3. fejezet
~Cristiano Ronaldo
~José Mourinho
"És most itt vagyok, a világ egyik legnagyobb futball csapatával fogok szívni, és a Special One lesz az edzőm.
- Úgy látom új cicababa lesz a közelünkben. Srácok ő az enyém…"
A hang irányába fordulok, nem értem ezt a mondatot. Mi az, hogy cicababa? Meg mióta vagyok én bárkié is?! Ezt az egész ismeretséget ezzel a mondattal sikeresen elszúrtad barátom…
- Hola! Cristiano Ronaldo vagyok. Ismerlek valahonnan, vagy egyszerűen csak fel vagy öltözve?
- Szia. Gyenge szöveg. Hol találom az öltözőt?
- Ó cica. Ilyen hamar?
- Miről beszélsz? Én csak át akarok öltözni. Real Madrid edzése… nem?!
- Szia Lari. Mit keresel itt?
- Srácok! Csak azt mondjátok, meg hol öltözhetek. Nekem más információ és kérdés nem kell.
- Szia. Te bizonyára Larissa vagy, én José Mourinho. Örülök, hogy nálunk fogsz focizni, hallottam már rólad egy-két dolgot. A srácoknak biztos fogsz újat mutatni. Jobbra a második ajtó, de szerintem kulcsold be, ha nem akarsz egy focistát a nyakadra, bár szerintem nem egy menne, hanem majdnem az egész csapat. A pályán találkozunk, 20 perc múlva elkezdődik az edzés. – Hmm. Mou eléggé normális, ahhoz képest, hogy mennyien megszólják azért a stílusért, amit képvisel. Hát igen… ilyenek az emberek, mindenki csak féltékenykedni és bíráskodni tud. Annyira szeretem a beképzelt focistákat. Főleg mivel látom mindenki szemében a hitetlenkedést, és azt a tipikus vigyort, hogy na, most majd megleckéztetünk, vagy éppen ellenkezőleg, ami Ronaldo arcán játszik az-az, hogy hamarosan behódolok neki. Nem baj srácok, majd megmutatom ki is vagyok valójában. Most mégis a legjobb azt nézni, hogy Roni mennyire meglepődött mikor az edző bejelentette, hogy focizni fogok. Biztos azt gondolta, hogy én leszek az új reklámarc. Még csak az kéne… Gyorsan átöltöztem, majd kimentem a pályára és elkezdtem a bemelegítést. Mivel labdát nem találtam, ezért éppen a srácok öltözője felé tartok.
- Tudtok adni egy labdát?
- Minek az neked? Ilyen lánynak a kifutón kéne sétálnia.
- Okés, köszönöm, keresek magamnak. – már csak azt hallom, hogy valaki elrúgott egy labdát, amit sikeresen elkapok. Nem törődöm a meglepődött tekintetekkel, csak visszamegyek a pályára. Ok. Akkor kezdjük egy kis kapura rúgással.
- Edző! Miért csinálja ezt? Ennyire béna lenne, hogy nem talál a kapuba?! Miért kell nekünk kolonc a nyakunkra? – Mikor meghallom Ronaldo hangját, fordulásból felé lövöm a játékszert, ami sikeresen hasba találja. Egy pont az új lánynak. Nehéz menet lesz ez az egész, úgy látom. Bár mivel mindenki elismerően néz végig rajtam, és nevetnek a földön fekvő Ronaldon, ezért gondolom, már kezdenek befogadni.
