Chapter 43.

Sziasztok!:)
Nagyon sajnáljuk a késést, viszont a szünet kezdetét vette, így kicsivel több szabadidőnk van. Köszönjük a látogatottsági szintet, és reméljük akár chatben is, de kapunk visszajelzést Tőletek!:)
Békés, Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek! Reméljük sok ajándékot hoz mindenkinek a Jézuska!:)
Jó olvasást kívánunk, remélhetőleg Szilveszterig még jelentkezünk.
Puszi mindenkinek Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(Ed Sheeran - Lego House)
Nagyon aggódtam Lariért ezért is éreztem kötelességemnek elvinni őt egy orvoshoz, na meg persze egy „családhoz” tartozunk, azaz a Real Madridhoz, így egyértelműen nem hagyhattam őt ebben a helyzetben cserben. Ha ő lenne a helyemben valószínűleg ő is ugyanezt az utat járta volna be, én pedig próbálok olyan figyelmet fordítani rá, amit tőle is megkapnék. Miután végeztünk a kórházban Larival különváltak útjaink, nem nagyon emlegette hová is megy és én sem különösebben kérdezősködtem, hiszen nem akartam semmi nem rám tartozóba beleütni az orrom, így bepattantam az autómba majd a lakásom felé vettem az irányt. Nem volt semmi egyéb célom a mai napra, az edzésen kívül, amit mostanában még komolyabban veszek, amióta visszajöttem, hiszen újra ki kell érdemelnem a közönség bizalmát és szeretetét. Az autóút feltűnően gyorsan eltelt és még dugóba sem keveredtem, ami nagyon indokolatlan volt ebben az időtájban, de nem nagyon foglalkoztam ezzel, csak élveztem a gyorsaságot, amit kevés autó eredményezett. A hazafelé vezető úton elég sok variációt leforgattam az agyamban, hogy mit is csináljak, ha hazaérek, de igazából semmi nem jutott az eszembe, ami jó lett volna. Persze, amíg nem mentem el, a szabadidőmet mindig a kis Cataval töltöttem, de erre most inkább nem gondolok, mert a végén még elvétem az irányt és a betonfalba állok be a mélygarázs helyett. Miután óriási sebességgel lezártam a kocsit a lift segítségével hamar felértem a lakás elé, onnan pedig már csak egy ajtó választott el a pár órás kikapcsolódástól. 

Már régóta vágytam egy jó fürdőre és néhány percnyi semmittevésre és úgy látszik ez most össze is jöhet. A vizet megengedtem és mielőtt tele lett volna habbal gyorsan beleültem és elővettem a fülesem, hogy egy kis zenével még jobban ki tudjak kapcsolódni. Valljuk be szükségem volt erre. Mikor pedig már épp lementem volna alfába és majdnem elaludtam, eszeveszettül elkezdett csörögni a telefonom. Fogalmam sem volt róla hogy ki az, mert a telefonszám ki volt kapcsolva, de majdnem földhöz vágtam a készüléket, viszont mielőtt ezt megtettem volna inkább felvettem.

-          Igen? – a hangomból nem éppen a kedvesség hallatszott ki, de ez nem is érdekelt ez annyira.

-          Istenem, de örülök neki, hogy felveted. Már azt hittem, hogy te se veszed fel és te voltál az utolsó reményem. – brazil barátom hangját egyből felismertem, de nem tudtam, hogy mit is akar pontosan ugyanis szokásához híven beszélt és beszélt, de egyetlen olyan mondat sem hagyta el a száját, ami rávilágítana arra, hogy mit is akart valójában.

-          Nagyon jó, akkor most elmondhatnád végre, hogy mit is akarsz valójában. – miközben beszéltünk már ráuntam a fürdőre, így a vállammal megfogva a telefont derekam köré tekertem egy törölközőt és úgy sétáltam ki a nappaliba.

-          Ja persze igen a lényeg. Kizártam magam a lakásomból. – egyszerűen nem is értem, hogy miért lepődtem ezen meg, hiszen Marceloról van szó. Nem tudtam visszatartani a nevetésem így kitört belőlem egy óriási röhögés, amit Marcelo köhögése szakított meg, de hallatszódott a hangján, hogy kicsit ő is megmosolyogta, amit tett.

-          Ha nem baj, akkor most nem mondom azt, hogy mit vártam tőled, de ha jobban belegondolok mégis illik ide a mondat. És nincs semmiféle pótkulcsod elrejtve valahová? Vagy hátsó ajtó, kert valami? – próbáltam szegényt valami jó útra terelni, de tudjátok, hogy van ez minél jobban segítesz annál jobban nem érti. – Na, jó akkor gyere el hozzám.

-          Ó köszönöm. Az edzés cuccomban van még egy kulcs azt hiszem, de edzés csak 3 óra múlva lesz a stadionig pedig lusta voltam elmenni. – ennyit az egyedül lazításról. Marceloval tuti teljes pörgés lesz itt minden.

-          Akkor gyere, várlak. – ezzel bontottam is a vonalat, majd elmentem felöltözni. Miután magamra aggattam pár ruhadarabot levágtam magam a tévé elé és ott vártam, hogy Marcelo elkezdjen a csengőn úgy csengetni, mint egy idióta. Az a baj, hogy jól ismerem már és tudom, hogy így tesz mindig.

Sohasem szoktam úgy nagyon tévézni és a műsorokat sem nagyon ismerem, ami nem a sporttal kapcsolatos, de most megálltam egy olyan csatornán, amiben valószínűleg az emberek életét beszélik ki a műsorvezetők. Nem tudom miért ezt választottam, de jelenleg nem volt erőm tovább száguldozni a csatornák között. Teljesen elbambultam, amikor a képernyőn a feleségemet láttam meg besétálni a műsorvezető mellé. Rögtön kihúztam magam a tévé előtt és úgy figyeltem a képernyőt, mintha az életem függne tőle. A házigazda már az első perctől elkezdte szétszedni őt, és lehet, hogy a többi otthonülő nem vette észre, de nekem határozottan feltűnt, hogy Tessa kezd egyre idegesebb lenni, ha pedig ő ideges lesz, akkor kiabál össze-vissza, amit egy élő adásban talán nem kéne.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – a házigazda kérdése a következőképpen hangzott, majd mikor jött volna a válasz valaki eszeveszettül ráült a csengőre. Fel akartam hangosítani a tévét, hogy legalább a választ meghalljam, de Marcelo valószínűleg már kiakasztotta a csengőmet, a távirányítóm pedig valahol a kanapé párnái alatt volt. Nem szóltam semmit mikor kinyitottam az ajtót, csak mérgesen néztem és a kannapé felé mutattam.

-          Jéé Cris nézd, Tessa van a tévében. – körülbelül mintha eddig nem vettem volna észre ezt úgy figyelmeztetett.

-          Már rájöttem Marcelo, és miattad maradtam le egy nagyon fontos válaszról, mert az képzelted, hogy a csengő csak úgy működik, ha az ember ráfekszik. – levágódtam barátom mellé és karba tett kézzel hallgattam tovább, hogy miről is lesz még szó.

-          Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – na, most ugrik a majom a vízbe.

-          Nem kívánok a magánéleti dolgaimról beszélni, hiszen arról volt szó, hogy csak a munkán lesz terítéken. Egyébként pedig a dolgaimat a férjemmel szeretném megbeszélni, nem a médiával. – ez egy kielégítő válasz volt. Arra a beszélgetésre eddig mielőbb sort kéne keríteni, ugyanis nem csak a kicsi Cata hiányzik, hanem Tessa is.

-          Ronaldo mikor fogtok végre beszélni? – felálltam majd a konyhába sétáltam, ahová barátom is követett majd az ajtófélfánk támaszkodva várta, hogy választ adjak a kérdésére, ami nem volt könnyű ugyanis rajtam nem múlik semmi. Én csak bocsánatkéréssel tartozom az pedig majd Tessan múlik, hogy ezt elfogadja-e.

-          Nem tudom és azt sem, hogy mit is mondhatnék neki. Megbántottam és körülbelül most a föld alatt kéne lennem a szégyen miatt, amit érzek viszont, múltkor a házunk felé jártam és ott volt valami ficsúrral. – kicsit felszaladt a pumpa a fejemben, ahogy visszagondoltam a jelenetre, ahogy a gyerekem integet neki, de gyorsan megittam a vizet, amit kitöltöttem magamnak, hogy hátha lehűt. Majd visszamentem a tévé elé.

-          Az a ficsúr nem egy ilyen szőkés hajú ficsúr, aki ilyen magasabbnak mondható, mert akkor az az ápoló, akit mellé fogadtam. – Marcelo kicsit összehúzta magát én pedig csak szigorúan néztem rá. – Nem tudtam, hogy még ennyi idő után is ott lesz nála.

-          Tudod mit az élő adás után odamész és leellenőrzöd, hogy ott mi a helyzet. – nem tudom, hogy miért nem bíztam meg a felségemben, de tudnom kellet arról a gyerekről mindent.

-          Most pedig, ha tudom készültél egy dallal, ami a férjednek íródott. – ajaj most félnem kéne hogy nekem íródott, vagy örülnöm?!

-          Ez a dal nem teljesen a férjemnek íródott, csak azok között a dalok között szerepel, amiket ő ihletett. – nagyon kíváncsivá tett ezzel a „nem a férjenek íródott, csak azok között a dalok között szerepel” dologgal.

(Demi Lovato - Give Your Heart A Break [piano])

-          Értem. Akkor köszöntsék a színpadon. Tessa Swallowt! – a szememmel minden lépését követtem, amit a színpad felé tett. Majd leült egy székre és intett egyet a mögötte helyet foglaló zongoristának, hogy kezdhet. Nem értettem, hogy miért nem ő zongorázik, amikor gyönyörűen tud ő is hangokat előcsalogatni a hangszerből, bár e a része most nem annyira foglalt le inkább Tessara koncentráltam. Hihetetlen, hogy milyen jó hangja van. A szöveg pedig egyenesen a legjobbak közé tartozik.

-          Azt hittem, hogy ezt már hallottam, de akkor az egy másik szám volt. Viszont ez gyönyörű volt főleg így zongorával. Hallod van valami kajád, mert éhen halok? – na először dicséri a feleségem aztán éhen hal. Ha nem ismerném annyira azt mondanám, hogy csak azért dicsérte őt, hogy kaját kapjon.

-          Keress valamit ha pedig nincs semmi ott lóg egy pizzéria száma a hűtőajtón. – Marcelo úgy is tett, ahogy mondtam és pillanatok alatt tűnt el a konyhában, én pedig a tévé és a szolgáltató által nyújtott eszközök miatt újra és újra meghallgathattam az előbb lejátszott dalt.

(Tessa)

Igen, végre túl vagyok rajta. Annyira jó volt végre kiengedni mindazt, ami már rég nyomta a lelkemet. Már csak abban reménykedem, hogy Roni látta és felkeres, vagy nem tudom. Szeretném vele megbeszélni a dolgokat, bár nem tudom, hogy hogyan fogok tudni a szemébe nézni azok után, amit tettem Ramossal. Így a testvérem szemébe se tudok nézni tehát a férjem sem lesz egyszerű. De nem futhatunk egész életünkben a problémák elől, jelen esetben az elől, hogy beszéljünk. Ez két felnőtt között, akiknek már gyerekük is van nem így megy. Az egészben az az idegesítő, hogy ha megmozdulok, vagy ha Roni megmozdul már egyből lehoznak rólunk egy kétoldalas cikket. Ezért is tartok most egy kicsit, hogy a megcsalásról nehogy lehozzanak egy cikket, mert akkor én tuti, hogy kimegyek a temetőbe és a föld alá fekszem. Ha már meg kell tudnia ne az újságokból értesüljön róla, hanem tőlem, a feleségétől.

(Larissa)

(Requiem For A Dream - Electric Violinist - Kate Chruscicka)

Megígérve Fabregasnak a találkozót, tegnapra megbeszélt hely felé indulok. Kiülve a terasz részre kérek egy jegeskávét, majd lassan kortyolva várom, hogy az óra kettőt üssön. Cescy zavartan érkezik meg, tekintete elidőzik ruhámon, majd felém hajolva két puszival üdvözöl. Nagyot sóhajtva leül mellém, majd kávét kérve összeráncolja homlokát. Küzd a szavakkal, de nem tudja miképp kezdjen bele mondandójába. Szeme rengeteg érzést mutat, kétségbeesett pillantását követve, tekintetem elé helyezem a napszemüveget. Jobb úgy, ha nem lát, mert tekintve arra, hogy kiismert már, rájönne az érzéseimre is. Azokra, amik az utóbbi pár napban már teljesen letisztázódtak, és ennek segítségével csak neki fogok fájdalmat okozni. De abban biztos vagyok, hogy egy részemet ki fogja szakítani szívemből ez a beszélgetés.

-          Először is sajnálom. Nem tudtam semmiről, de miután elmentél, Briannek estem. –megállva mondandójában, látom fájdalommal telve beszél erről az egészről. –Haragudtam rá, mert mindezt a hátam mögött csinálta. De tudnod kell, ő csak jót akar neked. –felhorkantva több ember tekintetét magamra vonom, sunnyogva csúszom lejjebb a kényelmes fotelben. –Lari, van egy rossz akaród, akiről semmit nem tudunk.

-          Tényleg? Akkor azért található drog a szervezetembe? –élcelődve jegyzem meg ezt a mondatot, pupillái kitágulnak, őszinte meglepettséget mutat. Felsóhajtva hajolok előre, bennfentes suttogásomat senkinek nem kell hallania. –Szerintem minél hamarabb el kéne menned egy vérvételre, ugyanis ez lehet az oka annak, hogy nem emlékszünk egyetlen bulira sem. –látom a rémületet rajta, fél, hogy visszaesik. Sajnáltam őt, legszívesebben átöleltem volna, de engedhetem meg ezt a fajta luxust magamnak.

-          Voltál orvosnál? –aprót bólintva várom reakcióját. Már éppen fogalmazná új kérdését, de félbeszakítom.

-          Nem azért vagyunk itt, hogy kibeszéljük az életemet. Valamiért hívtál, és én megjelentem. –hidegségem meglepi, arcán hirtelen fut át a felismerés.

-          Csak látni szerettelek volna, és megmagyarázni a bátyám tetteit. –rekedtes hangja szívembe markol, tekintete ködös. Ujjaival megdörzsölve szemeit nem engedi a könnycseppeket kicsordulni szeméből. Kezemet térdére téve, beszélni kezdek.

-          Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha most nem kéne ezt tennem. –legszívesebben haj tépve rohannék most el, csak ne kellene fájdalmat okoznom legjobb barátomnak.

-          Akkor ne tedd ezt. Ne tedd ezt velem megint Lari. –kérlelő hangneme felkavarja gondolataimat, túlságosan is jó ahhoz, hogy mellettem maradjon.

-          Muszáj Cescy, muszáj. –előre meredve, üveges tekintettel suttogom a szavakat. –Olyan támaszra leltem benned, amit senki mástól nem kapnék meg. A mai napig hálás vagyok azért, hogy ugyanúgy tudtál kezelni a klasszikus meccs után, mint régen. Számomra te még mindig az-az Arsenalos srác vagy, akit az első edzésen megismertem. –torkomban hatalmas gombóc keletkezik, könnyeimet nyeldesve folytatom szövegelésem. –Vonzódom hozzád, de nem lennél boldog mellettem, mert nem adhatnám meg azt, amire vágysz. –és itt jelen esetben nem csak a babáról van szó, hiszen előbb-utóbb a középpályásnál is felvetülne ez a kérdés. Nem lehetnék teljes mértékig boldog, mert tudnám, házasságom hiábavaló volt. Lelkem mélyén érzem Sergio az a személy, aki tökéletes mellettem. Tekintve arra, hogy nem annyira érzékeny, nehezebben sétálok bele lelkivilágába. És, ha ez mégis megtörténik, nincs harag, inkább a bosszút forralja.

-          Igen, mert pont Ramos az a személy, aki mellett önmagad lehetsz. Gondolkodj már Lari! Tudod, hogy szeretlek, és csak a jót akarom neked. –elhúzva számat nem figyelek arcmimikámra, hátrahőköl barátom. –Visszamentél hozzá… - elhűlve jelenti ki mondatát. –Ezt nem hiszem el…

-          Nem mentem vissza hozzá! –nem tudom mi segítségével könnyíthetnék fájdalmán.

-          Ja, még. –felcsattanva flegmán odaveti ezt a két szót, majd felállva, induláshoz készül.

-          Kérlek. Ne váljunk el így. Én nem akartam ezt. A legjobb barátom vagy Cescy, kérlek, maradjunk meg így. –ujjaim csuklójára fonódnak, kérlelő hangomat meghallva, sajnálkozva pillant rám.

-          Ez olyan, mintha a kutyád meghalna, és megtartanád. –elhúzva száját kirántja kezét szorításomból. Felállva maradék jegeskávém alá helyezek egy bizonyos összeget, amiből a pincér még el is mehetne egy híres neves étterembe vacsorázni.

-          Sajnálom, hogy ennyi bosszúságot okoztam neked. –fanyar mosollyal ugyan, de fájdalommal telve pillantok végig barátomon. –Szeretlek Cescy. –mondatomat orrom alatt motyogom, az sem biztos, hogy meghallotta mindezt. Feldúlva távozik a kávézóból, még ő balra, én jobbra indulok el. Tényleg soha nem akartam ezt, de a beszélgetésünket már nem odázhattam. Így is tegnapra volt megbeszélve, viszont az edzés annyira kimerített, hogy fel sem fogtam mi történik körülöttem. Beülve autómba hazafelé veszem az irányt. A hatórási edzésen illő lenne megjelennem, és csak reménykedek abban, hogy portugál barátom szája nem jár el idő előtt…

(Fabregas)

(Rita Ora- Somebody that I used to know)

Rettentően fájt ezeket hallani barátomtól, de számíthattam volna erre. Miért is lennék jobb a másik spanyolnál?! Hiszen a kezdetek kezdetén kellett volna határozottan fellépnem, és nem a második fél szerepét kellett volna betöltenem életében. Ilyenkor ez a legborzasztóbb, hogy az érzések ellen nem tehetsz semmit sem. Nem mondhattam el neki, hogy minden egyes percre emlékszem, amit a bulik alkalmával vele töltöttem. Nem ejthettem volna el egyetlen mondatot sem, ugyanis emlékképeim késve érkeztek. Milyen áron szerettem bele abba a nőbe, aki férjezett? Egyáltalán ez tényleg a nagy könyvben megírt szerelem? Vagy Carla megjelenése is döntő szerepet vállalt ebben az egészben?

Kormányra csapva mérgesen ordítok egyet. És még csak utána sem mehetek, ugyanis a gépem induló félben lesz egy órán belül.

Agyam folyamatos zakatolása nem segít, jó lett volna még a Barcelonába jutásom előtt legalább egyszer átölelni. Rengeteget tanultam tőle, és egy percet sem bánok az együtt eltöltött időből. Viszont félek, ha tudná a bulik végkimenetelét, bűnösnek érezné magát. A vérvizsgálat felvetése nem éppen kedvező számomra, ugyanis gyűlölöm a tűt, ráadásul, ha most kiderül, hogy drogszármazék található szervezetemben, talán örökre búcsút mondhatok a futball karrieremnek. De miért van az, hogy neki csak egy sötét kép jellemzi azokat az estéket? Mi van akkor, ha Brian szavai valóban igazak?

Nem említhettem meg neki legnagyobb ellensége nevét, összetört volna.

Láttam rajta, hogy nem stimmel vele valami, de nem akart a diagnózisáról beszélni. Csak reménykedni tudok abban, hogy semmi komoly baja nincs, ugyanis mástól nem tudom megérdeklődni állapotát. Kezemben megpörgetve a telefont, agyalok a következő lépésen. Brian autóját a megőrzőben hagyva kiszedem cuccaimat a hátsó ülésről, majd leadva a portásnak a kulcsokat, elindulok a repülőtér felé.

Elintézve a papírmunkákat, csupán tíz percet kell várnom azzal, hogy gépem felszálljon. Elővéve készülékemet, kikeresem Lari számát, majd az üzenetet megnyitva, tanakodva figyelem az érintőképernyő billentyűit. „Sajnálom a délután történteket, de meg kell értened, időre van szükségem. Fel kell dolgoznom ezt a tényt. Viszont, ha Barcelonában jársz, látogass meg. Csak okosan Lari. C.” Elküldve az SMS-t kicsit könnyítek ezzel lelkemen, majd papírjaimmal kezemben elindulok a gépem felé. Igazából jól esett volna, ha utánam jön, de lelkem mélyén tudtam, erre nem számíthatok.

Ablak mellett helyet foglalva, fülessel fülemben zárkózom el a külvilág elől. Szerettem repülőn utazni, ugyanis ilyenkor nem kellett senkivel sem törődnöm. Egyszerűen csak kizártam az embereket, és a felhőkre koncentráltam.

Finom illat csapja meg orromat, mély levegőt véve útitársam felé fordulok. Hosszú szőke haja lágyan omlik vállára, megrázva karjait ékszerei megcsörrennek. Nyugtató hatású lélegzetvételei még idegesebbé teszik, hajába túrva, érdeklődve pillant rám. Elkapva tekintetét, karjait térdére helyezi.

-          Kérlek, ne bámulj, így is elég stresszes vagyok most. –lágy hangja áramütésként hat testemre.

-          Ne haragudj, csak észrevettem, hogy nem éppen a nyugodtságodról árulkodik testhelyzeted. –gyerünk Fabregas, szedd már össze magad. Zöld szemeit rám emelve, mosolyogva figyeli zavaromat.

-          Cassie Mcdonovan. –kezét nyújtva üdvözöl. Neve szépen cseng együtt, szemeibe nézve én is illően bemutatkozom.

-          Cesc Fabregas. –mosolyom levakarhatatlan, viszont egy ideje már fogva tart tekintete. –Mi a baj?

-          Állásinterjúra készülök, de elaludtam, így nem tudtam munkáltatóm után nézni. Elméletileg reklámarc leszek egy híres cégnél, de nem tudok róla semmit sem. –zavartan túr hajába, viszont nevetése bearanyozza napomat.

-          Gondolom spanyol cég. –bólintása igenlő válaszra utal. –Én segíthetek, ha gondolod. Ott születtem. –szemei felcsillannak, jobb lábát felhúzva, felém fordul.

-          Na, szóval. Ez a Barcelona futballklub. –kacagásom meglepi, sértődötten néz ki az ablakon.

-          Bocsi, csak erről aztán tényleg tudok beszélni. –értetlen tekintete meglep, soha nem volt még olyan nő, aki ne ismert volna fel. –A középpályásuk vagyok. Ott nevelkedtem, aztán Angliába igazoltam, majd az éven visszatértem közéjük. –eltakarva szemeit próbálja leplezni zavarát.

-          Istenem, hogy én mekkora idióta vagyok. Nem baj Cassie, szép volt. –gondolatban szerintem most juthatott el a teljes felismeréshez. –Á ne haragudj, mindig ilyen vagyok. –megrántva vállát mosolyogva pillant rám.

Elregélve a lényegesebb történéseket, csak reménykedek abban, hogy egyszer még láthatom. Teljesen Larissa ellentéte, mégis megfogott benne valami. Talán stílusossága, ami feltűnő, mégis egyszerűnek mondható. Vagy a tudat, hogy nem ismert fel. Mindig is szerettem volna átlagos férfi lenni, csak ez rendszerint nem jött be, tekintve múltamra és természetesen hírnevemre. Végigbeszélve az utat, fel sem tűnt, hogy már megérkeztünk otthonomba. Sok sikert kívánva Cassienek, bőröndjeimért indulok, majd meg sem állva lakásomig, agyalok a történéseken. Hihetetlen mennyire figyelt mondanivalómra, egyszer sem szakított félbe, csak amikor már nem bírta kivárni a lényeget. Bohókás természete megtetszett, viszont nincs időm ezen gondolkozni. Megfogva edzőtáskámat elindulok a központ felé, kicsit reménykedve abban, hogy a mai nap folyamán még találkozhatok az amerikai lánnyal…