Chapter 51.

Sziasztok!
Szokásunkkal ellentétben, most hamar meghoztuk a folytatást. A visszaszámlálás elindult.:) Mindenkinek jó olvasást kívánunk!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(The Script - Millionaires)

Egyenletes tempóban haladtam Madrid egyik főutcáján, bár elképzelhető, hogy egyszer-kétszer átléptem a megengedett sebességhatárt, de ez abban a percben nem nagyon érdekelt.

A kertvárosi negyed a belvárostól kicsit távolabb helyezkedett el, ezért is szerettük azt a környéket. Távol minden zajtól és bajtól. A kis emlékkép hatására a szám mosolyra húzódott, hisz a kertvárosi ház különleges volt számomra. A ház egész berendezését Tessával álmodtuk meg, ami nem volt olyan könnyű, hiszen amíg ő az egyszerű dolgokban gondolkodott, addig én szerettem volna neki a legnagyobb luxust megadni, hogy semmiben ne legyen hiánya. De ezzel az elképzelésemmel szemben, ő még azt sem szerette, ha csak otthon kellett ülnie, és a focistafeleséget kellett játszania. Régebben is, ahogy most is sokat szerepelt a televízióban, de valahogy úgy érzem, hogy ezen túl még többet fog.

Gondolataim csak úgy pörögtek egymás után, egyik emlékképet pedig követte a másik. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen lesz az újratalálkozás, de annyi biztos volt, hogy az ereimben már lüktetett a vér, így az adrenalin szintem is bővem megemelkedett. „Lehet, hogy nem az éjszaka közepén kéne lefolytatni ezt a beszélgetést, de úgy érzem, hogyha még egy napot várok, lehet, hogy már túl késő lesz.”  Ezekkel a gondolatokkal gurultam, be az életem legfontosabb helyszínére. A villanyok még majdnem mindenhol égtek, tehát még nem volt késői a látogatás. „Ki kell derítenem, hogy mi van Tess és aközött a szőke ficsúr között, akivel a képen láttam őt, és persze minden másra is választ kell találnunk, hogy megmentsük a házasságunkat.”

Miután kiszálltam az autóból lassú léptekkel haladtam a bejárati ajtó felé, majd előtte egy kicsit megtorpantam, hiszen nem tudtam, mi az illendő ilyen helyzetekben, és betörésnek számít-e, ha kulccsal megyek be abba a házba, ami pár hónapja az otthonomat jelentette. Végül úgy döntöttem, hogy kopogtatok, ha pedig nem nyit senki sem ajtót, akkor használom csak fel a kulcsaimat, elvégre hivatalosan kifejezve én most a városban lakom. Erősen kopogtattam az ajtón reménykedve abban, hogy ki is nyitják, de igazából végig sem futott az agyamban, hogy mit fogok csinálni, ha például az a ficsúr nyit ajtót, aki a képen szerepelt, vagy mit mondok akkor, ha esetleg Tessa pillant meg először. Végül a második kopogás után mozgást hallottam, így rá kellett döbbennem, hogy hamarabb választ kapok az ajtónyitás elméletemre, mint gondoltam.

-          Igen? - megpróbáltam türtőztetni magam, és nem az első másodpercben megverni a szöszit, de csak egy hajszál választott el attól, hogy bármit is tegyek vele.

-          Tessához jöttem. - a srác körülbelül úgy állt az ajtóban, mintha világéletében itt lakott volna, és mint akinek szándékában sem áll beengedni engem a saját házamba.

-          Alszik, és szerintem nem szeretne veled... - kénytelen voltam kimutatni a fogam fehérjét, ugyanis a kis srác, vagy nem tudta, hogy kivel beszél, vagy nem akarta tudni.

-          Te ne mond meg nekem, hogy mikor beszéljek a feleségemmel, ha nem akar látni, majd ő megmondja. - mondatom után egy apró lökéssel félreküldtem őt, hogy be tudjak lépni a házamba, ami még mindig ugyanúgy nézett ki, mint régen. Elindultam a lépcső irányába, de nem mehettem nyugodtan, ugyanis a szöszi majdhogynem a hátamra ugorva lihegett utánam. - Ha nem szeretnél a kórházban kikötni, ajánlom figyelmedbe a bejárati ajtót, de most azonnal. - először nem volt hatásos, amit mondtam neki, ugyanis meg sem moccant a lépcsőfokról, de miután két lépést tettem lefelé, már ő is elhitte, hogy ott fog kikötni, ha akadályoz. 

(P!nk - Just Give Me A Reason)

Miután meggyőződtem arról, hogy nem követ, a háló felé vettem az irányt, de meglepetésemre nem találtam ott Tessát, pedig a ficsúr azt mondta, hogy alszik. A második gondolatom Cata gyerekszobája volt, így rögtön afelé a szoba felé kezdtem el haladni, amikor pedig be akartam nyitni, az ajtó zárva volt. Mindegyik ajtóhoz volt egy pótkulcs valahol a hálóban, és reménykedtem benne, hogy most is ott lesz, így célirányosan az éjjeli szekrényemhez mentem, és hátul meg is találtam azt a kulcscsomót, amire szükségem volt, és így pillanatok alatt bejutottam a szobába, ahol Tessa ugyancsak aludt összekuporodva a fotelban. Nem akartam felkelteni, mert nagyon édesen aludt, szóval megpróbáltam áttenni őt a fotelból a kanapéra, hiszen ott mégis csak kényelmesebb lenne, aztán majd visszajövök később, vagy előbb kipenderítem a ficsúrt, és utána jövök vissza.

-          A sorrendet még átgondolom. – nem tudom, hogy csúszott ki a számon a hangos beszéd, hiszen eddig csak gondolatban közöltem magammal néhány tényt, viszont hangot is adva a gondolataimnak, feleségem mocorogni kezdett az ölemben, majd amikor letettem a kanapéra végérvényesen fel is ébredt.

-          Ronaldo? Már megint álmodom, mi?! Üzenem az elmémnek, hogy ez szar vicc. – miután kimondta a mondatokat, újra becsukta a szemét, hiszen azt hitte, hogy csak álmában vagyok itt.

-          Tess. Tess. – meg akartam végre beszélni a dolgokat, de ahhoz szükségem volt arra, hogy a feleségem ébren legyen, és elhiggye, hogy igazából itt vagyok, és nem álmodik. – Tessa, ébredj! – szerencsére a felemelt hangom hatásos volt, így pár másodperc múlva, rég látott feleségem, éber volt, vagyis próbálkozott éber lenni.

-          Ronaldo? – a hangjában most már teljes meglepődöttség volt, és nyoma sem volt az előbbi alvásnak. – Hogy kerülsz te ide, és hogy jutottál be a szobába? – eddig fekvő helyzetben volt, viszont miközben feltette a kérdéseket, ülőhelyzetbe tornázta magát.

-          Tudom, hogy hová raktuk a pótkulcsokat. Ne felejtsd el, hogy itt laktam. – kicsit megrándult az arcom, de folytattam, hisz ezt, itt és most, meg kell beszélnünk. – És azért jöttem, hogy kiderítsem, hogy a gyerekem anyja, miért csókolózik egy másik pasival, a szüleim háza előtt?! – arcát a kezeibe temette, én viszont türelmesen vártam a válaszát.

-          Ronaldo az a kép nem az, aminek látszik. – hirtelen elkezdtek lefelé folyni a könnycseppek az arcán, én viszont tartottam a kemény arckifejezésemet.

-          Nem az, aminek látszik? Ugye ez most csak valami vicc? Látható a képen, hogy egy szőke ficsúrral csókolózol, ezen mi nem az, aminek látszik? – muszáj voltam feljebb emelni a hangom, mert kezdtem elveszíteni a fejem, és féltem, hogy ha ilyen módon nem vezetem le a dühömet, akkor még kárt teszek valamiben, vagy valakiben.

-          Igaz, hogy a képen csóknak látszik, és valójában az is volt, de én nem akartam azt a csókot. Mikor elmentél Marcelo itt maradt velem egy darabig, és ő fogadta fel Matíast, hogy segítsen velem, ugyanis eléggé nehéz eset voltam, miután kikerültem a kórházból. Majd annyira megszoktam, hogy itt van, és segít a ház körül, és segít felépülni, hogy megszoktam a társaságát, és tovább maradt, mint egy átlagos betegnél. De nem volt köztünk semmi. Ő többet akart és akar, és próbálkozott, de megmondtam neki, hogy nekem ez nem megy és elutasítottam őt. – a könnyei most már patakokban folytak le az arcán, én pedig nem tudtam, hogy higgyek-e neki.

-          Ha elutasítottad, miért van még mindig itt? – a hangom még mindig kemény volt, de látni, ahogy Tessa sír, rossz érzéssel töltött el.

-          Azért, mert rajta kívül látsz még egy felnőttet a házban? Nem. Szükségem volt rá, hogy segítsen. Amikor a tévés felvételem volt, akkor is ő vigyázott rá. – a mondat végére Tessa is felemelte a hangját, mire a szőke ficsúr esett be az ajtón.

-          Minden rendben? – teljes figyelmét Tessára összpontosította, ami nekem nagyon nem tetszett.

-          Semmi sincs rendben, amíg te itt vagy. Szóval pakold össze a cuccod és húzz el innen, amíg azt nagyon szépen kérem, ahogy nem érdemled meg. – a szőke köztem és Tessa között jártatta a tekintetét, majd amikor feleségem egy aprót bólintott felé, csapkodva vonult ki a szobából.

-          És most mi lesz? – Tessa kérdése elgondolkodtatott, és őt néztem, ahogy a síró Catat kiveszi a kiságyból.

-          Papi. Papi. – miután kislányom észrevett, felém nyújtotta a kezét, és anyja válla fölött engem bámult azokkal a nagy szemeivel, az arcomra persze rögtön mosoly húzódott, és átvettem őt a feleségem karjaiból.

-          Szia, kicsi lány. Apa itt van. – miután kellőképpen összepuszilgattam és megölelgettem Tessához fordultam, hiszen a mi ügyünk még nem volt lezárva. – Szerintem először is várjuk meg, amíg a ficsúr elmegy, és utána kitaláljuk, hogy mi legyen. – egy apró bólintással kaptam igenlő választ, majd egy ideges szőke hajú srác jelent meg az ajtóban.

   -      Ne higgyétek, hogy ezzel itt mindennek vége. Ez még koránt sem a vég. Addig úgysem fogok megnyugodni, amíg a kapcsolatotok csődöt nem mond, és amíg nem lesz válás a vége. Ha Tessa nem lehet az enyém, akkor a tiéd sem legyen. Én megbecsültem őt, és vigyáztam rá, amíg te nem voltál itt, ráadásul a karrierje irányítását is a kezembe vettem, és így juthatott el újra oda ahol most van. Nélkülem sehol sem lennél, és így hálálod meg? Remek. Ugyanolyan kis ribanc vagy, mint a többi elkényeztetett celeb. De amint említettem itt még nincs vége. Fogtok ti még miattam sírni, erről biztosíthatlak titeket. Hallotok még rólam. – Matías, mint egy idegbeteg úgy kezdett el kiabálni, és persze magát fényezni. Azt a kijelentését sem értem, hogy miatta van ott Tessa, ahol van, hiszen feleségem önerőből is el tudott volna idáig jutni, és nem lett volna valószínűleg segítsége erre a ficsúrra, csak éppen így könnyebb volt, és a mai világban ez fontosabb. Miután kitombolta magát, hallottuk minden léptét a lépcsőfokokon, majd a bejárati ajtó csapódásával győződtünk meg róla végleg, hogy már nincs a házban.

-          Ez egy elmebeteg. Komolyan ennek az állatnak a közelébe engedted a lányunkat? – nem akartam, de kénytelen voltam felemelni a hangomat Tessával szemben, hiszen a lányunk és ő is eddig egy közveszélyes őrülttel éltek együtt, aki csak eljátszotta nekik, hogy ő milyen ártatlan.

-          Nem volt mindig ilyen, sőt. A közelünkben eddig sohasem borult így ki. Ez nekem is egy új énje volt. – a magyarázat után visszatettem Catat a kiságyba, majd a nappali felé vettük az irányt, hogy megbeszéljük, hogy hogyan is legyen tovább. Viszont mielőtt bármit is meg tudtunk volna beszélni egy üzenetem érkezett Marcelotól. „Gyere hozzám! Innen együtt megyünk. Megy az egész csapat. SIESS! FONTOS!”

