szemeimet egy pillanatra becsukom, viszont a puha ajkak hatására ki is pattannak pilláim. Finoman ízlelgeti ajkam, ujjaival végigsimít gerincvonalamon, kezei pedig megállapodnak fenekemen. Belemosolyogva leheletfinom csókunkba, beletúrok hajába. Megölelve azt a férfit, aki egészen tegnapig a világot jelentette számomra, szívem eszeveszett vágtázásba kezd. Csak őt akartam megóvni, ezzel szemben nagyobb kárt tettem benne, mint amilyet szerettem volna.

-          Gyere vissza hozzám. –suttogva ejti ki a szavakat a száján, de válasz nem érkezik. Túlságosan frissen él bennem az emlékkép, miszerint testvéremmel enyelgett. –Kezdjük újra. Menjünk el randizni, csináljunk mindent úgy, mintha most találkoznánk először. –hangja megremeg, fejét nyakamhoz rejti.

-          Nem rajtam múlik, hanem a sorson. Ha egymásnak szántak minket, úgyis megtaláljuk a helyes utat. –mosolyom bíztató, hangomban viszont megtalálható minden kételyem. Apró puszit adva arcára felállok, majd elindulok a csapat után. Kilépve a folyosóra hátamat egy pillanatra a hideg falnak vetem, szemeimet becsukva, gondolkozni kezdek. Tényleg szükségem van rá? „Mint éhezőnek egy falat kenyérre…”

(Alex G - Boyfriend cover)

Cipőm kopogása ütemesen víz hangzik a kihalt folyosón. Megszállottságom következtében testem lángol a vágytól. Miért kellett kedvesen viselkednem vele? Simán elmehettem volna beszéd nélkül mellette. Kilépve a füves területre, kezembe veszem magas sarkúmat. Nem hiányzik még egy bokatörés is a fájdalmam mellé. Lehajtott fejjel lépkedek egy csapat focista felé, semmi kényszert nem érzek arra, hogy egy percre is magabiztos kisugárzásomat mutassam nekik. Hangos füttyszó kíséri lépteimet, fanyar mosollyal arcomon, megrezegtetem pilláimat. Viszont amit a sor előtt látok, lesokkol. Hatalmas sikítással dobom el cipőimet, majd őrült vágtázásba kezdek. Barátom szemei fogva tartanak, a macsós mosoly, mint mindig, most is megtalálható helyes arcán. A külsős szemlélők valószínűleg annyit láthatnak tettemből, hogy ágyúgolyókat meghazudtolva terítem le a portugált, ugyanis körülbelül három méterre lehettem tőle, elrugaszkodtam, és nyakába ugrottam.

Ragaszkodóan szorítom nyakát, karjai keskeny derekamat ölelik. Hiányoztak a csipkelődései, valamint hiányoztak az átbeszélgetett esték. Hatalmas cuppanós puszival jutalmazom okos döntését, miszerint visszatért közénk. Igaz nem tudom az okokat, de ki fogom deríteni.

-          Nem nagyon szoktak így üdvözölni a vörös hajú szépségek. –agyam hirtelen kattan, lehet fel sem ismert.

-          Te félőrült. Lari vagyok. –arcán megdöbbenés suhan végig, karjai másodpercek alatt hullnak le rólam, ami segítségével a puha gyepen kötök ki.

-          Úristen, ne haragudj. De megváltoztál. –lehajolva hozzám homlokomról felemeli hajamat, majd megbizonyosodva róla, kacagva magához ölel.

-          Én elhiszem, hogy imádod, ha a nők a karjaidban kötnek ki, de azért elvártam volna, hogy felismerj. –amennyire teste engedi, duzzogva összefonom magam előtt karomat.

-          Tudod jól, hogy csak test alapján ér utol a szikra, de tekintve arra, hogy belőled annyit láttam, hogy rohansz felém, nem tudtalak végigmérni. –macsós szövegétől hányingert kapok, morogva tolom el magamtól.

-          Nem szeretlek most. –elhúzva számat felpattanok, majd cipőmért elsétálva, felkészülök a fotózásra.

-          Morrison, egy percre! –Mou intve nekem félrehív, Sergio pont most döntött úgy, hogy megjelenik a csapat előtt. Roni kézfogással üdvözli, amit vonakodva ugyan, de tiszteletből elfogad. Szép is a lelkiismeret-furdalás.

-          Mondd főnök. –mosolyomat erőszakosan tartom arcomon, tekintete elidőzik rajtam.

