Összes oldalmegjelenítés

2018. február 12., hétfő

Sweet Again 11.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet. Jó olvasást!
Millió puszi, Lari. :)








(Larissa)

Ajka puhatolózva hívja táncba ajkaimat, szemét le nem veszi rólam. Tekintete fogva tart. Mosolyogva bújtatom át fején pólóját, ez a pillanat elég arra, hogy elegendő oxigént juttatva szervezetünkbe, újabb csatába hívjuk a másikat. Nyelvével befurakodva számba elmélyíti csókunkat, testem reagál érintéseire. Ujjai már nadrágom gombjainál járnak, óvatos mozdulattal fektet le a hatalmas baldachinos ágyra. A meghitt pillanatot viszont egy erőteljes ordítás, és kopogás rázza meg, barátom megrázkódik a hang hallatán. Fantasztikus. Lehet nem kellett volna ilyen drasztikusan elköszönnöm spanyol barátomtól. A meg nem szűnő kopogást hallva hangosat sóhajtok, rövidnadrágomat visszagombolva az ajtó felé lépkedek, hogy a megrovó tekintetekkel szembenézve, viseljem tetteim következményét.
-        Larissa Morrison! Azonnal húzz a kocsiba! –akadékoskodva nézek farkasszemet azzal a személlyel, akire életem során mindig számíthattam. –Ne mondjam még egyszer kisasszony! –orrcimpái kitágulnak, állatias morgás hagyja el a száját.
-        Csak akkor indulok el, ha előttem mész! –felé mutogatva csupán annyit érek el, hogy megragadva kezemet kiránt az ajtón.
-        Te nekem nem parancsolsz! Még beszélgetni szeretnék a kis barátoddal! –megállva a folyosón megmakacsolom magam, spanyol barátom, jelen esetben árulóm lehajtott fejjel figyel a liftajtóból.
-        Köszönöm Cescy, hogy szóltál apának. Valóban felelősségteljes cselekedet volt. –hangom csöpög a gúnytól, megtapsolva édesapámék diskurálása felé fordulok.
-        Ha még egyszer meglátlak a lányom közelében, garantálom neked, soha többet nem állsz lábra. Kezed, lábad eltöröm! Rá ne merjél nézni! –drasztikus szavaitól kiráz a hideg. Az egyetlen probléma mindössze az, hogy ő mindezt valóban megteszi, ha a szükség megköveteli.
-        Miért szól bele az életébe? Ha ő is akarja, magának mindehhez mi köze van? –David arcán hatalmas pofon csattan. Berohanva megfogom apám kezét, az újabb támadás elkerülése érdekében.
-        Soha nem beszélek vele! Csak menjünk már! –hisztérikus hangomat meghallva nekem is lekever egy pofont. Arcomhoz kapva kezeimet megsemmisülve állok mellette. A fenébe is, tizennyolc éves vagyok, nem öt. Miért nem hagyja, hogy éljem az életem? Kitrappolva a szobából a lépcső felé indulok. Nem érdekel, hogy négy emeletet kell gyalogolnom, inkább, mint az áruló Fabregassal kerüljek egy légtérbe. Gyűlölöm. Leérve, apám már az ajtó mellett várakozik a spanyollal az oldalán.
-        Mégis mit képzeltél? Ennyire felelőtlen lennél? Tudod egyáltalán, hogy kell védekezni? Tisztában vagy egyáltalán bármivel is? Vagy majd szülsz egy gyereket és a nem létező karrieredet is feladod? Hogy gondoltad? Hogy csinálhattál ekkora hülyeséget? –szavai vádlók, a kihalt parkoló visszhangzik ordítása miatt.
-        Most tényleg ezt kell hallgatnom? Most tényleg, ezért nem mehetek vissza az akadémiára, hogy a te szentbeszédedet eltehessem a zsebembe? Nem vagyok apáca!
-        De kiskorú vagy az isten áldjon meg! Még fogalmad sincs mi az élet! –felszisszenve szavaira annyit érek el, újabb pofon csattan az arcomon. Sírva indulok el afelé a hely felé, ahol talán végre mindenki békén hagy. Nem akarom ezt hallgatni, nem akarom apám lenéző tekintetét magamon érezni.

