Ezúton szeretnénk Nektek Boldog Új Évet Kívánni! Reméljük kapunk pár szép szót, ha már ennyit fáradoztunk ezzel a különkiadással.:) 20 oldal lett, és ez még csak az első fele. A következő rész hétvégén, vagy legkésőbb jövőhét elején érkezik! Jó olvasást! Puszilunk titeket, Lari.Tessa.:)
u.i: Tudjuk, hogy az út több mint egy nap, de nem akartuk az utazással eltölteni az időt.:D
(Larissa)
A Real Madrid soha nem áll meg, ezt az is bizonyítja, hogy karácsony után, amikor mindenki legalább öt kiló felesleggel zárja az ünnepnapokat, drágalátos edzőnk tréninget tart. De nem is akármilyet. Tudja, hogy nem terhelhet annyira minket, de a kiszabott köröket keményen le kell futnunk. Azért ilyenkor örülök annak, hogy 27-én tart edzést, és nem az év utolsó napján. Az biztos, hogy azzal a tettével keltett volna egy kis felháborodást a futballisták között. Érdekes módon férjemmel még nem találkoztam a mai nap folyamán, ahogy látszószögembe valahogy Ronaldo sem esik bele. Hajnalban elég hamar leléptem otthonról, hiszen muszáj voltam öt nap tespedés után egy kicsit átmozgatni izmaimat, amit ugyancsak bokám bánt. Ahhoz képest, hogy fantasztikus volt a karácsonyi összejövetel, most mégis tartok egy kicsit attól, hogy valami baj történt.
- Rendeződjetek párokba, Callejón és Larissa kapussegédek lesztek, sétáljatok át gyors tempóba a gyakorlópályára. – miért van olyan érzésem, hogy Mou titkol előlem valamit?! Parancsát követve ugyan, de kételyekkel telve lépek Iker területére. Megérzésem beigazolódni látszik, ugyanis edzőm nem néz a szemembe, csupán Callejónnal veszi fel a szemkontaktust.
- Casillas, mi vagyunk azok, akik végre kilyukasztják a hálódat. –barátom érdekes tekintettel néz csodakapusunkra, ami nekem természetesen azonnal szemet szúr. –Rendben fiúk, ki vele! –annyira szeretem, amikor az emberek megpróbálják veled elhitetni, hogy fogalmuk sincs, miről beszélsz. –Hol van Sergio?! –kérdésemre mindössze a bejárat felé mutatnak, ahol férjem edzőm oldalán áll, és vigyorogva figyel. Mou szigorúan int, mégis arcán mosoly bujkál. Természetesen ez nem csak képzeletem szüleménye, ugyanis csalafinta szemekkel néz rám, majd a mellette helyet foglaló spanyolra.
- Öltözz nyuszi, indulunk. –vigyora egyre jobban szélesedik, de én még mindig semmit nem értek. Már éppen nyitnám a számat, de Mourinho egyetlen nézésével egy másodperc alatt belém sulykolja a szavakat. Engedelmeskedve a férfiaknak, az öltözők felé veszem az irányt. Talpam stoplis része segít a külsős embereknek megállapítani azt, hogy éppen sántítok, ugyanis a kopogása vízhangot ver az üres folyosón. Belépve a helyiségbe, utam rögtön a zuhanyzó felé vezet. Gyors tusolás után, magamra kapkodom ruháimat, majd edzőtáskámat megfogva, kilépek a rám várakozó Adoniszhoz. –Mehetünk?! –kérdésére csupán csak bólintok, viszont látom az arcán átsuhanni az értetlenkedést. Ha valaki titkol előlem valamit, én vagyok az első személy, aki bármi áron ki akarja deríteni a dolgokat, ezért sem tudnak nekem meglepetést okozni. Most viszont inkább hagyom magam az árral sodródni, és nem gondolok arra, hogy mit hoz a holnap. Kilépve a kapun kicsit kiráz a hideg, ugyanis hajam vizes tincsei hatalmas kontyban meredeznek az ég felé. Sergio meglátva nyakamon a libabőröket, átfogja vállamat, ezzel is közelebb vonva magához. –Minden rendben?
- Igen, csupán azon kattog az agyam, hogy mégis mit szervezkedtél már megint a hátam mögött. –sunyi vigyorát elnézve, eltaláltam a történet alapját. Beszállva fekete Audijába, szemeim rögtön az én autómat keresik.
- Nyugi, hazavitettem Coentraoval. –na, jó. Ez az egész most már tényleg kezd nagyon furcsa lenni. Hajam még mindig vizes, így a falatnyi bőrdzseki és a csőszáru farmer sem könnyíti meg a dolgomat. Férjem bekapcsolja a fűtést, majd kezemet megfogva a váltóra teszi. Amikor ő vezet, mindig együtt váltjuk a sebességet. Mosolyogva bámulok ki az ablakon, és figyelem az egyre gyorsabban elsuhanó tájat. Elhaladva a ’Barcelona’ tábla mellett, izgatottan nézek rá Ramosra. –Meglepetés, időben mindent megtudsz. –mosolya szélesedik, amire az én szívem is már megszokott módon reagál. Elővéve i-podomat, a kocsi csatlakozójára helyezem, majd kedvenc listámat elindítva, boldogan dúdolom az ismerős dallamot.
Sergio izgatottsága, engem is alaposan felspannol. Levéve Nike cipőmet, térdemet egészen hasamig húzom, így talpam a bőrkárpiton helyezkedik el. Bokám duzzadt állapota nem lep meg, viszont erősödik bennem az-az érzés, hogy el kéne mennem egy orvoshoz. Számat elhúzva kibogozom kezemet Sergio szorításából, majd fejemet térdemre hajtva, várom, hogy végre megérkezzünk. Csupán a mellettünk elhaladó autókat nézem, viszont érzem magamon férjem pillantását. Megfogva bal bokámat, kirántja a fejem alól támaszomat, majd felrakva a műszerfalra, alapos tanulmányozásba kezd. Minden tekintetét figyelemmel kísérem, de amit megcsillanni látok a hatalmas barna szemekben, az egyáltalán nem tetszik.
- Miért érzem azt, hogy ez komolyabb holmi rándulásnál?! –arcáról aggódást, szerelmet, féltést, és bűntudatot tudok leolvasni, így legszebb nézésemet elővéve, beszélni kezdek.
- Drágám tudod, hogy az érzéseid általában becsődölnek. Most edzésen kicsit meghúztam, ezért dagadt fel ekkorára. Messze vagyunk még?! –azt hiszem, ha az ember már nem tudja rendesen kimagyarázni magát egy-két dologból, akkor a legjobb megoldás az, ha terelni kezd.
- Ígérd meg, hogy bármi baj van, szólsz nekem! –kétségbeesett tekintetét az út és köztem váltogatja. Bólintásom nem tűnhetett elég határozottnak, így édes mosolyt öltve arcomra, magabiztosan fogom meg a combját. „Rendben, ha a szép szóból nem értesz, muszáj cselekednem.”
- Ígérem. –kezem alatt teste kicsit megremeg, majd átszellemült arccal néz előre. Ujjaimat térdétől egészen a pulóver aljáig húzom, majd elégedett fejjel kacagni kezdek. –Szívem, ha eltöröd a kormányt, itt ragadunk. –nevetésem kissé alábbhagy, ugyanis szemeiben tiszta vágyat látok megcsillanni. –Állj meg! –kikapcsolva az övemet, sürgetően nézek rá, majd, hogy hatásosabb legyek, belemarkolok combjába. Padlófék segítségével a kocsi hátsó része kicsit kicsúszik, de a sikeres manőverre való tekintettel, immáron már a leálló sávból figyelhetjük a száguldozó autókat.
Átpattanva ölébe, vad csókcsatába kezdünk. Alsó ajkába harapva, hatalmasat mordul, mire nevetve a füléhez hajolok. Kezei rögtön kabátomhoz kapnak, majd levéve rólam a darabot, nyakam csókolgatásával foglalja el magát. Hangos dudaszó követi mozdulatainkat, de tekintve a sötétített üvegre, nem tulajdonítunk nagy figyelmet azoknak a személyeknek, akik felismerték a fekete járgányt. Hajába túrva elégedett sóhaj szakad fel a torkából, majd egy halk nyögést is sikerül kicsikarnom belőle mindössze azzal, hogy csípőmet megmozdítom ölében. Kezeim már nadrágját gombolják, de ő sem tétlenkedik. Pólóm alá nyúlva ujjait végighúzza gerincem mentén, majd egy mozdulattal kicsatolja melltartómat. Fenekem alá nyúlva kissé megemel, majd mellemet is végigcsókolva eléri, hogy hátam ívbe feszüljön. „Ennyi nekem nem elég, érezni akarom őt is.” Nem tudom mit láthatott a szememben, de mohón kap ajkaim után, majd ujjaival fokozatosan tolja feljebb a pólómat, de a telefon, mint mindig, most is a legjobbkor szólal meg. Kezem zsebe felé veszi az irányt, de megfogva csuklómat hasához húzza. A csörgés üteme egyre jobban erősödik, mire hatalmas sóhajtás után ismét az anyósülésen tudhatom magam. Szétzilált külsőmön jót mosolygok, majd megpróbálom egy kicsit rendezni magamat.
- Hola!
- …
- Igen, még fél óra. –fogalmam sincs, hogy ki a titkos telefonáló, de tekintve arra, hogy nem akarom végighallgatni a rejtélyes beszélgetést, nadrágom gombjait a helyére illesztve, kiszállok a kocsiból. Van egy olyan érzésem, hogy a cselekményünket megzavaró ember, nagyon is része a meglepetésemnek. Sergio csapzott feje jelenik meg mellettem. A nyakán lévő piros foltra nézve, vigyorogva mérem végig férjemet. Nekiprésel Audijának, majd szenvedélyes csókkal jutalmazza a körülbelül három perce történt eseménysorozatot.
- Hé, hé, hé! Állj le szépfiú, különben nem megyünk sehova. Neked még mindig több idő kell ahhoz, hogy lehiggadj, mint nekem. –eltolva magamtól, csalódottan teszi zsebre kezeit, majd lehajtott fejekkel indul el a vezetőülés felé. –Szeretlek.
- Nem áll jól ez a nyáladzás cicc. –macsósan végigmér, majd egy kacsintás után beszáll a kocsiba. Sértődött fejjel foglalok helyet én is mellette, majd erőből becsapva az ajtót, hajamból kirántom a hajgumit. –Ne légy már ilyen morcos, én is szeretlek téged. –mosolyogva hajol át az én térfelemre, majd egy arcra puszi után indítja a csodajárgányt.
Körülbelül háromnegyed óra után meg is érkezünk egy csodálatos ház elé. Kiszállva a kocsiból először egy csapzott fejet fedezek fel a felénk közelítő személyből, majd meglátva két hatalmas boci szemet, azonnal egy név ugrik be. „Fabregas!” Hatalmas vigyorral közelít felénk, majd hangosat sikítva futni kezdek rég nem látott ismerősöm felé. Nyakába ugorva lábaimat csípője köré kulcsolom, majd millió puszival ékesítem baba arcát, ami hál’ istennek most az egyszer nem egy jetire hasonlít. Kezeivel magabiztosan fogja meg combjaimat, ezzel is levéve kezeimről a terhet. Mosolyogva, gyerekesen kezdem el kántálni nevét, mire nevetve ad egy puszit az arcomra. Istenem, annyira hiányzott már! És ezzel férjem is tisztában volt.
- Cescy, Cescy, Cescy! –gyermekies kacajjal még mindig rajta lógok, de senkinek egy szava sincs ez ellen. Az Audi felé nézve, Sergiot boldog mosollyal találom ott, ahol az előbb is hagytam.
- Kislány, úgy sajnálok mindent. –bűnbánó szemeit azonnal rám emeli, mire én csak végigsimítva az arcán, erősen magamhoz szorítom.
- Semmi baj! Úgy érezted, hogy ezt kell tenned. Még csak azért sem vagyok mérges, hogy apám csapatából eligazoltál. –utolsó mondatomat poénnak szántam, de tekintve Fabregas arcára, egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. –Cesc, hidd el, nekem is hiányzik. De ha előbb tudom meg a diagnózist, akkor sem cselekedtem volna másképp. Megtaláltam életem szerelmét, és új barátokra tettem szert. – az utolsó mondatot suttogva ejtem ki a számon, csupán azért, hogy Sergio ne bízza el magát. De igazat mondtam, ő az életem már.
- Emberek, elrontják ezzel az érzelgőséggel a további meglepetéseket. – a két spanyol arcára kisfiús mosoly ül, majd Ramos mögém lépve megfogja a derekamat, és lecibál boci szemű barátomról. –Haver, összeszedted a cuccodat?! –jézusom, ez azt jelenti, hogy megyünk valahova és drága spanyolom is velünk jön?! Hangos sikítással pattanok ki az ölelő karok közül, majd a kocsihoz rohanva megfogom a hátsó ülésre hajított táskámat, és a csomagtartó felé veszem az irányt. Soha nem voltam ilyen idegesítő szerintem, de ezt betudom annak, hogy Sergio a legmélyebb álmomat hozta felszínre most.
- Istenem, ennél jobb napom nem hiszem, hogy valaha is lesz még. –kinyitva az ajtót, két hatalmas bőrönddel találom szembe magam. Lesokkolt tekintettel nézek fel a már mellettem álló védőre, majd meglepődöttségemnek köszönhetően, le is csapom a csomagtartót, ami majdnem kezén landol.
- Mondtam, hogy még lesz egy meglepetés. –kacsintása után segélykérően néz Fabregasra, aki megfogja karjaimat, elhúz a kocsi mellől. –Nyuszi, hidd el, hogy így is észveszejtő vagy, de ezeket vedd át légy szíves. –meglátva az új ruhadarabokat, arcomra hatalmas mosoly telepedik. Egy fekte szaggatott, csipkés cicanadrágot nyújt át, egy egyszerű fehér pólóval. – A bőrdzseki marad. –vigyorom egyre jobban szélesedik, majd amikor meglátom a világon a legszebb cipőt, szám ’o’ betűt formáz.
- Cescy, bemehetek a házadba? –bólintása után szabad utat kapok, majd a fehér ajtó felé lépkedve, magabiztosan nyitok be a hatalmas nappaliba. Ledobálva a kanapéra az újdonsült ruhákat, öltözéshez látok, de arra nem számítottam, hogy a fiúk nem várják meg, még át nem vedlek, így sikeresen rám nyitnak.
- Nyugodtan mehetsz az egyik szobába is, egyedül lakom itt. –a középpályás spanyol lesüti a szemét, majd bal oldali első ajtóra mutat. Hatalmas vigyorral a képemen, elindulok a mahagóni felé, majd benyitva megpillantom a falra festett ágyút. Szívem hatalmasat dobban, ugyanis Fabregas ezek szerint még nem tudta teljes mértékben elengedni az Arsenalos fiúkat. Felpillantva az ajtóval szemben lévő falra, éppen Cescyvel osztom meg a gólörömömet. Hajam lófarokban van, és az apró tincseket egy fejpánttal fogtam hátra. Két kép van felfestve, az egyiken egymást öleljük, a mellette levőn pedig háttal állunk a kíváncsi szemeknek, és mezünkre mutatva, egymásra nézünk. Szemem könnybe lábad, hisz ezek szerint még mindig fontos vagyok neki.
Felkapkodva magamra a Sergio által adott göncöket, elégedett tekintettel nézek az egészalakos tükörbe. A cipő minimum 15 centit emelt a magasságomon, így hálát adok férjem eszének, ugyanis nem leszek már olyan kicsi mellette. Magamra kapva a bőrkabátom, mosolyogva mérem végig magam. Fekete hajam, kabátom és nadrágom mellett erős kontrasztot kap a tört fehér póló, és a virágos, krémszínben pompázó cipő. Bokám egyáltalán nem rajong azért az ötletért, hogy ismét magas sarkúval toldjam meg magasságomat, de boldogságom ismét felülmúlja a fájdalmat.
- Lari, gyere már, mert elkésünk! –kecses léptekkel indulok el a felszólításra, ugyanis férjem már egy ideje megállás nélkül kopogtat az ajtón. Sportos szerelésemet kézbe véve, kilépek az ajtón. –Tudtam, hogy jó ízlésem van. Na de ennyire?! –tátott szájjal mér végig, mire lassan körbeforogva megmutatok mindent új összeállításomból. A Louboutin lábbelim kopogása adja mindenki tudtára, hogy Sergio felé indulok el.
- Remélem segített valaki a választásban, mert ha nem, kezdelek félteni a pasiktól. –halkan suttogom fülébe a szavakat, kezem pedig elindul lefelé a hasán. Teste megremeg, majd egy elfojtott sóhaj adja tudtomra, hogy most kell megállnunk, mert tényleg elkésünk. –Na, mehetünk! –gyors kacsintásom után, vigyorogva nézem a megsemmisült tekintetű védőt, majd Cescyhez lépve, szorosan megölelem rég nem látott barátomat.
Nagy nehezen elindulva végcélunk felé, gyomrom egészen apróra zsugorodik. Befordulva a repülőtér elé, érdeklődve figyelek a spanyolokra, de ők direkt nem veszik fel velem a szemkontaktust. Szememmel követem azt a táblát, ami leírja, hogy melyik gép mikor indul, és hova tart, de úgy érzem, egyik sem felel meg nekünk. A srácok nem engedik, hogy bármelyik bőröndöt is megfogjam, így táskámat vállamra dobva, elindulok utánuk. A négyes terminál felé veszik az irányt, de felpillantva a kivetítőre, egy repülő sem indul onnan. A kérdések megcsillannak a szememben, szerintem most úgy nézhetek ki, mint Donald kacsa, annyi különbséggel, hogy jelen esetben nem a dollárjel villan fel a tekintetemben. A fotósok vadul kattintgatni kezdenek, de mi időben eltűnünk a jótékony sötétségben. Kilépve a repülőknek fent tartott placcra, szemem megakad egy kisebb gépen. Tátott szájjal indulok el felé, még az sem érdekel, hogy a srácok próbálnak megszólítani. Mindig is imádtam a repülőket, és tinédzser koromban elmentem sárkányrepülőzni is. Természetesen apám nem örült neki, viszont jó buli volt.
- Lari, állj meg! Meg kell várnunk a pilótát. –hallom mondataikat, csupán nem akarok velük foglalkozni. A gép oldalára hatalmas betűkkel van ráfestve a „Hope” felirat. Gondolom, ez takarja a nevet. Meg akarom érinteni oldalát, de egy férfias kéz hátulról átölel, és miután a fülembe harapott, hátrahúz. –Mondom, hogy várni kell! –kacagva kezdek el vergődni férjem karjaiban.
- Sergio, tegyél le! –figyelmeztető hangomat meghallva azonnal elenged, majd fenekembe csípve, pár lépéssel hátrébb lép.
- Aszta, még soha nem láttam férj-feleség vitát, de határozottan kezd érdekes lenni. –Cescy mondatán jót mosolygok, majd levéve cipőmet, lassú, megfontolt léptekkel Sergio felé indulok. Kihívó tekintettel néz rám, de arcáról nem lehet letörölni azt a kaján vigyort. Sunnyogó tekintettel pillantok rá, majd teljes erőből futni kezdek. Kacagásunk betölti azt a csendet, ami körülöttünk található. Érdekes módon, semmi zaj nincs, pedig egy reptéren vagyunk.
- Nektek is feltűnt, hogy csak mi vagyunk itt?! –csábos tekintetemet elővéve Cescre pillantok, aki vigyorogva kezdi el rázni a fejét. Többször eljátszottuk már ezt egy-egy köztéren, de általában mindig a barátaim jártak rosszul, ugyanis a spanyollal jót kacagtunk rajtuk. Sergio körülnéz, majd hatalmas barna tekintetét rám emeli. –Nektek nincs melegetek? –igazából lábam már egy kicsit fázott a betonon, de nem panaszkodok, hiszen bal bokám semmit nem érez ebből. Kabátom cipzárjához nyúlva, lassú mozdulattal kezdem el eltűntetni magamról fekete dzsekimet. Ramos szemével követi ujjaim útját, majd hatalmasat nyelve, elindul felém. Vérem elkezd forrni bőröm alatt, férjem pedig ragadozó módjára közeledik. Fabregas már majd meg fullad a nevetéstől, de a világ összes kincséjért sem kezdene el hangosan hahotázni. Ramos egyre közelebb ér hozzám, így lassan tolom le vállamon a bőrdzsekit, majd vigyorogva konstatálom, hogy hatalmas nyelés után, megnyalja a száját. A maradék távolságot már én teszem meg, majd testéhez dörgölőzve adok egy puszit az állára. Birtoklóan ölel át, majd kezei domborulataim felé veszik az irányt. Fenekem alá nyúlva felemel a földről, hiszen tekintve arra, hogy a cipőt levettem, enyhén szólva kisebb vagyok nála. Lábaimat átkulcsolom dereka körül, majd hajába túrva a füléhez hajolok. Cescy barátom nevetve néz minket, majd egy kacsintás után suttogni kezdek. –Édes a bosszú szivi. –kipattanva az öléből, a katalán srác felé kezdek el rohanni.
- Úristen Lari, ez volt a legjobb műsor, amit valaha is csináltál. –kacagásának hála, én is nevetni kezdek, majd Sergio ádáz tekintetébe nézve, hatalmasat nyelek. A fiatal srác mögé bújva megpróbálom apró testemet egészen összehúzni, és csak a válla felett leskelődni.
- Na, mi az cicc, berezeltél? –férfias hangját meghallva kiráz a hideg, majd előlépve rejtekemből, magabiztosan nézek férjem szemébe.
- Arról vagyok híres, igaz?! –mosolyogva tűröm kaján tekintetét, ami újból és újból végigmér. Kecses járással elindulok felé, majd mikor már majdnem odaérek, lefordulok balra, és újra emelek a magasságomon cipőm segítségével. –Bocsi, ezt itt hagytam. –Fabregas ha tehetné, már régen popcornnal a kezében ülne, és izgulná végig a cselekménysorozatot. Egy pillanatra veszítettem szem elől Ramost, rögtön lecsap rám. Magához rántva szenvedélyesen megcsókol, aminek hála testem teljesen felforrósodik. Halk nyögéssel nyugtázom tettét, mire elégedett vigyorral hátrébb lép, és az éppen megjelenő férfit üdvözli.
- Hola Alberto! Köszönjük, hogy ma szolgálatunkra állsz. Indulhatunk? –még a két férfi lepacsizik, addig én megsemmisült tekintettel állok, és gondolataimat megpróbálom kordában tartani. Tudtam, mindig is tudtam, hogy szenvedélyes a drága, de arra nem gondoltam, hogy képes feltüzelni pillanatok alatt, majd mikor eléri azt, amit akart, képes ott hagyni.
- Azt hiszem Lari, most beleestél a saját csapdádba. –Fabregas két nevetés között próbálja meg kinyögni ezt a mondatot, kisebb-nagyobb sikerrel. A férfi kinyitja a repülő ajtaját, így végre elindulhatunk a meglepetésem felé.
- Hola kislány, Alberto vagyok. –kezét nyújtva bemutatkozik.
- Szia, Lari. –mosolyogva fogadom el az üdvözlését, majd közelebb hajolva hozzá, bennfentesen suttogni kezdek. –Te biztos tudod hova megyünk. Elmondod nekem? –hangosan nevetni kezd, amire a többiek is felfigyelnek.
- Mondta Sergio, hogy én leszek az első, akiből megpróbálod majd kiszedni, de fogalmam sem volt, hogy ilyen aranyos teszed majd meg. –összehúzott tekintettel fordulok férjem felé, majd kinyújtva a nyelvem, agyamat újra Albertora hangolom. –Sajnos nem mondhatom meg az úti célt, viszont a következő kérdésedre a válasz, Sergio testvérének vagyok a legjobb barátja. –hitetlenül nézek a férfire. Most vagy megint Ramos szívat, vagy ennyire kiismerhető lettem. Bólintásom után magára hagyom a harmincas éveiben járó embert, majd az utastér felé véve az irányt, helyet foglalok a spanyol macsó ölében.
- Elmondod végre, hogy hova megyünk? –boci szemeimet elővéve, hatalmas pillázások segítségével próbálom meg szóra bírni életem értelmét, de ő csak csóválja a fejét. Apró csókot lehelve szájára, leveszem cipőmet, majd felhúzva lábaimat, kényelembe helyezem magam. Fejemet nyakához hajtom, majd mélyet szívva illatából, mosolyogva csukom be szemeimet.
- Riri annyira hihetetlen számomra még az, hogy Sergio megkeresett mindössze azért, hogy veletek szilveszterezhessek. –mondatát alaposan átrágom, hiszen arról nem volt szó, hogy ahova megyünk, ott szilveszterig leszünk.
- Én is örülök annak, hogy ennyire kiismert már, és a legtitkosabb álmaimat hozta ezzel a tettével a felszínre. –mosolyogva nyitom ki szemeimet, majd egy köszönetnyilvánító csókot adok az említett személynek. Karjait szorosabban fonja körém, mire bal karomat háta mögé rejtem, a jobbal pedig végigsimítok nyakán.
- Szépek vagytok együtt. –mondatát meghallva fészkelődni kezdek a nyugtató ölelésben. Még soha senki nem dicsért meg minket ilyen téren.
- Hiányoztál Cescy. –suttogva ejtem ki a szavakat a számon, majd hatalmas ásítás után álomra hajtom fejemet.
Nem tudom mennyit aludhattam, de Sergio nyugtató hangjára, és simogatására nyitom ki a szemeimet. A hirtelen fénynek köszönhetően, alig látok valamit, így inkább visszahajolva nyakához, adok egy apró puszit neki. Nem éppen megfelelően utaztunk, ugyanis a le- és felszállásnál a helyemen kellett volna lennem, egy bekapcsolt öv társaságában, én viszont végig férjem ölében pihentem. Lemászva róla megnyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat, majd felé nézve megeresztek egy apró mosolyt.
- Tudod, ilyenkor örülök annak, hogy nem száz kiló vagy. –lehet, hogy még nagyon korán van, ugyanis nem értem az összefüggéseket. –Gondolj bele, egy teljes napot végig utaztunk, úgy hogy rajtam aludtál. Ha nem 50 kiló lennél, most nem bírnék felállni. –nevetésénél talán a rozsdás kerekek az agyamban hangosabbak. Ha egy teljes napot utaztunk, akkor most hol vagyunk?! –Üdv a Maldív-szigeteken édes. –fülemhez hajolva suttogja a mondatot, majd adva egy puszit, a csomagok felé indul.
- Ti elhoztatok engem ide?! –meglepődöttségemben csupán csak ezt a kérdést tudom feltenni, majd követve életem spanyoljait, leszállok a gépről. A szikrázó napsütésnek hála, rögtön melegem lesz. Sergio felé lépkedve észreveszem, hogy megtalálható rajta az általam annyira imádott pilótaszemüvege, így elé érve, lekapom a tekintetét takaró üveget, majd szemeim elé helyezem. –Látod? Így sokkal jobb. –most ha tehetném, kacsintanék egyet, de azt senki nem láthatná, így megkímélem magam a felesleges dolgoktól.
Kiérve a reptérről, két taxi fogad minket. Még mindig csodálkozom azon, hogy-hogy tudtak mindent megszervezni úgy, hogy még csak meg sem sejtettem a tervüket. Az egyikbe bepakoljuk a bőröndöket, a másikban pedig helyet foglalunk. Ránézve az autóban elhelyezett órára, vigyorogva tudatosul bennem az, hogy még csak két óra van. Remélem innentől kezdve az út már csak pár perces, ugyanis szeretnék végre a parton regenerálódni egy kicsit.
Megérkezve egy hatalmas hotel elé, csodálkozva bámulok az üvegfal felé. Hozzá vagyok szokva ilyen téren a luxushoz, de ez még nekem is újdonság most. A recepción Fabregast már régi ismerősként köszöntik, majd átadva két lakosztály kulcsát, kellemes ünnepeket, és nyaralást kívánnak.
Sergio kézen fogva elindul a lift felé. Tizennegyedik emeletre érve, csak mi szállunk ki, hiszen Cescynek külön szoba lett foglalva.
Belépve a helységbe minden feketében és fehérben pompázik. Mosolyogva indulok el felfedezni a hatalmas lakosztályt, majd belépve a hálóba, megpillantom a világon a legnagyobb ágyat. Kaján vigyort felvéve Sergiora pillantok, majd magam után húzva, rálököm a puha matracra. Derekán helyet foglalva, csábosan nézek végig rajta. Szájához hajolva, szenvedélyes csókcsatába keveredünk. Már éppen változtatna a felálláson, amikor hirtelen felpattanok, és a bőröndök felé veszem az irányt.
- Menjünk le a partra! Hoztál fürdőruhát? –értetlen tekintettel pillant rám. –Most mi van?
- Végül is semmi, csak már nem tudom megszámolni egy kezemen, hogy hányszor hagytál ott a mai nap folyamán teljesen feltüzelve. –durcás arccal indul el felém, majd lehajolva a bőröndhöz, elővesz egy számomra még ismeretlen bikinit. Megpillantva a fekete, láncos csodát, szájtátva nézek rá. Tudom, hogy nem szeretek vásárolni, de amikor engem lepnek meg ilyen csodás göncökkel, azért nekem is van hozzá egy-két szavam. –Remélem jó lesz a méret. –felhúzott szemöldökkel kezdem el méregetni, majd hatalmas vigyorral a képemen, öltözni kezdek. Kapkodva veszi a levegőt, majd behunyva szemeit, megpróbálja lenyugtatni magát. Megfogva a csipkés cicanadrágot, lassú mozdulatokkal kezdem el lehámozni magamról, de már ő sem bír nyugton maradni. Most valószínűleg mindenki arra számít, hogy nekem esik, ezzel ellentétben viszont csak kimegy az erkélyre levegőzni. Mosolyogva rázom a fejem, hiszen tudom, hogy gonosz tett volt, mégis örülök, hogy ennyitől eszét veszti. Gyorsan magamra kapva a fürdőruhát, az ágyra kikészített átlátszó kendővel próbálom meg eltakarni egy kicsi csípőmet, majd férjem keresésére indulok.
- Minden rendben? –nem néz rám, és ez most már zavar egy kicsit. –Sergio! –végigsimítva karján kirázza a hideg, majd hirtelen felindulásból ölébe kap, és már csak a hátamnak simuló üvegfalat érzem. Szája tépi az enyémet, csókunk vad, és vágykeltő. Hangos nyögéssel jutalmazom tetteit, majd vigyorgó arcára nézek.
- Három-három úgy érzem. Édes a bosszú szivi. –lesokkolt tekintettel pillantok fel rá, majd mosolyogva rázom meg a fejem.
- Te is tudod jól, hogy csak húzzuk egymás agyát, és a végén a berendezés bánja. –kaján vigyorát elnézve tudatosul bennem az, hogy nem bánná, ha mindent tönkretennénk itt, akár még a mai nap folyamán.
- Menjünk a partra, pár perc és én is kész vagyok, addig menj, szólj Cescnek. A felettünk lévő szoba az övé. –bólintásom után el is indulok megkeresni barátomat, aki egy szál törölközőben üdvözöl. Nem értem mostanában a férfiakat! Természetesen a spanyol középpályásra soha nem néztem úgy, mint pasira, de azért a kockás hastól én sem tudok eltekinteni.
- Jössz velünk partra? –barna szemeire koncentrálva, mosolyogva várom válaszát.
- Ott találkozunk, még el kell készülnöm. –arcára adva egy apró puszit, a Sergioval közös szobánk felé veszem újra az utamat. Belépve a helységbe, férjem jellegzetes parfüm illata lengi be a szobát. Még két percet itt töltök, és Cesc feleslegesen megy strandolni. Az ágyhoz lépve kezembe veszem táskámat, majd a szükséges holmikat, mégpedig napszemüveg, telefon, magamhoz véve, kilépek az erkélyre. Mély levegővételeim sértik a fülemet, így a korlátot megfogva, megpróbálok teljes nyugodtságot erőltetni magamra. Most annyira tökéletes minden, és a világ összes kincséért sem válnék meg ezektől az emlékektől. Egy férfias, hideg test simul nekem hátulról, majd nyakamba csókolva eléri, hogy testem megborzongjon.
- Mehetünk?- édes mosolyát meglátva, amúgy is jó kedvem az egekbe szökik. Elindulva a lift felé, boldog mosollyal váron férjemet.
Soha nem gondoltam volna, hogy a szilvesztert a két szeretett spanyolommal tölthetem, ráadásul nem is akármilyen helyen. Talán soha nem esett semmi olyan jól, mint ez a meglepetés. Kézen fogva Sergiot, elindulok a part felé. A legtöbb ember tekintete megakad rajtunk, viszont ha nem lennénk híresek, akkor is bekövetkezett volna ez az egész, ugyanis Ramoson csupán egy fürdőnadrág, rajtam pedig egy fürdőruha és egy kendő van. Mosolyogva, felszegett fejjel haladok férjem mellett, gyűrűnk megcsillan a napsütésben. Sergio kihúzza magát, és fölényesen végigtekint a minket bámuló embereken.
- Sergio, én megértem, hogy helyes, napbarnított, izmos fiúkák vannak jelen a tengerparton, de azért ne ilyen feltűnően jártasd már a szemedet rajtuk. –angyali arccal tekintek rá, majd vigyorogva konstatálom, hogy elértem a célomat. Lekapva papucsomat, egészen a vízig szaladok, ugyanis spanyolom kicsit berágott az előbb elejtett célzásért, így kergetni kezdett.
- Lari, szívem, várj meg. Nem akarok semmi rosszat. –kisfiús mosolyát elnézve kicsit megsajnálom, de azért számítok, hogy tettem megtorlást követel, így nem hiszek teljes mértékben neki. Összehúzott tekintettel kezdem méregetni, majd amikor elém ér, apró csókot lehel számra. –Szeretlek. –szívem táncot jár, ugyanis imádom tőle ezt a szót hallani. Kezeimet átkulcsolom nyakán. Éppen nyitnám számat, hogy az előbbi kedves gesztust viszonozzam, de ő csak megfogja derekamat és bedob a mély vízbe. Fuldokolva jövök felszínre, majd már csak barátom kacagó fejét látom. Duzzogva hajolok hátra a vízen, és kezdek el úszni, viszont ágyús lelki társamat meglátva, hatalmas mosoly ül ki az arcomra. Ramos már éppen megfordulna, de eltűnik szerintem lába alól a talaj, ugyanis ő is levegőt kapkodva bukkan fel. Nevetésemtől, talán csak félelmem nagyobb, ugyanis a két spanyol egymásra nézve, elindul felém gyorsúszás segítségével. Lebukva a víz alá, megpróbálok elúszni mellettük, de megfogva karomat, felemelnek.
- Te dobod, vagy átengeded nekem ezt a megtiszteltetést?! –Cescre nézek segélykérően, de meghallva szavait, birtoklóan csöngök Sergio nyakán.
- Fiúk, ígérem, jó leszek. Nem szívatok senkit, és beteges humoromat is elha…
- Most! –a katalán férfi kikap Sergio kezéből, majd jól irányzott mozdulattal egy magasra dobás után, nagyot csobbanok a vízben. Hajamat hátracsapva jövök a felszínre, majd bosszúálló tekintettel fordulok barátaim felé. Ördögi mosollyal indulok el a partra, majd nem nézve a spanyolokra, lefekszek az egyik napozóágyra. Szemeim elé a Sergiotól lenyúlt napszemüveget helyezem, a vizes kendőt pedig leveszem, és magam mellé dobom. Játékunkkal kicsit elment az idő, ugyanis már a nap sem süt olyan erősen, mint amikor kiértünk, így megnézve telefonomon az órát, megállapítom, hogy ha menni akarok valahova este, most kell elkezdenem készülődni.
- Srácok, este buli? –mellém telepedve Fabregas pacsira nyújtja kezét.
- Mondtam, hogy elsőnek inni akar. –hangos nevetés rázza meg a partot, viszont barátom nem is áll olyan messze az igazságtól. Felállva az ágyról, kezeim közé veszem személyes dolgaimat. Szó nélkül elindulva a hotel felé, el is kezdek készülni.
Belépve a fürdőbe, a mosdó alatti szekrényből kiveszek egy törölközőt. Ledobálva magamról a vizes darabokat, beállok a kabinba, és folyatom magamra a hideg vizet. Mindig is szerettem testhőmérséklet alattiban fürdeni. Egy férfias kéz megfogja hasamat, és közelebb húzva magához, a kézhez társul még egy tökéletes, izmos test is. Hajamat elhúzva az útból végigcsókolja nyakamat. Vállaimhoz érve megfordít tengelyem körül, és mézédes csókkal jutalmaz. Lábujjhegyen állás nem könnyíti meg bokám állapotát, így kicsit elrugaszkodva a talajtól, csípője köré fonom lábaimat. Egy halk nyögéssel tudatja velem, hogy ha meg akarok állni, most tegyem meg, ugyanis később már nem fog menni. Elszakadva ajkaitól mélyen a szemébe nézek, és mosolyogva mérem végig testét, már amennyi látszik belőle. Végigsimítva izmos hasfalán, kirázza a hideg. Mohón ajkaim után kap és hátamat a hideg üvegnek dönti. „Akárcsak kint az erkélyen.” Lábaimat lerakom a földre, és egy erős taszítás után hátrébb tolom férjemet. Kacsintás után kiszállok a kabinból, és vigyorogva csavarom magamra a törölközőt. „Négy-három az én javamra.” Kilépve az ajtón, már az ágyon találom esti felszerelésemet. Fejcsóválás közben még hallom, hogy a fürdő csapja erősebbre lett nyitva. Kacagva törlöm végig testem, aztán felvéve a vadító fehérnemű szettet, megpróbálom a hajamat is szárazabbra törölni. Belépve a helységbe hűvös szellő fogad, aminek segítségével be tudom azonosítani, hogy Sergio milyen vízben is tusol. A hajszárítóhoz lépve, gyorsan megszárítom hajamat, aztán egy vastagfejű hajsütővas segítségével hatalmas loknikat varázsolok szög egyenes frizurámba.
Tekintve a fekete ruhára, és a fekete cipőre, sminkemet is hasonlóan akarom megcsinálni, viszont Ramos észrevette azt is, hogy a cipő szalagja bordóban pompázik, így hozzá tartozó pénztárcát is vett. Mindig is nagyobb pénztárcába szerettem pakolni a holmimat, hiszen belefért a telefonom, és az irataim is.
Sminkemet aránylag egyszerűre fogom, bordó rúzs és szempillaspirál.
Végezve a szokásos teendőimmel, immáron már a ruha felé veszem az irányt. Megpillantva a dögös szerelést, azt hiszem még a szavam is eláll.
- - Azt tudom, hogy a ruhát te választottad, hiszen látszik rajta a stílusod, de ne mond nekem azt, hogy tudtad, hogy ha egy cipőben van piros, akkor kell még valami hozzá hasonló kiegészítő is! –azt hiszem kissé túldramatizáltam az állapotot, ugyanis Sergio csak mosolyogva ölel át.- Miriam is sokat segített, ő foglalta le a jegyeket is. Meg persze Fabregas intézte a szobákat, mindössze azért, hogy ne fogj gyanút édes. A ruhát pedig valóban én választottam. –hideg testét nekem préseli, és a falatnyi bugyinak és melltartónak hála, apró libabőrök jelennek meg rajtam. –Öltözz nyuszi, soha nem leszünk készen. – hirtelen kinyílik a lift ajtó, és spanyol barátom csatlakozik társaságunkhoz.- Ó, nem akarok semmit megzavarni, de én elkészültem. –mosolyogva fordulok barátomhoz, majd a ruhát kezembe véve, elindulok a fürdő felé. Magamra kapva, enyhén meglepődök, ugyanis szerintem, amit a hasamnál lespóroltak, az került a jobb ujjrészhez. A ruhához hozzá van varrva egy szalagféleség, amit végig kell tekernem a kezemen.- Sergio, most komolyan ebbe a ruhába kell mennem? –végigpillantva rajtam, lassú léptekkel indul el felém.- Mi a bajod ezzel a szereléssel? –Cesc barátom, csak kellett neked Ramos alá tenni a lovat.- Én sem értem… - a szavakat elnyújtja, de valahogy mindig közelebb kerül hozzám. Végigsimít karomon, majd oldalamon végighúzva kezét, a jobb oldalon lévő kivágásba csúsztatja. Hátamat magabiztosan fogja meg a ruha alatt, és magához rántva, forró csókot ad.- Jól van fiatalok, most már azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy olyanok vagytok, mint a nyulak. –hangos nevetés rázza meg a lakosztályunkat, ugyanis Sergioval még a parton fogadtunk, hogy barátom hamar be fog sokallni, ezért is tettünk még rá pár lapáttal. Pacsira nyújtom kezem, akárcsak ők pár órával korábban. Vigyorogva fordulok Cescyhez, aki természetesen nem ért semmit.- Fogadtunk. Mondtam Ramosnak, hogy ki fogod jelenteni ezt a mondatot, vagy ha nem is ezt, de be fogsz szólni ilyen téren. –az arcomra kiült hatalmas mosoly, az istenért sem akar eltűnni, így megfogva az elengedhetetlen kellékeket, elindulok a lift felé. –Felőlem mehetünk. –kinyújtva a kezem, megvárom férjemet, majd ujjainkat összekulcsolva, beszállunk barátunk után a felvonóba.
Nincs kedvem taxiba ülni, így inkább sétálva indulunk el. Új lábbelim hangos kopogása töri meg a csendet. Jó volt, hogy végre csupán csak öt centi volt köztem, és Sergio között, viszont Cescyt enyhén felülmúltuk most ezzel az akcióval. Csendesen kullog mellettünk, de én őszintén megvallva, nem értem a miértjét. Az út nem tartott tovább 10 percnél, úgy látszik a srácok nagyon jó helyen foglaltak szobát. Belépve a kiszemelt clubba, szerencsére senki „nem” vesz észre minket. Inkább úgy fogalmaznék, hogy felismertek, de kulturáltan táncolnak, esetleg isznak tovább. Hajamat megfogva, jobb oldalra helyezem, majd keresve egy üres asztalt, megkérem a srácokat, hogy hozzanak valamit inni.
- Mivel inkább a tömény piát szereted, és nem a koktélokat, így hoztunk neked kék löttyöt. –szememmel végigkövetem a mozdulataikat, majd vigyorogva nézem, hogy egymásra mutogatnak. –Hidd el, az ő ötlete volt! –Fabregas éppen védőbeszédét fogalmazza, de kezembe véve a poharat köszöntőre emelem, majd ami benne volt, szó nélkül tüntetem el. Az alkohol marja a torkomat, de ez most nagyon is jól esik.
- Mi volt amúgy ez? –kérdésemet feltéve csupán sunnyogó tekinteteket kapok.
- Kék abszint. 80%-os alkohol. –Sergio próbálja túlüvölteni a zenét, de úgy érzem, agyamat már kezdi ellepni a jótékony köd, így a pult felé indulva, kérek még hármat.
- Hola! –leadva a rendelésemet, türelmesen várakozok tovább. Egy férfias kéz simít végig a hasamon, majd a zene ütemeit felvéve, megpróbál behúzni a parkettre. Sergioval felvéve a szemkontaktust a fejemmel intek neki, hogy nehogy ide merjen jönni. Megfordulva a srác ölelésében, egy roppant helyes fiút vélek felfedezni, de tekintettel vagyok arra, hogy a férjem nem messze ül tőlünk, és éppen őrjöng. –Hola Szépfiú, kifizeted az italomat? –pilláim rezegtetése közben hallom, hogy a csapos srác nevetve áll és nézi végig a jelenetet. Könnyű befolyásolni fogva tartómat, ugyanis az alkohol ittas szemek mindent elárulnak.
- Termézetsn. –összefüggéstelen beszédén jót mosolygok, majd megfogva a poharakat, társaságom felé indulok.
- Látod Ramos? Kellett neked ilyen ruhát rám aggatni. –szemei megvillannak, ugyanis az előbbi fiú, elindult az asztalunk felé. Kezemet Sergio combjára rakom, majd amikor éppen megmozdul, erősen megszorítom.
- Hozam. –mosolyogva veszem el tőle a poharakat, mielőtt még kiöntené az éltető nedűt. A négy poharat nem véletlenül hozta, ugyanis az előbb látta, hogy három itallal távoztam, így magának is beszerzett egyet.
- Egészségünkre! –ismét felemelve a felest, egy húzásra elpusztítom, majd ködös tekintettel Sergiora nézek. –Táncolunk majd? –bólintását egy mosollyal jutalmazom, és az új italhoz nyúlok.
- Ez a tiéd! –összehúzott szemekkel méregetem új ismerősünket. –Kék, többi zöld. –nehezen rakja össze a szavakat, de az indok megfelel számomra. A harmadik felest is lenyelve, kissé megszédülök. Mára elég is volt az etanolból ennyi.
- Táncolni akarok! –Ramos vigyorogva néz végig rajtam, majd mielőtt még átesnék a srácon, megfogja a derekamat.
- Óvatosan cica! –mondatát fülembe suttogja, mire én akarva-akaratlanul, de megborzongok hangjától. Bal kezemet nyújtva barátomnak, őt is húzom a táncparkett felé. Új ismerősünknek pedig szólnunk sem kell, máris jön. –Ha még egyszer hozzád nyúl, megütöm. –morcos hangját meghallva, vigyorogva fogom meg arcát, és adok egy békítő puszit szájára. Cescy és Sergio közé állva, mozogni kezdek a DJ által kiszabott ütemekre. Barátom megfogja derekamat, még férjem csípőmbe kapaszkodik. Imádom a spanyolokat, hiszen nem elég, hogy szenvedélyesek, még táncolni is tudnak. Gondolatmenetemnek hála, arcomra még nagyobb mosoly telepedik, majd Cescyhez hajolva, egy apró puszit adok arcára. Ezzel elérem azt, hogy Ramos kissé eltávolodjon tőlem, így a keze sem szorít már olyan erővel. A pultos, alkoholos srác megfogja a kezemet, és kiránt a fiúk közül.
- Dorian vagyok. –mosolyogva néz rám, józanodni látszik. Nyakába rakva kezeimet, csípőm rázásával kezdem el újra ropni.
- Lari. – oldalra nézve még látom, hogy Cesc egy nagyon csinos lánnyal kezd el táncolni, Sergio viszont megvadult bika módjára indul el a pult felé.
- Féltékeny. – tiszta szavait meghallva, érdeklődő tekintettel nézek a velem egy magas srácra.
- Nem hiszem, hogy adtam rá okot. –összehúzott szemekkel kezdek el gondolkozni, de az agyamra már annyira hatással van az alkohol, hogy egy ép gondolatot sem tudok összehozni.
- Szeretnél rá okot adni? –búgó hangját meghallva, még időben távolodok el a közeléből, majd spanyolom felé véve az irányt, leülök a bárszékre. Szó nélkül rendelek magamnak egy Hubertust, majd húzóra el is tűntetem.
- Sergio, haza akarok menni. –felállva a székről, kicsit megrogy a lábam, ugyanis nem elég, hogy a magas sarkú tönkreteszi bokámat, még a balra is ugrottam rá elsőnek. Barátom utánam kap, így szerencsémre nem kötök ki a padlón. Összeszorított szemekkel állok, és várom, hogy végre elmúljon a fájdalom. Intve a csaposnak, kérek még egy kék italt, majd lehúzva a jótékony nedűt, bokám zsibbadni kezd. Cescy felé elindulva fejem majd szétrobban, de nem törődve semmivel, megállok a táncos pár mellett. –Mi megyünk haza! Maradj nyugodtan, de valahogy értesíts, hogy minden rendben. –mosolyogva nézek a szőke hajú lányra, majd spanyolom szemébe nézve, értetlenkedve indulok el újra férjem felé. Mi lehet a baja? Hiszen tényleg egy bájos lánnyal táncol, ivott is, mégis fájdalom csillant meg boci szemeiben.
- Valami gond van? –végigsimítva a derekamon, várja válaszomat, de csak nemlegesen rázom a fejem.
Kiérve a forró levegőre, megtorpanok, majd vigyorogva tűntetem el lábamról a Bordello cipőmet. Férjem érdeklődve nézi végig a cselekményt, majd meglátva a bokámat, rögtön rájön a miértekre. Átkarolva vállamat, boldogan lépkedünk egymás mellett, de egy hirtelen nyilalló fájdalomhullám miatt, meg kell állnom. Összeszorított szemekkel ülök le a betonra, jelen pillanatban még az sem érdekel, hogy ki lát meg. Szerelmem helyet foglal mellettem, majd lábamat kezébe véve, próbálja tanulmányozni a lehetetlent.
- Nagyon fáj? –meghallva hangját a hideg ráz ki, majd megrázva a fejem, vállára dőlök. –Menjünk orvoshoz?
- Inkább valahonnan szerezzünk alkoholt, aminek segítségével lezsibbasztom magam. –mosolyogva ülök ölébe. Végigcsókolva állát, áttérek nyakára, mire combom alá nyúlva felemel.
- Menjünk a hotelbe. –hangos lihegése mutatja, hogy pár perc és elszakad nála a cérna. Le akar rakni a földre, de én kismajomként csüngök továbbra rajta.
- Nincs kedvem. –suttogva ejtem ki a szavakat a számon, majd füle mögé csókolva, apró nyögés hagyja el a száját.
- Lari, kérlek. –hangjában megbújó vágyat már nem tudja leplezni, agyam felett pedig már átvette az uralmat az alkohol.
- Mást mond az agyad, és a tested is. –kezeivel szorosabban tart, majd szenvedélyesen megcsókol.
- Csak három perc, és a hotel mögé érünk. –elfúló hangon jelenti ki számításait, majd hátamat a falnak lökve, vadul megcsókol. Kipattanva öléből adok egy apró puszit a szájára, kezét megfogva húzni kezdem a szállásunk irányába.
Beérve a recepcióhoz, a Fabregassal lepacsizó férfire várunk türelmetlenül. Bemondva szobaszámunkat, kézhez kapjuk a kulcsot, végül gyors léptekkel indulunk el a lift irányába. Nem tudom mit láthatott rajtunk, de kifejezetten jót mulatott magában.
Beszállva a felvonóba most kivételesen nem találunk ott senkit, így hátam már koppan is az aranyszínű fémen. Férjem vadul tépi számat, de én sem vagyok rest cselekedni. Pólója alá nyúlva próbálom a ruhadarabtól minél hamarabb megszabadítani, de tekintve arra, hogy nem enged el, nem tudom levenni róla. Az anyag hangos reccsenéssel hull a földre, majd a lift ajtó csilingelve nyílik ki emeletünkön. Sergio magabiztosan tartva lép ki az ajtón, de a hálóig már nem jutunk el. Hangos nyikkanással érkezik hátam a kemény falnak, vadul tépjük egymás száját, de ez már ilyenkor nem számít. Sergio elindul a háló felé, de félúton meggondolja magát, és az asztal felé veszi az irányt. Bal kezével megtart, majd jobb kézzel lesöpri az ott található dolgokat. Vigyorogva csókolom meg újra, majd hátam alatt már érzem is a kemény asztallapot. Hátrébb csúszva férjemtől, az asztal közepe felé veszem az irányt, mire morogva fogja meg a lábam, és húz közelebb magához.
Kacagva fogom meg izmos hasát, majd nadrágja felé véve az irányt, megköszönöm végre a meglepetéseket…
(Tessa)
- Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro mi a fészkes fenéért nem tudtad felvenni azt a rohadt telefont? - a fejem az idegességtől körülbelül a duplájára nőtt és a hangomat is jócskán felemeltem.
- Neked is, szia. - Roni hangja viszont az enyémmel ellentétben halál nyugodt volt.
- Szia? Hogy tudsz ilyen nyugodtam sziázgatni, mikor egy csomószor hívtalak és te nem válaszoltál. Azt hittem történt veled vagy Cataval valami és azért nem veszed fel. Esküszöm a frászt hoztad rám. - attól, hogy leordíthattam a portugál fejét rögtön jobban éreztem magam és vártam mi lesz a reakciója.
- Nyugi már cica miért kell egyből leharapni a fejem? Nem vettem fel, na és, most visszahívtalak és nem történt semmi velünk. - Roni félvállról vette ezt az egészet, amitől még idegesebb lettem és a második leteremtő szövegemre készültem.
- El tudod te képzelni, hogy mennyire aggódtam?! Ó dehogy tudod téged nem is érdekel az, hogy mit éreztem mikor...
- Megnyugodnál egy picit és adnál egy percet, hogy mindent elmondjak? Azért nem vettem fel, mert volt, amikor zuhanyoztam, aztán küzdöttem Cataval, hogy felöltözzön majd azért, hogy egyen és ezért csak most hívlak vissza. Ne haragudj. - férjem bűnbánó hangját szerintem még az Északi sarkon is hallották, én pedig bármennyire is dühös voltam a portugálra, a végére tett bocsánatkéréstől elszállt minden haragom.
- Meg van bocsájtva, de soha többé ne tedd ezt. - óriásit sóhajtva nyugtattam meg magam, amitől Joseph és a csapat is megnyugodott, hogy nem leszek idegbeteg.
- Rendben, amúgy sokára végzel? –érdeklődését nem tudtam hova rakni, de nem is akartam, ezért csak gyorsan válaszoltam, hátha kiderül, hogy mit is szeretne.
- Nem hála annak, hogy ideges voltam elég jól ment a feléneklés, miért kérdezed? - kijelentésem után Joseph parancsára a csapat elkezdett összepakolni és hazafelé szálingózni.
- Akkor 10 perc múlva ott vagyok érted. - fel se fogtam a kijelentést és időm se volt válaszolni mivel Roni bontotta a vonalat.
- Letette. Tipikus "minek megvárni a választ" pasi. Akkor ennyi volt mára? - belekortyoltam a hangszálaimnak jóleső meleg teába majd vártam a főnök válaszát.
- A férjecskéd mindjárt itt lesz, csak nem gondolod, hogy ezek után még bent tartalak, ugyan már na menj lehet már kint vár. Aztán meg ne lássalak a stúdióba az idén. Majd jövőre kitombolod magad. - Joseph mindig megmosolyogtat, egy 50 felé közeledő férfi volt, akit mindig is az apámként szerettem, hisz nagyon sokat köszönhetek neki. Ha ő egyszer nem hall meg énekelni, akkor valószínűleg belemerültem volna a sérülésem utáni önsajnálatba.
Míg várakoztam, arra gondoltam, hogy felhívom Larit, hogy mi újság vele így karácsony után. Hisz már vagy 3 napja nem is hallottam felőle. Kikerestem a telefonkönyvből a nővérem számát majd a hívó gombot benyomva indítottam el a hívást. Kicsöngött egyszer, kicsöngött kétszer, kicsöngött sokszor, de senki sem vette fel. Az első gondolatom az volt, hogy biztos otthon vagy az öltözőben hagyta, aztán második gondolatom nem is volt, hisz ismertem annyira a nővéremet, hogy tuti, hogy a pályán rúgja a bőrt. De én ennek ellenére is szerettem, volna tudni, hogy jól van, így Ramos telefonszámát keresgéltem a mentett számok között, de mikor hívni akartam, akkor érkezett meg Roni, így gondoltam, hogy majd tőle érdeklődök a nővéremék felől. Az Audi lehúzódott a leállósávba, de éppen csak addig, amíg villámsebességgel beszálltam a járgányba.- Hola! – bepattanva a fekete csodába egy csókkal üdvözlöm férjem majd a biztonsági öv védelmének az igénybevétele után kislányom felé fordulok. – Na, mi újság kicsi lány, jó voltál ma? – kérdésemre persze nem kapok egyértelmű választ, viszont egy óriási mosoly elárulja nekem, hogy tuti apja idegeire ment. Cataról Ronira emelem a tekintetem, hogy kérdésemre megerősített választ kapjak.
- Nyugi nem volt rossz. Ugyan nem engedte szokás szerint, hogy felöltöztessem, de fél óra szenvedést követően kifáradt én pedig ezt kihasználva gyorsan ráadtam a ruhadarabokat. – elégedett mosolya láttán csak kacagni tudok, majd szembe jut, hogy Lari felől akartam érdeklődni.
- Nem beszéltél vagy találkoztál a nővéremmel vagy Sergioval? Egyiküket sem tudom elérni. – hangomon lehetett hallani az aggódást. Tudom, hogy Lari és Ramos is tudnak vigyázni magukra, mivel már felnőttek, de ezt már lehet csak az anyaság váltotta ki belőlem.
- De láttam őket. Ramos valami olyasmit mondott, hogy elmennek a nővéreddel Barcelonába. - kikerekedett szemmel bámultam magam elé, hisz minek mennének ők a katalán fővárosba.
- Barcelona? – Roni már meg se lepődött azon, hogy ennyi kérdezek, és amint elhangzott a tulajdonnév a számból, már hallottam is a választ.
- Valami sportboltba mentek, de csak ennyit tudok róluk. De most megjöttünk kiszállás. - egy nagy kovácsoltvas kerítés előtt parkoltunk le. A táskámat az anyósülésre hagytam, majd kiszabadítottam Catat a gyerekülés pántjai közül.
- A jövő hetet beszéltük meg Maríaval, nem?! – nem értettem mit kerestünk Cata nagyszüleinél, ugyanis megbeszéltük, hogy a következő héten tölt el itt pár napot. Beszédem közben már az ajtóig jutottunk.
- Azt beszéltük meg, de a jövő hétre közbe jött nekik valami, ezért hoztuk előre. - miközben folytattuk beszélgetést z ajtó már ki is nyílt, María pedig úgy vette rá magát az unokájára mintha még sohasem látta volna őt.
(Enrique Iglesias - I Like How It Feels feat.)Hosszas búcsúzás után, ismét a kocsiban találtuk magunkat egy újabb úti cél felé haladva. Persze ismét fogalmam sem volt arról, hogy merre tartunk, tehát a tudatlanok nyugalmával kapcsoltam be a rádiót, amiben éppen egy pörgős szám ment. Most hogy Cata nincs itt megengedhettük magunknak, hogy a megszokottnál sokkal magasabbra tekerjük a hangerőt olyannyira, hogy már szinte rezegtek az Audi ablakai. Elkezdtem énekelni, mikrofonnak pedig a kesztyűtartóban talált elemlámpát használtam. A szám felénél elég érdekes módon még Ronit is sikerült dalra fakasztanom. A jelenleg futó Enrique Iglesias számra tomboltunk, mikor az ablakból a pláza üvegfalait véltem felfedezni. „Remek eljöttünk vásárolni, már úgyis kell néhány új ruha!” A fejembe lévő gondolattól mosoly húzódott a számra, persze az én kis férjecském biztos hülyénk nézet, hogy mit vigyorgok itt magamban, bár szerintem akkor nem fog így vigyorogni amikor kijelentem, hogy szeretnék pár új ruhát. Valójában nem vagyok nagy soppingolós típus, de ha alkalmam volt rá akkor óriási bevásárlásokat tudtam rendezni. Kézen fogva indultunk el a fotocellás ajtó felé. Belépve a óriási épületbe meglepő módon Roni kezd el az egyik üzlet felé húzni. Először azt hittem, hogy magának akar valami ruhát nézni, aztán később kiderült, hogy ő magának egy női butikba nem nagyon fog vásárolni.
- Visszautasíthatatlan ajánlat. Választasz magadnak pár bulis ruhát, mert most jó kedvem van, és bármit választasz megveszem. – egy ilye ajánlaton még csak gondolkodni is hiba lenne, de mielőtt szabadultam volna sorok közé tisztáztam a szabályokat.
- Ha azt mondod bármit, akkor vehetek ruhát, nadrágot, felsőt, azaz tényleg bármit?- kezemet a nyaka köré fontam és a két szép barna szemébe néztem.
- Ahogy mondtam akármit megveszek neked, de… - miért is reménykedtem benne, hogy az bizonyos „de szócska most elmarad. Nagyot sóhajtva kezemet a mellkasom előtt összekulcsolom, és úgy hallgatom meg, mit szeretne mondani. – De csak fél órád van, ugyanis csak egy órám szabad ma, és még magamnak is kell vennem pár dolgot.
- Ha okos lennél, akkor tudhatnád, hogy egyedül is tudok női ruhát válogatni, szóval amíg én itt koptatom a cipőmet ebben a boltban, addig te miért nem mész és vásárolsz magadnak, így nem lenne olyan szoros az időbeosztásunk. – elégedett mosollyal nyugtáztam a kijelentésemet, majd egy csók után beszabadulok az előzőleg említett női bulikba.
(David Guetta - Without You)
Lassan lépkedtem a lélegzetelállító ruhák mellett, valószínűleg néha még a levegővételt is kihagytam, amikor egy csodaszép darabot jobban szemügyre vettem. Rendezett üzlet volt a ruhák színsorrendben álltak a kipárnázott vállfákon, ami plusz eleganciát adott az elegáns ruháknak. A rózsaszín és egyéb élénk színű ruhákat kikerülve először a szürke árnyalatokban pompázó koktélruhák között kezdtem el szemezgetni. Sokféle fazont néztem át, mire találtam egy első ránézésre megnyerő darabot. Egy combközépig érő ruhát találtam, aminek az elejét ezüstös flitterek díszítették, a hátulja pedig koromfekete volt, az egész elején pedig fekete láncok futották át nyakláncot formálva. Nagyon megnyerő ruha volt, ami ugyan kicsit kihívó, de ugyanakkor illő egy 19 éves anyukához. Amint eldöntöttem, hogy kell nekem ez a darab, leakasztottam az állványról, majd a próbafülke felé siettem vele. Mivel biztos, ami biztos alapon, inkább felpróbálom, nem szeretnék otthon csalódni, hogy csak a próbababán áll jól. Belépve a zsebkendőnyi területre, a székre helyezem a táskámat, a ruhát pedig gondosan az akasztóra. Pillanatok alatt levarázsoltam magamról az ebben a pillanatban fölösleges cuccokat, majd pillanatok alatt belebújtam az anyukás, de bulis göncbe. Pár másodpercig illegettem magam a kistükör előtt, aztán illegettem magam, ezzel is tesztelve az öltözék kényelmességét, ami tíz pontból tízes, tehát most már 100%, hogy megveszem vagyis, hogy Roni megveszi nekem. Visszavéve az eredeti szerelésemet újra a tömérdek kincs felé indulok, de most már pár sorral arrébb nézek szét. A lila ruhák során álltam és nem hittem el, hogy egy ruha sem tetszik, ami ezt a színt viseli, pedig ez volt a kedvenc árnyalatom a palettán. Tudomásul véve, hogy innen semmi sem kerül majd a gardróbomba, lógó orral nézek más zsákmány után. Egy külön részlegen a fehér neműket vettem jobban szemügyre, és eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meglepném magamat egy szexis darabbal. Fejemben megjelent az a kép, amikor megjelenek majd az ajtóban a fürdőből kilépve egy ilyen pikáns darabban. Roni pedig, mint egy bevadult bika majd rám ront. Egy eladó zavarta meg a nevetgélésemet, aki a segítségét akarta felajánlani, de közöltem vele, hogy sikerül majd egyedül is a választás, így nem túl sértődötten állt hátrébb a részleg bejáratához. Párszor végignézve az egész választékon végül egy piros szettet választok, amit egy piros boával egészítek ki. Az újonnan szerzett holmikkal a kezemben indulok vissza a koktélruhák közé. Kifelé nézve az üzlet előtt Ronit vélem felfedezni, aki éppen felém tart majd kivéve a kezemből azt a pár ruhadarabot a kasszához viszi. Fizetés után a kezembe nyomja az óriás táskát, amibe az eladónő Cristiano Ronaldo kedvéért gondosan belehajtogatta a választott darabokat.
- Szeretnél még valahova menni, vagy indulhatunk haza is? – férjem hangjából leszűröm, hogy neki már semmi kedve itt tartózkodni, ezért kedvére téve a parkoló felé indulok el a portugál pedig követi az irántam kiszabott utat.
Míg Roni az Audi csomagtartójába pakolta be a vásárolt cuccokat, én addig a hazafelé hallgatott zenelistát választottam ki. Végig énekeltük az egész utat, amit ha valaki a pirosnál mellettünk állt biztos meghallott ugyanis úgy kiabáltuk néha a refrént, ahogy csak bírtuk. Csodálkozom is azon, hogy hazáig nem ment el totálra a hangunk. A nagy ház elé érve azt az utasítást kaptam a férjemtől, hogy vegyek ki mindent a csomagtartóból és vigyem be azokat, mert ő most spécin be fog parkolni a mélygarázsba. Én persze nevetve hallgattam végig, hogy mire készül majd azt téve, amit mondott a házunk felé veszem az irányt. Beérve a csendes házba biztosan tudom, hogy kislányunk nem tartózkodik itthon, de már automatikusan a gyerekszoba felé visz a lábam. Benyitok az ajtón, és az üres kiságy megpillantása után a haló felé igyekszem. Eszembe jutott, hogy megmutathatnám Roninak az újonnan beszerzett fehérneműt, ha már úgyis csak ketten vagyunk itthon. Egy apró mosoly elejtése után bezárkóztam a fürdőbe és magamra öltöttem a szettet, a boát pedig a nyakam köré tekertem. Hajamat kiengedtem és a kezemmel borzoltam össze egy kicsit, hogy még vadítóbban nézzen ki. Mikor már garantáltan kész voltam a kezembe vettem a telefonom és egy egyszavas üzenetet kezdtem el bepötyögni: „Háló!”. Remélem Roni érti majd a nem túl tartalmas, de annál többet sejtető üzenetemet és perceken belül itt lesz. Mikor hallottam, hogy valaki közeledik a szoba felé, résnyire nyitottam a fürdőszoba ajtaját, és onnan figyeltem, hogy férjem mikor lép be a helységbe.- Tessa itt vagy? Ha már SMS-ezni támadt kedved kicsit pontosabb is lehettél volna. – a portugál még mindig a telefonját fogta a kezében és olvasta a küldeményemet, és nem értette, hogy mi van, ezért úgy döntöttem, megkönnyítem a dolgát és előbújok az ideiglenes rejtekhelyemről. Enyhén megrúgva az ajtót sunyi vigyorral az arcomon léptem elő. Roni egy nagy levegő után elővette a CR7-es vigyorát és pillanatok múlva már előttem állt. – Nem mondtad, hogy divatbemutató lesz.
- Nem mondtad, hogy mondanom kellett volna. – egy kacsintás után úgy terveztem, hogy megcsókolom Ronit, de ő gyorsabb volt, így már a szemmozdulatom közben is érezhettem, ahogy ajka az enyémhez ér. A kezével többször is végigjárta a szülés után, már tökéletesre formált alakomat, majd egyet fordulva az ágyra fektetett, így ő van felül. Csókokkal fedezi fel az új melltartómat, majd ezen felizgulva egy lökéssel változtatok a felálláson, így már a két kezemen támaszkodva hajolok a nyakához, amihez az elképesztően fimon illatú Armani parfüm vonz. Már éppen egy csókkal illetném az előbb említett testrészét, amikor Cristiano Ronaldohoz nem méltó módon, eltol magától és egy érdekes kijelentéssel fokozza még a furcsaságot.
- Nem éppen így terveztem a ma délutánt. – felhúzott szemöldökömmel egyetértve én sem tudom elhinni, hogy a portugál ezt mondja nekem, majd a jobbjára huppanva keresztbeteszem a kezem a mellkasom előtt és szó nélkül bámulok ki az ablakon. - Hé ezt nem rossz értelembe mondtam, csak más terveim voltak. – közbe próbált puszilgatni kiengesztelés céljával, de adtam a sértődöttet és akárhányszor közelhajolt megrántottam a vállam. – Ne durcázz már nem áll jól, és különben is ha meghallod, hogy mit értettem az alatt, hogy más terveim voltak, rögtök elfelejted majd a haragod. – teljes magabiztossággal állította ezt a portugál én pedig fejemet felé fordítva vártam, hogy mitől fog rögtön elszánni a hirtelen jött haragom. – Na jó szóval arról van szó, hogy úgy gondoltam elutazhatnánk pár napra amíg Cata nincs itthon, de ez nem olyan, hogy ah nem akarok meg ilyenek, hanem ez egy kötelező program, tehát arra akartam kilyukadni, hogy a bőröndök a gardróbban vannak én már bepakoltam, tehát már csak neked kell és indulunk. – kényelmesen hátradőlve a kezeit a feje alá rakta majd elégedett mosollyal az arcán behunyta a szemeit.
- Ez most ugye nem egy december. 28.-ai poén? – kérdésemre választ nem kaptam csak a mosoly ült még mindig ott férjem arcán. – Hé, figyelj már rám! Ez most egy bolondok napjai tréfa vagy tényleg elviszel valahova? – felszólító mondatom után kinyitotta a szemét és csak lazán a gardrób felé bökött én pedig, mint egy gyerek szaladtam oda és téptem fel az ajtót. A helységben valóban ott állt Roni bőröndje és az enyém is. Visítva szaladtam vissza majd a férjemet megcélozva az ágyon egy ugrással már rajta is fekszek és egy csókkal jutalmazva igazmondását lepattanok róla és újra a gardrób felé veszem az irányt. Elég gyerekesen viselkedtem, de 19 éves létemre még alig utaztam. Kinyitva a bőröndöt belegórok pár pólót és pár nadrágot, majd az újdonsült ruhámért szaladok, hisz ha már megvettem azt sem szeretném itthon hagyni. Nem tudtam, hogy mi az úti cél, így a biztonság kedvéért pulcsit és fürdőruhát is pakoltam be. – Te kicsim, mi hova is megyünk? – fejemet kidugva az ajtón tettem fel a gyors kérdést, ami merőben segítségemre lehet.
- Csak pakolj, nem árulom el, hogy hova megyünk! – magabiztosan ül fel az ágyon és hagyott ott kétségek között.
Kicsit durcásan fejeztem be a pakolást, és az agyamban átfuttatva, hogy miket pakoltam be, úgy gondoltam, ha hideg lesz, ha meleg fel leszek készülve mindenre. Az újdonsült piros szettembe akartam elindulni a földszintre, de kicsit lengének érezve ezt az összeállítást felkapok egy pólót és egy farmert, majd Roni keresésére indulok. A portugált a tv előtt ülve találom meg, amint éppen a sport híreket bámulja és pufog, mivel éppen a Barcáról áradozik az egyik csatorna műsorvezetője.- Miért nézed, ha csak a fejedet ingatod és cammogsz? – leülve mellé csak kiveszem a kezéből a kapcsolót és az „OFF” gombbal meggátolom, hogy tovább nézze a műsort.
- Nem tudom, csak úgy. Elkészültél, vagy csak lejöttél pihenni, hogy nehogy megfulladj a sok ruha között? – férjem kételkedően teszi fel a kérdését, mire én magabiztosan válaszolva húzom ki magam.
- Bepakoltam, és mivel nem tájékoztattál róla, hogy mi az úti cél így felkészültem a megfagyásra is és a megsülésre is. – óriási mosollyal álltam fel és baktattam fel az emeletre. Beérve a szobába kihúztam a bőrönd fogantyúját, így már azzal indultam el a nappali felé. – Amúgy mikor indulunk? Mert én már teljesen kész vagyok, tehát ismét csak rád várunk. – letettem a lila koffer az előszoba közepére, majd ráülve siettettem a férjecskémet, hogy szedje össze magát. Nevetve hozta le ő is a márkás bőröndjét, majd leellenőrizve, hogy minden iratát magánál tudhat, a bejárati ajtó felé indul el.
- Remélem minden nálad van és nem az utazás közbe jut majd eszedbe, hogy itthon hagytál valamit. – a kulcsot az ajtóban tartva szegezte nekem a kérdést, mire én csak nem törődve vele a garázs felé mentem.
- Miért álltál be a garázsba, ha tudtad, hogy úgyis megyünk valahova? - szerencsétlenkedni kezdtem a mélygarázsban, ugyanis nem volt elég helyem ahhoz, hogy a bőröndömet a csomagtartóba varázsoljam. Persze Roni időben észrevette, hogy nem megy egyedül a dolog, így hirtelen mellettem teremve az én bőröndömet is és az övét is a csomagtérbe helyezi.
(Nicki Minaj - Fly ft. Rihanna)Az út a mai naphoz híven énekléssel telt el, bár most csak egyedül boldogítottam magunkat a hangommal. A reptérre fél óra autókázással jutottunk el. Beparkoltunk a kijelölt parkolóba, én pedig már azon nyomban szerettem volna kiszállni, de a Roni a központi szár segítségével ezt gyorsan megakadályozta.
- Amint látom, most elég sokan tartózkodnak a területen szóval, ezt vedd fel! – kezembe nyomott egy fekete Ray-Ban napszemüveget, ő maga pedig a kedvenc Gucci napszemüvegét öltötte magára.
- Most titkos ügynököset fogunk játszani?! Mert ez elég nevetséges, ha a lesifotósok le akarnak kapni mindeket akkor úgyis megteszik, ha van rajtunk szemüveg, ha nincs. – átnyúlva Ronin feloldottam a központi zárat és a kocsi hátuljához mentem. Kivettem a bőröndöket, majd oldalra fordultam és egy óriási sikollyal üdvözöltem a mellettem álló személyt.
- Hola Tess! - szerencse, hogy felvettem a napszemüvegem ugyanis a rémisztőm a fehér foga majdnem kiverte a szemem.
- Özil, mi a jó istent keresel te itt? – kérdésem feltétele közben már a váróteremben voltunk, ugyanis Roni óriási léptekkel haladt a helységben.
- Cris hívott fel, hogy a kocsit majd vigyem haza, de amíg nem mentek boldogítalak titeket egy kicsit. – mosolyogva haladt mellettem a német játékos, miközben már az egyik terminál felé kezdtünk el haladni, mivel férjem 2 jegyet varázsolt elő a kézi táskájából.
- Értem, és mi újság? – a mosoly az arcára fagyott én pedig nevetve folytattam – Gondolom meglep, hogy nem az volt első kérdésem, hogy nem-e tudod hova utazunk. Tudom, hogy úgysem árulnád el, ezért majd rájövök egyedül. – egy egész haditerv lebonyolítása után kiöltöm a nyelvemet a focistára, aki csak megölel, és most nekem fagy a mosoly az arcomra.
- Olyan okos vagy! De ne bízd el magad, ugyanis nálam soha senki sem lesz okosabb. Most pedig indulj, mert itt maradsz. – integetve taszít el magától, majd már csak Roni kezét érzem, a szabad kezemnél.
Elintézve a csomagleadást és az ellenőrzéseket, már a beszálláshoz készülődünk. Akárhogy próbáltam rájönni, hogy mi lesz az utazásunk végpontja, Roni valahogy mindig megtalálta a módját, hogy titkolja előttem azt. Az első osztályon helyet foglalva rögtön lestoppoltam az ablak melletti helyet és már az első perctől kifelé bambultam. A felszállást követően a stewardessek rögtön belendültek és két percenként kínálták nekünk a különböző ételeket és italokat.
- Csak úgy megsúgom neked, hogyha az a barna hajú csaj még vagy kétszer idejön és hozzád ér, előtör belőlem a féltékeny arcom. – a fülébe súgott mondat után, csak egy puszit adok az arcára, majd felállva a mosdó felé veszem az irányt. Említették már, hogy a repülők mellékhelysége meglehetősen kicsi, de nem hittem volna, hogy alig lesz helyem még megfordulni is. Pár perc múlva kicsit felfrissítve magamat lépek ki a helységből. Az ajtót egy óriási lökéssel nyitottam ki, ami elég szerencsétlen döntés volt ugyanis egy szerencsétlen csávót pont orron találtam.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy áll itt valaki, remélem nem ütöttelek meg nagyon. – a srác arcát vizsgálva próbáltam meg megállapítani, hogy mekkora kárt okoztam.
- Nem történt semmi, csak az orromat találtad el egy kicsit, de túlélem, nem lesz semmi gond. – az említett testrésze megdörzsölése után egy mosollyal adta a tudtomra, hogy tényleg nincs semmi baja, majd mosolyogva került ki és ment be a mosdóba. Visszaülve a helyemre örömmel látom, hogy a stewardess csaj már kifogott magának egy másik fazont, így nyugodtan helyezem álomra a fejemet Roni mellkasán.
Roni kántálja a nevemet, majd hirtelen felfogva, hogy egy repülőn vagyok egy másodperc alatt pattant ki a szemem és ébredtem fel a mély alvásból. Kinézve az ablakon óriásira nyitódott szemmel veszem tudomásul, hogy itt vagyunk, csak az a baj, hogy én még mindig nem tudom, hogy hol is, azaz itt. Elég sokat aludhattam ugyanis az órámra nézve már egy reggeli időpontot pillantottam meg. A gépet elhagyva a csomagunkért siettünk, mivel Roni szerint a gép késett egy kicsit és a fuvarunk már rég odakint vár minket. Én ezt elég meglepődötten hallottam, mivel ezek szerint ez nem csak egy spontán kis kiruccanás, amire én számítottam. A futószalag mellett állva pár méterrel előttem egy ismerős arcot véltem felfedezni, bár először azt hittem, hogy a sok alvás miatt csak hallucinálok, de néhány pislantás után rá kellett, hogy jöjjek, hogy ez nem csak egy délibáb.- Callejón?! – vállához hozzáérve szólítom meg a focistát, aki eléggé megszeppenve veszi tudomásul, hogy találkozunk.
- Hola Tessa! Mi járatban errefelé? – a spanyol miután feldolgozta, hogy itt állok előtte rögtön két puszival üdvözölt és Roni felé indult el, hogy őt is köszöntse.
- Mi csak kiruccantunk egy kicsit így az ünnepek idejére. És te hogy kerülsz ide? – már Roni társaságában haladtunk a repülőtér elé, ahol valóban ott állt már egy fekete autó, előtte pedig egy középkorú férfi, aki egy Ronaldo feliratú táblát tartott maga előtt.
- Én a szüleimhez jöttem, ők is nyaralnak és meghívtak engem is, de én most sietek. Sziasztok. – köszönése után Callejón úgy tűnt el, mint a villám, mi pedig bepattantunk a fekete csodába.
- Még mindig nem mondod meg, hogy hol vagyunk? – a hátsó ülésre beülve próbálkoztam még mindig kideríteni, hogy hol is vagyunk, de Roni arckifejezését látva, csak rántottam egyet a vállamon, és az ölébe dőlve vártam, hogy ismét egy rejtélyes hely felé haladjunk.
