Chapter 44.

Sziasztok! Elnézést a késésért, újév napján szerettük volna az új fejezetet megosztani veletek, de a félévi hajtás minden erőnket leszívta.

Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet szeretnénk kívánni.

Jó olvasást, Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Amelia Lily - You Bring Me Joy [magyar])

A házunk szokatlanul üresen cseng, egyedül házi kedvencem, Odi szalad felém. Mosolyogva kapom karjaimba, füle tövét megvakargatva elindulok a lépcső felé. Hálószobánkban a klíma folyamatosan üzemel, a hideg levegőt megérezve testem ellazul. 

Hihetetlen hőség van a spanyol fővárosban, és ezért is örülök annak, hogy most hazajöttem. Sergio szétterülve fekszik az ágyon, új haja lesokkol. Mosolyogva teszem le éjjeli szekrényemre telefonomat, majd bakancsomból kilépve, felmászok mellé az ágyra. Fenekére ülve végigsimítok gerincvonalán, morgolódva, de mosolyogva ernyeszti el izmait. Ujjaimmal vállához indulok, majd gyengéd masszázsba kezdek. Útvonalamat megspékelem egy-két puszival is, és figyelem kisimult arcát. Nyakához hajolva apró csókot lehelek bőrére, majd lemászva róla a fürdő felé veszem az irányt.

Be kell vallanom magamnak, hiányzott már közelsége. Régen voltunk ennyire megértőek egymással, de úgy látszik a békülés még édesebb, ha a két személy komoly gondokkal küzd. Az a tudat, hogy édesapám betegségének semmi jele nincs bennem, megnyugtat, viszont a drogos dolog nem tetszett nekem. Fogalmam sincs, hogy ki mit akar tőlem egyáltalán, de az biztos, hogy Danielt nagy ívben kerülnöm kell. Nem találkozhatok vele többet, mert csak a plusz bonyodalmak tetézik amúgy sem egyszerű életemet.

Gondolatmenetemet egy férfias kéz szakítja félbe, a mosdónál állva tükörképünket figyelem. Arca álmos, tekintete viszont csillogással telik meg. Ölelése szoros, hátamat mellkasának vetve felsóhajtok.

-          Jó a hajad szépfiú. –mosolyom levakarhatatlan, többször próbáltam már célozni arra, hogy egyáltalán nem áll jól neki a nagyon hosszú frizura.

-          Gondoltam ideje beújítani, ha már a szerelmem is változtatott külsején. –mondata másik felét fülembe suttogja, szememet becsukva élvezem a testemen megjelenő libabőröket. Fenekemet csípőjéhez nyomva, halk morgás hagyja el száját, mire hátrébb lépve, elenged. –Direkt csinálod, igaz? –állkapcsa megfeszül, viszont szemei pajkosságot tükröznek.

-          Nem tehetek arról, hogy nem bírsz magaddal. –csalafinta tekintettel magára hagyom, majd táskámba edzőruhát pakolva, zavartan túrok a hajamba.

(Nothin On You/My Love/Rocketeer)

-          Mit mondott az orvos? –izmaim megfeszülnek, testem tiltakozik a válaszadástól. Az idióta portugál nem bírta befogni a lepcses száját. –Mielőtt még összeesküvési elméleteket gyártasz, magamtól jöttem rá. Reggel feltűnően gondterhelt voltál, mindig el tudod rejteni az érzéseidet, de ha dokiról van szó, neked sem megy az álcázás. –felsóhajtva ülök le az ágyra, nem tehetem meg, hogy taszítom. Hiszen ő csak aggódik, és jót akar nekem.

-          Meg akar műteni. –üveges tekintettel, ámde egyszerű hangsúllyal jelentem ki ezt az egy mondatot. Letérdelve elém kezét combjaimra helyezi, bűnbánatos szemei engem szuggerálnak.

-          Miért érzem azt, hogy te pedig ellenkeztél? –felsóhajtva végigsimítok arcán, majd új hajába túrva, elégedetten pillantok barna szemeibe.

-          Mert ismersz? Figyelj Sergio, nem akarom ilyennel elcseszni az időmet. –ellenvetést nem tűrő hangnemem már nem lepi meg, nemlegesen csóválva a fejét beszélni kezd.

-          És mi a jobb? Egy esetleges műtét, aminek maximum fél év az időtartama, vagy három meccs után teljes bukás? Egy idő után már nem fogsz tudni ráállni, és akkor már senki nem segíthet. –halk hangja csupán az igazat mondja, de félek beismerni magamnak, hogy rettegek. Közelebb hajolva hozzá lágy csókot adok szájára, kicsit meglökve ölébe huppanok. Mély levegőt vesz, arcát elfordítja. –Ez… - nyakát ostrom alá véve, kezeimmel végigsimítok hasfalán. –Nem fogod elterelni a figyelmemet. –szemeim ördögien megvillannak, megmozdítva csípőmet füléhez hajolok.

-          Biztos vagy benne? –érces sóhaját követően teste megremeg, végigfeküdve a padlózaton, kezei csípőmbe markolnak. Hajam jótékony falat képez arcunk mellett, viszont telefonom erőteljes csörgése megzavarja az idillt. Morogva szorít magához, csípőjét kissé megemelve, halk nyögéssel érzem meg férfiasságát. Felülve a szekrény felé nyúlok, viszont nem könnyíti meg dolgomat, hogy pont a csípőjén ülök.

-          Ne vedd fel. Most ne. –testem combja és mellkasa közé szorul, megnyomva a fogadás gombot, halkan felsóhajtok.

-          Szia Lari. –szemeimet becsukva próbálom kizárni Sergio mézédes csókjait.

-          Hola Mou. –hangom megremeg, hátrébb húzódni viszont nem tudok. Férjem kezei törölközőm alá csúsznak, arcomat vállába temetve, halk nyögéssel próbálok edzőm szavaira koncentrálni. –Sergio elég. –eltartva a készüléket egy pillanatra fülemtől, suttogva bíztatom megállásra férjemet.

-          Csak azért hívtalak, mert tudni szeretném számíthatok-e rád a mai edzésen. –bólintok, de sajnos ő ezt nem láthatja. Sergio falatnyi bugyimat széttépve, elégedetten felsóhajt.

-          Természetesen, de beszélni szeretnék majd veled. Fontos. –hangján hallom az aggodalmat, de ő is érzi, hogy nem zavarhat most. Gyors köszönés után bontja a vonalat, mire készülékemet elhajítva, férjemre koncentrálok. Kezeim bebarangolják testét, tarkóján végigsimítva ajkaira tapadok. Imádtam részegítő csókjait, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy semmi gondom nincs. Ismét hátára fektetve kiszakadok karjaiból, majd az egyik vendégszoba fürdőjéig rohanok.

-          Lari, az isten áldjon meg ilyenkor. –bosszankodó hangján jót nevetek, majd megnyitva a hidegvizet, törölközőstül vetem magam a sugár alá. Forró testem kezd lehűlni, agyam viszont minduntalan az előbb történt képsorokat vetíti vissza fejemben. Szívem hevesen ver, bár szerintem jelen esetben Sergio sincs jobb állapotban nálam. Kilépve a kabinból kifacsarom a puha pamutot, majd vacogva lépkedek vissza szobám felé. –Még egyszer ilyenre készülsz, figyelmeztess, hogy kötözzelek le. –hangja hátam mögül érkezik, teste enyémhez simul.

-          Nem érnénk oda edzésre, ha belemelegedtünk volna a dolgokba. –hangom el-elcsuklik, régen éreztem már ennyire a hatása alatt magamat.

-          Ezért akár száz kört is bevállalnék. –oldalamon végigsimít, ujjai megállapodnak törölközőm alján. - Meg tudtalak győzni? –kezeivel feljebb tűri az anyagot, forró tenyere combomra simul. Arcát nyakamhoz rejti, dünnyögve a mondatot, apró csókot lehel jeges bőrömre.

-          Belemegyek a műtétbe. De még kell egy kis idő. –hangos sóhaja megkönnyebbülésre utal, hátrébb lépve gardróbunk felé indul. –Haragszol rám valami miatt? –csalódott sóhaja egyáltalán nem nyugtat meg, fejét lehajtva megtámaszkodik az ajtófélfában.

-          Mihez kell idő Lari? Ahhoz, hogy teljesen tönkretedd magad? –kérdése utat üt a keletkezett csendben, agyam próbál megfelelő válasz után kutatni.

-          Hidd el, ez nem ilyen egyszerű. Szeretnék történelmet írni. –felém fordulva hitetlenkedve pillant rám.

-          Szerintem elég nagy történelmet írtál már, mellesleg ha most beleugrasz ebbe, a következő szezonban újra elkezdhetsz az életednek élni. –mondata második felénél fanyar mosoly ül az arcára, de nem firtatom tovább a dolgokat.

(Flo Rida- Good feeling [magyar])

Kivéve egy rövidnadrágot, elkészülök az edzésre. Hajamat magas copfba fogom, frufrumat hullámcsat segítségével tűzöm hátra. Megfogva sporttáskámat lebaktatok a lépcsőn, majd a hűtőből kivéve egy vizet, két pohárba töltöm tartalmát. Úgy érzem, igaza van barátaimnak, de nem akarok még most ezen aggódni. Mouval meg kell beszélnem a teendőket, és majd délután minden elválik.

Férjem teljes harci készültségben robog le a lépcsőn, majd figyelmen kívül hagyva, a garázs felé indul. Végül is nem értem az okokat, de én is utána lépkedek. Nincs oka és joga sem ebben a pillanatban a sértődöttet játszani, de én is tudok így viselkedni, ha ezt akarja. Morogva dobom be a csomagtartóba táskámat, majd helyet foglalva mellette, hitetlen pillantást kapok.

-          Azt hittem már rég leléptél. –gondolatban fejemet az ablaknak ütöm, őszinte mosoly telepedik arcomra.

-          Én pedig azt hittem, leszarod a fejem. –nem túl szép fogalmazásom következtében hatalmasra tágul szeme, majd fékcsikorgás segítségével kifordulunk a garázsból.

-          Eddig se, és ezután se. –az út hamar eltelik, mind a ketten a gondolatainkba mélyedünk. Meg kell valahogy oldanom, hogy csúsztassam a műtét témát, de úgy érzem ebben már nem én fogok dönteni, hanem a bokám. Belépve az öltözőbe, szokatlan csend fogadja jelenlétünket. Pufi felpattan, majd kirohanva az ajtón, visszatér kedvenc csokimmal. Összehúzott szemekkel méregetem portugál barátomat, de ő sem érti a tettét.

-          Úgy gondoltam elkezdem a „hizlaljuk fel Larit” projektet. –nevetésem betölti a hatalmas helységet, többen megmosolyogják a brazil gyerek tettét.

-          Gondolom utánpótlás, hátha Mou nem figyel, és megeheted, akárcsak a kórházban. –kezét durcásan fonja össze maga előtt, viszont mosolya ott virít arcán.

-          Az igazat megvallva, üres a doboz. Túl hosszú volt az út. –kisfiús mosolya vigyorgásra késztet, a focisták a háttérben felnyerítenek, majd Puffancs hülyeségét meghallva homlokon csapják magukat. –Te tehetsz erről, hiszen ugyanaz a kedvencünk.

-          Neked Pufi mindegy. Kerek csoki, lyukas csoki… bármilyen jöhet. –továbbra is kezemben tartva a dobozt, kissé lesokkol edzőm érkezése. Hátam mögé dugva, érdeklődve figyelek rá.

-          Mi van a kezedben Lari? –akarva akaratlanul hátrébb lépek egyet, arcomon kislányos kifejezés ül.

-          Semmi. –talán túlságosan is hamar rávágtam, ugyanis gyanúsan kezd el méregetni. Hatalmas vigyorral az arcomon előveszem a dobozt, majd arcához emelve, vigyorogva teszem fel kérdésem. –Kérsz? –Pufi a háttérből figyel, Mou kibontja a dobozt, de nem talál benne semmit, csupán egy apró medált. Kikapva edzőm kezéből, érdeklődve forgatom a fehérarany ékszert, hosszú láncát lelógatva, könnyes szemmel fordulok a brazil felé. A kulcs medál tetején egy szív található, középen egy csíkra pedig nevem van vésve, másik két oldalát pedig portugál, valamint brazil barátom neve díszíti. A kulcsrésznél kis betűkkel „Örökre a szívünkbe zártunk” szöveg leledzik gyönyörű írásképpel. Meghatódva ugrok barátaim nyakába, a többiek ebből mit sem értenek.

-          Örökre a szívünkbe zártunk kislány. –Ronaldo átkarolva derekamat megemel, nyakába csimpaszkodva hatalmas puszival jutalmazom tettét. –Előre is boldog születésnapot, a többit majd a meccs napján. –kacsintása megnevettet, köszönömöt tátogva szorítok ölelésemen.

-          Hé. Én találtam ki a dobozos ötletet. –Pufi duzzogva néz ránk, megölelve a majdnem velem egy magas férfit, hatalmas cuppanóst varázsolok az ő arcára is.

-          Szeretlek titeket. –mosolyom levakarhatatlan, könnyes szemekkel indulok el a mosdó felé. Ha nem is magam miatt, értük meg kell tennem.

(Tessa)

(Cheryl Cole- Fight for this love)
Amin kiléptem a stúdióból az autóm felé igyekeztem, de még csak véletlen sem tudtam kizárni a mellettem loholó újságírókat a fejemből. Nem értem miért loholtak úgy mellettem, de ez a szintű érdeklődés, amit irántam mutatnak még elviselhető volt. Hagytam, hogy csináljanak pár képet, majd bepattanva autómba meg sem álltam az egyik kedvenc kávézómig. A pultost már ismertem és ő is engem, így amikor leparkoltam és bementem már rögtön tudta, hogy mit is szeretnék fogyasztani. A forró italt magam elé téve hagytam, hogy kihűljön miközben tárcsáztam barátom számát, hogy megtudjam minden rendben van-e otthon, vagy esetlegesen Cata már szétkapta a helyet. Kicsit sokáig csörgött ki, ami kicsit zavart és hülyébbnél hülyébb ötletek keringtek a fejemben azzal kapcsolatban, hogy Matí miért nem veszi fel a telefont.

-          Igen? – álmos hang válaszolt a másik oldalról, így hálát adva istennek üdvözlöm barátomat.

-          Szia Matí, Tessa vagyok. Addig csörgött a telefon, hogy már azon gondolkodtam, hogy elraboltak az ufók vagy valami hasonló. Minden rendben van arrafelé? – egy-két ásítást még hallottam a vonal végéről, majd végre egy normális választ is kaptam.

-          Persze, minden a legnagyobb rendben. Cata alszik, én aludtam szóval jól vagyunk. Neked, hogy sikerült a felvétel? – örültem, hogy minden rendben van, és a felvétel sikereinek is örültem, hiszen próbáltam a rosszra nem gondolni, csak arra, hogy énekelhettem és szerintem iszonyúan jól sült el.

-          Szerintem nagyon rendben volt. Igaz belekeveredtek a magánéletembe, amit már az elején tisztáztam, hogy nem akarok, de ahhoz képest elég jól kijöttem a helyzetből. És a dalom is nagyon tetszett nekik, tehát ez már óriási siker nálam. Ha letettük még Louist is felhívom, hogy még egyszer megköszönjem neki, amit értem tett. – gyorsba felvázolva terveimet a háttérből sírást hallottam meg, így Matías egy bocsánatkérés után gyorsan bontotta a vonalat.

A kávém a beszélgetés alatt iható hőmérsékletűre hűlt, így lehetőségem volt gyorsan elfogyasztani azt és már távozni is a helységből. Nem volt kedvem most tovább a városban lézengni így egyből hazafelé vettem az irányt a kávézóból. A hát előtti kiépített parkoló egyikére befordulva tekintetem a szomszéd házra téved. Nem értem, hogy hogyan cseszhettem el ennyire mindent. Kezdve onnan, hogy ha nem vagyon olyan hülye, hogy nem nézek szét, amikor kihajtottam abból az istenverte körforgalomból, akkor Ronaldo nem ment volna el. Lenne még egy gyönyörű gyerekünk, aki biztos vagyok benne, hogy örökölte volna Roni jellegzetes vonásait. Aztán, ha nem ment volna el nem kellett volna házi őrizetet állíttatni mellém, és még Marceloval sem vesztem volna össze. Ráadásul, amit a legjobban bánok és ami miatt minden percben a föld alá süllyednék, hogy megcsaltam a férjemet még hozzá nem is akárkivel, hanem a testvérem férjével. Ezzel az egy tettel két családot is sikeresen tönkretettem, bár még mindig reménykedem benne, hogy van valami kiút, ami segítségével helyre lehet hozni ezeket a hibákat. Csak úgy látszik nekem nem jutott még eszembe ez a dolog, ugyanis a másik ház ablakában Sergiot és Larit vélem felfedezni. Legalább nekik nem csesztem el az életüket annyira, hogy ne lehessen helyrehozni.
A gondolatok tömkelegéből az ablakon kopogó Matías keltett fel, majd pár kósza könnycseppet letörölve, amit az emlékek indítottak útra az arcomon kiszállok a kocsiból, majd üdvözlöm alig három órája nem látott barátomat.

-          Na minden rendben van? – mosollyal az arcomon kérdezősködök, de belül még mindig a gondolataim által képzett érzelmek uralkodnak felettem.

-          Persze Cata nemrég kelt fel. Megetettem és most a tévé előtt ül és néz valami mesét, ami nekem totál ismeretlen, de mikor odakapcsoltam ő feltűnően élvezte. Igazából azért jöttem ki, mert már tíz perce itt ülsz és nem tudtam, hogy miért, meg azért is, mert nekem most el kell mennem. – gyorsan benyúltam a táskámért az anyósülésre, majd egy puszit nyomva barátom arcára a házban tévéző Cata felé siettem.

-          Szia szépségem. Mit nézel? – a masinára nézve az egyik gyerekkori kedvencemet láttam viszont, így én is kényelmesen elhelyezkedtem lányommal az ölemben. Eszembe jutott, hogy a stúdióból kilépve fel akartam hívni Louist, így a táskámból kivettem az I-phonom majd elindítottam a hívást.

-          Tessék, itt Louis. – gondolataimban megfogalmaztam egy újabb kérdést stúdiótársam felé így kicsit elbambulva vettem tudomásul, hogy már rég felvette a telefont.

-          Oh szia. Először is szeretném megköszönni, hogy segítettél nekem a dalok írásában, felvételében és mindenben. Másodszor pedig érdeklődnék, hogy mikor is kerül majd a boltokba pontosan a lemez. – nem kellett sokat várnom a válaszra, tehát Louisnak valószínűleg minden le van már jegyezve ezzel kapcsolatban.

-          Na azt mondja, hogy Tessa Swallow. Egy pillanat csak kikeresem a neved a gépből, és mindent elmondok, amit csak tudnod kell. Ja rögtön itt az első. Holnap lenne egy fotózásod. Ilyen reklámfotózás lenne, hogy a lemezboltokban tudjanak milyen képet kitenni rólad a reklámhoz. Aztán a megjelenés az pedig körülbelül olyan két hét múlva lenne, ami olyasmiket vonz maga után, hogy dedikálások az ország több pontján és hasonlók. – kicsit lesokkolt, amit Louis mondott, viszont nagyon fel is dobott, hiszen végre komolyan foglalkozhatok azzal az üggyel, amit szeretek csinálni.

-          Értettem ez szuper lesz. Valamikor fussunk össze, hogy a részleteket megbeszéljük? – a holnapi fotózás utánra gondoltam, hisz szeretek mindent egyszerre letudni, hogy ne kelljen sokfelé mennem. Vagyis azzal nincs semmi bajom, hogy mászkálnom kell, de Catat nem akarom kitenni annak, hogy vakuk százezrei villogjanak a fejébe szegénynek.

-          Erre a hétre be vagyok táblázva, de majd még estefelé felhívlak, és megbeszélünk valami pontosat és elmondom akkor, hogy ez a fotózás dolog, hogy is lenne és mikor. – agyam már azon zakatolt, hogy hova tegyem majd a csöppségemet, vagy nem zavarná-e a fotóst, ha ő is ott lenne majd velem. Bár nem nagyon aggódtam amiatt, hogy nem tudom majd hova tenni, hiszen ha semmi reményem nincs, akkor Matí mindig felajánlja a segítségét, amit én lehet, hogy önző módon, de mindig ki is használok.

-          Rendben, akkor este beszélünk. Szia. – bontottam a vonalat, majd újból Catara fordítottam a figyelmemet, viszont valami nagyon fúrta az oldalamat. Mégpedig az, hogy Matí hová ment. A kórházban elvileg már minden papírt lerendezett, az átképzésről még szó sem esett, legalábbis velem még nem közölte tehát tippem sincs, hogy hol lehet és egy kicsit, na jó nagyon is érdekel, hogy akkor hol van. Oké neki is lehet magánélete, miért ne, de akkor is kering a fejemben a gondolat és nem tudok nem rágondolni.

(Big time rush- You are not alone)
A gondolkodásomat a csengő zavarta meg és az, hogy az ijedségtől egy halk sikítás hagyta el a szám. Nagyon el voltam gondolkodva, így a csengő körülbelül egy villámcsapással volt egyenlő jelen esetben. Cataval a karomon sétáltam az ajtóhoz, majd amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban kicsit, na jó nagyon meglepődtem, hogy hogyan keveredhetett ide.

-          Hola Marcelo. – még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt látom, így az sem jutott eszembe, hogy behívjam. Mikor utoljára láttam összevesztünk azon, hogy nem engedte, hogy Lari beszéljen velem és most megnézhetem magam, hogy hol tartunk. Lehet, hogy ha akkor beszélünk minden másképp alakul és most nem lennék ilyen egyedül.

-          Hola Tessa. Ö ezt a macit Catanak hoztam. Tudom, hogy már van neki több ezer, amit tőlem kapott, de ez is egy olyasmi féle bocsánatkérő ajándék, amiért annyira elcsesztem a múltkor. És persze neked is hoztam valamit. – hirtelen előkapott egy virágot a háta mögül és vigyorogva felém nyújtotta. – Csokit akartam hozni, de rájöttem, hogy az nem valami jó ötlet, mert egyből felfaltam volna, így emellett a virág mellett döntöttem. Remélem nem vagy rá allergiás vagy valami. – nemlegesen ráztam meg a fejem majd nevetésben törtem ki, mert akkor lett körülbelül száz százalékos a feldolgozottsága annak, amit Marcelo az előbb előadott nekem.

-          Gyere be. Rég beszéltük. – mosolyogva fogadtam barátomat, akivel valóban elég régen beszéltem már. Beinvitáltam a nappaliba, ahol rögtön levetette magát a kanapéra és Catat az ölébe ültetve kezdett el vele valami sajátos nyelven beszélgetni.

Nevettem miközben a párosukat néztem, majd a konyha irányába indulva még fel kellett fedeznem, hogy a hűtőben találok-e valamit, amivel megkínálhatom a brazil haspókot. Szerencséjére a hűtő egyik polcán egy óriási torta díszelgett, amiről és tegnap óta már el is felejtkeztem. Egy jókora szeletet levágva belőle, magunknak is kimértem kér kisebb szeletet, majd újból a nappali felé tartottam, ahol Marcelo még mindig Cataval beszélgetett. Nem szerettem volna félbeszakítani őket, így az ajtófélfának dőlve pár percig még nevettem azon, ahogy a brazil szórakoztatja a kicsit. Bevallom kellett nekem már ez a nevetés és jókedv, amit Marcelo sugároz és szerintem Catanak is jó volt végre egy régi arcot látnia, aki mellesleg a keresztapja.  

-          Látom megtaláltátok a közös hangot. – nevetve adtam oda Marcelonak a tortát, aki azon nyomban elkezdte elpusztítani az általam nagynak általa viszont kicsinek ítélt adagot.

-          Persze vele nem nehéz. Tündéri kisgyerek. – hadonászott még egy keveset Catának a villájával meg a tortával, de miután befejezte eléggé normális Marcelová változott. – Amúgy láttalak ma a tévébe. Nagyon jól néztél ki benne. Többször kéne szerepelned. – egy kacsintás kíséretében mondta az utolsó mondatot, amire óriási kacagás hagyta el a szám.

Miután kitárgyaltuk azt a témát, hogy többet kellene a tévében szerepelnem sok mindenről esett még szó köztük. Például megkért, hogy játsszam el neki az egyik számom, majd szó esett arról, hogy mit is csinálok mostanában és az ehhez hasonló dolgok. Nagyon feldobott, hogy ott járt, teljesen újult erővel tekintettem előre és ez valószínűleg a brazil hatása miatt. Viszonylag hamar el kellett mennie, mert edzésre ment, de megígérte, hogy többször is be fog ugrani mostantól, ami nagyon feldobott. Amikor pedig elment Marcelo meleg váltásban megérkezett Matías, aki mintha lesett volna, viszont nem volt annyira feldobva a vendégem látogatásától, mint én.