Összes oldalmegjelenítés

2011. március 14., hétfő

AC Milan or...?

-       Na már meg is hoztam az új részt. Remélem tetszeni fog:))

"
Már éppen a felsőmet veszi le, amikor egy vakuvillanást látunk…"

Úúú emberek. Tudtam én, hogy ha kell, ilyen szenvedélyesek is tudtok lenni. De, hogy ez a vágy éppen most jöjjön elő egy fontos edzés előtt, az már abszurd.
Kétség kívül szexi vagy Lari ebben a fehérneműben, kiemeli a bőröd barnaságát. De ahogy feljebb emelem a fejem, látom a fejeteket, ami számomra egyáltalán nem pozitívum, tehát leléptem.
-          Ronaldo?
-          Azt hiszem, eljött az-az idő, hogy én futásnak eredjek. – Ramost szó nélkül ott hagyom és már éppen Roni nyomában loholok. Papucsban nem a legegyszerűbb szaladni, ezért menet közben lerúgom a lábamról, de csak egy „aúú” hangot hallok, amivel most annyira nem foglalkozok. Kiérünk a pályára, de ő csak röhögve szalad előttem. Most nem érdekel semmi, becsúszok, ezáltal elbotlik a lábamban, a fényképező meg vészesen közeledik a lelátó felé. Nem törődök Mourinho kiáltásával, ráülök Ronaldo hasára.

-          Tudod, hogy megijesztettél?!
-          Igazad van Lari. Sajnálom. Várnom kellett volna, még egy bizonyos szintet el nem értek.
-          Ó…
-          Ronaldo és Morrison! Most azonnal lejöttök a pályáról! Az öltözőbe. Olyan gyorsan szaladjatok, ahogy az előbb is tettétek.
-          Mou miért vagy kávés?
-          Azért mert valakinek a papucsa eltalálta a poharamat.
-          Lari, hogy még ilyenkor is képes vagy úgy célozni, hogy valami boruljon. Most nem a kapus, hanem a pohár tette meg ezt a lépést.
-          Ronaldo ne kelljen még egyszer mondani!
-          Értettük uram. –bekullogunk az öltözőbe, de még így is lökdössük egymást útközben.

-          Jaj, Galambocskáim. Gyönyörűek vagytok! –Morata hangjára felkapom a fejem, és egy gúnyos pillantással jutalmazom a beszólást.
-          Alvaro. Tudjuk, hogy mindent láttál, és hogy legszívesebben a helyembe lettél volna, mikor Larissa rajtam ült. Tudod. Én is sokszor lennék a saját helyemben.
-          Látod Morata. Nem elég, hogy te irigy vagy rá, még ő is saját magára.

-          Cristiano és Lari. Nem fogtok játszani a következő meccsen!
-          De edző. Most miért?!
-          Azért mert a focipálya nem játékterem.
-          És ha valamivel megbánjuk bűneinket?! Akkor se?!
-          Nem! Ma tovább fogtok itt maradni. Pluszedzést fogtok venni, és egymást fogjátok tanítani.
-          Mou fura vagy nekem. Minden rendben?
-          Készülj fel cica. Olyan dolgokat tanítok, amit Ramosnak is át tudsz adni. –erre a mondatra Ronaldo csak egy szemforgatást kap mindenkitől.
Nem törődök senkivel, ugyanis utálom, ha mocskos a ruhám. Elkezdek öltözni, mire kapok pár füttyszót. Nem úgy készültem, hogy egy csapat focista előtt fogom ledobni az öltözetem, de ezt most muszáj volt. Felveszem az edző ruhát, mivel ma erőnléti edzés lesz, ezért a sportszárat csak a kezemben tartom. Kiszaladok a pályára, elkezdem a futást.

-          Larissa gyere ide! –Mou nem tűnik túl boldognak, fogalmam sincs mi a baja. Közli velem, hogy Valdanoval veszekedtek, Mou azt akarja, hogy itt maradjak, Valdano viszont az AC Milannal akar cseréltetni. Ramossal mennénk, Pato és Gattuso jönne a helyünkre.

