Chapter 39.

Sziasztok!
Egy nap késéssel, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük tetszeni fog és kapunk pár kritikát. Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(The Fray-Never say never [magyar])

Megpaskolva az arcát nem foglalkozom azzal, hogy csupán törölközőben vagyok, kibicegve a többiekhez a szabad tusoló felé mutatok. A fél csapat bevonul, viszont Sergio lesokkolt tekintettel lép vissza közénk. Arca falfehér, nadrágja igen szűkös. Mosolyom elég halvány, de őszintesége megmaradt. Ronaldo mellettem ül, szemeimet figyeli, gondolom elég nagy megpróbáltatás neki nem férjem előtt elkezdeni a mustrálást, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy két méterrel arrébb vonszoljam magam. Marcelo szokásához híven fejére húzza mezét, Özil pedig a padlót szuggerálja. Szegényeket azért most jelen pillanatban kicsit sajnálom, de ha már bevállaltam helyettük a plusz munkát, ennyit kibírnak. Megfogva falatnyi bugyimat, a törölköző alá felhúzom, melltartómat pedig bekapcsolva, kihúzom alóla a puha anyagot. Gyors nadrágkutatás után elfedem testemet egy szövet rövidnadrággal, majd egy feliratos atlétába bújva összeroskadok a portugál mellett.

-          Sajnálom. –értetlen tekintettel néznek rám.

-          Mégis mit? Hogy megmentetted a seggünket a szenvedéstől? –apró bólintásom meglepi őket.

-          Jaj, mármint nem. Sajnálom, hogy így sem tudtam ezt az egészet elkerülni. –csalódottságom talán fáradságom miatt alakult ennyire könnyen ki, de már nincs időm megfejteni, ugyanis a fürdő felszabadult, csapattársaim elköszönve tőlünk, lelépnek. Gondolom, mindenki megy kiheverni ezt a két óra izzasztó szenvedést. Ronaldo óvatosan tarkón csap, meglepődöttségemben egy szó sem jön ki a számon. Mindannyian bemennek tusolni, lábaimat felrakva a padra, elnyúlok, és egy pillanatra becsukom a szemem.

Sergioval az előbb történt közjátékunk segített egy kicsit kibontani a kuszább fonalakat. Fontos vagyok neki, és képes rám várni. Bár rengetegszer tudatta már velem ezt a tényt, viszont nem hallottam meg mondandóját. Nem figyeltem rá eléggé, ezért is érzem magamat hibásnak. Magammal törődtem egész házasságunk alatt, és erre a mai edzésen jöttem rá. Soha nem voltam az a típus, aki önkényesen a saját nézeteit tartja szem előtt. Ő mindig érdeklődött lelki állapotom után, de rendszerint elutasítottam közeledését. Viszont a baba téma felmerülésénél mégis őt okoltam. Őt hibáztattam, pedig csak egy gondolatát mondta ki. Azt a gondolatot, amit szeretett volna teljesíteni, de én inkább megsértődtem, és elrohantam. Ahelyett, hogy felnőtt módjára megbeszéltük volna a történéseket, és a célokat. Lehet hamarosan fel kell adnom karrieremet, és ott vagyok, ahol a part szakad. Se szerető férj, sőt még párkapcsolat se. Ahogy az életemnek sem élhetek, és ki tudja? Egy napon talán egyedül fogok maradni a macskákkal, ahogy Fabregas is mondta. Viszont neki is sokat köszönhetek, rengeteg dolgot tett azért, hogy jobb színben lássam a világot. Mind a két fiú mellett rengeteg érvem van, agyam viszont minduntalan egyetlen nevet zeng.

Annyira érdekesek az álmok. Néha a megváltó megkönnyebbülést hozzák számunkra, olykor viszont még nehezebbé teszik az életünket. Rengeteg álomfajta létezik, én az utóbbi időben szerencsére a jobbakat fogtam ki. Testem elnehezül, agyam felmondja a szolgálatot, mély álomba merülve pihentetem szervezetem.

