Összes oldalmegjelenítés

2011. március 14., hétfő

AC Milan or...?

-       Na már meg is hoztam az új részt. Remélem tetszeni fog:))

"
Már éppen a felsőmet veszi le, amikor egy vakuvillanást látunk…"

Úúú emberek. Tudtam én, hogy ha kell, ilyen szenvedélyesek is tudtok lenni. De, hogy ez a vágy éppen most jöjjön elő egy fontos edzés előtt, az már abszurd.
Kétség kívül szexi vagy Lari ebben a fehérneműben, kiemeli a bőröd barnaságát. De ahogy feljebb emelem a fejem, látom a fejeteket, ami számomra egyáltalán nem pozitívum, tehát leléptem.
-          Ronaldo?
-          Azt hiszem, eljött az-az idő, hogy én futásnak eredjek. – Ramost szó nélkül ott hagyom és már éppen Roni nyomában loholok. Papucsban nem a legegyszerűbb szaladni, ezért menet közben lerúgom a lábamról, de csak egy „aúú” hangot hallok, amivel most annyira nem foglalkozok. Kiérünk a pályára, de ő csak röhögve szalad előttem. Most nem érdekel semmi, becsúszok, ezáltal elbotlik a lábamban, a fényképező meg vészesen közeledik a lelátó felé. Nem törődök Mourinho kiáltásával, ráülök Ronaldo hasára.

-          Tudod, hogy megijesztettél?!
-          Igazad van Lari. Sajnálom. Várnom kellett volna, még egy bizonyos szintet el nem értek.
-          Ó…
-          Ronaldo és Morrison! Most azonnal lejöttök a pályáról! Az öltözőbe. Olyan gyorsan szaladjatok, ahogy az előbb is tettétek.
-          Mou miért vagy kávés?
-          Azért mert valakinek a papucsa eltalálta a poharamat.
-          Lari, hogy még ilyenkor is képes vagy úgy célozni, hogy valami boruljon. Most nem a kapus, hanem a pohár tette meg ezt a lépést.
-          Ronaldo ne kelljen még egyszer mondani!
-          Értettük uram. –bekullogunk az öltözőbe, de még így is lökdössük egymást útközben.

-          Jaj, Galambocskáim. Gyönyörűek vagytok! –Morata hangjára felkapom a fejem, és egy gúnyos pillantással jutalmazom a beszólást.
-          Alvaro. Tudjuk, hogy mindent láttál, és hogy legszívesebben a helyembe lettél volna, mikor Larissa rajtam ült. Tudod. Én is sokszor lennék a saját helyemben.
-          Látod Morata. Nem elég, hogy te irigy vagy rá, még ő is saját magára.

-          Cristiano és Lari. Nem fogtok játszani a következő meccsen!
-          De edző. Most miért?!
-          Azért mert a focipálya nem játékterem.
-          És ha valamivel megbánjuk bűneinket?! Akkor se?!
-          Nem! Ma tovább fogtok itt maradni. Pluszedzést fogtok venni, és egymást fogjátok tanítani.
-          Mou fura vagy nekem. Minden rendben?
-          Készülj fel cica. Olyan dolgokat tanítok, amit Ramosnak is át tudsz adni. –erre a mondatra Ronaldo csak egy szemforgatást kap mindenkitől.
Nem törődök senkivel, ugyanis utálom, ha mocskos a ruhám. Elkezdek öltözni, mire kapok pár füttyszót. Nem úgy készültem, hogy egy csapat focista előtt fogom ledobni az öltözetem, de ezt most muszáj volt. Felveszem az edző ruhát, mivel ma erőnléti edzés lesz, ezért a sportszárat csak a kezemben tartom. Kiszaladok a pályára, elkezdem a futást.

-          Larissa gyere ide! –Mou nem tűnik túl boldognak, fogalmam sincs mi a baja. Közli velem, hogy Valdanoval veszekedtek, Mou azt akarja, hogy itt maradjak, Valdano viszont az AC Milannal akar cseréltetni. Ramossal mennénk, Pato és Gattuso jönne a helyünkre.