Fogalmam sincs, miért csinálják mindezt. Egyáltalán Fabregas mit keresett abban a szállodában? Ki szólhatott neki? Hiába érzem tudat alatt, hogy helyesen cselekedtek mind a ketten, mégis szívem egyetlen szót ordít. „Árulók!” Teljes mértékig bele akarnak folyni az életemben, amivel viszont csak annyit érnek el, taszítani fogom őket. Nem is értem, hogy jöttek egyáltalán ehhez. Fabre sem egy árulkodós kisgyerek, rengetegszer mentettem meg a seggét édesapám agytágításától. Erre most pont ő az, aki bajba kever. De egyáltalán ő volt? Mi van, ha mind a ketten jót akartak nekem? Fogalmam sincs. Szívem szerint hatalmas sikítással nyugtatnám le a lelkem, de tekintve arra egyedül vagyok, nem lenne célszerű felhívni magamra a figyelmet egy erdő közepén. Egyedül bandukolva az akadémia felé, tekintetemben már csak a csalódottság és a szomorúság tükröződik vissza. Már előre sajnálom szegény szobatársamat, ugyanis valószínűleg minden ami jó, rajta fog csattanni. Belépve a szobámba, kulcsomat ledobom az ajtó mellett található szekrényre. Egy fáradt hang szólít, éjjeli lámpája felkapcsolódik.
-        Mond Lari, jól vagy? –aggódó tekintete előhozza érzelmeimet, leroskadva ágyamra hangos zokogásba kezdek. A lány rögtön mellém ugrik, hátamat nyugtatóan simogatja. –Na! Légy szíves ne sírj. Nem lesz semmi baj. Bántott valaki? –szegény kérdéseire nem kap választ, pedig tudom, érzem, benne megbízhatok. Ő tényleg feltétel nélkül kínálja tálcán a barátságát, ami már csak rajtam áll, hogy elutasítom, vagy elfogadom.
-        David. Meg apa és ott volt Fabre. –szipogva próbálok egy értelmes mondatot összehozni, a lány felpattanva egy pohár vizet nyújt felém. –Köszönöm.
-        Nyugodj meg, szedd össze magad és szépen meséld el mi történt. –sírásom csendesedik, szemeimből a könnyek elapadnak. Bár nem tudom mióta ülhetünk így, a fáradság kezd utat törni rajtam. Hosszú napom volt, és hajnalban sem sikerült aludnom.
-        David kitalálta menjünk szobára. Igen. Nos, hát én készen álltam, hogy neki adjam a szüzességem, erre megjelent volt csapattársam Fabregas, és történetesen odahívta apámat is, aki ránk verte az ajtót, megpofozott engem is, Davidet is. –kifújva orromat, gondolkozom, mit lehetne még elmondani szobatársamnak.
-        Akkor nem történt semmi? –nemleges fejrázásom következtében felsóhajt. –Ennek örülök.
-        Hogy mondod? –felé pillantva meglepődöttségemet nem tudom elrejteni.
-        Nos, jött a suliba egy új lány, és nagyon sokat legyeskedik körülötte David. Többen látták már őket együtt. –lesújtva érzem magam. Mindenkinek igaza lett volna? Ő valóban nem jó ember? De akkor miért egyedül ő állt mellettem, mióta az életem összeomló félben van?
-        Én ezt nem tudtam esküszöm. –sírhatnékom újra feltámadni készül, a lány aggódó tekintettel mászik be az ágy alá. –Ennyire rémisztő lennék? –kacagása kissé jó kedvre derít, egy üveg whiskyt elővéve mosolyogva nyújtja át.
-        Igaz nem lehetne, de szükséges helyzetre tartogattam. –váll rántva iszik utánam egy kortyot. Az alkohol jótékonyan marja végig nyelőcsövünket, hogy enyhén köhögve megállapíthassuk, hűtve azért ezerszer finomabb.
-        Soha nem engedtem magamhoz közel egyetlen férfit sem. Még Fabregast sem, pedig nem tudom ismered-e, szemtelenül jóképű gyerek. Erre mire engedek ebből az elvemből belefutok egy nőcsábászba? Nem hihetetlen? –kacagva húzom meg újra az üveget, de a várva várt köhögés most elmarad. –Édesapám a sérülésem óta szinte hallani sem akar rólam. Az ágyúsokkal való edzésemet is a félévi vizsgákhoz kötötte, ami még minimum két hónap. Hol vagyok én még ahhoz? –újabb kortyért emelve a számhoz az üveget, Tessa keze állít meg a cselekvésben. –Legjobb barátnőm mióta kirúgták nem is kerek, ma először hívott fel három vagy négy nap után. Már idejét sem tudom mikor beszéltem vele utoljára. Ez normális dolog? –zsebkendőt a kezembe fogva morogva nézek rá telefonomra, melyen előbb említett spanyol barátom boci szemei figyelnek. Már legalább három üzenetet hagyott, és tizenöt nem fogadott hívás éktelenkedik kijelzőmön. Nem értem egy ilyen nap után mit vár? Majd nyakába borulok ő a megmentőm?
-        Figyelj. Nyugodj meg, Hannaval beszélj, lehet meg tudja magyarázni. Davidet egy picit kerüld, aztán majd meglátod nyit-e feléd, vagy Selena mellett fog lebzselni. Édesapádnak meg a barátodnak pedig adj egy esélyt. Biztos, hogy helyesen cselekedtek csak még ezt nem látod be. Gondolkozz tiszta fejjel. Ők voltak végig melletted, nem David, most mégis mindenkivel harcban állsz ezért a srácért. Megéri? –alaposan átrágva magam a szavain, néhány percig csendben szemlélem az üveg megcsappant tartalmát.
-        Tudod Tessa, te bölcsebb vagy, mint azt először gondoltam. –megborzolva haját köszönetet mondok, arcára egy puszit adva az ágy felé tessékelem. –Hosszú napunk lesz holnap, aludnunk kell.

Reggeli ébresztőmet meghallva, fáradtan mászok ki az ágyból, hogy egy újabb napot indítsak el reggeli önálló edzésemmel. Felöltözve edzőcuccomba, i-podom fülesét fülembe csúsztatom, majd a megfelelő számot kiválasztva már ki is lépek az ajtón, ám megdöbbenésemre egyik ismerősömbe botlok. Szőke hosszú haja most lófarokba van kötve, rajta is tréningruha van, amin enyhén meglepődöm. Mióta itt tanultunk, csakis edzésre vett fel hasonló göncöket, néha még arra sem, valamint sose láttam kilenc óra előtt ébren, pedig szobatársam volt. Szégyenlős mosolyát felvillantva újabb meglepetést okoz. Soha nem láttam még őt ilyennek, akár egy megtört kislány. Bár én sem festek sokkal jobban, szemeim alatt hatalmas karikák húzódnak, pirossága most erős kontrasztot ad fehér bőrömnek.
-        Csatlakozhatom? –kislányos mosolyának nem tudok ellenállni, bólintva egyet megindulok a lépcsősor felé. Lari én sajnálom…


2018. február 3., szombat

Sweet Again 10.