- Emberek! Nincs lazsálás! 20 perc futás, utána ügyesség majd erőfejlesztés, végül egy kis csapatformáló játék. –Mindenki szó nélkül indult el, és végezte a megadott feladatokat, ez tetszett az egészben, a legjobban. Igazából még spanyol focit annyira nem játszottam, de néha Cescy ellen 10 gólig ment a verseny. Akkor nagyjából megtapasztaltam milyen lehet a pörgős és élettel teli játék. Istenem, mennyire hiányoznak az átbeszélgetett esték, és Walcott idegesítő, de mégis poénos beszólásai. De már el kellett onnan jönnöm. Túl sok dolgot raktak a nyakamba, és barátnőm kijelentette, hogy jól jönne most a környezetváltozás. Sokszor nem voltam magamban teljesen biztos, hogy biztos ott hagyjam-e az apámat, egyedül Londonban. De ilyenkor mindig megnyugtatott, hogy tisztelik és nem lesz semmi baj. Éreztem egy lökést, talán túlságosan is elmerengtem a múlton. Azt hitte a támadóm, hogy el fogok esni, ennek ellenére még gyorsabban futottam. A srácok között volt, aki már lihegett a 20. perc körül, viszont én egyetlen egy emberrel versenyeztem, akivel talán soha nem fogok normális baráti kapcsolatot létesíteni. Cristiano Ronaldo a legbeképzeltebb madridista a csapatban, de szerintem azt is kijelenthetem, hogy a legegoistább a világon. Nem lepődtem meg, de azért reméltem, hogy az újságok ebben a dologban csak ferdítenek. Mikor már a csapatépítő foci ment, úgy állította be az embereket Mou, hogy én csatár poszton játszottam, még Benzema volt az ellenfél góllövő játékosa. Akik velem voltak, azok nem mások, mint Iker (hogy Ronaldo mondatával éljek, ne kapjunk annyi gólt…), Pepe, Granero, Gago, Marcelo, Özil, Di María, Carvalho, Albiol és Arbeloa. A srácok próbáltak passzolni, de valahogy valahol mindig elakadt a labda. 1-0, Ronaldo tarolt és lőtt. Ezt a labdát még maga Iker Casillas sem tudta kivédeni. Hátraszaladtam a védelemhez, ugyanis egy szöglet következett. Elfejelte Marcelo, ezáltal indított engem. A saját 16osunktól indultam, kicseleztem mindenkit, de jött Ramos, aki rossz ütemben csúszott be, majd már csak a fájdalmat éreztem. Nem akartam kimutatni, hogy iszonyúan fáj, ezért amint tudok, már pattanok is fel. Mourinho a pálya széléről elismerően bólogat, szerintem ő nagyon is rájött, hogy nem ez volt életem legkellemesebb találkozása. Pedig egy párszor már jártam így. Szabadrúgást Özil vállalta el, Marcelo pedig fejelt, de Ramos tisztázott. A labda éppen felém száguld, senki nem figyel rám. Itt az esély, megmutathatom, hogy nem az vagyok, akinek néznek. Mire Sergio kapcsol, addigra ollózással a kapuba juttatom a labdát. 1-1. Istenem ezért a fejért már megérte megcsinálni. Hál’ istennek, ezt az eredményt az „edzőmeccs” végéig tudtuk tartani, ezért nem kaptunk ki.
- Edző! Úgy focizik ez a lány, mint a Barcelona játékosai. –Marcelo. Istenem én úgy megkedveltem ezt a srácot. Annyira röhejesen tud viselkedni, és ha Özillel összezárják, abból semmi jó nem sülhet ki. Persze csak azoknak az embereknek nem, akik ellen megtorlást indítanak.
- Mond inkább azt, hogy Arsenal, és igazat adok neked. Bár kétség kívül az Arsenal is Barcelona tili-toli játékot játszik mostanában.
- Nem értem, miért kéne éppen az Arsenalt felhoznom?
- Azért Marcelo, mert az apja az Arsenal vezetőedzője. Andrew Morrison, szerintem már Larissáról is hallottatok, csak éppen nem figyeltetek oda eléggé arra, amit az újságok írnak.
- Ő volt az a lány, aki egyszer összeesett a pályán?! – többet nem figyeltem a fiúkra. Csakis Pepe utolsó kérdése vízhangzott a fülemben. Tényleg ennyire emlékeznének az emberek? Nem akartam érezni a kutakodó tekinteteket, és azokat sem akartam hallani, hogy milyen felvetéseket, esetleg pletykákat találnak ki…
Éppen az öltöző felé tartok, érzem, hogy a bokám egyre jobban sajog. Lassan veszem le a cipőt, hiszen az a lábam sérült most is, ami párszor már kapott a fiúktól egy-két ütközést. Látom, hogy duplájára dagadt, és elkezdett kékülni is. Szuper. Nem adhatom fel, még csak most vettek be a csapatba. Elmegyek letusolni, majd csak két kart érzek magam mellett, amik elzárják a vizet, és szembefordítanak azzal az emberrel, akivel soha nem akartam ilyen intim helyzetben találkozni. Rajta még az edző ruhája van, egyszerűen érzem, ahogy a szívem erősebben dobog. Próbálom ellökni magamtól, hiszen nem éppen a nőcsábász Cristianoval akarok egy zuhanyzó alatt állni, főleg nem ruha nélkül. Meg akar csókolni, de megpofozom, és sikeres hadműveletet azzal koronáztam, hogy magamra tekertem a törölközőt, de mivel utánam kap, ezért kiszaladok a teremből. Komolyan mondom, nem ez volt életem legszebb és legjobb döntése, ugyanis a srácok éppen most hagyják, illetve hagynák el a saját öltözőjüket, csakhogy mindenki lefagyott tekintettel áll és bámul. A legtökéletesebb első nap. Mourinho éppen most fordul be a sarkon, mindenkinek megparancsolja, hogy vissza az öltözőbe.
- Ne haragudj. Nem szóltam, hogy zárd kulcsra az ajtót?
- De igen. De most valahogy megfeledkeztem róla. De sikeresen megmutattam a valódi énemet, ugyanis híres vagyok arról, hogy a fontos dolgokról megfeledkezem.
- Ki ment be hozzád?
- Öhm. Senki, csupán beszállt egy darázs az ablakon és kicsit megijedtem, arra viszont nem számítottam, hogy mindenki kint lesz.
- Ha kész vagy, és az a bizonyos darázs is kiszállt az öltözőből, akkor gyere át a fiúkhoz. A lábad, hogy van?
- Jól. Nincs semmi vele. – láttam rajta, hogy nem hiszi el, de mégsem kezdhetek el az edzőmnek panaszkodni. Még nem.
Mikor sikeresen kiűztem Ronaldot, és megmondtam neki, hogy erről senkinek egy szót sem, akkor összekészültem és „átszaladtam” a srácokhoz. Igazából az a kisebb megbeszélés kb. 5 percig tartott, és arról szólt, hogy holnap mikor találkozunk. Mou szeretné, ha ott lennék a kispadon, igaz játszatni annyira nem lehetne, de azért mégis. Hivatalosan is Real Madrid játékos lettem, bár nem tudom, hogy ez konkrétan mit is jelent. Éreztem, hogy páran észrevették a bokám méretét, ugyanis nem segített a takarásban a fehér rövidnadrág és a saru, amit viseltem.
- Szeretnék bocsánatot kérni Lari. Tényleg nem volt direkt, és látom, hogy nincs rendben a lábad. Elviszlek egy orvoshoz.
- Nem Sergio. Semmi baj nincs… - dudaszót hallunk, és éppen a nevemet kiáltják. Mosolyogva fordulok a hang irányába, de sajnos csalódnom kell, ugyanis Ronaldo az.
- Gyere kislány, hazaviszlek!
- A lábamat pihentetem, és holnapra már semmi baja nem lesz. Szia.
- Kérlek, ne menj vele! Barátom, de tudom milyen.
- Szia Ramos. – nem akartam pont Ronaldoval hazamenni, de sajnos Ramossal sem akartam egy helyiségben lenni, főleg nem orvoshoz menni. Mondhatni úgy, hogy neki az, amit ma látott, az nem jelentett újdonságot. Fogalmam sincs miért szálltam be a kocsiba, de mikor megtettem és találkoztam Roni büszke, beképzelt vigyorgó fejével akkor döntöttem el, hogy veszek magamnak egy kocsit…
Éppen csörög a telefonom, de nem akarom felvenni. Ramos hív. Jól esne most egy forró fürdő, ezért a telefont csak az ágyon hagyom lenémított állapotban. Hanni kopog az ajtón, a Blackberrymmel a kezében.
- Ramos az. Már 5ször hívott, vedd fel, kérlek! Legalább téged keres az óta az éjszaka óta.
