Chapter 1.

Sziasztok! Megérkezett a várva várt fejezet. Köszönjük szépen ezt a rengeteg szavazatot, nagyon jól esett, hogy több, mint 90% úgy gondolja, hogy megéri folytatni a történetet!:) Jó olvasást! És reméljük tetszeni fog!
A kommenteket most is szívesen várjuk!:)

(Lari)

(B.O.B - I'll Be In The Sky)

Igazából fogalmam sincs, hogy hova rohanok, egy dolog zakatol a fejemben, mégpedig az, hogy „bárhova, csak el innen.” Kétségek között vergődve szelem a métereket, de agyam annyira kikapcsolom, hogy az utat sem figyelem már. Hallom a srácok hangját, próbálnak megállítani, de nem törődök velük. Egy dolgot nem értek, miért változott meg ilyen hamar a hangulatom? Mi történt velem futás közben?
Hirtelen megállok egy családias háznál, a felső szintről gyönyörű énekhang szűrődik ki. Ráfeküdve a csengőre, zokogásom egy picit csillapodik, de nem nyugtat meg az a tudat, hogy senki sem nyit ajtót. Hallom Sergio hangját, azt is, ahogy beszalad a házunkba és őrült kutatásba kezd. A félelem utat tör testemben, de mielőtt átvenné az uralmat, húgom kinyitja a bejárati ajtójukat. Nyakába borulva mentegetőzésbe kezdek, de ebből semmit sem ért. Tessa pocakján már látszik az újdonsült csöppség, de tekintve arra, hogy még csak a harmadik hónapban jár, még nem olyan szembetűnő. Szabadkozás közben vállainál fogva tolom be őt a nappaliba, hiszen Sergio kilépve a házunkból, felénk veszi az irányt. Szerencsére nem vesz észre, így megkérve Tessat, sikeresen falaz nekem.

-          Mi történt veled?- pontosan erre a kérdésre nem tudom a megfelelő választ.

-          Mou kiakadt a késésünk miatt, ezért büntetést kaptunk, ami nekem 15 kör, még Sergionak 10 volt. És aki utoljára futotta le a kiszabott távolságot, annak plusz ötöt kellett futnia. –cipőmet becsukott szemmel veszem le, bal lábamból a fájdalom egészen a térdemig hatol, ezáltal lábaim feladják a szolgálatot.

-          Mutasd a bokád! –parancsoló hangját meghallva csupán csak hátrahajtom a fejem, és megtámasztom a falnál. –Baszd meg Larissa, azt a makacs fajtádat! –fél szememet kinyitva, mélyen a szemébe nézek. Ilyen elszántságot és tüzet még soha nem láttam a szemében, de ezt ráfogom a terhességre. Hirtelen bal lábam után kap, majd erőszakkal kinyújtja végtagomat. Lehúzva lábfejemről a zoknit, a látványtól szája csupán egy O betűre nyílik.

-          Szép mi?! –az iróniát még az is kihallja a hangomból, aki soha nem látott ezelőtt.

-          Sergio látta már? –kacagásom hallatán összehúzott tekintettel mér végig. – Most mi van?!

-          Hidd el tesó, ha egymás testét térképezzük fel, akkor… - hirtelen jött rosszul létemnek hála, éppen hogy csak elérem a mosdót. Tessa belépve utánam, izzadságtól homlokomra tapadt hajamat, egy ügyes mozdulattal hátrasimítja. –Menj ki! –gyenge hangon szólalok meg, mire hátamat simogatva próbál megnyugtatni.

-          Tudom mi a bajod! Hidd el Lari, ha valaki, én… - mondandóját az ajtócsapódás miatt már nem tudja befejezni.

Felkapva cipőmet, kimegyek a nagyszobában található hatalmas teraszos erkélyre, majd egy szaltómozdulat segítségével, a kertben landolok. Roni hazaért, és most nem volt kedvem találkozni vele. Telefonom ütemes csörgése készteti az agyamat arra, hogy újra elindulva immáron hazafelé vegyem az irányt.

Belépve a hatalmas ajtón, csupán csak az üresség, és Sergio kutyája, Odi fogad. Az edzőcuccaink a nappaliban vannak lehajítva a földre. Lépcső felé véve az irányt, Sergio hangját vélem felfedezni a fürdő ajtó mögül. Kinyitva a mahagónit megpillantom férjemet, ahogy a zuhanyrózsát használja mikrofonnak, és aranyos csípőmozdulatok segítségével mutatja magának az ütemet. Kacagásomat nem tudom visszatartani, így is történhet az, hogy nevetésem hallatán, érdekes ábrázolással fordul meg. Kilépve a két kád méretű kabinunkból, egyenesen felém indul el, majd nekiszorítva a falnak, szenvedélyesen megcsókol. A vágy percek alatt terjed szét a testemben. Viszonozva csókját, halk sóhaj szakad fel a torkából. Vajon ezt vegyem annak, hogy megnyugodott a lelke, hiszen hazajöttem? Vagy csupán a vágy miatt sikerült ennyire érdesre?!

-          Jó. És akkor most jön az a kérdés, hogy mi a baj? –szavai hallatán, ismét előjönnek a kételyek. –Cica! Látom, hogy nincs minden rendben. Kérlek! Nekem igazán elmondhatod! –magához akar ölelni, de az ismét előjövő rosszullétnek hála, nem sikerül neki. Komolyan, ez mindig a legjobb pillanatokban tud előjönni. Gyorsan a WC felé hajolva, kiadom magamból a tegnap elfogyasztott reggelimet, ugyanis azóta egy falat sem ment le a torkomon. Sergi felkapja a köntösét, majd leguggolva mögém, simogatni kezdi a hajam.

-          Tünés! –keze megáll egy pillanatra, de végigsimítva a hátamon, továbbra is velem marad, és támogat. - Kérlek Sergi, nem akarom, hogy így láss!

-          Hogy így Larissa?! Gyengén?! Sebezhetőn?! –torkom összeszorul, majd pár másodperccel később könnyeim is elerednek. Ramos felkap a földről, majd egészen a szobánkig araszol velem. Letéve a hatalmas franciaágy közepére, felhúzott térdekkel gömbölyödök össze. Megkerülve a bútort, leveszi a köntöst, majd egy bokszert felkapva, letelepedik az ágyra. Szorosan átkarolva magához húz, így könnyedén az álmok mezejére léphetek…

(Ramos)

(Adele - Someone Like You)

Minden akkor kezdődött, amikor Mourinho kiadta az ukázt. Már az furcsa volt, hogy Lari lefutott 19 kört, mikor én végeztem a tízzel. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, hiszen mindig is jó futó volt, de amikor elérte a huszadik kört, az edző odakiáltott neki, hogy menjen, segítsen Ikernek. Természetesen nem reagált rá, még csak felénk sem nézett. A tréner először azt hitte, hogy lázad Lari, de mint ez később kiderült, nem így történt. Nem láttam olyan sokszor így kiborulni Larit, főleg nem az utóbbi fél évben, de borzasztó látvány volt életem szerelmét zokogni látni. A tudat, hogy nem tudok neki segíteni, megőrjített, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sem volt, hogy mi pörgött le a fejében, és mi okozta ezt az egészet. Az elején még nem is kapcsoltam, csak megfagyva álltam a pálya szélén. Talán akkor jutott el a tudatomig, hogy valami tényleg nem stimmel, amikor Ronaldo odarohant hozzám, és egy hatalmas pofonnal jutalmazott.

„Ramos ne agyalj már ilyeneken! Az a lényeg, hogy talán minden rendben van, és itt fekszik a karjaidban!” Úgy utálom, amikor a kis hangok megszólalnak a fejemben, ráadásul rendszerint igazuk is van. Telefonomat elővéve, a jól ismert számot tárcsázom, majd bezárva a hálóajtót, a nappaliban található bőrkanapé felé veszem az irányt.

-          Hola Tess! Remélem nem zavarlak! Lari már itthon van, és gondolom nálad járt délután?! –a másik oldalról semmi válasz nem érkezik. Most jött el szerintem az a pillanat, hogy elkezdett agyalni a délután történt dolgokon.

-          Szia Sergio. Igen, itt volt. Minden rendben? –hangjában egyszerre bujkált félelem és boldogság.

-          Ami azt illeti, valami nem stimmel. Amikor hazajött, elkezdett nevetni, mert elég hülye helyzetben voltam. Aztán hirtelen rosszul lett, és hányt, végül a sírás határára sodorta magát. Sajnos nem tudom az okokat, és ez egy kicsit félelemmel tölt el. Most éppen pihen. –amúgy sem vagyok tökéletes idegi állapotban, de Tessa mély sóhajtása csak növeli a kétségeket bennem.

-          Szerintem terhes.

-          Hogy micsoda?! –már régóta álmodoztam közös babáról, de nem tudom, hogy szerelmem hogyan vélekedik erről.

-          Figyelj Sergio, én ezt már egyszer átéltem, most pedig ismétlem másodjára. A tünetek erre utalnak.

-          Akkor azt mondod, hogy babánk lesz?! –az örömöt, ami hirtelen a hangomba költözött, már nem tudom palástolni.

-          Hogy mi lesz nekünk?! –dühös hangját meghallva, kicsit összehúzom magam, hiszen a meglepetés erejével támadt.

-          Ne haragudj Tess, le kell tennem. Felébredt! –azt hiszem ebből még lesz egy-két kellemetlen szóváltás.

-          Még egyszer, és utoljára kérdezem Sergio. Mit csinálunk mi?! –lábával mérgesen dobbant egyet, de arca fájdalmas grimaszba torkollik.

-          Tessa szerint babát vársz. –összehúzott szemmel várom a válaszát, ami nem jön egyhamar.

-          Nem vagyok terhes!- ezt a mondatot az ajtóból ordítja már, majd belépve a hálóba, vad pakolásba kezd.

-          Cica, ne haragudj. Ez csak egy felvetés volt. Próbáltunk magyarázatot találni a rosszulléteidre, és a hangulatváltozásaidra. Most mégis mit csinálsz?! – gyomromban keletkezett görcsöt, hangom is elárulja. Talán most jött el az a pillanat, hogy a boldog házasságunknak vége szakad?

-          Sergio, értsd meg. El kell mennem! Én nem akarom neked megadni azt, amire te a legjobban vágysz. Én nem szülök neked babát! –az utolsó mondatot már csak suttogva ejti ki a száján, de szavai erős fájdalmat okoznak a szívem környékén. Egy mondat, mégis akkora pofont ér, mintha valaki erősen arcon rúgott volna egy bőrlabdával. Félreállva az ajtóból, útjára engedem azt a nőt, akit világ életemben akartam. Aki nem használta ki a hírnevem, aki azért szeretett, aki vagyok. És nem azt a férfit szerette, akivé a kamerák előtt váltam. Lehet utána kéne kapnom, meg kéne állítanom, de az előbb kijelentett mondata még mindig víz hangzik a fülemben. Helyet foglalva a hatalmas franciaágyon, eszembe jutnak a régi kellemes emlékek.

(Tessa)

(Selena Gomez & The Scene - Hit The Lights)
Reggel telefoncsörgésre ébredtem, majd szerelmemet magára hagyva, a nappali felé vettem az irányt. Sergio aggódva kérdezgette a délutáni eseményeket, de igazából fogalmam sincs, hogy mi megengedett. Mit mondhatok el, és mit kéne inkább Larinak közölnie. A háttérből meghallva a zsémbes hangot, Ramos hamar bontja a vonalat, így visszasettenkedve a szobába, visszabújok Roni mellé. Még levegőt is elfelejtek venni, hiszen szorosan magához ölel, így a mellkasán feküdve hallgatom szívverését. Habár ő aludt az ujjam hegyével elkezdtem körözni a tökéletesen kidolgozott hasán.

-          Tudom, hogy istenien szórakozol, de nem zavar, hogy én még alszok?

-          Már nem alszol. – megpusziltam a mellkasát, és a szemébe nézve megbizonyosodtam arról, hogy már nem is fog visszaaludni.

-          Régóta fent vagy?

-          Nem, nemrég hívott Ramos. Tudod Roni, aggódom értük. Aztán most, hogy visszabújtam az ágyba, majdnem kipasszíroztad belőlem az összes levegőt, úgy magadhoz szorítottál.

-          És nem is tettem rosszul az öleléses részt.– kaján vigyorral az arcán megcsókolt.

-          Megyek, megnézem Catat. – magamra kaptam a köntösömet, és már indultam volna, amikor egy kéz visszahúzott az óriási franciaágyra. – Hé, mi van?

-          Mit csinálunk ma? Egész nap szabad vagyok.

-          Nem tudom, nekem 11-re kontrollultrahangra kell mennem, oda eljöhetnél velem, aztán beülnénk valahova, ebédelnénk és a délutánt majd meglátjuk. – beszélgetésünket egy hangos és hosszantartó csengőszó szakította félbe – Majd én kinyitom.

-          Rendben, én megnézem Catat. - felvettem gyorsan egy sortot és egy pólót, ugyanis a köntösben hirtelen melegem lett. Terhesség átka. A gyors öltözést követően, már úton is voltam az ajtó felé. Sejtelmem sem volt, hogy ki lehet az ilyenkor, ugyanis még csak fél 9 volt. Larival nem beszéltem azóta, amióta egy illuzionistát megszégyenítve tűnt el a nappalinkból, ezért senkit sem várva nyitottam ki a bejárati ajtót. A látvány azonban egy picit meglepett. Egy óriási macival találtam szembe magam. Először fogalmam sem volt, hogy ki lehet a mackó túloldalán, aztán hirtelen egy fürtös hajkoronát véltem felfedezni a plüss fejénél.

-          Hola… Marcelo?!

-          Oh, Hola Tess! Hogy vagy? – óriási mosollyal az arcán egy apró pillantást vetett felém a maci feje fölött, majd beljebb lépett a nagy házba.

-          Köszönöm Marcelo jól, és veled mi újság? Minek köszönhetjük a jelenléted ezekben a korai órákban?

-          Csak gondoltam benézek, és érdeklődöm, mit csináltok ma így, hogy szabadok vagyunk, vagyis hogy nincs edzés. Ja és nem utolsó sorban ezt a maci Catanak hoztam.

-          Oh, köszönjük az ajándékot, de nem szükséges mindig egy plüsst hoznod, amikor idejössz. – tudni illik, Marcelo minden látogatás alkalmával, egy plüssel érkezik és nem csak kétszer jött látogatóba a keresztlányához. Amúgy az, hogy Marcelo legyen a baba keresztapja elég érdekesen ötlött az én Ronaldóm fejébe, bár a választás elég egyértelműen rá esett volna, ugyanis Roni egyik legjobb barátja és ismerik is egymást, mint a rosszpénzt, de a fő indok nem ez volt. Még Cata megszületése előtt egy győztes meccsük után a csapat rendezett egy házibulit. A házigazdák persze nem voltak józanok, ahogy Roni sem, és a buli vége felé kitalálta, hogy ő nem minden napi módon fogja kiválasztani, hogy ki legyen a megszületendő gyereke keresztapja, hanem ivóversennyel, amit mindenki meglepődésére Marcelo nyert meg, ezért is olyan büszke arra, hogy ő lehet a keresztapa.

-          Dehogyisnem szükséges, a kis Cata mindent megérdemel. - Roni ebben a pillanatban jött le a lépcsőn, de nem egyedül a karjában tartotta Catat is.

-          Hola Marcelo! Mi járatban?

-          Hé, hugi, szia! Mi van veled? – Marcelo amint meglátta Roniékat, ledobta a macit a kanapéra és meg sem állt a kicsi lányig. Átvette Ronaldotól, és gügyögni kezdett hozzá. Tisztára mintha beszélgetnének. Vicces látvány volt és nem bírtuk ki, hogy meg ne mosolyogjuk. – Ez nem vicces oké, nagyon is jól megértjük egymást. Amúgy mit csináltok ma? Reméltem, hogy kicsit több időt tölthetek el most vele, ha már ma nincs edzés. – Az előzőekben kijelentett mondatán persze még ő is nevetett, aztán kicsit komolyabbra vette a figurát.

-          Én majd kontrollra fogok menni, ha Ronaldonak nincs ellenvetése, akkor itt marad veled, meg Cataval. Én pedig megkérdezem Larit, hogy nem jönne-e el velem.

-          Biztos nem lesz gond ha nem megyek veled? – Roni felém fordult és átölelte a derekamat, hogy szemben legyünk egymással.

-          Természetesen nem, majd jössz a következőre. – Egy csábos kacsintást vettettem felé, majd egy hosszú csókot váltottunk, ami közben Marcelo hangos köhögésekkel adta tudtunkra, hogy ő is itt van. – Akkor én megyek, felöltözök, és beszélek Larival.

(JoJo - Disaster)
Elindultam az ajtó felé aztán észrevettem, hogy nem éppen utcára való az öltözésem, így a háló felé vettem az irányt. Nem akartam nagyon sokat bíbelődni a külsőmmel, ezért csupán egy egyszerű farmer póló összeállítást választottam. Miután felkaptam magamra a ruhadarabokat, hajamat lófarokba kötöttem. Megfogtam a telefonom és a kulcsom és már otthon sem voltam. Amint kiléptem a házból, megcsapott a friss madridi szél, ami tökéletesen felfrissített a reggeli órákban. A Ramos- Morrison ház elé érve, egyből a csengőre tapadtam, de nem nyitott senki ajtót. Megpróbáltam még egyszer, de már kicsit tovább húztam a hangos kütyü csengését, de ismét semmi. Mikor harmadjára próbáltam volna szerencsét, Ramos nyitott ajtót, elég nyúzott fejjel.

-          Hola, ne haragudj, hogy felkeltettelek, csak Larit keresem.

-          Én is, sok szerencsét hozzá. - ezzel a mondatával próbálta meg rám csapni az ajtót, de persze én nem elégedtem meg ezzel a válasszal.

-          Mi az, hogy te is? Hol van? Mi történt?

-          Ugye korán reggel felkeltettelek a hívásommal. Aztán leraktam, mert Lari felébredt. 6 óta nem találkoztam vele. Lelépett. Hívni nem fogom, de ha gondolod, te megpróbálhatod.

-          Persze. – nővérem száma már gyorshívóra volt állítva, így nem kellett keresgetni, hanem egyből hívhattam, de nem vette fel. Nem nyomta ki csupán nem fogadta a csörgésemet. Megismételtem a hívást még egyszer, de mint az előbb, most sem felelt senki. - Tipped sincs, hogy hol lehet? A stadionra gondolok elsőnek, hiszen bármi baja van, mindig ott köt ki.

-          Ne haragudj Tessa, de nekem ehhez most nincs kedvem. Nem érdekel, hogy hol van, értsd meg. –nem törődöm hangjára, ajkam csupán csak egy ’O’ betűt formált. Hogy lehet ilyen?!

-          Látom igazi éned most is megmutatkozott. Gratulálok Sergio! Elüldözted magad mellől, és még most is csak a sértett fél szerepét játszod. Büszke lehetsz magadra! –monológom után sarkon fordulok, de egy erős szorítás megakadályoz a mozgásban.

-          Fogalmad sincs arról, hogy milyen galibát okoztál. Ne engem hibáztass, hanem magadat! Lari meghallotta, hogy azt feltételezzük róla, hogy terhes, és lelépett. Ne ítélj el úgy, hogy nem tudod a hátterét. Olyan dolgokat vágott a fejemhez, amik egész este gyötörtek. Szerinted nekem hogy esett az, amikor a képembe vágta, hogy nem szül nekem soha gyereket?! Hogy nem akarja azt megadni, amit titkon nagyon is szeretnék?! Nem- nem tudja, hanem nem AKARJA! Sajnos nem ugyanaz a kettő.–szorítása egyre csak erősödött, már a végére a szemeimbe könnyek gyűltek. Sajnáltam őt, hiszen tényleg bármit megtett volna Lariért. Mégis tartom azt a kijelentésemet, miszerint ő üldözte el.

-          Engedj el, különben sikítok! Gondolkozz el azon, hogy miért ordította neked ezt a mondatot. Biztos nem azért, mert én vagyok a testvére… na, szia! – telefonnal a fülemen mentem haza, de folyton csak kicsörgött és Lari nem vette fel, de még csak ki se nyomta.

Ránéztem az telefonom kijelzőére, ami már 10:30-at jelzett, így gyorsabbra vettem a lépteimet. Nem mondanám, hogy a mai napon olyan sok időt töltöttem volna a családommal. Felmentem az emeletre a táskámért, egy csókot adtam Roninak és egy puszit Catanak, és már ott sem voltam. Beültem a kocsiba és a központi kórház felé vettem az irányt. Odafelé természetesen belekeveredtem egy kisebb dugóba, körülbelül tíz percet álltunk egyhelyben, ugyanis az előttünk lévő körforgalomban nem haladt a sor. Még két autó volt előttem, és az órára nézve már csak öt percem volt ahhoz, hogy beérjek időben, így próbáltam minél gyorsabban kikeveredni ebből a nyamvadt dugóból. Szerencsémre az előttem álló két sofőr nem volt lassúnak mondható, gondolom nekik is betelt a pohár tíz perc alatt, így elég hamar sikerült a körforgalomhoz érnem. Órámra pillantva tudatosul bennem az, hogy pár percem maradt arra, hogy beérjek a kórházba, így nagy gázzal elindulva, elfelejtettem betartani a kressz szabályait. Hangos dudaszó követte indulásomat, de már nem tudtam elkapni a kormányt, csupán vártam, hogy a sors ismét közbeszóljon. Balról egy fekete terepjáró ütközött velem frontálisan. A kocsi hatalmasat dob a testemen, reflexszerűen rögtön a hasamhoz kapok. Fejem előrecsuklik, majd egy erős ütés következtében eszméletemet vesztem…