-          Azt mondtam neki, hogyha a két alapemberemet akarja elküldeni 1 éves szerződéssel, akkor kereshet egy új edzőt is. Mit csináljak?
-          Szerintem először is kérdezzük meg Sergiot.
-          Semmi kiabálás? Semmi harag? Mi van veled Lari?
-          Semmi főnök, csupán gondolkozom. Ne nézz ilyen rémülten, én a galaktikusokkal fogok maradni, ez nem kérdés. Ami miatt aggódhatsz, az nem más, mint Ramos.
-          Mi van már megint velem?
-          Semmi. Csupán Valdano cserét akar. De amúgy Mou. Ha jól hallottam, Pato nem akar madridista lenni. Vagy tévedek?
-          Nem. Jól hallottad, csupán annyi, hogy az edző szeretné, ha ti a vörös-feketékkel játszanátok. A baj lényegében nem kicsi. Van beleszólásotok, de nem akkora, mint ahogy arra számítottunk.
-          Ha engem el akarnak küldeni, akkor én innen fogok visszavonulni.
-          Ez a beszéd Morrison! Akár egy veterán.
-          Ronaldo inkább fogd be most.
-          Jól hallottam? Ki fog eligazoló listára kerülni?
-          Mi.
-          Mi?
-          Nem te Marcelo. Hanem Ramos és én.
-          Nem mehetsz el!
-          Nyugi nem fogok. Mou nem lehetne inkább azt csinálni, hogy én vagy végig futom az edzést, vagy kapura rúgok? Esetleg segítek valahogy Ikernek…?
-          Azt csinálsz ezek közül, amit akarsz. De mivel erőnléti, ezért jó lenne futni.
-          Szóval azt csinálok, amit akarok, de fussak. Rendben, akkor csak szólok, hogy az i-pod a fülemben lesz, tehát ha valaki meg akar állítani, akkor rúgjatok le. –csak a zenére koncentrálok, most mindent ki akarok zárni. Ramossal van egy közös számunk, persze szerintem a tudtán kívül. Annyira furcsa, hogy mindenkihez tudok hasonlítani valamit. Marcelo - Singing in the rain. Ramos - I need a doctor. Roni - Rocketeer. És a legfontosabb, Hanni - Coming home. Az utolsó számot is Csokipufival hallgattam a repülőn, de mikor az a rész megy, hogy „Let the rain, wash away, all the pain of yesterday…”, mindig Hannahra gondolok. Hogy miért?! Azért, mert minden fájdalmunkat, bajunkat együtt éltünk át. Együtt léptünk tovább, egymást vigasztaltuk. Persze már idejét sem tudom, hogy úgy igazán mikor beszélgettünk úgy, mint régen. Mostanában egyre kevesebb időm van az edzések miatt, ha van szabad percem, akkor is Ramossal, vagy valamelyik focistával töltöm.
Gonzalo a sérüléséből pár hónap múlva épül fel, ezért Hanni állandóan vele van. Az edzésekre sem jár már ki. Valahogy vissza kell szereznem ezt a barátságot. De mégis hogyan? Ha most elküld Valdano, akkor mehetek Olaszországba. Akarom én ezt? Nem! Ha nekem azt mondják, hogy 1 hét múlva az AC Milan csatára leszel, akkor ki fogom jelenteni, hogy vagy itt, vagy sehol… és ezt komolyan is gondolom.
De vajon Ramos hogyan vélekedik erről a dologról? Sok pletyka terjeng arról, hogy nem jön ki az edzővel, vagy Ronival, esetleg a többi focistával. Az érdekes viszont az egészből az, hogy én köztük élek nap, mint nap, és nem tűnt fel semmi ilyesmi dolog. Még csak nem is néznek rá máshogy, a sajtó mégis bántja. Látom rajta, hogy nem esnek jól neki azok a „viccek”, ahol az agyi kapacitására céloznak, ahol ő a főszereplő. Ha a legbutább védő lenne, akkor nem lenne a világ egyik legjobbja, nem őt akarnák a vörös-feketék.
Valamelyik játékossal kapcsolatba kéne lépnem, és ki kéne deríteni, hogy mi ez az egész. Vajon mennyi összeget ajánlottak értünk?! Nem hiszem, hogy a csapat legjobbjait kéne szétszórni azért, mert éppen több pénzt adnának, úgy tudom, hogy a királyi gárdának van majdnem a legtöbb pénze. Bár mostanában a Milan válságban van, de ebből is ki tudja mennyi az igaz. Érzem, hogy valaki direkt elém rúgja a labdát, de mivel nem számítottam erre, ezért szépen végighasalok a pálya szélén.

