Sziasztok! Tekintve arra, hogy eddig a szavazás 32-1 arányban eldőlni látszik, hoztunk nektek egy kis előzetest. Reménykedünk abban, hogy 10 nap alatt, még több érdeklődő szavazatot kapunk, így ezzel a rövidke résszel megkezdjük Sergio-Larissa, és Roni-Tessa szerelmi életét. A régi szereplők visszatérnek, és új embereket ismerhettek meg ebben az álomvilágban.:) Jó olvasást, és reméljük tetszeni fog!:)
Előzetes
Fél évvel később
Fél éve boldog házasságban élek, és ami a legjobb számomra, hogy minden maradt a régiben. Attól természetesen eltekintve, hogy Sergivel sem veszekszem olyan sokat, vagy ha mégis, az általában jól végződik.
Lassan kinyitva a szemeimet, az éjjeliszekrényen elterülő óra fényét meglátva, villámgyorsasággal pattanok ki az ágyból.
-Basszus Sergi! Kelj fel, mert elkéstünk az edzésről. –férjem természetesen nem mozdul még csak meg sem, így fogva az edzős táskámat, összepakolom a kívánt ruhadarabokat, majd a szekrényből kiválasztva Ramosnak egy felsőt, és egy nadrágot, elszaladok egy vázáért.
Jó hideg spanyol vízzel megtöltöm, majd nem kímélve az ágy állapotát sem, barátom nyakába zúdítom a kellemes hőmérsékletű folyadékot.
Lerakva gyorsan a földre az üveget, megfogom a sporttáskámat, majd futócipőimbe beleugorva, becsapom az ajtót Sergi orra előtt.
-Larissa Ramos Morrison. Azonnal állj meg, mert nagyon megbánod. –játékosan fenyegető hangján jót kacagok, majd a bemelegítésnek megfelelő távolságot, a házunktól egészen a stadionig, gyors iramban futom le. Megérkezve az edzésre, beosonok az öltözőbe, de arra nem számítok, hogy a csodavédő, Ramos is utolér addigra.
Nekilök a falnak, majd kezét a tarkómra simítja. Az öltöző jótékony sötétségének hála, tudjuk, hogy senki sincs bent, így érzelmeinket egy kicsit szabadon engedhetjük. Ajkai enyémhez közelítenek, de Mourinho megjelenése körülbelül felér egy derült égből villámcsapással. Ránk nézve, arcáról lefagy a vigyor, majd amilyen gyorsan kapcsolta fel a villanyt, olyan gyorsan hagy minket magunkra. A kezdeti sokkból kilábalva, adok egy apró csókot még Ramos szájára, majd átkapkodva a ruháimat, egészen a pályáig futok. Természetesen a fiúk hatalmas füttykoncertbe kezdenek, de Mounak elég egy nézését bevetni, és mindenki teljes gőzzel kezd el hajtani.
Ronaldo mellém loholva, vigyorogva tekint rám, majd oldalamba csípve sikításra késztet.
-Hallom rosszalkodtatok Sra Ramos. –meg sem próbálok ellenkezni.
-Én nem vetném annak a szemére a rosszalkodást, aki már két gyereket összehozott. Főleg úgy, hogy az utolsónál egy moziban ült. –Marcelo tompa hangon kezd el beszélni, szegényt, ha nem ismerném, azt mondanám, hogy vagy megszállta valami ördög, vagy be van tépve, ugyanis egy pontot néz, és még azt sem veszi észre, hogy Ronaldo elsőnek lesápad, majd felé veszi az irányt.
-Na, kiderülnek itt a dolgok. –pajkos tekintettel nézek végig Ronaldon, majd amikor odalép hozzánk Mou, kiosztja a csapatok feladatát.
-Larissa és Ramos. 10 kör futás! –kemény hangjára kicsit összehúzom magam, és ha jól látom, Sergi sem reagál másképp.
-Uram, nem akarom megakadályozni a büntetésben. De biztos abban, hogy együtt akarja őket elküldeni, futni?! –Ronaldo, esküszöm, kinyírlak! Metsző nézéssel tekintek végig egykori barátomon, aki most jelen pillanatban az ellenségem. Természetesen vigyorogva nézem Mourinho összehúzott tekintetét.
-Rendben, igazad van Ronaldo. Lari balra, Sergio jobbra indul el futni. Így csak egy bizonyos ponton találkoztok majd. Aki hamarabb kész van, annak nem kell még plusz öt kört lefutnia! Verseny indul. –az edző szemeiből semmi pajkosságot nem tudunk kiolvasni, valószínűleg most sok dolgot elszúrtunk ezzel a megmozdulással.
-Mellesleg kibéreltem a mozit, egyedül az ajtónyitó lányok voltak a teremben. –Ronaldo mellett elhaladva, könyökömmel óvatosan bordán vágom, de meghallva mondatát, hangos kacagásban török ki.
-Larissa, plusz 5 kör. Igyekezz, mert ha Ramos nyer, akkor 10 lesz belőle neked. –morogva vetem bele magam a futás unalmas fázisába, a bemelegítésbe.
Érzem Sergio tekintetét magamon, de nem merek ránézni. A félévünk tökéletes volt, minden percét élveztem az együttlétnek. Mégis valami egyre jobban utat tört a gondolataim között. Többen mondták már, hogy megváltoztam az utóbbi időben, de nem igazán vettem észre magamon. Pedig, ha már Sergio és Mourinho is ezt hajtja, akkor biztos vagyok benne, hogy így van. Igazából mondhatnám azt, hogy nem viselt meg édesapám halála, de ez nincs így. Egyre jobban érzem a hiányát. Az-az érdekes, hogy eddig sem beszéltem vele, de a tudat, hogy már nincs köztünk… borzasztó. Nem tudom mitévő legyek. Sírjam el magam valakinek, aki közel áll hozzám, vagy csak sétáljak át Tessához?! Egyáltalán ő hogy viseli? Éppen, hogy csak megkapta az apját, már el is veszítette. Tudom, hogy neki úgy a legkönnyebb, ha kibeszéli magából a fájdalmat. Vajon Ronival megosztja azt, ami a szívét nyomja? Vagy ő is inkább elfojtja magában? Vajon benne is folyik a Morrison vér? Vagy ő inkább édesanyám jellemét örökölte? Fogalmam sincs. Mindig ki tudta magából beszélni a fájdalmat, viszont az utóbbi időben az esküvő, a fizikoterápia, a nászút annyira elvette az időmet, hogy már idejét sem tudom megmondani, hogy mikor láttam utoljára a húgomat. Ráadásul a bokám állapota is sokat romlott, persze mint mindig, erről sem tud senki. Néha Ramos azt veszi észre, hogy nagyon húzom a lábam, de ilyenkor korrigálok a dolgokon, és újra a régi vagyok.
-Larissa, ha jól számolom ez már harminchét kör volt. Nyugodtan leállhatsz. –az edző hangja távolinak tűnik, pedig pár lépésre áll tőlem. Észre sem veszem, hogy a könnyeim megállíthatatlanul elkezdenek folyni. Itt valami tényleg nincs rendben velem. Pufi, Roni és még pár srác elindul felém, de én már nem figyelek senkire sem. Gyorsítva tempómon, kirohanok a stadionból…
(Tessa)
Hihetetlen, hogy már egy éve volt, mikor ez a kis csöppség, akit most a karjaimban ringatok megszületett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy napon ilyen dolog fog történni velem, azt meg pláne nem, hogy a gyermekem édesapja, a portugál futball sztár, Cristiano Ronaldo lesz. A kapcsolatunk eléggé rögösen indult, még most is emlékszem a nyálas kézcsókjára, amivel már az első találkozásnál kiverte nálam a biztosítékot. Aztán kezdtem jobban megismerni a kívülről macsó, de belülről igenis sebezhető férfit, akit nem mellesleg, mára az ujjam köré tudtam csavarni, persze neki is meg voltak a fegyverei arra, hogy hogyan csábítson el. Az emlékek tengeréből Alejandra sírása húz vissza a jelenbe, és egy altató dalt énekelve ismét megpróbálom álomba szenderíteni a törékeny kicsi lányt. Ütemes levegővételéből arra következtetek, hogy elaludt, ezért óvatosan lefektetem a kiságyba, egy apró puszit nyomok a homlokára, majd a kiságy melletti fotelba kuporodva engem is elnyom az álom. Alig aludhattam 1 órácskát, mikor arra keltem, hogy valaki eszeveszettül ráült a csengőre, és hogy Alejandra ne ébredjen fel furásnak eredtem.
-Az ég szerelmére jövök már. – látogatóm nem adta fel, továbbra is az ajtóban állva nyomta a csengőt. Óriási házban laktunk így nem csoda, ha 5 percbe telik eljutni a bejárati ajtóig. Kinyitva az ajtót Lari keze kulcsolódik át a nyakam köré, persze amint felfogtam, hogy a nővérkém áll az ajtóban viszonoztam az ölelést.
-Ohh Tessa! Én annyira sajnálom.
-Lari..mégis…mit? – kérdésemet az óriási levegővételeim szakították félbe, ami a futás miatt keletkezett. A sportolási tilalmam miatt már a futás sem ment úgy, mint régen. A tüdőmnek pedig ez a kis táv is feladta a leckét, nem beszélve arról, hogy lassan 3 hónapos terhes leszek.
-Hogy az utóbbi időben ennyire elhanyagoltalak, pedig még igazán messze sem laksz, de valahogy mindig közbe jött valami, és én mérhetetlenül sajnálom, hogy nem volt időm az én hugicámra. Pedig sok dolgot kellett volna megbeszélnünk. Sokszor lett volna szükségem támaszra a férjemen kívül, és nem jutott eszembe, hogy a világ legjobb húga és egyben a legjobb barátnője csak a szomszédban lakik.Kérlek, ne haragudj rám.
-Lari….én…nem haragszom. És attól még, …hogy nem jöttél át, tudtam, hogy van egy lökött nővérem, aki ha jól látom a stadiontól idáig futott. – mondandómat már majdnem egységes mondatként tudtam elmondani.
-A stadion ide nekem nem nagy táv, de az ég áldjon meg, neked a szobától idáig is óriási távon kellett futnod, én hülye meg csak nyomtam a csengőt, mint egy süket. Ülj le és vegyél mély lélegzeteket.
-Terhes vagyok nem rokkantnyugdíjas. Inkább te ülj le és mond el, hogy miért futottál egészen idáig a stadiontól?
-Igazából fogalmam sincs, vagyis van, de a kérdések, amik futás közben körvonalazódtak a fejemben, most egyszerre elszálltak. Kezdem rögtön az elején. – Lari elkezdett, mesélni, hogy milyen csodálatos volt a nászút, és hogy teljesen jól érzi magát a feleség szerepben, de azt is elmondta, hogy Mourinho és Ramos szerint is sokat változott az utóbbi időkben. Én nem vettem észre rajta semmiféle változást, mivel nem is töltöttem sok időt a nővéremmel, de ha Sergio és Mourinho is észrevesz ilyesmit, akkor annak van valami valóságalapja. Hosszú huzavona után, végül sikerült kiszednem belőle a letörtsége valódi okát. Apja halála nagyon megrázta Larit, és bár félt bevallani ezt magának, minél jobban próbálta elfojtani ezt az érzést, az annál jobban a felszínre tört. Engem is megrázott az apánk halála, de mivel sohasem ismerte el, hogy a lánya vagyok, és én sohasem tudtam, hogy milyen az, ha valakinek van egy apja, könnyebben fel tudtam dolgozni, és bár Lari nem mondta ki, de tudtam, hogy Andrew elvesztésével nem csak egy apát vesztett el, hanem a Fabregasszal való kapcsolata is meggyengült. Pedig ő, egy volt azok közül az emberek közül, akire Lari még az életét is rábízta volna. Beszélgetésünk közben Lari többször is erősen megszorította a felhúzott lábát. Körülbelül a negyedik ilyen megmozdulása után, már nem bírtam, és a lába után kaptam, aztán leesett az állam, mikor megláttam a szanaszét erőltetett bokáját. Tettemet egy testvéri civakodás követte, mivel erősködtem, hogy mutassa meg a lábát egy szakembernek, Lari pedig ahogy szokta most is makacskodott, majd mikor a bejárati ajtó csapódott az én nővérkém, mint egy bűvész eltűnt mellőlem.
(Roni)
-Rendben ennyi volt mára, találkozunk holnapután délelőtt. – ezzel, a mester szava felszabadít minket a mai edzés alól. A fiúkkal, a mondat elhangzása után, ösztönösen az öltöző felé vettük az irányt. Egy gyors zuhanyzás után, és persze magamat nem meghazudtolva egy kicsivel több készülődést követően felkaptam a táskámat, és máris úton voltam az A6-om felé, hogy hazaautózzak a családomhoz. Furcsa lehet ez az állapot a kívülállók, az-az azok szemében, akik nem ismernek közelről, hiszen ők csak egy beképzelt focistát látnak bennem, és nem az érző embert. Az igazat megvallva először nekem is hihetetlen volt ez a fordulópont az életemben, de minden egyes Tessaval, és most már a kislányunkkal töltött időért megérte.
Miután leparkoltam a verdámmal, már alig vártam, hogy megölelhessem az én Catamat, és megcsókolhassam Tessat, akit még Cata születése előtt, egy Mallorca-i tengerparton vettem el. Beléptem a házba és hangot adva megérkezésemnek becsaptam magam mögött az ajtót. Nem sokkal később gyönyörű feleségem araszolt felém, akit szenvedélyes csókkal üdvözöltem.
-Hola cica!
-Hola! Milyen napod volt, milyen volt az edzés? – kérdései közben karját nyakam köré fonta, ezzel is csökkentve a köztünk lévő távolságot.
-Hát meglehetősen jól sikerült a mai nap, kivéve azt a részt, amikor Larissa sírógörcsöt kapott, és elrohant a stadionból. Elég érdekes volt, hiszen a futás megkezdése előtt, még jóízűen kacagott, ezért is kapott plusz büntetőt, amit megjegyzek, hamarabb lefutott, mint Ramos. A napom hamar elment, és most már te is itt vagy, tehát minden tökéletes. Apropó edzésen a fiúk már nagyon hiányolnak téged, és a kislányunkat is. – kijelentésem után mosolyra húzódnak formás ajkai, ebből következtetek arra, hogy neki is hiányoznak a blankók.
-A következő edzésen mindent korrigálunk.
-A srácok örülni fognak, főleg Marcelo. Már totál be van zsongva, hogy láthassa az ő kis keresztlányát. Akit persze akkor láthatna, amikor akar, de amilyen lökött mindig keresztbeszervez magának. Amúgy az én pici lányom mit csinál éppen?
-Nagy valószínűséggel alszik, mert este nem éppen volt kedve hozzá.
-Nézzük meg. – felmentünk az emeletre, és Tessanak igaza volt. Cata, még mindig aludt. Szóval a kicsi alszik és senki nem zavar minket. Lágy csókokkal kezdtem el ostromolni feleségem formásan ívelt ajkait, felkaptam az ölembe és meg sem álltam vele, a szintén az emeleten lévő hálószobánkig. A szobába beérve az ágyon landoltunk, és csókváltás közbe elkezdtük egymásról lehámozni a felesleges ruhadarabokat…
Van egy új hírem. Oldalt elindítunk Tessaval egy közvélemény kutatást, miszerint szeretnétek-e, ha folytatnám Lari és Sergio történetét.:) Természetesen most segítségemre lenne Tessa barátnőm is! :)
Várjuk a válaszokat. :)
Egy nagyon jó barátnőm elhatározta, hogy történetírásba kezd. Igaz az nem focista jellegű, hanem egészen pontosan a Vámpírnaplók sorozat egyik főszereplőjével, Damonnel kapcsolatos. Meg szeretnélek titeket arra kérni, hogy akit érdekelne ez a blog, az látogasson el az alábbi címre: http://beautyofthedarkdelaney.blogspot.com
Remélem sok ember érdeklődését felkelti az első hosszú fejezettel, ugyanis ha nem látja értelmét a blogolásnak, ha nem fogják szeretni, akkor nem fogja folytatni a történetét.
Köszönöm szépen!:)
Elérkezett hát ez a nap is, és ma este felkerül az utolsó, extra hosszú fejezet. Hatalmas köszönettel tartozok Dorcsynak, Mirinek, Babunak, Tessanak, Zytanak, Szittykenek, Adriennek és a többieknek, akik rendszeresen írtak kritikát!:) Jó olvasást, és pár kommentárt kérhetnék így a végére?:)
Egyetlen ember hiányzik csak ebből az idillikus állapotból, az pedig nem más, mint Sergio. Bár nem hiszem, hogy valaha is fogom még látni, mivel Laraval nagyon jól megvannak. Legalábbis a képek, és a nevetések erről árulkodnak. Hogy mit érzek most? Fogalmam sincs. Szeretem, sőt imádom, akár meghalnék érte. De ő is képes lenne erre?
Egyáltalán tudja már, hogy mi történt velem? Tudja, hogy elraboltak?
„Larissa! Ne agyalj már ilyeneken, hiszen elég tisztán hallottad Cescy szájából, hogy nem tudta elérni…”
Szépen nézve a srácokra, tudatom velük, hogy hagyjanak magamra, természetesen a fiatalabb Fabregas nem nagyon akaródzik kilépni a szobából, de egy erősebb nézésemre ő is elhagyja a kórtermet.
Igazából még nem volt időm azon gondolkozni, hogy mi lesz azután, ha a kórházból kilépek. Ha egyáltalán ki tudok majd lépni. Egy dologban teljesen biztos vagyok. Sem az Interhez, sem az Arsenalhoz és természetesen a Real Madridhoz se mehetek már vissza. Hiszen kinek van szüksége egy nyomorékra? Soha nem is mertem arra gondolni, hogy pont egy ilyen kis „piti” ügy miatt kell feladnom az álmaimat, a vágyaimat. Megérte ez nekem?
Millió kérdésemre sajnos semmilyen válasz nem érkezik, de erre valahogy számítottam. Egy ember, egyetlen egy ember tudna most segíteni nekem, de ő már más nőt csókol. Vajon ő az igazi? Vagy csak valami ügyes hamisítvány?
Gondolataim csak Sergio, és a sérülésem körül forognak. Fáj a szívem, sőt, mondhatni, hogy majd megszakad, de akkor sem hagyom abba az agyalást. Könnyeim egy ideje már megállíthatatlanul folynak, de minduntalan visszatérek a kezdeti gondolatokhoz. A fejem az ablak felé fordítom, majd a könnyfátyol mögül próbálok kitekinteni a nyári éjszakába. Egy gyönyörű Ferrari mellett 3 férfi áll. Nagyon ismerősek számomra, ezért még jobban elkezdek zokogni. Már a képzeletem is csak játszik velem. Az ágyam mellett lévő szekrényről leveszek egy innivalót, és nem nézve rá, hogy mit is fogok, csupán megiszom az üveg tartalmát. Újra kinézve az ablakon, két árválkodó kocsi kerül a szemeim elé, de a három ismerős férfit már sehol sem találom.
Egy hideg kéz simít végig a hajamon, ezt a mozdulatot ezer közül is felismerném. Sergio! Érdeklődve fordítom baloldalra a fejem, de semmilyen ismerőst nem találok az ágyam mellett elterülő kis fotelben. Az ajtó viszont kinyílik, és édes kis Puff barátom csoszog be rajta, mint valami kis csuda. Mosolyogva tekintek rá, de szívem mégis belesajog abba, hogy elkezdtem reménykedni. Reménykedni egy új dologban, egy álomban, egy személyben, aki talán már soha nem lesz az enyém.
Bohókásan csukja be az ajtót, valószínűleg még nem jött arra rá, hogy én végig őt figyeltem. Még Puffancs bajlódik a zárral, addig a kis szekrényről megfogok egy zsemlét, és egy jól irányzott dobással Marcelo fején landol a kaja. Csak egy a gond, mégpedig a hatalmas haja akadályozza meg az erőteljes puffanást. Gyorsan becsukva a szemeimet, próbálom saját magam megfenyíteni, hogy fel ne röhögjek. Pilláim alól kilesve, meglátom Csokipufit, ahogy próbálja keresni a támadóját. Többször forog maga körül, és gyors mozdulatokkal ír le egy 180 fokos kört. Kacagásomat nem tudom már tovább elfojtani, ugyanis előjött a harci Puffancs énje. Karate mozdulatokkal csoszog el az ablakig, majd megállva mellette, pisztolyt formálva a kezéből, kommandósan kitekint a sötét éjszakába. Hangos kacagásomra, tágra nyílt szemekkel indul el az ágy felé. Látom, hogy valamit tervez, hiszen csak akkor figyeli az „áldozatát” ilyen mereven, ha éppen azt latolja, mivel tudná megszívatni. Hirtelen ugrással a hasamon landol, majd elkezd csikizni. Egyedül ő és Sergio tudja azokat a helyeket, ahol, hogyha hozzám érnek, röhögő görcsben fulladok meg.
-Puffff eléééég máááááár!–visítom a fülébe, mire nagy nehezen megkegyelmez nekem. Határozottan kijelenthetem, hogy már nagyon hiányzott. Éppen szólásra nyitná a száját, de az ajtóban megtekintem a gyönyörű barna szemeket, amik már álmomban is kísértenek.
Egy szelíd mosolyt villantva rám, besétál a kórterembe. Illata körbelengi a szobát, mire a szívem egyre hevesebben kezd el dobogni. Ezt a pillanatot használja ki arra drága brazil barátom, hogy lelépjen, majd az éppen belépő Ronit vállainál fogva tolja ki a helyiségből.
Ahogy közelebb lép hozzám, már-már félő, ahogy a szívem reagál, vagy kiugrik és elszalad, vagy leáll. A gépek már nevetségesen hangosan pittyognak, mire én csak pirulva kapom el a tekintetemet az otthont jelentő személytől. Leülve mellém végigsimít a karomon, majd megszorítja a kezemet. Valószínűleg észrevette a lábam állapotát…
-Hogy vagy?–bizonytalan hangjára felkapom a fejem, ami nem volt túl jó ötlet, ugyanis a fülembe suttogta a kérdést. De hát az előbb még ült! Szája már betegesen közel van az ajkaimhoz. A szívem azt súgja, szüntessem meg a távolságot, de agyamra hallgatva csak elfordítom a fejem.
-Megvagyok. És Lara? Hogy-hogy nem vele vagy? –csalódottan ül le ismételten a székre, majd elővéve egy kis dobozt, elkezdi az ujjai között forgatni. A levegőt elkezdem kapkodni, istenem, kérlek, csak add, hogy ne az legyen a dobozban, amire gondolok.
-Nyugi cica, ez a doboz üres. –bizonyítás képen még ki is nyitja.–Amúgy Larat Ronaldo olyan szépen elküldte, hogy öröm volt nézni. –elhúzva a számat, végigsimít a karomon, amitől akarva akaratlanul libabőrös leszek.–Ne aggódj, ha ő nem tette volna meg, én küldtem volna el. –ismét a suttogására kapom fel a fejem, de most nem tudom véghezvinni azt a tervem, hogy elfordítom a fejem. Nem akarok tőle még csak három méteres távolságba sem kerülni. Nem tudok tovább agyalni, mert elveszek az ölelésében, és a csókjai teljesen megrészegítenek. Ennyire vágytam volna már rá?
(Tessa)
Londonba megérkezve az első utam a központi kórházba vezetett. Találkoztam egy régi nővérrel, aki pont bent volt a szülésnél, és ő is megerősítette a tényeket.
Most éppen édesapámhoz tartok, ahhoz az emberhez, aki eldobott magától, aki nem engedte, hogy megismerjem a nővéremet. Ahhoz az emberhez, akit most jelen pillanatban gyűlölök, de mégis a szívem mélyén örülök annak, hogy megtaláltam a rendes családomat. Természetesen első gondolatom az volt, hogy biztos a csapattal edz, ezért nem is mentem sehova, csak a stadionba.
A lépteim vízhangoztak a kihalt folyosón, már messziről lehetett hallani az edző fegyelmező és figyelmeztető hangját. Bevallom őszintén, egy pillanatra megtántorodtam. Azért mégsem állíthatok úgy oda, hogy szia, apa! Az mekkora bunkóság lenne már…
Eldöntöttem magamban, hogy a megérzésekre és az ösztöneimre fogok hallgatni.
Háttal állt nekem, hiszen nem magyarázhatott a lelátónak.
-Szia, apa. –hitetlenkedve fordul felém, az edzés teljesen megállt a mondatomra. Pár srác mintha megfagyna a kijelentésemre, és az edző is csak hatalmasokat pislogva néz engem.
-Fogalmam sincs, miről beszélsz. Ennyire be akarsz már kerülni a családomba? –gúnyos hangja a szívembe markol, de Lari megtanította velem, hogy nem szabad kimutatni minden helyzetben az érzéseinket.
-Igen? Fogalmad sincs? Akkor itt vannak a papírok. Rágd át magad rajta. Én nem akarok a családodba tartozni, hiszen nem kell számomra egy ilyen öntelt apa. Egyáltalán van fogalmad arról, hogy mi történt mostanában a lányoddal?–a düh kezdte felemészteni a még ép agysejtjeimet. Levegőt visszatartva várom a válaszát, de már sejtem mit fog mondani.
-Nekem nincs családom. A feleségemet elveszítettem.–jeges hangja utat tört a friss nyári napon.
-Komolyan nincs családod? És ez neked jó? Mit fogsz majd érni ezzel? Megöregszel, és egyedül fogsz megposhadni egy albérletben. Mit fogsz azzal érni, hogy tisztelnek 5 millióan, hogyha nem lesz ott a lányod, akire számíthatsz?–mintha a mondataimra kicsit megrázkódott volna, de mikor a szemeimbe néz, rájövök, minden csak álca. Ahogy mondani szokás, a szem a lélek tükre. És most nagyon is a lelkébe láttam. Fájtak neki a szavak, amik elhagyták a számat, de túl büszke, túl makacs volt ahhoz, hogy beismerje, most az egyszer nem neki van igaza. Ebben a pillanatban őt is sebezhetőnek találtam, és ezt nem akarta elérni.
-Ezt te nem értheted.–fogai között sziszegte ezt az egyetlen rövidke mondatot.
-Igazad van, valóban nem érthetem. Még csak fogalmam sincs semmiről sem. Te ennyire bolond vagy? Beleöregedtél a szakmába? Lényegében szülők nélkül nőttem fel! Mindig is azt hittem, hogy árva vagyok. Erre jön ez a kibaszott telefonhívás, ami bogarat ültetett a fülembe. Utána jártam mindennek. Kár tagadnod. A nejed a szülésbe halt bele. De komolyan az volt a legjobb tett, hogy gyorsan ott hagytál, és hazamentél egy tök hülye történettel? Komolyan azt kellett tenned, hogy előadtad az egyetlen lányodnak, hogy az édesanyja balesetben halt meg? Ennyire ááááááá!–a monológom végére körülbelül még a piros lámpánál várakozó emberek is hallották azt, hogy milyen életem volt.
Belenézve a csalódott barna tekintetbe, hátat fordítva elhagytam a stadiont. Tudom nagyon jól, hogy ő az apám, és Larissa a vér szerinti testvérem. Igazából nem is tudom, hogy minek jöttem ide. Megerősítés már nem nagyon kellett, hiszen eleget mesélt a nővér rólunk.
„- Tudja kedves, volt egy gyönyörű nő, aki bejött a családjával a kórházba. A férfi most valami híres edző, viszont akkoriban még keményen rúgta a bőrt. A nőnek fájdalmai voltak, emlékszem arra is, hogy a kislányt valaki hazavitte, hiszen nem lehetett tudni, hogy mikor lesz túl a barna hajú szépség a szülésen. Bent voltam a teremben, még elég fiatalon éltem át első halálesetemet. Sajnos az orvosoknak dönteniük kellett. Vagy a kisbaba hal meg, vagy az anyuka. Tudja kedves, akkoriban még nem tudták mind a két életet megmenteni, hiszen nem voltak olyan fejlett technológiák, mint manapság. Így természetesen a gyerek mellett döntöttek, hiszen az anya ezt kérte a szülés előtt. Valamit már érezhetett, hiszen mikor betoltuk a szülőszobára, akkor az orvos gallérját megfogva kezdett el ordítani, hogy a baba a legfontosabb. Sajnos én közöltem a rossz híreket a férfival, mire ő csapkodva kijelentette, hogy nem akarja látni a gyereket. Azóta csak az újságokból hallottam róla, többet nem láttam a kórház közelében…”
Tanulságos kis történet volt a nővértől. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jelentéktelen lennék egyes embereknek.
Telefonom ütemes zenélésére kapom fel a fejem, és csak most veszem észre, hogy a lámpa is zöldre váltott, előlem pedig a sor teljesen eltűnt. Többen megelőznek, de a legtöbben csak angolul szidnak, és dudálnak. Ronaldo mosolygós arca jelenik meg a kijelzőn, mire a szívem hangosabban, és erőteljesebben kezd el verni. Sokat agyalni nem tudok, hiszen mögöttem már eléggé türelmetlenek, ezért csak felrakva a műszerfalon lévő telefontartóra, fogadom a hívást, közben padlógázzal áthajtok a még szabad jelzést mutató lámpa alatt.
-Szia. Tudom, hogy legkevésbé akarsz velem beszélni, csak Ramos túlságosan el van azzal foglalva, hogy feltérképezze Larissa száját. Jól van, megtaláltuk, már Marcelo is járt bent nála, igaz nem jutottak sokra, hiszen megjelent Don Juan. Itt vagyunk a Cádizi központi kórházban. Sergio múltkor nem mondott semmit sem, ezért fogalmam sincs arról, hogy éppen mit csinálsz és hol vagy, de gondolom nem is akarod velem megosztani. Csak tudd, hogy sajnálom, és túlreagáltam mindent. Mivel nem szólalsz meg se, ezért le is rakom. Ha meggondolnád magad, tudod, hol érsz el. Szia. –végig hadart, így nem tudtam semmit sem reagálni a mondandójára. Nagy levegőt véve kezdenék el beszélni, de már csak a sípolást hallom a túlsó oldalról.
Istenem, ilyenkor imádom a férfiakat. És még ők mondják, hogy nem tudnak és nem is szeretnek telefonálni. Mivel barátom még csak sejteni sem sejti, hogy éppen Angliában vagyok, ezért azt sem tudhatja, hogy ez a hívás dupla annyi lesz, mint amennyit eredetileg fizetnie kellett volna érte. Ördögi mosolyt felvéve az arcomra, meghúzatom a motort, majd egészen a reptérig autókázva, veszek egy Cádizi jegyet, és elindulok az új életem felé…
Miután Sergioval olyan szépen egymásra találtunk a kórházban, bejöttek Roniék és haragosan szét is választották az ölelésünket. Természetesen én nem rágtam be rájuk, ellentétben Ramossal, aki kapott Ronitól egy jó kis fülest. A nagy nevetés közepette megkértem őket, hogy vigyenek haza, hiszen nem tudtam abban a fantasztikus kórházi ágyban normálisan aludni. A legjobbat akarták nekem, de valahogy mégsem volt olyan kényelmes, mint a Madridi házunkban elhelyezett hatalmas franciaágy. A srácok elintézve a papírmunkát, nem sokkal később egy látogatót hoztak hozzám, aki megszemélyesítve Tessa volt. Sokkolt tekintettel léptek be a szobába, majd mikor Tess megkérte őket, akkor már távoztak is.
Kiderült, hogy van egy kishúgom, akiről fogalmam sem volt. Ha lehet azt mondani, akkor most apára még jobban haragszom. Nem gondoltam volna, hogy tud ilyen aljas is lenni. Természetesen a testvérem elkezdett könyörögni, hogy emiatt ne utáljak meg senkit, még csak ne is legyek mérges senkire, hiszen az ő szemszögéből nézve ez nagyon is célszerű dolog volt.
Andrew nem keresett telefonon, nem írt sehol sem, már egy ideje nem is beszéltünk. Tessa mindenért magát okolja, és az istenért sem lehet megértetni vele azt, hogy ehhez neki ilyen téren semmi köze nem volt. Azt hitte, hogy az a kis lelkis szöveg valamit felébresztett benne, de úgy tűnik még csak nem is változtatott a felállásán. Számára én már nem léteztem, ahogy a húgom, Tessa sem.
A lábam elég jó tempóban javult, 2 hete már újra a Real Madriddal edzhetek, és szerintem ez volt számomra az egyik legnagyobb ajándék. Mourinhoval az utóbbi időben rengeteget beszélgettem, és kiderült az is, hogy távozni akart a klubtól. Szerencsére időben érkeztünk vissza, így volt pár olyan ember, aki hangot mert adni a véleményének, és meg merte fűzni a jó öreg edzőt, hogy ne hagyja el a csapatunkat, hiszen rengeteget köszönhetünk neki.
Marcelo, alias Csokipuffancs rengeteget szokott a mai napig is hülyülni, aminek nagyon is örülök. Ha nem vele, akkor rajta tudok nevetni, és emiatt egyáltalán nem sértődik meg. Természetesen még mindig felfújja magát, de utána megpróbálja megtorolni sérelmeit is, ami abból áll, hogy én futok, ő pedig próbál elkapni. Rengeteget segítettek ezek a srácok, és még mindig hiszek abban, hogy másfél hónap alatt nem tudtam volna felépülni, ha ők nincsenek.
Mourinho összehívja a csapatot a nagy döntő előtt. Az életemen múlik körülbelül ez a meccs, és ami a legnagyobb örömöt szerezte számomra az-az volt, hogy kezdőbe kerültem. Elég kockázatos dolog pont a Manchester United ellen két csatárral felállni, de az edző ezt is képes volt bevállalni.
Sergioval rengeteget javult a kapcsolatom, és ha létezik olyan, hogy valaki a szerelmében minden nap valami újat tudjon felfedezni, akkor ez a mi kapcsolatunkban sikeresen megvan. Nem gondoltam volna, hogy pont ezzel az őrült spanyollal fogok komoly kapcsolatot kialakítani, de valahogy ez most így természetes számomra. Már nem tudom nélküle és a csapat nélkül sem elképzelni az életemet.
Tessaéknál is minden tökéletesen alakult az utóbbi időben. Barátnőm, az-az testvérem a sok zűrös dolog után, mégis Ronaldo mellett kötött ki, és most várják az első babájukat. Meglepett a hír, hiszen azt sem gondoltam volna, hogy a nagy katalán drukker, aki világ életében gyűlölte a portugál zsenit, az majd pont a focistának fog gyereket szülni. Mikor kijutottunk a kórházból, rá egy hétre körülbelül Ronaldo megpecsételte kapcsolatukat egy gyönyörű gyémántgyűrűvel, ráadásul 3 hete az is kiderül, hogy Tessa terhes. Szép az élet, ha olyanokkal vagy, akiket szeretsz.
Eljött hát a meccs napja, és kezet fogva a bírókkal és a játékosokkal, felálltunk a kezdő állásba. Mivel az érme írás lett, ezért az ellenfél kezdett. Nagyon szép focit játszott az angol csapat, és előnyükre vált az ismerős stadion is. Ha a szabálytalanságokra tekintettel vagyunk, akkor sajnos a spanyol csapat többször kapott sárga lapot, mint a Manchester United játékosai. Igaz eddig csupán csak 2 sárgát osztott ki a bíró, Sergionak és Benzemanak, de a másik oldalon egyetlen lap sem lett az ég felé emelve.
Egy hatalmas helyzet után elkezdtem ordítani a védelmünkkel, mire Marcelo is és Sergio is csak meghunyászkodva, lehajtott fejjel arrébb somfordált. Egyetlen szerencsénk volt, mégpedig az, hogy Iker a kapusunk. Bíztató pillantással néz rám, mire egy kacsintás után felmutatok egy négyest. Sokan úgy érthetik most a tévé előtt, mintha Ramos számára céloztam volna, de ezt egyedül Iker értette, persze rajtam kívül. Szemeimmel jelezek Roninak, hogy figyeljen, mert a félidő előtt ő fogja kapni a labdát, majd passzol Özilnek, ő pedig engem játszat meg. Fejben már megvolt az egész terv, és csak reménykedni tudtam abban, hogy az angol védelem, későn fog kapcsolni.
Láttam a szemükben, hogy tudják, mire vagyok képes, de ugyanakkor ott volt a kétely is, hiszen nem egészen két hónapja a balesetemről írtak az újságok.
Egészen a félpályáig felfutottam, mire a MU csapatának a fele mellettem kötött ki. Persze, ahogy gondoltam. Többen is látták azt, hogy Ikernek mutogatok, természetes, hogy úgy vették, engem fog megjátszatni a spanyol kapus. Nevetésemre pár játékos felkapta a fejét, de nem volt elég idejük a reagálásra, ugyanis Özil mellett futottam fel a kapujukig.
Már csak egy perc a hosszabbításból, és előnyben van a Ferguson által vezetett csapat.
Gyorsaságomnak sérülésem sem vetett véget, így történhetett az, hogy a szokásos cselt bevetve, az éppen érkező Marcelo fejelte a hálóba a labdát. Mindenki azt várta, még a kapus is, hogy rálövöm a kapura, ezzel szemben ismételten kapufát találtam el, így Van der Sarnak már ideje sem volt arra, hogy felálljon a fűről, és a következő helyzetet mentse. Sikeresen kiegyenlítettünk, és a bíró azonnal le is fújta a mérkőzést.
Elindulva lefele a pályáról egy erős lökést érzek magamon, majd a hangos bírói sípra kapom fel a fejem. Ramos már éppen elindult Rooney felé, de megfogva a karját sikeresen vissza is rántom. Az angol labdarúgó még a félidőben sikeresen besárgul, amin csak jókat mosolygok. Többször mondták már, hogy a meccseken őt igazából csak az ösztönei vezérlik, de ezt egészen eddig a percig nem hittem el. Nem foglalkozott azzal sem, hogy nő vagyok, simán nekem jött volna, ha Roni és Xabi Alonso nem áll meg mellettem. Szerelmem pedig tuti bemosott volna egyet Waynenek, de semmi értelme nem lett volna.
Az öltöző folyosóján Ramos magához húz egy csókra, majd betolva az ajtón, kint marad egyedül. Csodálkozva nézek a mosolygó focisták felé, de igazából azzal törődök, hogy igyak egy kortyot és lejegeltessem a bokámat.
-Srácok, én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy valamit titkoltok előlem… de nem lehetne burkoltabban csinálni ezt az egészet? –a hangos kacagást én is megmosolygom. Ez a csapat az életem.
Az edző érdekes módon csupán öt perccel a szünet vége előtt esett be az ajtón, majd egy hatalmasat bólintva elkezdett hadarni.
-Nincs sok időm, de el kellett valamit intéznem.
-Megvesztegetted a bírót? –csalafinta tekintetemre csupán egy nyelvnyújtást kaptam, ami Moutól kicsit szokatlan volt még. A levegő megfagyott az öltözőben, de az én kacagásom törte meg a kínos csendet.
-Viccet félretéve. Nagyon jól játszottatok, és az utolsó pillanatban egy gyönyörű góllal egyenlítettetek. Nem kezdek el papolni arról, hogy mit kéne csinálni, csupán arra kérlek titeket, hogy a szívetekkel játszatok. Hiszek bennetek, és tudom, hogy képesek vagytok megverni őket! –a mondata végén már nem volt időnk arra, hogy elkezdjünk lelkizni, és együtt sírni a terem padlóján, el kellett indulnunk visszafele.
Fellépve a pályára többen is engem figyelnek. Jó természetesen, azért mert lány vagyok egy híres spanyol csapatban, de akkor is. Olyan fura érzésem volt ezzel kapcsolatban, aminél az sem segített, hogy a híres Ferguson rám mosolyogva bólintott egyet. Kényelmetlenül érzem magam, mégis miután Mout megölelem, felállok a kezdő helyemre. De nem történik semmi. Benzema helyére besétál Sergito, mire a szívem őrült tempóban kezd el dobogni. Hatalmas füttykoncert kíséri végig a mozdulatait, de ő csak a szemembe nézve letérdel elém és a már a kórházban látott kis ékszeres dobozt a kezében tartva, egy régi monológomat idézi.
-Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad az emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid, vagy az ellenállhatatlan mosolyod- mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz- éppúgy, mint mikor először találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem, - szerelmes leszek. Egyetlen egy kérdést teszek fel, és bizakodom a pozitív válaszban. –közben kinyitja a dobozt, és meglátom életem legszebb gyűrűjét csillogni szerelmem kezében. –Leszel a feleségem?–hirtelen megszólalni sem tudok, szétnézve a csapaton, mindenki bőszen kezd el bólogatni. Puffancs, mintha meg is könnyezte volna ezt a jelenetet, de ebben annyira nem vagyok biztos. Bár Marceloból sok mindent kinézek. Ez a kis kitekintés csupán pár másodpercet vett igénybe, majd az összes érzékemmel a spanyolra összpontosítok. Rendületlenül mosolyog, ami az én számat is automatikusan egy görbe vonalra húzza.
Letérdelve elé, félelmet láttam a szemében megcsillanni. A tömeg egy emberként ordította az igen szócskát, az én szívem pedig kezdett felolvadni a kezdeti fagyosságból. Lágyan megcsókolva életem értelmét a fülébe suttogtam a varázsszót, mire egy apró puszit nyomva a számra rögtön felpattant és engem is felkapott az ölébe. Megpörgetett én pedig csak nevetni tudtam ezen az egészen. Mourinho felsétált a pályára, ahogy Ferguson és pár játékos is odajött hozzánk gratulálni.
-Mou, mégis honnan veszed azt, hogy igent mondtam neki? –kíváncsian fordulok az edző felé, mire ő csak fejcsóválva egyetlen rövidke kis mondattal válaszol.
-Szereted.–ez az egy szó mindent elárul. Hatalmas ölelés után odajött a bíró is, és a négy partjelző nevében is gratulált, majd közölte, hogy el kéne kezdeni a második félidőt, mert őt kinyírja az UEFA. Megköszöntem neki is a segítséget, majd Mounak átnyújtva a dobozt, elindultam vissza a félpálya felé. Edzőm azért még egy utolsó mondatot odaszúrt a távozása előtt. –És természetesen Ramost nem olyan hülyének ismertem meg, aki egy nemre így reagált volna.- kacagásom ismételten átragad a csapattársakra, majd végre beállva az adott helyemre, elkezdődik a mérkőzés.
Lehet túlozni fogok, de mintha az egész csapat megváltozott volna. Felszabadultan rúgják a bőrt, és még a labdabirtoklási arány is a mi oldalunkon volt. Rooney egy rossz becsúszásnál eltalálta a bal lábamat, amit már kezdtem unni, hiszen minden egy ilyen megmozdulás után kezdődött. Tekintek itt Sergiora, aki elintézte a lábam, és azóta is ezzel kínlódok. Még most sem volt száz százalékos állapotban, Mou viszont látta rajtam, hogy az életemet adnám ezért a meccsért, így megkockáztatta azt, hogy a kezdőbe állított. Nem kellett több percet várnom, a bíró máris jött és mutatta, a szabadrúgás helyét, amit most kivételesen nem Roni, hanem én végeztem el. Hogy miért? A válasz egyszerű. A lábam most eléggé sajog ahhoz, hogy bemenjek a tömegbe és harcolva a labdáért, ügyes manőverek után fejeljem azt a hálóba. Addig a pillanatig, ameddig a bíró nem fújt a sípba, Ronaldo idióta mozgását utánoztam, amit egyszer még Pufi mutatott meg nekem. Úgy érzem jó hangulatot varázsoltam a félelmetes meccs alatt, hiszen a közönség hangos éljenezésbe, a csapat nagy része pedig halk kuncogásba kezdett. A kivetítő hirtelen Tessat mutatta, aki mosolyogva kísérte figyelemmel a kis közjátékunkat. Felmutatva a mutatóujjam, csak annyit jelentettem ki, hogy „Figyelj!”, majd a sípszóra, rácsavartam a kapura a labdát. Egy helyben állva rettegtem, hiszen ha ez most nem jön össze, akkor egy gyönyörű kontrától akár hátrányba is kerülhetünk.
A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a játékszer irányát, majd mikor a kapus vetődött, hangos hörgéssel adták nem tetszésüket erre a megmozdulásra. Magamban jót mosolyogtam, majd ismét felemelve az ujjam, a labda a hálóban landolt. Elsőnek Sergio jött oda hozzám, majd miután az ölébe ugrottam, elindultak a többiek is felénk. Még én barátomon, most már persze vőlegényemen lógok, addig Pufi hátulról, Roni pedig oldalról ölel át minket.
„Akár egy nagycsalád!”Gondolatomon csak mosolyogok egyet, majd rábízva magam Sergiora, elengedem a nyakát, és egy fura mozdulat után adok Roninak is és Marcelonak is egy hatalmas cuppanóst.
A meccs egész végig eléggé kiegyenlített volt, mind a két csapatnak rengeteg helyzete adódott, de vagy a kapus, vagy a védelem volt eredményes. A végeredmény nekünk kedvező, ugyanis egy 2-1-essel megvertük a híres angol csapatot. Amint lelépek a pályáról, az-az első, hogy a kis dobozt Ramos kezébe dobom, aki újra letérdelve felhúzza az ujjamra a kék gyémánttal ellátott eljegyzési gyűrűt. Mielőtt felpillantana, ad egy csókot a kőre, majd a közeledő angolokra kapja fel a fejét.
Meglepetésemre pár játékos mosolyogva jön gratulálni. Nani, Valencia, Vidic, Wes Brown és a híres Ryan Giggs is a lelkünkre köti, hogy szeretne részt venni majd a szertatáson is.
Elindulva végre az öltöző felé, az angolok edzője állít meg minket. Már várnám a gratulációt, de Sergio elengedi a kezem és egyedül hagy Fergusonnal.
-Gratulálok azért is, hogy mennyasszony vagy, és természetesen a meccsért is. Tudtam, hogy jó játékos vagy, de nem gondoltam volna, hogy a szívedet és a lelkedet is beleadod ebbe a meccsbe. –egy mezt nyújt át, amire a 2012-es szám van rányomtatva, mire én is leveszem a mezem és a kinyújtott kezébe helyezem.–Köszönöm szépen. Egy élmény volt a te futballodat nézni...- majd ezzel az utolsó mondattal magamra is hagy.
A meccs után természetesen még rendeznek egy „kis” ünneplést az öltözőben, de fáradságra hivatkozva mi elindulnánk haza, persze az edző bemutatja az egész csapatnak a családját, a srácok pedig ott énekelik a spanyol dalokat velünk, így még maradunk. Mikor Roni kijelenti, hogy ő is megy haza Tesshez, akkor mindenkitől csak értetlenkedő pillantásokat kap, természetesen meg is értem, hiszen ő az, aki nem marad ki egyetlen jó buliból sem. Végül páran még elindult haza, a többiek sorsát pedig már nem nagyon tudom…
Szerelmemmel eldöntöttük, hogy felfogadunk egy rendezvényszervezőt, és természetesen Mouval és a vezetőséggel is megbeszélve, a templom után az eskünket a Bernabeuban tesszük le. Minden egyes dolgot segítséggel intézek el, viszont a ruhám kiválasztásához semmilyen nőt nem akarok magam mellett tudni, az eladón kívül. Rám beszélnének olyan dolgokat a barátnők, amit soha nem vennék fel, ezért Ronival és Pufival indulok el ruhát nézni.
-Tudod, reménykedtem abban, hogy együtt öregszünk meg. –Puffancs szomorú hangjára érdeklődve fordulok hátra, ugyanis most kivételesen Roni vezet.
-Ezt meg, hogy érted Marcelo?
-Úgy, hogy most majd szépen elmész nászútra meg nyaralni meg ilyenek, és jó, ha a pályán látlak majd…- nyelvével csettint egyet, majd bosszúsan kinéz az ablakon. Barátom szavain gondolkozva, elönt a bűntudat.
-Figyelj Puffancsom. Már csak 24 óra van hátra, és most akarsz teljes mértékben összezavarni? Mellettetek leszek, úgy, ahogy eddig is támogattalak titeket. Sergio mindig is fontos volt az életemben, és most jutottunk el oda, hogy egy magasabb szintre helyezzük a kapcsolatunkat. Nem foglak hanyagolni titeket, ezt mégis hogy gondoltad? –a szemében lévő lelkes csillogás magával ragad, majd már csak Roni figyelmeztető hangjára kapjuk fel a fejünket.
-Megjöttünk. Ez a bolt az egyik ismerősömé, itt csak minőségi ruhával találod szembe magad.–belépve az üzletbe, szebbnél szebb ruhákat látok felakasztva. Érdekes módon, ami elsőnek feltűnik az-az, hogy négy darab ruha külön található. Megérzésemre hagyatkozva rögtön elindulok feléjük.
-A legszebb darabokat kiválasztottam neked, de természetesen, ha nem fog tetszeni, akkor szétnézhetsz nyugodtan!–bízva Roni ízlésében, egyesével megszemlélem a ruhákat, majd Pufi noszogatására fel is próbálom őket.
Az első egy habos-babos ruha, tetszeni tetszik, olyan igazi hercegnős, de valahogy nem engem jelképez. Ezt a srácoktól is megkapom, tehát félig levéve lépek vissza az öltözőbe. A focistáim kint várakoznak egy kanapén ülve, és Pufi pezsgőt iszogatva flörtöl az egyik eladó lánnyal. Megmosolyogtat ez a jelenet, de amin a legjobban csodálkozom, az nem más, mint, Roni. Mindig is azt az elvet vallotta, hogy nem vakságot fogadott, csupán hűséget. És most mégsem néz rá egyetlen lányra sem a boltba, bár ez alól én kivétel vagyok. A második ruha túl egyszerű volt számomra, így azt már fel sem próbáltam, a harmadikban pedig az nem tetszett, hogy túl nagy volt az uszálya, abban pedig egy focistadionba nehéz lett volna közlekedni. Minden ruhát egyesével néztem végig, így az utolsó még kakukktojás volt számomra.
-Édes, jól vagy?–Roni valószínűleg az ajtó előtt áll, és arra vár, hogy ismételten egy csodában lépjek ki. Viszont én csak elmerülten tanulmányozom álmaim ruháját. Mell résznél fekete csipkéből virágmintákat formáltak, a felső testem vonalát egészen a derekamig követte, majd onnan hatalmas harang formában terült el a földön. Körülbelül a térdemnél szintén fekete csipkéből egy sávot kidíszítettek, majd egy hatalmas virágot odabiggyesztettek. Mivel válasz nem érkezett barátom kérdésére, ezért kinyitva az ajtót, szájtátva belépett a helyiségbe. Egy nyögés és egy jézusom mondat után mély levegőt véve, megforgatott, és elismerően nézett végig rajtam. –Gyönyörű vagy. –hatalmas mosoly terült el az arcomon, majd adva egy csókot pofijára, kiléptem az öltözőből és elindultam néger barátom keresésére.
Ahogy sejtettem, éppen most is az egyik lányt szédítette, de látszott az eladón, hogy csak az lebeg a szeme előtt, hogy Marcelo is focista.
Megkocogtatva a brazil fenegyerek vállát, hátrébb lépve vártam a reakcióját. Kétszer pörögtem, természetesen a szoknya részt kicsi megemelve, nehogy egy kecsesebb forgásnál szépen végignyaljak a padlón. Körülbelül ugyanazt a reakciót kaptam, amit Ronitól, de barátom pár pislogás után elájult. Kacagva dobtam hátra majdnem derékig érő hajamat, majd fejrázás közben megpofozgattam Pufi pofiját.
-Ó te csuda. Kelj már fel, ennyire nem vagyok szép!–kinyitva a szemeit pislog párat, majd határozott felülés után csak figyel, de nem szólal meg. Kicsit aggaszt ez a cselekménysorozat, hiszen várnám a megerősítést. Nem fogom én ezt megbánni? Kétségbeesett tekintetemre végigsimít az arcomon, majd két mondatával minden kételyem elúszik.
-Gyönyörű vagy, és ezt mindenki tudja, ahogy Sergio is. Neki volt esze, és lecsapott rád, mielőtt bárki más tette volna ezt meg.
Az esküvő előtti nap már nem találkozhattam Ramossal, ugyanis Ronaldo, Marcelo és körülbelül az egész Real Madrid, elvitte legénybúcsúra. Engem pedig a focista feleségek, és barátnők karon ragadva egy híres-neves klubba vittek, ahol pár feles után már az asztalon táncoltam legjobb barátnőimmel, Hannahval és Tessaval.
Eljött hát a nagy nap, és a gyomromban hatalmas görcs keletkezett. Rettegek, hogy az utolsó pillanatban nemet mond, vagy elszalad, esetleg közbelép Lara, és Sergio rájön, nem is engem szeret. Az agyam minduntalan csak kattog, a sminkemet pedig saját magamnak készítem el a nagy gondolkozás közepette. Cicásítva a szemem, a ruhához passzoló színeket festek magamra. Természetesen a csodát is pár perc után felkapom, de elsőnek a hajamat hatalmas loknikkal díszítve, szabadon hagyom. Éppen kiabálnék Hannahnak, hogy a fűzőt kösse be, de meglepetésemre Cescy lép be a szobába.
-Szia, mennyasszonyok gyöngye! Tudod Lari, el sem hiszem, hogy az én kishúgom, férjes asszony lesz pár óra múlva. Nem akarom elrontani a kedved, ezért is közlöm most. Mikor volt az a kis közjáték Selena, Brian és közted, akkor ugye mi mentünk a kórházba.–az emlékek hatására automatikusan a vállamhoz kapok, ami hellyel közel már begyógyult, de azért a hajammal majd az ott található heget, takarni fogom.–Brian megvárta a rendőrséget, és biztosíthatlak a felől, hogy barátod, Marcelo vallomást tett, így neked ezen már nem kell agyalnod. És csak, hogy tudd, elég csak egyszer hangosabban köhögnöd, és azonnal kimentelek, ha kell!–mosolyogva fordulok meg, ugyanis a fűzőm kötése közben elhangzott mondatok, mosolyt csaltak az arcomra. Megölelve barátomat, akire már-már testvérként tekintek, halkan pár mondatot súgok a fülébe.
-Köszönök szépen mindent Cescy, nélküled most nem lennék ott, ahol jelen pillanatban vagyok. Hidd el, nem lesz szükségem megmentésre, hiszen szeretem őt.–erős szorítása hamarosan enged, majd egy puszi után távozik a terem nagyságú szobából.
A szívem hevesen dobog, a gyomrom apró méretre zsugorodott össze, de az arcomon lévő boldog mosoly levakarhatatlan. Még páran bejöttek hozzám gratulálni, biztatni, és természetesen Ronaldo és Marcelo hülyesége sem hiányozhatott az esküvő előtt.
Mivel édesapám nem reagált a meghívóra, ezért megkértem úgymond nevelőapámat, Mout, hogy kísérjen az oltár elé. A portugál tréner mellém lépve kezet csókol, mire csak kacagva karolok belé. Hannah, Tessa és Mirian, koszorúslányokként kezdték meg a bevonulást, gyönyörű kék ruhában, amin szintén megtalálható pár fekete virág.
A tanúk már bent állnak az oltárnál Sergio oldalán, mire mi is belépünk a helyiségbe. A vendégek zsivaja elcsendesül, és mindenki egy emberként pillant az ajtó felé. Mosolyogva vonulunk végig a termen, először a vendégeken pillantok végig, majd csillogó tekintetemet szerelmemre függesztem. Hatalmas vigyorából megállapítom, hogy legalább olyan boldog jelen pillanatban, mint amilyen én vagyok, és egy macsósabb nézése után szívem hevesebb tempóra vált. Mou kezeimet átadja, majd két puszi után helyet foglal a családja mellett.
Megbeszéltük a pappal még a szertartás előtt, hogy az eskünket majd a legvégén, a Santiago Bernabeu stadionban szeretnénk lerakni, ezért azt a részt teljes mértékben átugrottuk. Az én gyűrűmet, Cescy, még Sergio gyűrűjét René hozta oda hozzánk. Igazából Marcelot szerettem volna, de ő túl felelőtlennek tartotta magát egy ilyen feladathoz. Barátnőim bíztatóan rám mosolyogtak, majd mikor felhúztuk egymás ujjára az arany karikát, végre kimondta a pap is a leglényegesebb szavakat.„Mostantól férj, és feleség vagytok. Csókoljátok meg egymást.” Ebben a pillanatban madarat is lehetett volna velem fogatni, és ez az érzés a gratulációk után sem hagyott alább.
Végig vonulva a stadion folyosóján, valami különleges érzés fogott el. Az egyik sarokban megpillantottam Sneijdert, és körülbelül a szívem szakadt a látványba. Szomorúan, magányosan állt, és figyelte a lépéseinket. Hiszen én pont ezt nem akartam. Nem akartam fájdalmat okozni neki, és nem akartam összetörni se. Elengedve Sergi kezét odasétáltam hozzá, de előtte természetesen még megkértem férjemet, hogy menjenek előre, pár perc és én is ott leszek.
Közelebb lépve a hollandhoz, lehajtja a fejét és csak bágyadtan áll továbbra is. Felemelve a kezem, végigsimítok az arcán, és egy lágy puszit varázsolva pofijára elkezdek beszélni.
-Én nagyon sajnálom ezt az egészet Wes, de meg kell értened, őt szeretem. Nem akartam neked fájdalmat okozni, de mégis megtettem. Tudom nagyon jól, hogy én vagyok a hibás, sajnálom…- mondatom végére már a könnyeimet nyeldesem, de fogalmam sincs miért tört össze szívem egy része. Szerettem ezt a férfit, hiszen ő is az életem része volt már, de a Sergio iránt érzett szerelmem erősebb volt. Lehajtott fejjel ellökte a kezemet az arcától, de én egy hirtelen mozdulattal csak átölelem, és mélyen belélegezve megszokott férfias illatát, teljesen megnyugszom. Könnyed mozdulatokkal eltolva magától elindul a kijárat felé, de még egy mondatot odakiabál nekem. Ez az egy mondat, ha lehet azt mondani, örömet okozna, de nem azzal a hangsúllyal, amivel most odavetette nekem, a számomra oly fontos férfi. „Légy boldog…”
A reakcióján agyalva indultam el a Real Madrid által fent tartott füves pályához, majd levéve a magas sarkút, felemelve kicsit a szoknyarészt, felléptem a pályára szerelmem mellé.
-Soha nem gondoltam volna, hogy ha kimenekülök apuci szoknyája alól, akkor pont egy spanyol focistába fogok beleszeretni. Hatalmas lépést tettem meg azzal, hogy elhagytam a már megszokottá vált ködös Londont, de egyáltalán nem bántam meg. Nem volt viharmentes a kapcsolatunk, de hiszek abban, hogy az igazi szerelem útjai mindig rögösek. Rengeteg dolgon mentünk keresztül, volt itt minden. Fájdalom, könnyek, öröm és az élet legszebb dolga, szerelem. Ismeretségünk elején még megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni. Szeretlek. –esküm végén lopok tőle egy gyors csókot, de szavaira már egyáltalán nem tudok figyelni. Megértem, amit mond, de nem tudnám elismételni, ugyanis édesapám megjelenik Mourinho mögött, és könnyes szemmel rám pillant.
Sergio érezhette a hangulatváltozásomat, ugyanis a fogadalma végén mellém állt, majd abba az irányba nézett, amerre Andrew állt.
Az élet megtanított minket arra, hogy a szerelem nem abból áll, hogy egymást bámuljuk,hanem hogy mindketten ugyanabba az irányba nézünk…
Sok olyan dolgot tanultam meg az élettől, amit a mai napig csak megköszönni tudok. Megtanultam, hogyan nőhetek fel anya nélkül, hogyan bírjam ki azt a fájdalmat, amit édesapám elvesztésénél éreztem. Mert igen. Apám eljött az esküvőmre, de csak közölni szerette volna velem, hogy nem akar egyedül meghalni. Súlyos betegséget, az-az egy tumort diagnosztizáltak a májában, természetesen, mint mindent, ezt a hírt is a nagy napon kellett közölni. Sergioval elköltöztem Londonba, arra a pár hónapra, amit még jósoltak neki, majd halála és temetése után ismét Madridban tengettük a szabad perceinket. Mourinho száműzött minket Caprira, és hangos kiabálás után kijelentette, hogy nem akar minket látni még minimum egy hónapig.
Sajnos a nászút időpontja elég sokat csúszott, de úgy érzem édesapám is megérdemelte a tiszteletet. Az Arsenalos fiúk igen keményen összezuhantak, az új edzőnek hála pedig szinte semmit nem értek el az utóbbi időben. Cescy hatalmas döntés előtt áll, Barcelonába igazol, és magára haragítja a szeretett szurkolókat, vagy marad az ágyúsoknál, és apait-anyait beleadva, harcol a trófeákért…
Marcelo, drága barátom sajnos nem került bele idén a brazil keretbe, amit senki sem értett igazán. Egy nagyobb sérülés után eljött hozzánk, Londonba, bemutatta újdonsült barátnőjét, de mivel nekem annyira nem volt szimpatikus a lány, ezért megharagudott rám. Természetesen az óta már szent a béke, és arra is rájött, hogy a boltból megismert lány, tényleg nem volt a legjobb választása.
Tessanak és Ronaldonak megszületett a kislánya, a nevén elég rendesen össze is vesztek, így lett a kislány Alejandra Catalina Ronaldo Swallow. Hatalmas bébiként jött világra, és az apja szemeit örökölve fogja elcsábítani a kis szende fiúkat. Én ezt már aznap, az-az február 4-én kijelentettem Roninak, hogy nyugodtan felkötheti a gatyáját…
Mou annyira bevált a Real Madrid csapatánál, hogy 5 éves szerződést írattak alá vele. Megnyerte a blancokkal a La Ligat, a bajnokok ligáját, és sikeresen össze tudta hozni a Real Madrid utánpótlás csapatát, így már hivatalosan is elkezdtük a leendő játékosokat nevelni.
Azt hiszem még magunkról nem beszéltem. Sergioval életem legszebb pillanatait töltöm a már megszokott családi házunkban, Tessaval, Ronaldoval és a kis Cataval a szomszédban. Húgom addig erősködött, ameddig Roni nem vette meg a mellettünk lévő eladó házat…
Továbbra is a madridistának tudom magam, de Ferguson eldöntötte, hogy így vagy úgy, de meg fog szerezni a Manchester Unitednak…
