Meg is érkezett az új fejezet. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást:))
"Viszont nem kis meglepetésemre, ami a repülőtéren várt, az nagyot dobott a hangulatomon…"
~Özil
A blankók ott ültek egymás hegyén-hátán, volt, aki a földre került, volt, aki gyorsabb volt, így egy aránylag kényelmesebb helyet foglalhatott el. Mourinho türelmetlenül mászkált a székek előtt, és amikor Pepe vagy Marcelo belemelegedett valaki szívatásába, akkor leállította őket. Mondanom sem kell szerintem, a könnyem már patakokban folyt, mire Özil felkiáltott, hogy Larissa!
Majd már csak az láttam, hogy egyszerre kezd el Marceloval futni felém, de Özil gyorsabbnak bizonyult, viszont arra nem számítottunk, hogy Marcelo a kis ágyúgolyó nem fog tudni időben megállni.
Majd már csak az láttam, hogy egyszerre kezd el Marceloval futni felém, de Özil gyorsabbnak bizonyult, viszont arra nem számítottunk, hogy Marcelo a kis ágyúgolyó nem fog tudni időben megállni.
- Srácok szálljatok le rólam, mert nem kapok levegőt. –még pár percig vergődtek, hogy ki adjon hamarabb puszit, de mikor felszisszentem, mert véletlenül Mesut a bordámba könyökölt, mind a ketten egy emberként pattantak le rólam.
- Mi történt veled? –Marcelo mint valami porcelánbabához, úgy nyúlt hozzám, két ujja közé csippentette a felsőm és felhúzta egészen a melltartóm vonaláig.
- Mit csináltál már megint?!
- Lehet, hogy most meg fogtok rám haragudni, de megnyertük az ágyúsokkal a meccset, így a Barcelona kiesett elvileg.
- Miért csináltad? Remélem nem miattunk szereztél ekkora sérülést. Orvos látta már?
- Nyugi most indulok a kórházba. Sergio amúgy itt van?
- Nincs. Nem akart eljönni…- ezt a mondatot sohasem akartam hallani. Mostanában egyre többször álmodok vele, egyre jobban hiányzik. Furcsa, mivel valamelyik nap álmomban, meglátogattam Madridban, és elküldött, hogy éppen randija lesz. Vajon miért nem akart eljönni? Bár nem kértem, hogy fusson utánam, nem is várhatom el, hiszen cserbenhagytam a csapatot a hülyeségem miatt. Mégis mit tehetnék már? – Lari figyelsz te rám?
- Ne haragudj Roni, csak gondolkoztam. Mit is mondtatok?
- Azt, hogy megismerkedett egy lánnyal, Laraval, és megkért minket, hogy ha hazaviszünk Spanyolországba, akkor hívjuk fel őt, ugyanis be szeretné neked mutatni. De számomra annyira fura lesz Laranak hívni, hiszen a Lara és Lari nagyon hasonló. Viszont már pár edzésen fent ült a lelátón. Ha engem kérdeztek, nem szimpi a csaj.
- Én nem megyek vissza Madridba. Nem hagyhatom itt a srácokat sem, és az apámat sem.
- Lari! Csak veled teljes a csapat. Ha nem akarsz, játszanod sem kell, de egyszerűen hiányzik a nevetésed a hétköznapokból. Mikor esik az eső, akkor sem azt látjuk, ahogy Marceloval táncoltok a pályán, miközben éneklitek a „singing in the rain-t”, megjegyzem igen hamisan, hanem azt, hogy mindenki milyen szomorú fejjel gondol vissza azokra az időkre, amikor még te is a csapat tagja voltál.
- Kölyök! Menj vissza. Látom rajtad, hogy hiányoznak neked. Így is focizol, de náluk a szívedet is a játékba adtad. Hidd el, tudom, hiszen láttam a meccset. Láttam milyen fájdalmat éltél át, és mégis felpattantál. Mert tudtad, hogy számítanak rád. Ez volt a mai meccsen is. Tudom, hogy nem arra gondoltál, hogy mi lesz a következménye a sérülésednek, hanem arra, hogy mi lesz velünk. Lari mond jól vagy? –Nem kapok levegőt. Egyszerűen nem kapok levegőt. Majd ájultan esek össze.
- Valaki hívja a mentőket!
- Engedjetek oda. Még van pulzusa, bár nem jut elég oxigén a szervezetébe.
Nem érzek semmit, csupán az ürességet. Vajon meghaltam? Nem hiszem, hiszen az oldalam erősen nyilall. A halál békés és fájdalommentes. Az élet nehéz és tele van megpróbáltatásokkal. Ha az ember nem jól dönt, akkor örök időkig viselheti a tett következményeit. Azt viszont soha nem fogom megtudni, hogy jól döntöttem-e azzal, hogy eljöttem Madridból. Már csak az lenne a szép, Ramos barátnője mellé, ha megtudnám, hogy Dave kiszabadult. Tudtam, hogy Sergio nem fog megvárni, tudtam, hogy nem fog utánam jönni. Mégis titkon reméltem, hogy tévedek. Most így hogyan tudnék visszamenni? Mikor meg volt arra a lehetőség, hogy bármi is legyen köztünk, mindig csak menekültem az érzéseim elől…
- A kisasszonynak eltört jobb oldalon az egyik bordája, plusz az alatta lévő is megrepedt. Elmozdult egy kicsit a csont, ez okozta az ájulást, ugyanis hirtelen érzett hatalmas fájdalmat. Nagy szerencséje volt most, hogy nem szúrta át a tüdejét… Hamarabb kellett volna behozni.
- Mi akartuk, csak meccs volt, ő pedig a spanyol kórházba nem akart menni. Mennyi idő alatt épül fel?
- Focista?
- Igen, rendszeresen focizik és meccsekre jár. Szóval mennyi idő?
- Akkor 1 hónapig nem sportolhat. Rendesen meg kell gyógyulnia, össze kell forrnia a csontnak. Aztán fokozatosan kisebb nagyobb szünetekkel már játszhat is. De csak óvatosan.
- Köszönjük doktorúr.
- Sziasztok. –hangom még számomra is halk volt. Megszokhatták már, hogy ha kell, túl tudok kiabálni egy egész focicsapatot, most mégis a gépek pittyogása mindent elnyomott. – Mikor megyünk focizni?
- Te most egy hónapig a pálya közelébe sem jöhetsz!
- De Mou…
- Nincs de!
- Ne haragudj Mourinho, de tudtommal az én lányom, én szabok meg neki mindent. 2 hét és elkezdesz edzeni a többiekkel. – Látom Fabregas könyörgő tekintetét, aki próbál jelezni, hogy hallgassak a portugál trénerre és menjek vissza Madridba, ugyanis apám az utóbbi időben bekattant.
- El ne kezdjetek veszekedni! Apa. Mikor mehetek ki a kórházból?
- Még ma megfigyelés alatt tartanak, de holnap haza is viszlek.
- Rendben. Én már ma saját felelősségre haza akarok menni. Ne vágjatok közbe! Ma kilépek ezen az ajtón, és felszállok az első madridi gépre. Nincs vita! A srácoktól még ma elköszönök, és majd meglátom, hogyan gyógyulok. Nem fog az egészségem kárára menni a foci. Most az egyszer nem ez a legfontosabb!
- Végre! –Mindenki érdeklődve nézett Cescyre, de ő csak engem figyelt, és rájöttem, hogy mindig is azt várta, mikor szállok szembe a saját apámmal. Hát most megtettem. De végül is igaza van, hiszen minden alkalommal azt tettem, amit mondtak nekem. Jó persze önálló természet voltam, inkább úgy fogalmaznék, hogy ugrottam, ha Andrew mondott valamit. Ilyenkor csak azt szeretném, hogy anya éljen, hiszen ki tudna mellettem állni, és mindenben nekem adna igazat… de sajnos soha nem ismerhetem már meg.
Miután összepakoltam, aláírom azt a papírt, amit az orvos nyújt nekem. Elkészülünk, Cesc visz haza, ugyanis drágalátos apám nem akar velem egy kocsiban utazni. Megkaptam tőle, hogy áruló vagyok, és reméli valamelyik blankó gyereket csinál nekem. Soha nem volt még ilyen. Bár remélem ezt most csak méregből mondta…
Miután összepakoltam, aláírom azt a papírt, amit az orvos nyújt nekem. Elkészülünk, Cesc visz haza, ugyanis drágalátos apám nem akar velem egy kocsiban utazni. Megkaptam tőle, hogy áruló vagyok, és reméli valamelyik blankó gyereket csinál nekem. Soha nem volt még ilyen. Bár remélem ezt most csak méregből mondta…
Itt állok a repülőtéren, ismét a madridistákkal, csupán most annyi a különbség, hogy nem meccsre utazunk, hanem vissza a hazámba. Annyira érdekes azt mondani, hogy Madrid az otthonom. De valahogy ezt érzem, és ez a természetes. Már ott van az életem, a családom. Megcsörren a telefonom, pont a hangulatomhoz és a tettemhez illően zenél. „I'm coming home tell the World I'm coming home. Let the rain wash away all the pain of yesterday. I know my kingdom awaits and they've forgiven my mistakes.” Ezt a számot még a meccs előtt mutatta Sergio. Azóta ez a csengőhangom, de mivel erről ő jut az eszembe, sőt mondhatni, hogy ez a közös zenénk, ezért csak hozzá van beállítva.
- Hola Ramos!
- Szia LA. Remélem nem zavarlak. Mond, hogy jössz hazaaa…
- Igen, itt állunk a repülőtéren, persze nem cipelhetek semmit, és ez idegesít. Képzeld. Özil még a sporttáskámat is elvette tőlem.
- Miért mi történt? És azt a táskát, amit tőlem kaptál? Az van nálad?
- Igen az van nálam. De miért számít ez? Amúgy sérültem a meccsen, de semmi komoly.
- Aha… semmi komoly mi?! Majd ezt meglátjuk. Mikor érkeztek?
- Hát elvileg olyan hajnali 2 körül.
- Kimegyek eléd, beszélni szeretnék veled.
- Nem lehetne telefonon keresztül?
- Nem! Fontos.
- Tudom. Be akarod mutatni a barátnődet. De Sergi ne haragudj, most nem vagyok erre vevő. Még meg találnám tépni.
- Ezt hogy érted? Larissa, ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy féltékeny vagy…
- Nem vagyok!
- De az vagy. Nagyon is. Megesz a méreg.
- Ne éld bele magad Sergio, ugyanis én Cesc Fabregasszal járok most.
- Ne már! Most komolyan? De miért? És pont Fabregasszal? Nem tudtál volna találni egy igazi férfit?
- Elárultad magad. Most viszont mennem kell, hamarosan felszáll a gép. Majd hívlak, csókok. –felszállunk a gépre, de igazán semmire nem tudok figyelni, ugyanis folyton Ramos jár a fejemben. Most akkor féltékeny volt? Vagy csak én láttam bele bizonyos dolgokat?! Egyáltalán miért hazudtam azt, hogy Cescyvel járok? Hiszen mi csak barátok vagyunk. Bár ezt az egészet csak Sergio tudja, aki biztos nem fogja híresztelni.
- Már megint rá gondolsz?
- Kire Marcelo?
- Sergiora.
- Nem.
- Ne hazudj. Mikor rá gondolsz, megváltozol. Mondhatni teljesen átszellemülsz. Az arcodon megjelenik egy rejtélyes mosoly, és azok a kis gödröcskék is, amiket imádok. Szereted?
- Nem…
- Na emberkék jöttelek titeket boldogítani. Larissa van számodra egy szövegem, remélem egy kis csókkal meg is köszönöd. Tehát. - Hiszel a szerelemben első látásra? Vagy megint el kell sétálnom előtted?
- Cicafiú. Ha nem tudnád, már nem egyszer találkoztam veled. De sétálj el még egyszer előttem, hátha legközelebb nem veszel észre.
- Hé. Na. Ez nem volt szép. Remélem, tudod Larissa Morrison. Nem baj kislány, jössz te még az én utcámba. Akarom mondani stadionomba.
- Oké-oké. Reméljük hamarosan! De ne hidd azt, hogy kíméletes leszek veled. Sírva fogsz könyörögni, hogy inkább fonjam be a hajad, csak hagylak ki a megaláztatásból.
- Fogadjunk.
- Rendben. Ha én nyerek, 1 hónapon keresztül 10 perc alatt kell elkészülnöd, és szinte mindenhova melegítőbe kell majd járnod.
- Oksa. De ha én nyerek, akkor, ha interjú lesz a Marca tv-nél, akkor be kell jelentened, hogy őrülten szeretsz. Aztán el kell velem jönnöd vacsizni, és le kell vágatni a szép hosszú hajad.
- Neeee! Bármit, csak veled vacsorát ne!
- De. Miért nekem meg melegítőbe kell járnom. Nem nagy áldozat egy étkezés velem. De amúgy most komolyan rosszabb az, hogy eljössz velem egy étterembe, mint hogy levágják a hajad?! Ez fájt.
- Rendben Ronaldo. Akkor mikor játsszuk?
- 2 hónap?
- 1 hét.
- De Lari! Még nem gyógyultál meg. És addigra se fogsz.
- Örülj neki, előnnyel indulsz. –Marcelo helytelenítően csóválja a fejét, de nem törődök vele, csupán a lábam átrakom az ölébe, és a repülő ablakának dőlök. Éppen a Coming home-ot hallgatom, és dúdolom, majd mikor kinyitom a szemem 4 érdeklődő szempárral nézek farkas szemet.
- Most mégis mit néztek?
- Énekelj nekünk.
- Nem. Nem tudom végig a dalszöveget, plusz itt van rap rész is, azt pedig végképp nem tudom!
- Marcelo ismeri ezt a számot. Majd ő énekli veled.
- Srácok már megmondtam, hogy nem!
- Hagyjátok, úgy sem meri elkezdeni. Tudja, hogy nem csak botfüle van, a hangja se jó. –mérges leszek Ronaldo miatt, ezért elkezdek énekelni. A gépet betölti a hangom, mindenki engem figyel. Még Mourinho is feláll a helyéről és megállt mellettünk. Marcelo elkezd rappelni, de elbohóckodja az egészet, amin nem csodálkozunk. Mikor vége a számnak, hatalmas tapsvihar fogad, majd egy-két dicsérő szó. Pár perccel később jön egy SMS, amin nagyon meglepődök. Mindenki tudja, aki számít, hogy éppen repülök. De mikor elolvasom az üzenetet, hatalmas mosoly kúszik az arcomra. „Fantasztikus hangod van Chica! Már hiányzol, remélem, hamarosan megérkezel. Csókok R.”
- Ki írt? Ki írt?
- Ramos.
- Honnan tudod Marcelo?
- Mi azt tudjuk Larival. Nektek pedig nem kell mindenbe beleütnötök az orrotokat pletykás vénasszonyok.
- Mondja ezt az, aki mindig mindenről tudni akar.
- Valaki felvette azt, ahogy énekeltünk?- persze sunnyogó pillantásokat kapok, de Mou csak rám kacsint. Szóval ő volt az, aki elküldte a videót Sergionak. Az út végéig teljesen be vagyok sózva, már alig várom, hogy lássam. Marcelo megfogja a táskáimat, majd leszállunk a gépről.
- Larissa, majd én, hazaviszlek. Hannah biztosan vár már.
- Mou. Hannah szerintem nem is akar engem látni.
- Tudja, hogy miért léptél le, és megérti. Ez alatt a pár hét alatt végig Gonzaloval volt, és már hivatalosan is együtt vannak. –mikről maradtam én le?! Ilyen egy normális barátnő? Teljesen elhanyagoltam, ráadásul csak az én problémáimmal foglalkoztam. Nem ezt érdemli, hiszen annyi mindent tett már értem.
- Mou nem kell hazavinni. Inkább sétálnék és kiszellőztetném a fejem. Amúgy is…
- Laris sziviii! Hát hazaértél? Már nagyon, de nagyon hiányoztál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése