Előzetes 57.

Sziasztok!

Látjuk szépen gyűlnek a klikkek számai! Fogalmunk sincs, miért nem megy a közvélemény-kutatás oldalt, de még egyszer köszönjük, hogy így tudtunkra adjátok a véleményeteket! Mivel ilyen aranyosak vagytok, reméljük, örömöt okozunk Nektek egy kis ízelítővel, aminek teljes része jövő héten, pénteken (06.06) lesz olvasható. Kíváncsian várjuk a szavazás eredményét!
Szép estét és jó olvasást!
Puszi Nektek!

(Violetta: Jorge Blanco - Voy por ti)

(Larissa)

-         Nem irigylem jelen pillanatban őket. –hangos sóhajjal fordulok az ajtó felé, ahol megpillanthatom régi ismerősömet. Lefagyva tekintek rá, igazából reménykedtem abban, hogy jól hallottam hangját, de most valahogy mégis rettegek. Hogy mégis mitől? Egy-két újságcikk összehozott már minket, viszont agyamban nagyobb gondot jelent a Sergio által generált feszültség. Miképp fog kijönni vele? Nem szeretném, ha ilyen fiatalon már azon kéne elmélkednie, hogy hova igazolhatna a továbbiakban. Hiszen még csak most került hozzánk…

(Ronaldo)

Szerencsére nem történt semmi gond, hiszen az edzésre is időben odaértünk, és még átöltözni is volt pár percünk, majd indulhattunk biciklizni, ami az első feladatunk volt. Szerettem tekerni, hiszen ilyenkor az ember elengedheti a gondolatait, bár ez most elég rosszul ment nekem, hiszen Marelo felhozta feleségem nevét, amivel teljesen elterelte a figyelmemet a lazításról, így kérdések sorozata keringett a fejemben. „Jól van-e? Cataval minden rendben van-e? Hiányzom-e neki? Ő gondol-e rám?” Lehetetlenszer gondoltam rá az elmúlt napokban, hiszen az újságíró által felmutatott kép még most is tisztán élt az emlékeimben…

Folytatás :)

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy közel egy fél éves kihagyással ennyire elhanyagoltuk szeretett blogunkat. Viszont az érettségi teljesen lekötötte minden figyelmünket. Utolsó évünkre kellett ráhajtani, így természetesen ez volt most számunkra a legfontosabb.

Sajnos így elveszítettük a kapcsolatot Veletek, fogalmunk sincs hányan vagytok még a blogon, vagy, hogy egyáltalán érdekel-e még valakit Lari és Sergio, valamint Tessa és Ronaldo élete. Amennyiben felfigyeltetek erre a pár sorra, és úgy vagytok vele, hogy szívesen olvasnátok a folytatást, hogy illően lezárhassuk kedvenc történetünket, oldalt elindítok egy közvélemény-kutatást, és a megfelelő pontra kattintva kérlek tudassátok velünk, számíthatunk-e Rátok! :)

Már csak mindössze 15 fejezet van hátra, és igaz június végéig maximum egy-két részt tudunk hozni belőle, de a nyár folyamán mindenképp le akarjuk zárni a Sweet Dreams 2-őt. :)

Előre is köszönöm Nektek!

Puszillak Titeket, Lari. :)

Chapter 56.

Sziasztok!

Elnézést kérünk a hatalmas késésért, nem is magyarázkodunk. Reméljük sokan követitek még a blogot, és sokan olvassátok az általunk alakított szálakat.:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Roxette - Listen to your heart [magyar])

Szerelmes vallomásának egy hangos taps vet véget, ami egy távolabb álló alaktól érkezik. Magas, izmos teste feszélyez, arcát a fényektől nem látom tisztán. Tekintetem előtt körülbelül minden lehetőség lejátszódik, miszerint vagy futunk, vagy meghalunk. Aztán megpillantva a csalódott barna szemeket, szívem hatalmasat dobban. Ittas állapota nem nyugtat meg, mesterien belőtt haja erős kontrasztban áll szomorú arcával. Érdekes dolog a szerelem, amikor azt hinnéd, hogy minden rendbe jöhet, jön egy pofon, és újra a padlón fekszel.

Bocsánatkérő tekintetemet Sergiora emelem, majd odaszaladva barátomhoz, megölelem. Teste eldőlni készül, de karommal magabiztosan szorítom derekát és tűröm őrjöngését. Hangos ordítással próbálja lenyugtatni magát, de ezzel még jobban felhergeli szervezetét. Fejemet mellkasára téve hallgatom gyors szívverését, lehunyt szemekkel várom, hogy kitörésének véget vessen. Lábai megrogynak, a földön kötünk ki, hiszen egy percre sem engedném el.

-          Megsalt. Éted? –végigsimítva arcán szemeibe nézek, amiben a fájdalmon kívül semmi mást nem látok.

-          Nyugodj meg, azzal nem teszel jót, ha segg részegen cselekedsz. –kioktató hangomon kacagni kezd, nyakamhoz hajolva, apró puszit hint a bőrömre. –Részeg vagy Cris, állj le. –hangom erőteljes, végigsimítva oldalamon a vészcsengők megszólalnak a fejemben. Hátrébb csúszva nem foglalkozok fehér ruhámmal sem, csupán nem akarom, hogy hülyeséget kövessen el.

-          Neked zse kellek már. –tágra nyílt szemekkel figyelem üveges tekintetét, amely a távolba meredve szuggerál valamit. –Nem tudom, miét érdemlem mindezt. –összeszorítva szemeit, ismét hangos ordítással nyugtázza mondatait.

-          Mi az, hogy nem kellesz nekem? Normális vagy?! Egyik legnagyobb támaszom vagy, felnézek rád. Az istenért, szedd már össze magad! –felcsattanva figyelem arcmimikáját, gondolataim között az jár, miképp szedjem össze.

-          Miért nem engedtél… nekem az első… alkalommal az öltözőben? –szavai között szünetet tart, gondolom ki kell még találni a folytatást. Hitetlenkedve pillantok rá, ez a kérdés felért most egy pofonnal. –Mi is lehettünk volna szép pár. –elgondolkodva szuggerálja cipőjét, majd macsós vigyorát bevágva, rám pillant.

-          Te hülye vagy. Mi nem férnénk meg egymás mellett. –Sergio időközben lelépett, üzenetet küldve jelezte szándékait. „Megint nem úgy sült el a dolog, ahogy szerettem volna, de testvéremnek most valóban szüksége van rám. Írj, ha valami gond van, rohanok. Csókok, S.” Igazából sajnáltam őt, de úgy érzem most barátom mellett a helyem.

-          Miért? Mind a ketten szépek vagyunk, és az eddigi életünk kilencven százalékát a pályán töltöttük. Mi lenne ezzel a baj?

-          Az, hogy te Tessat, én pedig Sergiot szeretem. Ne rontsd el a barátságunkat ilyen kérdésekkel, inkább menjünk haza. –nemleges fejrázása következtében eldől, majd kacagva fekszik a betonon.

-          Nekem már nincs otthonom. –szem forgatva fogom meg pólóját, majd magam felé húzva, megpróbálom legalább ülő helyzetbe tornázni. –Hozzád vagy hozzám? –nevetve hallom meg búgó hangját, kihívó tekintettel rápillantva beszélni kezdek.

-          A régi lakásomba, ott nem zavarhat meg senki. Egyébként is, nem azt mondtad, hogy neked nincs otthonod? –cserfes mosolyt rávillantva, végre álló helyzetben tudhatom magam mellett a portugált. Karja derekamra simul, kissé feszélyezve érzem magam ettől a közelségtől.

(Aura Dione - Friends)

Hívva egy taxit, Ronaldo zsebébe nyúlok, és pénz után kezdek el kutatni. Nagyon remélem, hogy nem most jött el az a pillanat, hogy kiderül mindet elitta, mert akkor nem jutunk haza. Csípőjét felém nyomja, lesokkolódok. Ez valóban elhitte, hogy le akarok vele feküdni. Megtalálva a megfelelő összeget, az éppen leparkoló autó felé vesszük az irányt. Hátulról átkarol, együtt lépkedve tesszük meg az utat. A sofőr, érdeklődő tekintettel méri végig párosunkat, de csak intve egyet, bemondom régi lakásom címét. Úgy gondoltam nem lakhatok életem végéig az edzőmnél, így visszavásároltam ingatlanomat. Igaz, jókora összeget kellett ezért fizetnem, de egyáltalán nem bántam. Szerettem ott élni, csak a kapcsolatunk miatt új otthon után kutattunk. Azt akartuk, hogy mind a kettőnknek teljes mértékben az ízlése szerint legyen berendezve, és igazán családias, otthonos légkör legyen.

Ronaldo ajkait megérezve nyakamon, visszatérek gondolatban a jelenbe. Lefagyva meredek rá, de szerencsére időközben a taxis is megérkezett az általunk kitűzött célhoz.

-          Nagy gyere nagyfiú. –mosolyom őszinte, viszont félek attól, hogy mit fog tartogatni még számunkra az éjszaka. Az biztos, hogy nem követhetjük el testvérem és férjem hibáját. Megkeresve elrejtett pótkulcsomat, berángatom az ajtón. Az emelet felé véve az irányt, csábos tekintetemet rá szegezem. Valahogy fel kell csalnom a vendégszobába, és most csak így lehet megoldani.

-          Ne siess már. –morogva döcög mögöttem, hol-hol megkapaszkodva a falban, vagy egy biztosabb lábon álló tárgyban. Belépve a helyiségbe, mély levegőt veszek. Most lesz még érdekes. Megállva mögöttem végigsimít hasamon, megfogva kezét az ágyhoz rángatom, majd lelökve rá, leveszem cipőjét.

-          Aludj jól.

-          Átvertél. Te is csak átvertél. –vádló hangja meglep, sóhajtva ülök le az ágy szélére.

-          Nem CR, én csak segítek abban, hogy ne bánj meg egy meggondolatlan tettet másnapra. Részeg vagy, pihenned kell. –végigsimítva arcán behunyja szemeit, beljebb feküdve, megpaskolja maga mellett a helyet. Ruhástól befekszem mellé, mire hátulról átkarolva fejét nyakamhoz rejti. Érdes sóhaj hagyja el a torkomat, igazából megnyugodtam, hogy nem csinált hülyeséget. Pár perccel később már egyenletes szuszogását hallom, mire engem is elnyom az álom.

Reggel felkelve a még mindig alvó portugált találom magam mellett. Aprót bólintva tudatom magammal, hogy a ruha rajtam van, és bár Ronaldo levette pólóját, semmi rosszat nem csinált tudatán kívül. Elindulva a konyha felé, reménykedem abban, hogy találok valami ehetőt, de csalódnom kell. Megpenészedett tejtermékeken kívül semmit nem tartalmaz a hűtő. Elhúzva számat tárcsázom a már ismert futárt, rengeteg kávéra lesz szükségünk, ha felkel a világklasszis focista. Leadva rendelésemet kiülök a medence mellé, majd behunyva szemeimet élvezem a napsütést. Régen éreztem már ennyire kiegyensúlyozottnak magamat, és ennek most nagyon örülök. Sok dolgot vétettem, rontottam már el életemben, de úgy látszik, valaki fent nagyon azt akarja, hogy boldog legyek. Elmélkedésemben a kapu nyílása zavar meg, a fiatal srác belépve, apró mosolyt küld felém.

-          Szia, egy perc, hozom a tárcámat. –berohanva a nappaliba, éktelen kutatásba kezdek, majd megrántva vállam a szoba felé veszem az irányt. Ronaldo zsebébe nyúlva kiveszem a megfelelő összeget, bár ilyenkor elgondolkozom abban, hogy lehet ez egy olyan nadrág, ami sose fogy ki a pénzből. –Köszönöm. –borravalót adva a srácnak, mosolyogva intek neki, de vonakodva rám pillant.

-          Tudom, hogy nem szereted, ha ilyenekkel zargatnak az emberek. De szeretnék kérni tőled egy autogramot, csak azt sajnálom, hogy pont ma nincs nálam a mezed. Minden alkalommal magamnál hordom, hogy hátha egy ilyen lehetőséghez jutok, de pont ma hagytam otthon. –kissé csalódott hangját meghallva, legyintek, majd intve neki belépek a házba. A földszinten található szoba felé veszem az irányt, kinyitva a szekrényt kiveszek egy vadonatúj felsőt, majd filcet keresve aláfirkantom az anyagot. Csillogó szemeibe tekintve rájövök, már megérte az, hogy nem volt semmi kaja itthon.

-          Tessék, meccsre szoktál járni? –bólogatása kissé mókás, göndör haja követi feje mozgását.

-          Igen, de eddig sajnos csak kettőre jutottam ki, tekintve a jegyárak miatt. De tervezem a Barcelona elleni rangadón is a megjelenést. –izgatottsága rám is átszáll, mosolyogva zárom vissza szekrényemet. –Ugye megnyeritek a meccset? –bólintva indulok el a nappali felé, mire a srác kissé csalódottan, de boldog mosollyal az arcán indul az ajtó felé. - Köszönöm szépen még egyszer. –intve egyet felemeli a tőlem kapott felsőt, majd hangos ’Hala Madrid!’ kiáltás után magamra hagy. Megfogva a kávét és a péksüteményt, az emelet felé veszem az irányt. Ideje lenne letusolnom is, valamint tiszta ruhát keresni, de úgy érzem, először fel kell keltenem ezt az alkoholista zsenit. Felmászva az ágyra kezemben tartom a kávét, majd végigsimítva arcán, füléhez hajolok.

-          Hola szépfiú, ideje lenne letusolnod és kiszellőztetned a fejed. –apró puszit adva arcára eltávolodok tőle, majd várom, hogy megpillanthassam fekete szemeit. Hatalmas nyújtózással fordul másik oldalára, tettét szemforgatással jutalmazom. –Á, férfiak. –felpattanva a matracról, lesprintelek hűtőmhöz, majd jeget rakva egy tányérba, ismét portugál barátom felé veszem az irányt. Még számomra is hűsítő. Megfogva vállát átfordítom hátára, majd a tányér tartalmát mellkasára öntöm. Hangos ordítással riad fel, még szerencse, hogy kellő távolságban helyezkedtem el, ugyanis simán lefejelt volna. Felsőtestéhez kapva lefordul az ágyról, majd hangos puffanással ér földet. Morogva nyúlik el, de nevetésemet már nem tudom visszafojtani.

-          Hogy a francba kerülök ide?! És Larissa Morrison, ha szereted az életed, befogod. –fájdalmasan kap fejéhez, nyöszörögve kapaszkodik a matracba.

-          Rendben, akkor a neked hozott kávét benyakalom én. –nemes egyszerűséggel jelentem ki mondatomat, majd számhoz emelve a poharat, már éppen kortyolni készülök.

-          Ne. Ígérem jó leszek, de azt add most ide, és keress fájdalomcsillapítót. –nyúzott feje megmosolyogtat, egy kortyot iszok kávéjából, végezetül pedig átnyújtom neki a műanyagpoharat, és gyógyszerkutatásba kezdek. Igazából fogalmam sincs arról, hogy találok-e valami használhatót, ugyanis nem nagyon vásároltam ide. Kinyitva a konyhaszekrényeket, találok két szem aszpirint, majd visszacaflatva a szobába, kezébe adom. –Mit csináltam tegnap? –kérdése megmosolyogtat, gondolataim visszavetítik az emlékképeket.

-          Lássuk. Sergioval elsétáltunk a Cibeles térre, mire megjelentél, és tapsolni kezdtél. Majd összeestél, rám akartál mászni, aztán megsértődtél, mert elutasítottalak. –színe fokozatosan halványul, sápadtsága tisztán látható. –De nyugi, semmi rosszat nem csináltunk, én józan voltam. –telefonom hangos csörgésbe kezd, barátom eltorzult arccal rántja magára a párnát.

-          Hola szépségem, minden rendben? –meghallva hangját ajkaimra megszokott mosoly telepedik, szívem heves vágtatása még szokatlan.

-          Jó reggelt Sergi. Minden oké, hamarosan indulunk haza, és otthon találkozunk. Miri hogy van? –hangom gondterheltté válik, homlokom ráncba szalad.

-          Kicsit sokat ivott az este, Ronaldoval versenyeztek, hogy kit üt ki később. Hát mondhatom testvérem veszített, de a portugál folytatta tovább. Hogy van? –ránézve az említett személyre, nevetve válaszolok kérdésére.

-          Egyelő egy oszladozó hullával, és a szaga sem különbözik tőle. –soha nem láttam még ennyire leamortizálva Crist, de úgy látszik, mindent el kell kezdeni előbb utóbb. –Roni, menj fürdeni. –mosolyom levakarhatatlan, elköszönve férjemtől, bontom a vonalat.

(Tessa)

(Demi Lovato - Warrior)

A padló kezdett egyre hidegebb lenni az alagsori stúdióban, viszont az üresség, amit Cata miatt éreztem elviselhetetlenebb volt. A banda már telefonált a rendőrségnek, akik azt ígérték, hogy kiküldenek pár embert, hogy megvizsgálják az ügyet.
Louis egy percre sem hagyott magamra, ami nagyon jól jött, hiszen egyedül semennyire sem tudtam volna elviselni ezt a fájdalmat, ami még  a barátom közelében sem volt kevésbé fájdalmas.

-          Szeretnéd, hogy szóljunk valakinek, aki idejön hozzád? – a kérdés elgondolkoztatott. Az első név, aki beugrott az Ronaldo, hiszen ő az apja a kicsinek, és joga van tudni, hogy mi történik vele, viszont nem tudtam, hogy így érdemes-e még bármint is mondani neki, hogy még én sem tudok semmit. Hihetetlenül lobbanékony természete pedig csak olaj lenne a tűzre és az isten sem tudná megnyugtatni őt addig, ameddig szét nem veri annak az őrültnek a fejét. Válasz képen csak nemlegesen ráztam a fejem, és tovább zokogtam. Hosszú percekig, amik számomra óráknak tűntek ültem még a hideg földön Louis ölében, amikor végre megérkezett a rendőrség, akikre már hosszú ideje várunk. - Jó napot biztos urak. Louis Tomson vagyok, és már nagyon vártuk önöket. – egy kézfogás után producer barátom próbált kiszakadni az ölelésemből, hogy nagyobb figyelemmel tudjon a rendőrökre koncentrálni, viszont én egyre erőssebben öleltem őt, ahogy el akart szakadni tőlem. – Tess el kell engedned, hogy beszélni tudjak, neked pedig meg kell nyugodnod, mert neked is el kell majd mondanod, hogy te mit láttál. – felültem a kezelőpanelek előtt heverő székre, majd próbáltam követni Louis utasításait. Felhasználtam egy nagy adag zsebkendőt, amit Alex előzőleg hozott be, majd bevettem pár pirulát is, amit szintén ő hozott nekem.

-          Nos el tudnák akkor mondani, hogy mi is történt pontosan? Először Öntől szeretnénk hallani. – itt Louisra mutatva. – Majd Öntől, hogy mi történt. – bólintottam, hogy tudomásul vettem, hogy mi lesz a feladatom, és próbáltam, összeszedni magam, hogy segíteni tudjam a rendőrök munkáját, és persze azt, hogy megtalálják a kislányomat.

Louis beszélni kezdett én viszont egyetlen szavára sem tudtam figyelni. Amely szavakat pedig meghallottam egyáltalán nem értettem meg őket és nem jutott el a tudatomig, hogy mit is akarnak jelenteni. Valószínűleg a gyógyszer hatására tompultam el ennyire, viszont attól, hogy a szavak nem érdekeltek Cata még ugyanúgy a gondolataimban volt, viszont nem tudtam semmi drasztikusat tenni azért, hogy ez a fájdalom elmúljon, hiszen a nyugtató még a mozgásenergiámat is teljesen megvonta tőlem. Barátom több mint húsz percig beszélt beleértve azokat a válaszokat is, amelyek a rendőr kérdésére érkeztek.

Amikor a fejemben kezdtek lenyugodni a gondolatok ránéztem barátomra, és egy újabb problémás kérdés jutott eszembe, ami szintén gondolkodóba ejtett. Elmondjam-e a rendőröknek, hogy valószínűleg tudom, hogy ki rabolta el a lányomat, és az is tudom feltehetőleg, hogy a hangszerboltért is ki a felelős? És ha elmondom Louis meg fog haragudni, hogy nem mondtam el, hogy mi történt, és engem fog okolni azért, ami vele történt? A kérdések lavinaként söpörték el az épp gondolataimat, ennek hatására pedig ismét könnycseppek kezdték el áztatni az arcomat. Tanácstalan voltam és nem értettem, hogy miért történnek meg velem ezek a borzalmak, és miért kell ezekkel nekem majdhogynem egyedül megküzdenem, aztán persze eszembe jutott a végzetesen rossz döntésem, így pedig rájöttem, hogy miért büntet engem a jó isten.

-          Elnézést asszonyom minden rendben van? – durván letöröltem a könnyeimet, majd olyan hangnemben válaszoltam, ahogy valószínűleg nem kellett volna egy, illetve több rendőr társaságában.

-          Hogy minden rendben van-e? Lássuk csak, kezdjük rögtön az elején. Elvesztettem a pár hetes magzatomat egy autóbaleset következtében, amiért valamilyen okból a férjem engem okolt, hogy én voltam érte a felelős. Aztán ezért persze elhagyott, mellesleg pedig nagyon, de nagyon hiányzik az életemből. Majd hozzám rendeltek egy látszólag normális dokit, aki mindvégig megjátszotta magát előttem, így teljesen félreismertem, és a barátomnak tartottam, igaz barátnak értik, aki támogat, meghallgat és így tovább, és ő pontosan így is tett. A következő a sorban a végzetes hibám, amivel magamra haragítottam a testvéremet, és még elég sok embert, akik sokat jelentettek nekem. Majd amikor úgy tűnt, hogy minden oké lesz az életemben és kezdtek egyenesbe jönni a dolgaim, akkor az ápolómnak azaz Matíasnak elment az esze, szerelmet vallott majd besokallt, amikor nem viszonoztam neki az érzéseit. Megrongálta a saját barátja hangszerboltját az az őrült, és még a bandának a kocsiját is, akivel idefelé jöttem azt is tönkretette. Végezetül pedig arra a bizonyos i-re a pontot az tette fel, hogy elrabolta a kislányomat, hogy bosszút álljon. – szinte füstölgött az agyam a kimondott tények miatt, és hiába tudtam, hogy nem illik így beszélni a felettem álló emberekkel, de egyszerűen elszállt az agyam és csak a tudatlanságra gondoltam, amiben voltunk. – Ezek után maguk szerint, hogy érzem magam? – kiabáltam, majd azt figyeltem, hogy Louis hogyan reagál mindarra, amit elmondtam.

-          Mi az, hogy tönkretette? – nem látszott idegesnek, de tudtam, hogy kicsit engem okol azért, hogy ezt történt a boltjával.

-          Figyelj Louis én nagyon sajnálom, hogy ezt mind én okoztam, ígérem, hogy mindent ki fogok fizetni az utolsó petákig, csak kérlek ne haragudj rám, hogy rád hoztam ezt a bajt. – közben a fiúk is lejöttek megnézni, hogy hogy haladunk idelent a rendőrséggel, így egyben tőlük is bocsánatot tudtam kérni, hogy őket is belerángattam ebbe az egész bolondokházába. – És tőletek is szeretnék elnézést kérni fiúk, hogy titeket is belerángattalak, én nem szerettem volna senkit sem veszélybe sodorni, viszont annak az őrültnek úgy látszik, hogy semmi és senki sem szent, még egy kisgyerek sem...

(Matías)

(Ed Sheeran - You need me, I don't need you)

Nagyon reménykedtem abban, hogy Sandy terve beválik, és azzal, hogy Cata nálunk van, kicsit éreztetni tudjuk azt az érzést, hogy milyen az, ha az ember egyedül van, és nincs vele az, akit szeret.

Útban voltam Sandy háza felé, és reménykedtem abban, hogy ő tudja, hogy hogy kell ez kisgyerekkel bánni ugyanis, én bármennyire megtanultam ezt Tessa mellett nem volt kedvem Catat pesztrálni. Inkább szerettem volna azzal foglalkozni, hogy hogyan alakuljanak a továbbiakban az események, hiszen tudtam, hogy Tessa első lépése az lesz, hogy vagy a bájgúnár férjét hívja majd fel, vagy a rendőrséget.

-          Hol voltál már eddig, azt sem tudtam, hogy mi van veled, és hogy ment a terv, mert nem vetted fel azt a rohadt telefont. – Sandy úgy rontott rám, mintha minimum házasok lennénk, ami nekem nagyon nem tetszett.

-          Kicsit több időbe telt elhozni a gyereket, mint gondoltam, ugyanis több mint egy órát voltak együtt, és aztán követte el Tessa azt a hibát, hogy egyedül hagyta Catat, így pedig már könnyű volt elhozni őt. – nem értettem saját magamat, de jól esett, hogy fájdalmat okozhatok ezzel Tessnek még akkor is, ha alapjába véve szeretem őt.

-          És akkor most? Semmink nincs itt, ami egy kisgyerekhez kell. Szerinted erre a kis szarosra fogom költeni a pénzem, aki sír most is, mint a megveszekedés. Matías hallgattasd már el az istenit. – szőke hajú bűntársam láthatóan kiakadt, majd a fülét befogva hagyta el a házat, nekem pedig egyetlen lehetőség villant fel az agyamban, hogy a gyerekcuccokat pótoljuk, ez pedig most még kapóra is jött.

-          Van ötletem. Öltözz és indulunk. – nem állt szándékomban felvilágosítani  Sandyt, hogy hová megyünk, de ha van egy kis esze biztos, hogy rájön.

-          Azért elmondhatnád, hogy mégis hová megyünk. – beszívtam majd utána lassú tempóban fújtam ki a levegőt, mert Sandy nyávogása kezdett az agyamra menni.

