The first match against Deportivo..

Már meg is érkezett az új fejezet. Egy-két kritikát majd írjatok már légyszíves akár a chatbe, akár a fejezet alá, mert ha van hibám, azt szeretném javítani. Sajnos a tegnapi meccs nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna... Jó olvasást:))

-          "Jaj! Te szegény. Hogyan kárpótolhatnálak?

-          Mondjuk strand?"

-          Majd ezt később megbeszéljünk! Bár ha már el akarsz vinni valahova, akkor menjünk kocsit nézni.

-          A legjobb embert hívtad erre a feladatra. Akkor holnap edzés után találkozunk.

-          Okoska. Holnap edzés után pihenned kell, ugyanis meccs lesz este.

-          Jó rendben, akkor, majd amikor ráérsz, hívsz. – nem is tudom miért mondtam neki igent. Annyira megváltoztam mostanában. Hannah hatalmas szemekkel néz, és szinte már könyörög a tekintete, hogy mondjak valamit. Holnap meccs. Igazából csak az a furcsa, hogy most kezdtem a srácokkal edzeni, mégis pár emberrel megvan a közös hang. Jó Ronival nincs, de ez most lényegtelen dolog. A legjobban azért lepődtem meg, mert Mou azt akarja, hogy a kispadon üljek. Persze belementem, hiszen ez volt a legnagyobb álmom. A Real Madrid csapatával játszani. Tudom, hogy ezen a meccsen még nem fognak beállítani, de mégis jó érzés lesz ott ülni. Úgy érzem, végre tartozom valahova. Merengésemből ismét Hanni szakított ki.

-          Nem volt semmi. Együtt majd vasárnap elmegyünk autót nézni.

-          Kérlek Larissa ne zárkózz be. Tudom mi volt David után, és nem akarom, hogy amiatt az idióta miatt ne legyél boldog. Élj a mának, és ne érdekeljen, hogy mi lesz holnap. – barátnőm elgondolkoztatott ezen az egészen. Vajon tényleg visszajött a depressziós időszakom? A volt barátommal, Daviddel nagyon szerettük egymást. Legalábbis én ezt hittem. Vele szeretkeztem elsőnek, ő volt akkoriban a mindenem. Még egy időre a focit is abbahagytam. Az arsenalos fiúkkal nagyon bensőséges volt a kapcsolatom. A legtöbb sráccal mindent megbeszéltem, ami persze Davenek nem tetszett. Azt mondta, hogy mindenki rajtam legelteti a szemét, minden lépésemet figyelik, és szakít velem, ha nem hagyom ott a csapatot. Naiv kislány létemre nem mentem többet edzeni, viszont egyik nap felhívott, hogy találkozzunk. Mosolyogva mentem a megszokott helyünkre, de úgy találtam ott, hogy éppen egy számomra idegen nőt ölelt át. Nem fogtam fel a helyzetet, azt hittem, hogy valami barátja, akit be akar nekem mutatni. 17 éves voltam, nem tudhattam, hogy éppen a nála 5 évvel idősebb Selenát akarja bemutatni a szeretőjeként. Kiderült, hogy 1,5 hónapja folyamatosan megcsalt, és csak azt akarta elérni, hogy lefeküdjek vele. Amint megtettem, szakított velem. Én pedig ott találtam magam a padlón. Alig ettem, alig ittam, csak sportoltam. Egyik edzésen viszont rosszul lettem, de akkor apám éppen egy tárgyaláson vett részt, ezért az egyik segédedző volt ott. A srácok odaszaladtak, és már csak a gépek pittyogását hallottam. Kórházba kerültem kiszáradással és egyéb ilyen dolgokkal. Akkoriban ismertem meg Hannaht, a mellettem lévő szobában ápolták. Balesete volt, ahol elvesztette a legjobb barátnőjét, a lány vezetett, és Hanni kisebb sérülésekkel megúszta, de Claire életét vesztette. Mind a ketten ki voltunk bukva, de mikor megtudtam, hogy vele mi történt, akkor az én gondomat félreraktam. Segítettünk egymásnak túllépni a dolgokon, és onnantól kezdve mindig számíthattunk a másikra. Mivel Hannah csak átutazóban volt, amikor megtörtént a baleset, ezért amint felépült, haza kellett mennie Liverpoolba. Onnantól kezdve sajnos csak levélen keresztül tartottuk a kapcsolatot. Néha mikor szünet volt a suliban, akkor lejött hozzánk nyaralni. Ő bíztatott, hogy kezdjek el újra focizni, hiszen van hozzá tehetségem. Édesapám nem akart visszavenni a csapatba, ugyanis ott az edzésen lettem rosszul, és félt, hogy nehogy megint megtörténjen ez az egész. Az ő szavaival élve, a legnagyobb ellenségének sem kívánta azt, amikor megtudta, hogy a lánya kórházba került. Mivel az Arsenalban többet nem játszhattam, ezért a gímiből átiratkoztam a megmaradt 2 évemre, egy fociakadémiára. Mikor már a srácok sem bírták nélkülem, és rágták Andrew fülét, akkor megengedte, hogy járjak az edzésükre. Egyre jobban fejlődtem, és beraktak a kezdőbe. Innen pedig már tudjátok a történetet. Mire visszatértem agyilag a jelenbe, Hannah már nem volt a fürdőszobában. Felöltöztem a pizsamámba, ami nem takar mást, mint egy Raúl mezt rövidnadrággal.

Aj, ki az, aki korán reggel már csenget? Komolyan mondom, az ember nem aludhat nyugodtan.

-          Megyek már! –Kinyitottam az ajtóm, és a fél csapattal találtam szembe magam. Ez fantasztikus, kócosan, pólóban, ami olyan hosszú, hogy eltakarja a nadrágot, állok pár focistával szemben. Jól kezdődik a nap. Elállok az ajtóból, át akarok öltözni, ezért nem várom meg a fiúkat még mindannyian belépnek az ajtón, hanem elindulok a lépcső felé. Lefele szaladtam, ami nem tett jót a bokámnak, most érdekes lesz felmenni. Rálépek az egyik fokra, felszisszenek és leülök a földre. A focisták csak néznek, hogy mi van velem. A bokám reggelre csúnyább lett, mint ahogy tegnap látták, Marcelo drága mozdul rá az egészre. Odajön, felemel és felvisz a szobába. A lelkükre kötöm, hogy nem szólhatnak senkinek és nem mondhatják el azt sem, hogy nem tudtam felmenni a lépcsőn.

