Chapter 64.

Sziasztok!
Kisebb késéssel, de elérkezett legújabb fejezetünk. Köszönjük szépen az eddigi szavazatokat, lassan a közvélemény-kutatás ideje lejár, így amint feltettük az utolsó, az-az a 70.fejezetet, utána elkezdem megosztani veletek a Sweet dreams or beautiful nightmare again-t. :) 
Addig is jó olvasást mindenkinek!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

Cali Y El Dandee- Yo tu esperare) 

Sírva szaladok be a kórház baleseti osztályára, ahol szembe találom magam a katalán futballcsapattal, valamint Cassievel. A lány magába zárkózva ül az egyik műanyag széken, őt is megviselte ez a hirtelen jött baleset. Aggódó tekintettel rohanok oda Valdeshez, bár természetéből adódóan a mindig bohókás férfi, komoly arccal áll, és várja a fejleményeket.

-        Lari? –meggyötört hangok sokaságát meghallva, szívembe erős fájdalom nyilall.

-        Tudtok már valami pontosat az állapotáról?

-        Nem. Szabályosan haladt, az előírt sebességgel, de szemből jött egy kocsi, és frontálisan ütköztek. Kirepült az ablakon, nem volt bekötve. A nyaki ütőerét elvágta a szélvédő, szerencsére a mentősök hamar kiértek, így nem vérzett el a helyszínen. Mind a két csípője kificamodott, valamint a nyaki csigolyája is sérült. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz. Az orvosok semmi pozitívet nem mondanak, súlyos vérvesztesége volt, mikor behozták, ezért nem lehet tudni, hogy az agya sérült-e, valamint sajnos mivel a csigolyája is megroppant, nem tudjuk, hogy lebénult-e vagy sem. –lesokkoltan csúszok le a fal mentén, most az sem érdekel, hogy előkelő fehér ruhában vagyok.

-        De mégis mi miatt történt minden? Hova ment egyáltalán?

-        Összevesztünk, és elküldtem.

-        Elküldted? Pedig te költöztél be hozzá, ha jól tudom, és nem fordítva történt mindez. –kezeim ökölbe szorulnak, kedvem lenne most jó alaposan megtépni barátnőjét. Miért csinálta mindezt? Az is lehet, hogy Fabre örökre nyomorék lesz, és tudom, azt ő nem élné túl.

-        Jó, jó, tudom, hogy most engem okolsz, mellesleg jogosan. De elegem volt már abból, hogy állandóan rólad beszélt, és minden körülötted forgott. Meguntam. És tudod mi a legbosszantóbb? –nekem pedig már abból van elegem, hogy ha valami történik, mindig engem okolnak. –Madrid felé indult. Elküldtem, és ő hozzád igyekezett. –hangja meggyötört, bántja az egész, ami történt.

-        Nem tehetek róla, hogy Fabregassal együtt nőttünk fel. Nem okolhatod azért, mert megromlott a kapcsolatunk, és csak az emlékek élnek már benne tisztán. –most kicsit gyűlölöm magam, hiszen ismét beleestem abba a hibába, hogy elhanyagoltam őt. Lehet, ha tartom vele a kapcsolatot, mindez nem történt volna meg. De én próbálkoztam! Elmentem hozzá, meg akartam vele beszélni mindent, de ő elutasító volt velem szemben.

-        Nem hibáztatom semmiért, de most gondolj bele. Milyen érzés lenne egy olyan férfivel együtt élned, aki egy másik nőre gondol minden pillanatban? –szarkazmussal teli hangját felváltja a sírógörcs. Szerintem most tudatosult benne teljes mértékig, hogy barátja élet-halál között van jelen pillanatban. Telefonom csörgése miatt nem tudok válaszolni kérdésére. Meglátva férjem mosolygós arcát a kijelzőn, zokogva sétálok arrébb.

-        Kérlek, gyere ide! –könyörögve fogadom a hívást, még azt sem várom meg, hogy a túloldalról valaki beleszóljon a készülékbe.

-        Hova ide? Mi történt?

-        Fabrenak balesete volt, Barcelonában vagyok.

-        Azt mondta Callejon, hogy kicsit értelmetlen üzenetet írtál neki, rögtön felhívott.

-        Meccs hogy sikerült? –halk sóhaj hagyja el a száját, vagy a megkönnyebbüléstől, vagy az aggódástól.

-        Nyertünk. Igaz kicsit lassan jöttek a gólok, de már hazafelé tartunk. Amint tudok, megyek hozzád. Szeretlek! –hallom, hogy mosolyogva beszél, úgy látszik, legalább neki jó napja van.

-        Én is téged. –köszönés nélkül kinyomom a telefont, majd visszalépdelve a szomorú társasághoz, leülök a székre. –Menjetek haza páran, pihenjétek ki magatokat. Órák óta itt vagytok. Fürödjetek meg, pihenjetek, igyatok kávét, és majd szólunk, ha valami történik. –monoton hangom erőteljesen hat a keletkezett csendben, többen felsóhajtanak, majd hatalmas bólintás után útnak indulnak. Borzasztó volt így látni a mindig vidám, bohókás társaságot, bár most senkinek nincs olyan dolog, ami miatt akár egy kicsit is örülhetne. Fabregas rosszul van, kérdés, hogy mi lesz a jövőjével.

-        Te is menj nyugodtan haza, bármi van, hívlak. –mondatát meghallva kikerekedik a szemem, most tényleg ennyire hülyének néz?

-        Inkább ezt én mondanám neked. A számodat már tudom, menj haza és pihend ki magad. Azzal semmit nem érünk, ha sanyargatod önmagad. –kioktató hangnemem úgy látszik hatásos, ugyanis összeszedve magát, elindul az ajtó felé.

-        Lari. –felpillantva rá, érdeklődve várom mondanivalójának lényegét. –Ne haragudj, hogy úgy neked estem. –legyintve egyet telefonom felé fordulok. Számát elmentve fejemet nekidöntöm a falnak, majd egy pillanatra behunyva a szememet, közös élményeinkre gondolok. Az ember ilyenkor jön rá arra, hogy mennyire elrontott mindent. Sokkal jobb egy békés világban élni, ahol mindenki egyenrangú, és ugyanolyan fontos a másiknak, mint saját maga. Reszelős sóhajjal juttatom ki a szervezetemben felgyülemlett levegőt, rettegve várom a holnapot.

-        Jó estét kívánok! Ön Cesc Fabregas rokona? –most vagy hazudok, és kiderül, vagy nemet mondok, és nem tudok meg semmit az állapotáról.

-        A barátnője vagyok. –hű, ekkora hazugságot se mondtam még egy orvosnak, de hát a szükség nagyúr. –Hogy van?

-        Túl van az életveszélyen, a nyaki vérzést elállítottuk, valamint a csípőjét visszahelyeztük. Jobb oldalon megrepedt a bordája, valamint a nyaki csigolyája is megrepedt. Most ébren van, de hatalmas fájdalmai vannak. –nem tudom Cassie milyen kómáról beszélt, hiszen a doktor úr nem említett semmi ilyesmit.

-        Bemehetek hozzá? –gyors bólintása meglep, de reagálni sincs rá időm, hiszen sarkon fordul, és elindul a folyosó vége felé.

-        Lari. –halk, meggyötört hangja szívembe markol, mellérohanva óvatosan átölelem. –Olyan vagy, mint egy angyal. –ujjaimat szájára téve, megállítom a beszédben.

-        Pihenned kell, csak meg akartam győződni arról, hogy jól vagy-e.

-        Sajnálok mindent. –nemleges fejrázásomat nem érti, fáradt boci szemeit rám emeli.

-        Az már a múlt, most csak azzal kell foglalkoznod, hogy felépülj.

-        Beszélni akartam ve… - hangja elhalkul, szemeit és száját is vékony vonallá préseli. Hangos ordítással adja tudtomra, hogy erős fájdalmai vannak, nővérért ordítva, az orvosa berohan a kórterembe, majd az infúziót kicserélve, Cescy szépen lassan elalszik.

-        Mi történt? Mi, mi ez az egész?! –hisztérikus hangon kérdésemet az orvoshoz intézem.

-        Mesterséges kómában van, nem bírná a szervezete ezt a fájdalmat. Így jobb neki, most alszik. –semleges hangjától a hideg kiráz. Én megértem, hogy rengeteg embert kell ápolnia, de a hozzátartozókkal nem így kéne közölni a hírt, legalábbis én így gondolom. Kint helyet foglalva ismét telefonomat veszem a kezembe, sajnos készülékem hamarosan lemerül. „Beszéltem vele, de a fájdalmai miatt elaltatták. A kritikus időszakban kómában tartják. Egyelőre mást nem tudok.” Üzenetemet elküldve az érintett személyeknek, fejemet újra a hideg falnak támasztom.

-        Szerelmem! –a hang felé kapva a fejemet, zokogva rohanok Sese felé. Ő kellett most nekem, már nem bírom elviselni ezt a semleges állapotot. –Hogy van?

-        Most alszik, erős fájdalmai vannak, így az orvos elaltatta. Aztán ha letelik a kritikus időszak, felébresztik. Beszéltem vele pár szót, de nem tudom Sergio. Nagyon félek a következményektől, attól, hogy lebénult. –magához szorít, majd a székekig araszolva, lehuppan az egyikre, és az ölébe húz.

-        Haza kéne mennünk, most úgysem tudunk segíteni neki.

-        Nem!

-        Akkor csak vegyünk ki egy szobát valahol. –nemleges fejcsóválásom közben, kissé megszédülök. A mai nap folyamán még nem nagyon ettem, szóval igaza van ilyen téren férjemnek. Megadó sóhajom következtébe felállok, majd átkarolva, az ajtó felé indulok.

(Three days grace- Pain)

Több nap a tudatlanságban, teljesen felőrli az ember elméjét. Plédbe takarva ülök a tévé előtt, üveges tekintettel semmire nem figyelek. Senki nem tud semmi pontosat, és megrémiszt a tudat, hogy az orvosok sem mondanak semmit. Látom jól, hogy Sergiot is megviseli a tudat, miszerint ennyire kikészültem, de sajnos nem tudok mit tenni. Fáj. Nagyon fáj belül, és senkivel nem tudom ezt az érzést megosztani. Szükségem van a katalán focistára, nem veszíthetem el. Egyáltalán nem ezt érdemelte volna, de a sors nem mindenkivel kegyes. Bokám állapota egyre aggasztóbb, a mindennapi futás nem tesz jót neki. Étvágytalanságom következtében ledobtam pár kilót, ami annyit takar, hogy izmosodok, de combom fele akkora, mint amekkora a balesete előtt volt. Beesett arccal, monotonon állok fel, hogy futócipőmbe belelépve, újabb köröket rójak Barcelona városában. Férjem pulóverét felvéve, kapusnyiját fejembe húzom, ezáltal eleredő könnyeimet elrejtem a világ elől. Szó nélkül lépek a több csillagos hotel ajtajához, majd zenét indítva, halk zokogással indulok el a közeli parkba. Nem készültem még fel egy ekkora lelki teherre, nem bírom feldolgozni a tényt, miszerint nem tudnak barátomon segíteni.

Nyújtás nélkül vetem bele magam a testedzésbe, könnyeimet nyeldesve menekülök mostani életem elől. Sese rengetegszer meg akart már állítani, tekintve arra, hogy ártok a szervezetemnek, de egy-egy nézésemmel belésulykoltam a szavakat. Nem értem miért érdemeltem ilyen nagyszerű férjet, aki ennyi fájdalmat, bosszúságot és aggodalmat képes elviselni. Már rég el kellett volna hagynia, hiszen rinyálásommal az ő hangulatát is teljes mértékig lerontom. Telefonom csörgése miatt a zene egy pillanatra leáll, meglátva edzőm mosolygós fejét, azonnal fogadom a hívást.

-        Hola. Hogy vagy? –kérdésére szívembe erős fájdalom nyíllal, mindenki az én állapotom után érdeklődik, holott spanyol  barátom sokkal nagyobb problémákkal küzd.