Válasz nélkül hagytam kérdezőmet, majd úgy ültem be a vezető ülésbe. Nagyjából tíz percet kellett autókáznunk mire odaértünk az úti célunkhoz. Mindig is tudtam, hogy Tessa hol tartogat egy pótkulcsot, és ez most nagyon is kapóra jött nekünk, hiszen itt teljesen ingyen szerezhetjük be a gyerekcuccokat Cata számára.

-          Komolyan elhoztál ehhez a nőhöz? Most raboltuk el a gyerekét, és te már rögtön futsz is vissza hozzá? Most mondom neked te nagyon flúgos vagy. – már a ház felé tartottam, amikor Sandy rám zúdította a kérdéseit, nekem pedig kezdett már nagyon elegem lenni a folytonos szövegeléséből.

-          Tessa még Sevillában van, azaz nincs itthon. Most pedig fogd meg Catat és várj meg itt a nappaliban. Ha lehet ne nyúlj hozzá semmihez, hogy ne keltsünk feltűnést, és észre se vegyék, hogy itt jártunk. – tettestársam fintorogva fogta meg a kezében Catat, majd egy székre leülve szó szerint a nappali közepén várt rám.

Én kettesével szedtem a lépcsőfokokat a gyerekszoba felé. Amint beértem, minden olyan dolgot egy táskába pakoltam, ami fontos és Catanak szüksége lehet rá. Nem tudtam, hogy meddig lesz nálunk a gyerek és azt sem találtuk még ki, hogy hogyan legyen a továbbiakban, de annyiban már biztos voltam, hogy Tessa tudja, hogy én tettem. De az egyáltalán nem ismert számára, hogy Sandy és én ismerjük egymást, így feltehetőleg nálam biztosan fogják keresni Catat, viszont Sandy nem fog gyanúba keveredni. Az viszont még mindig egy nagy kérdés még számomra is, hogy jól tettem-e, hogy szövetkeztem egy olyan nővel, akinek nincs ki mind a négy kereke, emellé pedig feltehetően nekem sincs ki mind a négy kerekem, abból a szempontból, hogy hallgattam egy olyan személyre, aki utálja Tessát, azzal ellentétben, hogy én pedig visszafordíthatatlanul beleszerettem.

Chapter 55.

Sziasztok!
Hatalmas késéssel, de megérkezett az új fejezet! Jó olvasást, reméljük tetszeni fog!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Antonia - Hurricane)

Beülve az autóba, első találkozásunk helye felé hajtok. Eltervezve a megfelelő születésnapi partit szerelmemnek, reménykedem abban, hogy sikeres lesz a meglepetés is. Ronaldonak indulás előtt küldök egy SMS-t, melyben az igenen kívül semmi más nem szerepel. Megbeszéltük a srácokkal, hogy ha Larin semmiféle passzivitást nem látunk, rendezünk neki egy bulit úgy, hogy közben én elcsalom, még a srácok mindent lefixálnak véglegesen. Ezt a meccs utánra terveztük, de sajnos közbejött a kórházlátogatás, így mindent függőben hagytunk.

Kezét a váltóra téve, sürgetően pillant rám. Mindig együtt váltottunk, bár ez az utóbbi időben elmaradt közöttünk tekintve arra, hogy milyen hónapok vannak a hátunk mögött. Mosolyogva teszek eleget kérésének, majd leparkolva, kipattanok az autóból, és segítek neki kiszállni. Édes mosolyát rám villantva, teljesen más énjével találom szembe magam. Nem egészen két éve még kislányos zavarát próbálta leplezni, én pedig élveztem a tiltott gyümölcs ízét. Tudtam, hogy könnyen megkaptam, viszont az első randi meghívásomat elutasítva rájöttem, ő kell nekem. Ő, aki nem azért akar találkozni velem, mert híres vagyok, hanem azért, hogy megismerhessen. Belém karolva indulásra késztet, cipője ütemesen kopog a kihalt területen.

Megpillantva az ismerős pincért, intünk neki, mire asztalunkhoz kísérve a szokásos menüt hozza nekünk. Rengetegszer ettünk már itt, ez afféle szent helynek számított, ugyanis itt alapozódott meg a kapcsolatunk. Itt jöttünk rá arra, hogy mennyire félreismertük a másikat, és ezt követte a fantasztikus este, amit a pályán töltöttünk. Lábai végigsimítanak lábamon, mire akarva akaratlanul megrázkódom.

-          Mit tervezel vacsi után? –kérdése meglep, agyam megfelelő válasz után kutat. Azt mégsem mondhatom, hogy hohó, bulit szervezünk, majd lepődj meg. Ez nevetséges lenne.

-          Még fogalmam sincs. Szeretném a szabadidőmet veled tölteni. –váll rántva pillantok rá, vörös ajkai vonzzák tekintetemet. Áthajolva az asztalon szenvedélyes csókot lopok tőle, mire nevetve törli meg számat.

-          Most tönkretettél. –morgolódva, ámde mosolyogva nyúl tányérjáért, majd a salátát falatozva, jóízűen kacag fel arcomat meglátva. Már hiányzott az a pörgés, ami mellette elkap. Telefonom zsebemben rezegni kezd, az üzenetjelző hang hamarosan meg is szólal. „Mindent előkészítettünk, fél órán belül legyetek itt. C.” Ronaldo most is pontos, mint mindig. Sajnálattal teli tekintettel pillantok rá, keze félúton megáll. –Mi történt?

-          Most írt Miriam, beletettek valamit az italába, és szinte semmit nem tud magáról. Az üzenete zavaros. Érte kell mennünk. –elhúzva a számat reménykedek abban, hogy nem lát át rajtam. Mindenki ott lesz, aki számít, bár Lari ilyenkor elvakultan segítene az embereken.

-          Persze, menjünk! –felpattanva táskájáért nyúl, útközben a pincérnek odaadva egy nagyobb összeget, karon ragad és gyors léptekkel a kocsi felé húz. –Vezetek. –nemleges fejcsóválásom következtében megadóan sóhajt, majd az anyósülésen helyet foglalva, idegesen tekint körbe.

Szerette testvéremet, elég jól kijöttek már a kezdetektől fogva. Igaz stílusuk különbözött, de hamar megtalálták a közös hangot, ami kimerült jelen esetben a vérem szívásával. Sokszor kaptam egy-egy beszólásért két oldalról taslit, de ezeket rendszerint inkább megmosolyogtuk, mintsem fennakadtunk rajta. Idegesen szorítom a kormány, mellettem Lari próbál nyugtatni, de valójában ő is ideges. Tudom, hogy ezzel túllőttem a célon, de ha azt mondom neki, hogy menjünk szórakozni, vagy nemet mond, vagy átlát rajtam. Megállva a kiszabott parkoló részen, feleségem kiugrik a kocsiból, majd az ajtó felé indul. Kinyitva azt, hatalmas sötétség fogadja, érdeklődve néz rám. A villany felkapcsolódik, mindenki egy emberként harsogja a „Boldog születésnapot!” felszólítást…

(Lari)

(Nicole Cherry - Memories)

Meglepetten pillantok körbe a népes társaságon, igazából meg sem fordult a fejemben, hogy egy bulit szerveztek nekem. Barátaim lefagyva néznek, de a háttérben valaki felkacag, majd újra elordítja magát. Kedves mosoly jelenik meg arcomon, fogadva az öleléseket, mindenkinek egy köszönömöt tátogok. Könnyes szemekkel ölelem át Ronaldot, majd Marcelo karjai között menedéket találva a parkett felé lépkedek. Barátom rettentő kicsi most hozzám képest, így a legtöbbször én forgatom őt. Bohókás táncunknak egy hátamhoz simuló személy vet véget, testem megrázkódik az érintésétől. Felvéve a zene ütemét, elégedetten bújok hozzá, majd megfordulva ölelésében, belenézek a barna boci szemekbe.

-          Cescy. –hitetlenkedve pillantok oldalra, ahonnan Sergio néz rám mosolyogva. Tehát képesek voltak elintézni, hogy tényleg minden fontos személy itt legyen. –Én annyira sajnálom. –lehajtott fejjel állok előtte, egy ideje már egyáltalán nem figyelünk a táncoló tömegre.

-          Boldog születésnapot kölyök. –mosolya őszintén csillog arcán, átnyújtva egy apró dobozt, szívem hatalmasat dobban. Egy apró fél medál található benne, amely barátom arcképét mutatja. Csillogó szemekkel pillantok fel rá, mire pólója alá nyúlva, előveszi a másik felét. Összeillesztve őket egy egész képet kapok, majd a szív szélén lévő feliratot kezdem el tanulmányozni. –Always Together. –az én arcképemnél ez olvasható, viszont, amit nekem ajándékozott ott nem más áll, mint „Te Quiero.”

-          Én is szeretlek. –átölelve végigsimítok tarkóján, majd még közelebb bújva hozzá, felveszem újra a zene ütemét. Boldog vagyok, hiszen azokkal lehetek, akiket igazán szeretek. Barátom vállát edzőm kocogtatja meg, illedelmesen meghajolva, felkér táncolni.

-          Úgy látom, rendeződik az életed. –kivéve nyakamból a Ronaldoéktól kapott nyakláncot, ráfűzöm újdonsült ékszeremet, majd Moura pillantva, segélykérően nézek rá. Gyors bekapcsolás után lassú ütemek indulnak el, azért edzőmet megnéztem volna, miképp táncol egy pörgős popra. A gondolat megmosolyogtat, nyakához hajolva mélyen belélegzem az illatát.

-          Tudod Mou, minden előttem volt, de nem láttam tisztán, és nem tudtam értékelni az apró örömöket. És most mégis úgy vagyok, hogy bármit képes lennék megtenni azért, hogy ez az állapot örökre megmaradjon. –halkan suttogva fülébe behunyom szemeimet, majd hangos sóhaj segítségével juttatom ki szervezetemből a felgyülemlett feszültséget. –Olyan vagy, mintha az apukám lennél.

-          Mondtam, hogy át kell gondolnod, és helyesen fogsz dönteni. Bíztam benned Lari. Örülök, hogy hozzánk igazoltál, én voltam a legboldogabb ember, hiszen tisztában voltam tudásoddal, és mint embert is tiszteltelek. Rengeteg dolgot kellett átélned, hiszen tisztában vagyok a futball világ szépségeivel, és negatívumaival is. Egy ideje már lányomként kezellek, ne felejtsd el, bármi van, rám számíthatsz, bennem megbízhatsz.  –hallom hangján, hogy mosolyog, de a szám végezetével elenged, és elbúcsúzik. A pult felé araszolva torkom valami égető szeszért kiált, igazából most jött el az a pillanat, amikor le akarom inni magam.

-          Na, mi van kislány? –meghallva az ismerős hangot, szívem torkomban dobog. Tágra nyílt tekintettel fordulok meg tengelyem körül, majd a Santos csapatot meglátva, éktelen sikításba kezdek. Megmosolyogják a tettemet, körbeállva együtt ölelnek át.

-          Ti, hogy kerültök ide? –értetlen tekintettel mérem őket végig, Neymar intve a csaposnak, mindenkit meghív egy körre. –Nem akarok csalódást okozni, de ha én kértem volna ki, ingyen kapjuk. –nevetésem őszinte, a múltbéli barátaim is köztünk vannak.

(Michel Teló- If i catch you)

-          Tudjátok mi hiányzik ebből az estéből?! –Leo Fabao vigyorogva szalad a DJ pulthoz, majd arrébb lökve a srácot, i-podját csatlakoztatja a lejátszóhoz. Meghallva a felcsendülő zenét, hangos kacagásba kezdek. Domingos egy mikrofont ad kezembe, majd a színpad felé tolva várja, hogy belekezdjek. A közönség bíztat, így engedve a kísértésnek, a híres szám angol változatát kezdem el énekelni. Barátaim egy emberként ropják az erre kitalált koreográfiát, de az nyugtat, hogy most megkímélem magam a brazil gyerek, forró latin táncától. A refrénnél férjemre kacsintok, aki vigyorogva nézi végig az általam fél oldallal táncolt lépéseket. Meghajolva hatalmas közönségem előtt, az oldalt található lépcső felé lépkedek. Sergio megfogva kezemet segít lemászni, majd átölelve a hátsó kijárat felé kezd húzni. Útközben levéve blézeremet rájövök, sokkal kellemesebb és elviselhetőbb a levegő nélküle.

-          Kinek az ötlete volt mindez? –nekidőlve a falnak, tárcámból előveszek egy szál cigit. Tudom, hogy nem egészséges, de havonta egyszer jól esik a szervezetemnek.

-          Ronaldoval találtam ki. Övé volt a szervezés, enyém az emberek meghívása, és a te figyelemelterelésed. – váll rántva jelenti ki a mondatot, szemeim kitágulnak.

-          És szerinted sikerrel jártál?! –mélyet szippantva a káros csikkből, a füstöt felfelé fújom. Férjem közelebb lép hozzám, testem a fal, és közé szorul. Nagyot nyelve tekintek huncut szemeibe. Végigsimít oldalamon, mire hangos sóhajjal felelek.

-          Szerintem túl jó voltam. –nevetve távolodik el tőlem, duzzogva fonom össze melleim alatt kezemet.

-          Ez most nem volt szép.

-          Legalább tudod milyen érzés. –vigyora szélesedik, rövid hajába túrva szemei megvillannak.

-          Tudod mikor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok? –kérdő tekintettel mered rám, majd várja válaszomat. –Amikor az összes hülye szerelmes dalnak értelme lett. –kezem után kapva magához ránt, szenvedélyes csókot váltva, az út felé húz.

-          Tekintve arra, hogy nem vezethetek, sétálunk. –ellenvetést nem tűrő hangja megmosolyogtat, megtorpanva cipőmet inkább kezembe fogom. A járda hűsíti talpamat, elégedetten bújok férjem karjaiba. Megállva a Cibeles téren, Sese letérdel elém, majd csókot adva gyűrűs ujjamra, karikagyűrűmet visszajuttatja megérdemelt helyére. –Tudod, minden csodálatos lány mögött van egy srác, aki rosszul bánt vele, és erősebbé tette őt. De engem engedj vissza magadhoz, mert szükségem van rád. Szeretnék tudni a lelkiállapotodról, úgy, mint régen. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint a kapcsolatunk elején…

(Tessa)

(Alex Goot - Secret Girl)

Sohasem gondoltam volna, hogy egy olyan személy, aki nemrég még megmentette az életemet, most próbálja tiszta szívéből tönkretenni azt, és szeretne eltűntetni a föld színéről. Nem szeretek és sohasem szerettem senkivel sem rosszban lenni, de az amit Matías mondott nagyon is arra utal, hogy egy ellenséget köszönthetek a köreimben az ő személyében. Lesokkoltan tartottam a telefont még mindig a fülemnél, de közben nem igazán hallottam meg azt, amit Louis mondott, csak azt, hogy szüksége van a segítségre. Miután pedig ezt nyugtáztam bontottam a vonalat, és azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan is nézhet most ki az otthoni, vagy éppen az itteni házam. Hiszen képes volt a saját barátjának ártani ez az őrült tehát a házak rombolása már csak hab lenne annak a bizonyos tortának a tetején.

-          Beszéltetek már az autómentőkkel? – szerettem volna meggyorsítani a város központjába érést, ugyanis nem éreztem magam biztonságban addig, amíg a semmi közepén voltunk egy használhatatlan autóval.

-          Igen, vagyis még most beszélek velük. Éppen a sevillai állomásra kapcsolnak át, csak elég lassan megy ez nekik. – Alex az út mentén sétált a telefonnal a kezében én pedig még mindig a stoppolással próbálkoztam, de már nagyon beleuntam és amúgy sem akart senki sem megállni. Mindegyik autó csak tovább haladt, így kénytelen voltam elővenni azt a képességemet, hogy focistafeleség vagyok, ugyanis eddig nem láthatták ezt az autósok, mert a reggel felvett ruha szandál összeállításomat, egy csőgatyára, rövid ujjura és egy baseball sapkára cseréltem, de ideje volt levenni a sapkát, hogy az emberek lássák, hogy kinek nem álltak meg eddig.

-          Hogy mennyi önző ember él ezen a földön. Nem igaz, hogy csak akkor állnak meg, ha látják, hogy ki vagyok. – akkor fakadtam ki ezen mondatommal, amikor egy kisbusszal közlekedő srác állt meg nekünk. Amint leállt kiszállt az autóból, majd a kocsi hátuljához sétálva kinyitotta a csomagtartót.

Gyorsan betessékelt minket az autóba, majd egy olyan öt perces pakolás után, már el is indultunk Sevilla felé. Elég kedves volt a srác, és már az elején feltűnt, hogy nem azért állt meg, mert látta, hogy ki vagyok, hanem azért mert valóban segíteni akart és ezt el is monda az út közben, miközben éppen bemutatkozott. A srác végigbeszélte a fél órás utat, ami engem csak annyiban érintett, hogy sokszor szólt hozzám, és elég sok mindent kérdezett, például arról, hogy miért mentem el Sevillából, vagy éppen, hogy miért nem adom el a házam, ha már nem használom, na meg persze arról is engem faggatott, hogy éppen hová is tartunk, nem mintha ezt nem tudta volna megbeszélni a többi sráccal. Viszont a beszélgetés végére kicsit feltűnő volt, hogy nagyon sokat beszél Alexnek, majd a beszéd után még a számát is el akarta kérni, annyi szerencsénk volt csak, hogy éppen megérkeztünk Louishoz, hiszen ha ez nem történt volna meg, szerintem az ismeretlen kisbuszos srác pillanatokon belül rámászott volna Alexre. Fel is tűnhetett volna, hogy eléggé ki volt öltözve, a haja festett szőke volt, az autó belseje pedig jobban fel volt díszítve, mint ahogy egy átlagos autó szokott. A pakolást a többiekre hagytam, én részemről megköszöntem a srácnak a fuvart, majd az ölembe kaptam Catat és Louishoz siettem, aki a kirakat mellett állt egy rendőrrel, és szerintem a biztosítójának az egyik tagjával.

-          Jó napot! – köszöntem, hogy a jelenlétemet tudatosítsam, ugyanis Louis annyira le volt sokkolva, hogy szerintem senkivel és semmivel nem tudott volna foglalkozni abban a pillanatban csak azzal, hogy a hangszereit mennyi kár érte.

-          Szia. Köszönöm, hogy idejöttél. – a szomorúság minden jelét le lehetet olvasni barátomról, én pedig bármit megtettem volna abban a percben, hogy boldognak lássam őt.

-          Szívesen, tudod, hogy segítek, amiben csak tudok. Jelenleg például mit tudok érted tenni? – a barna hajú srác csak nézett maga elé, valószínűleg ő sem tudta, hogy mihez kéne kezdeni.

-          Szerintem, meg kéne nézni, hogy a stúdióban nincs-e semmi gáz, majd a hangszereket kéne a raktárba a helyükre bepakolni. A többiek? – említettem Louisnak a telefonban, hogy a bandával vagyok, ami gondolom most nagy segítség lesz, ha a hangszereket kell pakolgatni a pincében lévő raktárba.

-          Akkor szólok a srácoknak, hogy segítsenek neked pakolni, én pedig megnézem a stúdiót. Nyitva van vagy kell a kulcs hozzá? – válasz nem érkezdett, viszont Louis egyből a kezembe nyomta a kulcsát. Nem akartam tovább húzni az idejét, így kimentem a fiúkhoz, akik éppen a kisbuszos sráccal beszélgettek, nem zavartatva magukat, hogy a stúdió vezetőjüknek megrongálták a boltját. Kölykök.... – Na, köszönjük még egyszer a fuvart, örökké hálásak leszünk neked, de most nekünk mennünk kell, mert iszonyú sok dolgunk van a bolttal, és a fiúknak segíteniük kell nekem. Ha pedig megvolt a telefonszámcsere, majd tarthatjátok tovább is a kapcsolatot. – próbáltam kedves lenni, de nagyon szorongtam, hiszen abban a pillanatban, hogy kiléptem a boltból, már nem éreztem magam biztonságban az utcán. – Na, srácok miután üdvözöltétek Louist kérdezzétek meg tőle, hogy a raktár merre van, és hogy hogyan kell a hangszereket bepakolni, én is csatlakozom majd hozzátok, de először leellenőrzöm a stúdiót, hogy minden rendben van-e ott. - banda tagjai egyenként bólintottak, majd előre engedve minket mögöttem baktattak be a megrongált hangszerboltba. Ők lemaradtak Louis mellett én viszont tovább haladtam a stúdió felé.

Még mindig nem hiszem el, hogy először Matías hozott el ide engem, a barátja hangszerboltjába és stúdiójába, most pedig ő az, aki mindezt tönkreteszi azért, mert én nem akarom, hogy az életem része legyen, mint férfi. Nagyon sajnálom azt, hogy ő nem elégszik meg azzal, ha barátomként a közelemben lehet, viszont nem gondoltam volna, hogy ha nem kapja meg, amit akar, akkor egy ilyen erőszakos állat lesz belőle, hogy még a saját barátjának is csak kárt okoz. A stúdió felé a tábláknak hála már nem tévedtem el, de azért eléggé kellett még így is koncentrálnom, hogy nehogy rossz irányba kanyarodjak le az egyik fordulónál. Az ajtó, mint ahogy azt Louis mondta mégsem volt zárva, sőt az ajtót majdhogynem tárva nyitva találtam. Amint bementem Catat letettem a kanapéra, majd a műszereket kezdtem el tanulmányozni, hogy látszólag nincs-e semmi baja a gépezeteknek. Egy kicsit értettem a kezeléshez, így kikeresve a gépből a nevemet egyből felugrott az összes dal, amit valaha is felvettem a stúdióban. A szemem megakadt egy olyan felvételen, amit nem ilyen körülmények között, de szerettem volna ezen a napon a nyilvánosságra hozni. Természetesen nyomós okom lett volna arra, hogy pont azt a felvételt, pont ezen a napon adjam ki, hiszen ma van a nővérem születésnapja. Az egyik közös számunk előadójától énekeltem fel még régebben egy számot, de akkor még nem ilyen helyzetben álltunk.

A felvételre rákattintva az általam felénekelt dal hangosan kezdett el megszólalni a hangszóróból, nekem pedig már az első hangoktól is kicsordult a könnyem, a hideg pedig csak úgy cikázott a hátamon. Leültem Cata mellé, majd magamhoz ölelve örültem, hogy legalább őt nem veszítettem el ebben a nehéz időszakban. Mire véget ért a dal már az összes könnyemet kisírtam, Cata pedig az ölemben ülve élvezte a számára semmit mondó dalt.

-          Minden rendben van itt? – Louis dugta be a fejét, majd amint meglátta a kisírt szememet beljebb jött, és be is zárta az ajtót.

-          Persze, csak a szám kicsit elérzékenyített. Már meséltem, hogy mit jelent és most így elővéve azon a napon, amikor ki szerettem volna adni. Előhozta az érzéseimet. Amúgy a hely nem volt bezárva, de amint láttam semmi sem hiányzik. – Louis is körbejárt párszor, hogy leellenőrizzen mindent, de szerintem ő is csak ugyanazt találta, amit én, azaz hogy minden rendben van.

-          A fiúk már elég sok hangszert lepakoltak, és nagyon sokat segítettek. Köszönöm, hogy elhoztad őket ide. -  Louis megölelt, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni, mivel az emeleten volt még egy kis dolgunk. – Fel akarod kelteni Catat, vagy hagyod aludni? – a dal után a kislányom pillanatok alatt aludt el a kanapén, amit egy ilyen nap után nem is csodálok.

-          Itt minden biztonságos, igaz? – féltem egyedül maradni, Catat egyedül hagyni viszont egyenesen rettegtem, de bíztam benne, hogy biztonságos a hely.

-          Itt egy hátsó ajtó van, ami nincs nyitva. – barátom a bizonyítás végett odasétált az ajtóhoz majd megrángatta, hogy bizonyítsa nincs semmi félni valóm. Az ajtó valóban zárva volt az én szívemről pedig egy egész szikla esett le. Levettem a pulóverem majd Cata gondos betakarása után követtem Louist a raktár felé, ami szintén a pincébe volt.

(Demi Lovato - Heart By Heart)

Barátom rám bízta, hogy leltározzam a hangszereket, hogyha már ez a borzalmas dolog történt legalább egy kis haszna is legyen, így amit a csapat behozott én már vezettem is be a gépbe, és a laptopon rögzítettem az adatokat. Körülbelül egy órát vett igénybe, a gitárok gépbe vitele, én pedig úgy gondoltam tartok egy kis szünetet, a szünetben pedig megnézem, hogy Cata még alszik-e. Alexnek szóltam, hogy lemegyek a stúdióba, és azt is mondtam neki, hogy szóljon Louisnak, hogy addig vegye át a leltárt. Elindultam a labirintusban, ahol minden egyes út után biztosabban közlekedtem, így most először történt meg, hogy a táblák segítségét sem kellett igénybe vennem, hogy a stúdióba találjak. Halkan próbáltam meg az ajtót kinyitni, és szerintem sikerült is, de a szívem leállt, amikor megpillantottam a kanapét. A stúdióban elhelyezett ágy üres volt, én pedig az ijedségtől mozdulni sem tudtam. A fejemet jártattam végig a helységen, de olyan picike volt, hogy ha Cata elmászkált volna is, itt lenne és látnám. Miután tudatosult bennem, hogy kislányom eltűnt óriásit sikítottam, majd a földre rogytam.

-          Tessa, mi történt? – Louis rontott be legelsőnek, majd a földre rogyva mellém, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt itt az elmúlt percekben.

-          Cata....Cata eltűnt!!! – zokogásom, erősödött a gondolataimat pedig csak az foglalta le, hogy tudom, hogy ki tette ezt velem, ezek után pedig fogalmam sincs, hogy mire képes még az az őrült.