-          A fotózás után lesz egy lazább edzés a Valdebebasban. Két nap múlva pedig megmérkőzünk a Valencia ellen. Lassan vége a bajnokságnak. Szeretném, ha agyban a toppon lennél, szükségünk van rád. Akarsz beszélni róla? –érdeklődve pillant rám, várja válaszomat. Igazából régen találkoztam vele, ezért is kíváncsi arra, hogy mi történhetett velem.

-          Még most nem. Összeszedem magam, és ha elég erőm lesz, és még érdekel, akkor elmesélem. Ígérem. –arcomra adva egy puszit bólint, majd a fotóshoz elindulva közli vele a teendőket.

-          Larissa, első sor! –meghallva edzőm parancsoló hangját, nevetve furakodok a második sorba.

-          Én aztán biztos nem. –incselkedő hangomat meghallva, megrázza a fejét, majd derekamat elkapva, leránt maga mellé.

-          Azt mondtam, első sor. –beállva a kiszabott helyre, szememmel intek Gonzanak. Fellépve Marcelo és Ronaldo közé, Higuain becsúszik a helyemre, így az egész sor átrendeződik. –Ne félj, az engedelmességed legalább a régi. –megforgatva szemét, nevetve húzza ki magát.

-          Pszt. Lari!

-          Mondjad Pufi. –halkítva hangomon kissé elfordítom fejem, majd a csillogó szemekbe pillantva nyugtázom, rossz ötlet volt.

-          Este buli, az edző azt mondta, egy kisebb taktikai tréninget akar… - Mou jelenléte zavaró számára, így inkább befejezi monológját. –Házibuli. –szinte leheli a szavakat, tettével megmosolyogtat. Bólintva egyet jelzem megértettem, és részt is fogok venni az összejövetelen. Igaz hamarosan várható egy vacsora is, de az csak nyolc forduló után.

(Pitbull - Krazy)

A csapatkép készítése után Ronaldoékkal még beállunk egy-egy vállalhatatlan képre is, de tekintve arra, hogy ez nem lát napvilágot, mosolyogva ugrok a kamera elé. Kinyújtva nyelvemet pózolok barátaimmal, viselkedésünk egyáltalán nem tükrözi megjelenésünket és korunkat. Imádom ezeket a srácokat, és már nagyon hiányzott a kis triónk. Hajamat összefogva, frufrumat egy hajpánttal tűzöm hátra. Csoportosan indulunk el az edzőközpont felé, többen cukkolnak ruhám miatt. Természetesen nem lógok ki a színösszeállításra tekintve, de a darab hosszúsága sok embernek szemet szúr. Borzasztóan perverzek tudnak lenni a focisták, bár ez ellen nem akarok tenni. Ők így jók, ahogy vannak. Viszont Ronaldo bunkóságát meg fogom még az este folyamán fejteni.

Gyors öltözés után letudjuk a szabványformát, kilépve a központ pályájára, szokatlan hiányérzetem támad. Szerettem itt edzeni, de valahogy a Bernabeu jobban megmozgatta fantáziámat. A csapat beáll melegíteni, viszont hála barátaimnak, újra fantasztikus hangulat kovácsolódik közöttünk.

-          Lari, mondták már neked, hogy ha agresszív énedet hozod felszínre, levörösödik a hajad? –örülök, hogy minden a régi, de azért nem szívlelem a rólam szóló poénokat. Ujjaimmal egy szívet formálok, majd kényes hangon beszélni kezdek.

-          Én is szeretlek Cristina! –a csapat egy emberként kezd el kacagni, bár Ronaldo nem foglalja imába viccemet. Vérmes tekintete nevetésre késztet, Mou a távolból boldogan figyeli az eseményeket. Egy pillanatra veszítem szem elől drága portugál barátomat, máris csak loholó fejét látom közeledni. Sikítva ugyan, de röhögve kezdek el sprintelni, viszont nem tudom, most kit használhatnék háznak. Legutoljára mikor a katalán kapus kergetett, a közelemben volt Fabregas. Megtorpanva egy pillanatra leterítenek lábamról.

-          Ki a Cristina?! –játékos hangja elfeledteti gondolataimat.

-          Hiányoztál Roni cica. –csiklandozása elől nem tudok kibúvót találni, tekintve arra, hogy éppen hátamon foglal helyet. Mindenki nevetve nézi végig incselkedésünket, de senki nem segítene. Mou elégeli meg kínzásomat, belefújva sípjába összerendeli a csapatot és beszélni kezd.