-        A ma esti edzésen megjelenünk. Sajnálom, hogy Sergio miattam maradt ki két tréningről. –monoton hangom áramütés szerűen hat most rám, lelkemre mázsás súly nehezedik. Mély levegőt véve, köszönés nélkül bontom a vonalat, majd fülesemet visszarakva, újra a zenére koncentrálok. A mondás azt tartja, hogy soha ne vegyük magától értetődőnek, ha valaki mellettünk van, mert könnyen eljöhet az-az idő, amikor elveszítjük az egyik legfontosabb személyt…

(Tessa)

Élveztem a munkám egyszerűen teljesen egyenlő volt azzal az érzéssel, mint amikor a családommal lehetek. Persze az egy sokkal, de sokkal jobb érzés, de a színpadon állni is egy olyan felszabadító érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. Ma van az első kisebb fellépésem az egyik rádió állomáson, ami miatt nagyon izgulok. Előre beharangozta a csatorna, hogy megyek, de persze én azt hittem ez már nem sok mindenkit érdekel, amióta kisebb szünetet tartottam. A csatorna Twitter oldalát megnézve viszont az állam a padlót verdeste. Több ezer szív reakció és megosztás sorakozott a bejegyzés alatt, ami könnyeket csalt a szemembe. De nem, nem szabad ennyire elbíznom magam, hiszen ez még nem jelent semmit. Lehet senki sem fog a székház előtt állni én pedig énekelhetek a stáb tagjainak és az ott dolgozóknak, hogy hátha van, aki szereti a számaimat és a stílusomat.

-          Ne aggódj már ennyire, mindenki nagyon szeret téged és emberek százai állnak majd ott csak azért, hogy téged lássanak és halljanak. – nagyon aranyos volt Parkertől, hogy próbált nyugtatni. Mindig is ezt tette, de persze én vagyok az az örök elégedetlen, aki ezt sosem tudta elfogadni. Sokszor tudtam, hogy igaza van, de nem akartam belátni. Az agyam egy eldugott kis része teljesen az ellenkezőjét kezdte el a tudatomba táplálni, így a végén elhittem. – Mindig is ezt csináltad és már anno is az idegeimre mentél vele. Tarkón foglak csapni, ha nem hagyod ezt abba. Tudod, hogy megteszem. – utolsó mondata természetesen mosolygásra késztetett. Tényleg képes volt megütni, persze nem erőszakosan, csak a játék kedvéért. Viszont ezt rajtunk kívül nem nagyon tudta senki, így egyszer kénytelen volt az igazgatóság elé is állni szándékos bántalmazás miatt. Most komolyan egy nyegle srácról beszélünk, aki amúgy a légynek sem tudna ártani, nemhogy egy akkori focista nőnek, aki egyedül maradt a barátnője nélkül.

-          Köszönöm Joey. Jó, hogy egy barát is van itt mellettem. – megszorítottam a kezét, ami mosolygást váltott ki belőle és így belőlem is. Jó lett volna, ha sohasem kell ezt az éneklés karrier dolgot félre tennem. Persze a családomért tettem, de volt benne egy adag fájdalom is, hogy ott kell hagynom azt, ami az eddigi életem volt. Tegyük hozzá Ronaldo sem volt olyan támogató, mint amilyennek kellett volna lennie. Féltékeny volt és önző. Teljesen ki akart zárni abból a közegből, hogy férfiakkal dolgozzam, mert az sértette volna a férfi büszkeségét.

-          Ez alap, de most előre figyelj, mindjárt bekanyarodunk a rádió felé. – remegett mindenem. Izgulhattam? Talán egy kicsit. Féltem? Nagyon. A csalódástól, a kudarctól és attól, hogy megint minden álom lesz, én pedig focista feleségként leszek elkönyvelve. Nem szerettem volna Ronaldo oldalvizén a köztudatban maradni. A saját tevékenységem miatt akartam a címlapokon lenni, nem pedig azért mert a férjem véletlenül elment egy nő mellett az utcán és akkor nekik már rögtön viszonyuk van. 

(Selena Gomez - Bad Liar)

Ahogy az agyam pörgött észre sem vettem, hogy már meg is érkeztünk és a kocsiban ülő összes szempár a tekintetemet kereste. Egy rövid és nem túl hihető mosoly után egy tapssal jeleztem a többieknek, hogy ideje csatába vonulni és nyerni.

Louis profi vezénylete alatt zajlott a felvétel előtti protokoll. Megmondtam a rádiónak elvállalom a fellépést és nagyon örülnék neki, de az a kikötésem, hogy semmi esetre sem vájkálnak a magánéletemben. Nem volt szükségem arra, hogy az elkövetett hibáinkat felhánytorgassák és még jobban összekuszáljanak mindent. Tudtam jól, hogy ez a feladatuk, a küldetésük, a munkájuk, de akkor is mocsok dolognak tartottam. Miután mindent lerendeztünk és a zenekar is teljesen felállt először egy saját számot játszottunk, majd a műsor menetrendjének megszokásai alapján egy másik előadó által előadott dalt kellett a saját stílusunkra formálni. Persze én egy lágyabb hangvételű dallal készültem, de azért olyannal, amivel megmutathatom a hangom is. Ezekben a dalokban érzem úgy, hogy végre kiadhatom a bennem meghúzódó érzéseket, amik csak halmozódnak, halmozódnak majd egyszer csak kirobbannak az emberből. Nekem ilyen volt a magas hangok kiéneklése. Egy levezető.

A sikeres előadás és interjú után mi Joeyval ketten külön indultunk útnak, hogy egy kicsit a régi időkből visszahozzunk. Sok hibát követtem el ellene is és testvérem ellen is. Mikor eljöttem az akadémiáról úgy éreztem, hogy a világ összeesküdött ellenem. Először is tudom, hogy okkal kerültem be oda, aminek az oka az volt, hogy megtudhattam, hogy van egy testvérem, akivel nem mellesleg tudat alatt is vonzottuk egymást, majd miután nővérem elment az iskolából, abban is teljesen biztos voltam, hogy Parker sem csak átgyalogol az életemen majd, hanem tetemes nyomot hagy maga után. De, ahogy Lari keresését is, hamar feladtam, mert tudtam, hogy milyen makacs így Joeyval való barátságomat sem igyekeztem jobban megmenteni.

-          Két lattét szeretnék elvitelre. – tíz perc sorban állás után sikerült kikérnünk a kávénkat, majd a közeli parkba igyekeztünk. Szerencsére a spanyol időjárás most sem hazudtolta meg magát, így a nap sugarai jól esően simogatták a bőröm a rövid nyári ruhámban.

-          Na jó, most pedig szeretnék hallani arról, hogy egy FC Barcelona őrült, hogy lesz mégis Cristiano Ronaldo felesége. És nem, nehogy azt mond nekem, hogy nem tudsz többet mondani, mert az újságok már mindent leírtak. – ezt a kérdést valahogy mindig is szerettem. Imádtam fényezni a férjem, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy magamutogató bájgúnár, akit semmi nem érdekel csak az, hogy sok pénze legyen, de ez egyáltalán nem igaz.

-          Lari volt a kulcs mindehhez. Egy nap váratlanul beállított hozzám Sevillába. Meglepődtem és nem tudtam, hogy annak a beszélgetésnek mi lesz a vége és ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy Ronaldo felesége leszek és lesz egy lányunk rögtön mentőt hívok az illetőnek, miszerint a láz miatt teljesen félrebeszél. Lariért jött és már az első pillanatban megpróbált a hülye flörtjeivel levenni a lábamról. Persze akkor sikertelenül, mert még csak azt az arcát ismertem, hogy madridista és beképzelt. Tehát, amit az újságok kreáltak és azt a képet láttam benne. Végül bunkón váltunk el, vagyis én voltam bunkó ő pedig csak sértődött. Pár nap múlva ismét ott állt az ajtóban. Három szál rózsa volt a kezében és egy idióta szöveget sem sütött el sem az első pár percben sem a harmincadik percben. Akkor értékeltem át azt, amit az újságok írnak. Nem csak róla, nem csak a focistákról, de mindenről, ami a világban történik. Nem hiszek azóta a bulvárlapoknak, csak a komoly sportlapoknak, akiknek tényleg lehet adni a szavára. – szerettem kifejteni a megismerkedésünk pillanatát. Mert olyankor úgy értem férjem újra meghódít és minden visszaemlékezés alkalmával rá kellett, hogy jöjjek, mindig újra beleszeretek, amikor csak látom.

-          Tessa az El Mundo lapnak hiszel vagy az is szennylap? – homlokán apró ráncok keletkeztek a kérdés után így tudtam, hogy ebben a helyzetben én sem leszek egyhamar újra nyugodt.

-          Igen, elég meggyőző lap, mit láttál a címlapon, ami ennyire felzaklatott? – próbáltam játékosan feltenni a kérdést, de tudtam, hogy ez már nem annak az ideje. Komoly beszélgetést éreztem a levegőben, amire nem voltam ma felkészülve. Parker az újság megvétele után rögtön a kezembe nyomta a cikket tartalmazó oldalt, majd csak ültem ott egy helyben és imádkoztam, hogy ez a fájdalmas pillanat minél hamarabb véget érjen. Már a szalagcím és a kép sem tetszett, de további olvasás után az idegességi szintem az egekbe szökött. – Biztos forrásokból értesült lapunk arról a hírről miszerint Cristiano Ronaldo megunta a meleg klímát és már a következő szezonban visszatér a hidegebb klímához a Manchester színibe. – rácsodálkozva a cikkre köpni nyelni nem tudtam. nem hittem el, hogy ez egy picit is igaz lenne, de ott motoszkált bennem a kisördög, hogy mi van akkor, ha mégis?! – Ronaldo igazolni készül és pont a családjának nem mondja el? – meredten néztem magam elé majd egyszer csak felállva az asztaltól a cikkel a kezemben intettem le egy közel parkoló taxist.

Biztosra kellett volna tudnom, hogy ez nem igaz, de akkor miért voltam ideges? Miért remegett mindkét kezem, mint egy szenvedélybetegnek, aki nem kapja meg a napi adagját?  Megszoktam Spanyolországot és imádtam is, semmi kedvem nem volt az esős angliai időjárásba visszaköltözni csak azért, hogy férjem egy jobb ajánlat reményében az életünket is kockáztassa. A taxis még körülbelül le sem parkolt, amikor egy nagyobb címjegyet adva neki sietősen távoztam. Arckifejezésem teljesen haragos lett és reménykedtem benne, hogy senki olyan nem kerül majd a szemem elé, akit nem szeretnék megbántani.

-          Komolyam Ronaldo igazolás? – szinte köpködtem a szavakat és még magamon is meglepődve folytattam az előző mondataimat. Marcelo pedig mentőövként sietve mentette ki Catát ebből a családi veszekedésből. – Meguntad a madridistákat, és most mész vissza az esős vidékre úgy, hogy a családodat be sem akartad avatni? És itt most nem csak rólunk beszélek, hanem a csapartól is. – meglepődésemre Ronaldonak ugyanolyan kérdő arckifejezése volt mint nekem mikor elolvastam az újság szalagcímét.

-          Tessa nyugodj meg. Nem is értem, hogy miről beszélsz. Ha el akarnék igazolni szerinted nem veled osztanám meg legelőször? A gyerekem anyjával, akit szeretek és akivel együtt élek? Te komolyan ennyire hülyének nézel, hogy ezt tenném veletek? – megszeppenve hallgattam végig előző mondatait. Miért van meglepve, ha igaz, amit a lap ír, vagy valaki csapdájába esve terjeszt az újság téves pletykát ezzel is szítva a feszültséget a futball világban és ezzel egy időben a való világban is?!

Chapter 63.

Sziasztok! 
Kissé későn, de eljutottunk ide is, felkerül a legújabb rész. Már csak 7 van hátra!
Reméljük tetszeni fog, az új olvasókat pedig sok szeretettel köszöntjük, a cseréknek pedig köszönjük a lehetőséget. :)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Tessa)

(Ed Sheeran - Perfect)

Hatalmas öröm töltötte el a szívemet, amikor a kocsiajtó csapódását hallottam, még akkor is, ha az éjszaka közepén és még akkor is, ha az a valaki, aki kiszállt belőle úgy ordítozott az éjszaka közepén, hogy az már felért volna egy durva csendháborítással. Valószínűleg testvérem segítségével juthatott haza ugyanis a szeretlek szó helyett először a szeletek szaladt ki a száján, ami nem éppen ugyanaz volt. Kész harc volt őt bejuttatni a lakásba, ugyanis hiába erős nőnek tartom magam egy részeg focistát azért én sem tudok a hátamon bevinni.

-          Ronaldo legalább egy kicsit segíts! – az ajtó felé megemelve kezét mutatóujját egyenesen a nappali felé mutatta fel, majd gyors léptekkel indult meg, mint egy bika, amint meglátja a vörös posztót.

-          Hol a lányom? Látni akarom. – természetesen nem volt itthon, hiszen a nagyszüleinél tölti most az időt, akik imádtak vele lenni, így egy percig sem aggódtam afelől, hogy bármi baja is lehetne ott, de ha itthon is lett volna ebben az állapotban valószínűleg nem engedtem volna a lányunk közelébe. Dőlt belőle az alkoholos italok mámoros illata, ami már már engem is teljesen megrészegített, de ezt a szagot elnyomta néhol az Armani parfüm illata, ami viszont igenis vonzó volt számomra.

-          Szívem, most azonnal le kell feküdnöd aludni, holnap pedig vele lehetsz egész nap. – nem igazán hallgatva rám elindult a lépcső irányába, ami meglepően jól sikerült neki, de két lépcsőfokot téve megcsúszott majd egy hangos puffanással ért földet. Nem tudtam első pillanatban eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek a dolgon ugyanis a kanapé teljesen eltakarta előlem a földön fekvő néhányat nyöszörgő portugált.

-          Aucs. – egy szó után sikeresen fel tudott állni, majd a fejét fogva szerencsére felhagyott azzal a próbálkozásával, hogy a mai este még feljusson az emeleti szobák egyikébe is. – Szerintem ezt alaposan odabasztam. – nevetésem töltötte be a szobát, majd a fagyasztóból elővéve egy zacskó fagyasztott borsót magamhoz invitáltam férjem, majd leülve a konyhakőre bemutattam neki a fejbúb eltávolító miniklinikámat.

Fél perc sem telt bele és már az ölemben feküdt, mint egy öt éves óvodás karjait pedig lábam köré fonva pillanatok alatt álomba merült. Utoljára akkor láttam ennyire nyugodtnak az arcát, amikor még terhes voltam. Hiányzik az az időszak. Igazán csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó is anyának lenni. Igazából nem leírható érzésről beszélünk. Anyának lenni akkor is jó, ha már nagyon fáradt vagy a sok hajnali felkelés miatt, ha már nem tudod, hogy miért sír a kicsi, pedig te mindent megpróbáltál már annak érdekében, hogy megnyugodjon. Ezektől az apró csöppségektől millióan tanulhatnának. Önzetlenül szeretnek és mindig máshogy látják a világot, mint a sivár felnőttek, akik lassan lassan az élet előrehaladtával belefásulnak a napi rutinba és a folytonos robotba. Az anyaság miatt viszont olyan izgalmakban kell részt venned a mindennapjaidban, amire csak ezek az apró lények tudnak rávilágítani, még akkor is, ha hajnali három órakkor kell felkelned az éjszaka folyamán már negyedszerre, csak mert a kislányod éppen éhes vagy fáj a hasa. Vajon Ronaldo mit szólna, ha azt mondanám neki, hogy gyereket szeretnék? Hogy szeretném, hogy Catának legyen egy kistestvére? Vagy ez még korai lenne a múltban történt incidensek sora miatt, aminek következtében még csak most lehetünk újra úgy igazán egymás mellett?

(Ronaldo)

(P!nk - Who Knew)

Megérezve a puha bőrt a kezem alatt rögtön beugrott pár kósza emlékfoszlány, hogyan is kerültem szó szerint értve a padlóra. Apró puszit adva Tess lábára felfelé fordítottam a fejem, hogy arcát látva leellenőrizzem alszik-e vagy éppen egy szemhunyásnyit sem tudott aludni az éjszakai húzásom miatt. Persze az utóbbi történt meg, ahogy azt sejtettem, hiszen néha még a csapattársaimat is anyai szigora alá vette így gondoltam, hogyha rólam kell gondoskodnia anyai ösztönei még erősebbre kapcsolnak.

-          Sajnálom. – ennyit tudtam kinyögni ugyanis az alkohol okozta dehidratáltságom következtében ajkaim cserepesek lettek és égető vágyat éreztem arra, hogy azon nyomban egy kút vizet megigyak.

-          Én sajnálom, nem szabadott volna semminek sem megtörténnie…

-          Nem, nem. Ebben a házban többet semmiről nem beszélünk, ami a múltban negatív hatással hatott a házasságunkra és a családi életünkre. Nem akarok veled folyamatosan veszekedni Tess. Én már átléptem a harmadik x-et, meghitt családra vágyom és arra, hogy hétköznap esténként a kanapén elnyúlva egy hosszú edzés után a feleségemmel legyek miközben a gyerekeink a szőnyegen játszanak. Én megértem, hogy fiatal vagy és ki akarod tombolni magad, de akkor azt velem tedd. Én mindenben partner vagyok, hisz emlékszel mit fogadtam meg Isten színe előtt. „Fogadom, hogy szerető és hűséges férjed leszek jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ.” – feleségem apró mosollyal kísérte minden szavam majd egy apró könnycsepp gyűlt a szemébe, amit gyors mozdulatokkal el is tűntetett majd megcsókolt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, most egyet ért velem? Vagy búcsúzkodik és azt mondja, hogy neki elég volt ennyi a Ronaldo familiából?

-          Ne haragudj én nem azért sírok, mert valami rosszat mondtál. Éppen ellenkezőleg nagyon szeretlek és soha egy percre meg nem fordult a fejemben, hogy ne úgy teljenek a mindennapjaink, ahogy azt az előbb felvázoltad. Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam és végig gondolkodtam az előbb pedig feltűnően szemet szúrt, hogy amikor a gyerek résznél tartottál királyi többesszámot használtál. Nos ezen gondolkodtam az éjszaka miközben néztelek, nekem is hasonló gondolataim voltak a bővült családdal kapcsolatban. – szégyenlős és kislányos mosolyát villantotta felém, amitől egyszerűen elvesztettem az eszem. Tudta nagyon jól, hogy ezzel bármit akar egy pillanat alatt eléri, és ez így is lett. Tarkójánál megfogva húztam közelebb magamhoz, hogy pillanatok alatt szüntessem meg a köztünk lévő kilóméteresnek tűnő távolságot. Tegnap elég érdekesen alakult az együttlétünk hosszú idő óta, de éreztem, hogy most ez teljesen más lesz. Az új fejezete ennek a bonyolultnak ígérkező, de annál izgalmasabb házasságnak.

Két nap telt el azóta a bizonyos részeg éjszaka óta, aminek köszönhetően minden tisztázódott az életemben. A feleségemmel azóta kiegyensúlyozottan viselkedünk, mint egy mintapár, mint amilyenek a baleset előtt voltunk. Tessa nagyobb hangsúlyt fektet már egy ideje a zenei karrierjébe, amiben én persze száz százalékosan támogatom. Eddig teljesen elnyomtam a tudatomon kívül is, amire nem vagyok büszke. Túlságosan önző voltam és nem vettem észre, mekkora kincs is van a feleségem torkában. Azóta persze másképpen vélekedek az egész énekes és színész pályájáról, így persze elvállaltam azt is, hogy amikor csak nincs edzésem és szüksége van rá vigyázok én a kislányunkra.

-          Kicsim én is tudok mindent, hagyhatnád végre, hogy kicsit önálló legyek Catával kapcsolatban. Emlékszel, nem vagyok üresfejű focista. Most pedig tedd le szépen a telefont és foglalkozz a munkáddal én pedig megyek és apukáskodok kicsit. Szeretlek! – válasz nélkül bontottam a vonalat, majd újra tárcsázva egy másik személyt máris a fülemhez tartottam a telefont és vártam a megmentő választ, ami persze nem érkezett. Édesanyám mindig felvette a telefont bármikor hívtam, de persze akkor, amikor óriási krízishelyzet van cserben hagy. Jellemző. Amint a krízishelyzet szó eszembe jutott egy másik név villant be az agyamban, akinek száma természetesen már gyorshívón volt.

-          Mit nem tudsz már? – persze barátom teljesen a baba téma szakértőjéének hitte magát, csak azért mert a lányom egyben az ő keresztlánya.

-          Igazából át kéne… - mondatom a csengő szakította félbe, majd odasétálva éppen befejeztem volna azt, amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban.

-          Tessa felhívott, hogy lehet jól jönne most egy kis társaság. – amikor kiderült, hogy Tessa és Ramos között volt valami, legjobb barátom nagyon megharagudott mindkét félre, de szerencsére sikerült neki elmagyaráznom, hogy ezt majd mi egymás között megbeszéljük, ő pdig csak azzal törődjön, hogy a legjobb keresztapa legyen, akit ez a világ a hátán hordott, még úgy is, hogy ő is egy nagy gyerek. – Na mi az a krízishelyzet? – „Ez a nap szava, vagy miért emlegeti mindenki ezt? Főként persze én?”

-          Egy egy éves makacs kislánnyal kéne egy kisebb mennyiségű ételt megetetni. – persze barátom csak nevetett, de szerintem még ő sem gondolta komolyan, hogy ez olyan könnyű feladat lesz, amilyennek hallatszik.

Persze ahogy jósoltam ez így is lett. Egy óra múlva a konyha igazi csatatéré változott, ahol változó sorrendben és változó irányban repültek a kanálból kilőtt ételek Tessa pedig természetesen pont ezt az időpontot választotta arra, hogy hazaérkezzen és rajtakapjon azon, hogy a saját gyerekemmel nem tudok bánni viszont arcán ne vidámságot láttam, amikor megláttam hanem iszonyú dühöt.

-          Megyek megmosdatom Catát, kicsit maszatos lett. – barátom próbála oldani a feszültséget, de feleségem szúrós szemei keresztülhatoltak a testemen. Vajon mit tehettem, amivel ennyire felidegesítettem?!

(Larissa)

(Ricky Martin ft Maluma- Vente Pa' Ca) 

Folyamatosan Daniel szavai járnak az agyamban, most megtudhattam, hogy nem ő életem rossz pillanatainak a megálmodója, hanem gyerekkori barátom, Hannah. Nem értem egyelőre az összefüggéseket, de mikor a konferenciateremben felmutatta Ronaldonak a képet, sejthettem volna, hogy ő az egyik rosszakaróm. De kiről beszélhetett Fabregas, mikor megemlítette, hogy egy ember kilétéről nem tudnak, de vigyáznom kell vele?! Fogalmam sincs, de úgy érzem hamarosan minden kiderül.

Edzőm kiadta az utasítást, miszerint Wesley Sneijdert kell valahogy befűznünk, hogy térjen át a hófehérek csapatába. Úgy gondolom nagyon nehéz lesz, tekintve az elmúlt év nyilatkozataira, miszerint nem szándékozik elhagyni az Inter futballklubot. Elmélkedésemet hangos kopogás zavarja meg.

-        Gyere be, nyitva van! –barátom hatalmas mosollyal a száján lép be az ajtón, tenyerét összecsapva, mellém sétál.

-        Remélem a ruhádat megvetted már! –a vigyor arcára fagy, mikor lesokkolt tekintetemet meglátja. Teljesen kiment a fejemből a báli ruha vásárlása, pedig anélkül ma semmit nem fogok érni. –Rendben. Akkor legalább mondd azt, hogy összepakoltál. –kislányos mosolyomat elnézve, leesik neki a válasz.

-        Hopi. –kacagva rohanok fel az emeletre, majd megpakolt táskámat lehozva, várakozóan pillantok kísérőmre. –Mehetünk, szépfiú?

-        A kezed hogy van? –említett testrészemre néz, amin szerencsére csak az apró karcolások mutatják balesetemet.

-        Tűrhetően, néha kicsit lüktet, de semmi probléma. –lábaimat felhúzva ülésére, kicsit reménykedem a nagy találkozásban, mely pillanatok alatt lázba hoz. Sneijder egy olyan életet mutatott meg, amit soha nem fogok tudni elfelejteni. Adriano és Robin megismerése kellemes perceket hozott számomra, és elhűlve hallgattam a tényt, miszerint Adriano már az angyalok között van.

Megérkezve Olaszországba, szívem hatalmasat dobban. Legutoljára igazolásomkor jártam itt, férjem oldalán. Most viszont szerencsére csak látogatóban vagyok, és ez így természetes. Önként nem hagynám el mégegyszer a hófehér gárdát, és csak reménykedni tudok abban, hogy a vezetőség sem kényszerít távozásra. Callejonba karolva elindulunk a nevünket felmutató táblás férfi felé, viszont a fotósok tömkelege megnehezíti dolgunkat. Szem forgatva ingázunk az emberek között, hol meg-megállva egy közös képre, ami napokon belül címlapfotóvá növi ki magát.

-        Jó napot! Ivan vagyok, én leszek ma a sofőrjük, bárhova szeretnének menni, szóljanak nekem! –kedves férfinek tűnik, csomagunkat rögtön elveszi, és a hatalmas fekete kocsi csomagtartójába süllyeszti.

-        Az a helyzet, hogy nekem nincs még ruhám. –átgondolva elég nagy hülyeséget csináltam, ugyanis érkezésünk a repülő késése miatt csúszott. Két óra van a bál kezdetéig, és ilyen téren most meg van kötve a kezem. Ivan hangos kacagással tér le a szálloda elé, majd az anyósülésről egy hatalmas dobozt ad a kezembe.

-        Az edzője intézkedett, sejtette, hogy feledékeny természetét hozza a kisasszony. –apró mosolyt villantok felé, majd kiszállva, a hordár fiúkra tekintek.

-        Kérem Ivan, tegeződjünk. Körülbelül egy idősek lehetünk.

Felérve a szobába, elégedetten konstatáljuk, ismét a legjobb szobát kaptuk. Fekete és krémszín uralkodik mindenhol, a hatalmas sarokülő pedig rögtön felhívja magára a figyelmet. Lehuppanva rá hátrahajtom a fejemet, lábaimat felhúzva, kényelmesen elhelyezkedem rajta. Calletti bejárja az egész lakosztályt, de rövid időn belül ő is mellettem köt ki. Karját átdobva vállamon közelebb húz magához, majd száját szólásra nyitja.

-        Úgy gondolom, gyorsan lezuhanyozok. A nők mindig tovább készülnek, mint a férfiak. –durcás tekintetemet meglátva, védekezően maga elé emeli a kezét.

-        Igen, de ha én most elmegyek fürdeni, és elkészülök, lesz öt perced utánam. Annyi nem elég? –elkerekedett szemeivel engem vizslat. –Calle, nem tűnt fel, hogy mind a két hálószobához van egy-egy fürdő?

-        Azt nem figyeltem, lekötött az ágy mérete. –egy szó, mint száz. Férfiak. Néha annyira figyelmetlenek tudnak lenni. –Nem nézed meg a ruhádat? –nemleges fejcsóválás közben elindulok az általam kiszemelt hálószoba felé, dobozommal a kezemben természetesen. Remélem Mou az ízlésemnek megfelelően választotta ki a ruhámat.

(Maluma ft Marc Anthony- Felices los 4 Salsa)

Beállva a tus alá, egy ideig csak folyatom magamra a meleg vizet, úgy érzem ma lesz egy-két kellemetlen percem is. Rossz megérzésem van, de nem mondhattam senkinek, főleg nem Sesének. Nem mondhattam neki, hiszen akkor vagy nem enged el, vagy ő is velem tart, és akkor az edző akad ki. Gyors hajmosás után, puha törölközőbe bugyolálom testemet, majd megállva a tükör előtt, farkasszemet nézek önmagammal. Arcom pirospozsgássá vált a jó fél órás fürdés miatt, szemeim csillogása boldogságot tükröz. Számra félmosoly telepedik, a sminkkészletemért kilépdelve azon gondolkozom, miképp fessem ki magam. Annyira kihívót sem akarok, bár úgyis a ruha dönt mindenről. Leemelve a doboz tetejét, egy apró borítékkal találom szembe magam. „Sergioval együtt vettük, remélem minden egyezik, és még a stílusodat is eltaláltuk. Csak ügyesen, José.” Felnevetve pillantok a ruhára, ami egyszerre gyönyörű, és szexis. Füstös tekintetet varázsolok magamnak, számra pedig erős vörös rúzst kenek. Tekintve arra, hogy maszkom, és ruhám is hófehér, valamivel fel kell hívnom azért magamra a figyelmet. Hajamba hatalmas loknikat varázsolok, még szerencse, hogy voltam fodrásznál, és visszatértem eredeti fekete színére. Túlságosan is nagy törődést igényelt volna a vörös rész. Belelépve a legalább tizennyolc centiméter sarkú cipőbe, elégedetten mérem végig, hiszen sehol sem szorít, pont az én méretem. A ruhába belebújva, pántnélküli részét a megfelelő helyre igazítom, majd kiabálva Callenak, várom, hogy barátom belépjen az ajtón.

-        Hű. –szájtátva mér végig, majd elém lépve kérdő tekintetét rám szegezi.

-        Fel kéne húzni a cipzárt. –mosolyogva megfordulok, barátom pedig elintézi kérésemnek tárgyát.

-        Gyönyörű vagy! –mellrésznél csipkebetéttel van megbolondítva, az első ránézésre egyszerűnek tűnő darab. Az egész ruha igazából két részből tevődik össze, alul egy mini található, a felette lévő szoknya pedig áttetsző anyagból van gyártva, így combjaimra, lábaimra tereli a férfiak figyelmét. A hatalmas masnit megkötöm derekamon, majd csuklómra téve a dobozban lévő gyémántkarkötőt, elégedetten tekintek a tükörbe.

Belépve a hatalmas bálterembe, rengeteg ember pillant felénk. Szebbnél –szebb estélyi ruhákban táncoló nőket látunk, mégis valamilyen oknál fogva minden férfi felénk pillant. Kissé feszélyezve érzem magam spanyol barátom társaságában, de úgy látom, ő kifejezetten örül a reflektorfénynek. Kezét derekamra simítja, majd elindulunk a bár felé. Nem lenne célszerű leinnom magamat, de azért egy koccintásba még nem fogok belehalni. Kezembe kapva a pezsgőt, bájos mosoly kíséretében meghúzom a pohár tartalmát.

Szemlét tartva a hatalmas teremben, ismerős tekintetek után kutatok, de nem lesz egyszerű megtalálni ennyi ember között a holland focistát. Nem is tudom, hogy Mourinho hogyan képzelte ezt az egészet.

-        Elnézést. Lekérhetném a hölgyet egy táncra? –az ismeretlen szmokingos férfi először Callettitől vár valami választ, majd mikor barátom bólint, kezét nyújtja.

-        Az apukám megtanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel! –valamiért ismerős számomra ez a férfi. De a fekete maszk nem könnyíti meg a dolgomat. Hátradobva hajamat elfogadom segítségét, majd betipegve a parkett közepére, előkelő táncolásba kezdünk. A keringő közepette testünk néha összesimul, kísérőm magabiztos tartásától egy pillanatra kiráz a hideg.

-        Ha megérzésem nem csal, Larissa Morrisonhoz van most szerencsém. –hangját egyelőre nem tudom hova tenni, de a déjá vu érzése magával ragad. Engedem, hogy kivezessen a kertben álló padhoz, majd leülve rá, agyalni kezdek.

-        Ha megérzésem nem csal, mi igazából ismerjük egymást, csak jelen pillanatban az én agyam szenilissé vált. –összehúzott szemekkel méregetem az ismerős ámde ismeretlen férfit, kinek a kisugárzása az első pillanattól kezdve magával ragadott.

-        Igen, ismerjük egymást. De ha esetleg nem jönnél rá az este folyamán, hogy kit takar az állarc, egyezzünk meg abban, hogy éjfélkor leveszem. –bólintásom után hatalmasat sóhajt. –Olyan hihetetlen, hogy most itt vagy. –agyam egy pillanat alatt kapcsol, szájtátva nézem végig a nem is olyan rég látott férfit. –Megvilágosult arcodból ítélve, rájöttél kilétemre. –kissé csalódottan, mégis nevetve ejti ki a mondatot a száján.

-        Miattad vártam ezt a bált. Csakis miattad. –vörös ajkaimra hatalmas mosoly telepedik, melyet a holland focista is viszonoz.

-        Nagyon csinos vagy egyébként. –kacsintással jelzi mondatának komolyságát.

-        Rengeteg pletyka kering most arról, hogy eligazoló listán vagy.

-        Igen, sajnos a klub megszorult pénzügyek terén.

-        Mi lenne, ha felajánlanék neked egy fantasztikus ajánlatot? Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb hely, és idő minderre, de nem tudom mikor találkoznánk legközelebb. –összehúzott szemekkel méreget, végül megadóan sóhajt.

-        Tudom, hogy nem akarsz rosszat, szóval hallgatlak.

-        Mi lenne akkor, ha a Madridba igazolnál? Előnyödre válna, hogy ismered az edzőt, és ismersz engem is. Valamint játszottál már ott és segíthetnék Robin felügyelésében, ha lenne valami dolgod. –kezemet ökölbe szorított kezére simítom, érdeklődve várom válaszát. Bár megérzésem szerint, most nem fogok kapni konkrétat, azzal még várat magára egy kicsit.

-        Valahogy meg akarok szabadulni Vanessától, ha ott van Hannah, folyton rólad szól minden társalgás. Nem tudom, mit akarnak tőled a lányok, de nem fog jó kisülni belőle, az biztos. –fantasztikus. Olyan vizekre eveztünk, amire egyáltalán nem készültem még fel. Nem akarok tudni Hannah újabb hadjáratáról, nem akarok semmiről sem tudomást venni. Telefonom csörgése vet véget a köztünk keletkezett csendnek.

-        Igen, tessék? –az ismeretlen szám meglep, fogalmam sincs ki kereshet ilyenkor, hiszen mindenki tudja, hogy hol vagyok most egészen pontosan.

-        Szia Lari. Cassie vagyok. Úgy gondolom megérdemled, hogy tőlem tudd meg. –megfeszülten várom az információ áradatot, bár úgy érzem, még nem készültem fel teljesen erre az egészre. –Cescynek autóbaleset volt, a barcelonai kórházban van. Kómába került. –szemeimbe könnyek gyűlnek, lelkemre mázsás súly telepedik. Egész testem remegni kezd, kezeim ökölbe szorulnak. Beszélgető partnerem csupán hangulatváltozásomra figyel fel, értetlen tekintetét rám emeli.

-        Me… me… mennem kell. –makogva pillantok holland barátomra, akinek arca teljesen elsötétül. –Az egyik barátomnak balesete volt. –remegve pattanok fel, magas sarkúm nem segít a sietségben. –Gondolj mindent át, hívj fel, ha tudsz valamit. –zokogva szaladok át a báltermén, szemeimmel Callejont keresem, reménytelenül, ugyanis barátom felszívódott. Újonnan kapott Iphoneomat előkapva, kikeresem a számát, majd egy gyors üzenetet pötyögve, rohanok is tovább. Cipőmet lerúgva a taxi mellett, sürgetően pillantok a férfire.

-        Jó estét kisasszony. Hova lesz a fuvar?

-        A repülőtérre kérem.

Ez nem lehet igaz. Nem éppen szépen váltunk el egymástól, és most a sors ismét közbeszólt kapcsolatunkban. Belehalnék, ha valami komolyabb gondja adódna ebből a balesetből. Még időm sem volt elmondani neki, milyen fontos szerepet játszik az életemben, még időm sem volt bocsánatot kérni tőle. Számra szorítva kezemet, megkeserült zokogásomat megpróbálom egy picit is elfojtani, kifizetve a taxit, az éppen induló járatra veszek még egy jegyet, majd elindulok Barcelona felé…