Sziasztok! Elnézést a késésért, újév napján szerettük volna az új fejezetet megosztani veletek, de a félévi hajtás minden erőnket leszívta.
Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet szeretnénk kívánni.
Jó olvasást, Lari, Tessa.:)
(Larissa)
A házunk
szokatlanul üresen cseng, egyedül házi kedvencem, Odi szalad felém. Mosolyogva
kapom karjaimba, füle tövét megvakargatva elindulok a lépcső felé.
Hálószobánkban a klíma folyamatosan üzemel, a hideg levegőt megérezve testem
ellazul.

Be kell
vallanom magamnak, hiányzott már közelsége. Régen voltunk ennyire megértőek
egymással, de úgy látszik a békülés még édesebb, ha a két személy komoly
gondokkal küzd. Az a tudat, hogy édesapám betegségének semmi jele nincs bennem,
megnyugtat, viszont a drogos dolog nem tetszett nekem. Fogalmam sincs, hogy ki
mit akar tőlem egyáltalán, de az biztos, hogy Danielt nagy ívben kerülnöm kell.
Nem találkozhatok vele többet, mert csak a plusz bonyodalmak tetézik amúgy sem
egyszerű életemet.
Gondolatmenetemet egy férfias kéz szakítja
félbe, a mosdónál állva tükörképünket figyelem. Arca álmos, tekintete viszont
csillogással telik meg. Ölelése szoros, hátamat mellkasának vetve felsóhajtok.
-
Jó a hajad szépfiú. –mosolyom levakarhatatlan, többször
próbáltam már célozni arra, hogy egyáltalán nem áll jól neki a nagyon hosszú
frizura.
-
Gondoltam ideje beújítani, ha már a szerelmem is
változtatott külsején. –mondata másik felét fülembe suttogja, szememet becsukva élvezem
a testemen megjelenő libabőröket. Fenekemet csípőjéhez nyomva, halk morgás
hagyja el száját, mire hátrébb lépve, elenged. –Direkt csinálod,
igaz? –állkapcsa megfeszül, viszont szemei pajkosságot tükröznek.
-
Nem tehetek arról, hogy nem bírsz magaddal. –csalafinta
tekintettel magára hagyom, majd táskámba edzőruhát pakolva, zavartan túrok a
hajamba.
-
Mit mondott az orvos? –izmaim megfeszülnek, testem tiltakozik a
válaszadástól. Az idióta portugál nem bírta befogni a lepcses száját. –Mielőtt még összeesküvési elméleteket gyártasz, magamtól jöttem rá.
Reggel feltűnően gondterhelt voltál, mindig el tudod rejteni az érzéseidet, de
ha dokiról van szó, neked sem megy az álcázás. –felsóhajtva ülök le
az ágyra, nem tehetem meg, hogy taszítom. Hiszen ő csak aggódik, és jót akar
nekem.
-
Meg akar műteni. –üveges tekintettel, ámde egyszerű
hangsúllyal jelentem ki ezt az egy mondatot. Letérdelve elém kezét combjaimra
helyezi, bűnbánatos szemei engem szuggerálnak.
-
Miért érzem azt, hogy te pedig ellenkeztél? –felsóhajtva
végigsimítok arcán, majd új hajába túrva, elégedetten pillantok barna szemeibe.
-
Mert ismersz? Figyelj Sergio, nem akarom ilyennel
elcseszni az időmet. –ellenvetést nem tűrő hangnemem már nem lepi meg, nemlegesen
csóválva a fejét beszélni kezd.
-
És mi a jobb? Egy esetleges műtét, aminek maximum fél év
az időtartama, vagy három meccs után teljes bukás? Egy idő után már nem fogsz
tudni ráállni, és akkor már senki nem segíthet. –halk hangja
csupán az igazat mondja, de félek beismerni magamnak, hogy rettegek. Közelebb
hajolva hozzá lágy csókot adok szájára, kicsit meglökve ölébe huppanok. Mély
levegőt vesz, arcát elfordítja. –Ez… - nyakát ostrom alá
véve, kezeimmel végigsimítok hasfalán. –Nem fogod elterelni a figyelmemet.
–szemeim ördögien megvillannak, megmozdítva csípőmet füléhez hajolok.
-
Biztos vagy benne? –érces sóhaját követően teste megremeg,
végigfeküdve a padlózaton, kezei csípőmbe markolnak. Hajam jótékony falat képez
arcunk mellett, viszont telefonom erőteljes csörgése megzavarja az idillt.
Morogva szorít magához, csípőjét kissé megemelve, halk nyögéssel érzem meg
férfiasságát. Felülve a szekrény felé nyúlok, viszont nem könnyíti meg
dolgomat, hogy pont a csípőjén ülök.
-
Ne vedd fel. Most ne. –testem combja és mellkasa közé szorul,
megnyomva a fogadás gombot, halkan felsóhajtok.
-
Szia
Lari.
–szemeimet becsukva próbálom kizárni Sergio mézédes csókjait.
-
Hola Mou. –hangom megremeg, hátrébb húzódni viszont
nem tudok. Férjem kezei törölközőm alá csúsznak, arcomat vállába temetve, halk
nyögéssel próbálok edzőm szavaira koncentrálni. –Sergio elég.
–eltartva a készüléket egy pillanatra fülemtől, suttogva bíztatom megállásra
férjemet.
-
Csak
azért hívtalak, mert tudni szeretném számíthatok-e rád a mai edzésen. –bólintok, de
sajnos ő ezt nem láthatja. Sergio falatnyi bugyimat széttépve, elégedetten
felsóhajt.
-
Természetesen, de beszélni szeretnék majd veled.
Fontos.
–hangján hallom az aggodalmat, de ő is érzi, hogy nem zavarhat most. Gyors
köszönés után bontja a vonalat, mire készülékemet elhajítva, férjemre
koncentrálok. Kezeim bebarangolják testét, tarkóján végigsimítva ajkaira
tapadok. Imádtam részegítő csókjait, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy semmi
gondom nincs. Ismét hátára fektetve kiszakadok karjaiból, majd az egyik
vendégszoba fürdőjéig rohanok.
-
Lari, az isten áldjon meg ilyenkor. –bosszankodó
hangján jót nevetek, majd megnyitva a hidegvizet, törölközőstül vetem magam a
sugár alá. Forró testem kezd lehűlni, agyam viszont minduntalan az előbb
történt képsorokat vetíti vissza fejemben. Szívem hevesen ver, bár szerintem
jelen esetben Sergio sincs jobb állapotban nálam. Kilépve a kabinból kifacsarom
a puha pamutot, majd vacogva lépkedek vissza szobám felé. –Még egyszer ilyenre
készülsz, figyelmeztess, hogy kötözzelek le. –hangja hátam mögül
érkezik, teste enyémhez simul.
-
Nem érnénk oda edzésre, ha belemelegedtünk volna a
dolgokba. –hangom
el-elcsuklik, régen éreztem már ennyire a hatása alatt magamat.
-
Ezért akár száz kört is bevállalnék. –oldalamon
végigsimít, ujjai megállapodnak törölközőm alján. - Meg tudtalak győzni?
–kezeivel feljebb tűri az anyagot, forró tenyere combomra simul. Arcát
nyakamhoz rejti, dünnyögve a mondatot, apró csókot lehel jeges bőrömre.
-
Belemegyek a műtétbe. De még kell egy kis idő. –hangos sóhaja
megkönnyebbülésre utal, hátrébb lépve gardróbunk felé indul. –Haragszol rám valami miatt? –csalódott sóhaja egyáltalán
nem nyugtat meg, fejét lehajtva megtámaszkodik az ajtófélfában.
-
Mihez kell idő Lari? Ahhoz, hogy teljesen tönkretedd
magad?
–kérdése utat üt a keletkezett csendben, agyam próbál megfelelő válasz után
kutatni.
-
Hidd el, ez nem ilyen egyszerű. Szeretnék történelmet
írni. –felém
fordulva hitetlenkedve pillant rám.
-
Szerintem elég nagy történelmet írtál már, mellesleg ha
most beleugrasz ebbe, a következő szezonban újra elkezdhetsz az életednek élni. –mondata
második felénél fanyar mosoly ül az arcára, de nem firtatom tovább a dolgokat.
Kivéve egy
rövidnadrágot, elkészülök az edzésre. Hajamat magas copfba fogom, frufrumat
hullámcsat segítségével tűzöm hátra. Megfogva sporttáskámat lebaktatok a
lépcsőn, majd a hűtőből kivéve egy vizet, két pohárba töltöm tartalmát. Úgy
érzem, igaza van barátaimnak, de nem akarok még most ezen aggódni. Mouval meg
kell beszélnem a teendőket, és majd délután minden elválik.
Férjem teljes harci készültségben robog le a
lépcsőn, majd figyelmen kívül hagyva, a garázs felé indul. Végül is nem értem
az okokat, de én is utána lépkedek. Nincs oka és joga sem ebben a pillanatban a
sértődöttet játszani, de én is tudok így viselkedni, ha ezt akarja. Morogva
dobom be a csomagtartóba táskámat, majd helyet foglalva mellette, hitetlen
pillantást kapok.
-
Azt hittem már rég leléptél. –gondolatban
fejemet az ablaknak ütöm, őszinte mosoly telepedik arcomra.
-
Én pedig azt hittem, leszarod a fejem. –nem túl szép
fogalmazásom következtében hatalmasra tágul szeme, majd fékcsikorgás
segítségével kifordulunk a garázsból.
-
Eddig se, és ezután se. –az út hamar eltelik, mind a ketten a
gondolatainkba mélyedünk. Meg kell valahogy oldanom, hogy csúsztassam a műtét
témát, de úgy érzem ebben már nem én fogok dönteni, hanem a bokám. Belépve az
öltözőbe, szokatlan csend fogadja jelenlétünket. Pufi felpattan, majd kirohanva
az ajtón, visszatér kedvenc csokimmal. Összehúzott szemekkel méregetem portugál
barátomat, de ő sem érti a tettét.
-
Úgy
gondoltam elkezdem a „hizlaljuk fel Larit” projektet. –nevetésem
betölti a hatalmas helységet, többen megmosolyogják a brazil gyerek tettét.
-
Gondolom utánpótlás, hátha Mou nem figyel, és
megeheted, akárcsak a kórházban. –kezét durcásan fonja össze maga előtt,
viszont mosolya ott virít arcán.
-
Az
igazat megvallva, üres a doboz. Túl hosszú volt az út. –kisfiús
mosolya vigyorgásra késztet, a focisták a háttérben felnyerítenek, majd
Puffancs hülyeségét meghallva homlokon csapják magukat. –Te tehetsz erről, hiszen ugyanaz a kedvencünk.
-
Neked Pufi mindegy. Kerek csoki, lyukas csoki…
bármilyen jöhet. –továbbra is kezemben tartva a dobozt, kissé lesokkol edzőm
érkezése. Hátam mögé dugva, érdeklődve figyelek rá.
-
Mi
van a kezedben Lari? –akarva akaratlanul hátrébb lépek egyet, arcomon kislányos
kifejezés ül.
-
Semmi. –talán túlságosan is hamar rávágtam, ugyanis
gyanúsan kezd el méregetni. Hatalmas vigyorral az arcomon előveszem a dobozt,
majd arcához emelve, vigyorogva teszem fel kérdésem. –Kérsz?
–Pufi a háttérből figyel, Mou kibontja a dobozt, de nem talál benne semmit,
csupán egy apró medált. Kikapva edzőm kezéből, érdeklődve forgatom a fehérarany
ékszert, hosszú láncát lelógatva, könnyes szemmel fordulok a brazil felé. A
kulcs medál tetején egy szív található, középen egy csíkra pedig nevem van
vésve, másik két oldalát pedig portugál, valamint brazil barátom neve díszíti. A
kulcsrésznél kis betűkkel „Örökre a
szívünkbe zártunk” szöveg leledzik gyönyörű írásképpel. Meghatódva ugrok
barátaim nyakába, a többiek ebből mit sem értenek.
-
Örökre
a szívünkbe zártunk kislány. –Ronaldo átkarolva derekamat megemel, nyakába
csimpaszkodva hatalmas puszival jutalmazom tettét. –Előre is boldog születésnapot, a többit majd
a meccs napján. –kacsintása megnevettet, köszönömöt tátogva szorítok
ölelésemen.
-
Hé.
Én találtam ki a dobozos ötletet. –Pufi duzzogva néz ránk, megölelve a majdnem
velem egy magas férfit, hatalmas cuppanóst varázsolok az ő arcára is.
-
Szeretlek titeket. –mosolyom levakarhatatlan, könnyes szemekkel
indulok el a mosdó felé. Ha nem is magam miatt, értük meg kell tennem.
(Tessa)
(Cheryl Cole- Fight for this love)
Amin kiléptem a stúdióból az autóm felé igyekeztem, de még csak véletlen sem tudtam kizárni a mellettem loholó újságírókat a fejemből. Nem értem miért loholtak úgy mellettem, de ez a szintű érdeklődés, amit irántam mutatnak még elviselhető volt. Hagytam, hogy csináljanak pár képet, majd bepattanva autómba meg sem álltam az egyik kedvenc kávézómig. A pultost már ismertem és ő is engem, így amikor leparkoltam és bementem már rögtön tudta, hogy mit is szeretnék fogyasztani. A forró italt magam elé téve hagytam, hogy kihűljön miközben tárcsáztam barátom számát, hogy megtudjam minden rendben van-e otthon, vagy esetlegesen Cata már szétkapta a helyet. Kicsit sokáig csörgött ki, ami kicsit zavart és hülyébbnél hülyébb ötletek keringtek a fejemben azzal kapcsolatban, hogy Matí miért nem veszi fel a telefont.
Amin kiléptem a stúdióból az autóm felé igyekeztem, de még csak véletlen sem tudtam kizárni a mellettem loholó újságírókat a fejemből. Nem értem miért loholtak úgy mellettem, de ez a szintű érdeklődés, amit irántam mutatnak még elviselhető volt. Hagytam, hogy csináljanak pár képet, majd bepattanva autómba meg sem álltam az egyik kedvenc kávézómig. A pultost már ismertem és ő is engem, így amikor leparkoltam és bementem már rögtön tudta, hogy mit is szeretnék fogyasztani. A forró italt magam elé téve hagytam, hogy kihűljön miközben tárcsáztam barátom számát, hogy megtudjam minden rendben van-e otthon, vagy esetlegesen Cata már szétkapta a helyet. Kicsit sokáig csörgött ki, ami kicsit zavart és hülyébbnél hülyébb ötletek keringtek a fejemben azzal kapcsolatban, hogy Matí miért nem veszi fel a telefont.
-
Igen? – álmos hang válaszolt a másik oldalról,
így hálát adva istennek üdvözlöm barátomat.
-
Szia Matí, Tessa vagyok. Addig csörgött a telefon, hogy
már azon gondolkodtam, hogy elraboltak az ufók vagy valami hasonló. Minden
rendben van arrafelé? – egy-két ásítást még hallottam a vonal
végéről, majd végre egy normális választ is kaptam.
-
Persze, minden a legnagyobb rendben. Cata alszik, én
aludtam szóval jól vagyunk. Neked, hogy sikerült a felvétel? – örültem,
hogy minden rendben van, és a felvétel sikereinek is örültem, hiszen próbáltam
a rosszra nem gondolni, csak arra, hogy énekelhettem és szerintem iszonyúan jól
sült el.
-
Szerintem nagyon rendben volt. Igaz belekeveredtek a
magánéletembe, amit már az elején tisztáztam, hogy nem akarok, de ahhoz képest
elég jól kijöttem a helyzetből. És a dalom is nagyon tetszett nekik, tehát ez
már óriási siker nálam. Ha letettük még Louist is felhívom, hogy még egyszer
megköszönjem neki, amit értem tett. – gyorsba felvázolva terveimet a
háttérből sírást hallottam meg, így Matías egy bocsánatkérés után gyorsan
bontotta a vonalat.
A kávém a beszélgetés alatt
iható hőmérsékletűre hűlt, így lehetőségem volt gyorsan elfogyasztani azt és
már távozni is a helységből. Nem volt kedvem most tovább a városban lézengni
így egyből hazafelé vettem az irányt a kávézóból. A hát előtti kiépített
parkoló egyikére befordulva tekintetem a szomszéd házra téved. Nem értem, hogy
hogyan cseszhettem el ennyire mindent. Kezdve onnan, hogy ha nem vagyon olyan
hülye, hogy nem nézek szét, amikor kihajtottam abból az istenverte
körforgalomból, akkor Ronaldo nem ment volna el. Lenne még egy gyönyörű
gyerekünk, aki biztos vagyok benne, hogy örökölte volna Roni jellegzetes
vonásait. Aztán, ha nem ment volna el nem kellett volna házi őrizetet állíttatni
mellém, és még Marceloval sem vesztem volna össze. Ráadásul, amit a legjobban
bánok és ami miatt minden percben a föld alá süllyednék, hogy megcsaltam a
férjemet még hozzá nem is akárkivel, hanem a testvérem férjével. Ezzel az egy
tettel két családot is sikeresen tönkretettem, bár még mindig reménykedem
benne, hogy van valami kiút, ami segítségével helyre lehet hozni ezeket a
hibákat. Csak úgy látszik nekem nem jutott még eszembe ez a dolog, ugyanis a
másik ház ablakában Sergiot és Larit vélem felfedezni. Legalább nekik nem
csesztem el az életüket annyira, hogy ne lehessen helyrehozni.
A gondolatok tömkelegéből az ablakon kopogó Matías keltett fel, majd pár kósza könnycseppet letörölve, amit az emlékek indítottak útra az arcomon kiszállok a kocsiból, majd üdvözlöm alig három órája nem látott barátomat.
A gondolatok tömkelegéből az ablakon kopogó Matías keltett fel, majd pár kósza könnycseppet letörölve, amit az emlékek indítottak útra az arcomon kiszállok a kocsiból, majd üdvözlöm alig három órája nem látott barátomat.
-
Na minden rendben van? – mosollyal az arcomon
kérdezősködök, de belül még mindig a gondolataim által képzett érzelmek
uralkodnak felettem.
-
Persze Cata nemrég kelt fel. Megetettem és most a tévé
előtt ül és néz valami mesét, ami nekem totál ismeretlen, de mikor
odakapcsoltam ő feltűnően élvezte. Igazából azért jöttem ki, mert már tíz perce
itt ülsz és nem tudtam, hogy miért, meg azért is, mert nekem most el kell mennem.
– gyorsan benyúltam a táskámért az anyósülésre, majd egy puszit nyomva barátom
arcára a házban tévéző Cata felé siettem.
-
Szia szépségem. Mit nézel? – a masinára nézve
az egyik gyerekkori kedvencemet láttam viszont, így én is kényelmesen elhelyezkedtem
lányommal az ölemben. Eszembe jutott, hogy a stúdióból kilépve fel akartam
hívni Louist, így a táskámból kivettem az I-phonom majd elindítottam a hívást.
-
Tessék,
itt Louis. – gondolataimban megfogalmaztam egy újabb kérdést stúdiótársam
felé így kicsit elbambulva vettem tudomásul, hogy már rég felvette a telefont.
-
Oh szia. Először is szeretném megköszönni, hogy
segítettél nekem a dalok írásában, felvételében és mindenben. Másodszor pedig
érdeklődnék, hogy mikor is kerül majd a boltokba pontosan a lemez. –
nem kellett sokat várnom a válaszra, tehát Louisnak valószínűleg minden le van
már jegyezve ezzel kapcsolatban.
-
Na azt
mondja, hogy Tessa Swallow. Egy pillanat csak kikeresem a neved a gépből, és
mindent elmondok, amit csak tudnod kell. Ja rögtön itt az első. Holnap lenne
egy fotózásod. Ilyen reklámfotózás lenne, hogy a lemezboltokban tudjanak milyen
képet kitenni rólad a reklámhoz. Aztán a megjelenés az pedig körülbelül olyan
két hét múlva lenne, ami olyasmiket vonz maga után, hogy dedikálások az ország
több pontján és hasonlók. – kicsit lesokkolt, amit Louis mondott, viszont
nagyon fel is dobott, hiszen végre komolyan foglalkozhatok azzal az üggyel,
amit szeretek csinálni.
-
Értettem ez szuper lesz. Valamikor fussunk össze, hogy a
részleteket megbeszéljük? – a holnapi fotózás utánra gondoltam, hisz
szeretek mindent egyszerre letudni, hogy ne kelljen sokfelé mennem. Vagyis
azzal nincs semmi bajom, hogy mászkálnom kell, de Catat nem akarom kitenni
annak, hogy vakuk százezrei villogjanak a fejébe szegénynek.
-
Erre a
hétre be vagyok táblázva, de majd még estefelé felhívlak, és megbeszélünk
valami pontosat és elmondom akkor, hogy ez a fotózás dolog, hogy is lenne és
mikor. – agyam már azon zakatolt, hogy hova tegyem majd a csöppségemet,
vagy nem zavarná-e a fotóst, ha ő is ott lenne majd velem. Bár nem nagyon
aggódtam amiatt, hogy nem tudom majd hova tenni, hiszen ha semmi reményem
nincs, akkor Matí mindig felajánlja a segítségét, amit én lehet, hogy önző
módon, de mindig ki is használok.
-
Rendben, akkor este beszélünk. Szia. –
bontottam a vonalat, majd újból Catara fordítottam a figyelmemet, viszont
valami nagyon fúrta az oldalamat. Mégpedig az, hogy Matí hová ment. A kórházban
elvileg már minden papírt lerendezett, az átképzésről még szó sem esett,
legalábbis velem még nem közölte tehát tippem sincs, hogy hol lehet és egy
kicsit, na jó nagyon is érdekel, hogy akkor hol van. Oké neki is lehet
magánélete, miért ne, de akkor is kering a fejemben a gondolat és nem tudok nem
rágondolni.
(Big time rush- You are not alone)
A gondolkodásomat a csengő zavarta meg és az, hogy az ijedségtől egy halk sikítás hagyta el a szám. Nagyon el voltam gondolkodva, így a csengő körülbelül egy villámcsapással volt egyenlő jelen esetben. Cataval a karomon sétáltam az ajtóhoz, majd amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban kicsit, na jó nagyon meglepődtem, hogy hogyan keveredhetett ide.
A gondolkodásomat a csengő zavarta meg és az, hogy az ijedségtől egy halk sikítás hagyta el a szám. Nagyon el voltam gondolkodva, így a csengő körülbelül egy villámcsapással volt egyenlő jelen esetben. Cataval a karomon sétáltam az ajtóhoz, majd amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban kicsit, na jó nagyon meglepődtem, hogy hogyan keveredhetett ide.
-
Hola Marcelo. – még mindig nem tudtam
felfogni, hogy itt látom, így az sem jutott eszembe, hogy behívjam. Mikor
utoljára láttam összevesztünk azon, hogy nem engedte, hogy Lari beszéljen velem
és most megnézhetem magam, hogy hol tartunk. Lehet, hogy ha akkor beszélünk
minden másképp alakul és most nem lennék ilyen egyedül.
-
Hola Tessa. Ö ezt a macit Catanak hoztam. Tudom, hogy már
van neki több ezer, amit tőlem kapott, de ez is egy olyasmi féle bocsánatkérő
ajándék, amiért annyira elcsesztem a múltkor. És persze neked is hoztam
valamit. – hirtelen előkapott egy virágot a háta mögül és vigyorogva
felém nyújtotta. – Csokit akartam hozni, de rájöttem, hogy az nem valami jó
ötlet, mert egyből felfaltam volna, így emellett a virág mellett döntöttem.
Remélem nem vagy rá allergiás vagy valami. – nemlegesen ráztam meg a
fejem majd nevetésben törtem ki, mert akkor lett körülbelül száz százalékos a
feldolgozottsága annak, amit Marcelo az előbb előadott nekem.
-
Gyere be. Rég beszéltük. – mosolyogva fogadtam
barátomat, akivel valóban elég régen beszéltem már. Beinvitáltam a nappaliba,
ahol rögtön levetette magát a kanapéra és Catat az ölébe ültetve kezdett el
vele valami sajátos nyelven beszélgetni.
Nevettem miközben a párosukat
néztem, majd a konyha irányába indulva még fel kellett fedeznem, hogy a hűtőben
találok-e valamit, amivel megkínálhatom a brazil haspókot. Szerencséjére a hűtő
egyik polcán egy óriási torta díszelgett, amiről és tegnap óta már el is
felejtkeztem. Egy jókora szeletet levágva belőle, magunknak is kimértem kér
kisebb szeletet, majd újból a nappali felé tartottam, ahol Marcelo még mindig
Cataval beszélgetett. Nem szerettem volna félbeszakítani őket, így az
ajtófélfának dőlve pár percig még nevettem azon, ahogy a brazil szórakoztatja a
kicsit. Bevallom kellett nekem már ez a nevetés és jókedv, amit Marcelo sugároz
és szerintem Catanak is jó volt végre egy régi arcot látnia, aki mellesleg a
keresztapja.
-
Látom megtaláltátok a közös hangot. – nevetve
adtam oda Marcelonak a tortát, aki azon nyomban elkezdte elpusztítani az általam
nagynak általa viszont kicsinek ítélt adagot.
-
Persze vele nem nehéz. Tündéri kisgyerek. –
hadonászott még egy keveset Catának a villájával meg a tortával, de miután
befejezte eléggé normális Marcelová változott. – Amúgy láttalak ma a tévébe. Nagyon jól
néztél ki benne. Többször kéne szerepelned. – egy kacsintás
kíséretében mondta az utolsó mondatot, amire óriási kacagás hagyta el a szám.
Miután kitárgyaltuk azt a témát, hogy többet kellene a
tévében szerepelnem sok mindenről esett még szó köztük. Például megkért, hogy
játsszam el neki az egyik számom, majd szó esett arról, hogy mit is csinálok
mostanában és az ehhez hasonló dolgok. Nagyon feldobott, hogy ott járt,
teljesen újult erővel tekintettem előre és ez valószínűleg a brazil hatása
miatt. Viszonylag hamar el kellett mennie, mert edzésre ment, de megígérte,
hogy többször is be fog ugrani mostantól, ami nagyon feldobott. Amikor pedig
elment Marcelo meleg váltásban megérkezett Matías, aki mintha lesett volna,
viszont nem volt annyira feldobva a vendégem látogatásától, mint én.