(Ramos)

(Jason Derulo - It Girl [magyar])

Megpillantva szerelmemet az öltöző padján, őszinte mosoly kúszik arcomra. Mindig is édes volt, ahogy elaludt, és ez fél év alatt sem változott. Apró félmosoly található ajkain, vékony testét nem fenyegeti a leesés. Imádom ezt a nőt, valahogy vissza kell szereznem. Bár most úgy gondolok rá, mint egy tárgyra, és nem, mint egy érző lélekre. Homlokon csapva magam elindulok holmim felé, ruháinkat összedobálva vállaimra veszem a sporttáskát. Csapattársaim érdeklődve tekintenek végig párosunkon, leguggolva mellé kisöpröm arcából újdonsült frufruját. Vonásai békések, és nyugodtak, viszont érintésem következtében elkezd mocorogni. Percekig bámulva, még mindig el tudok csodálkozni szépségén. Ő az egyedüli a világon, számomra senki más nem létezik már. A Tessaval folytatott afféromat is az alkohol számlájára írom, de sajnos felejteni nem könnyű. Aznap hihetetlen csalódottságot láttam szerelmem arcán átsuhanni, pedig ezt nem akartam soha sem elérni nála.

-          Még mindig szereted, igaz? –portugál hangja utat tör elmémen keresztül, felfogva kérdését halkan suttogni kezdek.

-          Nincs olyan, hogy még mindig. Egész életemben arra a nőre vártam, aki képes lefoglalni, és megérteni. Elfogadni olyannak, amilyen vagyok. És ez a nő most itt van előttem, mégis türtőztetnem kell magam. Számomra ő már az életet jelenti Cris. –monológom végére kezeim ökölbe szorulnak, viszont szerelmem egyetlen nevet mond ki mosollyal ajkain.

-          Sergio. –hitetlen pillantásomat barátaimra emelem, Ronaldo keze a vállamon pihen.

-          Igen, jól hallottad. Na, add ide a táskátokat, te pedig fogd Larit. –levéve a pántokat kezébe helyezem, majd óvatos mozdulatokkal az angol lány lábai, valamint háta alá nyúlok, és felemelem. Régen volt már kezeimben, viszont súlya mintha csökkent volna. Kulcscsontja szokatlanul erősebb hatást vált ki új haja mellett, valami hatalmas problémával küzd. Karjai ölében nyugszanak, viszont jobb ujjaival pólómba markol. Mosolyom levakarhatatlan, az utóbbi időben soha nem voltam még ilyen boldog.

Kilépve az öltözőből elköszönünk az edzőktől, Mou derűs pillantással viszonozza a kezeimben alvó lány helyzetét. Vidáman indulunk el a parkoló felé, Ronaldo Lari kulcsait forgatja ujjai között. Csomagtartóba berakva a két sporttáskát, intés után elköszönnek. Szerelmemet berakva az anyósülésre, próbálom csendesen becsapni ajtaját, majd helyet foglalva mellette, a régi időkre emlékezek vissza. Rengetegszer kerültünk hasonló helyzetbe, hiszen igaz én is fáradt voltam, de készülődésem alatt Lari mindig elaludt. Nem lassúságom, hanem szellemi állapota miatt.

Leparkolva a feljárón kinyitom a bejárati ajtót, majd visszaszaladva Larihoz, óvatosan kiveszem az ülésről, és egy gombnyomás segítségével, az egész autót riasztórendszerrel zárom le. Tessa pillantását elkapva nyomban besietek. Tekintve arra, hogy várakozó stádiumba helyeztem kapcsolatunkat, egy vendégszoba felé araszolok. Óvatosan lefektetve az ágyra, leveszem cipőjét, majd a vékony takarót ráhúzva, szájára egy apró csókot adok. Mocorogva fordul oldalára, hangos sóhajtása megmosolyogtat. Még csak fél öt, de a fáradság rajtam is kifog. Átballagva régi szobánkba, nyugovóra térek. Levéve cipőmet és pólómat, halottként dőlök be a puha matracra. A hatalmas franciaágy két embernek lett kitalálva, és a mai napig reménykedem abban, hogy visszatér hozzám.

(Westlife - Us Against the World [magyar])

Szemeim percek alatt csukódnak le, ezzel is megalapozva estémet. Az ember álmában minden lehetséges. Szerelmem mosolyogva szalad felém egy rúgott gólja után. Kezével csettint egyet, majd három szaltó után megáll előttem. Végigsimít arcomon, majd formás ajkaival felém közelít. Arca hirtelen átváltozik, a hosszú barna göndör haj először meglep, majd lesokkol. Próbálok menekülni karjai elől, de minduntalan nyakam köré fonódnak. Szemem sarkából oldalra pillantva meglátom feleségemet, amint belép a stadionba. Könnyes tekintete észhez térít, viszont gyűrűjét levéve ujjáról messzire hajítja. „Vége Sergio, vége…”

Végszavára riadok fel, külsőm zilált, mellkasom gyorsan emelkedik, viszont meglepődöttségem miatt még levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra. Törékeny teste mellettem fekszik, arca valamint jobb keze mellkasomon pihen. Végigsimítva hosszú haján meggyőződöm arról, hogy nem a szemem káprázik. Igazából ez már fél siker, ugyanis valami miatt nálam kötött ki. Egy olyan dolog, álom, vagy gondolat vonzotta hozzám, amit nem tud elfelejteni. Óvatosan megfogva kezét felemelem, majd kibújva alóla a vendégszoba felé tartok. A helységből kiszűrődő ütemes zenélés hívja fel a figyelmemet telefonjára, belépve az ajtón a világító készülék felé indulok. Fabregas neve villog a képernyő részen, viszont a fenti apró gombot megnyomva, elzárom magam elől a kísértés forrását. Nem fogok üzenetekben turkálni, ahogy a híváslistát sem fogom végiggörgetni, viszont ahhoz az kell, hogy ne is férjek hozzá. Nem szeretném már most tönkretenni a kezdetleges bizalmát.

-          Mit csinálsz itt? –halk hangja derült égből villámcsapás most számomra, nem gondoltam volna, hogy felkel.

-          Csörgött a telefonod, nem akartam, hogy felébresszen. Nem vagy éhes? –szívből jövő mosolya az én arcomra is derültséget sugároz, felé lépve beletúrok hajába.

-          Van még gyümölcs? –halk nevetése zene füleimnek, puszit adva arcára kézen fogom, és egészen a konyháig húzom. Felkapcsolva a villanyt, a hűtőben található összes kedvenc gyümölcsét magam elé veszem, és hozzálátok a saláta készítéséhez. –Nem szükséges, jó úgy is! –megfogva kezemet megállít a mozgásban, agyamban a vészcsengők megszólalnak, de már nem tudok uralkodni magamon. A pultnak préselve mélyen szemébe nézek, végigsimítva oldalán, tekintetemmel követem ujjaim útját. Körmeivel végigkarmol hátamon.

-          Nagyon a határaimat feszegeted. –fülébe suttogva apró puszikat adok bőrére, minden érintésemet libabőrök követik.

-          Éhes vagyok. –nevetve távolodok el tőle, csillogó tekintete minduntalan testemen köt ki. Felül a pultra, és onnan figyeli tovább munkálkodásomat.

-          Ha így szuggerálsz, le fogom vágni az ujjamat.

-          Kár lenne értük. –ökölbe szorítva kezemet megpróbálom kijelentését elengedni fülem mellett. Nem vagyok most vevő csipkelődésére, túlságosan is közel van most hozzám. Az eper szárát letépve belerakom a tálba, mire a vékony barna ujjak ki is lopják onnan.

-          Ha tudtam volna, nem csinálok mosatlant. –haját baloldalra helyezve felém hajol, majd kezemből kivéve egy újabb piros gyümölcsöt, szájához emeli.

-          Ha jó fiú leszel, hagyok neked is. –arcán található kis gödröcskék mosolyt csalnak arcomra, hatalmas barna szemei sürgetően pillantanak kezemre. A következő adag gyümölcsöt én eszem meg, mire sértődött tekintettel néz rám. –Azt mondtam, hogy ha jó leszel adok, nem azt, hogy ehetsz belőle. –karjait összefonja mellkasa előtt, így most úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás.

-          Csak leteszteltem, hogy nem mérgező-e, ugyanis ezt nem én vettem, hanem tegnap Marceloék. –kacsintva egyet, a kést újra kezembe veszem, majd hozzálátok a maracujához. Kezemből kivéve a gyümölcsöt, szájához emeli, és csukott szemmel harap bele. Vagy nagyon éhes, vagy fáradt, de enni akar. Igazából ez az-az étel, amit bármikor képesek lennénk befalni. Tekintve arra, hogy sportolók vagyunk, úgy nagyon édességet nem fogyaszthatunk. Gondolatmenetem végére megérzem ajkait enyémen, de csak egy pillanat műve az egész.

-          Mondtam, hogy ha jó leszel, adok. –mosolya levakarhatatlan, kisgyerek módjára helyezi vissza magát kiinduló pozíciójába. Tekintve arra, hogy a finomságok elfogytak, a mosatlant a gépbe helyezem. –Majd reggel elintézzük, gyere, menjünk aludni. –apró kezét tenyerembe csúsztatja, majd a lépcsősor felé húzva betámasztok. Megrántva karját magamhoz húzom, mélyen a szemébe nézve elterelem figyelmét. Térde alá nyúlva másodpercek alatt kapom fel az ölembe, sikítását nevetése követi. Úgy látszik, a sors most már azt akarja boldog legyek…

(Tessa)

(Simple Plan - Jet Lag ft. Natasha Bedingfield)

Nem hittem el, hogy komolyan a régi riválisom áll az ajtómban. Annyira jól elvoltam, amikor már nem találkoztam vele és most újra itt van és újra pokollá teszi majd az életemet, mert hát biztos nem azért jött, hogy a régi sebeket letisztázzuk és tiszta lappal kezdjük az egészet, mert ennek az esélye már abban a pillanatban elszállt, amikor megláttam őt az ajtómban és megszólalt. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült annyi éven keresztül türtőztetnem magam, hogy ne verjem meg a velem szembeni viselkedése miatt. Bár nagy a gyanúm, hogy azért nem támadtam rá sosem, mert ő volt az árvaház kedvence a tesójával együtt így kettő az egy ellen harc lett volna, miben csak én jártam volna rosszul.

-          Be sem akarsz hívni? – rég nem látott ellenfelem kérdő hangon nézett felém, kezét pedig csípőjére rakta, így még jobban kiemelve azt, hogy a farmernadrágja körülbelül két számmal kisebb rá.

-          Ne haragudj, de nagyon sok dolgom van, és nem nagyon érek rá csevegni. – próbáltam nem nagyon szemét módon lekoptatni, de elégé meglepődtem azon, hogy már az elején nem küldtem el egy melegebb éghajlatra, ahogy azt Sandy megérdemelte volna.

-          Szóval leegyszerűsítve nem akarsz behívni. Értem én. – Sandy játszotta a sértődöttet engem pedig kicsit sem hatott meg a színházba nem illő színészi játéka.

-          Az mondtam, hogy sok dolgom van, nem pedig azt, hogy nem akarlak látni szóval kérlek ne keverd a kettőt. Most pedig, ha nem gond én mennék, mert egyedül hagytam a kicsit a konyhában. – már zártam volna be az ajtót, amikor Sandy előjött az újabb kérdésével.

-          Szóval nincs, aki segítsen a gyerekkel? Hát persze ki is segítene, mikor a férjeddel rosszba vagy. – erősen feszegette a magánéleti határaimat és ezt egy kicsit sértésnek vettem szóval próbáltam most már bunkó módon lepattintani magamról a rég nem látott tesómat, mert hát az örökbefogadás miatt mi tesók lettünk.

-          Nem tartozik rád ez az én magánéletem és akkor sem veled fogom megtárgyalni, ha egyszer ki szeretném teregetni a szennyest a nagyvilágnak. Szóval légy szíves hagy békén és tűnj el. – hangomat nem szerettem volna nagyon megemelni Cata miatt. El sem akartam képzelni, hogy mit csinálhat már odabent egyedül a csöppségem.

-          Hát akkor nem osztom meg veled azt, amit a férjedről megtudtam. Te akartad. Én úgy jöttem ide, hogy kedves leszek, és ha már én juttattalak ide, ebbe a flancos életmódba, akkor továbbra is ápolgatom az életed. – nem tudtam elképzelni, hogy mire is gondol az előbbi mondata miatt, de nem is akartam tudni. Jobb volt nekem nélküle és nincs szükségem arra, hogy elmondja a hülye pletykáit, amit a férjemről tudott meg. Csak az a baj, hogy kíváncsiság nagyúr, nálam pedig ez a dolog még nagyobb fordulatszámon működik.

-          Honnan tudhatnál te bármit is a férjemről. Californiában van, az összes tévéadón mutatták. Tehát, ha nem Californiából jössz, akkor nem tudhatsz róla semmit. – egyhangos kacaj hagyta el Sandy száját, majd a vállamat arrébb lökve a nappalim felé vette az irányt, majd amint beért a helységbe otthonosan helyet foglalt.

-          Nagyon lemaradsz a világ eseményeiről, ha csak itt ülsz a négy fal között és várod, hogy a sült galamb a szádba repüljön. Úgy látom még mindig az a csendes nyámnyila Tessa vagy, aki voltál. – nem hittem volna, hogy valaha is egy agresszív lélek lesz belőlem, de legszívesebben egy jobb egyenes egyedüli gazdájává neveztem volna ki Sandyt.

-          Ha sértegetni jöttél el is mehetsz, nem vagyok kíváncsi rád, ha pedig meggondolom magam nem hozzád megyek, hanem egy híres újságíróhoz, akiről tudom, hogy csak lejáratni tudja az embereket. Szóval, ha nem szeretnél semmit mondani, akkor köszönöm a látogatásod, de nem tartok igényt tovább a társaságodra. – nagyon szépen megfogalmaztam a mondatomat Sandy felé, csak a vége felé már féltem, hogy a lemaradt szókincstárában megtalálhatóak-e azok a szavak, amiket használtam.

-          Na jó elmondom, amit tudok, de csak azért, mert a fogadott testvérem vagy. – „Hála istennek, hogy csak a fogadott tesóm vagy, ha az igazi lennél már megvertelek volna vagy öngyilkossággal próbálkoztam volna, vagy az újabb opció az, hogy te már régen elvetted volna mindenem, mint a régi időkben.” – A férjedről már mindenki tudja, hogy visszajött csak az nem, aki vak és még nem járt az utcán. Na, de én most megyek és hagylak őrlődni az érzéseiddel. Nyugi kitalálok egyedül is nem kell kíséret. Majd még kereslek tesókám. Na, pá. – legszívesebben a szőke póthajánál fogva ráncigáltam volna vissza Sandyt, de volt bennem annyi önmegtartóztatás, hogy ne menjek neki és ne szabadítsam fel a bennem rejlő agresszivitást, főleg nem az anyai félét.

(Owl City, Carly Rae Jepsen - Good Time)

Körülbelül futottam vissza Catához majd miután megnéztem, hogy semmi baja nem lett azon kezdtem el agyalni, amit mondott. Hogy tényleg visszajött-e Roni és ha igen, akkor miért nem jött el ide vagy miért nem láttam őt. Vagy lehet, hogy a parkban látott arcok igaziak voltak. Á az biztos, hogy nem. Nem voltak valósághűek és amúgy is Ronaldo miért mászkálna mindenhová Ramosal. Apropó Ramos az agyam vajon, hogy reagálna Roni jelenlétében, ha feldobódna a megcsalás téma?! Mert annyi biztos, hogy nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van tehát a szemébe biztos, hogy nem tudnék belenézni, de vajon tényleg megcsalt ő is Irinával, vagy csak a sajtó szokás szerint felkapta a nagy hírt és ennyi? Annyi sok kérdésem van, és még lenne is egy pár, amikre sajnos nem kapok választ pedig mennyivel könnyebb lenne úgy a dolog, ha egy kis hang a fejemben válaszolna a feltett kérdéseimre. Az biztos, hogy már rég rájöttem volna, hogy mi a helyes út.

-          Gyere Cata most megyünk szépen megmosakodunk, mert körülbelül úgy ettél, hogy csodálkozom, hogy a plafon, hogy ne lett piszkos. – nevettem, aminek hatására Cata is nevetni kezdett nekem pedig ismételten Roni jutott az eszembe. Persze Catáról és a mosolyáról ki más is juthatna az eszembe.

-          Helló, megjöttem. – Matías. Talán ő többet tud erről a Ronis ügyről és nem kell az alaptalan pletykáknak bedőlnöm.

-          Itt vagyunk az emeleten. – a gyerekszoba fürdőjébe mentünk, ami ugye teljesen Catának volt beépítve.

-          Sziasztok. – Matí mosolyogva lépett be az ajtón, majd a kiságy melletti fotelba helyet foglalt és minket nézet. Az arcáról nem tudtam leolvasni, hogy hogyan is érez, így nem tudtam azt sem megfejteni, hogy mi történt vele a kórházban. – Ki volt az a csaj, aki akkor jött, amikor én mentem? – érdeklődése ismét borús kedvre derített, de próbáltam ezt elfedni.

-          Az árvaházi örökbefogadás után tesók lettünk, de világéletemben utáltam a csajt és ő is utált engem. Ő intézte úgy a dolgokat, hogy elküldjenek az akadémiára. Nagyon utáljuk egymást az a lényeg és ezért nem tudom neki elhinni, amit mondott. – kicsi szünetet hagytam, hogy hátha Matí megkérdezi, hogy mit mondott, de mivel nem tette folytattam. – Azt mondta, hogy Roni visszajött Madridba, de nem tudom, hogy hihetek-e neki azok után, hogy kisebb korunkban is folyton átvágott és keresztbe tett nekem. Nem tudsz erről a dologról valamit? – segélykérően néztem barátom felé, aki a választ gyorsan letudta.

-          Nem, semmit. – nem vártam hosszabb választ, vagyis de hosszabb választ vártam, de tudhattam volna, hogy ennyivel is el lehet intézni.

-          És mi volt a kórházban? - ez a téma is eléggé foglalkoztatott, mert mégis csak rólam volt szó egy picit.

-          Bevittem a papírokat. Megnézték őket aztán nyomkodtak valamit a számítógépen, majd megállapították, hogy már nincs szükséged huszonnégy órás felügyeletre. Kiírták a papírokat aztán most alá kéne írnod őket. – kicsit szomorú hangnembe váltott nekem pedig nagyon rosszul esett, hogy vége ennyi volt. Már gondolkodtam rajta, hogy milyen lesz az amikor Matí nem lesz itt, hogy segítsen, de nem gondoltam volna, hogy máris megtudom milyen érzés. – De nem hoztam el a papírokat, mert felmondtam. Végiggondoltam a magánrendelős ajánlatodat és egyszerűen sokkal jobb ajánlatnak tűnik, mint a kórházi meló. – teljesen feldobódtam egy pillanat alatt, amint meghallottam a hírt, hogy a barátom végre felmondott. Caatat már beraktam a kiságyba a játékai közé, hogy kijátszhassa magát, én pedig egy ölelés ereéig Matíashoz mentem.

-          Gratulálok a sajátrendelő ötletéhez. Remélem minden remekül fog elsülni. – nagy mosollyal az arcomon gratuláltam aztán folytattam a gondolkodást. – Holnap vagy még ma délután elmegyünk egy ingatlanirodához és kérünk pár ajánlatot a rendelő helyének. – lehet kicsit túlpörögtem, de imádom, ha minden úgy megy és olyan tempóban, ahogyan én szeretném.

-          Rendben, akkor előtte elviszem a cuccaimat. Aztán nekem jó a mai nap is. – „Elviszi a cuccait?” Nem értettem a kifejezést ezért kénytelen voltam rákérdezni.

-          Milyen cuccokat viszel és hova? – kérdő hangnemem egy kis félelem is volt, mert nem akartam, egyedül maradni.

-          Nem szeretnék tovább a nyakadon élősködni szóval hazamegyek. – egy apró mosolyt erőltetett az arcára, ami látszott, hogy csak egy álca volt.

-          Nem fogsz elmenni sehová. Addig maradsz, ameddig akarsz, és így én sem leszek egyedül Catával. Ráadásul a karrieremben is szükségem van a segítségedre. – nem hittem volna, hogy ennyire kötődöm Matíashoz, de amikor kimondta, hogy el akar költözni körülbelül olyan érzés hasított belém, mintha pofán csaptak volna. Egy szóval nagyon kellemetlen érzés volt.