Összes oldalmegjelenítés

2017. július 28., péntek

Chapter 57 - Ezer év

Sziasztok!

Ezer éve, hogy írtunk Nektek, nagyon sajnáljuk. De beindult a valódi élet, munka-suli majd újra munka, és kezdődnek a monoton hétköznapok. Viszont Tessával megbeszéltük, megérdemli mindenki a történet lezárását. Pár fejezetünk van még, igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni. 
Oldalt elindítok egy közvélemény kutatást, ugyanis részemről felmerült a Sweet dreams 1 újraírása, vagy egy Sweet dreams 3 elkezdése is, rátok bízom a döntést melyiket részesítitek előnyben. 
Igyekszünk legalább 2 hetente felrakni 1-1 részt a 2-ből, ígérjük megéri várni rá. :)
Most pedig elhoztuk Nektek az 57. fejezetet. Reméljük nem okozunk csalódást! :) Kérünk mindenkit, aki idetéved és idejét szánja az olvasásra, hogy pár klikkel biztassatok minket. 
Csókok Larissa és Tessa. :)




Az edző úgy gondolta két nap elég lesz ahhoz, hogy születésnapi bulimat kiheverjék a srácok, ugyanis eléggé felöntöttek páran a garatra, mondván az egészségemre is koccintottak. Megjegyzem nélkülem. Aranyosak nem?
Sergio állítása szerint a mai napig nem tudta normálisan átadni ajándékát, ugyanis az elmúlt két napunk azzal telt, hogy a másnapos társaságot elzavarjuk lakásunkból. Ez az ára annak, ha élettársad szervez egy partit, ráadásul akkora háza van, hogy mindenkinek jut egy szoba. Már persze azoknak, akik maradni akartak. Szeretem ezeket a srácokat, és már fogalmam sincs, hogy miképp bírhatnám ki nélkülük a sivár mindennapokat.
-          Ronaldo, ideje letolni a csinos kis seggedet a lépcsőn, mert nem fogok miattad plusz öt kört futni. –morgolódva állok bejárati ajtónknál, Sergio a kanapén ül. Úgy látszik, ő egyáltalán nem izgul amiatt, hogy elkésünk a portugálnak hála. –Jó, én elhúztam. –felkiabálva az emeletre meglátok egy loholó testet, amihez később egy nyúzott fej is társul.
-          Jövök, már jövök te rabszolgahajcsár. –elhúzva száját mezítláb, póló nélkül szalad le közénk, majd nekem dobva táskáját, gyors öltözésbe kezd. Kilépve autómhoz, hordár módjára pakolom be a férfiak cuccát. Beülve Audimba felpörgetem a motort, mire mind a ketten ijedt tekintettel ugranak ki az ajtón. Nevetésem szívből jön, bevárva őket elindulunk a stadion felé.
-          Bocsi belemerültem a minket kifigurázó mesébe. –megforgatva szememet elkönyvelem barátomat egy öt éves gyereknek. Bár mikor megismerkedtünk, akkor is hasonlóképpen reagált a MarcaToons-ra, de ezek szerint sokan nem nőnek fel.
-          Lari, nem mondták még neked, hogy híztál? –lesokkolva tekintek magamra, félek, hogy az álmom egy része beigazolódik. –Amúgy nem, csak jó volt látni az arcodat. –fújtatva parkolok le, majd faképnél hagyva őket, az öltözőig sprintelek. Kemény három percem maradt arra, hogy mindent magamra kapjak és megjelenjek az edző előtt. Morogva szidom Ronaldo felmenőit, felkapva tréningemet, kirohanok a pályára, és a többi kiegészítőmet már a padon ülve aggatom magamra.
-          Jó reggelt mindenkinek. A fél csapat elmegy a konditerembe, lábsúly, karerősítés, valamint fél óra biciklizés. –hál istennek én kerültem ebbe a csoportba, Marceloval, Ronaldoval és Callejonnal karöltve, valamint hozzánk csatlakoznak még páran, de ők késnek az edzésről.
-          Én tekerni akarok először. –nemes egyszerűséggel stoppolom le az egyik biciklit, majd kezembe kapva a közelben található laptopot, zenével toldom meg az unalmas perceinket. Soha nem szerettem itt poshadni, hiszen kint a pályán legalább jó hangulat uralkodott.
-          Tudjátok min gondolkodtam? –Marcelo kérdésén felnevetünk, sértődött arcát megpillantva egy percre abbahagyja a súly emelését. –El kéne menni nyaralni, de csak a kivételes emberek. –kihúzva magát büszkén tekint előre, beletúrva hajába, vigyorogva villantja meg fogszabályzóját.
-          Kivételes személyek. Tehát akkor arra gondolsz, hogy Ronaldoval és Callejonnal karöltve mulassak egy jót Ibizán? –a két srác pacsira nyújtja kezét, Pufi arca most a régi emlékeket idézi fel bennem.
-          Hé, ez nem volt szép. Én vetem fel az ötletet, és kigúnyolsz.
-          Aj Marcelo, ovisat játszunk? Mert akkor számíthatsz arra, hogy beleragadok a hajadba. –hangsúlyomból rájöhet, csupán viccelek, majd folytatva az emelést, elgondolkodva ül egy helyben.
-          Be akarok neked mutatni majd valakit. –összehúzott szemekkel méregetem a kis néger srácot, gondolataim között rengeteg kérdés megtalálható most. Fogalmam sincs, ki lehet az a valaki, de gyomromban görcs keletkezett említésére is. –Van barátnőm. Illetve úgy fogalmaznék, hogy ismerkedünk, és nemrég össze is jöttünk. Lesz náluk egy grillparti, remélem eljössz.
-          Egyedül? –hangom hisztérikussá válik, fogalmam sincs milyen társaságról lehet szó. Nevetése belengi a termet, arcomra szokatlan ábrázat ül.
-          Nem. Már Ronaldo, Tessa, Ramos, Pepe és Coentrao hivatalos erre, tehát nem egyedül lennél. Meg amúgy is. Én is ott lennék, hé! –fejét az üveg felé fordítja, ahonnan fantasztikus kilátásunk nyílik a Mourinho keze által izzasztott csapat másik felére.
-          Nem irigylem jelen pillanatban őket. –hangos sóhajjal fordulok az ajtó felé, ahol megpillanthatom régi ismerősömet. Lefagyva tekintek rá, igazából reménykedtem abban, hogy jól hallottam hangját, de most valahogy mégis rettegek. Hogy mégis mitől? Egy-két újságcikk összehozott már minket, viszont agyamban nagyobb gondot jelent a Sergio által generált feszültség. Miképp fog kijönni vele? Nem szeretném, ha ilyen fiatalon már azon kéne elmélkednie, hogy hova igazolhatna a továbbiakban. Hiszen még csak most került hozzánk. –Sziasztok, Neymar da Silva Santos Júnior vagyok. –mosolyogva indul el felém, majd a jól megérdemelt két puszi után helyet foglal Marcelo mellett.
-          Cső haver! Azt hittem csak pletyka az egész, de az, hogy megjelentél, határozottan igazinak tűnik. –Pufi hozva szokásos formáját, mindenkit megnevettet. Kíváncsi leszek a nyári szünetünkre. Vajon tényleg egyedül fogok tespedni a házunkban, vagy bejutok a válogatott keretébe?!
-          Larissa, gyere ki egy pillanatra. –fel sem tűnt, hogy ő is megjelent köztünk. –Úgy gondolom ti pedig feladatot kaptatok, nem pedig pihenőt! –feldörrenve fordul ki az ajtón, mire utána loholva, nagy nehezen elérem a pálya szélén.
-          Mi történt?
-          Semmi komoly, csupán megtudtam, hogy a következő meccsünkön itt lesz az angol válogatott figyelője. Megígértem neked, hogy szólok, és most megtettem. Kezdő leszel, de amint egy kisebb fájdalmat is érzel, rögtön szólnod kell! Megértetted? –bólintásom nem elég neki, mérges tekintetét rám emeli.
-          Természetesen meg.
-          Ha mégis megtudom, hogy a sérülésedre csak egy lapáttal is, de tett a meccs, és te nem szóltál, búcsút mondhatsz a maradék hat meccsnek, ezáltal a válogatott tagságának is. –fegyelmet ígérő hangnemmel beszél, nem tűr jelen pillanatban ellenvetést.
-          Oké. És most térjünk egy kicsit át arra, hogy mi a baj? –érdeklődve vizslat, miközben Sergio a pálya közepéről minket figyel.

(OneRepublic - Counting Stars)
-          Meg szerettem volna szerezni azt a játékost, akit már évek óta csodálok, de a csapata nem engedi el. –elhúzva száját kezdeti idegességem csak növekszik bennem.
-          Tehetek valamit az ügy érdekében?
-          Ami azt illeti igen is és nem is. Téged akarnak csereként, de abba pedig se én, se a csapat, és a vezetőség sem menne bele. Hiába ápolok jó kapcsolatot azzal a játékossal, téged soha nem cserélnélek el. –a soha azért erős kifejezés úgy gondolom, bár tavaly minderről nem ő tehetett. Ha nem lett volna az a mocsok Valdano, akkor nem történt volna mindez.
-          És én nem tudok valakit megfűzni, hogy engedjék el?
-          Lesz egy álarcos bál, ők rendezik. Természetesen meghívták a Real Madridot is, de akkor meccsünk lesz.
-          Melyik meccsről lenne szó? –félve teszem fel kérdésem, de igazából már tudom rá a választ.
-          Arról, amikor jön a válogatott edző. –tartva szelíd mosolyomat, halkan sóhajtok.
-          Én szívesen elmegyek. Úgyis jövő hétről van szó, addig pedig tudok edzeni, a helyettesítésem pedig nem lehetetlen. –szívem körül erős feszítést érzek, belül igazából ordítom a nemleges választ, de ez most jelen pillanatban nem érdekel. –Ki lenne a kísérőm?
-          Calleti már bevállalta azt, hogy elmegy, tehát együtt képviselnétek az egész klubot. –rábólintva a dolgokra hátat fordítok tréneremnek, mire kondis társaimmal találom szembe magam.
-          A híres Larissa Morrison kibúvót keres az edzések alól. –összehúzott szemekkel méregetem a portugál zsenit, kinek arcán elégedett, ámde perverz vigyor található.
-          A nagy Cristiano Ronaldo pedig úgy jártatja a száját, mint egy cserfes kislány. –Mou pacsira nyújtja kezét, amit viszonzok is. Vigyorom őszintén található meg arcomon, az utóbbi időben nem kell színlelnem a jó kedvet.
-          Munkára emberek, sok dolog áll még előttünk. –a mókás férfi most csendet parancsol az éppen diskuráló társaságok között. –A csapat másik fele az esti edzésen megy kondizni, most pedig egy kis csapatépítő játék lesz. Larissa és Ronaldo a két csapatkapitány, oda álltok, ahova szeretnétek. –megrántva vállát Karanka felé indul, majd hosszas diskurálásba kezd.
-          Aki lánynak érzi magát, kérem, fáradjon a recepcióhoz, eligazítást tartok. –a csapat egy emberként kezd el nevetni, végezetül pedig megállnak mellettem páran. –Jól van srácok, úgyis mondhattam volna, hogy aki melegnek érzi magát, álljon a portugál mögé, de akkor így már lényegtelen, hiszen a keretem megvan. –sikítva hajolok el Ronaldo támadása elől, majd nevetve kötök ki a puha gyepen.
-          Lari, egy dolgot megfogadsz majd a következő csapatfotózás előtt? –aprót bólintva, megfeszülve várom azt a tanácsot, amivel barátom kedveskedni akar nekem. –Legközelebb légy teljes mértékig természetes, ne nézz úgy ki, mint akinek a fejét megerőszakolta egy zsírkréta. –hasonlatán jóízűen felnevetek, Pufi pedig lemondóan csóválva fejét beáll mögém.
-          Rajtatok már semmilyen gyógyszer nem segít, és most ezért csalódtam a világban. –kisfiús nézéssel ejti ki a szavakat a száján, de a jó hangulatra csak rátetézett a hármasunk között kialakult párbeszéd.
-          Na, de komolyra fordítva a szót. Aki nem szeretne veszíteni, álljon be hozzánk cserének, úgy alakítom a dolgokat, hogy mindenkinek megfeleljen. –a pár megmaradt játékos, kiknek posztjukon már játszik mind a két csapatban ember, felemelt kézzel visszavonulót fújnak.
-          Mi inkább megyünk kondizni, hogy estére ne maradjon semmi megterhelő gyakorlat. –úgy látszik Carvalho a szó-szóló, ugyanis a többiek hatalmas mosollyal az arcukon követik a kissé megöregedett játékost.
-          Albiolt, ha lehet, ne engedjétek a második biciklihez, nem szeretném, ha a kedvencemet eltörné, akárcsak a súlyemelőt. –angyali mosollyal arcomon pillantok csapattársam felé, aki igazán felnőttesen reagál mondatomra. Kinyújtva a nyelvét, becsukja szemeit, majd gyerekesen felhúzza orrát.
-          Az Marcelo hibája volt, nem az enyém.
-          Hát persze barátom, persze. Mindig mindent könnyebb a kicsire fogni. –Puffancs tettetett sértődöttséggel áll előttem, majd hirtelen összeesve alvást szimulál.
-          Ha bárkivel, bármi történik, fogja Marcelora! –felkiáltásom következtében néger barátom szemei kipattannak, majd megfogva bokámat, kirántja alólam a biztosnak vélt támaszt.

(Tessa)

A rendőrök minden nyomot megvizsgáltak, majd a többiek kikérdezése és a jegyzőkönyv felvétele után, elhagyták a hangszerboltot. Hihetetlennek éreztem azt, hogy az életem fenekestül felfordult, már abban a percben, ahogy évekkel ezelőtt Lari becsengetett a Sevillában található házamba és megbeszéltünk mindent. Akkor találkoztam először Ronaldoval is, akivel az elején nagyon csúnyán bántam, hiszen csak az újságok, címlapok és interjúk alapján ítéltem meg őt, ami nem volt egy helyes döntés, hiszen ezalatt az álca alatt egy igenis érző ember lapult. Amint kezdtem egyre jobban megismerni, úgy kezdtem el egyre jobban beleszeretni ezt az embert, így pedig elkezdődött minden, ami miatt most itt vagyok. Viszont egyáltalán nem bántam meg semmit, hiszen ha akkor nem találkozok Ronaldoval, most nem lennék itt, lehet, hogy nem jöttem volna rá, hogy Larissa a nővérem, és lehet, hogy a barátaimat sem ismertem volna meg, persze az igazi barátaimra gondolok, nem pedig a Matías féle álszentekre.
Lassan összeszedtem magam, majd elindultam a pincében lévő alagsori stúdióból a raktárhelységek felé, ahol a többiek tartózkodtak. Nagyon reméltem, hogy nem utáltak meg, hiszen ha ők sem lesznek az életemben, nem tudom, hogy kire számíthatok majd.
-          Sziasztok. Zavarok? – amint beléptem az összes szempár rám szegeződött, és a beszélgetés abba maradt, azért is gondoltam, hogy lehet, hogy félbeszakítottam valamit.
-          Nem, gyere csak. Éppen rólad beszéltünk. – na, megmondtam, biztos most jön az a rész, hogy aranyosan megkérnek, hogy távozzak az életükből. – Szeretnénk neked segíteni, így megbeszéltük, hogy mi lesz a felállás, hogy megtaláljuk Catat is, de közben dolgozni is tudj az új lemezed munkálatain. Ugye most jött volna egy klipforgatás, amit mindenképpen célszerű lenne megtartani, viszont akkor végig jó pofát kéne vágnod, hiszen ha jól gondolom, nem szeretnéd, hogy a sajtó megtudja, hogy mi történt Cataval. Meg persze gondolom azt sem szeretnéd, hogy a férjed a lapokból értesüljön erről az egészről. – a könnyeim csak úgy csorogtak végig az arcomon, hiszen meghatódtam azon, hogy a fiúk mellettem állnak, és segítenek mindenben.
-          Először is nagyon szeretnék megköszönni nektek mindent, amit értem tesztek és tettetek. Másodszor pedig Catat mindenkép meg kell keresnünk. Tehát van pár ötletem, hogy hol lehet, szóval ha őt megtaláljuk remélem, hogy Cata is ugyanott lesz. A klipet pedig ha nem nagy kérés napoljuk el egy picit, mert Cata nélkül nem tudnék koncentrálni teljes mértékben. – Louis végig megértően figyelt és bólogatott bármit mondtam, amikor pedig arra céloztam, hogy megtalálhatjuk Matíast mindenkinek felcsillant a szeme. – Ami azt az őrültet illeti, itt Sevillában él a családja. Szerintem ott kéne először próbálkozni, a családja pedig lehet kinyomozhatná nekünk, hogy hol van a pici fiúk és persze Cata is. Ha pedig sikerül kiszednünk belőlük valamit értesítjük a rendőrséget ők pedig reméljük, hogy hatékonyan és gyorsan végzik majd a munkájukat. – próbáltam az előbbi hisztériámat lecsillapítani és hideg fejjel gondolkodni azzal pedig, hogy felhoztam a tervet, hogy keressük fel Matí szüleit a tettvágy óriási lett bennem, és most azonnal szeretem volna indulni.
-          Na, szerintem ne üljünk akkor itt tétlenül. Mi ketten Tessával itt Sevillában fogunk nyomozni, ti pedig menjetek vissza Madridba és ott próbáljatok meg kideríteni valamit, ha pedig valaki megtud bármit is, azonnal értesíti a másik csapatot. - a fiúk egy szót sem szóltak, amióta bejöttem és most is, csak egy bólintással válaszoltak, majd kimentek a helységből.
Szerencsére pontosan emlékeztem a címre, amit Matí megadott, így egyből oda tudtunk menni Louissal, közben pedig egyfolytában a telefonomat szorongattam, hogy hátha a fiúk, vagy a rendőrség felhív, hogy megtalálták a lányomat, azt az őrültet pedig rács mögé juttatták gyerekrablás vádjával. Persze ez nem történt meg, így csak arra tudtam, gondolni, hogy a szülei tudnak majd nekem segíteni, vagy csak egy támpontot adni, hogy hol is találhatom meg a spanyol őrültet.
A szülők szerencsére otthon voltak, és amikor elmeséltem nekik a fiúkról mindent, amit velem tett, először nem hittek nekem. Védték az ártatlan kisfiúkat, akiről már körülbelül hónapok óta nem is hallottak, hiszen nem is kereste őket Matías már egy ideje. Ennyit arról, hogy kéthetente meglátogatja őket, és jó családi állapotot ápolnak.
-          És mi lenne, ha megpróbálná felhívni őt? A filmekben láttam, hogy le lehet nyomozni, hogy honnan jött a hívás, és nem hiszem, hogy ez csak a filmekben létezik ez az eljárás. Aztán ha felveszi a rendőrség meg tudná állapítani, hogy hol vannak, és így megtalálnád Catat Tess. – Louis ötletére felcsillant a szemem és az eddig bent tartott könnyeim patakokban kezdtek el ismét lefolyni az arcomon. Hihetetlen, hogy eddig erre nem gondoltunk, viszont ha én próbáltam volna meg hívni akkor nem lett volna teljesen biztos, hogy felvette volna a telefont. Viszont az édesanyjának biztosan fel fogja venni a készüléket, és így remélhetőleg egy szempillantás alatt elárulja majd magát...

(Ronaldo)

Mikor felkeltem körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy hangfalakkal teli szobában lettem volna, ahol nyomatják a hangosabbnál hangosazz zenéket. A fejem majdnem szétment és semmi kedvem nem volt semmihez még csak ahhoz sem, hogy kinyissam a szemem és megnézzem, hogy mennyi az idő. Ma edzésünk van, de semmi életerőm nincs arra, hogy Mourunho tökéletes edzéstervét kövesem, viszont ha kihagyom az edzést azzal csak magamnak ártok, hisz akkor duplán pótolhatom a többiek által elvégzett feladatokat. A gondolatokból Lari hangja szakított ki, aki anélkül is tudatta velem, hogy hány óra, mielőtt ránézhettem volna az órára, hiszen azzal fenyegetőzött, hogy itt hagy engem is és Sergiot is, ha nem csipkedjük magunkat. Táskámat a vállamra akasztottam, majd a fotelban heverő ruhadarabokat kezdtem el magamra kapkodni. Természetesen féltem, hogy el fogok késni az edzésről, hiszen az is már megrovással jár, ha olyan kedvében találjuk a trénert viszont attól mg jobban féltem, hogy Lari valóban megfogja a kulcsait és itt hagy minket a pácban.
Szerencsére nem történt semmi gond, hiszen az edzésre is időben odaértünk, és még átöltözni is volt pár percünk, majd indulhattunk biciklizni, ami az első feladatunk volt. Szerettem tekerni hiszen ilyenkor az ember elengedheti a gondolatait, bár ez most elég rosszul ment nekem, hiszen Marelo felhozta feleségem nevét, amivel teljesen elterelte a figyelmemet a lazitásról, így kérdések sorozata keringett a fejemben. „Jól van-e? Cataval minden rendben van-e? Hiányzom-e neki? Ő gondol-e rám?” Lehetetlenszer gondoltam rá az elmúlt napokban, hiszen az újságíró által felmutatott kép még most is tisztán élt az emlékeimben.
Fél óra tekerés után néhány perc pihenő következett, én pedig ahelyett, hogy a többiekkel mentem volna ki hülyülni és passzolgatni a pályára, inkább az öltözőbe mentem, majd a telefonomat elővéve csak néztem a készüléket. Nem tudtam, hogy mi vitt engem az öltözőbe, de úgy éreztem, hogy fel kéne hívnom a feleségemet, vagy ha nem is hívom fel, de egy üzenetet mindenképen akartam írni.
-          Jesszusom, mit csináljak? Nem igaz, hogy Cristiano Ronaldo nem tudja, hogy mit tegyen. Fel kell hívnom és meg kell beszélnem vele egy időpontot, hogy beszéljünk. Igen ez lesz a legjobb, mert muszáj megbeszélnünk mindent, ami velünk történt. – a magamnak tartott lelkesítő beszéd hatására a telefonkönyvben kikerestem Tessa számát, majd csak néztem a számokra, amik egymás után sorakoztak. Egyszerűen nem tudtam megtenni, nem tudtam volna, hogy mit mondjak neki. – Gyerünk Ronaldo, akkor legalább egy üzenetet írj. – ha valaki hallott volna biztos azt hiszi, hogy teljesen zakkant vagyok. Megnyitottam az üzeneteket, majd egy néhány sorból álló szöveget pötyögtem be pillanatok alatt a telefonba, viszont elküldeni nem küldtem el csak hosszasan bámultam az előttem lévő szöveget.
-          Ronaldo! Ronaldo! – a folyosóról egy ismerős hang kezdett el beszűrődni és egyre hangosabban hallatszani. – Ronaldo! Remélem itt vagy haver, mert nem kereslek máshol az is biztos. Már így is a fél stadiont bejártam miattad. – nem akartam, hogy barátom meglássa, hogy mit csináltam, így a küldés gombra nyomva a táskámba rejtettem a telefonom.
-          Itt vagyok Marcelo. – felálltam majd amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a folyosóra, hogy megkönnyítsem barátom dolgát.
-          Esküszöm nyomkövetőt fogok rád szereltetni. Folyton eltűnsz én meg csak kereshetlek. Mit csináltál te itt, mikor mindenki a pályán van? Lari is keresett már, mert nem tudja kinek a vérét szívni, én meg vagyok olyan kedves, hogy ezt az örömöt megosztom veled. – tudtam, hogy válaszolnom kell Marcelo kérdésére, hiszen ha hazudok neki úgy is én ütöm meg majd a bokám miatta, viszont a válaszadást szerettem volna minél jobban elhúzni, így egy másik kérdésre kezdtem el válaszolni.
-          Szerintem teljesen mindegy, hogy ott vagyok-e vagy nem, Lari téged szeret szívatni, nem engem. Ha nekem beszól, én visszaszólok és az nem teljesen lesz beszólás. – heves gesztikulációk mellett magyaráztam Marcelonak, miközben a pályára léptünk.
-          Gonosz vagy, ugyanolyan gonosz, mint Larissa. Titeket össze kéne kötni. Mind a ketten ki akartok készíteni! – barátom játszotta a megsértődöttet, kezeit mellkasa előtt szorosra fűzte, majd a hatás kedvéért még hátat is fordított nekem és a pályának is.
-          Lehet, hogy gonosz vagyok, de fogadd el Marcelo, hogy nálunk ez a szívatás a szeretet jele. – amint ez a mondat elhagyta a számat egy labda találta el a gyomorszájamat, aminek hatására egyből meggörnyedt a testem, majd a feladó után kezdtem el kutatni. – Larissa Morrison halál fia vagy! – nem sok kellett hozzá, hogy a földre rogyjak, de nem akartam megadni ezt az elégtételt Lari számára, így tűrtem, hogy a fájdalom enyhüljön, amit a gyomorszájamnál éreztem.


-          Te mondtad Ronaldo a szívatás a szeretet jele. ilyenkor van az, hogy kicsit késő már visszaszívni a komolytalanul kijelentett mondatokat... –

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése