Chapter 38.

Sziasztok!
Kicsit ismét megkésve, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük mindannyian kiélvezitek az iskola kezdésig megmaradt két hetet.:) További jó pihenést!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Drake feat. Kanye West, Lil Wayne & Eminem - Monster )

Az izmaim égnek a megterheléstől, de még nem adhatom fel. Tizenhatodik kört megkezdve, mutogatással bíztatom csapattársaimat a folytatásra. Az utóbbi időben inkább a lazább edzések jellemezték mindennapjainkat, így kicsit eltespedve estünk neki a mai napnak. Ráadásul a másnapos focistákkal nehezebb összehangolódni, de ha valaki lemarad, hátrafutok, és Ikerrel együtt noszogatjuk a népet. Gyorsítva tempómon beérem Ronaldot, aki színészi tehetségét elővéve vonaglik a pálya szélén, persze mindezt két lábon teszi. Rácsapva fenekére sprintelni kezdek, ha van egy kis versenyszellem, könnyebben átvészelem a maradék kilenc kört. Igazából, ha nem vállaltuk volna fel tettünket, vagy nem ittunk volna előző este, nem kaptunk volna tizenötnél többet. De ennek hála most ez megsokszorozódott, de ezt is kibírjuk. A portugál nyomomban van, a háttérben többen felnevetnek halk sikkantásom miatt. Elérve Mourinhot nagyobb fordulatszámmal veszem be a kanyart, így kicsúszva a táblák közelébe, simán elérem a fotósoknak fenntartott helyet. Tüdőm sípol, viszont agyam a holnaputáni találkozóra koncentrál. Ott nagyobb összpontosítást igényel a kezdő keret, és ha sérülésmentesen lehozom a meccset, kilencven perc folyamatos futásra lesz szükségem.

Sokan nem tartják a lányokat megfelelőnek egy férfi keretbe. Hogy miért? Kisebb állóképesség, több nyafogás. Legalábbis a külsős kritikusok így vélik, de ezeket azok jelentik ki, akiknek a második emeletre való fellépcsőzés már gondot okoz. Ezért nem értettem soha az embereket. Milyen jogon beszélnek badarságokat?! Ha egy elhibázott helyzet sokat ér, a játékosokat jobban megviseli, mint a drukkereket. És ezeket még a szóviccek, a sajtó, valamint a fikázások követik, ami nem éppen önbizalom növelő.

Lefutva a huszonöt kört, teljes magabiztossággal állok meg edzőm előtt, a fáradság egyetlen tünetét sem mutatva. Megtanultam az évek alatt, aki nem bírja, vagy próbálkozzon jobban, vagy adja fel. Én inkább az első csoportba sorolnám magam, ugyanis számomra nem létezik lehetetlen, csak tehetetlen.

-      -    Most következik a lépcsőzés. –többen felhorkantanak, mire Mou mérgesen tekint végig a társaságon. –Hogy mondtátok? Harmincszor le, valamint fel akartok futni?! Hajrá! –kiadva az ukázt arrébb sétál, de még felénk kiabálva mindenkinek elmondja azt a társát, akivel meg kell járnia a poklok poklát. Természetesen én Sergiohoz kerülök, az öreg nem is titkolja, hogy tudja problémámat, és segíteni is akar benne. Beállva egymás mellé várjuk a sípszót, majd rohanva egyesével szedjük a lépcsőfokokat. Mindig is utáltam ezt a foglalkozást űzni, ugyanis kikészíti amúgy sem tökéletes bokámat. Felsóhajtva indulok el lefelé, ha az ember már egy cseppet is meginog, könnyen a füves területen végezheti törött nyakkal. Gondolatmenetem megmosolyogtat, viszont az edző kiabálása felspannol. –Gyerünk kislányok, még az ovisok is ügyesebbek és gyorsabbak. –lehagyva Sergiot, felfelé indulok, félúton pacsira nyújtva kezem. Csuklószorítómmal letörlöm a kósza izzadságcseppeket homlokomról, de egy másodpercre sem állok meg. Ramos belassul, már egy teljes kört verek rá. Már majdnem teljesen feljutok a csúcsra, de inkább visszafutva segítek az éppen induló társamnak.

-          Nem adhatod fel! Kezdőnek kell lenned. –hátánál fogva tolom, lábain az izmok megfeszülve várják az enyhülést. Utolsó kört is megtéve, visszabotladozunk az edzőhöz. A fél csapat elterülne a földön, de Mou hangja még a levegőt is belénk fagyasztja.

-          Kössetek súlyt a bokátokra, - oldalra mutatva Karanka éppen most sétál be a segédeszközeinkkel. -, és két kör futás. –szerintem az előző esetből tanultak, ugyanis inkább magukban pufognak a játékosok. –Lari, neked kettő-kettő kerüljön a lábadra. –magabiztos bólintásom jelen esetben csak egy álca, testem hevesen tiltakozik ez ellen a tett ellen. Páran sajnálnak, de nem tehetnek ellene semmit. Feltéve a bokasúlyt, gyors ütemet diktálok. Mindig is gyűlöltem ezt, ugyanis olyan izomlázat okozott, amit senkinek sem kívánok. Több embert már az összeesés kerülget, ennyire kemény tréninget még soha nem tartottak. Vagy futás volt, vagy lépcsőzés. A kettő együtt nem megy. Mindenem ég, remeg, de nem állok meg, csak akkor, amikor már elértem a második köröm végét is.

-          Mester, most mi következik? –nagy teljesítménynek mondanám már azt, hogy lihegés nélkül ki tudtam ejteni számon ezeket a szavakat. Értetlen tekintettel mér végig, tartásomra tisztelettel néz fel.

-          Casillasszal és Adánnal a kapusedző foglalkozik, a többiek a másik térfélen a Karanka által kialakított szlalom pályán vesznek részt labdával. –a legtöbben felsóhajtanak, majd enyhe mosollyal az arcukon válnának meg a plusz súlytól, de edzőnk rögtön letöri minimális kedvüket is. –Nem mondtam, hogy levehetitek. –morcos hangja a parányi reményt is összetöri bennünk. Átballagva a szlalom részhez, elsőként állok be a sorba. Öt oszlopba osztanak be minket, hozzám Ronaldo, Marcelo valamint Coentrao kerül. Oldalra pillantva felveszem kapusainkkal a szemkontaktust, tekintetük fáradt, zavaros. –Morrison, neked még van időd nézelődni?! –felcsattanva rögtön magára vonja pillantásom.

-          Elnézést Uram! –hangom keményen hat a keletkezett csendben. –Ha valakit büntetni akar, engem büntessen. Ne a többieket!

-          Rendben van. Akkor a többieknek mindössze öt kör van, gyors iramban történő futással vezessétek végig a bóják között a labdát. –felsóhajtva kissé büszke vagyok magamra, legalább tettem valami jót is a mai nap. –Lari, húszszor csinálod ezt végig. –vonakodva ugyan, de határozottan bólintok. Többen felcsattannának ezen a mondaton, de leintve a társaságot, tüzes tekintettel elkezdem a sorozatot. Nem rinyálok, ugyanis édesapám mellett hasonló dolgokat kellett átélnem. Mindig jobban küzdöttem, mint társaim, de ők is kiálltak mellettem. Az első tíz kör még megterhelés nélkül ment, most viszont remegő lábakkal állok fel ismét a kezdő pozícióhoz.

(Dr. Bellido Feat. Papa Joe - Señorita)

-          Képes vagy rá! –a csapat bíztatásképpen megszólal, ami elég erőt ad az induláshoz. Nyolc-nyolc kiló súly található lábamon, ami egyáltalán nem könnyíti meg tettemet. Máskor végigszökkennék a bóják között, de lábamra mázsás súly nehezedik. A gondolatra felnevetek, de rájövök, csak magam alatt vágom a fát. Teljesítve a kiszabott feladatsort, térdeimre támaszkodva várom a további szívatást.

-          Bírod még? –bólintásomat több elégedetlen hang követi, de kihúzva magam tréneremre pillantok. –Rendben. Az akadálypályát összeszedni, páros munka következik. Kettesével indultok, passzolgattok, majd az üres kapura rúgtok. Ebből tíz sorozat van, utána nehezítünk. –félek, most jön az a rész, hogy aki velem van, az megszívja. Kijelölve a párokat a portugál zsenit kapom, de szó sem esik arról, hogy nekünk bármiből is többet kéne csinálni. Ötször én, ötször társam lő kapura, viszont bokám egyre instabilabban tartja testem. –Két támadóval szemben két védő lesz. A lényeg, hogy mindenki legalább háromszor betaláljon a kapuba, félpályától indulunk. –Karanka együtt érző tekintete jelen esetben nem segít rajtam, az izmaim minden mozgás ellen tiltakoznak. Ramos megáll velem szemben, szemem sarkából Ronaldora pillantok, aki Marceloval fog hadakozni. Meghallva a sípszót elindulok a labdával, Sergio tanakodva nézi a lehetőségeket. Pufi felém rohan, hátra sarkazás segítségével átadom a játékszert Ronaldonak. Többen hurrogva pillantanak végig megszokott cselemen, de a focisták annyira fáradtak, hogy nem tudják kellő figyelemmel végigmérni a terepet. Ronaldo lő, a két védő a labda felé lohol. Oldalról beugorva egy könnyed fejessel kapufáról mentem a bőrt, ami átérve a gólvonalon susogva nyugszik meg a hálóban. Én már nem jártam ennyire szerencsésen, ugyanis felkenődve a lécre, hatalmas puffanással érek talajt. Minél előbb véget akarok vetni ennek a kínzásnak, így még ez is elfogadható megmozdulás volt részemről.

-          Jól vagy? –ijedt tekintete testemet pásztázza, hatalmas barna szemei összekapcsolódnak tekintetemmel. Kezét nyújtva felsegít, bőre forró.

-          Természetesen. –halkan nyögök ki egy szót, többet most nem tudnék kipréselni magamból. Támadó társaim próbálkozásai kudarcba fulladnak, mindenkit megfog a kettős védelem.

-          Rendben van emberek, itt befejezzük az edzést. Remélem tanultatok a dologból, és köszönjétek Larinak, hogy a ti hülyeségeteket is magára vállalta. - hálás tekintetek hadával kell szembenéznem, remegő kezekkel csatolom le bokámról a nehezítő elemeket. Hajamból csöpög a víz, mezemet levéve megmutatom a nyilvánosságnak kocka hasamat. Sportmelltartóm jótékonyan takar, így nem kell aggódnom. Beesve az öltöző ajtaján lefekszem a zuhanyzó padlóján, viszont Marcelo még most is poénos kedvében található, csak egy kicsit elfáradt. Megfogva bokámat kihúz az éppen tusoláshoz készülődő focisták közé. Nevetésem következtében hasizmom égni kezd, viszont a látvány magáért beszél. Négykézlábra helyezkedve elkúszom helyemig.

-          Fiúk megvártok, még letusolok, vagy menjek át a másik öltözőbe? –kérdésem erőteljes, tekintve arra, hogy még a légy zümmögését is lehet hallani a helyiségben.

-     -    Csak nyugodtan. –mindenki egy emberként szólal meg, így megfogva egy törölközőt, gondolkodás nélkül sétálok be a fürdő részbe. Kilincsre zárva az ajtót gyors vetkőzésbe kezdek,forró végtagjaim hideg vízért kiáltanak. Ilyenkor általában a jeges fürdő amegfelelő, de ha semmilyen kellék nincs a közelemben, marad a hideg víz. Hajamból kirántva a hajgumit, remegve szállok be az egyik kabinba. Halk sikkantás hagyja el a számat, amikor megérzem a megváltó vizet arcomon, és testemen. Fejemet a zuhanyrózsa alá tartva percekig csak folyatom magamra a vizet, utána észbe kapva tusfürdőt nyomok kezembe. Alaposan végigdörzsölve testemet, combomhoz érve kimasszírozom az ott található izomgörcsöket. Hajamra sampont folyatva gyors mozdulatokkal habosítom fel fejemet, majd csak állva a tus alatt várom, hogy mozdulás nélkül leöblítsem magam. Elzárva a csapot kinyitom az ajtót, de törölközőm helyett egy puha kezet tapintok ki a napsütötte helységben. Hirtelen kezembe tolnak egy puha anyagot, amit magamra csavarva, zavartan lépek ki látogatómhoz. Megpillantva a már megszokott barna szemeket, fáradt mosolyt küldök felé.

-          Nem akartalak zavarni, de a többiek megkértek, hogy szóljak, kicsit siess. Fáradtak és nyűgösek. –végigsimítva arcán kismacskaként bújik érintésem közelébe.

-          Semmi gond. –mellkasára téve vizes kezemet érzem, ahogy szíve egyre gyorsabb tempót vesz fel. Felpillantva arcára, tiszta vágyat látok megcsillanni szemeiben. Apró csókot lehelve ajkára, egyetlen mondatot súgok fülébe. - A kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki…

(Ronaldo)

Most látom csak be, hogy jó ötlet volt visszajönni, hiszen itt olyan emberekre számíthatok, mint például Lari, aki mindig a legjobb tanácsokkal tud ellátni, ha szükségem van rá, vagy csak egyszerűen kiszedi belőlem, amit eredetileg nem terveztem, hogy elmondok bárkinek is. A jelenléte olyan jótékonyan hat rám, hogy képes vagyok mellette elfelejteni, hogy mi is történt az elmúlt időszakban, amire nem vagyok büszke, de ha már így alakult, akkor viselnem kell a tettem következményeit. Előző este a legtöbben csöppet felöntöttek a garatra, de mielőtt még szemtanúk lehettünk volna, Larival elvonultunk, hogy bepótoljuk az eddig elmaradt időt. Akkor történt meg nem tudom hanyadik alkalommal, hogy sikerült elérnie, hogy hangot adjak az érzéseimnek és hangosan is kimondjam azt, ami a szívemet is nyomja. Hiányzott nekem Californiában ez a baráti támogatás. Biztos vagyok benne, hogy ha beszéltem volna vele, már az első pár napban elérte volna pusztán szavakkal, hogy hazatoljam a seggem. Igazából felnézek rá. Nem csak a mai tette miatt, hogy elvitte az egész csapat helyett a balhét, a már amúgy sem száz százalékos bokájával is, hanem azért is, mert a Real Madrid nem egy olyan klub, amelyik kis fordulatszámú tempót diktál. Ő pedig már az első naptól kezdve úgy küzd minden edzésen, mintha egy férfi ereje költözött volna bele a testébe. Ezért teljesen biztos vagyok benne, hogy van olyan dolog, amiben meg is verne, ha versenyre kerülne a sor.

Bár ezen most nem sok időm van agyalni ugyanis a tegnap este miatt Mourinho folyamatosan zúdítja ránk a töménytelen energiát igénybe vevő edzéstervét. Eléggé megharagudott ránk még akkor is, ha az egész balhét Lari vitte el, pedig tudta, hogy nem csak az ő hibája volt. Az edzés most még keményebbnek ígérkezik, mint eddig bármikor is, pedig mindössze harminc perc telt el a közel két órás edzésből. A kis mennyiségű alkohol, ami még a szervezetünkben dolgozik nagyban gátol minket a jó eredmény elérésében, így jelen esetben senki sem mondaná meg a csapatról, hogy ez a királyi gárda. A tréningünk inkább hasonlított egy kiképzésre, amit alig bírtunk ki pedig nem tegnap kezdtük. A vége felé már mindenki azt nézte, hogy Lari jól van-e, ugyanis ő minden feladatból sokkal többet kapott, mivel a hülyék bátorságával mindent magára vállalt. Szerencsére mindenki épségben lekerült a pályáról, de a folyosón már mindenkin eluralkodott a nagyfokú fáradtság, kivéve persze néhány elemében lévő focistát, vagyis legfőképpen csak egyet, az-az a csapat mókamesterét. Szerintem Marcelo sohasem fárad el és van benne valami kis aksi vagy elem, amit csak ki kell cserélni, ha lemerült. Hihetetlen egy figura, hogy még egy ilyen tréning után is van kedve bolondozni, ő sosem fog megváltozni ilyen téren.

Körülbelül fél óra alatt sikerült mindenkinek a zuhany alá állnia, így fél óra után már mehettünk is a kijelölt parkoló fellé az autóinkhoz. Én még megvártam Ramost, mert egy fáradt és alvó Larit hozott ki az ölében és egy kicsit sem meglepő, hogy így fest az angol lány egy ilyen edzés után. Valószínűleg, ha nem tanultam volna meg már állni az ilyen dolgokat engem is alvó állapotban kéne hazajuttatni a legénylakásomba. Elköszönve mindenkitől bepattantam az autómba, majd úti célként a belvárost szemeltem ki. Meglepő, hogy még egy paparazzi sem nyomta a képembe a kameráját, ami meglepő számomra, mert ez egy újabb indok lenne nekik, hogy a magánéletemet és a Tessaét tovább boncolhassák. A gondolataim és az út közben megálltam egy kisebb kávézóban, hogy bekapjak valamit, ugyanis a lakásom hűtőjében még egy porszem sincs, sőt valószínűnek tartom, hogy mindennek a tetejébe még áramtalanítva is van. „Szükségem lesz egy szobalányra vagy valami ilyesmi, amíg tart ez a dolog Tessa és köztem.” Magamban megbeszélve a dolgokat vártam, hogy a kávézóban dolgozó pincérnők közül egy végre az én asztalomhoz is idejöjjön. Körülbelül tíz-tizenöt asztal lehetett ebből mindössze ötnél foglaltak helyet velem együtt, de a gyorsasági szint úgy látszik nem az erőssége a dolgozóknak.

-          Jó napot! Üdvözlöm a Cafe Espana kávézóban! Választott már valamit az étlapról vagy esetleg hagyjak önnek még pár percet? – egy szőke pincérnő lépett végül az asztalomhoz, akitől egy perc alatt kirázott a hideg. Tudom, hogy nem szabad elsőre véleményt alkotni senkiről, még mielőtt meg nem ismerné az ember, de ettől a csajtól szó szerint kiráz a hideg, a kinézete és a hangja miatt is, ami inkább hasonlít egy boszorkányéhoz, mint egy emberéhez.

(Demi Lovato - Remember December [magyar])

-          Helló! Igen választottam, a tizenkettes számú pizzát kérnék és egy szénsavmentes ásványvizet. – egy bólintás és egy elviselhetetlen művigyor után, amit felém intézett a csaj körülbelül a hideg is kirázott, majd éppen a vizemet iszogattam, amit már sikerült kiszolgálnia, amikor egy ismerős hangot hallottam meg a rádióból. A számot még sohasem hallottam, viszont a hangot annál többször. – Elnézést! – gyorsan a pincérnő után szóltam, hogy hangosítsa fel egy kicsit a rádiót, hogy tisztán halljam a számot. – Fel tudná egy kicsit hangosítani a rádiót, nagyon fontos lenne. – egy mosolyt is bevetettem a csajnál, ami úgy tűnik, hogy hatásos volt, mert pár másodpercen belül tisztábban és hangosabban hallottam a számot, és igen, tudtam, hogy hallottam már azt a hangot valahol, hiszen a feleségem énekli a dalt. Várjunk csak, de ő mióta énekel újra? Bár lehet sejteni, hogy míg távol voltam, akkor kezdett bele újra a dologba.

-          Itt a pizzája. Segíthetek még valamiben? – hogy jobban megnéztem a csajt még ronda is volt, na jó nem volt az, de a sok sminktől nem látszott az igazi arca, csak egy maszk.

-          Köszönöm, de nem. Kérném a számlát, és ezt be tudná csomagoltatni nekem? - alig ettem két vékony szeletet, de visszafordíthatatlan vágyat éreztem aziránt, hogy messziről is, de megnézzem, hogy mi folyik a házamban. Látnom kell Tessat ahhoz, hogy erőt gyűjtsek a bocsánatkérésre és arra, hogy mindent megbeszéljünk és tisztázzunk.

-          Természetesen, egy perc és itt vagyok. – gyorsan összeszedtem az asztalra kipakolt cuccaimat, zsebemben meglapuló pénztárcámból pedig egy nagyobb címletű bankót húztam elő. – Itt a számla és a becsomagolt pizza is. – mivel nem lett volna kedvem megvárni, amíg a csaj eljátszadozik a visszajáróval, ezért a nagy összegű pénzjegyet egy az egyben hozzáraktam a számlához.

-          Köszönöm. Viszlát! – két gyors szó, és még a választ sem vártam meg. Túlságosan sietek ahhoz, hogy erre pazaroljam az időt. A pénz kérdéssel pedig úgy vagyok, hogy megengedhetem magamnak tehát nem vacakolok holmi visszajáróval.

Bepattanva az autóba a pizzás dobozt gondosan elhelyeztem, mert hát oké, hogy annyi pénzem van, hogy simán ki tudom tisztíttatni a pizza foltot, de nem volt ehhez sem semmi kedvem, sem időm, mert ugye most az a cél, hogy mindenkinek visszaszerezzem a bizalmát, így úgy döntöttem inkább vigyázok egy kicsit. Gyorsan hajtottam az ismerős környék felé nem törődve azzal, hogy milyen sebességhatárokat lépek át. Persze, amikor beléptem a lakóövezetbe visszavettem a vezetési stílusomból, mert figyelemmel vagyok a gyerekes családokra. Egy ismerős ház előtt gurultam el, egy még ismerősebb ház elé, ami előtt egy ismeretlen kocsija állt. Soha nem láttam még ez előtt ezt a kocsit itt így nem tudom, hogy kié lehet, de végül is nem kellett sokat agyalnom ezen, mert a nagy bambulás közben észre sem vettem, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Egy magas szőke hajú srác lépett ki rajta az ajtóban pedig megpillantottam azokat a személyeket, akik miatt végtére is most itt vagyok, az-az Tessát és Catat. Hihetetlen, hogy a kislányom mennyit változott ilyen rövid idő alatt. Az viszont egy nagyon új dolog nekem, hogy ki ez a srác és miért integet az én kislányomnak, aki pedig visszainteget neki. Nem értem a majdnem előttem lejátszódó jelenetet, de nem is akarom. Inkább beindítottam a kocsit és nem kockáztattam meg, hogy bárki is észrevegyen, így a lakásom felé vettem az irányt. Hihetetlen jó érzés volt újra látni a lányomat és persze a feleségemet is, aki most valahogy szebb volt, mint valaha. Elképzelhető, hogy ha megbeszéljük, akkor meg tud nekem bocsájtani, vagy ez a dolgot már alaposan elcsesztem...?

(Tessa)

Reggel mikor felkeltem a kis Cata már ébren volt és azt figyelte a kiságy oldalából, hogy alszom, aztán, hogy jókedvvel kezdjük a napot énekeltem is neki egy keveset, majd irány reggelizni. Persze Matíassal már az ajtóban összefutottuk, aki azt hallgatta, ahogyan éneklem, pedig nem is volt annyira nagy szám ez a reggeli dal.

-          Matí reggeliztél már vagy neked is készítsek valamit? – hangomtól zengett az egész ház, ugyanis én már a konyhában tartózkodtam, viszont barátom még leragadt valahol az emeleten. Egy ideig nem jött válasz, úgyhogy úgy gondoltam megismétlem még egyszer, hisz lehet csak nem hallotta a kérdésemet. – Matí kérsz reggelit? – válasz ismét nem érkezett viszont Matías igen.

-          Köszi nem. Be kell mennem a kórházba egy általános jelentést leadni az állapotodról, ahol megmondják, meddig kell még a kirendelt orvos. – kicsit érdekes fejet vágott, de nem szerettem volna firtatni az esetet. Csak tovább akartam ezen lapozni.

-          Akkor majd utána eszel, addig összedobok valami ebédet. – Cataval a kezemben kikísértem Matít, aki integetve köszönt el a kislánytól.

Becsuktam az ajtót majd gyorsan nekiláttam Cata reggelijének az elkészítéséhez. Éppen az én reggelim következet volna, amikor csengettek.

-          Várd meg itt az etetőszékben a mamit és ne legyél rossz, oké? – Catat felé intézve pár szót már az ajtónál is voltam, majd szélsebesen kinyitottam az ajtót. – Igen? – egy szőke hajú lány állt az ajtóban, aki majdnem olyan idős lehetett, mint én.

-          Ha előre tudom, hogy egy ilyen házban fogsz lakni, Cristiano Ronaldo lesz a férjed, lesz egy gyereked tőle és még szeretőd is lesz inkább én mentem volna el arra az akadémiára. – kissé nyávogós hangja ismerős számomra majd kicsit félve kérdezek rá, hogy jó-e a tippem.

-          Mandy? – hangom tele van kérdőjelekkel, ami őt nem zavarja, csak egy óriási nevetésben tör ki.

-          Sandy, de nem hibáztatlak, sosem tudtad megjegyezni. – ördögi kacajjal adja tudtomra a tényeket én pedig nem tudom felfogni, hogy mit keres itt.