Sweet Again 10.

Sziasztok! 
Nos, őszinte leszek. Titania írása miatt jöttem újra vissza a blogra. Érdektelenség miatt nem akartam folytatni a történetet, de a szavai nagyon jól estek. Heti egy résszel igyekszem érkezni, addig, ameddig meg van már írva a történet. Utána, majd meglátjuk.
A képért pedig köszönet jár Tessának. :)
Jó olvasást Nektek!
Millió puszi, Lari. :)

(Larissa)

Arcom javuló tendenciát mutat, mindössze három nap telt el az ominózus eset óta, a tanár érdekes mód már nem kötekedik velem feleslegesen. Gondolom őt is megrázta az eset, hogy közel ötven évesen ilyenhez folyamodott, valamint nem kéne még egyszer megbotlania, mert akkor tényleg repül. Edzés-edzés hátán, majd az elméleti órákon részt véve,

újra edzés. Talán ennyi, amiről mostanság beszélni lehet. Hanna meg sem látogatott, ami őszintén szólva kissé rosszul esett, pedig biztos értesült balesetemről. Még csak egy üzenetet sem küldött, pedig picit elvártam volna az érdeklődést. Gondolom Mattel tölti az idejét, amit viszont megértek, mert nekem David foglalja le a szabad perceimet.

Délutáni futásom után, fáradtan lépkedek a lépcsősoron felfelé. Szerintem amolyan szívatás is, hogy ennyi futás és erőnléti edzés után még fel kell gyalogolnunk. Nehogy legyen egy lábnap utáni laza liftezés, végül is igaz. Hangos szóváltásra kapom fel a fejem, több srác kacagása elnyomja a vékony női hangot. Gyorsítva tempómon észreveszem szobatársam, amint a férfiak bűvköréből akar éppen kiszabadulni, de azok nem hagyják levegőhöz sem jutni.

-        Mi folyik itt? –erőteljes hangom most csak látszat, ám fáradságomat most háttérbe szorítva Tessa segítségére sietek. –Állítsátok le magatokat. Takarodjatok innen! –ordítva rontok közéjük, szerencsére az akadémián megvan a tekintélyem, tekintve édesapámra, valamint tudásomra. Sokan nem szerettek itt, de hál istennek az igazgatóval jól kijöttem.

-        De Larissa, egy picit sem szórakozhatunk?

-        Szórakozzatok magatokkal. De a szobatársamról a szemeteket vegyétek le. Soha, de soha egy ujjal ne merjetek hozzáérni, mert a kezeteket eltöröm. Ehhez tartsátok magatokat. –ellenvetést nem tűrő hangon beszélek, a rémült lányt karon ragadva, szobánkig rángatom.

-        Köszönöm. –megsemmisült hangon beszél, most azért sajnálom. Senkinek nem az a sorsa, hogy kiéhezett férfiak molesztálják, neki viszont részben ezt át kellett élnie.

-        Semmiség. Zuhanyozz le, és szedd össze magad. Hamarosan jön az edzés, és felkészültnek kell lenned, különben téged is kirúgnak. –monotonon beszélek, nem akarom teljesen, hogy elbízza magát és elhiggye, milyen jó barátnők leszünk. Karrieremre kell koncentrálnom, az ilyenek nem férnek számomra bele.

-        Mehetek veled? –halk hangja utat tör készülődésem közben. Igen, valóban ettől tartottam. A probléma forrása viszont az, ha ez egyszer megtörtént, megtörténik legközelebb is, ha nem teszem rá a kezem erre a lányra. Apró mosoly következtében bólintok, teljes futball szettemben az ajtó felé indulok.

-        Tudod, haragudtam rád, mert a legjobb barátnőm helyére jöttél. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk jóban. –tudja, hogy felé intézem a szavakat, ezt hangos sóhaja is elárulja. Nem reagálja le, ugyanis már így is késésben vagyunk, hála a kis közjátéknak.

-        Sziasztok lányok! –David a szokásos kézcsókkal üdvözöl, mosolyogva bújok egy pillanatra karjai közé. Úgy érzem kezdek túlságosan is kötődni hozzá. Eddig senkivel nem sikerül ilyen bizalmi kapcsolatot kialakítanom, pedig volt egy-két srác a közelembe, aki a csillagokat is lehozta volna, csak együtt legyünk. –Edzés után találkozunk Csillagvirág? –bólintva egyet a maradék távolságot a pályáig futva teszem meg. Üdvözölve a tanárt meglepődve konstatálom, nem Mr. Johnson áll velem szemben.

-        Na, mivel mindenki ilyen szépen összegyűlt, szeretnék Önöknek bemutatkozni. Edward Lewis vagyok, Mr. Johnson helyére érkeztem. A tegnapi nap folyamán beadta a felmondását. –fejem leszegem, de még utolsó szempillantásommal láthatom barátom elégedett tekintetét. Hiába mondtam ne csináljon semmit, mégis közbenjárása segítségével edzőnk elhagyott minket. Elkezdődik a bemelegítő kör, de Tessa nem nagyon bírja a kiképzést. Mögé rohanva, elkezdem hátánál fogva tolni. Muszáj teljesítenie, hiszen az új edzőnél tiszta lappal indulunk. Itt még nincsenek kialakított képek, sem előítéletek. Ha most rendesen dolgozik, kis kedvenccé válhat. Érzem izmai megfeszülnek, ellenkeznek az éppen kapott terheléstől. De muszáj megcsinálnia.

-        Gyerünk Tess! Képes vagy rá! –kiabálva tolom tovább, a testem megmakacsolja magát. Nehéz magamat is mozgásban tartani, valamint őt is. Fogalmam sincs, hogyan került be az akadémiára, hiszen ahhoz teljesítenie is kéne, viszont az ő kondija egyszerűen a béka feneke alatt található.

-        Nem megy Lari. –megállva előtte szétnézek, majd mikor megbizonyosodom arról, senki nem figyel, egy apró pofont keverek le neki.

-        Olyan nincs. Napról napra jobb leszel, csak ne add fel! –nógatva ugyan, de letudjuk a kötelező köröket, majd nekikezdve a nyújtásnak más szemmel kezdem el nézni újdonsült szobatársamat. Neki egyáltalán nem könnyű itt lenni, és még én sem könnyítettem meg a dolgát. De mától minden változik.

Elérkezett az esti szökés ideje. Mosolyogva pillantok végig magamon az egész alakos tükörben, majd elégedetten konstatálom a lehetőségeknek mérten kihoztam magamból a maximumot. Telefonom ütemes zenélése töri meg mustrálásomat, felvéve a készüléket Hanna neve villog a kijelzőn. Szívem kettészakad. Fogadjam a hívást, vagy dacból utasítsam el? Hisz akárhonnan nézzük három napja felém se szagolt, ami egy barátságba szerintem elég gáz. Tessa felé nyújtva a készüléket kérlelő tekintettel figyelem.

-        Igen tessék? Larissa Morrison telefonja. –értve a célzást fogadja a hívást, helyet foglalva mellette füleimet hegyezem.

-        Ó szia! Hanna vagyok, Larit merre találom? –szótlanul mutogatom el neki barátom nevét. Talán, ha ezt megtudja, nem fog zaklatni.

-        Elment Daviddel valamerre. A telefonja itt maradt. Adjak át neki valamit, ha visszaér?

-        Nem köszönöm, majd keresem holnap. –gyors köszönés után nem vár választ, már csak a búgó hangra leszünk figyelmesek.

-        Hát, ez fura volt.

-        Négy napja nem keresett. Szóval kicsit megérdemelte. –meghallva ablakomon koppanó apró kavicsokat, mosolyogva intek a lánynak. Kilépve a párkányra, szokásos játékunkat játsszuk, én egy ugróművészt meghazudtolva vetem le magam a mélybe, barátom pedig ügyeskedve kapja el apró testem.

