Chapter 40.

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért, de sajnos beindult az iskola, és a követelmények már most magas szinten vannak. Hamarosan végzősök leszünk, a faktokat is sikeresen felvettük, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk hozni új fejezetet. Innentől kezdve megpróbálunk visszaállni a szombati frissre, és reménykedünk abban, hogy még érdekel titeket a folytatás.:)
Pár biztató szónak nagyon örülnénk, akár egy klikk is elég, hogy tudjuk, még olvastok minket.:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa múltbéli jelenet)

(Free Deejays - Mi ritmo)

Soha nem gondoltam volna, hogy eljövök Madridba, és pont egy híres focistába botlok bele, aki ráadásul még a csapattársammá is növi ki magát. Mosolyogva készülődök találkozásunkra, pedig el akartam kerülni a közelebbi kapcsolatot. Dolgozni jöttem ide, és David után nem is a komolyság uralta életemet. Az alkohol feloldotta gátlásaimat, ezért is történhetett az, hogy másnap a spanyol védő ágyában ébredtem. 

De ez a része már lényegtelen is, hiszen két hét fűzés után feladtam a harcot vágyaimmal szemben.

Hajamat beszárítva, engedem, hogy vállamra omoljon lágy tincsekben, leheletnyi sminket felkenve arcomra, elégedetten tekintek az egészalakos tükörbe. Azt figyelembe véve, hogy fogalmam sincs hova akar vinni, egy egyszerűbb ruha mellett döntöttem. Felkapva magamra a combközépnél rövidebb nyári ruhát, mosolyogva simítom el az apróbb gyűrődéseket rajta. Egyszerű fazonja két színből áll. Mellrésznél szürkésbarna, még mellrész alatt indul egy rövidke szoknya, ami élénk kék színben pompázik. Derekamhoz téve egy vékony barna övet, elégedetten mérem végig magam. Tekintve magasságomra, a magas sarkú cipő elvét követve, szekrényemhez lépek.

-          Lari, biztos vagy abban, hogy el akarsz menni vele? –Hannah vékony hangja megijeszt, fogalmam sem volt, hogy más is tartózkodik a szobában rajtam kívül. Bólintásom afféle válaszként szolgál most, de kérdése meglep. –De tudod jól, hogy Ramosnak meg van a sajtó visszhangja. Ezt ne felejtsd el, ő csak játszik a lányokkal, te sem leszel több. –artikuláltan ejti ki a szavakat a száján, agyam felfogni próbálja mondandóját.

-          Tudod jól, hogy nem vagyok az a szerelmes tini típus. Fel tudom mérni egyedül is a terepet, amúgy sem házasságot akarok,
csak szeretnék egy esélyt adni ennek az egésznek. –zavartan túrok hajamba, majd egy ruhához passzoló kék magas sarkút elővéve, lassú mozdulattal lépek bele. Talpa bőr, még a többi része bársonnyal van borítva. Pántján egyetlen apró csat található, és csak reménykedek abban, hogy az összkép nem csak szerintem tökéletes.

-          Én csak féltelek, és pont tőle féltelek. –megfogva csuklómat maga felé fordít, szemében őszinteség csillog.

-          De hidd el, hogy nem kell. Okosabb vagyok én ettől. –mosolyogva caflatok le a lépcsőn, majd a védő előtt ajtót nyitva, egy puszival üdvözlöm.

-          Nagyon csinos vagy, mehetünk? –elegánsabb inget visel, viszont a farmernadrág elengedhetetlen számára. Sportcipője vadonatúj, valószínűleg erre az alkalomra vette, vagy csak ez akadt a kezébe. Azért áldom az eszem, hogy nem öltöztem túl. –Hahó, Lari! –szemeim előtt megmozgatva kezét, mosolyogva bólintok. Elindulva autója felé, maga elé enged, kinyitva az ajtót, megvárja, még beszállok.

(Pitbull feat Shakira - Get it Started)

-          Hova is megyünk? –kérdésemet figyelmen kívül hagyja, bár tekintve a kissé kései időpontra, nem hiszem, hogy városnézést tervez.

-          Majd később megtudod. Mi hozott egyébként Madridba? –tekintete mindössze pár másodpercig van rajtam, majd fordul is vissza az úthoz.

-          Meguntam londoni életemet. Kiskorom óta édesapám klubjai mellett a Real Madrid volt minden álmom, és ez most sikerült is. Igaz nem volt könnyű apát megfűzni, de végül a sikeres hadjárat, és Hannah közbenjárása segített jó útra téríteni. –elmerengve tekintek ki az útra, majd megfigyelve egy híres-neves éttermet, hasam halk mordulással jelzi, jó helyen járunk.

-          Nem lehetett egyszerű ott hagyni a biztos életet. –együtt érző hangjára felkapom a fejem, érdeklődve tekintek felé. –Tudod, mielőtt 2005-be Madridba kerültem, én sevillai játékos voltam. Ott is nevelkedtem, tehát nem volt egyszerű az elválás. De nem bántam meg, és ez az, ami a legjobban számít. –apró mosollyal pattan ki a járgányból, majd ajtót nyitva segít a kiszállásban. –Remélem éhes vagy.

-          Mint a farkas. –hasamhoz kapva pironkodva figyelem a csodavédő mosolyát, ami percek alatt képes levenni a lábamról. Magabiztos tekintettel indulok el mellette, de kezét derekamra csúsztatja, így talpam a cipő miatt kissé meginog. –Szüleid mindvégig támogattak? –leplezve zavaromat, közelebb lépek hozzá.

-       -   Igazából igen. Anya az elején még ódzkodott attól, hogy én futballista legyek, de mikor megtudta a másik nagy álmomat, tárt karokkal üdvözölte ezt a sportágat. –összevont szemmel nézek rá, mire felnevet és betessékel az étterembe. –Sergio Ramos néven foglaltattam asztalt. –a pincér bólint, majd elvezetve egy eldugottabb hely felé, két étlapot nyújt a kezünkbe.

-      -    Nehogy azt hidd, hogy elterelték ezzel a figyelmemet. Mi volt a másik nagy álmod?

-     -    Matador szerettem volna lenni, de amikor anya ezt megtudta, azt mondta, hogy inkább a bőrt rúgjam, mint egy megvadult bika előtt szaladgáljak. –a gondolat, miszerint Sese beöltözve várja a fújtató bikát, megnevettet.

-          Megértem anyukádat, nem lett volna egyszerű azzal a tudattal élni, hogy a fia egész életében menekül. –cserfes mosolyt villantva felé, szememet az étlapra szegezem. –Igazából itt annyi kaja van, hogy nem tudok választani. –elhalva tekintek végig a kígyózó soron, de csak a szemem issza a látványt. –Rád bízhatom?! –apró bólintása után lerakom a pénztárca csonkító papírlapot, majd ujjaimmal dobolva az asztalon, figyelem, ahogy a szakértő leadja a rendelést.

-          Egyébként a bika menekült volna előlem. –tartása büszke, viszont az arcán lévő mosoly kissé átmegy perverzbe.

-          Hát persze. –ironikus hangomon jót kacag, megmozdítva a lábamat, véletlenül belerúgok.

-          Ismerkedni akarsz? –szemöldökét felhúzva, elégedett mosoly terül el az arcán.

-          Nem, csak éhes voltam, és ingyen kaját akartam. –kezemet homlokomhoz érintve, megrázom a fejem.

-          Sejtettem. –nevetésétől kiráz a hideg, szemeim előtt az első esténk képei peregnek le. –Miért pont foci?

-          Egy edző apa mellett nehéz lett volna bármi mást választani. De egyébként nem tudom megmondani. Amióta az eszemet tudom, rúgom a bőrt, és már nem tudnám az életemet e nélkül elképzelni. Azt tudom, hogy amikor kicsi voltam, apa mindig elvitt az edzésére, és amikor próbálkoztam az elrúgással, hatalmasat estem. –nevetve mesélem emlékeimet, amiket körülbelül négy-öt éves koromban szerezhettem. –Többen megmosolyogták tettemet, de volt egy ember, aki hitt bennem. Ott azt hiszem megpecsételtem a sorsomat. –a védő issza szavaimat, viszont tekintete bejárja testemet.

-          Így már érthető, de azért azt elmondhatod, hogy konyítasz egy cseppet ehhez a szakmához. –szemeim kitágulnak, számon egy hang sem jön ki. Lába végigsimít lábamon, keze tekintetem előtt mozog.

-          Mi az, hogy egy cseppet? Leverlek kétkapus játék alatt is. –ördögi mosoly telepedik arcomra, viszont rajta csak a felismerést látom végigfutni.

-          Biztos vagy benne? –magabiztos bólintással úgy érzem már megvan az esti programunk, szólva a pincérnek, gyümölcssalátát rendel.

-          Most nem eszünk?

-          Te tényleg éhes vagy. –jót mulat kérdésemen, viszont szerintem fogalma sincs mennyire eltalálta kedvenc édességemet. –Van egy ötletem, de ahhoz nem leszel jó teli gyomorral. –megforgatva szememet fogadom a tányéromat. Megpillantva rajta kedvenc gyümölcseimet, megnyalom a számat, és kulturált evéshez kezdek.

-          Nem eszel? –bekapva villámról az epret, nyelvemet végighúzom ajkamon, felpillantva Sergiora, mosolyogva észlelem lefagyott arcát.

-          Ezért már megérte a kedvencemet rendelni. –tettetett felháborodással nézek hatalmas barna szemeibe, mire kérdő tekintettel pillant végig rajtam.

-          Ne sértsd meg az én, zárójelben megjegyezném, hogy a hangsúly az én-en van, kedvencemet! –mosolyogva int a pincérnek, aki készségesen nyújtja felé a számlát.

(Richard Grey And Nari & Milani Feat. Alexandra Prince - Mas Que Nada )

Felállva az asztaltól, keze most a csípőmet találja meg. Hajamat baloldalra dobva elindulok az ajtó felé, egy apró puszit adva Ramos arcára, várom, hogy kinyissa az ajtót. Nekitolva a kocsinak, teste nekem simul, keze pedig végigsimít fedetlen combjaimon. Ajkai súrolják ajkamat, mire szívem hevesebb tempót kezd el verni. Túl közel van, és az utóbbi időben ez vonzott a legjobban a férfiakban. Csalódtam egyben, és ezért a többi szívta meg. De úgy érzem ezzel nem csak én vagyok így. Más sem a volt pasiján áll bosszút, hanem keresi az új kihívásokat, az új lehetőségeket. Érces sóhajom megnevetteti, viszont a nadrágja már eléggé szűkössé vált mióta velem szembe áll. Csípőmet férfiasságához nyomom, majd kicsit meglökve beszállok a már nyitott autóba. Lesokkolva pattan be mellém, kerülve a szemkontaktust, hatalmasat nyel. Hajamba túrva lehúzom az ablakot, majd kitéve a karomat, kissé lehűtöm szervezetemet. Megpillantva a Bernabeut, szívem elégedetten dobban egyet azért, hogy gyorsíthasson a tempóján.

Kétkedve, ámde csillogó szemekkel pillantok sofőröm felé, aki csak titokzatos mosolyát megvillantva, jelzi, szálljak ki.

-          Ha ez most a parkolóban elkövetett tettem bosszúja, jó úton haladsz. De, ha itt akarsz hagyni, megkeserülöd. –vészjósló hangomat meghallva megforgatja szemét, majd kihúzva a kulcsot, ő is kiszáll.

-          Remélem, tudsz mezítláb focizni, és nem gond, ha ez a ruha bánja. –búgó hangja közvetlenül fülem mellől hangzik, de mire elfordítom a fejem, ő már a csuklómat ragadja meg. –Gyere, menjünk. –bólintva üdvözöljük a portást, akinek mindent tudó mosolya sokat elárul most nekem. Nem is hirtelen ötlet volt, csak mondandóm bizonyította be neki, hogy remek folytatás lesz. Belépve a stadionba, szemeimet becsukom, majd mély levegőt véve, kilépek cipőmből. –Nem is tudtam, hogy ilyen törpe vagy. –mérgesen ránézve kis sértődöttséget mutatok, természetesen mindent csak játékból. A magamfajta lányokból nem néznek ki semmit a bájos pofin kívül a férfiak, és ezért szoktak akkorát bukni.

-          Nem születhetett mindenki 185 centinek ne haragudj. Kis emberek nélkül nem világ a világ. –bölcs mondásom következtében kihúzom magam, de már csak azt érzem, hogy talpam nem éri a talajt. Hangosat sikkantva ütök hátára, keze viszont mozdulatom következtében fenekemre csúszik. –Sergio Ramos García! Azonnal tegyél le, és ne fogdoss! –fenyegető hangnememen jót mulat, majd a kezdő pozíciómra állítva, egy labda vár a középpályán. –Honnan tudtad?

-          Nem tudtam, csak reménykedtem abban, hogy valóban más vagy, mint az átlag lányok. –mosolya őszinte, régen éreztem már magam ennyire jól egy férfi társaságában. Feldobva egy érmét a kezdés joga az én tulajdonomban áll, így kezdetét veszi egy nehéz, izzasztó meccs, ami két fiatal között játszódik le…

(Tessa múltbéli jelenet)

(Aly and AJ - On The Ride)

Amikor az akadémiára kerültem nem ismertem senkit sem, sőt mondhatni nem volt senkim, hisz az örökbe fogadó családom csak úgy szó nélkül passzolt le ide, és még csak azt sem mondták meg nekem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Az egyetlen, ami mégis maradt nekem az a remény. Remény egy jobb életre, vagy remény arra, hogy valaki majd megért és segít nekem az életben. Én mindig egy olyanfajta lány voltam, aki számára elég sok mindenhez egy kezdőlökés kellett, de onnantól már minden simán ment, ha valaki unszolt, hogy csináljam, vagy gondoljam át a dolgokat.

Most is éppen, ahogy szoktam a döntésképtelenség kelős közepén ülök, és azt sem tudom, hogy mit csináljak. A koliból ki kellett költöznöm, ugyanis így, hogy nem vagyok az akadémia tagja és a sérülésem miatt már nem fociztam nem lakhattam többé ott, így egy kis lakást béreltem, ami valóban rászolgált a kis jelzőre, mert csak egy szobából és egy hozzá épített kis fürdőből állt az egész. A rezsit és az egyéb költségeket éneklésből gyűjtöttem össze. Egy éteremben léptem fel általában pénteken és szombaton, amikor a közönség sokkal vehetőbb volt az ilyen dolgokra. Így sikeresen fel tudtam használni a zongora leckéket, amiket az árvaházban vettem. A döntésképtelenségem pedig abban merül ki, hogy az egyik éttermi éneklés alkalmával egy magas, sötétbarna hajú, kék szemű srác lépett oda hozzám. Elmondta, hogy mennyire tetszett neki az előadássom, és szeretné, ha az ő éttermében énekelnék. Persze azt is hozzátette, hogy megemelné a fizetésem, hogy könnyebben tudjak boldogulni, viszont azt csak utólag tudtam meg, hogy az ő étterme nem Londonban van, de még csak nem is a szigetországban, hanem Spanyolországban, azon belül is Sevillában, és igaz, hogy nagyon kecsegtető az ajánlata, de nem akarom itt hagyni az egyetlen embert, akit közelebbi ismerősömként, vagyis a legjobb barátnőmként kezelhetek. Larinak még nem mondtam el, hogy milyen ajánlatot kaptam, de valószínűleg ő azt mondaná, hogy ha az az álmom, hogy énekelhessek, akkor ne hagyjam ki ezt a lehetőséget, de nemsokára megtudhatom, hogy mit is gondol valójában, mert megbeszéltem vele egy találkozót, amiről, alighanem el fogok késni, ha nem sietek.

Hihetetlen, hogy nem tudok egyszerre két dolgot csinálni, de a gondolataim mellett egyszerűen csak ott álltam a ruhásszekrényem előtt és nem tudtam kivenni egyetlen értelmes darabot sem. Végül egy egyszerű kék farmernadrág mellett és egy ”WOO HOO” feliratú lila póló mellett döntöttem. Londonban épen tombolt a tavasz így pulóvert nem kerestem, de színben a pólómhoz illő csizmát vettem fel, majd az egyéb ékszerek magamra aggatása után felkaptam a táskámat és már úton is voltam. Szerencsére sikerült egy taxit leintenem így már el is kerültem a késés veszélyét. Körülbelül tizenöt perc alatt értem a megbeszélt kávézóhoz, de Lari még nem volt ott. Kicsit meg is lepődtem, mert általában ő mindig a megbeszélt időpont előtt érkezik legalább tíz perccel, de most még sehol nem volt. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy az edzésen kellett ott maradnia így nem is aggódtam. Rendeltem egy kávét és vártam. Végül tíz perc várakozás után megérkezett Lari, de nem teljesen olyan hangulatban, ahogy vártam volna.

(Halestorm - I Miss The Misery)

-          Te mégis, hogy képzeled mindezt? A bizalmamba fogadlak, segítelek mindenben, szeretlek és te mégis elárulsz? – barátnőm olyan hangerővel kezdett el nekem kiabálni, hogy egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.

-          Mégis miről beszélsz? Én nem tettem semmi rosszat ellened. – értetlenül álltam dolog előtt, és a kávézóban ülő jelen esetben nézőnek titulált vendégek is csodálkozva figyelték a nem éppen barátinak mondható beszélgetésünket.

-          Nem? Tényleg? – hangja fájdalmasan gúnyos volt, de semmi sem rémlett, amit elkövettem volna. – Talán nem te tálaltál ki a magazinoknak a magánéletemről és minden személyes titkomról? – az edzőtáskájából előkapva néhány újságot elém dobta őket, majd a táskát visszaakasztotta a vállára, és várt. Várt, hogy elkezdjem megmagyarázni azt, amit még nem is tudtam, hogy mi. Ránézve a lapokra minden címlapon Lari virított és különböző mocskolódó és a magánéletére vonatkozó címszavak álltak, de amin legfőképpen megakadt a szemem az a következő volt: „Tessa kitálal barátnője minden egyes titkáról!” Hát természetesen azt sem tudtam, hogy mi van. Én egy újságíróval sem beszéltem a sérülésem óta. Mikor már a harmadik újág címlapját futottam végig Lari megforgatta a szemét, majd otthagyott én meg persze egyből utána futottam, majd ahogy a kávézó előtt utolértem a könyökénél fogva fordítottam vissza, hogy figyeljen rám.

-          Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék ilyenre és elárulnék rólad mindent, amit megosztottál velem, mert a bizalmasod voltam? – észre sem vettem, de az idegességtől már én is kiabálva beszéltem.

-          Ahogy mondod, csak a bizalmasom voltál. Nekem nem kell olyan barátnő, aki mindenből pénzt csinál, csak azért, mert egy lyukban lakik. Felajánlottam, hogy segítek neked, de nem fogadtad el. Aztán, hogy pénzhez juss eladod az életem a médiának?! Hát egészségedre. – nem hittem el, hogy Lari tényleg elhiszi azt, hogy én tettem ezt vele.

-          Komolyan hiszel az újságoknak?  Komolyan jobban hiszel a pletykalapoknak, mint nekem? A barátnődnek? - a levegőt egyre mélyebben vettem és egészen a sírás szélén álltam, sőt a könnyek már elkezdtek gyűlni a szememben és már csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor áradnak patakszerűen végig az arcomon.

-          Felejtsük el, hogy ismertük egymást. Nekem ez túl sok. Túl sok belőled és a pénzéhes énedből, amit eddig sikeresen titkoltál előlem. – hátat fordítva nekem nagy sebességgel hagyta el a kávézó előtti részt én pedig megsemmisülve álltam ott egyedül és értetlenül. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet és azt sem, hogy tényleg, hogyan feltételezheti azt Lari, hogy ilyen tettem vele.

Természetesen csak eddig volt kérdéses, hogy elfogadom-e a Sevillába szóló állásajánlatot. Egészen addig, amíg barátnőm meg nem haragudott rám egy olyan dolog miatt, amit nem követtem el. Igaz, hogy saját magam akartam boldogulni és felépíteni a karrierem és ezért sem fogadtam el Lari régebbi ajánlatát miszerint, bérel nekem egy nagyobb lakást és én pedig, amint tudom visszafizetem neki az összeget, de ebben is benne volt, hogy magam szerettem volna boldogulni, ha már egyedül maradtam. Arra pedig soha nem lettem volna képes, hogy őt kihasználva jussak egy nagyobb összeghez. A könnyeimet sűrűn törölgetve léptem be újra a kávézóba, hogy összeszedjem a cuccaimat. Persze minden szem rögtön rám szegeződött, amint betettem a lábam a helységbe én pedig komolyan úgy éreztem a tekintetek miatt, mintha egy utolsó szemétláda lennék, ezért egy gyors fizetés után sietősen elhagytam a helyet, majd leintettem az első taxit, ami szabadnak bizonyult.

A cím bediktálása után pedig előkerestem a táskámban lévő névjegykártyát, ami a Simon Campos név szerepelt. Annak a neve, aki jelen esetben kiment majd ebből az egész valaki által befolyásolt szituációból. Szerencsémre néhány csörgés után fel is vette a telefont és elmondta, hogy még mindig Londonban van, de reggel indul vissza Spanyolországba. Persze az első gondolatom az volt, hogy ez most a legjobb szituáció, ami adódott. Megbeszéltem vele a részleteket az-az, hogy a másnap reggeli géppel én is vele tartok és elfogadom az ajánlatát. Ami jól is jött ugyanis az előző munkahelyemen még fel kellett, hogy mondjak, tehát még volt elintéznivalóm.

Amint sikerült bejutnom a lakásomba elővettem a bőröndömet, majd a ruhákat, amik a szekrényben sorakoztak gyors mozdulatokkal kezdtem el begórni a táskába és még az sem érdekelt, hogy összegyűrődik-e az anyag vagy sem. Nem tudott semmi sem érdekelni, mert még minidig sokkolt a Larival történt dolog, és ezáltal a fejembe vettem, hogy mielőtt elmegyek, még beszélek vele is. Persze ehhez az kellett, hogy minél gyorsabban be tudjak pakolni így még jobban hidegen hagyott a ruhák épsége. Nagyjából sikerült összepakolnom röpke egy óra alatt így utoljára átnézve minden egyes zegzugot a szoba közepén hagytam a bőröndöm és egy nagy levegővétel után úgy döntöttem teszek még egy kísérletet arra, hogy kommunikáljak Larival. A szokásos taxi utáni vadászatot követően és egy húszperces út után már a ház előtt álltam. Majd egy nagy levegő után megnyomtam a csengőt. Természetesen nem az az ember nyitott ajtót, akire számítottam, ezzel erősen megnehezítve a dolgomat.

-          Jó napot, Lari itt van? Sürgősen beszélnem kell vele? – féltem a választól, de úgymond még olcsón meg is úsztam a dolgot.

-          Nincs itt és amúgy sem kíváncsi rád, ahogy senki sem. – a válasz után csak egy ajtót láttam magam előtt, amit az Arsenal edzője egy jól irányzott mozdulattal csapott be előttem. Nyilvánvaló volt számomra, hogyha barátnőm nem otthon tartózkodott, akkor a pálya gyepét koptatta, így most sem gondolkodtam sokáig, hogy hol találhatom meg őt. Mázlim volt, mert Lari tényleg a pályán volt, de nem volt éppen jó kedvében, ami abban mutatkozott meg, hogy a kapu hálója szinte füstölt egy-egy rúgása után.

-          Lari légy szíves beszéljük ezt meg. – a hangom ismét megremegett, ahogy barátnőm felé szóltam, de semmi válasz nem érkezett felőle, ami nagyon bántott. – Nem én tettem ezt veled, sohasem tennék ilyet. Elutazok Spanyolországba szóval jó lenne, ha meg tudnánk beszélni a dolgokat, mert semmi sem az aminek látszik. – válasz továbbra sem érkezett, még csak meg sem rezzent arra, hogy hozzá beszéltem, csak rúgta tovább a bőrt a kapu irányába, aztán egy pár perc eltéréssel megkaptam a válaszomat, ami jobban fájt mintha nem vett volna rólam tudomást.

-          Gratulálok, hogy sikeresen el is tudod költeni a pénz, amit rajtam kerestél. Remélem jó utad lesz, és nem zuhan le a repülőd félúton. – hangja tele volt gúnnyal és haraggal, ami nagyon fájt, de nem tudtam mit tenni. Éreztem, hogy nem fogok tudni hatni rá, de egy próbát mindenképpen megért a dolog. Lari visszafordult a kapu felé én pedig a könnyeimet nyeldesve hagytam el a pályát és vesztettem el az egyetlen igaz barátnőmet.

Chapter 39.

Sziasztok!
Egy nap késéssel, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük tetszeni fog és kapunk pár kritikát. Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(The Fray-Never say never [magyar])

Megpaskolva az arcát nem foglalkozom azzal, hogy csupán törölközőben vagyok, kibicegve a többiekhez a szabad tusoló felé mutatok. A fél csapat bevonul, viszont Sergio lesokkolt tekintettel lép vissza közénk. Arca falfehér, nadrágja igen szűkös. Mosolyom elég halvány, de őszintesége megmaradt. Ronaldo mellettem ül, szemeimet figyeli, gondolom elég nagy megpróbáltatás neki nem férjem előtt elkezdeni a mustrálást, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy két méterrel arrébb vonszoljam magam. Marcelo szokásához híven fejére húzza mezét, Özil pedig a padlót szuggerálja. Szegényeket azért most jelen pillanatban kicsit sajnálom, de ha már bevállaltam helyettük a plusz munkát, ennyit kibírnak. Megfogva falatnyi bugyimat, a törölköző alá felhúzom, melltartómat pedig bekapcsolva, kihúzom alóla a puha anyagot. Gyors nadrágkutatás után elfedem testemet egy szövet rövidnadrággal, majd egy feliratos atlétába bújva összeroskadok a portugál mellett.

-          Sajnálom. –értetlen tekintettel néznek rám.

-          Mégis mit? Hogy megmentetted a seggünket a szenvedéstől? –apró bólintásom meglepi őket.

-          Jaj, mármint nem. Sajnálom, hogy így sem tudtam ezt az egészet elkerülni. –csalódottságom talán fáradságom miatt alakult ennyire könnyen ki, de már nincs időm megfejteni, ugyanis a fürdő felszabadult, csapattársaim elköszönve tőlünk, lelépnek. Gondolom, mindenki megy kiheverni ezt a két óra izzasztó szenvedést. Ronaldo óvatosan tarkón csap, meglepődöttségemben egy szó sem jön ki a számon. Mindannyian bemennek tusolni, lábaimat felrakva a padra, elnyúlok, és egy pillanatra becsukom a szemem.

Sergioval az előbb történt közjátékunk segített egy kicsit kibontani a kuszább fonalakat. Fontos vagyok neki, és képes rám várni. Bár rengetegszer tudatta már velem ezt a tényt, viszont nem hallottam meg mondandóját. Nem figyeltem rá eléggé, ezért is érzem magamat hibásnak. Magammal törődtem egész házasságunk alatt, és erre a mai edzésen jöttem rá. Soha nem voltam az a típus, aki önkényesen a saját nézeteit tartja szem előtt. Ő mindig érdeklődött lelki állapotom után, de rendszerint elutasítottam közeledését. Viszont a baba téma felmerülésénél mégis őt okoltam. Őt hibáztattam, pedig csak egy gondolatát mondta ki. Azt a gondolatot, amit szeretett volna teljesíteni, de én inkább megsértődtem, és elrohantam. Ahelyett, hogy felnőtt módjára megbeszéltük volna a történéseket, és a célokat. Lehet hamarosan fel kell adnom karrieremet, és ott vagyok, ahol a part szakad. Se szerető férj, sőt még párkapcsolat se. Ahogy az életemnek sem élhetek, és ki tudja? Egy napon talán egyedül fogok maradni a macskákkal, ahogy Fabregas is mondta. Viszont neki is sokat köszönhetek, rengeteg dolgot tett azért, hogy jobb színben lássam a világot. Mind a két fiú mellett rengeteg érvem van, agyam viszont minduntalan egyetlen nevet zeng.

Annyira érdekesek az álmok. Néha a megváltó megkönnyebbülést hozzák számunkra, olykor viszont még nehezebbé teszik az életünket. Rengeteg álomfajta létezik, én az utóbbi időben szerencsére a jobbakat fogtam ki. Testem elnehezül, agyam felmondja a szolgálatot, mély álomba merülve pihentetem szervezetem.

(Ramos)

(Jason Derulo - It Girl [magyar])

Megpillantva szerelmemet az öltöző padján, őszinte mosoly kúszik arcomra. Mindig is édes volt, ahogy elaludt, és ez fél év alatt sem változott. Apró félmosoly található ajkain, vékony testét nem fenyegeti a leesés. Imádom ezt a nőt, valahogy vissza kell szereznem. Bár most úgy gondolok rá, mint egy tárgyra, és nem, mint egy érző lélekre. Homlokon csapva magam elindulok holmim felé, ruháinkat összedobálva vállaimra veszem a sporttáskát. Csapattársaim érdeklődve tekintenek végig párosunkon, leguggolva mellé kisöpröm arcából újdonsült frufruját. Vonásai békések, és nyugodtak, viszont érintésem következtében elkezd mocorogni. Percekig bámulva, még mindig el tudok csodálkozni szépségén. Ő az egyedüli a világon, számomra senki más nem létezik már. A Tessaval folytatott afféromat is az alkohol számlájára írom, de sajnos felejteni nem könnyű. Aznap hihetetlen csalódottságot láttam szerelmem arcán átsuhanni, pedig ezt nem akartam soha sem elérni nála.

-          Még mindig szereted, igaz? –portugál hangja utat tör elmémen keresztül, felfogva kérdését halkan suttogni kezdek.

-          Nincs olyan, hogy még mindig. Egész életemben arra a nőre vártam, aki képes lefoglalni, és megérteni. Elfogadni olyannak, amilyen vagyok. És ez a nő most itt van előttem, mégis türtőztetnem kell magam. Számomra ő már az életet jelenti Cris. –monológom végére kezeim ökölbe szorulnak, viszont szerelmem egyetlen nevet mond ki mosollyal ajkain.

-          Sergio. –hitetlen pillantásomat barátaimra emelem, Ronaldo keze a vállamon pihen.

-          Igen, jól hallottad. Na, add ide a táskátokat, te pedig fogd Larit. –levéve a pántokat kezébe helyezem, majd óvatos mozdulatokkal az angol lány lábai, valamint háta alá nyúlok, és felemelem. Régen volt már kezeimben, viszont súlya mintha csökkent volna. Kulcscsontja szokatlanul erősebb hatást vált ki új haja mellett, valami hatalmas problémával küzd. Karjai ölében nyugszanak, viszont jobb ujjaival pólómba markol. Mosolyom levakarhatatlan, az utóbbi időben soha nem voltam még ilyen boldog.

Kilépve az öltözőből elköszönünk az edzőktől, Mou derűs pillantással viszonozza a kezeimben alvó lány helyzetét. Vidáman indulunk el a parkoló felé, Ronaldo Lari kulcsait forgatja ujjai között. Csomagtartóba berakva a két sporttáskát, intés után elköszönnek. Szerelmemet berakva az anyósülésre, próbálom csendesen becsapni ajtaját, majd helyet foglalva mellette, a régi időkre emlékezek vissza. Rengetegszer kerültünk hasonló helyzetbe, hiszen igaz én is fáradt voltam, de készülődésem alatt Lari mindig elaludt. Nem lassúságom, hanem szellemi állapota miatt.

Leparkolva a feljárón kinyitom a bejárati ajtót, majd visszaszaladva Larihoz, óvatosan kiveszem az ülésről, és egy gombnyomás segítségével, az egész autót riasztórendszerrel zárom le. Tessa pillantását elkapva nyomban besietek. Tekintve arra, hogy várakozó stádiumba helyeztem kapcsolatunkat, egy vendégszoba felé araszolok. Óvatosan lefektetve az ágyra, leveszem cipőjét, majd a vékony takarót ráhúzva, szájára egy apró csókot adok. Mocorogva fordul oldalára, hangos sóhajtása megmosolyogtat. Még csak fél öt, de a fáradság rajtam is kifog. Átballagva régi szobánkba, nyugovóra térek. Levéve cipőmet és pólómat, halottként dőlök be a puha matracra. A hatalmas franciaágy két embernek lett kitalálva, és a mai napig reménykedem abban, hogy visszatér hozzám.

(Westlife - Us Against the World [magyar])

Szemeim percek alatt csukódnak le, ezzel is megalapozva estémet. Az ember álmában minden lehetséges. Szerelmem mosolyogva szalad felém egy rúgott gólja után. Kezével csettint egyet, majd három szaltó után megáll előttem. Végigsimít arcomon, majd formás ajkaival felém közelít. Arca hirtelen átváltozik, a hosszú barna göndör haj először meglep, majd lesokkol. Próbálok menekülni karjai elől, de minduntalan nyakam köré fonódnak. Szemem sarkából oldalra pillantva meglátom feleségemet, amint belép a stadionba. Könnyes tekintete észhez térít, viszont gyűrűjét levéve ujjáról messzire hajítja. „Vége Sergio, vége…”

Végszavára riadok fel, külsőm zilált, mellkasom gyorsan emelkedik, viszont meglepődöttségem miatt még levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra. Törékeny teste mellettem fekszik, arca valamint jobb keze mellkasomon pihen. Végigsimítva hosszú haján meggyőződöm arról, hogy nem a szemem káprázik. Igazából ez már fél siker, ugyanis valami miatt nálam kötött ki. Egy olyan dolog, álom, vagy gondolat vonzotta hozzám, amit nem tud elfelejteni. Óvatosan megfogva kezét felemelem, majd kibújva alóla a vendégszoba felé tartok. A helységből kiszűrődő ütemes zenélés hívja fel a figyelmemet telefonjára, belépve az ajtón a világító készülék felé indulok. Fabregas neve villog a képernyő részen, viszont a fenti apró gombot megnyomva, elzárom magam elől a kísértés forrását. Nem fogok üzenetekben turkálni, ahogy a híváslistát sem fogom végiggörgetni, viszont ahhoz az kell, hogy ne is férjek hozzá. Nem szeretném már most tönkretenni a kezdetleges bizalmát.

-          Mit csinálsz itt? –halk hangja derült égből villámcsapás most számomra, nem gondoltam volna, hogy felkel.

-          Csörgött a telefonod, nem akartam, hogy felébresszen. Nem vagy éhes? –szívből jövő mosolya az én arcomra is derültséget sugároz, felé lépve beletúrok hajába.

-          Van még gyümölcs? –halk nevetése zene füleimnek, puszit adva arcára kézen fogom, és egészen a konyháig húzom. Felkapcsolva a villanyt, a hűtőben található összes kedvenc gyümölcsét magam elé veszem, és hozzálátok a saláta készítéséhez. –Nem szükséges, jó úgy is! –megfogva kezemet megállít a mozgásban, agyamban a vészcsengők megszólalnak, de már nem tudok uralkodni magamon. A pultnak préselve mélyen szemébe nézek, végigsimítva oldalán, tekintetemmel követem ujjaim útját. Körmeivel végigkarmol hátamon.

-          Nagyon a határaimat feszegeted. –fülébe suttogva apró puszikat adok bőrére, minden érintésemet libabőrök követik.

-          Éhes vagyok. –nevetve távolodok el tőle, csillogó tekintete minduntalan testemen köt ki. Felül a pultra, és onnan figyeli tovább munkálkodásomat.

-          Ha így szuggerálsz, le fogom vágni az ujjamat.

-          Kár lenne értük. –ökölbe szorítva kezemet megpróbálom kijelentését elengedni fülem mellett. Nem vagyok most vevő csipkelődésére, túlságosan is közel van most hozzám. Az eper szárát letépve belerakom a tálba, mire a vékony barna ujjak ki is lopják onnan.

-          Ha tudtam volna, nem csinálok mosatlant. –haját baloldalra helyezve felém hajol, majd kezemből kivéve egy újabb piros gyümölcsöt, szájához emeli.

-          Ha jó fiú leszel, hagyok neked is. –arcán található kis gödröcskék mosolyt csalnak arcomra, hatalmas barna szemei sürgetően pillantanak kezemre. A következő adag gyümölcsöt én eszem meg, mire sértődött tekintettel néz rám. –Azt mondtam, hogy ha jó leszel adok, nem azt, hogy ehetsz belőle. –karjait összefonja mellkasa előtt, így most úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás.

-          Csak leteszteltem, hogy nem mérgező-e, ugyanis ezt nem én vettem, hanem tegnap Marceloék. –kacsintva egyet, a kést újra kezembe veszem, majd hozzálátok a maracujához. Kezemből kivéve a gyümölcsöt, szájához emeli, és csukott szemmel harap bele. Vagy nagyon éhes, vagy fáradt, de enni akar. Igazából ez az-az étel, amit bármikor képesek lennénk befalni. Tekintve arra, hogy sportolók vagyunk, úgy nagyon édességet nem fogyaszthatunk. Gondolatmenetem végére megérzem ajkait enyémen, de csak egy pillanat műve az egész.

-          Mondtam, hogy ha jó leszel, adok. –mosolya levakarhatatlan, kisgyerek módjára helyezi vissza magát kiinduló pozíciójába. Tekintve arra, hogy a finomságok elfogytak, a mosatlant a gépbe helyezem. –Majd reggel elintézzük, gyere, menjünk aludni. –apró kezét tenyerembe csúsztatja, majd a lépcsősor felé húzva betámasztok. Megrántva karját magamhoz húzom, mélyen a szemébe nézve elterelem figyelmét. Térde alá nyúlva másodpercek alatt kapom fel az ölembe, sikítását nevetése követi. Úgy látszik, a sors most már azt akarja boldog legyek…

(Tessa)

(Simple Plan - Jet Lag ft. Natasha Bedingfield)

Nem hittem el, hogy komolyan a régi riválisom áll az ajtómban. Annyira jól elvoltam, amikor már nem találkoztam vele és most újra itt van és újra pokollá teszi majd az életemet, mert hát biztos nem azért jött, hogy a régi sebeket letisztázzuk és tiszta lappal kezdjük az egészet, mert ennek az esélye már abban a pillanatban elszállt, amikor megláttam őt az ajtómban és megszólalt. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült annyi éven keresztül türtőztetnem magam, hogy ne verjem meg a velem szembeni viselkedése miatt. Bár nagy a gyanúm, hogy azért nem támadtam rá sosem, mert ő volt az árvaház kedvence a tesójával együtt így kettő az egy ellen harc lett volna, miben csak én jártam volna rosszul.

-          Be sem akarsz hívni? – rég nem látott ellenfelem kérdő hangon nézett felém, kezét pedig csípőjére rakta, így még jobban kiemelve azt, hogy a farmernadrágja körülbelül két számmal kisebb rá.

-          Ne haragudj, de nagyon sok dolgom van, és nem nagyon érek rá csevegni. – próbáltam nem nagyon szemét módon lekoptatni, de elégé meglepődtem azon, hogy már az elején nem küldtem el egy melegebb éghajlatra, ahogy azt Sandy megérdemelte volna.

-          Szóval leegyszerűsítve nem akarsz behívni. Értem én. – Sandy játszotta a sértődöttet engem pedig kicsit sem hatott meg a színházba nem illő színészi játéka.

-          Az mondtam, hogy sok dolgom van, nem pedig azt, hogy nem akarlak látni szóval kérlek ne keverd a kettőt. Most pedig, ha nem gond én mennék, mert egyedül hagytam a kicsit a konyhában. – már zártam volna be az ajtót, amikor Sandy előjött az újabb kérdésével.

-          Szóval nincs, aki segítsen a gyerekkel? Hát persze ki is segítene, mikor a férjeddel rosszba vagy. – erősen feszegette a magánéleti határaimat és ezt egy kicsit sértésnek vettem szóval próbáltam most már bunkó módon lepattintani magamról a rég nem látott tesómat, mert hát az örökbefogadás miatt mi tesók lettünk.

-          Nem tartozik rád ez az én magánéletem és akkor sem veled fogom megtárgyalni, ha egyszer ki szeretném teregetni a szennyest a nagyvilágnak. Szóval légy szíves hagy békén és tűnj el. – hangomat nem szerettem volna nagyon megemelni Cata miatt. El sem akartam képzelni, hogy mit csinálhat már odabent egyedül a csöppségem.

-          Hát akkor nem osztom meg veled azt, amit a férjedről megtudtam. Te akartad. Én úgy jöttem ide, hogy kedves leszek, és ha már én juttattalak ide, ebbe a flancos életmódba, akkor továbbra is ápolgatom az életed. – nem tudtam elképzelni, hogy mire is gondol az előbbi mondata miatt, de nem is akartam tudni. Jobb volt nekem nélküle és nincs szükségem arra, hogy elmondja a hülye pletykáit, amit a férjemről tudott meg. Csak az a baj, hogy kíváncsiság nagyúr, nálam pedig ez a dolog még nagyobb fordulatszámon működik.

-          Honnan tudhatnál te bármit is a férjemről. Californiában van, az összes tévéadón mutatták. Tehát, ha nem Californiából jössz, akkor nem tudhatsz róla semmit. – egyhangos kacaj hagyta el Sandy száját, majd a vállamat arrébb lökve a nappalim felé vette az irányt, majd amint beért a helységbe otthonosan helyet foglalt.

-          Nagyon lemaradsz a világ eseményeiről, ha csak itt ülsz a négy fal között és várod, hogy a sült galamb a szádba repüljön. Úgy látom még mindig az a csendes nyámnyila Tessa vagy, aki voltál. – nem hittem volna, hogy valaha is egy agresszív lélek lesz belőlem, de legszívesebben egy jobb egyenes egyedüli gazdájává neveztem volna ki Sandyt.

-          Ha sértegetni jöttél el is mehetsz, nem vagyok kíváncsi rád, ha pedig meggondolom magam nem hozzád megyek, hanem egy híres újságíróhoz, akiről tudom, hogy csak lejáratni tudja az embereket. Szóval, ha nem szeretnél semmit mondani, akkor köszönöm a látogatásod, de nem tartok igényt tovább a társaságodra. – nagyon szépen megfogalmaztam a mondatomat Sandy felé, csak a vége felé már féltem, hogy a lemaradt szókincstárában megtalálhatóak-e azok a szavak, amiket használtam.

-          Na jó elmondom, amit tudok, de csak azért, mert a fogadott testvérem vagy. – „Hála istennek, hogy csak a fogadott tesóm vagy, ha az igazi lennél már megvertelek volna vagy öngyilkossággal próbálkoztam volna, vagy az újabb opció az, hogy te már régen elvetted volna mindenem, mint a régi időkben.” – A férjedről már mindenki tudja, hogy visszajött csak az nem, aki vak és még nem járt az utcán. Na, de én most megyek és hagylak őrlődni az érzéseiddel. Nyugi kitalálok egyedül is nem kell kíséret. Majd még kereslek tesókám. Na, pá. – legszívesebben a szőke póthajánál fogva ráncigáltam volna vissza Sandyt, de volt bennem annyi önmegtartóztatás, hogy ne menjek neki és ne szabadítsam fel a bennem rejlő agresszivitást, főleg nem az anyai félét.

(Owl City, Carly Rae Jepsen - Good Time)

Körülbelül futottam vissza Catához majd miután megnéztem, hogy semmi baja nem lett azon kezdtem el agyalni, amit mondott. Hogy tényleg visszajött-e Roni és ha igen, akkor miért nem jött el ide vagy miért nem láttam őt. Vagy lehet, hogy a parkban látott arcok igaziak voltak. Á az biztos, hogy nem. Nem voltak valósághűek és amúgy is Ronaldo miért mászkálna mindenhová Ramosal. Apropó Ramos az agyam vajon, hogy reagálna Roni jelenlétében, ha feldobódna a megcsalás téma?! Mert annyi biztos, hogy nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van tehát a szemébe biztos, hogy nem tudnék belenézni, de vajon tényleg megcsalt ő is Irinával, vagy csak a sajtó szokás szerint felkapta a nagy hírt és ennyi? Annyi sok kérdésem van, és még lenne is egy pár, amikre sajnos nem kapok választ pedig mennyivel könnyebb lenne úgy a dolog, ha egy kis hang a fejemben válaszolna a feltett kérdéseimre. Az biztos, hogy már rég rájöttem volna, hogy mi a helyes út.

-          Gyere Cata most megyünk szépen megmosakodunk, mert körülbelül úgy ettél, hogy csodálkozom, hogy a plafon, hogy ne lett piszkos. – nevettem, aminek hatására Cata is nevetni kezdett nekem pedig ismételten Roni jutott az eszembe. Persze Catáról és a mosolyáról ki más is juthatna az eszembe.

-          Helló, megjöttem. – Matías. Talán ő többet tud erről a Ronis ügyről és nem kell az alaptalan pletykáknak bedőlnöm.

-          Itt vagyunk az emeleten. – a gyerekszoba fürdőjébe mentünk, ami ugye teljesen Catának volt beépítve.

-          Sziasztok. – Matí mosolyogva lépett be az ajtón, majd a kiságy melletti fotelba helyet foglalt és minket nézet. Az arcáról nem tudtam leolvasni, hogy hogyan is érez, így nem tudtam azt sem megfejteni, hogy mi történt vele a kórházban. – Ki volt az a csaj, aki akkor jött, amikor én mentem? – érdeklődése ismét borús kedvre derített, de próbáltam ezt elfedni.

-          Az árvaházi örökbefogadás után tesók lettünk, de világéletemben utáltam a csajt és ő is utált engem. Ő intézte úgy a dolgokat, hogy elküldjenek az akadémiára. Nagyon utáljuk egymást az a lényeg és ezért nem tudom neki elhinni, amit mondott. – kicsi szünetet hagytam, hogy hátha Matí megkérdezi, hogy mit mondott, de mivel nem tette folytattam. – Azt mondta, hogy Roni visszajött Madridba, de nem tudom, hogy hihetek-e neki azok után, hogy kisebb korunkban is folyton átvágott és keresztbe tett nekem. Nem tudsz erről a dologról valamit? – segélykérően néztem barátom felé, aki a választ gyorsan letudta.

-          Nem, semmit. – nem vártam hosszabb választ, vagyis de hosszabb választ vártam, de tudhattam volna, hogy ennyivel is el lehet intézni.

-          És mi volt a kórházban? - ez a téma is eléggé foglalkoztatott, mert mégis csak rólam volt szó egy picit.

-          Bevittem a papírokat. Megnézték őket aztán nyomkodtak valamit a számítógépen, majd megállapították, hogy már nincs szükséged huszonnégy órás felügyeletre. Kiírták a papírokat aztán most alá kéne írnod őket. – kicsit szomorú hangnembe váltott nekem pedig nagyon rosszul esett, hogy vége ennyi volt. Már gondolkodtam rajta, hogy milyen lesz az amikor Matí nem lesz itt, hogy segítsen, de nem gondoltam volna, hogy máris megtudom milyen érzés. – De nem hoztam el a papírokat, mert felmondtam. Végiggondoltam a magánrendelős ajánlatodat és egyszerűen sokkal jobb ajánlatnak tűnik, mint a kórházi meló. – teljesen feldobódtam egy pillanat alatt, amint meghallottam a hírt, hogy a barátom végre felmondott. Caatat már beraktam a kiságyba a játékai közé, hogy kijátszhassa magát, én pedig egy ölelés ereéig Matíashoz mentem.

-          Gratulálok a sajátrendelő ötletéhez. Remélem minden remekül fog elsülni. – nagy mosollyal az arcomon gratuláltam aztán folytattam a gondolkodást. – Holnap vagy még ma délután elmegyünk egy ingatlanirodához és kérünk pár ajánlatot a rendelő helyének. – lehet kicsit túlpörögtem, de imádom, ha minden úgy megy és olyan tempóban, ahogyan én szeretném.

-          Rendben, akkor előtte elviszem a cuccaimat. Aztán nekem jó a mai nap is. – „Elviszi a cuccait?” Nem értettem a kifejezést ezért kénytelen voltam rákérdezni.

-          Milyen cuccokat viszel és hova? – kérdő hangnemem egy kis félelem is volt, mert nem akartam, egyedül maradni.

-          Nem szeretnék tovább a nyakadon élősködni szóval hazamegyek. – egy apró mosolyt erőltetett az arcára, ami látszott, hogy csak egy álca volt.

-          Nem fogsz elmenni sehová. Addig maradsz, ameddig akarsz, és így én sem leszek egyedül Catával. Ráadásul a karrieremben is szükségem van a segítségedre. – nem hittem volna, hogy ennyire kötődöm Matíashoz, de amikor kimondta, hogy el akar költözni körülbelül olyan érzés hasított belém, mintha pofán csaptak volna. Egy szóval nagyon kellemetlen érzés volt.