Chapter 32.

Sziasztok!

Először is. 

VIVA ESPANA! 
A spanyolok megvédték a címüket, és fantasztikusan teljesítettek az Európa Bajnokság alatt.

Megérkezett a fejezet, és reméljük tetszeni fog. A szavazatokat köszönjük, tanulságos volt a kedvenc karakter kérdés.:D

Jó olvasást!

Puszi Lari, Tessa

(Larissa)

(David Guetta - Love is gone)

Igazából ki sem lábaltam még a kezdeti sokkból, máris beleestem a másikba. Nem értettem testvérem tettét, hiszen mindig mellette voltam és támogattam. Segítettem őt még akkor is, amikor nem láttam pozitív végkimenetelt egy-két dolognál. De biztos azt érdemlem, hogy a szeretteim szépen fokozatosan hátba szúrjanak, bár átgondolva, én sem cselekedtem másképp. Gyilkos mosolyomat elővéve rákacsintok férjemre, majd megköszönve fáradozásukat, a kijárat felé veszem az irányt. Lehet nem volt éppen emberi a tettem, de túlságosan is sértették most az önérzetemet. „Át kell gondolnom egy-két dolgot, és végre dűlőre kell jutnom a magánéletemmel kapcsolatban.” Nehéz beismerni, de fájt önbecsülésemnek, hogy pont a húgomat vitte ágyba. Utazásom emiatt a történés miatt még várat magára. Még nem jött el az-az idő, hogy megtudjam eredményeimet, ameddig lehet, húzom a szembesítést.

Úgy gondolom az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam magam, így boldog mosollyal az arcomon indulok vásárló körútra. Belépve a hatalmas madridi plázába, agyam kicsit átszellemül. Teljesen meg akarok változni, hiszen tekintve életemre, már semmi sem olyan, mint amikor Spanyolországba költöztem. Megállva a szökőkút mellett, szívem hevesebben ver. Mindig is utáltam vásárolni, de ideje változtatni szokásaimon. Kezdve ezt a hajamnál. Szép és jó az egyszerű fekete, viszont ki akarom próbálni az újabb stílusokat is. Lábaim önkéntelenül indulnak el egy fodrászszaküzlet felé, ahol a tulaj tiszteletteljesen üdvözöl.

Leülve a székbe, arcomra szokatlan mosoly költözik. Túlságosan is el voltam foglalva nyomorúságos életemmel, és most eljött az a pillanat, amikor beleuntam ebbe. Túl kell lépnem a múlton, és megfelelően kell élnem jelenemet. Ahhoz, hogy igazán boldog lehessek, nem szabad törődnöm a szomorú percekkel.

Szabad kezet adva fodrászomnak, fantáziájára bízom frizurámat. Alapos mosás után beültet egy tükrös fülkébe.

-          Ne haragudj, nem lehetne az, hogy csak a végeredményt lássam? –hitetlen arckifejezésén jót mulatok, de hogy megbizonyosodjon tettemről, megállok vele szemben.

-          De mi van akkor, ha nem fog tetszeni a várt eredmény? –összehúzott szemekkel méreget, gondolom többször volt már reklamáció egy-két félrevágott tincs miatt.

-          Akkor majd megnő. –mosolyom őszinte, lábaim magabiztosan indulnak el egy tükör nélküli szék felé.

Agyam zakatol, de annyiban biztos vagyok, hogy nem fogom megbánni ezt a tettemet. Mindig is konkrét tervekkel utaztam mindenhova, de a mai napomat a spontaneitás fogja uralni. Elegem van a magabiztosságból, és a kényszerből is. Ma végre rájöhettem arra, hogy azok az emberek szúrnak hátba, akiktől egyáltalán nem várnád. Tekintek itt húgomra, férjemre, bár legjobb barátomat is ebbe a kategóriába sorolnám jelen esetben. Az a baj, hogy nem győződtem teljesen meg arról, hogy tudott-e az utánam való kutatásról, vagy sem, ugyanis sértette önbecsülésemet ez a tett. Soha nem szerettem, ha beleszóltak az életembe, és már önmagában az a tudat felzaklat, hogy Daniel és Brian ismeri egymást. Életem amúgy sem elég bonyolult, még ennek a két őrültnek is meg kellett jelennie. 