Már a stadionhoz készülünk, Iker kocsijában ülök Marcelo és Özil társaságában. Megyek átöltözni, persze Roni megint bepróbálkozott egy „Szép a ruhád, kibeszélhetlek belőle?!”, szöveggel, de mivel nem úgy keltem, ahogy szerettem volna, enyhén melegebb éghajlatra küldöm, amire nagyon reagálni nem tud, csupán csak pislog. Ma este meccs, és nem érzem magam eléggé felkészültnek. Még nem volt nyílt kapus edzés, ezért csak találgatnak az újságírók, hogy a Real Madriddal edzek-e, vagy csak megnézem a technikájukat, ha esetleg a bajnokok ligájában összekerülnek az Arsenallal. Ezen az edzésen csupán megbeszéltük, hogy mi, hogy lesz este, és Mou öntött belénk egy kis lelket, majd félrehívott, a többieket pedig elküldte bemelegíteni majd játszani.

-          Mi a baj Larissa? Nyúzottnak tűnsz.

-          Semmi, csupán még nem álltam át erre az időre.

-          A lábad jobban van már?

-          Igen, természetesen már nem fáj. Este jegeltem, meg sportkrémmel kentem be, és reggelre mintha már semmi nem lett volna vele, de azért a fásli vagy a bokarögzítő alap dolog egyelőre.

-          Rendben van, ugyanis a mai sajtótájékoztatón bejelentem a kezdő csapatot, ahol te leszel a csatárunk. – gondolom, mondanom sem kell mennyire lefagytam. Én, mint a Real Madrid csatára? Persze, hogy Mourinho ne kezdjen kérdezősködni, megöleltem és megköszöntem neki, mire csak nevetve azt mondta, hogy „Lari, te jó képességű játékos vagy, és örülök, hogy ennél a csapatnál kötöttél ki.” Ez az egy mondat, akkora erőt adott, hogy eldöntöttem, mindent bele kell adnom az este. Minimum egy gólt szeretnék lőni, de előtte a csapatnak is teljes mértékben be kell fogadnia. Gondolok itt most elsősorban Ronaldora, ugyanis ha ő nem játszat meg, akkor felesleges a pályán lennem. –Na, menj, játssz te is egy kicsit! Szoknod kell még ezt a játékmódot is.

-          Edző. Az Arsenal meccseire mindig vittem a barátnőmet. Számomra Hannah olyan mintha a kabalám lenne. Most jöhet velünk?

-          Persze. 4re készüljetek el, jöhet a mi buszunkkal is, ha neki úgy jó.

-          Rendben van, köszönöm szépen.

-          Lariiiiii gyere máááár! Csak rád várunk. Miért kell mindig rád várni?!

-          Marcelo. Ellened leszek, már eldöntöttem. Nincs vita.

-          De akkor Ronaldoval kell lenned.

-          Az most lényegtelen. A lényeg az, hogy legyőzlek. –persze mindezt vigyorogva mondtam, mire elindult felém szaladni, de nem tértem ki időben, ezért nekem rohant, és a földön kötöttünk ki.

Éppen futok a labdával, lepasszolom Roninak, mire kapura lő, de a felső lécet találja el. A kipattanóra rávetem magam, elfejelem ismét a hetes elé, mire a kapus arra nem számított, hogy Ronaldo ismét megjátszat engem, ezáltal én gólt lövök. Megcsinálom a megszokott gólörömömet, mire csak kíváncsi tekinteteket kapok válaszul. Nem minden napi a 2 előre szaltó, majd a csavart fordulás.

Vége az edzésnek, alaposan kifulladtam, de Mou megjegyezte, hogy a kettősünk halálos lesz a mai meccsen, és 4kor találkozunk a stadion ellőtt, ugyanis a Deportivo otthonába utazunk. Izgatottság lett úrrá rajtam, most még a fiúk csipkelődése sem idegesített fel. Igaz minden beszólásra visszacsaptam a labdát, komolyan ezek a kisebb beszélgetések elmehetnének egy-egy teniszmeccsnek. Mindenki csak lecsapja a másiknak azt a bizonyos labdát, ami függőben maradt. Tegnapi hibámból tanulva most bezárom az ajtót, és sikeresen el tudok készülni látogatók nélkül. Mire kimegyek, addigra Ramos csábító mosollyal a falnak dőlve engem vár, és bejelenti, hogy ma ő visz haza.

-          De igazán nem kell ekkora kitérőt tenned. Neked is készülni kell a meccsre, már csak 5 óra és indulunk. Pihend ki magad! Maximális védő kell és nem olyan, aki csak vonszolni tudja magát.

-          Nem fáradság elvinni téged hazáig, tudod, kocsival vagyok. Bár lehet, hogy nem fogok elmenni veled autót nézni, ugyanis mindig haza akarlak vinni.

-          Ha nem jössz el, akkor majd megkérek mást.

-          Látod?! Már megint a „lényeg” ragadt meg. Miért menekülsz előlem Lari? 

-          Miért jön mindenki ezzel? Mindegy Ramos inkább hazamegyek gyalog. 4kor találkozunk. Szia. – már szállnék ki a kocsiból, de visszaránt és megcsókol. Istenem, de tökéletes most minden. De akkor miért lököm el magamtól és pattanok ki a kocsiból?! Nem értem saját magamat sem már. Hallom, hogy utánam kiabál, de nem foglalkozom semmivel, csak az i-podom fülesén keresztül bömböltetem a zenét.

-          Hannaaah! Este meccs, jössz velünk. Beszéltem Mouval, és egy embert vihetek magammal. Deportivo ellen játszunk majd.

-          Játszunk?

-          Igen. Kezdő vagyok.

-          És mi van a lábaddal?

-          Semmi. Meggyógyult. Készülj, kicsit később értem haza, mint ahogy azt elterveztem, 2 óra és indulunk…

Végre eljött ez az este is. Iker éppen kezet fog a másik csapatkapitánnyal, több focista csak néz, és fütyül, de nem törődök velük, a bokámat folyamatos mozgás alatt tartom. Mikor meglátom ki lesz a bíró, az ütő megáll bennem.

