Chapter 50.

Sziasztok!

A nyári szünet kezdetére való tekintettel meghoztuk az 50. fejezetet is.:) Mindössze 70 részt terveztünk a második évadban, szóval már csak húsz van hátra.:) A kritikáknak nagyon örülnénk!:) Puszi Nektek, és jó olvasást!
Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Sail - Awolnation)

Férjem átható tekintete üdvözöl, viszont a szavak nem jutnak el agyamig. Valami tényleg nem stimmel velem, de úgy érzem, hamarosan minden kiderül. Karjaiba kapva a kórteremig együtt tesszük meg az utat, majd a vizsgálóasztalra letéve, a háttérbe húzódik. Egy ősz hajú doki lép be a helyiségbe, ilyenkor örülök annak, hogy nem kell sorban állással bajlódnunk. Álomittas, zavaros tekintetemet ráemelem, de inkább a háttérből figyelő spanyolt kezdem el tanulmányozni. Tartása feszes, új frizurájával viszont fantasztikus kisugárzást von maga után. Egyszerűen nem értem miért nem tudtam felnőttesen gondolkozni, miért kellett egy egyszerű fenyegetés miatt az életemet is tönkretenni. Illetve majdnem tönkretenni, ugyanis tárt karokkal fogadott, vonakodás nélkül. Halvány mosolyt megeresztve felé, kezemet fejemhez kapom, a kispárnát pedig ölembe helyezem.

-          Jó estét, Dr. González vagyok. –kezét figyelve csupán csak egy bólintásra telik tőlem. Zsebéből előkapva egy kislámpát, szemembe világít, majd hümmögve figyeli a pupillareflexem. –Jobb oldalon nem húzódik össze, és nem is tágul ki teljes mértékig a pupillája. Mi történt magával?

-          A meccsen összefejeltem egy védővel. –nemes egyszerűséggel mondom el a történteket, de agyam zúgása nem könnyíti meg a beszédet.

-          És mi történt utána? –puhatolózva próbálja kideríteni memóriaállapotomat, de egyáltalán nem akarok válaszolni az idióta kérdésekre. Sergio észrevéve rajtam a passzivitást, beszélni kezd.

-          A földre zuhant, majd nem bírt felállni. A halántékát találták el, azóta hányt, és úgy éreztem a láza is felment. –szakszerűen magyaráz a dokinak, aki dühösen pillant felé.

-          A hölgytől szeretném hallani. Szóval Larissa, mi történt Önnel?

-          Én végig emlékszem mindenre, ahogy arra is, hogy a nyakam roppant egy hatalmasat. Nincs kedvem beszélni. –egyszerűen megvonva a vállamat, megértő pillantást kapok az idősebb férfitől.

-          A tünetek agyrázkódásra utalnak, a folt pedig bizonyítja, nem kis ütés érte a fejét. Milyen nap van ma? –kérdése megnevettet, felvéve vele a szemkontaktust, csípőből rávágom válaszomat.

-          A meccs napja. –mosolyom levakarhatatlan, viszont szemeim minduntalan le akarnak csukódni. –Egyébként szombat.

-          Lari, szerda van. –Sergio tekintete meglepettséget tükröz, szemem zavarosan keres egy naptárat.

-          Hányadika van? –zavartan kémlelem körbe a helységet a válaszra várva, de nem tudom megmondani. –Kisasszony. Milyen hónapot írunk?

-          Március végét. –egyre jobban azt érzem, nem jó válaszokat adok a kérdésre.

-          Április negyedikét írunk ma. Mikor született?

-          Ezek szerint ma.

-          Miért van az, hogy mindenre emlékszik, de ezeket a dolgokat tévesen mondja? –számhoz kapva elindulok a helyiségben található mosdó felé, majd könnyeimet visszaszuszakolva szemembe, kiadom gyomrom tartalmát. Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége.

-          Bent kell tartanom megfigyelésen, erősebb fokozatban érte az ütés. Kérem, hozzon be neki váltásruhát, meg amire még szüksége van, a hölgyet pedig átkísérjük egy CT-re. Mire visszaér, a vizsgálatokkal is végzünk. A 414-es szobában lesz elszállásolva. –férjem aprót bólint, de kérlelő tekintetemet meglátva, vonakodva pillant az ajtó felé. Elém lépve óvatosan végigsimít arcomon, majd egy lágy csókot lehelve ajkamra, a párnáját kezébe fogja.

-          Ugye ez most nem azt jelenti, hogy el akarod vinni?! –nevetve csóválja meg a fejét, majd a dokira nézve várja a megerősítést.

-          Felviheti a szobába, VIP vendégnek számít Morrison kisasszony.

-          Elmész a vizsgálatra, én pedig sietek vissza hozzád. Rendben? –bólintásom következtében magunkra hagy, hatalmas sóhajtásom következtében, szédelegve szállok le a vizsgálóasztalról.

Monoton lépteim visszhangoznak az üres folyosón, kezeimmel próbálom biztosan tartani magam a fal segítségével. A doktor úr felajánlotta a kerekesszék által nyújtotta kényelmeket, de inkább nem éltem ezzel a lehetőséggel. Ahhoz képest, hogy délután elmentem Tessahoz, és semmi komolyabb tünetet nem generált szervezetem, most elég szarul érzem magam. Összeszorítva szemeimet egy pillanatra megállok, González pedig ijedten kap felém, de testem már a föld felé zuhan…

(Ramos)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly is lehet ez a sérülés, bár már meccsen látszódott, hogy hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy állva maradjon. Éreztem, hogy gond lesz, de a fürdőszobában még csak búcsúszásra sem maradt időm, úgy elrohant. Viszont annak nagyon örülök, hogy tetszett neki az apró meglepetésem. Igaz, a kölyöknek még nincs neve, de biztos vagyok abban, hogy együtt fogjuk kitalálni. Máshogy terveztük a csapattal ezt az estét, de így kénytelenek leszünk elhalasztani a meglepetés bulit. Telefonomat előkapva, körüzenetet küldök a játékosoknak. „Lari kórházban van, agyrázkódás gyanúval. Ma már nem lehet látogatni, de holnaptól megtalálja mindenki a 414-es kórteremben. S.”

Gyors tempóval rohanok be a házba, majd őrült kutatásba kezdek. „Gyerünk Sergio, gondolkozz. Mire lehet szüksége egy nőnek?” Előkapva egy kisebb bőröndöt, beledobálom a kezembe akadt dolgokat. Pizsamának az egyik mezemet veszem elő, mindig szeretett abban aludni. Fehérnemű kutatásnál hatalmasat nyelek, képzeletemben akarva akaratlanul megjelenik Larissa, amint ezeket a darabokat viseli. „Elég Ramos, a feleséged éppen kórházban van!” Az apró hangok már megint az őrületbe kergetnek, de inkább figyelmen kívül hagyom igaz mondandójukat. Piperecuccok közül a legfontosabbakat rakom bele az egyik kisebb zsebbe, majd keresve váltóruhát, mosolyogva indulok el az egyik bolt felé. Tudom, hogy Lari igazából édesszájú, de ahhoz, hogy megtartsa sportos alakját, nem szabad csokit, vagy sütit ennie. Néha bűnbe esik, de utána triplán dolgozza le a felszedett dekákat. Belépve a játékkereskedésbe, plüssmaci után kutatok. Nem tudom az orvos meddig akarja benntartani, de ahogy ismerem, nem fogja megengedni, hogy a napom kilencven százalékát vele töltsem. Az edzések pedig nem állnak meg, a véghajrában vagyunk, így szeretném, ha valami lenne vele.

(Rihanna - Stay [magyar])

Kiszúrva a polcon egyedül árválkodó barna közepes méretű macit, azonnal elnyeri a tetszésemet. Egyáltalán nem különleges, de valami mégis vonzz benne. Levéve róla, az eladó felé indulok, majd gyorsan fizetve, letépem róla a címkét. A kórházi utat villámgyorsan teszem meg, berohanva az ajtón szobája felé veszem az irányt. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, de senkit nem találok bent. Összevont tekintetemet végigjáratom a helyiségen, de még csak egy gyűrődés sem utal arra, hogy ő itt volt. A nővérpult felé lépkedve, agyamban különböző borzalmas jelenetek játszódnak le.

-          Jó estét. Körülbelül fél órája hoztam be a feleségemet, Larissa Ramos Morrisont ebbe a kórházba. Dr. González az orvosa, de a szobában nem találtam meg őket. Tud valami információt mondani? –hangom megkeményedik, kezemet ökölbe szorítom. A hölgy aprót bólint, majd figyelmét immáron már a monitorra szegezi.

-          Sra Ramosnak volt egy kisebb eszméletvesztése, így a doktor úr újabb vizsgálatokat rendelt el. Kérem, üljön le az egyik székre, hamarosan megérkeznek. –egyszerű azt mondani, hogy üljek ölbe tett kézzel, miközben kitudja min megy keresztül a feleségem. Végső elkeseredésemben a macit kezdem el szorongatni, és áldom az eszemet, hogy megvettem. Daniellából kiindulva, minden nő örül egy ilyen állatnak, remélem Lari sem fog másképp vélekedni erről. Meghallva a liftajtó nyitódását, szerelmemet egy ágyon tolják ki, apró mosolyt megeresztve felém, lelkemről mázsás súly szakad le. Igaz az infúzió nem éppen szép látvány, de nagyon szépen bírja ezt a fajta kiképzést.

-          Minden rendben van, a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen nagyobb fajta eltérést. Hatalmas ütést kapott a fejére, egy pár napig hanyagolnia kell a sportot. A mai napon bent tartjuk megfigyelésen, aztán az éjszakai eredmények után többet tudunk mondani. Gyenge még a szervezete, de nyugodtan bemehet hozzá. Ha esetleg saját felelősségre elhagyná a kórházat, az arcát jegelni kell, és sötét helyet kell kialakítani neki. –nemleges fejrázásom következtében megadóan sóhajt, majd folytatja monológját. –A kisasszony már többször elmondta, hogy ő egy napig sem marad bent. Tovább akartam itt tartani, de csak a mai éjszakára tudtam megfűzni, ami ugye már csak pár órát takar.

-          Beszélek vele, és ha a doktor úr úgy látja, marad, ameddig maradnia kell. –elhatározásom, miszerint valahogy rábeszélem Larit a helyes döntésre, eléggé felspannolt. Belépve a szobába, egy törékeny nővel találom szembe magam. Olyan személlyel, akit már régóta elrejtenek előlem. Szerettem a vagány, nagyszájú lányt, de még jobban szerettem azt, aki nem rejtette véka alá az érzéseit.

   -       Szia. –halk hangja mosolygásra késztet, a kezemben lévő plüssállatot ölébe helyezem. –Jól vagyok, hazamegyünk? –karjaival automatikusan öleli át a macit, arcára apró mosoly telepedik.

    -      Nem. Ha kell, itt fogok ülni melletted, de ha az orvos egy hetet javasol, annyit is maradsz bent. Nem játsszuk el a hiszti rohamot, ha meg akarsz gyógyulni, mindent meg kell tenned. –magabiztosan állom szúrós tekintetét, ami fokozatosan enyhül. Fáradt sóhaját követően bólint egy picit, majd behunyva szemeit beszélni kezd.

    -      Sajnálok mindent, amit ellened vétettem az elmúlt fél évben. A különélés megtanított arra, hogy kire számíthatok, és kire nem. Tudom, hogy rengeteg dolgot hülyén csináltam, de nem tehetek róla, túlságosan is sértettnek éreztem magam, valamint meg akartalak védeni. Megvédeni egy olyan dologtól, ami gyerekesnek hangzik. –furcsálltam vallomását, hiszen effajta őszinteséget régen hallottam már tőle.

-          Soha nem gondolkoztam egyébként azon, hogy nélküled éljem le az életem. Gondolkoztam már azon, hogy miképp oldhatnám meg azt, hogy vissza gyere hozzám, de mivel tudtam, hogy te nem az a virágos típus vagy, rájöttem, tömérdek rózsával semmit nem érek el, csupán csak bízom a helyes döntésben. –igazából ebben édesanyám is rengeteget segített. Azt mondta Larit úgy ismerte meg, akit csak az idő tud befolyásolni. Sem a drága ékszerek, sem pedig az üres szavak nem segítettek volna neki. –Elmondod miért akadtál ki a gyerek témánál? –szemei kipattannak, lehet nem kellett volna feltennem ezt a kérdést.

-          Rengeteget szenvedtem már az életem során, és a foci az egyetlen mentsváram. –el akarom mondani neki, hogy rám bármikor számíthat, de csendre int. –Tudom, hogy mit gondolsz erről, de ne szólj közbe kérlek. A futball az, ami rengeteg dolgon átsegített, ami mindig ott volt, ha valami rossz dolog történt az életemben. Ebben a sportban soha nem csalódtam még, viszont az emberek folyamatosan veszítik el a bizalmamat, természetesen ez az egész nem csak egyoldalú, ugyanúgy én is hibás vagyok. Sok hülyeséget vétettem életem során, de a pályán mindig olyasfajta nyugalom ér, amit semmitől nem kaphatok meg. Tegyük fel. Teherbe esek. Mi lesz utána? Ott kell hagynom azt, ami az életemet jelenti, és tudom, hogy önző vagyok, de erre még nem készültem fel. –monológja halk, mégis minden szót tisztán hallok. Könnyei körülbelül mondandója felénél eleredtek, de szipogás, hisztérikus zokogás nélkül elmondta a lelke mélyén található félelmeit.

-          Várok rád, viszont mást nem szeretnék a gyerekeim anyjának elfogadni. –végigsimítva haján, fülébe suttogom mondatomat, majd lágy puszit adva arcára, szívem szárnyal kezdeményezésétől.

(Tessa)

(Boyce Avenue - I Knew You Were Trouble)
Kíváncsi természetemnek köszönhetően körülbelül rohantam lefelé, hogy megtudjam ki áll az ajtóban, viszont ez esetben lehet jobb lett volna, ha visszafogom magam. Testvérem idegesen, és szinte dühöngve lökte félre Matíast, hogy beljebb tudjon jönni, majd nekem esett, hogy miért vagyok ekkora ribanc. A kérdése először el sem jutott az agyamig, hiszen azt sem tudtam, hogy mit tettem és mivel érdemeltem ki azt, hogy ezt vágja a fejemhez. Majd olyan mondat csúszott ki a számon, amit nem gondoltam komolyan, így Lari teljesen feldúltan vonult ki, és még az ajtót sem kímélte, ugyanis óriási hanggal csapódott be, amögött a személy mögött az ajtó, akivel régen mindent meg tudtunk beszélni, most viszont még egy „szia” is nehezünkre esik. „Hogyan jutottunk el erre a szintre?” A fejemben megfogalmazódott kérdésre szélsebesen kezdem el keresni a választ, eközben pedig könnyeim megállíthatatlanul kezdenek el leszáguldani az arcomon.

   -       Tessa, minden rendben? – ez a kérdés volt az, amit most nem szerettem volna hallani, hiszen úgy nézek ki, mint akinek minden rendben van az életével?

   -       Ne. Ezt most ne. Nem vagyok jól, nem is érzem jól magam, és azt sem tudom, hogy éppen most miért gyűlöl a testvérem. Elkövettem egy óriási hibát, amit nem kellett volna, de túl sok volt az alkohol én pedig ahhoz a mennyiséghez már túl gyenge voltam. Nem értem, hogy miért kiabált rám. Semmit nem értek és ez az, ami a legjobban zavar. Ha tudnám, akkor legalább azt is tudnám, hogy miért kéne szégyellnem magam, de azt sem tudom. – a szavak szinte már a saját fülemet sértették úgy vetettem oda Matínak őket, de nem érdekelt a finomkodás jelen pillanatban.

-          Ne haragudj, én csak jót akartam. A tesód eléggé begőzölt és láttam, hogy megdöbbentél, szóval gondoltam nem tudod, hogy miért.  – a fejemet kezdtem el ingatni, majd nagy nehezen eltámolyogtam a nappali kanapéjához, hogy kicsit leüljek, hiszen a sírás miatt muszáj voltam valahová lerogyni. Az agyam zakatolni kezdett és mindent átpörgettem, hogy mit tehettem. „Ramos? Ramos miatt lenne még most is olyan ideges, hogy azt vágja a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok? Jó, megérdemelném, de emiatt már kitombolta magát, és emiatt már eddig is utált. Most teljesen haragszik, hiszen még Matíast is belevonta.”

-          Matías. – a felismerés villámcsapásként hasított belém. Tudtam, hogy valami olyan dolgot tudhatott meg a nővérem, ami vele kapcsolatos, hiszen ha ez nem így lenne, nem nézett volna úgy rá, mint a véres ingre. – Miattad van! Mit mondtál neki? Beszéltél vele és hazudoztál neki, hogy együtt vagyunk? Valld be! Mit tettél? – idegesen kezdtem el Matí felé menni, majd amikor elértem az ökölbe szorított kezemmel a mellkasán kezdtem el ütni.

-          Tessa nyugodj meg. Nem tettem semmit, és nem is beszéltem a nővéreddel egy szót sem ezen kívül, hogy beengedtem a házba, amit gondolom most már, hogy lehet nem kellett volna. Nem tudom, hogy miért nézett ki magának, de nem tettem semmit. Menj fel az internetre és keresd meg, hogy miért volt ilyen. Biztos, hogy van fent valami pletyka. – a kezemet a testem mellé szorította le, és olyan erősen szorított, hogy biztosra vettem abban a percben, hogy ennek elég erős nyoma lesz, ha még a továbbiakban is szorítani akarja. Az internetes ötlet pedig nem is értem, hogy eddig miért nem pattant ki a fejemből, hiszen ha van valami olyan információja a paparazziknak, amiből pénzt lehet csinálni, akkor azt habozás nélkül megteszik. A szerelmi életem Cristiano Ronaldo feleségeként pedig elég ok lehet arra, hogy a média csámcsoghasson rajta.

(The Pussycat Dolls - I Hate This Part)
Amint kifejtettem a kezem Matí karjai közül az emelet felé vettem az irányt. Reménykedtem benne, hogy most az egyszer bekapcsolva hagytam a gépemet, ugyanis általában még akkor is kikapcsolom, ha például fél órára le kell mennem a konyhába, hogy egy kis kaját összedobjak. Most pedig a bekapcsolási procedúra, amúgy gyors tempója iszonyú lassú lett volna a számomra. Nem volt szerencsém, ugyanis a laptopom kijelzője sötéten állt az asztalomon. Egy szemforgatás után a táskám után nyúltam, majd előhalásztam belőle a telefonom, hogy arról tudjak felmenni az internetre. Bepötyögtem néhány szót, majd meglepetésemre több tucat velem foglalkozó cikk fogadott, amelyekben már a szalagcím sem volt kedves. Találomra megnyitottam egyet majd gyorsan átfutva a szöveget, megdöbbenten hajoltam fel a telefon mögül.

-          Na mit találtál Sherlock? – a szemem elsötétült, majd idegesen pillantottam Matíra, aki nem éppen a legjobb időt választotta ahhoz, hogy elővegye a poénjait.

-          Nagyon nem vicces Watson. A helyedben letörölném a képemről azt a vigyort. – nem akartam ilyen hangnemet használni, hiszen a barátokkal nem illik ilyet megtenni, de amint megláttam a cikkhez csatolt képet legszívesebben a legelső falba beleállítottam volna a telefonomat. Miután eléggé lesokkoltam magam a képpel barátom felé fordítottam a képernyőt, hogy ő is szembesülhessen azzal, hogy miért is szörnyülködtem el annyira. A képen ugyanis Matíassal vagyok látható, amikor éppen megcsókol, valószínűleg Roni szüleinek a háza előtt. Legalábbis a környék a kép hátterében arra utal.

-          És mi ezzel a probléma? – a szemem kétszer akkorára nőtt, a szám pedig egy „o” alakot formált. Hogy mi ezzel a probléma? Csak annyi, hogy én nem szerettem volna azt a csókot, amit ott, már akkor is közöltem vele. És én a férjemet szeretem, nem pedig Matít.

-          Baszódj meg! – hiába féltettem a telefonom teljes erőmből Matíashoz vágtam a készüléket, majd berohantam Cata szobájába, hogy egy kicsit le tudjak nyugodni. „Hát ezért volt olyan ideges rám Lari, mert azt hiszi, hogy Matíval kavarok. Remek, így már az egész világ utál.”

Matías megállás nélkül kopogtatott az ajtón, viszont nekem csak arra volt szükségem, hogy békén hagyjon és gondolkodni tudjak, hogy miként moshatnám tisztára ebben az ügyben a nevemet, amiben tulajdonképpen én nem is voltam sáros...

(Ronaldo)

(Big Time Rush-Lost In Love)
Nehéz meccset tudhatunk a hátunk mögött, de szerencsére ez is azok közé a meccsek közé tartozott, ahol küzdenünk kellett viszont az összetartásnak köszönhetően a végén minden rendben történt, és elnyertük a jutalmunkat, azaz bezsebeltük a nekünk járó pontokat a bajnokságban. Tisztára olyan ez, mint egy filmben, vagy egy mesében kivéve, hogy ez nem egy film, és itt még koránt sincs meg a happy end. A meccs előtt nagyon felzaklatott a sajtótájékoztató, ami valószínűleg nem fog bekerülni a kedvenc interjúim közé.

Az öltözőben a szokásos meccs utáni jókedv és bolondozás uralkodott, ami már-már egy rituálénak is nevezhető a nyerő meccsek után. Szerencsére a szokásos zuhanyzási időmnél is hamarabb sikerült lefolytatnom a cselekvést, ami azt jelentette, hogy hamarabb juthatok haza és hamarabb pihenhetem ki a nap, a sajtótájékoztató és a meccs fáradalmait. Miután mindenkitől elköszöntem feldobtam a vállamra a sporttáskámat és vigyorogva vonultam át a folyosókon, hiszen nem akartam, hogy bárki is észrevegye rajtam a rosszkedvet, amit a meccs előtti dolgok okoztak. Olyan emberek turkáltak a magánéletemben, akiknek semmi közük hozzá, és ha lenne is egy ici-pici közük is hozzá, akkor sem velük vitatnám meg a szerelmi életem. Viszont a kép, amit láttam nagyon felidegesített. Teljesen nem értem, hogy hogy tehette ezt meg velem Tessa, ráadásul pont a szüleim háza előtt. A képen teljesen felismerhető volt, hogy ott vannak, csak azt nem tudom, hogy ki az a ficsúr a képen.

A gondolatok miatt kicsit odatapostam a gázpedálra, de abban a percben nem nagyon zavart, hogy bármiféle büntetést rám szabhatnak, hiszen kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy egy számomra zsebpénznek mondható összeget kifizettessenek velem. A belvárosi ház elé értem, így azért mégis lassítottam, majd lassú tempóban gurultam be a mélygarázsba. A táskámat a vállamra kaptam, pillanatokkal később pedig már a nappalimban tudhattam magam a kanapén ülve. Kimerítő napom volt és szerettem volna inkább ledőlni és a gondokkal holnap foglalkozni. Tudtam, hogy nem lesz ettől könnyebb, de a mai napra már túl sok volt így is a megpróbáltatásból. Amint felálltam az első pár lépés után, egy szilánkdarab állt bele a lábamba, majd miután jajgatások közepette kiszedtem észrevettem, hogy a komódon álló egyik kép egyszerűen eltűnt. Fontos volt számomra az a kép, így egyből tárcsáztam az egyetlen személyt, aki itt járt, hogy magyarázatot kapjak arra, hogy hová tűnt.

-          Maria, nem akarok kertelni Önnek. Meg tudná nekem mondani, hogy a nappali komódjáról, hová tűnt az egyik fénykép? – a hangom semmilyen érzelmet nem tükrözött, de a hiányzó kép az első olyan eseményt örökítette meg, ahová együtt mentünk Tessával.

-          Sajnálom, de nem mondhatom meg Önnek. – felment bennem a pumpa, hisz mi az, hogy az alkalmazottam nem árulja el nekem, hogy ki járt itt a házamban, és ki vitte el az egyik fényképet, ami nem sok mindenkinek jelent valamit.

-          Mi az, hogy nem mondhatja el? Szeretné, hogy holnap legyen még munkája, vagy sem? Válasszon! – szemét dolog, de tudtam, hogy ha az állásával zsarolom meg, el fogja mondani, hogy mi történt. Ebben az esetben a zsarolás mellé pedig még a hangomat is felemeltem, amit nem volt nehéz megtenni, hisz ez is, mint a mai nap folyamán sok minden már dühössé tett.

-          Elnézést. A felesége járt ott, amíg Ön a meccsen volt. Mikor távozni akart nekiment a komódnak, a kép pedig leesett. Amikor a szilánkokat szedte össze valószínűleg akkor tehette el a képet. – eleget megtudtam, és bunkó módon köszönés nélkül bontottam a vonalat.

Két perc múlva már a mélygarázs kijárata felé tartottam. Most jött el annak az ideje, hogy beszéljek a feleségemmel, és ezt az egész zűrt, ami keletkezett az életünkben letisztázzuk. Szeretem őt, és ha a lakásomban járt valószínűleg ő is szeret még, csak akkor nem tudom, mi volt az a csók a szőke sráccal a képen. Ráadásul a pici Cata is hiányzik, akit jó lenne már végre magamhoz ölelni, csak úgy, mint a feleségemet.

Chapter 49.

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy az utóbbi időben nem nagyon látogattuk a blogot, viszont az év végi hajtás minden erőnket lefoglalja. Reméljük az új fejezet kicsit kárpótol Titeket a kimaradt hónapért!:)
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Usher - Euphoria)

Meghallva a háló susogását, boldog sikítás hagyja el a számat. Nehéz mérkőzés volt, de sikeresen lehoztuk, és csak ez számít most. Az előnyünket továbbra is tarthatjuk, ezáltal egy kis reménnyel tölt el majd a Barcelona elleni találkozó. Ronaldo mellém lépve megölel, szíve eszeveszettül kalapál. Örülök annak, hogy még időben észhez tért, hiszen nélküle nem ment volna. Barragan elé lépve leveszem a mezemet, majd felé „Ne haragudj, a meccs előtti megmozdulásomat nem tudtam kihagyni.” Magyarázkodásán jót nevetek, majd legyintve egyet, elindulok a többiek felé. Hosszas tapsolással, rengeteg kézfogással telik el a pályán töltött időnk.

nyújtva, várom a viszonzást. Apró mosoly jelenik meg szája szegletében, végezetül pedig egy ölelést követően, ő is átnyújtja nekem a ruhadarabot.

Lelépve a folyosóra, észreveszem, ahogy edzőm éppen a konferenciaterem felé igyekszik. Utána akarok szólni, de egy kéz beránt a szertárba. Halk nyikkanással csapódok a falnak, majd már csak a mézédes csókot észlelem magam körül. Belesimulva ölelésébe visszacsókolok, ajkaink megállíthatatlanul falják egymást. Keze végigsimít meztelen hasamon, mire testem görcsbe rándul. Ennyire vágynék már az érintéseire? Ujját végighúzva a nadrágom vonalánál halkan felsóhajtok, karjaimat nyakába téve, lágy puszit lehelek ajkaira.

-          Gyere, menjünk. –hátulról átölel, szívem hevesebben ver már egy ideje. Képes felkavarni az állóvizet, és mindezt úgy, hogy fogalma sincs róla.

-          Az öltöző megvár. –búgó hangját meghallva kiráz a hideg, fenekemet csípőjéhez nyomom.

-          Ahogy te is szivi. –kinyitva az ajtót futásnak eredek, majd beesve a csapattársaim közé, perverz vigyor telepedik az arcukra.

-          Én megértem, hogy nem vagy egy angyal. De azért a kiéhezett fejed megérne most egy misét. –Ronaldo szavai visszhangoznak gondolataim között, a cseremezemet megfogva, fejének dobom.