Sziasztok! 
Nos, őszinte leszek. Titania írása miatt jöttem újra vissza a blogra. Érdektelenség miatt nem akartam folytatni a történetet, de a szavai nagyon jól estek. Heti egy résszel igyekszem érkezni, addig, ameddig meg van már írva a történet. Utána, majd meglátjuk.
A képért pedig köszönet jár Tessának. :)
Jó olvasást Nektek!
Millió puszi, Lari. :)



(Larissa)

Arcom javuló tendenciát mutat, mindössze három nap telt el az ominózus eset óta, a tanár érdekes mód már nem kötekedik velem feleslegesen. Gondolom őt is megrázta az eset, hogy közel ötven évesen ilyenhez folyamodott, valamint nem kéne még egyszer megbotlania, mert akkor tényleg repül. Edzés-edzés hátán, majd az elméleti órákon részt véve,
újra edzés. Talán ennyi, amiről mostanság beszélni lehet. Hanna meg sem látogatott, ami őszintén szólva kissé rosszul esett, pedig biztos értesült balesetemről. Még csak egy üzenetet sem küldött, pedig picit elvártam volna az érdeklődést. Gondolom Mattel tölti az idejét, amit viszont megértek, mert nekem David foglalja le a szabad perceimet.
Délutáni futásom után, fáradtan lépkedek a lépcsősoron felfelé. Szerintem amolyan szívatás is, hogy ennyi futás és erőnléti edzés után még fel kell gyalogolnunk. Nehogy legyen egy lábnap utáni laza liftezés, végül is igaz. Hangos szóváltásra kapom fel a fejem, több srác kacagása elnyomja a vékony női hangot. Gyorsítva tempómon észreveszem szobatársam, amint a férfiak bűvköréből akar éppen kiszabadulni, de azok nem hagyják levegőhöz sem jutni.
-        Mi folyik itt? –erőteljes hangom most csak látszat, ám fáradságomat most háttérbe szorítva Tessa segítségére sietek. –Állítsátok le magatokat. Takarodjatok innen! –ordítva rontok közéjük, szerencsére az akadémián megvan a tekintélyem, tekintve édesapámra, valamint tudásomra. Sokan nem szerettek itt, de hál istennek az igazgatóval jól kijöttem.
-        De Larissa, egy picit sem szórakozhatunk?
-        Szórakozzatok magatokkal. De a szobatársamról a szemeteket vegyétek le. Soha, de soha egy ujjal ne merjetek hozzáérni, mert a kezeteket eltöröm. Ehhez tartsátok magatokat. –ellenvetést nem tűrő hangon beszélek, a rémült lányt karon ragadva, szobánkig rángatom.
-        Köszönöm. –megsemmisült hangon beszél, most azért sajnálom. Senkinek nem az a sorsa, hogy kiéhezett férfiak molesztálják, neki viszont részben ezt át kellett élnie.
-        Semmiség. Zuhanyozz le, és szedd össze magad. Hamarosan jön az edzés, és felkészültnek kell lenned, különben téged is kirúgnak. –monotonon beszélek, nem akarom teljesen, hogy elbízza magát és elhiggye, milyen jó barátnők leszünk. Karrieremre kell koncentrálnom, az ilyenek nem férnek számomra bele.
-        Mehetek veled? –halk hangja utat tör készülődésem közben. Igen, valóban ettől tartottam. A probléma forrása viszont az, ha ez egyszer megtörtént, megtörténik legközelebb is, ha nem teszem rá a kezem erre a lányra. Apró mosoly következtében bólintok, teljes futball szettemben az ajtó felé indulok.
-        Tudod, haragudtam rád, mert a legjobb barátnőm helyére jöttél. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk jóban. –tudja, hogy felé intézem a szavakat, ezt hangos sóhaja is elárulja. Nem reagálja le, ugyanis már így is késésben vagyunk, hála a kis közjátéknak.
-        Sziasztok lányok! –David a szokásos kézcsókkal üdvözöl, mosolyogva bújok egy pillanatra karjai közé. Úgy érzem kezdek túlságosan is kötődni hozzá. Eddig senkivel nem sikerül ilyen bizalmi kapcsolatot kialakítanom, pedig volt egy-két srác a közelembe, aki a csillagokat is lehozta volna, csak együtt legyünk. –Edzés után találkozunk Csillagvirág? –bólintva egyet a maradék távolságot a pályáig futva teszem meg. Üdvözölve a tanárt meglepődve konstatálom, nem Mr. Johnson áll velem szemben.
-        Na, mivel mindenki ilyen szépen összegyűlt, szeretnék Önöknek bemutatkozni. Edward Lewis vagyok, Mr. Johnson helyére érkeztem. A tegnapi nap folyamán beadta a felmondását. –fejem leszegem, de még utolsó szempillantásommal láthatom barátom elégedett tekintetét. Hiába mondtam ne csináljon semmit, mégis közbenjárása segítségével edzőnk elhagyott minket. Elkezdődik a bemelegítő kör, de Tessa nem nagyon bírja a kiképzést. Mögé rohanva, elkezdem hátánál fogva tolni. Muszáj teljesítenie, hiszen az új edzőnél tiszta lappal indulunk. Itt még nincsenek kialakított képek, sem előítéletek. Ha most rendesen dolgozik, kis kedvenccé válhat. Érzem izmai megfeszülnek, ellenkeznek az éppen kapott terheléstől. De muszáj megcsinálnia.
-        Gyerünk Tess! Képes vagy rá! –kiabálva tolom tovább, a testem megmakacsolja magát. Nehéz magamat is mozgásban tartani, valamint őt is. Fogalmam sincs, hogyan került be az akadémiára, hiszen ahhoz teljesítenie is kéne, viszont az ő kondija egyszerűen a béka feneke alatt található.
-        Nem megy Lari. –megállva előtte szétnézek, majd mikor megbizonyosodom arról, senki nem figyel, egy apró pofont keverek le neki.
-        Olyan nincs. Napról napra jobb leszel, csak ne add fel! –nógatva ugyan, de letudjuk a kötelező köröket, majd nekikezdve a nyújtásnak más szemmel kezdem el nézni újdonsült szobatársamat. Neki egyáltalán nem könnyű itt lenni, és még én sem könnyítettem meg a dolgát. De mától minden változik.

Elérkezett az esti szökés ideje. Mosolyogva pillantok végig magamon az egész alakos tükörben, majd elégedetten konstatálom a lehetőségeknek mérten kihoztam magamból a maximumot. Telefonom ütemes zenélése töri meg mustrálásomat, felvéve a készüléket Hanna neve villog a kijelzőn. Szívem kettészakad. Fogadjam a hívást, vagy dacból utasítsam el? Hisz akárhonnan nézzük három napja felém se szagolt, ami egy barátságba szerintem elég gáz. Tessa felé nyújtva a készüléket kérlelő tekintettel figyelem.
-        Igen tessék? Larissa Morrison telefonja. –értve a célzást fogadja a hívást, helyet foglalva mellette füleimet hegyezem.
-        Ó szia! Hanna vagyok, Larit merre találom? –szótlanul mutogatom el neki barátom nevét. Talán, ha ezt megtudja, nem fog zaklatni.
-        Elment Daviddel valamerre. A telefonja itt maradt. Adjak át neki valamit, ha visszaér?
-        Nem köszönöm, majd keresem holnap. –gyors köszönés után nem vár választ, már csak a búgó hangra leszünk figyelmesek.
-        Hát, ez fura volt.
-        Négy napja nem keresett. Szóval kicsit megérdemelte. –meghallva ablakomon koppanó apró kavicsokat, mosolyogva intek a lánynak. Kilépve a párkányra, szokásos játékunkat játsszuk, én egy ugróművészt meghazudtolva vetem le magam a mélybe, barátom pedig ügyeskedve kapja el apró testem.
-        Ez aztán a landolás Laris. –apró puszit adva szája sarkára, talpaim földet érnek.
-        Szebb volt az elkapás. –kacsintva egyet megfogom kezét, majd mosolyogva indulunk el az erdő felé. Szerettem vele lenni, gyomrom apróra zsugorodva jelezte a szerelem lassan utolér. Nem tudom mit kéne tennem. Valljak színt neki? Vagy inkább titkoljak el mindent?
-        Figyelj kis csillag. Arra gondoltam, hogy tölthetnénk ezt a kis időt kettesben. –ujjai között megforgatva egy hotelszoba kulcsát, azt hiszem elég nyilvánvalóan jelzi szándékait.
-        Dave, én ebbe egyáltalán nem vagyok még biztos, hogy ez jó ötlet. Alig ismerjük egymást. Inkább menjünk el valamerre.
-        Ugye nem gondolod, hogy sakkozni fogok? Férfi vagyok, te pedig egy vonzó nő. –felcsattanása egyáltalán nem tetszik, de vonzódom hozzá annyira, hogy talán beadjam ma este a derekam.

Sokáig tartogattam szüzességem az igazinak, és szerintem ez maga a félisten David az én életemben. Ilyen fiatalon még ezek nagy szavak, de úgy érzem mellette boldog vagyok. Még nem okozott szomorú perceket, ellentétben hatalmas barátaimmal, akik eltűntek az éterben. Fabre sem keresett azóta, mióta édesapám kirakott az edzésekről, Hannaról pedig ne is beszéljünk. Csalódtam bennük, bár én is kereshettem volna őket. De miért pont én? Hisz nekem volt egy hatalmas balesetem, és az én arcomat törte össze egyik tanárom. Akkor miért én emeljem rájuk a telefont? Pedig Cescy is megígérte, soha nem fog elhagyni. Hol vannak a nagy szavak?
Gondolataimba mélyedve lépkedek amellett a srác mellett, aki talán ma éjszaka megkapja féltve tartott erényeimet. Végül is, ha azt nézzük, Hanni egy egyéjszakás kalandnak köszönhetően vált meg ettől a kincstől, legalább én ezt a fiút ismerem. Valójában ismerem? Vagy csak úgy érzem? Belépve a recepcióra, érdeklődve pillantanak felénk a hotel dolgozói. Nem éppen emberi időben érkezett két fiatal, akiknek az arcukra van írva mit is terveznek valójában.
-        Lari? –az ismerős hang felé kapva tekintetemet, titkon örülök megjelenésének. –Mit keresel itt? –hatalmasat sóhajtva kissé arrébb tolom. –Lari! Mit csinálsz itt ezzel a férfivel? –hatalmas barna szemeiben düh csillan, nem tudom hova tenni ezeket az érzéseket.
-        Laris, szívem. Gyere! –David behízelgő hangjára gyomrom összerándul, fogalmam sincs mit tegyek.
-        Lari, kérlek. Hazaviszünk! –éppen ma emlegettem Fabregast, most mégis haragszom rá. Eddig nem jelentkezett nálam, most mégis kérlel, menjek velük. Nem akarok! Most az egyszer nem akarom ezt a lépést megtenni. Nem akarok máshoz alkalmazkodni, főleg nem egy olyan emberhez, aki eddig a percig nem is tudta, hogy létezem.

-        Majd beszélünk Cesc. –hangom sivár, arca megrándul a közömbös hangleejtésemnek köszönhetően. Szívem körül tompa fájdalmat érzek, nem érdemelte meg. Jó énem kérlel, kérjek bocsánatot és vitessem magam haza. De az azt jelentené, édesapám megtudna mindent. Erre pedig még nem készültem fel. Követve a kék szemű fiatalt, hatalmas sóhajtással lépek be az általa lefoglalt szobába. Az életem itt vesz gyökeres fordulatot…

2017. december 15., péntek

Sweet Again 9.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet is. Kérnélek titeket arra valamilyen formában jelezzetek vissza, hisz több szavazat érkezett mind az újraírásra, mind pedig a folytatásra, és most nem nagyon van ennek látszata. :(
Jó olvasást! A képért pedig köszönet Tessának. :)
Millió puszi, Lari.:)



(Larissa)

Lassan egy órája szelem a köröket, csoporttársaim kezdenek felsorakozni hozzám. Intéssel lereagálva jelenlétüket megállok, átsétálva a füves részhez, nyújtani kezdek. Bokámat alaposan átmozgatva terpeszülésbe helyezkedem, törzsemet előredöntve egészen a fűre hajolok. Imádtam ezt a részt, bár leginkább szerettem letudni. A nyújtás a legfontosabb, mégis a legunalmasabb. De ilyenkor agyam már tudja, nemsokára hallhatom a háló susogását.
-        Larissa, látom, a bemelegítésen már túl van. –büszkén húzom ki magam tanárom szavait meghallva.
-        Igen Uram!
-        Akkor kezdjen neki még egyszer. –sóhajtva dobom le imént kezembe vett sportszáramat. Valahogy mindig az a rossz, amit éppen csinálok. Johnson tanár úr eléggé kifogott magának az elmúlt egy évben, talán azóta mióta rájött az ágyúsokkal edzem. Ha nem futok, hanem a többiekkel érkezem az a baj, ha nem állok meg, hanem folytatom akkor pedig az. Tudom, mert ezt minden nap eljátsszuk, ő sem szeret engem, és én sem őt. A technikáját sem nézem semmibe. –Óhajtja, hogy levélbe foglaljam, vagy neki kezd végre?
-        Maga írni is tud? –többen felszisszennek, az efféle szóváltások pedig megszokottak közöttünk.
-        Morrison! Az igazgatóhoz!
-        Majd az edzés után, uram. –mélyen meghajolva nekilódulok, magamban fortyogok a dühtől. Egy felém száguldó labda eltalál, én pedig zsákként dőlök el a salakos pályán. Ilyen sem történt még, hogy érzékeim annyira kizártam, nem figyeltem fel az óvó szavakra. A sötétség magával ránt, majd már csak az ürességet érzem magam körül.

A halál olykor csábító, de ezt sose mertem senkinek mondani. A kimerítő edzéseknek köszönhetően néha viszont ezt kívántam. Nem voltak igazi barátaim, talán egyedül Hanni, de mást azért ide nem sorolnék. A focista fiúk közül pár emberrel tudtam beszélgetni bensőségesebb dologról is, de Fabren kívül senkire nem számíthattam az igazán nagy bajban. Valamiért mindenkinek akkor volt elfoglaltsága, mikor én kértem szívességet, boci szemű barátomtól pedig sok mindent nem várhattam el, ugyanis révén, hogy velem egykorú, őt is fuvarozták. Bár azt sose láttuk pontosan ki hozta, hiszen a szülei Spanyolországban maradtak. Gyönyörű ország, nem is értem Cescy miért pont a ködös és csapadékos Londont választotta továbbtanulási lehetőség gyanánt.
Érzem valaki arcomat pofozza, majd a jeges víz már landol is nyakamban. Óvatosan kinyitva szemeimet, David arca mosolyog rám, de ugyanakkor szemében aggódást vélek felfedezni. Fogalmam sincs, mi volt az előbbi közjáték. Valószínűleg kerítenem kell valakit, aki tüzetesebben beszámol balesetemről. Picit megemelve fejem szédülni kezdek, az alattam elhelyezett törölközőre visszahanyatlok.
-        Nyugi Csillagvirág, feküdj nyugodtan. Mindjárt jobb lesz. –hajamat simogatva érzem, csoporttársaim elállják a levegő útját. – Álljatok hátrébb, mert nem jut ide elég friss oxigén. –újból kinyitva szememet, Johnson tanár úr bűnbánó szemeit pillantom meg barátom mögött.
-        Mi történt?
-        Ez a gyökér megrúgott labdával, de kirúgatom, ebben biztos lehetsz! –kissé indulatos szavak után az edző arcán félelem suhan végig.
-        Nem, nem kell. Én is közrejátszottam abban, hogy ez történt. Nincs semmi baj. –halk hangom utat tör a keletkezett csendben. Óvatosan felülve, kezemet halántékomra szorítom. –Viszont most szeretnék elkérezkedni a szobámba, ha megengedi. –bólintása után David ölébe kap, majd szó nélkül elindul velem a kollégium felé. Fejemet nyakához támasztva, apró mosollyal ajkamon élvezem, én vagyok a figyelem középpontjában.
-        Ne aggódj Laris, megkapja, ami jár neki. –nemleges fejcsóválásomon kívül többre most nem futja, szemeim minduntalan le akarnak csukódni. Belépve szobámba lerak az ágyra, cipőmet levéve betakar.
-        Maradnál velem? –meglepődötten pillant rám, de bepattanva mellém elégedetten bújik hozzám. Férfias illatát szerintem orrom örökre agyamba véste. Gyengéden simogatva a hátam, az álmok mezejére lépek.