A hajszárító zúgása észhez térít, túl sokat agyalok mostanában felesleges dolgokon. 

Fodrászom kezeit vállamra rakja, bíztató mosoly kíséretében egy hatalmas tükröt tol elém. Félve tekint rám, viszont én már csak tükörképemmel tudom elfoglalni magam. Teljes frufrum egészen szememig ér, vörös színe magára vonja az emberek tekintetét. Selymessége utat tör ujjaim között, mosolyom levakarhatatlan arcomról. Derékig érő hosszúságát meghagyta, frissítésképpen keveset vágott a végéből. Hajam alja fekete színben pompázik, még felső része élénkvörösben. Elégedetten tekintek a fodrászra, aki megfeszülve várja reakciómat, ami most kimerül egy hatalmas mosolyban.

-       -  Azt hiszem, a barátaimat le fogom sokkolni új külsőmmel. –nevetve túrok hajamba, majd zsebembe nyúlva busás összeget csúsztatok a fiatal férfi kezébe.

-          Tudod, kicsit tartottam attól, hogy olyan leszel, mint a többi vendég. De ezt megcáfoltad akkor, amikor átültél egy tükör nélküli szekcióba. –csillogó szemekkel intek neki búcsút, majd következő utam egy étterem felé vezet. Kissé eltelt az idő, és egészen megéheztem. Egy kéz utánam kap, mire szívem hatalmasat dobban. –Ne haragudj, de a telefonodat nálunk hagytad. –szelíd mosoly játszik szája sarkában, élénkzöld szemében huncutság csillog.

-          Köszönöm. Éppen ebédelni indultam. Velem tartasz? –szokatlan érzés tölti el bensőmet, gyomrom egészen apróra zsugorodik. Markáns arcéle érett férfire utal, ragadozó tekintetében bujaság bujkál.

-          Természetesen. –karjait átdobja vállamon, majd a mozgólépcső felé tolva együtt indulunk el egy étterem felé. –Szereted a gyorsaságot?

-          Imádom. –kétségeim, melyek kérdése felé irányulnak, egy percet sem enyhülnek.

-          Feszültnek tűnsz. –összehúzott szemekkel méreget, tekintete elidőzik a vállamon található hegemen. Hajammal eltakarva testrészem, megállok egy pillanatra.

-          Mit szeretsz inkább? One Direction vagy Eminem? –arcára hatalmas mosoly telepedik, kacagását megpróbálja visszafojtani.

-          Úgy gondolom a One Direction fantasztikus zenét gyárt. –eltorzítva hangját rövid hajába túr, majd ujjaival egy V betűt felmutatva, komolyan kezd el beszélni. –De számomra Eminem az isten. –kacsintása után megforgatja szemeit. –Nem, nem vagyok meleg. –látszólagosan megnyugszom, majd hajamba túrva együtt érzően nézek rá.

-          Sajnálom, hogy át kellett élned a poklok poklát. Letudhattam volna egy egyszerű színteszttel is. –szemeim egyáltalán nem takarják szavaimat, huncut csillogással mérik végig a korabeli srácot.

(Gavin Degraw - I dont want to be [magyar])

-       -   Egyébként Adam vagyok. –kezét nyújtva illedelmesen bemutatkozik, arcomhoz hajolva két puszival jutalmaz.

-       -   Én pedig éhes vagyok. –mosolyogva lépek be végre az ajtón, gyomrom hangos korgással jelez. Leülve az egyik bokszba, magam után húzom újdonsült barátomat, majd az étlap tanulmányozása nélkül leintem a pincért.

-      -    Jó napot! Sikerült választani? –kezébe véve a papírját, felém biccent.

-     -     Szia. Sült krumplit kérek grillezett csirkemellel, és salátával. Köszönöm. –incselkedve nézek a fiatal srác szemeibe, mire zavartan ugyan, de leírja rendelésemet.

-       -   Ugyanazt kérném, amit a hölgy rendelt. –felém bökve féloldalas mosoly kúszik arcára. –Tudod soha nem gondoltam volna, hogy egy híres focista elhív ebédelni.

-          Remélem kisfiú, ezt most nem gondolod komolyan. Meghívtalak, de nem szándékoztam fizetni. –angyali ábrázatomhoz társul a már megszokott ördögi mosoly, viszont Adam úgy látszik nem hisz nekem.

-          Biztos vagyok abban, hogy te az a típus vagy, aki kieszi a barátait a vagyonukból.

-          Látszik, nem gondolod? –felállva székemről felhúzom pólómat, majd formás hasamat megvillantva, rákacsintok. Megrázva fejét ételére koncentrál. Hatalmasat nyelve félrenéz. Nevetésemtől zeng az egész étterem.

-          Nem emlékszel rám, igaz?! –zöld szemei megvillannak, kérdését rengeteg kusza gondolat követi. Nemleges fejrázásom követően hatalmasat sóhajt. Intve a pincérnek számlát kér, borravalóval együtt kifizeti ebédünket. –Tekintsük ezt az első randinak. –szemei csillognak, izmai megfeszülnek.

-          Bocsi, első randin nem eszek semmilyen hizlalót. –legyintve egyet kényeskedve adom tudtára a mai lányok szavait.

-          Oké, akkor holnap ugyanitt, ugyanekkor. –macsós külseje csábító, viszont agyam lepörgeti teendőimet.

-          Nem jó, edzésem van. –mosolyom levakarhatatlan, telefonomat megfogva szó nélkül indulok el az ajtó felé. –Viszont neked menned kell, dolog van a fodrászatban. –intek egyet, utam viszont egy telefonos központ felé vezet.

Úgy gondolom ideje lecserélni Blackberrymet, szegény készülék kissé megviselt állapotban terül el tenyeremben. 

Kinézve az új Nokia Lumia-t, zsebembe nyúlva kipengetem az árát, majd megkérve az eladót, átmentetem számaimat a készülékemről. Ilyenkor örülök annak, hogy ennyi pénzem van. Szerencsére soha nem kellett összehúzni a nadrágszíjat, tekintve apa fizetésére is. Persze ez nem azt jelenti, hogy felesleges dolgokra szórtam a pénzt, de ha megtetszett valami, nem kellett nemet mondanom. Így is történhetett az, hogy mindig megkaptam az általam kiszemelt vadonatúj sportszereket. Viszont szinte már remegve vártam saját jövedelmemet. Nem szerettem édesapám pénzét költeni, még akkor sem, ha tudtam, nem lenne annyi idő az életünkben, hogy mindet elszórhassam. Örültem, ha kicsit is viszonozhattam azt, amit tőle kaptam.

Gondolataimból már a ruhabolt eladója ránt ki, kedves mosolya őszintén található meg arcán. Kezeit meglengeti szemeim előtt, felnézve a szemben lévő egészalakos tükörben meglátom magam, és elkezdek kacagni. Új telefonom előrenyújtott jobb kezemben van elhelyezve, új hajam kissé kócosan meredezik az ég felé, a tréning, amit viselek szegény hatást kelt a csillogós új ruhák között.

-          Elnézést hölgyem! Segíthetek valamiben?! –nem tudom szegény hányszor tette már fel kérdését, de még mindig nem akaródzik a válaszolás.

-          Ne haragudj, kicsit elbambultam. Csak vásárolni szeretnék, köszönöm. –szelíd mosollyal az arcomon indulok el a szebbnél-szebb ruhák felé. Tekintve arra, hogy ma vár ránk egy közös csapatfotózás, kell valami Laris egyszerű viselet. Öltönybe mégsem bújhatok.

Megpillantva a kirakatbábun egy tűrhető darabot, felé veszem az irányt. Fehér sztreccses anyaga vonzza szememet, mellrész alatti kövek egyszerű, mégis szolid, ünnepélyes megjelenést varázsolnak neki. Szó nélkül levéve a babáról kezembe fogom, végezetül pedig a blézerek felé indulok. „Nem Lari, bármennyire is erőlködsz, soha nem fogod megszeretni a vásárlást.” Fej rázva gondolok a kis hangokra, amik állandóan gondolataim között beszélnek. Egy fekete, hátul hosszított darabot szemelek ki, igazából ezért szeretem a mostani ruhaboltokat. Univerzális, egy helyen több dolgot is megtalálhatok megerőltetés nélkül. Cipőnek természetesen magas sarkút szánok, tekintve a ruha kinézetére, valamint arra a számunkra ünnepségre, amit minden évben megejtünk. Szerettem ezeket a fotózásokat, ilyenkor egy nagy családot alkottunk edzőkkel és játékosokkal együtt.

Végigsétálva a polcok mellett, a szimpatikus, élénk színű darabokat kezembe kapom. Hellyel közel rápillantok a méretre, de szokásomhoz híven próbálás nélkül indulok el a kasszához. Valami oka úgyis lesz annak, hogy ne vegyem fel a most beszerzett ruhákat.

Csillagoknak megfelelő összeg megmosolyogtat, bankkártyámat elővéve pár gombnyomás után lehúzom vagyonomat, de legalább nyoma is van. Rengeteg papírtáskába pakolják, majd kezembe adva mosolyogva búcsúznak el tőlem. Úgy terveztem a mai napomat, hogy bejárom a plázát, ezzel szemben az első kiszemelt koktélruha után meguntam a vásárlást. Az eladók kedvességére visszagondolva, nem mindennap hagynak ott az emberek ennyi pénzt.

Tekintve arra, hogy nincs sok időm a fotózásig, nem agyalok azon, hogy hazamenjek Mou házába. Elindulva a stadion felé, hosszas gondolkozásba kezdek. Érdemes számomra így folytatni egy darabig az életem? Mert az tény, hogy sokáig nem fogom bírni a pénzéhes cica szerepét. Viszont nem akarok többet mással törődni. Azt akarom, hogy valahogy visszakapjam a rég elvesztett Larissa Morrisont. Szeretném, ha a közelemben élő emberek megismernék régi, naiv énemet…

(Ronaldo)

(Ed Sheeran - Goodbye To You)

Már untam magam ezen az istenverte divatbemutatón és minimum százszor megbántam már, hogy elfogadtam a meghívást, viszont annyi haszna volt, hogy két elesett modell összeszedése között tudtam egy kis időt fordítani arra, hogy gondolkodjak. Egy ideje, vagyis pontosítva a dátumot pár napja már forgattam a fejemben egy kósza gondolatot, de mind ahányszor felröppent az ötlet a fejemben, annyiszor el is vetettem, és nem foglalkoztam vele. Most viszont volt időm ugye és kicsit jobban is megfontoltam az elsőre nem túl magabiztosnak érezhető tervemet. Aztán másodjára átrágva magam a teljes gondolaton úgy döntöttem, hogy úgy cselekszem, ahogy elterveztem. Mikor sikerült minden modellnek épségben, vagy kisebb nagyobb horzsolásokkal letalálnia a világot jelentő deszkákról eljött az Irina ideje, ugyanis ő volt ennek az estnek a sztárvendége. A nézők állva fogadták őt, így én is felálltam egy öltönyigazítás után. Meglepődtem magamon, hogy ilyen ruházatban voltam hajlandó megjeleni. Általában, csak a nagyobb rendezvényeken veszem fel az ilyesfajta öltözetet, de azt is úgy, hogy a Real Madrid címer a szívem fölött díszeleg. Megrázva a fejem ismét Irinára koncentrálok, és a színpadon nyújtott teljesítményét figyeltem. Nem csinált valami hű, de nagydolgot ugyanis csak a kifutó egyik végéről sétált a másikba, de a közönség éltette őt, és látszólag nagyon szerették, és hozzá kell tennem, hogy nagyon jól csinálta, amit csinált. Mikor elém ért egy apró mosolyt dobott nekem, majd egy kacsintás után a másik oldalra állt át. Én egyedül a mosolyt viszonoztam, de többet nem is szándékoztam tenni. Attól, hogy eljöttem még nem felejtem el, hogy miket mondott Tessaról szóval én még ugyanúgy emlékszem tetteire, de próbálom ezt a rövid kaliforniai utat kicsit feldobni. Mikor vége lett a bemutatónak, a modellek még utoljára felsorakoztak a kifutón és végül a divattervező is megérkezett. Körülbelül tíz teljes percet éltette őt a főként fiatalokból álló közönség, majd a tömeg hirtelen oszlani kezdett. Én az előtérbe sétáltam és vártam, hogy lássam modell barátomat felbukkanni a tömegben, de sehol se találtam meg őt a szememmel hiába pásztáztam végig a tömegen kismilliószor. Majd mikor már úgy gondoltam, hogy feladom, mert semmi esély nincs arra, hogy ebben a strand méretű hallban megtaláljam valaki megfogta a vállam és maga felé fordított.

-          Remélem tetszet a show. – mosolyogva tette fel kérdését mire viszonoztam tettét és válaszoltam a rejtett kérdésére.

-          Persze, igaz sohasem voltam még ilyesfajta rendezvényen, de megnyerő volt. – nem tudtam, hogy mióta hazudok ilyen jól, viszont látszólag elhitte a kis füllentésemet a fellépésével kapcsolatban.

-          Aha, értem. Ismerlek már Cristiano Ronaldo. – kis szünetet tartva megrémült fejjel néztem felé, hogy mégis mi történik, de komoly tekintetét felváltotta a fülig érő szája majd úgy folytatta. – Valld be nyugodtan, hogy utáltad az egészet, nem fogok megsértődni, de nagyon rosszul hazudsz az ilyen divatos kérdésekben. – kicsit meghökkentem, hogy az alakításom nem volt megfelelő és hihető, de úgy gondoltam, hogy ez van, nem lehetek mindenben nyerő. – Na jó, nekem most mennem kell néhány interjút kiosztani, de megvárhatsz itt a hallban, vagy a bárban is, ami arrafelé van. – vállamat megfogva egy apró gesztust küldött felém, miközben megmutatta a bár kilétét. – Ígérem sietek, de ezek az interjúk kötelezőek aztán nemsokára élőben is megy majd egy ilyen kis divatjelentés és abban is fel kellesz lépnem úgymond, de utána a tiéd vagyok. Majd ha nem találnálak meg felhívlak és megbeszéljük, hogy hol és mikor találkozzunk. – egy mosoly után már ment is tovább, bár a közlekedési tempója inkább hasonlított egy sebesvonatéhoz, mint egy modelléhez, de ezt az észrevételemet csak egy mosollyal nyugtázta, majd az imént látott bár felé vettem az irányt.

Kikérve egy whiskyt lassan kortyolgatva jutattam szervezetembe a tartalmát, majd kérve még egyet ismét előjött az a gondolat, amit már ez ideje forgatok a fejemben. Igazából nem tudom, hogy Irina mit akar tőlem, és a tervem kigondolását elnyomta a barátom tette iránti kíváncsiság. Bár lehet, hogy most az egyszer tényleg semmilyen hátsó szándék nem vezérelte egyszerűen tényleg csak beszélgetni akar, hiszen itt Amerikában nincs is senkije úgymond. Az oké, hogy vannak a modell barátnői, de nem hiszem, hogy bennük feltétel nélkül megbízik, viszont azon csodálkozom, hogy én egy ilyen bizalmas ember vagyok, hogy velem szeretne beszélgetni. Az elmélkedésemből a telefonom rezgése szakít ki, majd megpillantva előbb emlegetett barátom nevét a kijelzőn a zöld gombra tapadt az ujjam.

-          Igen? – hangomon már hallatszott, hogy némi alkoholt juttattam a szervezetembe, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy nem vagyok részeg.

-          Ha jól sejtem a bárban vagy, na mindegy is.  Annyit szeretnék kérdezni, hogy itt van egy nagyon jó barátom, aki újságíró és szeretne írni a kapcsoltunkról egy cikket. Szóval szeretné tudni, hogy benne lennél-e abba, hogy adjunk neki egy közös interjút, amit majd lehozhat. - kicsit elgondolkodtam a dolgokon aztán arra jutottam, hogy miért ne ha barátja, akkor csak nem lesz olyan, mint a többi tízmillió hasonló szakmájú ember, hogy mindent lehoznak az újságban, kivéve azt, amit te valójában mondtál.

-          Igen a bárban vagyok, és az interjú ellen sincs ellenvetésem. – válaszomat gyorsa adtam a tudtára, hogy mutassam ezzel is, hogy ugyan ittam már, de nem vagyok részeg.

-           A barátom kérdezi, hogy most csináljuk meg az interjút, vagy egy másik időpontban. Például holnap. – örültem, hogy feldobta az az újságíró ezt a lehetőséget, így inkább éltem vele és lecsaptam az ajánlatra.

-          A holnap nekem jobb lenne, ma már nem teljesen vagyok beszámítható állapotban így inkább szeretnék, előtte pihenni egy kicsit, plusz még beszélgetünk is ma tehát akkor inkább holnap. – válaszom után egy kicsit még beszélt a barátjával, majd ismét rám koncentrálva már csak velem társalgott.

-          Gyere öt perc múlva a bár hátsó ajtójához. – mondata után villámgyorsan bontotta a vonalat, olyannyira gyorsan, hogy még csak a bár hátsó bejáratát sem találtam meg szemeimmel. Megittam poharam tartalmát, fizettem, majd a hátsó ajtót kezdtem el keresni. Végül feladtam és pultos srác segítségét kellett kérnem, aki a pult mögött lévő bejáratra mutatott, majd annyit mondott, hogy menjek végig a jobbra vezető hosszú folyosón. Hallgattam rá, így a pult mögé sétálva már messziről láttam, a hátsó bejárat ajtaját. Kilépve rajta megcsapott az esti kaliforniai levegő, majd Irinát megpillantva egy autóból két lépéssel a kocsi mellé kerültem. – Pattanj be, van egy dolog, amiről beszélnünk kell. – engedelmeskedve neki az anyósülésre huppanok, majd kicsit kinyújtóztatva lábamat, minden figyelmemet rá fordítom. – Nem tudom, hogy most mi játszódik le a fejedben, de annyi biztos, hogy szereted Tessat. – arcomra olyan szinten kiült a meglepődöttség, hogy még a vak is észrevehette volna ezt. – Nos, hogy miért is térek ki erre. Spanyolországba kell utaznom és még a ma éjszaka folyamán el kell indulnom. Szóval az ajánlatom a következő velem jöhetsz és megpróbálhatod helyrehozni mindazt, amit elrontottatok. Mert mindketten hibásak vagytok ebben az ügyben. Gyorsan reagálj, mert nem sok időnk van. Magángéppel mennénk, vagy megyünk nem tudom, hogyan ragozzam az igét addig, amíg nem válaszolsz az ajánlatomra. – meglepődöttség tükröződött még mindig az arcomon, és nem tudtam egyből egy határozott igent rávágni az ajánlatra pedig a hazautazás ötlete körvonalazódott már egy ideje a fejemben.

-     -     Nem is tudom. – nem a hazautazástól féltem, mert voltam ahhoz elég bátor, hogy felvállaljam a tetteim következményét, egyszerűen az Irinához tartozó mérhetetlen kedvesség rémített meg egy kissé. – Oké és mit kérsz viszonzásul? - kérdésemmel látszólag feldühítettem, de tudnom kellett, hogy szeretne-e valamit.

-         Semmit. Ronaldo pontosan ez az, amit megbeszéltünk nem emlékszel. Csak barátok, én pedig baráti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy felajánlom neked ezt az utat hazáig. – ezek után úgymond kissé fellélegeztem és határozottabban tudtam válaszolni.

-          Mennyi időm van összepakolni? – szája mosolyra húzódott, majd úgy válaszolt. Mivel magángépről volt szó lehetett csúsztatni az indulást, de mindenképpen az éjszaka folyamán kellett, hogy elinduljunk. Irina kérdezés nélkül indította be az autót, majd a következő állomás már a hotel volt, hogy össze tudjak pakolni. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire megváltozott az a személy, aki Tessat becsmérelte, most pedig azt mondja, hogy mennyek haza hozzá. Nem értettem, de nem is akartam, örültem annak, hogy az égiek pont így gondolták, hogy össze kell ezt hozniuk nekem. Már amint mondtam, ha modell barátom nem ajánlja fel az utazás lehetőségét a magángéppel, akkor is erősen gondolkodtam ezen már pár napja, hogy ideje lenne leküzdeni a gyávaságomat és visszamenni Madridba, hogy mindent tisztázzak a nevem körül.

(Hayley ft B.O.B - Airplanes [magyar])

A bepakolás gyorsan ment, mert annyira nem is voltam szétpakolva, csak néhány ruhadarabot kellett begyűrni a táskámba és az öltönyt egy kényelmesebb göncre cserélni, az öltönyöm amúgy is kölcsönzött volt, így azt alapból nem viselhettem a hazafelé vezető úton. Plusz nem is lett volna teljesen kényelmes egy közel tizenegy órás utat abban a pincérjelmezben végigülni. Irina nem kísért fel, a kocsiban várt rám. Tudta, hogy nincs is sok cuccom ráadásul ok nélkül nem szoktam sokat pepecselni a pakolással. Lerendeztem a hotelbeli papírokat, majd egy jókora összeget otthagyva az autó felé vettem az irányt. A nyitott csomagtartóba dobtam a cuccom és láttam, hogy az enyém mellett egy másik bőrönd is nyugszik. Először meglepődtem, majd arra jutottam, hogy a nők nem mindegyik példánya képes órákon át pakolni. Gyorsan behuppantam mellé, majd óriási gyorsasággal indultunk el a helyi reptér felé. Nem kellett sokat utaznunk a hoteltől főleg nem abban a tempóban, amit Irina diktált. Megérkezés után lepasszolta az autót az egyik kölcsönzősnek, majd a sietősen indult el a reptér felé. Értettem én, hogy sietni kell, de nem tudtam, hová ez a nagy sietség így este. Óriásit néztem mikor láttam, hogy a reptér még a késői órákban is dugig volt, sőt alig lehetett mozdulni, annyi ember tolongott a pultok előtt. Én a háttérben leültem egy kis padra, majd egy kapucnis felsőt felvéve a kapucni alá rejtettem el kilétemet. Irina idegesen állt a pult előtt. 

Több mint húsz percen keresztül veszekedett egy öreg nővel, aki a végére már hívott egy másik embert, hogy segítsen neki. Így hátulról vicces volt a jelenet, bár gondoltam, hogy orosz származású barátom milyen idegállapotban lehet most. Végül csapkodva jött felém mutatva az irányt. Becsekkoltunk majd vártuk, hogy egy stewardess elkísérjen minket a magángéphez.
Az utazás persze hosszú és fárasztó volt. Hol beszélgettünk, hol pedig mindketten aludtunk a majdnem fél napig tartó utazáson. 

Végül arra eszméltünk fel, hogy a pilóta bemondja, hogy megérkeztünk. Kicsit dobogott a szívem és nem tudtam, hogy akkor innen hogyan tovább, viszont Irinára még ebben a helyzetben is számíthattam és valljuk be kellemesen csalódtam benne a kaliforniai utam alatt. 

Figyelmesen magyarázta el, hogy melyik úton menjek ki a reptérről, hogy ne vegyenek észre, így elbúcsúzva tőle, úton voltam, hogy helyrehozzak mindent, amit elrontottam