Mi kezdünk, majd már indítják is Ronaldot. Végig mellette szaladok, nem vesznek észre, ugyanis egy lány miért tudna focizni?! Ronaldo észreveszi, hogy Özilen is állnak, de én teljesen üresen vagyok a kapu előtt szinte, nem passzol, tudom, mire készül. Elrúgja, a kapus hatalmas bravúrral véd, de csak kiöklözte, és pont felém szállt a labda. A jobb felső sarokba fejeltem, így megszereztük a vezetést. Még csak a 3. perc. Mi lesz itt az 50.ben?! Persze rájönnek, hogy nem vehetnek annyira lazán, ugyanis rögtön helyzetbe kerülök. Igazából sosem gondoltam, hogy majd pont Roni fog nekem labdát passzolni. Kívülről úgy tűnt, mintha önzőzött volna, de tudtam mire készül. A középpályánk tökéletesen játszik. Az ellenfél állandóan elakad, és Xabi vagy Sami már rögtön indítanak minket. Özil passzol, de mielőtt hozzámérne a labda, az egyik játékos sikeresen ment, ezáltal meggátolja, hogy a játékszer hozzám kerüljön. Szöglet. Megkérem Özilt, hogy én rúghassam. Nem is vonakodik, csupán besétál a 16oshoz. Senki nem gondolt arra, hogy észreveszem az üresen álló Ramost, becsavartam a labdát, úgy tűnt, hogy pontosan a kapus fele megy, de felsőléc által Sergiohoz pattant le, aki bebikázta, és most már 2-0. Csak azt érzem, hogy a lábam már nincs a talajon. Felkapott és megpörgetett. Ez a helyzet annyira idilli volt, éreztem, ahogy minden szempár ránk szegeződik. Adtam az arcára egy puszit, majd már futottam a labda felé. Carvalho rosszul csúszott be miközben szerelni próbált, és a hazai játékosok kaptak egy 11est. Iker egyhelyben ugrált, majd a bal sarok felé vetődött. Sikeresen kivédte, így maradt az eddigi állás. Rögtön indított, próbáltak páran becsúszni, de nem jött össze nekik. Viszont hátulról belerúgtak a fájós bokámba, de mielőtt összeestem volna, lepasszoltam a mellettem robogó Ronaldonak. Érzem, hogy mindenki engem néz. Fel akarok állni, de egyszerűen nem megy. Csak jobbról balra fordulok eltorzult arccal, majd azt érzem, hogy valaki lefejti a kezemet a bokámról. Valószínűleg megérkezett az ápoló osztag. Ami a legfurcsább most számomra, hogy Mou leguggolt mellém, és a kezemet fogja. Sose láttam még ilyennek. Aggódott a játékosai épsége miatt, de mindig a pálya szélén maradt. Nem akartam még lemenni a pályáról. Nem akarom pont itt és így befejezni ezt a meccset. Mindenki reklamál a bírónak, de én kijelentem az edzőnek, hogy nem kapunk semmit. Se szabadot, se sárgát, semmit. Csak néz, feláll és odamegy a bíróhoz. Nem tudom, mit csinálhat, de hevesen gesztikulál, majd a bíró felmutatja a piros lapot, és a lelátó felé mutat. Hurrá, miattam Mout is kiállították. Ilyen komolyan mondom már nincs! Fújnak hűtősprayt a lábamra, és már pattanok is fel. Páran könyörögnek, hogy menjek le a pályáról, Benzema be tud jönni helyettem, de nem megyek.

-          Kaptunk 11est?

-          Nem! Még csak szabadot sem. Ez a bíró vak. De tudod mi a legfurcsább?! Ronaldo besárgult miattad. – nem volt már idő ezt a csevegést folytatni, ugyanis a labda már repült a mi térfelünkre. Szaladtam, ahogy csak bírtam, majd Casillas előtt egy ollózással visszajuttattam Alonsohoz a labdát. Iker segít felállni, majd már szaladok is az ellenfél térfelére. Próbálnak tisztázni, majd megint szögletet kapunk. Most Özil rúgja, én pedig befejelem a kapuba. Felmutatok a lelátóra Mounak, mire ő csak vigyorogva feláll és tapsol, most már 3-0. A kapus indít, mi pedig visszazárkózunk, a 16osunkhoz. Továbbcsúsztatom a labdát, mire a játékos szépen feldobja magát. Kapok egy sárgalapot, a Deportivo pedig kap egy 11est. Komolyan mondom, hozzá sem nyúltam. Mielőtt a lábát megrúgtam volna, visszahúztam a sajátomat. Mi nem kapunk még csak egy szabadrúgást sem?! Casillas sajnos ezt már nem tudja kivédeni, 3-1. Marcelonak passzol, ő pedig engem indít. Látom, hogy oldalról felém szaladnak, de nem úgy csinálták, ahogy én azt elterveztem. Megálltam, ezáltal a jobb oldalról jövő játékos túlszaladt rajtam, viszont baloldalról becsúsztak, a labdához köze sem volt, viszont a bokámat újra eltalálta. Cserét kértem, ugyanis már nem bírtam ráállni se. Nem akarok hordágyon feküdni, ezért belekapaszkodok az egyik orvosba, és kiugrálok a pálya szélére. Mindenki állva tapsol, és a nevemet kiáltják. Ennél jobb nem is lehet semmi. Eljutottam arra a helyre, ahol mindig is játszani akartam, adtam gólpasszt, és két gólt rúgtam. Hallom, ahogy valaki utánam szalad, nem értem, hogy ki az, és miért teszi. Megfordulok, mire rögtön felemelnek, és bevisznek az öltözőbe. Nem kis meglepetésemre a támadóm nem más, mint Ronaldo.

-          Megkértem a másodedzőt, hogy cseréljen le. Fáj a bokám. Már a meccs előtt is fájt, de mivel már sima a győzelem, ezért lejöttem a pályáról. Az a bíró komolyan mondom egy idióta. Nem igaz, hogy nem látta. Még Iker is csak nézett a kapuból. Viszont tisztellek téged Larissa.

-          És most komolyan… ez jó nekem?!

-          Azért tisztellek, mert egy olyan ütközés után is felálltál, és játszottál tovább. Sőt, megmutattad, hogy képes vagy még gólt is szerezni. Pedig Ramos becsúszása se volt kutya, ma is kaptál két rúgást, és futottál. Nem sántítottál, nem vergődtél…

-          Csak élveztem a játékot. Erre akartál kilyukadni?!

-          Igen, erre. Tudod, még mindig furcsa számomra, hogy-hogy lehetsz ennyire jó játékos. Sose láttam még lányt az én szintemen focizni.

-          Mondták már neked, hogy enyhén egoista vagy?

-          Igazad van. Nem vagy még az én szintemen, de ha azt nézzük, 10-20 év és beérsz. Inkább menj zuhanyozni. Tiszta fű vagy.

-          Persze, mert majd pont előtted fogok tusolni.

-          Már láttam, amit látni lehetett, mellesleg, annyira nem volt jó látvány, hogy még egyszer megnézzem.

-          Elmehetsz Ronaldo te a fenébe! –vége a meccsnek. Vajon mennyi lett a végeredmény?

-          Nyertüüünk! 4-1 lett. Lariii én is rúgtam góóóólt!! Képzeld annyira jó volt. Ráadásul majdnem kaptam egy sárgát azért, mert engem rúgtak fel. Hallottál már te ilyet?!

-          Ez a bíró ilyen. Már volt vele egy találkozóm.

-          Honnan tudtad, hogy nem kap a csapat szabadrúgást?!

-          Most jön az a rész, hogy mindent el kell mesélnem?! –mire csak egyértelmű bólogatást kapok, elmesélem a múltam egy részét, töviről hegyire.

-          Ezt a FIFA ki fogja vizsgálni! Ennyire idióta nem lehet az a bíró.