- Nem akarok vele beszélni, értsd meg. Így is egy edzésen vagyunk. Bár ma nem próbált úgymond közeledni, sőt ezt csinálta egy rossz ütemű becsúszással.
- Ugye ez nem az a bokád?! El kell menned az orvoshoz! Tudod, hogy ez nem játék! – hát persze… miért ne tudnám?! Egyik meccsen apa, Andrew, hivatalosan is kezdő keretbe rakott. A fiúkkal focizhattam, életem legszebb, de mégis legrosszabb napja volt. Persze gondoltam a sérülésekre, sőt úgy mentem fel a pályára, hogy mindent bele kell adnom, mert lehet ilyen lehetőségem többet nem lesz. Az első félidőt fájdalom, esés nélkül játszottam, ugyanis annyira még nem ismert ki az edző sem, és a játékosok sem. Afféle titkos fegyver voltam, hiszen a játékosok nem hitték el, hogy tudok focizni. Éppen indított Fabregas, futottam a labdával, de mikor már látták, hogy igen veszélyes helyzetekbe tudok kerülni, megpróbáltak úgymond kiiktatni. Pár becsúszást átugrottam, kikerültem, de az egyik srác nagyon rosszul érkezett, nem figyeltem eléggé rá, és szó szerint erőből nekicsúszott a bal bokámnak. Még most is érzem azt a fájdalmat, amit akkor éreztem. Borzalmas volt, mégis felálltam, és játszottam tovább. Ez volt az a dolog, amit az orvos szerint nem kellett volna tennem… Két támadást bírtam, szereztem egy gólt, de a pályán összeestem. A bíró nem ítélt sem piros lapot, sem sárga lapot ezért a tettért, még csak szabadrúgást sem kaptunk. Azt hitte csak színlelek, ugyanis látta, ahogy szerelni próbáltak, csak éppen azt nem, hogy ezt tisztességtelen módon tették. Az orvos kijelentette, hogy mivel nem pihentettem eléggé, ezért lehet, hogy soha többet nem focizhatok. Akkor kezdtem el a sportfotós állásban gondolkozni. Nem tudom minek hála, de mégis meggyógyultam, illetve úgy fejezném ki magam, hogy sportolhatok tovább. Az állásról a mai napig nem tettem le, de ugyanúgy profi focistává akarok válni. Szeptember 26-án történt ez a baleset, azóta vannak napok, időjárás változás és egyéb ilyen dolgok, amikor csak gyógyszerrel bírom ki azt az érzést, ami a bokámból árad. Viszont most ugyanúgy, ugyanott sérült meg, igaz Ramos nem direkt csinálta, orvoshoz viszont nem akarok menni, tehát marad a gyógyszer, a jég és a fásli. Merengésemből Hannah riasztott fel, és a kedvenc csengőhangom, de arra nem jöttem rá, hogy hogyan kezdett el zenélni. Tudtommal lehalkítottam. Hanni könyörgő szemeivel találtam magam szemben, ezért úgy döntöttem, felveszem a telefont, és adok Ramosnak egy újabb esélyt a bocsánatkérésre. Bár nem hiszem, hogy ezzel kezdené most…
- Szia Ramos.
- Szia. Szeretném, ha józan állapotban is találkoznál velem, ugyanis kezd kicsit furcsa lenni, hogy mikor bármire is igent mondasz, akkor részeg vagy. Ma is. El akartalak kísérni az orvoshoz, és inkább beszállsz Ronaldo mellé…
- Szia Ramos.
- Szia. Szeretném, ha józan állapotban is találkoznál velem, ugyanis kezd kicsit furcsa lenni, hogy mikor bármire is igent mondasz, akkor részeg vagy. Ma is. El akartalak kísérni az orvoshoz, és inkább beszállsz Ronaldo mellé…
- Ajj Ramooos! Ezt már megbeszéltük… nem?
- Nem beszéltünk meg semmit. Én kijelentettem valamit, mire te csak megütöttél… azóta is fáj az arcom… úgy érzem, kerülsz.
- Jaj! Te szegény. Hogyan kárpótolhatnálak?
- Mondjuk strand?
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése