Chapter 55.

Sziasztok!
Hatalmas késéssel, de megérkezett az új fejezet! Jó olvasást, reméljük tetszeni fog!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Antonia - Hurricane)

Beülve az autóba, első találkozásunk helye felé hajtok. Eltervezve a megfelelő születésnapi partit szerelmemnek, reménykedem abban, hogy sikeres lesz a meglepetés is. Ronaldonak indulás előtt küldök egy SMS-t, melyben az igenen kívül semmi más nem szerepel. Megbeszéltük a srácokkal, hogy ha Larin semmiféle passzivitást nem látunk, rendezünk neki egy bulit úgy, hogy közben én elcsalom, még a srácok mindent lefixálnak véglegesen. Ezt a meccs utánra terveztük, de sajnos közbejött a kórházlátogatás, így mindent függőben hagytunk.

Kezét a váltóra téve, sürgetően pillant rám. Mindig együtt váltottunk, bár ez az utóbbi időben elmaradt közöttünk tekintve arra, hogy milyen hónapok vannak a hátunk mögött. Mosolyogva teszek eleget kérésének, majd leparkolva, kipattanok az autóból, és segítek neki kiszállni. Édes mosolyát rám villantva, teljesen más énjével találom szembe magam. Nem egészen két éve még kislányos zavarát próbálta leplezni, én pedig élveztem a tiltott gyümölcs ízét. Tudtam, hogy könnyen megkaptam, viszont az első randi meghívásomat elutasítva rájöttem, ő kell nekem. Ő, aki nem azért akar találkozni velem, mert híres vagyok, hanem azért, hogy megismerhessen. Belém karolva indulásra késztet, cipője ütemesen kopog a kihalt területen.

Megpillantva az ismerős pincért, intünk neki, mire asztalunkhoz kísérve a szokásos menüt hozza nekünk. Rengetegszer ettünk már itt, ez afféle szent helynek számított, ugyanis itt alapozódott meg a kapcsolatunk. Itt jöttünk rá arra, hogy mennyire félreismertük a másikat, és ezt követte a fantasztikus este, amit a pályán töltöttünk. Lábai végigsimítanak lábamon, mire akarva akaratlanul megrázkódom.

-          Mit tervezel vacsi után? –kérdése meglep, agyam megfelelő válasz után kutat. Azt mégsem mondhatom, hogy hohó, bulit szervezünk, majd lepődj meg. Ez nevetséges lenne.

-          Még fogalmam sincs. Szeretném a szabadidőmet veled tölteni. –váll rántva pillantok rá, vörös ajkai vonzzák tekintetemet. Áthajolva az asztalon szenvedélyes csókot lopok tőle, mire nevetve törli meg számat.

-          Most tönkretettél. –morgolódva, ámde mosolyogva nyúl tányérjáért, majd a salátát falatozva, jóízűen kacag fel arcomat meglátva. Már hiányzott az a pörgés, ami mellette elkap. Telefonom zsebemben rezegni kezd, az üzenetjelző hang hamarosan meg is szólal. „Mindent előkészítettünk, fél órán belül legyetek itt. C.” Ronaldo most is pontos, mint mindig. Sajnálattal teli tekintettel pillantok rá, keze félúton megáll. –Mi történt?

-          Most írt Miriam, beletettek valamit az italába, és szinte semmit nem tud magáról. Az üzenete zavaros. Érte kell mennünk. –elhúzva a számat reménykedek abban, hogy nem lát át rajtam. Mindenki ott lesz, aki számít, bár Lari ilyenkor elvakultan segítene az embereken.

-          Persze, menjünk! –felpattanva táskájáért nyúl, útközben a pincérnek odaadva egy nagyobb összeget, karon ragad és gyors léptekkel a kocsi felé húz. –Vezetek. –nemleges fejcsóválásom következtében megadóan sóhajt, majd az anyósülésen helyet foglalva, idegesen tekint körbe.

Szerette testvéremet, elég jól kijöttek már a kezdetektől fogva. Igaz stílusuk különbözött, de hamar megtalálták a közös hangot, ami kimerült jelen esetben a vérem szívásával. Sokszor kaptam egy-egy beszólásért két oldalról taslit, de ezeket rendszerint inkább megmosolyogtuk, mintsem fennakadtunk rajta. Idegesen szorítom a kormány, mellettem Lari próbál nyugtatni, de valójában ő is ideges. Tudom, hogy ezzel túllőttem a célon, de ha azt mondom neki, hogy menjünk szórakozni, vagy nemet mond, vagy átlát rajtam. Megállva a kiszabott parkoló részen, feleségem kiugrik a kocsiból, majd az ajtó felé indul. Kinyitva azt, hatalmas sötétség fogadja, érdeklődve néz rám. A villany felkapcsolódik, mindenki egy emberként harsogja a „Boldog születésnapot!” felszólítást…

(Lari)

(Nicole Cherry - Memories)

Meglepetten pillantok körbe a népes társaságon, igazából meg sem fordult a fejemben, hogy egy bulit szerveztek nekem. Barátaim lefagyva néznek, de a háttérben valaki felkacag, majd újra elordítja magát. Kedves mosoly jelenik meg arcomon, fogadva az öleléseket, mindenkinek egy köszönömöt tátogok. Könnyes szemekkel ölelem át Ronaldot, majd Marcelo karjai között menedéket találva a parkett felé lépkedek. Barátom rettentő kicsi most hozzám képest, így a legtöbbször én forgatom őt. Bohókás táncunknak egy hátamhoz simuló személy vet véget, testem megrázkódik az érintésétől. Felvéve a zene ütemét, elégedetten bújok hozzá, majd megfordulva ölelésében, belenézek a barna boci szemekbe.

-          Cescy. –hitetlenkedve pillantok oldalra, ahonnan Sergio néz rám mosolyogva. Tehát képesek voltak elintézni, hogy tényleg minden fontos személy itt legyen. –Én annyira sajnálom. –lehajtott fejjel állok előtte, egy ideje már egyáltalán nem figyelünk a táncoló tömegre.

-          Boldog születésnapot kölyök. –mosolya őszintén csillog arcán, átnyújtva egy apró dobozt, szívem hatalmasat dobban. Egy apró fél medál található benne, amely barátom arcképét mutatja. Csillogó szemekkel pillantok fel rá, mire pólója alá nyúlva, előveszi a másik felét. Összeillesztve őket egy egész képet kapok, majd a szív szélén lévő feliratot kezdem el tanulmányozni. –Always Together. –az én arcképemnél ez olvasható, viszont, amit nekem ajándékozott ott nem más áll, mint „Te Quiero.”

-          Én is szeretlek. –átölelve végigsimítok tarkóján, majd még közelebb bújva hozzá, felveszem újra a zene ütemét. Boldog vagyok, hiszen azokkal lehetek, akiket igazán szeretek. Barátom vállát edzőm kocogtatja meg, illedelmesen meghajolva, felkér táncolni.

-          Úgy látom, rendeződik az életed. –kivéve nyakamból a Ronaldoéktól kapott nyakláncot, ráfűzöm újdonsült ékszeremet, majd Moura pillantva, segélykérően nézek rá. Gyors bekapcsolás után lassú ütemek indulnak el, azért edzőmet megnéztem volna, miképp táncol egy pörgős popra. A gondolat megmosolyogtat, nyakához hajolva mélyen belélegzem az illatát.

-          Tudod Mou, minden előttem volt, de nem láttam tisztán, és nem tudtam értékelni az apró örömöket. És most mégis úgy vagyok, hogy bármit képes lennék megtenni azért, hogy ez az állapot örökre megmaradjon. –halkan suttogva fülébe behunyom szemeimet, majd hangos sóhaj segítségével juttatom ki szervezetemből a felgyülemlett feszültséget. –Olyan vagy, mintha az apukám lennél.

-          Mondtam, hogy át kell gondolnod, és helyesen fogsz dönteni. Bíztam benned Lari. Örülök, hogy hozzánk igazoltál, én voltam a legboldogabb ember, hiszen tisztában voltam tudásoddal, és mint embert is tiszteltelek. Rengeteg dolgot kellett átélned, hiszen tisztában vagyok a futball világ szépségeivel, és negatívumaival is. Egy ideje már lányomként kezellek, ne felejtsd el, bármi van, rám számíthatsz, bennem megbízhatsz.  –hallom hangján, hogy mosolyog, de a szám végezetével elenged, és elbúcsúzik. A pult felé araszolva torkom valami égető szeszért kiált, igazából most jött el az a pillanat, amikor le akarom inni magam.

-          Na, mi van kislány? –meghallva az ismerős hangot, szívem torkomban dobog. Tágra nyílt tekintettel fordulok meg tengelyem körül, majd a Santos csapatot meglátva, éktelen sikításba kezdek. Megmosolyogják a tettemet, körbeállva együtt ölelnek át.

-          Ti, hogy kerültök ide? –értetlen tekintettel mérem őket végig, Neymar intve a csaposnak, mindenkit meghív egy körre. –Nem akarok csalódást okozni, de ha én kértem volna ki, ingyen kapjuk. –nevetésem őszinte, a múltbéli barátaim is köztünk vannak.

(Michel Teló- If i catch you)

-          Tudjátok mi hiányzik ebből az estéből?! –Leo Fabao vigyorogva szalad a DJ pulthoz, majd arrébb lökve a srácot, i-podját csatlakoztatja a lejátszóhoz. Meghallva a felcsendülő zenét, hangos kacagásba kezdek. Domingos egy mikrofont ad kezembe, majd a színpad felé tolva várja, hogy belekezdjek. A közönség bíztat, így engedve a kísértésnek, a híres szám angol változatát kezdem el énekelni. Barátaim egy emberként ropják az erre kitalált koreográfiát, de az nyugtat, hogy most megkímélem magam a brazil gyerek, forró latin táncától. A refrénnél férjemre kacsintok, aki vigyorogva nézi végig az általam fél oldallal táncolt lépéseket. Meghajolva hatalmas közönségem előtt, az oldalt található lépcső felé lépkedek. Sergio megfogva kezemet segít lemászni, majd átölelve a hátsó kijárat felé kezd húzni. Útközben levéve blézeremet rájövök, sokkal kellemesebb és elviselhetőbb a levegő nélküle.

-          Kinek az ötlete volt mindez? –nekidőlve a falnak, tárcámból előveszek egy szál cigit. Tudom, hogy nem egészséges, de havonta egyszer jól esik a szervezetemnek.

-          Ronaldoval találtam ki. Övé volt a szervezés, enyém az emberek meghívása, és a te figyelemelterelésed. – váll rántva jelenti ki a mondatot, szemeim kitágulnak.

-          És szerinted sikerrel jártál?! –mélyet szippantva a káros csikkből, a füstöt felfelé fújom. Férjem közelebb lép hozzám, testem a fal, és közé szorul. Nagyot nyelve tekintek huncut szemeibe. Végigsimít oldalamon, mire hangos sóhajjal felelek.

-          Szerintem túl jó voltam. –nevetve távolodik el tőlem, duzzogva fonom össze melleim alatt kezemet.

-          Ez most nem volt szép.

-          Legalább tudod milyen érzés. –vigyora szélesedik, rövid hajába túrva szemei megvillannak.

-          Tudod mikor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok? –kérdő tekintettel mered rám, majd várja válaszomat. –Amikor az összes hülye szerelmes dalnak értelme lett. –kezem után kapva magához ránt, szenvedélyes csókot váltva, az út felé húz.

-          Tekintve arra, hogy nem vezethetek, sétálunk. –ellenvetést nem tűrő hangja megmosolyogtat, megtorpanva cipőmet inkább kezembe fogom. A járda hűsíti talpamat, elégedetten bújok férjem karjaiba. Megállva a Cibeles téren, Sese letérdel elém, majd csókot adva gyűrűs ujjamra, karikagyűrűmet visszajuttatja megérdemelt helyére. –Tudod, minden csodálatos lány mögött van egy srác, aki rosszul bánt vele, és erősebbé tette őt. De engem engedj vissza magadhoz, mert szükségem van rád. Szeretnék tudni a lelkiállapotodról, úgy, mint régen. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint a kapcsolatunk elején…

(Tessa)

(Alex Goot - Secret Girl)

Sohasem gondoltam volna, hogy egy olyan személy, aki nemrég még megmentette az életemet, most próbálja tiszta szívéből tönkretenni azt, és szeretne eltűntetni a föld színéről. Nem szeretek és sohasem szerettem senkivel sem rosszban lenni, de az amit Matías mondott nagyon is arra utal, hogy egy ellenséget köszönthetek a köreimben az ő személyében. Lesokkoltan tartottam a telefont még mindig a fülemnél, de közben nem igazán hallottam meg azt, amit Louis mondott, csak azt, hogy szüksége van a segítségre. Miután pedig ezt nyugtáztam bontottam a vonalat, és azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan is nézhet most ki az otthoni, vagy éppen az itteni házam. Hiszen képes volt a saját barátjának ártani ez az őrült tehát a házak rombolása már csak hab lenne annak a bizonyos tortának a tetején.

-          Beszéltetek már az autómentőkkel? – szerettem volna meggyorsítani a város központjába érést, ugyanis nem éreztem magam biztonságban addig, amíg a semmi közepén voltunk egy használhatatlan autóval.

-          Igen, vagyis még most beszélek velük. Éppen a sevillai állomásra kapcsolnak át, csak elég lassan megy ez nekik. – Alex az út mentén sétált a telefonnal a kezében én pedig még mindig a stoppolással próbálkoztam, de már nagyon beleuntam és amúgy sem akart senki sem megállni. Mindegyik autó csak tovább haladt, így kénytelen voltam elővenni azt a képességemet, hogy focistafeleség vagyok, ugyanis eddig nem láthatták ezt az autósok, mert a reggel felvett ruha szandál összeállításomat, egy csőgatyára, rövid ujjura és egy baseball sapkára cseréltem, de ideje volt levenni a sapkát, hogy az emberek lássák, hogy kinek nem álltak meg eddig.

-          Hogy mennyi önző ember él ezen a földön. Nem igaz, hogy csak akkor állnak meg, ha látják, hogy ki vagyok. – akkor fakadtam ki ezen mondatommal, amikor egy kisbusszal közlekedő srác állt meg nekünk. Amint leállt kiszállt az autóból, majd a kocsi hátuljához sétálva kinyitotta a csomagtartót.

Gyorsan betessékelt minket az autóba, majd egy olyan öt perces pakolás után, már el is indultunk Sevilla felé. Elég kedves volt a srác, és már az elején feltűnt, hogy nem azért állt meg, mert látta, hogy ki vagyok, hanem azért mert valóban segíteni akart és ezt el is monda az út közben, miközben éppen bemutatkozott. A srác végigbeszélte a fél órás utat, ami engem csak annyiban érintett, hogy sokszor szólt hozzám, és elég sok mindent kérdezett, például arról, hogy miért mentem el Sevillából, vagy éppen, hogy miért nem adom el a házam, ha már nem használom, na meg persze arról is engem faggatott, hogy éppen hová is tartunk, nem mintha ezt nem tudta volna megbeszélni a többi sráccal. Viszont a beszélgetés végére kicsit feltűnő volt, hogy nagyon sokat beszél Alexnek, majd a beszéd után még a számát is el akarta kérni, annyi szerencsénk volt csak, hogy éppen megérkeztünk Louishoz, hiszen ha ez nem történt volna meg, szerintem az ismeretlen kisbuszos srác pillanatokon belül rámászott volna Alexre. Fel is tűnhetett volna, hogy eléggé ki volt öltözve, a haja festett szőke volt, az autó belseje pedig jobban fel volt díszítve, mint ahogy egy átlagos autó szokott. A pakolást a többiekre hagytam, én részemről megköszöntem a srácnak a fuvart, majd az ölembe kaptam Catat és Louishoz siettem, aki a kirakat mellett állt egy rendőrrel, és szerintem a biztosítójának az egyik tagjával.