-          Felesleges. Majd ráfogja arra, hogy színleltem. Higgyétek el, ezt már egyszer végigjátszottam. Még majdnem én jöttem ki az egészből rosszul, pedig a bokám is ott volt bizonyítéknak. – mindenki mérges, érezni lehet a feszültséget a buszon. Mire bekiabálom, hogy „nyertüüünk!” erre mit kapok?! Most őszintén. Én próbálom feldobni a hangulatot, és megkapom drága barátomtól, hogy hülye vagyok. Nem baj. Még ha rajtam is nevetünk, akkor is, ismét jó a hangulat. Ezen az egészen pedig ráérünk holnap idegeskedni. Most örülni kell a 4-1nek, és nem mással törődni. Ramos egész úton, furán néz, megkérem Albiolt, hogy üljön át addig Hannah mellé.

-          Mi a baj? Úgy nézel rám, mint a véres ingre.

-          Nincs semmi.

-          Aha, és ezt most tudod, kinek add be. Azoknak az üresfejű szőke Barbieknak, akik utánad csorgatják a nyálukat.

-          Nincs semmi. Miért nem tudod megérteni, és békén hagyni?!

-          Ja, jó. Akkor, ha emberként tudsz beszélni, majd szólj. –mérgesen felállok, és előremegyek Kaká mellé. Egész úton zenét hallgatok, miközben a fejem Rico vállán pihen. Végre megérkeztünk, mindenkitől elköszönök, majd elindulok Hannival haza.

-          Miért nem ültél mellém vissza?

-          Azért mert nem volt kedvem Ramos közelében helyet foglalni.

-          Láttam, hogy veszekedtetek, mindenki titeket nézett a buszon.

-          Örülök neki…

-          De mi történt?

-          Valamiért megsértődött, és nem mondta el, hogy mi a baja. Engem viszont már nem érdekel. Próbáltam lépni felé, finoman elküldött a francba, nem fogok még jó pofizni is vele. Ne várd el tőlem! Lementem a partra. - Mivel már elég késő volt, ezért nem féltem, hogy bárki is megláthat. Levettem a ruhát, majd elindultam a vízbe csupán fehérneműben. Telefoncsörgésre kapom fel a fejem, ráadásul ez a csengőhang nagyon is ismerős…

Előzetes.

És íme egy kis előzetes. Csak a meccs miatt raktam fel, elvileg holnap érkezik az új fejezet. :))

http://www.youtube.com/watch?v=bs8oqUFkjKc

"Végre eljött ez az este is. Iker éppen kezet fog a másik csapatkapitánnyal, több focista csak néz, és füttyül, de nem törődök velük, a bokámat folyamatos mozgás alatt tartom. Mikor meglátom ki lesz a bíró, az ütő megáll bennem.

Mi kezdünk, majd már indítják is Ronaldot. Végig mellette szaladok, nem vesznek észre, ugyanis egy lány miért tudna focizni?! Ronaldo észreveszi, hogy Özilen is állnak, de én teljesen üresen vagyok a kapu előtt szinte, nem passzol, tudom, mire készül. Elrúgja, a kapus hatalmas bravúrral véd, de csak kiöklözte, és pont felém szállt a labda..." 

The first training with Real Madrid.

3. fejezet

~Cristiano Ronaldo

~José Mourinho

~Marcelo

"És most itt vagyok, a világ egyik legnagyobb futball csapatával fogok szívni, és a Special One lesz az edzőm.

-          Úgy látom új cicababa lesz a közelünkben. Srácok ő az enyém…"

A hang irányába fordulok, nem értem ezt a mondatot. Mi az, hogy cicababa? Meg mióta vagyok én bárkié is?! Ezt az egész ismeretséget ezzel a mondattal sikeresen elszúrtad barátom…

-          Hola! Cristiano Ronaldo vagyok. Ismerlek valahonnan, vagy egyszerűen csak fel vagy öltözve? 

-          Szia. Gyenge szöveg. Hol találom az öltözőt?

-          Ó cica. Ilyen hamar?

-          Miről beszélsz? Én csak át akarok öltözni. Real Madrid edzése… nem?!

-          Szia Lari. Mit keresel itt?

-          Srácok! Csak azt mondjátok, meg hol öltözhetek. Nekem más információ és kérdés nem kell.

-          Szia. Te bizonyára Larissa vagy, én José Mourinho. Örülök, hogy nálunk fogsz focizni, hallottam már rólad egy-két dolgot. A srácoknak biztos fogsz újat mutatni. Jobbra a második ajtó, de szerintem kulcsold be, ha nem akarsz egy focistát a nyakadra, bár szerintem nem egy menne, hanem majdnem az egész csapat. A pályán találkozunk, 20 perc múlva elkezdődik az edzés. – Hmm. Mou eléggé normális, ahhoz képest, hogy mennyien megszólják azért a stílusért, amit képvisel. Hát igen… ilyenek az emberek, mindenki csak féltékenykedni és bíráskodni tud. Annyira szeretem a beképzelt focistákat. Főleg mivel látom mindenki szemében a hitetlenkedést, és azt a tipikus vigyort, hogy na, most majd megleckéztetünk, vagy éppen ellenkezőleg, ami Ronaldo arcán játszik az-az, hogy hamarosan behódolok neki. Nem baj srácok, majd megmutatom ki is vagyok valójában. Most mégis a legjobb azt nézni, hogy Roni mennyire meglepődött mikor az edző bejelentette, hogy focizni fogok. Biztos azt gondolta, hogy én leszek az új reklámarc. Még csak az kéne… Gyorsan átöltöztem, majd kimentem a pályára és elkezdtem a bemelegítést. Mivel labdát nem találtam, ezért éppen a srácok öltözője felé tartok.

-          Tudtok adni egy labdát?

-          Minek az neked? Ilyen lánynak a kifutón kéne sétálnia.

-          Okés, köszönöm, keresek magamnak. – már csak azt hallom, hogy valaki elrúgott egy labdát, amit sikeresen elkapok. Nem törődöm a meglepődött tekintetekkel, csak visszamegyek a pályára. Ok. Akkor kezdjük egy kis kapura rúgással. 

-          Edző! Miért csinálja ezt? Ennyire béna lenne, hogy nem talál a kapuba?! Miért kell nekünk kolonc a nyakunkra? – Mikor meghallom Ronaldo hangját, fordulásból felé lövöm a játékszert, ami sikeresen hasba találja. Egy pont az új lánynak. Nehéz menet lesz ez az egész, úgy látom. Bár mivel mindenki elismerően néz végig rajtam, és nevetnek a földön fekvő Ronaldon, ezért gondolom, már kezdenek befogadni.

-          Emberek! Nincs lazsálás! 20 perc futás, utána ügyesség majd erőfejlesztés, végül egy kis csapatformáló játék. –Mindenki szó nélkül indult el, és végezte a megadott feladatokat, ez tetszett az egészben, a legjobban. Igazából még spanyol focit annyira nem játszottam, de néha Cescy ellen 10 gólig ment a verseny. Akkor nagyjából megtapasztaltam milyen lehet a pörgős és élettel teli játék. Istenem, mennyire hiányoznak az átbeszélgetett esték, és Walcott idegesítő, de mégis poénos beszólásai. De már el kellett onnan jönnöm. Túl sok dolgot raktak a nyakamba, és barátnőm kijelentette, hogy jól jönne most a környezetváltozás. Sokszor nem voltam magamban teljesen biztos, hogy biztos ott hagyjam-e az apámat, egyedül Londonban. De ilyenkor mindig megnyugtatott, hogy tisztelik és nem lesz semmi baj. Éreztem egy lökést, talán túlságosan is elmerengtem a múlton. Azt hitte a támadóm, hogy el fogok esni, ennek ellenére még gyorsabban futottam. A srácok között volt, aki már lihegett a 20. perc körül, viszont én egyetlen egy emberrel versenyeztem, akivel talán soha nem fogok normális baráti kapcsolatot létesíteni. Cristiano Ronaldo a legbeképzeltebb madridista a csapatban, de szerintem azt is kijelenthetem, hogy a legegoistább a világon. Nem lepődtem meg, de azért reméltem, hogy az újságok ebben a dologban csak ferdítenek. Mikor már a csapatépítő foci ment, úgy állította be az embereket Mou, hogy én csatár poszton játszottam, még Benzema volt az ellenfél góllövő játékosa. Akik velem voltak, azok nem mások, mint Iker (hogy Ronaldo mondatával éljek, ne kapjunk annyi gólt…), Pepe, Granero, Gago, Marcelo, Özil, Di María, Carvalho, Albiol és Arbeloa. A srácok próbáltak passzolni, de valahogy valahol mindig elakadt a labda. 1-0, Ronaldo tarolt és lőtt. Ezt a labdát még maga Iker Casillas sem tudta kivédeni. Hátraszaladtam a védelemhez, ugyanis egy szöglet következett. Elfejelte Marcelo, ezáltal indított engem. A saját 16osunktól indultam, kicseleztem mindenkit, de jött Ramos, aki rossz ütemben csúszott be, majd már csak a fájdalmat éreztem. Nem akartam kimutatni, hogy iszonyúan fáj, ezért amint tudok, már pattanok is fel. Mourinho a pálya széléről elismerően bólogat, szerintem ő nagyon is rájött, hogy nem ez volt életem legkellemesebb találkozása. Pedig egy párszor már jártam így. Szabadrúgást Özil vállalta el, Marcelo pedig fejelt, de Ramos tisztázott. A labda éppen felém száguld, senki nem figyel rám. Itt az esély, megmutathatom, hogy nem az vagyok, akinek néznek. Mire Sergio kapcsol, addigra ollózással a kapuba juttatom a labdát. 1-1. Istenem ezért a fejért már megérte megcsinálni. Hál’ istennek, ezt az eredményt az „edzőmeccs” végéig tudtuk tartani, ezért nem kaptunk ki.

-          Edző! Úgy focizik ez a lány, mint a Barcelona játékosai. –Marcelo. Istenem én úgy megkedveltem ezt a srácot. Annyira röhejesen tud viselkedni, és ha Özillel összezárják, abból semmi jó nem sülhet ki. Persze csak azoknak az embereknek nem, akik ellen megtorlást indítanak.

-          Mond inkább azt, hogy Arsenal, és igazat adok neked. Bár kétség kívül az Arsenal is Barcelona tili-toli játékot játszik mostanában.

-          Nem értem, miért kéne éppen az Arsenalt felhoznom?

-          Azért Marcelo, mert az apja az Arsenal vezetőedzője. Andrew Morrison, szerintem már Larissáról is hallottatok, csak éppen nem figyeltetek oda eléggé arra, amit az újságok írnak.

-          Ő volt az a lány, aki egyszer összeesett a pályán?! – többet nem figyeltem a fiúkra. Csakis Pepe utolsó kérdése vízhangzott a fülemben. Tényleg ennyire emlékeznének az emberek? Nem akartam érezni a kutakodó tekinteteket, és azokat sem akartam hallani, hogy milyen felvetéseket, esetleg pletykákat találnak ki…

Éppen az öltöző felé tartok, érzem, hogy a bokám egyre jobban sajog. Lassan veszem le a cipőt, hiszen az a lábam sérült most is, ami párszor már kapott a fiúktól egy-két ütközést. Látom, hogy duplájára dagadt, és elkezdett kékülni is. Szuper. Nem adhatom fel, még csak most vettek be a csapatba. Elmegyek letusolni, majd csak két kart érzek magam mellett, amik elzárják a vizet, és szembefordítanak azzal az emberrel, akivel soha nem akartam ilyen intim helyzetben találkozni. Rajta még az edző ruhája van, egyszerűen érzem, ahogy a szívem erősebben dobog. Próbálom ellökni magamtól, hiszen nem éppen a nőcsábász Cristianoval akarok egy zuhanyzó alatt állni, főleg nem ruha nélkül. Meg akar csókolni, de megpofozom, és sikeres hadműveletet azzal koronáztam, hogy magamra tekertem a törölközőt, de mivel utánam kap, ezért kiszaladok a teremből. Komolyan mondom, nem ez volt életem legszebb és legjobb döntése, ugyanis a srácok éppen most hagyják, illetve hagynák el a saját öltözőjüket, csakhogy mindenki lefagyott tekintettel áll és bámul. A legtökéletesebb első nap. Mourinho éppen most fordul be a sarkon, mindenkinek megparancsolja, hogy vissza az öltözőbe.

-          Ne haragudj. Nem szóltam, hogy zárd kulcsra az ajtót?

-          De igen. De most valahogy megfeledkeztem róla. De sikeresen megmutattam a valódi énemet, ugyanis híres vagyok arról, hogy a fontos dolgokról megfeledkezem.

-          Ki ment be hozzád?

-          Öhm. Senki, csupán beszállt egy darázs az ablakon és kicsit megijedtem, arra viszont nem számítottam, hogy mindenki kint lesz.

-          Ha kész vagy, és az a bizonyos darázs is kiszállt az öltözőből, akkor gyere át a fiúkhoz. A lábad, hogy van?

-          Jól. Nincs semmi vele. – láttam rajta, hogy nem hiszi el, de mégsem kezdhetek el az edzőmnek panaszkodni. Még nem.

Mikor sikeresen kiűztem Ronaldot, és megmondtam neki, hogy erről senkinek egy szót sem, akkor összekészültem és „átszaladtam” a srácokhoz. Igazából az a kisebb megbeszélés kb. 5 percig tartott, és arról szólt, hogy holnap mikor találkozunk. Mou szeretné, ha ott lennék a kispadon, igaz játszatni annyira nem lehetne, de azért mégis. Hivatalosan is Real Madrid játékos lettem, bár nem tudom, hogy ez konkrétan mit is jelent. Éreztem, hogy páran észrevették a bokám méretét, ugyanis nem segített a takarásban a fehér rövidnadrág és a saru, amit viseltem.

-          Szeretnék bocsánatot kérni Lari. Tényleg nem volt direkt, és látom, hogy nincs rendben a lábad. Elviszlek egy orvoshoz.

-          Nem Sergio. Semmi baj nincs… - dudaszót hallunk, és éppen a nevemet kiáltják. Mosolyogva fordulok a hang irányába, de sajnos csalódnom kell, ugyanis Ronaldo az.

-          Gyere kislány, hazaviszlek!

-          A lábamat pihentetem, és holnapra már semmi baja nem lesz. Szia.

-          Kérlek, ne menj vele! Barátom, de tudom milyen.

-          Szia Ramos. – nem akartam pont Ronaldoval hazamenni, de sajnos Ramossal sem akartam egy helyiségben lenni, főleg nem orvoshoz menni. Mondhatni úgy, hogy neki az, amit ma látott, az nem jelentett újdonságot. Fogalmam sincs miért szálltam be a kocsiba, de mikor megtettem és találkoztam Roni büszke, beképzelt vigyorgó fejével akkor döntöttem el, hogy veszek magamnak egy kocsit…

Éppen csörög a telefonom, de nem akarom felvenni. Ramos hív. Jól esne most egy forró fürdő, ezért a telefont csak az ágyon hagyom lenémított állapotban. Hanni kopog az ajtón, a Blackberrymmel a kezében.

-          Ramos az. Már 5ször hívott, vedd fel, kérlek! Legalább téged keres az óta az éjszaka óta.

-          Nem akarok vele beszélni, értsd meg. Így is egy edzésen vagyunk. Bár ma nem próbált úgymond közeledni, sőt ezt csinálta egy rossz ütemű becsúszással.

-          Ugye ez nem az a bokád?! El kell menned az orvoshoz! Tudod, hogy ez nem játék! – hát persze… miért ne tudnám?! Egyik meccsen apa, Andrew, hivatalosan is kezdő keretbe rakott. A fiúkkal focizhattam, életem legszebb, de mégis legrosszabb napja volt. Persze gondoltam a sérülésekre, sőt úgy mentem fel a pályára, hogy mindent bele kell adnom, mert lehet ilyen lehetőségem többet nem lesz. Az első félidőt fájdalom, esés nélkül játszottam, ugyanis annyira még nem ismert ki az edző sem, és a játékosok sem. Afféle titkos fegyver voltam, hiszen a játékosok nem hitték el, hogy tudok focizni. Éppen indított Fabregas, futottam a labdával, de mikor már látták, hogy igen veszélyes helyzetekbe tudok kerülni, megpróbáltak úgymond kiiktatni. Pár becsúszást átugrottam, kikerültem, de az egyik srác nagyon rosszul érkezett, nem figyeltem eléggé rá, és szó szerint erőből nekicsúszott a bal bokámnak. Még most is érzem azt a fájdalmat, amit akkor éreztem. Borzalmas volt, mégis felálltam, és játszottam tovább. Ez volt az a dolog, amit az orvos szerint nem kellett volna tennem… Két támadást bírtam, szereztem egy gólt, de a pályán összeestem. A bíró nem ítélt sem piros lapot, sem sárga lapot ezért a tettért, még csak szabadrúgást sem kaptunk. Azt hitte csak színlelek, ugyanis látta, ahogy szerelni próbáltak, csak éppen azt nem, hogy ezt tisztességtelen módon tették. Az orvos kijelentette, hogy mivel nem pihentettem eléggé, ezért lehet, hogy soha többet nem focizhatok. Akkor kezdtem el a sportfotós állásban gondolkozni. Nem tudom minek hála, de mégis meggyógyultam, illetve úgy fejezném ki magam, hogy sportolhatok tovább. Az állásról a mai napig nem tettem le, de ugyanúgy profi focistává akarok válni. Szeptember 26-án történt ez a baleset, azóta vannak napok, időjárás változás és egyéb ilyen dolgok, amikor csak gyógyszerrel bírom ki azt az érzést, ami a bokámból árad. Viszont most ugyanúgy, ugyanott sérült meg, igaz Ramos nem direkt csinálta, orvoshoz viszont nem akarok menni, tehát marad a gyógyszer, a jég és a fásli. Merengésemből Hannah riasztott fel, és a kedvenc csengőhangom, de arra nem jöttem rá, hogy hogyan kezdett el zenélni. Tudtommal lehalkítottam. Hanni könyörgő szemeivel találtam magam szemben, ezért úgy döntöttem, felveszem a telefont, és adok Ramosnak egy újabb esélyt a bocsánatkérésre. Bár nem hiszem, hogy ezzel kezdené most…

 -          Szia Ramos.
-          Szia. Szeretném, ha józan állapotban is találkoznál velem, ugyanis kezd kicsit furcsa lenni, hogy mikor bármire is igent mondasz, akkor részeg vagy. Ma is. El akartalak kísérni az orvoshoz, és inkább beszállsz Ronaldo mellé…

-          Ajj Ramooos! Ezt már megbeszéltük… nem?

-          Nem beszéltünk meg semmit. Én kijelentettem valamit, mire te csak megütöttél… azóta is fáj az arcom… úgy érzem, kerülsz.

-          Jaj! Te szegény. Hogyan kárpótolhatnálak?

-          Mondjuk strand?

-         

Előzetes:)

Hoztam egy kis ízelítőt. Látom, hogy egyre többem látogatjátok az oldalt, ennek szívből örülök. :)) Jó olvasást.


"Éppen az öltöző felé tartok, érzem, hogy a bokám egyre jobban sajog. Lassan veszem le a cipőt, hiszen az a lábam sérült most is, ami párszor már kapott a fiúktól egy-két ütközést. Látom, hogy duplájára dagadt, és elkezdett kékülni is. Szuper. Nem adhatom fel, még csak most vettek be a csapatba. Elmegyek letusolni, majd csak két kart érzek magam mellett, amik elzárják a vizet, és szembefordítanak azzal az emberrel, akivel soha nem akartam ilyen intim helyzetben találkozni. Rajta még az edző ruhája van, egyszerűen érzem, ahogy a szívem erősebben dobog." 

2.fejezet

Kicsit hamarabb jött, mint péntek, de mivel ma befejeztem, ezért úgy gondoltam fel is rakom. Jó olvasást, remélem tetszeni fog.

"Amint az asztalhoz érünk, felismerjük a két idegent, akik nem mások, mint Gonzalo Higuain és Sergio Ramos…"

Miután minden kép a helyére került, már nem hagytuk annyiban az egészet. Szeretem a barátnőimet, de tudom sajnos milyenek. Néha még én sem hiszem el, hogy nem éppen Fabregas ismeretsége miatt vannak velem. Egyet viszont mindig is tudtam, hogy Hannahra bármikor számíthatok, viszont észrevettem, hogyan néz drága barátnőm Gonzora, mindig is hajtotta, hogy szimpatikus embernek tartja. Mivel ő az a tipikus „jó kislány” ezért nekem kellett közbeavatkozni. Híres voltam kisebb balhékról a kis magán körömben, ugyanis mindenki tudja, hogy ha kell, kiállok amellett az ember mellett, aki számomra a legfontosabb. Az, hogy Emm éppen Sergio Ramos száján lógott, engem nem zavart, viszont Lít a hajánál fogva lerántottam Gonzoról, és hatalmas bocsánatkérések közepette elhagytuk a helyszínt, persze mindent az alkoholra fogtunk, hogy megbotlottam és sajnos Lili volt a legközelebb. Összekaptuk a cuccunkat, majd leléptünk. Egy ideig egyedül baktattunk az úton, mivel mind a ketten ittunk, és még nem józanodtunk ki, ezért egyikőnk sem vezethet. Hirtelen hatalmas rántást éreztem a kezemnél, és Hanni nyikkanása sem mutatta másképp, rögtön pánikolni kezdett, láttam az arcán, hogy megijedt. Felnéztem, mire megláttam támadóinkat, a híres Real Madrid focistákat. Tudom, hogyan kell beszélni egy ilyen emberrel, mivel mikor kisebb voltam és Londonban éltem, akkor a többi sráccal jártam fociedzésre. Eleinte alig passzoltak, sőt, ha tehették mindenből kihagytak. Kereken egy hónapja még az egyik híres Londoni fociakadémiára jártam, számomra nem volt elég az ottani edzéssorozat, ezért mindig elmentem édesapáméra is. Jött pár friss igazolás, akik először is bennem csak azt látták, idézem: „Hmm szép fenék, az arca sem rossz, vajon mennyi idő alatt tudnám megfűzni?”, de ezek a srácok, mikor megtudták, hogy kinek is vagyok a lánya, rám sem mertek nézni. Persze sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, de mégis akihez a legközelebb kerültem, az nem más, mint Cesc Fabregas. Imádtam, és egy időben több volt köztünk, mint barátság, de rájöttünk, hogy bármennyire akarjuk ezt, akkor sem megy egymás mellett, mivel nem tekintettünk egymásra máshogy, csak barátilag. Visszatérve a jelenre, a srácok éppen most kezdtek el minket szédíteni, hogy menjünk velük egy italra, meg nagyon tetszett nekik a kis műsor, amit rendeztünk, persze nem értem mi számított műsornak. Tudtommal nem vertünk meg senkit. Elővették azt a tipikus férfias hangot, amit általában csajok felszedésénél használnak, és meginvitálnak minket egy italra. A közelben van egy kisebb pub, amiről persze nem is tudtam, de mivel most költöztünk ide, ezért nem csodálom. Alapból nem érzem magam még teljesen józannak, de ezt még tetézi az a rengeteg Baileys és bor, amit velünk itatnak. Miért van olyan érzésem, hogy elsősorban arra megy ez az egész, hogy leitassanak minket?! A következő kép számomra már az, hogy éppen vadul csókolózom Ramossal, ami kicsit furcsa, hiszen sosem tartottam olyan személynek, akivel bármi is lehetne. Végigcsókolja a nyakam, amitől libabőrös leszek, mire csak mosolyogva megcsókol. Egyre vadabb minden, az alkohol ízét érzem a szájában, de nem lassítunk a tempón…

Másnap reggel hatalmas fejfájással ébredek egy teljesen ismeretlen házban, egy Adonisz mellett. Fel sem fogom hirtelen, hogy mi történt, azzal törődök, hogy nem tudom, éppen hol van a kicsi Hannah. Nem foglalkozva semmivel sem, felkapom a cuccaimat, majd lelépek. Hívom a barátnőmet, de nem veszi fel. Hazaérek, majd látom, hogy a kocsi már a feljárón van. Mindenre gondolt, ugyanis elhozta a klub elől a csodajárgányt. Otthonunkban mindent megbeszélünk, kinek milyen volt, mit jelentett, de mikor ahhoz a kérdéshez jutottunk, hogy „Mit szóltak a srácok?”, kiderült, hogy mind a ketten az előtt léptünk le, mielőtt felkeltek volna. Elég hamar lefeküdtünk velük, amennyire ismerem Hannit, nem bírná el azt a megaláztatást, hogy felkel, és valaki annyit mond, „köszi, szivi az estét, most már mehetsz is.”.
Jól esne most egy kávé, mire eldöntjük, hogy miután kicsinosítottuk magunkat, embert varázsoltunk a másnapos fejekből, beülünk a közeli kávézóba, a La Rose-be. Nem gondoltam volna, hogy valaha is leszek, olyan részeg, hogy nem emlékszem arra, hogy megadtam valakinek a számomat. A telefonom csak egy számot ír ki, „áááá lehet végre a spanyol lap, talán mégis megkapom álmaim állását”. Felvettem, és Ramoska beleszólt, hogy „szia, cica, miért léptél le?” – válasz nélkül rögtön lerakom, és ki is kapcsolom. A srácok egyre jobban érdeklődtek irántunk, hogy vajon ki lehet az a két rejtélyes lány, kiknek még a nevüket se tudjuk?

Csak teltek a napok, de mi mindig arra az ominózus estére gondoltunk. Folyamatosan ugrottak be kellemesebbnél kellemesebb emlékképek, már nem tudtunk mit csinálni, inkább elindultunk egy ismeretlen hely felé, ahol talán végre pár órácskára elfelejtenénk a fiúkat. Ahogy belépünk, páran megnéznek, de nem törődök vele, ugyanis nem azért jöttem, hogy ismét idiótákkal vetessem magam körül. Rossz bevallani, de hiányzik London. Minden álmom az volt, hogy itt lakjak, mégis a focista miatt, inkább elköltöznék, de nem mondom azt, hogy eltörölném ezeket a dolgokat. Már kezdtem megőrülni, a napokban alig ettem, de biztos csak valami vírus. Talán még jobban berúgtam, mint a múltkor, ugyanis mikor megcsörrent a telefonom, rögtön felvettem. Nem hallok semmit, húzom magam után Hannaht, megfogjuk a cuccunkat, majd a következő kép már az, hogy ordítva énekelünk az utcán, pár srác meg is jegyezte, „Látjuk jó volt a buli, meghívhatunk titeket még pár felesre?” – mi természetesen az összes ajánlatot elutasítottuk. Megáll mellettünk egy hatalmas fekete terepjáró, és nem más száll ki belőle, mint Sergio Ramos. Tudat alatt nagyon örültem neki, sőt, sajnos tudatosan is kimutattam, nem tudtam kordában tartani a testemet, ugyanis már az ölében voltam és megcsókoltam.  Ramos a fülembe súgja, hogy elvisz kocsikázni egy kicsit, részeg állapotomban vihogva beleegyezek. Út közben tisztult egy kicsit a fejem, ezért már nem voltam annyira ön- és közveszélyes állapotban. Arra leszek figyelmes, hogy Sergi megáll az út szélén, közel egy erdőhöz, és azt mondja:

