2.fejezet

Kicsit hamarabb jött, mint péntek, de mivel ma befejeztem, ezért úgy gondoltam fel is rakom. Jó olvasást, remélem tetszeni fog.

"Amint az asztalhoz érünk, felismerjük a két idegent, akik nem mások, mint Gonzalo Higuain és Sergio Ramos…"

Miután minden kép a helyére került, már nem hagytuk annyiban az egészet. Szeretem a barátnőimet, de tudom sajnos milyenek. Néha még én sem hiszem el, hogy nem éppen Fabregas ismeretsége miatt vannak velem. Egyet viszont mindig is tudtam, hogy Hannahra bármikor számíthatok, viszont észrevettem, hogyan néz drága barátnőm Gonzora, mindig is hajtotta, hogy szimpatikus embernek tartja. Mivel ő az a tipikus „jó kislány” ezért nekem kellett közbeavatkozni. Híres voltam kisebb balhékról a kis magán körömben, ugyanis mindenki tudja, hogy ha kell, kiállok amellett az ember mellett, aki számomra a legfontosabb. Az, hogy Emm éppen Sergio Ramos száján lógott, engem nem zavart, viszont Lít a hajánál fogva lerántottam Gonzoról, és hatalmas bocsánatkérések közepette elhagytuk a helyszínt, persze mindent az alkoholra fogtunk, hogy megbotlottam és sajnos Lili volt a legközelebb. Összekaptuk a cuccunkat, majd leléptünk. Egy ideig egyedül baktattunk az úton, mivel mind a ketten ittunk, és még nem józanodtunk ki, ezért egyikőnk sem vezethet. Hirtelen hatalmas rántást éreztem a kezemnél, és Hanni nyikkanása sem mutatta másképp, rögtön pánikolni kezdett, láttam az arcán, hogy megijedt. Felnéztem, mire megláttam támadóinkat, a híres Real Madrid focistákat. Tudom, hogyan kell beszélni egy ilyen emberrel, mivel mikor kisebb voltam és Londonban éltem, akkor a többi sráccal jártam fociedzésre. Eleinte alig passzoltak, sőt, ha tehették mindenből kihagytak. Kereken egy hónapja még az egyik híres Londoni fociakadémiára jártam, számomra nem volt elég az ottani edzéssorozat, ezért mindig elmentem édesapáméra is. Jött pár friss igazolás, akik először is bennem csak azt látták, idézem: „Hmm szép fenék, az arca sem rossz, vajon mennyi idő alatt tudnám megfűzni?”, de ezek a srácok, mikor megtudták, hogy kinek is vagyok a lánya, rám sem mertek nézni. Persze sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, de mégis akihez a legközelebb kerültem, az nem más, mint Cesc Fabregas. Imádtam, és egy időben több volt köztünk, mint barátság, de rájöttünk, hogy bármennyire akarjuk ezt, akkor sem megy egymás mellett, mivel nem tekintettünk egymásra máshogy, csak barátilag. Visszatérve a jelenre, a srácok éppen most kezdtek el minket szédíteni, hogy menjünk velük egy italra, meg nagyon tetszett nekik a kis műsor, amit rendeztünk, persze nem értem mi számított műsornak. Tudtommal nem vertünk meg senkit. Elővették azt a tipikus férfias hangot, amit általában csajok felszedésénél használnak, és meginvitálnak minket egy italra. A közelben van egy kisebb pub, amiről persze nem is tudtam, de mivel most költöztünk ide, ezért nem csodálom. Alapból nem érzem magam még teljesen józannak, de ezt még tetézi az a rengeteg Baileys és bor, amit velünk itatnak. Miért van olyan érzésem, hogy elsősorban arra megy ez az egész, hogy leitassanak minket?! A következő kép számomra már az, hogy éppen vadul csókolózom Ramossal, ami kicsit furcsa, hiszen sosem tartottam olyan személynek, akivel bármi is lehetne. Végigcsókolja a nyakam, amitől libabőrös leszek, mire csak mosolyogva megcsókol. Egyre vadabb minden, az alkohol ízét érzem a szájában, de nem lassítunk a tempón…

Másnap reggel hatalmas fejfájással ébredek egy teljesen ismeretlen házban, egy Adonisz mellett. Fel sem fogom hirtelen, hogy mi történt, azzal törődök, hogy nem tudom, éppen hol van a kicsi Hannah. Nem foglalkozva semmivel sem, felkapom a cuccaimat, majd lelépek. Hívom a barátnőmet, de nem veszi fel. Hazaérek, majd látom, hogy a kocsi már a feljárón van. Mindenre gondolt, ugyanis elhozta a klub elől a csodajárgányt. Otthonunkban mindent megbeszélünk, kinek milyen volt, mit jelentett, de mikor ahhoz a kérdéshez jutottunk, hogy „Mit szóltak a srácok?”, kiderült, hogy mind a ketten az előtt léptünk le, mielőtt felkeltek volna. Elég hamar lefeküdtünk velük, amennyire ismerem Hannit, nem bírná el azt a megaláztatást, hogy felkel, és valaki annyit mond, „köszi, szivi az estét, most már mehetsz is.”.
Jól esne most egy kávé, mire eldöntjük, hogy miután kicsinosítottuk magunkat, embert varázsoltunk a másnapos fejekből, beülünk a közeli kávézóba, a La Rose-be. Nem gondoltam volna, hogy valaha is leszek, olyan részeg, hogy nem emlékszem arra, hogy megadtam valakinek a számomat. A telefonom csak egy számot ír ki, „áááá lehet végre a spanyol lap, talán mégis megkapom álmaim állását”. Felvettem, és Ramoska beleszólt, hogy „szia, cica, miért léptél le?” – válasz nélkül rögtön lerakom, és ki is kapcsolom. A srácok egyre jobban érdeklődtek irántunk, hogy vajon ki lehet az a két rejtélyes lány, kiknek még a nevüket se tudjuk?

Csak teltek a napok, de mi mindig arra az ominózus estére gondoltunk. Folyamatosan ugrottak be kellemesebbnél kellemesebb emlékképek, már nem tudtunk mit csinálni, inkább elindultunk egy ismeretlen hely felé, ahol talán végre pár órácskára elfelejtenénk a fiúkat. Ahogy belépünk, páran megnéznek, de nem törődök vele, ugyanis nem azért jöttem, hogy ismét idiótákkal vetessem magam körül. Rossz bevallani, de hiányzik London. Minden álmom az volt, hogy itt lakjak, mégis a focista miatt, inkább elköltöznék, de nem mondom azt, hogy eltörölném ezeket a dolgokat. Már kezdtem megőrülni, a napokban alig ettem, de biztos csak valami vírus. Talán még jobban berúgtam, mint a múltkor, ugyanis mikor megcsörrent a telefonom, rögtön felvettem. Nem hallok semmit, húzom magam után Hannaht, megfogjuk a cuccunkat, majd a következő kép már az, hogy ordítva énekelünk az utcán, pár srác meg is jegyezte, „Látjuk jó volt a buli, meghívhatunk titeket még pár felesre?” – mi természetesen az összes ajánlatot elutasítottuk. Megáll mellettünk egy hatalmas fekete terepjáró, és nem más száll ki belőle, mint Sergio Ramos. Tudat alatt nagyon örültem neki, sőt, sajnos tudatosan is kimutattam, nem tudtam kordában tartani a testemet, ugyanis már az ölében voltam és megcsókoltam.  Ramos a fülembe súgja, hogy elvisz kocsikázni egy kicsit, részeg állapotomban vihogva beleegyezek. Út közben tisztult egy kicsit a fejem, ezért már nem voltam annyira ön- és közveszélyes állapotban. Arra leszek figyelmes, hogy Sergi megáll az út szélén, közel egy erdőhöz, és azt mondja:

-          - Egyszerűen nem tudom elfelejteni a közös esténket. Próbáltam, de nem megy. Valahogy annyira más vagy… a többi lány megvárja, még felébredek, és megpróbál azzal kedveskedni, hogy kávét hoz, reggelit készít, csak azért, hogy még ne rakjam ki a házból. Te pont az ellentétük vagy. Leléptél mielőtt egy szót szólhattam volna, ráadásul, ha most nem lennél részeg, valószínűleg nem lennél itt, velem, egy kocsiban.

-         - Ne haragudj. Egyszerűen nem értem, hogy ezzel a kis monológgal most mire is akartál célozni. – ő csak megcsókol, aztán a fülembe suttogja, hogy erre. Mire elsőnek mozdulni sem bírok, hiszen már régóta erre vártam, aztán mire felébredek kábulatomból, rögtön meg is pofozom. – Mégis mit képzelsz? Azt hiszed, hogy én is annyira vágyom a közelségedre? Ahogy az előbb is mondtad, nem az a lány vagyok, aki csak úgy a nyakadba borul. Jó éjt Ramos! – kiszállok a kocsiból, majd elindulok haza gyalog. Visszaránt a kezemnél fogva, de mivel nem számítottam erre, ezért a mellkasának ütközök. Már éppen megcsókolna, de megcsörren a telefonja. Roni az, hogy holnap edzés 9től és ne késsen, mert Mourinho kinyírja, hiszen egy fontos meccset kell nyerniük.

-          Gyere, hazaviszlek. Nem tudod merről jöttünk, és nem akarom, hogy valami bajod legyen. – visszahúz a kocsihoz, az ajtónak dönt, és megcsókol. Kicsit tüzes állapotban volt már, éppen a ruhám alját húzta volna fel, de nem engedtem neki, ugyanis az első alkalmat könnyen megkapta, a másodiknál már nem elég szépen néznie. Leállítom, és arra kérem, vigyen haza, ugyanis a barátnőmről nem tudok semmit sem. Még egyszer megcsókol, számítok arra, hogy folytatná, de csak kinyitotta az ajtót, aztán mire végre elhelyezkedtem, beszáll mellém és indít.  Attól féltem, hogy ezután, az eset után valahogy meg fog változni a hangulat. De egyáltalán nem feszélyezett az út. Itt ülök, egy híres, beképzelt Real Madrid játékos mellett, és a lábam a műszerfalon pihen, hiszen már nem bírta a magas sarkút. Sose voltam az a tipikus nőies ember, szerettem a focit, a tornacsukát és a kényelmes ruhákat. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy bulizni is melegítőbe vagy farmernadrágba megyek, mert nem. A ruhám amúgy is rövid volt, ezért kicsit feljebb csúszott, hiszen fészkelődtem az ülésen, és ugye a lábam sem a padlón volt. Ramos tekintete persze rögtön megvillan, de elkezd vigyorogni és csipkelődni, hogy miért veszek fel ilyen gyilkos cipőt, ha nem bírja a lábam?!

-          Ezt majd akkor kérdezd, mikor meglátod a normális magasságomat. – mire ő még jobban elkezdett vigyorogni, ugyanis 15 centiméteres cipővel is kisebb voltam nála egy fejjel… több mint egy fejjel.

Kiszállunk a kocsiból, Sergito mellém áll, és rájön, hogy minimum 2-3 fej különbség van köztünk, elkezd mosolyogni, mire én csak oldalba bököm, hogy le lehet rólam szállni. Hannahból és Gonzoból annyit lehetett látni, hogy a férfi haja enyhén csapzott, a lány pedig csak pirul és vigyorog. Mire mi Ramossal összenézünk, valószínű egy dologra gondoltunk, hiszen ahogyan nekünk, úgy nekik is összejött minden, amire vágytak.

-          Héé nem akartok minket esetleg egy teára vagy más egyéb dologra behívni? – mire Gonzo kap egy puszit, Ramosnak pedig csak intek, és nevetve bemegyünk Hannahval a házba. Most a srácok hoppon maradnak.

Amint belépünk az ajtón, Hanka rögtön nekem esik, hogy mindent mondjak el, hiszen kíváncsi, hogy olyan jó volt-e a randink, mint nekik. Nem akarok róla beszélni. Nem akarok tőle semmit, ezért csak megkérem barátnőm, hogy meséljen ő. Elmondja, hogy Gonzo megcsókolta, összevesztek, majd kibékültek, és most minden Happy. Örülök neki, hiszen sokat szenvedett Matt miatt, megérdemli a boldogságot. De majd azért valahogy figyelmeztetem a drága Higuaínt, hogy ha megbántja, akkor neki csengettek. Este még felnézek skypera, ugyanis apával minden este beszélünk. Ma sem történt másképp, elmeséltem neki nagyjából a napomat, mire bejelenti, hogy sajnos a Londoni akadémiára már nem járhatok, a fiúk edzésén nem vehetek részt, mivel messze van, ezért a Reallal fogok focizni, de mivel a spanyol foci másabb, erőteljesebb és dinamikusabb, mint az angol, ezért nem mehetek minden nap, csupán egy héten 3-szor, 4-szer.  Mondhatom édesapám nagyon „feldobta” ezzel a hírrel a kedvem, bezzeg Hannah majd kiugrott a bőréből, ugyanis minden edzésemre eljött, és úgy van vele, hogy ez most sem lesz másképp.  Reggel telefoncsörgésre keltem, de mikor megláttam a ’ Ramos’ nevet a kijelzőn villogni, csak leraktam és bedobtam a sarokba. 

Ma van az első napom, amit a srácokkal fogok tölteni teljes egészében. Összepakolom a cuccomat, közben apa írt egy SMS-t, de azt nem tudja, hogy képben vagyok az edzés kezdetével. Belépek a Santiago Bernabeu stadionba, ahova mindig is el akartam jutni úgy, mint focista. Egy időben az életemet jelentette, mikor már kezdtem feladni ezt a pályafutást, akkor csak erre kellett gondolnom, és minden könnyebben ment. És most itt vagyok, a világ egyik legnagyobb futball csapatával fogok szívni, és a Special One lesz az edzőm.

-          Úgy látom új cicababa lesz a közelünkben. Srácok ő az enyém…