-          Elég késő van, nekem el kell mennem a csapat miatt, de holnap visszajövök, és tényleg pontot teszünk az ügy végére. Az ajtót pedig jól zárd be. Nem akarom, hogy ez az őrült visszajöjjön. – miután leadtam az ajtóval kapcsolatos utasításokat kicsit tépelődtem az elköszönéssel kapcsolatban, de inkább a szívemre hallgattam, mint sem az eszemre, majd egy gyors csók után, már úton is voltam Marcelo felé.

(Larissa)

(Ed Sheeran - Kiss Me [magyar])

Kezemet Sergio tarkójára simítom, ezáltal még közelebb vonom magamhoz. Csókunk most mentőövként szolgál, könnyeim pedig megállíthatatlanul folynak. Minden jelenlegi érzésemet belesűrítem, és csak reménykedek abban, hogy át is tudom adni azt, amit szavakkal nem lehet. Beletúrva hajába átölelem nyakát, majd megszakítva csókunkat, homlokomat homlokának támasztom. Pihegve, csukott szemmel élvezem közelségét, arrébb csúszva az ágyon, kellő helyet varázsolok neki magam mellett. Néma kérésemre leveszi a cipőjét, és befeküdve mellém, mellkasára vonja fejemet. Ujjaimmal körözök kocka hasán, teste viszont minduntalan megrándul. Kezünket összekulcsolva megállít a cselekedetben, mire kissé sértődötten nézek rá.

-          Hé, ne nézz így. –jobb kezével simogatja hátam, néha-néha áttérve oldalamra. Ujjai becsúsznak pólóm alá, mire nevetve ugrok egy kicsit. –Ugye, hogy nem kellemes ez az érintés egy kórházi ágyon?! –mindent tudó mosollyal pillantok fel rá, ördögi vigyorom levakarhatatlan arcomról. Lábamat átlendítve csípőjén, farkas szemet nézek vele, de szemkontaktusunkat az éppen belépő csapattársak megzavarják.

-          Éreztem, hogy nem most kéne rájuk törni. –portugál barátom szakszerűen magyaráz a többieknek, de Mou leintve, mellénk lép.

-          Minden rendben? Szükséged van valamire? Hozzak valamit? –rengeteg kérdése kissé összezavar, fejemmel nemlegesen intve tudatom vele, nem kell semmi.

-          Ronaldo, vakard le azt a perverz vigyort az arcodról. –hátra sem nézve, de barátom agyi szintjéből kiindulva, sejtem, hogy mi is látható most rajta. Mindenben megtalálja a perverzitást, bár most neki van előnye ilyen szempontból.

-          Jobban vagy már? –Marcelo mellém sétálva végigsimít arcomon, fájdalmasan hunyom le szemeimet.

-          Persze, még nem tudom meddig kell bent lennem, de reménykedem abban, hogy nem sokáig. Agyrázkódásom van, és összezavarodtam. Ezen kívül viszont minden oké. –bólintásukat meglátva apró mosoly telepedik arcomra. Ők tényleg szeretnek engem, és családtagként tekintenek rám.

-          Nem valami étvágygerjesztő az arcod. –Ronaldo elhúzva száját felméri a terepet, hajamat eltűrve az útból, elborzadva néz végig sérülésemen.

-          Még a tied is lehet ilyen, ha nem hagyod abba a vérszívást. –vigyorogva nézek rá, majd lemászva Sergio öléből, elindulok a mosdó felé.

-          Most hova mész?! –egyöntetű kérdés fogalmazódik meg mindenki fejében, hajamat lófarokba fogva, megvillantom szemem.

-          Letusolni, és átöltözni valami emberibb viseletbe. –még szerencse, hogy a szobámhoz tartozik egy fürdő is, így nem kell a közös tusolóhelyiség felé vennem az irányt.

-          Segíts neki! –Mou felszólító hangja következtében férjem elindul utánam.

-          Uram, biztos benne, hogy őket most be kell engedni oda? –nem is Ronaldo lett volna, ha nem talál valami frappáns megjegyzést.

-          Ne szólj bele a felnőttek dolgába Roni cica. –bicegve lépek be a csempézett helyégbe, majd megpillantva egy kádat, fanyalogva engedek bele vizet. Bezáródik mögöttünk az ajtó, megfordulva Sergio érdeklődő tekintetével találom szembe magam. –Mi az?

-          Semmi, semmi, csak még nem szoktam meg, hogy fürdőkádas típus lettél a zuhanyzó helyett. –a sarokban árválkodó kabin felé bök, megtámaszkodva a falnál, végigmér. –Segítsek valamit? –kérdését követően felemelem kezem, ezzel is jelezve, hogy vegye le rólam szexi hálóingemet, ami elől lévő gombjaival elég undorítóan fest.

-          Az infúziós tű miatt nem tudom levenni. –elhúzva számat megvárom, még elém sétál. Ujjai lassan tűrik fel a kórházi darab alját, minduntalan végigsimítva forró bőrömön. Megfeszülve várom következő cselekedetét, ami egy hamar meg is érkezik. Ujjaival kikapcsolva melltartómat, perverz mosoly jelenik meg szája sarkában. Végigsimítva melleimen, gyomrom görcsbe rándul. Tartanom kell magam, hiszen most olyan, mintha előröl kezdtük volna kapcsolatépítésünket. Kibújtatva fejemet a pólóból, leveszem fehérneműimet, majd belépve a kádba, elégedetten mártózom meg a hideg, habos vízben.

(Demes Tamás-Shelter)

-          Tudod, nem tudom minek, vagy kinek köszönhetem meg ezt a döntést, de örülök, hogy visszajöttél hozzám. –a falnál ülve hívja fel magára a figyelmem, fejemet hirtelen felé kapva megszédülök. Halk nyögés hagyja el a számat, majd arcomra lögybölve egy kis vizet, várom az enyhülést. –Elmondod mi volt az a gyerekes dolog, amire nem rég céloztál?

-          Fenyegetnek. Illetve úgy helyesebb, ha ezt múlt időben mondom. –izmaim megfeszülnek, fejemet hátrahajtva, csukott szemmel kezdem a mesélést. –Többször kaptam olyan leveleket, hogy hagyjalak el, különben a karriered bánja. Bár az elején még játéknak gondoltam ezt az egészet, gyerekes csínynek, de utána jöttek a telefonhívások, és azon a bizonyos edzésen ezért borultam ki annyira. Alig ettem, és a szervezetem nem bírta a terhelést, ezért is voltam rosszul. –kiadva magamból a szavakat, lejjebb csúszok a vízben, majd hajamat is bevizezve, megtörlöm kezemmel arcomat.

   -       És ezt miért csak most mondod el? –mérges hangját meghallva, összébb húzom magam, de hónom alá nyúlva megemel, és várja, hogy felvegyem vele a szemkontaktust. –Lari, figyelj rám! –sóhajtva pillantok rá, de amit tekintetében látok, semmi jót nem ígér.

   -       Mit tudtál volna tenni?! Semmit. Csak plusz idegesség lett volna amúgy sem nyugodt életünkben. –halkan beszélek, félő, hogy meg sem hallja mondandómat.

   -       Emlékszel az első zűrre a házas életünkből?! –bólintásom után, várom, hogy folytassa, de a szavak nem érkeznek.

-          Próbáltam eltitkolni előled, de nem bírtam már azt a terhet. Utána megosztottam veled, és könnyebb volt átvészelni azt az időszakot. –visszaidézve az akkori napjaimat, a hideg kiráz. Elég volt rájönni, hogy van egy testvérem, erre a későbbiekben megkeresett apám egyik szeretője, hogy közölje velem, van egy féltestvérünk, de sehol sem találja. Mondhatom nagyon megnyugtatott ez a tény, de azóta ez az emlék már feledésbe merült. Az a személy nem jelent meg az életünkben, és ennek örülök a legjobban.

-          Pontosan. Azért vagyunk egymásnak, hogy segítsünk a másiknak. Össze kell fognunk, és nem titkolózással, felesleges veszekedéssel kell eltölteni az időnket. Arra van sokkal élvezetesebb dolog is. –megcsókolva végigsimít hátamon, kissé mocorogva elérem, hogy guggolásból felálljon, majd úgy lehajolva segítsen álló helyzetbe tornázni magam. Arra viszont nem számít, hogy megfogva karját berántom a fürdővízbe. Nevetve csavarom magam köré a törölközőt, kilépve csapatomhoz, hangos füttyögésben részesítenek.

-          Ne legyetek már ennyire gyerekesek. Mintha nem láttatok volna még nőt. –megforgatva szemem táskámhoz lépek, váltó ruhát keresve megpillantom férjem mezét. Mosolyogva kapok fel egy bugyit, majd a combközépig érő mezt magamra véve, kihúzom alóla a törölközőt.

-          Sergiot hol hagytad? –Ronaldo sejtelmes kérdése megnevettet.

-          Úgy gondolta jobb, ha hidegfürdőt vesz. –emlegetve a védőt, meg is jelenik talpig vizesen. Bosszankodva tekint végig a társaságunkon, majd felém indulva átölel. –Ne, nem akarok már vizes lenni. –későn húzódom el tőle, ugyanis a mezem hátulja már csurom víz. A doki lép be a kórterembe, meglátva a népes társaságot, kissé megtorpan.

-          Jó reggelt kívánok! Én vagyok Morrison kisasszony kezelő orvosa. Megkérhetném Önöket, hogy a vizsgálatig fáradjanak ki? –barátaim bólintanak, viszont edzőm vonakodva hagy magamra. Férjem visszalépdel a mosdó részhez, gondolom legalább egy kicsit meg akar törölközni. –Hogy van?

-          Köszönöm, az éjszakához képest már jobban. A fejem néha kavarog, de a szédülésen kívül nincs semmi tünetem. Csak az ütés helye fáj egy kicsit. –szakszerűen pillant végig papírjaimon, gyors vizsgálat után, mosolyogva bólint.

-          Még ma este bent szeretném tartani, utána hazamehet. Sokat javult, de azért a biztonság kedvéért jó lenne, ha maradna.

-          Természetesen. Egy napot csak-csak kibírok. –mosolyom meglepi, de talán a legjobban azon csodálkozik, hogy nem ellenkeztem.

-          A hazamenetelét még holnap reggel megbeszéljük. További szép napot!

-          Doktor úr! A sportolással mi lesz? –hangomban minden kételyem megtalálható, idegességemben tördelni kezdem az ujjaimat.

-          Holnap minden kiderül, de elméletileg csak ezt a hetet kell kihagynia, és hétfőtől minden mehet a régi kerékvágásban, csak figyelnie kell ezekre a dolgokra. Nem biztos, hogy jót tenne egy pillanatnyi memóriazavar Önnek. –megköszönve készséges válaszát, intek a kint ácsorgó társaságnak, akik mosolyogva lépnek vissza a szobába.

-          Hoztam neked csokit! –Pufi kisfiús lelkesedéssel ugrál felém, kezembe nyomva a kókuszos Raffaellót, hatalmasat nyelek. Kibontva a dobozt, nevetve nézek a megcsappant édességre. Barátom lesütve szemét megrázza fejét, boldog mosolyát felvillantva, mellém lépked.

-          Köszönöm szépen Csokipufi. –nem hiába adtam én anno neki ezt a becenevet. Még nálam is édességmániásabb volt. Megborzolva haját, kacagva hajolok el támadásától, viszont az ajtóban álló személy jelenléte lesokkol…

Új blog!

Sziasztok! 

Már régóta megfogalmazódott a fejünkben, hogy új történetet kezdünk, ami kicsit más a megszokotthoz képest. Igaz, a híres emberek adottak, de most nem sportolókról, vagy spanyolokról fog szólni az elképzelésünk.:) Ha gondoljátok, nézzetek be, valamint, ha érdekel Titeket a kis ismertető alapján a sztori, akkor klikkeljetek a megfelelő "gombra". Előre is köszönjük szépen, további szép nyarat.:)

A következő fejezet Lari és Tessa életéből pedig hétfőn érkezik.;)

Lari, Tessa.:)

http://wishandmemory1d.blogspot.hu/

Chapter 50.

Sziasztok!

A nyári szünet kezdetére való tekintettel meghoztuk az 50. fejezetet is.:) Mindössze 70 részt terveztünk a második évadban, szóval már csak húsz van hátra.:) A kritikáknak nagyon örülnénk!:) Puszi Nektek, és jó olvasást!
Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Sail - Awolnation)

Férjem átható tekintete üdvözöl, viszont a szavak nem jutnak el agyamig. Valami tényleg nem stimmel velem, de úgy érzem, hamarosan minden kiderül. Karjaiba kapva a kórteremig együtt tesszük meg az utat, majd a vizsgálóasztalra letéve, a háttérbe húzódik. Egy ősz hajú doki lép be a helyiségbe, ilyenkor örülök annak, hogy nem kell sorban állással bajlódnunk. Álomittas, zavaros tekintetemet ráemelem, de inkább a háttérből figyelő spanyolt kezdem el tanulmányozni. Tartása feszes, új frizurájával viszont fantasztikus kisugárzást von maga után. Egyszerűen nem értem miért nem tudtam felnőttesen gondolkozni, miért kellett egy egyszerű fenyegetés miatt az életemet is tönkretenni. Illetve majdnem tönkretenni, ugyanis tárt karokkal fogadott, vonakodás nélkül. Halvány mosolyt megeresztve felé, kezemet fejemhez kapom, a kispárnát pedig ölembe helyezem.

-          Jó estét, Dr. González vagyok. –kezét figyelve csupán csak egy bólintásra telik tőlem. Zsebéből előkapva egy kislámpát, szemembe világít, majd hümmögve figyeli a pupillareflexem. –Jobb oldalon nem húzódik össze, és nem is tágul ki teljes mértékig a pupillája. Mi történt magával?

-          A meccsen összefejeltem egy védővel. –nemes egyszerűséggel mondom el a történteket, de agyam zúgása nem könnyíti meg a beszédet.

-          És mi történt utána? –puhatolózva próbálja kideríteni memóriaállapotomat, de egyáltalán nem akarok válaszolni az idióta kérdésekre. Sergio észrevéve rajtam a passzivitást, beszélni kezd.

-          A földre zuhant, majd nem bírt felállni. A halántékát találták el, azóta hányt, és úgy éreztem a láza is felment. –szakszerűen magyaráz a dokinak, aki dühösen pillant felé.

-          A hölgytől szeretném hallani. Szóval Larissa, mi történt Önnel?

-          Én végig emlékszem mindenre, ahogy arra is, hogy a nyakam roppant egy hatalmasat. Nincs kedvem beszélni. –egyszerűen megvonva a vállamat, megértő pillantást kapok az idősebb férfitől.

-          A tünetek agyrázkódásra utalnak, a folt pedig bizonyítja, nem kis ütés érte a fejét. Milyen nap van ma? –kérdése megnevettet, felvéve vele a szemkontaktust, csípőből rávágom válaszomat.

-          A meccs napja. –mosolyom levakarhatatlan, viszont szemeim minduntalan le akarnak csukódni. –Egyébként szombat.

-          Lari, szerda van. –Sergio tekintete meglepettséget tükröz, szemem zavarosan keres egy naptárat.

-          Hányadika van? –zavartan kémlelem körbe a helységet a válaszra várva, de nem tudom megmondani. –Kisasszony. Milyen hónapot írunk?

-          Március végét. –egyre jobban azt érzem, nem jó válaszokat adok a kérdésre.

-          Április negyedikét írunk ma. Mikor született?

-          Ezek szerint ma.

-          Miért van az, hogy mindenre emlékszik, de ezeket a dolgokat tévesen mondja? –számhoz kapva elindulok a helyiségben található mosdó felé, majd könnyeimet visszaszuszakolva szemembe, kiadom gyomrom tartalmát. Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége.

-          Bent kell tartanom megfigyelésen, erősebb fokozatban érte az ütés. Kérem, hozzon be neki váltásruhát, meg amire még szüksége van, a hölgyet pedig átkísérjük egy CT-re. Mire visszaér, a vizsgálatokkal is végzünk. A 414-es szobában lesz elszállásolva. –férjem aprót bólint, de kérlelő tekintetemet meglátva, vonakodva pillant az ajtó felé. Elém lépve óvatosan végigsimít arcomon, majd egy lágy csókot lehelve ajkamra, a párnáját kezébe fogja.

-          Ugye ez most nem azt jelenti, hogy el akarod vinni?! –nevetve csóválja meg a fejét, majd a dokira nézve várja a megerősítést.

-          Felviheti a szobába, VIP vendégnek számít Morrison kisasszony.

-          Elmész a vizsgálatra, én pedig sietek vissza hozzád. Rendben? –bólintásom következtében magunkra hagy, hatalmas sóhajtásom következtében, szédelegve szállok le a vizsgálóasztalról.

Monoton lépteim visszhangoznak az üres folyosón, kezeimmel próbálom biztosan tartani magam a fal segítségével. A doktor úr felajánlotta a kerekesszék által nyújtotta kényelmeket, de inkább nem éltem ezzel a lehetőséggel. Ahhoz képest, hogy délután elmentem Tessahoz, és semmi komolyabb tünetet nem generált szervezetem, most elég szarul érzem magam. Összeszorítva szemeimet egy pillanatra megállok, González pedig ijedten kap felém, de testem már a föld felé zuhan…

(Ramos)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly is lehet ez a sérülés, bár már meccsen látszódott, hogy hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy állva maradjon. Éreztem, hogy gond lesz, de a fürdőszobában még csak búcsúszásra sem maradt időm, úgy elrohant. Viszont annak nagyon örülök, hogy tetszett neki az apró meglepetésem. Igaz, a kölyöknek még nincs neve, de biztos vagyok abban, hogy együtt fogjuk kitalálni. Máshogy terveztük a csapattal ezt az estét, de így kénytelenek leszünk elhalasztani a meglepetés bulit. Telefonomat előkapva, körüzenetet küldök a játékosoknak. „Lari kórházban van, agyrázkódás gyanúval. Ma már nem lehet látogatni, de holnaptól megtalálja mindenki a 414-es kórteremben. S.”

Gyors tempóval rohanok be a házba, majd őrült kutatásba kezdek. „Gyerünk Sergio, gondolkozz. Mire lehet szüksége egy nőnek?” Előkapva egy kisebb bőröndöt, beledobálom a kezembe akadt dolgokat. Pizsamának az egyik mezemet veszem elő, mindig szeretett abban aludni. Fehérnemű kutatásnál hatalmasat nyelek, képzeletemben akarva akaratlanul megjelenik Larissa, amint ezeket a darabokat viseli. „Elég Ramos, a feleséged éppen kórházban van!” Az apró hangok már megint az őrületbe kergetnek, de inkább figyelmen kívül hagyom igaz mondandójukat. Piperecuccok közül a legfontosabbakat rakom bele az egyik kisebb zsebbe, majd keresve váltóruhát, mosolyogva indulok el az egyik bolt felé. Tudom, hogy Lari igazából édesszájú, de ahhoz, hogy megtartsa sportos alakját, nem szabad csokit, vagy sütit ennie. Néha bűnbe esik, de utána triplán dolgozza le a felszedett dekákat. Belépve a játékkereskedésbe, plüssmaci után kutatok. Nem tudom az orvos meddig akarja benntartani, de ahogy ismerem, nem fogja megengedni, hogy a napom kilencven százalékát vele töltsem. Az edzések pedig nem állnak meg, a véghajrában vagyunk, így szeretném, ha valami lenne vele.

(Rihanna - Stay [magyar])

Kiszúrva a polcon egyedül árválkodó barna közepes méretű macit, azonnal elnyeri a tetszésemet. Egyáltalán nem különleges, de valami mégis vonzz benne. Levéve róla, az eladó felé indulok, majd gyorsan fizetve, letépem róla a címkét. A kórházi utat villámgyorsan teszem meg, berohanva az ajtón szobája felé veszem az irányt. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, de senkit nem találok bent. Összevont tekintetemet végigjáratom a helyiségen, de még csak egy gyűrődés sem utal arra, hogy ő itt volt. A nővérpult felé lépkedve, agyamban különböző borzalmas jelenetek játszódnak le.

-          Jó estét. Körülbelül fél órája hoztam be a feleségemet, Larissa Ramos Morrisont ebbe a kórházba. Dr. González az orvosa, de a szobában nem találtam meg őket. Tud valami információt mondani? –hangom megkeményedik, kezemet ökölbe szorítom. A hölgy aprót bólint, majd figyelmét immáron már a monitorra szegezi.

-          Sra Ramosnak volt egy kisebb eszméletvesztése, így a doktor úr újabb vizsgálatokat rendelt el. Kérem, üljön le az egyik székre, hamarosan megérkeznek. –egyszerű azt mondani, hogy üljek ölbe tett kézzel, miközben kitudja min megy keresztül a feleségem. Végső elkeseredésemben a macit kezdem el szorongatni, és áldom az eszemet, hogy megvettem. Daniellából kiindulva, minden nő örül egy ilyen állatnak, remélem Lari sem fog másképp vélekedni erről. Meghallva a liftajtó nyitódását, szerelmemet egy ágyon tolják ki, apró mosolyt megeresztve felém, lelkemről mázsás súly szakad le. Igaz az infúzió nem éppen szép látvány, de nagyon szépen bírja ezt a fajta kiképzést.

-          Minden rendben van, a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen nagyobb fajta eltérést. Hatalmas ütést kapott a fejére, egy pár napig hanyagolnia kell a sportot. A mai napon bent tartjuk megfigyelésen, aztán az éjszakai eredmények után többet tudunk mondani. Gyenge még a szervezete, de nyugodtan bemehet hozzá. Ha esetleg saját felelősségre elhagyná a kórházat, az arcát jegelni kell, és sötét helyet kell kialakítani neki. –nemleges fejrázásom következtében megadóan sóhajt, majd folytatja monológját. –A kisasszony már többször elmondta, hogy ő egy napig sem marad bent. Tovább akartam itt tartani, de csak a mai éjszakára tudtam megfűzni, ami ugye már csak pár órát takar.

-          Beszélek vele, és ha a doktor úr úgy látja, marad, ameddig maradnia kell. –elhatározásom, miszerint valahogy rábeszélem Larit a helyes döntésre, eléggé felspannolt. Belépve a szobába, egy törékeny nővel találom szembe magam. Olyan személlyel, akit már régóta elrejtenek előlem. Szerettem a vagány, nagyszájú lányt, de még jobban szerettem azt, aki nem rejtette véka alá az érzéseit.

   -       Szia. –halk hangja mosolygásra késztet, a kezemben lévő plüssállatot ölébe helyezem. –Jól vagyok, hazamegyünk? –karjaival automatikusan öleli át a macit, arcára apró mosoly telepedik.

    -      Nem. Ha kell, itt fogok ülni melletted, de ha az orvos egy hetet javasol, annyit is maradsz bent. Nem játsszuk el a hiszti rohamot, ha meg akarsz gyógyulni, mindent meg kell tenned. –magabiztosan állom szúrós tekintetét, ami fokozatosan enyhül. Fáradt sóhaját követően bólint egy picit, majd behunyva szemeit beszélni kezd.

    -      Sajnálok mindent, amit ellened vétettem az elmúlt fél évben. A különélés megtanított arra, hogy kire számíthatok, és kire nem. Tudom, hogy rengeteg dolgot hülyén csináltam, de nem tehetek róla, túlságosan is sértettnek éreztem magam, valamint meg akartalak védeni. Megvédeni egy olyan dologtól, ami gyerekesnek hangzik. –furcsálltam vallomását, hiszen effajta őszinteséget régen hallottam már tőle.

-          Soha nem gondolkoztam egyébként azon, hogy nélküled éljem le az életem. Gondolkoztam már azon, hogy miképp oldhatnám meg azt, hogy vissza gyere hozzám, de mivel tudtam, hogy te nem az a virágos típus vagy, rájöttem, tömérdek rózsával semmit nem érek el, csupán csak bízom a helyes döntésben. –igazából ebben édesanyám is rengeteget segített. Azt mondta Larit úgy ismerte meg, akit csak az idő tud befolyásolni. Sem a drága ékszerek, sem pedig az üres szavak nem segítettek volna neki. –Elmondod miért akadtál ki a gyerek témánál? –szemei kipattannak, lehet nem kellett volna feltennem ezt a kérdést.

-          Rengeteget szenvedtem már az életem során, és a foci az egyetlen mentsváram. –el akarom mondani neki, hogy rám bármikor számíthat, de csendre int. –Tudom, hogy mit gondolsz erről, de ne szólj közbe kérlek. A futball az, ami rengeteg dolgon átsegített, ami mindig ott volt, ha valami rossz dolog történt az életemben. Ebben a sportban soha nem csalódtam még, viszont az emberek folyamatosan veszítik el a bizalmamat, természetesen ez az egész nem csak egyoldalú, ugyanúgy én is hibás vagyok. Sok hülyeséget vétettem életem során, de a pályán mindig olyasfajta nyugalom ér, amit semmitől nem kaphatok meg. Tegyük fel. Teherbe esek. Mi lesz utána? Ott kell hagynom azt, ami az életemet jelenti, és tudom, hogy önző vagyok, de erre még nem készültem fel. –monológja halk, mégis minden szót tisztán hallok. Könnyei körülbelül mondandója felénél eleredtek, de szipogás, hisztérikus zokogás nélkül elmondta a lelke mélyén található félelmeit.

-          Várok rád, viszont mást nem szeretnék a gyerekeim anyjának elfogadni. –végigsimítva haján, fülébe suttogom mondatomat, majd lágy puszit adva arcára, szívem szárnyal kezdeményezésétől.

(Tessa)

(Boyce Avenue - I Knew You Were Trouble)
Kíváncsi természetemnek köszönhetően körülbelül rohantam lefelé, hogy megtudjam ki áll az ajtóban, viszont ez esetben lehet jobb lett volna, ha visszafogom magam. Testvérem idegesen, és szinte dühöngve lökte félre Matíast, hogy beljebb tudjon jönni, majd nekem esett, hogy miért vagyok ekkora ribanc. A kérdése először el sem jutott az agyamig, hiszen azt sem tudtam, hogy mit tettem és mivel érdemeltem ki azt, hogy ezt vágja a fejemhez. Majd olyan mondat csúszott ki a számon, amit nem gondoltam komolyan, így Lari teljesen feldúltan vonult ki, és még az ajtót sem kímélte, ugyanis óriási hanggal csapódott be, amögött a személy mögött az ajtó, akivel régen mindent meg tudtunk beszélni, most viszont még egy „szia” is nehezünkre esik. „Hogyan jutottunk el erre a szintre?” A fejemben megfogalmazódott kérdésre szélsebesen kezdem el keresni a választ, eközben pedig könnyeim megállíthatatlanul kezdenek el leszáguldani az arcomon.

   -       Tessa, minden rendben? – ez a kérdés volt az, amit most nem szerettem volna hallani, hiszen úgy nézek ki, mint akinek minden rendben van az életével?

   -       Ne. Ezt most ne. Nem vagyok jól, nem is érzem jól magam, és azt sem tudom, hogy éppen most miért gyűlöl a testvérem. Elkövettem egy óriási hibát, amit nem kellett volna, de túl sok volt az alkohol én pedig ahhoz a mennyiséghez már túl gyenge voltam. Nem értem, hogy miért kiabált rám. Semmit nem értek és ez az, ami a legjobban zavar. Ha tudnám, akkor legalább azt is tudnám, hogy miért kéne szégyellnem magam, de azt sem tudom. – a szavak szinte már a saját fülemet sértették úgy vetettem oda Matínak őket, de nem érdekelt a finomkodás jelen pillanatban.

-          Ne haragudj, én csak jót akartam. A tesód eléggé begőzölt és láttam, hogy megdöbbentél, szóval gondoltam nem tudod, hogy miért.  – a fejemet kezdtem el ingatni, majd nagy nehezen eltámolyogtam a nappali kanapéjához, hogy kicsit leüljek, hiszen a sírás miatt muszáj voltam valahová lerogyni. Az agyam zakatolni kezdett és mindent átpörgettem, hogy mit tehettem. „Ramos? Ramos miatt lenne még most is olyan ideges, hogy azt vágja a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok? Jó, megérdemelném, de emiatt már kitombolta magát, és emiatt már eddig is utált. Most teljesen haragszik, hiszen még Matíast is belevonta.”

-          Matías. – a felismerés villámcsapásként hasított belém. Tudtam, hogy valami olyan dolgot tudhatott meg a nővérem, ami vele kapcsolatos, hiszen ha ez nem így lenne, nem nézett volna úgy rá, mint a véres ingre. – Miattad van! Mit mondtál neki? Beszéltél vele és hazudoztál neki, hogy együtt vagyunk? Valld be! Mit tettél? – idegesen kezdtem el Matí felé menni, majd amikor elértem az ökölbe szorított kezemmel a mellkasán kezdtem el ütni.

-          Tessa nyugodj meg. Nem tettem semmit, és nem is beszéltem a nővéreddel egy szót sem ezen kívül, hogy beengedtem a házba, amit gondolom most már, hogy lehet nem kellett volna. Nem tudom, hogy miért nézett ki magának, de nem tettem semmit. Menj fel az internetre és keresd meg, hogy miért volt ilyen. Biztos, hogy van fent valami pletyka. – a kezemet a testem mellé szorította le, és olyan erősen szorított, hogy biztosra vettem abban a percben, hogy ennek elég erős nyoma lesz, ha még a továbbiakban is szorítani akarja. Az internetes ötlet pedig nem is értem, hogy eddig miért nem pattant ki a fejemből, hiszen ha van valami olyan információja a paparazziknak, amiből pénzt lehet csinálni, akkor azt habozás nélkül megteszik. A szerelmi életem Cristiano Ronaldo feleségeként pedig elég ok lehet arra, hogy a média csámcsoghasson rajta.

(The Pussycat Dolls - I Hate This Part)
Amint kifejtettem a kezem Matí karjai közül az emelet felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy most az egyszer bekapcsolva hagytam a gépemet, ugyanis általában még akkor is kikapcsolom, ha például fél órára le kell mennem a konyhába, hogy egy kis kaját összedobjak. Most pedig a bekapcsolási procedúra, amúgy gyors tempója iszonyú lassú lett volna a számomra. Nem volt szerencsém, ugyanis a laptopom kijelzője sötéten állt az asztalomon. Egy szemforgatás után a táskám után nyúltam, majd előhalásztam belőle a telefonom, hogy arról tudjak felmenni az internetre. Bepötyögtem néhány szót, majd meglepetésemre több tucat velem foglalkozó cikk fogadott, amelyekben már a szalagcím sem volt kedves. Találomra megnyitottam egyet majd gyorsan átfutva a szöveget, megdöbbenten hajoltam fel a telefon mögül.

-          Na mit találtál Sherlock? – a szemem elsötétült, majd idegesen pillantottam Matíra, aki nem éppen a legjobb időt választotta ahhoz, hogy elővegye a poénjait.

-          Nagyon nem vicces Watson. A helyedben letörölném a képemről azt a vigyort. – nem akartam ilyen hangnemet használni, hiszen a barátokkal nem illik ilyet megtenni, de amint megláttam a cikkhez csatolt képet legszívesebben a legelső falba beleállítottam volna a telefonomat. Miután eléggé lesokkoltam magam a képpel barátom felé fordítottam a képernyőt, hogy ő is szembesülhessen azzal, hogy miért is szörnyülködtem el annyira. A képen ugyanis Matíassal vagyok látható, amikor éppen megcsókol, valószínűleg Roni szüleinek a háza előtt. Legalábbis a környék a kép hátterében arra utal.

-          És mi ezzel a probléma? – a szemem kétszer akkorára nőtt, a szám pedig egy „o” alakot formált. Hogy mi ezzel a probléma? Csak annyi, hogy én nem szerettem volna azt a csókot, amit ott, már akkor is közöltem vele. És én a férjemet szeretem, nem pedig Matít.

-          Baszódj meg! – hiába féltettem a telefonom teljes erőmből Matíashoz vágtam a készüléket, majd berohantam Cata szobájába, hogy egy kicsit le tudjak nyugodni. „Hát ezért volt olyan ideges rám Lari, mert azt hiszi, hogy Matíval kavarok. Remek, így már az egész világ utál.”

Matías megállás nélkül kopogtatott az ajtón, viszont nekem csak arra volt szükségem, hogy békén hagyjon és gondolkodni tudjak, hogy miként moshatnám tisztára ebben az ügyben a nevemet, amiben tulajdonképpen én nem is voltam sáros...

(Ronaldo)

(Big Time Rush-Lost In Love)
Nehéz meccset tudhatunk a hátunk mögött, de szerencsére ez is azok közé a meccsek közé tartozott, ahol küzdenünk kellett viszont az összetartásnak köszönhetően a végén minden rendben történt, és elnyertük a jutalmunkat, azaz bezsebeltük a nekünk járó pontokat a bajnokságban. Tisztára olyan ez, mint egy filmben, vagy egy mesében kivéve, hogy ez nem egy film, és itt még koránt sincs meg a happy end. A meccs előtt nagyon felzaklatott a sajtótájékoztató, ami valószínűleg nem fog bekerülni a kedvenc interjúim közé.

Az öltözőben a szokásos meccs utáni jókedv és bolondozás uralkodott, ami már-már egy rituálénak is nevezhető a nyerő meccsek után. Szerencsére a szokásos zuhanyzási időmnél is hamarabb sikerült lefolytatnom a cselekvést, ami azt jelentette, hogy hamarabb juthatok haza és hamarabb pihenhetem ki a nap, a sajtótájékoztató és a meccs fáradalmait. Miután mindenkitől elköszöntem feldobtam a vállamra a sporttáskámat és vigyorogva vonultam át a folyosókon, hiszen nem akartam, hogy bárki is észrevegye rajtam a rosszkedvet, amit a meccs előtti dolgok okoztak. Olyan emberek turkáltak a magánéletemben, akiknek semmi közük hozzá, és ha lenne is egy ici-pici közük is hozzá, akkor sem velük vitatnám meg a szerelmi életem. Viszont a kép, amit láttam nagyon felidegesített. Teljesen nem értem, hogy hogy tehette ezt meg velem Tessa, ráadásul pont a szüleim háza előtt. A képen teljesen felismerhető volt, hogy ott vannak, csak azt nem tudom, hogy ki az a ficsúr a képen.

A gondolatok miatt kicsit odatapostam a gázpedálra, de abban a percben nem nagyon zavart, hogy bármiféle büntetést rám szabhatnak, hiszen kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy egy számomra zsebpénznek mondható összeget kifizettessenek velem. A belvárosi ház elé értem, így azért mégis lassítottam, majd lassú tempóban gurultam be a mélygarázsba. A táskámat a vállamra kaptam, pillanatokkal később pedig már a nappalimban tudhattam magam a kanapén ülve. Kimerítő napom volt és szerettem volna inkább ledőlni és a gondokkal holnap foglalkozni. Tudtam, hogy nem lesz ettől könnyebb, de a mai napra már túl sok volt így is a megpróbáltatásból. Amint felálltam az első pár lépés után, egy szilánkdarab állt bele a lábamba, majd miután jajgatások közepette kiszedtem észrevettem, hogy a komódon álló egyik kép egyszerűen eltűnt. Fontos volt számomra az a kép, így egyből tárcsáztam az egyetlen személyt, aki itt járt, hogy magyarázatot kapjak arra, hogy hová tűnt.

-          Maria, nem akarok kertelni Önnek. Meg tudná nekem mondani, hogy a nappali komódjáról, hová tűnt az egyik fénykép? – a hangom semmilyen érzelmet nem tükrözött, de a hiányzó kép az első olyan eseményt örökítette meg, ahová együtt mentünk Tessával.

-          Sajnálom, de nem mondhatom meg Önnek. – felment bennem a pumpa, hisz mi az, hogy az alkalmazottam nem árulja el nekem, hogy ki járt itt a házamban, és ki vitte el az egyik fényképet, ami nem sok mindenkinek jelent valamit.

-          Mi az, hogy nem mondhatja el? Szeretné, hogy holnap legyen még munkája, vagy sem? Válasszon! – szemét dolog, de tudtam, hogy ha az állásával zsarolom meg, el fogja mondani, hogy mi történt. Ebben az esetben a zsarolás mellé pedig még a hangomat is felemeltem, amit nem volt nehéz megtenni, hisz ez is, mint a mai nap folyamán sok minden már dühössé tett.

-          Elnézést. A felesége járt ott, amíg Ön a meccsen volt. Mikor távozni akart nekiment a komódnak, a kép pedig leesett. Amikor a szilánkokat szedte össze valószínűleg akkor tehette el a képet. – eleget megtudtam, és bunkó módon köszönés nélkül bontottam a vonalat.

Két perc múlva már a mélygarázs kijárata felé tartottam. Most jött el annak az ideje, hogy beszéljek a feleségemmel, és ezt az egész zűrt, ami keletkezett az életünkben letisztázzuk. Szeretem őt, és ha a lakásomban járt valószínűleg ő is szeret még, csak akkor nem tudom, mi volt az a csók a szőke sráccal a képen. Ráadásul a pici Cata is hiányzik, akit jó lenne már végre magamhoz ölelni, csak úgy, mint a feleségemet.