-          - Egyszerűen nem tudom elfelejteni a közös esténket. Próbáltam, de nem megy. Valahogy annyira más vagy… a többi lány megvárja, még felébredek, és megpróbál azzal kedveskedni, hogy kávét hoz, reggelit készít, csak azért, hogy még ne rakjam ki a házból. Te pont az ellentétük vagy. Leléptél mielőtt egy szót szólhattam volna, ráadásul, ha most nem lennél részeg, valószínűleg nem lennél itt, velem, egy kocsiban.

-         - Ne haragudj. Egyszerűen nem értem, hogy ezzel a kis monológgal most mire is akartál célozni. – ő csak megcsókol, aztán a fülembe suttogja, hogy erre. Mire elsőnek mozdulni sem bírok, hiszen már régóta erre vártam, aztán mire felébredek kábulatomból, rögtön meg is pofozom. – Mégis mit képzelsz? Azt hiszed, hogy én is annyira vágyom a közelségedre? Ahogy az előbb is mondtad, nem az a lány vagyok, aki csak úgy a nyakadba borul. Jó éjt Ramos! – kiszállok a kocsiból, majd elindulok haza gyalog. Visszaránt a kezemnél fogva, de mivel nem számítottam erre, ezért a mellkasának ütközök. Már éppen megcsókolna, de megcsörren a telefonja. Roni az, hogy holnap edzés 9től és ne késsen, mert Mourinho kinyírja, hiszen egy fontos meccset kell nyerniük.

-          Gyere, hazaviszlek. Nem tudod merről jöttünk, és nem akarom, hogy valami bajod legyen. – visszahúz a kocsihoz, az ajtónak dönt, és megcsókol. Kicsit tüzes állapotban volt már, éppen a ruhám alját húzta volna fel, de nem engedtem neki, ugyanis az első alkalmat könnyen megkapta, a másodiknál már nem elég szépen néznie. Leállítom, és arra kérem, vigyen haza, ugyanis a barátnőmről nem tudok semmit sem. Még egyszer megcsókol, számítok arra, hogy folytatná, de csak kinyitotta az ajtót, aztán mire végre elhelyezkedtem, beszáll mellém és indít.  Attól féltem, hogy ezután, az eset után valahogy meg fog változni a hangulat. De egyáltalán nem feszélyezett az út. Itt ülök, egy híres, beképzelt Real Madrid játékos mellett, és a lábam a műszerfalon pihen, hiszen már nem bírta a magas sarkút. Sose voltam az a tipikus nőies ember, szerettem a focit, a tornacsukát és a kényelmes ruhákat. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy bulizni is melegítőbe vagy farmernadrágba megyek, mert nem. A ruhám amúgy is rövid volt, ezért kicsit feljebb csúszott, hiszen fészkelődtem az ülésen, és ugye a lábam sem a padlón volt. Ramos tekintete persze rögtön megvillan, de elkezd vigyorogni és csipkelődni, hogy miért veszek fel ilyen gyilkos cipőt, ha nem bírja a lábam?!

-          Ezt majd akkor kérdezd, mikor meglátod a normális magasságomat. – mire ő még jobban elkezdett vigyorogni, ugyanis 15 centiméteres cipővel is kisebb voltam nála egy fejjel… több mint egy fejjel.

Kiszállunk a kocsiból, Sergito mellém áll, és rájön, hogy minimum 2-3 fej különbség van köztünk, elkezd mosolyogni, mire én csak oldalba bököm, hogy le lehet rólam szállni. Hannahból és Gonzoból annyit lehetett látni, hogy a férfi haja enyhén csapzott, a lány pedig csak pirul és vigyorog. Mire mi Ramossal összenézünk, valószínű egy dologra gondoltunk, hiszen ahogyan nekünk, úgy nekik is összejött minden, amire vágytak.

-          Héé nem akartok minket esetleg egy teára vagy más egyéb dologra behívni? – mire Gonzo kap egy puszit, Ramosnak pedig csak intek, és nevetve bemegyünk Hannahval a házba. Most a srácok hoppon maradnak.

Amint belépünk az ajtón, Hanka rögtön nekem esik, hogy mindent mondjak el, hiszen kíváncsi, hogy olyan jó volt-e a randink, mint nekik. Nem akarok róla beszélni. Nem akarok tőle semmit, ezért csak megkérem barátnőm, hogy meséljen ő. Elmondja, hogy Gonzo megcsókolta, összevesztek, majd kibékültek, és most minden Happy. Örülök neki, hiszen sokat szenvedett Matt miatt, megérdemli a boldogságot. De majd azért valahogy figyelmeztetem a drága Higuaínt, hogy ha megbántja, akkor neki csengettek. Este még felnézek skypera, ugyanis apával minden este beszélünk. Ma sem történt másképp, elmeséltem neki nagyjából a napomat, mire bejelenti, hogy sajnos a Londoni akadémiára már nem járhatok, a fiúk edzésén nem vehetek részt, mivel messze van, ezért a Reallal fogok focizni, de mivel a spanyol foci másabb, erőteljesebb és dinamikusabb, mint az angol, ezért nem mehetek minden nap, csupán egy héten 3-szor, 4-szer.  Mondhatom édesapám nagyon „feldobta” ezzel a hírrel a kedvem, bezzeg Hannah majd kiugrott a bőréből, ugyanis minden edzésemre eljött, és úgy van vele, hogy ez most sem lesz másképp.  Reggel telefoncsörgésre keltem, de mikor megláttam a ’ Ramos’ nevet a kijelzőn villogni, csak leraktam és bedobtam a sarokba. 

Ma van az első napom, amit a srácokkal fogok tölteni teljes egészében. Összepakolom a cuccomat, közben apa írt egy SMS-t, de azt nem tudja, hogy képben vagyok az edzés kezdetével. Belépek a Santiago Bernabeu stadionba, ahova mindig is el akartam jutni úgy, mint focista. Egy időben az életemet jelentette, mikor már kezdtem feladni ezt a pályafutást, akkor csak erre kellett gondolnom, és minden könnyebben ment. És most itt vagyok, a világ egyik legnagyobb futball csapatával fogok szívni, és a Special One lesz az edzőm.

-          Úgy látom új cicababa lesz a közelünkben. Srácok ő az enyém…