Chapter 42.

Sziasztok!
Igaz nem érkezett valami sok visszajelzés, de úgy döntöttünk attól még megosztjuk Veletek a már kész fejezetet.
Jó olvasást!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Morandi - Angels)

Nem hagyom, hogy félelmeim eluralkodjanak józan eszemen. Erős lány vagyok, rengeteg dolgot kibírtam már az életben, ez semmiség most. Nem fogja semmiféle negatívum beködösíteni napomat, mert nem hagyom. Magabiztos, boldog nő vagyok, akinek az a legnagyobb problémája, hogy miképp hozza rendbe házasságát. Tudom jól, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Mindig kimondom, amit gondolok, hisztizek, néha pedig túltervezem a dolgokat. Valamikor a saját fejem után megyek, épp, ahogy jól esik. Szeretek elveszni egy pillanatban, egy mosolyban, egy nevetésben, de sok pofont kaptam már. Viszont megtapasztaltam, hogy küzdeni kell, és semmiféleképpen sem szabad feladni. Ez a dolog sem fog kifogni rajtam, nem törődöm senkivel addig, ameddig van, ki támogasson. Muszáj pozitív életszemléletemet elővenni, régen voltam már ehhez hasonló depresszióba. De talán most ütnek ki rajtam az elmúlt év gyötrelmei.

Megérkezve a stadion elé, Ronaldo türelmetlenül várja, hogy kiszálljak autómból. Gucci szemüvege eltakarja fél fejét, de a tekintete átüt a sötétített üvegen. Ő is ideges. Megölelve megpróbálok egy kis energiát nyerni a nagy diagnózishoz, de kezem remegését nem tudom befolyásolni.

-          Két kocsival kéne mennünk, ugyanis a kórház után lesz egy kis elintézni valóm. –aprót bólintva tudatja velem, megértette kérésemet. Telefonomat elővéve, rövid üzenetet pötyögök Fabregasnak. Érdekes, szívem már nem tudja azt kimondatni velem, hogy legjobb barátomnak.

Meg sem állunk a kórház bejáratáig, szerencsére a fotósok most valahol máshol tartózkodnak. Nem kéne egy szaftos pletyka, miszerint Ronaldotól várok éppen gyereket. Sajnos a média már csak ilyen, a legkisebb dologból is elefánt méretű cikket hoznak le. Pedig, ha tudnák, hogy most fog romba dőlni jövőképem, nem lennének ilyen boldogok. Ha nem folytathatom pályafutásomat, valami össze fog törni legbelül. Ott, ahova csak nagyon kevesen látnak be. Ronaldo átkarolva vállamat megáll a fotocellás ajtó előtt, majd belépve, egyenesen egy iroda felé lépked. Kérdő tekintettel nézek rá, de nem veszi észre rejtett felszólításomat. Homloka ráncokba szalad, valamin nagyon gondolkozhat. Megtorpanva megfogom kezét, érdeklődve néz vissza rám.

-          Nem lesz semmi baj, ne legyél ilyen ideges. –bátorító mosolyom most cserben hagy, leginkább nekem lenne pedig szükségem erre.

-          Tudom. Szóltam egy új orvosnak, aki teljes mértékig megbízható. –bekopog az ajtón, majd egy ismerős szőke csapzott hajat vélek először felfedezni. Barna tekintete melegséget tükröz, a felismerés őt is hamar utoléri.

-          Will? –ő vizsgált Sneijder segítségével még Olaszországban. De mit keres ő itt?

-          Szia Lari. –kedves mosolya bizakodással tölt el, belépve a hangulatos irodába, helyet foglalok a vizsgáló asztalon. –Mi a probléma? Nagyon zaklatott voltál! –portugál barátomra nézve várom megfelelő válaszát. Egyáltalán honnan ismerik ők egymást?

-          Nagyon bizalmasan kéne kezelni ezt az esetet. –barátom bólint egyet, Ronaldo pedig folytatja a regélést. –Mostanában rosszullétekkel küzd, és a bokája is tropára ment. Az édesapja rákban hunyt el, és most szeretnénk kideríteni, hogy Lari örökölte-e azokat a géneket. –érdeklődve hallgatom végig történetét, úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék.

-          Mit takar a rosszullét? –orvosom elém lépve belevilágít szemembe.

-          Fejfájás, gyengeség, szédülés, hányinger és orrvérzés. –monotonon darálom a már megszokottá vált tüneteket. Bosszúsan vonja össze szemöldökét, portugál barátom viszont a háttérbe húzódva, leszegett fejjel áll. –Úristen, ne temessetek már el. –felcsattanva hülyeségükön hitetlen tekinteteket kapok. Vigyorogva nézem végig a két férfit, amire felhorkanással reagálnak.

(Nelly Furtado - Spirit Indestructible [magyar])

-          Átmegyünk a röntgen szobába, csinálok pár képet a lábadról. –felnőttes szigorral pillant le rám, de kedves mosolyát most sem tudja elrejteni. Belépve velem a röntgenbe, eltűnik a fal mögött, majd képet csinálva bokámról, érdekes kifejezéssel lép vissza pár perc múlva hozzám. –Egy kérdés. Hogy tudsz ezen a lábon járni?! –mérges hangját meghallva rájövök, elkéstem. Nem kellett volna eddig húznom az orvost, de be kell vallanom legalább magamnak, féltem.

-           Nem csak sétálni, futni és focizni is tudok. –magabiztos tekintettel húzom ki magam, mellkasom dagad a büszkeségtől. De minden csak álca. Lelkem mélyén igenis hülyének érzem most magam.

-          Gratulálok. Átküldtem a képeket a gépemre, menjünk. –karjaiba kapva a rövid távot együtt tesszük meg. Az ismerős helység kissé megnyugtat, de felfigyelve a képekre, morogva szaladnék neki a szemközti falnak. –A szalagok olyannyira megnyúltak, hogy csodálkozom azon, hogy nem megy ki minden lépés után a bokád. A második lábujjadból induló csont meg van repedve, még a harmadiknál lévő el is van törve. Bokacsontodat már csak a szent lélek tartja, az ott található porc rendesen elkopott. –szavai keményen hatnak rám, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a baj. –A duzzanatot valószínűleg valami gyulladás okozza, a véraláfutást pedig az elpattant hajszálerek teszik ilyenné. –végigsimítva lábamon végignyomkodja sípcsontomat, majd térdemhez érve, bosszankodva rázza a fejét. –Térdkalácsodban folyadék van, amit le kell szívatnom. Valószínűleg túlságosan megterhelte az, hogy valamilyen szinten megkönnyítse lábfejed dolgát. –a sírás határán lebegek, nem tudom, mit tehetnék jelen pillanatban. Következő mondata viszont lesokkol. –Műtét, nincs mese. –gyors fejrázásba kezdve, próbálok menekülési útvonal után nézni. Ablakon nem ugorhatok ki, hiszen három méter magasban vagyunk, az ajtóig viszont nem érnék el. –Ne is agyalj kislány. Ezzel nem tudok mit csinálni már. Ha hamarabb jössz, talán fizikóval ki tudtalak volna kúrálni, de így nem megy. Én sem vagyok Isten… - csalódott hangját meghallva, elszégyellem magam. Magabiztosságom jelen pillanatra már teljesen eltűnt, szavai vízhangoznak fülemben.

-          Nem érdekel Larissa a kifogásod. Ha az orvos azt mondja, műtéttel helyre tudja hozni, neki fogsz esni ennek az egésznek. –Ronaldo hangja kísértetiesen hat, teljesen elfelejtkeztem jelenlétéről.

-          De a holnap esti meccsen még ott leszek. –hangom nem tűr ellenvetést, barátaim lemondóan rázzák fejüket. Leugorva az ágyról, nem számítok arra, hogy bal lábbal érkezem a földre. Persze, mindig a fájós végtagjaidat ütöd be először, ha esel, azon landolsz. Ez általában így szokott menni. Bosszankodva ülök a földön, szám sírásra görbül, mire aggódva guggolnak le hozzám.

-          Legalább vért hagy vegyek tőled. Antibiotikummal le tudjuk vinni a gyulladást. Egy MRI-re is el kell menned. Bővebb anyagból több dolgot tudok kihozni. –beszéd közben már készíti a tűt, mire megadóan nyújtom ki karomat. –Na, tekintve arra, hogy aránylag egészséges sportoló vagy, jó a vénád. –innentől kezdve áttér orvosi szemlélővé. Gyorsan szúrja belém, még felszisszenni sincs elég időm. Négy kémcső után leveszi gumikesztyűjét, majd az ajtó felé lépkedve, visszatekint rám. –Pár perc, elvégzem a kigondolt teszteket, felgyorsítom a folyamatot, maximum fél óra, és mindent megtudunk. –hatalmas vigyorából arra következtetek, hogy harminc percig foglaljam el magam, mert nem fogom látni. Bólintva egyet felállok, majd kicsit megszédülve ugyan, de nézelődni kezdek.

-          Kérlek Lari, ne makacskodj. Sokkal jobb lesz, ha túl leszel a műtéten, és új erővel szállhatsz vissza a ringbe. –portugál barátom könyörgőre veszi a figurát, de elfoglalva magam figyelmen kívül hagyom szavait. A falon rengeteg kép, kitüntetés található, ablak előtti asztalán pedig legjobb barátjával egy közös képet vélek felfedezni. Sneijder mosolyogva karolja át Willt egy fotó erejéig, magam előtt látom a jelenetet. Imádták egymást szóban szívatni, a legtöbbször apró, de vicces viták alakultak ki közöttük. A gyermekies civakodásoknak általában sörözés volt a vége, mindig az hívta meg a másikat, aki éppen a sértegető szerepet töltötte be. Az ajtó nyitódik, barátom lép be rajta.

(Three Days Grace - Pain [magyar])

-          Mi az, kiderült a vércsoportom? –kacagva huppanok fel az ágyra, de tekintete arcomon időzik.

-          Vedd komolyan. A jó hír, hogy ráknak semmi jele. Viszont mióta drogozol?! –mérges tekintetét köztem és papírom között jártatja, majd mély levegőt véve, leül dolgozószékére.

-          Én, én nem… - nem hagyja, hogy végigmondjam monológomat, felcsattanva szakít félbe.

-          Legalább nekem ne hazudj Larissa! –most valóban dühös, de nem tudok választ adni kérdésére.

-          Soha nem lennék képes arra, hogy bármit is szedjek! A fenébe is Will, sportoló vagyok! –az ideget sikeresen belém állítja, elhúzott szájjal próbálok agyalni a nemrég történt dolgokon, de semmi nem jut eszembe.

-          Még mindig benne van a szervezetedbe. –csalódott pillantását nem tudom eltűntetni magamról, fogalmam sincs, miért történik mindez velem.

-       -  Rakj egy rögzítőt a lábamra. Elmegyek a lakásomba. –száját tiltakozásra nyitja, de egyetlen tekintettel elhallgattatom. –Rendben leszek. A címemet és Ronaldo számát tudod, tehát, ha meg akarsz találni, nem lesz lehetetlen küldetés. –egy speciális bokarögzítőt vesz ki a szekrényből, viszont a mozdulatai bizonytalanok. Gondolom, agya folyamatosan zakatol, hogy el merjen-e egyáltalán egyedül engedni. Zaklatott állapotban nem éppen célszerű az, ha az ember vezetni akar. Főleg, ha az-az ember én vagyok. Végezve munkálataival, óvatos mozdulatokkal leszállok, majd egy bólintás és intés után kilépek a csendes folyosóra, portugál barátommal az oldalamon elindulok a parkoló felé.

         - Tényleg nem drogoztál? –halk hangja meglep, vonakodva ugyan, de rá pillantok.

-          Őszintén te zseni. Olyannak ismersz, aki egy ilyennel keresztbehúzza a karrierjét? –vállamra rakva kezét próbál nyugtatni, de számomra most minden lehetetlen.

-          Lehet, ezért nem emlékszel az estékre. Lehet belekevertek valamit az italodba. –a felismerés hirtelen ér utol. Valóban ez lehet a megfelelő indok, viszont most egy emberre van szükségem, aki talán még vár otthon…

(Matías)

(Ed Sheeran - This)
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.

-          Látom, nem tudsz egyből igent mondani, viszont nemet sem, tehát hagylak gondolkodni. majd még kereslek, de itt a számom, ha hamarabb jutnál dűlőre. Gondolj át mindent aztán rájössz, hogy nekem van igazam. – lehúzva a maradék bort felállt, majd elindult a kijárat felé. – Ja és nem kell fáradnod, kitalálok egyedül is. Viszlát. - legalább azt a terhet leveszi a vállamról, hogy fel kelljen állnom miatta. Hihetetlen, hogy tönkre akarja tenni két ember életét plusz egy harmadikat is a kicsi Cata személyében.

A kezdeti sokk nem tudom, hogy miért nem akart feloldódni bennem. Sok mindent hallottam már, de nem tudtam, hogy ilyen gonosz emberek is léteznek. A nagy sokban eszembe jutott, hogy a kicsit a hordozható kiságyba tettem, de amint ránéztem láttam, hogy nem volt okom félni ugyanis elaludt a beszélgetésünk közben. A legnagyobb baj velem, hogy hiába nem akarok ártani Tessanak erősen gondolkodom azon, hogy felemeljem a telefont és tárcsázzam Sandy számát, majd a tudtára adjam, hogy közreműködöm vele az ördögi tervében. Bár még azt sem tudom, hogy mit tervez, de biztos, hogy nem egy egyszerű módszert fog választani, ha már kiskorában is volt olyan szörnyeteg, hogy elküldte a mostohatestvérét egy akadémiára. Na, mindegy a lényeg annyi, hogy egyenlőre még gondolkodni sem fogok az ajánlatán hiszen nem szeretnék senkinek sem ártani. A lapot, amelyet letett a dohányzóasztalra a telefonszámával ellátva a tárcámba rejtettem, ugyanis nem szeretném, hogy Tessa megsejtse, hogy a mostohatestvére itt járt, azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy arra is rájöjjön, hogy miféle üzletet kínált nekem az a nő.

Egy kicsit ledőltem a kanapéra és észre sem vettem, hogy elszundítottam, csak akkor, amikor Cata síró hangja rángatott vissza az álomvilágból. Hangosan sírt és a kiságy széléhez állva várt valakire, és bár lehet nem engem szeretett volna Tessa még nincs itthon az apukája pedig már egy ideje nem látta őt. A keresztapja pedig, hát igen ahhoz képest, hogy ő bérelt fel és a baleset után körülbelül minden szabad percét itt töltötte, most sehol sincs és még csak egy hívást sem engedett meg a tudtommal, hogy-hogy van az ő keresztlánya. De mindegy is nem húzom fel magam ilyen dolgokkal, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Viszont szeretem Tessat és rossz látni, hogy ilyen egyedül van. Az pedig addig oké, hogy a lemez lefoglalja most egy kicsit, de mi lesz, ha majd ez az egész egy lefutott dolog lesz? Mi lesz azután miután az újdonság varázsa elmúlik? Persze én majd támogatom őt, de azért lássuk be én is emberből vagyok és nekem is véges a türelmem. Nem fogok Tessara éveken át várni, és szerintem nem is kellesz ezt a kérdést évekig halasztani, mert valami azt súgja, hogy ennek a történetnek hamarabb lesz vége, illetve esetleges folytatása, mint ahogy azt bárki is gondolná.

(Tessa)

(Simple Plan - Welcome To My Life)
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember  egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.

Az elhatározásom miszerint új barátokat találok kicsit még váratott magára, viszont egyre közelebb kerültem a város szélére kihelyezett stúdió felé, ahol a felvételt készítik majd. Remélem a riporter tényleg csak a zenével kapcsolatos kérdésekben fog kérdezősködni és a magánéletemmel kapcsolatos dolgokat elfelejti. Leparkolva a kijelölt parkolóhelyek egyikére dobogó szível léptem be a helységbe ahol óriási volt a nyüzsgés. Nem is tudtam, hogy merre felé kell menni pedig felismertem a helyet és sokszor forgattuk itt a sorozat egyes epizódjainak részleteit. Végül körülbelül tíz perc bolyongás után egy szőke göndör hajú lán y mutatta meg, hogy merre találom az öltözőt, ahol a sminkemet és hajamat fogják elkészíteni.

Amint beültem a székbe és szembe néztem magammal csak boldogságot láttam az arcomon. Amit szerettem csinálni régen most végre újból azt csinálhatom. A tévében szerepelhetek miközben a zenéről beszélek majd, azokat a dolgokat, amik pedig gondot okoznak szempillantás alatt kizárhatom a fejemből. Egy nagy levegőt véve nyugtáztam a tényt, hogy már tizenöt percet eltöltöttem a sminkesek és fodrászok keze alatt és úgy nézek ki, mint aki mos lépet ki az egyik divatmagazin címlapjáról. Most pedig hogy kész lettem úgy éreztem, hogy van még pár percem arra, hogy felhívjam Matít, hogy minden rendben van-e otthon. Körülbelül hármat csengett ki majd egy kómás hangú férfihang szólt bele a készülék másik végéről.

-          Igen? – valószínűleg most kelhetett fel, de ezt a tényt tudva is a nevetésemmel kellett küzdenem, amikor a hangját meghallottam.

-          Szia Matí, Tessa vagyok, csak érdeklődni szerettem volna, hogy otthon minden rendben van-e, de ahogy hallom te speciel teljesen jól vagy. – nevetve nézelődtem az öltözőben, és kicsit el is kalandozott a gondolatom, amíg barátom válaszát vártam, hogy nemsokára, ha miden jól megy már egy saját ölözővel vághatok neki a saját turnémnak.

-          Persze itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit elaludtam, de Cata sem volt különb, csak ő nem ébredt fel a telefonom csörgésére, mert gyors voltam, mint a villám és gyorsan felvetem, amint meghallottam a csengőhangom. – nevetésben tört ki, amit én is viszonoztam majd megláttam, hogy az egyik asszisztens felém integet így felé indulva búcsúztam el barátomtól.

-          Rendben, most mennem kell kezdődik a felvétel. Szoríts és vigyázz Catara. Sietek haza. - meg sem várva válaszát bontottam a vonalat, majd a telefonomat csendesre állítva elrejtettem azt a táskám egyik zsebében.

Kisétálva az öltözőből újra előjött az-az adrenalin lökettel teli érzés, amitől teljesen fel voltam spannolva és teljesen úgy éreztem magam, hogy egy égész estés műsort tele tudnék beszélni abba a pillanatban. Az asszisztens elmondta, hogy hová kell ülnöm és, hogy melyik kamrába kell majd néznem, majd egy mikroportot csatolt fel a felsőmre, hogy mindenkihez érthetően jusson el a mondanivalóm. A felvétel elkezdődött én pedig azokkal a repkedő pillangókkal, amik az idegessé miatt kerültek a hasamba lépkedtem a színfalak mögül a rivaldafénybe. A közönség tapsolva és őrjöngve fogadott bár lefogadom, hogy ezért fizetik őket és nem jó szántukból teszik mindezt, én pedig sohasem szerettem a mű dolgokat, mint ahogy ez sem volt a szívem csücske, de megbirkóztam vele, hiszen ez most egy óriási lehetőség. A riporter előtt elhelyezett fotelben foglaltam helyet, majd vigyorogva a közönségre minden erőmet összeszedtem, hogy koncentrálni tudjak a kérdésekre.

-       -   Jó napot Tessa! – a riporter nő felállt mikor megérkeztem majd két puszi után ő is helyet foglalt. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de nem alakítottam inkább ki semmiféle előítéletet, hiszen könnyen megüthettem az ilyenekkel a bokám.

-         - Jó napot! - viszonoztam a köszönést majd próbáltam a legjobb pozíciót felvenni, hogy ne látszódjak túl idegesnek.

-         - Örülünk, hogy elfogadta a meghívásunkat és nekünk nyilatkozik elsőnek az újonnan előkerült énekesi karrierjéről és a hamarosan megjelenő kislemezéről. – szerencsére semmi nyoma nem volt a rövid összegzésében a házasságomnak vagy az életem bármely másik pontjának, így megnyugodva egy kicsit kiengedtem a félelmeimet.

-          Igazából én örülök, hogy meghívást kaptam, hiszen ez egy nagy ugródeszka nekem az újrakezdéshez. Régebben már sikerült egy képet felépítenem magamról, de amint többet kezdtem el foglalkozni a családommal ez az énem háttérbe szorult, így most úgy éreztem, hogy ideje újra felszínre hozni a dolgokat. – mosolyogtam mit a tejbe tök, hogy jól nézzek ki a felvételeken és reméltem is, hogy ez a felvétel tökéletesen fog sikerülni.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – na jó határozottan utálom ezt a nőt. Ahhoz képest, hogy azt mondták, hogy csak a munkával kapcsolatban fognak faggatni már a második sorban előjött a férjem neve. Remek. Ráadásul ez a nő ki is forgatja mindazt, amit mondok, hiszen az előző mondatomból egyből azt szűrte le, hogy azért nem vagyunk most jelen pillanatban együtt Ronaldoval, mert én dolgozni akarok. Milyen hülye ötlet ez?

-          Határozottan nem ezt akartam kihozni az említett dologból. A házasságom és a munkám két külön szálon mozognak és egyáltalán nem függ össze az egyik a másikkal. A családom mellett is van időm a karrieremre, de eddig nem jöttem rá, hogy hogyan is egyeztessem össze a kettőt, viszont úgy érzem most találtam meg azt az egyensúlyt, ami a kiegyensúlyozottsághoz szükséges. – próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon azt éreztem, hogy itt még nincs vége a magánéletemmel foglalkozó kérdések feltevésének.

-          Tehát azt mondja, hogy megtalálta az egyensúlyt.  –aprót bólintottam a helyeslés végett és körülbelül rettegve vártam a mondatának a második felét. – Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – megmondtam, hogy nincs vége, csak nem értem, hogy miért jó az-az embereknek, ha másokat ilyen téren idegileg tönkretehetnek, hiszen erre a kérdésre akárhogy fel voltam készülve, nem tudom, hogy mit is felelhetnék...

Chapter 41.

Sziasztok!
Rengeteget késtünk, és ezt sajnáljuk. De az iskola mellett még levegőt venni sincs időnk, ami pedig elég gáz. Viszont a szünetre való tekintettel megérkezett a folytatás, és reméljük kitűnő örömmel fogadjátok!
Egy kis biztatás jól esne most nekünk!
Jó olvasást, puszi Nektek! Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Craig David ft Stereo Palma- Our love)

Nem tudom este mi vezérelt arra, hogy férjem mellett kössek ki, de határozottan jó döntés volt. Falatozásunk nem meglepő, tekintve arra, hogy a hosszú edzés után kihagytuk a már megszokott vacsorát. Aranyos mosolya megnevettet, őszinte tekintetéből csak a szerelmet tudom most kiolvasni. Térdem alá nyúlva elindul a lépcső felé, ujjaimmal végigsimítok az arcán. Régen volt már ehhez hasonló egyensúly közöttünk, de ezt most egyáltalán nem bánom. Többen mondták már, hogy csak a jelennel kell foglalkozni. A lépcsősor tetején kérésemre lerak, értetlen tekintetét rám emeli. Elindulva a vendégszoba felé hallom csalódott sóhaját, de szó nélkül bebaktat közös hálónkba. Telefonomat bekapcsolva rengeteg nem fogadott hívással találom szembe magam. Homlokomra csapva, elhűlve figyelem Fabregas nevét, teljesen kiment a fejemből a találkozás. Tekintve a kései időpontra, nem írok neki.

Készülékemmel a kezemben elindulok hálónk felé, megállva a szekrény előtt, szuggerálom a lámpát.

-          Végleg elköltözöl? –csalódott hangja utat tör az éjjeli időben, szemeim megvillannak kérdésére.

-          Holnap el kell mennem egy fontos helyre, és ahhoz keresek ruhát. –nem is hazudtam nagyot, ugyanis valóban a kivizsgálást tervezem, feltéve, ha Ronaldo összekaparja majd magát, és elkísér.

-          Randi? –kérdése lesokkol, fejemet felé kapom.

-          Szeretnéd, ha az lenne? –nemleges fejrázása kicsit feszélyez, soha nem szerettem a vihar előtti csendet. Felállva az ágyról mögém sétál, karjaival közrefogja testem.

-          Vedd fel ezt, úgysem láttam még rajtad. –fülembe suttogva elnyúl mellettem, kivéve egy rövid pánt nélküli fehér ruhát nyakamra ad egy puszit. Kiráz a hideg, de ő ezen csak jót mulat. Megfogva hasát fordítok a helyzeten, jelen pillanatban én préselem a hatalmas gardróbban lévő szekrénynek.

-          Gondolom vegyek hozzá garbót is. –lágyan ejtem ki a szavakat, állára adva egy csókot, kihívóan tekintek rá.

-          Elég a bőrkabát is. –incselkedve néz végig hosszú combjaimon, hajamba túrva közelebb húz magához.

-          Magas sarkúval. –végigsimítva hasán, elérem a nadrágja szélét.

-          Bakanccsal. –hatalmas nyelés után mondja ki az utolsó kelléket szerelésemhez. Ajkaim elnyílnak, epekedve nézek végig tökéletes testén. –Én most… én most… - mutogatva pillant rám, vággyal teli tekintete ködös. –Elmegyek. –nevetve pillantok végig rajta, majd karja után kapva megállítom.

-          Már ennyitől is képes vagy? –csábos tekintetem fogva tartja barna szemeit, egy pillanatra lehunyja pilláit és megfeszíti állkapcsát.

-          Hideg zuhany. –összefüggéstelen beszéde megmosolyogtat, ezek szerint még mindig nagy hatással vagyok rá. Elengedve ujjait a szekrényhez fordulok, majd a cipős részről egy bakancsot előkotorva a gardróbomban található fotelre helyezem a kiválasztott darabokat. Sergio szemüvegei közül kivéve egy pilóta napszemüveget, elégedetten mustrálom végig holnapi szerelésem. Nem is vagyunk annyira rossz páros. Meghallva a csobogó vizet, kacagva mászom be az ágy közepére. Hihetetlen, hogy fél év elteltével újra itt vagyok.

Elterülve a két ember számára is nagy franciaágyon, becsukom szemeimet. Fontos nap elé nézek, ki kell pihennem magam. Sok dolog fog kiderülni, és nem tudom, hogy felkészültem-e rá. De egy biztos, szeretteim mellettem lesznek, bármilyen eredmény is szülessen. Gondolatmenetemet egy hideg test zavarja meg. Férfias kéz kúszik pólóm alá, hogy hasamon megpihenve szívinfarktus közeli élményben részesítsen. Hangos sikításom következtében Sergio kacagva fordul hátára. Ölébe pattanva megfogom párnámat, majd amennyire izomlázam engedi, fejbe vágom. Kezei lefognak, lökve magán egyet maga alá gyűr. Nyikkanva, viszont nevetve érkezem a puha matracra. Küzdök ellene, de jó vele.

    -  Feladod? –kacér mosolya meglep, csuklómat magabiztosan tartja. Ajkaim elnyílnak egymástól, nyelvemet kidugva végignyalom számat. Pilláim alól rátekintve várom a megfelelő percet. Szorítása enyhül, átfordítva az ágyon, én kerülök előnyösebb helyzetbe. Csípőjén helyet foglalva előre hajolok, füle mögé puszit adva beszélni kezdek.

    -  Soha. –egyetlen szó, mégis mindent kifejez. Bordájára pillantva észreveszem esküvőnk dátumát, tágra nyílt szemekkel pillantok fel rá. Szíve alatt egy apró tetoválás található, mely a dátumon kívül monogramomat is tartalmazza. Lejjebb csúszva testén, apró csókot lehelek új ötletére, mire karjaim alá nyúlva egészen ajkaihoz húz. Vár. Azt akarja, hogy én tegyem meg a kezdőlépést. Nem akarja erőltetni, már nem bírja elviselni az elutasítást.

-          Aludjuk. –bólintva lemászok róla, viszont hozzásimulva testéhez fejemet mellkasára hajtom.

-          Jó éjt Sese. –motyogva a nevét érzem, ahogy betakar minket, majd mély álomba merülve, rettegve várom a holnapot.

(Cali & El Dandee - Yo Te Esperaré)

Másnap reggel hihetetlen fájdalomra kelek. Izmaim a tegnapi edzéstől teljesen beálltak, megmozdulni sem bírok. Hangos nyögéssel nyugtázom azt, hogy karom teljesen elzsibbadt, ugyanis Sergio rajta fekszik. Másik kezemmel próbálom lökdösni, vagy legalább annyira megmozdítani, hogy ki tudjam húzni teste alól. Feladva a próbálkozást, becsukom szemeimet, viszont testem jeges fürdőért kiált. Lerakva a padlószőnyegre lábaimat, egy erős rántás következtében seggre esek, de legalább elgémberedett karomat meg tudom mozgatni. Fáradt sóhaj hagyja el ajkaimat, a konyha felé elindulva, leülök a lépcsőre. Igaz, nem éppen nőies érkezés, de valahogy lábam nincs felkészülve arra, hogy ilyen energia szintet most megüssön, így karommal hajtva magam, lecsúszok a fokokon. Nevetve nyugtázom fantasztikus ötletemet, majd a fagyasztóhoz lépve, az összes jeget egy szemetes zacskóba juttatom, és újra hálószobám felé veszem az irányt. Magam után húzva a zsákot a fürdőig szerencsétlenkedem, majd kádunkba beleöntve tartalmát, ledobálom magamról a ruhákat. Félve ugyan, de belépek a jégkockákkal teli márvány sarokkádba. Belehuppanva hangos sikítás hagyja el ajkaimat. Fehérneműim elégedetten simulnak testemre, viszont vacogásom hatására fogaim összekoccannak. A fene az izomlázba.

Hirtelen kinyílik az ajtó, Sergio aggódó tekintettel lép be hozzám. Fejemet hátrahajtom, szemeimet becsukom. Izmaim ellazulnak, lehet durva, de hatásos ez a módszer.

-          Mit csinálsz? – mellém lépve végigsimít hajamon.

    -  Gyere mártózz meg velem. Csak az első két perc borzalmas, utána viszont jót tesz az izmoknak. –felkérésemnek nem tesz eleget, nevetve ül le a kád mellé.

    -  Nem leszek olyan őrült, mint te. –mondatára csupán egy mosollyal reagálok, a hideg teljes mértékig felébreszt.

    -  Reggel arra keltem, hogy alig bírok mozogni. Amúgy meg a te hibád, hogy nem érzem a kezem. –fél szememet kinyitva nézem reakcióját. Elcsodálkozva mászik még közelebb hozzám, ujjaival a jégkockákat birizgálja.

-          Elmondom neked, hogy hajnalban el akartam menni futni, de annyira ragaszkodtál hozzám, hogy csak akkor nyugodtál meg, amikor érezted, hogy ott vagyok melletted. –hitetlen tekintetemet rá emelem, de arcáról süt az őszinteség.

-          Vakard le az elégedett vigyort az arcodról. –durcásan fonom keresztbe karjaimat, telefonom zenélése térít észhez. –Ha szépen megkérlek, behoznád? Légy szíves. –boci szemeimet elővéve, pilláim alól lesek férjemre, aki vonakodva ugyan, de magamra hagy. Pár másodperccel később, viszont kezembe is nyomja új készülékemet. - Szia. Mikor menjünk? –Sergio izmai megfeszülnek, arca teljesen átszellemül.

-          Egy óra múlva találkozzunk a stadionnál. Csak ezért zavartalak, ne késs. –meg sem várva válaszomat, bontja a vonalat.

-          Mit akart Ronaldo? –mérges hangleejtésén jót mosolygok.

-          Megnyitnád a hideg vizet a kabinban? –tágra nyílt szemeit megpillantva kapcsolok. –Nem Sergio, nem előtted szeretnék fürdeni majd. –nevetésem után belép a két kádméretű sötétített falú helységbe, majd hidegre fordítva a zuhanyt, megnyitja a csapot. Kiszállva a kádba, fehérneműben indulok el a zuhanykabinhoz, szerelmem tekintete felfal.

(Anthem Lights- As long as you love me)

Eltipegve a célomig, óvatos léptekkel teszem meg a távot. Nem lenne célszerű pont most kitörni a nyakamat egy csúszós csempén. Belépve az ajtón, fehérneműimet kidobom a járólapra. Meghallva az ajtócsapódást, fej rázva ásztatom le magamról a jeges cseppeket. Fokozatosan melegítve a vizet, lila számból újra emberit varázsolok. Kilépve a járólapra, egyedül találom magam a helyiségben. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg fejemben, körbetekerve testemet egy törölközővel, egészen a gardróbomig araszolok. Sergio csukott szemmel terül el az ágyon, halkan zárom be az ajtót.

Letörölve a kósza cseppeket, magamra öltöm a tegnap este közösen kiválasztott darabokat. Hajam megszárítva, hatalmas loknikat varázsolok új stílusába.

-          Sergi. Tudod mikor csókoltál meg először? –meghallva kérdésemet szemei kipattannak.

-          Nem…

-          Na, és azt tudod hol mondtad el, hogy szeretsz? –reménykedek a pozitív válaszban, de sajnos csalódnom kell.

-          Nem…

-          Akkor mit tudsz?! –kissé mérgesen ugyan, de felteszem utolsó kérdésemet. Az ajtófélfának támaszkodva figyelem, ahogy felém indul.

-          Azt, hogy TE adtál értelmet a létezésemnek! –szívem hatalmasat dobban megfogalmazása miatt. Tényleg ennyit jelentenék neki? Én lennék az a nő, akire világéletében vágyott? Átfogva derekamat nekiprésel a falnak, majd megfogva a kabát cipzárját, lassan húzza le. Testem epekedve várja érintését, de az nem következik egyhamar. –Ez mégsem kell, rontja az összképet. –tenyerét vállaimra simítva letolja rólam dzsekimet, testem égni kezd érintése nyomán. –Szeretsz még? –hatalmas barna szemeit hirtelen rám emeli, az összes negatív gondolatom azon nyomban elszáll.

-          Nem nevezném szerelemnek, tetszel. Ennyi az egész. A szemeddel akarom látni a világot, jobban akarlak ismerni, mint bárki… - hitetlenség olvasható ki tiszta tekintetéből, rosszul esett válaszom neki. –Tudni akarom, mi volt a jeled az oviban, vagy, hogy melyik az első tiszta emléked. –óvodás résznél felnevet, de várja a folytatást. –Gyerekből felnőtté akarok melletted válni. Ott akarok lenni, amikor boldog vagy, és akkor is, amikor másnaposan az ágyat nyomod. –utolsó mondatom igazán életszerű volt. –Nem, nem vagyok szerelmes beléd. Ahányszor ezt kimondtam, mindig minden elromlott körülöttem. Én nem vagyok szerelmes, mindössze tetszel. A hajad, a hangod, a szád… - féloldalas mosolyára pillantva szívem kihagy egy ütemet, hogy gyorsabb tempót diktálva, érezhetővé tegye zavartságomat. –Ha a sors azt akarja, mi együtt leszünk. –végigsimítva arcomon, aprót bólint. Talán beletörődött? –De ami a legfontosabb, ne add fel. Jó úton haladsz. –rápillantva éppen felvillanó telefonomra, eszembe jut a találkozó. Sokkosan kapok fejemhez, kilépve Ramos fogságából, az ajtó felé indulok.

-          Jól látom, hogy az én szemüvegemet készülöd lenyúlni? –meghallva kérdését felkacagok, majd visszapillantva, kacsintva hagyom egyedül. Bepattanva kocsimba a kezdeti jó kedvem elszáll, lelkemre mázsás súly nehezedik. „Most, vagy soha…”

(Tessa)

(The Janoskians - Set This World On Fire)
Miután sikerült Matíassal mindent megbeszélnem rögtön elkezdtem neki hadarni, hogy nekem milyen terveim vannak a rendelővel kapcsolatban. Tudom, hogy túlságosan is túlbuzgó vagyok, de ha egyszer valamit a fejembe veszek olyan gyorsan szeretném megvalósítani, ahogyan azt nem is lehet.

-          Szerintem kicsit gyorsan tervezel, hiszen még suliba kell járnom ahhoz, hogy a gyerek orvosi rendelőmet meg tudjam nyitni, szóval szerintem ez még ráér egy kicsit. – barátom nyugtatott le, hogy ne pörögjek túl, és igaza is volt, csak ezt még magammal nem sikerült lebeszélnem.

-          Bocsi, csak tudod, hogy milyen vagyok, ha egy ötletet a fejembe veszek. Hajthatatlan. Na, megyek megnézem Catat aztán pedig felhívom Louist, hogy mikor lehet majd a boltok polcain látni a lemezt, mert szeretnék nagy feneket keríteni a dolgoknak ahogy azt kell. – azalatt, hogy szeretnék nagy feneket keríteni a dolgoknak, plakátokat, rádióinterjúkat, és..várjunk csak interjú. Basszus teljesen kiment a fejemből, hogy még mikor elkezdtem dolgozni az anyagokon felhívott egy riporter, hogy szeretne velem egy felvételt készíteni.

-          Hagy majd én megnézem, hogy mit csinál. – Matí már indult is felfelé a lépcsőn én pedig versenyautókat megszégyenítő módon előztem ki őt.

-          Jó lenne, ha tudnál majd rá vigyázni is ugyanis egy interjúra kell mennem, amiről már teljesen elfelejtkeztem. Szóval megtennéd, hogy addig lefoglalod őt? Szerintem maximum két óráról lesz szó, mert nem hiszem, hogy egy filmet szeretnének forgatni rólam. – nevettem majd tovább mentem a háló felé.

Gyorsan levettem a ruháimat, majd a zuhany alá beállva percek alatt végeztem, viszont éreztem, hogy a gardrób előtt nem lesz ennyire egyszerű dolgom. Sohasem tudom eldönteni, hogy mit is kéne magamra vennem egy átlagos napon, tehát ez egy interjú miatt még jobban el fog húzódni. Amint sejtettem elég sok időt töltöttem a ruhatáram előtt, és több összeállítást is megpróbáltam, de egyikben sem éreztem magam jól, így mindegyik ötletemet egyből elvetettem.

-          Már megint nem tudod eldönteni, hogy mit is vegyél fel? – Matías támasztotta az ajtófélfát, én pedig a nevetés mellett hálát adtam az istennek, hogy a zuhanyzás után nem csak a törölközős csavartam magamra, hanem egy köntöst is felvettem.

-          Úgy van. Fontos interjú lesz, és nem akarok úgy kinézni, mint akit most rángattak elő valahonnan. Úgy akarok kinézni, mintha most léptem volna ki a kifutóról. Jó túloztam, de nagyon fontos ez nekem és szeretnék százhúsz százalékon teljesíteni. – magyarázatom után barátom mellém sétált és a ruhafelhozatalt kezdte el fixírozni. Nem értem, hogy honnan szorult bele ennyi divatérzék, de a múltkori ruha összeállításomat is csak úgy csuklóból varázsolta elő a szekrényemből. Biztos, hogy nagyon jól fog járni vele az a csaj, akinek majd elcsavarja a fejét.

-          Na, majd én segítek elindulni, aztán biztos, hogy tudni fogod, hogy mihez mit vegyél fel. – egy nagy mosoly kíséretében kezdett el a cuccaim között kutatni én pedig csak hátrébb állva hagytam neki több teret. Sokat válogatott majd a vállfára akasztott ruhadarabok közül kiválasztott egy barna szoknyát. Majd egy barna zakót is kivett mellőle – Ehhez mit szólsz? Kezdetnek elég jó lesz? – most már tényleg tanúsítom, hogy divatdiktátornak is elmehetne, nem csak orvosnak.

-          Persze tökéletes. Már tudom is, hogy milyen cipőt vegyek fel hozzá. Ami azt illeti, akkor tényleg nem baj, ha veled marad Cata egy kis ideig? Nem akarlak feleslegesen zaklatni ezzel, de tényleg nem tudnám szegény lányt kire bízni most. – a felsőim között válogattam miközben Matías legyintett nekem, hogy az előző mondatomat meg sem hallotta, és hogy ne hülyéskedjek már.

-          Na, akkor készülj el és siess, mert nem tudom mikorra kell menned, de a lényeg, hogy te úgyis késni fogsz szóval. – nevetésben törtem ki, mert teljesen igaza volt. Ezt a tulajdonságomat már nagyon kiismerte, de nem csak ő szerintem az egész világ, bár ezzel a tulajdonsággal nem dicsekedni szoktak, hanem mélyre elrejteni, de nekem valahogy ez sohasem sikerült.

Miután Matí magamra hagyott magamra vettem a barna földig érő szoknyát, amit választott nekem, majd a hozzá illő Jeffrey Campbell Lita cipőmet vettem, fel, amit mindig is imádtam, hiszen magas sarkú volt, de a platform miatt bírta a lábam a kiképzést. Mindezekhez egy fekete felsőt vettem, fel, majd az egyéb kiegészítők magamra aggatása után a hajam és a sminkem következett. A frizurám egyszerű lett, hiszen eléggé késésben voltam ahhoz, hogy leálljak fodrászt játszani, így egyszerűen csak kivasaltam. A sminkemet sem túloztam el, alapozón, egy kis szempillaspirálon és szájfényen kívül nem is használtam mást, ugyanis útközben eszembe jutott, hogy a sminkemen még a tévé felvételkor úgyis fognak igazítani, így a hajamat is lehet, hogy átformázzák majd.

-          Matí, Cata merre vagytok? – miután sikerült végeznem el akartam köszönni, de a gyerekszobában nem találtam egyikőjüket sem.

-          A földszinten vagyunk a nappaliba. – lesietem a lépcsőn majd a szerelésemhez választott táskába pakoltam bele még pár fontos dolgot, ami biztosan kellhet majd, mint például a forgalmi vagy a telefonom. Amin Matí meglátott felállt, majd a szája egy o-t formált. – Gyönyörű vagy. – kicsit belepirultam a mondandójába, majd az ölében lévő Cata felé nyúltam.

-          Ne túlozzunk. Gyere kicsim, most itt maradsz majd Matíassal és ő fog rád vigyázni rendben?! Legyél jó kislány és fogadj szó neki. – egy puszit nyomtam a homlokára majd visszaadva őt barátomnak már indultam is. – Vigyázzatok magatokra, én pedig sietek vissza. – egy utolsó mosoly, és már csapódott is a ajtó. Gyorsan bepattantam az Audimba, majd gyújtást adva a kocsira elindultam egy igazán fontos helyre, ami mérföldkő lehet az életemben...

(Matías)

(Kings Of Leon - Use Somebody)

-          Nos kislány, itt maradtunk ketten. Mit szeretnél csinálni? – az ölemben tartottam Catat, és úgy sétáltunk fel és alá a nappaliban. Nem tudtam, hogy mivel is üthetném el ezt az időt, amíg nincs itt Tessa.

-          Papi! Papi! Papi!– Cata megszólalt és csak ezt az egyetlen szót ismételgette egymás után megállás nélkül. Na, már most, vagy azt hiszi, hogy én vagyok az apja, vagy Ronaldot akarja.

-          Istenem nem értem és a nőket, bele értve téged sem, pedig te egy kisgyerek vagy. Miért akarja mindenki őt? Oké, hogy az apukád megértem, de most komolyan ilyen rosszul nézek ki, hogy engem nem lehet szeretni. Anyukádat elhagyta az a félőrült és még így sem tudott nekem legalább egy esélyt adni arra, hogy megmutassam, hogy én jobb vagyok, mint az a bájgúnár Ronado. Nem is értem, hogy mit esznek rajta, oké van pénze, de ettől még nem lesz valaki vonzó és jóképű. – kirohanásom közben is csak fel alá járkáltam, de már egyre tempósabban, hiszem felidegesítettem magam.

     -    Papi! Papi! – Cata továbbra is csak ezt hajtogatta, ami eléggé felidegesített így betettem őt a nappaliban lévő kiságyba, hogy játsszon a játékaival és hagyjon engem a papi témájával békén.

    - Nem tudom, mi van velem, de komolyan. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. – a hangos gondolkodásomat a csengő zavarta meg. Az ajtóhoz lépve pedig egy szőke nő állt az ajtó előtt. – Jó napot miben segíthetek? – miután megkérdeztem ezt felismertem, hogy ki is ő valójában, hiszen róla mesélt Tessa, hogy ő volt az, aki megkeserítette ez életét az árvaházban.

-          Sandy vagyok, de ha jól emlékszem ma már futólag találkoztunk. – mosolygott rám, de egyenlőre nekem még semmi kedvem nem volt viszonozni ezt a cselekedetét.

-          Igen, találkoztunk. Miben segíthetek? – próbáltam őt minél gyorsabban elküldeni, mert semmi kedvem nem volt hozzá, hiszen a hallottak alapján nem valami kedves nőszemély.

-          Be sem hívsz? Nem szokás így bánni egy vendéggel, de elnézem neked, mert tetszel nekem. – mondata után nemes egyszerűséggel kikerült engem és már úton is volt a nappali kanapéja felé, ahol otthonosan elhelyezkedett. „Mit akarhat már ez a csaj itt? Tényleg, nem vagyok eléggé berágvaTessa miatt, hogy észre sem vesz még rajta is törjem magam. Remek.” Gondolataim közben én is besétáltam a nappaliba majd megpróbáltam jó házigazda lenni.

-          Szeretnél esetleg valami inni, vagy éppen enni? – a gúnyt a hangomból biztos kihallotta, de nem érdeket, hiszen ez volt a cél.

-          Egy pohár ital igazán jól esne. Mondjuk egy is bor. – mosolyától a falra tudtam volna mászni, de a konyhába menve kibontottam egy üveg bort, majd egy pohárral vittem is neki.

-          A pohár bor. Remélem, nem gond, hogy csak vörösbor volt itthon. – ironizáltam majd leülve a vele szembeni fotelba kérdőn nézem rá. – Egyébként miért is jöttél? – felkönyököltem és vártam a kielégítő válaszát, ami eléggé meglepet.

-          Mind ketten ugyanazt akarjuk csak más formában. Te Tessat akarod én pedig Cristiano Ronaldot. Az érdek közös szóval összefoghatnánk, hogy megvalósítsuk az álmainkat. – a lélegzetem majdnem megállt mikor ezt meghallottam. Komolyan segítene nekem, hogy megszerezzem Tessat, ez kedves tőle, de mégis milyen áron érhetnénk el ezt?

Chapter 40.

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, de sajnos beindult az iskola, és a követelmények már most magas szinten vannak. Hamarosan végzősök leszünk, a faktokat is sikeresen felvettük, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk hozni új fejezetet. Innentől kezdve megpróbálunk visszaállni a szombati frissre, és reménykedünk abban, hogy még érdekel titeket a folytatás.:)
Pár biztató szónak nagyon örülnénk, akár egy klikk is elég, hogy tudjuk, még olvastok minket.:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa múltbéli jelenet)

(Free Deejays - Mi ritmo)

Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök Madridba, és pont egy híres focistába botlok bele, aki ráadásul még a csapattársammá is növi ki magát. Mosolyogva készülődök találkozásunkra, pedig el akartam kerülni a közelebbi kapcsolatot. Dolgozni jöttem ide, és David után nem is a komolyság uralta életemet. Az alkohol feloldotta gátlásaimat, ezért is történhetett az, hogy másnap a spanyol védő ágyában ébredtem. 

De ez a része már lényegtelen is, hiszen két hét fűzés után feladtam a harcot vágyaimmal szemben.

Hajamat beszárítva, engedem, hogy vállamra omoljon lágy tincsekben, leheletnyi sminket felkenve arcomra, elégedetten tekintek az egészalakos tükörbe. Azt figyelembe véve, hogy fogalmam sincs hova akar vinni, egy egyszerűbb ruha mellett döntöttem. Felkapva magamra a combközépnél rövidebb nyári ruhát, mosolyogva simítom el az apróbb gyűrődéseket rajta. Egyszerű fazonja két színből áll. Mellrésznél szürkésbarna, még mellrész alatt indul egy rövidke szoknya, ami élénk kék színben pompázik. Derekamhoz téve egy vékony barna övet, elégedetten mérem végig magam. Tekintve magasságomra, a magas sarkú cipő elvét követve, szekrényemhez lépek.

-          Lari, biztos vagy abban, hogy el akarsz menni vele? –Hannah vékony hangja megijeszt, fogalmam sem volt, hogy más is tartózkodik a szobában rajtam kívül. Bólintásom afféle válaszként szolgál most, de kérdése meglep. –De tudod jól, hogy Ramosnak meg van a sajtó visszhangja. Ezt ne felejtsd el, ő csak játszik a lányokkal, te sem leszel több. –artikuláltan ejti ki a szavakat a száján, agyam felfogni próbálja mondandóját.

-          Tudod jól, hogy nem vagyok az a szerelmes tini típus. Fel tudom mérni egyedül is a terepet, amúgy sem házasságot akarok,
csak szeretnék egy esélyt adni ennek az egésznek. –zavartan túrok hajamba, majd egy ruhához passzoló kék magas sarkút elővéve, lassú mozdulattal lépek bele. Talpa bőr, még a többi része bársonnyal van borítva. Pántján egyetlen apró csat található, és csak reménykedek abban, hogy az összkép nem csak szerintem tökéletes.

-          Én csak féltelek, és pont tőle féltelek. –megfogva csuklómat maga felé fordít, szemében őszinteség csillog.

-          De hidd el, hogy nem kell. Okosabb vagyok én ettől. –mosolyogva caflatok le a lépcsőn, majd a védő előtt ajtót nyitva, egy puszival üdvözlöm.

-          Nagyon csinos vagy, mehetünk? –elegánsabb inget visel, viszont a farmernadrág elengedhetetlen számára. Sportcipője vadonatúj, valószínűleg erre az alkalomra vette, vagy csak ez akadt a kezébe. Azért áldom az eszem, hogy nem öltöztem túl. –Hahó, Lari! –szemeim előtt megmozgatva kezét, mosolyogva bólintok. Elindulva autója felé, maga elé enged, kinyitva az ajtót, megvárja, még beszállok.

(Pitbull feat Shakira - Get it Started)

-          Hova is megyünk? –kérdésemet figyelmen kívül hagyja, bár tekintve a kissé kései időpontra, nem hiszem, hogy városnézést tervez.

-          Majd később megtudod. Mi hozott egyébként Madridba? –tekintete mindössze pár másodpercig van rajtam, majd fordul is vissza az úthoz.

-          Meguntam londoni életemet. Kiskorom óta édesapám klubjai mellett a Real Madrid volt minden álmom, és ez most sikerült is. Igaz nem volt könnyű apát megfűzni, de végül a sikeres hadjárat, és Hannah közbenjárása segített jó útra téríteni. –elmerengve tekintek ki az útra, majd megfigyelve egy híres-neves éttermet, hasam halk mordulással jelzi, jó helyen járunk.

-          Nem lehetett egyszerű ott hagyni a biztos életet. –együtt érző hangjára felkapom a fejem, érdeklődve tekintek felé. –Tudod, mielőtt 2005-be Madridba kerültem, én sevillai játékos voltam. Ott is nevelkedtem, tehát nem volt egyszerű az elválás. De nem bántam meg, és ez az, ami a legjobban számít. –apró mosollyal pattan ki a járgányból, majd ajtót nyitva segít a kiszállásban. –Remélem éhes vagy.

-          Mint a farkas. –hasamhoz kapva pironkodva figyelem a csodavédő mosolyát, ami percek alatt képes levenni a lábamról. Magabiztos tekintettel indulok el mellette, de kezét derekamra csúsztatja, így talpam a cipő miatt kissé meginog. –Szüleid mindvégig támogattak? –leplezve zavaromat, közelebb lépek hozzá.

-       -   Igazából igen. Anya az elején még ódzkodott attól, hogy én futballista legyek, de mikor megtudta a másik nagy álmomat, tárt karokkal üdvözölte ezt a sportágat. –összevont szemmel nézek rá, mire felnevet és betessékel az étterembe. –Sergio Ramos néven foglaltattam asztalt. –a pincér bólint, majd elvezetve egy eldugottabb hely felé, két étlapot nyújt a kezünkbe.

-      -    Nehogy azt hidd, hogy elterelték ezzel a figyelmemet. Mi volt a másik nagy álmod?

-     -    Matador szerettem volna lenni, de amikor anya ezt megtudta, azt mondta, hogy inkább a bőrt rúgjam, mint egy megvadult bika előtt szaladgáljak. –a gondolat, miszerint Sese beöltözve várja a fújtató bikát, megnevettet.

-          Megértem anyukádat, nem lett volna egyszerű azzal a tudattal élni, hogy a fia egész életében menekül. –cserfes mosolyt villantva felé, szememet az étlapra szegezem. –Igazából itt annyi kaja van, hogy nem tudok választani. –elhalva tekintek végig a kígyózó soron, de csak a szemem issza a látványt. –Rád bízhatom?! –apró bólintása után lerakom a pénztárca csonkító papírlapot, majd ujjaimmal dobolva az asztalon, figyelem, ahogy a szakértő leadja a rendelést.

-          Egyébként a bika menekült volna előlem. –tartása büszke, viszont az arcán lévő mosoly kissé átmegy perverzbe.

-          Hát persze. –ironikus hangomon jót kacag, megmozdítva a lábamat, véletlenül belerúgok.

-          Ismerkedni akarsz? –szemöldökét felhúzva, elégedett mosoly terül el az arcán.

-          Nem, csak éhes voltam, és ingyen kaját akartam. –kezemet homlokomhoz érintve, megrázom a fejem.

-          Sejtettem. –nevetésétől kiráz a hideg, szemeim előtt az első esténk képei peregnek le. –Miért pont foci?

-          Egy edző apa mellett nehéz lett volna bármi mást választani. De egyébként nem tudom megmondani. Amióta az eszemet tudom, rúgom a bőrt, és már nem tudnám az életemet e nélkül elképzelni. Azt tudom, hogy amikor kicsi voltam, apa mindig elvitt az edzésére, és amikor próbálkoztam az elrúgással, hatalmasat estem. –nevetve mesélem emlékeimet, amiket körülbelül négy-öt éves koromban szerezhettem. –Többen megmosolyogták tettemet, de volt egy ember, aki hitt bennem. Ott azt hiszem megpecsételtem a sorsomat. –a védő issza szavaimat, viszont tekintete bejárja testemet.

-          Így már érthető, de azért azt elmondhatod, hogy konyítasz egy cseppet ehhez a szakmához. –szemeim kitágulnak, számon egy hang sem jön ki. Lába végigsimít lábamon, keze tekintetem előtt mozog.

-          Mi az, hogy egy cseppet? Leverlek kétkapus játék alatt is. –ördögi mosoly telepedik arcomra, viszont rajta csak a felismerést látom végigfutni.

-          Biztos vagy benne? –magabiztos bólintással úgy érzem már megvan az esti programunk, szólva a pincérnek, gyümölcssalátát rendel.

-          Most nem eszünk?

-          Te tényleg éhes vagy. –jót mulat kérdésemen, viszont szerintem fogalma sincs mennyire eltalálta kedvenc édességemet. –Van egy ötletem, de ahhoz nem leszel jó teli gyomorral. –megforgatva szememet fogadom a tányéromat. Megpillantva rajta kedvenc gyümölcseimet, megnyalom a számat, és kulturált evéshez kezdek.

-          Nem eszel? –bekapva villámról az epret, nyelvemet végighúzom ajkamon, felpillantva Sergiora, mosolyogva észlelem lefagyott arcát.

-          Ezért már megérte a kedvencemet rendelni. –tettetett felháborodással nézek hatalmas barna szemeibe, mire kérdő tekintettel pillant végig rajtam.

-          Ne sértsd meg az én, zárójelben megjegyezném, hogy a hangsúly az én-en van, kedvencemet! –mosolyogva int a pincérnek, aki készségesen nyújtja felé a számlát.

(Richard Grey And Nari & Milani Feat. Alexandra Prince - Mas Que Nada )

Felállva az asztaltól, keze most a csípőmet találja meg. Hajamat baloldalra dobva elindulok az ajtó felé, egy apró puszit adva Ramos arcára, várom, hogy kinyissa az ajtót. Nekitolva a kocsinak, teste nekem simul, keze pedig végigsimít fedetlen combjaimon. Ajkai súrolják ajkamat, mire szívem hevesebb tempót kezd el verni. Túl közel van, és az utóbbi időben ez vonzott a legjobban a férfiakban. Csalódtam egyben, és ezért a többi szívta meg. De úgy érzem ezzel nem csak én vagyok így. Más sem a volt pasiján áll bosszút, hanem keresi az új kihívásokat, az új lehetőségeket. Érces sóhajom megnevetteti, viszont a nadrágja már eléggé szűkössé vált mióta velem szembe áll. Csípőmet férfiasságához nyomom, majd kicsit meglökve beszállok a már nyitott autóba. Lesokkolva pattan be mellém, kerülve a szemkontaktust, hatalmasat nyel. Hajamba túrva lehúzom az ablakot, majd kitéve a karomat, kissé lehűtöm szervezetemet. Megpillantva a Bernabeut, szívem elégedetten dobban egyet azért, hogy gyorsíthasson a tempóján.

Kétkedve, ámde csillogó szemekkel pillantok sofőröm felé, aki csak titokzatos mosolyát megvillantva, jelzi, szálljak ki.

-          Ha ez most a parkolóban elkövetett tettem bosszúja, jó úton haladsz. De, ha itt akarsz hagyni, megkeserülöd. –vészjósló hangomat meghallva megforgatja szemét, majd kihúzva a kulcsot, ő is kiszáll.

-          Remélem, tudsz mezítláb focizni, és nem gond, ha ez a ruha bánja. –búgó hangja közvetlenül fülem mellől hangzik, de mire elfordítom a fejem, ő már a csuklómat ragadja meg. –Gyere, menjünk. –bólintva üdvözöljük a portást, akinek mindent tudó mosolya sokat elárul most nekem. Nem is hirtelen ötlet volt, csak mondandóm bizonyította be neki, hogy remek folytatás lesz. Belépve a stadionba, szemeimet becsukom, majd mély levegőt véve, kilépek cipőmből. –Nem is tudtam, hogy ilyen törpe vagy. –mérgesen ránézve kis sértődöttséget mutatok, természetesen mindent csak játékból. A magamfajta lányokból nem néznek ki semmit a bájos pofin kívül a férfiak, és ezért szoktak akkorát bukni.

-          Nem születhetett mindenki 185 centinek ne haragudj. Kis emberek nélkül nem világ a világ. –bölcs mondásom következtében kihúzom magam, de már csak azt érzem, hogy talpam nem éri a talajt. Hangosat sikkantva ütök hátára, keze viszont mozdulatom következtében fenekemre csúszik. –Sergio Ramos García! Azonnal tegyél le, és ne fogdoss! –fenyegető hangnememen jót mulat, majd a kezdő pozíciómra állítva, egy labda vár a középpályán. –Honnan tudtad?

-          Nem tudtam, csak reménykedtem abban, hogy valóban más vagy, mint az átlag lányok. –mosolya őszinte, régen éreztem már magam ennyire jól egy férfi társaságában. Feldobva egy érmét a kezdés joga az én tulajdonomban áll, így kezdetét veszi egy nehéz, izzasztó meccs, ami két fiatal között játszódik le…

(Tessa múltbéli jelenet)

(Aly and AJ - On The Ride)

Amikor az akadémiára kerültem nem ismertem senkit sem, sőt mondhatni nem volt senkim, hisz az örökbe fogadó családom csak úgy szó nélkül passzolt le ide, és még csak azt sem mondták meg nekem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Az egyetlen, ami mégis maradt nekem az a remény. Remény egy jobb életre, vagy remény arra, hogy valaki majd megért és segít nekem az életben. Én mindig egy olyanfajta lány voltam, aki számára elég sok mindenhez egy kezdőlökés kellett, de onnantól már minden simán ment, ha valaki unszolt, hogy csináljam, vagy gondoljam át a dolgokat.

Most is éppen, ahogy szoktam a döntésképtelenség kelős közepén ülök, és azt sem tudom, hogy mit csináljak. A koliból ki kellett költöznöm, ugyanis így, hogy nem vagyok az akadémia tagja és a sérülésem miatt már nem fociztam nem lakhattam többé ott, így egy kis lakást béreltem, ami valóban rászolgált a kis jelzőre, mert csak egy szobából és egy hozzá épített kis fürdőből állt az egész. A rezsit és az egyéb költségeket éneklésből gyűjtöttem össze. Egy éteremben léptem fel általában pénteken és szombaton, amikor a közönség sokkal vehetőbb volt az ilyen dolgokra. Így sikeresen fel tudtam használni a zongora leckéket, amiket az árvaházban vettem. A döntésképtelenségem pedig abban merül ki, hogy az egyik éttermi éneklés alkalmával egy magas, sötétbarna hajú, kék szemű srác lépett oda hozzám. Elmondta, hogy mennyire tetszett neki az előadássom, és szeretné, ha az ő éttermében énekelnék. Persze azt is hozzátette, hogy megemelné a fizetésem, hogy könnyebben tudjak boldogulni, viszont azt csak utólag tudtam meg, hogy az ő étterme nem Londonban van, de még csak nem is a szigetországban, hanem Spanyolországban, azon belül is Sevillában, és igaz, hogy nagyon kecsegtető az ajánlata, de nem akarom itt hagyni az egyetlen embert, akit közelebbi ismerősömként, vagyis a legjobb barátnőmként kezelhetek. Larinak még nem mondtam el, hogy milyen ajánlatot kaptam, de valószínűleg ő azt mondaná, hogy ha az az álmom, hogy énekelhessek, akkor ne hagyjam ki ezt a lehetőséget, de nemsokára megtudhatom, hogy mit is gondol valójában, mert megbeszéltem vele egy találkozót, amiről, alighanem el fogok késni, ha nem sietek.

Hihetetlen, hogy nem tudok egyszerre két dolgot csinálni, de a gondolataim mellett egyszerűen csak ott álltam a ruhásszekrényem előtt és nem tudtam kivenni egyetlen értelmes darabot sem. Végül egy egyszerű kék farmernadrág mellett és egy ”WOO HOO” feliratú lila póló mellett döntöttem. Londonban épen tombolt a tavasz így pulóvert nem kerestem, de színben a pólómhoz illő csizmát vettem fel, majd az egyéb ékszerek magamra aggatása után felkaptam a táskámat és már úton is voltam. Szerencsére sikerült egy taxit leintenem így már el is kerültem a késés veszélyét. Körülbelül tizenöt perc alatt értem a megbeszélt kávézóhoz, de Lari még nem volt ott. Kicsit meg is lepődtem, mert általában ő mindig a megbeszélt időpont előtt érkezik legalább tíz perccel, de most még sehol nem volt. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy az edzésen kellett ott maradnia így nem is aggódtam. Rendeltem egy kávét és vártam. Végül tíz perc várakozás után megérkezett Lari, de nem teljesen olyan hangulatban, ahogy vártam volna.

(Halestorm - I Miss The Misery)

-          Te mégis, hogy képzeled mindezt? A bizalmamba fogadlak, segítelek mindenben, szeretlek és te mégis elárulsz? – barátnőm olyan hangerővel kezdett el nekem kiabálni, hogy egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.

-          Mégis miről beszélsz? Én nem tettem semmi rosszat ellened. – értetlenül álltam dolog előtt, és a kávézóban ülő jelen esetben nézőnek titulált vendégek is csodálkozva figyelték a nem éppen barátinak mondható beszélgetésünket.

-          Nem? Tényleg? – hangja fájdalmasan gúnyos volt, de semmi sem rémlett, amit elkövettem volna. – Talán nem te tálaltál ki a magazinoknak a magánéletemről és minden személyes titkomról? – az edzőtáskájából előkapva néhány újságot elém dobta őket, majd a táskát visszaakasztotta a vállára, és várt. Várt, hogy elkezdjem megmagyarázni azt, amit még nem is tudtam, hogy mi. Ránézve a lapokra minden címlapon Lari virított és különböző mocskolódó és a magánéletére vonatkozó címszavak álltak, de amin legfőképpen megakadt a szemem az a következő volt: „Tessa kitálal barátnője minden egyes titkáról!” Hát természetesen azt sem tudtam, hogy mi van. Én egy újságíróval sem beszéltem a sérülésem óta. Mikor már a harmadik újág címlapját futottam végig Lari megforgatta a szemét, majd otthagyott én meg persze egyből utána futottam, majd ahogy a kávézó előtt utolértem a könyökénél fogva fordítottam vissza, hogy figyeljen rám.

-          Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék ilyenre és elárulnék rólad mindent, amit megosztottál velem, mert a bizalmasod voltam? – észre sem vettem, de az idegességtől már én is kiabálva beszéltem.

-          Ahogy mondod, csak a bizalmasom voltál. Nekem nem kell olyan barátnő, aki mindenből pénzt csinál, csak azért, mert egy lyukban lakik. Felajánlottam, hogy segítek neked, de nem fogadtad el. Aztán, hogy pénzhez juss eladod az életem a médiának?! Hát egészségedre. – nem hittem el, hogy Lari tényleg elhiszi azt, hogy én tettem ezt vele.

-          Komolyan hiszel az újságoknak?  Komolyan jobban hiszel a pletykalapoknak, mint nekem? A barátnődnek? - a levegőt egyre mélyebben vettem és egészen a sírás szélén álltam, sőt a könnyek már elkezdtek gyűlni a szememben és már csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor áradnak patakszerűen végig az arcomon.

-          Felejtsük el, hogy ismertük egymást. Nekem ez túl sok. Túl sok belőled és a pénzéhes énedből, amit eddig sikeresen titkoltál előlem. – hátat fordítva nekem nagy sebességgel hagyta el a kávézó előtti részt én pedig megsemmisülve álltam ott egyedül és értetlenül. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet és azt sem, hogy tényleg, hogyan feltételezheti azt Lari, hogy ilyen tettem vele.

Természetesen csak eddig volt kérdéses, hogy elfogadom-e a Sevillába szóló állásajánlatot. Egészen addig, amíg barátnőm meg nem haragudott rám egy olyan dolog miatt, amit nem követtem el. Igaz, hogy saját magam akartam boldogulni és felépíteni a karrierem és ezért sem fogadtam el Lari régebbi ajánlatát miszerint, bérel nekem egy nagyobb lakást és én pedig, amint tudom visszafizetem neki az összeget, de ebben is benne volt, hogy magam szerettem volna boldogulni, ha már egyedül maradtam. Arra pedig soha nem lettem volna képes, hogy őt kihasználva jussak egy nagyobb összeghez. A könnyeimet sűrűn törölgetve léptem be újra a kávézóba, hogy összeszedjem a cuccaimat. Persze minden szem rögtön rám szegeződött, amint betettem a lábam a helységbe én pedig komolyan úgy éreztem a tekintetek miatt, mintha egy utolsó szemétláda lennék, ezért egy gyors fizetés után sietősen elhagytam a helyet, majd leintettem az első taxit, ami szabadnak bizonyult.

A cím bediktálása után pedig előkerestem a táskámban lévő névjegykártyát, ami a Simon Campos név szerepelt. Annak a neve, aki jelen esetben kiment majd ebből az egész valaki által befolyásolt szituációból. Szerencsémre néhány csörgés után fel is vette a telefont és elmondta, hogy még mindig Londonban van, de reggel indul vissza Spanyolországba. Persze az első gondolatom az volt, hogy ez most a legjobb szituáció, ami adódott. Megbeszéltem vele a részleteket az-az, hogy a másnap reggeli géppel én is vele tartok és elfogadom az ajánlatát. Ami jól is jött ugyanis az előző munkahelyemen még fel kellett, hogy mondjak, tehát még volt elintéznivalóm.

Amint sikerült bejutnom a lakásomba elővettem a bőröndömet, majd a ruhákat, amik a szekrényben sorakoztak gyors mozdulatokkal kezdtem el begórni a táskába és még az sem érdekelt, hogy összegyűrődik-e az anyag vagy sem. Nem tudott semmi sem érdekelni, mert még minidig sokkolt a Larival történt dolog, és ezáltal a fejembe vettem, hogy mielőtt elmegyek, még beszélek vele is. Persze ehhez az kellett, hogy minél gyorsabban be tudjak pakolni így még jobban hidegen hagyott a ruhák épsége. Nagyjából sikerült összepakolnom röpke egy óra alatt így utoljára átnézve minden egyes zegzugot a szoba közepén hagytam a bőröndöm és egy nagy levegővétel után úgy döntöttem teszek még egy kísérletet arra, hogy kommunikáljak Larival. A szokásos taxi utáni vadászatot követően és egy húszperces út után már a ház előtt álltam. Majd egy nagy levegő után megnyomtam a csengőt. Természetesen nem az az ember nyitott ajtót, akire számítottam, ezzel erősen megnehezítve a dolgomat.

-          Jó napot, Lari itt van? Sürgősen beszélnem kell vele? – féltem a választól, de úgymond még olcsón meg is úsztam a dolgot.

-          Nincs itt és amúgy sem kíváncsi rád, ahogy senki sem. – a válasz után csak egy ajtót láttam magam előtt, amit az Arsenal edzője egy jól irányzott mozdulattal csapott be előttem. Nyilvánvaló volt számomra, hogyha barátnőm nem otthon tartózkodott, akkor a pálya gyepét koptatta, így most sem gondolkodtam sokáig, hogy hol találhatom meg őt. Mázlim volt, mert Lari tényleg a pályán volt, de nem volt éppen jó kedvében, ami abban mutatkozott meg, hogy a kapu hálója szinte füstölt egy-egy rúgása után.

-          Lari légy szíves beszéljük ezt meg. – a hangom ismét megremegett, ahogy barátnőm felé szóltam, de semmi válasz nem érkezett felőle, ami nagyon bántott. – Nem én tettem ezt veled, sohasem tennék ilyet. Elutazok Spanyolországba szóval jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a dolgokat, mert semmi sem az aminek látszik. – válasz továbbra sem érkezett, még csak meg sem rezzent arra, hogy hozzá beszéltem, csak rúgta tovább a bőrt a kapu irányába, aztán egy pár perc eltéréssel megkaptam a válaszomat, ami jobban fájt mintha nem vett volna rólam tudomást.

-          Gratulálok, hogy sikeresen el is tudod költeni a pénz, amit rajtam kerestél. Remélem jó utad lesz, és nem zuhan le a repülőd félúton. – hangja tele volt gúnnyal és haraggal, ami nagyon fájt, de nem tudtam mit tenni. Éreztem, hogy nem fogok tudni hatni rá, de egy próbát mindenképpen megért a dolog. Lari visszafordult a kapu felé én pedig a könnyeimet nyeldesve hagytam el a pályát és vesztettem el az egyetlen igaz barátnőmet.