Chapter 50.

Sziasztok!

A nyári szünet kezdetére való tekintettel meghoztuk az 50. fejezetet is.:) Mindössze 70 részt terveztünk a második évadban, szóval már csak húsz van hátra.:) A kritikáknak nagyon örülnénk!:) Puszi Nektek, és jó olvasást!
Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Sail - Awolnation)

Férjem átható tekintete üdvözöl, viszont a szavak nem jutnak el agyamig. Valami tényleg nem stimmel velem, de úgy érzem, hamarosan minden kiderül. Karjaiba kapva a kórteremig együtt tesszük meg az utat, majd a vizsgálóasztalra letéve, a háttérbe húzódik. Egy ősz hajú doki lép be a helyiségbe, ilyenkor örülök annak, hogy nem kell sorban állással bajlódnunk. Álomittas, zavaros tekintetemet ráemelem, de inkább a háttérből figyelő spanyolt kezdem el tanulmányozni. Tartása feszes, új frizurájával viszont fantasztikus kisugárzást von maga után. Egyszerűen nem értem miért nem tudtam felnőttesen gondolkozni, miért kellett egy egyszerű fenyegetés miatt az életemet is tönkretenni. Illetve majdnem tönkretenni, ugyanis tárt karokkal fogadott, vonakodás nélkül. Halvány mosolyt megeresztve felé, kezemet fejemhez kapom, a kispárnát pedig ölembe helyezem.

-          Jó estét, Dr. González vagyok. –kezét figyelve csupán csak egy bólintásra telik tőlem. Zsebéből előkapva egy kislámpát, szemembe világít, majd hümmögve figyeli a pupillareflexem. –Jobb oldalon nem húzódik össze, és nem is tágul ki teljes mértékig a pupillája. Mi történt magával?

-          A meccsen összefejeltem egy védővel. –nemes egyszerűséggel mondom el a történteket, de agyam zúgása nem könnyíti meg a beszédet.

-          És mi történt utána? –puhatolózva próbálja kideríteni memóriaállapotomat, de egyáltalán nem akarok válaszolni az idióta kérdésekre. Sergio észrevéve rajtam a passzivitást, beszélni kezd.

-          A földre zuhant, majd nem bírt felállni. A halántékát találták el, azóta hányt, és úgy éreztem a láza is felment. –szakszerűen magyaráz a dokinak, aki dühösen pillant felé.

-          A hölgytől szeretném hallani. Szóval Larissa, mi történt Önnel?

-          Én végig emlékszem mindenre, ahogy arra is, hogy a nyakam roppant egy hatalmasat. Nincs kedvem beszélni. –egyszerűen megvonva a vállamat, megértő pillantást kapok az idősebb férfitől.

-          A tünetek agyrázkódásra utalnak, a folt pedig bizonyítja, nem kis ütés érte a fejét. Milyen nap van ma? –kérdése megnevettet, felvéve vele a szemkontaktust, csípőből rávágom válaszomat.

-          A meccs napja. –mosolyom levakarhatatlan, viszont szemeim minduntalan le akarnak csukódni. –Egyébként szombat.

-          Lari, szerda van. –Sergio tekintete meglepettséget tükröz, szemem zavarosan keres egy naptárat.

-          Hányadika van? –zavartan kémlelem körbe a helységet a válaszra várva, de nem tudom megmondani. –Kisasszony. Milyen hónapot írunk?

-          Március végét. –egyre jobban azt érzem, nem jó válaszokat adok a kérdésre.

-          Április negyedikét írunk ma. Mikor született?

-          Ezek szerint ma.

-          Miért van az, hogy mindenre emlékszik, de ezeket a dolgokat tévesen mondja? –számhoz kapva elindulok a helyiségben található mosdó felé, majd könnyeimet visszaszuszakolva szemembe, kiadom gyomrom tartalmát. Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége.

-          Bent kell tartanom megfigyelésen, erősebb fokozatban érte az ütés. Kérem, hozzon be neki váltásruhát, meg amire még szüksége van, a hölgyet pedig átkísérjük egy CT-re. Mire visszaér, a vizsgálatokkal is végzünk. A 414-es szobában lesz elszállásolva. –férjem aprót bólint, de kérlelő tekintetemet meglátva, vonakodva pillant az ajtó felé. Elém lépve óvatosan végigsimít arcomon, majd egy lágy csókot lehelve ajkamra, a párnáját kezébe fogja.

-          Ugye ez most nem azt jelenti, hogy el akarod vinni?! –nevetve csóválja meg a fejét, majd a dokira nézve várja a megerősítést.

-          Felviheti a szobába, VIP vendégnek számít Morrison kisasszony.

-          Elmész a vizsgálatra, én pedig sietek vissza hozzád. Rendben? –bólintásom következtében magunkra hagy, hatalmas sóhajtásom következtében, szédelegve szállok le a vizsgálóasztalról.

Monoton lépteim visszhangoznak az üres folyosón, kezeimmel próbálom biztosan tartani magam a fal segítségével. A doktor úr felajánlotta a kerekesszék által nyújtotta kényelmeket, de inkább nem éltem ezzel a lehetőséggel. Ahhoz képest, hogy délután elmentem Tessahoz, és semmi komolyabb tünetet nem generált szervezetem, most elég szarul érzem magam. Összeszorítva szemeimet egy pillanatra megállok, González pedig ijedten kap felém, de testem már a föld felé zuhan…

(Ramos)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly is lehet ez a sérülés, bár már meccsen látszódott, hogy hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy állva maradjon. Éreztem, hogy gond lesz, de a fürdőszobában még csak búcsúszásra sem maradt időm, úgy elrohant. Viszont annak nagyon örülök, hogy tetszett neki az apró meglepetésem. Igaz, a kölyöknek még nincs neve, de biztos vagyok abban, hogy együtt fogjuk kitalálni. Máshogy terveztük a csapattal ezt az estét, de így kénytelenek leszünk elhalasztani a meglepetés bulit. Telefonomat előkapva, körüzenetet küldök a játékosoknak. „Lari kórházban van, agyrázkódás gyanúval. Ma már nem lehet látogatni, de holnaptól megtalálja mindenki a 414-es kórteremben. S.”

Gyors tempóval rohanok be a házba, majd őrült kutatásba kezdek. „Gyerünk Sergio, gondolkozz. Mire lehet szüksége egy nőnek?” Előkapva egy kisebb bőröndöt, beledobálom a kezembe akadt dolgokat. Pizsamának az egyik mezemet veszem elő, mindig szeretett abban aludni. Fehérnemű kutatásnál hatalmasat nyelek, képzeletemben akarva akaratlanul megjelenik Larissa, amint ezeket a darabokat viseli. „Elég Ramos, a feleséged éppen kórházban van!” Az apró hangok már megint az őrületbe kergetnek, de inkább figyelmen kívül hagyom igaz mondandójukat. Piperecuccok közül a legfontosabbakat rakom bele az egyik kisebb zsebbe, majd keresve váltóruhát, mosolyogva indulok el az egyik bolt felé. Tudom, hogy Lari igazából édesszájú, de ahhoz, hogy megtartsa sportos alakját, nem szabad csokit, vagy sütit ennie. Néha bűnbe esik, de utána triplán dolgozza le a felszedett dekákat. Belépve a játékkereskedésbe, plüssmaci után kutatok. Nem tudom az orvos meddig akarja benntartani, de ahogy ismerem, nem fogja megengedni, hogy a napom kilencven százalékát vele töltsem. Az edzések pedig nem állnak meg, a véghajrában vagyunk, így szeretném, ha valami lenne vele.

(Rihanna - Stay [magyar])

Kiszúrva a polcon egyedül árválkodó barna közepes méretű macit, azonnal elnyeri a tetszésemet. Egyáltalán nem különleges, de valami mégis vonzz benne. Levéve róla, az eladó felé indulok, majd gyorsan fizetve, letépem róla a címkét. A kórházi utat villámgyorsan teszem meg, berohanva az ajtón szobája felé veszem az irányt. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, de senkit nem találok bent. Összevont tekintetemet végigjáratom a helyiségen, de még csak egy gyűrődés sem utal arra, hogy ő itt volt. A nővérpult felé lépkedve, agyamban különböző borzalmas jelenetek játszódnak le.

-          Jó estét. Körülbelül fél órája hoztam be a feleségemet, Larissa Ramos Morrisont ebbe a kórházba. Dr. González az orvosa, de a szobában nem találtam meg őket. Tud valami információt mondani? –hangom megkeményedik, kezemet ökölbe szorítom. A hölgy aprót bólint, majd figyelmét immáron már a monitorra szegezi.

-          Sra Ramosnak volt egy kisebb eszméletvesztése, így a doktor úr újabb vizsgálatokat rendelt el. Kérem, üljön le az egyik székre, hamarosan megérkeznek. –egyszerű azt mondani, hogy üljek ölbe tett kézzel, miközben kitudja min megy keresztül a feleségem. Végső elkeseredésemben a macit kezdem el szorongatni, és áldom az eszemet, hogy megvettem. Daniellából kiindulva, minden nő örül egy ilyen állatnak, remélem Lari sem fog másképp vélekedni erről. Meghallva a liftajtó nyitódását, szerelmemet egy ágyon tolják ki, apró mosolyt megeresztve felém, lelkemről mázsás súly szakad le. Igaz az infúzió nem éppen szép látvány, de nagyon szépen bírja ezt a fajta kiképzést.

-          Minden rendben van, a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen nagyobb fajta eltérést. Hatalmas ütést kapott a fejére, egy pár napig hanyagolnia kell a sportot. A mai napon bent tartjuk megfigyelésen, aztán az éjszakai eredmények után többet tudunk mondani. Gyenge még a szervezete, de nyugodtan bemehet hozzá. Ha esetleg saját felelősségre elhagyná a kórházat, az arcát jegelni kell, és sötét helyet kell kialakítani neki. –nemleges fejrázásom következtében megadóan sóhajt, majd folytatja monológját. –A kisasszony már többször elmondta, hogy ő egy napig sem marad bent. Tovább akartam itt tartani, de csak a mai éjszakára tudtam megfűzni, ami ugye már csak pár órát takar.

-          Beszélek vele, és ha a doktor úr úgy látja, marad, ameddig maradnia kell. –elhatározásom, miszerint valahogy rábeszélem Larit a helyes döntésre, eléggé felspannolt. Belépve a szobába, egy törékeny nővel találom szembe magam. Olyan személlyel, akit már régóta elrejtenek előlem. Szerettem a vagány, nagyszájú lányt, de még jobban szerettem azt, aki nem rejtette véka alá az érzéseit.

   -       Szia. –halk hangja mosolygásra késztet, a kezemben lévő plüssállatot ölébe helyezem. –Jól vagyok, hazamegyünk? –karjaival automatikusan öleli át a macit, arcára apró mosoly telepedik.

    -      Nem. Ha kell, itt fogok ülni melletted, de ha az orvos egy hetet javasol, annyit is maradsz bent. Nem játsszuk el a hiszti rohamot, ha meg akarsz gyógyulni, mindent meg kell tenned. –magabiztosan állom szúrós tekintetét, ami fokozatosan enyhül. Fáradt sóhaját követően bólint egy picit, majd behunyva szemeit beszélni kezd.

    -      Sajnálok mindent, amit ellened vétettem az elmúlt fél évben. A különélés megtanított arra, hogy kire számíthatok, és kire nem. Tudom, hogy rengeteg dolgot hülyén csináltam, de nem tehetek róla, túlságosan is sértettnek éreztem magam, valamint meg akartalak védeni. Megvédeni egy olyan dologtól, ami gyerekesnek hangzik. –furcsálltam vallomását, hiszen effajta őszinteséget régen hallottam már tőle.

-          Soha nem gondolkoztam egyébként azon, hogy nélküled éljem le az életem. Gondolkoztam már azon, hogy miképp oldhatnám meg azt, hogy vissza gyere hozzám, de mivel tudtam, hogy te nem az a virágos típus vagy, rájöttem, tömérdek rózsával semmit nem érek el, csupán csak bízom a helyes döntésben. –igazából ebben édesanyám is rengeteget segített. Azt mondta Larit úgy ismerte meg, akit csak az idő tud befolyásolni. Sem a drága ékszerek, sem pedig az üres szavak nem segítettek volna neki. –Elmondod miért akadtál ki a gyerek témánál? –szemei kipattannak, lehet nem kellett volna feltennem ezt a kérdést.

-          Rengeteget szenvedtem már az életem során, és a foci az egyetlen mentsváram. –el akarom mondani neki, hogy rám bármikor számíthat, de csendre int. –Tudom, hogy mit gondolsz erről, de ne szólj közbe kérlek. A futball az, ami rengeteg dolgon átsegített, ami mindig ott volt, ha valami rossz dolog történt az életemben. Ebben a sportban soha nem csalódtam még, viszont az emberek folyamatosan veszítik el a bizalmamat, természetesen ez az egész nem csak egyoldalú, ugyanúgy én is hibás vagyok. Sok hülyeséget vétettem életem során, de a pályán mindig olyasfajta nyugalom ér, amit semmitől nem kaphatok meg. Tegyük fel. Teherbe esek. Mi lesz utána? Ott kell hagynom azt, ami az életemet jelenti, és tudom, hogy önző vagyok, de erre még nem készültem fel. –monológja halk, mégis minden szót tisztán hallok. Könnyei körülbelül mondandója felénél eleredtek, de szipogás, hisztérikus zokogás nélkül elmondta a lelke mélyén található félelmeit.

-          Várok rád, viszont mást nem szeretnék a gyerekeim anyjának elfogadni. –végigsimítva haján, fülébe suttogom mondatomat, majd lágy puszit adva arcára, szívem szárnyal kezdeményezésétől.

(Tessa)

(Boyce Avenue - I Knew You Were Trouble)
Kíváncsi természetemnek köszönhetően körülbelül rohantam lefelé, hogy megtudjam ki áll az ajtóban, viszont ez esetben lehet jobb lett volna, ha visszafogom magam. Testvérem idegesen, és szinte dühöngve lökte félre Matíast, hogy beljebb tudjon jönni, majd nekem esett, hogy miért vagyok ekkora ribanc. A kérdése először el sem jutott az agyamig, hiszen azt sem tudtam, hogy mit tettem és mivel érdemeltem ki azt, hogy ezt vágja a fejemhez. Majd olyan mondat csúszott ki a számon, amit nem gondoltam komolyan, így Lari teljesen feldúltan vonult ki, és még az ajtót sem kímélte, ugyanis óriási hanggal csapódott be, amögött a személy mögött az ajtó, akivel régen mindent meg tudtunk beszélni, most viszont még egy „szia” is nehezünkre esik. „Hogyan jutottunk el erre a szintre?” A fejemben megfogalmazódott kérdésre szélsebesen kezdem el keresni a választ, eközben pedig könnyeim megállíthatatlanul kezdenek el leszáguldani az arcomon.

   -       Tessa, minden rendben? – ez a kérdés volt az, amit most nem szerettem volna hallani, hiszen úgy nézek ki, mint akinek minden rendben van az életével?

   -       Ne. Ezt most ne. Nem vagyok jól, nem is érzem jól magam, és azt sem tudom, hogy éppen most miért gyűlöl a testvérem. Elkövettem egy óriási hibát, amit nem kellett volna, de túl sok volt az alkohol én pedig ahhoz a mennyiséghez már túl gyenge voltam. Nem értem, hogy miért kiabált rám. Semmit nem értek és ez az, ami a legjobban zavar. Ha tudnám, akkor legalább azt is tudnám, hogy miért kéne szégyellnem magam, de azt sem tudom. – a szavak szinte már a saját fülemet sértették úgy vetettem oda Matínak őket, de nem érdekelt a finomkodás jelen pillanatban.

-          Ne haragudj, én csak jót akartam. A tesód eléggé begőzölt és láttam, hogy megdöbbentél, szóval gondoltam nem tudod, hogy miért.  – a fejemet kezdtem el ingatni, majd nagy nehezen eltámolyogtam a nappali kanapéjához, hogy kicsit leüljek, hiszen a sírás miatt muszáj voltam valahová lerogyni. Az agyam zakatolni kezdett és mindent átpörgettem, hogy mit tehettem. „Ramos? Ramos miatt lenne még most is olyan ideges, hogy azt vágja a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok? Jó, megérdemelném, de emiatt már kitombolta magát, és emiatt már eddig is utált. Most teljesen haragszik, hiszen még Matíast is belevonta.”

-          Matías. – a felismerés villámcsapásként hasított belém. Tudtam, hogy valami olyan dolgot tudhatott meg a nővérem, ami vele kapcsolatos, hiszen ha ez nem így lenne, nem nézett volna úgy rá, mint a véres ingre. – Miattad van! Mit mondtál neki? Beszéltél vele és hazudoztál neki, hogy együtt vagyunk? Valld be! Mit tettél? – idegesen kezdtem el Matí felé menni, majd amikor elértem az ökölbe szorított kezemmel a mellkasán kezdtem el ütni.

-          Tessa nyugodj meg. Nem tettem semmit, és nem is beszéltem a nővéreddel egy szót sem ezen kívül, hogy beengedtem a házba, amit gondolom most már, hogy lehet nem kellett volna. Nem tudom, hogy miért nézett ki magának, de nem tettem semmit. Menj fel az internetre és keresd meg, hogy miért volt ilyen. Biztos, hogy van fent valami pletyka. – a kezemet a testem mellé szorította le, és olyan erősen szorított, hogy biztosra vettem abban a percben, hogy ennek elég erős nyoma lesz, ha még a továbbiakban is szorítani akarja. Az internetes ötlet pedig nem is értem, hogy eddig miért nem pattant ki a fejemből, hiszen ha van valami olyan információja a paparazziknak, amiből pénzt lehet csinálni, akkor azt habozás nélkül megteszik. A szerelmi életem Cristiano Ronaldo feleségeként pedig elég ok lehet arra, hogy a média csámcsoghasson rajta.

(The Pussycat Dolls - I Hate This Part)
Amint kifejtettem a kezem Matí karjai közül az emelet felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy most az egyszer bekapcsolva hagytam a gépemet, ugyanis általában még akkor is kikapcsolom, ha például fél órára le kell mennem a konyhába, hogy egy kis kaját összedobjak. Most pedig a bekapcsolási procedúra, amúgy gyors tempója iszonyú lassú lett volna a számomra. Nem volt szerencsém, ugyanis a laptopom kijelzője sötéten állt az asztalomon. Egy szemforgatás után a táskám után nyúltam, majd előhalásztam belőle a telefonom, hogy arról tudjak felmenni az internetre. Bepötyögtem néhány szót, majd meglepetésemre több tucat velem foglalkozó cikk fogadott, amelyekben már a szalagcím sem volt kedves. Találomra megnyitottam egyet majd gyorsan átfutva a szöveget, megdöbbenten hajoltam fel a telefon mögül.

-          Na mit találtál Sherlock? – a szemem elsötétült, majd idegesen pillantottam Matíra, aki nem éppen a legjobb időt választotta ahhoz, hogy elővegye a poénjait.

-          Nagyon nem vicces Watson. A helyedben letörölném a képemről azt a vigyort. – nem akartam ilyen hangnemet használni, hiszen a barátokkal nem illik ilyet megtenni, de amint megláttam a cikkhez csatolt képet legszívesebben a legelső falba beleállítottam volna a telefonomat. Miután eléggé lesokkoltam magam a képpel barátom felé fordítottam a képernyőt, hogy ő is szembesülhessen azzal, hogy miért is szörnyülködtem el annyira. A képen ugyanis Matíassal vagyok látható, amikor éppen megcsókol, valószínűleg Roni szüleinek a háza előtt. Legalábbis a környék a kép hátterében arra utal.

-          És mi ezzel a probléma? – a szemem kétszer akkorára nőtt, a szám pedig egy „o” alakot formált. Hogy mi ezzel a probléma? Csak annyi, hogy én nem szerettem volna azt a csókot, amit ott, már akkor is közöltem vele. És én a férjemet szeretem, nem pedig Matít.

-          Baszódj meg! – hiába féltettem a telefonom teljes erőmből Matíashoz vágtam a készüléket, majd berohantam Cata szobájába, hogy egy kicsit le tudjak nyugodni. „Hát ezért volt olyan ideges rám Lari, mert azt hiszi, hogy Matíval kavarok. Remek, így már az egész világ utál.”

Matías megállás nélkül kopogtatott az ajtón, viszont nekem csak arra volt szükségem, hogy békén hagyjon és gondolkodni tudjak, hogy miként moshatnám tisztára ebben az ügyben a nevemet, amiben tulajdonképpen én nem is voltam sáros...

(Ronaldo)

(Big Time Rush-Lost In Love)
Nehéz meccset tudhatunk a hátunk mögött, de szerencsére ez is azok közé a meccsek közé tartozott, ahol küzdenünk kellett viszont az összetartásnak köszönhetően a végén minden rendben történt, és elnyertük a jutalmunkat, azaz bezsebeltük a nekünk járó pontokat a bajnokságban. Tisztára olyan ez, mint egy filmben, vagy egy mesében kivéve, hogy ez nem egy film, és itt még koránt sincs meg a happy end. A meccs előtt nagyon felzaklatott a sajtótájékoztató, ami valószínűleg nem fog bekerülni a kedvenc interjúim közé.

Az öltözőben a szokásos meccs utáni jókedv és bolondozás uralkodott, ami már-már egy rituálénak is nevezhető a nyerő meccsek után. Szerencsére a szokásos zuhanyzási időmnél is hamarabb sikerült lefolytatnom a cselekvést, ami azt jelentette, hogy hamarabb juthatok haza és hamarabb pihenhetem ki a nap, a sajtótájékoztató és a meccs fáradalmait. Miután mindenkitől elköszöntem feldobtam a vállamra a sporttáskámat és vigyorogva vonultam át a folyosókon, hiszen nem akartam, hogy bárki is észrevegye rajtam a rosszkedvet, amit a meccs előtti dolgok okoztak. Olyan emberek turkáltak a magánéletemben, akiknek semmi közük hozzá, és ha lenne is egy ici-pici közük is hozzá, akkor sem velük vitatnám meg a szerelmi életem. Viszont a kép, amit láttam nagyon felidegesített. Teljesen nem értem, hogy hogy tehette ezt meg velem Tessa, ráadásul pont a szüleim háza előtt. A képen teljesen felismerhető volt, hogy ott vannak, csak azt nem tudom, hogy ki az a ficsúr a képen.

A gondolatok miatt kicsit odatapostam a gázpedálra, de abban a percben nem nagyon zavart, hogy bármiféle büntetést rám szabhatnak, hiszen kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy egy számomra zsebpénznek mondható összeget kifizettessenek velem. A belvárosi ház elé értem, így azért mégis lassítottam, majd lassú tempóban gurultam be a mélygarázsba. A táskámat a vállamra kaptam, pillanatokkal később pedig már a nappalimban tudhattam magam a kanapén ülve. Kimerítő napom volt és szerettem volna inkább ledőlni és a gondokkal holnap foglalkozni. Tudtam, hogy nem lesz ettől könnyebb, de a mai napra már túl sok volt így is a megpróbáltatásból. Amint felálltam az első pár lépés után, egy szilánkdarab állt bele a lábamba, majd miután jajgatások közepette kiszedtem észrevettem, hogy a komódon álló egyik kép egyszerűen eltűnt. Fontos volt számomra az a kép, így egyből tárcsáztam az egyetlen személyt, aki itt járt, hogy magyarázatot kapjak arra, hogy hová tűnt.

-          Maria, nem akarok kertelni Önnek. Meg tudná nekem mondani, hogy a nappali komódjáról, hová tűnt az egyik fénykép? – a hangom semmilyen érzelmet nem tükrözött, de a hiányzó kép az első olyan eseményt örökítette meg, ahová együtt mentünk Tessával.

-          Sajnálom, de nem mondhatom meg Önnek. – felment bennem a pumpa, hisz mi az, hogy az alkalmazottam nem árulja el nekem, hogy ki járt itt a házamban, és ki vitte el az egyik fényképet, ami nem sok mindenkinek jelent valamit.

-          Mi az, hogy nem mondhatja el? Szeretné, hogy holnap legyen még munkája, vagy sem? Válasszon! – szemét dolog, de tudtam, hogy ha az állásával zsarolom meg, el fogja mondani, hogy mi történt. Ebben az esetben a zsarolás mellé pedig még a hangomat is felemeltem, amit nem volt nehéz megtenni, hisz ez is, mint a mai nap folyamán sok minden már dühössé tett.

-          Elnézést. A felesége járt ott, amíg Ön a meccsen volt. Mikor távozni akart nekiment a komódnak, a kép pedig leesett. Amikor a szilánkokat szedte össze valószínűleg akkor tehette el a képet. – eleget megtudtam, és bunkó módon köszönés nélkül bontottam a vonalat.

Két perc múlva már a mélygarázs kijárata felé tartottam. Most jött el annak az ideje, hogy beszéljek a feleségemmel, és ezt az egész zűrt, ami keletkezett az életünkben letisztázzuk. Szeretem őt, és ha a lakásomban járt valószínűleg ő is szeret még, csak akkor nem tudom, mi volt az a csók a szőke sráccal a képen. Ráadásul a pici Cata is hiányzik, akit jó lenne már végre magamhoz ölelni, csak úgy, mint a feleségemet.