-          Jó napot! – köszöntem, hogy a jelenlétemet tudatosítsam, ugyanis Louis annyira le volt sokkolva, hogy szerintem senkivel és semmivel nem tudott volna foglalkozni abban a pillanatban csak azzal, hogy a hangszereit mennyi kár érte.

-          Szia. Köszönöm, hogy idejöttél. – a szomorúság minden jelét le lehetet olvasni barátomról, én pedig bármit megtettem volna abban a percben, hogy boldognak lássam őt.

-          Szívesen, tudod, hogy segítek, amiben csak tudok. Jelenleg például mit tudok érted tenni? – a barna hajú srác csak nézett maga elé, valószínűleg ő sem tudta, hogy mihez kéne kezdeni.

-          Szerintem, meg kéne nézni, hogy a stúdióban nincs-e semmi gáz, majd a hangszereket kéne a raktárba a helyükre bepakolni. A többiek? – említettem Louisnak a telefonban, hogy a bandával vagyok, ami gondolom most nagy segítség lesz, ha a hangszereket kell pakolgatni a pincében lévő raktárba.

-          Akkor szólok a srácoknak, hogy segítsenek neked pakolni, én pedig megnézem a stúdiót. Nyitva van vagy kell a kulcs hozzá? – válasz nem érkezdett, viszont Louis egyből a kezembe nyomta a kulcsát. Nem akartam tovább húzni az idejét, így kimentem a fiúkhoz, akik éppen a kisbuszos sráccal beszélgettek, nem zavartatva magukat, hogy a stúdió vezetőjüknek megrongálták a boltját. Kölykök.... – Na, köszönjük még egyszer a fuvart, örökké hálásak leszünk neked, de most nekünk mennünk kell, mert iszonyú sok dolgunk van a bolttal, és a fiúknak segíteniük kell nekem. Ha pedig megvolt a telefonszámcsere, majd tarthatjátok tovább is a kapcsolatot. – próbáltam kedves lenni, de nagyon szorongtam, hiszen abban a pillanatban, hogy kiléptem a boltból, már nem éreztem magam biztonságban az utcán. – Na, srácok miután üdvözöltétek Louist kérdezzétek meg tőle, hogy a raktár merre van, és hogy hogyan kell a hangszereket bepakolni, én is csatlakozom majd hozzátok, de először leellenőrzöm a stúdiót, hogy minden rendben van-e ott. - banda tagjai egyenként bólintottak, majd előre engedve minket mögöttem baktattak be a megrongált hangszerboltba. Ők lemaradtak Louis mellett én viszont tovább haladtam a stúdió felé.

Még mindig nem hiszem el, hogy először Matías hozott el ide engem, a barátja hangszerboltjába és stúdiójába, most pedig ő az, aki mindezt tönkreteszi azért, mert én nem akarom, hogy az életem része legyen, mint férfi. Nagyon sajnálom azt, hogy ő nem elégszik meg azzal, ha barátomként a közelemben lehet, viszont nem gondoltam volna, hogy ha nem kapja meg, amit akar, akkor egy ilyen erőszakos állat lesz belőle, hogy még a saját barátjának is csak kárt okoz. A stúdió felé a tábláknak hála már nem tévedtem el, de azért eléggé kellett még így is koncentrálnom, hogy nehogy rossz irányba kanyarodjak le az egyik fordulónál. Az ajtó, mint ahogy azt Louis mondta mégsem volt zárva, sőt az ajtót majdhogynem tárva nyitva találtam. Amint bementem Catat letettem a kanapéra, majd a műszereket kezdtem el tanulmányozni, hogy látszólag nincs-e semmi baja a gépezeteknek. Egy kicsit értettem a kezeléshez, így kikeresve a gépből a nevemet egyből felugrott az összes dal, amit valaha is felvettem a stúdióban. A szemem megakadt egy olyan felvételen, amit nem ilyen körülmények között, de szerettem volna ezen a napon a nyilvánosságra hozni. Természetesen nyomós okom lett volna arra, hogy pont azt a felvételt, pont ezen a napon adjam ki, hiszen ma van a nővérem születésnapja. Az egyik közös számunk előadójától énekeltem fel még régebben egy számot, de akkor még nem ilyen helyzetben álltunk.

A felvételre rákattintva az általam felénekelt dal hangosan kezdett el megszólalni a hangszóróból, nekem pedig már az első hangoktól is kicsordult a könnyem, a hideg pedig csak úgy cikázott a hátamon. Leültem Cata mellé, majd magamhoz ölelve örültem, hogy legalább őt nem veszítettem el ebben a nehéz időszakban. Mire véget ért a dal már az összes könnyemet kisírtam, Cata pedig az ölemben ülve élvezte a számára semmit mondó dalt.

-          Minden rendben van itt? – Louis dugta be a fejét, majd amint meglátta a kisírt szememet beljebb jött, és be is zárta az ajtót.

-          Persze, csak a szám kicsit elérzékenyített. Már meséltem, hogy mit jelent és most így elővéve azon a napon, amikor ki szerettem volna adni. Előhozta az érzéseimet. Amúgy a hely nem volt bezárva, de amint láttam semmi sem hiányzik. – Louis is körbejárt párszor, hogy leellenőrizzen mindent, de szerintem ő is csak ugyanazt találta, amit én, azaz hogy minden rendben van.

-          A fiúk már elég sok hangszert lepakoltak, és nagyon sokat segítettek. Köszönöm, hogy elhoztad őket ide. -  Louis megölelt, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni, mivel az emeleten volt még egy kis dolgunk. – Fel akarod kelteni Catat, vagy hagyod aludni? – a dal után a kislányom pillanatok alatt aludt el a kanapén, amit egy ilyen nap után nem is csodálok.

-          Itt minden biztonságos, igaz? – féltem egyedül maradni, Catat egyedül hagyni viszont egyenesen rettegtem, de bíztam benne, hogy biztonságos a hely.

-          Itt egy hátsó ajtó van, ami nincs nyitva. – barátom a bizonyítás végett odasétált az ajtóhoz majd megrángatta, hogy bizonyítsa nincs semmi félni valóm. Az ajtó valóban zárva volt az én szívemről pedig egy egész szikla esett le. Levettem a pulóverem majd Cata gondos betakarása után követtem Louist a raktár felé, ami szintén a pincébe volt.

(Demi Lovato - Heart By Heart)

Barátom rám bízta, hogy leltározzam a hangszereket, hogyha már ez a borzalmas dolog történt legalább egy kis haszna is legyen, így amit a csapat behozott én már vezettem is be a gépbe, és a laptopon rögzítettem az adatokat. Körülbelül egy órát vett igénybe, a gitárok gépbe vitele, én pedig úgy gondoltam tartok egy kis szünetet, a szünetben pedig megnézem, hogy Cata még alszik-e. Alexnek szóltam, hogy lemegyek a stúdióba, és azt is mondtam neki, hogy szóljon Louisnak, hogy addig vegye át a leltárt. Elindultam a labirintusban, ahol minden egyes út után biztosabban közlekedtem, így most először történt meg, hogy a táblák segítségét sem kellett igénybe vennem, hogy a stúdióba találjak. Halkan próbáltam meg az ajtót kinyitni, és szerintem sikerült is, de a szívem leállt, amikor megpillantottam a kanapét. A stúdióban elhelyezett ágy üres volt, én pedig az ijedségtől mozdulni sem tudtam. A fejemet jártattam végig a helységen, de olyan picike volt, hogy ha Cata elmászkált volna is, itt lenne és látnám. Miután tudatosult bennem, hogy kislányom eltűnt óriásit sikítottam, majd a földre rogytam.

-          Tessa, mi történt? – Louis rontott be legelsőnek, majd a földre rogyva mellém, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt itt az elmúlt percekben.

-          Cata....Cata eltűnt!!! – zokogásom, erősödött a gondolataimat pedig csak az foglalta le, hogy tudom, hogy ki tette ezt velem, ezek után pedig fogalmam sincs, hogy mire képes még az az őrült.