-          Köszönöm szépen, hogy szolidan és kedvesen figyelmeztettetek, hogy vége az edzésnek. Fel se tűnt, hogy már eltelt 2 óra.
-          Azért nem tűnt fel, mert még nem telt el. Valdano itt van, és beszélni akar veletek.
-          De még nem beszéltem Ramossal.

-          Az nem baj Morrison. Arra vagyok kíváncsi, hogy ti, egyenként mit akartok. És nem arra, hogy az aktuális barátnő, hogyan fűzi meg a szerető barátot, hogy maradjanak itt.
-          Rendben. Egy perc, beszélnem kell Mourinhoval.
-          Nem! Most gyere ide, kérlek.
-          1 perc!

-          Mou. Mennyit ajánlottak értünk?!
-          Honnan veszed, hogy pénz is adnak és nem csak cserét?
-          Olyannak ismersz, akinek nem kattog addig az agya, ameddig rá nem jön a dolgokra?!
-          Igazad van. Érted 36 milliót, Ramosért pedig 32 milliót. Plusz természetesen a csere még.

-          Kérem, mondja, amit akart. Most már itt vagyok, és csak magára figyelek.
-          Oh. Csak rám? Ez megtiszteltető. Máshogy is figyelhetnél…
-          Be se fejezze, ugyanis én is elég harcias vagyok, de a barátom előtt nem lenne érdemes mocskos megjegyzéseket tennie.
-          Nos. Mint gondolom már az edzőtől hallottátok, a helyetekre érkezne Gattuso és Pato. Meg kell erősíteniük a támadósort is, és a védekezést is. Rátok gondoltak, én pedig beleegyeztem, de csak, hogy tudjátok, még most megkérdezlek titeket is.
-          Én nem megyek sehova.
-          Morrison. Menni fogsz! Ez már el van döntve.
-          Mégis mennyit kap értünk? Mennyit kap azért, hogy tönkre teszi a csapatot? Mennyit kap azért zsebbe, hogy mindenféleképpen elpateroljon innen minket? Nem mindegy már a Milannak?! Bajnokok ligájából kiestek. A kupát megnyerik. Előttünk még ott van a Lyon elleni meccs. Ha ezt nem nyerjük meg, akkor ismételten kiejt minket a francia csapat. Mit szeretne elérni? Azt, hogy a vörös-feketék csapata megerősödjön, vagy azt, hogy az „ön” csapata Mourinho kezei alatt újra a régi legyen?! Ha most kiesünk a bl-ből, nagyon sok szurkoló lesz szomorú, és csalódott… Ne higgye azt, hogy nem én lennék az első, aki bejelenti, hogy a maga hibája volt. 3 nappal egy ilyen hatalmas mérkőzés előtt simán elküldene két alapjátékost?!
-          Én megyek.
-          Mit mondtál Ramos?
-          Én megyek. Sokat gondolkoztam már ezen. Elegem van abból, hogy minden madridi engem baszogat azért, ami nem vagyok. Ha ismernének. Ha tudnák, hogy milyen vagyok a való életben, azt mondom, rendben van. De így ez az egész nem kóser. A szívem már a Real Madridé. De nem tehetek mást. Ezt így már nem fogom bírni. Ha megfigyelted az utóbbi időben, a játékom romlott… ha nem is teljesen feltűnő, de én már érzem.
-          Képes lennél az egész csapatot itt hagyni? Ikert? Ronit? Marcelot? Engem? Ha tényleg meg tudnád ezt tenni velünk, a csapattal, az edzővel, akik bíztak benned, akkor valahogy nem jól ismertelek meg Sergio. Tudom, hogy már unod ezt az egészet. De ki segít majd neked? Ki fog támasztani mikor nagyon imbolyogsz? Csak erre a kérdésre válaszolj nekem. Megkapod majd máshol azt a szeretetet, amit itt kaptál? Azt a bizalmat, amit az edző beléd fektetett?
-          Én megyek.
-          Tudsz mást is mondani? Tudsz egyáltalán érvelni?!
-          Figyelj Lari. Ezt te nem értheted. Minden nap azt kapom meg, hogy mennyire hülye vagyok és az emberek nem azért szeretnek, mert jól játszom, hanem azért, mert jó a testem és aranyos a fejem. Te tudnál úgy élni, bele tudnád adni a szívedet a fociba, ha rájönnél, hogy valójában nem a tudásod miatt istenítenek? Sok kislány azért szeret, mert kockás a hasam és nem azért, amit letettem az asztalra. Mindig a hibát látják, és nem azt, hogy hány nagyobb helyzetben tisztáztam már…
-          Szerinted nem így élek most?! Láttad, hogy néznek mindig rám az ellenfelek? „Hm de jó bige. Vele nem is kell törődni, hiszen gyengécske szegény. De azért a meccs után megbüntetném, amiért képes volt beállni 2 csapat srác közé.” Szerinted ez nekem, hogy esik? És még mindig itt vagyok, és veletek játszom. Azért mert nő vagyok, nem kell többet eltűrnöm. Nem kell semmit sem feladnom! A francba is már. Szükségünk van rád. Most épültél fel. Most számíthatunk rád! Nem mehetsz el! Most kaptalak meg.
-          Félreértettél Larissa. Itt nektek már nincs választási lehetőségetek. Ti elmentek. Én csak közöltem veletek a híreket…
-          Oké. Akkor fel is hívhatja a Milan vezetőjét, hogy Larissa Morrison visszavonult.
-          Komolyan képes lennél 21 évesen minden álmodat feladni azért, hogy ne kelljen eligazolni?!
-          Tudja, ha én most eligazolnék, illetve helyet cserélnék Patoval, akkor jöhetne az a mondat, hogy minden álmomat feladtam.
-          Kislány. Ez nem egy tündérmese. Itt mindig a gonosz győz, ez esetben én. El fogtok menni. 3 nap múlva indulnotok kell, a repülőjegyek a cuccotokon sorakoznak.

-          Csapat!
-          Most mit csinálsz?
-          Köszönöm mindenkinek, hogy itt játszhattam. Öröm volt veletek egy kis időt eltölteni, mondhatom, hogy életem legszebb időszaka volt.
-          Lari. Miért mondasz ilyeneket?
-          Azért Marcelo, mert ez az edzés volt számomra az utolsó itt a blankóknál.
-          Eligazolsz?
-          Nem. Én más csapatnál nem fogok játszani, csupán abbahagyom a focit. Visszavonulok.
-          De hát miért? Hiszen ez az életed.
-          Igen. De ha egyesek –itt erősen Valdanora nézek-, megszabják, hogy márpedig te Milánóban fogsz focizni, akkor inkább nem akarok ezzel a lehetőséggel élni. Egyet kérek tőletek. Adjatok bele mindent a Lyon elleni találkozón, és Benzema. Minimum egy mesterhármast akarok! Jók vagytok, és ne adjátok fel! A legvégsőkig harcolnotok kell. Ne menjetek úgy neki ennek a találkozónak, hogy „ ááá úgyis nyerünk.”, hiszen az ellenfél az, akit a legkevésbé tudsz kiszámítani. Mindig tudnak újat mutatni.
Sok sikert nektek, és kérlek, amikor meghalljátok a hármassípszót, gondoljatok rám.
–monológom végére már majdnem sírok, de felemelt fővel elindulok a cuccomért. Én nem leszek Milanos! Valaki beránt egy eldugott helyre, elsőnek azt hiszem, hogy ismét Ramos akciózik, de rá kell jöjjek sajnos, hogy nem ő az…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése