Sweet Again 12.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet, fogadjátok tőlem sok szeretettel.
Jó olvasást. 
Millió puszi, Lari.:)

(Andrew Morrison)

Fabregas hívására szó nélkül ugrottam, és ültem is a kocsiba. Fogalmam sem volt arról, hogy lányom ilyen nevelési morál után még képes lenne hasonló cselekedethez, de a spanyol gyerek hangja valóban aggódással teli volt. Nem találhatott ilyet ki. Mérges voltam lányomra, szívem szerint azon nyomban kivettem volna abból a nyamvadt akadémiából, hisz ott minden csupa fertő. Az ember azt gondolná, ha már egy sport iskoláról van szó, ott valóban teljes szigorral fogják és nevelik a fiatalokat, ezzel szemben a legnaivabb embereket állítják a folyosó elejére, afféle őrnek. Holott az ottani gyerekek simán megoldják a szökést az ablakon keresztül. Tudom, mert sajnos Larissa is lebukott egy párszor. Sajnálom, hogy ismét így kellett elválnunk, ennyiből nem békülök ki azzal, hogy túlontúl hasonlítunk. Mind a ketten makacsak vagyunk, aminek vitáknál nem sok értelme van.

Fabregas az autó mellett álldogál, szem és fültanúja volt az iménti jeleneteknek. Soha nem ütöttem meg lányomat. Valahogy elítéltem az efféle cselekedetet, de most igenis rászolgált minderre.

-        Van mivel hazamenned? –nemleges fejrázása következtében távirányítómmal kinyitom az ajtót, majd mutatva az anyós felé, bepattanok. –Merre laksz? –lediktálva címét, már indulunk is.

-        Sajnálom Uram, hogy belekevertem ebbe.

-        Nem, nagyon is jól tetted, hogy felhívtál! Nem tetszik nekem az a gyerek! –a düh ismét végigsöpör rajtam, ujjaim elfehérednek a kormányon.

-        Tudom, nekem sem. De látja, Larissa hajthatatlan.

-        Majd teszünk róla, hogy másképp lássa. –ezzel befejezettnek tekintem a témát. Megállva egy szép családi ház előtt, egy fiatal férfi idegesen lép ki az ajtón.

-        Ilyet többet ne csinálj! –morgó hangja után tudatosul benne, nem csak a fiatal srác ül a kocsiban. –Elnézést Uram, Brian Fabregas vagyok. Cesc testvére. –átsétál a másik oldalra, a lehúzott ablakon benyújtva kezét, határozottan mutatkozik be. Fabregas kiszállva mellőlem elköszön, majd a két férfi együtt belépve az ajtón végre utamra enged. A Fly Emiratesig autózva, idegesen parkolok le. Bevágtatva a kapun intek a portásnak, majd egészen a füves területig rohanva egy labdát veszek a kezembe. Talán mégis sokkal több a közös bennem és lányomban. Mindkettőnket ugyanaz a dolog nyugtat meg, csak én mindettől megfosztottam és most ezért lázad. Egy halk női hang nevetése zavarja meg figyelmemet, dekázásomat abbahagyva a kispad felé fordulok.

-        Miből gondolhattam volna, ha a telefonhívásra nem reagálsz itt talállak a stadionba? –szőke haját hátradobva vékony lábait keresztbe teszi. Egy rövid fekete szoknyát visel, es egy falatnyi fehér toppot. Gondolataim egy pillanatra elkalandoznak, de megrázva a fejem visszatérek a labdához.

-        Mit szeretnél Hanna?

-        Ó, ha te azt tudnád Andrew. –sóvárgó tekintettel mér végig, agyam minduntalan a szoknya hosszúságát elemzi. –Le se tagadhatnátok a Morrison vért. Larinak is, ha baja van a labda társaságába menekül. –lágy kacajától kiráz a hideg, nem jó, hogy késő este kettesben maradtunk. –Öntsd ki a kicsi Hannának mi bántja a szíved. –közelebb lépdelve hozzám elvonja a figyelmem. Hatalmasat sóhajtva leülök a pálya közepére.

-        Larissa le akart feküdni egy olyan gyerekkel akit csak másfél hónapja ismer. –szinte köpöm a szavakat, kezem ökölbe szorul. A fiatal lány leülve velem szembe, kezét kezemre simítja.

-        David. –nemes egyszerűséggel ejti ki azt a nevet, amit szívem szerint örökre kitörölnék családom életéből. Miért kell ezt tennie? Nem okoz elég problémát nekem szobatársa? –Nem jó gyerek, nekem elhiheted.

-        Tudom, tisztában vagyok vele, azért is próbálom ennyire óvni, de hajthatatlan.

-        Én mondtam, engedd el velem Spanyolországba. –megrántva vállát csábító mosoly telepedik ajkaira. Valójában gyönyörű lány, és ha azt nézzük a korkülönbség sem eget rengető közöttünk. Közelebb húzódva hozzám ajkaimat pásztázza.

-        Nem fogom. Akkor még jobban elveszítem a látótávolságomból. Így is megőrjít, hogy fogalmam sincs jelen pillanatban mit tesz az akadémia falain belül. –morogva ejtem ki a szavakat a számon, de ez a lányt egyáltalán nem ijeszti el. Ajkait beharapva elmosolyodik.

-        Te fogsz erre kérni Andrew. –ajkaimra tapadva már nem vár engedélyemre. Bár ez elég furán hangzik, hisz én vagyok a férfi, nekem kellett volna a kezdőlépést megtennem. Helytelen. Amit most csinálunk, az helytelen. Ha Riri megtudja, összetörik a szíve. De miért gondolok rá? Hisz ő sem fontolta meg nekem, hogyan esik majd a tette, ha tudomást szerzek róla. Eltolva a fiatal lányt felpattanok, a labdát a vonal mellett elhelyezett tartóra teszem. Hátrapillantva egy kérés fogalmazódik meg a fejemben, de a lány mintha olvasna a gondolataimban. –Holnap reggel beszélek vele.

-        Köszönöm. –bólintva egyet faképnél hagyom. Megrémít a közeledése. Olívia halála óta egy nővel sem volt dolgom, hisz lefoglalt a gyereknevelés. Most mégis úgy érzem vonzódom a család gyerekkori barátjához, Hannához. A szemem láttára cseperedett érett nővé, amit jelen esetben szó szerint kell, hogy értsek. Látszik rajta, tapasztaltabb már, mint egyetlen szemem fénye, de úgy érzem ebből semmi jó nem fog kisülni. El kell kerülnöm őt, ha nem akarom lányomat még jobban magamra haragítani.

(Larissa)

Szó nélkül szelem a köröket, barátnőm a felénél feladta a testmozgást. Agyam jelzi, meg kéne állnom, beszélnem kéne vele, hisz egyedül miattam kelt fel kora reggel és jelent meg a kollégium falain belül. De megmakacsolva magam csak az ütemes levegővételre koncentrálok. Mégis mit gondolt? Majd eljön, a nyakába borulok, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? Na azt biztos, hogy nem! Abban is reménykedek a mai edzéssorozaton David nem jelenik meg. Nem akarok, még vele is foglalkozni. Nem is tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban. Kikacag? Szánakozik? Lenéz?

-        Lala, kérlek. –hangja megállásra késztet. Nem tehetem ezt vele, biztos van valami ésszerű magyarázata a tettére.

-        Mit szeretnél? –lihegésem nem csillapodik, nyújtó feladatokat végezve füleimet hegyezem.

-        Mindössze beszélni veled.

-        De hát most is azt tesszük! –felcsattanva foglalok helyet az enyhén nyirkos gyepen, majd előrehajolva halk nyögés hagyja el a számat. Bokám kicsit rossz pózban kapott szerepet ebben a gyakorlatban, az efféle terhelést még nem nagyon díjazza.

-        Elég legyen Morrison! Nem velem kéne így viselkedned!

-        Háláljam meg, hogy cserben hagytál? –hangos szóváltásunkat mindössze a korán ébredő madarak a fültanúi.

-        Te mégis miről beszélsz?

-        Hanna! A balesetem óta alig keresel! Tettem ellened valamit, hogy ezt érdemlem? –abbahagyva a feladatsort már csak őrá összpontosítok. Vádló hangnememnek köszönhetően szemei tágra nyílnak.

-        Múltkor is hívtalak, erre az új barátnőd vette fel. –szemrehányóan keresztbe fonja karjait melle előtt, tartva a szemkontaktust érzem, ezt vagy higgadt fejjel beszéljük meg, vagy semmi értelme nem lesz a mai napomnak sem.

-        Mert sértette a büszkeségem, hogy az-az ember akivel együtt éltem konkrétan, négy napig felém se szagol.

-        Képzeld, mikor megsérültél az órán, eljöttem hozzád és láthattam amint a kis barátod a személyes holmid között turkál, majd mikor rákérdeztem mit csinál megfenyegetett. Arról nem is beszélve, hogy hetyegett egy fekete hajú pomponos csitrivel. –ujjaival csettint egyet, majd közelebb lépdelve hozzám helyet foglal mellettem. Akkor már megvan miért volt a szobám olyan, mintha tornádó sepert volna végig rajta, miközben én az igazak álmát aludtam.

-        Mivel fenyegetett meg?

-        Közöltem vele, hogy elmondok mindent neked. Erre megkérdőjelezte szavaimat, hogy szerintem nekem mégis ki hinne. –mára már csak szomorúságot látok hatalmas zöld szemeiben, szívem körül enyhe fájdalmat érzek. –Őszintén. Elgondolkoztam azon, mi van, ha igaza lesz? Ha annyira kimosta a szépfiús bájával az agyadat, hogy neki hiszel és nem nekem.

-        Hanna, Hanna. Kicsi Hanna. Hát csak nem tudtad a lepcses szádat befogni, igaz? –egy erőteljes férfias hang érkezik a hátunk mögül, automatikusan barátnőm közelébe húzódok. –És te Lari, azok után, amit átéltem miattad, még el is hiszed a megkérdezésem nélkül? –szemeiben furcsa fény villan, a gonoszság apró szikráját vélem felfedezni a gyönyörű kékségben. Nem hiszem el, hogy ennyire naiv voltam.

-        Kérlek David, hagyj most minket magunkra. –hangom enyhén megremeg, egyáltalán nem a magabiztos énemet mutatom vele szemben. Így ülő helyzetben félelmetesen magasnak tűnik.

-        Rendben Csillagvirág, de ha megvolt a fejtömés, szeretnék én is beszélni veled. Elmesélni mindent az én szemszögemből, úgy ahogy valószínűleg csak tőlem hallhatod. –gúnyos mosollyal a szőke ciklon felé fordul, majd mint ahogy derült égből érkezett, úgy is tűnik el.

-        Lari, kérlek, higgy nekem. Nem jó ember. Szerintem talán én vagyok az egyetlen, aki sose hazudott neked. Gondold végig kivel barátkozol. –ezzel megfogva edzőcuccát elindul az ajtó felé. Se szó, se beszéd magamra hagy a gondolataimmal.