Sweet Again 7.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb rész, jó olvasást kívánok hozzá.
Millió puszi, Lari. :)

(Andrew)

(Florida ft Maluma- Hola)

Fájt így látnom a lányomat, de muszáj megóvnom az esetleges sérülésektől. Ő valószínűleg úgy gondolja, most minden és mindenki ellene van, de egyszer rájön csak segíteni akartunk neki. Valóban, nem olyan gyerekkora volt, mint egy átlagos kamasznak, és most bánom is az eszemet, hogy belevittem a sport világába. Nagyszüleinek igaza volt, a modell karriert kellett volna választania. Bár, ha azt nézzük nem volt előtte igazi anya példa. Van egy sanda gyanúm, miszerint visszatért az akadémiára, ugyanis én eltiltottam a profi edzésektől. Hiába mondta az orvos, szigorú követelményekkel kell végigcsinálnia a rehabilitációt, hajthatatlan. Bár én is az lennék, úgy látszik ezt tőlem örökölte.

-        Edző, nem oldható meg, hogy Lari velünk legyen? –nap, mint nap felteszik a fiúk ezt a kérdést, de nem engedhetem többet a pálya közelébe. Mogorva tekintetemet Walcottra szegezem, majd szó nélkül az irodám felé indulok. Nem tudom, mit tennék, ha elveszíteném. Azt az embert, aki a világot jelenti nekem, hisz nem tudok másnak élni, csakis lányomnak. Egy szőke hajkorona jelenik meg ajtóm előtt, hála az üveges résznek már tudom, ki lesz váratlan látogatom.

-        Szia Andrew. –mosolygós arca kicsit jobb kedvre derít. Hannah családunk barátja, valamint lányom egyetlen támasza. Jobban megnézve csinos, szemrevaló lány, de mégis. Lányom lehetne.

-        Mondjad Hanni.

-        Szeretném Spanyolországba vinni a lányodat. –nemleges fejrázásommal nem törődik, szemközt elhelyezkedő fotelba leül. –Igazából nem is az engedélyedet jöttem kérni, hisz ő is nemet mondott.

-        Akkor mit szeretnél? –lábát keresztbetéve szórakozottan dobja hátra haját. –Ha nem ismernélek azt mondanám flörtölni próbálsz velem. –kacagva a képtelen ötleten várom az elutasító válaszát, de az nem érkezik.

-        Ha így lenne, probléma lenne?

-        Hannah. Lányom lehetnél, ismerem a szüleidet. –csábos tekintete fogva tart, rossz cselekedetektől az éppen érkező Fabregas ment meg.

-        Uram, elnézést a zavarásért. Szia Hanna. –mosolyogva int a lánynak, aki bólintva egyet telefonjával foglalja le magát.

-        Mi történt Cesc?

-        Semmi, csak beszélni szeretnék Önnel Larissáról. –már látja rajtam az elutasítást, így gyors mentegetőzésbe kezd. – Nem a sportkarrierjéről.

-        Hanna drágám, picit magunkra hagynál? –a lány cserfes tekintettel vonul ki, az ajtóból felém kacsintva zavarba hoz. Mióta Oliviát elvesztettem, azóta csak a sportnak és a lányomnak élek. Még csak futó kalandom sem volt, annyira lefoglalt a gyereknevelés és az edző karrier építés.

-        Uram, szeretnék engedélyt kérni, hogy a lányát randevúra hívjam.

-        Szó sem lehet róla! –asztalra csapok, mire a fiatal fiú kissé hátrahőköl.

-        De uram, kérem. Gondolja végig. Minket szem előtt tarthatna, de akivel most találkozgat, nem tűnik éppen jó arcnak. –innen nézve a dolgot egész ésszerűnek hangzik. Mikor Larissa jövendőbelijére gondolok, ilyen srácot képzelek el, mint Fabregas. Valójában jó gyerek, tisztelettudó, és tudom, soha nem csinálna olyat, amivel megbántaná prücsököt.

-        Egyezzünk meg abban, hogy erről senki nem szerez tudomást. Ha Lari, elfogadja a kérésedet, beleegyezek. –bólintása után kezet fog, majd intve magamra hagy. A várt szőkeség viszont nem lép be a helyére. Nem is baj, azt a lányom soha nem bocsájtaná meg, ha én egy barátnőjével kezdenék ki.

Bepattanva autómba, a Life elnevezésű akadémia felé tartok. Muszáj látnom, hisz telefonját nem veszi fel. A sérülése óta teljesen elzárkózott előlem. Nem akarja egy percre sem gyengének mutatni magát, érzéseiről egyáltalán nem beszél. Tudom, hogy Morrison vér csörgedezik az ereiben, így tisztában vagyok azzal, egyszer segítenem kell karrierépítésében. Ha a Real Madrid klubban szeretne játszani, mindent megteszek azért, hogy sikerüljön. De ennek még egyáltalán nincs itt az ideje. Én sem készültem fel rá, és ő sem arra, hogy elhagyja édesapját. Legalábbis Hanna mondatából erre a következtetésre jutottam. Viszont idővel vissza kell engednem az edzéseimre, ugyanis, ha nem teszem meg a búcsúzás hamarabb utolér, mint gondolnám. Olyan, mint én. Ha focizni akar, nincs ami megállítsa. Legyen az szerelem, barát, vagy családtag. Ebben picit önzők vagyunk mind a ketten. Bár nekem Olivia halálakor muszáj volt feladnom a profi ligát, hiába segítettek be a szülők. Nem járhattam minden nap két edzésre, és nem mehettem el két napokra az ellenfél otthonába, hiszen egy pici baba várt haza minden este. Belépve a portára, egy diák unottan figyel.

-        Szia, Larissa Morrisonnal szeretnék beszélni. Mi a szobaszáma? –a srác szeme lányom neve említésekor felcsillan, amelyről szívem szerint nem vennék tudomást.

-        A 214-es lesz. Éppen ma kapott új szobatársat. –felesleges információközlésnek köszönhetően fejemben gondolatok cikáznak. Remélem azért itt az alvás nem koedukált. Ha mégis, tuti szétverem az igazgató képét. Feltrappolva a második emeletre, egy hosszú sötétbarna hajú lánnyal nézek farkasszemet. Tekintete elvarázsol, agyamban rögtön egy kép villan be. Nem, nem. Az nem lehet! Lila atlétája tökéletes simul testére, nőies vonásait messziről ki lehet szűrni. „Én ezt nem hiszem el.” Agyamban a kérdések száguldoznak, nem értem miért pont most. Miért pont itt? Miért kellett ennek megtörténnie?

-        Jó napot! –kedves hangjától kiráz a hideg, a dejá vu pillanatok alatt ér utol. Olivia…

(Larissa)

(Maluma-GPS)

Új szobatársam nem éppen a szimpatikus emberek közé sorolandó. Lehet előítélettel indítok vele szemben, pedig apa mindig rágta a fülem, soha ne egy adott szituációban vonjak le egy véleményt. Sajnos erről nem tehettem, legjobb barátnőm, lelki társam, már-már testvérem helyére érkezett ő, aki egyszerre vált ki belőlem unszimpátiát, mégis egy részem közelebb szeretne kerülni hozzá. Ez vajon miért lehet? Mosolygós arccal lengeti előttem a kezét, nevét elmotyogva várja válaszomat. Felhúzott orral lépek el mellette, majd megindulva szobám felé hallom, hogy követ. „Akár egy pincsi kutya.” Felcöngetve több ember tekintetét rám emeli, az ismerős kék szemek megmosolyogtatnak.

-        Egy ilyen szép hölgy miért mufurc? –megnevezésemnek köszönhetően enyhén elpirulok.

-        Kaptam egy utánfutót. Ráadásul Hanna helyére érkezett. –duzzogva fonom össze mellkasom előtt kezeimet, hallom a lány fáradt sóhaját. Tudom, nem viselkedek vele szépen, de még egyelőre nem tudom félrerakni ellenszenvemet. Megpróbáltam, nem megy. Nem vagyok még felnőtt. –Este nem iszunk meg valamit?

-        Hallottátok emberek? Az elérhetetlen Larissa kisasszony randira hívott. –kezét szívéhez kapva színpadiasan meghajol. Kacagva bokszolom vállon.

-        Akkor remélem ez egy nem. –copfomat kiengedve ujjaim végigszántanak enyhén vizes tincseimen. Több fiú lélegzetvisszafojtva figyel. Igazából a suliba én voltam a fekete bárány. A srácok közül nagyon sokan szerettek, be is próbálkoztak nálam, de rendszerint elutasítást kaptak, ahogy elején David is, de úgy gondolom, egy esélyt megérdemel.

-        Dehogyis Csillagvirág. Határozottan igen, de hogy megyünk ki?

-        Kiszökünk. Vagy nem mered? –bennfentes suttogásomnak köszönhetően kirázza a hideg, nyakán apró libabőrök jelennek meg. Szemében a tettvágy felcsillan, rákacsintva válaszát már nem várom meg. Újdonsült szobatársammal a nyomomban belépek az ajtón. Barátnőm ágya körül a poszterek eltűntek, szokatlan csend honol közös lakájunkban. Levágva edző cuccomat, azonnal a fürdő felé veszem az irányt. Ennyiből volt jó nőként egy sportakadémián részt venni, hisz szobáinkhoz külön tusolót kaptunk, így nem kellett a férfiakkal osztozni, esetleg olyan időpontot választani mikor már a legtöbben alszanak.

Fogalmam sincs, hogy történhetett mindez. Úgy érzem életem összeomlóban van, bár ez így elég tragikusan hangzik, de valójában tényleg így érzem. Megszűntek az érzelmi hullámokat elnyomó edzések, ráadásul kaptam a nyakamba egy koloncot, akit még pesztrálhatok is, hisz elvárás lesz velem szemben a fair play. Rajtam kívül valószínűleg senkit nem ismer, így innentől kezdve mondhatni én leszek a gyámja. Folyatva magamra a hidegvizet, testem megremeg az elfojtott zokogástól. Szükségem van arra, hogy agyamat és lelkemet is egyaránt kikapcsolhassam. Ezt viszont csak egyetlen helyen kaphatom meg, ahol történetesen saját édesapám helyezett tiltólistára. Nem haragudhatok rá, az én érdekeimet nézi. De jelen esetben akkor nézné igazán, ha a legjobb stábot szedi össze egy rövidített rehabilitációs időre, és a hétvégi meccsre már kezdőként, vagy legalábbis csereként állhatnék fel. Ha így haladok, nemhogy a Real Madrid játékosa nem leszek sose, de még a takarítója sem. Elzárva a vizet bosszúságom nem csillapodik. Felitatva a kósza cseppeket testemről, egy rövidnadrág atléta kombinációba bújok. Kilépve az ajtón már nem látom ott az új lányt, váll rántva telepednék le az ágyra, ám a kopogás megzavar. Az ajtó felé csörtetve feltépem a szerkezetet, ügyet sem vetve az érkezőre morogva indulok a matrac felé.

-        Megmondtam, kulcsot vigyél. Nem leszek mindig itt, hogy beengedjelek. –halk kacagás üti meg a fülem, édesapám boldog arckifejezéssel mér végig.

-        Örülök, hogy jobban vagy prücsök. –megborzolva hajamat maga mellé húz. –Hallom, nem vagy valami boldog. Kinek intézted szavad?

-        Hannát kirúgták, kaptam helyette egy másik lányt. –szinte köpöm a szavakat, pedig szegény tényleg semmit nem ártott még nekem.

-        Miért vagy ilyen? Úgy gondolom megtanítottam senkit nem ítélünk a borítója alapján. –megrovó tekintetétől elszégyellem magam, agyam minduntalan az elmúlt egy órás viselkedésemet zongorázza újra és újra vissza gondolataimba.

-        Apa, nem viselkedtem szépen vele. De annyira felidegesített az érkezése, hogy még a nevére sem emlékszem. –sóhajtva egyet hanyatt dőlök az ágyon, apa hajamat simogatva próbál nyugodtságra inteni.

-        Majd megbékélsz. Lenne egy ajánlatom. –érdeklődve fordulok felé, szemeimbe visszatér a gyermekies csillogás.

-        Ki vele! –izgatottan kiáltok fel, de válasz nem érkezik. –Na! Ki vele! Kivelekivelekiveleee!! –kacagva lököm meg karját, teljesen besózok az esetleges ajánlatától. Csak merem remélni az, amire szívem mélyén gondolok.

-        Részt vehetsz az ágyúsok edzésén, feltéve ha itt a féléves vizsgákat megfelelően teljesíted. Maximális odaadást várok tőled, a legjobb eredményt akarom látni. Ebben az esetben visszatérhetsz közénk. –nyakába borulva izgatottságom egy percig sem csökken, felrántva karjánál fogva az ajtó felé tolom. –Most mit csinálsz?

-        Randim lesz apa, készülnöm kell.  –ábrázata elsötétül, de nevetve csapom rá az ajtót. Titokzoknit felvéve Converse cipőmet kerítem elő az ágy alól, majd kinyitva az ablakot kissé aggódva nézem most a magasságot. Máskor simán egy szaltó segítségével leugrottam, ám most bokámat ettől az őrültségtől jobban féltem.

-        Beszari! –egy kiáltás, és az adrenalin már az ereimben dübög.

-        Kapj el szépfiú! –kilépve a párkányra gondolkodás nélkül vetem magam a mélybe, hangos sikkantásomnak köszönhetően pár lámpa felkapcsolódik, de mire a kíváncsi tekintetek megjelennének az ablakban, addigra mi már futásnak eredünk. A boldogsághormon csak úgy cikázik bennem, eufóriás sikítással állok meg egy fa tövében. Talán most már elég messzire keveredtünk a vizslató szemek elől. –Szerencséd, hogy nem törtem a nyakam.

-        Több kell ahhoz, hogy te meghalj nekem. –vállamon átdobva karjait elégedetten simulok ölelésébe. Most jött el az idő, mikor nem harcolhatok tovább érzéseim ellen. Fiatalság bolondság, szokták is mondani az idősebbek, és igazat adok nekik. Inkább bánjam meg tetteimet, mint később azért szidjam magam, mert ami a legbelső vágyam volt, nem tettem meg. Mosolyogva lépünk be a szabadság elnevezésű kocsmába, majd leülve egy eldugott bokszba italt rendelünk. Ez egy nagyon jó este lesz, ha a megérzésem nem csal.