Összes oldalmegjelenítés

2014. május 30., péntek

Folytatás :)

Sziasztok!
Nagyon sajnáljuk, hogy közel egy fél éves kihagyással ennyire elhanyagoltuk szeretett blogunkat. Viszont az érettségi teljesen lekötötte minden figyelmünket. Utolsó évünkre kellett ráhajtani, így természetesen ez volt most számunkra a legfontosabb.
Sajnos így elveszítettük a kapcsolatot Veletek, fogalmunk sincs hányan vagytok még a blogon, vagy, hogy egyáltalán érdekel-e még valakit Lari és Sergio, valamint Tessa és Ronaldo élete. Amennyiben felfigyeltetek erre a pár sorra, és úgy vagytok vele, hogy szívesen olvasnátok a folytatást, hogy illően lezárhassuk kedvenc történetünket, oldalt elindítok egy közvélemény-kutatást, és a megfelelő pontra kattintva kérlek tudassátok velünk, számíthatunk-e Rátok! :)
Már csak mindössze 15 fejezet van hátra, és igaz június végéig maximum egy-két részt tudunk hozni belőle, de a nyár folyamán mindenképp le akarjuk zárni a Sweet Dreams 2-őt. :)
Előre is köszönöm Nektek!
Puszillak Titeket, Lari. :)

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Nem tudom, valamiért nem megy a közvéleménykutatás, köszönjük, hogy a klikkekkel tudatjátok velünk véleményeteket!! :) Puszi Nektek, Lari.:)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Igen, itt vagyok még! :-) Nekem ez volt az első évem a középsuliban, nagy volt a hajtás, én se tudtam jönni pont a suli miatt, szóval megértem, hogy nektek is nehéz volt, főleg végzősökként. Remélem, sikeresen vettétek az akadályokat! :-)
    Én szeretném a folytatást, igaz, jó pár résszel le vagyok maradva. DE itt a nyár, próbálom behozni és próbálok itt lenni!

    Várom a folytatást!

    Puszi mindkettőtöknek és kitartás!
    Szittyke

    Ui.: A közvélemény-kutatás kiütötte a szemem, de még így se vettem észre. Bocsi!

    VálaszTörlés