Chapter 48.

Sziasztok!:)
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást kívánunk Nektek!
Valamint Boldog Születésnapot Sergio Ramosnak, aki ma ünnepli 27. életévét.:))
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Kanye West - Stronger)

Lari monológja kissé meglep minket, soha nem láttuk még ennyire kiborulva. Az öltözőben néma csend uralkodik, mindenki gondolataiba mélyedve agyal, miképp tudna még nagyobb teljesítményt nyújtani a pályán. Nem elég, hogy a csapatkapitányunk ideges, még Ronaldoék is rátesznek egy lapáttal, holott mindez nem történt volna meg, ha nem önzőzik a portugál klasszis. Hatalmas sóhajtás után felpillantok a nyíló ajtóra, abban reménykedve, hogy szerelmem jön vissza mosolyogva. Sokkal kellemesebb lenne, mindent előröl kezdeni. Fogalmam sincs mi történhetett a sajtótájékoztatón, de az angol lány, és a portugál hetes sem éppen a nyugodtságáról ismerhető fel. Vidámabban állnánk hozzá a mérkőzésekhez, ha Iker egészséges lenne, de minden okkal történik.

Ma van a születésnapja, és az eltervezett ünneplést remélem, nem szakítja semmi félbe. Szerettem volna, ha ezt a napot velem tölti, de a csapat hajthatatlan volt, mindenki illően akar hozzájárulni a huszonharmadik életév betöltéséhez.

A csapattársak fészkelődnek, kiszakadva gondolataim közül, felfigyelek edzőm hangjára.

-          Mi történt az előbb? Larissa majdnem elgázolt, miközben a pálya felé rohant. –arcomat kezembe temetve végigsimítok hajamon. Megszokásom volt, hogy minden szezon végén levágattam, de most valamiért hamarabb szerettem volna megváltozni. Úgy éreztem feleségemhez egy igazi férfi illik. De ezt valóban a haj rövidsége teszi? Vagy a viselkedés is merő szerepet betölt ebben?

-          Kiakadt, mert nem játszottunk megfelelően. –Adán szomorú hangja cseng fel az öltöző falai között, a mester szemei hatalmasra nyílnak.

-          Ő nem az a típus, aki elküld mindenkit a francba. Azt a hálátlan szerepet én szoktam betölteni. –apró mosoly kúszik az arcára, viszont most a letargia miatt senki nem tud rajta derülni. –Figyeljetek. Nem nyerhettek meg minden meccset. De úgy gondolom alázatosan veszíteni sokkal jobb. A tudat, hogy mindenki mindent megtett azért, hogy ennek a mérkőzésnek jó végkimenetele legyen, felbecsülhetetlen.

-          Le kellett volna állítani a keselyűket, és nem lenne mindez. –Ronaldo orra alatt pufog, az edző felfigyelve szavaira, érdeklődve fordul az említett személy felé.

-          Magyarázat?

-          A magánéletünkre szálltak rá. Olyanok voltunk, mint a haldoklók, akik felett köröznek a madarak arra várva, hogy lecsaphassanak a tetemekre. –elhúzva száját a hasonlaton, fanyar mosoly költözik arcára. –Tudom, hogy félre kell tennünk a problémáinkat, de ez nem minden esetben valósítható meg.

-          Én ezzel teljesen tisztában vagyok, a meccs utáni nyilatkozat az enyém, ezt a részét higgyétek el, én tisztára mosom. Viszont most össze kell szednetek magatokat, mert Larissa sérült. Ha megfigyelitek, feltűnően húzza a bal lábát, mégis mindig a két térfél között rohangál. Ő ennek ellenére is mindent belead. Nektek is fel kell zárkóznotok, és tudom, hogy rohadt nehéz, de gondoljatok arra, hogy még nyolc forduló, és ha minden jól megy, a kupát Casillas emelheti a magasba elsőnek. –apró mosolya kiszélesedik, révedt tekintettel néz az ablak felé. Igaza van!

-          Vége a félidőnek, induljunk. –felpattanva lepacsizok mindenkivel, majd kifelé véve az irányt, elégedett tekintettel nézek szerelmemre. Még jobban kell védekeznem, nem engedhetem meg, hogy túlterhelje magát a hülyesége miatt.

Ronaldoval váltva pár szót, hatalmas mosoly telepedig arcára. Tapsolva áll fel kiszabott helyére, majd a sípszó kezdetével húzós félidő kezdődik. Lábaim már remegnek a fáradtságtól, tüdőm sípol, de nem adhatjuk fel, most még nem. Majd pihenünk a La Liga utolsó mérkőzésén. Ott, ahol már semmit sem fogunk elbukni. Soldado csapata fantasztikus támadást indít felénk, szerelmem egy pillanatra behunyja szemét, majd éktelen rohanásba kezd. Oliveirat kiugratva újabb helyzetbe kerülnek, de védősorunk időben összezár. Szögletre mentve a labdát, bosszankodom a megoldáson, de mást jelen esetben nem tehettünk. Ráállva az egyik támadóra, lökdösődésbe kezdünk, amit a bíró rögtön le is fúj, majd pár szó után szétválaszt minket. Lari reményteli tekintettel figyeli a szögletzászlónál elhelyezkedő valenciai játékost. A bőr gyönyörű ívvel száll a csatár felé, de szerelmem időben észreveszi a lehetőséget. Hatalmasat ugorva megtámaszkodik az ellenfél vállán, majd fentebb lökve magát, kifejeli a játékszert a tizenhatos elé. A bíró sípjával rohan, majd a tizenegyes pont felé mutatva, összetöri a reményeket. Lari odasétál Adánhoz, majd valamit a fülébe súgva, ad egy puszit arcára. Kikocogva mellénk, magabiztos tekintettel nézi cserekapusunkat, aki hatalmas önbizalommal hárítja a lehetőséget. A madridi közönség egy emberként kezd el ordítani, a hangulattal soha nem volt baj. Idióták voltunk, hiszen kételkedtünk magunkban, viszont a drukkerek a nehezebb pillanatban sem pártolnak el tőlünk. Mosolyom levakarhatatlan, megölelve a kapust, arrébb sprintelek. Megkapva a labdát felfutással próbálok meg egy helyzetet kiharcolni, de elakadva a középpályán, inkább átpasszolom Alonsonak, aki kiszemelve Larit, gyönyörű helyzettel áll elő…

(Larissa)

(Trey Songz - Bottoms up)

Kilépve a pályára, az euforikus hangulat most is érezhető. A szurkolók bíznak a csapatban, nem szabad pont most elhagyni magunkat. Fellépve a füves területre az égre nézek, csuklómra egy puszit adva, reménykedek. Mourinho elégedetten jön fel a folyosón, mikor bent voltam, ő még sehol nem volt. Apró mosoly bujkál szája sarkában, felém bólintva köszönömöt tátog. Nem értem a miérteket, ahogy azt sem, hogy ezt most miért érdemeltem meg. De bízom abban, hogy sikerült észhez téríteni a csapatot. Lehet csúnyán elküldtem őket egy melegebb éghajlatra, de az én időm és türelmem is véges. Mérgelődve sétálok a kiszabott helyemre, majd a folyosó felé pillantva, kissé elégedetten szemlélem a csapatot. Ég bennük a bizonyítási vágy, és ezt most jó előjelnek veszem.

-          Feladjátok? –Ronaldo mellém lépve mélyen a szemembe néz.

-          Sajnálom, de el kell keserítselek. Harcolni fogunk a bajnoki címért. –megölelve, próbálom a könnycseppeket visszaszuszakolni a szemembe, de néha már semmi sem sikerül az embernek.

-          Passzolj, be kell húznunk ezt a mérkőzést. –bólintása most kissé megnyugtat, hátrafordulva a csapattársakhoz, megtapsolom őket.

A bíró belefújva sípjába, ezzel elindítva egy újabb félidőt, ami ha minden jól megy, a mi javunkra fog kedvezni. Hála egy szögletnek, és az én hülye megmozdulásaimnak, a bíró egyszerű mozdulattal emeli fel a sárga lapot. Mondjuk még mindig nagy szerencse, hogy nem pirosat kaptam, bár annyira nem voltam durva. Kicsit azért a Denevérek játékosa is rájátszott, de ez a része már lényegtelen úgy érzem. Adán lefagyva áll a kapuban, még a drukkerek feszült csenddel követik a történéseket. Hatalmas sóhaj után elindulok kapusunk felé, majd füléhez hajolva egyetlen mondatot súgok neki. „Én bízom benned, megérzésem szerint bal alsó.” Arcára puszit adva, két ujjamat összeszorítom, és csak imádkozni tudok, hogy ne kapjunk gólt. Imádtam a cserekapusunkat. Rettentő fiatal volt, mégis a legjobb tudása szerint oldotta meg a helyzeteket. Ha valaki javasolt neki valamit, megfogadta. Kivéve akkor, ha neki jobb megérzése volt. Szerencsére hatodik érzékem most sem hagyott cserben, Soldado a bal alsó felé lőve a labdát, pontosan Adán kezébe juttatta, aki ráfeküdve, elégedetten nézett fel. Nevetve mutatok előre, négyes védőnknek kirúgva, hozzásegít a támadás lehetőségéhez. Xabi beívelt labdáját mellel veszem le, majd átrúgva az ellenfél védője felett, egyenes utam nyílik a kapura. Diego Alves vetődik, a labda menetét lassított felvételként élem át. Ha ez nem megy be, végem. A rajongók megfeszülve pillantanak végig a kapus mozgásán, majd már csak az ölelő karokat érzem magam körül. Ronaldo felkap a levegőbe, majd megpörgetve, vigyorogva ad egy puszit arcomra. Lefagyva nézem a megsemmisült tekinteteket, kell még pár másodperc ahhoz, hogy felfogjam, sikerült kilyukasztani a hálót, ezáltal visszaszálltunk a ringbe. Abba a ringbe, ahol eddig a percig nem sok esélyünk volt. A kapus kirúgja a labdát, de innentől kezdve a blankók megállíthatatlanok.

Khedira lekezeli a játékszert, majd lepasszolva Özilnek, kontratámadást indítunk. Még ideje sem volt a csapatnak feleszmélnie, mi már a következő támadásunkat szervezzük. A beívelt játékszer nem ér el minket, egy védő sikeresen belelépve, szögletre juttatja a bőrt. A kaputól öt méterre megállva, megfeszülve várom az újabb lehetőséget. Nekem nem elég egy döntetlen eredmény, túlságosan is sikeréhes vagyok ahhoz, hogy azt elfogadjam. Gülüke lökete erőteljesen araszol felém, felugorva könnyedén fejelek, de arra nem számítok, hogy oldalról érkezik egy védő is, aki ugyanúgy bólintva, elkapja halántékomat. Sikítva zuhanok a föld felé, hatalmas puffanás után, nyikkanva terülök el a puha gyepen. Agyam zúg, szemem előtt apró pontok játszanak. Ezért utáltam fejelni, mert elég veszélyes egy apró termetű lánynak. Tekintetemet az ápoló stábra szegezem, akik másodperces késés után már felém rohannak. Fejemet nem tudom megmozdítani, túlságosan is fáj a nyakam, ami hatalmas roppanással adta tudtomra, újabb gyönyörű sérülést szereztem. Morgolódva csukom be szememet, majd tűröm a szakszerű ellátást. Pupillareflexemet egy apró lámpa segítségével nézik meg, a játékosaink egy cseppet összezuhanva nézik a történéseket. Ha most feladom, lehet ők sem vélekednek majd erről másképp. „Ugyan már Lari! Ennél több dolgot is kibírtál már.”  Arrébb lökve a szakszerű kezeket, felállok, majd nem foglalkozva a szédüléssel, várom a bíró végszavát, ami jelen esetben a mi javunkra dönt. Portugál barátom mellé beállva, szemmel próbálom kérlelni, de hajthatatlan. Szerinte neki kell lőni ezt a büntetőt, hiszen én most nem vagyok beszámítható állapotban. De mi van akkor, ha félek? Ha nem szeretném, hogy ezt a helyzetet elrontsa valaki? Bosszankodva ugyan, de reménnyel telve állok be a társaim mellé, még Ronaldo a labda mögött helyezkedik el. Dühös tekintetét körbejártatja a játékosokon, majd a lelátó felé pillantva, erőt nyer a következő megmozdulásához. Utolsó esélyünk, ugyanis már így is a hosszabbítás perceit nyögjük. A fejem kavarog, szemeim minduntalan le akarnak csukódni, elfáradtam. Pihennem kellene, de ha már kiharcoltam egy büntetőt, illő lenne végignéznem a történéseket. Felállva szokásos terpeszállásba, hatalmasat sóhajt. Ez a dolog lottónak számít, ugyanis vagy bejön, vagy nem. Ha sikerül kellő erővel eltalálni a labdát, sikeres lehet a támadás, de ha a kapus érzi az oldalt, könnyen lehet belőle kudarc is. Nekifutva elrúgja a labdát, a játékszer pörögve száguld a kapu felé. Diego Alves vetődik, mi pedig lefagyva figyeljük a történéseket, amik merőben befolyásolják majd a maradék hét fordulót…

(Tessa)

(Ray Lamontagne - Trouble)

A beszélgetés után próbáltam minél gyorsabban eltűnni a lakásból, de annyira zavarba jöttem, hogy ott találtam a szobalányt, hogy mindennek nekimentem kifelé menet. A kanapénak, a szekrénynek és a komódnak is, amiről az egyik fénykép le is esett. Pont az a kép, amit befelé jövet úgy megnéztem és még mosolyra is húzódott a szám tőle. A kép üvegrésze szilánkosra tört a szobalány pedig rögtön szaladt ki, hogy megnézze, hogy mi ez a nagy zaj. Ahhoz képest, hogy milyen észrevétlenül próbáltam kisurranni, most elég nagy felfordulást csináltam. Még szerencse, hogy csak ez a kép esett le és nem potyogott le a komódról az összes porcelán is.

-          Úristen, mi történt asszonyom? – kicsit szokatlan volt egyfolytában azt hallgatnia a nőtől, hogy asszonyom, de valószínűleg ő így szokta meg és pedig nem akartam ezen veszekedni vele, amikor most nagyobb gondunk is van.

-          Nekimentem a komódnak a kép pedig leesett. Szeretném a segítségét kérni, hogy a szilánkokat gyorsan el tudjuk tüntetni. Ide tudná hozni a porszívót? - a nő elég furán nézett rám, szerintem nem vett teljesen komolyan ugyanis nem mozdult meg, így kénytelen voltam megint szólni neki, hogy csipkedje magát, mert nincs nagyon időm erre. – Megkérdetném, hogy siessen, mert nem nagyon van erre időm. A kislányom otthon vár. – a nő megrázta a fejét mintha most ébredt volna fel és szerencsére elindult a masináért. Én addig a képkeretet felvettem a földről, és hogy ne nagyon hagyjak úgymond nyomokat gond nélkül a táskámba csúsztattam a tárgyat.

-          Asszonyom semmi szükség arra, hogy ön bármit is csináljon és gyorsan elintézem a dolgot. Ön nyugodtan mehet a dolgára, nekem pedig ez igazán semmiség, hiszen ez a munkám. – annyira nem hatott meg a dolog, amit mondott. Én csináltam a bajt és én is szerettem volna helyrehozni.

-          Na, adja azt ide, maga pedig menjen a dolgára. Viszlát. – gyorsan elküldtem a szobalányt, és szerencsére most hagyta, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, magyarul hogy rendbe hozzam azt a kárt, amit csináltam.

Percek alatt felszívta a porszívó a széttört szilánkokat, én pedig a kanapénak támasztottam a gépet, felvettem a táskámat és gyors iramban kezdtem meg elhagyni a házat, csak most már figyeltem arra, hogy semmihez se érjek hozzá.

A ház előtt szerencsém volt ugyanis rengeteg taxis körözött a tömb előtt, így egyből leintettem egyet és sikerült röpke tizenöt percen belül hazaérnem. Bent még mindenhol égett a villany, így gondoltam, hogy Matí éppen most küzdhet a kicsi Cataval, hogy pizsamába öltöztesse.

-   -    Helló. Megjöttem. – a házba belépve sem a konyhába, sem a nappaliban nem láttam őket, így gondoltam, hogy az emeleten találom majd meg őket viszont nem tudtam, hogy ott mégis merre, ezért is kiáltottam el magam, miközben felfelé tartottam.

-          Szia. Cata szobájában vagyunk. – gondoltam, hogy bent valami óriási meccs folyhat így a telefonomat készenlétbe helyezve vártam, hogy az ajtó elé érjek és pár profi fotót csinálhassak a küzdelemről.

-          Na, hogy boldogulsz? – kicsit lefagytam, amikor megláttam, hogy Cata nyugodtan tűri, hogy Matías átöltöztesse a telefonom pedig szó szerint belefagyott a kezembe. Eddig sohasem tudtuk nyugodtan átöltöztetni, de most hihetetlen módon ez mégis sikerült. – Ezt meg hogyan csinálod? – Matías megrándította a vállát majd a mögötte elhelyezett készülékre mutatott. – A tévé? – meglepődtem, egyszerűen annyi lenne a titok, hogy be kell kapcsolni a tévét és ennyi?!

-          Nem. Nem csak a tévé. Nézd meg, mi megy a tévében, azon van a hangsúly. – az egyik sportcsatornára volt kapcsolva, ahol éppen a Real Madrid meccs ment. - Már vagy kismilliószor hallotta az apja nevét, amitől megnyugodott. Meg persze Lari neve is elhangzott párszor. – teljesen lefagytam és még mindig az ajtóban állva próbáltam magamhoz térni, hiszen Matí olyat csinált, ami még nekünk szülőknek sem sikerült.

Az este további részében nem győztem hálálkodni barátomnak, hogy megfejtette, hogy mitől nyugszik le a lányunk, hiszen mi már minimum másfél éve küzdöttünk vele, de örülök, hogy ezentúl az öltözés sem lesz probléma számára. Már csak az hiányzik ehhez a képhez, hogy végre Ronaldo is mellettünk legyen majd, bár azt még mindig nem fejtettem meg, hogy fogok tudni azok után a szemébe nézni, amit tettem, ő pedig meg fog-e egyáltalán bocsájtani, ha oda kerül a sor, hogy tudunk majd beszélni.
Reggel Cata sírására ébredtem fel, este pedig fel sem tűnt, hogy az ő szobájában elhelyezett fotelben szenderedtem el. Felvettem őt az ölembe, majd elindultunk a konyha felé, mert biztos voltam benne, hogy azért sírt, mert éhes, ugyanis az óra már tízet mutatott a nappaliban.

-          Jó reggelt! – bekiabáltam a konyhába, de válasz nem érkezett, amit furcsálltam, mert Matí ilyenkor már rég fent szokott lenni ugyanis ő mindig olyan hét óra körül kel fel. - Na vajon hol lehet. Mondta volna, ha el kell mennie…

(Matías)

(Shantel - The kiez is alright)

Reggel még korában keltem, mint ahogy szoktam, mivel nem szerettem volna még csak véletlen sem összefutni Tessaval. Tényleg bánom néha, hogy felhívtam akkor Sandyt és beleegyeztem ebbe a hülyeségbe, hogy szétszedjük őket, de ha jobban belego„Tisztára olyan, mint Tessa ilyen téren.” Na, ne már megint Tessara gondolok. Egyszerűen mindenről és mindenkiről ő jut eszembe és ez nagyon idegőrlő. Amint a gondolatok végigcikáztak a fejemben megjelent Sandy az ajtóban és egy nagy mosollyal tartott felém, majd mintha teljesen időben lenne kezdett el velem csevegni.

ndolok, akkor nem is annyira bánom, hiszen szerettem Tessát és szeretném, ha mellettem lenne nem pedig Ronaldo mellett. Kíváncsi vagyok, hogy Sandynek van-e már valami ötlete vagy azért szeretne találkozni, hogy együtt eszeljünk ki valamit?! Na, mindegy nemsokára megtudom a választ, ugyanis már itt ülök abban a kávézóban, amit megadott, viszont ő még nincs itt pedig a megbeszéld időpont már körülbelül egy fél órája elmúlt.

-          Szia. Örülök, hogy eljöttél. – a hangja még mindig ez kicsit idegesítő, de ha segít Tessaval kapcsolatban még ezt sem bánom.

-          Szia, én pedig örülök, hogy végre ideértél. Nem szemrehányás, de már fél órája várom, hogy végre megérkezz. – mondatomra csak lelökte a vállára omló szőke haját a táskáját pedig a szék támlájára akasztotta.

-          Szerintem hagyjuk most ezt és beszéljük meg, hogy hogyan szakítjuk szét a házaspárocskát úgy, hogy mi is jól járjunk és megkapjuk, akiket akarunk. – beszéde közben intett a pincérnek, aki pillanatokkal később már ott is volt.

-          Azt hittem, hogy neked… – nem tudtam végigmondani, amit szerettem volna ugyanis Sandy úgy kezdett el társalogni a pincérrel, mint ha ott se lennék. Hihetetlen egy nőszemély az egyszer már biztos.

-          Szeretnék egy hosszú kávét és egy finom péksüteményt, azt magára bízom, hogy milyet. – egy kacsintással bízta rá a pincérre a választást én pedig csak egy egyszerű szemforgatás mellett intettem, hogy nekem is jó lesz ugyanaz.

-          Szóval mielőtt a pincérrel kikezdtél azt akartam mondani, vagyis inkább kérdezni, hogy van-e ötleted, hogy miképp vigyük véghez a tervünket. – a pincér csávónak hihetetlen időzítő képessége van ugyanis mikor Sandy el akarta kezdeni a mondanivalóját a csávó megjelent és olyan láthatóan flörtölt Sandyvel, hogy vártam a pillanatot, amikor leül és elkezd fennhangon beszélgetni.

-          Meghoztam a két hosszú kávét és a mai legjobb ajánlatunk az óriás kakaós csiga. – egy nagy mosoly után szerencsére most nem időzött ott sokáig.

-          Egyébként konkrét tervem még nincs viszont arra gondoltam már, hogy megpróbálhatnám elcsábítani Ronaldot aztán, ha megtudná Tessa, hogy megcsalta, akkor nem akarna felé nézni és te lehetnél, aki megmenti a kicsi szívét. – két harapás között mérlegeltem a dolgot, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy ez jó ötlet lenne-e.

-          Az alap elképzelés teljesen jó, de nem hiszem, hogy ez bejönne, mert Tessa szereti Ronaldot és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz, tehát Ronaldo is szereti Tessat, így nem engednék elcsábíttatni magukat. – Sandy bólogatva adott igazat nekem, majd láttam, hogy az újabb ötleteket és esélyeket latolgatja, aztán az ötletelést ismét megzavarta valaki, méghozzá érdekes módon a pincér srác. Nagyon kitartó, hogy megszerezze Sandy számát.

-          Ne haragudjon kisasszony, de azt ajánlom, hogy a táskáját inkább tegye az asztalra, mert nemrég valakinek ellopták a táskáját. Szeretnénk, ha ez nem ismétlődne meg még egyszer. –újdonsült barátnőm mondhatni pillanatok alatt kapta előre a táskáját és amint láttam abban a pillanatban egy teljesen új ötlet jutott az eszébe.

-          Megvan, hogy mit kell csinálnunk! – miután bejelentette, hogy tudja, hogy mit kell csinálnunk magában merengve kezdte el valószínűleg a részeteket kitalálni, teljesen úgy mintha én ott sem lettem volna.

-          Mi az ötlet? Sandy! – muszáj voltam a kezemmel a szeme előtt kalimpálni, hogy kizökkentsem a vad gondolkodásból, majd végre elmondta, hogy mi a nagy terv.

-          El fogjuk rabolni azt, aki mindkettőjük számára a legfontosabb, aztán mindkettőjük szemében a másikat tüntetjük majd fel bűnösként, mi pedig. Mi leszünk a megmentők…