(David)

A tanár indulatosságának köszönhetően, Lari megsérült. Igaz őt sem kell félteni, száját hamarabb nyitja ki, minthogy végiggondolja az esetleges következményeket. Tetszik nekem ez a lány, de az iskolába megjelent egy fiatal pom-pom lány, aki nagyon is vonzza fantáziámat. Larissa túlontúl prűd és szűzies hozzám képest, de szeretném azt a bizonyos strigulát behúzni a neve mellé. Az akadémián neki van a legnagyobb hírneve, hisz lányként fiúkat szégyenít meg foci tudásával. Effektíve, mint futballista egyedül ő, és a csámpás Tessa van, a maradék tizennyolc lány pedig a szurkolói csapatot erősíti. Tessa még csak most érkezett, őt nem tudom hova soroljam, de eddig egyedül Lari az a lány, aki abszolút nem könnyen kapható. Az igazi trófea ez a fiatal lány, aztán pedig sorra kerülhet a többi.
Simogatva hátát elalszik, kiszállva az ágyból szétnézek a szobájukban. Új szobatársat kapott, pedig gondolataimban Hannát is levetkőztettem egy párszor. Nem való nekem a párkapcsolat, most viszont a lány bizalmába kell férkőznöm ahhoz, hogy megkaphassam végre. Kinyitva fiókjait, szemrevételezem fehérnemű kollekcióit. Nem is annyira szűzies, pedig tuti nem nyúltak még hozzá egy ujjal sem, ez érezhető volt az első csókunk alkalmával is.
Fényképei között kutakodva megpillantok egy barna hajú, barna szemű mediterrán gyereket, aki éppen a lány figyeli. Talán túlontúl nagy figyelmet szentel neki, de Lari csupán barátként öleli. Ez látszik a testtartásán is. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig szembe találom magam a szőke ciklonnal. Csábos mosolyt rávillantva érzem, nem pont ez a legmegfelelőbb pillanat.
-        Te mégis mit csinálsz a cuccai között? –felém vágtatva a képet kitépi kezemből, majd az ajtó felé tolva szó szerint kitesz a szobából. Rendben. Egy problémával több, de majd idővel ő is ki lesz iktatva. Kirúgatni kirúgattam, már csak el kell érnem tiltólistára kerüljön és többet be ne tegye a lábát ebbe a kollégiumba. Egy idő után Lari úgy fogja érezni csak rám számíthat, és mindenki cserbenhagyta.
-        David! Hol jártál? –Cristian haverom lépdel felém, pacsira nyújtva a kezem a lány ajtaja felé nézek. –Meghúztad?
-        Még nem bassza meg. De nem sok kell már. –elégedetten húzom ki magam, az összes srác közül egyedül én kerültem ilyen közel aprócska sztárunkhoz.
-        Fogadjunk, hogy nem fog menni!
-        Ha sikerül, eltakarodsz erről a helyről. Ha pedig nem, akkor is. –kacsintva indulok el a sportpálya felé, leülve a lelátóra a szurkoló lányok óráját figyelem. A hosszú fekete hajú démon kacér pillantásokat ereszt meg felém, már alig várom a pillanatot, hogy a közelébe férkőzhessek. Igazából ő az a lány, akit körülbelül öt perc után már vihetnék is az ágyamban. A legjobb préda. Mosolyom szélesedik, ahogy észreveszem folytatásra intve a lányokat, elindul felém.
-        Szia. Selena vagyok, még új, de vezető szurkoló. –vékonyka kezét felém nyújtja, agyamban az a száj rengeteg piszkos dolgot képes művelni.
-        David, profi sportoló. Örülök szépségem. –kézcsókot adva feltűnően végigmérem, de nem úgy reagál, mint Lari. Ő kihívóan tartja a szemkontaktust, gyönyörű szemöldöke ívbe szalad. Imádom a mindenre kész nőket, ám egy szőke haj ismét megzavar a fantáziálásban.
-        Elárulnád nekem, mit művelsz? –vádló hangja kiakaszt.
-        Ki vagy te, hogy megmond nekem, mit tehetek és mit nem? –kacagva indulok el a lépcső felé. Egyetlen dolog bánt, hogy ezt a gyönyörű lányt magára kell hagynom.
-        Larinak mindent el fogok mondani!
-        És kinek fog hinni? Nekem, vagy a bosszúéhes barátnőjének, aki azért akar bekavarni, mert kirúgták az iskolából? –látom arcán az elbizonytalanodást, vigyorom még szélesebb lesz. Na látod kislány, te engem nem igen fogsz sakkban tartani. Fütyörészve indulok el órám felé, majd a szőke lány magyarázkodhat barátnőjének, miért nem én voltam mellette, mikor felébredt. De azt garantálom Hanna nem lesz kedvenc az elkövetkezendő időben. Talán azért vonz ennyire a focista, mert tudom sokakat megnyernék, ha őt sikerülne megfektetnem. De, ami késik, az nem múlik.