-          Azt mondtam neki, hogyha a két alapemberemet akarja elküldeni 1 éves szerződéssel, akkor kereshet egy új edzőt is. Mit csináljak?
-          Szerintem először is kérdezzük meg Sergiot.
-          Semmi kiabálás? Semmi harag? Mi van veled Lari?
-          Semmi főnök, csupán gondolkozom. Ne nézz ilyen rémülten, én a galaktikusokkal fogok maradni, ez nem kérdés. Ami miatt aggódhatsz, az nem más, mint Ramos.
-          Mi van már megint velem?
-          Semmi. Csupán Valdano cserét akar. De amúgy Mou. Ha jól hallottam, Pato nem akar madridista lenni. Vagy tévedek?
-          Nem. Jól hallottad, csupán annyi, hogy az edző szeretné, ha ti a vörös-feketékkel játszanátok. A baj lényegében nem kicsi. Van beleszólásotok, de nem akkora, mint ahogy arra számítottunk.
-          Ha engem el akarnak küldeni, akkor én innen fogok visszavonulni.
-          Ez a beszéd Morrison! Akár egy veterán.
-          Ronaldo inkább fogd be most.
-          Jól hallottam? Ki fog eligazoló listára kerülni?
-          Mi.
-          Mi?
-          Nem te Marcelo. Hanem Ramos és én.
-          Nem mehetsz el!
-          Nyugi nem fogok. Mou nem lehetne inkább azt csinálni, hogy én vagy végig futom az edzést, vagy kapura rúgok? Esetleg segítek valahogy Ikernek…?
-          Azt csinálsz ezek közül, amit akarsz. De mivel erőnléti, ezért jó lenne futni.
-          Szóval azt csinálok, amit akarok, de fussak. Rendben, akkor csak szólok, hogy az i-pod a fülemben lesz, tehát ha valaki meg akar állítani, akkor rúgjatok le. –csak a zenére koncentrálok, most mindent ki akarok zárni. Ramossal van egy közös számunk, persze szerintem a tudtán kívül. Annyira furcsa, hogy mindenkihez tudok hasonlítani valamit. Marcelo - Singing in the rain. Ramos - I need a doctor. Roni - Rocketeer. És a legfontosabb, Hanni - Coming home. Az utolsó számot is Csokipufival hallgattam a repülőn, de mikor az a rész megy, hogy „Let the rain, wash away, all the pain of yesterday…”, mindig Hannahra gondolok. Hogy miért?! Azért, mert minden fájdalmunkat, bajunkat együtt éltünk át. Együtt léptünk tovább, egymást vigasztaltuk. Persze már idejét sem tudom, hogy úgy igazán mikor beszélgettünk úgy, mint régen. Mostanában egyre kevesebb időm van az edzések miatt, ha van szabad percem, akkor is Ramossal, vagy valamelyik focistával töltöm.
Gonzalo a sérüléséből pár hónap múlva épül fel, ezért Hanni állandóan vele van. Az edzésekre sem jár már ki. Valahogy vissza kell szereznem ezt a barátságot. De mégis hogyan? Ha most elküld Valdano, akkor mehetek Olaszországba. Akarom én ezt? Nem! Ha nekem azt mondják, hogy 1 hét múlva az AC Milan csatára leszel, akkor ki fogom jelenteni, hogy vagy itt, vagy sehol… és ezt komolyan is gondolom.
De vajon Ramos hogyan vélekedik erről a dologról? Sok pletyka terjeng arról, hogy nem jön ki az edzővel, vagy Ronival, esetleg a többi focistával. Az érdekes viszont az egészből az, hogy én köztük élek nap, mint nap, és nem tűnt fel semmi ilyesmi dolog. Még csak nem is néznek rá máshogy, a sajtó mégis bántja. Látom rajta, hogy nem esnek jól neki azok a „viccek”, ahol az agyi kapacitására céloznak, ahol ő a főszereplő. Ha a legbutább védő lenne, akkor nem lenne a világ egyik legjobbja, nem őt akarnák a vörös-feketék.
Valamelyik játékossal kapcsolatba kéne lépnem, és ki kéne deríteni, hogy mi ez az egész. Vajon mennyi összeget ajánlottak értünk?! Nem hiszem, hogy a csapat legjobbjait kéne szétszórni azért, mert éppen több pénzt adnának, úgy tudom, hogy a királyi gárdának van majdnem a legtöbb pénze. Bár mostanában a Milan válságban van, de ebből is ki tudja mennyi az igaz. Érzem, hogy valaki direkt elém rúgja a labdát, de mivel nem számítottam erre, ezért szépen végighasalok a pálya szélén.

-          Köszönöm szépen, hogy szolidan és kedvesen figyelmeztettetek, hogy vége az edzésnek. Fel se tűnt, hogy már eltelt 2 óra.
-          Azért nem tűnt fel, mert még nem telt el. Valdano itt van, és beszélni akar veletek.
-          De még nem beszéltem Ramossal.

-          Az nem baj Morrison. Arra vagyok kíváncsi, hogy ti, egyenként mit akartok. És nem arra, hogy az aktuális barátnő, hogyan fűzi meg a szerető barátot, hogy maradjanak itt.
-          Rendben. Egy perc, beszélnem kell Mourinhoval.
-          Nem! Most gyere ide, kérlek.
-          1 perc!

-          Mou. Mennyit ajánlottak értünk?!
-          Honnan veszed, hogy pénz is adnak és nem csak cserét?
-          Olyannak ismersz, akinek nem kattog addig az agya, ameddig rá nem jön a dolgokra?!
-          Igazad van. Érted 36 milliót, Ramosért pedig 32 milliót. Plusz természetesen a csere még.

-          Kérem, mondja, amit akart. Most már itt vagyok, és csak magára figyelek.
-          Oh. Csak rám? Ez megtiszteltető. Máshogy is figyelhetnél…
-          Be se fejezze, ugyanis én is elég harcias vagyok, de a barátom előtt nem lenne érdemes mocskos megjegyzéseket tennie.
-          Nos. Mint gondolom már az edzőtől hallottátok, a helyetekre érkezne Gattuso és Pato. Meg kell erősíteniük a támadósort is, és a védekezést is. Rátok gondoltak, én pedig beleegyeztem, de csak, hogy tudjátok, még most megkérdezlek titeket is.
-          Én nem megyek sehova.
-          Morrison. Menni fogsz! Ez már el van döntve.
-          Mégis mennyit kap értünk? Mennyit kap azért, hogy tönkre teszi a csapatot? Mennyit kap azért zsebbe, hogy mindenféleképpen elpateroljon innen minket? Nem mindegy már a Milannak?! Bajnokok ligájából kiestek. A kupát megnyerik. Előttünk még ott van a Lyon elleni meccs. Ha ezt nem nyerjük meg, akkor ismételten kiejt minket a francia csapat. Mit szeretne elérni? Azt, hogy a vörös-feketék csapata megerősödjön, vagy azt, hogy az „ön” csapata Mourinho kezei alatt újra a régi legyen?! Ha most kiesünk a bl-ből, nagyon sok szurkoló lesz szomorú, és csalódott… Ne higgye azt, hogy nem én lennék az első, aki bejelenti, hogy a maga hibája volt. 3 nappal egy ilyen hatalmas mérkőzés előtt simán elküldene két alapjátékost?!
-          Én megyek.
-          Mit mondtál Ramos?
-          Én megyek. Sokat gondolkoztam már ezen. Elegem van abból, hogy minden madridi engem baszogat azért, ami nem vagyok. Ha ismernének. Ha tudnák, hogy milyen vagyok a való életben, azt mondom, rendben van. De így ez az egész nem kóser. A szívem már a Real Madridé. De nem tehetek mást. Ezt így már nem fogom bírni. Ha megfigyelted az utóbbi időben, a játékom romlott… ha nem is teljesen feltűnő, de én már érzem.
-          Képes lennél az egész csapatot itt hagyni? Ikert? Ronit? Marcelot? Engem? Ha tényleg meg tudnád ezt tenni velünk, a csapattal, az edzővel, akik bíztak benned, akkor valahogy nem jól ismertelek meg Sergio. Tudom, hogy már unod ezt az egészet. De ki segít majd neked? Ki fog támasztani mikor nagyon imbolyogsz? Csak erre a kérdésre válaszolj nekem. Megkapod majd máshol azt a szeretetet, amit itt kaptál? Azt a bizalmat, amit az edző beléd fektetett?
-          Én megyek.
-          Tudsz mást is mondani? Tudsz egyáltalán érvelni?!
-          Figyelj Lari. Ezt te nem értheted. Minden nap azt kapom meg, hogy mennyire hülye vagyok és az emberek nem azért szeretnek, mert jól játszom, hanem azért, mert jó a testem és aranyos a fejem. Te tudnál úgy élni, bele tudnád adni a szívedet a fociba, ha rájönnél, hogy valójában nem a tudásod miatt istenítenek? Sok kislány azért szeret, mert kockás a hasam és nem azért, amit letettem az asztalra. Mindig a hibát látják, és nem azt, hogy hány nagyobb helyzetben tisztáztam már…
-          Szerinted nem így élek most?! Láttad, hogy néznek mindig rám az ellenfelek? „Hm de jó bige. Vele nem is kell törődni, hiszen gyengécske szegény. De azért a meccs után megbüntetném, amiért képes volt beállni 2 csapat srác közé.” Szerinted ez nekem, hogy esik? És még mindig itt vagyok, és veletek játszom. Azért mert nő vagyok, nem kell többet eltűrnöm. Nem kell semmit sem feladnom! A francba is már. Szükségünk van rád. Most épültél fel. Most számíthatunk rád! Nem mehetsz el! Most kaptalak meg.
-          Félreértettél Larissa. Itt nektek már nincs választási lehetőségetek. Ti elmentek. Én csak közöltem veletek a híreket…
-          Oké. Akkor fel is hívhatja a Milan vezetőjét, hogy Larissa Morrison visszavonult.
-          Komolyan képes lennél 21 évesen minden álmodat feladni azért, hogy ne kelljen eligazolni?!
-          Tudja, ha én most eligazolnék, illetve helyet cserélnék Patoval, akkor jöhetne az a mondat, hogy minden álmomat feladtam.
-          Kislány. Ez nem egy tündérmese. Itt mindig a gonosz győz, ez esetben én. El fogtok menni. 3 nap múlva indulnotok kell, a repülőjegyek a cuccotokon sorakoznak.

