Sweet Again 9.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet is. Kérnélek titeket arra valamilyen formában jelezzetek vissza, hisz több szavazat érkezett mind az újraírásra, mind pedig a folytatásra, és most nem nagyon van ennek látszata. :(
Jó olvasást! A képért pedig köszönet Tessának. :)
Millió puszi, Lari.:)

(Larissa)

(Eminem-Lose yourself)

Lassan egy órája szelem a köröket, csoporttársaim kezdenek felsorakozni hozzám. Intéssel lereagálva jelenlétüket megállok, átsétálva a füves részhez, nyújtani kezdek. Bokámat alaposan átmozgatva terpeszülésbe helyezkedem, törzsemet előredöntve egészen a fűre hajolok. Imádtam ezt a részt, bár leginkább szerettem letudni. A nyújtás a legfontosabb, mégis a legunalmasabb. De ilyenkor agyam már tudja, nemsokára hallhatom a háló susogását.

-        Larissa, látom, a bemelegítésen már túl van. –büszkén húzom ki magam tanárom szavait meghallva.

-        Igen Uram!

-        Akkor kezdjen neki még egyszer. –sóhajtva dobom le imént kezembe vett sportszáramat. Valahogy mindig az a rossz, amit éppen csinálok. Johnson tanár úr eléggé kifogott magának az elmúlt egy évben, talán azóta mióta rájött az ágyúsokkal edzem. Ha nem futok, hanem a többiekkel érkezem az a baj, ha nem állok meg, hanem folytatom akkor pedig az. Tudom, mert ezt minden nap eljátsszuk, ő sem szeret engem, és én sem őt. A technikáját sem nézem semmibe. –Óhajtja, hogy levélbe foglaljam, vagy neki kezd végre?

-        Maga írni is tud? –többen felszisszennek, az efféle szóváltások pedig megszokottak közöttünk.

-        Morrison! Az igazgatóhoz!

-        Majd az edzés után, uram. –mélyen meghajolva nekilódulok, magamban fortyogok a dühtől. Egy felém száguldó labda eltalál, én pedig zsákként dőlök el a salakos pályán. Ilyen sem történt még, hogy érzékeim annyira kizártam, nem figyeltem fel az óvó szavakra. A sötétség magával ránt, majd már csak az ürességet érzem magam körül.

A halál olykor csábító, de ezt sose mertem senkinek mondani. A kimerítő edzéseknek köszönhetően néha viszont ezt kívántam. Nem voltak igazi barátaim, talán egyedül Hanni, de mást azért ide nem sorolnék. A focista fiúk közül pár emberrel tudtam beszélgetni bensőségesebb dologról is, de Fabren kívül senkire nem számíthattam az igazán nagy bajban. Valamiért mindenkinek akkor volt elfoglaltsága, mikor én kértem szívességet, boci szemű barátomtól pedig sok mindent nem várhattam el, ugyanis révén, hogy velem egykorú, őt is fuvarozták. Bár azt sose láttuk pontosan ki hozta, hiszen a szülei Spanyolországban maradtak. Gyönyörű ország, nem is értem Cescy miért pont a ködös és csapadékos Londont választotta továbbtanulási lehetőség gyanánt.

Érzem valaki arcomat pofozza, majd a jeges víz már landol is nyakamban. Óvatosan kinyitva szemeimet, David arca mosolyog rám, de ugyanakkor szemében aggódást vélek felfedezni. Fogalmam sincs, mi volt az előbbi közjáték. Valószínűleg kerítenem kell valakit, aki tüzetesebben beszámol balesetemről. Picit megemelve fejem szédülni kezdek, az alattam elhelyezett törölközőre visszahanyatlok.

-        Nyugi Csillagvirág, feküdj nyugodtan. Mindjárt jobb lesz. –hajamat simogatva érzem, csoporttársaim elállják a levegő útját. – Álljatok hátrébb, mert nem jut ide elég friss oxigén. –újból kinyitva szememet, Johnson tanár úr bűnbánó szemeit pillantom meg barátom mögött.

-        Mi történt?

-        Ez a gyökér megrúgott labdával, de kirúgatom, ebben biztos lehetsz! –kissé indulatos szavak után az edző arcán félelem suhan végig.

-        Nem, nem kell. Én is közrejátszottam abban, hogy ez történt. Nincs semmi baj. –halk hangom utat tör a keletkezett csendben. Óvatosan felülve, kezemet halántékomra szorítom. –Viszont most szeretnék elkérezkedni a szobámba, ha megengedi. –bólintása után David ölébe kap, majd szó nélkül elindul velem a kollégium felé. Fejemet nyakához támasztva, apró mosollyal ajkamon élvezem, én vagyok a figyelem középpontjában.

-        Ne aggódj Laris, megkapja, ami jár neki. –nemleges fejcsóválásomon kívül többre most nem futja, szemeim minduntalan le akarnak csukódni. Belépve szobámba lerak az ágyra, cipőmet levéve betakar.

-        Maradnál velem? –meglepődötten pillant rám, de bepattanva mellém elégedetten bújik hozzám. Férfias illatát szerintem orrom örökre agyamba véste. Gyengéden simogatva a hátam, az álmok mezejére lépek.

(David)

A tanár indulatosságának köszönhetően, Lari megsérült. Igaz őt sem kell félteni, száját hamarabb nyitja ki, minthogy végiggondolja az esetleges következményeket. Tetszik nekem ez a lány, de az iskolába megjelent egy fiatal pom-pom lány, aki nagyon is vonzza fantáziámat. Larissa túlontúl prűd és szűzies hozzám képest, de szeretném azt a bizonyos strigulát behúzni a neve mellé. Az akadémián neki van a legnagyobb hírneve, hisz lányként fiúkat szégyenít meg foci tudásával. Effektíve, mint futballista egyedül ő, és a csámpás Tessa van, a maradék tizennyolc lány pedig a szurkolói csapatot erősíti. Tessa még csak most érkezett, őt nem tudom hova soroljam, de eddig egyedül Lari az a lány, aki abszolút nem könnyen kapható. Az igazi trófea ez a fiatal lány, aztán pedig sorra kerülhet a többi.

Simogatva hátát elalszik, kiszállva az ágyból szétnézek a szobájukban. Új szobatársat kapott, pedig gondolataimban Hannát is levetkőztettem egy párszor. Nem való nekem a párkapcsolat, most viszont a lány bizalmába kell férkőznöm ahhoz, hogy megkaphassam végre. Kinyitva fiókjait, szemrevételezem fehérnemű kollekcióit. Nem is annyira szűzies, pedig tuti nem nyúltak még hozzá egy ujjal sem, ez érezhető volt az első csókunk alkalmával is.

Fényképei között kutakodva megpillantok egy barna hajú, barna szemű mediterrán gyereket, aki éppen a lány figyeli. Talán túlontúl nagy figyelmet szentel neki, de Lari csupán barátként öleli. Ez látszik a testtartásán is. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig szembe találom magam a szőke ciklonnal. Csábos mosolyt rávillantva érzem, nem pont ez a legmegfelelőbb pillanat.

-        Te mégis mit csinálsz a cuccai között? –felém vágtatva a képet kitépi kezemből, majd az ajtó felé tolva szó szerint kitesz a szobából. Rendben. Egy problémával több, de majd idővel ő is ki lesz iktatva. Kirúgatni kirúgattam, már csak el kell érnem tiltólistára kerüljön és többet be ne tegye a lábát ebbe a kollégiumba. Egy idő után Lari úgy fogja érezni csak rám számíthat, és mindenki cserbenhagyta.

-        David! Hol jártál? –Cristian haverom lépdel felém, pacsira nyújtva a kezem a lány ajtaja felé nézek. –Meghúztad?

-        Még nem bassza meg. De nem sok kell már. –elégedetten húzom ki magam, az összes srác közül egyedül én kerültem ilyen közel aprócska sztárunkhoz.

-        Fogadjunk, hogy nem fog menni!

-        Ha sikerül, eltakarodsz erről a helyről. Ha pedig nem, akkor is. –kacsintva indulok el a sportpálya felé, leülve a lelátóra a szurkoló lányok óráját figyelem. A hosszú fekete hajú démon kacér pillantásokat ereszt meg felém, már alig várom a pillanatot, hogy a közelébe férkőzhessek. Igazából ő az a lány, akit körülbelül öt perc után már vihetnék is az ágyamban. A legjobb préda. Mosolyom szélesedik, ahogy észreveszem folytatásra intve a lányokat, elindul felém.

-        Szia. Selena vagyok, még új, de vezető szurkoló. –vékonyka kezét felém nyújtja, agyamban az a száj rengeteg piszkos dolgot képes művelni.

-        David, profi sportoló. Örülök szépségem. –kézcsókot adva feltűnően végigmérem, de nem úgy reagál, mint Lari. Ő kihívóan tartja a szemkontaktust, gyönyörű szemöldöke ívbe szalad. Imádom a mindenre kész nőket, ám egy szőke haj ismét megzavar a fantáziálásban.

-        Elárulnád nekem, mit művelsz? –vádló hangja kiakaszt.

-        Ki vagy te, hogy megmond nekem, mit tehetek és mit nem? –kacagva indulok el a lépcső felé. Egyetlen dolog bánt, hogy ezt a gyönyörű lányt magára kell hagynom.

-        Larinak mindent el fogok mondani!

-        És kinek fog hinni? Nekem, vagy a bosszúéhes barátnőjének, aki azért akar bekavarni, mert kirúgták az iskolából? –látom arcán az elbizonytalanodást, vigyorom még szélesebb lesz. Na látod kislány, te engem nem igen fogsz sakkban tartani. Fütyörészve indulok el órám felé, majd a szőke lány magyarázkodhat barátnőjének, miért nem én voltam mellette, mikor felébredt. De azt garantálom Hanna nem lesz kedvenc az elkövetkezendő időben. Talán azért vonz ennyire a focista, mert tudom sokakat megnyernék, ha őt sikerülne megfektetnem. De, ami késik, az nem múlik.

(Larissa)

Kábán ébredve, riadtan nézek körbe. Szobám enyhén felforgatva látom, de a szédülés magával ragad így be kell csuknom újra a szemem. Emlékeim szerint kék szemű barátom mellett hajtottam álomra a fejem, most még sincs sehol. Bár valószínűleg nem kapott egész napra kimenőt. Nem is várnám el, hogy engem őrizzen, míg én az igazak álmát alszom órákon keresztül. Sokan meglepődtek reakciómon, de tényleg nem akarom kirúgatni Johnson tanárurat. Magamnak köszönhetem javarészt, hogy rosszulléteim miatt ágyba kényszerültem. Elvánszorogva a fürdőig, belenézek a tükörbe. Bal arcomat konkrétan egy monokli takarja. A napokban úgy néz ki, folytatnom kell édesapám kerülését, hisz ha ezt meglátná, az egész akadémiát bezáratná.

Sweet Again 8.

Sziasztok!
Technikai okok miatt késtem a résszel. Jó olvasást mindenkinek.
Millió puszi, Lari. :)

(Larissa)

(Maluma- Corazon)

Kínos csend keletkezett köztünk, amit igazából hála társasági élet mentességemnek fogalmam sincs, hogy oldjak fel. Mosolyogva rázom magam a zene ütemére, a kis boksz, ahol helyet foglalunk, távol van a kíváncsi tekintetektől. Ebbe a kis kocsmába barátnőmmel rengetegszer jártunk, így a pultos fiú boldog mosollyal üdvözöl, amikor a pult felé lépkedek. Davidet ott hagytam, hátha ha visszatérek hozzá lesz valami téma, amit feldobhatnék.

-        Hola kisasszony, mi járatban erre a szőkeség nélkül?

-        Szia Fernando, Hanninak most dolga akadt. –a srácnak nagyon régóta tetszik barátnőm. Igaz elmesélte, itt csak ideiglenesen tartózkodik, pár hónapon belül egy luxushajón fog dolgozni felszolgálóként, ezért Hanna nem nagyon foglalkozott vele. Ilyenkor irigyeltem. Lazaságának köszönhetően mindenkivel hamar megtalálta a közös hangot, nem kellett feszélyezetten viselkednie, mindenki szerette.

-        Ó sebaj, mit adhatok?

-        Kérnék két whiskykólát. –tekintetét végigfuttatja a helyen. Szerettem idejárni, családias hangulat volt és általában ha barátnőmmel megjelentünk, ott kő-kövön nem maradt. Érdekes, mert vele maga voltam a parti arc, most mégis megszeppenve lépkedek vissza a rám várakozó fiatalhoz. Fernando hála háttértörténetemnek, csakis nekem adja ki a piát, tekintve arra kiskorúak vagyunk még. De ki bánja?

-        Kislány, tudod sokat gondolkoztam azon, hogy miért is tetszel nekem ennyire. –mondatát nem tudom hova tenni, érdeklődő arckifejezéssel kezdem el szürcsölni italomat.

-        Talán mert szép vagyok és szabad szájú.

-        Na meg roppant szerény. –kacagva dobom hátra hajamat, a falatnyi nadrágnak köszönhetően lábaimat felhúzom az ülésre.

-        Annak is szoktak csúfolni, igen. David, neked van testvéred? –nemleges fejrázását meglátva csalódottan kezdem el szemlélni lábaimat.

-        Élvezem egyébként, hogy nincs. Mindent megtehetek, senki nem szól rám. –váll rántva húzódik közelebb hozzám, illata elbódít. De lehet ezt annak is köszönhetem, hogy ma még nem sikerült normálisan ennem.

-        Fogalmam sincs, hogyan kezeljem az új szobatársamat. –lehet nem a legmegfelelőbb téma így első randira, de valóban ezzel a kétellyel harcolok, mióta kiderült a barna hajú lány érkezése.

-        Egyszerű, úgy, ahogy elvárnád, hogy téged is kezeljenek.

-        Micsoda bölcs veszett el Önben, Uram. –játékosan belebokszolva vállába elfojtom mosolyom.

-        Szokták mondani, ha én nem lennék, a világbéke is eltűnne.

-        Ó anyám, ez aztán az egoista duma. –Fernando érdeklődve nézi kettősünket, majd mikor meglátja az utolsó korty is elfogyott poharamból, mosolyogva pótolja az italt. –Te puhány.

-        Nem, te vagy alkoholista. Nem ugyanaz. –nevetve húzza le a whiskyt, majd maga elé húzva a másikat, ujjaival dobolni kezd az asztalon. –Tudod valószínűleg a pia mondatja velem, hisz amúgy rád sem néznék, de nagyon vonzó lány vagy.

-        Tudom, édesapámon kívül ezt senki nem mondta még nekem, így tuti az alkoholnak köszönhetem eme nemes bókot. –felpattanva játszom a sértődöttet, közben pedig a zenegép felé lépkedek. Hangos sikkantást meghallva az ajtó felé kapom a fejem, a szőke ciklon mégis megjelenik szokásos helyünkön.

-        Na de Riri! Nélkülem jöttél? –Hanni dobbant egyet lábával, Dave ekkor veszi a fáradságot, hogy odasétáljon.

-        Nem nélküled Hanni, hanem vele. –ujjaimmal a sportoló felé bökök. Sötét haja mesterien van beállítva, nőfaló mosolya arcán található. Körülbelül két fejjel magasabb nálam, sajnos az égiek nem adták meg nekem a 170 cm-es magasságot, amiért a mai napig szidom apát. Sportos alkata tekintélyt követel, látom Hanni tekintete is elidőzik izmos felsőtestén.

-        Hölgyeim! Ne vesszenek össze rajtam! –macsós dumájától kacagni kezdek.

-        Szépfiú, minket nem olyan fából faragtak. –a kimondatlan kihívást elfogadva, új préda után nézelődök. Valószínűleg az alkohol megtette hatását, barátnőm gyorsan két felest lehúzva hasonlóan vélekedik az imént elhangzott mondatnak köszönhetően. Egy csapat fiatal ül a közelünkben, több srác figyelmét felkeltettük nevetésünkkel, pedig egyáltalán nem ezt terveztük. A velük érkezett lányok lekezelően méregetnek, ám az imént elindított zenegép éppen a kedven számunkat játssza. Összecsapva tenyerünket, vad táncolásba kezdünk, körülöttünk mindenki minket néz. Érzem a hátamba fúródó kék szemeket, csípőmet tekerve csábosan pillantok felé. Remélem ez is egy jó este lesz. Férfiak körébe kerülve barátnőmmel elégedetten táncolunk.

-        Szia cica, szabad egy táncra? –alkohol mámoros tekintettel farkasszemet nézve bólintok, majd a kék szempárt keresve rázom magam a zene ütemére. Örömittas sikításunknak köszönhetően még többen jönnek a táncparkettre. Ezért szerették Fernandoék, ha jelen voltunk, mert olyankor hatalmas buli volt kibontakozóban. Barátom morogva kér magának egy piát, de szemét le se veszi kettősünkről. Az előttem táncoló srác magas, robosztus alkat, ám most ezt egy cseppet sem bánom. David nélkül is meg tudom magam védeni, még ha ez törékeny alkatomból kiindulva nem is annyira egyszerű. –Nagyon szép lány vagy. –ajkai közelednek felém, elfordítva fejemet barátnőm hátához simulok. Nem vagyok hajlandó itt megtörni a csóknélküli életemet egy olyan emberrel, akit valószínűleg sosem látok többet. Barátnőmmel ellentétben. Ugyanis ő már vad csókcsatát vív egy idegennel, akit még csak helyesnek sem mondanék. Illetve úgy fogalmaznék, meg nem ittuk meg az elegendő alkoholmennyiséget. Hirtelen hátamhoz simul egy férfias test, kezét hasamra simítva közelebb von magához. A keletkezett tömegnek hála táncunk még bensőségesebb, nem kell ahhoz hátranézzek, hogy tudjam kivel van dolgom. Karomat felemelve végigsimítok haján, mire egy gyors mozdulatnak köszönhetően már farkasszemet nézek a hihetetlenül kék szempárral.

-        Meg akarlak csókolni. –lihegve ejti ki a szavakat, agyam köré leszáll a jótékony köd. Tarkóján végigsimítva beleharapok ajkamba, majd folytatva a táncot nem törődök szavaival. –Nagyon régóta vágyom már erre. –már nem kíváncsi engedélyt adok-e neki vagy sem, megszüntetve a köztünk keletkezett távolságot puhatolózva kap ajkaim után. Lágy puszit lehelve rá várja lépésemet, elmélyítve a csókunkat mosolyogva simulok ölelésébe. Első csóknak nem a legmegfelelőbb hely, most mégis szívem szárnyal a boldogságtól. Barátnőm elkapva karomat magához húz.

-        Kislány hamarosan mennünk kell. Már virrad a nap. –ijedten intek a pultosnak, majd kilépve a hűvös londoni időjárásba, agyam kissé tisztul. Barátaim utánam lépkedve csendben szedik lábukat.

-        Rendben, kiszökni egyszerű volt, de vissza hogy megyünk? –nevetve hallom meg a rémült hangot.

-        Csak nem félsz, szépfiú? –dacos tekintetét elővéve gyorsít tempóján és elénk keveredik.

-        Engem itt mindenki szeret, tuti átengednek a portán.

-        Tuti nem, szóval kövess. –Hanna megölelgetve elválik tőlünk, szívem hatalmasat dobban a csalódottságtól. Igazából most van az első alkalom, hogy nélküle szöktem ki, valamint nélküle is kell kieszelnem a tervet.

-        Aranyos barátnőd van.

-        Kéred a számát? –nevetve veszem elő telefonomat, de megfogva kezem egy fához szorít.

-        Nekem csak te kellesz. –apró puszit adva szám sarkára, nevetve lép hátrébb. Kábultan nézek ki a fejemből, mire szobánkban felkapcsolódik a lámpa. Újdonsült szobatársam egy kötelet lógat ki az ablakon. Szegényt sajnálom egyébként, hogy ilyen emberrel rakták össze, mint amilyen én vagyok.

-        Lari, erre gyertek! –suttogása megtöri a csendet, először én húzom fel magam a kötélen, majd barátomnak már ketten tartjuk az eszközt.

-        Köszönjük. –odavetve ezt az egy szót, látom arcán egyszerre öröm és csalódottság suhan át. Nem akarok vele barátkozni! Ő túrta ki Hannát! De majd meglátjuk mennyire bírja a kiképzést.

-        Most én megyek, alszok egy órát mielőtt kezdődik az edzés. –Dave mosolyogva ad számra egy puszit, majd kilépve az ajtón eltűnik a folyosó félhomályában. Belépve a fürdőbe, hideg víz segítségével a maradék alkoholmámort is kitisztítom fejemből, majd edző cuccomat felvéve, lerohanok a lépcsőn. Kilépve a salakpályára, gondolkodás nélkül kezdek futni. Talán helyre jön az életem, legalábbis úgy érzem jelen pillanatban, minden sínen van. Édesapám hajlandó kompromisszumot kötni, és David által kezdek belelátni az igazi fiatalok életébe. Ahol nem csak a futball létezik, hanem az öröm és a szórakozás is.

Sweet Again 7.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb rész, jó olvasást kívánok hozzá.
Millió puszi, Lari. :)

(Andrew)

(Florida ft Maluma- Hola)

Fájt így látnom a lányomat, de muszáj megóvnom az esetleges sérülésektől. Ő valószínűleg úgy gondolja, most minden és mindenki ellene van, de egyszer rájön csak segíteni akartunk neki. Valóban, nem olyan gyerekkora volt, mint egy átlagos kamasznak, és most bánom is az eszemet, hogy belevittem a sport világába. Nagyszüleinek igaza volt, a modell karriert kellett volna választania. Bár, ha azt nézzük nem volt előtte igazi anya példa. Van egy sanda gyanúm, miszerint visszatért az akadémiára, ugyanis én eltiltottam a profi edzésektől. Hiába mondta az orvos, szigorú követelményekkel kell végigcsinálnia a rehabilitációt, hajthatatlan. Bár én is az lennék, úgy látszik ezt tőlem örökölte.

-        Edző, nem oldható meg, hogy Lari velünk legyen? –nap, mint nap felteszik a fiúk ezt a kérdést, de nem engedhetem többet a pálya közelébe. Mogorva tekintetemet Walcottra szegezem, majd szó nélkül az irodám felé indulok. Nem tudom, mit tennék, ha elveszíteném. Azt az embert, aki a világot jelenti nekem, hisz nem tudok másnak élni, csakis lányomnak. Egy szőke hajkorona jelenik meg ajtóm előtt, hála az üveges résznek már tudom, ki lesz váratlan látogatom.

-        Szia Andrew. –mosolygós arca kicsit jobb kedvre derít. Hannah családunk barátja, valamint lányom egyetlen támasza. Jobban megnézve csinos, szemrevaló lány, de mégis. Lányom lehetne.

-        Mondjad Hanni.

-        Szeretném Spanyolországba vinni a lányodat. –nemleges fejrázásommal nem törődik, szemközt elhelyezkedő fotelba leül. –Igazából nem is az engedélyedet jöttem kérni, hisz ő is nemet mondott.

-        Akkor mit szeretnél? –lábát keresztbetéve szórakozottan dobja hátra haját. –Ha nem ismernélek azt mondanám flörtölni próbálsz velem. –kacagva a képtelen ötleten várom az elutasító válaszát, de az nem érkezik.

-        Ha így lenne, probléma lenne?

-        Hannah. Lányom lehetnél, ismerem a szüleidet. –csábos tekintete fogva tart, rossz cselekedetektől az éppen érkező Fabregas ment meg.

-        Uram, elnézést a zavarásért. Szia Hanna. –mosolyogva int a lánynak, aki bólintva egyet telefonjával foglalja le magát.

-        Mi történt Cesc?

-        Semmi, csak beszélni szeretnék Önnel Larissáról. –már látja rajtam az elutasítást, így gyors mentegetőzésbe kezd. – Nem a sportkarrierjéről.

-        Hanna drágám, picit magunkra hagynál? –a lány cserfes tekintettel vonul ki, az ajtóból felém kacsintva zavarba hoz. Mióta Oliviát elvesztettem, azóta csak a sportnak és a lányomnak élek. Még csak futó kalandom sem volt, annyira lefoglalt a gyereknevelés és az edző karrier építés.

-        Uram, szeretnék engedélyt kérni, hogy a lányát randevúra hívjam.

-        Szó sem lehet róla! –asztalra csapok, mire a fiatal fiú kissé hátrahőköl.

-        De uram, kérem. Gondolja végig. Minket szem előtt tarthatna, de akivel most találkozgat, nem tűnik éppen jó arcnak. –innen nézve a dolgot egész ésszerűnek hangzik. Mikor Larissa jövendőbelijére gondolok, ilyen srácot képzelek el, mint Fabregas. Valójában jó gyerek, tisztelettudó, és tudom, soha nem csinálna olyat, amivel megbántaná prücsököt.

-        Egyezzünk meg abban, hogy erről senki nem szerez tudomást. Ha Lari, elfogadja a kérésedet, beleegyezek. –bólintása után kezet fog, majd intve magamra hagy. A várt szőkeség viszont nem lép be a helyére. Nem is baj, azt a lányom soha nem bocsájtaná meg, ha én egy barátnőjével kezdenék ki.

Bepattanva autómba, a Life elnevezésű akadémia felé tartok. Muszáj látnom, hisz telefonját nem veszi fel. A sérülése óta teljesen elzárkózott előlem. Nem akarja egy percre sem gyengének mutatni magát, érzéseiről egyáltalán nem beszél. Tudom, hogy Morrison vér csörgedezik az ereiben, így tisztában vagyok azzal, egyszer segítenem kell karrierépítésében. Ha a Real Madrid klubban szeretne játszani, mindent megteszek azért, hogy sikerüljön. De ennek még egyáltalán nincs itt az ideje. Én sem készültem fel rá, és ő sem arra, hogy elhagyja édesapját. Legalábbis Hanna mondatából erre a következtetésre jutottam. Viszont idővel vissza kell engednem az edzéseimre, ugyanis, ha nem teszem meg a búcsúzás hamarabb utolér, mint gondolnám. Olyan, mint én. Ha focizni akar, nincs ami megállítsa. Legyen az szerelem, barát, vagy családtag. Ebben picit önzők vagyunk mind a ketten. Bár nekem Olivia halálakor muszáj volt feladnom a profi ligát, hiába segítettek be a szülők. Nem járhattam minden nap két edzésre, és nem mehettem el két napokra az ellenfél otthonába, hiszen egy pici baba várt haza minden este. Belépve a portára, egy diák unottan figyel.

-        Szia, Larissa Morrisonnal szeretnék beszélni. Mi a szobaszáma? –a srác szeme lányom neve említésekor felcsillan, amelyről szívem szerint nem vennék tudomást.

-        A 214-es lesz. Éppen ma kapott új szobatársat. –felesleges információközlésnek köszönhetően fejemben gondolatok cikáznak. Remélem azért itt az alvás nem koedukált. Ha mégis, tuti szétverem az igazgató képét. Feltrappolva a második emeletre, egy hosszú sötétbarna hajú lánnyal nézek farkasszemet. Tekintete elvarázsol, agyamban rögtön egy kép villan be. Nem, nem. Az nem lehet! Lila atlétája tökéletes simul testére, nőies vonásait messziről ki lehet szűrni. „Én ezt nem hiszem el.” Agyamban a kérdések száguldoznak, nem értem miért pont most. Miért pont itt? Miért kellett ennek megtörténnie?

-        Jó napot! –kedves hangjától kiráz a hideg, a dejá vu pillanatok alatt ér utol. Olivia…

(Larissa)

(Maluma-GPS)

Új szobatársam nem éppen a szimpatikus emberek közé sorolandó. Lehet előítélettel indítok vele szemben, pedig apa mindig rágta a fülem, soha ne egy adott szituációban vonjak le egy véleményt. Sajnos erről nem tehettem, legjobb barátnőm, lelki társam, már-már testvérem helyére érkezett ő, aki egyszerre vált ki belőlem unszimpátiát, mégis egy részem közelebb szeretne kerülni hozzá. Ez vajon miért lehet? Mosolygós arccal lengeti előttem a kezét, nevét elmotyogva várja válaszomat. Felhúzott orral lépek el mellette, majd megindulva szobám felé hallom, hogy követ. „Akár egy pincsi kutya.” Felcöngetve több ember tekintetét rám emeli, az ismerős kék szemek megmosolyogtatnak.

-        Egy ilyen szép hölgy miért mufurc? –megnevezésemnek köszönhetően enyhén elpirulok.

-        Kaptam egy utánfutót. Ráadásul Hanna helyére érkezett. –duzzogva fonom össze mellkasom előtt kezeimet, hallom a lány fáradt sóhaját. Tudom, nem viselkedek vele szépen, de még egyelőre nem tudom félrerakni ellenszenvemet. Megpróbáltam, nem megy. Nem vagyok még felnőtt. –Este nem iszunk meg valamit?

-        Hallottátok emberek? Az elérhetetlen Larissa kisasszony randira hívott. –kezét szívéhez kapva színpadiasan meghajol. Kacagva bokszolom vállon.

-        Akkor remélem ez egy nem. –copfomat kiengedve ujjaim végigszántanak enyhén vizes tincseimen. Több fiú lélegzetvisszafojtva figyel. Igazából a suliba én voltam a fekete bárány. A srácok közül nagyon sokan szerettek, be is próbálkoztak nálam, de rendszerint elutasítást kaptak, ahogy elején David is, de úgy gondolom, egy esélyt megérdemel.

-        Dehogyis Csillagvirág. Határozottan igen, de hogy megyünk ki?

-        Kiszökünk. Vagy nem mered? –bennfentes suttogásomnak köszönhetően kirázza a hideg, nyakán apró libabőrök jelennek meg. Szemében a tettvágy felcsillan, rákacsintva válaszát már nem várom meg. Újdonsült szobatársammal a nyomomban belépek az ajtón. Barátnőm ágya körül a poszterek eltűntek, szokatlan csend honol közös lakájunkban. Levágva edző cuccomat, azonnal a fürdő felé veszem az irányt. Ennyiből volt jó nőként egy sportakadémián részt venni, hisz szobáinkhoz külön tusolót kaptunk, így nem kellett a férfiakkal osztozni, esetleg olyan időpontot választani mikor már a legtöbben alszanak.

Fogalmam sincs, hogy történhetett mindez. Úgy érzem életem összeomlóban van, bár ez így elég tragikusan hangzik, de valójában tényleg így érzem. Megszűntek az érzelmi hullámokat elnyomó edzések, ráadásul kaptam a nyakamba egy koloncot, akit még pesztrálhatok is, hisz elvárás lesz velem szemben a fair play. Rajtam kívül valószínűleg senkit nem ismer, így innentől kezdve mondhatni én leszek a gyámja. Folyatva magamra a hidegvizet, testem megremeg az elfojtott zokogástól. Szükségem van arra, hogy agyamat és lelkemet is egyaránt kikapcsolhassam. Ezt viszont csak egyetlen helyen kaphatom meg, ahol történetesen saját édesapám helyezett tiltólistára. Nem haragudhatok rá, az én érdekeimet nézi. De jelen esetben akkor nézné igazán, ha a legjobb stábot szedi össze egy rövidített rehabilitációs időre, és a hétvégi meccsre már kezdőként, vagy legalábbis csereként állhatnék fel. Ha így haladok, nemhogy a Real Madrid játékosa nem leszek sose, de még a takarítója sem. Elzárva a vizet bosszúságom nem csillapodik. Felitatva a kósza cseppeket testemről, egy rövidnadrág atléta kombinációba bújok. Kilépve az ajtón már nem látom ott az új lányt, váll rántva telepednék le az ágyra, ám a kopogás megzavar. Az ajtó felé csörtetve feltépem a szerkezetet, ügyet sem vetve az érkezőre morogva indulok a matrac felé.

-        Megmondtam, kulcsot vigyél. Nem leszek mindig itt, hogy beengedjelek. –halk kacagás üti meg a fülem, édesapám boldog arckifejezéssel mér végig.

-        Örülök, hogy jobban vagy prücsök. –megborzolva hajamat maga mellé húz. –Hallom, nem vagy valami boldog. Kinek intézted szavad?

-        Hannát kirúgták, kaptam helyette egy másik lányt. –szinte köpöm a szavakat, pedig szegény tényleg semmit nem ártott még nekem.

-        Miért vagy ilyen? Úgy gondolom megtanítottam senkit nem ítélünk a borítója alapján. –megrovó tekintetétől elszégyellem magam, agyam minduntalan az elmúlt egy órás viselkedésemet zongorázza újra és újra vissza gondolataimba.

-        Apa, nem viselkedtem szépen vele. De annyira felidegesített az érkezése, hogy még a nevére sem emlékszem. –sóhajtva egyet hanyatt dőlök az ágyon, apa hajamat simogatva próbál nyugodtságra inteni.

-        Majd megbékélsz. Lenne egy ajánlatom. –érdeklődve fordulok felé, szemeimbe visszatér a gyermekies csillogás.

-        Ki vele! –izgatottan kiáltok fel, de válasz nem érkezik. –Na! Ki vele! Kivelekivelekiveleee!! –kacagva lököm meg karját, teljesen besózok az esetleges ajánlatától. Csak merem remélni az, amire szívem mélyén gondolok.

-        Részt vehetsz az ágyúsok edzésén, feltéve ha itt a féléves vizsgákat megfelelően teljesíted. Maximális odaadást várok tőled, a legjobb eredményt akarom látni. Ebben az esetben visszatérhetsz közénk. –nyakába borulva izgatottságom egy percig sem csökken, felrántva karjánál fogva az ajtó felé tolom. –Most mit csinálsz?

-        Randim lesz apa, készülnöm kell.  –ábrázata elsötétül, de nevetve csapom rá az ajtót. Titokzoknit felvéve Converse cipőmet kerítem elő az ágy alól, majd kinyitva az ablakot kissé aggódva nézem most a magasságot. Máskor simán egy szaltó segítségével leugrottam, ám most bokámat ettől az őrültségtől jobban féltem.

-        Beszari! –egy kiáltás, és az adrenalin már az ereimben dübög.

-        Kapj el szépfiú! –kilépve a párkányra gondolkodás nélkül vetem magam a mélybe, hangos sikkantásomnak köszönhetően pár lámpa felkapcsolódik, de mire a kíváncsi tekintetek megjelennének az ablakban, addigra mi már futásnak eredünk. A boldogsághormon csak úgy cikázik bennem, eufóriás sikítással állok meg egy fa tövében. Talán most már elég messzire keveredtünk a vizslató szemek elől. –Szerencséd, hogy nem törtem a nyakam.

-        Több kell ahhoz, hogy te meghalj nekem. –vállamon átdobva karjait elégedetten simulok ölelésébe. Most jött el az idő, mikor nem harcolhatok tovább érzéseim ellen. Fiatalság bolondság, szokták is mondani az idősebbek, és igazat adok nekik. Inkább bánjam meg tetteimet, mint később azért szidjam magam, mert ami a legbelső vágyam volt, nem tettem meg. Mosolyogva lépünk be a szabadság elnevezésű kocsmába, majd leülve egy eldugott bokszba italt rendelünk. Ez egy nagyon jó este lesz, ha a megérzésem nem csal.