-          Mondja ezt az, aki nem önmaga, mióta a felesége hordja a nadrágot. –mosolyom levakarhatatlan, nagyon imádom őket.

-          Hé, tudtommal én vagyok a férfi.

-          De azt nem tudod, hogy más minek tekint Cristina. –beszaladva a fürdőbe magamra csapom az ajtót, majd meglepődve konstatálom a fél csapatot, miközben zuhanyoznak. Szemem kitágul, kezeimmel könnyed mozdulat segítségével takarom el a látványt, és hátraarcot vágva, hallgatom rémült hangjukat.

-          LARI?! –Gülüke kérdését valószínűleg kint is hallhatták, ugyanis Ronaldoék társasága hangos kacagásban tör ki.

-          Ne haragudjatok, Ronaldo megkért, hogy csináljak rólatok egy képet, ugyanis veletek még nem volt alkalma fürdeni. –hallom a hangos nyeléseket, de az ajtó kinyílik, és valaki megfogva a derekamat, kiránt az öltöző fényébe. Hangos sikítással nyugtázom támadását, majd hasba rúgva, arrébb csúszok.

-          Lari, ezt még visszakapod. –vészjósló hangja megmosolyogtat, kezembe kapva a váltóruhát, várom, hogy a zuhanyzó üres legyen.

-          Ahhoz viszont nekem is lesz egy-két szavam Ronaldo. –becammogva a mosdórészhez, gyors tusolásba kezdek. Muszáj beszélnem húgommal, ez nem folytatódhat így tovább. Morgolódva mosom le magamról a fűdarabokat, fejem még mindig kavarog az összeütközés miatt. Törölközőt tekerve magam köré, megilletődve lépek ki a hideg víz alól. Szerelmem a csapnak dőlve figyel, tekintete elidőzik arcomon.

   -       Meg kéne nézetni egy orvossal, lehet agyrázkódásod van. –belenézve a tükörbe, elborzadva nézem végig a halántékomnál lévő véraláfutást. Tenyérnyi nagysága átterjed a szememre is, most ha valaki nem tudná, hogy profi focista vagyok, hihetné azt, hogy a férjem vert meg ennyire.

   -       Rájöttem, hogy nem szabad halogatni a sérüléseket. Természetesen elmegyek majd egy dokihoz, de előtte fontosabb dolgom van. –hajamat hátrafogva egy gumival, nem kezdek el bíbelődni a szárításával.

   -       Mi történt a sajtótájékoztatón? –izmaim megfeszülnek, a lehető leglassabban emelem rá tekintetemet.

   -       Hannah előrukkolt egy fantasztikus képpel, ahol Tessa éppen egy másik férfi karjában keresi a társaságot. –száját vékony vonallá préseli, karjait mellkasa elé teszi.

   -          Ronaldo felismert?

-          Nem, éppen ez az. Nem veled volt, hanem egy számomra… Úristen! –hiszen azért volt ismerős hátulról az a gyerek, mert már láttam valahol! Mégpedig aznap, amikor bocsánatot akartam kérni húgomtól, de Marcelo elküldött. Vajon Pufi is rájött erre? Hiszen mégis csak ő fogadta fel az ápolót. Lekapva magamról a törölközőt, kizárom a külvilágot. Felkapkodva a ruhámat, Sergio felé fordulok. –Ha megkérlek, összeszeded a cuccom, és hazaviszed? –apró bólintása után kirohanok az öltözőbe, intve a csapattársaknak, loholok húgom felé.

(Alicia Keys - Girl on Fire)

Bepattanva autómba nem foglalkozok az újságírókkal, túl sok szart kavartak már az életemben. De annak örülök, hogy Ronaldo felnőtt módjára tudott viselkedni. Indítva a járművet lezárom a központi zárat, majd rátaposva a gázra, Tessahoz indulok. Túllépve a megengedett sebességet, kíváncsian figyelem a traffipaxokkal ellátott autókat, amik segítségével vagy elveszítem a jogosítványomat, vagy szerencsésebb megmozdulással csupán jókora összeget kell leemelnem a bankszámlámról. Utóbbival már kevesebb gond lenne.

Leparkolva a ház előtt, őrült módjára fekszem rá a csengőre. Türelmetlen énem úgy tűnik most tör felszínre, ugyanis meglátva a szőke hajat, agyam azonnal reagál. Megfogva vállait arrébb tolom, majd belépve az ajtón, szememmel ismerős hajzuhatag után kutatok.

-          Hol van Tessa? –mérgesen fordulok az ismeretlen felé, agyam zakatol.

-          Itt vagyok Lari. –halk rekedtes hangja most egyáltalán nem hat meg, tengelyem körül megfordulva, szemeibe nézek.

-          Mégis hogy tehetted? Hogy lehetsz ekkora ribanc? –füstölögve teszem fel kérdésem, de a válaszra nem számítok.

-          Tudod nővérem, te vagy a példaképem. –lesokkolva állok előtte, szavai késként fúródnak szívembe. Szemeimbe könnyek gyűlnek, lelkemre mázsás súly telepedik.

-          Sajnálom, hogy így gondolod. Mégis mi alapján ítélsz el engem? –megemelve hangomat kezem remegni kezd, de nem akarom még egyszer megalázni.

-          Ismerős neked még az a név, hogy Fabregas?!

-          Fogalmad sincs mi történt velem az utóbbi fél évben. És neked az ismerős még, hogy Ramos? Vagy ez a szőke ficsúr? –artikulálva kérdezgetem, de arcáról csupán a flegmaság olvasható le. –Tudod mit Tess? Ronaldónál úgy mosod tisztára a nevedet, ahogy akarod, innentől kezdve nem érdekelsz. –csapkodva vonulok ki, szívemnek most nem esett jól ez az apró beszélgetés. Az addig rendben van, hogy milyen hülyeségeket követtem el az utóbbi időben, de legalább engem nem a riporterek buktattak le.

Lehajtott fejjel ballagok családi házunk felé, agyam megfelelő megoldások után kutat. Egy ilyen ember miatt hazudjak a legjobb barátomnak? Vagy várjam meg még kibukik ez az egész? De mi van akkor, ha én jövök ki ebből rosszul?! Valószínűleg, ha Ronaldo erre rájön, akkor örök életre megutálja családomat. Fantasztikus.

Belépve az ajtón, egy apró kutyába botlok. Érdeklődve tekintek végig a nappalin, de sehol egy árva lélek. Felvéve az ölembe a csöppséget, a konyha felé indulok, hogy adjak neki egy kis vizet. Odi folyamatosan sarkunkban lohol, fel-felugorva a kölyökhöz. Az a baj, hogy Sergio kutyája amúgy is apró, viszont a kezemben tartott Golden Retriever már most nagyobb nála. Megmosolyogtat a cselekedete, de figyelmen kívül hagyva egy pillanatra, tálkába engedek vizet.

-          Tessék szépségem. –megsimogatva a fejét felpillantok, mire ijedten kapok szívemhez. Úgy látszik nem tiszta a lelkiismeretem.

-          Tetszik? –férjem az ajtófélfának támaszkodva figyel, arcán hatalmas mosoly játszik.

-          Nagyon aranyos. De honnan van? –érdeklődve tekintek a lábamnál játszó kölykökre, fej rázva ülök le a földre, mire mind a ketten belefészkelik magukat az ölembe.

-          Meghalt az anyja, a barátom pedig mély letargiába esett, és nem akarta megtartani, ezért inkább hazahoztam, már persze, ha nem baj. –mindentudó tekintetemet ráemelve, elhúzom a számat.

-          De baj, azonnal tedd ki Odival együtt az utcára. –eltorzítva hangomat, mosolyogva figyelem arcmimikáját. –Istenem Sergi, tudod milyen régóta vágytam már egy ilyen kutyára? –ez az egész igaz is, csak nem lett volna időm rá. Féltem a házban tartani, de az udvarról pedig elszökhetett volna.

-          Tudom, miért ne tudnám? –macsós mosolyától kiráz a hideg, tekintetem inkább az ölembe fészkelő szőrgombócokra emelem. Megsimogatva a buksijukat, elhessegetem őket, majd felállva a szobánk felé indulok. –Minden rendben?

-          Igazából nincs. –ujjai csuklóm köré fonódnak, tekintetem kezünkre összpontosít.

-          Mondd el. –parancsoló hangját meghallva, meglepődve pillantok rá, de arcáról csupán a kíváncsiságot tudom leolvasni.

-          Most jöttem Tessatól. Nem tudom mi történt vele, de nincs jó hatással rá a szőke ápológyerek. Ronaldo azt a képet látta, amin húgom azzal az öntelt gyerekkel ölelkezik. Felcseszte az agyát, alig tudtuk lefogni, hogy ne csináljon semmilyen hülyeséget. –felsóhajtva bújok karjai közé, fejemet mellkasán pihentetem. Homlokomon végigsimít, tekintete ijedté válik. –Tudod, nem érzem valami jól magam. –becsukva szememet, lábaim remegése nem segít a biztos talpon maradásban. Ha Sergio nem tartana, valószínűleg már a padlón végeztem volna.

-          Lázas vagy. –egy kijelentés, az agyam mégis zakatolni kezd. Nem értem miért velem történnek ezek a fantasztikus dolgok.

-          Lehet a fürdőzésem megártott. –halk hangom még számomra is ijesztően hat, végigsimítva hátamon jóleső bizsergés fut végig rajtam.

-          Vagy agyrázkódásod van. –ahogy ez a mondat elhagyja ajkait, számhoz kapom kezem és a földszinten elhelyezett mosdó felé kezdek el sprintelni, hogy kiadhassam gyomrom tartalmát. Fáradtan görnyedek a csésze felé, testem másodpercek alatt kezd el remegni. Kiöblítve számat megmosom arcomat, majd figyelmen kívül hagyva környezetemet elandalgok a szobáig. –El kéne mennünk az orvoshoz.

-          Csak alszom egyet, és jobban leszek. –párnámba motyogva a szavakat, álomra hajtom a fejem.

-          Nem érdekel, mit mondasz, megyünk a kórházba. –ellenvetést nem tűrő hangja következtében feltápászkodok, majd morogva ölelem át kispárnáját.

-          Mehetünk. –elhúzva számat vidám arcát kezdem el szuggerálni. Ölébe kapva, fejemet vállához rejtem. –Mi van, ha most a végighányok a hátadon?

-          Akkor szívás, de ha lehet, ne csináld ezt. –kacagása most az egyszer megnyugtat, szemeimet becsukom.

-          Igyekszem kontrollálni a lehetetlent. –kizárva a külvilágot álomra hajtom a fejem, majd már csak a halk szólongatásra kelek fel.

(Tessa)

(Alex Goot - Livin on a prayer"

Matíastól kicsit meglepő volt, hogy még egy üzenetet sem hagyott, hogy elmegy, de hát ki vagyok én, hogy számon kérjem rajta?! Tulajdonképpen senki. Csak mostanában olyan a viszonyunk mintha élettársak lennénk és annyira hozzászoktam ehhez a szerephez, hogy már úgy tűnik nem tudok elszakadni tőle, még úgy sem ha már biztosan tudom, hogy a férjem újra Madridban tartózkodik.

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg, aminek a zenélése az emeleti hálóból a konyháig elhallatszott.

-     -     Cata, ha megkérlek akkor légy jó még felveszem a telefont. – beraktam lányomat az etetőszékbe, hiszen ott nem sok kárt tud okozni pár másodperc alatt, amíg én felveszem a telefont, majd az emelet felé szaladtam, hogy felvegyem a készüléket. – Igen? – kicsit lihegősnek hangzott a hangom, de reméltem, hogy ez a készülék másik végén nem annyira hallatszik.

-     -     Szia Tessa Louis vagyok. Mi a helyzet veled? Hogy sikerült a fotózás? – örültem, hogy Louis van a vonalban, de egy kicsit reménykedtem abban is, hogy Matías hív, hogy hol van.

-          Szia Louis. Örülök, hogy felhívtál. A fotózás remek volt és elég jó képeket csináltak, sőt volt pár, ami különösen tetszett, viszont nagyon fárasztó volt az egész. Úgy látszik kicsit kiestem a gyakorlatból. – próbáltam elnevetni a dolgot, de a valóság az volt, hogy tényleg kiestem a gyakorlatból és nem bírom már annyira a hajtást, mint régebben.

-          Na, akkor örülök, hogy eddig minden terv szerint halad. Nem tudom, hogy ráérsz-e ma, de ha van egy kis időd le kéne ugranod Sevillába, hogy elintézzünk pár dolgot. Papírok meg pár fontos dátum, amiről jó lenne, ha nem maradnál le, hanem részt ennél rajtuk. Kellene egy promó film is az új lemeznek, szóval lenne mit megbeszélni. Ha a ma nem jó neked, akkor majd hívj fel, hogy mikor érsz rá és akkor egyeztetünk. – már azt vártam, hogy Louis mikor ájul ki az oxigénhiány miatt, ugyanis az elmúlt monológja alatt aligha vett levegőt.

-          Azt hiszem, hogy most van egy kis időm szóval, ha az neked jó, akkor most elindulok Sevillába aztán remélem, hogy hamar sikerül odaérnem. – bontva a vonalat nem kapkodva, de azért kicsit sietősen kezdek el készülődni ugyanis nem akarom megvárakoztatni Louist, hisz még ő tesz nekem szívességet.

Kikapva Catat az etetőszékből az emelet felé indulok közben pedig az odafelé vezető útvonalat pörgettem át az agyamban. „Basszus a pince labirintusban el fogok tévedni!” Gondolatom miszerint el fogok tévedni a stúdióba vezető úton megnevettet, hiszen sohasem voltam valami jó a tájékozódásban. Catara egy kis ruhát adtam hiszen a madridi levegő jelenleg elég párás és meleg is.

-          Gyere baba átöltözök én is és indulunk is. – kis kommunikálás után már úton is voltam a háló felé majd Cataval az ölemben tisztára elvesztem a ruhák között.

Sohasem szerettem öltözködni, de ha már fel kellett öltöznöm, akkor pedig sohasem tudtam, hogy mit vegyek fel, vagy, hogy amit felveszek az éppen jól néz-e ki. Most pedig még nehezebb a választás, hiszen mostanában Matías szokott kihúzni a csávából, ami az öltözködést illeti, bár nem tudom, hogy- hogy csinálta azt amikor csak úgy kivett két ruhadarabot és az összepasszolt.

Végül sikerült választanom egy tíz perces válogatást követően, így magamra kaptam egy fehér halálfejes

pólót, amit madarak díszítettek így nem tűnt gyászosnak a darab majd a pólóra még egy farmermellény is vettem, alulra pedig egy farmer rövidnadrágot választottam egy fehér saruval. Megfogtam egy mindenhez illő táskát majd a gyerekszoba felé haladva már pakolásztam is bele pár fontos iratot és dolgot, amire szükségem lehet majd az út során vagy pedig majd Louisnál. Catanak is bepakolva pár cuccot, felvettem a csöppséget, majd egyenesen a kocsihoz mentem. Gyorsan bezártam a házat és indulásra késszé varázsoltam magam és Catat is.

(Demi Lovato - Neon lights)

Az út szerencsésen és viszonylag gyorsan telt, hiszen sem dugót nem kaptunk sem pedig nagy forgalmat. Végig énekeltem így fel sem tűnt a körülbelül négy és fél órás út. Bár azzal már elég nagy gondban voltam, hogy melyik zenebolt alatt is található a stúdió, ugyanis amikor jöttünk általában Matías vezetett neki pedig ez már egy elég ismert útvonal volt, bár nekem is az lehetne hiszen pár évig itt éltem, de valahogy a zenebolt környékére sohasem sikerült eljutnom talán pont azért, mert a város másik végében volt elhelyezve. Szerencsére nem került sok időbe még megtaláltam a helyet, hiszen az egyik főutcán volt található. Leparkolás után viszont rögtön tárcsáztam Louist, hogy segítsen tájékozódni a pincében vagy egyszerűen jöjjön fel értünk, mert nélküle én ott lent elveszek.

-          Igen? – körülbelül egy fél csörgés kellett ahhoz, hogy a producer barátom felvegye a telefont, így pedig szabályosan még én lepődtem meg.

-          Szia Louis, itt Tess. Itt vagyunk a bolt előtt, de jó lenne, ha segítenél, mert lent a pincében nem vagyok valami jól tájékozott, bár tulajdonképpen sehol sem vagyok és a GPS-em nélkül meghalnék, de ez most mindegy. – a mondatom végét már elnevettem közben pedig már bementem a boltba a karomon Cataval, akit nagyon érdekeltek a hangszerek és mindegyiket meg akarta érinteni, de inkább nem engedtem neki, mert a végén még vagy magában vagy a hangszerekben okozott volna kárt.

-          Menj el a pincelejáró aljtóig és várj meg ott. Egy perc is ott leszek. – meg sem várta, hogy szeretnék-e hozzászólni valamit a mondandójához már le is tette mi pedig az ajtónál vártunk arra, hogy elkalauzoljon minket a stúdióba.

-          Sziasztok. Nem tudtam, hogy elhozod a babádat is, de örülök, hogy megismerhetem őt. – Louis úgy mosolygott, hogy valószínűleg ebben a pillanatban senki sem tudta volna elrontani a kedvét. Közben elindultunk a stúdióba én pedig próbáltam megjegyezni az útvonalat, de az ötödik kanyarnál inkább feladtam és arra koncentráltam, hogy ne essek el a kábelrengetegben, ami a folyosón futott végig.

-          Ki volt az a marha, aki ezt a labirintust kitalálta és megjegyezte, hogy merre kell menni? –ezt a kérdésemet nem szándékoztam feltenni egyszerűen csak kicsúszott a számon, de Louis fennhangon kezdett el kacagni a hirtelen jött kérdésemen.

-          Igazából könnyű megtalálni a termet, hiszen ha nem szemmagasságba nézel, akkor felül kis táblákon ki van írva, hogy merre kell pontosan menni, és hogy hol is kell lekanyarodni. Most pedig már meg is jöttünk. Hölgyeim. – legszívesebben tarkón vágtam volna magam a hülyeségem miatt, hiszen ha jobban figyeltem volna már korábban is láthattam volna, hogy tényleg kis táblák és nyilak mutatják az utat. - Na, igazából nem fogok sokat kertelni, mert van elég dolgunk. A lényeg annyi, hogy alá kéne írni pár szerződést, ha szeretnéd elviheted és átfuthatod őket vagy megnézetheted egy ügyvéddel is ahogy jól esik. Na, ez az egyik a másik, hogy a lemezed kiadásának ki kéne jelölni egy időpontot, hiszen előtte egy kicsit reklámozni kell az anyagot, hogy több ember legyen rá kíváncsi, a rajongóid pedig felébredjenek. Aztán mondtam neked, hogy ha már ez mind megvan kéne egy videó is és egy klipet is lehetne forgatni valamelyik számhoz, hogy egy kis ízelítőt kapjon a nagyvilág a stílusból, amit a dalaid fognak képviselni. – barátom olyan sebességgel kezdett bele a mondanivalójába hogy szinte még időm sem volt felfogni, hogy mit is mondott.

-          Húh ez gyors volt. Na, akkor a szerződést elviszem és átolvasom, hogy tudjam, hogy egyáltalán mit írok alá. A dátummal kapcsolatban pedig fogalmam sincs, hogy mi legyen, régebben mikor ezzel foglalkoztam mindent a menedzserem csinált így nekem körülbelül beleszólásom sem volt semmibe. Szóval, ha nem nagy gond, akkor rád bíznám, hiszen te jártasabb vagy ebbe az egész helyzetbe. A videót pedig, ha úgy jó, akkor otthon átgondolom, hogy melyik számra kéne leforgatni. – élveztem a pörgést, de még fel kellett vennem az ütemet.

-          Ha pedig úgy van, van pár olyan előadó, aki szívesen csinálna veled közös számot. Itt van pár név ezt is nézd majd otthon át és gondolkodhatsz már a dolgokon a nevek mellett vannak telefonszámok is szóval, ha szeretnéd magával a másik előadóval megbeszélni és aztán szólni az is megfelel nekem. És amit még szerettem volna. Tegnap kaptam egy nagyon jó szöveget az egyik dalszövegírómtól, ő nem tudta, hogy kinek szeretné odaadni, de én amikor megláttam és hallottam, hogy milyen dallamvilágot képzelt el rögtön rád gondoltam. De persze ez tőled függ. – nagyon meglepett, hogy vannak előadók aki szeretnének vele duettet csinálni, azon pedig még jobban hogy milyen nevek merültek  fel a listában.

-          A szövegeket általában magamnak szoktam írni, de megnézem és megpróbálom elénekelni. – Louis válasza egy egyszerű bólintás volt majd már ment is a szövegért, amit rögtön a kezembe is nyomott. Majd párszor átfutottam a szöveget és próbálgattam énekelni végül pedig annyira megtetszett mind a szöveg mind a zenei alap, hogy a végére én erősködtem, hogy most rögtön vegyük fel a dalt.

Szerencsére nem kellett sokszor felvenni  a számot az utómunkálatokat pedig már meg sem vártuk, mert Cata elég nyűgös lett a megbeszélés alatt, így Louis azt mondta, hogy a kész dalt majd átküldi a telefonomra. A hazafelé út már kicsit neccesebb volt, mint az odafelé vezető, hiszen Cata nem tudott elaludni a kocsiba még akkor sem, ha énekeltem neki, így hol gyorsabban mentem, hogy hamarabb hazaérjünk hol lassabban, hogy hátha akkor el tud aludni, de sajnos semmi eredménye nem volt így teljesen megörültem annak, amikor megláttam a Madrid határát jelző táblát.

-     -     Hahó, megjöttünk. – Matías a nappaliban ült a tévé előtt és valami zenecsatornát nézett, de mikor beléptünk rögtön ki is kapcsolta.

-     -     Hát ti meg merre jártatok? – kicsit szenvedtem a táskákkal, mert a Catat dolgait tartalmazó táska rátekeredett a kezemre, de szerencsére Matías segített, hogy ne szakítsak el semmit.

-          Mindjárt mesélek, csak lefektetem aludni. – nem is kellett sokat az ágya mellett ülnöm, hogy elaludjon, hiszen amint a kislányom feje elérte a párnát már mélyeket szuszogott, így nyugodtan mehettem le a napaliba, ahol Matías éppen ajtót nyitott valakinek...

Chapter 48.

Sziasztok!:)
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást kívánunk Nektek!
Valamint Boldog Születésnapot Sergio Ramosnak, aki ma ünnepli 27. életévét.:))
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Kanye West - Stronger)

Lari monológja kissé meglep minket, soha nem láttuk még ennyire kiborulva. Az öltözőben néma csend uralkodik, mindenki gondolataiba mélyedve agyal, miképp tudna még nagyobb teljesítményt nyújtani a pályán. Nem elég, hogy a csapatkapitányunk ideges, még Ronaldoék is rátesznek egy lapáttal, holott mindez nem történt volna meg, ha nem önzőzik a portugál klasszis. Hatalmas sóhajtás után felpillantok a nyíló ajtóra, abban reménykedve, hogy szerelmem jön vissza mosolyogva. Sokkal kellemesebb lenne, mindent előröl kezdeni. Fogalmam sincs mi történhetett a sajtótájékoztatón, de az angol lány, és a portugál hetes sem éppen a nyugodtságáról ismerhető fel. Vidámabban állnánk hozzá a mérkőzésekhez, ha Iker egészséges lenne, de minden okkal történik.

Ma van a születésnapja, és az eltervezett ünneplést remélem, nem szakítja semmi félbe. Szerettem volna, ha ezt a napot velem tölti, de a csapat hajthatatlan volt, mindenki illően akar hozzájárulni a huszonharmadik életév betöltéséhez.

A csapattársak fészkelődnek, kiszakadva gondolataim közül, felfigyelek edzőm hangjára.

-          Mi történt az előbb? Larissa majdnem elgázolt, miközben a pálya felé rohant. –arcomat kezembe temetve végigsimítok hajamon. Megszokásom volt, hogy minden szezon végén levágattam, de most valamiért hamarabb szerettem volna megváltozni. Úgy éreztem feleségemhez egy igazi férfi illik. De ezt valóban a haj rövidsége teszi? Vagy a viselkedés is merő szerepet betölt ebben?

-          Kiakadt, mert nem játszottunk megfelelően. –Adán szomorú hangja cseng fel az öltöző falai között, a mester szemei hatalmasra nyílnak.

-          Ő nem az a típus, aki elküld mindenkit a francba. Azt a hálátlan szerepet én szoktam betölteni. –apró mosoly kúszik az arcára, viszont most a letargia miatt senki nem tud rajta derülni. –Figyeljetek. Nem nyerhettek meg minden meccset. De úgy gondolom alázatosan veszíteni sokkal jobb. A tudat, hogy mindenki mindent megtett azért, hogy ennek a mérkőzésnek jó végkimenetele legyen, felbecsülhetetlen.

-          Le kellett volna állítani a keselyűket, és nem lenne mindez. –Ronaldo orra alatt pufog, az edző felfigyelve szavaira, érdeklődve fordul az említett személy felé.

-          Magyarázat?

-          A magánéletünkre szálltak rá. Olyanok voltunk, mint a haldoklók, akik felett köröznek a madarak arra várva, hogy lecsaphassanak a tetemekre. –elhúzva száját a hasonlaton, fanyar mosoly költözik arcára. –Tudom, hogy félre kell tennünk a problémáinkat, de ez nem minden esetben valósítható meg.

-          Én ezzel teljesen tisztában vagyok, a meccs utáni nyilatkozat az enyém, ezt a részét higgyétek el, én tisztára mosom. Viszont most össze kell szednetek magatokat, mert Larissa sérült. Ha megfigyelitek, feltűnően húzza a bal lábát, mégis mindig a két térfél között rohangál. Ő ennek ellenére is mindent belead. Nektek is fel kell zárkóznotok, és tudom, hogy rohadt nehéz, de gondoljatok arra, hogy még nyolc forduló, és ha minden jól megy, a kupát Casillas emelheti a magasba elsőnek. –apró mosolya kiszélesedik, révedt tekintettel néz az ablak felé. Igaza van!

-          Vége a félidőnek, induljunk. –felpattanva lepacsizok mindenkivel, majd kifelé véve az irányt, elégedett tekintettel nézek szerelmemre. Még jobban kell védekeznem, nem engedhetem meg, hogy túlterhelje magát a hülyesége miatt.

Ronaldoval váltva pár szót, hatalmas mosoly telepedig arcára. Tapsolva áll fel kiszabott helyére, majd a sípszó kezdetével húzós félidő kezdődik. Lábaim már remegnek a fáradtságtól, tüdőm sípol, de nem adhatjuk fel, most még nem. Majd pihenünk a La Liga utolsó mérkőzésén. Ott, ahol már semmit sem fogunk elbukni. Soldado csapata fantasztikus támadást indít felénk, szerelmem egy pillanatra behunyja szemét, majd éktelen rohanásba kezd. Oliveirat kiugratva újabb helyzetbe kerülnek, de védősorunk időben összezár. Szögletre mentve a labdát, bosszankodom a megoldáson, de mást jelen esetben nem tehettünk. Ráállva az egyik támadóra, lökdösődésbe kezdünk, amit a bíró rögtön le is fúj, majd pár szó után szétválaszt minket. Lari reményteli tekintettel figyeli a szögletzászlónál elhelyezkedő valenciai játékost. A bőr gyönyörű ívvel száll a csatár felé, de szerelmem időben észreveszi a lehetőséget. Hatalmasat ugorva megtámaszkodik az ellenfél vállán, majd fentebb lökve magát, kifejeli a játékszert a tizenhatos elé. A bíró sípjával rohan, majd a tizenegyes pont felé mutatva, összetöri a reményeket. Lari odasétál Adánhoz, majd valamit a fülébe súgva, ad egy puszit arcára. Kikocogva mellénk, magabiztos tekintettel nézi cserekapusunkat, aki hatalmas önbizalommal hárítja a lehetőséget. A madridi közönség egy emberként kezd el ordítani, a hangulattal soha nem volt baj. Idióták voltunk, hiszen kételkedtünk magunkban, viszont a drukkerek a nehezebb pillanatban sem pártolnak el tőlünk. Mosolyom levakarhatatlan, megölelve a kapust, arrébb sprintelek. Megkapva a labdát felfutással próbálok meg egy helyzetet kiharcolni, de elakadva a középpályán, inkább átpasszolom Alonsonak, aki kiszemelve Larit, gyönyörű helyzettel áll elő…

(Larissa)

(Trey Songz - Bottoms up)

Kilépve a pályára, az euforikus hangulat most is érezhető. A szurkolók bíznak a csapatban, nem szabad pont most elhagyni magunkat. Fellépve a füves területre az égre nézek, csuklómra egy puszit adva, reménykedek. Mourinho elégedetten jön fel a folyosón, mikor bent voltam, ő még sehol nem volt. Apró mosoly bujkál szája sarkában, felém bólintva köszönömöt tátog. Nem értem a miérteket, ahogy azt sem, hogy ezt most miért érdemeltem meg. De bízom abban, hogy sikerült észhez téríteni a csapatot. Lehet csúnyán elküldtem őket egy melegebb éghajlatra, de az én időm és türelmem is véges. Mérgelődve sétálok a kiszabott helyemre, majd a folyosó felé pillantva, kissé elégedetten szemlélem a csapatot. Ég bennük a bizonyítási vágy, és ezt most jó előjelnek veszem.

-          Feladjátok? –Ronaldo mellém lépve mélyen a szemembe néz.

-          Sajnálom, de el kell keserítselek. Harcolni fogunk a bajnoki címért. –megölelve, próbálom a könnycseppeket visszaszuszakolni a szemembe, de néha már semmi sem sikerül az embernek.

-          Passzolj, be kell húznunk ezt a mérkőzést. –bólintása most kissé megnyugtat, hátrafordulva a csapattársakhoz, megtapsolom őket.

A bíró belefújva sípjába, ezzel elindítva egy újabb félidőt, ami ha minden jól megy, a mi javunkra fog kedvezni. Hála egy szögletnek, és az én hülye megmozdulásaimnak, a bíró egyszerű mozdulattal emeli fel a sárga lapot. Mondjuk még mindig nagy szerencse, hogy nem pirosat kaptam, bár annyira nem voltam durva. Kicsit azért a Denevérek játékosa is rájátszott, de ez a része már lényegtelen úgy érzem. Adán lefagyva áll a kapuban, még a drukkerek feszült csenddel követik a történéseket. Hatalmas sóhaj után elindulok kapusunk felé, majd füléhez hajolva egyetlen mondatot súgok neki. „Én bízom benned, megérzésem szerint bal alsó.” Arcára puszit adva, két ujjamat összeszorítom, és csak imádkozni tudok, hogy ne kapjunk gólt. Imádtam a cserekapusunkat. Rettentő fiatal volt, mégis a legjobb tudása szerint oldotta meg a helyzeteket. Ha valaki javasolt neki valamit, megfogadta. Kivéve akkor, ha neki jobb megérzése volt. Szerencsére hatodik érzékem most sem hagyott cserben, Soldado a bal alsó felé lőve a labdát, pontosan Adán kezébe juttatta, aki ráfeküdve, elégedetten nézett fel. Nevetve mutatok előre, négyes védőnknek kirúgva, hozzásegít a támadás lehetőségéhez. Xabi beívelt labdáját mellel veszem le, majd átrúgva az ellenfél védője felett, egyenes utam nyílik a kapura. Diego Alves vetődik, a labda menetét lassított felvételként élem át. Ha ez nem megy be, végem. A rajongók megfeszülve pillantanak végig a kapus mozgásán, majd már csak az ölelő karokat érzem magam körül. Ronaldo felkap a levegőbe, majd megpörgetve, vigyorogva ad egy puszit arcomra. Lefagyva nézem a megsemmisült tekinteteket, kell még pár másodperc ahhoz, hogy felfogjam, sikerült kilyukasztani a hálót, ezáltal visszaszálltunk a ringbe. Abba a ringbe, ahol eddig a percig nem sok esélyünk volt. A kapus kirúgja a labdát, de innentől kezdve a blankók megállíthatatlanok.

Khedira lekezeli a játékszert, majd lepasszolva Özilnek, kontratámadást indítunk. Még ideje sem volt a csapatnak feleszmélnie, mi már a következő támadásunkat szervezzük. A beívelt játékszer nem ér el minket, egy védő sikeresen belelépve, szögletre juttatja a bőrt. A kaputól öt méterre megállva, megfeszülve várom az újabb lehetőséget. Nekem nem elég egy döntetlen eredmény, túlságosan is sikeréhes vagyok ahhoz, hogy azt elfogadjam. Gülüke lökete erőteljesen araszol felém, felugorva könnyedén fejelek, de arra nem számítok, hogy oldalról érkezik egy védő is, aki ugyanúgy bólintva, elkapja halántékomat. Sikítva zuhanok a föld felé, hatalmas puffanás után, nyikkanva terülök el a puha gyepen. Agyam zúg, szemem előtt apró pontok játszanak. Ezért utáltam fejelni, mert elég veszélyes egy apró termetű lánynak. Tekintetemet az ápoló stábra szegezem, akik másodperces késés után már felém rohannak. Fejemet nem tudom megmozdítani, túlságosan is fáj a nyakam, ami hatalmas roppanással adta tudtomra, újabb gyönyörű sérülést szereztem. Morgolódva csukom be szememet, majd tűröm a szakszerű ellátást. Pupillareflexemet egy apró lámpa segítségével nézik meg, a játékosaink egy cseppet összezuhanva nézik a történéseket. Ha most feladom, lehet ők sem vélekednek majd erről másképp. „Ugyan már Lari! Ennél több dolgot is kibírtál már.”  Arrébb lökve a szakszerű kezeket, felállok, majd nem foglalkozva a szédüléssel, várom a bíró végszavát, ami jelen esetben a mi javunkra dönt. Portugál barátom mellé beállva, szemmel próbálom kérlelni, de hajthatatlan. Szerinte neki kell lőni ezt a büntetőt, hiszen én most nem vagyok beszámítható állapotban. De mi van akkor, ha félek? Ha nem szeretném, hogy ezt a helyzetet elrontsa valaki? Bosszankodva ugyan, de reménnyel telve állok be a társaim mellé, még Ronaldo a labda mögött helyezkedik el. Dühös tekintetét körbejártatja a játékosokon, majd a lelátó felé pillantva, erőt nyer a következő megmozdulásához. Utolsó esélyünk, ugyanis már így is a hosszabbítás perceit nyögjük. A fejem kavarog, szemeim minduntalan le akarnak csukódni, elfáradtam. Pihennem kellene, de ha már kiharcoltam egy büntetőt, illő lenne végignéznem a történéseket. Felállva szokásos terpeszállásba, hatalmasat sóhajt. Ez a dolog lottónak számít, ugyanis vagy bejön, vagy nem. Ha sikerül kellő erővel eltalálni a labdát, sikeres lehet a támadás, de ha a kapus érzi az oldalt, könnyen lehet belőle kudarc is. Nekifutva elrúgja a labdát, a játékszer pörögve száguld a kapu felé. Diego Alves vetődik, mi pedig lefagyva figyeljük a történéseket, amik merőben befolyásolják majd a maradék hét fordulót…

(Tessa)

(Ray Lamontagne - Trouble)

A beszélgetés után próbáltam minél gyorsabban eltűnni a lakásból, de annyira zavarba jöttem, hogy ott találtam a szobalányt, hogy mindennek nekimentem kifelé menet. A kanapénak, a szekrénynek és a komódnak is, amiről az egyik fénykép le is esett. Pont az a kép, amit befelé jövet úgy megnéztem és még mosolyra is húzódott a szám tőle. A kép üvegrésze szilánkosra tört a szobalány pedig rögtön szaladt ki, hogy megnézze, hogy mi ez a nagy zaj. Ahhoz képest, hogy milyen észrevétlenül próbáltam kisurranni, most elég nagy felfordulást csináltam. Még szerencse, hogy csak ez a kép esett le és nem potyogott le a komódról az összes porcelán is.

-          Úristen, mi történt asszonyom? – kicsit szokatlan volt egyfolytában azt hallgatnia a nőtől, hogy asszonyom, de valószínűleg ő így szokta meg és pedig nem akartam ezen veszekedni vele, amikor most nagyobb gondunk is van.

-          Nekimentem a komódnak a kép pedig leesett. Szeretném a segítségét kérni, hogy a szilánkokat gyorsan el tudjuk tüntetni. Ide tudná hozni a porszívót? - a nő elég furán nézett rám, szerintem nem vett teljesen komolyan ugyanis nem mozdult meg, így kénytelen voltam megint szólni neki, hogy csipkedje magát, mert nincs nagyon időm erre. – Megkérdetném, hogy siessen, mert nem nagyon van erre időm. A kislányom otthon vár. – a nő megrázta a fejét mintha most ébredt volna fel és szerencsére elindult a masináért. Én addig a képkeretet felvettem a földről, és hogy ne nagyon hagyjak úgymond nyomokat gond nélkül a táskámba csúsztattam a tárgyat.

-          Asszonyom semmi szükség arra, hogy ön bármit is csináljon és gyorsan elintézem a dolgot. Ön nyugodtan mehet a dolgára, nekem pedig ez igazán semmiség, hiszen ez a munkám. – annyira nem hatott meg a dolog, amit mondott. Én csináltam a bajt és én is szerettem volna helyrehozni.

-          Na, adja azt ide, maga pedig menjen a dolgára. Viszlát. – gyorsan elküldtem a szobalányt, és szerencsére most hagyta, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, magyarul hogy rendbe hozzam azt a kárt, amit csináltam.

Percek alatt felszívta a porszívó a széttört szilánkokat, én pedig a kanapénak támasztottam a gépet, felvettem a táskámat és gyors iramban kezdtem meg elhagyni a házat, csak most már figyeltem arra, hogy semmihez se érjek hozzá.

A ház előtt szerencsém volt ugyanis rengeteg taxis körözött a tömb előtt, így egyből leintettem egyet és sikerült röpke tizenöt percen belül hazaérnem. Bent még mindenhol égett a villany, így gondoltam, hogy Matí éppen most küzdhet a kicsi Cataval, hogy pizsamába öltöztesse.

-   -    Helló. Megjöttem. – a házba belépve sem a konyhába, sem a nappaliban nem láttam őket, így gondoltam, hogy az emeleten találom majd meg őket viszont nem tudtam, hogy ott mégis merre, ezért is kiáltottam el magam, miközben felfelé tartottam.

-          Szia. Cata szobájában vagyunk. – gondoltam, hogy bent valami óriási meccs folyhat így a telefonomat készenlétbe helyezve vártam, hogy az ajtó elé érjek és pár profi fotót csinálhassak a küzdelemről.

-          Na, hogy boldogulsz? – kicsit lefagytam, amikor megláttam, hogy Cata nyugodtan tűri, hogy Matías átöltöztesse a telefonom pedig szó szerint belefagyott a kezembe. Eddig sohasem tudtuk nyugodtan átöltöztetni, de most hihetetlen módon ez mégis sikerült. – Ezt meg hogyan csinálod? – Matías megrándította a vállát majd a mögötte elhelyezett készülékre mutatott. – A tévé? – meglepődtem, egyszerűen annyi lenne a titok, hogy be kell kapcsolni a tévét és ennyi?!

-          Nem. Nem csak a tévé. Nézd meg, mi megy a tévében, azon van a hangsúly. – az egyik sportcsatornára volt kapcsolva, ahol éppen a Real Madrid meccs ment. - Már vagy kismilliószor hallotta az apja nevét, amitől megnyugodott. Meg persze Lari neve is elhangzott párszor. – teljesen lefagytam és még mindig az ajtóban állva próbáltam magamhoz térni, hiszen Matí olyat csinált, ami még nekünk szülőknek sem sikerült.

Az este további részében nem győztem hálálkodni barátomnak, hogy megfejtette, hogy mitől nyugszik le a lányunk, hiszen mi már minimum másfél éve küzdöttünk vele, de örülök, hogy ezentúl az öltözés sem lesz probléma számára. Már csak az hiányzik ehhez a képhez, hogy végre Ronaldo is mellettünk legyen majd, bár azt még mindig nem fejtettem meg, hogy fogok tudni azok után a szemébe nézni, amit tettem, ő pedig meg fog-e egyáltalán bocsájtani, ha oda kerül a sor, hogy tudunk majd beszélni.
Reggel Cata sírására ébredtem fel, este pedig fel sem tűnt, hogy az ő szobájában elhelyezett fotelben szenderedtem el. Felvettem őt az ölembe, majd elindultunk a konyha felé, mert biztos voltam benne, hogy azért sírt, mert éhes, ugyanis az óra már tízet mutatott a nappaliban.

-          Jó reggelt! – bekiabáltam a konyhába, de válasz nem érkezett, amit furcsálltam, mert Matí ilyenkor már rég fent szokott lenni ugyanis ő mindig olyan hét óra körül kel fel. - Na vajon hol lehet. Mondta volna, ha el kell mennie…

(Matías)

(Shantel - The kiez is alright)

Reggel még korában keltem, mint ahogy szoktam, mivel nem szerettem volna még csak véletlen sem összefutni Tessaval. Tényleg bánom néha, hogy felhívtam akkor Sandyt és beleegyeztem ebbe a hülyeségbe, hogy szétszedjük őket, de ha jobban belego„Tisztára olyan, mint Tessa ilyen téren.” Na, ne már megint Tessara gondolok. Egyszerűen mindenről és mindenkiről ő jut eszembe és ez nagyon idegőrlő. Amint a gondolatok végigcikáztak a fejemben megjelent Sandy az ajtóban és egy nagy mosollyal tartott felém, majd mintha teljesen időben lenne kezdett el velem csevegni.

ndolok, akkor nem is annyira bánom, hiszen szerettem Tessát és szeretném, ha mellettem lenne nem pedig Ronaldo mellett. Kíváncsi vagyok, hogy Sandynek van-e már valami ötlete vagy azért szeretne találkozni, hogy együtt eszeljünk ki valamit?! Na, mindegy nemsokára megtudom a választ, ugyanis már itt ülök abban a kávézóban, amit megadott, viszont ő még nincs itt pedig a megbeszéld időpont már körülbelül egy fél órája elmúlt.

-          Szia. Örülök, hogy eljöttél. – a hangja még mindig ez kicsit idegesítő, de ha segít Tessaval kapcsolatban még ezt sem bánom.

-          Szia, én pedig örülök, hogy végre ideértél. Nem szemrehányás, de már fél órája várom, hogy végre megérkezz. – mondatomra csak lelökte a vállára omló szőke haját a táskáját pedig a szék támlájára akasztotta.

-          Szerintem hagyjuk most ezt és beszéljük meg, hogy hogyan szakítjuk szét a házaspárocskát úgy, hogy mi is jól járjunk és megkapjuk, akiket akarunk. – beszéde közben intett a pincérnek, aki pillanatokkal később már ott is volt.

-          Azt hittem, hogy neked… – nem tudtam végigmondani, amit szerettem volna ugyanis Sandy úgy kezdett el társalogni a pincérrel, mint ha ott se lennék. Hihetetlen egy nőszemély az egyszer már biztos.

-          Szeretnék egy hosszú kávét és egy finom péksüteményt, azt magára bízom, hogy milyet. – egy kacsintással bízta rá a pincérre a választást én pedig csak egy egyszerű szemforgatás mellett intettem, hogy nekem is jó lesz ugyanaz.

-          Szóval mielőtt a pincérrel kikezdtél azt akartam mondani, vagyis inkább kérdezni, hogy van-e ötleted, hogy miképp vigyük véghez a tervünket. – a pincér csávónak hihetetlen időzítő képessége van ugyanis mikor Sandy el akarta kezdeni a mondanivalóját a csávó megjelent és olyan láthatóan flörtölt Sandyvel, hogy vártam a pillanatot, amikor leül és elkezd fennhangon beszélgetni.

-          Meghoztam a két hosszú kávét és a mai legjobb ajánlatunk az óriás kakaós csiga. – egy nagy mosoly után szerencsére most nem időzött ott sokáig.

-          Egyébként konkrét tervem még nincs viszont arra gondoltam már, hogy megpróbálhatnám elcsábítani Ronaldot aztán, ha megtudná Tessa, hogy megcsalta, akkor nem akarna felé nézni és te lehetnél, aki megmenti a kicsi szívét. – két harapás között mérlegeltem a dolgot, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy ez jó ötlet lenne-e.

-          Az alap elképzelés teljesen jó, de nem hiszem, hogy ez bejönne, mert Tessa szereti Ronaldot és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz, tehát Ronaldo is szereti Tessat, így nem engednék elcsábíttatni magukat. – Sandy bólogatva adott igazat nekem, majd láttam, hogy az újabb ötleteket és esélyeket latolgatja, aztán az ötletelést ismét megzavarta valaki, méghozzá érdekes módon a pincér srác. Nagyon kitartó, hogy megszerezze Sandy számát.

-          Ne haragudjon kisasszony, de azt ajánlom, hogy a táskáját inkább tegye az asztalra, mert nemrég valakinek ellopták a táskáját. Szeretnénk, ha ez nem ismétlődne meg még egyszer. –újdonsült barátnőm mondhatni pillanatok alatt kapta előre a táskáját és amint láttam abban a pillanatban egy teljesen új ötlet jutott az eszébe.

-          Megvan, hogy mit kell csinálnunk! – miután bejelentette, hogy tudja, hogy mit kell csinálnunk magában merengve kezdte el valószínűleg a részeteket kitalálni, teljesen úgy mintha én ott sem lettem volna.

-          Mi az ötlet? Sandy! – muszáj voltam a kezemmel a szeme előtt kalimpálni, hogy kizökkentsem a vad gondolkodásból, majd végre elmondta, hogy mi a nagy terv.

-          El fogjuk rabolni azt, aki mindkettőjük számára a legfontosabb, aztán mindkettőjük szemében a másikat tüntetjük majd fel bűnösként, mi pedig. Mi leszünk a megmentők…