Chapter 46.

Sziasztok!:)
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást Nektek!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Jose De Rico feat. Henry Mendez - Rayos De Sol)

Hazaérkezve, kissé kimerülten esek a kanapéra. Szemeimet becsukva, kényelembe helyezem magam, de férjem megjelenése megzavarja pihenésemet. Én megértem, hogy ő is fáradt, de mindent úgy tud kiküszöbölni, ha rám vetve magát elterül rajtam?! Felsóhajtva, ámde kacagva fordulok az oldalamra, mire a spanyol elégedetten bújik hátamhoz. Tenyere hasamat simogatja, testemen bizsergés fut végig. Kívánom, de nem engedhetem meg magamnak a helytelen döntéseket. Ha szeret, igenis várni fog rám. Viszont eddig nagyon jól bírja a kiképzéseket, bár már biztos nagyon unja a hideg zuhanyt. Belesimulva ölelésébe ujjaimat kezére simítom, majd behunyva szememet, hatalmasat sóhajtok. Igazából szánalmasnak tartottam életemet, bár isten rá a tanú, az utóbbi napok egész szépen teltek. Halk szuszogása megnyugtat, szorítása egy picit enyhül. A védősor a mai edzésen eléggé elfáradt, ugyanis az edző rájuk mért nagyobb hatást. Mocorogva egy kicsit a konyha felé indulok, halk mozdulattal lépek a hűtő felé. Szervezetem szénhidrátért kiált, agyam nem tud nemet parancsolni testemnek. Kivéve egy táblás csokit, felülök a pultra, és falatozni kezdem. Kiélvezve ízét, azon agyalok, mikor is bűnöztem utoljára. Idejét sem tudom, tekintve arra, hogy mindent megtettem azért, hogy tökéletes alakom legyen.

Mostanában egyre többször járok agyban máshol, viszont a két kar, ami derekamra fonódik, szívinfarktus közeli állapotba sodor.

-          Én nem kaphatnék? –hangja fülem mellől érkezik, megfogva a csokit, hátam mögé tolom a csomagolással együtt. Nemleges fejrázásom következtében közelebb csúszik hozzám, csillogó szemekkel mérem végig testét.

-          Nem szeretek osztozkodni az általam kiszemelt áldozaton. –durcásan húzom fel orromat, viszont kisfiús tekintetére felfigyelve, nevetve adok egy csókot szájára. –Elmegyek letusolni. –leugorva a pultról, elindulok az emelet felé, ámde egy kéz ismét megakadályoz.

-          Nem tudom mit terveztél utána, de nekem lenne egy pár ötletem. –karjaival átölel, testét hátamnak préseli. Szemeimet lehunyva élvezem érintését, ajkai nyakamat kényeztetik.

-          Nekem is van egy-kettő. Mégpedig alvás, most. –nehézkesen mondom ki a szavakat, teljesen megrészegít közelsége. Nagyot sóhajtva végigsimít csípőmön, majd fenekemre csapva szabad utat enged.

-          Ki fogsz készíteni tudtodon kívül. –morgolódásán felkacagok, egy pillanatra visszafordulva elégedetten tekintek végig rajta.

-          Ki mondta, hogy nem tudatosan csinálom? –szemei megvillannak, megvadult bikaként indul el felém. Agyamban a vészcsengők megszólalnak, most kell lelépnem, ha nem akarok bajt magamnak. Hangos kacagással rohanok fel a lépcsőn, majd bezárkózva fürdőnkbe, halk sikkantással engedem ki a szervezetemben felgyülemlett energiát.

-          Máshogy is le tudnánk vezetni a felesleges dolgokat. –perverz hangjától testemen végigfut a hideg, lehunyva pilláimat, beállok a tus alá. Percekig csak folyatva magamra a vizet, elégedetten sóhajtok fel. Most egyelőre harmonikus a kapcsolatunk, csak az a kérdés, hogy meddig. Törölközőt csavarva testem köré, kilépek a rám várakozó férfihez.

-          Beszélgetünk? –feszélyezett bólintását nem tudom hova tenni, valamiért aggódik. –Tudod, úgy érzem elcsesztük a házasságunkat. –állkapcsa megfeszül, kezeit ökölbe szorítja. –De ez még nem jelenti azt, hogy nem oldhatjuk meg a problémákat. –apró mosoly jelenik meg arcomon, látszólag ő is megkönnyebbül egy kicsit.

-          Gondolom, arról beszélsz most, hogy túlságosan is elvakultan döntöttünk, és nem figyeltünk a másik lelki világára. –most a bólintásban én vagyok a soros. Örülök, hogy nem kell a szájába rágni a szavakat, ő is rájön mindenre magától.

-          Tudod, mikor kicsi voltam, apa mindig azt mondta, hogy egy férfit a hasán keresztül lehet megfogni. De azt soha nem említette, hogy ha tíz centivel lejjebb fogom meg, akkor nem kell a fél napomat a konyhában tölteni azért, hogy elcsábítsam. –felé hajolva, kacagva ejtem ki a szavakat számon, végig simítva hasán, elégedett morgás tör fel torkából. Ajkaira tapadva csak az oxigénhiány miatt távolodunk el egymástól, hogy utána újult erővel hívjuk táncba a másikat. Szám enyhén elnyílik, hangos sóhajjal jutalmazom tettét. Rövid hajába túrva elégedetten ülök ölébe, karjaival feljebb csúsztatja a törölközőt. Alsónadrágja igencsak szűkös, lábaimat átfonva derekán még közelebb kerülök férfiasságához. Ujjai végigsimítanak combom belsején, mire testem jóleső remegéssel reagál.

-          Nem beszélgetni akartál? –rekedtes hangon teszi fel kérdését, csípőmet megmozdítva le akarok szállni róla. Derekamat megszorítva hangosat nyög, mire pihegve ugyan, de felkacagva mászom a szekrényhez. Úgy érzem könnyebb lesz egy mezben eltölteni mellette az éjszakát, mintsem egy rövid törölközőben.

-          De, de mára elfáradtam, majd holnap folytatjuk. –mindent tudó kacsintásommal nem kímélem, hatalmasat nyelve az ágy szélére húzódik. Befeküdve mellé álomra hajtjuk fejünket, de gondolataim már a másnapi meccs körül forognak.

*

(Macklemore and Ryan Lewis - Life Is Cinema)

Belépve a konferenciaterembe, számos újságíróval, valamint fotóssal találjuk szembe magunkat. A hangulatunk fantasztikus, úgy érzem, semmi nem ronthatja el kedvünket, ezáltal a meccs is simán fog menni. Leülve a székre, még utoljára meglököm Ronaldot, majd megregulázva cselekedeteimet, komoly arccal pillantok a kérdező egyed felé.

-          Larissa, mit vár a mai mérkőzéstől?

-          Természetesen Madrid győzelmet. –felnevetve túrok hajamba, mindig is szerettem ezeket az idióta kérdéseket. –A Valencia nagyszerű futballklub, világklasszis játékosokkal. Nehéz mérkőzés lesz, de bízok a csapatban. –úgy érzem kicsit kivágtam magam a kérdés alól, mosolyom levakarhatatlan arcomról, a villódzó vakuktól viszont már jojózik a szemem. –Szükségünk lesz a magabiztos támadásra, és összetetten kell védekeznünk. A Valencia, mint már említettem fantasztikus futballklub, gyors tempóval, és jó labdatartással. Tisztában vagyunk azzal, hogy rengeteg erőre, és kitartásra lesz szükségünk, ugyanis a Primera Divisionban minden meccs tétmérkőzésnek számít.

-          A múlt éve nem éppen az egyszerűségről szólt. Rengeteg klubváltás, sérülés, és bonyodalom virított a címlapokon. Kiegyensúlyozottnak érzi most életét? –szeretem, amikor az elején puhatolóznak, a végére viszont felteszik azokat a kérdéseket, amiktől a hideg ráz.

-          Igen, nem volt könnyű, de pár dolgot nemes célért tettem. –tisztán emlékszem Valdano fenyegetésére, muszáj volt lépnem Olaszországba, különben Mourinho bánta volna döntésemet. –Az életem jelenleg kiegyensúlyozott, de a magánügyemet nem szeretem sajtó elé tárni. –kezem ökölbe szorul, asztal alá helyezve érzékelem Ronaldo karját.

-          A minap Sergio Ramost egy fiatal hölggyel kapták lencsevégre, amint egy szórakozóhelyről távozott. Ön tudott erről? –megáll az eszem. Pont gondolnom kellett a kellemetlen kérdésekre, és meg is jelentek.

-          Erről nem kívánok szót ejteni. Úgy tudom itt a meccsről kéne szólnia a kérdéseknek, nem pedig a játékosok magánéletében kéne vájkálódni. –hangom megkeményedik, arcomról már nem olvasható le az a huncutság, ami a sajtótájékoztató elején még igen.

-          A védőjükkel milyen kapcsolatot ápol most? –nem igaz. Soha nem értettem a keselyű üzemmódot, de lehet csak azért, mert nem vagyok ebben a témában benne.

-          Megmondta Lari, hogy nem akar erről beszélni. Lépjünk tovább, rendben? –Marcelo kukaként ül bal oldalamon, viszont jobbról portugál barátom megelégelte a kérdéssorozatot.

-          Ronaldo. Ön hosszú idő óta tért vissza a Real Madridba, és azonnal kezdőként játszik a csapatban. Mit gondol erről?

-          Azt, hogy nagyszerű edzőnk van. A Mester fantasztikus ember, és megbocsájtotta azokat a hibákat, amiket vétettem. Az edzésekbe szívemet, lelkemet beleadtam, tekintve a hosszú kihagyásra, mindenből többet csináltam. Látta rajtam az akaraterőt, úgy gondolta megérdemlem az újabb esélyt. –magabiztosan beszél, viszont keze egyre jobban szorítja ujjaimat.

-          Mi volt az-az ok, ami miatt távol töltött pár hónapot? Az esetleges baleset? –szemei ürességet tükröznek, viszont tudom, ez igazából nem így van. Célkeresztbe állítottak minket, és egyenként kapjuk a golyókat.

-          Kezdem kellemetlenül érezni magam, én nem kaphatnék kérdéseket?! –Marcelo menti a menthetőt, poénosra véve a figurát, megnevetteti az újságírók hadát. Ronival hálásan nézünk rá, mire mosolyt megeresztve felénk, várja a hozzá intézett kérdéseket.

-          Marcelo. Kivívta az edző bizalmát, mérkőzésről-mérkőzésre javul a teljesítménye. Minek köszönhető? –halkan felsóhajtva konstatálom magamban, végre egy normális kérdés.

-          Rengeteget köszönhetek a baráti, valamint a családi támogatásnak. Mindenki mellettem van, és bíztatnak, hogy napról-napra jobb lehessek. A tréningeket kivétel nélkül meccsként kezelem, a kiszabott köröket lefutom, és nem rinyálok. –utolsó szaván kissé felnevetek, hiszen pont Pufi nem a tűrésről híres.

-          Amikor Ronaldo úr elment, rengeteget láthattuk a feleségével. Mi volt az oka? Szimpatizál a fiatal hölggyel? –megáll az eszem. Most ezek burkoltan komolyan azt a kérdést tették fel, hogy volt-e viszonya a két barátnak?

-          Ha azt mondom, hogy szimpatizálok vele, maguk lehozzák azt a cikket, hogy Tessa velem csalta meg a férjét. De gondolkozzanak csak el. A legjobb barátom felesége, így maximum csak féltékenységből zsörtölődhetek, de nem tartom magam ilyen személyiségnek. –szép volt Puffancs, remekül kivágtad magad a kellemetlen kérdés alól.

-          Elnézést, hogy fotósként közbe szólok. –megpillantva Hannah csillogó szemeit, szívem hatalmasat dobban. Valami történni fog. Valami, amire még nem vagyunk felkészülve. –Ezt a képet egy közeli barátjuk által kaptuk kézhez. –felmutatva a fekete-fehér színben pompázó fotót, agyam zakatolni kezd. Húgom található rajta, egy ismeretlen férfivel. Magas, rövid haja az égnek áll, a kocsit támasztva nem látható belőle semmi, viszont Tessa könnyen felismerhető. A háttérben Ronaldo szülei háza található, a portugál már nem bírja tovább a kiképzést. Felpattanva a székről, megvadult bikaként kezd fújtatni az újságírókra. Természetesen a gépek folyamatosan kattognak, így valószínűleg ebből is szép cikk fog kikerülni a címlapokra. Elkapva barátom csuklóját, szememmel óvva intem a cselekedettől. Elindulva az ajtó felé, kilökdösöm Ronaldot, majd visszafordulva, szánakozva nézek végig a társaságon.

-          Tudják, elfajzottnak tartom a riporteri állásokat. Maguk azért vannak itt, hogy kiderítsék, mit gondolunk a meccsekről, nem pedig azért, hogy egy kulcsfontosságú összecsapás előtt felborítsák az ember egyensúlyát. Köszönjük szépen a lehetőséget. Viszlát. –hangom csöpög a gúnytól, viszont a portugál edzőhöz lesz egy-két szavam. Soha nem szerettem farkasok közé vetni magam, de sajnos néha minket kérnek fel az ilyen nyilatkozatokra. Húgom férje remegve lökdösi arrébb az útban tartózkodó embereket, megállva a fal mellett, ordítva öklözik bele…

(Tessa)

(Little Mix - we are who we are)

Már alig bírtam koncentrálni arra, hogy Frederic milyen instrukciókkal lát el annyira kifáradtam nap közben. Reggel jöttünk ide, de ahogy sejtettem lesz vagy hajnal is mire el tudunk indulni hazafelé, ugyanis újból a fodrászok székében ültem és ismét valami hihetetlen frizurát varázsoltak nekem, ami ma már szám szerint volt vagy a hatodik. Eléggé kifáradtam, így sminkeseknek is egyre nehezebb dolguk volt, viszont ez őket nem zavart így engem sem. Az viszont zavart, hogy nagyon kifáradtam és majdnem elaludtam a fodrászok kezei között.

-          Tessa! Ne aludj el, még van egy fotósorozat és mára annyi. – Matías keltegetett miközben a székben le-lecsukódott a szemem.

-          Nem alszok, csak pihentetem a szemem. – jó kifogás volt csak még én sem hittem el. Az igazság az, hogy abban a pozícióban, ahogy voltam el tudtam volna úgy aludni, hogy két napig nem hallottak volna felőlem.

   -          Próbáld meg kibírni még valahogy ezt a fél órácskát. – tágra nyitott szemekkel néztem rá a sminkesem viszont éppen azt szerette volna, ha becsukom a szemem.

   -          Fél órát? Ezt ugye még te sem gondoltad komolyan. Fredericnek fél óráig tart, amíg beállít egy pózt vagy megálmodik egy jó helyzetet. Ezt nem azért mondom, mert a végeredmény tökéletes, de nem fél óráig leszünk még itt, hanem legalább két órán keresztül. Csak gondolj az előző sorozatokra. Alapból mikor bemegyünk azzal fog nyitni, hogy hogy lehet ennyi ideig készülni. – és ezt egy kicsike túlzás nélkül mertem kijelenteni ugyanis minden fodrász, smink, ruhaváltás után ezzel nyitott. – Aztán beállít és a fényekkel és a háttérrel lesz elfoglalva alapból fél óráig. Egyébként Cata? – a majdnem elalvásom közben észre sem vettem, hogy a lányom már nem csücsül Matí kezében.

-          Már a harmadik és a negyedik sorozat között elaludt. Bent van a stúdióban a babakocsiban. Ha gondolod, idehozhatom. – a stúdió felé mutogatott, de jobbnak láttam, ha most nem zavarjuk. Én sem örülnék neki, ha valaki felkeltene. Főleg most.

-          Nem hagyd. Semmi szükség nincs rá hiszek neked, viszont Cata helyett hozhatnál nekem egy kávét, vagy egy energiaitalt vagy csokit vagy bármit mitől felébredek, mert megint kezdem azt érezni, hogy perceken belül el fog kezdeni lecsukódni a szemem, ha nem másodperceken belül. – kicsit rájátszottam a szemlecsukásra, aminek a sminkesem ismét nem örült, de miután láttam az összeráncolt szemöldökét gyorsan kipattantak a szemeim és hagytam, hogy dolgozni tudjon. Nem telt bele két perc Matías körülbelül egy egész büfével tért vissza. Valószínűleg a többi dolgozónak is hozott kaját és piát, mert valami büfé kocsi szerű dolgot tolt maga előtt.

-          Na megérkeztem. Hoztam mindent és mindenkinek. A büfénél azt mondták, hogy ezért áldani fogja mindenki a nevem, aztán arra gondoltam beszerzek pár jó pontot. – egy nagy vigyort villantott majd elkezdte kiosztani mindenkinek a palackozott innivalót és az apró süteményeket. – Neked itt a kávéd a csokid pedig szintén itt van. Energiaital viszont most nem volt azt mondták, hogy nem érkezett meg a szállítmány vagy mi, na mindegy a lényeg, hogy idd meg, hogy nehogy elaludj én pedig, ha már ennyire belejöttem akkor a szobaszerviz meglátogatja a stúdióbelieket is. Lekenyerezem Fredericet, hogy nyugodjon le egy kicsit, mert mikor jöttem be már megint tombolt. – fotóson mindenki elkezdett nevetni, de senki sem vette komolyan őt. Matí pedig elindult kifelé azzal a kocsival.

A sminkem szerencsére nemsokára elkészült, így már csak az öltöztetőkhöz kellett mennem, akik már a kezükben tartották a ruhámat és a kiegészítőket, amiket úgy gondoltak, hogy majd rám adnak. Az utolsó fotósorozathoz egy lila ruhát kaptam, ami pánt nélküli volt az alja pedig hosszú volt. Ennek a ruhának kifejezetten örültem ugyanis a lila szín mindig is nagyon közel állt a szívemhez és a ruha sem volt semmi. Aztán ezekhez különböző karkötőket kaptam plusz egy nagy gyűrűt, ami szinte lehúzta a kezem a földre. Miután mindennel kész voltam gyorsan mentem ki, mert biztos voltam benne, hogy Frederic feje már vörös az idegességtől, hogy hol vagyok már ennyi ideiig.
Amikor beléptem a terembe meglepődtem, mert teljesen máshogy nézett ki az egész. A háttér előtt egy kanapé állt felette egy kép lógott, az ülőalkalmatosság mellett pedig egy éjjeliszekrény szerű asztalka is állt egy lámpával. Mondjuk igazából időm sem volt arra koncentrálni, hogy feltérképezzem a terepet, mert Frederic egyből beállított a kanapéhoz és a fények beállítása után már kattogtatta is a képeket.

(Matías)

(The Veronicas - I Don't Wanna Wait)

Miután végigkínáltam mindenkit a büfés által adott innivalóval és sütikkel úgy gondoltam, hogy a nagy munka után nekem is kijár annyi, hogy leüljek öt percre és csak bámuljak ki a fejemből, és lazítsak egy kicsit. Ma egész nap bébiszitterkedtem, ami ellen egy csöpp kifogásom sincs, csak így teljesen el fogok fordulni az orvosi szakmától, ha mindig csak a kicsi Catara fogok felügyelni. Mert nem az szeretem őt hisz egy tündéri gyerek, de azért mondtam fel az állásom, hogy tovább képezzem magam, de jelen esetben erre még sem lehetőségem, sem időm nem volt. Az utóbbi néhány napban pedig elég abszurd ötletek keringenek a fejemben, amely ötleteket nem szerettem volna, ha bármikor is eszembe jutnak. Bár amikor csak eszembe jutnak az ide illő gondolataim csak kizárom őket és a környezetemre koncentrálok, ami jelen esetben elég könnyű ugyanis azt kell néznem, ahogy Tessa a kamera előtt pózol. Elég elképesztő nő, hogy egész napi ide-oda rohangálás és fotózás után még most is van ereje mosolyogni, mikor már az én fejem is mindjárt leesik a fáradtságtól.
Pár másodpercig pihentethettem a szemem csukott állapotban, amikor Cata elkezdet sírni, így kénytelen voltam a felkelt lányra fókuszálni. Az ölembe vettem őt, majd a táskában elrejtett ennivalóval kezdtem el etetni őt. Igazából nagyon jól tudok már bánni a gyerekekkel, amivel néha még saját magamat is meglepem, viszont ez a lépés volt az az utolsó lépés, amikor azok az előbb említett abszurd gondolatok ismét visszatértek a fejembe, és most már el is kezdtem gondolkodni rajta. Nem akartam ártani Tessanak, mert a vele eltöltött idő alatt megszerettem őt, viszont ezt a helyzetet sem akartam így, amibe most vagyok, hiszen most elég tehetetlen vagyok  az ügyben, hogy  amit szeretnék sikerüljön, azaz hogy Tessa velem legyen. Miután megetettem Catat visszatettem őt a kiságyba majd egy játékot a kezébe adva kötöttem le a figyelmét, én pedig a tárcámat elővéve kerestem meg azt a papírt, amit eleinte olyan mélyre süllyesztettem el, hogy soha eszembe se jusson elővenni azt onnan. A telefon másik végén pedig két csörgés után már fel is vette az illető, aki még nem sejtette, hogy ki van a vonal túlsó felén.

-          Igen? – hangjától igazság szerint a szőr felállt a hátamon, viszont kíváncsi voltam arra, hogy milyen tervvel akar előállni.

-          Szia Sandy. Itt Matías. Emlékszel még rám? – kicsit arrébb vonultam, hogy ne nagyon szúrjak szemet, hogy telefonálok, mert nem szerettem volna, hogy Tessa kérdezősködjön, ugyanis nem nagyon szeretnék neki hazudni.

-          Ez nem volt kérdés, természetesen emlékszem rád, hogy is felejthetném el azt az embert, akivel kölcsönösen segíthetünk egymáson, hogy a másik megkapja, amit akar. – a szájából hallva megint rossz ötletnek tűnt, hogy ezt csinálom és megfordult a fejemben, hogy rácsapom a telefont, de végül mégsem tettem ezt.

-          Szeretnék veled valamikor találkozni és megbeszélni, hogy milyen ötlettel rukkolsz elő. – ez így elég rosszul hangzott, de semmiképp sem telefonon szerettem volna meghallgatni, hogy mit is talált ki.

-          Ma szerintem már elég késő van, de mondjuk holnap együtt reggelizhetnénk. Reggeli közben amúgy is gyorsabban vág az agyam és amúgy is üres hassal nem lehet kitervelni semmit. – mondjuk igaza volt, üres hassal nem megy az ember semmire, de kicsit féltem én ettől a közös reggelitől.

-          És akkor hol szeretnél reggelizni? Menjek el hozzád, vagy valami gyorsétterembe üljünk be? – tisztára úgy éreztem magam, mint egy tinédzser, aki az első randiját szervezi.

-          Erre a számra elküldöm majd üzenetben a pontos címet, és hogy mikor találkozunk neked pedig csak annyi lesz a dolgod, hogy időben ott leszel. Na, pá. – meg sem várta a válaszomat már bontotta is a vonalat, én pedig gyorsan a zsebembe rejtettem a telefonom, mert Tessa közelített felém.

-          Na, szerencsére végeztünk mára. Gyorsan visszaöltözök a ruhámba és már mehetünk is. Szerintem mindkettőnkre ráfér egy kiadós pihenés. – egy nagy mosolyt küldött felém majd már ment is az öltözőbe, hogy átöltözhessen.

Valóban olyan gyorsan öltözött fel, ahogy azt mondta, majd mindenkitől elköszönt és mindenkinek megköszönte az egész napos fáradozást.  Miután elbúcsúzott mindenkitől a parkoló felé vettük az irányt aztán haza. Vagyis Tessahoz, de szerintem már simán belefér ebben a helyzetben az is, hogy azt mondhatom, hogy nekem is az a ház jelenti az otthont. Út közben Sandy elküldte a címet és az időpontot én pedig azzal vágtam ki magam, hogy csak a szolgáltatómtól jött egy üzenet, hogy el ne felejtsem feltölteni a telefonom. Ez a hazugság pedig elég nagy hülyeség volt ugyanis, amióta az eszemet tudom és telefon van a kezemben előfizetéses vagyok, de úgy gondoltam ennyi hazugság belefér, bár azok után, hogy azt mondtam, hogy nem szeretnék annak a nőnek hazudni, aki a legfontosabb jelen pillanatban számomra elég nagy hazugság már ez is.