-          Csapat!
-          Most mit csinálsz?
-          Köszönöm mindenkinek, hogy itt játszhattam. Öröm volt veletek egy kis időt eltölteni, mondhatom, hogy életem legszebb időszaka volt.
-          Lari. Miért mondasz ilyeneket?
-          Azért Marcelo, mert ez az edzés volt számomra az utolsó itt a blankóknál.
-          Eligazolsz?
-          Nem. Én más csapatnál nem fogok játszani, csupán abbahagyom a focit. Visszavonulok.
-          De hát miért? Hiszen ez az életed.
-          Igen. De ha egyesek –itt erősen Valdanora nézek-, megszabják, hogy márpedig te Milánóban fogsz focizni, akkor inkább nem akarok ezzel a lehetőséggel élni. Egyet kérek tőletek. Adjatok bele mindent a Lyon elleni találkozón, és Benzema. Minimum egy mesterhármast akarok! Jók vagytok, és ne adjátok fel! A legvégsőkig harcolnotok kell. Ne menjetek úgy neki ennek a találkozónak, hogy „ ááá úgyis nyerünk.”, hiszen az ellenfél az, akit a legkevésbé tudsz kiszámítani. Mindig tudnak újat mutatni.
Sok sikert nektek, és kérlek, amikor meghalljátok a hármassípszót, gondoljatok rám.
–monológom végére már majdnem sírok, de felemelt fővel elindulok a cuccomért. Én nem leszek Milanos! Valaki beránt egy eldugott helyre, elsőnek azt hiszem, hogy ismét Ramos akciózik, de rá kell jöjjek sajnos, hogy nem ő az…

2011. március 13., vasárnap

Előzetes 14.

Na úgy tűnik sikerült befejeznem a következő részt. Holnap, illetve idő szerint már ma hozom a frisst! Addig is íme egy kis ízelítő :)

"Persze már idejét sem tudom, hogy úgy igazán mikor beszélgettünk úgy, mint régen. Mostanában egyre kevesebb időm van az edzések miatt, ha van szabad percem, akkor is Ramossal, vagy valamelyik focistával töltöm.
 Gonzalo a sérüléséből pár hónap múlva épül fel, ezért Hanni állandóan vele van. Az edzésekre sem jár már ki. Valahogy vissza kell szereznem ezt a barátságot. De mégis hogyan? Ha most elküld Valdano, akkor mehetek Olaszországba. Akarom én ezt? Nem!" 

2011. március 11., péntek

Talk.

"Egy olyan személy ajtója előtt állok, aki sokat jelentett az életemben. Hannah előtt nagyon jóban voltam vele, de valami miatt megromlott a kapcsolatunk… ideje mindent rendbe hozni úgy érzem..."

~Tessa


Ez a lány volt az a személy, aki elsőnek elárult. Akinek feltártam az összes érzésem, titkom, az életem, és kiszivárogtatta a sajtónak. Igazából sohasem gondoltam volna, hogy majd pont Tessa Swallow háza előtt fogok toporogni. Az akadémián ismerkedtünk meg, szobatársak voltunk. Kezdetben elég szemét voltam vele, hiszen mindenkit csak egy bizonyos idő után engedek magamhoz közel. Jó mostanában ez nem így van, hiszen Marceloval rögtön meg volt a közös hang.
Tess olyan volt, mintha a másik felem lett volna. Miután több időt töltöttünk együtt, rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű lány, mint amilyennek gondoltam. Bemutattam az ágyúsoknak, sőt néha nálunk aludt, mikor nem akart a koliban szenvedni. Egyik reggel mikor felkeltünk, apa ordított a földszintről. Leszaladtam és megláttam a kezében az újságot. „Larissa legféltettebb titkai.” címmel virítottam a címlapokon. Meg sem vártam, hogy barátnőm reagáljon, elküldtem a lehető legdurvább módon. Azóta nem beszéltünk, sőt lehet, hogy most sem kéne itt állnom és azon agyalnom, hogy miért utaztam egészen Sevillaig miatta.

-          Larissa te vagy az?
-          Igen Tess. Én vagyok. Nem tudom mit gondoltam, de megyek is.
-          Úgy gondolom éppen ideje megbeszélni és tisztázni mindent. Gyere be. Talán bent kényelmesebb lesz magyarázkodnom.

-          Ülj le nyugodtan, hozok valami kaját és jeges teát. Citromosat kérsz, igaz?
-          Igen. Köszi. –még kimegy a konyhába, addig én körbejárom a nappalit. Tele van a kandalló és minden egyéb hely a közös képeinkkel. Istenem mennyire hiányzik nekem… de nem törhetek meg! Ugyan olyan ember, mint a többiek. Csak a pénz, és a hírnév számít.

-           Már megint a múlton gondolkozol.
-          Ismersz…
-          Igen, ismerlek, ezért is kell most mindent átrágnunk. Semmi sem úgy történt, ahogy gondolod. Igaz, az én szavam lesz Andrewéval szemben, de végig kell hallgatnod! Ki tudott még azokról a dolgokról, amit velem osztottál meg?!
-          Csak te.
-          Gondolkozz!
-          Te és azt hiszem Cesc és apa.
-          Igen. Édesapád sohasem szerette azt, hogy te velem beszélgetsz, velem barátkozol. Mindig is közhelyesnek talált, olyannak, aki egyszer úgyis cserbenhagy. Meg akart védeni tőlem, pedig saját magától kellett volna. Tudod Anne és Philip odáig voltak értem.
-          Igen. Anya szülei nagyon szerettek. Elsőnek el sem akarták hinni, hogy te ezt tetted velem. Tudod anyára nem nagyon emlékszem már sajnos. A mai napig nagyon hiányzik, de talán isten is így akarta, hogy olyan korán elhagyjon minket.
-          Mert nem is tettem! Régebben sokat beszélgettem velük, mivel az én szüleim hanyagoltak, azért mert Londonban éltem, ezért mondhatni, hogy pótszüleim voltak. Sajnálom, hogy nem ismerhettem. Amit hallottam róla az egyszerűen fantasztikus volt. Több képet néztem, és mindig rá kell, hogy jöjjek, tiszta anyukád vagy.
-          Nem hiszem!
-          Ne szólj közbe! Amúgy is. Fel tudod idézni az arcát? Láttál róla modelles képet?
-          Nem. Azt mondta apa, hogy nincs egy kép se róla. –Tess hirtelen felpattant, és egy kis doboz tetejét nyitotta fel.
-          Ő itt az édesanyád, Olalla Martínez. Az édesapád nem akarta, hogy bármilyen fotó is a kezed közé kerüljön, hiszen úgy volt vele, hogy ilyenkor minden fájdalmasabb. Mármint, ha van kézzel fogható emléked róla. A mamád elmondta, hogyan találkoztak. Te ezt a történetet hallottad? Vagy Andrew ettől is megfosztott?!- Nem hallottam a megismerkedésük sztoriját. Apa mindig valamivel terelt, vagy azt mondta, hogy nincs idő arra, hogy mindent elmondjon.
-A 86-os vb-n találkoztak. Akkoriban ő volt a spanyolok reklámarca. Többen csorgatták érte a nyálukat, de a szíve első látás után már Andrewért dobbant. Oli titkon az angoloknak szurkolt, de hogy nézett volna már az ki, hogy egy spanyol mezben lévő modell, az angolok himnuszát énekli?!
-          Ha mama spanyol lenne, nem Anne Blacknek hívnák.
-Anne nem teljesen spanyol! Az édesanyja, aki ugyebár neked a dédinagymamád, ő volt teljesen az. 
-         - Ó persze…
-          Kérdezd meg tőlük. Kismillió képet tudnak majd mutatni anyukádról is.
-          Jó. Meg is fogom. De teljesen elterelted a figyelmet a kettőnk ügyétől.
-          Nem. Pont ez az, hogy most jön a lényeg. Apukád rájött, hogy én mindent megtudtam a családotokról. Leadott egy cikket és „egy bennfentes” szereplőként megpróbálta rám terelni a gyanút, megjegyzem sikeresen.
-          Aha. Mert majd pont a saját apám árult el. Ezt akarod ebből kihozni?
-          Ezt. Kérlek. Csak kérdezz rá.
-          Rendben. Itt ülsz mellettem, felhívom! –nem hittem el azt, amit Tessa mondott. Bár az anyával kapcsolatos dolgok nem hagytak nyugodni. A fiúkkal is spanyol nyelven beszélek. Lehet oviban tanultam meg a nyelvtant, és mivel köztük élek ezért jobban ragad. Vagy nem is tudom már mit higgyek.

-          Szia, apa. Hogy vagy?
-          Na, mi az? Csak nem rájöttél, hogy még van egy ember, akire számíthatsz?
-           Ha már itt tartunk. Megtudtam bizonyos dolgokat. Anya félig spanyol volt?
-          Nem. Már mondtam, hogy nem!
-          Jó, akkor megkérdezem nagyit majd. Az újságoknak te adtál le egy bizonyos cikket?
-          Én.. én…
-          Ne hazudj. Csak arra kérlek, hogy ne nézz hülyének se. Nem vagyok már gyerek, ha kell, meg tudom magam védeni!
-          Én akkoriban csak vigyázni akartam rád. Túlságosan közel kerültél ahhoz a lányhoz, ami nekem nem tetszett. Focistát akartam belőled nevelni! A focisták pedig szívósak, beképzeltek és mindenkivel elutasítóak.
-          De nem voltam olyan! Már akkor is fociztam. Nem tudom miért kellett minden titkomat kiteregetned a sajtó elé.
-          Lássuk be. Megerősödtél ennek segítségével. Tinával az óta se beszélsz, és már nem mondasz el jött ment embereknek semmit sem.
-          Tina az valójában Tessa. És tudod apa, éppen itt ülök a nappalijába. Köszönök mindent!- lecsapom a telefont,  és csak bámulok ki a fejemből. Miért ilyen aljas a saját apám? Mit ártottam én neki? És én végig Tessát okoltam. Ennél szánalmasabb nem is lehettem volna.Ne haragudj Tess. Nagyon sajnálok mindent. Megyek is, nem akarok zavarni. Köszi, hogy elmondtad az igazságot, és bizonyos dolognál felnyitottad a szemem. Szia.
-          Ne menj el! Lari még csak most kaptalak vissza. Nem hagyhatsz itt engem! Sok dolgot meg kell beszélnünk, hiszen 5 éve nem is találkoztunk. Amúgy mi ez a zene? Már egy ideje hallgatom…

-          Oh. Hola Roni!
-          Szia, szépségem. Hol vagy? Mindenki aggódik érted. Hannah nem tud felőled semmit. Ugye nem mentél vissza Londonba?!
-          Nem, dehogyis! Én oda többet be nem teszem a lábam.
-          Na, cica, mesélj mi történt.
-          Honnan gondolod, hogy baj van? Hagyjatok már ezzel békén.
-          Hol vagy?
-          Sehol.
-          Várj, beírom a GPS-be, hogy sehol. A francba, ilyen helyet nem ismer… be kell újítanom egy modernebbet. Ja, hogy ezt is külföldről hozatták?!
-          De hülye vagy Roni. Az egyik barátnőmnél vagyok.
-          Hol?
-          A házban.
-          Azon belül?
-          Nappali.
-          Azon belül?
-          Kanapé.
-          Jó akkor azt kérdezem, hogy azon kívül?
-          Nappali.
-          Lari ne szórakozz. Hol vagy?
-          Sevilla.
-          Te mégis mit csinálsz ott?
-          Egy kanapén ülök.
-          Rendben megtalállak.
-          De Roni…
-          Sziiiaaaaaaaa! –Na, hurrá. Idejön Cris. Bár ha szerencsém van, nem talál meg. De a kocsimat ismeri, hiszen már párszor látott benne. Sőt még vezette is a féltve őrzött kincsemet. Mindig is jeepes típus voltam, a nagyobb kocsikat részesítettem előnyben.

-          Mesélj mi történt veled mostanában?
-          Hát úgy igazából semmi. Mikor otthagytad az akadémiát, azt hittem miattam tetted. Ennyire nem akarsz már látni. Többen felfigyeltek rám, egyszer az egyik meccsen kihívtak a pálya szélére. Pepp állt, és rám várt. Lehetőségem lett volna a Barcelonánál focizni, és azt mondták, hogyha jól teljesítek, akkor mehetek az utánpótláscsapatba. Próbáltam a maximumot kihozni magamból, de egy rossz becsúszást követően eltörték a bokám felett a sípcsontomat. Nyílt törés volt, Guardiola pedig fejcsóválva hagyta el a londoni stadiont. Úgyhogy az óta normálisan nem sportolhatok.
-          És akkor most mit csinálsz?
-          Hát tudod mindig is énekelni szerettem volna. Most kiadtam egy CD-t, és egy sorozatban vagyok főszereplő. Veled mik történtek mostanában?
-          Ha én most elmesélném mindazt, ami mostanság történt velem, akkor sohasem végzek. Röviden annyi, hogy most éppen a blankókkal eddzek és meccsezek. Apámmal összevesztem, ez, amit most hallottál már csak hab volt a tortán. Marcelo és Ronaldo a legjobb barátom, persze Hanni után. Mondjuk Marcelo inkább olyan mintha a tesóm lenne. Sergio Ramossal járok, de vele is összevesztem, úgy kerültem ide. Már elegem van abból, hogy mindenki azt hiszi, hogy egy lány nem érthet a focihoz, nem játszhat jól…
-          Te vagy az egyik legjobb, akit ismerek.
-          Nem kell ilyeneket mondani, hiszen Tessa te is tudod, hogy ez nincs így. Ha nem lett volna a sérülésed, sokkal jobb lennél nálam.
-          Ez nem igaz! Az akadémián is te voltál a legjobb. Sokan irigykedtek rád, az összes pasinak te kellettél.
-          Igen. Meddig?! Ameddig le nem feküdtem velük.
-          Csak egy barátod volt tudtommal.
-          Igen. David.
-          Mi történt vele? Mikor meghallottad a nevét elsötétült az arcod. Régen hallottam felőle. Aj, a csengőnek is most kell megszólalnia.

-          Öhm. Szia.
-          Szia. Itt egy hófehér Nissan Juke áll a feljárón. Nincs itt véletlenül… Á szia Lari!
-          Szia, Ronaldo, máris mehetünk, csak még összepakolom a cuccomat.
-          Hát már annyit sem érdemlek meg, hogy bemutass ennek a szép hölgynek?
-          Tessa ő Cristiano Ronaldo. Vigyázz vele, perverzebb, mint én vagyok. –Roni mélyen meghajolt és kezet csókolt Tessnek. Na, mi van? A híres Ronaldonak tetszik egy lány? Nem lenne ezzel semmi bajom, ha ez a lány nem Swallow lenne.
-          Na, fúj, most összenyálaztad a kezem. Ez kész. Nem elég, hogy most látlak elsőnek, máris nyáladzol.
-          Neked meg mi bajod? Kézcsókkal köszöntem. Ettől még senki nem volt rosszul.
-          De én nem senki vagyok, hanem valaki.
-          Értettem hölgyem.
-          Hagyj békén.
-          Úristen. Ha ilyen barátnőid vannak Lari, akkor inkább meg sem akarom őket ismerni. Léptem, megvárlak a kocsinál. Cső.
-          Szevasz. Taj paraszt…

-          Most miért nézel így rám?
-          Ez mégis mi volt Tess?!
-          Tudom milyen fajta. Szép pofi, benyalt séró, sok pénz, sok nő, sok pia és focista.
-          Fogalmad sincs milyen valójában Roni. Miért van az, hogy mindig előre megítélitek az embereket?! Kedves akart lenni. Az már egy másik fogalom, hogy fel akart szedni, ezért még kapni fog a kocsiban. De miért kellett így beszélned vele? Mint egy utolsó szemétládával. Ártott ő neked?
-          Lari nyugi. Ne haragudj, csak nincs jó élményem a focistákkal…
-          Jó mindegy. Most megyek, mert kb. 5 másodperc és dudálni fog.
-          Remélem, hamarosan beszélünk. Szia.
-          Szia Tess. –miután elbúcsúztam Tessától, hallottam, hogy Roni már ráfeküdt a kormányra.

-          Megyek már!
-          Na, végre. Miért volt ilyen undok ez a csaj?
-          Azért mert rögtön nyomultál. Ő nem az-az üresfejű modell, akinek ezek a dolgok be szoktak jönni.
-          De nem akartam rámászni. Ne nézz így rám… sokkal különbeket megkapok… amúgy is, foglalkozz a drága Ramosoddal.
-          Tessahoz külön útmutató kell. Ha esetleg szükséged lenne rá, szólj, elmagyarázok mindent.
-          De nem kell!
-          Úgy legyen Roni, úgy legyen… - meglepetésemre nem hazavisz, hanem vissza a stadionhoz. Ó hát persze. Ma van esti edzés is. Teljesen kiment a fejemből. Vajon megtudhatok valamit az anyámról? Megismerhetem a teljes történetét? Mama fog mesélni róla, vagy apa megelőz? Ezer és egy kérdés kattogott a fejembe, és még ezek mellé jöttek a Ramosos dolgok. Most akkor vele, hogy is állok? Számomra annyira megalázó volt, amit csinált. Egyáltalán ennek mi értelme volt? Szerintem már sohasem jövök erre rá. A ma esti edzésen is kitudja milyen lesz velem… lehet még egy ilyen becsúszás és kijelenti, hogy ha én nem megyek el, akkor majd ő fog. Az ember így legyen boldog és nyugodt. Sosem tudhatja, hogy mire számítson. Morata is ha még egyszer beszól, esetleg lenéz, akkor kinyírom. Annyi minden megváltozott már az óta, amióta itt tartózkodom. Hanni is más lett, teljesen eltávolodtunk egymástól. Egyre többet van Gonzoval, aminek örülök, hiszen amikor én nem voltam itt, akkor volt, aki vigyázott rá. De ha itt lettem volna se tudtam volna megvédeni, hiszen saját magamra sem vigyáztam eléggé. Viszont alig beszélünk Hankával. Olyan mintha már nem is együtt laknánk, és ez nagyon bánt engem. Visszatérhetünk még a régi életünkhöz? Vagy ahhoz teljesen vissza kéne pörgetni az időt?!
Roni megnyugtató zenét kapcsol, és az út hátralevő részében elbóbiskolok. Arra kelek, hogy egy ismerős hang ordít nekem.

-          Lariiiii hát itt vagy. Azt hittem már nélküled kell szívnunk este. Figyelj. Hallgattam zenét és olyan jó számot mutatott nekem az a Morata gyerek. Énekeljem?
-          Nyugi Csokipufi. A szépséges hangodat hagyd meg az edzésre, ha Roni kapura rúg, kezdj el kornyikálni.
-          Aú. Lari ez most fájt. Haragszom rád, remélem, tudod.
-          Na Marcelo ne szaladj már!

-          Mi az, visszajöttél?
-          Tudod Ramos, ellentétben veled, valakinek fontos vagyok és utánam jött.
-          Én sem vagyok neked fontos. Miért mentem volna utánad?
-          Tudod. Most nagyon tévúton jársz. –megragadja a karom, beránt egy ajtó mögé, majd bezárja az egyetlen menekülési útvonalat és nekidönt a falapnak.
-          Na, szívem, akkor itt a lehetőség arra, hogy megmagyarázd.
-          De nem akarom.
-          Jobb abban a tudatban élni, hogy azt hiszem, hogy mást szeretsz?
-          Ha nem bízol bennem, akkor igen.
-          Lari ne játssz a tűzzel! –ezt már mindet úgy mondja, hogy a nyakamon érzem a lélegzetét.
-          Addig hagyd abba, ameddig le tudsz állni.
-          Már nem megy. –hirtelen megcsókol, és birtoklóan átölel. Miért van az, hogy egy csókjával elszáll az összes harag belőlem?
-          Sergio én elvileg… - elakadok, hiszen a keze útnak indult a testemen, miközben a fülem mögé csókolt.
-          Mit akartál mondani cica?
-          Azt, hogy elvileg megcsallak. –nem úgy reagált erre, ahogyan én reméltem volna. Erőteljesen megcsókolt és a számba harapott, ami által kiserkent a vér az ajkamból. Már éppen a felsőmet veszi le, amikor egy vakuvillanást látunk…