-        Ez aztán a landolás Laris. –apró puszit adva szája sarkára, talpaim földet érnek.

-        Szebb volt az elkapás. –kacsintva egyet megfogom kezét, majd mosolyogva indulunk el az erdő felé. Szerettem vele lenni, gyomrom apróra zsugorodva jelezte a szerelem lassan utolér. Nem tudom mit kéne tennem. Valljak színt neki? Vagy inkább titkoljak el mindent?

-        Figyelj kis csillag. Arra gondoltam, hogy tölthetnénk ezt a kis időt kettesben. –ujjai között megforgatva egy hotelszoba kulcsát, azt hiszem elég nyilvánvalóan jelzi szándékait.

-        Dave, én ebbe egyáltalán nem vagyok még biztos, hogy ez jó ötlet. Alig ismerjük egymást. Inkább menjünk el valamerre.

-        Ugye nem gondolod, hogy sakkozni fogok? Férfi vagyok, te pedig egy vonzó nő. –felcsattanása egyáltalán nem tetszik, de vonzódom hozzá annyira, hogy talán beadjam ma este a derekam.

Sokáig tartogattam szüzességem az igazinak, és szerintem ez maga a félisten David az én életemben. Ilyen fiatalon még ezek nagy szavak, de úgy érzem mellette boldog vagyok. Még nem okozott szomorú perceket, ellentétben hatalmas barátaimmal, akik eltűntek az éterben. Fabre sem keresett azóta, mióta édesapám kirakott az edzésekről, Hannaról pedig ne is beszéljünk. Csalódtam bennük, bár én is kereshettem volna őket. De miért pont én? Hisz nekem volt egy hatalmas balesetem, és az én arcomat törte össze egyik tanárom. Akkor miért én emeljem rájuk a telefont? Pedig Cescy is megígérte, soha nem fog elhagyni. Hol vannak a nagy szavak?

Gondolataimba mélyedve lépkedek amellett a srác mellett, aki talán ma éjszaka megkapja féltve tartott erényeimet. Végül is, ha azt nézzük, Hanni egy egyéjszakás kalandnak köszönhetően vált meg ettől a kincstől, legalább én ezt a fiút ismerem. Valójában ismerem? Vagy csak úgy érzem? Belépve a recepcióra, érdeklődve pillantanak felénk a hotel dolgozói. Nem éppen emberi időben érkezett két fiatal, akiknek az arcukra van írva mit is terveznek valójában.

-        Lari? –az ismerős hang felé kapva tekintetemet, titkon örülök megjelenésének. –Mit keresel itt? –hatalmasat sóhajtva kissé arrébb tolom. –Lari! Mit csinálsz itt ezzel a férfivel? –hatalmas barna szemeiben düh csillan, nem tudom hova tenni ezeket az érzéseket.

-        Laris, szívem. Gyere! –David behízelgő hangjára gyomrom összerándul, fogalmam sincs mit tegyek.

-        Lari, kérlek. Hazaviszünk! –éppen ma emlegettem Fabregast, most mégis haragszom rá. Eddig nem jelentkezett nálam, most mégis kérlel, menjek velük. Nem akarok! Most az egyszer nem akarom ezt a lépést megtenni. Nem akarok máshoz alkalmazkodni, főleg nem egy olyan emberhez, aki eddig a percig nem is tudta, hogy létezem.

-        Majd beszélünk Cesc. –hangom sivár, arca megrándul a közömbös hangleejtésemnek köszönhetően. Szívem körül tompa fájdalmat érzek, nem érdemelte meg. Jó énem kérlel, kérjek bocsánatot és vitessem magam haza. De az azt jelentené, édesapám megtudna mindent. Erre pedig még nem készültem fel. Követve a kék szemű fiatalt, hatalmas sóhajtással lépek be az általa lefoglalt szobába. Az életem itt vesz gyökeres fordulatot…