(Larissa)


Kábán ébredve, riadtan nézek körbe. Szobám enyhén felforgatva látom, de a szédülés magával ragad így be kell csuknom újra a szemem. Emlékeim szerint kék szemű barátom mellett hajtottam álomra a fejem, most még sincs sehol. Bár valószínűleg nem kapott egész napra kimenőt. Nem is várnám el, hogy engem őrizzen, míg én az igazak álmát alszom órákon keresztül. Sokan meglepődtek reakciómon, de tényleg nem akarom kirúgatni Johnson tanárurat. Magamnak köszönhetem javarészt, hogy rosszulléteim miatt ágyba kényszerültem. Elvánszorogva a fürdőig, belenézek a tükörbe. Bal arcomat konkrétan egy monokli takarja. A napokban úgy néz ki, folytatnom kell édesapám kerülését, hisz ha ezt meglátná, az egész akadémiát bezáratná.

2017. december 10., vasárnap

Sweet Again 8.

Sziasztok!
Technikai okok miatt késtem a résszel. Jó olvasást mindenkinek.
Millió puszi, Lari. :)

(Larissa)

Kínos csend keletkezett köztünk, amit igazából hála társasági élet mentességemnek fogalmam sincs, hogy oldjak fel. Mosolyogva rázom magam a zene ütemére, a kis boksz, ahol helyet foglalunk, távol van a kíváncsi tekintetektől. Ebbe a kis kocsmába barátnőmmel rengetegszer jártunk, így a pultos fiú boldog mosollyal üdvözöl, amikor a pult felé lépkedek. Davidet ott hagytam, hátha ha visszatérek hozzá lesz valami téma, amit feldobhatnék.
-        Hola kisasszony, mi járatban erre a szőkeség nélkül?
-        Szia Fernando, Hanninak most dolga akadt. –a srácnak nagyon régóta tetszik barátnőm. Igaz elmesélte, itt csak ideiglenesen tartózkodik, pár hónapon belül egy luxushajón fog dolgozni felszolgálóként, ezért Hanna nem nagyon foglalkozott vele. Ilyenkor irigyeltem. Lazaságának köszönhetően mindenkivel hamar megtalálta a közös hangot, nem kellett feszélyezetten viselkednie, mindenki szerette.
-        Ó sebaj, mit adhatok?
-        Kérnék két whiskykólát. –tekintetét végigfuttatja a helyen. Szerettem idejárni, családias hangulat volt és általában ha barátnőmmel megjelentünk, ott kő-kövön nem maradt. Érdekes, mert vele maga voltam a parti arc, most mégis megszeppenve lépkedek vissza a rám várakozó fiatalhoz. Fernando hála háttértörténetemnek, csakis nekem adja ki a piát, tekintve arra kiskorúak vagyunk még. De ki bánja?
-        Kislány, tudod sokat gondolkoztam azon, hogy miért is tetszel nekem ennyire. –mondatát nem tudom hova tenni, érdeklődő arckifejezéssel kezdem el szürcsölni italomat.
-        Talán mert szép vagyok és szabad szájú.
-        Na meg roppant szerény. –kacagva dobom hátra hajamat, a falatnyi nadrágnak köszönhetően lábaimat felhúzom az ülésre.
-        Annak is szoktak csúfolni, igen. David, neked van testvéred? –nemleges fejrázását meglátva csalódottan kezdem el szemlélni lábaimat.
-        Élvezem egyébként, hogy nincs. Mindent megtehetek, senki nem szól rám. –váll rántva húzódik közelebb hozzám, illata elbódít. De lehet ezt annak is köszönhetem, hogy ma még nem sikerült normálisan ennem.
-        Fogalmam sincs, hogyan kezeljem az új szobatársamat. –lehet nem a legmegfelelőbb téma így első randira, de valóban ezzel a kétellyel harcolok, mióta kiderült a barna hajú lány érkezése.
-        Egyszerű, úgy, ahogy elvárnád, hogy téged is kezeljenek.
-        Micsoda bölcs veszett el Önben, Uram. –játékosan belebokszolva vállába elfojtom mosolyom.
-        Szokták mondani, ha én nem lennék, a világbéke is eltűnne.
-        Ó anyám, ez aztán az egoista duma. –Fernando érdeklődve nézi kettősünket, majd mikor meglátja az utolsó korty is elfogyott poharamból, mosolyogva pótolja az italt. –Te puhány.
-        Nem, te vagy alkoholista. Nem ugyanaz. –nevetve húzza le a whiskyt, majd maga elé húzva a másikat, ujjaival dobolni kezd az asztalon. –Tudod valószínűleg a pia mondatja velem, hisz amúgy rád sem néznék, de nagyon vonzó lány vagy.
-        Tudom, édesapámon kívül ezt senki nem mondta még nekem, így tuti az alkoholnak köszönhetem eme nemes bókot. –felpattanva játszom a sértődöttet, közben pedig a zenegép felé lépkedek. Hangos sikkantást meghallva az ajtó felé kapom a fejem, a szőke ciklon mégis megjelenik szokásos helyünkön.
-        Na de Riri! Nélkülem jöttél? –Hanni dobbant egyet lábával, Dave ekkor veszi a fáradságot, hogy odasétáljon.
-        Nem nélküled Hanni, hanem vele. –ujjaimmal a sportoló felé bökök. Sötét haja mesterien van beállítva, nőfaló mosolya arcán található. Körülbelül két fejjel magasabb nálam, sajnos az égiek nem adták meg nekem a 170 cm-es magasságot, amiért a mai napig szidom apát. Sportos alkata tekintélyt követel, látom Hanni tekintete is elidőzik izmos felsőtestén.
-        Hölgyeim! Ne vesszenek össze rajtam! –macsós dumájától kacagni kezdek.
-        Szépfiú, minket nem olyan fából faragtak. –a kimondatlan kihívást elfogadva, új préda után nézelődök. Valószínűleg az alkohol megtette hatását, barátnőm gyorsan két felest lehúzva hasonlóan vélekedik az imént elhangzott mondatnak köszönhetően. Egy csapat fiatal ül a közelünkben, több srác figyelmét felkeltettük nevetésünkkel, pedig egyáltalán nem ezt terveztük. A velük érkezett lányok lekezelően méregetnek, ám az imént elindított zenegép éppen a kedven számunkat játssza. Összecsapva tenyerünket, vad táncolásba kezdünk, körülöttünk mindenki minket néz. Érzem a hátamba fúródó kék szemeket, csípőmet tekerve csábosan pillantok felé. Remélem ez is egy jó este lesz. Férfiak körébe kerülve barátnőmmel elégedetten táncolunk.
-        Szia cica, szabad egy táncra? –alkohol mámoros tekintettel farkasszemet nézve bólintok, majd a kék szempárt keresve rázom magam a zene ütemére. Örömittas sikításunknak köszönhetően még többen jönnek a táncparkettre. Ezért szerették Fernandoék, ha jelen voltunk, mert olyankor hatalmas buli volt kibontakozóban. Barátom morogva kér magának egy piát, de szemét le se veszi kettősünkről. Az előttem táncoló srác magas, robosztus alkat, ám most ezt egy cseppet sem bánom. David nélkül is meg tudom magam védeni, még ha ez törékeny alkatomból kiindulva nem is annyira egyszerű. –Nagyon szép lány vagy. –ajkai közelednek felém, elfordítva fejemet barátnőm hátához simulok. Nem vagyok hajlandó itt megtörni a csóknélküli életemet egy olyan emberrel, akit valószínűleg sosem látok többet. Barátnőmmel ellentétben. Ugyanis ő már vad csókcsatát vív egy idegennel, akit még csak helyesnek sem mondanék. Illetve úgy fogalmaznék, meg nem ittuk meg az elegendő alkoholmennyiséget. Hirtelen hátamhoz simul egy férfias test, kezét hasamra simítva közelebb von magához. A keletkezett tömegnek hála táncunk még bensőségesebb, nem kell ahhoz hátranézzek, hogy tudjam kivel van dolgom. Karomat felemelve végigsimítok haján, mire egy gyors mozdulatnak köszönhetően már farkasszemet nézek a hihetetlenül kék szempárral.
-        Meg akarlak csókolni. –lihegve ejti ki a szavakat, agyam köré leszáll a jótékony köd. Tarkóján végigsimítva beleharapok ajkamba, majd folytatva a táncot nem törődök szavaival. –Nagyon régóta vágyom már erre. –már nem kíváncsi engedélyt adok-e neki vagy sem, megszüntetve a köztünk keletkezett távolságot puhatolózva kap ajkaim után. Lágy puszit lehelve rá várja lépésemet, elmélyítve a csókunkat mosolyogva simulok ölelésébe. Első csóknak nem a legmegfelelőbb hely, most mégis szívem szárnyal a boldogságtól. Barátnőm elkapva karomat magához húz.
-        Kislány hamarosan mennünk kell. Már virrad a nap. –ijedten intek a pultosnak, majd kilépve a hűvös londoni időjárásba, agyam kissé tisztul. Barátaim utánam lépkedve csendben szedik lábukat.
-        Rendben, kiszökni egyszerű volt, de vissza hogy megyünk? –nevetve hallom meg a rémült hangot.
-        Csak nem félsz, szépfiú? –dacos tekintetét elővéve gyorsít tempóján és elénk keveredik.
-        Engem itt mindenki szeret, tuti átengednek a portán.
-        Tuti nem, szóval kövess. –Hanna megölelgetve elválik tőlünk, szívem hatalmasat dobban a csalódottságtól. Igazából most van az első alkalom, hogy nélküle szöktem ki, valamint nélküle is kell kieszelnem a tervet.
-        Aranyos barátnőd van.
-        Kéred a számát? –nevetve veszem elő telefonomat, de megfogva kezem egy fához szorít.
-        Nekem csak te kellesz. –apró puszit adva szám sarkára, nevetve lép hátrébb. Kábultan nézek ki a fejemből, mire szobánkban felkapcsolódik a lámpa. Újdonsült szobatársam egy kötelet lógat ki az ablakon. Szegényt sajnálom egyébként, hogy ilyen emberrel rakták össze, mint amilyen én vagyok.
-        Lari, erre gyertek! –suttogása megtöri a csendet, először én húzom fel magam a kötélen, majd barátomnak már ketten tartjuk az eszközt.
-        Köszönjük. –odavetve ezt az egy szót, látom arcán egyszerre öröm és csalódottság suhan át. Nem akarok vele barátkozni! Ő túrta ki Hannát! De majd meglátjuk mennyire bírja a kiképzést.

-        Most én megyek, alszok egy órát mielőtt kezdődik az edzés. –Dave mosolyogva ad számra egy puszit, majd kilépve az ajtón eltűnik a folyosó félhomályában. Belépve a fürdőbe, hideg víz segítségével a maradék alkoholmámort is kitisztítom fejemből, majd edző cuccomat felvéve, lerohanok a lépcsőn. Kilépve a salakpályára, gondolkodás nélkül kezdek futni. Talán helyre jön az életem, legalábbis úgy érzem jelen pillanatban, minden sínen van. Édesapám hajlandó kompromisszumot kötni, és David által kezdek belelátni az igazi fiatalok életébe. Ahol nem csak a futball létezik, hanem az öröm és a szórakozás is.