Chapter 42.

Sziasztok!
Igaz nem érkezett valami sok visszajelzés, de úgy döntöttünk attól még megosztjuk Veletek a már kész fejezetet.
Jó olvasást!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Morandi - Angels)

Nem hagyom, hogy félelmeim eluralkodjanak józan eszemen. Erős lány vagyok, rengeteg dolgot kibírtam már az életben, ez semmiség most. Nem fogja semmiféle negatívum beködösíteni napomat, mert nem hagyom. Magabiztos, boldog nő vagyok, akinek az a legnagyobb problémája, hogy miképp hozza rendbe házasságát. Tudom jól, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Mindig kimondom, amit gondolok, hisztizek, néha pedig túltervezem a dolgokat. Valamikor a saját fejem után megyek, épp, ahogy jól esik. Szeretek elveszni egy pillanatban, egy mosolyban, egy nevetésben, de sok pofont kaptam már. Viszont megtapasztaltam, hogy küzdeni kell, és semmiféleképpen sem szabad feladni. Ez a dolog sem fog kifogni rajtam, nem törődöm senkivel addig, ameddig van, ki támogasson. Muszáj pozitív életszemléletemet elővenni, régen voltam már ehhez hasonló depresszióba. De talán most ütnek ki rajtam az elmúlt év gyötrelmei.

Megérkezve a stadion elé, Ronaldo türelmetlenül várja, hogy kiszálljak autómból. Gucci szemüvege eltakarja fél fejét, de a tekintete átüt a sötétített üvegen. Ő is ideges. Megölelve megpróbálok egy kis energiát nyerni a nagy diagnózishoz, de kezem remegését nem tudom befolyásolni.

-          Két kocsival kéne mennünk, ugyanis a kórház után lesz egy kis elintézni valóm. –aprót bólintva tudatja velem, megértette kérésemet. Telefonomat elővéve, rövid üzenetet pötyögök Fabregasnak. Érdekes, szívem már nem tudja azt kimondatni velem, hogy legjobb barátomnak.

Meg sem állunk a kórház bejáratáig, szerencsére a fotósok most valahol máshol tartózkodnak. Nem kéne egy szaftos pletyka, miszerint Ronaldotól várok éppen gyereket. Sajnos a média már csak ilyen, a legkisebb dologból is elefánt méretű cikket hoznak le. Pedig, ha tudnák, hogy most fog romba dőlni jövőképem, nem lennének ilyen boldogok. Ha nem folytathatom pályafutásomat, valami össze fog törni legbelül. Ott, ahova csak nagyon kevesen látnak be. Ronaldo átkarolva vállamat megáll a fotocellás ajtó előtt, majd belépve, egyenesen egy iroda felé lépked. Kérdő tekintettel nézek rá, de nem veszi észre rejtett felszólításomat. Homloka ráncokba szalad, valamin nagyon gondolkozhat. Megtorpanva megfogom kezét, érdeklődve néz vissza rám.

-          Nem lesz semmi baj, ne legyél ilyen ideges. –bátorító mosolyom most cserben hagy, leginkább nekem lenne pedig szükségem erre.

-          Tudom. Szóltam egy új orvosnak, aki teljes mértékig megbízható. –bekopog az ajtón, majd egy ismerős szőke csapzott hajat vélek először felfedezni. Barna tekintete melegséget tükröz, a felismerés őt is hamar utoléri.

-          Will? –ő vizsgált Sneijder segítségével még Olaszországban. De mit keres ő itt?

-          Szia Lari. –kedves mosolya bizakodással tölt el, belépve a hangulatos irodába, helyet foglalok a vizsgáló asztalon. –Mi a probléma? Nagyon zaklatott voltál! –portugál barátomra nézve várom megfelelő válaszát. Egyáltalán honnan ismerik ők egymást?

-          Nagyon bizalmasan kéne kezelni ezt az esetet. –barátom bólint egyet, Ronaldo pedig folytatja a regélést. –Mostanában rosszullétekkel küzd, és a bokája is tropára ment. Az édesapja rákban hunyt el, és most szeretnénk kideríteni, hogy Lari örökölte-e azokat a géneket. –érdeklődve hallgatom végig történetét, úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék.

-          Mit takar a rosszullét? –orvosom elém lépve belevilágít szemembe.

-          Fejfájás, gyengeség, szédülés, hányinger és orrvérzés. –monotonon darálom a már megszokottá vált tüneteket. Bosszúsan vonja össze szemöldökét, portugál barátom viszont a háttérbe húzódva, leszegett fejjel áll. –Úristen, ne temessetek már el. –felcsattanva hülyeségükön hitetlen tekinteteket kapok. Vigyorogva nézem végig a két férfit, amire felhorkanással reagálnak.

(Nelly Furtado - Spirit Indestructible [magyar])

-          Átmegyünk a röntgen szobába, csinálok pár képet a lábadról. –felnőttes szigorral pillant le rám, de kedves mosolyát most sem tudja elrejteni. Belépve velem a röntgenbe, eltűnik a fal mögött, majd képet csinálva bokámról, érdekes kifejezéssel lép vissza pár perc múlva hozzám. –Egy kérdés. Hogy tudsz ezen a lábon járni?! –mérges hangját meghallva rájövök, elkéstem. Nem kellett volna eddig húznom az orvost, de be kell vallanom legalább magamnak, féltem.

-           Nem csak sétálni, futni és focizni is tudok. –magabiztos tekintettel húzom ki magam, mellkasom dagad a büszkeségtől. De minden csak álca. Lelkem mélyén igenis hülyének érzem most magam.

-          Gratulálok. Átküldtem a képeket a gépemre, menjünk. –karjaiba kapva a rövid távot együtt tesszük meg. Az ismerős helység kissé megnyugtat, de felfigyelve a képekre, morogva szaladnék neki a szemközti falnak. –A szalagok olyannyira megnyúltak, hogy csodálkozom azon, hogy nem megy ki minden lépés után a bokád. A második lábujjadból induló csont meg van repedve, még a harmadiknál lévő el is van törve. Bokacsontodat már csak a szent lélek tartja, az ott található porc rendesen elkopott. –szavai keményen hatnak rám, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a baj. –A duzzanatot valószínűleg valami gyulladás okozza, a véraláfutást pedig az elpattant hajszálerek teszik ilyenné. –végigsimítva lábamon végignyomkodja sípcsontomat, majd térdemhez érve, bosszankodva rázza a fejét. –Térdkalácsodban folyadék van, amit le kell szívatnom. Valószínűleg túlságosan megterhelte az, hogy valamilyen szinten megkönnyítse lábfejed dolgát. –a sírás határán lebegek, nem tudom, mit tehetnék jelen pillanatban. Következő mondata viszont lesokkol. –Műtét, nincs mese. –gyors fejrázásba kezdve, próbálok menekülési útvonal után nézni. Ablakon nem ugorhatok ki, hiszen három méter magasban vagyunk, az ajtóig viszont nem érnék el. –Ne is agyalj kislány. Ezzel nem tudok mit csinálni már. Ha hamarabb jössz, talán fizikóval ki tudtalak volna kúrálni, de így nem megy. Én sem vagyok Isten… - csalódott hangját meghallva, elszégyellem magam. Magabiztosságom jelen pillanatra már teljesen eltűnt, szavai vízhangoznak fülemben.

-          Nem érdekel Larissa a kifogásod. Ha az orvos azt mondja, műtéttel helyre tudja hozni, neki fogsz esni ennek az egésznek. –Ronaldo hangja kísértetiesen hat, teljesen elfelejtkeztem jelenlétéről.

-          De a holnap esti meccsen még ott leszek. –hangom nem tűr ellenvetést, barátaim lemondóan rázzák fejüket. Leugorva az ágyról, nem számítok arra, hogy bal lábbal érkezem a földre. Persze, mindig a fájós végtagjaidat ütöd be először, ha esel, azon landolsz. Ez általában így szokott menni. Bosszankodva ülök a földön, szám sírásra görbül, mire aggódva guggolnak le hozzám.

-          Legalább vért hagy vegyek tőled. Antibiotikummal le tudjuk vinni a gyulladást. Egy MRI-re is el kell menned. Bővebb anyagból több dolgot tudok kihozni. –beszéd közben már készíti a tűt, mire megadóan nyújtom ki karomat. –Na, tekintve arra, hogy aránylag egészséges sportoló vagy, jó a vénád. –innentől kezdve áttér orvosi szemlélővé. Gyorsan szúrja belém, még felszisszenni sincs elég időm. Négy kémcső után leveszi gumikesztyűjét, majd az ajtó felé lépkedve, visszatekint rám. –Pár perc, elvégzem a kigondolt teszteket, felgyorsítom a folyamatot, maximum fél óra, és mindent megtudunk. –hatalmas vigyorából arra következtetek, hogy harminc percig foglaljam el magam, mert nem fogom látni. Bólintva egyet felállok, majd kicsit megszédülve ugyan, de nézelődni kezdek.

-          Kérlek Lari, ne makacskodj. Sokkal jobb lesz, ha túl leszel a műtéten, és új erővel szállhatsz vissza a ringbe. –portugál barátom könyörgőre veszi a figurát, de elfoglalva magam figyelmen kívül hagyom szavait. A falon rengeteg kép, kitüntetés található, ablak előtti asztalán pedig legjobb barátjával egy közös képet vélek felfedezni. Sneijder mosolyogva karolja át Willt egy fotó erejéig, magam előtt látom a jelenetet. Imádták egymást szóban szívatni, a legtöbbször apró, de vicces viták alakultak ki közöttük. A gyermekies civakodásoknak általában sörözés volt a vége, mindig az hívta meg a másikat, aki éppen a sértegető szerepet töltötte be. Az ajtó nyitódik, barátom lép be rajta.

(Three Days Grace - Pain [magyar])

-          Mi az, kiderült a vércsoportom? –kacagva huppanok fel az ágyra, de tekintete arcomon időzik.

-          Vedd komolyan. A jó hír, hogy ráknak semmi jele. Viszont mióta drogozol?! –mérges tekintetét köztem és papírom között jártatja, majd mély levegőt véve, leül dolgozószékére.

-          Én, én nem… - nem hagyja, hogy végigmondjam monológomat, felcsattanva szakít félbe.

-          Legalább nekem ne hazudj Larissa! –most valóban dühös, de nem tudok választ adni kérdésére.

-          Soha nem lennék képes arra, hogy bármit is szedjek! A fenébe is Will, sportoló vagyok! –az ideget sikeresen belém állítja, elhúzott szájjal próbálok agyalni a nemrég történt dolgokon, de semmi nem jut eszembe.

-          Még mindig benne van a szervezetedbe. –csalódott pillantását nem tudom eltűntetni magamról, fogalmam sincs, miért történik mindez velem.

-       -  Rakj egy rögzítőt a lábamra. Elmegyek a lakásomba. –száját tiltakozásra nyitja, de egyetlen tekintettel elhallgattatom. –Rendben leszek. A címemet és Ronaldo számát tudod, tehát, ha meg akarsz találni, nem lesz lehetetlen küldetés. –egy speciális bokarögzítőt vesz ki a szekrényből, viszont a mozdulatai bizonytalanok. Gondolom, agya folyamatosan zakatol, hogy el merjen-e egyáltalán egyedül engedni. Zaklatott állapotban nem éppen célszerű az, ha az ember vezetni akar. Főleg, ha az-az ember én vagyok. Végezve munkálataival, óvatos mozdulatokkal leszállok, majd egy bólintás és intés után kilépek a csendes folyosóra, portugál barátommal az oldalamon elindulok a parkoló felé.

         - Tényleg nem drogoztál? –halk hangja meglep, vonakodva ugyan, de rá pillantok.

-          Őszintén te zseni. Olyannak ismersz, aki egy ilyennel keresztbehúzza a karrierjét? –vállamra rakva kezét próbál nyugtatni, de számomra most minden lehetetlen.

-          Lehet, ezért nem emlékszel az estékre. Lehet belekevertek valamit az italodba. –a felismerés hirtelen ér utol. Valóban ez lehet a megfelelő indok, viszont most egy emberre van szükségem, aki talán még vár otthon…

(Matías)

(Ed Sheeran - This)
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.

-          Látom, nem tudsz egyből igent mondani, viszont nemet sem, tehát hagylak gondolkodni. majd még kereslek, de itt a számom, ha hamarabb jutnál dűlőre. Gondolj át mindent aztán rájössz, hogy nekem van igazam. – lehúzva a maradék bort felállt, majd elindult a kijárat felé. – Ja és nem kell fáradnod, kitalálok egyedül is. Viszlát. - legalább azt a terhet leveszi a vállamról, hogy fel kelljen állnom miatta. Hihetetlen, hogy tönkre akarja tenni két ember életét plusz egy harmadikat is a kicsi Cata személyében.

A kezdeti sokk nem tudom, hogy miért nem akart feloldódni bennem. Sok mindent hallottam már, de nem tudtam, hogy ilyen gonosz emberek is léteznek. A nagy sokban eszembe jutott, hogy a kicsit a hordozható kiságyba tettem, de amint ránéztem láttam, hogy nem volt okom félni ugyanis elaludt a beszélgetésünk közben. A legnagyobb baj velem, hogy hiába nem akarok ártani Tessanak erősen gondolkodom azon, hogy felemeljem a telefont és tárcsázzam Sandy számát, majd a tudtára adjam, hogy közreműködöm vele az ördögi tervében. Bár még azt sem tudom, hogy mit tervez, de biztos, hogy nem egy egyszerű módszert fog választani, ha már kiskorában is volt olyan szörnyeteg, hogy elküldte a mostohatestvérét egy akadémiára. Na, mindegy a lényeg annyi, hogy egyenlőre még gondolkodni sem fogok az ajánlatán hiszen nem szeretnék senkinek sem ártani. A lapot, amelyet letett a dohányzóasztalra a telefonszámával ellátva a tárcámba rejtettem, ugyanis nem szeretném, hogy Tessa megsejtse, hogy a mostohatestvére itt járt, azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy arra is rájöjjön, hogy miféle üzletet kínált nekem az a nő.

Egy kicsit ledőltem a kanapéra és észre sem vettem, hogy elszundítottam, csak akkor, amikor Cata síró hangja rángatott vissza az álomvilágból. Hangosan sírt és a kiságy széléhez állva várt valakire, és bár lehet nem engem szeretett volna Tessa még nincs itthon az apukája pedig már egy ideje nem látta őt. A keresztapja pedig, hát igen ahhoz képest, hogy ő bérelt fel és a baleset után körülbelül minden szabad percét itt töltötte, most sehol sincs és még csak egy hívást sem engedett meg a tudtommal, hogy-hogy van az ő keresztlánya. De mindegy is nem húzom fel magam ilyen dolgokkal, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Viszont szeretem Tessat és rossz látni, hogy ilyen egyedül van. Az pedig addig oké, hogy a lemez lefoglalja most egy kicsit, de mi lesz, ha majd ez az egész egy lefutott dolog lesz? Mi lesz azután miután az újdonság varázsa elmúlik? Persze én majd támogatom őt, de azért lássuk be én is emberből vagyok és nekem is véges a türelmem. Nem fogok Tessara éveken át várni, és szerintem nem is kellesz ezt a kérdést évekig halasztani, mert valami azt súgja, hogy ennek a történetnek hamarabb lesz vége, illetve esetleges folytatása, mint ahogy azt bárki is gondolná.

(Tessa)

(Simple Plan - Welcome To My Life)
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember  egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.

Az elhatározásom miszerint új barátokat találok kicsit még váratott magára, viszont egyre közelebb kerültem a város szélére kihelyezett stúdió felé, ahol a felvételt készítik majd. Remélem a riporter tényleg csak a zenével kapcsolatos kérdésekben fog kérdezősködni és a magánéletemmel kapcsolatos dolgokat elfelejti. Leparkolva a kijelölt parkolóhelyek egyikére dobogó szível léptem be a helységbe ahol óriási volt a nyüzsgés. Nem is tudtam, hogy merre felé kell menni pedig felismertem a helyet és sokszor forgattuk itt a sorozat egyes epizódjainak részleteit. Végül körülbelül tíz perc bolyongás után egy szőke göndör hajú lán y mutatta meg, hogy merre találom az öltözőt, ahol a sminkemet és hajamat fogják elkészíteni.

Amint beültem a székbe és szembe néztem magammal csak boldogságot láttam az arcomon. Amit szerettem csinálni régen most végre újból azt csinálhatom. A tévében szerepelhetek miközben a zenéről beszélek majd, azokat a dolgokat, amik pedig gondot okoznak szempillantás alatt kizárhatom a fejemből. Egy nagy levegőt véve nyugtáztam a tényt, hogy már tizenöt percet eltöltöttem a sminkesek és fodrászok keze alatt és úgy nézek ki, mint aki mos lépet ki az egyik divatmagazin címlapjáról. Most pedig hogy kész lettem úgy éreztem, hogy van még pár percem arra, hogy felhívjam Matít, hogy minden rendben van-e otthon. Körülbelül hármat csengett ki majd egy kómás hangú férfihang szólt bele a készülék másik végéről.

-          Igen? – valószínűleg most kelhetett fel, de ezt a tényt tudva is a nevetésemmel kellett küzdenem, amikor a hangját meghallottam.

-          Szia Matí, Tessa vagyok, csak érdeklődni szerettem volna, hogy otthon minden rendben van-e, de ahogy hallom te speciel teljesen jól vagy. – nevetve nézelődtem az öltözőben, és kicsit el is kalandozott a gondolatom, amíg barátom válaszát vártam, hogy nemsokára, ha miden jól megy már egy saját ölözővel vághatok neki a saját turnémnak.

-          Persze itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit elaludtam, de Cata sem volt különb, csak ő nem ébredt fel a telefonom csörgésére, mert gyors voltam, mint a villám és gyorsan felvetem, amint meghallottam a csengőhangom. – nevetésben tört ki, amit én is viszonoztam majd megláttam, hogy az egyik asszisztens felém integet így felé indulva búcsúztam el barátomtól.

-          Rendben, most mennem kell kezdődik a felvétel. Szoríts és vigyázz Catara. Sietek haza. - meg sem várva válaszát bontottam a vonalat, majd a telefonomat csendesre állítva elrejtettem azt a táskám egyik zsebében.

Kisétálva az öltözőből újra előjött az-az adrenalin lökettel teli érzés, amitől teljesen fel voltam spannolva és teljesen úgy éreztem magam, hogy egy égész estés műsort tele tudnék beszélni abba a pillanatban. Az asszisztens elmondta, hogy hová kell ülnöm és, hogy melyik kamrába kell majd néznem, majd egy mikroportot csatolt fel a felsőmre, hogy mindenkihez érthetően jusson el a mondanivalóm. A felvétel elkezdődött én pedig azokkal a repkedő pillangókkal, amik az idegessé miatt kerültek a hasamba lépkedtem a színfalak mögül a rivaldafénybe. A közönség tapsolva és őrjöngve fogadott bár lefogadom, hogy ezért fizetik őket és nem jó szántukból teszik mindezt, én pedig sohasem szerettem a mű dolgokat, mint ahogy ez sem volt a szívem csücske, de megbirkóztam vele, hiszen ez most egy óriási lehetőség. A riporter előtt elhelyezett fotelben foglaltam helyet, majd vigyorogva a közönségre minden erőmet összeszedtem, hogy koncentrálni tudjak a kérdésekre.

-       -   Jó napot Tessa! – a riporter nő felállt mikor megérkeztem majd két puszi után ő is helyet foglalt. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de nem alakítottam inkább ki semmiféle előítéletet, hiszen könnyen megüthettem az ilyenekkel a bokám.

-         - Jó napot! - viszonoztam a köszönést majd próbáltam a legjobb pozíciót felvenni, hogy ne látszódjak túl idegesnek.

-         - Örülünk, hogy elfogadta a meghívásunkat és nekünk nyilatkozik elsőnek az újonnan előkerült énekesi karrierjéről és a hamarosan megjelenő kislemezéről. – szerencsére semmi nyoma nem volt a rövid összegzésében a házasságomnak vagy az életem bármely másik pontjának, így megnyugodva egy kicsit kiengedtem a félelmeimet.

-          Igazából én örülök, hogy meghívást kaptam, hiszen ez egy nagy ugródeszka nekem az újrakezdéshez. Régebben már sikerült egy képet felépítenem magamról, de amint többet kezdtem el foglalkozni a családommal ez az énem háttérbe szorult, így most úgy éreztem, hogy ideje újra felszínre hozni a dolgokat. – mosolyogtam mit a tejbe tök, hogy jól nézzek ki a felvételeken és reméltem is, hogy ez a felvétel tökéletesen fog sikerülni.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – na jó határozottan utálom ezt a nőt. Ahhoz képest, hogy azt mondták, hogy csak a munkával kapcsolatban fognak faggatni már a második sorban előjött a férjem neve. Remek. Ráadásul ez a nő ki is forgatja mindazt, amit mondok, hiszen az előző mondatomból egyből azt szűrte le, hogy azért nem vagyunk most jelen pillanatban együtt Ronaldoval, mert én dolgozni akarok. Milyen hülye ötlet ez?

-          Határozottan nem ezt akartam kihozni az említett dologból. A házasságom és a munkám két külön szálon mozognak és egyáltalán nem függ össze az egyik a másikkal. A családom mellett is van időm a karrieremre, de eddig nem jöttem rá, hogy hogyan is egyeztessem össze a kettőt, viszont úgy érzem most találtam meg azt az egyensúlyt, ami a kiegyensúlyozottsághoz szükséges. – próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon azt éreztem, hogy itt még nincs vége a magánéletemmel foglalkozó kérdések feltevésének.

-          Tehát azt mondja, hogy megtalálta az egyensúlyt.  –aprót bólintottam a helyeslés végett és körülbelül rettegve vártam a mondatának a második felét. – Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – megmondtam, hogy nincs vége, csak nem értem, hogy miért jó az-az embereknek, ha másokat ilyen téren idegileg tönkretehetnek, hiszen erre a kérdésre akárhogy fel voltam készülve, nem tudom, hogy mit is felelhetnék...